Kenpachi Ivója

Tárgy: Re: Kenpachi Ivója Kedd Szept. 14, 2010 8:58 am

// Ismerkedési kísérlet - Tényleg ilyen híres ez a hely? //

Misty bocsánatot kért, amiért kinevetett engem, pedig igazából nem vettem zokon az efféle dolgokat. Tény, kissé nevetséges megjelenésem lehetett egyesek számára, hiába, ilyen volt a 3. osztag 5. tisztje. Egy lusta disznó, aki még a frizuráját sem szerette megigazítani reggelente, mert erős szálú haját néha húzta a fésű.
- Semmi probléma! Jó volt látni, hogy nevettél, legalább nem érzem magamat annyira unalmas alaknak.- mosolyodtam el, a magam halvány, visszafogott módján. Tényleg, abban a pillanatban az is boldogsággal töltött el. Lett volna mit tanulnom a lánytól, a lazításról biztosan tudott volna leckéket adni. Hiába, a berögzült dolgaimról nagyon nehéz lett volna lemondani. Amúgy nem is nagyon vágytam olyan sok barátra, csak azokat akartam megtartani, akikhez már így is sikerült közelebb kerülnöm. Talán a hadnagykisasszony is közéjük fog tartozni, minden esetre egyre inkább kezdtem megkedvelni az elengedett és közvetlen viselkedését. Ennek ellenére nem néztem volna meg milyen akkor, amikor dühös valakire, ugyanis olyankor biztosan tud nagyon brutális is lenni. Ezen elképzelésemre tekintetem a plafon felé kúszott, majd egy jó nagyot nyeltem. Bár, jobban belegondolva nem is igen voltak ellenségeim, kivéve azt a pár száz embert az osztagomban, akiknek már eddig is agyukra mentem a fontoskodásommal, meg az a néhány izomagyú tizenegyedik osztagos, kik a terem másik végében ültek, s meglehetősen idegbeteg fejeket vágtak, amikor összetalálkozott a tekintetünk. Biztosan azt gondolták rólam, csak egy gizda kis patkány vagyok, és könnyűszerrel eltiporhattak volna, ha akarták volna. Soha nem kezdeményeztem balhét, ám a büszkeségem túlságosan is nagy volt ahhoz, hogy egy összetűzés esetén meghátráljak tőlük. Egyenlőre elvoltak a saját kis világukban, "szépen", "nyugodtan" szkanderozgattak. Értelmetlen erőfitogtatásnak tartottam azt a fajta játékot, az ésszerűség, vagy a logika legkisebb mennyisége sem nyilvánult meg benne. De ezzel nem is volt gond, azok a fickók ezért voltak. Minden egyes léleknek megvolt a a maga szerepe Seireiteiben, egy napon még az is megeshet, miszerint én is hadnagyként futok majd be ide inkognitóban.
~ Hát, ezt azért erősen kétlem... Nálam sokkal talpraesettebb fickókat szoktak begyűjteni. Mint például a társaságomban lévő hölgyet.~ merengtem, azután bambulásomat két gyors pislantás váltotta föl. Misty idő közben igazán jól elszórakozott, aztán már az én figyelmem is rátapadt a gépre. Innen nézve nem is volt annyira unalmas. Amint kijelentette, már az utolsó próbálkozásra szánta rá magát, biztatóan megszólaltam:
- Hajrá! Meg tudod csinálni!
Kicsit úgy nézhettem ki, mint valami elvetemült focidrukker, ahogy kezeimet ökölbe szorítva merev szoborként álltam nem messze a nőszemélytől. Már csak a színes sál, az arcfestés, és a sörsapka hiányzott rólam. Hihetetlen... Annak a pár pillanatnak az erejére jobban felizgattam magamat, mint Misty, pedig ő volt az élvonalban, nekem szinte közöm sem volt az egészhez. Az eztán következő megnyilvánulása elgondolkodtató volt.
- Tényleg ennyire negatív lennék? A fenébe... Na mindegy, majd megpróbálom visszafogni magamat valahogyan. Mellesleg, ha kérhetnélek ne halj meg miattam, jó? Mert akkor valószínűleg engem is kivégeznének. Ehehe... he...- préseltem ki számon egy kínos nevetést, miközben megvakartam a halántékomat. Végül a hölgyemény sikerrel járt, vagyis nyert.
- Nahát, te tényleg értesz ezekhez. Akkor most én is megpróbálom.- jelentettem ki, miután odabaktattam a játékgéphez. Elkezdtem nyomkodni a gombokat, eleinte fogalmam sem volt róla mit csináltam. Na, de itt jött az egészben a bónusz! Élveztem valamit, aminek nem láttam semmi értelmét. Hát, nem tudtam ki hogy volt vele, szerintem nálam ez már egy hatalmas előrelépés volt a "lazaságom" kiengedése felé, már ha egyáltalán ültettek belém olyat valahol.
- Nagyon szívesen...- mondtam, mialatt koncentráltam a játékra, viszont a mondatának utolsó része csak később jutott el az agyamig. A köszönetére is valószínűleg már reflexből reagáltam, mivel annyi jó modor még belém is szorult.
- Hogy mi?- kaptam oda fejemet, viszont ebben a pillanatban megláttam azt a gyönyörű, és enyhén hiányos ruházatú lányt, aki Misty kardszelleme volt. Nem is jutottam szóhoz, csak tátva maradt a szám. Villám gyorsan elkaptam onnan a szemeimet, ahová egy úriembernek nem illett volna néznie.
~ Na tessék... Most elkönyvelt egy perverznek.~ töprengtem, viszont ezután a hadnagy kijelentette, Zanpakutojának lelke vak volt.
~ Akkor talán mégiscsak megúsztam.~ szusszantam egy nagyon eszmefuttatásaim alatt.
- Üdvözöllek az én nevem Sakata Yaken, a 3. osztag 5. tisztje!- mutatkoztam be. Fejemet kissé meghajtottam a lány előtt, noha lehet ezt ő nem észlelte. Ezt követően tovább nyomkodtam a gombokat, s dobáltam az érméket. Vissza kellett volna fogni magamat, sajnos ez nem akart sikerülni. Hol volt akkor az a nagy önkontrollom? >_<

Tárgy: Re: Kenpachi Ivója Pént. Szept. 17, 2010 9:17 am

// Ismerkedési kísérlet - Tényleg ilyen híres ez a hely? //

Tudom, nagyzolásnak hangzik, de egyszerűen jobb embert a mai estéhez nem tudtam volna találni, mint Yakent. Bár elsőre kicsit, na jó, nem annyira kicsit, de sótlan alaknak tűnt, de egy ideje már kezd gyökeresen megváltozni róla a véleményem. Legalábbis abban biztos vagyok, hogy nem egy mogorva fráter, ráadásul akármennyire is állítja magáról, hogy régimódi meg passzív, egyre jobban kiereszt, és ezt nem csak az én, hanem az ő hangulata is bizonyítja. Ráadásul a viccemet is könnyen vette, nem sértődött meg rajta, hogy valamennyire ő volt az, akin nevettem. Ez jól esett, van pár ember, aki hihetetlenül meg tud sértődni a kis megjegyzések miatt is, és nem kell hozzá még egy vicces célzatú bók sem. Legszívesebben én néhánynak az arcába mondtam volna, hogy fogja már be végre, és legyen olyan kedves következő nem citromba harapni, mielőtt velem találkozik. Engem hidegen hagy a rang, és a nemesi származás, korban meg nem könnyű leelőzni, így nem értem pontosan, miért is kell ennyire szenvednem ezzel az idióta származási rendszerrel...
Yaken kedve egyre jobb lett, és én ezt elkönyveltem következő jó pontként a segítségnyújtási listámon. Nem mintha számolnám mennyi van rajta, de akkor is, annyira örülök, ha valakit ki tudok rángatni a letargiából, magányból, vagy éppen a begubózott állapotából, hogy egyhamar nem fogom elfelejteni a dolgot. Hiába, nem tudok róla lemondani, hogy a többiek agyára járjak egészen addig, amíg nem sikerül kiderítenem mi a bajuk, és ebben hogyan tudnék segíteni. Nem mintha ehhez olyan sok segítség kéne, mivel ha maguktól nem mondják el, akkor érintés útján jövök rá, csak az nem a legemberbarátabb módszerem. És akkor azt még nem is említettem, hogy az erő egy része irányíthatatlan, így nem mindig a jó információhoz jutok hozzá...
Kicsit sikerült azt hiszem alaposan elgondolkodnom, mert amikor újra érzékeltem a környezetemet, megint Yaken hangját hallottam, amint éppen magyaráz nekem valamit. Utána jöttem rá, hogy még a korábbi megjegyzésemre ad választ, de már nem is nagyon emlékeztem rá, mit is mondtam. Végül rá figyelve csak ki tudtam silabizálni, hogy mi is volt a sziporka, amit mondtam, és reméltem, nem veszi észre, hogy nem kis időre sikerült megzavarodnom. Hiába, itt néha kicsit nagy a tömeg, ezért néha összekeveredtem a különböző behatások között. Végül azonban csak sikerült ideiglenesen minden mást egy láthatatlan fal mögé alaposan bezsúfolni, és nagyon reméltem, hogy nem jön onnan ki, amíg itt vagyok.
- Kivégzés? Ne nevettess! Jó pár kapitányt tudnék mondani, aki megköszönné neked, hogy megtetted... - mondom kacagva, hiszen nem egynél húztam már ki a gyufát, és tudom, hogy a pokol mélyére kívánnának néha engem, meg a szabályellenes viselkedésemet. És akkor még a hadnagyokról szó sem esett. - Hihetetlenül hálásak lennének, hogy végre valaki kikészített, mivel nekik ez nem sikerült. Csak a fordítottja... - teszem hozzá, hiszen nem azért nem szeretnek, mert nekik nem tetszik a kinézetem, hanem mert sajnos nem vagyok egy betoji fajta, és néha kimondom a véleményemet, még akkor is, ha tudom, hogy nagyon nem fognak érte szeretni. Nem tehetek róla, miattuk, meg a nagyon "sérülékeny" lelki világuk miatt nem fogom vissza a véleményemet...
Közben Yaken is célba vette a játékgépet, bár nem tudom, hogy azért, mert még nem értette a lényegét, vagy éppen ehhez volt kedve, de elég érdekes játékot produkált. Minden volt, amit csinált, csak nem a célú játék, hogy győzzön. Mindenesetre ő élvezte, én meg inkább ebbe nem szóltam bele, mivel végre sikerült kimozdítani a viselkedéséből. Azért Yurei Kouji bemutatkozása eléggé érdekessé sikerült, és habár azt hitte, egyikünk sem vette észre, mintketten tudtuk, hogy a szeme sikeresen elkalandozott kicsit. Nem baj, még mindig óvatosabban, kevésbé feltűnően méregette, mint a 11. osztag díszpintyei, akik nyilván nem jöttek rá, hogy egy kardszellem, mert elég éles füttyögéssel reagálták le, hogy kicsit előre dőlt. Bár ez már nálam is zavaró volt, hiszen fogadni mertem volna, hogy nem véletlenül produkálta magát. Mindenesetre annyit sikerült elérnie, hogy Yaken rá figyeljen, ugyanis ahogy előre megjósoltam, kicsit komolyabban megvizsgálta az arcát. Szerencsétlenségemre az az egy perc nagyon nehezen telt le, de csak eljött az ideje, hogy végre eltűnjön. Hihetetlen megkönnyebbülés öntött el, amint nyoma veszett.
- Hát ez kínos volt... Sajnálom, én sem tudom előre, éppen hogy fog viselkedni. - jegyeztem meg csendesen, remélve, hogy azért nem lesz érte dühös. Épp elég Yure szitkozódását hallgatnom, ahogy nem túl nyomdafesték barát módon próbálja a tudtomra adni, hogy nagyon kiszúrtam vele, amiért csak ennyi időre engemtem ki. Na, mintha ő nem csinált volna belőlem enyhén bolondot, ezzel az egyéni ismerkedési stílussal. Egyszer csak kifogy a szóból, addig pedig nem ártana innen lelépni.
- Fenébe... - jegyeztem meg csendesen, mivel feltűnt, hogy a lány eltűnése felkeltette a "nehézfiúk" figyelmét. Ajjaj, engem Kempachi megfojt, ha bármi kárt teszek a berendezésben, vagy éppen a vendégekben, így nem ártana lelépni, vagy legalább eloldalazni. Lehetőleg feltűnés mentesen... - Lécci, tégy úgy, mintha régi, jó ismerősök lennénk. Erre tartanak... - utalok a fiúkra, miközben enyhén a nyakába ugrok, csakhogy ne engem célozzanak be. Szerencsére úgy tűnik, reagálnak is, mivel irányt változtatnak...

