Kenpachi Ivója

Tárgy: Re: Kenpachi Ivója Hétf. Feb. 06, 2012 11:09 am

Szerencsémre Omote jól reagál a zenémre. micsoda mázli, már kezdtem azt hinni, hogy az az arrancar-os eset annyira feldúlt, hogy egy rakás vacakot alkottam. De nem. Ezt a nézetet az is erősíti, hogy jó néhány bámultak és amíg játszottam a csend is beállt Kenpachi ivójában. Mivel fogyasztunk is, nem csak ücsörgünk, ezért szerencsére nem kergetett el minket a 11. osztag volt kapitánya. Hallgatom Omote véleményét a kapitányáról. Ezek szerint bejön neki a kapitánya. Mint nekem a hadnagyom, d ez más kérdés és nem is ide való. Micsoda gondolatok keringenek a fejemben. Előbb Verashu-taichou, majd Kotomi-fukutaichou. Ez nagyon nem jó. Ez így nagyon nem jó.
- Szép dolog a szerelem, Omote. Egy nagyon jó és szép érzés, de veszélyes is. A szerelem elvakít.
Mondanék még mást is, de Omote témát vált és a Zanpakutoumról kérdez. Könnyedén megrázom a fejem, hogy nem, nem hangalapú. Majd töltök magamnak egy újabb csésze szakét, nehogy megszóljanak, hogy iszok. Miután felhajtottam válaszolok Omote kérdésére.
- A hangokhoz csak annyi köze van, hogy lehet rajta játszani. Valójában azért fuvola alakú, mert a neve kötődik a zenéhez. Heiwa. Azaz Harmónia. Sokat meditálok és többnyire ebbe az állapotba a hangszeren való játékon keresztül jutok el.
Világosítom fel Omote-kunt. Na igen a Síró Lélek Ezer Könnye az egyik legtökéletesebb meditációs zene, amit valaha komponált shinigami. Feltehetően azért is, mivel a hangszer, amin játszom a lelkem egy része. Folytatom a beszámolót.
- Zanpakutoum egyébként inkább a hakudában segít engem. A kidou és a fegyveres harc nem túlságosan az erősségem. Ellenben nagyon szoros kapcsolatban vagyok zanpakutoummal, igen magas fokon művelem a shunpot is. Ennyi.
Vonom meg a vállamat, mint aki jól végezte dolgát. Igazából,ha akar még valamit tudni Omote, akkor úgyis elmondom neki. Bemutatni a képességemet azonban nem fogom, nem szeretnék Omote-kunnak súlyos rosszullétet okozni. Nem hiszem, hogy örülne neki. Kenpachival szemben is illetlen lenne, a végén még be akarná mutatni rajtam Zanjutsu tudását. Attól pedig kirázna a hideg, még a hátamon is felállna tőle a szőr. Elvégre valljuk be, Kenpachi kapitánynak igen kemény híre van. Megittam már pár csészényi szakét, kezdek kicsit szédülni és lassan számra veszek kicsit férfiasabb témát is. Érdekelnének bizonyos lehetőségek, így az ötödik szaké után. De még mennyire, méghozzá az ember nők terén. Na igen a pia sokakból kihoz olyasvalakit, aki szabadabb szájú.
- Mond csak Omote, mennyire csinosak az ember nők? Vannak olyan szépek, mint például Mistique-taichou? Arra ... arra gondoltam. Egyszer átugorhatnánk és megleshetnénk néhányat. Azt nem tiltja a törvény.
Na igen az alkohol fura viselkedést vált ki a legnyugodtabb shinigamiból is.

