Usake kapitány érkezik meg a negyedik osztag bázisához. A szokásos kapitányi viselet van rajta, oldalán zanpakutója. A férfi az öregebb és tapasztaltabb kapitányok közé tartozik, mivel már elmullott kétszázhatvan éves, de ennek ellenére, hála a fiatalító mágiának, úgynéz ki mint egy tizenhétéves.
Az osztag kapujában, az őrök igazították el, hogy merre kell mennie.
~Mindenképpen utánnakell járnom ennek a mérgezéses betegségnek, mivel az én osztagomban is felütötte a fejét a dolog.~gondolta magában, míg belépett egy hejségbe, ahol egy magas orvos várta.
Bemutatkoztak egymásnak, majd ezután Tedeko érdeklődni kezdett, de a férfi aztmondta, hogy megkell várni a többieket.
Körbenézve a terembe, látta, hogy ő az első, ezért leült és várt.

-Jóhó...napot!-lihegtem az ajtóban ácsorogva.
-HANA!-csaptam be gyorsan az ajtót, mielőtt az alak odaért volna.
-Elnézést a késésért!-iparkodtam nyugodt arcot vágni,miközben az ajtónak támaszkodtam, hogy ne tudjon bejönni utánam a kergetőm.
-Hana-megint nagy levegő-Shuuhei Akamoto-hadartam el gyorsan a második részt.-A 3. osztag hadnagya vagyok és a megbeszélésre érkeztem. Az öreg shinigami bólintott és illedelmesen bemutatkozott, majd beljebb invitált, hogy foglaljak helyet. Kicsit félre eresztettem el az ajtót,de megnyugodva, hogy az üldözőm elment gyorsan Daisetsu és Kuro mellé huppantam.
-Helloka! Hát ő meg?-mutogattam az ismeretlen kapitány felé.
-Azt gondoltam te legalább tudod...a sok papír között csak benne volt ő is..vaaaagy...-
-Nincs semmi vagy! Kicsit el vagyok havazva a papírmunkával!-a zavarodott válaszomon Kuro csak kuncogott.
-Nem tehetek róla, hogy a férjem a kapitányom és nem marad időm a papírokra...-sugtam neki oda durcásan.
-Mintha annyira szeretnéd, hogy maradjon rá időd...-vigyorgott tovább. Egy apró tockossal és nyelvnyújtással jeleztem neki, hogy elég lesz a vigyorgásból.
-És még én hittem, hogy sokat fogok késni...-dőltem hátra nagyot fújtatva a széken.

A pokollepke épp iratszekrényrendezés közben talált meg az irodámban. Épp egy nagy adag port söpörtem le az egyik polc tetejéről, amitől egy hatalmasat tüsszentettem.
-Eh, allergiás vagyok a porra - -"
A pokollepke elmondta az üzenetét
-Ilyen sok shinigami? Ez szörnyű! Azonnal indulok.
Gyorsan felkaptam a kardomat, és kihúztam az asztalfiókomat, amiből egy kis Yamazakura-féle fiolát vettem ki és raktam zsebre.
-Ha a mérgezetteken nem is segít, azért még szükség lehet rá.
Majd elindultam a 4. osztag gyengélkedői felé. Ott már néhányfős kis társaság gyülekezett.
-Üdvözletem mindenkinek, jöttem amint tudtam. -hajoltam meg

*Minori éppen a kapitányi osztag irodájában tevékenykedett, ugyanis a hadnagya megkérte rá, hogy mire viszaér rendezze össze a papirokat, ugyanis Minori macskája beszabadulva az irodába rögtön a papírkupacra vetette magát, és az egész szoba papírban úszott. Most éppen az asztal alatt guggolt, mikor hirtelen belippent a fekete pokollepke, aminek következtében ilyedtében bevágta a fejét a bútorba. Fejét tapogatva kecmergett ki az asztal alól és meghallgatta a lepkét.*
- Betegség?
*Majd kicsit zavartan körülnézett. Nincs itt senki, csak ő, és most egy küldetésre kéne mennie valakinek.* ~Nekem kéne mennem?~ Kicsit megrémült erre a gondolatra, ugyanis elég régen volt már küldetéseken, de másodjára átgondolva már izgalmasan hangzott. De vajon a lepke miért nema Hadnagyot kereste meg? De nem tétovázhatott sokáig, vett egy nagy levegőt, és kilépve az ajtón a 4. oszatg felé vette az irányt. *~Hmm, talán azért hozzám jött az a pokollepke, mert a kapitányom küldetésen van, és a Hadnagynak kell addig helyettesítenie. ~ *Ám a 4. osztag-nál álló nagy termetű férfitól kicsit visszaesett az önbizalma, és egy sóhajtás után állt elé. A férfi először nem vette észre, csak miután Minori bátortalanul köszönt neki. Bemutatkozott, és miután megkapta az eligazítást kicsit tétovázva lépett be a szobába. Kicsit izgatott lett, mikor minden szem rá szegeződött belépése után.*
- Üdvözletem! *hajolt meg mélyen, majd keresett magának egy széket kicsivel távolabb a töbiektől.
Először megilyedt, hogy talán elkésett volna, hiszen voltak itt már egy páran, de visszaemlékezve a magas fickóra még várnak valakit vagy valakiket. Kicsit kényelmetlenül érezte magát, hiszen nem ismert senkit, és remélte nem az ügyetlenségéről fogják később felismerni...*

