^°^° Tengerparti grillezés! Hívjuk össze a "szűk" baráti kört! ^°^°

Kisukével megtudtuk, hogy Namie grillpartit rendez, ezért úgy gondoltuk, hogy ezt semmi képp sem hagyhatjuk ki, így összekészítettük a dolgainkat, és indultunk is Seireiteibe. Hála ennek a kis Seireiteii kiruccanásnak ismét találkozhattam néhány – Kisukénél egy kicsi értelmesebb – shinigamival.
- Szerinted örülni fognak nekünk, Kisuke?
Néztem rá, de ő szemlátomást nem is figyelt, csak a kapu kinyitására összpontosított. Még izzadni is kezdett, bár a kapunyitás nem valami nehéz feladat, végre csak sikerült.
- Kisuke, egyre inkább kezdesz eltunyulni. Fogadok, hogy ha úgy játszanánk, mint gyerekkorunkban, most könnyedén le tudnálak győzni.
- Ugyan-ugyan, Yoruichi. Gondolod, hogy képes lennél rá?
Mosolyodott el, majd nyomott egy puszit az arcomra. Egy mélyet sóhajtottam, majd egymás kezét fogva átsétáltunk a kapun. Szerencsére a kapu Seireiteien kívül nyílt meg, így nem kerülhettünk összetűzésbe az ott lévőkkel. Azonnal a tengerparthoz indultunk. Útközben összefutottunk néhány ismerőssel, akikkel egy kicsit beszélgettünk.
- Azt hiszem, hogy ideje lesz tovább indulni.
Karolt át, és súgta a fülembe Kisuke, amitől kicsit összerezzentem, hiszen elég váratlanul ért a „támadás”. Ezt ő is észre vette, és hogy kicsit megnyugodjak, megcirógatott, majd elköszöntünk, és tovább indultunk. Már a tengerpart környékén hallottuk, hogy már megkezdték a partit. Gyorsan oda sétáltunk, majd egy laza mozdulattal levágtuk a dolgainkat a homokba, és mi is társultunk melléjük.
- Bocsi, ha késtünk.
Mondtam, majd elkezdtem kotorászni nagy puttonyban, amit hoztunk magunkkal.
- Túl sokat eszel, Yoruichi. Így el fogsz hízni.
Szólalt meg Kisuke, miután meglátta a táskát elhagyó kaja özönt. Némi keresgélés után végre sikerült megtalálnom azt, amiért feltúrtam a táskám.
- Tudtommal nem én tettem be ezeket, hanem te, Kisuke. Na, mindjárt jövök, csak átöltözök.
Lóbáltam meg a jelenlévők előtt a fürdőruhát, majd eltűntem egy közeli bokorban, és átöltöztem. Néhány perc múlva már a többiek mellett virítottam a fürdőrucimban.

.•´«»εïз«»`•. Tengerparti grillezés! Hívjuk össze a "szűk" baráti kört! .•´«»εïз«»`•.