Tárgy: Re: Kenpachi Ivója Pént. Feb. 10, 2012 9:52 am

Csendben kiélvezem a zenét, majd amikor Taka abbahagyja, eléggé fura dologról beszél. Azt sem tudom mi a szerelem. Nekem aztán mondhatja, hogy szép dolog. Még nem volt benne részem és nem nagyon hiszem, hogy valaha is lesz.
Végül áttér a Zanpakutojára. Kissé meglep, hogy nincs hang alapú támadása. Ezek szerint csak én rendelkezek ilyen fegyverrel. Legalább valamennyire egyedi vagyok... Taka még a fegyvere nevét is elárulja nekem. Kissé meglep, hogy ennyire nyílt velem szemben, bár amennyit ivott már, meglehet, hogy az okozza. Nem számít, a lényeg, hogy még nem voltam bunkó és nem küldtem el melegebb égtájakra. Majd Mistynek mesélek erről, hogy sikerült beszélgetnem egy másik Shinigamival.
- Nekem Nene hang alapú. - mutatok a kardomra. - Én inkább a fegyveremmel tudok jól bánni, a kézitusa annyira nem fekszik nekem. Mondjuk ennek valószínűleg az az oka, hogy régen belém nevelték azt, ne próbáljak szemtől szemben végezni a célpontommal.
Kisebb fészkelődés után újra kényelembe helyezem magam és kitöltöm a poharamba az utolsó kortyokat is. A felét azonnal felhörpintem, a másik felét pedig meghagyom kicsit későbbre. Ezt is sikeresen elsajátítottam annak idején... és úgy néz ki, az itteni életemben is megmaradt ez a „képzettség”. A szervezetemet hozzá szoktatták az alkoholhoz, így ha olyan feladatot kaptam, akkor részegség nélkül kibírtam elég sokáig. Végül egy számomra kínos kérdés következik. Kissé elpirulok, de azért elgondolkozok a kérdésen.
Kevés nőt láttam az életemben. Azokat, akiket a „nevelőim” hoztak fel, azokat nem mondanám szépeknek. Mistyhez viszonyítani őket pedig kész ócsárolás lenne. A kinti világban viszont biztos voltak szép hölgyek. Sajnos nem emlékszek ilyesmire. Láttam nőket amikor küldetésre mentem, de annyira nem figyeltem oda, hogy megragadjanak az elmémben. Így hát csak annyit tudok, hogy láttam nőket az emberek világában, de mindegyik csak egy homály számomra.
- Nos, ezt a kérdést nem igazán tudom megválaszolni. - nyögöm ki végül. - Nem igazán volt lehetőségem bámészkodni. Emlékszem, hogy láttam nőket, de azt nem tudom feleleveníteni, hogy néztek ki. Van néhány akikre emlékszek, de ők asszem a testükből éltek... ráadásul nem is voltak szépek. Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy vannak ott is szép nők. - majd átváltok a másik kérdésre.
- Azt hiszem, inkább kihagynám azt a kis kiruccanást. Még nem állok készen arra, hogy újra oda menjek. Túl sok kellemetlen emlékem fűződik még oda, ezeket szeretném valahogy lezárni. Túl sok kellemetlenséget okozna nekem. Az itteni életed milyen volt? - próbálok informálódni az itteni létről.

