Gyengélkedő

Tárgy: Re: Gyengélkedő Hétf. Jan. 12, 2009 9:23 am

//Új családtag//

-Jaj,ne mondj ilyeneket!-kezdtem el nevetni a hasamat fogva.-Még a végén kiröhögöm magamból manókát!-
-Nem is tudom örülnék e neki.-
-Határozott vagy mint mindig!-
-Ez van!-
-Egy szóval se mondtam, hogy gond lenne. Majd segítek telefonálni!-kacsintottam rá.-Körbe-körbe fogunk menni?-
-Közel kéne maradni a szobádhoz.-
-Értettem, de néha majd váltsunk irányt, mert elszédülünk!-
-Azt nem szeretném.-újabb csend következett be közöttünk, ami alatt azon agyaltam tovább hogyan segítsek egy picurkát His-nek, hogy meg tudjon valamelyest nyugodni. Nagyon nem tetszett, hogy ennyire feszült, az pedig egyenesen meglepett, hogy én még mindig nyugodt vagyok. Mindenesetre amíg bírom a gyűrődést az biztos, hogy a "puhításával" fogok foglalatoskodni.
Ahogy újra elsétáltunk az ajtó előtt egy ápolónő jött velünk szemben. Közölte, hogy tett be egy kis gyógynövényes teát, ami segít megnyugodni. Hisagi azért még rákérdezett, hogy van e valami kitétel mennyit ihatok, meg merre meddig szabad csak fogyasztanom, amit inkább ráhagytam. Talán megnyugtatja, ha mindent ennyire részletesen kikérdez.
-Ejhaj! Úgy szuszogsz mint egy aszmás...-
-Jól vagyok!-
-Nem érdekel...bemegyünk és leülsz egy kicsit. Érzem, hogy remeg a kezed. Indulás!-baktattunk vissza az ideiglenes ágyikómhoz.-Csüccs!-
-Előbb te!-
-Jobban bírok állni mint te!-néztem rá ellentmondást nem tűrően.-Na, azért!-kommentáltam, hogy leült, ami után azonnal elmosolyodtam és megsimogattam az arcát,hogy tudassam vele nem haragszom.
-Nehogy megszólalj, hogy nem jó ez így, mert nekem kéne rosszabbul lennem...teljesen rendben van..vagyis nincs, hogy ennyire idegsokkos vagy, de érthető.-mondani szeretne valamit.-Nem, befejezem! Ki tudja meddig bírok még fecsegni...szóval!-némi gondolkozás után átöleltem, ami nagyon nem tetszett neki.
-Mielőtt pánikolnál kényelmes és jól esik. Amióta megjöttünk nagyon messze jársz. Túl sokat tetszik agyalni apucika, és komolyan mondom jobban aggódom érted mint miattunk. Átcsapva orvosba pedig a következőket kell mondanom. Az anyukának és manókának nagyon hiányzik és szeretnék,ha visszajönne, mert szükségük van rá. És azt üzenik, hogy nagyon, nagyon szeretnek téged!-

Tárgy: Re: Gyengélkedő Hétf. Jan. 12, 2009 9:53 am

-Mielőtt pánikolnál kényelmes és jól esik. Amióta megjöttünk nagyon messze jársz. Túl sokat tetszik agyalni apucika, és komolyan mondom jobban aggódom érted mint miattunk. Átcsapva orvosba pedig a következőket kell mondanom. Az anyukának és manókának nagyon hiányzik és szeretnék,ha visszajönne, mert szükségük van rá. És azt üzenik, hogy nagyon, nagyon szeretnek téged!
Hisagi a kis monológ után sem szólalt meg csak lassan átkarolta a feleségét és hozzákezdett a sóhajtozáshoz. Szó mi szó, tényleg kezdett frászt kapni, életében nem volt ilyen ideges és életében először nem tudta, hogyan nyugtassa le magát. Talán a szótlanság és az ölelés jót tesz neki. A feje pontosan Hana mellkasánál volt, így még azzal is szórakozott, hogy számolta a felesége szívverését.
-Mostmár tényleg aggódok, jól vagy?
-Persze.
Kezdett el beszélni halkan, de valószínűleg nem sokat lehetett hallani a beszédből, mert a szája és az egész arca Hana "rabruhájába" ágyazódott.
-Nem hallom.
-Jól vagyok.
Húzta kicsit hátrébb végre a fejét, aztán óvatosan felállt. Megfogta Hana mindkét kezét aztán hátrálni kezdett egészen addig amíg neki nem ment a falnak. Ezt követően nekitámaszkodott, aztán ismételten átkarolta a feleségét.
-Nem kellett volna ülve maradnod?
-Állva jobban hozzád férek.
-Hogy-hogy jobban?
-Úgy, hogy jobban magamhoz tudlak húzni...
Suttogta halkan Hana fülébe, aztán az egyik kezét a tarkójára csúsztatta, majd mgecsókolta. Ezt követően nekitámasztotta a homlokát Hana homlokához.
-Én is szeretlek titeket.
A folyosóról bekukucskáló nővérek elég jót nevetgéltek Hisagiékon, valamit motyogtak is, de elég kivehetetlen volt. Aztán lassacskán jó nagy tömeg gyűlt össze az ajtó előtt, de ekkor már Hisagi oldalra pillantott aztán elmosolyodott.
-Nézőközönségünk van...
-Nem szedünk tőlük pénzt?
-De... mennyit szedjek tőlük?
-Nem tudom... annyit, hogy egy hatalmas plüssmaci kijöjjön az összegyűjtött pénzből amit oda adunk manócskának.
-Rendben van.
Egy magasabb rangú nővér lépett a tömeg közé, aztán szépen megkérte őket, hogy távozzanak. Miután szépen elszivárgott a tömeg Hisagi hátrébb húzta a fejét ugyan is Hana már jócskán rátámaszkodott.
-Nem szeretnél leülni egy kicsit?

Tárgy: Re: Gyengélkedő Hétf. Jan. 12, 2009 10:14 am

//Új családtag//

-Mih?Öhm, lehet nem ártana szünetet tartanom. Sokára telik le még az az egy óra?-
-Várj megnézem, ha leültél.-
-Rendben!-araszoltam a párna körzetébe, hogy a lábaimat is fel tudjam húzni az ágyra. Úgy festett a tűrésküszöbön kezdte megadni magát, mert kényelmetlen volt a bőrömben lenni és jobban megviselt az időközös fájdalom.
-Alig tizenöt perc telt el.-
-Ejha! Villámléptekkel pereg az idő!-mosolyodtam el kicsit erőltetetten.
-Csak tudnám meddig fog tartani...-
-Ha lenne kristálygömböm már megmondtam volna.-nyújtottam a kezem, hogy ne tudjon megint megszökni és húztam oda az ágyhoz.-Nem menekülsz!-
-Ki mondta, hogy akarok?!-
-Szerencséd.-kezdtem el fészkelődni, hogy a vállára tudjam hajtani a fejemet.-Ide még egy párna és kényelmes is leszel.-
His közelsége megnyugtatott az meg alapból elterelte a figyelmemet, hogy az ujjaival szórakoztam. Úgy tűnt nem bánja vagy csak nem akart érte szólni.
-Olyan fura,hogy még nem tudjuk kisfiú vagy kislány lesz e.-
-Meglepetés lesz.-
-Igaz.-emelem fel a kezét.-Szegény ujjad! Meggyilkoltad a jegygyűrűddel. Nem fáj? Mindjárt szólok valakinek, hogy adjon rá valamit.-
-Eszedbe ne jusson felkelni!-
-Hmmm...akkor sem néz ki jól.-
-Nem lesz semmi baja.-
-Ajánlom is! Egy puszit azért adok rá. És meg ne lássam, hogy tovább kínzod!-egy újabb pár percnyi csendszünet következett.-Te His!-
-Tessék?-
-Nincs bent semmilyen holmim, se a manókának.-
-És?-
-Valamiben haza kell mennünk...Mindegy nem idegesítlek ezzel,csak eszembe ju..-hallgattam el egy pár percre. Azért igyekeztem kézjelekkel mutatni, hogy egyben vagyok, csak éppen beszélni nem vagyok képes. A hirtelen szintet ugort fájás enyhén bokán rúgott. Amennyire tudtam előre hajoltam, mert eleinte úgy tűnt elviselhetőbb, de semmilyen pózban nem akart javulni.
-Azt hiszem...mostantól...lesz az...aa rész, hogy elhallgatok!-

