Ezt a kocsmát Kenpachi nyitotta unalmában, hogy a shinigamik kitudjanak kapcsolódni.
Mottó:Rettegj a haragomtól,ha nem iszol!
Kinézet: az épület tetején egy Skoda található, a falon pedig Kenpachi ivója olvasható a mottóval.

Ezen felül van még zenegép az emberek világának szinte összes zenéjével, hála a 12. osztagnak!
//by Zaraki Kenpachi//

Érezze mindenki a hangulatot és fogyasszatok sokat, nehogy Kenpachi mérges legyen!

- Kenpachi Ivója, mi?
Megállva a kocsma előtt elcsodálkozom a cégeren. Kicsit kirívó, annak ellenére, hogy fogalmam sincs, ki a fene az a Kanpachi. Rövidke kiruccanásom után összefut a számban a nyál, ahogy langyos sake-re gondolok (vagy legyen inkább hideg sör?). Mivel túl sok veszteni valóm nincs, bőszen benyomulok a kricsmibe. A hely nem nyüzsög, lehet én érkeztem túl korán, vagy Kenpachi mégsem olyan jó vendéglátó.
- Konnichiva...
Köszöntöm a csapost, aki elég unott ábrázattal támasztja a pultot (valószínűleg ma már vagy ezerszer végigtörölte a pohár arzenált).
- Sört kérek... jó hideget... ha lehet...
Megpróbálok udvarias lenni, mert nincs kedvem visszamenni az akadémiára, és ha ez a vén csapos kirak, akkor nincs más választásom. Itt pedig szépen elüldögélek egy sarokban, míg be nem sötétedik, aztán ügyesen besunnyogok a suliba. Végtére is elvileg egész nap tilosban jártam, és nem lenne jó, ha a sok nagyokos hegyibeszédet tartana nekem a hollowokról (újfent). Közben a csapostól megkapom a sörömet, így már szinte teljesen elégedett lehetek.
- Dómo... - megköszönöm az italt, majd lassan beleszürcsölök a jéghideg italba.

Az éjszaka nyugodalma nagyjából annyira nyugalom, mint amennyire az emberek sünt szarnak, vagy tüzet köpnek. Zsongó fejjel nyomulok végig az utcákon, elkerülve az előkelőbb, unalmasabb helyeket és lehetőleg minden egyes kivilágított utcán végighaladva. Ez valami emberi énemből visszamaradt elfolytott hedonizmus utóhatása lehet, hogy imádom szivatni magam ilyan vacak dolgokkal, hogy vonulok és bámulom a többi embert, néhol a portrékákat, vagy a nőket... esetleg a férfiakat és ráadásul mindez még élményt is jelent. Szinte úgy kikészít, mint valami emberi drog. Mintha szétszívták volna az agyam. És egész éjszaka csak járok, lehetőleg olyan helyeken, ahol nem ismernek fel, leetőleg éhesen és fáradtan, de a legjobb ha még esik is. Na, az pazar, annál jobb nincs. Ilyenkor egyedül a kardom féltem, ha itt lenne velem. De ezekre az utakra nem viszem magammal. Otthon pihen, mintha ilyenkor nem is a részem lenne, hanem csak valami egyszerű kard. Pedig nem az, marhára nem.

A fejem már egyenesen hasogat... nekidőlök egy közeli pub falának, lihegek és bámulom a számból távozó párafelhőket... felmerül újra bennem a kérdés, hogy mi a bajom és mégis mi a frászért szivatom agam, de válasz most sincs, ahogy eddig sem volt. Miért?, miért?, miért? Hát honnan tudjam én? Egyszerűen menni, menni és... egy pohár sör!
Az kell most!
Mi más, hát eddig is az kellett. Koronát erre a gyönyörséges estére!