Tárgy: Re: Kenpachi Ivója Vas. Feb. 12, 2012 12:45 am

A sok szaké után viszonylag érdeklődő arccal hallgatom Omote-kun beszámolóját saját zanpakutojáról és arról a megállapításról, hogy sokkal jobban bírja a fegyveres harcot. A tényre, hogy orvtámadásokra képezték ki, csak bólintok egyet.
- Pedig, ha hiszed, ha nem Omote-kun, pusztakézzel is lehet valakit úgy megtámadni, hogy szerencsétlen észre sem veszi. Vegyük például azt a tényt, hogy hátulról lényegtelen van-e nálunk fegyver vagy sem.
Azt hiszem miközben beszélek kezd a fejemből elszállni a szaké, mert kezdem magam jobban érezni. Hát ilyet se tapasztaltam, lehet Kenpachi vizezi a szakét? Biztos nem kérdezem meg tőle. A nős kérdésre adott válaszára kicsit meglepődök. Elég vacak élete lehetett, ha alig volt ideje nézelődni és legfeljebb csak néhány csúnya társalkodó nőt látott. Ez siralmas.
- Igazán sajnálom, hogy nem volt lehetőséged megnézni jobban a nőket. Hidd el nekem, hogy a nőnél nagyobb művészi alkotás nem létezik a világon. Elég, ha arra gondolunk, hogy anyáink milyen gyengéden óvtak és neveltek bennünket. Az én anyám, szintén shinigami volt, akár csak apám. Hihetetlen, hogy képesek a nők egyik pillanatban kemények lenni, a másik pillanatban gyengédek és szerető, gondoskodó lények.
Na a nőkről is megadtam szegénynek a véleményemet. Most aztán rágódhat rajta, hogy vajon miből maradt ki. A következő kérdésén azonban meglepődök. Mégis milyen lehetett az itteni életem? Pár percig csak gondolkodom a kérdésen, a szakés csészémet magam elé vonom és játszadozom vele, miközben agyamban gondolatok kergetik egymás. Végül azért mégis csak válaszolok a kérdésre.
- Erre nem tudok mit mondani. Nekem ez a természetes, ami itt van. De, ha azt kellene mondanom, hogy jó vagy rossz, akkor inkább jó. Igen, azt hiszem ez lehet erre a kérdésre a helyes válasz. Jó életem volt, még fiatalabb koromban. Most sincs rossz, bár határozottan több gonddal kell megküzdenem. A 2. osztagban nem olyan könnyű az élet. Úgy pedig pláne nem, hogy a Taichou közvetlen parancsnoksága alatt dolgozok. De nem panaszkodom. Megteszem, amit meg kell tennem. Végzem a dolgom, időnként pedig lazítok egy kicsit. Összességében jó életem van itt. Nem cserélném egyetlen emberi lélekkel sem.
Mondom a válaszomat, majd arra is válaszolok, hogy nem akart velem jönni az Emberek Világába stírölni a csajokat.
- Omote-kun, ezt nem mondhatod komolyan. Most már kíváncsi vagyok, hogy mégis mit csináltál emberként, ami ennyire felzaklat. Terápiás kezelést tartunk...
Mosolyodom el.
- ... szóval, hallgatlak.