Tárgy: Re: Gyengélkedő Kedd Jan. 13, 2009 6:55 am

/Új családtag/

-Azt hiszem...mostantól...lesz az...a rész, hogy elhallgatok!
Nos eljött az a pillanat, hogy Hisagi elérte a tűréshatárt. Nem tudott mást tenni, csak azt, hogy engedi Hanának, hogy szorítsa a kezét.
-Rendben... akkor majd én beszélek neked, hogy megnyugodj...
Egy alig látható bólogatás Hana részéről, aztán végre engedett a szorításból.
-Majd ha túl lesztek a nehezén, akkor elmegyek a cuccokért amit már bepakoltunk. A nagy siettségben teljesen elfelejtettük a táskát. De mindegy is, az ráér...
Hisagi alapból nem valami bőbeszédű, de most főleg nem tudott mit mondani. Szembefordult Hanával aztán rátérdelt az ágyra, aztán az arcát kezdte simogatni. Nem mintha ez olyan sokat csökkentene a fájdalomból, de talán egy kicsivel jobb lesz tőle.
-Azért... nagyon megbecsüllek téged... nem sok nő van aki kihordaná a gyerekemet... talán túlságosan is féltek, hogy olyan géneket örököl tőlem mint a hirtelen haragúság... de majd, azt mondjuk manócskának, hogy nem szabad hirtelen haragúnak lenni. Sokkal jobb a nyugottság. Ha már itt tartunk... remélem tőled többmindent örököl mint tőlem.
Kezdett el hirtelen monológot mondani a feleségének.
-Az jobb lenne ha az én eszemet örökli?
-Ejnye... mi bajod van az eszeddel? Nagyon okos vagy, csak kicsit gyerekes, de ez tesz téged aranyossá.
Ezután ismételten egy nagyobb adag csönd telepedett le kettőjük között. Hisagi ismét érezte, hogy Hana teljes erejéből megszorítja a kezét, aztán ismét előrre hajol. Hisagi már azon gondolkozott, hogy elmegy egy orvosért, de akkor itt kellene hagynia a feleségét, amit nem nagyon akart. Megvárta, amíg ismét nyugodt lesz a légkör aztán lassan elengedte Hana kezét.
-Hívok orvost... rögtön jövök.
Meg sem várva a választ száguldott ki a szobából, de pár perc múlva már vissza is tért ugyan úgy megállt az ágy mellett és ismét megfogta Hana kezét, majd nyugtatás képpen rámosolygott.
-Nocsak... nemsokára hárman lesznek?
-Nagyon úgy néz ki...
Adott egy egyszerű választ Hisagi.

Tárgy: Re: Gyengélkedő Kedd Jan. 13, 2009 7:43 am

//Új családtag//

Hisagi buta kijelentésén, hogy merész vagyok mert babát vállalok tőle normál esetben kupán vágtam volna, most viszont csak csúnyán pillantottam magam elé, mert még felé fordulni sem sikerült. Némileg az sikerült visszakérdeznem éreztetve, hogy szamárságokat beszél.
Pár perc múlva annyira rosszul voltam, hogy orvosért is elviharzott a férjecském. Nem sokáig lehetett messze őt ismerve, bár én nem sok mindent észleltem magam körül. Nem akartam neki mondani, hogy ez nem lesz jobb csak rosszabb, a fájdalommal meg nem sok mindent tudnak kezdeni.
-Nocsak... nemsokára hárman lesznek?-
-Nagyon úgy néz ki...-a részemről csak bólogatás féleség érkezett.
-Úgy látom elég gyakoriak a fájások.-újabb bólogatás.-Ha kérhetném amíg jön az orvos mérjék milyen időközönként és meddig tartanak.-
-Öhm...meglesz.-
-Komolyan lesz akár tíz órás is ez az egész?-
-Azt nem tudom megmondani. De továbbra is segítene, ha sétálna és a teából is nyugodtan igyon.-egy értettem intés.
-Valamit tudok csinálni?-
-Hmm...az igazság az, hogy ez eléggé anyuka függő. Például van,akinek segít,ha a hátát simogatják. Van,akinek ha beszélnek hozzá. Másoknak, ha viccet mesélnek...-
-Valami komolyabb dolgot?-próbálkozott tovább.
-Éppen elég,hogy itt vagy velem.-rá szándékosan nem néztem, mert azzal csak tovább fokoztam volna a feszült hangulatát. Inkább bámultam magam előtt a takarót. Viszonylag még mindig nyugodtnak gondoltam magamat leszámítva a tényt,hogy nem nagyon kommunikáltam a külvilággal.
-Hozhatok esetleg valamit? Egy kis étel, innivaló, esetleg kávé?-
-Szerintem kéne...egy kis kaja, de az apukának.-vágtam rá, mert sejtettem, hogy a férjecském még ha éhes lenne is nemet mondana.

Tárgy: Re: Gyengélkedő Kedd Jan. 13, 2009 8:33 am

/Új családtag/

-Szerintem kéne...egy kis kaja, de az apukának.
-Mi? Nem... nem vagyok éhes.
-De ha az anyuka azt mondja, hogy az apukának enni kell, akkor enni kell...
-Összedolgoztok...
Kezdett el motyogni az orra alatt, aztán lenézett a földre. További beszélgetés nem történt csak léptek zaja hallatszódott, aztán ismét csend. Hisagi tenyere izzadni kezdett, megint rájött az "ötperc". Megfogott egy széket és közelebbhúzta az ágyhoz, majd leült, de továbbra is a földet nézte. Egy kis idő múlva megjelent az előző nővér egy jó nagy szendviccsel a kezében.
-Tessék... meg ne lássak egy morzsát is...
-Öhm... persze.
Kezdet el lassan kibontogatni a szendvicset, de látszólag a remegő kezei és az idegessége miatt csak nem sikerült megszabadítani a szendvicset a csomagolópapírtól. Az ölébe tette a kaját, aztán beletúrt a hajába a könyökét pedig a térdére támasztotta.
-Hülyének nézel igaz? Még szerencse, hogy te szülsz... szerintem én már rég halott lennék...
Kezdett el motyogni magának ismét, aztán ismét megpróbálkozott a szendviccsel. Körülbelül tíz perc múlva végre megszabadította az ételt a fóliától, már csak arra kellene rávennie magát, hogy bele is harapjon. De ez egyenlőre nem nagyon ment neki. Csak nézegette és forgatta az ételt.
-Anyám nem tanított meg arra, hogy ne játszak az étellel...
Még egy sor szenvedés után végre beleharapott a szendvicsbe, de csak két falatig jutott, több nem ment le. Sőtt mi több, csak még jobban rosszul lett tőle. Mintha egy gyerek bújt volna belé, aki fél elmondani a szüleinek, hogy megbukik évvégén két tantárgyból is. Hát Hisagi már kinőtte ezt a bukásos dolgot, ő most inkább Hanáért aggódott, pedig elég jó kezekben volt.
-Emlékszel még, hogy kezdtem udvarolni neked? Most ugyan úgy érzem magam... elvesztettem a fejem, nem tudok megnyugodni, étvágyam sincs ahogy észrevehetted, meg megint tördelem az ujjam... ami a legrosszab, nem nézel rám amióta elmentem orvosért... ezzel nem javítasz a helyzeten, hanem rontasz, mert azt hiszem, hogy megharagudtál...
Kezdett halk monológba ismét, de a végefelé már állt és fogta Hana kezét. Miután végre találkozott a tekintetük, Hisagi némileg megnyugodott, vett egy mély levegőt, aztán leült Hana mellé. A további időszakban azzal szórakoztatta magát, hogy óvatosan simogatta a felesége kezét. De azért ránézett néha-néha az órára, hogy a dolgát ne felejtse el.

