Nem kérdés, teljese nyilvánvaló, Hajime-kun a legjobb emberhez fordult. Mindent tudok a nőkről, legalábbis mindent, amit tudnom kell, hiszen biztos vagyok benne, hogy vannak még olyan dolgok, amiket nem tudok, de ez így is van rendjén, mert jobb, ha nem tudom őket, még belegondolni is rossz némelyikbe, kiráz a hideg. :/ No, viszont amiről nem tudok, az nem fáj, tehát nyugodtan kihagyhatom ezeket az apróságokat, miközben ellátom tanácsokkal a jövő generációját.
Miután elbúcsúzom Aitól, és megbeszélem vele, hogy később még találkozunk, vigyorogva megyek vissza az ifjonchoz és csapok egyet barátiasan a vállára. A mai éjszakán férfivá fogom avatni, legalábbis félig, hiszen a férfivá válásnak két feltétele van, én pedig csak az egyiket tudom neki megadni. A nehezebb része hátravan, az pedig már csupán Hajime önbizalmán, eltökéltségén, na meg szerencséjén múlik, hogy mennyire sikerül. Én azonban bízom benne, hogy elég kemény legény a talpán, tehát előbb vagy utóbb csak sikerül becserkésznie a kiválasztottját. Vagyis az egyiket biztosan. Teljesen természetes dolog az, amit érez, régebben velem is előfordult, hogy egyszerre két, vagy akár több lány is megtetszett, s akkor a legrizikósabb, ha ráadásul ismerik egymást. Nem mintha valaha is csaptam volna a szelet kettőnek egyszerre, ilyen helyzetben mindig gyorsan döntöttem, s nem, nem csak a mellméretük alapján. >.> Azonban már egyre ritkábban fordul elő, hogy egyáltalán lestírölök valakit, per pillanat nincs rá szükségem, meg aztán, tulajdonképpen mindig is arra vágytam, amim jelenleg megvan. Igaz, amióta elmentem Karakurába, s aztán újra visszajöttem, kicsit mintha elhidegültünk volna egymástól, és sosem tudom, hogyan kezdjek el erről beszélni, hiszen én magam sem tudom, miért is érzek így. Pedig szeretem őt, és nem akarom elhagyni. Ha rajtam múlik, addig küzdök, amíg még egy kicsit is érdemesnek tartom azt. Mindazokért az emlékekért, amiket eddig közösen átéltünk, s a jövőbeliekért, amik még elkövetkezhetnek, hogy valóra válthassuk talán még meg se született álmainkat.
Hajimét Kenpachi ivójába terelem, hadd szokja a helyet, biztosan sokat fog ide még járni, ha nem most, majd tíz, vagy húsz év múlva. Hajime feszültségén – még a vállba veregetésemre is úgy reagált, mint egy hisztis nő – talán majd egy kis kaja segít, meg persze rendelek is egy kisebb flaska szakét, persze magamnak. Szándékomban áll azért Hajimével is megkóstoltatni, amikor olyan idős voltam, mint ő, én is gyakorta megkaptam ezeket a kóstolókat apámtól. Néhány kortytól semmi baja nem lesz a kölyöknek, eskü. Persze figyelek arra, hogy semmiképp se igyon többet, mert nem akarok magyarázkodni a szüleinek, és tényleg szeretném épségben hazakísérni az öcsköst.
- Karakurában voltam egy küldetésen néhány hónapra Takeoval, Mikoto-chan pedig meglátogatta. Biztos valami rokona, talán a húga, tőle ismerem. – tolom Hajime felé a hamburgert, amit a szaké mellett osztottak ki nekünk. Nem éppen egy meki, de a látszat ellenére amúgy tényleg finom, meg sokkal nagyobb adag, mint amit a gyorséttermekben kapni. Ebből elég kettő, legfeljebb három darab, hogy jól lakjak, míg a mekiben kábé úgy festek a sok kaja között, mint valami amerikai. ._.
- Már miért csalnád meg? Ha még nem szed… izé, ha még nem vagytok együtt, akkor semmi köze hozzá, hogy neked ki tetszik és ki nem. Teljesen normális dolog, minden korodbeli sráccal megtörténik. És az idősebbekkel is. – harapok bele a hambiba, a sűrű, ketcupos-mustáros szósz egy uborkaszelet kíséretében pottyan le a tányérra. Még a szám is kicsit nyitva van, ahogyan rágom a falatokat. Sokat edzettem azon a reiatsu kezelős dolgon, azt hiszem, képességeimen túl teljesítettem, elfáradtam, megérdemlem!