Tárgy: Re: Kenpachi Ivója Hétf. Feb. 13, 2012 11:05 pm

Csendben hallgatom Taka válaszát a közelharc hasznosságáról. Való igaz, ha az ellenfele mögött áll, akkor igazán hasznos tud lenni, de ugyanakkor biztosabb, ha hátba szúrom az ellent, mint hogy megpróbáljam leütni, vagy a nyakát törni. Nekem azonban nem a közelharc volt a feladatom.
- Elhiszem, hogy számodra a közelharc sokat jelent. Valószínűleg ezért is kerültél a 2. osztagba. Én viszont nem nagyon engedhettem meg magamnak azt, hogy mások közelébe keveredjek.
Majd ezután megosztja velem a véleményét a nőkről. Kissé meglep, hogy művészi alkotásnak nevezi őket. Nem értem, hogy érti ezt. Láttam már jó néhány nőt ezen a helyen, de ennek ellenére nem tudom elképzelni, miért lennének művészi alkotások.
Ezután viszont sikerül megfognom a kérdésemmel. Kissé elmosolyodok, hogy végre van amin ő is elgondolkozhat. Figyelem, ahogy a csészéjével játszik, közben hátra dőlök és várok. Végül sikerül megtalálnia a válaszát.
- Nos, számomra az itteni lét nem természetes. Én a korábbi életemhez vagyok szokva, ezért még most is meglepődök az emberek közvetlenségén. Gyakran meglep, amikor ismeretlenek köszönnek nekem, csupán azért, mert ezt az egyenruhát viselem. Számomra ez az egész idegen. - fintorodok kissé el.
Végül feltesz egy kérdést, amire nem igazán szeretek válaszolni. Eddig csak Misty tud a korábbi életemről. Bár ő valószínűleg valamennyire át is tudja érezni a dolgot, mivel a kapitányom is hasonló körülmények között élt, csak ő korábban.
- Tehát terápiát akarsz... - szólalok meg alig hallhatóan.
A hangom kissé fenyegetőnek is tűnhet számára, bár nem titok, direkt váltottam ilyen hangnemre. Megpróbálom kissé fenyegetően előadni a múltam.
- Nos, előző életemben is lényegében azt csináltam, amit most. Gyilkolásból éltem. Egy Karmok nevű szervezet tagja voltam. Nem önszántamból, természetesen. Mivel senkim nem volt, így könnyen kényszeríteni tudtak, hogy maradjak velük. Gyakran megvertek, megaláztak. Sokszor a bérelt nőik előtt... ez volt számukra a szórakozás. A napjaimat azzal töltöttem, hogy edzettem és a küldetésekre gyakoroltam. Ha pedig megbízást kaptam, akkor teljesítettem azt. Egészen a halálomig. - ekkor szünetet tartok és elgondolkozok pár pillanatig.
- Az itteni életem sem sokkal másabb. Edzek, vagy a kapitányomnak segítek. Esetleg az itteni megbízásaimat teljesítem. Lényegében csak a helyszín és a bánásmód más, a lényeg ugyanaz. Amikor magányosan az utcákat rovom, állandóan attól rettegek, hogy összefutok valamelyik áldozatommal. Az álmaimban gyakran látom az arcukat. Ha bármelyikkel találkoznék, tudnám, hogy én küldtem őket át a másvilágra. Hmm, ha már ennyire terápiát szeretnél. Szerinted mi az oka, hogy ide kerültem és nem Hollow lett belőlem a halálom után? Nem igazán érdemlem meg, hogy itt legyek.

Tárgy: Re: Kenpachi Ivója Pént. Feb. 17, 2012 4:36 am

Férfi dolgok… talán mégsem akarok annyira felnőni ._.

Kissé meghökkenve szemlélem az elém helyezett ételt. Kicsikét még visszakozok a megkóstolását illetően, hiszen én Okaa-san főztjéhez vagyok szokva. Érzem az ereimben, hogy a mai nap eddigi nevelésemet húzom keresztül. ._.” Remélem, Okaa-san nem fog olyan nagyon haragudni azért, amiért megkóstolom, de nem szeretném Isami-sant azzal megbántani, hogy egy egész második vacsorát fizet nekem, jómagam pedig nem eszek belőle. Modortalanság lenne ez, teljes mértékben! Még azt is érzem, hogy bőven belém férne ez a jókora adag étel, pedig aztán nem szoktam olyan sokat enni. Bár Kagami-sama ma esti edzése a reiatsu kezelésről jobban lemerített, mint hittem. Talán ez lehet az oka a felettébb nagy éhségemnek.
- Mi, „Takeo”? Mármint, csak nem Mizushima Takeo? O.O