Kamitora hadnagy pont evett mikor a pokol lepke oda repült hozzá mikor megtudta mi van gyors rohant a 4.osztag gyelgélkedőjéhez. Mikor odaért már voltak ott egy páran és egy Kamitorához hasonlóan magas Shinigami fogadta őket.
-Jó napot.
Kamitora ahogy ezt kimondta megkordult a gyomra.
-Pont ettem és még éhes vagyok.
Vigyorogva vakarta a fejét.

-ÉN MINEK KAPOK POKOLLEPKÉT????? RÁADÁSUL ONNAN????-csaptam az asztalra, hogy majdnem fejbe kapta a tál Jintat.
-Te agyatlan marha! Majdnem LEVITTED A FEJEM!-pattant fel a vörös paprikás hangulatban.
-Igen?-hunyorogtam és fogtam le a fejét unottan. Jinta elkalapált egy ideig a levegőbe én pedig a fejemet vakarászva vártam, hogy megunja.
-URAHARA!-mentem be majdnem ajtóstul.
-Mond Masaki!-
-Minek menjek már megint oda?????-
-Nem tudom miről beszélsz...-
-Jött egy POKOLLEPKE...HOZZZÁÁÁM!-hajoltam hozzá közel magamra mutogatva.
-Mert biztos szükség van a segítségedre.-
-Csak egyszer! Egyetlen egyszer intézhetnéd a saját ügyedet...már unom, hogy helyetted ugrálok!-
-Ugyan-ugyan!-csapott majdnem orrba a legyezőjével. -Nem kell ilyen ingerültnek lenni. Úgyis régen jártál arrafelé!-
-NEM IS AKAROK VISSZAMENNI!-
-----------------------------------------------------------------------------------------------------
Arról, hogy hogyan tuszkoltak át az átjárón inkább hallgatok, de annyit elmondok, hogy nem volt kellemes...
Mindenki nagy szemekkel követett végig, hiszen hiába voltam lélek zanpakuto-val, farmer és halálfejes póló volt rajtam szegecses övvel....ami itt valjuk be nem volt valami megszokott viselet. Engem nem nagyon zavart, hogy ennyire bámulnak. Továbbra is unottan battyogtam a 4. osztag felé zsebre dugott kezekkel.
-Hali!-intettem az öreg dokinak és leültem egy székre.
-Látom nem változott a modorod...-csóválta meg a fejét.
-Nem, nem! Miért okoznék csalódást?-kacsintottam az öregre.
-A kezed egyben van még? Annyit voltál vele nálam, hogy azt hittem már elhagytad valamelyik csata alkalmával.-
-Ne légy bolond Fujimuto!-pillantottam rá a nagy henyélés közepette.
-Szia Botsáska!-ugrott rám Amaya.
-TE NYAVALYÁS!-ragadtam mindenhol a nyalókás kezétől.
-Örülj, hogy nem a fejedet tapiztam le!-csalapált a tenyerével. Morogtam két sort és vártam tovább, hogy mit kell csinálnom.