Tárgy: Re: Gyengélkedő Kedd Jan. 13, 2009 9:05 am

//Új családtag//

A szendvics hamar megérkezett,igaz Hisagi idegrendszere a végét járta. Volt, hogy motyogott, volt, hogy fészkelődött, a szendvics kibontása pedig nem akart sikerülni. Miután lassan hét perce igyekezett kibontani egy sóhaj után elvigyorodtam és szerettem volna reagálni, de ekkor újra kezdte a motyogást. Lassan már ott tartottam rászólok, a reakcióképességemet tekintve azonban szinte biztos lett volna, hogy felemelem a hangomat,ami egyikőnknek sem tett volna jót.
A szendvics hamar landolt az éjjeli szekrényen vagy mi lett volna az, nem is figyeltem meg igazán és egy széket húzott oda az ágyhoz.
-Emlékszel még, hogy kezdtem udvarolni neked? Most ugyan úgy érzem magam... elvesztettem a fejem, nem tudok megnyugodni, étvágyam sincs ahogy észrevehetted, meg megint tördelem az ujjam... ami a legrosszabb, nem nézel rám amióta elmentem orvosért... ezzel nem javítasz a helyzeten, hanem rontasz, mert azt hiszem, hogy megharagudtál...-
-Ühüm....-konstatáltam a dolgokat és kezdtem valamiféle fogalmazásba. Azért felnéztem rá a nagy tanakodásom közepette, amitől akkorát szusszant, hogy biztosra vettem minden levegőt kipréselt magából.-Már épp szólni akartam...ne várd meg,amíg én is hozok egy széket.-
-Te, csak maradj itt.-erre egy mosoly kíséretében bólintottam. Megint bekövetkezett a menetrendszerű hallgatás. Jobbnak láttam,ha beszéltetem, úgyhogy visszakanyarodtam az előbbi kijelentéséhez.
-Akkor mivel nyugtattalak meg?-egyenesedtem ki a pindúrnyit.-Az előbb jó volt, hogy átöleltelek?-
-Istenem...te készülsz szülni, nem én.-
-Nézőpont kérdése. Szerintem te látszol betegebbnek. Még hat perc és jön Yuko. Komolyan mondom megnézetlek vele!-támaszkodtam háttal a mellkasának. -Amúgy,nyugodtan csináld azt amit szeretnél. Ha kiabálni akarsz tedd meg. Ha mászkálni, elviselem. Mindegy nekem...Séta? Vagy maradjak így? Egyáltalán jó,ha nyomlak?-kezdtem kicsit sokat kérdezni, úgyhogy gyorsan elhallgattam és felnéztem rá.

Tárgy: Nagyvizit Kedd Jan. 13, 2009 9:21 am

Az egyébként csendes folyosón erősödő robaj hangja fut végig, ahogyan a fordulóban feltűnik egy kisebb menetoszlopnyi ember, élükön Hachiashi doktorral. Végre sikerült behoznia a hátrányát a papírmunkában, így végre ideje jut a szakmára is. Ez az első alkalom, hogy leviziteli az egész egészségügyi részleget, de mivel nincs is éppen túl jó hangulatban, így az ügyeletes orvosok olyan idegesen trappolnak a nyomában, mintha az első rossz válaszukra menten beutalót kapnának a fogdába. Mindenesetre felváltva referálnak a hadnagynak, még menet közben is, így folyamatosan cserélődnek az oszlop elején az emberek, miközben a többiek vagy még idegesen készülnek a szereplésükre, vagy már megkönnyebbülten hallgatják kollégáikat, illetve a főorvos utasításait.
- Értem, köszönöm… Nos csak pár megjegyzés: az 1-es ágyon fekvőnél ki kellene cserélni a kötést, mert ez így semmit nem ér. Legyen feszes, de azért ne szorítsa el a végtagot, világos? Ami pedig a 4-est illeti, így nem tudom megműteni. Világosan megmondtam, hogy 6 órás koplalás kell előtte. Teát ihatott volna, de ez a kekszmajszolás mégiscsak túlzás! Majd hívjanak, ha már rendesen előkészítették a beavatkozásra… Köszönöm a türelmüket! Mehetünk… – morogja a búcsúzás után, miközben elhagyják a kórtermet, aminek felelőse szégyenkezve visszabújik a tömegbe. A vizitelő osztag már a következő kórterembe özönlik be, szegény betegek úgy érezhetik magukat, mintha egy kiállítás darabjaiként vennék őket körbe egy turistacsoport tagjai, élükön egy zsémbes idegenvezetővel. Már ott áll „Hachiashi főorvos úr” mellett az éppen aktuális áldozat, aki készségesen átnyújtja neki a kórtermi lázlapokat, majd várja az engedélyét, hogy elkezdhesse a mondandóját.
- Szép napot kívánok! Doktor Hachiashi Teruo vagyok, az új hadnagy és főorvos, kérem mindenki fáradjon vissza az ágyához, hogy megvizsgálhassuk az állapotukat, köszönöm! Hallgatom… - ez utóbbi már a mellette állóhoz szól, aki rögvest kezdi is előadni a legszükségesebbeket az első ágyon fekvő paciensről…

Tárgy: Re: Gyengélkedő Szer. Jan. 14, 2009 6:09 am

/Új családtag/

-Amúgy, nyugodtan csináld azt amit szeretnél. Ha kiabálni akarsz tedd meg. Ha mászkálni, elviselem. Mindegy nekem… séta? Vagy maradjak így? Egyáltalán jó, ha nyomlak?
Jöttek sorra a kérdések Hanától, mire Hisagi csak néhányszor hümmögött, aztán sóhajtott egy nagyot.
-Inkább maradjunk így… és egyáltalán nem nyomsz szóval ez is elveszett. De inkább beszélek én, mert ha te beszélsz, akkor mindig csak kérdezgetni fogsz… viszont ha én beszélek, akkor mindig aggodalmaskodni fogok, milyen remek páros vagyunk. Ha összekevernének minket, akkor fogadni mernék, hogy aggodalmaskodó kérdéseket vetnénk föl mindenkinek… milyen érdekes lenne…
Gondolt bele egy kicsit Hisagi, de Hana kuncogása kizökkentette az elmélkedésből. Megköszörülte a torkát, aztán ismét ránézett az órára.
-De most nem igazam van? Fura ember lenne belőlünk… úr isten… remélem nem lesz ilyen tulajdonsága manócskának… talán be kellene fognom, mert a végén oda jutok el, hogy úgy fog kinézni mintha összekevertek volna minket… de ha jobban belegondolok…
Folytatta volna tovább a gondolatmenetét, de Hana rátette a mutatóujját Hisagi szájára.
-His! Nyugi.
-Nyugodt vagyok…
-Nem úgy látszik… hallod te egyáltalán mit beszélsz?
-Persze.
-Na akkor miről beszéltél az előbb?
-Hát… öhm… arról, hogy… miről is?
-Na látod. Különben arról, hogy milyen lesz a gyerekünk.
-Khm… miért magyarázol meg mindent?
-Mi?
-Tudom miről beszéltem.
-Álnok.
-Bocsi.
Vigyorgott rá Hisagi Hanára, de aztán újra csend keletkezett. Ez már rendszeres volt, talán már semelyiküket sem zavarta, ez a hirtelen beálló csend. Ilyenkor Hisaginak minden eszébe jutott, a papírmunka, a régi dolgok, az elkövetkező dolgokon is jártatta az eszét. Na meg azon, hogyha valaki megtudja, hogy megszületett manócska, akkor abból hatalmas hír lesz, a hír után pedig látogatás, a látogatás után buli, a buli után ajándékok tömkelege, kérdések, vigyorgások. Hisagi egy jó nagy sóhajtás után elzavarta ezeket a gondolatokat, aztán ismét rápillantott az órára.
-Érdekes… mikor nem akarjuk, hogy teljen az idő akkor szinte egy szempillantás alatt elmúlik, mikor akarjuk, hogy elteljen egy kis idő, akkor nagyon nehezen megy… szerintem ez direkt így van kitalálva, hogy az embereknek legyen min morogni…
Nevette el a mondókája végét, majd adott egy puszit Hana arcára. Az idő múlásával Hisagi mintha belenyugodott volna ebbe a helyzetbe, már nem kapott szívrohamot Hana minden egyes hirtelen mozdulatán, rossz levegővételén, vagy mocorgásán. Hát, szó mi szó elég sok időnek el kellett telnie, hogy megszokja a dolgokat. Időközben valami főmufti kezdte ellenőrizni a fekvő betegeket. Hisagi felvont szemöldökkel hallgatta végig a mondókáját, aztán Hana füléhez hajolt.
-Szerinted meddig tartott neki amíg megtanulta kívülről ezt a pöpec szöveget?

