Épp az egyik automatával társalogtam igen kellemes hangnemben, amikor egy tiszt termett mellettem ezzel sikeresen halálra rémítve engem.
-Elnézést hadnagy!-Pukkadt meg majdnem a röhögéstől, hogy a gépet szorongatom félelmemben. Gyorsan kapcsolva elengedtem a masinát és kihúztam magam mintha semmi se történt volna.
-Ezt az üzenetet kérték adjam át Önnek!-felém nyújt egy kis tekercset.
-Köszönöm! Ennyi lesz?-
-Igen.-
-Akkor elmehet.-miután végre eltűnt kibúj belőlem a sértődöttség és jól belerúgtam az automatába, ami sajnos inkább a lábamnak fájt mintsem a fémkaszninak. Elsántikáltam biztos távolságba a "fenevadtól" és átfutottam a tekercset. Nagyot szusszanva visszaindultam a gyengélkedőbe.
-Szia! Hallottad mi történt?-botlottam majdnem szó szerint Kuro-ba.
-Szia! Azt pontosan nem tudom, a tiszt, aki jött szólni, csak annyit mondott, hogy fejlemények vannak, és hogy menjek a gyengélkedőbe. Te tudsz valamit ezen kívül?-
"Ej, már megint ez a titkolózás a kisebb rangúak előtt..."forgattam meg a szemeimet morcosan.
-Magához tért Akane és Mitsuko. Többet én sem tudok, de majd ott biztos felvilágosítanak bennünket.-
-Igaz.. -

A mindig mogorva kapitány és csipkelődő Mitsuko fordított viselkedését látva, a kezeim mögé bújva kuncogtam a látottakon. Fujimuto kérdő arcát látva igyekeztem elkomolyodni mintha törném a fejem valamilyen kérdésen.
-Én mindjárt megpukkadok a röhögéstől...-súgtam oda Kuro-nak.
-Nem kéne...-nézett rám kicsit szemrehányóan.
-Tudom, na!-erőltettem komolyságot magamra.

Nem sokkal később felpattantam a helyemről, mikor egyértelmű jelét láttam annak hogy magukhoz tértek. Mitsuko ugyanis fogócskát játszott az őt ágyba parancsolni akaró tisztekkel. Majd mikor nagy nehezen sikerült lecsitítaniuk, úgy döntöttem megpróbálok kideríteni tőlük valamit. Szép nyugodtan besétáltam a kórterembe, bár tudtam hogy nagy a baj, de nem akartam hogy Akane kapitány emiatt aggassza magát.
-Jó napot Akane, Mitsuko! -köszöntem mosolyogva
-Jó napot Hanae kapitány! -mondta kedves ábrázattal Akane, amit hirtelen kicsit ledöbbentem.
-Szép jó napot kapitány, milyen szép időnk van. Úgy ennék most fagyit. -mondta Mitsuko, amin annyira nem lepődtem meg, hisz láttam mit művel az előbb.
-Ne haragudjatok hogy ezzel zavarlak, de nincs valami különös dolog ami az ájulásotok előtt történt? úgy értem semmi furcsát nem tapasztaltatok, vagy már korábban valami jele a rosszullétnek? Fontos lenne hogy mindent megtudjunk, és utána tudjunk járni a dolognak, és kiderítsük mi okozta ezt a betegséget. -kérdezem inkább Akane kapitány felé fordulva, mert amint láttam ő talán értelmesebb információkkal tud szolgálni, mint az időközben Amayától nyalókát szerző Mitsuko.

*Minori kíváncsian figyelte, ahogy behozzák a két beteget, majd újra Amayára tévedt tekintete, aki mindenkinek szinte szórta a cukorkáit. Bezzeg alig akarták elfogadni, ő maga viszont olyan szivesen elszopogatott volna még valamit, már az íze is mindegy volt. Ám hamarosan felébredt a kapitány és a hadnagya is, és elég különösen kezdtek el viselkedni. Minori mivel nem ismerte őket azt hitte, hogy valójában is ilyen a természetük. * ~De akkor hogy lehetett Mitsuko hadnagy, ha egy 3 éves szintjét súrolja?~ *ám mikor rávézett megint Amayára már nem is foglalkoztatta ez a kérdés. Ám az furcsa volt, hogy Amaya szinte mindenkit az őrületbe kergetett, de Akane kapitány teljes nyugalommal beszélt hozzá. * ~Valami csak nincs rendben...~ *majd a fehérhajú lány bátortalanul körbenézett, de inkább letett arról hogy megkérdezze, hogy mindig ilyenek-e szokott lenni a kapitány és hadnagya. De mégis felugrott ülőhelyéről, mikor Hanae bement a kórterembe, majd lassan odasompolyogva figyelt. Hiszen ha küldetésen van nem maradhat le semmiről, és hátha megtud valami fontos információt.*