Tedekot kissé nyugtalanítja az, hogy senki sincs itt abból az időböl amikor elment, tehát senkisem ismeri.
És szó mi szó néhányan furán is néztek rá. De nembaj, majd alkalom attán bemutatkozik. Az álla majdnem leesik egy "cukroskislányon,,.
~Ő tényleg egy hadnagy lenne?~bámul magába a kapitány.
Miután mindenki megérkezett, az orvos mondandóját hallgatta figyelmesen.
Igen, már az ő osztagában is felütötte a fejét a vírus. Az a hír megdöbbentette, hogy az áldozatok kifordulnak magukból, és, hogy máshogy miselkednek.
Arra gondolt, hogy valaki nyilván szándékosan engedte a vírust Soul Socitybe.
Eközben egy kapitányt hordágyon vittek b a terembe, és a többiekkel együtt odagyűlött a két shinigami mellé.
-Merre kezdjük a keresést?-tette fel a kérdést a doktornak.

Nem sokkal utánam megérkezett Hana is, aki megtalált engem és Dait, ezért mellettünk foglalt helyet.
Egyre többen lettünk, szokásos belépővel Amaya is befutott. Azzal a lendülettel letámadta Dait, mindenkinek saját agyszüleménye alapján becenevet osztogatott, majd le akart lécelni, mikor Dai nyalókával célba vette. Sajnos a célzóképessége már nem a régi, ezért az egyik édesség az én hajamban kötött ki.
-Hékás, te mi a fenét csinálsz??
-Bocsi!- mondta Dai és előre tartotta Amayát, mint egy élő pajzsot.
Eközben beviharzik egy alacsonyabb rangú tiszt a negyedik osztagból és rémülten Fujimoto fülébe suttog valamit. A férfi arca ekkor hirtelen sokkal sápadtabbá válik, majd nagyot nyelve folytatja:
-Most kaptam a hírt, hogy újabb két áldozata van a betegségnek... Akiyama Akane kapitány, valamint hadnagya, Ninomiya Mitsuko...
Néhány shinigami érkezik, akik két hordágyat, rajtuk pedig a két újabb beteget viszik magukkal. Hamarosan eltűnnek az ajtóban, majd Fujimoto a jelenlévők felé fordul:
-Van valami kérdésük? Ha Akiyama kapitány és hadnagya magukhoz térnek, talán ők is hajlandóak lesznek válaszolni...
Senki nem kérdezett semmit, hiszen még igazán nem is volt idő felfogni az eseményeket.
-Akkor ha nem haragszanak meg, most el kell mennem, megnézem a betegeket, javult-e az állapotuk. Újabb tájékoztatást majd később tartunk. Köszönöm a figyelmet.- és a kórtermek felé vette az irányt.
-Nem valami rózsás a helyzet.- sóhajtott Hana.
-Szerintetek most el lehet menni?- érdeklődtem, mert már így is eléggé bele volt ragadva a hajamba az a vacak, és kellemetlenül éreztem magam.
-Igen, majd ha kellünk üzen.- világosított fel Hanae.
-Akkor ha nem haragszotok meg én megyek és kiszedem ezt az izét... Majd találkozunk, sziasztok. -az ajtó felé indultam...

Meglátva a hordágyon fekvő kapitányt és hadnagyot némi fészkelődésbe kezdtem a széken. Nagyon nem tetszett a helyzet és az sem amiket az öreg mondott.
-Nem lesz ennek jó vége...-nyöszörögtem halkan és megráztam a fejem nem tetszésem jelzése képpen.
-Az osztagom betegeit szabad meglátogatnom vagy lehetőleg ne tartsak velük semmilyen kontaktust?-érdeklődtem Fujimuto-tól, aggódva.
-Ha lehet inkább ne találkozzon velük. De megnyugodhat hadnagy gondjukat viseljük!-
-Értettem!-sóhajtottam nagyot.
Ezek után az idős shinigami sarkon fordult újabb kérdés hiányában és közölte, hogy megnézi a betegeit.
-Nem valami rózsás a helyzet.-sóhajtottam megint nagyokat."Remélem a dilis férjem még egyben van..."
-Segítsek kiszedni?-
-Boldogulok!-viharzott ki az ajtón, hogy csak pislogtam a meglepettségtől. Már majdnem kiürült a terem, de én még ücsörögtem egy kicsit. Rossz előérzetem volt és semmi kedvem sem volt visszamenni az osztaghoz, ahol a fejetlenség várt csak."Na, nyomás! Rendet kell tenni a házam táján..."kászálódtam fel végül.

