-Remek! Akkor Elmira te segíts Cande-nak a hangok eltalálásában, Sachiko én meg rád hagyom Namie-t.
-Rendben van! ^^-mondta nagy vidáman, hiszen az ének begyakorlását várta a legjobban. Unalmas perceiben, vagy rajzolgatás közben, mindig énekelgetett. Igaz, nem volt olyan mély hangfekvése, mint Christinának van, de minden erejével azon lesz, hogy teljesítse azt a szintet.
-Najó... hm, akkor először is, mennyire megy a kottaolvasás?
-Hát, semennyire...
-Valamiért erre számítottam... ^^"
-Nagyon ritkán szoktam énekelni... de...
-Najó, figyelj, nem olyan nagy ördöngösség ez az egész! Na nézd csak... Itt van például ez, hogy He met Marmalade down IN old Moulin Rouge, egy kis szünet és utánna jön, hogy Struttin' her stuff on the street , és akkor nagy levegő és She said, 'Hello, hey Jo, you wanna give it a go?' Oh! uh huh ... na próbáld meg így!
-Azta! Nagyon jó hangod van!!
-Mi? Hogy nekem... jajj ugyan...-pirult bele a bókba és próbált a haja alá bújni.
-Nem, de most viccet félretéve... Tényleg nagyon király! Legalább majd neked fog menni!
-...Na szóval, próbáld meg! ^^
-Okéé...-első próbálkozásra egészen jól ment neki, csak pár hangot tévesztett, de Sachiko kedvesen kijavította.
-Nos, ezt így énekeld! Kicsit magasabban, azt a részt hogy Struttin' her stuff..., és a végén pedig kis nyújtás! Igen az lesz az! ^^-fél óra alatt majdnem tökéletes volt Namie része, már csak Sachikonak kellett valamit alakítania.
-Na hadd halljam a hangodat!-kipirulva és mosolyogva kezdett volna hozzá, ha a háttérből nem zavarta volna meg Cande sivító hangja.
-A ku*va életbe! Elmira hogy adjam még a tudtodra hogy ugyanúgy éneklem!!!???
-Hogy... hogy hogy hogy??
-Mivan Elmira?! Már az agyad is visszhangzik?
-Hejj, te ott! Kicsit halkabban már, ha kérhetném!
-Cöh, mit pattogsz?!
-Fogd már be!-kis szünet csönd lett-Nah, folytasd csak, Sachiko! ^^
-O-oké... ^^"-ahogy énekelni kezdett, minden egy pillanat alatt abbamaradt. Még Cande is nagyot nézve hallgatta a kis Sachikot. Igaz nem volt benne még azaz erőteljes hang, mint Christinaban, de egy kis biztatással sikerülni fog teljesíteni. Amikor meghallotta hogy minden hang és nesz abbamaradt, mintha karót nyelt volna.
-Öhm, elrontottam valamit? ^^"
-Ez igen! O.o Nem hittem volna...
-Nagyon szép hangod van! Hé, lányok! Ha neki sikerül, akkor nekünk is, nemigaz? ^^
-Deee deeee!
-Jajj ugyan már...-pirult el még jobban.

[ A pRóBáK ]

Őszintén megvallva, nekem nem volt olyan szép hangom, mint Sachikonak, úgy éreztem akárhogy is próbálkozom, nem sikerül úgy kiénekelni a hangokat, mint ahogy ő.
-Na és itt?
-Itt csak simán... kicsit mélyebben, majd a végén kicsit pattogósabbra veszed...
-Ezt nem értem... ^^" Bocsi
-Na szóval... a szó végeket elharapod....-elénekli-valahogy így, érted?
-Jaaa értem!
-Hihetetlen, Namie...-gúnyolódott hátulról Renji
-Na neked csak csitt legyen! Gyorsan lerendezted ám ezt a dalolós dolgot...
-Eeh, addig örülj, míg nem éneklek...!
-Lehet van benne valami...-kuncogtam
-Te kis nyavajás!-vágott kupán-Inkább gyakorolj!
-De erőszakos vaaagy! T-T
Lassan kezdett a szövegem összeállni. Még háromszor-négyszer elénekeltem, legjobb tudásom szerint. Jó jó, néha elcsuklott a hangom, de reménykedtem benne, hogy zenével, csak nem hallatszik majd ki nagyon... Eközben a mellettünk nem messze szentségelő kékség, és az energiabomba szőke leányzó is ügyesen kezdte betanulni a szövegüket. Igaz, Elmira inkább károgott, minthogy rappelt, de megértem. Nem valami könnyű rappelni... szerintem nekem sem menne.
-Na akkor Sachiko, énekeld el teljesen a szöveged! Hadd halljam egybee!
-Najó... megpróbálom... ^^"

[ A pRóBáK]


