- Te tényleg segítenél nekem? - pillantottam rá meglepődve. Nem jutott még eszembe, hogy visszamenjek oda, ahol egykor éltem... ahhoz talán túl gyáva vagyok. A mellettem levő Shinigami arcát megvilágította a Hold, így megint szemügyre vehettem az arcélét, és megállapíthattam, hogy mennyire vonzó. Inkább a kisugárzása miatt. Leginkább talán amiatt, hogy segítene egy számára vadidegen "embernek".- Nagyon kedves tőled... Még nem mertem elmenni az egykori élőhelyemre egyszer sem. Attól félek, hogy ha elmegyek, valami megtörik bennem, és nem tudok ide visszajönni, vagy megőrülök... - sóhajtottam. - De én benne vagyok, egyedül lehet nem lesz annyira nehéz. Mellesleg... mindenféle segítség nélkül szívesen főzök neked valami csípős kaját, Mit szeretnél? - mosolyogtam rá. Még senkinek nem beszéltem ilyen őszintén magamról, és eléggé meglepett, hogy pont neki beszélek erről. Végülis, úgy három- négy órája ismerhettem meg. Legszívesebben megölelgettem volna, amiért ilyen kedves, de tekintve, hogy ő fekvő helyzetben van, én meg törökülésben, a kissé bonyolult kivitelezhetőség mellett félreérthető is lenne. Így hát maradt a hálás mosolygás...


{ Én benne vagyok! Küldök neked egy PÜ-t ^^ }

>>> Tengerparti kiruccanás Mitsuval ♥<<<

A hátra levő idő kellemesen telt, míg sétáltunk a városon át a tengerpartra. Már alig vártam, hogy kibújhassak kicsit a hétköznapok fárasztó menetrendjéből, és jól érezzem magam, ráadásul Mitsukoval jöttem, ami megkoronázta ezt a csodás napot. Verőfényes napsütés, tökéletes idő, plusz szívem hölgye. Mi kell még egy jó naphoz?! Ahogy közeledtünk a part felé, úgy árulkodtak a különböző jelek arról, hogy nemsokára elérjük úti célunkat. Sirályok repültek magasan az égen, és érezni lehetett a friss tengerparti levegőt, emelett hallani lehetett a tenger morajlását, a víz hullámzását. Leértünk a partra, és belőlem egyből kibújt a kisördög, alig tudtam visszafogni magam, hogy ne induljak meg rohanva a víz felé és húzzam magammal Mitsut ruhástul, cuccostul mindenestül.
- Akkor szerintem keressünk egy nyugis helyet. - mondta Mitsu, amivel teljesen egyetértettem. Nyugis hely, távolabb a tömegtől, kettesben, romantikusan. Gyorsan pásztázni kezdtem szememmel a partot, hogy merre van valami jó hely. Szemem akaratlanul is a tengerre vetődött közben. Végül megláttam egy üresen álló magányos pálmafát, ami elég árnyékot is nyújtott és viszonylag közel van a parthoz, viszont nyugodt helyen van.
- Az ott jó is lesz szerintem. - mondtam jókedvűen, majd elindultam a fa felé, még mielőtt valaki lefoglalná, bár azt megölném biztosan, ha valaki ezt tenné. Kicsit messzebb volt a hely, mint aminek látszott, de eltökélten haladtam felé, egyik kezemben a hűtőládámmal, másikban pedig Mitsuko kezével. Pár pillanat múlva odaértünk a fához, és én azzal a lendülettel lepakoltam a hátitáskám, meg a hűtőládám, és egyből átváltottam fürdőnadrágra. Eléggé felszabadult voltam, pedig lányok előtt nem szoktam így viselkedni, bár nem volt szégyellni valóm, még sem voltam az az izompacsirta. Reméltem, hogy nem hoztam a frászt Mitsura a ezzel a gyors manőveremmel. Ruháimat elpakoltam, majd hozzáláttam, hogy beköltözzek a délután hátralevő részére a tengerpartra. Kipakoltam a hatalmas pokrócot, a törülközőmet, aztán elkezdtem keresni a napolajat. Néhány másodpercnyi keresés után tudatosult bennem, hogy otthon hagytam, rémült arccal néztem Mitsukora. Mi lesz, ha ő sem hozott? Futhatok haza akkor a sajátomért. Pedig olyan gondosan megterveztem mindent, erre egy olyan dolog, mint a napolaj kimaradt. Pedig az kell ide, ha nem akarunk ropogósra sülni a tűző napon.
- Otthon felejtettem a napolajat. - mondtam kissé lelombozódva és leültem a pokrócra. Reménykedtem, hogy hozott magával Mitsu napolajat, és nem kell vissza shunpoznom érte a 13. osztaghoz.