Tárgy: Re: Gyengélkedő Szer. Jan. 14, 2009 6:53 am

//Új családtag//

Hisagi újdonsült megjegyzésére az időt illetően,csak megráztam a fejemet. Igaz, ami igaz én is jobban örültem volna,ha már túl lennénk jó pár órán és manócskára is nagyon kíváncsi voltam.
-Na, igen.-szólaltam meg, ami valószínűleg meglepte, hiszen hátrahökkent egy kicsit.-Bocsi, nem akartam a frászt hozni rád! Csak gondoltam már mondok valamit...-hajtottam hátra a fejemet, hogy lássam is.-Mi jót nézel ennyire?-pöcköltem meg az orrát.-Ezt muszáj volt!-
-Nem történt semmi. Hogy mit? Öhm...a falat. Az orrom bántásán már meg se lepődtem. Őszintén szólva már vártam is, hogy mikor fogod megint terrorizálni.-
-Orr terrorista vagyok?-fejbe csapás His részéről.-Befejeztem. Megölni nem szándékozlak.-hámoztam le a kezét.-Ne ütögesd, az okos buksidat! Hajolj már egy kicsit lejjebb!-T.T-Nem bírok tornázni!-nyöszörögtem azonnal, amint rájöttem, hogy nem tudom megcsókolni a szintkülönbség miatt. "Kellett nekem félig fekvő pózban lenni. Egyáltalán ez milyen szög?"
-Öhm...ne haragudj nem figyeltem, mit is mondtál?-
-Semmi, semmi.-fordultam vissza és kezdtem el bámulni a plafont. A nyomasztóan nagy csendet léptek zaja szakította félbe. Oldalra fordítottam a fejemet, hogy lássam is mi ez a mocorgás. Láthatóan vizitet tartottak, hiszen túl sokan voltak és szorgalmasan bújták a papírokat. A vezetőjük úgy festett nincs valami fényes kedvében, legalábbis az arckifejezése ezt sugallta. Kezdtem tőle megijedni, így első ránézésre ő volt Mr. Agresszív.
-Szerinted meddig tartott neki amíg megtanulta kívülről ezt a pöpec szöveget?-
-Jaj, már!-kezdtem el kuncogni.-Biztos éjt nappallá téve görnyedt az íróasztal felett, hogy álmából felkeltve is tudja.-folytattuk tovább a sugdolózást.
-Ő lesz az orvosunk?-
-Te is beteg vagy?-
-Jaj, már...Tudod, hogy gondoltam.-
-Tudom,tudom, de jól esett beszólni! Amúgy a kérdésedre válaszolva nem tudom. Istenem, de pocsék érzés lesz, hogy ennyi kíváncsi szem fog figyelni, amikor hozzánk ér a tömeg. Pfúú...lámpalázam van!-vigyorogtam újra, hogy mekkora marhaságokat hordok össze már megint.
-Szerintem nekem akkor zseblázam van.-
-Nem inkább kotlólázad?-
-Hogy mi?-
-Ez a fej!-vigyorogtam erőteljesen.-Sikerült stopperrel mérni, hogy mikor vagyok "rosszul"?-
-Aham.-
-Beszélsz te?-
-Felőlem.-
-Bőbeszédű vagy.-
-Tudom.-újra elhallgattunk és vártuk, hogy mikor ér el hozzánk az orvos kupac.

Tárgy: Nagyvizit - új családtag Szer. Jan. 14, 2009 8:31 am

A vizitelő orvos csoport ágytól ágyig araszol, a főnővér közben egy-két kedves szóval igyekszik oldani a páciensek feszültségét, ami érthető következménye annak, ha egy tucat szempár szegeződik az éppen soros személyre. A szobában mindössze három kismama fekszik, az első kettő csak az éppen esedékes kivizsgálásra jött, így viszonylag gyorsan eljutnak a harmadik várandós anyukához, pontosabban a Shuuhei családhoz. Míg letudja a köszöntést a főorvos, szépen átsorol mindenki a kíséretéből az ágy köré, szegény apuka úgy érezheti, mintha egy csapat becsüs akarná beárazni élete párját, bár a vizslató szempárokhoz kedves mosolyok is társulnak, elsősorban azoktól, akik már túlestek a „szereplésükön”.
- Jó napot kívánok! Ha nem tévedek, Shuuhei-san és kedves férje… - talán kezdené is mondókáját a referáló, de a helyzet alapján úgy tűnik, erre most nem tart igényt Hachiashi doktor, hiszen a lényeges dolgokat magától az érintettektől szeretné hallani, olyan triviális dolgok meg csak felbosszantanák, hogy „várandós kismama, harmadik trimesztere végén tart…”, mert ezt ránézésre a pocak mérete alapján még egy laikus is felismerné. Így inkább maga jár utána mindannak, ami nincs még leírva a kórlapon.
- Hogy érzi magát, milyen gyakoriak a fájásai és mikor kezdődtek? Méhnyak mennyire tágult ki…? Akkor ezért nem látom leírva… - ez utóbbi kérdés és letolás már az ügyeletesnek szól, aki hümmögő válasza alapján ezt meg sem nézte. Nagy rosszpont lehet a jutalma, mert elég rosszalló tekintetről vált vissza viszonylag nyájasra a láthatólag eléggé elgyötört orvos, aki mindenesetre örül, hogy végre nem egy gyakorlat közben megsérült tucat esetnél tartanak. Egy új élet várása mégiscsak örömünnep, így ő is megenyhülni látszik, bár a hiányosságokat ugyanolyan keményen számon kéri, ha nem jobban, mint eddig, így a kísérete még mindig úgy feszeng, mintha kapszulában kiszerelt instant-karót nyeltek volna.

Tárgy: Re: Gyengélkedő Szer. Jan. 14, 2009 9:11 am

/Új családtag/

-Bőbeszédű vagy.
-Tudom.
Ismételten nagy csönd keletkezett, habár még sem volt olyan nagy csend, mert a vizitelő orvosoknak be nem állt a szájuk. Érdekes módon azt a szobát amiben ők voltak mindig elkerülték Hisagi nagy szerencsjére. Semmi kedve nem volt beszélgetni egy csomó orvossal. A hallgatása végén már nagyon unatkozott, folyamatosan azon gondolkozott, hogy miről kellene beszélnie, de nem jutott sehova. Egy-két perc eltelte után játszadozni kezdett Hana hajával, mint a kisgyerekek az ujja köré csavarta, aztán azt nézte, hogyan csúszik le róla szép lassan. Ezt a jelenetsort elég sokszor nézte végig, még tetszett is neki, vagy talán már az unalom hozza ki belőle ezt az unaloműzési formát.
-Érdekes... eddig még soha nem voltunk ilyen csendben. Mindig kitaláltunk valami hülye témát... mondjuk most más a helyzet, most nekem kellene beszélnem, de én túlságosan is hülye vagyok a beszédhez.
Hisagi háta már kezdett zsibbadni talán megkellene támasztani valamivel. Hátrapillantott és nagy szerencséjére nem volt messze az a dolog aminek neki tudott támaszkodni. Elég nagy párna volt a hátamögött. Lassan dőlni kezdett, de ekkor Hana megszorította a kezét.
-Most szédülök, vagy te dőlsz hátra?
-Öhm... én dőlök hátra... ne haragudj szólnom kellett volna.
-Hát talán nem ártott volna, de most, hogy tudom dőlhetsz nyugodtan.
Miután végrehajtotta a bonyolult mozdulatot, ami megváltás volt a számára felsóhajtott és az órára pillantott.
-Ez a sóhaj... elég... furcsára sikeredett... mit csinálsz te a hátam mögött?
-Hogy-hogy mit csinálok? Hátradőltem... ne gondolj rosszra szívecském... társaságban vagyunk, meg mindkét kezemmel a te kezeidet fogom... kéz nélkül talán nehéz lenne.
-De csinálhattál volna mást is.
-Mi mást? ... Óh neeem... Hana...
Ezután jött be a doki, Hisagi nem értett a szövegeléséből semmit így inkább csendben maradt.

Tárgy: Re: Gyengélkedő Csüt. Jan. 15, 2009 3:29 am

//Új családtag//

-Én nem gondoltam semmi rosszra...Te gondolsz mindig rosszat!-mentettem azonnal magamat.-
-Persze-persze.-
-Akkor egyetértünk. Remek!-vigyorogtam mint egy tejbe tök. Túlzottan jó volt a kedvem,ami kezdett nem tetszeni. "Ha fel vagyok pörögve mint egy koffein túladagolt medve mindig beüt valami negatívum. Remélem ez kivétel lesz, bár eddig se volt rá példa. Már megint marhaságokon agyalok." Bukkant fel a látóteremben egy méretes tömeg és valaki az orrom előtt integetett. Gondolom bamba képet vághattam.
-Izé...elnézést!-integettem nekik és érzetem irtó kínosan magamat.-Mint valami vallatás!-dünnyögtem magamnak.
A tömeg közepén álldogáló orvos rögtön rá is tért a lényegre,amit elsőre nem is tudtam kinek címez, de hamar rájöttem, hogy a kísérőitől nem kérdezné meg, hogy vannak. Egy gyors torokköszörülés után igyekezetem visszagondolni a kívánt információkra, mivel Hisagi csak nagyokat pislogott.
-Köszönöm, még jól vagyok. A fájások úgy másfél-két órája kezdődtek.-újabb gondolkodás-Az utolsó két fájás között...hmm huszonnégy perc telt el. Hogy mennyire van kitágulva? Mintha egy órája fél centimétert emlegettek volna.-igyekezetem nem marhaságokat mondani, bár az is igaz volt, hogy nem sok mindent mondtak el, így volt, amit csak saccoltam.
Ahogy rápillantottam a férjem arcára rá volt írva hatalmas betűkkel a homlokára "egy kukkot se értek". Egy mosoly kíséretében oldalba böktem a könyökömmel, mert abban se voltam biztos, hogy a teremben tartózkodik. Miután sikerült visszatérnie le is pillantott rám. A fejemmel próbáltam neki mutogatni, hogy hajoljon közelebb, de ez sikertelen volt, úgyhogy a kezét húztam egy kicsit lejjebb. Erre végre vette az adást.
-Majd elmagyarázom,ha kimentek, mert látom fogalmad sincs miről van szó. Ennyire feltűnően meg ne bambulj!-nyomtam egy puszit az arcára és füleltem tovább az orvosra, hogy mit fog mondani.