Tudtam, hogy a létező, vagy nemlétező felsőbb hatalom is azt akarta, hogy én igyak:
- Pubhoz tértem támaszkodni, pubba térek ivászkodni! Dörmgöm magam elé ködös, zizsegő fejjel, ahogy felnézek és elvigyorodva meglátom, a helység kiírását.
Már van bennem, úgyhogy nem fog ártani még egy kis... alkohol. És akkor már ragaszkodjunk az emberi szokásokhoz:
- Sőrt, hideget! Adom ki az utasítást vészjóslóan a csaposnak, ahogy egy széket birtokomba veszek a pultnál...

Örömmel tapasztalom, hogy a shinigamik privát világa sem sokban különbözik a halandókétól. Beül a lógós shinigami pupák egy kocsmába, hogy meghúzza magát, hogy elrejtőzzön, erre ki lesz a második vendég? Persze hogy egy másik shinigami pupák. Oké, nem ismerjük egymást, de a feje túl ismerős ahhoz, hogy ne találkoztunk volna még. Azért reménykedem, hogy nem egy fenyítő tanár, netán a fegyelmi bizottság elnöke, aki rögtön utánam sört rendel (még jobban reménykedem abban, hogy az akadémiának nincs is fegyelmi bizottsága xD).

Még jobban meghúzom magam, hátha nem fedez fel... hisz annyira átlagos vagyok így shinigami jelmezben. Egy asztalnál ülök a kijárathoz közel (oké, menekülési paranoia), itt még szék sem akadt, így sokkal könnyebben pattanhatok fel és futhatok, csak még előtte be kéne termelni a sört, mert úgy nem gazdaságos, ha itt hagyom. Nagyon csendesen az ajkaimhoz emelem a poharat (mi van ha a Másiknak szuper hallása van, és meghallja, ahogy a pohár elcuppan az asztaltól xD), majd lassan kortyolni kezdem a sört. A véletlen összjátéka lehet, hogy pont most adják a leghidegebb sört, mikor gyorsan kéne innom. A jéghideg nedű minden kortya végigszánkázik a torkomon, heveny mandulafagyást idézve elő, amitől kissé fulladhatnékom támad, majd mikor a gyomromba ér ott is kifejti jótékony-fagyos hatását.

Elgyengülök ivás közben, ezért le kell tennem a poharat. Óvatosan helyezem az asztalra, majd jó mélyen a pohár mögé csúszok, és onnan figyelem a veszedelmet, miközben ütemesen hu-húkolok (fagyáselhárítás céljából).

Mikor bementem elcsodálkoztam itt is kevesen vannak.
-Hello Zaraki, mi a helyzet?
Mikor oda mentem a pulthoz hogy kezett fogjak Zarakival megláttam Owandot. Majd egy másik tanulot.
-Hello owando na a tanulás helyett kocsmába jösz? De ki az a másik? Na mindegy nem az én dolgom én már hadnagy vagyok.
-Igen Kamitora de mit iszol?
-Amit mindig vagyis 10 sört. Valahogy megbirkozok velük.
Kamitora lemosolyodott megint. MAjd Zaraki oda rakta neki a söröket és kérdezni kezdte.
-Mi van veled Kamitora te nem szoktál mosolyogni te mindig komoly vagy. Vagy tán valami megváltozott?
-Nos Zaraki az életem kezd megváltozni elég rendesen és majd megyek Owandonak segiteni a földre én és Suei kapitány megyünk tisztitani a földre. Csak azért mert az elsősök mennek vadászni és ha szerencsém lesz nem hagyok egyet sem.
-Értem. De most kifog elvinni ha részeg leszel? Mert én már nem viszlek vissza.
-Erre nem is Gondoltam majd valaki aki erre jár. Owando egészségedre.
Kamitora elkezdte inni a söröket. Az első 4 elég hamar eltünt majd a többi 6. Mikor már zárni akart Zaraki addigra Kamitora elázot és kiment valahogy az ivó elé és oda leült.