Kamitora tovább állt az ajtónál és támaszkodot össze kulcsolt kézzel. Mikor meglátta Amayát hogy ugrál a betegek közt elvigyorodot kicsit rajta. ~De mi a fene lehet ez a betegség és ki terjeszti? Kamitora tövábbra is nézet maga elé mikor a tetvágy már nagy volt benne rögtön kérdezet.
-És merre voltak a betegek többsége és nem kell csoportokra osztodni vagy valami?
Majd egy széket húzot magához és leült rá. Majd megint gondolkodot. ~Ha sikerül megtudni merre van az a hely ahol találták őket akkor biztos ott lesz majd a fertöző is. Majd Kamitora felállt és úgy várta a választ. Közben le le pillanntot a padlóra ami tele volt édeséggel. Kamitora lehajult pár darab édeségért a földre amit zsebre tett.

- Szia, Mitsuko!
*Üdvözli viszont a hadnagyot, bár kissé csodálkozó képet vág közben. Mintha múltkor máshogy viselkedett volna beosztottja... No, mindegy - biztosan ő emlékszik rosszul...*
- Kérlek, maradj nyugton, csak jót akarnak...
*Próbál a lány lelkére beszélni - látszólag hatástalanul -, miközben lassan felül az ágyban. Még mindig fáj egy kicsit a feje, bár ebben lehet, hogy Masaki és Amaya évődése is közrejátszik. Néhányan szintén visszatérnek - az érkezők somolygását azonban nem tudja mire vélni...*
- Mi olyan szórakoztató?
*Kérdezi halkan, fejét kissé oldalra döntve. Azonban nem foglalkozhat tovább ezzel a problémakörrel, mivel Kawazoe kapitány egyenesen feléjük tart, és rögtön kérdéseket intéz hozzájuk.*
- Különös dolog?
*Ismétli el, mintha csak ízlelgetné a szavakat. Gondolkozásának jeleként enyhén összehúzza szemöldökét, és fejét tenyerébe hajtja.*
- Lássuk csak... Reggel felkeltem, miután elkészültem, az irodába mentem, aztán Mitsukót kerítettem elő, végül elaludtam a jelentéseken... Csak a szokásos. Ekkor kaptam a pokollepkét a járv...
*A mondat végét elharapja, és ijedt képet vágva a másik kapitányra néz.*
- Csak nem?
*Hogy ez a kérdés mire vonatkozik, talán maga sem tudja... Mindenesetre néhány percnyi csend - és megfeszített gondolkodás - után végül ismét megszólal.*
- Megvan! Tegnap kiküldtek minket a Peremvidék egyik távoli északi kerületébe, mert történt arrafelé valami... A 73.-ba, ha jól emlékszem...
*Arca szinte felragyog, annyira örül annak, hogy segíthet másoknak - jobb bele se gondolni, micsoda balhé lesz majd itt, ha meggyógyul...
Alighogy befejezi a beszédet, Amaya a hasára ugrik, aminek hatására Akane nyekken egy nagyot. Valami rejtélyes ok miatt ugyanis nincs hozzászokva ahhoz, hogy kislányok ugráljanak rajta... Megpróbálja a hadnagyot lehámozni magáról.*
- 182 vagyok, de nincs kedvenc sütim vagy állatom...
*Válaszol türelmesen az újabb kérdésekre, majd elhallgat, amikor a kislány megcsipkodja arcát.*
- Köszönöm, kedves vagy.
*Fogadja el mosolyogva a cukorkát Amayától, majd rögtön ki is csomagolja, és megkóstolja az édességet...*

Majdnem megszakadtam a röhögéstől a két buggyant shinigami-t látva. "Hát ezt fejbe is üthetnél egy vázával...fel se venné!"pukkadoztam csendesen az egyik sarokban üldögélve. "Csak Amaya hozzám ne jöjjön megint valami édességgel, mert felfordulok!Rühellem azt a sok egészségtelen vackot..."dörmögtem még egy ideig.
-Már elnézést,de egész nap itt fogunk várni a csodára, hogy ezek a hibbantak észbe kapjanak? Nem kéne megnézni a...-rábökök Akane-ra, mert nem jut eszembe a neve.-Szóval a zakkant kapitány által megemlített 73. kerületet? Szerintem még az is izgalmasabb információval szolgálhat...-türelmetlenül felállok.-Ne szarakodjatok már ennyit! Valakiiii!-forgattam körbe a szemeimet, hogy ne csak maguk elé bámuljanak a többiek.-Ki jön? Vagy teadélután lesz és hétig szigorúan tilos a kijárás?! Engem hidegen hagy, hogy azokkal mi lesz,de ha már idekérettek, ne csak a seggünket meresszük egy kibaszott helyen!-