Tárgy: Re: Gyengélkedő Csüt. Jan. 15, 2009 9:24 am

/Új családtag/

Mikor az orvos és Hana társalogni kezdtek egy „kicsit” elgondolkozott. Bár ez már megszokható volt tőle, mert ebben a „kis” időben tíz perc után mindig elgondolkozott.
*Nem értem ezeket az orvosi szakzsargonokat, az lesz a legjobb, ha most oda se figyelek… inkább eltervezem, hogy milyen legyen a gyerek szoba. Hm… kezdjük ott, hogy fiú lesz vagy lány? Még ezt sem tudom, akkor meg, hogy a fenébe akarod szobát tervezni? Megvan a megoldás… mind a két formában megtervezem és kész. De hiába tervezem meg, ha Hanának nem tetszik… na majd meglátjuk. Először is veszünk neki egy csomó játékot, frankó kiságyat, meg baba cuccokat… ha tudnám, hogy mire van szüksége a babának, sokkal könnyebb helyzetben lennék… azt hiszem inkább máskor tervezem meg ezt a szobát, még a végén felidegesítem magam rajta, pedig most kezdek megnyugodni…*
-A fájások úgy másfél- két órája kezdődtek… az utolsó két fájás között… hmm 24 perc telt el… hogy mennyire van kitágulva? Mintha egy órája fél centimétert emlegettek volna…
Hisagi egy árva mukkot sem értett ezekből csak pár szót. Elég hülyén nézhetett ki, mert az egyik nővér elkezdett röhögni, de aztán megköszörülte a torkát és a dokira nézett.
*Ez kiröhögött??? Hogy az a… neki könnyű… orvos. Meg különben is, nő én meg férfi, hogy a fenébe értenék én ilyeneket? Mondjuk ha megtanulom? Na ezt még magamnak sem tudom beadni, hogy ezeket megtanulnám….*
Az „okos” gondolatmenetéből ismét Hana zökkentette ki, egy oldalba bökéssel, de Hisaginak kellett pár perc mire visszatér a való világba.
-Majd elmagyarázom, ha kimentek, mert látom fogalmad sincs miről van szó. Ennyire feltűnően meg ne bambulj.
Egy puszi után Hana ismét az orvosra figyelt. Hisagi csak pislogott párat aztán bólintott egyet.
-Rendben.
Ez a hatalmas mondatocska hagyta el a száját, még maga sem értette, hogyan tudott ilyen hosszú monológot mondani. Már éppen azon gondolkozott, hogy ezért milyen díjat vagy kitüntetést kellene kapnia, de ekkor megint kezdődött valami orvosi duma. Életében nem hallott ennyi szakszót, talán meg is látszik rajta egy „kicsit”. Kénytelen volt közbeszólni, mert már a szemöldöke is kezdett rángatózni az idegességtől.
-Már elnézést… deee… nem lehetne ezeket megkérdezni a szülés után? Elég furcsa helyzetben vagyunk így is, még maga is faggatózik… oké ez a dolga, de faggatózzon most máshol… köszönöm a megértését.
-Az csak természetes, hogy az apuka ideges… de jobb lenne, ha nem zavarná az orvosok munkáját.
-Én nem zavarom az orvosok munkáját, csak azt próbálom megértetni magával, hogy nincs szükségünk a szolgálataira…
-His!
-Oké bocsánat…
Fejezte be rögtön a mondókáját és inkább kinézett az ablakon. Fogalma sincs, hogy utána még beszélgettek-e valamit. Most az egyszer teljesen nem figyelt oda a többiek beszélgetésére, ezt általában direkt csinálja idegesítés képpen, de most ez egyáltalán nem úgy volt. Nem akarta hallani a többi szakzsargont így teljesen megfeledkezett a szobában lévő összes emberről. Kivéve Hanát, mint ezelőtt is, most is ugyan úgy a kezét fogta.
-His! His! Szívecském… élsz még?
-Mi? Ja persze… csak elgondolkoztam egy kicsit, azt hiszem az orvosokról is megfeledkeztem… egy szót sem értettem amit beszélt.
-Ez látszott is rajtad.
-Na és akkor mi van? Nem vagyok orvos.
-Ejnye, de morcos lett valaki.
-Nem vagyok morcos…
-Látszik.
-Mi látszik?
-Majd meglátod.
-Hú... de sokat nézünk mostanában... én nem látom, de aztán még is meglátom...
Halk nevetés után egy kis csend következett utánna Hisagi ránézett Hana pocakjára, aztán sóhajtott egy nagyot.
-Kíváncsi vagyok manócskára… jut is eszembe... miről is beszélgettetek az előbb?

Tárgy: Nagyvizit - tűzpárbaj az ágy körül Csüt. Jan. 15, 2009 10:01 am

- Értem… Nos, úgy tűnik, még az első felvonásnál tartunk… - mondja mosolyogva, bár a színházi hasonlatot nem biztos, hogy értékeli a közönsége, különösen nem a fészkelődő leendő apuka, aki felettébb nehezen tűri a helyzetet, mint az a későbbi viselkedéséből is kiderült. Mindenesetre Hachiashi doktor csak a pácienssel meg a kórlapon sorakozó laboreredményekkel van elfoglalva, így különösebben nem érdeklik a mellékzöngék, s mivel nem úgy tűnik, mintha bármi gond lenne, rövidre is fogja a mondandóját, hogy ne kelljen tovább rabolniuk a pár meghitt perceit.
- Úgy látom, minden rendben van, ha valamire szükségük lenne, csak szóljanak valamelyik nővérnek vagy orvoskollégának… - ekkor alakul ki az a kisebb szóváltás, amit az ideges férj kezdeményez, s bár nem tudja, neki címezte-e a kedves gondolatokat, mindenesetre valamelyik nővér feleselhetett neki vissza, amire elkomorul az arca, lévén nem szereti az ilyen hozzáállást.
- Kérem… Elnézést az alkalmatlankodásért, de ezt a néhány „apróságot” feltétlenül meg kellett kérdeznünk. De már itt sem vagyunk… - némi cinizmus azért érződik a hangján, ennyit megenged magának, de a kismamának egy mosollyal adja tudtára, nem akarja a helyzetét nehezíteni azzal, hogy utat engedjen valami ostoba vitának. A nővér meg majd megkapja a fejmosást odakint…
- Minden jót és szerencsés gyermekáldást kívánok! Ha kellenék, esetleg majd még találkozunk… - mond búcsút, majd kitessékeli a gyülevész hordává alakult vizitelő bagázst, miközben keresi a bűnös visszafeleselőt szemével, aki leckeként kénytelen lesz majd meghallgatni a „a hozzátartozóval még akkor is illedelmesen bánunk, ha történetesen hülye…” című előadását, ami nem biztos, hogy éppen megfelel a helyes pedagógia kívánalmainak...