Vérágas szemek, nyúzott arc és bár engem egyeltalán nem érdekel mostanra, de szerintem a kimonóm sem kimondottan az a patyolattiszta. Mindezek mellett könnyedén produkálom azt a félszeg-részeg félvigyort, amit Kamitora hadnagynak küldök köszönésképp. Fejemben az alkoholködön, a hasogató fájdalomhullámokon át a következő gondolat születik meg: ~Mi a franc baja van ennek, hogy hétvégén, este 11 óra felé beüljek egy korsó sörre?~

A hadnagy még csak az első pár sörnél tart, miközben komoly diskurzusba merül Kenpachival... akinek jelenlétére eddig nem is figyeltem fel. Szememmel az engem kiszolgáló csapost keresem, nem sok sikerrel. Ettől rájövök, hogy még innom kell, mert az ivás jó, mert arra szükség van.

És iszom is, bár a végső kortyok már szinte konkrétan a torkomra fagynak. Jéghideg, mandularepesztő - Mégegyet Kenpachi! *Tolom vissza a korsót a pulton át a férfi felé, kaján vigyorral* - és érzem, ahogy átnedvesedik tőle a kimonóm felső része. Önelégülten vigyorgok rajta magam elé és körbenézek, hogy mégis ki lát engem, ki bámul, hogy mégis mit keres itt egy földi lélek, egy jómagam. És látom, hogy bámul. Közvetlenül mellettem, és megint rám néz. Az előbb is!, én biztos vagyok benne!!

Oldalra pillantok, hogy lássam kamitora ott van-e még söröstül, mindenestül, majd miután ezzel megvoltam a pulthoz lapulva felsőtesttel a mellettem ülő alakra nézek:
- Mivan'má'??!
Koccantom össze a fogaim, mély torokhangból beszélve.

Úgy látom nagyszerű esetét sikerült kifognom az ivóban. Inkább maradtam volna az utcákon, és vártam volna ki, míg elég sötét lesz, hogy belopakodjak az Akadémiára.
Nem elég, hogy a fura külsejű, még-nem-döntöttem-el-hogy-utálom-e figura sietett utánam, egy iszákos shinigami is befutott. Micsoda remek szereposztás. Újra odafagyasztom a kezem a poharamra és inni kezdek. Minél hamarabb végzek a sörrel, annál korábban leléphetek.

Mikor a harmadiknak érkezett pasas végez a tíz sörével (hogy csinálja? xD) és lelép, a másodiknak érkezett eléggé bekattan. Vérben forgó szemmel néz rám többször is, és így elég forrónak érzem a talajt a talpam alatt (menekülj!). Nem is kell soká várnom, a férfi megszólít, nem túl kedvesen, nem túl bizalomgerjesztően.

- Hogy? Mivan?
Ránézésre is tapasztaltabb shinigaminak néz ki, mint amilyen én leszek évek múlva (ha megérem az ilyen találkozók után). Félek hiába van nálam kardom, ő egy pofonnal a padlóra bírna küldeni, aztán ki tudja, milyen hókuszpókuszokra képes ezen kívül.

- Szerintem tévedés történt, Shinigami-san...
Próbálom menteni a menthetőt, és még gyorsabban nyakalom a sört, kínosan ügyelve, hogy ne is nézzek a férfi irányába...

A szavak elmodósnak, furán torzulnak és ráadásul még vetnek 1-2 kanyart is szerintem, mire a fülemhez érnek. Én nem tudom, de az biztos, hogyha színjózan lennék, akkor komoly tüneti kezelésre lenne szükségem a 4. osztagnál. Csakhogy most részeg vagyok és bazi nagy hepajra áll ám a világ!
- Ne sértegessé'l! Nem vagyok shinigami!

Nézek rá megvetően, majd lassan - pokoli lassan - tudatosul, hogy egy akadémiai tanoccal állok szemben. Szeme résnyire szükül, és két kézzel fogom meg a pult szélét, hogy kevésbé imbojogjon a szék. Borzalmas! Azt még konstatálom, hogy ismerős arc, de hogy milyen arról fogalmam sincs.