Már kora reggel talpon volt. Igyekezett a lehető leghalkabban kikászálódni az ágyból, hogy még véletlenül se ébressze fel Rokut, ám egy halványka puszit mégis adott a fiú arcára, hisz nem tudta volna megállni. Ahogy kicammogott a hálószobából, egyenesen a fürdő felé vette az irányt. Egy gyors zuhany után, felöltözött, s már indult is a konyha felé, hogy kerítsen valami harapnivalót. Nem volt túl sok minden, de két szendvicsre valót mégiscsak talált. Ahogy a pulton szöszmötölt, mikor végzett, gyorsan letörölte az étkezőasztalt, s megterített. Ahogy a tea is elkészült kiöntött magának egy csészével, s az asztalhoz ballagott, s lecsüccsent. Próbálta kicsit megfújni a teát, s belekortyolt. Nem is tellett bele sok időbe, s csoszogást hallott. Ahogy belépett a helyiségbe a férfi, rámosolygott.
-Jó reggelt! Remélem nem én ébresztettelek fel!-lépett oda hozzá, a még kissé kómázó, s egy jóreggelt csókkal köszöntötte. -Készítettem neked is reggelit, csüccsenj le, máris hozom!-pattant fel helyéről, s a pulton már elkészített ételt kézbe fogta, s Roku elé tette. -Gondolom, egy csésze tea neked is jöhet.-mivel csak egyenlőre nagy ásítozások jöttek ki a fiú száján, Sachiko mosolyogva igen-nek vette, s kiöntött egy pohárral, s azt is elé tette. -Na jó étvágyat!-helyezkedett vissza helyére, s nekiláttak. Mikor mindketten végeztek, a lány leszedte az asztalt, s gyorsan elmosogatott, s közben igyekezett Rokuval beszélgetni, hátha így jobban sikeredik neki felébredni. Ahogy a rendrakással végzett, a még mindig a széken ébredezője elé lépett és megölelte. Nem tudta, hogy miért, de nagyon jól esett neki. Visszaülve a helyére, hamarosan egy nagy dübörgésre lett figyelmes. Egy szempillantás alatt, hatalmas erővel landolt két lány Rokun. Szegény Sachiko hirtelen azt sem tudta, mi történhetett, hogy két shinigami ilyen váratlanul és ilyen eszméletlen erővel érkezzen. Lassacskán összeállt a kép, miszerint a két lány egy partira hívta a párt, ami a közeli tengerparton lesz megrendezve. A hír hallatán Sachiko szinte ki tudott volna ugrani a bőréből örömében, hiszen még sosem volt szerencséje ellátogatni a tengerhez. S ez a kis parti talán tökéletes lehetőségnek ígérkezik, arra, hogy megbarátkozzon a többiekkel. Csak volt egy kis bökkenő... Mivel még nem teljesen tudott átrámolni a 12. osztagba, csak a legszükségesebb holmijai voltak magánál, így muszáj volt visszamennie a búvóhelyre. Sajnos eszében sem volt, hogy a fürdőruha, s egyéb strandholmi fontos lehet most a számára. Mivel Roku ellenére sem volt a kiruccanás, először őneki segített összeszedni a cuccát, s utána nekivágott a lány a saját dolgainak beszerzéséhez.
Mikor sikeresen visszatért, épp ideje volt, hogy elinduljanak a megbeszélt helyre. Felcuccolva, maguk mögött bezárva a 12. osztag ajtaját, kerítették elő a kis hadnagyot, s hárman elértek a kapuhoz.
-Sziasztok! Mi megérkeztünk! ^^-köszöntötte a többieket.-Hű, mennyien leszünk!-fordult Roku felé mosolyogva.

Yuke elővette a kardját, és annak segítségével juttatott el a tengerpartra. Szorosan fogott, nehogy kicsússzak a kezéből, én pedig kissé kábultan néztem a helyet, amelyben elsuhantunk. Kissé émelyegtem, bár foglamam sem volt, hogy mitől. Miután megérkeztünk, Yuke nem engedett el, amit nem is nagyon bántam. Attól féltem, hogy ha mégis megteszi, akkor elzúgok. Mélyeket lélegeztem, miközben a Holdat figyeltük.
- Érdekes képessége van a zanpakutuodnak... - pillantásom az eldobott kard felé tévedt, majd fel az égre. - Ez gyönyörű... - suttogtam, és élveztem, ahogy a szél felrissít. - Érdekes, hogy mennyire megnyugtat a Hold látványa... téged nem? - pillantottam a még mindig engem tartó Yukéra. A fülemben egyre hangosabban zúgtak a tenger hullámai, és legszvesebben lefeküdtem volna a homokba, nézni a végtelenségig ezt a gyönyörű, teliholdas eget. Olyan régen szabadultam ki az osztag területeiről, és annyira élveztem most ezt a sétát...

- Kaptány? Szép cél, sok sikert hozzá. - mosolyogtam egyet. - Ami engem illet, mivel senkihez nem tartozom, ilyesmik miatt nem kell aggódnom. - nyúltam el a homokban, és a kezem a fejem alá téve néztem felfele. - Bankai... fényévekre vagyok tőle, de nem is bánom annyira. Nem akarok a legerősebb, vagy a legjobb lenni. Csupán annyira akarok erős lenni, hogy megvédjem azokat, akik fontosak nekem... - eszembe jutott egy régi játék, amit még kiskoromban játszottunk a bátyámmal. A jobb kezemet arra emeltem, és megpróbáltam eltakarni a tenyeremmel a Holdat. Régen ez nem ment, de most... Pár pillanatig lehunyt szemmel hallgattam a tenger morajlását, és valami különös béke szállt meg. Gyakrabban kellene ide eljönnöm... - Figyelj csak, mégis milyen életed van neked abban a nemesi házban? Szeretsz ott élni? - kérdeztem halkan, majd felültem, és a térdemre tettem az állam.