>>> Tengerparti kiruccanás Mitsuval ♥<<<

Hiába kerestem azt a fránya napolajat, csak nem lett meg, így további néhány másodperces keresés után kénytelen voltam elfogadni azt a tényt, hogy otthon felejtettem. Ezt kissé lelombozódva megosztottam Mitsuval is.
- Hm… Azt hiszem, én hoztam magammal. Mindjárt megkeresem.- mondtam mosolyogva és máris keresni kezdte a táskájában a napolajat, és kisvártatva ott is volt a kezében az üveg. Nagyon örültem, hogy hozott magával napolajat, megmentett egy 15-20 perces shunpozva megtett úttól, amiért persze én volta ma felelős, de akkor is.
- Tessék. - adta oda az olajat. Elvettem tőle, majd bekentem magam jól, mert nem volt kedvem ahhoz, hogy napokig feküdni se bírok, mert úgy leégtem. A procedúra után visszaadtam Mitsunak a napolajat, és megköszöntem.
- Mi lenne veled nélkülem… - nyújtotta ki a nyelvét jókedvűen.
~ Őszintén? Semmi. - gondoltam magamban viccesen. Megosztani már nem tudtam Mitsuval, mert megfogta a kezem és bevonszolt a tengerbe játszani. Első pillanatban kissé meglepődtem, aztán feloldódtam és jókedvűen gázoltam bele a vízbe én is. Nincs okom idegeskedni, hiszen Mitsukoval vagyok itt, azzal az emberrel, akit szeretek. Beértünk a vízbe és mikor már derékig ért a víz, Mitsu elkezdett lelocsolni vízzel. Jól esett a langyos tengeri víz, mert nagyon meleg volt. Nem kell ide más, csak a tenger, meg Mitsu, gondoltam. Aztán beterített egy jó nagy adag víz, Mitsuko jóvoltából, amit nevetve viszonoztam is.
- Visszajáró a kerti locsolásért? - kérdeztem nevetve. Egyre jobban felszabadultam a szorongásból, amit a lány közelében éreztem. Az a fajta szorongás, mikor az ember nem tudja, hogy mit szeret a másik, és mit nem. itt viszont a tengerben, jókedvűen, szinte bármit megtehettem anélkül, hogy aggódnom kellett volna a következmények miatt. Talán még Mitsukonak is tetszik, bár ha nem azt biztos meg fogom tudni. Jókedvűen merültem bele a vízbe teljesen, jól esett kicsit felfrissülni a tengerben. Lebuktam a víz alá Mitsuko elől, aztán néhány másodperc után felbukkantam mögötte. Ekkora valami eszembe jutott ,mégpedig az, hogy Ő nem kente be magát olajjal. Ezt nem hagyhatom így, szent kötelességemnek éreztem, hogy szívem hölgyét megvédjem a kártékony sugarak ellen.
- Mitsu, elfelejtetted magad bekenni napolajjal! - mondtam neki mosolyogva. Megfogtam a kezét, és most én vonszoltam kifele a tengerből a partra. Hátranéztem útközben, mintha kicsit meglepődött volna, bátorítóan rámosolyogtam.
- Nem hagyhatom, hogy leégj valahol. Addig nem megyünk vissza a tengerbe, míg be nem kented magad. - mondtam neki kedvesen. Visszaértünk a pálmafához, majd felvette ma földről a napolajat, és odanyújtottam neki. Félúton megállt a kezem, és elgondolkoztam valamin...
- Bekenjem a hátadat? - kérdeztem kissé pirulva, de annál eltökéltebben. Mitsuko bólintott, és megfordult. Örültem neki, hogy közel enged magához, szóval ő is kicsit vonzódik hozzám valamilyen szinten. Töltöttem egy jó nagy adag napolajat a kezembe, és hozzáláttam a munkához. Kissé remegő kézzel kezdtem hozzá, mikor hozzáért a tenyerem a bőréhez, mintha valami megváltozott volna köztünk. Mintha kicsit magasabb szintre lépett volna ez a kapcsolat. Óvatosan kenegettem Mitsu hátát, inkább simogattam. Erős késztetést éreztem magamban, hogy elé álljak és megmondjam az egész világ előtt, hogy mit érzek iránta, de nem mertem még. Hátha Ő még nem érzi úgy, és akkor elrontom az egészet.
- Így ni! - szóltam pár perc gyengéd hátkenegetés után. - A hátad most már biztosan nem fog leégni! - mondtam büszkén. Ezután hozzáláttam felfújni a gumi kellékeket, amit a boltban vettem idefelé. Felfújtam a kék strandlabdát, és egy rózsaszínű üléses matracot. Magamnak ugyanilyet fújtam fel, csak kék színű volt.
- Na, indulhatunk vissza a tengerbe? - kérdeztem Mitsutól, mikor végeztem.