- Najólvan. Igyél akkor!
Enyhülök meg. Majd jön az áramszünet: mindegy egy percig bambulok magam elé, feltehetően semilyen külső behatásra nem reagálva, majd szedelőzködni kezdek és egy konrét bőrtatyót nyomok a bérért odaálló kiszolgáló kezébe. Válogat - nem tudatosul, hogy többet nyúl le, mint kéne neki, de még így is rendes, hogy nem él vissza a helyzettel - majd visszaadja. Vigyorgok, majd keményen a pultba támaszkodva, fél söröm otthagyva a távozás rögös-nehézkes mezejére lépnék.

Szikla méretű kő esik le a szivemről, mikor a pasas végre leszáll rólam. Fogom a maradék sört, és gyorsan kihörpölöm. Már épp állnék fel, hogy lelépjek, mikor a másik is távozóra fogja. Nem lenne jó ötlet egy úton távozni, mert még barátkozni akar, vagy rosszabb esetben verekedősre fogja.

Szépen meghúzom magam, míg a csapos kifossza a balfácánt, majd már épp kisunnyognék, mikor ő is feláll, megtámaszkodik és távozna. Persze nem távozik, mert nem bír. De minek iszik, aki nem bírja? Ezen agyalva a pultra hajtom a fejem. Mélyeket lélegezve nyugalmat erőltetek csontjaimba, majd lassan felállok - de úgy, hogy még véletlenül se zavarjam vele a Másikat.

Hátrálok, ügyesen, nehogy zajt keltsek. Már az ajtóban állok, mikor kardomat nekiverem az ajtófélfának. Halk koppanás, de halálos lehet xD. Nem várom meg a következő fejleményt, sarkon fordulok és rohanni kezdek. Hihetetlen sebességet érek el, hisz eléggé féltem a bőröm... nem fordulok hátra, hogy véletlenül se nézhessek a Másik szemébe. Egy a fontos, sötét van és senki nem láthatja nagyszerű menekülésem...

//Kiruccanás//

Cukiság. Jutott el szép lassan Nobu tudatáig. A meglepettségtől majdnem kiejtette a cigis dobozkát a kezéből,de végiggondolva a helyzetet rájött, csak ritkán hallja ezeket a szavakat nem kéne ennyire kiakadnia.
Az engedély megkapása után egy mosoly kíséretében húzott elő egyetlen szál fehér rudacskát. A gyújtóját már kevésbé sikerült gyorsan megtalálnia. Mitsuko már épp nagy lendülettel akart inteni Yachiru-nak, hogy kérjen gyufát, amikor előkerült a műanyag tűzcsiholó.
-Meg is van! Nyugodtan leülhetsz!-
-Áh, dehogy. Ha már felálltam rendelek egy újabb kört!-
-Igazad van. Ne menjen el feleslegesen az energiád.-kutattam immáron hamutál vagy hamuzásra alkalmas dolog után, természetesen sikertelenül. A pulton heverésző csokis papírt kisajátítva hárítottam a következő krízis helyzetet.
A következő percben Mitsuko beavatva a nagy kitolásba, hogy Yachiru ajándék cukorkája bizony egy jó darabig el fog tartani. A kicsit becsiccsent shinigami-tól csak annyi reakció futotta, hogy elismerően bólogatott és igyekezett nem feltűnően vigyorogni az édességgel szenvedő rózsaszín szélviharon.
- Nocsak! Megártott a sok lötyi?-
-Azért ott még nem tartok, de így jár az, aki ritkán iszik. Viszont, ha a poharat már alulról nézem elég "zizi" tudok lenni...akkor szoktak letagadni az ismerősök! Remélem a részeg énem nem fog ma előkerülni...-

Valentin Napi Bál

[ A PrÓbÁk ]