Tárgy: Re: Gyengélkedő Pént. Jan. 16, 2009 7:40 am

//Új családtag//

- Úgy látom, minden rendben van, ha valamire szükségük lenne, csak szóljanak valamelyik nővérnek vagy orvoskollégának… -
-Rendben, úgy lesz.-Ezek után beállt a hidegháború a két fél között. Egyre több viharfelhő gyülekezett, ami kezdett aggasztó lenni. Most nagyon nem voltam abban a hangulatban, hogy térfelet válasszak, vagy higgadtan megkérjem őket, hogy folytassák odakint. Szerencsére mindketten a vélemény visszatartást választották, úgyhogy a vihar is elült.
- Minden jót és szerencsés gyermekáldást kívánok! Ha kellenék, esetleg majd még találkozunk… -
-Viszlát és köszönjük! Rendben, szólunk.-miután kivonult a tömeg megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Azonnal a férjecském felé fordultam, hogy beavasson min pattant el a húr, de láthatóan nagyon elfoglalt volt az ablak keretének elemzésével. Az arcának piszkálására és a nevének szüntelen ismételgetésére végre reagált is.
-Kíváncsi vagyok manócskára… jut is eszembe... miről is beszélgettetek az előbb?-
-Már én is nagyon-nagyon. Egyfolytában azon jár a fejem, hogy kombinálok hogy fog kinézni ha kislány vagy ha kisfiú lesz. Miről? Jam...khm...-vettem elő a szótáramat, hogy érthető magyarázatot adjak.-Hmm...szóval,ha megkezdődik a szülés, akkor fájdalmam van, de csak bizonyos időközönként. Ez attól van, mert...öhm...a babának ki kell jutnia a pocakomból és ahhoz, hogy kiférjen a méhszájamnak tíz centire kell kitágulnia. Érted valamennyire?-^^"-Olyan mint egy lufi, aminek a szájának ki kell nyílnia, hogy kiférjen a levegő. Ennél jobban már nekem se megy elmagyarázni. Még valami?-kérdeztem az értelmesen pislogó Hisagi-tól.

Tárgy: Re: Gyengélkedő Pént. Jan. 16, 2009 10:41 am

/Új családtag/

-Már én is nagyon-nagyon. Egyfolytában azon jár a fejem, hogy kombinálok hogy fog kinézni ha kislány vagy ha kisfiú lesz. Miről? Jam...khm...-Hmm...szóval,ha megkezdődik a szülés, akkor fájdalmam van, de csak bizonyos időközönként. Ez attól van, mert...öhm...a babának ki kell jutnia a pocakomból és ahhoz, hogy kiférjen a méhszájamnak tíz centire kell kitágulnia. Érted valamennyire?-^^"-Olyan mint egy lufi, aminek a szájának ki kell nyílnia, hogy kiférjen a levegő. Ennél jobban már nekem se megy elmagyarázni. Még valami?
-Ööööhm... ahha valamennyire értem. Azt hiszem más nincs. Ezen kívül értettem a dolgokat. De ez a hasonlat jó volt szívecském... lufi, hogy kijöjjön a levegő...
-Ne csúfolódj, te nem érted, hogy miről van szó.
-De attól még tetszett ez a hasonlat.
Vigyorodott el Hisagi, aztán megcsókolta Hanát.
-De rég volt.
-Mi?
-Csók... az előbb is próbálkoztam... de nem vetted a lapot.
-Öhm... bocsi. Most nagyon nem veszem ilyen téren a lapot.
-Észrevettem. Csak nehogy valami gondolkozási lázat kapj.
-Csak nem... ahhoz túlságosan is hülye agyam van.
-Te mondtad!
-Na kössz.
-Szivesen.
A beszélgetés végén már mindketten vigyorogtak. De aztán a megszokott csend. Az orvos csapat elviharzott a környékről, más betegeket zavarni. Eléggé telt az idő az orvos is betért párszor a terembe, hogy megnézze Hana állapotát. Természetesen olyankor mindig megkérték Hisagit, hogy nézze meg milyen az idő odakinnt. Röviden mindig kiküldték. Eleinte ezt elfogadta és mindig elfoglalta magát, de a végefelé már kezdte unni, úgyhogy ott maradt a felesége mellett. Maximum a szemközti falat nézte. Az idő előrre haladtával egyre többszr jelentkezett a fájdalom, de az orvos elmondása szerint még nem jött el az ideje a babának. Még most sem volt elég nagy szája annak a lufinak /XD/. Hisagi inkább már nem ült le Hana mellé, hanem állt mellette vagy éppen egy széken ücsörgött. Most sem sokszor állt be a szája, lökte a hülyeséget rendesen. Éppen egy nagy téma közepén volt, szó szerint a férfi ízlésficamnál, de ekkor bejött a jól ismert szülésznő és látszólag már ki sem akart onnan menni.
-Na akkor talán most kellene bíztatni az anyukát, mert lassacskán ideje lenne kibújnia a babának.
-De még nem érzek semmit.
-Hm... de valószínű, hogy nemsokára fogsz.
Hisagi megfogta Hana kezét aztán az órára pillantott.
-Elég sokáig tart egy ilyen szülés.
-Legtöbbször igen. És minden kismamát kikészít... még egy olyan hatalmas elemmel rendelkező nőt is mint Hana... úgy veszem észre nem már fáradt.
-Egy kicsit.
-Több azért egy kicsinél...
-Talán.
-Látod? Már vitatkozni sem szeretnél... inkább hagylak is.
Mosolyodott el Hisagi és adott egy puszit Hana homlokára.

Tárgy: Re: Gyengélkedő Szomb. Jan. 17, 2009 4:11 am

//Új családtag//

Az idő teltével, már csak néha-néha bólogattam a nagy átéléssel csacsogó férjecskémnek. Még az sem tudott zavarni, hogy a szobában mászkál fel-alá vagy leül a székre, esetleg az ablaküvegre rajzolgat. Az egyre gyakoribb és rosszabb fájások kezdték lekötni teljesen a figyelmemet. Lehet még az se tűnt volna fel, ha a csillárról lóg le és hintázik énekelgetve.
Majd kilenc órája üldögéltem a végén pedig feküdtem az ágyon, amikor újra felbukkant Yuko. Hirtelen szerettem volna imát mondani, hogy végre felkelhetek, hiszen utáltam hosszabb távon egy helyben, ráadásul egy pózban tartózkodni. Az újabb ellenőrzés után csak egy vigyor érkezett, amiből kezdett leesni a tantusz. Furcsa volt az egész, mert én nagyon nem éreztem így, de ő ért a dolgokhoz.
-Látod? Már vitatkozni sem szeretnél... inkább hagylak is.-
-Igaz...Ahhhaaaam...azt hiszem már érzem...nagyon is!-
-Na, ugye! Most próbálj nyugodt maradni, mint eddig. Figyelni a légzést!-címezte ezt főként a férjemnek.
-Jesszus! Ezt nem fogom túlélniii...-
-Dehogynem! Eddig nagyon jól ment. Ez már gyerekjáték lesz.-
-Nem vagyok ebben valami...-nevetés Yuko részéről.
-Nyomni kell csinálhatod!-szúrós pillantást küldök felé.-Máshogy nem fog megjelenni a feje!-
-Jó..jóóó!-szorongattam szegény His kezét, aki kezdett egyre jobban sápadni.
-Az apuka bírja még?-semmi válasz.-Toljunk alá egy széket, mielőtt elvágódik.-nem volt energiám, hogy az ájulás határán kóválygó férjemmel foglalkozzak, de reméltem nem lesz baja. Épp elég orvos rohangált itt, hogy fellocsolják, ha mégis beütne a "baj".
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
-Mindenki jól van?-hanyag kéz emelés és mutatóujj felmutatás érkezik tőlem. Annyira hulla voltam, hogy beszélni se volt erőm. A tekintetemmel azért kerestem merre van His. Épp az egyik ápolónőt boldogította, akinél manóka volt. Ahogy elnéztem kérdések ezrével bombázta szegény hölgyet, mert rendesen kezdett vörösödni a feje. "Még idegesebb mint volt...őrület!"mosolyodtam el a dolgon.
-Apuka, apuka! Ha nem hagy minket dolgozni a leányzó sem fog hamarabb a kezébe kerülni. Üljön le szépen abba a székbe és pár perc múlva garantálom, hogy megkapja a babát.-bepakol egy párnát a fejem alá.- Az anyuka is kész. Most már tessék pihenni. Mindjárt jön valaki, aki kicseréli az ágyneműt, meg hozatok másik ruhát. Ne legyen rózsaszín,mi?-megszokott vigyor.-A kicsivel minden rendben! Makk egészséges, kislány. Hatalmas gratuláció hozzá! Fél tizenegyre lett meg...körülbelül, úgyis rá van vésve a papírra a pontos idő. Ha végre sikerül leütni a férjedet ide is hozzuk.-bólintás, hogy értettem.