Tárgy: Re: Kenpachi Ivója Hétf. Szept. 27, 2010 8:17 pm

[Keptön főz házikedvencre~ a fanulás elmélyülése]

Nem mondanám, hogy olyan nagyon jártas lennék a kocsmában, annak ellenére, hogy néha-néha hagyom, hogy…öhm… úrrá legyen rajtam az ellazulás. Néhány kételyem volt a hellyel kapcsolatosan- már hogy ne lett volna, amikor egy-két alak a múltamból igencsak gyakran megfordul itt. Már magam sem tudom miért, de valahogy nem szívesen emlékszem vissza a hatodik osztagos énemre. Azt már csak egy-két hajszál választotta el attól a dögtől, aki befészkelte magát a mellkasomba, és várja azt, hogy elgyengülésem olyan szintre érjen, hogy nyugodt szívvel felszínre törjön és átvegye az irányítást felettem. Igazából fogalmam sem volt róla, hogy képes lennék-e legyőzni. A józan ész azt mondatja velem, hogy ahhoz még erősödnöm kell, de ezzel nem erősítem-e őt is? Vagy csupán az érzelmek harca az egész? Kár, hogy nem figyeltem oda a többiekre sokkal jobban. Mindenesetre biztosan feltűnne mindenkinek a változás, amit az eredményezne- egy elszabadult, mocskos, szexmániás dög ne keltené fel a figyelmet? Talán kissé óvatosabbnak kellene lennem, amennyiben nem szeretném, hogy a Zeles dolog megismétlődjön. Harcaban itt, Seireteiben felhúzni a maszkot?! Hát normális voltam én egyáltalán? A felelőtlenség tökéletes mintaképe lehetnék, komolyan… íme, itt van ez egyik tisztem, akinek csak úgy a képébe vágtam, hogy jókat fájtolok a testvérével, aki mellesleg az 5. espada. Ja, és a legjobb barátom, csak ezt elfelejtettem közölni, mert már így is nagy a nyomás rajta. Szerintem úgy itt hagyna a fenébe, hogy az ajtó lengne utána. A shinigamik jelentős részében olyan megmásíthatatlan jelleggel él a fajgyűlölet, hogy már meg sem próbálok felszólalni, csak néha teszek egy- egy elejtett megjegyzést. Születhetnek barátságok attól függetlenül, hogy ki hová tartozik… bizonyos tekintetben ez is olyan, mint a gazdagék haverkodnak-e szegényékkel… lefújolják a dolgot, de azért mindig akadnak kivételek.
- Érdekes… bár mintha a legutóbbi… összefutáskor már rövidebb lett volna a haja. Nekem már alig vannak emlékeim a bátyámról, de nem bánom. - néztem félre, és szinte már láttam is magam előtt azt a nevetséges, önszülte hőst, aki Karakurában pattog-, ha még él egyáltalán. Nem akartam vele még egyszer összefutni, még csak gondolni se akartam rá, mert erről is Yuke jutott az eszembe. Minek jár a síromhoz, milyen jogon sajátítja ki a bátyám? Tűnjön el a fenébe, aljas, szemét, gyilkos. Most is dühös vagyok magamra, amiért nem öltem meg. Kétségkívül van köze a haragomnak ahhoz, amit a képembe vágott, de feleannyi igazság sem volt benne, mint amit ő hitt. Lényegtelen, le kell zárni, a múlt része, amit nem kellene már bolygatni.
- Ezt még nem mondták nekem, köszönöm! Mellesleg, valamivel…erősebb vagyok a húgodnál, így ráértem alaposabban is nézelődni a kis összeütközéseink közben. - naná, hogy rosszul érintett a ’ráérős’ odabiggyesztése! Tudom jól, hogy nem vagyok egy nagy harci gép, de attól még tudok, ha kell… Mellesleg teljesen feleslegesen sértődnék be ezen, és még rosszabb lenne, ha emiatt sérteném meg Kei-kunt. Menet közben meg is öleltem, nehogy rossz felé gondolkozzon, már ami engem illet. Kedveltem, és nem csak azért, mert az én tisztem! Bár egyértelmű, hogy az összes osztag közül a miénk az egyik. Ha nem A- legjobb, mert így van, és kész! *.* imádtam a munkám, a hadnagyom, a beosztottjaimat, a barátaimat… a már szinte giccsesen tökéletes idillit azonban hála az égnek mégsem tudtam elérni mindig, mivel valami örökké jött és beárnyéékolta. Most például itt van az, hogy nem tudom, mi van Zellel… mindegy, majd rájövünk, nem? Na meg… az a hollow dög is bennem terpeszkedik. Megszoktam már, nem az, csak hát… furcsa. Meg örökké attól izélni, hogy mikor bukik le az ember lánya! De nem nyavalygok, mert még tetszik is a maszkos dolog, szóval, csitt nekem. Különben Linzer még képenvág a legközelebbi összefutáskor. Furcsa módon mindig megérzi, ha valami hülyeségen agyalok… o.O
- Oké! Ja, meg… ja nem, az a következő kör lesz. De ha befejeztük, ugye még kajálunk valamit? Tudod, hogy valami biztos felszívja majd a tömény mérget. - mosolyogtam Kei-kunra, miközben Az ex engem méregetett. Nem azért, de szerintem rám se merne most nézni, ha a haori rajtam virítana. Éljen egyébként, hogy nem jegyzik meg egyesek, hogy kik a kapitányok… Gonosz kis mosolyt küldtem felé, és csak azért is közelebb pakoltam magam Kei-kunhoz. Provokáljon csak, legfeljebb majd kap egy csinos Cer…Byakurait a szeme közé!

Tárgy: Re: Kenpachi Ivója Csüt. Okt. 14, 2010 5:02 am

Házikedvenc kocsmatúra

Nem kötődöm tovább ahhoz a személyhez, ki régen a testvérem volt. Annak idején is csak önmagam érdekelt, senki más, és akinek ez nem tetszett… Szóval szartam rá magasból. Ahogyan most is azt teszem. Nem mindenki kedvel, mert valaki kitalálta, hogy egy negatív alak vagyok csak azért, mert nem bújok mézes-mázas, nyálas maszk mögé és nem állok le jópofizni mindenkivel azért, mert az úgy lenne egyesek szerint helyes. Próbálnak a maguk mintájára formálni s elvárják, hogy feleljek meg nekik… Dugjanak fel maguknak egy seprűn és azon élvezkedjenek, miközben egymás golyóit nyalogatják ahelyett, hogy azt próbálják megmondani nekem, hogy mi a helyes és mi nem. Úgy sem képesek megfékezni s többé nem leszek az a csendes, háttérben meghúzódó féreg, akinek apám nevelése próbált beállítani. Ez vagyok én, tetszik, nem tetszik, de legalább mindig őszintén a másik pofájába vágom, ha nem tetszik a képe. Körmönfont, rejtett jelek s megfogalmazások, melyektől aljas módon elvárják, hogy megtegyék a hatást. Hát jó, akkor leszek anti-hős, ha már úgyis ebbe a szerepbe kényszerítenek. Kettőnk közül nem én vagyok az, kire rábizonyítható, mily egysíkúan gondolkozik. Persze, mindig változom, az is igaz, mégis önmagam maradok.
- Gyerekkorunkban gyakran levágta a haját, csak hogy jobban hasonlítson rám. Voltak komplexusai, és mindig kicsit lázadó volt. Nahát, neked is van bátyád? Érdekes, én mindenre emlékszem emberi életemről. Még ha nem is olyan szép emlékek. Így utólag visszagondolva tényleg egy senkiházi, utolsó paraszt voltam. – karolom át Mayát, mintha csak a barátnőm lenne, de hiszen ő sem tiltakozik, vagyis csak nem lehet baj. Nekem különben sem lehet ellent mondani, valljuk csak be. Cool

Bár nem lenne jó ötlet komolyan rányomulni, hiszen ott az a házinyulas szabály, értitek! Surprised

De legalább a féltékeny ex-barátnő nem fog jelenetet rendezni, bár aztán ki tudja. Abból a luvnyából én már mindent kinézek.
- Igencsak ráérős lehetsz, ha még nézelődni is van időd harc közben. Hiszen arrancar… És nem a húgom, maximum úgy néz ki, mint ő. – töltök ezután szó nélkül még egy adagot a kapitánynak, számból persze még véletlenül se hiányozna a bagó, hiszen bagó nélkül nincs élet, ennyi.
- Szerintem ha arrancart lát az ember, akkor nem szabad túl sokat gondolkozni. Nem tudom, te hogy vagy vele, de végül is azért lettünk shinigamik, hogy megvédjük az embereket, s velük is végezzünk. Igazából csak jót teszünk nekik, hiszen cserébe nem szenvednek tovább. Legalábbis, az Akadémián így tanultuk és én ehhez tartom magam. Nem mintha valaha is lehetnék olyan erős, mint te. Azért elég ciki, hogy a legtöbb arrancar valószínűleg könnyedén leverne. – koccintok Mayával, s vigyorodok el a kajás ötletet hallva. Persze, persze, csak nemrég ettünk, de abból sosem elég. S valóban nem lenne jó, ha úgy kéne visszakísérnem szegény kapitányt.
- Amit csak akarsz, de sok a duma, alapozni kell. – itatom szorgalmasan az exbarátnő kereszttüzében, s megejtve felé egy baromi bizalomgerjesztő s még annál is aljasabb vigyort hagyom, hadd gondoljon egyből a lehető legrosszabbra. Bár elnézve a tekintetét még biztosan visszajön bosszút állni. Más kérdés, hogy én vagy ő jár ezzel rosszabbul :/

Tárgy: Re: Kenpachi Ivója Vas. Okt. 17, 2010 12:31 am

[Keptön főz házikedvencre~ a fanulás elmélyülése-> Kocsmabanzáj]

Nem mondanám, hogy eltöltött a világbéke arra gondolva, hogy most miattam lesz ramaty napja szegény tisztemnek, de hát... kicsúszott a számon, és szerintem nincs olyan alak, akinek ne lett volna már ilyen gondja. Hát, maximum végérvényesen megutál engem pöcök, és akkor ez lesz az utolsó közös iszogatás... elvagyok én emberek nélkül, tudom ám élvezni a szingli életet! Aztán majd csak beakad valaki a hálómba, nem? Mondjuk tény, hogy az elég nagy teljesítmény lesz. Elég rám nézni, hogy rájöjjenek, elég elenyésző esélye lehet nálam bárkinek is. Pedig tényleg, csak egy izmos felsőtest és egy cukker pofáncs kellene ahhoz, hogy sikítozó fangirllé válva a nyakába ugorjak, vagy letépjem róla a gatyát, mint a Mitsu-esküvőn szegény Renjiről.
- Kinézem belőle... valahogy jellemző rá. -de azt nem kötöm az orrára, hogy könnyűszerrel meg tudtam volna ölni a hugicáját, csak nem akartam. Ahogy nézzük, ő a legjobb barátnőm... na meg jó, ha erről hallgatok, mert a végén már szerinte is kettyós leszek azért, mert arrancarokkal, meg minden egyéb fajúval haverkodok. Nem a bőrszíne vagy a faji hovatartozása határozza meg egy ember jellemét... ehh, sztereotípiák. Igazán felülemelkedhetnénk már rajtuk...
- Na igen... ezért lehet, bele akarod majd verni a fejem az asztalba, de én nem így látom. Igen, vannak, akik olyan személyiségváltozáson mentek át, hogy nem lehet rájuk ismerni... de vannak, akik megőrizték a régi személyiségüket. Tehát olyanok, mint előtte... csupán nekik véresebb úton lett esélyük egy második életre. Én pedig csak azoktól veszem el ezt az életet, akik... úgymond tettek érte. - hagytam figyelmen kívül a ráérősségemre való megjegyzést. Ez van, na... nem szoktam ész nélkül kapkodni összecsapás alkalmával. Más lenne a helyzet, ha valamelyik szerettemet fenyegetné nagyon csúnya veszély... Abban az esetben még a maszkomat is felkapnám, miközben lelkesen avanzsáltatnám az alakot szusivá... >.>
Lelkesen emelgettem a poharamat Kei-kunra meg úgy az egész világra, miközben csúnyán és gonoszan vigyorogtam az exnőcire. Mondjuk el tudom képzelni, milyen szar lehet neki... de szerenccsére nem voltam olyan helyzetben, hogy át is érezzem, szóval ignore mód on! Keisukét alaposan megnyomorgattam- tehát szerencsétlen fejét a mellembe nyomtam, mindezt úgy, hogy fogalmam sem volt róla, mert megakadt a szemem egy bontatlan üveg tequilán, ami elárvulva hevert a pulton. kislányos izgatottsággal pattantam érte, majd borvirágos orcával és egy elégedett vigyorral vissza is tértem, kezemben az üveggel.
-Sose tudhatod, lehet, hogy holnap eléred a bankait! - persze ezt tökéletesen komolyan gondoltam, és azt hiszem, ezt ebben az állapotban igazán meg lehet nekem bocsátani, nem? Szóval félreérthetetlen célzással nyomtam Kei-kun kezébe az üveget, miközben megpróbáltam visszamászni a székemre anélkül, hogy felborulnék vele együtt.