-Na erree gyeree erree!!
-Ne ráncigálj már, szilikon csoda, tudok menni a saját lábamon is!
-Igyekezz, így is késében vagyunk!!
-Istenem, mi a faszért mentem ebbe bele...! Mit vétettem, miért teszed ezt velem??
-Áhááá! Itt is vagyunk!!
-Ha még egyszer megrántod a ruhám, kitépem az összes hajadat!!-ordítok rá a mellettem pattogó energialöketre, ahogy belépünk a kocsmába. Amikor még én itt jártam olyan szinten le volt pukkadva, hogy még a csövesek sem mertek volna beköltözni, nem hogy még vendégek jöjjenek be ide....
A díszítések félig készen voltak, a színpadot akkor szerelték össze. Természetesen, Elmiranak köszönhetően, elkéstünk. Neki ugyanis fontosabb volt, hogy a mellét a nyakáig feltolja, és egy kiló sminket a fejére rakjon. A színpadhoz érve egy ku*va érdekes társasággal találtam szembe magam.
-Mi a jó anyám?!
-Önnek is jó napot, Cande! ^^
-Nédda a kalapos fazon a botjával... Te szent Isten!
-És nézzenek oda, a kékség hugicája!
-Ehh, ne szólogass be, Piroska!
-Jajj Candeeee, ne légy ilyen durvaa!
-Geeeh...
-Sziasztok!-lépett elő a háttérből a fekete-démon
-Áh, még egy idegölő... csávesz, Shinigami!
-Na te sem változtál... -.-"
-Jajj, elnézést a késésért! ^^"
-Na már csak te kellettél ide, Szentfazék!
-Nahát, látom, kisasszony elemében van... Ennek roppant mód örülök!
-Igen, Cande mint mindig, brillírozik... Mindenkihez van egy-két szép szava...
-Nos még mielőtt ebbe jobban belemennének, először is hagy köszönjem meg, hogy részt vesznek a fellépők között!
-Geh… van is mit!-*kupánvágja óvatosan Elmira* -Anyádat ütögesd!-nyögöm ki halkan a szőkeségnek az öklömet mutogatva.
-Khm, akkor folytatnám… Mint tudják a fő attrakciót, Önök fogják véghez vinni. Önök előtt még lesz pár fellépő, hogy a vendégek ráhangolódjanak a szép dallamokra. Hogy ne csak a női nem számára legyen érdekes a fellépők sora, a férfiaknak is szeretnénk kedveskedni, és így jönnek Önök a képbe! Ugyanis, ahogy ezt múltkor megbeszéltük, a Lady Marmalade… hogy is fejezzem ki magam… inkább a férfiakhoz szóló előadás lesz, nemde?-a legszívesebben a torkán nyomtam volna le a legyezőjét, ahogy ott nevetgélt össze-vissza. –Nos, csapjunk is bele! Ugye nem kell bemutatnom Önöknek, kedves barátomat, Abarai Renjit… Ő fogja maguknak betanítani az ének részt, s a koreográfiát pedig, Jómagam! Tehát… Kérdésük van?
-Nekem lenne!
-Igen, kedves Namie-chan?
-Mióta tud Renji énekelni?? Oo
-Én mindent kinéztem ebből a kétajtós szekrényből, de ezt…
-Csak nem titokban, az iskolakórusban énekelgettél szólókat?-fakadt ki végül a shinigami mellettem.
-Legyen annyi elég, hogy én tanítom meg nektek a dalt, oké?
-Okkéj-zsokéjj, Renjiiii!
-Geh, Elmira be ne izgulj itt előttem!-vonszolom vissza magam mellé a szinte Renjin csüngő nőszemélyt.
-Komolyra fordítva a szót… míg mindenki ilyen fitt, kezdjünk is bele a koreográfiába!-mintha csak erre a pillanatra várt volna a Zöld ipse, és terelgetni kezdett minket a terem hátsó része felé.