- Igen, ismeretem Kuchiki Byakuyát. Egyrészt pont az ő kisugárzása miatt döntöötem úgy, hogy a 6. osztaghoz fogok csatlakozni. Úgy gondoltam, hogy az ő vezénylete alatt tényleg megerősödöm. - ránéztem a parton heverő vizes köpenyre. - Szerintem sincs jól ez a helyzet... Miért lenne jobb valaki csak azért, mert a neve elé odaírja, hogy nemes? Vagy azért jobb ember, mert több pénze van? Sokkal több olyan ember van, aki a gazdagság és a hírnév álcája mögé rejtőzik, miközben egy aljas hazug... Sokkal jobb lenne, ha az emberek elfelejtenék az ilyet, és a valódi énjük alapján ítélnének meg másokat. - szóltam, és ültömben felnéztem a holdra. egy felhő kúszott be elé, így a parton is sötétebb lett.

Tekintettel arra az apró tényre, hogy soha az életben nem lógtam még ki, kissé kezdett rajtam elhatalmasodni a pánik. Érdekes... mit is keresek én itt? Áááh, hogy hagyom magamt lazulni... ilyen se volt még.
Az újhullámú gondolatmenetem elülte után lehunytam a szemem, és úgy hallgattam a tengert. Sikerült egyfajta félálomba zuhannom, amiből Yuke kérdése zökkentett ki. Na szép, itt beludni...
- Kérdés? Lényegében nem tudom mit kérdezhetek és mit nem. óhh, meg is van... mi a kedvenc kajád? És a kedvenc italod? - kérdeztem felélénkülve. Bár nem valami nagy téma, a semminél jobb, és számomra különös fontossággal bír. - Én általában összedobok valamit, amiből sok sikerül, és ezért valakinek mindig adok. Ha van hozzá kedved, egyszer főzhetek neked is valamit. - néztem rá, egyenesen a szemébe.

- Nem, még nem harcoltam bountoval, de mindenképpen szeretnék. Lényegében annyi volt a hadnaggyá válásom, hogy az elődöm lemondott, és a kapitány letesztelte az elődjeit. Mindenki kapott egy küldetést, és így én lettem a megfelelő személy, legalábbis szerinte. Én még mindig nem vagyok biztos magamban... - fontam magam köré a karom. - Ha gondolod, akkor bármikor csinálhatok neked valamit... te is szereted a csípőset? Remek, akkor adhatom önmagam főzés közben. - nyúltam el a homokban. Legszívesen bevetődtem volna a hullámokba, mert az álom már teljesen kiment a fejemből. Holnap, illetve... akkor, ha megvilágosodik, olyan leszek majd, mint egy zombi. Pontosítva, egy epres nyalókás zombi.

- Rendben van, most már úgyis tudod, hol lakom... - szóltam, majd arra eszméltem, hogy Yuke a levegőben tart, és nekem magyaráz. Mit ne mondjak, a több száz méteres mélység a frászt hozta rám. Míg éltem, addig is iszonyodtam a magasságtól, és úgy tűnt, ez így is maradt. Bár most, miközben koncentráltam, a félelem mellett valami jóleső izgalom, kicsi boldogság is átjárt. Végülis sikerült megállnom a levegőben, és Yuke is elengedett. - Ez elképesztő... - suttogtam. Tudtam, hogy a shinigamik erre is képesek, de ez valami egészen más volt...

- Nem is tudom. Végülis nekem ez a hely ugyanolyan, mintha az Emberek Világában lennék. Jó, tudom, hogy ez hülyeség, mert ez a hely teljesen más... - pillantottam a levegőn fekvő Yukéra. Elég extrém helyzet volt ez nekem, még szoknom kellett. Kissé zavartan köhintettem, majd folytattam. - Végülis is igazad van, ez egy másik hely. Mi, annak idején, úgy neveztük a halál utáni létet, hogy Túlvilág. Azonban itt is ugyanúgy meghalhatunk, mint ott...- kicsit elárasztottak életem emlékei, és belémmart a bátyám utáni sóvárgás. Vajon mi van vele? Boldog? Milyen jó lenne látni...
Gyorsan megdörzsöltem az arcom, hogy magamhoz térjek. Tilos erre gondolnom. Már máshol vagyok, más az életem. - Tudod, néha iszonyatosan hiányzik... - vallottam be teljesen zavarban. Micsoda szégyen lehetek a szemében...