Tárgy: Re: Kenpachi Ivója Szer. Nov. 17, 2010 10:53 am

Házikedvenc kocsmatúra

Hiába lettem halálisten, attól még ember vagyok. Szert tettem úgynevezett természetfeletti erőre, s ha nem küzdök meg érte, valószínűleg sosem jutok be az Akadémiára, sosem lesz belőlem shinigami, ugyanis „kevés” lélekenergiával rendelkeztem, legalábbis nem annyival, ami elegendő lett volna. Viszont legalább szert tettem arra, amire emberi életemben is szükségem lett volna. Kitartásra. Túl könnyen feladtam, és még a kendo sem tanított meg arra, hogy az életben igenis, küzdeni kell… Ugyanis sohasem érdekelt. Mégis újra kardot fogtam, amint Soul Societybe kerültem, hogy a legjobbak közé kerüljek. Évtizedes, kemény munkával pedig elértem, amit akartam. Igaz, a mai napig úgy vélem, hogy talán a 11. osztagban van a helyem, különösen, mivel a démonmágia a mai napig nem erősségem, azonban zanpakutom kétséget kizáróan mágiából meríti az erejét, hogy árnyakat idézhessek meg velük. Eleven, kavargó, tömény, érinthető sötétséget, melyek a segítségemre vannak, ha kellenek. Ametiszt színű szempár a végtelen, mély és üres feketében…
Mindezen tapasztalatok ellenére még sem váltam nagyobbá, s az isten megfogalmazás fajtánkra is erős túlzás, hiszen messze vagyunk attól. Csupán feladataink, rendeltetéseink vannak, amiket más nem képes megcsinálni. Mégis megmaradnak ezen szánalmasan emberi érzések. Nem váltunk angyalokká, s emberként elkövetett bűneim sem feledte el nekem a Gondviselés. Tönkretettem családokat, a nőt, akit szerettem és a nővérem is. Miattam válhatott hollow-vá, teljesen biztos, hogy az én hibám. Ha legalább egy kis önfegyelmem lett volna, ha nem is szabadon, de legalább boldogan élhetett volna, s Manamonak sem kellett volna oly korán megtapasztalnia az anyaságot. Túl sok terhet szabadítottam rájuk, míg én egyszerűen elfordítottam a valódi problémákról a tekintetem és éltem saját kis világom – Itsuki életéből merítve. Az ő társasága vált az enyémmé is, s legalább nem kellett azzal a helyzettel foglalkoznom, amit saját magamnak… magunknak teremtettem. A túl sok teher és szenvedés Itsuki számára pedig, hiába olyan erős nőszemély… Mindenki tudja, miért és hogyan születnek a hollowk.
- A lidércek csak lidércek… Ha nem teszem a dolgom, csak még nagyobb kárt okoznak. Műs pedig nem fogja helyettem megtenni, és ha meg kell halnom, mert egy erősebb ellenfélbe botlottam, hát úgy legyen. Nem fogok ilyen apróságok miatt picsogni, mint valami szarrágó, degenerált, gyáva kis faszfej. Legalább teszek is valamit a világért. Még ha az életembe kerül is. Megérdemelném. – sötétedik el a tekintetem, ami lehet, már az alkohol hatása. Annál váratlanabbul ér, amikor hirtelen mellek között találom magam, s akaratlanul is fogásmintát veszek róluk, mintha valami rossz ecchi főhős lennék, holott én velük ellentétben nem hagyom elúszni a halakat. Cool

Minden esetre a szabály még most is érvényes, házinyúlra nem lövünk, és talán még se kéne megdöntenem a kapitányom, bár kétség kívül dobna a kúlságmérőmön. :/ Szóval ide azt a nagy fegyelmet, amit a katonaság tanított, így aztán vigyorogva tápászkodok fel, hogy a tequiláért másszak, ami gyanítom, még súlyosabb agykárosodást fog okozni, ha az egészet elpusztítjuk. Így aztán hiába a szédelgés és az exbarátnő is feleslegesen önt nyakon kettőnket egy lavór hideg vízzel, szemem előtt mégis ama cél lebeg, hogy lehetőleg épségben vigyem haza Chizu taichout, persze azért néhány feles után.
- Ideje indulni, Chizu taichou, záróra van. – kapom a hátamra a szinte teljesen öntudatlan kapitányt, hogy hazacipeljem. Esélyes egy megfázás mindkettőnk részéről, valamint még azt sem sikerült megakadályozni, hogy a taichou kiadja a felesleges alkoholt, de legalább még visszataláltunk a kapitány szobájához, hogy egy rossz szó és ellenkezés nélkül elaludjon. Azért a maradékból még kiszolgálom magam, hiszen meg kell, hogy mondjam, kedvenc kapitányom főztje isteni, de hát szükségem van a táplálékra, hogy épségben és józanul jómagam is hazaérhessek! Surprised

Tárgy: Re: Kenpachi Ivója Csüt. Márc. 24, 2011 3:43 am

Találkozás/ Haiiro Kira/

Kellemes napsütéses reggelre ébredtünk, vagy már délután lenne? Nem vagyok benne biztos, hogy mi is van most. Rápillantok az órámra, hm, tévedés. Nem reggel és nem délután, hanem még hajnal van. Tudhatnám már, hogy nem vagyok az a sokáig alvó fajta. De mégis néha reménykedek abban, hogy egyszer majd nagy alvást csinálok, minimum nyolc óráig fogok lustálkodni. De aki ellustul az figyelmetlen lesz, aki figyelmetlen lesz, az hibázik, és aki hibázik, az meghal. Ezt pedig nem engedhetem meg magamnak, én, mint a 2. osztag egy tagja, pont ezt nem engedhetem meg magamnak. Ha már voltak olyan rendesek hogy befogadtak, akkor a legkevesebb, amivel meghálálom nekik, az hogy a maximumot nyújtom, ami tőlem telik. Remélem, ezzel befogják majd érni. Kimászok az ágyamból és a lakrészem ajtajához lépek, kinyitom és pár percig csak nézem a sötét égboltot. Hajnal van, talán őt vagy hat óra lehet. Halkan sóhajtok, és beszívom a kissé hűs levegőt. Érzem, ahogy lekúszik a tüdőmig és kitölti azt. Kellemes reggel, ideje rendbe szednem magamat. A fürdő felé indulok, ahol a terveim szerint lefogok majd zuhanyozni. A terveimet nem keresztezte semmi, sikeresen tisztálkodtam, felöltözök a shinigami egyenruhámba, bekötöm a jobb szemem helyét, elrakom a pipadohányt, a pipámat, egy doboz gyufát, a kis üveg szakémat, és az övem jobb oldalára pedig betűzöm a zanpaktoumat. Indulásra kész vagyok, járőrözök a városban. Az órák telnek, és a reggeli sötétséget felváltja a délutáni napfény, majd ismét beáll a sötétség. Nekem pedig elkopott az inni valóm. Lassan lépkedek az utca poros útján, az ajkaim közt a pipám rövid szára, az ellentétes végéből kényelmes tempóban szál az ég felé a füst. Az elfogyott szakémat pótolnom kellene valahogyan. Ebben lesz segítségemre az-az ívó, ami előtt most haladtam el.
- Kenpachi ivója. – olvasom fel félhangosan a cégért. Megfelelő lesz időtöltésre. Félretolom az ajtót és belépve egy szememmel körbe kémlelek. Megfelelő lesz, bár a mottója igen csak érdekes, de azt leszámítva tökéletes lesz. Leülök a pulthoz egy bárszékre, és az igazán „bizalomgerjesztő” fekete szemfedős csapottól rendelek egy üveg szakét. Természetesen azért nem vagyok annyira ostoba, hogy ne tudnám kié is ez a kocsma, és ki is a csapós. Öreg shinigami vagyok már, tudom amit tudnom kell. Megkapom amit rendeltem, töltök egy pohárba és lassan inni kezdem.

Tárgy: Re: Kenpachi Ivója Csüt. Márc. 24, 2011 5:38 am

Találkozás/Kojiro Kuroda/

Nos, igen a mai nap pont úgy kezdődik, mint a többi. Már fél hatkor fenn esz a fene majd miután végeztem a reggeli fél órás edzéssel utamat a fürdőszoba felé veszem, hogy elmerülhessek a kellemesen meleg vízben, ahogy azt szoktam. Ilyenkor eszembe jutnak a régi szép emlékek, amikor még Midori-channal töltöttem sok időt a fürdőben. Persze, hogy mit csináltunk ott a fürdésen kívül azt nem árulom el. Bár nem sok minden változott az óta. Most is folyamatosan elkések a közös edzésről viszont ma már nem Midori miatt, hanem perverz zanpakutom miatt. Vagy öt percbe beletelik, míg sikerül ki raknom a fürdőből. Csak tudnám kitől örökölte ezt a perverz jellemét. Na, jó tudom, tudom tőlem.
Miután végzek, a reggeli teendőimmel felkapom magamra az egyenruhám és már indulok, hogy meg tudjam mi a büntetésem a késés miatt. Ahogy vártam megint ötven kör az osztag területe körül és persze shumpo nélkül. Nagy szerencsém van. Az engem felügyelő tiszt már a húszon ötödik kör után elalszik, úgy néz ki nem aludt az este valami sokat. Kihasználva az álomba merült tiszt figyelmetlenségét gyorsan megszököm.
Már egy óra is elmúlt mikor a férfi, aki felügyelt rám megtalál és rám parancsol, hogy kezdjem, előröl a futást. Na, még mit nem! Shumpot használva szököm meg a shinigami elől mire ő követni kezd.
Az egész délutánom bujkálással és meneküléssel telik, de nem zavar. Sokkal szórakoztatóbb, mint a büntetésem. Már sötétedni kezd, mikor végre lerázom és mivel a munkaidőm is lejárt hazafelé veszem az irányt. De várjunk… most hol is vagyok? Erre még nem jártam. A fene most hogy jutok haza? Gondolkodni sincs újra érzem a halálisten lélekenergiáját.
- Csak nem adja fel. Pedig már lejárt a munkaidőm. – gyorsan körül nézek, hol bújhatnák el üldözőm elől. Ekkor megpillantok egy épületet.
- Kenpachi ivója. Tökéletes. – reiatsumat vissza fogva be is megyek az italozóba. Körül nézek, nem sokan tartózkodnak ma bent de sebaj. Elrejtőzni tökéletes lesz. Leülök egy fickó mellé a bárpulthoz.
- Csapos egy pohár szakét. *pultra könyököl*Hosszú volt ez a nap. – mondandóm után veszek, egy nagy levegőt majd kifújom. Amit megkapom az italt rögtön el is tüntetem.
- Még egyet. Vagy tudja, mit inkább hozzon egy üveggel. – szólok a csaposnak ismét, és míg várok, a rendelésemre néha oda pillantok a bejárat felé.