Miután végeztem Mitsu bekenésével, felfújtam a gumi matracokat, meg a labdát és visszaindultunk a tengerbe. Visszafelé alkalmam nyílt kicsit jobban is szemügyre venni szívem hölgyét. Karcsú testéhez gyönyörűen illett a fehér fürdőruha, mintha csak ráöntötték volna. Magamban mondtam egy imát, hogy egy ilyen gyönyörű, szép, okos, kedves lánnyal hozott össze a sors. Bár ilyen imát mostanában elég sokszor elmondtam, de nem elégszer úgy gondoltam. A hátkenegetés, vagyis inkább hátsimogatás, mert inkább ahhoz hasonlított, Mitsunak is jól esett, úgy láttam. Miután végeztem, meg is jegyezte, hogy gyors voltam. Pedig én aztán próbáltam minden kis felületet alaposan bekenni, hogy minél tovább érezhessem bőrének tapintását. Majd legközelebb még jobba belehúzok, gondoltam. Visszaértünk a tenger lágy, langyos kristálytiszta vízébe, és ráültünk saját matracainkra. Mentem volna én is Mitsuval az övére, de nem hangoztattam inkább. Kisebb "harc a matrac felülésére" esemény után mindketten a saját matracunkon relaxáltunk és sodródtunk a tengeren.
- Semmi se jobb, mint hogy kint lehetünk a tengeren…-mondta Mitsu.
- Igen, pontosan. - helyeseltem.
~ Főleg veled. - gondoltam magamban boldogan.
Ez a helyzet csodálatosan idilli volt ahhoz, hogy térdre ereszkedhessen Mitsuko előtt és a világ színe előtt elmondjam neki az érzéseimet iránta, hogy szeretem, csak a víz miatt a térdelés nehézkes lett volna, és térdelés nélkül meg nem lett volna meg a hatás szerintem. Mindegy, ma még így, vagy úgy, meg fog ez történni, ezt már eldöntöttem magamban. Lesz ami lesz, be fogom neki vallani az érzelmeimet, mert már összegyülemlett bennem minden. Gyorsan visszatértem a jelenbe, ahol éppen a tengeren sodródtunk Mitsuval a matracainkon. Közelebb evickéltem hozzá, és megfogtam a kezét, hogy ne sodorjon el minket messze egymástól. Még közelebb hajoltam hozzá, és megszólaltam.
- Örülök, hogy ma itt vagy velem Mitsu. - mondtam teljesen őszintén, kissé pirulva.
~ Örülök, hogy összehozott minket a sors, és hogy beléd szerettem. - mondtam volna tovább, de nem mertem, inkább csak kimondtam magamban. Közben rájöttem, hogy a kék strandlabda is itt van az ölemben és kezdeni kéne valamit vele.
- Nincs kedved labdázni egyet? - kérdeztem mosolyogva. Mitsu rábólintott, én pedig lezuttyantam a vállig érő vízbe. Nagyon kellemes volt, hogy lehűtött kissé, amúgy is lassan füstölögtem a pirulástól. Mistu is csatlakozott hozzám, és rövidesen elkezdtünk dobálózni a kellemesen hűvös vízben a labdával. Élveztem minden egyes Mitsukoval töltött percet. Egyszer csak gondoltam egyet, és egy passz után lebuktam a víz alá Mitsu elől, míg nem figyelt oda, közel úsztam hozzá, és a hirtelen alatta teremve felemelkedtem, ezzel Mitsu a nyakamon kötött ki.
- Ha nem bánod, viszlek egy kicsit. - mondtam paprikapiros arccal. Reménykedtem, hogy nem lesz ellenére, ha a hátát is bekenhettem. Úgy éreztem, hogy ezekkel az apró gesztusokkal, apró érintésekkel egyre közelebb és közelebb kerülök szívem hölgyének szívéhez. Jó néhány perce mászkáltam nyakamon Mitsuval a vízben, mikor éreztem, hogy kaparni a gyomrom. Kezdem éhez lenni, mondjuk a nagy pancsolástól nem is csodálom.
- Ne menjünk ki a partra enni egy jót Mitsu? - adtam az ötletet és elindultam a part felé, hátha Ő is éhes.