-ku*va ideges vagyok érted?! KURVÁRA!!! A FASZOM ABBA A NAGY POFÁDBA!!!
-Most miééért üvöltözöl veleeeem!! T.T
-Elegem van abból, hogy vagy hússzor elénekelteted velem ugyanazt a sort! Fogd már fel, hogy jól éneklem, te csökött agyú barom!-a faszom teli volt már a szilikon-csoda össze-vissza magyarázásból. Még azt is nehezen fogtam volna fel, ha valami kibaszott vérbeli profi kezd el nekem magyarázni, nem még egy ilyen semmit nem vágó picsa. A kottát az asztalra baszva felálltam és tánccal együtt kezdtem el énekelni a szerepem. Mondanom sem kell, hogy a tánc tökéletes volt, ám az éneklés nem az én műfajom... Mikor egyik résznél beleszólt a szöszke, egy kiba szúrós tekintettel néztem felé, néha még mordultam is egyet. Mikor már érzetem hogy mindenhogy nézve is kifáradtam, a "dívát" a helyéről letúrva igyekeztem a székre.
-Te jössz, szöszke!
-Ojjééé!
-Ne visíts, mert mindjárt megcsaplak mint hiénát a dögszag!
-Naszóóóvaaaal... rappelés... khmmm
-Na gyerünk hadd halljam, Raphunzel!
-De ha mindig közbeszólsz akkor sosem bírom elkezdeniiii! T.T
-Naa ne dumálj csöcsi! Gyerünk egy kettő!
-Nemár! T.T
-TE IS EZT CSINÁLTAD VELEM, Ó HOGY A TAKONY VÁGJON MENETET AZON A ku*va MELLKASODON!!!!!
-Most miért ordibáááálsz?! Olyan sértő vagy velem szembeeen! T.T
-Jó lenne már, hogyha tényleg befejeznéd, Kékség!
-Kuss kiskályha, senki nem kíváncsi rád!
-Hát, Renjinek igaza van, Cande! Jó lenne, ha takarékra vennéd magad!
-Geh... hülye fekete...-dünnyögtem magamba, csípőre tett kezekkel. -Nah, Elmira... lökjed a rappet!
-Óóó! Gyors hangnemváltááás? Oo
-Na énekeld már! Vagy mi a faszom... rappeld már!

[ A PrÓbÁk A FŐPRÓBA! ]

-Szóval! Van kerek három óra pihenőjük! Aztán találkozunk az öltözőben!
-Az hány óra is lesz?
-Este hat óra, Elmira kisasszony!
-Jah, rendicske!
-Addig is jó pihenést!
-Jaja, császtok!
-Na lányok, akkor találkozunk hatkor! ^^
-Jajam, Elmira gyere már, basszus!
-Megyeeeek! Szijóókaa mindenkineeek!
-Sziasztok! ^^-köszöntek el egymástól a lányok.

A próbákat tekintve, igazán izgalmasan teltek el. Sachiko boldogan énekelt, Namie örült, hogy sikeresen megtanulta a szövegét, Elmira és Cande pedig élvezte a ruhapróbát. Ahogy hazaért Sachiko, egy órácskát aludt, s hamarosan magához tért. A lány még elénekelte a szövegét, lakótársai nagy örömére, s a tánclépéseket is elgyakorolta. A tükör elé állt. Elképzelte magát a fellépő ruhájában, és a díszletek közt. A sok fény és minden egyes tekintet majd rászegeződik. A többiekkel az est fénypontjai lesznek. Ahogy ezen elgondolkodott, kissé kirázta a hideg, de ez a kellemes fajta félelem volt. Ahogy egyre jobban telt az idő, az az egészséges idegesség kezdett el rajta eluralkodni.

-Sziasztok újra! ^^-köszöntette az ugyancsak izguló csapatot.
-Üdvözletem, ismét hölgyeim!
-Szasztok, lányok!
-Nah mindenki itt van!
-Jajj, Urahara, ha már most összeszorul a gyomrom, mi lesz velem a fellépésen??
-Nyugodjon meg, Namie-kisasszony! Ahogy elkezdődik, nem lesz ideje az idegességével foglalkozni!-legyezte magát nyugodtan
-Én azért nem venném ezt annyira könnyedén!
-Csak nem lesz semmi gond! Még egyszer elpróbáljuk, de hát a próbákon is olyan jól sikerült! ^^
-Lehet igazad van, Sachiko! ^^
-Te nem izgulsz, Candeee??
-Nem éppen...
-Hm ez is érdekes...
-Pofa be, Vöröske! Viszont már kurvára érdekelne, hogy hol van a kihangosító brigád?
-Áhám, helló édeskéim!!
-Dik, ki ez a bohóc?
-Megérkeztünk! Világítás, hangosítás ésegyebek... Hol is van a színpad?
-Veletek szemben, vakegér! -.-"
-Oh, köccke, cuncimókus! Akkor mi elkezdjük a munkálatokat!
Ahogy az a pár ember elsuhant előttük, egyenesen a színpad felé, mindannyian összenéztek, aztán kisvártatva megérkeztek a ruhák. Gyorsan az öltözőjükben átöltöztek, és megindultak, hogy megkezdjék a főpróbát. Addigra már a színpad is teljes pompájában ragyogott. A két oldalán a sok csillogó szív, a fodros Valentin napi függönyök, a csodás díszletek, minden a helyén volt. Amikor a csapat fellépett a színpadra, akkor látta és érezte meg igazán, hogy milyen is lesz ez az egész fellépés. Még a fényekkel bajlódtak.
-Készen állnak? Nos akkor álljanak fel a helyükre! Ön ott a lépcsőre, okéé! Maga meg oda, oldalra! Rendben! És indul a zene!-ebben a pillanatban kezdetét vette a főpróba. Mind a négyen ragyogtak, mint az igazi dívák. Szinte tökéletes volt minden egyes mozdulatuk, és minden egyes kiejtett hang. Sachiko hangjával sziporkázott, Cande tündöklött tánctudásával, Elmira tökéletesítette rap-tudását, Namie belépője csodásan sikerült. Mindannyian nagyon élvezték ezt a 6percet, melyet annyi szenvedéssel és gyakorlással sajátítottak el.
-Eszem megáll!
-Hihetetlen, hogy összetudták hozni!-hangzottak a csodálattal telt szavak Renji és Urahara felől. A végszónál a két főrendező és az ottani munkások tapsolva ujjongtak a lányoknak. Mikor négyen befejezték a produkciót, boldogan és elégedetten távoztak a színpadról.
-Istenkém! Ha ilyen jól fog menni az esten is, akkor egy szavuk sem lehet a nézőknek!
-Hm megtudnám szokni ezt a csillogást!
-Én is én iiiis! Annyira szupi érzés, mikor ott fent szerepeelsz! *-*
-Na, lányok szerintem nagyon jó munkát végeztünk! Remélhetőleg így fog ez menni az estélyen is!
-Hölgyeim!-lépett oda közéjük Kisuke boldogan-Meg kell, hogy mondjam, fantasztikusak voltak! Ilyen szereplést akarok a Bálon is! Hadd essen le a nézők álla a csodálattól!