Tárgy: Re: Gyengélkedő Szomb. Jan. 17, 2009 7:00 am

/Új családtag/

Mikor Hana részéről elkezdődött a "kiakadás" Hisagi csak hősiesen tűrte a kézszorongatást. Az orvosok szaladgáltak össze-vissza, hol az éppen küszködő Hanát nézték, hol az egyre jobban sápadó Hisagit. Nem bírták ki szó és cselekedet nélkül így toltak alá egy széket, de egyenlőre nem igazán akart leülni, csak figyelte az eseményeket. Az idő előre haladtával Hisagi ujjai egyre lilábbak voltak a szorítástól, már abban sem volt biztos, hogy újra ki tudja nyitni a kezét, de azért nem adta fel a reményt. Most nem is a saját „fájdalmán” siránkozott. Hiszen ez a kis szorítás meg sem közelíti a szülési fájdalmakat. Igazából nem látott semmi „gyomorforgatót”, csak a nővérek fejét meg néha a kezüket. Inkább nem kockáztatta meg azt a dolgot, hogy ő is megnézi a manócska igazi születését. Megelégedett azzal, hogy tudja honnan bukkan elő. Egy nyugtató pillantást intézett Hana felé, de rögtön ezután egy erősebb szorítás következett, amitől a nyugtató pillantás egy kicsit fájdalmas pillantásba ment át, így gyorsan félre is nézett. Hosszas küszködés után aztán hangos sírás töltötte be a szobát, ekkor már Hana sem szorította annyira Hisagi kezét, sokkal inkább levegőhöz próbált jutni. Hisagi óvatosan elengedte a felesége kezét. Egész szépen belilult mindkettőjük keze, ha jól látta akkor Hana ujjhegyein még véraláfutás is keletkezett. Óvatosan megsimította a felesége arcát, aztán hagyta, hogy a nővérek elvégezzék a többi teendőt. Ezt kihasználva ballagott oda ahhoz a nővérhez, aki egy helyes kis csomagot fogott a kezébe, ami történetesen manócska volt. Mikor elsőre megpillantotta azt a kis teremtményt, aki folyamatosan sírt. Már szinte lila volt az egész arca, meg talán még egy kicsit maszatos is, de ezektől eltekintve gyönyörűnek tartotta manócskát.
-Óh… szia. Rettenetesen nagy hangod van manócska, azt hiszem, ha így folytatod, akkor otthon nem sokat fogunk aludni. De nem baj, neked elnézzük… ilyen kis angyalnak mindent meg lehet bocsátani.
Pár perc csend Hisagi részéről, gyorsan hátrapillantott, hogy éppen mit csinálnak Hanával, aztán vissza is nézett a bömbölő „angyalkára”.
-Manócska, levegőt is vegyél… ennyire nem félhetsz, nem bánt senki… tőlem meg igazán nem kell félni… az apukád vagyok. Oké, egy kicsit hülye apuka… meg mindig fölösleges dolgokról jártatom a számat, mint például most is… de azért szeretlek. Anyukád meg főleg szeret.
-Apuka, apuka! Ha nem hagy minket dolgozni a leányzó sem fog hamarabb a kezébe kerülni. Üljön le szépen abba a székbe és pár perc múlva garantálom, hogy megkapja a babát.-Az anyuka is kész. Most már tessék pihenni. Mindjárt jön valaki, aki kicseréli az ágyneműt, meg hozatok másik ruhát. Ne legyen rózsaszín,mi?-A kicsivel minden rendben! Makk egészséges, kislány. Hatalmas gratuláció hozzá! Fél tizenegyre lett meg...körülbelül, úgyis rá van vésve a papírra a pontos idő. Ha végre sikerül leütni a férjedet ide is hozzuk.
-Jól van na. Örülni már csak szabad.
-Persze, hogy szabad.
Miután Hisagi rávette magát, hogy visszasétáljon Hanához a babát is hozták utána, hogy végre valahára az anyukának is megmutassák a porontyot. Pár perces beszélgetés után, jött a „rossz hír”, manócskát elkell vinni egy kicsit, hogy a szükséges intézkedéseket végrehajtsák rajta. Miután mindketten elbúcsúztak tőle, erre az egy órára teljesen kiürült a szoba. Hisagi végre leült egy kicsit. A kezét az ágyra tette az egyik ujjával pedig Hana homlokát kezdte simogatni.
-Gyönyörű manócskát hoztunk össze. Ráadásul kislány, most már biztos, hogy a te tulajdonságaid lesznek nála előnyben. Jó nagy hangja van, így biztos tudni fogjuk, ha éhes… fáradt vagy?
Egy erőltetett bólogatás Hana részéről.
-Nem csodálom, akkor inkább nem is fárasztalak, pihenj nyugodtan.
Mindkét fél részéről egy mosoly, aztán ismét a csend, de ez már nem feszült és ideges csend. Már mindketten nyugodtak voltak, most, hogy manócska is rendben van és Hana is pihenhet Hisaginak sincs semmi oka az aggodalomra. Természetesen most is járt az agya, de most már azon gondolkozott, hogy hívják, majd manócskát.

Tárgy: Re: Gyengélkedő Vas. Jan. 18, 2009 6:32 am

//Új családtag//

Miután kivitték a csöppséget úgy éreztem menten el tudnék aludni, viszont addig nem szerettem volna, amíg rendbe nem teszik a szobát és vissza nem hozzák manókát. His továbbra is beszélt levegőt se véve, de pár mondat után csak elhallgatott. Én továbbra is harcoltam a fáradtság ellen, úgyhogy próbáltam lekötni magam valamivel. Előbb a repedéseket számoltam a falon, aztán az ablakon kinézve próbáltam kideríteni esik e a hó végül a szövegeléssel próbálkoztam, bár elég siralmas állapotban voltak a hangszálaim.
-Esik a hó?-suttogtam rekedtes hangon.
-Hogy?-nézett le rám His.-Hó? Nem tudom. Mindjárt megnézem.-baktatott az ablakhoz.-Ejha! Már nem esik, de szép mennyiség hullott le eddig.-mosolyodtam el azon, hogy mekkorákat nyújtózkodik.
Egy jó darabig megint nem történt semmi sem és kezdtem erőteljesen nézni az órát, hogy mikor kéne visszaérnie manókának. Tisztában voltam vele nem stopperrel mérik a vizsgálatot, de azért örültem volna,ha megint itt lenne a közelemben.
-Nyugodt vagy már?-igyekeztem elterelni a gondolataimat.-Az elmúlt órákban elhangzott buta kijelentéseidért még számolunk!-semmi reakció.-Merre jársz megint?-
-Mih?...jaah...gondolkoztam.-
-Miről is?-
-Manóka nevén...meg...meg elég sok mindenen.-
-Tényleg!-szorongattam a fejemet.-Még nem adtunk nevet a picinek!-
-Jaj, már! Ráérünk vele.-
-De minden normális szülő tudja a nevet nemre, kinézetre bontva mire megszületik a baba.-
-Ezek szerint nem vagyunk normálisak, mert én azt mondom ha már kipihented magadat és manóka is itt fog aludni, csakis akkor fogunk a névtémán agyalni! A fejedet meg ne kínozd ennyire.-
-Rendben.-adtam meg magamat.-Azt is belevehetem, hogy csak azután, ha az apuka is aludt végre valamit? Mivel tudom halott próbálkozás lenne hazaküldeni megkértem Yuko-t, hogy aludhatnál e a másik ágyon. Azt üzeni sokkal jössz neki, de durmolj csak nyugodtan.-kezdtem egyre jobban belejönni a fecsegésbe.-Ami engem illet fáradt vagyok,de annyira izgatott is, hogy képtelen lennék csendben feküdni és pihenni.-
-Elnézést!-toppant be egy ápolónő.-Itt az ágynemű és ruha, ahogy a doktornő kérte. Mindjárt jön egy kis segítség és gyorsan áthúzzuk az ágyat. Esetleg, szeretne mosakodni?-
-Nem...nem is tudom. Lehet jól esne. Hogy is nézne ki ez az egész?-
-Tudom, tudom egy kicsit macerás lenne a dolog, de azért vagyunk itt, hogy segítsünk!-jött be még két ápolónő.-Gondolja nyugodtan végig, meg meglátja mennyire fogja bírni, hogy megmozdítjuk. Előre is bocsánat, ha feleslegesen okozunk fájdalmat.-
-Ugyan, csak a dolgukat végzik.-^^"
-Hogy hogyan? Hát...hozunk be egy tálat, egy puha szivacsot és jó sok meleg vizet. Magának csak annyi lenne a dolga,hogy segítséggel meg tudjon állni. Szóval ki se kell menni...meg nem fogunk áradást gerjeszteni, csak végigtöröljük tetőtől talpig!-nagyon belejött a magyarázásba,úgyhogy nem akartam félbe szakítani, hogy értem vagy elég lesz, csak elmosolyodtam, amikor rám nézve folytatta a beszédét.
-Így tényleg nem hangzik vészesen.-
-Nem bizony! A férjét kiküldjük?-
-Öhm...-néztem rá, hogy mondja mit szeretne.
-Hozok akkor valamit, hogy fel tudjuk fogni a haját...-
-Rendben!-bajlódott a cserfes szájú ápolónő a takaró huzatával. Én még mindig a férjemet néztem egyre kérdőbben, hogy ne várja már meg az én válaszomat.