A "vigyük Mitsukot a nyakunkon a tengerben" fedőnevű akcióm véghezvitele félig - meddig sikeredett ugyan, mert maga a procedúra sikeresen végződött, de nem teljesen úgy, ahogy elképzeltem. Mkor felbukkantam a vízből, nyakamon Mitsukoval, hirtelen elkezdte püfölni a felemet, és "hülyézett" minden egyet ütésnél. Na nem mintha olyan mindent elsöprő támadások lettek volna, de én csak mosolyogtam rajta, meg örültem is, hogy aggódott értem, de nem volt miért abban a pillanatban. Mégis jól esett arra gondolni, hogy Ő is aggódik értem, hasonló esetben én is tűzbe tettem volna érte a kezem. Aztán megkordult a gyomrom, jelezve, hogy már rég kapott valami táplálékot, ezt jeleztem Mitsu felé is, aki szintén éhesnek bizonyult, így megfordultam, és elkezdtem haladni a part felé. Útközben kaptam egy puszit a fejem búbjára, amit nem tudtam miért kaptam, de jól esett. Néhány perces "vízi séta" után kiértünk a partra, és leengedtem Mitsut a nyakamból, biztos Ő is jobban szeret a szilárd földön a saját lábaival közlekedni. Ez a nap eddig nagyon jól alakul, minden összejött, amit össze akartam hozni, kivéve egy valamit, de ahhoz még erőt kellet gyűjtenem, mert nem volt olyan egyszerű. Ráérősen baktattam szívem hölgye mellett, és ábrándoztam erről-arról. Majdnem elértünk már a "hadi szállásig" mikor Mitsuko hirtelen felkiáltott valamitől.
- Kyaaaaaaah!
Hirtelen azt sem tudtam, hogy mi történt, néztem zavarodottan a fenékre esett Mitsukora, és nem tudtam eldönteni, hogy mi a baja.
- M-mi történt Mitsu? - kérdeztem tőle rémülten, aztán egy ugrással ott termettem a lány mellett és tüzetesen megvizsgáltam, hogy mi a baja. Az első pillanatban észrevettem, hogy a lábával van baj, aztán hamarosan meg is lett a "tettes". Egy tengeri sün volt a homokban, félig betakarva homokkal, így alig lehetett észrevenni. Óvatosan kiszedtem a földből, majd dühösen bevágtam a tengerbe, amiért megsértette szerelmem lábát és jó nagy csattanással lelte meg új tartózkodási helyét valahol a tengerben. Gyorsan visszasiettem Mitsukohoz aki addigra már valahogy feltápászkodott és elindult a fához. Nem hagyhattam, hogy egyedül tegye meg ezt a kis utat ilyen lábbal, így se szó se beszéd odaléptem mögé, megfogtam, karba vettem, és visszasiettem vele a magányos pálmafához. Abban a pillanatban nem csak szerelemből tettem ezt, hanem mert aggódtam Mitsukoért. Pár pillanat múlva odaértünk táborunkhoz, és óvatosan letettem Mitsukot a pokrócra. Láttam rajta, hogy fáj neki, nem is csodáltam, nem lehet kellemes dolog belelépni egy tengeri sünbe úgy, hogy teljesen váratlanul ér minket a fájdalom. Persze más lett volna a helyzet, ha mondjuk hollow irtás közben sérül meg az ember, mert ott számít az ilyen dolgokra, de hát egy tengerparton kikapcsolódás közben ki számítana ilyenre? Komoly arccal hajoltam oda szerelmem lábához, majd tüzetesen vizsgálgatni kezdtem. Jó pár tüske beletört a lábába, ami miatt még jobban fájhatott. Ránéztem a lányra, elmosolyodtam, majd megsimogattam az arcát.
- Nem olyan komoly, mindjárt rendbe teszem. - mosolyogtam, majd visszatértem a lábához. Erős késztetést éreztem, hogy rávessem magam és megcsókoljam, de ez most nem lenne a legmegfelelőbb pillanat, ráérek még arra. Nagy gonddal láttam neki az elsősegély nyújtásnak. Óvatosan kipiszkáltam minden kis tüskét Mitsu talpából. Bátorítóan rámosolyogtam, hogy nincs semmi baj már. Gyorsan előkotortam a ruháim közül Aokit. Magammal hoztam, biztos ami biztos alapon, bár a tengerparton csak nem találkozunk hollowokkal, de akkor is, legalább látja a tengerpartot. Lehívtam villámgyorsan a shikait, meg elfordultam a lány elől, és az ellentétes irányban elindítottam egy kisebb méretű fagyhullámot, majd a deaktiváltam a shikait, és a katanámmal szeltem egy tenyérnyi kis jégtömböt belőle. Visszasiettem Mitsukohoz, és a jégtömböt hozzányomtam a lábához, hogy enyhítse a fájdalmat kicsit.
- Várj meg itt, és ne moccanj, mindjárt jövök. - mondtam neki, azzal elshunpoztam a városba és szereztem kötszert. Vissza siettem a tengerpartra Mitsuhoz, és gondosan bekötöttem a lábát.
- Talán ez egy kicsit segít. - mondtam, miután jó alaposan bekötöztem a lábát. - Mindenesetre ma már nem lenne tanácsos fürdeni a tengerben. - mondtam mosolyogva és előkészítettem a szendvicseket a hűtőládámból és egy kis üdítőt meg poharakat. Átnyújtottam szívem hölgyének a szendvicset, majd miután töltöttem egy kis üdítőt a az egyik pohárba, azt is odanyújtottam. Közben aggódva fürkésztem a lány arcát, fájdalomra utaló jeleket keresve az arcán. Nem így terveztem a kiruccanás végét, de már nem volt mit tenni. Azért már megpróbáltam a helyzetet kellemesebbé tenni, és előhalásztam a bort a hűtőtáskámból, meg két boros poharat, és töltöttem magunknak. Ránéztem a lányra, és újra rácsodálkoztam, hogy mennyire szeretem. Mély levegőt vettem.Elhatároztam nagy nehezen, hogy színt vallok előtte, bármi legyen is annak a következménye.