[ A PrÓbÁk ]

-Áh, üdv Urahara! ^^ Jé szervusz, Renji!
-Kéz csók, Namie kisasszony!-köszönt legyezőjével
-Szia! Nem gondoltam volna, hogy belemész ebbe a dologba!
-Jajj, Renji, úgy ismersz, hogy nem kapok az ilyen lehetőségeken?
-Na igen…
-Jé, de fura érzés… én lennék az első, aki megérkezett? Ez vicces!
-Úgy látszik a többiek sem a pontosságukról híresek…-alig hogy kimondta, nagy csatazajjal tör be valaki az ajtón. ~Na már csak ők kellettek ide…-forgatom meg szemeimet, és elbújok a két férfi mögött.
-Mi a jó anyám?!
~Na igen… ez Cande Jaegerjaques…-kaptam a fejemhez. Míg ott osztogatta a fiúkat, kiléptem mögülük, csak hogy nehogy a szememre hányja, hogy nem tudok köszönni vagy hasonló…
-Sziasztok!-mondtam a Cande-Elmira párosnak, és próbáltam valami mosolygás félét felvenni.
-Áh, még egy idegölő... csávesz, Shinigami!
-Na te sem változtál... -.-"-jegyeztem meg halkan, mikor éppen reagálni akart a Kékség, a háttérből megszólalt egy levegőért kapkodó, vékonyka hang.
-Jajj, elnézést a késésért! ^^”
-Na már csak te kellettél ide, Szentfazék!
-Nahát, látom, kisasszony elemében van... Ennek roppant mód örülök!
-Igen, Cande mint mindig, brillírozik... Mindenkihez van egy-két szép szava...-jegyeztem meg gúnyos hanglejtéssel.
Ahogy végre mindannyian összegyűltünk és Cande is becsukta a lepénylesőjét, Urahara eldarálta a mondókáját és a kocsma hátsó részébe vezetett minket.
-Nos akkor ismertetném Önöket a szereposztással…-vesz elő egy füzetet, és keresgetni kezd benne.-Tehát… Mint tudják, az eredeti videoklip szerint fogjuk előadni a mutatványt… Az énekesnők a következők voltak az eredeti felállásban: Christina, Pink, Mya, és Lil Kim...-vakarássza meg fejét a kalapja alá nyúlva.--Kedves, Sachiko-kisasszony! Ön játszaná Christina szerepét, remélem megfelőt választottam Önnek!... Drága Cande! Magácska játszaná el Pinket… szerintem tökéletesen tudná alakítani… Elmira kedves! Ön alakítaná Lil Kimet, úgy gondolom remekül illik Magához ez a szerep! És Namie-chan… Ön lenne Mya. Remélem, mindenkinek megfelel ez a felállás!
-Nagyon jóóóó!! Alig váróóóm!
-Nekem megfelel ^^
-Fasza…
-Részemről rendben van!
-Remek! Akkor kezdjünk is bele!-és ebben a pillanatban elkezdődtek a fárasztó próbák…

[ A PrÓbÁk ]

Igaz egy pár percet késett, és Cande is szépen köszöntötte, de nem vette fel, mert ismerte már, és hozzá volt szokva a modortalan viselkedésekhez. Szinte semmi nem tudta volna elvenni a jó kedvét, s ahogy a szereposztásokat is kikapták, még jobb kedvre derült.
-Remek! Akkor kezdjünk is bele!-hallattszott a jókedvű Urahara felől. Sachiko nagy vidáman tette azt, amit tennie kellett. Urahara irányítgatása alatt felálltak a helyükre mindannyian és először a csoportos táncot kezdték el tanulni. Az elején, igen gyatrán ment mindenkinek.
-Sachiko, kérem nagyobbat lépjen! Ezaz! És bal és jobb!-minden dicséret után boldogabban gyakorolta a táncot, kár, hogy nem mindenkinél volt ez tapasztalható…
-Jajj, Cande! Kicsit könnyedebben lépjen előre! Mégis mi maga? Úgy járkál, mint TankAranka!
-De hát úgy lépek, te sötétképű fradista!
-Ne fecsegjen fölöslegesen, hölgyem! Gyerünk egy-kettő és három!
-Áh, Urahara, ezt nem vágom! Innentől idáig hogy jön ki az ütem?
-Kedveském, nem kell túlcifrázni, csak simán egyet előre és kettőt hátra… Maga ott, Cande kisasszony, egy kis popsirázás! Ne mondja, hogy nem megy, pedig Önhöz illő szerep! Na látja, hogy megy ez!
-Öhm, Urahara, mondja így kell?
-Igen, tökéletes! Áh, Elmira, szememnek gyönyör! Csodálatosak a lépései!
-Hm, a vérében van a tánc… Hehh Dirty Dancing?
-Úgy van! Ez az, hölgyek! Csak így tovább!-tapsolt nekünk Kisuke, ahogy lecsüccsent az egyik székbe.