Tárgy: Re: Kenpachi Ivója Csüt. Márc. 24, 2011 6:47 am

Találkozás/ Haiiro Kira/

Egészen finom ez a szaké, mondhatni jobb mint amit én szoktam venni. Talán párszor elfogok ide még nézni, de csak is a szaké miatt. Semmi más okom nem lesz rá, csak is az alkohol. Lassan iszom, ízlelem, minden cseppjét kiélvezem ennek a csodás nedűnek. Megkell hagyni, lehet igazán jó harcos volt Kenpachi, de kocsmárosnak se utolsó, már ami az ital minőségit illeti. Bár van egy érzésem, hogy senki nem tenné neki szóvá, ha rossz lenne, az amit felszolgál. Sokan ragaszkodnak az életükhöz, és talán, ha megsértenék a tulajt, akkor igen hamar vérfürdő lenne. Ami mind a hely hírnevére és a tulaj szabadságára is rossz hatással lehetne. Pedig ez a hely olyan régi fajta kocsmának tűnik. Ahol a WC-ben bokáig van a vizelet, belevan hányva a piszoárba és a dohány füst terjeng az egész helyiségben. Igen, ezek a régi vágású helyek minden városba kellenek. Igaz, az itteni WC-ben eddig nem voltam, de reménykedek, hogy az a látvány fogad amit elképzeltem. Honnan ismerek ilyen helyeket? Párszor jártam az embereknél, és ott találtam ilyen ivókat. Ismét üres a poharam, újratöltöm, és megtömöm a pipámat is dohánnyal majd elégedetten pöfékelve folytatom a szakézást. Ajtónyitás hangjára leszek figyelmes, egy röpke kis pillantás, majd foglalkozok tovább a szakémmal. Magamban megjegyzem, hogy azért elég kihívóan öltözködött ez a shinigami hölgy, a végén majd kikezd vele pár férfi. De remélem, nem történik meg, mert nincs kedvem verekedni. Márpedig egy nő becsületét meg kell védeni. Hm, mellém ül le, talán Ő is alkoholt akar inni? Egy nőnek nem való sok, talán egy vagy két pohárkával. A jobbommal kiveszem a számból a pipát, és balommal pedig az ajkamhoz emelem az italomat.
- Egy kicsit az volt. – lehet nem nekem szólt az amit mondott, de én válaszoltam neki a szokásos kimért és távolságtartó hangomon. Nocsak, van torka, ahogy nézem, könnyedén lenyelte a szakét. Hm, de hogy rögtön utána egy egész üveggel inni akar? Lehet kicsit sok lesz neki, bár nem az én dolgom, nem szolok bele. Lerakom a pultra az üres poharamat, és kifejezéstelen tekintettel nézek magam elé.
- Egy kis munka utáni pihenés? – kérdezem a hölgytől, és még mindig saját magam elé meredek. Érte nyúlok a pipámért, és visszateszem az ajkaim közzé, és folytatom a füst eregetését.

Tárgy: Re: Kenpachi Ivója Pént. Márc. 25, 2011 6:36 am

Találkozás/Kojiro Kuroda/

Mellettem ülő férfire ügyet sem vetem, mikor megszólal, inkább bambulok magam elé míg Kempachi kihozza, az üveg szakét. Töltök magamnak majd az előzővel ellentétben most kisebbeket kortyolok, nem akarom, hogy a fejembe szálljon. Elég rég ittam már alkoholt már nem is emlékszem mikor volt. Nem lenne szerencsés lerészegednem, mert úgy aztán tényleg nem találok haza. Bár ha jól emlékszem, akkor elég jól bírtam az alkoholt, de persze az is lehet, hogy épp ellenkezőleg. Még egy pillantás az ajtóra arra várva mikor nyit be az üldözőm majd egy újabbat hörpintek poharamból. Mikor a férfi újra megszólal tekintetem rá irányul. Sötét haj, pipa a szájában a füstje egy kicsit zavar, de nem teszek róla említés végül is nincs kiírva, hogy dohányozni tilos. Aztán észreveszem a bekötött jobb szemét. Hm… kíváncsi lennék a hozzá fűződő történethez.
- Inkább bújócska utáni pihenés. És ön vége a munkának vagy csak tart egy kis szünetet? – kezdek el kérdezősködni.
- Szakét? - kérdem, a férfitől mikor meglátom üresen álló poharát. Rögtön meg is töltöm ám talán egy kicsit előre siettem hisz még azt se mondta, hogy kér. Ám amit még emberként megtanultam a bárokba járáskor, azaz hogy ha ivótársunk pohara kiürül, töltsük újra.
Mosolyogva a férfi felé emelem a poharam koccintásra, azt hiszem így szokás tenni, ha egynél többen vagyunk, akik iszogatnak.
- Kampai! – szólalok meg miközben poharaink egymáshoz érnek majd amint ittam egy keveset poharamból újból megszólalok.
- Nos ha már így szóba elegyedtünk illik bemutatkozni. Haiiro Kira vagyok a 11. osztagból. Yoroshiku {Örvendek}. És önben kit tisztelhetek?

Tárgy: Re: Kenpachi Ivója Pént. Márc. 25, 2011 7:23 am

Találkozás/ Haiiro Kira/

Kellemes a hangulat, talán valami zenét se ártana kérnem. De sajnos az a baj hogy nem ismerem az új zenéket. Igaz a régieket se, az én időmben kicsit más volt a zenei stílus. Megvolt a maga szépsége annak is. Gondolom a mostaninak is megvan, csak én magam nem hallgattam eddig bele. Megeshet hogy nem is tetszene az, amit hallanék. Csak kommentáltam a szavait, nem gondoltam volna hogy beszélgetést kezdeményezek majd. Bár ha valakinek a mondandójára válaszolok, akkor az már akaratlanul is egy társalgás kezdete lesz. Bár van egy olyan „törvény” hogy aki mellet iszol azzal beszélgetni se árt. Ezért is kezdek el beszélni vele.
- Bújócska? Nem nagy már ahhoz egy kicsit? Nekem mára vége, erre jártam, és a szakém is elfogyott. – adtam magyarázatot arra is, hogy mit keresek itt, és hogy megelőzzem a kérdést is, ami az itt létem okára irányulna majd. Szeretnék válaszolni neki, de már felesleges, mert tölt is nekem. Igazán kedves tőle hogy meghív egy pohárra. Majd viszonzom én is neki. A kezembe vesszem a poharat és igaz nem mosolyogva, de koccintok vele. Egy biccentéssel köszönöm meg neki az italt. Amiből pár kortyot megiszok majd visszateszem az asztalra. Igaza van, az se árt ha bemutatkozok neki, ahogy Ő is tette.
- Kojiro Kuroda vagyok a 2. osztag 7. tisztje. Én is örvendek. – nem zavar a magázódás, az se zavarna ha tegezne. Bár a tegeződés az egy bizonyos szinten azt jelentené hogy ismer. Ami olyan nagy baj lenne? Nem tudom, majd csak kiderül. Azért nem fogok innen elmenni, mert beszélgetni kezdtem. Ahhoz túl jó a szaké. Most nézem meg kicsit jobban magamnak Haiiro Kirat, tényleg elég kihívóan van öltözködve. Lehet a mai nap folyamán elfogyasztott szakénak köszönhető az, hogy nem tört elő az orromból a vér és nem kezdtem el dadogni. Jó hatással van rám az alkohol, legalábbis akkor ha ehhez hasonló helyzetbe kerülök. Megiszom a maradék szakét ami a poharamban van, és a pipámból is kiborítom a maradékot a hamutálba, majd elteszem szépen az immár üres kelléket ahhoz hogy mérgezem magamat dohánnyal, a pipámat.
- És mi oka volt a bújócskának? Bár elég jó rejtekhelyet választott magának. - majd ha a pohara üres akkor töltök a saját szakémból neki és magamnak is.

Tárgy: Re: Kenpachi Ivója Pént. Ápr. 01, 2011 6:25 am

Találkozás /Kojiro Kuroda/

Kicsi? Megnézném, ő mit tenne, ha több mint száz kőrt kéne lefutnia az osztag területe körül. És az nem egy kis terület nehogy azt képzelje. Ráadásul még shumpot sem használhatok és az úgy még fárasztóbb.
- Ugyan a bújócska nem csak gyerekeknek való. Nagyon jó például arra, hogy gyakorold a rejtőzködés és a beolvadást miközben üldöznek. Értem szóval ön is már végzett. Hát igen nincs is jobb, mint a fárasztó munka után beülni valahova és meginni egy pohár szakét. Bár ezt úgy mondom, mintha én ezt tenném minden nap, de igazából mióta visszahelyeztek a szolgálatba mindig egyből haza mentem. Ez az első alkalom, hogy ilyen helyre jöttem. – nahát, elég beszédes lettem biztos az alkohol már fejti ki a hatását. Pedig még csak most kezdtem el inni. Miután a mellettem ülőnek töltök, a poharába ő is bemutatkozok.
- Örvendek Kojiro. Remélem nem baj, ha tegezlek? – kérdezem meg új barátocskámat, nehogy megszóljon érte, mint ahogy legutóbb Nara tette. Na mindegy iszom egy keveset ismét az italomból és válaszolok Kojiro kérdésére.
- Nos csak annyi hogy elkéstem a reggeli edzésről és ezért meg akartak büntetni. Vagyis megbüntettek. – javítom, ki magam majd kiiszom a maradék alkoholt a poharamból amit Kojiro egyből újra is tölt. – Köszönöm. Na igen ott tartottam hogy épp megbüntettek. Ötven kör az osztag területe körül shumpo használata nélkül. Hát igen nálunk elég komolyan veszik a dolgoka. De gondolom, ez nem csak nálunk van így.
- Na, mindegy épp a huszonötödik körnél tartottam, amikor meguntam ezt a körbe-körbe futkározást és mivel az engem felügyelő tiszt elaludt szintén az unalom miatt így meg tudtam szökni. Hát igaz elég jó búvóhely főleg hogy nem járok ide olyan gyakran de még így se lehetek biztonságban, mert a srác nagyon kitartó így még a lélekenergiámat is vissza kell fognom, hogy ne, találhasson meg.
- Na de hogy én is kérdezzek ne csak te. Hát mmm… Ano… - na tessék én meg a nagy szám most jól beégek. Lehet ez is az alkohol miatt van. A fene gyorsan ki kéne találnom valamit.

/ Bocsi a késésért./

Tárgy: Re: Kenpachi Ivója Pént. Ápr. 01, 2011 8:31 am

Találkozás/ Haiiro Kira/

- Nos, igen, ha innen nézzük a dolgot akkor igen. Fejleszti a képességeket és nem is rossz dolog annyira. Néha gyereknek lenni újra. Pontosan, néha kiengedjük a gőzt egy kis kellemes szaké mellet. Egyszerű shinigamik egyszerű szórakozása. Én is most vagyok itt elsőnek, véletlenül tértem be ide, de talán majd máskor is benézek. – ejnye, egyre többet beszélek, lassan visszakell fognom magamat. Pedig annyit nem is ittam, hogy ilyen beszédes legyek. Rendes volt, mert töltött nekem a saját szakéjából, talán azért is voltam én is kicsit beszédes? Fogjuk rá hogy azért beszéltem. A bemutatkozás már mindkét részről. Hm, le is tegezett? Nekem aztán mindegy. A tegeződés is egy formája annak hogy megismerjünk valakit, akkor is ha nem szeretnénk ismerkedni. Bár ez csak az én apró szokásom, hiába nem akarok ismerkedni, az élet gyakran megszívat.
- Nem, semmi baj, nyugodtan ha neked kényelmesebb úgy. – és már vissza is tegeztem. Gondolom ha letegezett akkor nem veszi majd zokon ha én is megteszem ugyanezt.
Hm, csak azért büntették meg, mert elkéset? Bár gondolom az Ő osztagában is szigorúan veszik az edzéseket. Valószínűleg én is kapnék egy büntetést, azért mert késnék. Most én töltöttem neki szakét, Ő pedig folytatja a történetét. Nem kellemes ötvenet körbe az osztagának a területe körül. Bár ebben lehetne csalni is, amikor a felügyelő tiszt nem lát, akkor gyalogolni kell és kész. Utána a saroknál pedig futni, és megvan oldva a dolog. Hm, ezek szerint Ő máshogyan oldotta meg a dolgot. S inkább kivárta, hogy a felügyelő bealudjon és utána meglógót. Ez is egy megoldás, bár nem lehetett valami sikeres ha elkellet bújnia. Kíváncsian várom, hogy feltegye a kérdését, és míg gondolkozik, pipázok tovább. Bár inkább megszólalok azért. Megelőzve azt, hogy olyat kérdezzen amire nem nagyon szeretnék felelni majd. S így hozva Őt is kellemetlen helyzetbe.
- Edzésnek ez se rossz. Visszatartani a lélekenergiádat. – kezd eloltódni a pipám, nem is baj. A maradék dohányt egy hamutálba kikocogtatom és az immár üres pipámat elrakom, jöhet egy kis szaké is és várom a kérdését. Talán nem sokáig fog beállni az a kínos csend amikor lehet hallani a többi vendég szavait, köhögését.