- Ne is törődj vele. Amíg itt vagyok, nem lesz gáz. – falom be hamarosan a hamburger kétharmadát, alig néhány harapással. Remélem, Hajime sem fogja kéretni magát, nem azért vettem. >.>
- Miyoko? Az meg ki? – tüntetem el a hamburger maradékát is, majd törlöm meg arcomat, amit alaposan összemaszatoltam a ketchuppal és a mustárral. Még szemezgetek egy darabig a tányéromra pottyantott zöldségdarabkákkal, hiszen éhes vagyok, ez pedig még mindig nem volt elég. De jó lenne, ha Ai-chan egyszer megint főzne nekem. *>*

Férfi dolgok – ideje felnőni

Megvonom a vállam kérdezett állítására, ezelőtt még sosem gondoltam bele igazán, hogy ki is lehet ez a Mikoto. Helyes kislány, nem is csoda, hogy Hajime-kun kiszemelte magának, az a Miyoko még túl fiatalkának tűnik ugyanis számomra. Meg valahol ijesztő is, hogy egy ilyen korú kislány legyen az új Kenpachi, bár a szüleiből, legalábbis az anyjából kiindulva… brrr… Kiráz a hideg valamiért a mosolyától, pedig egyébként tetszenek nekem a szőkék. :/ Nem csodálom, hogy NaoNao annyira retteg tőle, a helyében én is összefélném magam, Kotomit meg egyáltalán nem értem, hogy képes megférni mellette. Elődöm kiléte azonban nem az én dolgom, ebben az esetben legalábbis semmiképpen – furcsa belegondolni, hogy amíg az osztaghoz nem érkeztem, ő volt itt a hadnagy - , na meg az is sokáig tart, mire leesik nekem, hogy miféle Miyokoról van szó. Ha Hajime-kun nem magyarázza el, valószínű, sosem jövök rá, kiről is beszélt eredetileg, hiába, valahogy ő szerepelt a lista legvégén, amikor azt kérdeztem, ki lehet a másik lány, aki bejön Hajimének. Első tippem inkább az a kislány lett volna, aki folyton Shiratori-taichou nyakán lóg, korban szerintem jobban is illik Hajiméhez, meg Shiratori-taichou mégis csak Hajime apja. Azt hiszem, kicsit irigylem, amiért ilyen remek fia van, holott egyáltalán nem gondolkozok családalapításon, de ha mégis gondolkoznék, biztosan ellennék egy olyan korú sráccal, mint amilyen Hajime. A tanári mellékmelót is élveztem, mondhatni, már-már hiányzik is, ahogyan azzal nyaggatnak, hogy ne kelljen még egy kört futni.
- Azt tudtam eddig is, hogy Keonak van egy húga. Biztosan ő az. Még hasonlítanak is, a lány pedig folyton anikizte őt. – kezdem el eltüntetni az elém rakott kaját, mert hiába, én zabás vagyok. Kimerített azért az edzés, elég ritka az, ha kidoukat gyakorlok, egyszerűen jobban lefáraszt, mintha egész nap erősítettem volna, és úgy érzem, nem is igazán megy jól nekem a dolog. Ami Mikoto-chant illeti, tényleg folyton úgy beszélt, mint valami elkényeztetett kisnemes, a francia leckéi biztosan az agyára mentek. Persze Ai is nemes, azonban ő legalább nem beszél furán, ha viszont Hajimének ő is tetszik, végtére is, lebeszélni nem beszélhetem róla. Neki kell szeretnie, nem nekem.