Miután sikeresen leszedtem a maszk egy darabját a robbanás amit a cerom okozott eltalált és egy eléggé súlyos sebet okozott rajtam. Mikor összeszedtem magam odamentem Hanaehoz aki még épp volt és odaadtam a maszk darabot, hogy ő vigye mivel tudtam, hogy nem fogom bírni a shunpot. A maszkom is lassan elkezdett repedezni majd nagyobb darabokban lehullot. Miután sikerült a küldetésünk elindultunk a 4. Osztagba, de míg a többiek sebesen haladtak én csak "vonszoltam" saját testemet.
~Ez az utolsó támadés... Én sokszor használtam a cerot és eddig mindig áthatolt a testen vagy falon amin használtam és csak a távolban robbant. Vajon, hogy robbant pont az arrancar testébe hatolás után? Még az arrancarok kemény teste se lehet olyan kemény, hisz eddig még csak a járda és Hueco Mundo homokja állta útját a ceronak. Akkor vajon ez, hogy történhetett?- gyötörtem magamat ezekkel a kérdésekkel. Lassan a 4. osztagba értem ahol már ott voltak a többiek. Egyből odajött hozzám egy shinigami, hogy megnézze sérüléseimet...

-És te? Jobban vagy?-érdeklődött Hanae az állapotom iránt. Némi nyöszörgés kíséretében kiszedtem a földből Kin Tennou-t és némi mosoly kíséretében válaszoltam.
-Megmaradok!-egy kis szerencsétlenkedés után még a zanpakuto hüvelyét is sikerült megtalálnom. Dolgom végeztével körbenéztem, hogy tényleg mindenki megvan e, aztán egy sóhaj kíséretében tudatosult bennem, hogy meg kéne moccannom, mert Dai a kezében tartja azt, amiért jöttünk.-Akkor most vissza a negyedik osztaghoz?-
-Igen!Gyere, segítek felállni!-
-Köszönöm!-mondtam vontatottam, mert már nem volt erőm ellenkezni. Aztán odatámolyogtam Kuro-hoz, hogy tényleg lássam minden rendben van e vele. Kölcsönösen eltámogattuk egymást a célig, mivel nekem nem volt shunpo-m, neki pedig homályos volt a látása.

Beérkezve az osztag területére azonnal lerohantak minket az ápolónénik és bácsik. Sűrűn pislogtam, hogy mennyien vesznek körül, aztán egy perccel később már valaki vitt befelé.
Beérve a gyengélkedőbe lepakolt egy székre a hordárom, alig bírtam egy köszi-t elereszteni, mert máris újabb három arc jelent meg előttem. Gyorsan megváltozott a kedélyállapotom, amikor előkerült egy tű, mint egy baba úgy dőltem el. A rövidke áramszünet után arra keltem fel, hogy a vállamnál motoszkálnak, ahogy odanéztem láttam, hogy már csak a kötést kell befejezni rajta.
-Szépen kiütöttem magam!-fogtam a fejem zavaromban.
-Semmi gond, hadnagy! Amúgy is tudjuk, hogy van némi félelme tőlünk.-
-Na, igeeeen...-vakarásztam tovább a kobakomat. Közben belépett hozzánk az öreg is, hogy közölje mire jutottak.
-Sok van még hátra?-
-Nem, uram! Már csak a kötözést kell befejeznem!-
-Értesítette az osztagokat?-
-Igen, uram!-odafordul hozzám.-Ezt Önnek küldték!-
-Nekem?-vágtam bamba fejet. Egy újabb bólintás után az épp kezembe nyomta a kis fecnit. ~MEGNYÚVASZTALAK!~ vettem ki nagy nehezen a hosszú tollvonásokkal összetákolt feliratot. Egy "A fene!" kíséretében hátravágódtam az ágyon.-Bent fognak tartani?-
-Csak néhány órára.-ment el mosolyogva az ápolónőm. Felülve a pihe puha ágyikómon, néztem rá az öregre, hogy el tudja kezdeni a beszédét.