/Semmi baj/

Tárgy: Re: Kenpachi Ivója Vas. Ápr. 03, 2011 6:27 am

Találkozás /Kojiro Kuroda/

- Akkor jó nem igazán szeretek magázódni. Az valahogy nem tetszik. Legfeljebb ha egy taichoval vagy fukutaichóval kell beszélnem. Ja, ige… te is nyugodtan tegezhetsz.– tényleg nem szeretem a magázódást, de azt nem tudom miért. Lehet, azért mert a lányokkal még emberként sosem magáztuk egymást és mivel másokkal nem igazán beszéltem ezért hozzá szoktam. Á ez biztos hülyeség… egyszerűen nem szeretek magázódni és kész.
~ Sok a szöveg és hangos vagy nem tudok tőled aludni. ~ zanpakutom halk morcos hangja jelzi számomra hogy felébredt. Hát igen neki könnyen megy, egésznap a belső világában alszik.
~ Hé, azért ez nem annyira jó ám. Néha halálra unom magamat. ~ persze még higgyem is el, amit mond. Na azért az igaz hogy nincs ott sok dolog, amivel elfoglalhatja magát. De akkor is nagy mázlija van főleg, hogy nem neki kell a büntetéseket meg csinálnia mikor ő az, aki miatt késni szoktam. Fogadni mernék rá, hogy mikor nem alszik, azt próbálja kitalálni, hogy, hogy támadjon, le reggelenként mikor kijövök a fürdőből.
~ Arra mérget vehetsz. ~ lélekölőm mondandóját követi egy kisebb ördögi kacaj is melyből nem következtetek sok jóra a holnappal kapcsolatban. Miközben persze kardommal kommunikálok, ha ezt az előbbit lehetett annak nevezni el is feledkezek arról, hogy most épp nekem kéne kérdeznem valamit. Plusz épp hogy kapcsolok mikor Kojiro megszólal.
- Mi? Ja, igen csak vigyáznom kell, hogy ne igyak túl sokat vagy ilyesmi, mert különben oda a koncentrációm és nem tudom visszafogni a reiatsum. – hát igen erre tényleg figyelnem kell, ha az a félnótás megtalál, biztos nem jutok még haza sokáig. Na de most ezt hagyjuk… egy kérdés ki kell találnom valami… talán fel kéne tennem azt, amit már egy ideje meg akartam kérdezni… de mi van, ha nem akar róla beszélni, de akkor is… és már meg kéne szólalnom kínos ez a csend. Na, mindegy lesz, ami lesz.
- Kojiro-san mond csak nem baj, ha megkérdezem mi történ a… izé a jobb szemeddel? – kérdem a mellettem ülő férfit miközben tarkómat vakargatom zavaromban. Talán emiatt történik meg az hogy mielőtt Kojiro válaszolna balommal számhoz emelem poharam majd kiiszom teljesen ám egy része félre megy emiatt köhögni kezdek.

Tárgy: Re: Kenpachi Ivója Hétf. Ápr. 04, 2011 4:40 am

Találkozás /Haiiro Kira /

- Velük megint más, azt csak az alap illem követeli meg, hogy magázd. De ha azt akarja, akkor tegezheted őket is, legalábbis gondolom. – bár nem hiszem, hogy olyan sok kapitány van, akit lehet tegezni. Már csak azért is, mert akadhat olyan, aki kényes az ilyen dolgokra. Szerencsére az én kapitányom nem ilyen, bár azt se mondta, hogy tegezem, szerencsére. Nem nagyon lennék rá képes sajnos. Az ilyen fontos beosztású személyeket nem tudom tegezni. Nubunaga annyiban volt más, hogy Őt gyerekkorom óta ismertem. Négyszemközt természetes volt, hogy tegeztük egymást. Talán könnyebb is úgy beszélgetni, hogy nem magázódunk, elvégre egyikünk se áll a másik felet rangban, legalábbis gondolom én.
- Hm, akkor talán nem kell majd újabb üveggel rendelni. És akkor én se fogok utántölteni. – nehogy miattam kapja el az a felügyelő tiszt.
Más osztag tagjainak a dolgába nem szólok bele, igaz a saját osztagom tagjainak se szolok a dolgaiba. A végén megint áthelyeznének egy másik „bandába” akkor pedig már nincs megállás. A végén 1-13-ig minden osztagnak a tagja leszek. Kell ez nekem? Mármint arra gondolok, hogy kell e nekem az, hogy halálisten legyek? Nagyjából ugyanaz, mint a Sengoku volt. Itt is háború van, az ellenség se más, egyedül a nevük az. De Ők is egy csoportot alkotnak, akiket összefogott egy személy és egységes seregé kovácsolta a népüket. Nem más ez se mint az, amiben Én vettem részt. Néha kezdek belefáradni már a harcokba, emberként se csináltam mást, és most se nagyon. Nem lehet nyugdíjazást kérni? Félretéve az ostoba gondolatokat, kőtelezettségeim vannak, amik elöl nem futamodhatok meg. Szamuráj voltam, és most is az vagyok. Hűséggel tartozok a mostani vezéreimnek.
Lassan iszom ki a szakémat. Valahogyan sejtetem hogy ez lesz a kérdése. Ha beszélgetek valakivel akkor nagyjából a 70% megkérdezi mi történt a szememmel, és én általában mindig ugyanazt felelem nekik. Ösztönösen a kötéshez érek, majd leteszem a kezemet a pultra.
- Olyan 400 éve, egy balul elsült dolog következménye. Részegen nemszabad borotválkozni. – adom meg a magyarázatot, ami természetesen nem igaz. De valamit mondani kell. Talán ennyiből rájön, hogy nem igazán szeretek beszélni a múltról, legalábbis ami a szememet illeti. Most köhög, nem kéne ilyenkor megütögetni a hátát, hogy nehogy megfulladjon?
- Minden rendben? Nem kérsz inkább egy kis vizet?

Tárgy: Re: Kenpachi Ivója Pént. Ápr. 08, 2011 6:12 am

Találkozás /Kojiro Kuroda/

Egy bólintással helyeselek a mellettem ülőnek mondandójára. Felemelem, a poharamat és ismét kortyintok egy keveset.
- Azért ne becsülj alá Kojiro-san bírom én az alkoholt. Azt hiszem. Na meg, ha megtalálna a tiszt, akkor sincs, nagy gond majd bevetem a női bájaimat. – Mi? Női bájaimat. Huha már kezdene a fejembe szállni az alkohol? A női bájaimat, na persze előbb nyársalom fel a zanpakutomra mint hogy efféle trükkökhöz folyamodjak. Na persze ha megölném a tisztet, akkor eléggé megszívnám, na, mindegy rá érek én ezzel foglalkozni, ha megtalál. Majd akkor eldöntöm, hogy mitévő legyek.
Befejezem eszmecserémet magammal, hogy végre feltehessem a kérdésemet. Ezt sikerrel végre is hajtom ám miközben Kojiro válaszol a szaké, amit épp iszom, rossz helyre megy így egy kisseb köhögő rohamot kapok.
- Ne… *köhög* nem köszönöm már minden rendben. – nyugtatom meg Kojiro-kunt aki épp vízzel kínál, ami éppenséggel nem a legjobb ötlet mivel épp azért kezdtem el köhögni, mert félre nyeltem az italomat. Miután rendbe jöttem vissza ötlik a férfi válasza a kérdésemre. Nagyon úgy néz ki hogy a valód okot nem tudom meg de ha ezt szeretné akkor legyen nem firtatom tovább a dolgot.
- Nahát, te már 400 éves vagy? Hát nem látszik meg rajtad. – nevetek egyet majd az előző szenvedésemet okozó tárgy felé nyúlok, hogy újabb szíverősítő vehessek magamhoz. Kifogyott már megint. Az üvegért nyúlok, és újra töltök. Majd shinigami társam felé nyújtom az üveget és újra töltök neki is, ha már kiürült a pohara.
~ Te Kira szerintem nem kéne, ennyit innod a végén tényleg lerészegedsz. Tudod, mit inkább kimegyek és vigyázok rád, hogy ne csinálj semmi hülyeséget, így ha akarod, nyugodtan leihatod magad. ~ lélekölőm mondandójából csak is azt tudom leszűrni, hogy valami rosszban, sántikál így mikor a kard hátamon remegni kezd, rá kapok.
- Maradsz te perverz! – újfent nem figyelek oda, hogy nem az elmémben zajlik le a kiáltásom így a bent lévők figyelme rám irányul. Vagyis inkább ránk ugyanis mindenki azt hiszi, hogy Kojiroval kiabálok. Egy pillanatra beáll a néma csend, amit sürgősen félbe is szakítok.
- Mit bambultok, foglalkozzatok a magatok dolgával! – szólok, rá a bent lévőkre mire újra megindul a beszélgetés és a kisebb hangzavar, ami eddig a helyiségben volt.
- Go… gomen Kojiro-san az a le perverzezés nem neked szólt. Gomen csak a zanpakutom nem a jól neveltek közé tartozik. – mondandóm közben felveszem bocsánatkérő kéztartásom és arckifejezésem és nagyon remélem nem haragudott meg rám a férfi.

Tárgy: Re: Kenpachi Ivója Hétf. Ápr. 11, 2011 12:17 am

Találkozás /Haiiro Kira /

- Öhm…. remek ha bírod. -mert eddig sajnos nem úgy vettem észre a dolgot- Akkor semmi baj, lefogod tudni majd hengerelni. Az már biztos, hogy lefogod. – na igen, a női bájakkal elvan látva rendesen. Pár csinos kis szempillarezgetés, kitenni a dekoltázst és a férfinak már vége is. Bár majdnem bármelyik férfinak annyi lenne szerintem. Ha részeg lennék nekem is, de szerencse hogy nem vagyok az, az a pár évecske, amit éltem az megacélozta már a májamat.
Eh, elkezd Haiiro fulladozni köszönhetően a szakénak, na, ez nem jó. Most mit csináljak? A hátütögetés van a fejemben, az talán segítene. De kitudja minek venné? Lehet támadásnak, az pedig nem lenne jó, nincs kedvem harcolni most. Csak inni akarok, és most beszélgetni. Felajánlottam, hogy talán egy kis víz segítene, bár folyadékra folyadékot? Ez nagyjából olyan, mint az, hogy ástunk egy gödröt és a kimaradt földnek ásunk egy új gödröt. Szerencsére nem esik össze és kezd habzani a szája, életben marad, és legalább a szememről se kérdezget.
- Jól tartom magamat, és a megfelelő táplálkozás. – válaszolom egy kis mosollyal megfűszerezve. Eh lehet mégis kezd nekem is megártani a szaké? Megeshet, akkor lassan itt az ideje leállni, csak ezt azért még megiszom. Nyúlok is a poharamért és leküldöm a maradékot. Brr, de jó az íze, főleg a hideg téli estéken remek. Ej lassan kezdem azt gondolni, hogy leakarnak itatni, az ilyen ellen kifogásaim vannak általában, de most had jöjjön.
Meglepetten és értetlenül nézek Kirára, Én perverz? De most miért? Nem is tapiztam le, olyat se mondtam szerintem, ezt most nem értem. De azt már látom, hogy a zanpaktoujához kap. Veszélyes dolog ez a szaké. A shinigami hallucinálni kezd miatta és azt is perverznek gondolja, aki már elég régen nem volt nővel. Eh, most pedig a többi vendégre kiabál rá, mi volt ebben a szakéban? Ezt lehet jó lenne nekem is érezni. Megkönnyebbülten sóhajtok, amikor kiderül, hogy nem is nekem mondta, hanem a zanpaktoujának. Perverz lenne a kardja? Hm, akkor lehet Kirában is van egy kevés, ha már csak abból indulok ki, hogy a kard lelke hasonlít a gazdájára. Rendben, a bocsánatkérő testtartás is meggyőző volt, bár az se kellet volna, megmagyarázta a dolgot tehát nincs okom balhézni.
- Megértem, nagyritkán az enyém is elejt pár kellemetlen megjegyzést, bár szerencsére alapjáraton Ő elég jól nevelt. Mond Kira te mióta vagy shinigami?