>>> Tengerparti kiruccanás Mitsuval ♥<<<

A sajnálatos baleset után gyorsan elláttam Mitsukot, ahogy tőlem tellett. Elég bénára sikeredett, hiszen ez inkább a negyedik osztag dolga, de azért konyítok valamit én is az ilyen dolgokhoz. Miközben elsősegélyt nyújtottam Mitsu sajnálkozott, hogy nem akarta elrontani a tengerparti bulit. Nem rontotta el, így is tökéletesen sikerült, az ilyen dolgok meg megeshetnek bárkivel. Az, hogy Ő itt volt velem már magában elég volt ahhoz, hogy a napot semmi sem ronthatta el. A procedúra után el kezdtem előpakolni az élelmet és az italokat, mert eredetileg is ezért jöttünk ki a vízből, csak félbe lett szakítva.
- Suke, sajnálom, hogy tönkre tettem a strandolást. - mondta még mindig bűnbánóan Mitsu.
- Ne butáskodj! Nem rontottad el, ez bárkivel megtörténhet. - mondtam kedvesen. Egyre jobban elhatároztam magam, hogy most aztán mindent bevallok Mitsunak, bármi legyen a vége. Kipakolta ma szendvicseket, és az üdítőt is, és a borospoharakat is előhalásztam a hűtőtáskámból, meg a két borospoharat. Meg kell adni a módját. Töltöttem magunknak, majd szerelmem kezébe adtam az egyik poharat, és mély levegőt vettem. Ezzel egy időben, mintha Ő is akart volna mondani.
- Suke, szeretnék neked mondani valamit…
- Mitsu, van valami, amit szeretnék neked elmondani...
Igencsak meglepődtem, mikor egyszerre szólaltunk meg. Úgy illik, hogy lányoké az elsőbbség, de mi van, ha Ő is ugyanazt akarja mondani? Már elhatároztam magam, és nem lenne helyes, ha meggondolnám magam, így gyorsan folytattam a mondandómat kisit pirulva, mert nem minden nap vall szerelmet az ember.
- Mitsu, azt szeretném mondani, hogy... -nemjó (-.-)
- Csak annyit szeretnék, hogy... -megint (-.-)
De nehezen megy ez. Gondolatban fejbe vágtam magam párszor, hogy mekkora lúzer vagyok, aztán kiböktem végre.
- Mitsu én szerelmes vagyok beléd! - nyögtem ki végre és egy hatalmas kő esett le a szívemről. Lassan odahajoltam a lányhoz, majd megcsókoltam lágyan, hogy nyomatékosítsam az érzelmeimet iránta. Aztán vártam a pofont, vagy egy másik csókot, vagy magam sem tudtam, hogy mit. Zavaromban kiittam gyorsan egy húzásra a bort, majd újratöltöttem és folytattam a mondókámat.
- Attól a pillanattól kezdve szerelmes voltam beléd, mikor összehozott a sors a 13. osztagnál a hálókörletek felé. Ez azóta sem változott, szeretlek és bármit megtennék érted, hogy jól érezd magad velem. - mondtam zavartan a lánynak és vártam, hogy történjen valami.