Egy idő elteltével, az asztalokat, székeket is a helyükre pakolták. A világítást beállították, az előzenekarok kezdték behangolni a hangszereket. Mindent szépen feldíszítettek, Valentin napnak megfelelően.
A csapat is szívesen segítkezett.
-Hölgyek! Még egy gyors megbeszélést! Nos... Ugyebár önök előtt még lesz pár fellépő, addig nyugodtan elveszhetnek a rokonok és ismerősök tömegében, csak arra kérem önöket, ne igyanak túl sokat!-kezdtek el a lányok nevetni a főnök viccén.-Lesz majd egy úriember, aki majd felkonferálja önöket! Mikor ez megtörténik, önöket már a színpadon akarom látni! Aztán elhúzzák a függönyöket és adjanak bele apait-anyait! Majd lesz egy futár, aki szól önöknek, hogy kezdjenek készülődni! Na... most hogy így mindent elhadartam, sok szerencsét kívánok a továbbiakban!

A lányok izgatottan várták a fellépésüket. A bál elkezdődött, a zenészek is elkezdtek zenélni, s hamarosan szállingózni kezdtek a vendégek.
Elmira, Cande, Namie és Sachiko, Renji és Urahara kíséretében estélyiben köszöntötték a vendégeket.

Érdekes plakátra lettem figyelmes miközben a városban sétáltam.
-Nahát, Valentin-napi bál? Azt itt is megünneplik? Ezt nem is tudtam, pedig itt vagyok már pár éve ^^" -ácsorogtam a palkát előtt. Hallottam hogy a hátam mögött néhányan hasonló érdeklődéssel nézegette a plakátot. Sóhajottam egyet majd továbbsétáltam.
*Milyen jó lenne ha eljönne. Mostanában úgyis alig van időnk találkozni. Seireitei nagyon fel van bolydulva mostanság...sok a garázdálkodó arrancar nagyon elővigyázatossá tett mindenkit, szóval mikor egyáltalán eljut ide akkor sem maradhat olyan sokáig anélkül hogy a kelleténél nagyobb feltűnést ne keltsen.*
Már este volt, a város ki volt világítva és emberek múlatták az időt az utcán. Nem volt olyan hideg mint az elmúlt napoban, ezért kihasználták és a valentin-nap előszellemében kellemes sétákat tettek a kedveseikkel. Hogy én mit meg nem adtam volna ezért, de az tény hogy Ulquiorráról sem mondanék le semmiképp.
Volt még egy kis elintéznivalóm a városban mielőtt visszamennék a 13. osztag területeire, ezért igyekeztem mert nem akartam senkit túl későn zavarni. Miután mindennel végeztem fáradtan indultam hazafelé. Nem is tűnt fel hogy egész nap dolgoztam.
-Rám férne már egy kis kikapcsolódás.... -húztam be magam után a szobám tolóajtaját. Összepakoltam az íróasztalomat, majd csendben megvacsoráztam és leültem az ágyam szélére. Egy darabig csak ücsörögtem, nem tudtam mit kezdeni magammal, de aztán végül elhatároztam magam. Odasétáltam az ablakhoz, kinyitottam és hívtam egy pokollepkét. Bevittem majd a szobában fel-alá járkálva végre sikerült megfogalmaznom az üzenetet.
Miután útjára engedtem a pokollepkét, pár percig csak ácsorogtam az ablakban, bár a lepkét már rég nem láttam. Ki tudja meddig ácsorogtam ott, talán ennyi idő alatt már oda is ért az üzenet Hueco Mundoba, mikor észrevettem hogy elkezdek fázni. Már épp azon voltam hogy bezárjam az ablakot mikor egy gyönyörű zöld szempár nézett farkasszemet velem. Olyan lendülettel vetődtem arra hogy kishíján kiborultam az ablakon, de még épp idejében karoltam át a nyakát.
-Neked már snassz lepkét küldeni. -húztam be a szobába. Annyira örültem hogy látom. Ilyenkor jövök rá mindig hogy mennyire szeretem.
-Nem ért volna ide elég gyorsan... -hajolt le hozzám és csókolt meg. Most talán szenvedélyesebb volt mint szokott, hiszen talán két hét is eltelt mióta utoljára láttuk egymást. Fokozatosan araszoltunk az ágy felé, de mikor már majdnem odaértünk valaki bekopogott az ajtón.
-Kapitány minden rendben? Mintha valami zajt hallottam volna az udvarról.
Én hirtelenjében hanyattestem az ágyra de gyorsan fetápászkodtam.
-Azt hiszem most mennem kell. -nézett szomorúan- A bálon találkozunk. -búcsúzott el, majd olyan gyorsan eltűnt ahogy jött.
Én szomorúan odakullogtam az ajtóhoz és elhúztam.
-Igen...nem történt semmi, biztos csak valami állat lehetett. -mondtam kicsit morcos képpel.
-Elnézését kérem a zavarásért kapitány. -hajlot meg alázatosan, majd távozott. Szomorúan vágódtam le az ágyra és aludtam el. Már alig vártam a bál napját hogy megint láthassam Ulquiorrát.