Tárgy: Re: Kenpachi Ivója Csüt. Ápr. 14, 2011 3:26 am

Találkozás /Kojiro Kuroda/

Hát igen az ötlet miszerint majd a bájaimat bevetve fegyverezem le az engem kereső tisztet kezd megtetszeni. Miiiii? Na, nem, nem, nem és nem e helyett tényleg gyorsan ki kell találnom valamit. Mielőtt az alkohol elvenné az eszemet. Még hogy azt a fickót, na, ne hogy a francba jutottam el idáig. Na, igen, ha nő lenne, akkor azt tenném, bár sokkal nehezebb lenne a dolgom, sőt lehet, hogy be se válna, de legalább nem férfi lenne. Na, mindegy ilyen az én szerencsém persze ebbe besegít az is hogy az osztagomban nincs sok nő.
Miután az egész fuldoklós hajcihőn túl vagyok, felteszek egy újabb kérdést, ami nem is kérdés inkább csodálkozás. 400 év, hűha, ez aztán tényleg sok hozzá képest én…
Hülye, hülye Ookami-chan ez mind miattad van! Átkozott zanpakuto.
~ Tch… nehogy már engem hibáztass, azért mert olyan részeg vagy, hogy nem tudod, mikor beszélsz a gondolataidban.
~ Nem vagyok, részeg én bírom az alkoholt.
~ Hitegesd csak magad. ~ Lélekölőm egy ideid elcsöndesedik legközelebb csak akkor fog újra megszólalni, amikor már elég részeg leszek ahhoz, hogy megengedjem neki, amit akar. De ez nem fog bejönni, mert én bírom a piát. Szerencsére előző ordítozásomat megbocsátotta Kuroda-san. Huh, szerencse.
- Haha, hát igen, de az és zanpum nem csak mondja… Hogy mióta? Hát… – ekkor elkezdek az ujjaimon számolni. Lehet, tényleg kezd az alkohol felülkerekedni rajtam? - … úgy tíz- tizenkettő, de az elmúlt két évben nem igen shinigamiskodtam. Na és te mennyi ideje vagy halálisten? – kérdem a férfit majd a poharamat újra számhoz emelve kiiszom a tartalma nagyját. Nem kétséges, ha így folytatom, tényleg elázom teljesen. De ez most nem izgat hisz most éppenséggel nem a barátnőmmel szakítok és nem is akarok utána részegen kocsiba ülni, ahogy azt tettem halálom napján.
Ha a férfi válaszol is én félbe szakítom mondandóját jobb mutatóujjam a szájára téve.
- Szavad ne feledd, mindjárt visszajövök. Hé Zaraki merre van a mellékhelyiség? – szólok oda a pult mögött poharakat rendezgető félszeműnek, aki ez után csak hanyag mozdulattal válla mögé mutat. Leszállok a székemről, ám ajjaj, az alkohol megtette hatását elvesztve egyensúly érzékemet a földre esem. A fejemet fogva kezdek el lábaimmal veszekedni.
- Hülye lábak mi ütött belétek. – ha eddig még nem is de most már hangomból is biztos hallani hogy a szaké győzedelmeskedett felettem ergo részeg vagyok. Nos ha esetleg Kojiro-san még nem vette volna észre bravúros esésem, amit kétlek, megkérem, hogy segítsen fel álló helyzetbe. Eztán utamat folytatom a WC felé segítséggel vagy épp nélküle.
Dolgom végeztével már kifelé igyekszem, mikor az ajtón belép egy shinigami. A férfi jólláthatóan keres valamit vagy épp valakit. Annak ellenére, hogy kissé szédülök és nagyjából mindenből és mindenkiből kettőt vagy annál többet látok rögtön felismerem a tisztet. Gyorsan visszasomfordálok a mellékhelyiségbe majd annak résnyire nyitva hagyott ajtaján kémlelek kifelé. A férfi oda lép Kojiro-sanhoz.
- Elnézést uram mondja nem jött be ide egy körülbelül velem egy magasságú nő, akinek fehér haja van? – ajjaj, most mi lesz. Úgy értem Kuroda csak nem ad fel ennek a rabszolga hajcsárnak, de mi van, ha az megkérdez másokat is? Ajjaj, nagy baj van.

Tárgy: Re: Kenpachi Ivója Vas. Ápr. 17, 2011 11:59 pm

Találkozás /Haiiro Kira /

Mindenkinek vannak problémái néha a kardjával. Habár én azt vettem észre, hogy elég gyakori az, amikor a halálisten és a kardja veszekednek. Lehet ez lenne a divat? Remélem nem, mert ez igencsak kínos lenne a hírnevünkre. Bár szerencsére Én nem követtem a divatot, éppen ezért divat, mert csak egy ideig népszerű, utána pedig egy új dolog következik. Én a sokáig tartó dolgokat kedvelem. Bár akkor nem kellene alkohol innom, mert az nem tart sokáig. Hiszen megiszom, ha nincs szerencsém, akkor részeg leszek, és akkor hamar elmegy a hatása, ki is hányom és pazarlás lenne. Ahogy elnézem Kira lehet pazarolni is fog majd. Mert elég gyanús hogy már az ujjain számol. Most már azt is tudom, hogy mennyi ideje is shinigami. Eh, szerintem az egyik legöregebb én vagyok. A végén tényleg kezdem magamat öregnek érezni. Most pedig rajtam a sor nekem kell elmondani mennyi ideje is.
- Én, hát olyan….
Belekezdek, de hamar akadályokba is ütközik a mondanod. Remélem nem túrta az orrát. Szépen megtudakolja merre is van a WC. El is indulna csak hát a lábai úgy döntöttek, hogy nem. Ez vitát is okoz köztük. Leszállok a székemről és felsegítem. Kihasználhatnám az alkalmat és megfogdoshatnám, de nem vagyok olyan.
- Azért óvatosan a WC-ben. – ennyit mondok és visszatelepszek a székemre. Megiszom a maradék szakémat és ideje abbahagyni mára az ivást nekem. A végén hasonlóan járnék, mint a hölgypartnerem. Inkább ismét megtömöm a pipámat és eregetni kezdem a füstkarikákat.
Ekkor zavar meg egy shinigami és kérdezni kezd egy nőről. Nem nehéz rájönnöm, hogy kiről is van szó. Lassan veszem ki a számból a pipát, töprengve nézek a férfira majd nyugodt hangon megszólalok.
- De igen, itt volt. Csak már elment, olyan húsz perce. – részemről ezt lezártnak tekintem. A shinigami megköszöni az információt és elviharzik.
Ez megoldva, más osztag dolgaiba nem avatkozok bele. Inkább csak kisegítettem egy piatársat. Amikor visszatér Kira akkor mintha nem történt volna semmi folytatom a beszélést. Nem tudom hogy Ő mennyit látott, vagy látta egyáltalán azt hogy beszéltem valakivel, de Én nem mondom el.
- Nos, akkor ahol abba hagytam. Olyan 400 éve vagyok shinigami. Eddig a 8. osztagban teljesítettem szolgálatot és jelenleg a 2. osztag tagja vagyok. Lassan kezdesz nagyon részeg lenni, lehet nem kellene már többet innod.

Tárgy: Re: Kenpachi Ivója Csüt. Május 05, 2011 7:34 am

Találkozás /Kojiro Kuroda/

Elhatározásom miszerint elindulok, a WC felé már az elején megbukni látszik ugyan is jól hanyatt vágódom. Na, ez nagyszerű. Szerencsére Kojiro-san felsegít.
- Vettem. - így folytathatom utamat dülöngélve, és sikeresen eltalálok odáig. Kifelé menet megpillantom üldözőmet. Ajjaj, ennek nem lesz, jó vége vigyáznom kell, nehogy megtaláljon. Sarkon fordulok és az ajtórésből figyelem tovább az eseményeket. Oda megy Kurodához majd, igen ez az elmegy. Mihelyt kilép, az ajtón odaviharzok az ivócimborámhoz.
- Huh, kösz hogy nem köptél be. Már, mint nem gondoltam volna, hogy feladsz neki csak… na, mindegy, köszi. – milyen érdekes nem, járni azt már nem igen tudok anélkül, hogy elesnék, de a beszéd képességeim még elég jók. Bár a hangomon már hallani, hogy kicsit többet ittam a kelleténél. Visszafoglalom, a helyem majd hallgatom tovább a férfi meséjét.
- Ugyan ne… nem kell agg… gódni már nem iszo… iszo… k többet, csak, ami az üvgben van – fogom a kezemben az üveget és megrázom gyengén, hogy hallani lehessen a benne lötyögő italt. Már nincs sok, ami csak jót jelent. Már a beszédképességem is rohamosan romlik, vagyis már tényleg nem kellene többet innom. De olyan finom ezt a kicsit már csak nem hagyhatom itt.
- Na, persze ha te be… besegítenél ak… kkor nekem nem kellene csak a felét meginnom. Na? – hajolok Kojiro-san arcához közel majd visszaülök, a helyemre rendesen mikor egy picit megbillenek a székkel. Az üvegért nyúlok majd nehezen, de végül kezemmel eltalálok a férfi poharáig és beleöntöm az üveg tartalmának felét nagyjából. Az enyémbe is önkök ezután majd a poharat a magasba emelem.
- Ka… kampai! – kiáltom el magam mire a poharam tartalma a pulra ömlik.
~ Na, ennek annyi, de te legalább nem leszel részegebb. Asszem jobb lesz, ha vigyázol a félszemű, tüsi hajú mérgesnek látszik. ~ tekintetem előbb Kurodara emelem majd rövid töprengés alatt rájövök, hogy nincs is tüsi haja, vagyis akkor nem vele kell vigyáznom. Kenpachi felé fordulok, aki tényleg morcosnak látszik bár mikor nem.
- Nyugi mindjárt fe… feltakarítom. – mosolygok, bár ez nem sokat segít az ellen, hogy nekem vág egy rongyot. Elkezdem feltörölni a löttyöt, de ekkor, megérzek egy ismerős reiatsut, ami csak rosszat jelenthet.
- Oóóó, ez nem jó. – lép be az ajtón vigyorral az arcán a 11. osztagos tiszt. Leszállnék a székemről, hogy kereket oldjak, de egy akkorát esek, hogy azt holnap után is érezni fogom. Hát nem tehetek mást egyre közelebb ér. Ken-chan nem fog örülni, de hát most az életem a tét. Na, jó azért az nem.
- Bakudou 21: Sekienton! – jobb tenyerem a férfi felé nyújtom és elsütöm a kidout ami az egész helyet beborítja vörös füsttel. Gyorsan feltápászkodom jó szaglásomat és hallásomat használva megkeresem Kojirót és karjánál elkapva elindulok vele a kijárat felé. Dülöngélek néha majdnem el is esek, és azt hiszem Kurodáj is átvonszoltam pár széken.
- Bocsi, vigyázz lépcsőn megyünk fel. – súgom oda neki halkan, amit minden bizonnyal a bentiek hangoskodása biztos elnyomott így nem valószínű, hogy hallotta.
Kiérve egy néma csendes utcaszakaszra ráncigálom a társam és utána a falnak dölve nevetni kezdek.
- Hát ez vicces volt. Oh, tényleg most jut eszembe, hogy téged nem is kellett volna magammal rángatnom. Na, mindegy még szükségem lesz rád, hogy haza találjak. Remélem nem baj.

Bocsi hogy ennyit késtem. Ihlet hiányom volt.

Tárgy: Re: Kenpachi Ivója Kedd Május 10, 2011 1:08 am

Találkozás/ Haiiro Kira/

Az alkohol nagyon megtette a hatását Kirán. Legalábbis a mozgáskoordinációja erre utal, vagyis nem mozgás ez, hanem esés csak. Természetesen felsegítem a földről, nem szép látvány egy részeg nő, főleg ha talajt is fog. De nagyobb baj nélkül elér a WC-be, ez egy kis megnyugvással tölt el. Éppen pipázok és várom vissza az alkalmi partneremet. S egy férfi jött be, aki Kirát kereste, tőlem is kérdezte, de Én hazudtam és a jelek szerint ezt elhitte, távozott köreinkből. Kira is visszatért és köszönetet is mondott. Természetes hogy nem árultam be, mivel nem az Én osztagomba van, és nem tett semmi olyat, ami miatt okom lett volna rá.
- Nincs mit köszöni. – a hangja érdekes, de menni legalább már tud. S Én pedig folytattam a rövidke történetemet amiből igazán sok minden nem derült ki. De nem is azért meséltem, hogy megismerjen. Eh, lehet mégis részeg? Mert a szavai akadoznak, és az üveget lögyböli. Hajaj kész van már rendesen. Az arca közelsége miatt kicsit zavarba kerülök és az alkohol szag se kellemes. Mondjuk ki, alkohol szagú a szája.
- Rendben-rendben megiszom a maradékot, csak azért legyen elég mára ennyi. – rovom meg egy kicsit, persze nem gondoltam komolyan a dolgot. Megkapom az Én adagomat és felemelem a poharat. Az enyém szerencsére nem borult ki.
- Kampai. – lezúzom a poharam tartalmát. Kirának pedig a pultra borult. Hajaj megeshet hogy Kenpachi pipa lesz majd, csak ne robbanjon mert nagy bajok lesznek. Már csak Yachiru kellene egy kis bejárónő ruhában és takarítson. De Kira felajánlotta, hogy megteszi Ő. Kap egy rongyot és kezdi is, de ekkor az ismerős tag is visszatér. Kira leszeretne lépni, de csattan egy nagyot, ajaj ez nem lesz jó.
- Ez tényleg nagyon nem jó. – az se remek amit utána csinált. Vörös füst mindenfele amitől köhögni kezdek. Érdekesen alakult ez a nap, vagyis inkább éjszaka. Lehunyom a szememet, hogy legalább azt ne csípje szét teljesen. Karon ragadnak és valamerre vinni kezdenek, remélem hogy kifelé és nem valami rossz helyre.
- Aucs… - egy szék, ennek nyoma lesz holnap, még egy szék. Mi van itt? Mindenki elém dobálja? De végre kijutunk, köhögni kezdek és friss levegő tölti meg a tüdőmet. Hm, nem ismerős ez a hely, ezek szerint nem a kocsma előtt vagyunk. Annyira nem vicces, de ha nevetni szeretne akkor nyugodtan.
- Valami olyasmi. Már mindegy, és szerintem is, mert ahogy elnézem nem állsz a helyzet magaslatán. – karon fogom és elindulok vele a 11. osztaghoz.
- Azért csak óvatosan majd otthon. – mondtam egy félmosolyt is megejtve. Elkísérem az osztagához és ott elbúcsúzok tőle.
- Nos…. érdekes este volt, aludj jól. – meghajolok és sarkon fordulok és indulok én is haza.