Tárgy: Re: Gyengélkedő Hétf. Jan. 19, 2009 6:50 am

/Új családtag/

-Így tényleg nem hangzik vészesen!
-Nem bizony! A férjét kiküldjük?
-Öhm…
-Hozok akkor valamit, hogy fel tudjuk fogni a haját…
-Rendben!
Hisagi figyelte a nők beszélgetését, de nem igazán tudott mit mondani. Hana egyre kérdőbb pillantásán egy kicsit zavarba jött. A kezét a tarkójához emelte és vakargatni kezdte.
-Öhm… igazából már úgy is láttam belőled mindent, de ha neked úgy kényelmesebb, akkor kimegyek.
A nővér azon a kijelentésen, hogy: „már úgy is láttam belőled mindent…” nevetni kezdett, de gyorsan megköszörülte a torkát és folytatta a dolgát.
-Ez egy kicsit…
-Tudom! Hálószoba titok, de kicsúszott a számon… inkább bent maradok segíteni.
Folytatta tovább a mondókáját, aztán visszasétált Hanához.
-Majd én leszek a biztos támaszték… csak először informálni kellene a támasztékot, hogy hogyan is kellene felsegíteni, meg hogyan tartsalak meg.
-Rögtön elmagyarázzuk, csak először érjen vissza a kollegina azzal a hajgumival.
Szólt közbe a nővér, aki még most is az ágyhuzatot fogdosta. Közben oda-oda nézett az ajtóra, aztán kisvártatva megjelent a másik nővér kezében egy hajgumival és néhány csattal.
-Most akkor fel kellene ülni.
Kezdte el kommentálni a dolgokat a „vezető” nővér. Hisagi rápillantott Hanára aztán megfogta a kezét. Amilyen lassan tudta, úgy húzta föl a feleségét. Bár igazából Hana diktálta a tempót, egy-két szisszenéssel és szemösszeszorítással kommentálta, hogyha valami nem jól jön össze. Miután végrehajtották a feladatot, az egyik nővér gyorsan összefogta Hana haját. Vagy is eleinte csak próbálta.
-Milyen dús hajzuhatag…
-Öhm… hát nem kicsi az biztos.
Miután ez a művelet is sikerült, előkerültek a fürdető eszközök, a szoba ajtó pedig bezárult, hogy Hana csak ezt a pár embert élje túl, ne az egész kórházat. A felállással voltak még némi problémák. Többször vissza is ültették Hanát, de aztán megtörtént a győzelem.
…

Miután már minden kész lett a szobával kapcsolatosan és a kismamával kapcsolatosan ismét kinyitották az ajtót. Hisagi megint csak azon bíbelődött, hogy kényelmesen vissza tudja fektetni a feleségét az ágyra. Miután ez megtörtént mindketten fellélegeztek. Hisagi miután betakarta a feleségét visszaült a székre és az órára pillantott. Egyre türelmetlenebbül várta azt a pillanatot amikor manócskát visszahozzák.

Tárgy: //Regenerálódás az edzés után// Csüt. Ápr. 23, 2009 3:26 am

~Valami fáj... -nyitottam ki a szemem, és megláttam a bekötözött sebeket a karomon és a lábamon- Jah, az edzés.. -pillantok körbe, és látom, egy szobában vagyok, mellettem ágyak és az egyiken ellenfelem.- Ez a gyengélkedő lesz!
-Ébren vagy Hideaki?
-Igen! -fordult felém.- Bár kicsit hasogat a fejem.
-Az enyém is, ne aggódj! Egész jól sikerült ez az edzés, nem gondolod? -vigyorogtam.
-Aham, jó fárasztóra! -mosolyodott el.- Nem tudod, hol vagyunk?
-Szerintem a 4. osztag gyengélkedőjén. Kíváncsi lennék, ki hozott ide minket.
-Nem tudom, nem emlékszek semmire.
-Én sem... -bámultam fel a plafonra, amikor egy nővér érkezett.
-Látom felébredtek! A tesztek szerint egy kis pihenés és kutya bajuk se lesz! -nézte meg a kartonokat.
-Ezt jó hallani!
-Van valami panasz?
-Azt leszámítva, hogy a kötés alatt lüktetnek a sebeim, nincs.

Tárgy: Re: Gyengélkedő Csüt. Ápr. 23, 2009 8:12 pm

Lassan kinyitja a szemeit, és körbe nézz, közben tudomásul veszi hogy hasogat a feje.
-Ébren vagy Hideaki?-
-Igen! -fordul a lány felé- Bár kicsit hasogat a fejem.
Majd megtapogatja a kötést a homlokán, bár nem emlékszik hogy egyáltalán mikor kapott azon a helyen sebet.
-Hol vagyunk?-
Kérdezi, még egy kicsit zavartan. Lassan felül az ágyon.
-A 4. osztag gyengélkedője....-
-Nem emlékszek rá, de lehet a nézők közül valaki, szerintem...-
Egy nővér lép az ágyukhoz, és megnyugtatja őket hogy nem érte komoly sérülés őket. Bár azért elszégyelli magát, mikor Hinode a sebeire panaszkodik.
-Um...remélem..nem okoztam túl nagy fájdalmat, lehet kicsit komolyabban vettem, ezt az egészet..végül is a zanpaktoum, nem éppen egy barátságos edzésre való...-
Miközben beszél a kötéseit babrálja, és bocsánatkérően mosolyog.
-Elnézést, mikor hagyhatjuk el pontosan a gyengélkedőt?-
A nővér rosszalló tekintetet vet rá, menet közben megszólal.
-Nincs komolyabb bajuk de azért ajánlom hogy pihenjenek még egy darabig, aztán elmehetnek...úgysem tudnám visszatartani magukat.-Azzal elsétál.
-Azt hiszem még egy darabig ágyhoz vagyunk kötve, szerinted a kapitány hogy fog reagálni arra hogy leamortizáltuk egymást?-

Tárgy: Re: Gyengélkedő Vas. Ápr. 26, 2009 10:17 am

Látszott Hideakin, hogy eléggé sajnálja az esetet, de egy megnyugtató mosollyal közöltem vele, hogy nincs semmi komolyabb bajom. A nővér egy kis tájékoztatás után elment és ismét beszélgetni kezdtünk.
-Biztosan nem fog neki örülni, de ami megtörtént, az megtörtént. -fordultam oldalra, hogy jobban lássam a tisztet.
Ekkor vettem észre, hogy hatalmas kötés van a férfi fején, amitől eléggé frászba jöttem.
-Remélem nem én intéztelek így el.
-Őszintén szólva nem tudom.. Nem emlékszek rá. -fordult felém.- Szerintem az esés miatt volt.
Még egy kis ideig gondolkoztam, vajon mi történhetett, de nem tudtam felidézni semmit.
-Nem szeretem a semmittevést.
-Én sem rajongok érte, de jobb lesz, ha még maradunk egy kicsit.
-Igaz, bár a nővér szerint annyira nem komolyak a sérülések.
-Szerintem legkésőbb holnap kiengednek minket. Azóta már a kapitány is biztosan értesült. -sóhajtottam egyet.

Tárgy: Re: Gyengélkedő Hétf. Ápr. 27, 2009 9:19 pm

Miközben beszélgetnek a kötést babrálja a fején, azon mélázva hogy mikor sérült meg. Sóhajt egyet, sosem szerette a tétlen csücsülést, de nem akarta magára haragítani, a nővért, aki még erőszakot is alkalmazott volna, legalábbis szerinte, ha hamarabb felkeltek volna az ágyból.
-Nem szeretem a semmittevést-
Jegyzi meg halkan. Körbe pillant de kettejükön kívül nem sok mindenkit lát ágyban feküdni. Mondhatni kong az ürességtől a helység. Egy pillanatra elakad a társalgás.
-Milyen ember a kapitány? Tudod nem sokat láttam csak mikor, beosztottak az osztagba...körülbelül ha 10 perc lehetett-
Végigpillant Hinodén és megállapítja magában hogy elég szemrevaló, ettől a gondolattól pedig majdnem fülig vörösödik. Elkezdi megint piszkálni a fejkötését hogy ezáltal eltakarja a vörös képét a karjaival.
~Remélem nem vette észre hogy olyan vörös a képem, mint egy paradicsom...~