Hát végre megtörtént. Kinyögtem, hogy szeretem Mitsut, megcsógoltam, aztán kihörpintettem a boromat egy húzásra. Szerelmem látszólag nem jutott szóhoz, könnyes szemmel, kábán pislogott.
- Suke…- suttogta.
Bevallottam neki mindent, ha úgy tetszik "meggyóntam" előtte, és láttam, hogy Ő is hasonlóképp érez, csak nem tudta eldönteni, hogy én szeretem e Őt, mint ahogy én sem.
- Én is… hasonló képp érzek, Suke… - mondta elcsukló hangon Mitsu. Nem is kellett volna többet mondania, nekem ez bőven elég volt, hiszen ettől a perctől kezdve, már egymással vagyunk, és ráérünk beszélgetni, és most ki kell élvezni ezt a pillanatot. Zavaromban csak mosolyogtam és megfogtam szerelmem kezét, és csak néztem, hogy milyen gyönyörű. Máshoz most nem volt ötletem, mert a terv csak addig ért el, hogy bevallom az érzelmeimet, és az utána következő programokról még nem gondolkodtam. Még mindig csak Mitsut néztem bambán, mikor megszólalt.
- Ööö… Együnk még szendvicset! - indítványozta és nyújtotta a hűtőládát felém.
Most rajtam volt a sor a bamba nézés terén, de hát végül is miért is ne? Ha a párom szendvicset akar enni, akkor azt fogunk.
- Szendvicset? Persze, együnk azt! - mondtam, majd kivettem a ládát szerelmem kezéből, és előhalásztam a szenyókat. Csaj mosolyogni tudtam a lányra, mint egy tejbetök, még most sem hittem el, hogy megtörtént ez velem. Megettük a szendvicseinket, aztán én úgy gondoltam, hogy meg kell ünnepelni ezt az alkalmat, mert nem minden nap van ilyenben része az embernek. Töltöttem bort mindkettőnknek, aztán mosolyogva koccintottam Mitsuval.
- Kettőnkre! - mondtam a köszöntőt, aztán lehúztam az egész poharat megint egy húzásra. Nagyon jól alakult ez a délután, észre sem vettük, hogy elszaladt az idő, pedig még maradtam volna Mitsuval kettesben a tengerparton. (♥) Sajnos lassan szedelőzködni kellett, bármennyire is nem akartam.
- Mitsu, lehet, hogy lassan mennünk kéne, mert kezd sötétedni. T.T - mondtam szomorkásan. Szedelőzködni kezdtem, mindent visszaszórtam a táskámba meg a hűtőládába. Reméltem, hogy Mitsu nem veszi észre, hogy milyen rendetlenséget hagyok magam után, mert még meglátja, és a végén szakítani fog velem, hogy milyen lusta vagyok. Utána felöltöztem, de nehezemre esett itt hagyni ezt a csodás helyet. Mitsu is elsántikált felöltözni, biztos még fájt a lába, szegénynek. T.T Mindenesetre ruhában is olyan gyönyörű volt, mint fürdőruhában. Nem tudtam kibírni, hogy ne menjek oda, és csókoljam meg újra, szenvedélyesen. Káprázatos volt, na. Felpakoltam mindent, leeresztettem a matracokat és a labdát, aztán azokat is elpakoltam.
- Hát akkor indulhatunk, szerelmem? - de furcsa volt kiejteni ezt a szót Mistunak, de annál igazabb volt. Most már, szólíthatom így is, talán, ha megengedi. Táskámat a hátamra helyeztem, a hűtőtáskát meg a karomra akasztottam. Mitsu épp elindult volna, aztán nem sikerült neki, mert megfogtam és az ölembe vettem.
- Olyan nincs, hogy Te ma a saját lábadon mész haza. - mondtam neki mosolyogva egy puszi kíséretében. És elindultam. Nem hagyhattam, hogy szerelmem sérült lábbal bandukoljon hazafelé, meg amúgy is olyan boldog voltam, hogy ha nincs ez a kis baleset, akkor is a karomban vittem volna haza Mitsut.

Összepakoltam a cuccainkat, majd felöltöztem, és vártam Mitsura a parton. Ő is elment felöltözni egy bokor mögé, és rövid idő múlva vissza is tért hétköznapi ruhában. Így is épp olyan szép volt, mint fürdőruhában. Rövidesen elkészültem az elpakolással, és elindultunk visszafelé. Vagyis én indultam el, mert mielőtt Mitsu is elindult volna, én felkaptam az ölembe, és közöltem vele, hogy márpedig itt Ő ma nem fog hazamenni a saját lábain, nem érdekelt mit gondolt. Nem volt nehéz, de ha az lett volna, engem akkor sem érdekel volna különösebben. Ránéztem gyönyörű arcára, és még indulás előtt megpusziltam. A puszi után pillantásom akaratlanul is a keblei fele siklott, nehéz lett volna nem észrevenni őket, gyorsan tovább rántottam a fejem, nehogy azt higgye nekem Mitsu, hogy engem csak az érdekel, mert nem. Szerelmes voltam a lányba. Elindultam, bár kicsit nehézkesen ment a dolog, nem a szerelmem miatt, hanem a hűtőtáska miatt, ami a kezemen lógott közben. Elég érdekes látványt nyújthattunk az utcán, de engem egyeltalán nem érdekelt. Hisz egy pár vagyunk, most kaptam meg álmaim nőjét, a szerelmemet, és ezen a napon senki és semmi véleménye nem tudott érdekelni. Szépen lassan haladtunk előre az ötödik osztag területe felé, elég szótlan voltam az út során. Nem nagyon tudtam mit mondani, csak azon gondolkoztam, hogy milyen nagy hordereje lesz annak, hogy mi egymásra találtunk, de teljesen hidegen hagyott, hogy ki mit fog gondolni. Lényeg, hogy én szeretem Mitsut, és hogy Ő is szeret engem. A nagy elmélkedésben észre sem vettem, hogy már az ötödik osztag kapujánál tartunk.
~ Ajj, már itt is vagyunk? Pedig még el lennék Mitsuval egy darabig kettesben. - szomorkodtam egy sort, aztán eldöntöttem magamban, hogy minden nap, vagy legalább minden másnap meg fogom látogatni Őt. Viszont arról fogalmam sem volt, hogy merre lehet Mitsuko szobája. Gyorsan lekérdeztem szerelmemtől az útvonalat, aztán már indultam is. Pár perc múlva aztán oda is értünk a célhoz, én pedig nagy búskomorságba süllyedtem, hogy el kell válnom mára szívem csücskétől. Leraktam az ajtó előtt Mitsukot, aztán kinyújtóztattam elzsibbadt tagjaimat. Az a hülye hűtőtáska megnehezítette a dolgom...Ránéztem még kicsit szomorkás arccal a lányra, aztán elköszöntem tőle.
- Hát akkor, szia, holnap jövök, ha ráérsz, és ha nem zavarok! - mondtam neki, és egy szenvedélyes csókkal búcsúztam tőle.
- A lábadat pedig ne erőltesd meg még néhány napig! -mondtam kicsit komolyabban, de mosolyogva. Nem tudtam, hogy mit mondhatnék még, ezért a beszéd helyett egy puszival lerendeztem a dolgot, de azért odasuttogtam a fülébe a puszi után, hogy szeretem.
Elköszöntem, és elindultam hazafelé. Aznap este töménytelen mennyiségű saké fogyott el a szobámban, ezzel ünnepelve a napot, merthogy ez volt életem eddigi legboldogabb napja, és semmi sem fog rajta túl tenni szerintem.