[ A PrÓbÁk ]

-Fú anyáám! Kicsit kihívó!!-igazítom meg magamon a fűzőt.
-Mi a picsa van már ezzel??!
-Jajj óvatosan! Nagyon érzékeny egy darab!!
-Geeh... Nem mondod komolyan hogy ezt a rózsaszín parókát is fel kell vennem???
-Úgy bizony, hisz te vagy Pink-baby!
-Aztakurva!
-Héjj sztájliszt-fiú, ennek így kell állnia?
-Igen igen! Ott megkötöd és voálá! Nagyon csini!
-Eh, olyan kényelmetlenül érzem magam! ^^"-lép ki a háttérből a rákvörös lány.
-Whoa! De csinííííí!!!
-ku*va jól néz ki a lila ruhád... bassza meg!!
-Tényleg, tök állat! ^^ Nagyon jól áll neked!
-Olyan zavarban vagyok!
-Nyugi, nincs semmi gond, eszméletlenül jól nézel ki, sőt! Ha ki leszünk festve még királyabb lesz!-kezdtem el nyugtatni Sachikot. Ahogy minden ruhát felpróbáltunk, Urahara egy újabb ötlettel rukkolt elő. A főpróbán a fűzőkben és a gigász magassarkúakban táncoljunk! Mondanom sem kell, hogy életemben vagy háromszor volt rajtam magassarkú, akkor is majdnem minden alkalommal taknyoltam egyet. A nagy hajtásban nemcsak a lépésekre, hanem arra is figyelni kellett, hogy nehogy kificamodjon a lábunk.
-Gyerünk hölgyek! Ne adják fel ilyen könnyen!! Bal láb jobb láb! Úgy ezaz! Egyre jobb!
-A faszomba már! Fáj a lábam!
-Ne nyávogj mááár! Nézd ilyen könnyedén lépj!
-Jól van, szöszke! De te már úgy születtél, hogy rá volt nőve a lábadra a magassarkú! Én különben is kurvára utálom!!
-Dugulj már el! Szerinted nekünk könnyebb??
-Jajj, és gondoljatok bele, mindenki kap majd a fejére még egy ormótlan nagy tupír-csodát! Hehe!
-Bakker tényleg! De mondjuk, Sachiko neked jó nagy séród lesz! ^^"
-Én meg feszítek egy szál melltartóban meg bugyiban oszt még a nyakamra kötnek egy csokornyakkendőt! Baszásra készen szerkó!
-Nadeee olyan csinik ezek a rucííík! Meg különben is! Ezek fellépő ruhák! Mégis mit gondoltál, Candee? Farmerban és pólóban táncolsz??
-Hahaha!-így nevetgélve sokkal egyszerűbbnek tűntek a lépések is. Egy óra kemény táncikálás után, csak összejött a tánc. Ha jól láttam még Urahara is megnyugodott.
Már csak azon kell idegeskednie, hogy hogyan sül el az éneklés...
-Ojjé, Renji! Megjöttünk!!