Figyelmesen hallgatom Fujimotot, mert szeretném tudni hogy honnan lehet felismerni ha valaki megfertőződött. A tüneteket gondosan elraktározom az agyamban, ám ekkor beviharzik egy tiszt és nyomában hordágyakon fekvő Akane kapitányt és Mitsukot hozzák.
-Te jó ég! -kaptam a szám elé a kezem *Nagyon kemény kór lehet ha még Akane kapitányt is le tudta dönteni a lábáról*
-Ennek gyorsan a végére kell járnunk, mielőtt még késő lesz. Minél előbb meg kell találnunk azt aki ezért felelős, hogy megtudhassuk tőle a méreg természetét és a 4. osztag megfelelő ellenmérget készíthessen. -fordultam a többiek felé- De egyenlőre nem tehetünk mást mint hogy megvárjuk míg a kapitányék magukhoz térnek, hátha tudnak valami kiindulóponttal szolgálni a dologhoz.
Majd fogtam magam és leültem egy padra, mivel eddig fel-alá járkáltam a teremben.

*Minori türelmesen várakozott, miközben lábujjait fürkészte, mikor megjelent egy nála is kisebb lila hajú kislány. Minori először meglepődött, hogy ilyen kicsi lányt lát egy küldetés helyszínén, de aztán rájött, hogy ő sem sokkal idősebb. A hatalmas zsákot kíváncsian figyelte, de nem látta, mikor Uresii rálökte a zsákot a férfira. Majd a kis lilaság máris előtte termett, vagyis az ölében. Minori megszeppenve tűrte, mikor összekócolta fehér tincseit, bár az arcnyúzástól nem volt teljesen oda, de a kezébe nyomott nyalókán azonnal megakadt a szeme.*
- Köszö... nöm. -*motyogta, miközben a lány már távozott is.
Megvizsgálva a nyalókát észrevette, hogy dinnyés. Rögtön felcsillant a szeme, és azonnal a csomagolás leszedésével bajlódott, kevés sikerrel... Persze esze ágában se lett volna megkérni valakit, hogy segítsen kiszabadítani a nyalókát. De nem adta fel, és végre a szájába dughatta a nyalánkságot. A szemetet persze nem dobta el, gondosan begyűrte kimonója alá. Vidáman elcuppogott a dinnyés nyalókával, közben oldalra sandítva figyelte, ahogy a lila lány üdvözli barátait.* ~Hmm, mindenkinek beceneveket adogat? Remélem nekem nem talál ki semmi hasonlót... De azért aranyos.~* A nyalókát jobbra-balra mozgatva szájában, lábát himbálva nézte ahogy jönnek még páran. Aztán a zsák tartalmára is fény derül.* ~Nyalókával dobálóznak? Pazarláás!~ *sajnálkozott Minori magában, ugyanis sajátja rohamosan fogyott. A gömböcske egyre kisebb lett, végül csak a pálcikát rágcsálta. És egyre többet sandított a teli zsák cukorkára. Le se tagadhatná, hogy imádta a különfére édességeket. Jobb ötlete híján elkezdte elképzelni, mi minden lehet a zsákban.* ~Rágó, nyalókás rágó, dinnyés cukorka, karamellás cukorka...~* ezzel töltötte el az idejét, amíg a kint álló magas férfi be nem jött, és magyarázta el a dolgokat. Minori figyelmét azonnal ráirányította, és érdeklődve nézte ahogy egy másik 4. osztagos súg valamit a másiknak, majd egy kapitányt is behoztak hordágyon. Ekkor már kicsit megingott az önbizalma, hogy még egy kapitányt is le tud teríteni ez a betegség. Akkor őt ezerszer könnyebben le tudja dönteni! Elájulni pedig egyáltalán nem akar. Idegesen rágcsálta még mindig a pálcikát, miközben páran távoztak, de ő inkább a helyén maradt, nem akart semmiről sem lemaradni.*

Kamitora a falnak dölve össze kulcsolt kézzel. Hallgatta mindenki mondokáját és filozot azon hogy mi lehet ez a betegség. Majd mikor 2 beteget hoztak megint akkor Kamitora már sejtete hogy ez nem tréfa dolog.
-Télleg párokba dolgozzunk vagy egyedül? Mert szerintem ha párban vagyunk és valamelyikünk elakpja akkor a másik ide tudja hozni. De ha ez fertőző akkor a másikat megfertőzi.
Kamitora megint nyugisan állt a megszokot helyzetébe.