- Persze, persze, az apjával jó haverok voltunk, míg be nem kötötte a fejét. – az egyik szakés pohárkába töltök egy keveset, mármint teli, hiszen ezek tényleg elég kis poharak, olyan hagyományosak. A porcelán egészen átforrósodik ennek hatására, ám a pohárka maga gyakorlatilag forróbb, mint maga az ital. Az édeskés, jellegzetes ízű nedűtől Hajimének bízom benne, semmi baj nem lesz, hiszen éppen csak egy kóstolót kap, s ekképpen férfivá avatom őt. Legalábbis félig, hiszen a másik fele még hátravan, amiben viszont egy fontos döntést is meg kell hoznia még mielőbb, ebben pedig muszáj vagyok ellátni őt néhány tanáccsal, hogy ne süljön fel. Amikor olyan idős voltam, mint ő, még én is bizonytalan voltam jó ideig, s nem hogy kettő lány tetszett, de még rosszabb volt, mindig más, s idő kellett, míg felismertem, hogy nem attól leszek szerelmes, ha belerobbanok egy kapcsolatba. Azt hiszem, valahogy így volt Aival is, meg kellett ismernem, míg tényleg szeretni tudtam, most pedig, hát… valahogy nem tudom, milyen lenne nekem nélküle.
- Ne aggódj, nem fogja megtudni. – kacsintok rá, miközben célzásként az orra elé tolom a forró, kicsi porcelánedényt. A sajátomat ügyesen megfogva emelem, azonban elég alacsonyan tartom, hogy ne öntsem ki lendületesen. Miután kicsit bíztatom még, hogy csupán kóstolja meg, aztán békén hagyom, koccintok vele, és megiszom a saját adagomat. Többel azonban ezután nem kínálom, mert ismerem a szaké hatását, és nem tudná megállni Hajime se, hogy ne igyon egy újat és még újabbat. Kóstolónak csak elég volt, az ő korában nekem sem járt több.
- Persze, persze… az meg Keo kapitánya. – dőlök hátra elégedetten, és öntök még egyet magamnak a szakéból. Lévén az étkezést én már befejeztem, csupán a szaké elfogyasztása maradt. Hajime nálam lassabban esik, így hát megvárom, míg befejezi, bár nem szándékozom sokáig ezen a helyen tartani. Lassacskán egyre csak nő a hely forgalma, egyre több vendég tér be, páran a balhésabbak közé tartoznak, ismerem már a fajtájukat. Azonban hadnagy vagyok, amíg itt vagyok, nem történhet semmilyen baj, nem igaz?
- Nyugodtan tegezz csak. – hagyom meg neki, amúgy sem szeretem, ha magáznak. Persze ha ragaszkodik hozzá nagyon, nem fogok akadékoskodni emiatt.
- Amikor olyan idős voltam, mint te, nagyon sok lány tetszett. Abban az iskolában, ahol tanultam, kevés volt a lány amúgy is, meg azt hiszem, elég sok barátnőm is volt. – vonogatom meg a vállaim. Semmiféle nagyzolás nem hangzik ki hangszínemből, pusztán közöltem a tényt, hogy mekkora kúlság is vagyok. Szép és jó idők voltak azok. Végül azonban előredőlök kicsit az asztalon, hogy elmondjam a titkot: nincs titok! Egyszerűen hagyni kell megtörténni.
- Tölts velük sok időt és ne siesd el a dolgot. Látom rajtad, hogy még bizonytalan vagy, és ha komolyan tetszenek mind a ketten, akkor vedd lazábbra a tempót. Szuszogj kicsit, és ismerd meg őket. – hajtom fel a következő kis pohárka szakét. Elég gyenge, pocsék minőség, de legalább Hajime szülei nem mondhatják, hogy egy alkoholistával tölti az idejüket a fiuk.
- Az idő majd eldönti helyetted, melyikükkel érzed a legjobban magad. – tüntetem el az utolsó adag szakét, majd állok fel az asztaltól, hogy indulásra készen fizessek. A tányérokat és a szakés poharakat visszaviszem a pulthoz, mert itt ez a szokás, majd kifizetem a fogyasztást, hogy elindulhassunk, mielőtt túl nagy lesz a zene hangereje és a tömeg.
- Na, hazaviszlek, Rómeó, ne aggódjanak miattad. – borzolom össze a fiú haját így osztva le neki egy buksisimit, s indulok ki a kocsmából. Már egészen besötétedett, így kell egy kis idő, mire hozzászoknak a szemeim az új fényviszonyokhoz. Már csak egy a kérdés. Merre is lakhat Hajime?

Amikor a kard... akarom mondani a szakés csésze lesújt!
(Avagy ismerkedés a kocsmában Raiden és Chiyo)