/Köszönöm a játékot Smile

/

Tárgy: Re: Kenpachi Ivója Kedd Május 10, 2011 6:38 am

Találkozás /Kojiro Kuroda/

- Na, gyerünk akkor nyomjuk le a maradékot. - megtöltöm a férfi poharát majd egy "Kanpai" felkiáltást követően megpróbálom én is leküldeni az italt, de nem nagy sikerrel. Ken-chan hozzám vág egy rongyot és én elkezdném törölni az asztalt ha nem lépne be ekkor üldözőm. Egy kisebb esés után sikerül az alkoholtól elbódult agyamból előhívni egy kidout. Gondolatban valahogy másképp festett az ötlet mi szerint a füstfelhőt megidézve a nagy pánikban kihasználva a fejlett szaglásom és hallássom kiszököm az étteremből ivótársammal együtt. Az idézésig minden jól is ment és Kuroda-kunt is sikerült kézen fognom ám azzal nem kalkuláltam hogy a füst az füst ennélfogva van szaga is ami ezt az érzékemet eléggé megzavarja másodszor meg a székek és az asztalok nem adnak ki hangot nem úgy mint a vendégek ennél fogva nem is nagyon sikerül kikerülnöm.
Kifelé menet még hallom Kojiro nyögéseit.
- Bocsi, bocs... auch egy szék. - na szép most már tudom mennyire fáj ha egy ilyen belém jön akarom mondani ha belemegyek. Így hát a fejemet fogva de végre kikerülök a vörös színű felhőrengetegből és meg sem állok egy kihalt utcáig. A falnak dőlve kifújom magam és önkénytelenül is nevetés fog el.
Nagyrészt az alkohol hatása miatt nevetek másrészt tényleg kicsit vicces volt, de az is lehet, hogy csak azért hiszem annak mert részeg vagyok.
- Azt azért nem mondanám de legyen ahh... hogy akarod. - még hogy nem vagyok a helyzet magaslatán. Ha nem lennék ott akkor most nem itt lennék hanem annak a dilettánsnak a karmai közt. Na, jó inkább hagyjuk. Menjünk haza.
- Nyugi majd Ookami-chan vigyáz rám. - mutogatok a lélekölőmre. Kuroda-san segít elindulni majd az út nagyrészt néma csendben töltjük. Jó nap volt de tényleg. Találtam egy új barátot, aki nem mellesleg férfi. aztán rájöttem valami nagyon, nagyon fontosra, mégpedig arra, hogy nem bírom úgy az alkoholt mint ahogy arra emlékeztem. Oh, így már értem, hogy miért az a sok homályos emlék azokról az éjszakákról még az emberi életemből.
Megérkeztünk, bár innét még messze van a házikóm.
- Én is nagyon élveztem* nagy mosoly* ... és neked is jó éjszakát, remélem még találkozunk. - magam is meghajolok majd megvárom míg a férfi távozik aztán előkapom a kardom és rázogatni kezdem.
- Na Ookami-chan búj elő és segíts hazatalálni. - a kard a kezemben dematerializálódik majd a szokott "emberi" alakját felvéve elkapja karomat és megindulunk hazafelé.
- Na szépen leittad magad nem mondom.
- Jaj most egész úton ezzel fogsz piszkálni...

/Én is köszönöm Very Happy

/

Tárgy: Re: Kenpachi Ivója Kedd Jún. 21, 2011 7:50 am

Kocsmából kupleráj

Fenébe az egész világgal… Faszomba a nagy és híres kapitányunkkal, de még Verával is. Egyszerűen hülye az a csaj, meg hülye mindenki! Picccccsába már, hogy még mindig nem csinálhatom azt, amit akarok… Mindegy, én mostantól leszarok mindent, a mai bogyóadagomat is bevettem, amúgy se tudnék mit csinálni azzal a tépett hajú kis kurafival, aki a főnökömnek nevezi magát. Mert persze engem ráér baszogatni, meg a nővéremmel műsort rendezni, de egy bocsi, hogy kinyírtalakra már nincs pofája. Csak egyszer lenne lehetőségem lenyúzni a képéről a bőrt, hogy végre azzá váljék, aki valójában… Leszek én még Kenpachi, meglásd, Soul Society!
Az öltözködési procedúra megint hosszúra húzódott, de ez van, én élvezem, ha nyomja a belemet a fűző. A magam százötven centijével nem néznek ki a 11. osztag egyik legrangosabb és legerősebb tisztjének, de oda se neki. Ha valaki szóvá teszi, úgyis beverem a buzi képét. Így is elég sokk, hogy nővéremből egy hülye szőke picsa lett, teljesen kifordult magából, tuti agyátültetést kapott. Ez nem a nővérem, és nem tudom, mit csináltak vele, de vissza akarom kapni. Tuti valami összeesküvés áldozata vagyok. Ez az egész halál utáni élet már a kezdetektől fogva gyanús volt, amúgy se hittem soha az egészben. Csak sajnos nem vagyok elég okos ahhoz, hogy konteókat építsek fel, úgyhogy marad a hangos kurvaanyázás, pláne, amiért a baszott cigi miatt elrontottam a zombis körmeimet lakkozás közben. Ez csak az utolsó csepp a pohárban, a bakancsomat pedig be se csatolom rendesen a csülkeimen, hiszen a lényeg, hogy a cigim meglegyen, a zsé meg minek, úgysem én fizetek. A női praktikák és a kellő agresszivitás tesz róla, hogy mindig legyen egy ökör, aki fizeti a számlámat, aztán az meg mit izgat engem, hogy leribancozik fél Soul Society? Csak amennyire egy apácát a kutya fasza. Semennyire, vágod? Mad

Addig oké, hogy a helyiek már automatice félreállnak az utamból, hisz nem akarnak benyakalni egy-két kis verést, de hogy megint ellepje ez a sok köcsög kis emo a kedvenc kriglimet, az már igazán csípi a csőrömet. Már a múltkor is csesztek lelécelni, pedig hahóóóó, én vagyok a nagy Quenthel, ha nekem nem tetszik a búrájuk, nekik sipirc van, ne kelljen kétszer mondanom!
Most viszont leszarooooom… A nagy tömeg miatt legalább tuti szerzek ingyé szakét. Elég lenyúlnom egy asztalon felejtett, üres üveget, majd izgyi a mosdóba megtölteni vízzel. Panasznak épp megteszi, aztán ha nem tetszik a csaposnak, maximum kiherélem, nem nagy dolog amúgy sem. Merne csak bepofázni. Úgy se menne neki.
A vízzel megtöltött szakés üveggel caplatok oda a pulthoz, majd egy fűző,-és ciciigazítás után már vonom is össze papírlap vékonyságú szemöldökeimet, csak hogy még krípibb legyen az amúgy is eldeformálódott szemem. Nem, nem vagyok vak, tökéletes a látásom, köszönöm, csak van valami furi színe, de legalább nem kell költenem kontaktlencsére.
- Ez a szaké jéghideg, baszoooood! – rivallok rá a pultos kislányra, aki a sok vendég miatt kapkodni sem ér rá, nem hogy rendesen feleseket töltögetni.
- Na cseréld ki azonnal, mielőtt kicsapom a balhét! Meg különben is, ez az én kocsmám, mit engeditek be ezt a sok kölyköt ide? – vicsorgok rá az egyik mellettem ülő zselés hajúra, aki azt hiszi, hogy Aizen divatot teremtett, pedig annak a fószernek kurvára nincs ízlése. A kiscsaj meg már cseréli is az üveget, amit nagyon jól tesz, legalább végre nyugiban rágyújthatok, hogy kipateroljak valami tinédzsert a kedvenc asztalomról. Örömöm azonban nem tart sokáig, széles vigyorom – mely azért került rá a pofámra, mivel van miért büszkének lennem, amiért ilyen kurva rafinált vagyok, ha ingyen piáról van szó – pedig egyből lelankad, amikor meglátom azt az újnemest a pult másik oldalán. Gyáva kis patkány, aki baszik az osztag hagyományaira, pusztuljon! Na meg a másik furaszeműt, azt az Aninót is meglátom ott csaholni mellette. Jó, okés, neki köze nincs az osztaghoz, de az ellenséggel spanolni? Egy árulóval haverkodni? Mégis milyen dolog már ez?
- Ide figyelj, köcsöööööög! – lendülök oda Keocicához, jobb kezemet ökölbe szorítva pedig egy tökéletesen kivitelezett jobbegyenessel lepem meg, hátha elhagyta a menő kis napszemcsijét. Megérdemled, baszod! Ott hagyni az osztagot, csak mert nem vagy elég erős? Mégis milyen dolog ez? Nekem égne a pofámról a bőr, ha gyenge lennék! Ő pedig nem csak gyenge és megsértette az osztag hagyományait, de még be is vallotta halandóságát azzal, hogy elhagyta az osztagot.
- Még be mered tolni ide a képed, cicamica? Hát nem volt elég az, amit a múltkor kaptál? Na várj csak, úgyis kellett valaki, akin kiélhetem magam. Teee, te, akinek elfelejtettem a nevét, te meg ne nézzél, segítsél, ott hagytam a pultnál a bagómat, vazz! - lököm le Keot a földre és térdelek felé, hogy minden frusztrációmat kiélve rajta páholjam el. A földbe döngölöm és nem hagyom magam. Semmi keresnivalója nincs Kenpachi ivójában valakinek, akinek köze nincs már Kenchanhoz. Ez hiányzott nekem, a bunyó! Nálunk úgyis csak puhányok vannak. :/

Tárgy: Re: Kenpachi Ivója Szer. Jún. 22, 2011 6:21 am

Kocsmából kupleráj – vesszen a depresszió!