Miután minden kitisztult és lecsendesedett Daisetsu lépett oda hozzám és nyomta a kezembe a maszkot.
-Tessék.A legjobb lesz ha te viszed el. -mondta
-Rendben. -bólintottam majd elvettem tőle a maszkot.
Mielőtt elindultam körbenéztem a többieken, úgy látom mindenki épségben vissza fog jutni. Majd shunpora kapcsolva igyekeztem minél hamarabb visszaérni a 4. osztag gyengélkedőjébe. Még az utolsó métereken sem lassítottam le, így nem kis meglepetést okozott amint előtűntem a semmiből a terem közepén.
-Hol a főorvos? -kérdeztem sürgetve az egyik ápolónőt aki az ijedtében elejtett papírjait szedegette össze.
-Kapitány! -sietett oda hozzám az egyik kórteremből.
-Itt az ellenszer, törjék porrá és úgy adják be a betegeknek! -adtam oda a főorvosnak, aki egyből kiadta az utasítást a többieknek.
-A kapitány jól van? -nézett végig aggódva a kicsit zilált kinézetemen.
-Én jól vagyok, de készüljenek fel hogy sérültek érkeznek! A csapatból néhányan komolyabb sérüléseket szereztek, és úton vannak idefelé. Engem küldtek előre az ellenszerrel.
-Értem. -mondta az orvos- Készítsenek elő néhány kórtermet, és elsősegélynyújtó felszerelést is azonnal! -adta ki a parancsot.
-Ha nem bánja én ittmaradnék még egy kicsit. Szeretnék megbizonyosodni róla hogy mindenki épségben ideér. -mondtam aggódva
-Természetesen kapitány! -bólintott a főorvos
Én kimentem az épület elé és ott leülve egy padra vártam míg mindenki megérkezik.

Egy halleluja után, hogy sikerült egy rohadt darabkát megszerezni abból a szánalmas maszkból visszafelé vettük az irányt a shinigami portára. Már előre libabőrős lett a hátam, hogy sok fekete ruhás vadmarha fog majd a körzetünkbe kerülni.
"Nekem oda kurvára nem kéne betennem a lábujjamat!"fékeztem be Primadonna mögött. Egy fejvakarás kíséretében hátranéztem a szar bőrben lévő vaizard társacskámra. "Az a cero, hogy az istenben ütött így vissza?! f*sz se tudja, de neki ellátásra lesz szüksége..."
-Há' asszem, én nem megyek tovább!-
-Mégis miért nem?-érdeklődött azonnal a balerinák gyöngye.
-Mert tilos az átjárás!-
-Máskor is bejöttél már a városba...-
-Jah!De akkor nem szándékoztam ledekkolni egy osztagnál sem...A főkapitány szerintem már odaküldte a vérebeit, hogy elfogjanak! Eddig se tetszett neki, hogy errefelé eszik a penész...-fülvakarás.-Talán így, Dai cicácskáról is elterelődik a figyelem, és békén hagyják.-hátrafordulok a másik vaizard-hoz.-Valahol bevárlak a retkes shinigami fedezékhez közel.-
-Szerintem meg tudnánk oldani, hogy ne legyen gond...-
-Áh, csigavér kapitányka! Elleszek!-kacsintok egyet.-Aztán egyben beérni! Na, csá!-tűntem el azonnal a shunpo-mat használva.

- Hova mentek a kapitány urak és hölgyek?
*Kérdezi meg Fujimotótól, amikor a többi shinigami otthagyja őket.*
- A gyógyszert indultak el felkutatni, kapitány.
- Fuj...
*Fintorodik el, miközben tanácstalanul megvakarja feje búbját, majd visszadől az ágyra és lehunyja szemét. Mitsuko a közelében még mindig az ápolókkal hadakozik, így a mellette lévő háború zajait hallgatja... Időnként oldalra pillant, hogy lássa is az eseményeket.
Így telik el az a pár óra, amíg ismét mozgolódni nem kezdenek el kint. Reménykedve ül fel ágyán: a hangokból ítélve a többiek érkeztek vissza a gyógymóddal... Bár azt nem igazán érti, hogy minek kell őt is meggyógyítani, hiszen szerinte semmi baja sincs...
Hamarosan ismét besiet Fujimoto, kezében egy-egy pohárral. Az egyiket Akane, a másikat pedig Mitsuko kapja.*
- Ezt igyák meg, kérem.
*Hallja az idős gyógyítótól, de már nincs érkezése visszakérdezni, hogy pontosan mi is ez a lötty, ugyanis a shinigami szigorú tekintete miatt inkább nem mer ellenkezni...
Arca hirtelen eltorzul, ahogy lenyeli a gyógyszert - kicsit öklendeznie is kell, de ez hamar elmúlik szerencsére -, majd hangosan felköhög.*
- Ez rohadtul keserű! Mi a szart itattál meg velem?!
*Kiált fel - stílusán már érződik a szer hatása... A következő pár pillanatban egyre jobban kitisztul agya emlékeivel együtt... Elszörnyülködve gondol vissza az utóbbi órákra.*
- MI A SZAR TÖRTÉNT VELEM?!
*Ordít fel ismét - pláne akkor, amikor meglátja a cukorkás papírokat.*
~ Csak azt ne... Bele se merek gondolni, mit csinálhatott az a kis ördögfióka itt... Remélem, nem fog ezután barátjaként kezelni... ~
*Vágódik ismét vissza az ágyra, már némileg lehiggadva. Még úgyis biztosan itt fogják tartani rövid ideig valami megfigyelésre...*