*Még eszméletlen. Szerencsére álmai sincsenek. Egyelőre. Aztán hirtelen kezd kitisztulni agya. Érzi, ahogy viszik valahova. Hangokat hall távolból, amik egyre közelítenek tudatához. Végül már a szavak értelmét is felfogja...
Mintha valaki ráugrana, azonban ez sem zökkenti ki nyugodt félálmából. Ahogy az se, hogy ez az ismeretlen az orrát ütögeti... Akkor tér magához teljesen, amikor már a hordágyról átfektetik a gyengélkedő egyik szobájában lévő ágyra. Lassan kinyitja szemeit, és körülnéz.*
- Á, szervusz, Amaya-chan!
*Köszönti a hadnagyot barátságosan. A többiek valószínűleg rendesen meglepődhetnek a kapitányon, aki ahelyett, hogy menekülne a kislány elől - vagy éppen megtámadná -, kedvesen üdvözli őt... Ráadásul még mosolyog is, igaz, kissé bárgyún. Nem, ez nem az a gúnyos vigyor, amit általában használni szokott, és a harc közbeni farkasvigyorhoz sincs köze...
Ekkor veszi észre a többieket, akiket hasonló stílusban köszönt.*
- Mi is történt velem?
*Kérdezi meg végül csodálkozva. Hirtelen nem érti, hogy került a negyedik osztagba... Ahogy azt se, hogy miért vannak ennyien itt. Igaz, ők nem ágyban fekszenek...*
- Ja, persze... Összeestem az irodánál, ugye?

"Ezek se biztos, hogy egészségesek, csak őket inkább egy kényszerzubbonyban és gumiszobában kéne kezelni..."ücsörögtem a széken kiterülve és a többiek idióta fejét látva. "Eh, Amaya a cukros néni...esetleg a manók is betoppannak valamikor?!"grimaszoltam szorgosan és látszott rajtam, hogy rettenetesen unom magam. Nagy nehezen az öreg is a mondókája végére ért.
-Hopppá!-hajoltam előre elégedetten vigyorogva, amikor megláttam, hogy az egyik beteg Akiyama kapitány."Hihi...a kemény legényt is elvitte a kór...ejnye-ejnye!"kuncogtam halkan. Fujimuto ezek után elvitette a betegeket és maga is távozott. Néhányan követték a példáját,de én inkább a maradásra voksoltam."Hova mennek ezek? Nem kaptak semmilyen parancsot a továbbiakra, akkor meg minek lécelnek le?!"morgolódtam egy nyújtózás kíséretében.
-Minek mentek el ezek a féleszűek?-nyögtem ki véletlenül hangosan.
-Biztos vissza fognak jönni, csak támadt egy kis elintézni valójuk.-mentegette őket Kawazoe kapitány.
-Nagylányok és fiúk ők már...nem kell kiszednie a kezüket a biliből...-
-Meglehet...de-
-MEGINT MORCI VAGY BOTSÁSKA?-húzta hátra a fejem a hajamnál fogva. Kicsi piros x-ek milliói jelentek meg a fejemen és már az üvöltés határán voltam, de ahogy kinyitottam a számat Amaya egy gumicukorkát nyomott bele. "Mi ez a gusztustalan cumi?"
-Cumi a kisbabának!-ütögette meg a fejem széles mosoly kíséretében.
-Te kis....-kezdett robbanni a bomba.
-KAPJ EL HA TUDSZ!-nyújtotta rám a nyelvét és kirohant a teremből. Az ajtóig követtem aztán gyorsan becsaptam.
-BE NE MERJ JÖNNI EGY....JÓ HOSSZÚ IDEIG!-battyogtam vissza a székemig és ültem rá vissza megkönnyebbülten.

*Csak hátulról figyeltem a fejleményeket.
~Akane kapitány kedves? És pont Amayával?-gondoltam miközben tátott szájjal néztem őket. Majd Masakira és Amayára terelődött a figyelmem.
-MEGINT MORCI VAGY BOTSÁSKA?-kérdeztem Masakitól
-Cumi a kisbabának!-ütögette meg a fejét
-Te kis....-kezdett robbanni a bomba.
-KAPJ EL HA TUDSZ!-nyújtotta rá a nyelvét
-BE NE MERJ JÖNNI EGY....JÓ HOSSZÚ IDEIG!-mondta Masaki. Én erre a jelenetre csak egy sóhajjal reagáltam.
~Miért kellett idejönnöm? Ennél még az emberek világa is jobb, pedig az ha nincsen hollow unalmas.-gondoltam. Ekkor elkezdtek szállingózni kifele a kapitányok.
~Biztosan dolgok van~