Alig akart eltelni az a pár nap, de nagy nehezen csak elérkezett. Délután már alig bírtam magammal. A megbeszélt időpont előtt a kedvesem is megérkezett.
-Hát rajtad meg mi van? -néztem elképedve mikor megláttam normális ruhában.
-Gondoltam így nem olyan feltűnő velem sétálnod mint abban a fehér Las nochesi ruhában. -mondta halálkomoly fejjel.
-Mondtam már hogy szeretlek? -ugrottam megint a nyakába
-Ma még nem. -húzódott halvány mosolyra a szájára.
Elindultunk és egy kellemes séta utána sötétedésben kivilágított városban megérkeztünk Kenpachi ivójához.

Furimaroval elindultunk Kenpachi ivójában, a kapu előtt ott ült Kenpachi.
- Üdvözletem Zaraki kapitány! mondja Fujimaro.
- Csá! lököm oda flegmán.
- Te hogy beszélsz egy kapitánnyal? Kiabál rám Zaraki.
- Kussolj mi csak inni jöttünk, ha az a barom itt mellettem el nem rángat!! kiabálok Zarakinak, és bemegyünk egy jót inni ( XD).
Bent éppen bunyó volt, itt ma még nagy bajok lesznek jobb ha Kenpachit messzire elkerüljük.
- Gyere Fujimaro futás innen, én itt nem iszom megyek máshová!! kiabálom, és elmegyünk jó messzire, de meg halljuk Kenpachi hangját.
- Futás!!! kiabál Fujimaro.

Miután a hadnagyi irodában megegyeztünk, elindultunk a városba. Szép idő van, Baisoteivel épp Kenpachi ivójába megyünk. Mikor odaértünk, bementünk és köszöntünk Kenpachinak, majd leültünk egy asztalhoz és rendeltünk két italt. Hosszasan elbeszélgettem vele, hogy milyen teendői lesznek és hogy mikhez ért.
-Szóval mennyire értesz a harchoz meg a mágiához?

-Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet.-mondtam és kortyoltam még egyet, de mikorra letettem a poharam, már nem is láttam sehol.
-Na igen. Ez gyorsaság. Rendes fickó, egy kicsit régimódi, de rendes. Sok hasznát fogom venni az osztagnál.
Felálltam és intettem Kenpachinak, hogy megyek. Kimentem az utcára és felnézetm az égre. ~Kezd sötétedni, ideje elindulnom nekem is a találkozómra.......~

Lementünk Baisoteiel az ivóhoz. Hát Kenpachin kívül más nem volt, kértünk két felest meg sört és leültünk az egyik asztalhoz.
-Hadnagy úr mijen tervet talált ki a bandaháborúk leveréséhez???
-Egyszerű, a területen két banda kaszabolja egymást már hónapok óta. Ha nem akarnak diplomáciai úton leszokni a harcokról, akkor erővel foglyuk leszoktatni őket.
Belekortyoltam a sörömbe, majd korogni kezdett a gyomrom. Bizony nem ettem túl sokat reggelire, de talán egy korai ebéd megoldaná a problémát. Ránéztem Baisoteire és megkérdeztem:-Nem ugrunk át a Kumo étterembe? Van kuponom.-mondtam és elmosolyodtam.

-Hmm mielőtt válaszolnék, muszáj a sörből is innom.
-Ez jó ötlet hadnagy úr!-szólt, majd mindketten meghúztuk a sört, ami a szokásosnál is jobb volt ma. Biztos új beszállítója van Kenpachinak. Még egy korty elfogyasztása után letettem a korsót, majd Baisotei felé fordultam.
-Hát Baisotei, látom már te is rendbe jöttél, szerintem akár most is elkezdhetnénk, de nincs kedved előtte az osztag gyakorlótermébe menni? Hallottam, hogy elég jó hely. Talán benézhetnénk, gyakorlásképp, vagy ha akarod, egyből mehetünk a küzdőtérre is. Nos? Mi a válaszod?

-Nyugodtan szívd el a cigit, engem nem zavar, meg ha jó látom Kenpachinak sincs ellenére.-szóltam és Baisotei rágyújtott.
-Nem is tudom, szerintem először menjünk el az irodámba, ott van egy kis dolgunk, mert hallottam, hogy a kapitány engedélyt adott arra, hogy velem tarts a Rukongaiba. Aztán onnan megyünk a gyakorlóterembe és végül a küzdőtérre. A küzdelemben úgyis lesérülünk egy pár napra, akkor meg majd bőven tudunk pókerozni. Na? Hogy tetszik?-vázoltam föl Baisoteinek a mondandómat, miközben újabb kört rendeltem a sörből.