Utálom, gyűlölőm az elmúlt hetek eseményeit. Egyszerűen ki nem állhatom őket, és ahogy visszagondolok rájuk, szinte érzem, hogy a sötét viharfellegek fejem fölé gyűlnek és villámaikkal szórnak engem. Elszomorít, minden egyes kép melyre visszaemlékszem, ráadásul Zanpakutom: Hyozanryuu is eléggé elhidegült tőlem ebben az időben. Most, amikor várnám tőle a legnagyobb támogatást. De kivagyok Én, hogy panaszkodjak? Ha, hidegháborút akar, hát legyen! Én sem szólók hozzá, erős vagyok, majd puszta kézzel fogom megmutatni annak a „propagandának” is ottan a sarokba, hogy milyen menő vagyok, ha verekedésről van szó! Többet nem futok el, ugyan nem! Meggondolatlanul ütöttem Ők pedig rákontrázva csaptak vissza, kérdem Én… miért? Most rólam van szó, nem róluk! >.> Én ütök, Ők pedig szép lassan lila flepnikkel meneküljenek, hogy végre dicsfényben úszva lehessen vége a főszereplőnő – khm… khm… alias Én - történetének, egy igazi Happy End! De nem, a kocka nagyobbat fordult, mint kellett volna, számításaimnak ellenszegülve, s minden szép és boldog elképzelésem fordítva sült el. Pontosan, jómagam jöttem ki pár lila folttal és zúzódással gazdagodva a név nélküli Halálistenekkel folytatott verekedésből. Hisz minek a név? Úgysem jegyzem meg, pedig ha jól rémlik mondták… ehh… midőn mulasztás, pedig felkereshettem volna őket egy visszavágóért!
Lassan támolygok be a zsúfolt utcáról abba az épületbe, ahova még egy Shizu-chan sem lenne képes üdítő automatáival bekergetni; az ívóba, mely most minden bánatomra gyógyír lesz. Előredöntött fejjel, zombi sebességgel vetekedő léptekkel közelítem meg a pultot, nem is törődve a sok kollégával kibe időközben bele-beleütköztem, esetlegesen még ki is ugrasztva őket ez által egyensúlyokból, végül is részeg banda, hagy dőljenek. Csak a cél érdekelt, az ajtón való belépés során kiszemelt egyik szék a pult előtt, más nem. És, ha netalántán más is kitűzte volna, azt sötét tekintetemmel mindent elárulva zargattam el onnan, hogy lerogyva a kinézett ülőkére, tenyereimbe dönthessem ollómmá vált fejemet, majd szép lassan kilesve ujjaim közül a pultos leányzóra vetem tekintetemet.
- Egy olyan fehér ízét, azt a bigyuszt, mely odavág, na… azt ott, olyat mi neki van, csak nagyobb adagban. – löktem oda érthetetlen mondatomat a leánykának, melyet sikerült a mellettem ülő italával megmagyarázni, hogy esetleg még Ő is értse mit is akarok. Majd végre készhez kapva gondolkodás nélkül hajtom le tartalmát, nem gondolva az esetleges következményeire, mely az Én esetemben sokkalta súlyosabb szokott lenni, amiért az alkohol bármi nemű ágát egyáltalán nem bírom. De tudom, hogy ez a bigyó elkergeti azokat a szörnyű dolgokat, melyek vállamra nehezednek.
- Az a szemét Csáááákány… az a kötsög dööög… majd adok neki nem válaszolnit! Fráááh… igaz, vérezzek el… mit számít… a csontos pofájú jó’ lak velem… mih? Pff… pofázok Én itt feleslegesen… itt sincsen.. grh… coolos helyen van ott, ott a szemétkupacban, a szobámban… – valóban, katanám ott hever a Juubantainál, azon belül is a hajlékomban a megérdemelt helyén, a hónapok alatt felgyűlt szemét tengerben. Foglalkozik vele a frász, hogyha nehéz előtolnia a tetves képét egy kisebb „hellóért” is. Penészesedjen meg ott, ahol van, miatta történik mindez.
- Hé’ aggyá’ még egy kupáva’ léccives-! Az Ő számlájára. Tszánk Yúú! – lököm üres poharamat a nőci felé türelmetlenül, miközben a mellettem ülő önmagát mérgező bajtársat kedvesen hátba veregetem, abban bízva, hogy már eléggé fejébe szállt a pia, hogy ne foglalkozzon az esetleges drágább összeggel, amit perkálnia kell majd a kocsmának. Persze, ha ellenszegül kap pár jóó hakudás hátba taslit is ez mellé. De bááár ennyi lett volna, csak egy báááron múlott, mert egy fába szorult féreg nem volt képes mellőzni kajabálását, mellyel az oldalamon heverészőt illette. Fejemhez nyúlva akartam megmasszírozni a belezengett kobakomat, de az ott virító véres folt miatt meggondoltam magamat, ahogy az csípős fájdalommal jelezte, hogy eszembe ötlő cselekvésem nem is olyan jó ötlet.
- Szaaa’ az élet bogárkám, szarrrr… de méreg pocky ellen eztetett adok Én… - nyújtom az időközben megkapott piámat felé, miközben végre a kibontakozó csetepaté főszereplőihez fordulok, és… né’ má’ mindkettőjüket ismerem. *>* Ennek hatására pár szekundum után eszembe ötlik kötelességem is, mely szereplőink egyikéhez irányul, ezért is megpróbálom állásba kényszeríteni magam, hogy cselekedjek, de nem jön össze, amiért az a rohadt padló megmozdult és visszalökött helyemre. Hát, marad az átvitt békítő megoldás.
- Aszttaaa nagy főnök szobba is van ám’ eztet nem itt kéne ám’ – fűzöm hozzá, miközben másik adagot követelek csapos asszonytól, ha volt olyan jó szívem és odaadoptáltam régi ismerősnek italomat.

Tárgy: Re: Kenpachi Ivója Szer. Jún. 22, 2011 9:16 am

Kocsmából kupleráj - Csillám pónis bevégzés

*Süt a nap , hawai van, csajok bikiniben kell ennél több? Karakurában mindig ilyen mozgalmas az élet, nem mint Halál Városban. >.> Ott mikor látni ilyen csodálatos kilátást egy szimpla tenger parton? Túlságosan be vannak feszülve az én kicsikéim, pedig szívesen ki maszíroznám belőlük a fezsültséget. szemöldökrángatás

De hát, vagy házas vagy foglalt az összes, aki feltudná ennyire kelteni a figyelmem. Azaz, van valaki de most jobb itt. Át kellett már jönnöm hawaiolni egyet meg bulájozni, még mielőtt belevetem magam az unalmas senkifiú szerepébe. Ehh, pocsék Akadémiás gyűlések, legalább egy bödöm sakét nyomnának elém meg egy gésát az ölembe és stuff. De így? Marad a fejbe baszhatnék unalom és a husi pityókázás. Áhh, unalmas, kedvem sincs haza menni inkább itt maradok a paradicsomban és süttetem a felső testemet. Most is egy szél rövid kapitány naciban fekszek a törölközőn egy szél cigivel a számban. Kezemet a fejem alá teszem és csak élvezem a kilátást, hogy a parton tőlem nem messze néhány bige strand röplabdázik. Hülyék ezek a shinigamik, hogy nem tudják ezt értékelni, pedig a legjobb kilátás. Néhányan még errefelé is kacsingatnak, hogy hátha kedvem támad becsatlakozni. Mennék is én, de most mozduljak meg? Áá nincs az- az isten, hogy én ilyenekbe keverjem magamat. Még a végén felsülnék a nap miatt. Bár végig nézve magamon, már egész barnára süttettem a hasam, meg a fejemet. Ez az én mákom, hogy jól barnul a bőröm. Cool

Be is hunyom a fejemet egy pillre, hogy átvegyem a hőség mámorát, viszont alig hogy ezt teszem a környékre egy szép kis zuhé szakad rá. Csessze meg, annyi a vakációmnak. O.o Szem rebegtetve ülök fel egy helyben és csak nézem az össze- vissza siető félig meddig rémült ember fajzatokat. Evvan :/ Ahogy hozza a (lassú) lendület én is fel állok és a vizes törcsit a vállamra ontom s nézek, mint milka bocsi a mezőn, hogy vagy e egyáltalán erre fele valaki, vagy nyugodt szívvel bedobhatom a póttestemet a tengerbe? Nem vicc, egyáltalán nem értem miért nem gyártanak önmagától felszívódó póttestet. -.-' De szerencsére nincsen itt nagyon már így megkockáztatva a ninja lebukást kilépek testemből és felkészülök a fizikai bebukásra. Rugdalni kezdem magamat... szívás. Ilyen szépségesen, gyönyörűen lebarnított testet rugdosni? O.o Ehh, mindegy holnapra a híradó úgy is tele lesz a halálhíremmel. >< Tehát hagyom a francba és libegtetem elő szépen a senkai kaput. Se zanpakuto, se egyenruha, agyő kötelesség én megyek ismételten inni. Még a való énemen sincs semmi olyasmi. Fekete rövidgatya, papucs és ennyi. Az meg, hogy tiszta tetoválásos vagyok már nem számít. KI nézi? meg se ismernek, ha nincs rajtam a kuro montsukim, ha pedig még is majd írok egy vádiratot, hogy valaki copyzza a nagy Mizushimát. >.> Persze mellé tűzök egy mariska levelet, hogy a fejes beszívva olvassa, mert anélkül nem működne a briliáns tervem. Egy kis dangai slattyogás után meg is érkezek Halál Város jól ismert kövein. Vagy is nem a város kövén, hanem a birtokom senkai kapujánál. A szél fúj, de az időjárás napos. Tiszta hawai van itt is leszámítva, hogy ezen a cseszett nagy birtokon nem sok mindenki van ahogy látom. Szél...hű de mámorosan ropogtatós, elvakítóan gyönyörletes és számban nyálat összecsorgató fű illat terjeng a levegőben. Na hát, na hát. Az én prüntyőmüntyőkéim beérték volna magukat? Még azért jó félóra alatt felsétálok a pecóba egy fehér pólóért és egy adag előre elkészített jointért. nagy szerencsémre az ikreket lekötötte a tetrisem, úgy, hogy előnyösen kitudok slisszolni anélkül, hogy felmerülne bennük a mamuszkodás. Én mindig csak megyek...fenébe, legközelebb beszervezek valami királyi hintót magamnak és emberekkel vitetem a seggem, ahogy azt a nagyok szokták. Csak, hogy az én hintómon Jamaica zászlónak a színei lesznek és marihuanas fehér zászló benne a pííísz jellel. Nagyot sóhajtva megindulok a vedeldébe. Út közbe pedig néhány régi spanommal kezelek. Juuichibantai az nem felejt. Nosztalgikus kezd bennem lenni a hangulat, ahogyan a kenpachi vedeldében kiszűrődik a banzáj hangja. Akaratlanul is haján vigyor kerül az arcomra és mélyen beleszippantok a "cigimbe". Egy kieső tag és egy be felé menő Keo- báró. Ez jellemzi a feelinges megérkezésemet. Kutya nem törődik azzal, hogy miféle szerzet vagyok, de ez a legjobb. Tiszta kúúlság. Át kecmeredek a zsibongó tömeg közt s önkényesen bevetem magam a pult mögé.*
- Szeva szivi..majd segíííjek... *Lazán lecsapok neki az asztalra 100 ryout a hallatásért és kezeim közé veszem a sakés meg különböző mennyei mannás üveget és igazi koktélos tírpák módjára börgetem be ujjaim közt. Vohoo...profi vagyok. Cool

Csak kettőt törtem össze fatálisan de kit zavar? A tömeget elnézve még a földről is képesek lennének felnyalni a piát ergo akkor nem veszi kárba. Rolling Eyes

Mindegy, tovább bűvészkedek csak még valahonnan egy olyan Ar..Arlivás hang? Számba veszek egy ujjabb cigit és vállat rántok a hatalmas felszólításra.* - Tudni illik a végbél nyílásom csak kifele működik illetve népművészeti adagedénynek sem képzelem magam...bár megfürödsz bennem? szemöldökrángatás

*Pillantok fel sejthetősen az én pici pónim szeműre. Amennyire hallottam abban a mesében van mindig szivárvány és milyen...uhh...fújok egy karikát a cigim füstjével és egy ujjamat tartva átbököm. Tehát akkor ez már csillámkolbászos betámadásnak minősül. Jobbos... lassan kezdhetnék hozzá szokni, hogy Halál cityben egy rakat kalóz- dono után gyártás van. Látva, hogy megindul a keze feltartom a piás üveget, amit sikeresen szét üt, az szaltózik a levegőben neki egy krapeknak.* - Hát miamú is hűséges volt a rakéta csapathoz, ahhoz képest, hogy mindig leakart lépni. *Pislogok rá kettőt.* - Kiélheted magad? jössz szobára? szemöldökrángatás

*Cukkolom a csillám póniságot, de a hisztise nem leteper már egyből? Ejha, pedig már azt hittem ezt is be kell tanítanom. Rolling Eyes

Na mindegy, térdét felfogom a kezemmel, majd arányosan ahogy feltápászkodok csusszan egyre feljebb még tekintetem a tömegben felfedez egy ismerős, ám de részeg alakot.* ~ No lám csak...a főtestőröm vedel...helyes...~ *Le is baszódik szépen vagy is majdnem, de tekintetemet inkább vissza helyezem a sárkány csillámpónira.* - Na csillámköpködés? *Kihuppanok a pulttól és bevetve magamat a tömegbe felkiáltok.* - Pogóó... *Jó harsányan, ahogy a jó barbár kolbász harcosoknál szokás ordítom fel s nem is kell mit túl reagálni rajta. Szét fog esni a ház, úgy meg verekszik mindenfelé a tömeg... szemöldökrángatás

*