Vigyorogva figyeltem, amint Yuke "terrorizálni" kezdi a srácokat a vízben. Én nem kívántam ilyen áldozattá válni, ezért inkább felhúzott térdeimre fektettem az államat, és figyeltem a vízben mókázókat. Kezdtem elkalandozni a gondolataimban. Nagyon meleg volt, de a szél is fújt, bár nem olyan erősen. Egész kellemes, álmosító idő lett. A hajamba bele-belekapott a szél, és végtelen örömömre kivételesen nem a képemben landolt a visszazúduló hajtömeg. Kinyújtóztam, majd majszolni kezdtem egy szem cukorkát. Érdekes volt, hogy nem is akartam enni édességet. Szinte szétfeszített valami izgalom, nyugtalan boldogság... Aprót sóhajtva álltam fel a meleg homokból, és kapartam elő a táskámat. Belenyúltam, és megkönnyebbülve vettem tudomásul, hogy az agysejtjeim még működnek... ugyanis a naptejet eltettem. Előrángattam - isten tudja mi minden lapult még abban a táskában... Figyelmem csak annyira terjedt ki, hogy belepakoltam pár cuccot a táskába. Azt nem néztem meg, hogy mi volt benne... A naptejjel a kezemben szépen visszarogytam a törülközőmre, majd elnyúltam. Lehunytam a szemem, de nem voltam álmos. Gondoltam, be kellene kenni magamat naptejjel, mert ha sokáig halogatom a dolgot, felsleges lesz... olyan szép piros leszek, hogy egy éhes macska könnyedén összetéveszthet egy szép ropogósra pirult aranyhallal... Mélyet sóhajtva tornáztam fel magamat ülő állapotba, és töltöttem a kezembe némi folyékony, jóillatú trutyit, majd egyenletesen kenegetni kezdtem a lábam. Utánna eszembe jutott, hogy nem csak nekem lehet erre szükségem...
- Yuke! Nem akarod bekenni magad naptejjel? Le fogsz égni... - modnom mosolyogva.

Yuke kifeküdt mellém, én pedig hevesen dobogó szívvel néztem. Kicsit még mindig nem tudtam elhinni, hogy ő most tényleg velem akar lenni... aztán láttam az arcán végbenenő változást, félbemaradt a mozdulata, és visszafeküdt. Szomorúan figyeeltem őt, hirtelen nem tudtam, mi a problémája... aztán rápillantottam a sérült kezére. Elöntött a bűntudat és a szomorúság. Ezt is miattam kapta... aprót sóhajtottam, magamhoz húztam a törülközős kezét, megsimítottam, és adtam neki egy csókot. Meleg, puha volt az ajka... Miután elszakítottam a fejemet az övétől, megszólaltam, miközben kezembe naptejet töltöttem, és elkezdtem őt kenegetni:
- Sajnálom... - és rámosolyogtam. Megsimítottam az arcát, majd befejeztem a kenegetését a mellkasával, végül folytattam a saját hasam bekenésével. Meled volt, és szívesen feküdtem ki a napra, hogy pihenjek kicsit. Fáradt is, éhes is voltam, de semmi kedvem nem volt édességet enni. Inkább megfogtam Yuke ép kezét, a másikat megpusziltam, és lefeküdtem. Mély sóhajjal jeleztem a külvilágnak kifáradásomat, és lehunytam a szememet...