[ Yuu-chan szipiszupi előléptetős búcsúztatós bulija]

Mikor ma reggel felkeltem, nem gondoltam volna, hogy egy óra múlva hisztérikusan nyűglődve fogok újra az ágyamban fetrengeni.
Az egész akkor kezdődött, mikor szokásomhoz híven a korai órákban berontottam Yuu-chanhoz, és egyből az ágya felé repültem abban a biztos tudatban, hogy ilyenkor még az igazak álmát alussza. Földet éréskor azonban csalódnom kellett: ahelyett hogy Yuu-chanra zuhantam volna, puha párnákba fúródtam. Annyira sikerült meglepődnöm, hogy pár hosszú másodpercig még a paplanba ékelődve pislogtam mozdulatlanul, csak Yuu-chan hangja rángatott vissza a való világba.
- Szép jó reggelt, Chiyo-chan.. - Mondta tőle szokatlanul lágy hangon. Gyorsan kivakartam magam a dunyhából, és kócos fejjel meredtem felé. Az asztalánál ült szótlanul, és egy tövig szívott cigarettát szorongatott, és szívta ugyan olyan eleganciával, mintha még mindig égne. Újra meglepett, hiszen annak ellenére, hogy ő az egyik legelvetemültebb láncdohányos egész Sereiteiben, a körletben soha nem gyújtott rá.
Gondolataimból ébredve csak később vettem észre a Yuu-chan körül tornyosuló bőröndtengert. Nagyon nem úgy tűnt, mintha csak egy hétvégi kirándulásra készülne. A szívem a torkomban dobogott, nem tudtam, hogy megmerjem e kérdezni, mi folyik itt, túlságosan is féltem a választól. Miután összeszedtem minden bátorságom, igyekeztem lenyelni a torkomat feszítő gombócot, és megszólaltam végre.
- Yuu-chan.... Hát ez a sok bőrönd? Csak nem nyaralni készülsz..? - Próbáltam mosolyogni, de nem vagyok benne biztos, hogy sikerült.
- Nem, Chiyoko... Az a helyzet, hogy elhagyom az osztagot. Mától én vagyok a nyolcadik osztag kapitánya. - Mondta rezzenéstelen arccal, mintha csak azt közölte volna, hogy elfogyott a csokis croissant, így csak vaníliásat lehet reggelizni.
Éreztem, hogy elönti a fejem a forróság, olyan volt, mintha gyomorszájon rúgtak volna. Vettem egy mély levegőt, száműztem minden gondolatot a fejemből, majd felálltam, és Yuu-chan elé battyogtam lesütött szemmel.
- Gratulálok Yuu-chan, ez szuper! - Néztem rá egy hamis mosoly kíséretében. - Ha mos megbocsájtasz, még meg kell etetnem a zebrákat... - Mondtam ami először eszembe jutott, és kiviharzottam a szobából.
Hiába próbáltam elfojtani, futás közben kérlelhetetlenül megeredtek a könnyeim. Amint beértem a szobámba, zokogva az ágyamra vetettem magam, és immár a saját párnámba fúrtam arcomat. Először nem is gondolkoztam, csak hagytam, hogy a fájdalmam utat törjön magának, és teljesen elemésszen. Mikor eljutottam arra szintre, hogy visszaemlékezzek minden szép pillanatra, amit Yuu-channal töltöttem, már sírni sem voltam képes. Üresen feküdtem az ágyamon, mint egy eldobott, megrepedt hamutartó...
Nem tudom, pontosan mennyi ideig feküdtem így öntudatlanul, minden esetre csak gyomrom éktelen korgására tértem teljesen magamhoz. Bágyadtan elmosolyodtam, majd eszembe jutott, hogy legszívesebben most összeszedném Yuu-chant, és elcipelném valami finomságot enni, mint mindig. Ahogy ezen töprengtem, rájöttem, hogy rettenetesen önző vagyok. Mindig csak azt néztem, mi a jó nekem, soha eszembe nem jutott például, hogy talán Yuu-chan nem repes a boldogságtól amikor reggelenként minden előjel nélkül rárontok, vagy amikor elragadom halaszthatatlan dolgaitól, hogy egy kicsit vele legyek. Belepirultam, mikor rájöttem, mennyire fontos nekem, és hogy ennek ellenére mégis csak magammal foglalkozom. Most is.. ahelyett, hogy örülnék a sikerének, és tiszta szívből gratulálnék az előléptetéséhez, azon agyalok, hogy mi lesz velem, ha elmegy. Hogy jóvátegyem, elhatároztam, hogy nagyszerű meglepetésbulit csinálok neki, és még csak sírni sem fogok.
Miután megmostam az arcom, elszaladtam a Kapitányomhoz, és engedélyt kértem az ünnepség megszervezésére, és amint rábólintott kezébe nyomtam egy cikornyás meghívót. Körülbelül egy óra alatt felkerestem mindenkit, akivel Yuu-chan jó viszonyban volt, hogy átadjam az ő meghívójukat is, majd elmentem Kenpachi ivójába egyeztetni a böhöm tulajjal. Miután kidíszítettem a helységet, visszamentem a szobámba rendbe szedni magam. A fürdéssel végezve előkotortam a legszebb yukatámat és feltűztem a hajam. Elégedetten vizslattam magam a tükörben, majd sarkon fordultam, és megindultam Yuu-chan egykori szobája felé abban a reményben, hogy ott találom.
Halkan bekopogtam, majd óvatosan kinyitottam az ajtót. Yuu-chan még ott volt, néhány régi ketyerét nézegetett, majd rám emelte a tekintetét.
-Yuu-chan, velem jönnél egy kicsit kérlek? - Mondtam a szemébe nézve, szokásos izgágaságomat mellőzve. - Beszélni szeretnék veled.
-Persze, Chiyo-chan, miről lenne szó? - Nézett rám bambán, miközben megindult az ajtó felé.
- Mm, majd ha odaértünk... - Válaszoltam halkan, majd megindultam az ivó felé.
Szótlanul haladtunk egymás mellett, amíg oda nem értünk. Furcsa volt őt így látni, nem is igazán tudtam mire vélni a dolgot.
Mikor odaértünk, megtorpantam az ajtó előtt, várva, hogy Yuu-chan kinyissa, amit ő mit sem sejtve meg is tett.
- MEGLEPETÉÉÉÉS! - Zúdult felénk a hangorkán bentről.
- Szívből gratulálok, Yuu-chan.. - Néztem rá, immár valódi mosollyal az arcomon

[ Yuu-chan szipiszupi előléptetős búcsúztatós bulija]

A mai napom is úgy indul, mint az eddigiek. Bár talán mégis más volt. Tőlem szokatlanul, elég korán sikerül felkelnem. Kómásan próbálok kikászálódni az ágyból, de a takaró a lábamra csavarodik, s egy stílusos esés után a padlón kötök ki. Káromkodva tápászkodok fel, és a fürdő felé veszem az irányt. Gyors zuhanyzás után úgy döntök, hogy ideje lenne bepakolnom. No, igen holnaptól már egy új helyen fogok ébredni. A 8. osztagnál, mégpedig a kapitányi szobában. Az igazat megvallva a Hanaén és a többi kapitányon kívül, még senki nem tudja, hogy mi történt. Összefüggéstelenül hajigálom a ruháimat a bőröndökbe. Miután végeztem, előkaparok egy doboz cigarettát. Sóhajtva ülök le az asztalhoz, és közelebb húzom a hamuzót valamint a gyújtómat. Egy szálat a számba lökök, s elgondolkozva meredek a közben égő öngyújtóra.
Vajon meg van bennem az, ami egy osztag irányításához szükséges? Nem az erőre gondolok, hisz' azt már régóta tudom, hogy Vaizardságomnak köszönhetően egy kapitány szintjén állok. Van-e elegendő tapasztalatom ahhoz, hogy parancsokat osztogassak más embereknek? Egy rossz döntés talán ember életekbe kerülhetnek. Viszont nem fogom hagyni, hogy akárki is megsérüljön az osztagomból.
Észre sem veszem, de már majdnem elszívtam egy fél dobozzal. Lepillantok a kezemre és látom, hogy már csak egy csikket szorongatok. Ekkor elemi erővel csapódik oldalra azt ajtóm, s Chiyo-chan repülését és landolását nézhetem végig.Általában ilyenkor még az ágyban szoktam lenni, és az igazak álmát alszom. Egy kis mosoly jelenik meg a szám szélén, amikor a lány megpróbál kimászni a korábban engem, is csapdába ejtő ágyneműből. Be kell vallanom igazán jól mutat ott.
- Szép jó reggelt, Chiyo-chan. - szólok lágy hangon, amivel még magamat is sikerül meglepnem. Van egy olyan érzésem, hogy ez kissé nyálasra sikerült, de nem nagyon bánom. Chiyo-chan mellett el tudtam engedni magam.
- Yuu-chan.... Hát ez a sok bőrönd? Csak nem nyaralni készülsz..? - kérdezte, miközben mosolyogni próbált. Arcárra pillantva úgy érzem, mintha tőrt döftek volna a szívembe.
- Nem, Chiyoko... Az a helyzet, hogy elhagyom az osztagot. Mától én vagyok a nyolcadik osztag kapitánya. - mondom színtelen hangon, majd lesütöm a szemem és a vaníliás croissanom maradékára meredek. Hirtelen síri csend lesz a szobában. Sóhajtva emelem fel a fejem, miközben a lánynak sikerül kimásznia az ágyból és immáron előttem áll.
- Gratulálok Yuu-chan, ez szuper! - mondja mosolyogva, de mégis érzem, hogy nem őszinte az öröme.- Ha mos megbocsájtasz, még meg kell etetnem a zebrákat...
Ezután kirohant a helyiségből. Valószínűtlennek tartom, hogy lennének zebráink, ezért arra következtetek, hogy nem mondott igazat. Bambán meredek magam elé, miközben a csikket a hamuzóba dobom. Egyszerre lepörögnek a szemem előtt az együtt töltött idők. Emlékszem még, amikor először találkoztunk. Már akkor is loptam a napot és az osztag területén sétálgattam. Hallottam, hogy egy újonc jön közénk. Szép, verőfényes napunk volt, s én az eget kémleltem. Nem nagyon figyeltem oda, hogy merre megyek, hisz' úgyis észrevesznek, ha meg nem, akkor így jártak. Ahogy végiggondoltam, éreztem, hogy valaki nekem rohan és mindketten a földön kötünk ki. Pontosabban ő rajtam. Már épp azon voltam, hogy elküldöm a picsába, amikor egy éjfekete szempárral találtam szembe magam. Lányos zavaromban hirtelen azt se tudtam mit mondhatnák, így hát jobb ötletem nem lévén felsegítettem, s bemutatkoztam neki. Azóta elég mély kapcsolatot sikerült kialakítanom vele.
Nagy gondolkodásomból egy ismerős hang ránt vissza.
- Yuu-chan, velem jönnél egy kicsit kérlek? - mondja, miközben a szemembe néz. Sose tudtam neki ellen állni. - Beszélni szeretnék veled.
- Persze, Chiyo-chan, miről lenne szó? - válaszolok neki felocsúdva, majd követni kezdem.
- Mm, majd ha odaértünk... - hárítja el a kérdést, miközben egy igen ismerős úőtvonalon indulunk el. Nem tellik bele pár perc meg is tudom, hogy hova megyünk. A távolban feltűnik Kenpachi ivója. Nem mintha bajom lenne vele, de nem értem miért egy kocsmában beszélgetünk. Előzékenyen kinyitom az ajtót, majd utána én is belépek az épületbe. Ekkor mindent elsöprő kiáltáshullámmal találom szemben magam.
- MEGLEPETÉÉÉÉS!
- Szívből gratulálok, Yuu-chan.. - nézet rám mosolyogva, s én hirtelen azt se tudom, hogy mit mondjak.
- Izéé... Köszönöm! - szólok, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve magamhoz ölelem a lányt.