Élveztem a csókot, és boldogan bújtam hozzá Yukéhoz. Szinte elképzelhetetlenül boldog voltam jelen pillanatban, örültem, hogy itt van mellettem... Illetve jelen pillanatban alattam. Gyorsan leevickéltem róla, mert nem akartam se megbotránkoztatni a népet, se Yuke terhére lenni... Pirulva pislogtam rá, majd megköszörültem a torkom.
- Az jó, ha nem vagyok teljesen reménytelen. - arcomat az övéhez érintettem. - Én is szeretlek téged... - pusziltam meg az arcát, majd felálltam, és kinyújtóztam. Élveztem a hűsítő szellőt, és felsóhajtottam. Jó lenne megmártózni a vízben... Vetettem egy vágyakozó pillantást a vízre, majd egy másikat Yukéra. Persze nem volt kérdéses, hogy melyiküket választom, de jó lenne Yukét visszacsábítani a vízbe. - Nincs kedved úszni egyet... velem? - néztem rá remánykedve, majd lasssan hátrálni kezdtem a víz felé. Majd megfordultam, és szaladni kezdtem, majd egy ugrással a vízbe vetettem magamat. Tisztában voltam vele, hogy ha akar, leelőz mindenféle nehézség nélkül. Felbukkantam a felszínen, mély levegőt vettem, majd lebuktam a víz alá, és úszni kezdtem. Egyenesen lefelé, mert megláttam egy szép követ, amit meg akartam szerezni Yukénak... Nem tudtam, észrevette-e, hogy már jóideje nem bukkantam fel a vízfelszínen. Mindig is úgy elvoltam a vízben, mintha egyik ősöm hal lenne...

Végülis Yuke leúszott utánnam, én pedig megfordultam. Itt történt egy apróbb pirulásra ösztökélő véletlen cselekvés. Kedvesem véletlen letapizott, én pedig alaposan elpirultam. Ami őt illeti, felúszott levegőért, vagy nem is tudom miért... én pedig alaposan pirulva folytattam keresési tevékenységemet, míg megtaláltam azt a színes kis követ. Reméltem tetszeni fog neki, bár nem tudom, nem vágja-e majd hozzám. Kissé aggódva fordultam a vízfelszín felé, és kezdtem el felfelé úszni, majd megálltam. Igaz, nem önszántamból... valami növény tekeredett a lábamra. A bennem előtörő pénik hatására elvesztettem egyensúlyom, és a testem hirtelen elhasznált minden levegőt, amit elraktároztam. Lefordultam, és igyekeztem letépni a növényt a lábamról. Majd félperces küzdelem után sikerült is, csakhogy a növény elég komisz fajta volt, és alaposan megvágta a lábam. Mint a lándzsafű... vagymi... Gyorsan evickéltem felfelé, és kiúsztam a parta. A lábamon ejtett seb bőségesen vérzett, és a sós víz csak rontott a helyzeten. Könnybelábadt szemmel nyomtam a sebre a törülközőt, és pislogtam Yukéra. A neki szerzett ajándék mellettem hevert. Megfogtam, felé nyújtottam:
- Tessék, ezt neked vadásztam. Egy aljas növény a vérem vette érte. - mosolyogtam rá, próbáltam vidámnak tűnni. Ha tetszik neki, akkor az is leszek... Közben sanda pillantást vetettem sérült lábamra, és meglepve állapítottam meg, h csúnyán meg lettem vágva, és a fehér , vékony törülközőt már át is véreztem.... Hanyagul rátekertem teljesen a ruhadarabot, és úgy döntöttem, eláll, ha akar. Én szerelmemet szeléltem kíváncsian, hogy tetszi-e neki az a kő.

Teljességgel meghatódtam látva Yuke gondoskodását, és mikor mellém feküdt, megsimogattam az arcát, és meg is csókoltam. Nagyon hálás voltam neki, hogy ennyit törődik velem. Nem is igazán mertem megszólalni, mert attól tartottam, hogy akkor felébredek... Ráhajtottam a fejem a mellkasára, és lehunytam a szemem. Kezemmel megfogtam az ő ép kezét, és felsóhajtottam. Élveztem, ahogy a szél lassan megszáratja a hajamat. Arra gondoltam, hogy eddig hiába mutattam a barátok felé a kedves, vidám arcom, sosem voltam az... Annyira egyszerű megjátszani magamat, észre sem veszik sokan az álarcot, amit ügyesen húzok magamra, ha valaki túl hozzám közeli kérdést tesz fel. Szomorú voltam sokáig, most mégsem kellett színlelnem magam... Tényleg boldog voltam, mióta mellette vagyok... Ekkor jöttem rá, hogy kezdek éhes lenni...
- Mondd csak, mikorra terveed a kajacsinálást? - fúrom a fejem a nyákához, és megpuszilom.