[ Yuu-chan szipiszupi előléptetős búcsúztatós bulija]

Késő este volt, de én még mindig az irodámban ücsörögtem. A jelentéseket már rég megírtam és az irattárból hozott olvasnivalóm is rég elfogyott. Az asztalomnál ücsörögtem és egy papirost szorongattam.
"Sierashi Yuusuke kapitányi kinevezése a Gotei 13 őrosztag 8. osztagának élére" -állt vastag betűkkel a lap tetején.
*Vajon jól tettem hogy őt javasoltam? Biztos hogy készen áll egy ekkora feladatra? Nem fog összeroppanni a kapitányság súlya alatt?* -bambultam magam elé- *Az ereje jóval fölötte van a többi harmadik tisztének, sőt megkockáztatom jópár kapitányénak, is de sajnos ez még nem elég egy osztag irányításához. Yuu-chan mindig is túl könnyedén vette a dolgokat. Talán ez volt az egyetlen dolog, ami miatt eddig nem mertem javaslatot tenni az előléptetésére. De mindenki megérdemel egy lehetőséget. Ki tudja, talán épp ez lesz az amitől Yuu-chan végre megkomolyodik. Az utóbbi időben mintha már kicsit felelősségteljesebben is viselkedne, sőt a bankai szintet is sikerült elérnie, és bár eddig nem számolt be róla szerintem mást is...mindig is jó voltam a lélekenergia érzékelésében, főleg ha olyan emberéről van szó aki nap mint nap a közelemben tartózkodik. És Yuusuke lélekenergiája egy ideje már nem ugyanolyan...akármennyire próbálja leplezni, mintha már nála is érezném azt a különös energialenyomatot amit a Karakurai jómadaraknál...Ami pedig azt jelenti hogy ha egy ilyen titkot meg tud őrizni akkor mindenképp van benne felelősségérzet, ami egy jó kapitány elengedhetetlen tulajdonsága. Bizony kapitányként már nem csak magára kell figyelnie, hanem egy seregnyi ember fog felnézni rá, és tisztelni őt, amiért cserébe mindent meg kell tennie értük. A legszebb dolog a kapitányságban, legalábbis számomra nem a rang, vagy a tekintély, hanem az hogy az osztagom tagja büszkék arra hol szolgálnak, és feltétlenül megbíznak abban hogy ha szükségük van rám, akkor a rendelkezésükre tudok állni. Néha én is kételkedem abban hogy helyes döntéseket hozok-e, vagy mindig úgy cselekszem-e ahogy azt egy kapitánynak kell, de a mosolygó tisztek mindig bizonyságot adnak arról hogy mégiscsak jó helyen vagyok az osztag élén*
-Te jó ég! már ilyen késő van? -tévedt a szemem a faliórára, amin a mutató épp akkor hagyta el az éjfélt- Új nap...új lehetőségek...én megbízom benned Yuu-chan... -nyújtóztam egyet nagyot sóhajtva, majd belecsúsztattam a lapot Yuusuke dossziéjába, és visszamentem a szobámba lepihenni.
Másnap délelőtt Chiyoko keresett fel az irodámban. Furcsálltam hogy nem úgy ront be ahogy szokott, hanem tőle szokatlanul elég csendes volt. Hamar ki is derült hogy ennek mi az oka...tudomást szerzett Yuusuke előléptetéséről. Engedélyt kért egy búcsúztatóünnepséghez.
-Hát persze hogy megengedem Chiyoko. -mosolyogtam rá- Ha bármiben segíthetek csak szólj nyugodtan. -ajánlkoztam fel, hátha elkél egy ki segítség a szervezésben, de láttam rajta hogy már mindent elintézett, főleg mikor a kezembe nyomta a meghívót.
A búcsúparti délelőttjén még nagy munkában voltam. Be akartam fejezni a Yuu-channak szánt búcsúajándékomat. Egy régi kis pergamendarabot ügyeskedtem bele egy keretbe és festettem rá tussal egy idézetet.
“Abban nincs semmi csodálatos, ha valaki másnál kiválóbbak vagyunk. Igazi csoda a korábbi önmagunkhoz képesti kiválóbbságban mutatkozik meg.”
Azért választottam ezt, mert ha erre ránéz, talán mindig eszébe fog jutni, hogy mi a fontos az életben. Mikor elkészültem elégedetten csodáltam meg a művemet és csomagoltam be. Délután pedig a megbeszélt időpontra már az ivóban voltam kezemben a kis csomaggal és vártam a megérkező Yuusukét és Chiyokot.
Mikor beléptek egyből felkiáltott az összegyűlt tömeg, és egy emberként kiáltotta a meglepetést. Yuu-chan hirtelen azt sem tudta hol van, de mikor leesett neki a merénylet egyből lekezdett hálálkodni Chiyokonak. *Meg is érdemli...ilyen rövid idő alatt ennyi embert összehívni és mindent megszervezni nem kis munka* -mosolyodtam el.
Majd kicsit később én is odaálltam az ünnepelt elé és átadtam az ajándékomat.
-Igazán nem nagy dolog, de ezt neked készítettem...hacsak néha is úgy érzed hogy jobb kedvre derít ha ránézel már megérte. -néztem jókedvűen ahogy kibontja a csomagot- Ja és a másik dolog, hogy most már nyugodtan tegezz kapitány. -nyújtottam felé a kezem.

[ Yuu-chan szipiszupi előléptetős búcsúztatós bulija]


Délután fogtam bele a havi jelentéseim ellenőrzésébe, mégis valamikor hajnalban végeztem. Pontosabban belealudtam. Két kupac között olyan kényelmesen el tudtam helyezkedni, hogy az csak na... Ahogy hajnalban felriadtam, a vörösen égő arcomhoz kaptam. A lámpa fénye alatt remekül letud égni az ember... *az évek és a tapasztalat... XD* Mikor valamelyest betudtam azonosítani, hogy hol merre vagyok, lekínlódtam az arcomba gyógyult papírt, és az órára néztem. Kinéztem az ablakon, kezdett pirkadni. Jobbnak láttam, ha egy kicsit még befekszem a pihe-puha ágyikómba és szunnyadok egy kényelmesebb pozícióban.

Nem sokáig tudtam aluszkálni, úgyanis azok a fránya napsugarak hamarosan csiklandozni kezdték arcomat, amire felébredtem. Egy jó nagyot nyújtóztam, majd egy hosszas ásítás után kikeltem fekhelyemből. Hogy jobban magamhoz térjek egy üdítő fürdőt vettem. Ahogy belebújtam a kedvenc, narancssárga kimonomba, véletlenül levertem az asztalon heverő naptárat. Ahogy kezembe vettem, találtam egy piros filctollal bekarikázott dátumot. Ahogy jobban belemélyedtem a számocskába, hirtelen a fejemhez kaptam. ~Na most segtsetek meg! Hisz ma lesz Yuu ünnepsége.. jajj a fenébe! teljesen elfelejtettem ><-mivel még ajándék sem volt előkészítve neki, fejvesztve kapkodtam, egy használható ötlet reményében. Ihlet híján, úgy határoztam, hogy átruccanok a bolondos Kisuke mindenes boltjába, hisz úgyis rég találkoztam az öreggel. Ahogy átérkeztem, benyitottam az üzletbe. A szokásos csengő megszólalása után rögtön felfigyeltem a kedves köszöntésére.
-Áh, fáradjon beljebb!-szólalt meg a raktárból az ismerős hang
-Üdvözletem, Kisuke! ^^-köszöntöttem csengő bongó hangon
-Ó, Namie-kisasszony! Mily váratlan meglepetés!-lépett ki a pulthoz hatalmas vigyorral-Mi szél hozta errefelé?
-Nahát, csak nem tavaszi nagytakarítás folyik ott hátul?-mutogattam a zöld kimonoján letelepedő szürke pacnikra egy mosolyt ejtve.
-Á, neem... csak felzargattuk a régi dobozokat...-tartotta maga elé legyezőjét
-Áhám! Már minden világos! ^^
-Nade miben segíthetek? vagy csak csevegni jött el hozzánk?
-Igazából valami ajándék tárgy ügyében járok el... jól tudom, hogy nálad fellelhetők az antik fegyverek?
-Van itt minden, kisasszony! Pontosan mire is gondolt?
-Egy kard... vagy inkább annál kisebb, mondjuk...
-Egy tőr?-vágott félbe, s meg sem várt válaszomat seperc alatt a raktárban termett. Egy pillanaton belül, ismét megjelent előttem, s a kezembe nyomott egy igen szép tőrt
-Nahát! Igazán szép munka...-vettem ki tokjából a kis kést, hogy jobban szemügyre vegyem
-És elég antik darab... talán a polgárháborúkból származhat...
-Tökéletes! Akkor én ezzel le is lépnék! *.* Köszike, Urahara!-fizettem ki, majd gyors léptekkel visszatértem, egyenesen a szobámba.
~Már csak valamibe bele kellene csomagolni...-vakarásztam a fejemet, elgondolkodva ~Az gáz lenne, ha szatyorba adnám át...?-tört ki belőlem a nevetés ~Igen... elég ciki lenne... nade akkor mibe tgyem bele? ><-kezdtem el felforgatni a szobámat. Mint egy kopó, úgy kerestem egy ajándék szatyrot, vagy valahonnan megmaradt csomagolópapírt. Sajno egy fél óra elteltével csak egy régi karácsonyi szatyorkára bukkantam. ~Hm, mindegy! Úgyis kidobják a szatyrot, nemde? -vontam vállat és belepottyantottam az ajándékomat.

~Hamarosan elkezdődik a buli, jobbnak látom, ha készülődni kezdek ^^-el is indultam a megbeszélt helyre, a kocsmába. Legalább van ürügy, hogy leigyam magam a sárga földig. Ahogy betoppantam, már gyülekezett a nép. Ezekben a percekben nyújtotta át ajándékát Renji.
-Hát szijasztok! ^^-üdvözöltem mindenkit-Gratula, Yuu! Ez a tiéd! ^^ A csomagolást ne nézd! -nyomtam én is a kezébe az ajándékot, majd a magában üldögélő Renji felé vettem az irányt.
-Szióka Renji! Mi a helyzet? Ezer éve nem láttalak!-kezdtem el beszélgetni a kis vöröskével, mikor megpillantottam kapitányomat -Hé, Hanae!-kiáltok neki, amire felfigyel-Gyere ide, csüccs le közénk! ^^-próbáltam őt is ide invitálni