- döbbentek tekintek föl Isami-sanra, miután lenyeltem a kóstoló darabot az ételből. Alig hittem a fülemnek, hogy esetleg annak a kékvérű Mizushimának lehet a rokona, ki anno Okaa-san osztagában szolgált. – Szó-szóval, valószínűleg Mikoto-san is a Mizushima nemesi család tagja? >o>” – kisebb pánik kezdett eluralkodni rajtam a feltételezett információ miatt, melyhez Isami-sannak köszönhetően juthattam hozzá. Belegondolva hirtelen nem is tudom melyik a rosszabb… Miyoko-san mégis csak az unokahúgom, ráadásul kapitány és a keresztapám nem biztos, hogy túl pozitívan venné a közeledésemet felé. Különben is folyton – folyvást igyekszem kellő távolságban tartózkodni keresztapámtól, lehetőleg sohasem egyedül maradni vele egy térségben, hiszen mégis anno a 11. osztag vezetője volt és engem, mint kidou használót, ki tudja hová sorolt a gondolataiban. ._.” Az sem kizárt, hogy egyöntetűen elutasítaná próbálkozásomat. Mikoto-san pedig valószínűleg ezek szerint nemes, ráadásul a főnemesi családok egyikénél, a Mizushimánál... hogyan sikerült kifognom a két legnehezebb esetet? T_T Mármint, miért pont Seretei két legszebb hölgyeményei a legnehezebb esetek? >///>”
Szinte érzem a fejem fölé sorakozó borús, sötét felhőket még annak ellenére is, hogy fedett térségben tartózkodom. A kellemetlen rosszkedvemet pedig az evéssel igyekszem elkergetni és próbálom némi jó szemmel tekinteni a dolgokat.
- De mi lesz akkor, hogyha meg tudja és többet nem lesz hajlandó beszélni velem? >///>” – némi ideges zavarral gondolok rögvest a legrosszabbra. Miyoko-chan roppantul haragtartó, ezért sem szeretném megbántani! Főleg, hogy sokkal aranyosabb mikor mosolyog és jókedvű, mintsem akkor, amikor bosszús és rosszindulatú. Egy nagy szusszanással igyekszem lenyugodni és nem is gondolni arra, hogy Miyoko-san mit művelne akkor, hogyha tudna Mikoto-sanról. – Anou… Isami-san, veled… öhm, akarom mondani… önnel is megesett már hasonló? >///<” – eléggé magabiztos a dolgában, szóval nem lepődnék meg túlzottan, hogyha már ő maga is lett volna hasonló helyzetben, mint amiben jelenleg jómagam is vagyok. De érdekelne, hogy neki is ilyen kellemetlen volt e az esemény, mint nekem és, ha igen, akkor hogy alakult a dolga és, és legfőbbképpen: miképpen oldotta meg?
- Nem tetszik tudni, hogy ki Miyoko-san? °o° - meglepetten tekintek rá, szinte nem is hiszek fülemnek, amikor meghallom a kérdését. Nem hittem volna, hogy van olyan shinigami Soul Societyben, aki nem hallott volna még Miyoko-sanról. – M-Miyoko-san Seretei legszebb hölgyei között is a legszebb, nem mellékesen pedig a 11. osztag jelenlegi kapitánya. Neutral

– osztom meg Miyoko-sanról a legfontosabb adatokat Isami-sannak. Így már csak – csak hallania kellett róla, mint hadnagyi pozíciót betöltő halálisten. Igyekeztem nem túlzottan zokon venni a dolgot a felől, hogy Miyoko-san neve számára csupa rejtély. – Anou… így már tetszik tudni, hogy ki ő? – teszem fel a kérdést, miután csípegettem egy keveset az ételből, amelyet rendelt nekem. Bízok abban, hogy csak hirtelenjében nem tudta, hogy ki ő a nagyobb ismeretségi köre miatt, még ha hatalmas vétek is szememben az, hogy valaki nem is tudja, ki is pontosan Miyoko-san. Jelen helyzetben, Isami-sannak elnézem, hiszen, mégis csak kisegít ebben a bonyolult ügyben.
- Szóval, akkor… ha ez teljes egészében normális, akkor ha ilyen okos vagy, szerinted… vagyis, ízé… akarom mondani… ön szerint, miképpen tudhatom meg, hogy melyik hölgy is az, akit tényleg, anou… szeretek? >///>” – kicsit habozva teszem fel a kérdést, amiért beletelt egy időbe mire egyáltalán megfogalmaztam magamban azt, melyet pontosan meg kívánok kérdezni Isami-santól. Feltéve, hogyha jó ösvényen kívánom egyáltalán megközelíteni ezt a problémát, eléggé tehetetlennek érzem magam jelenleg. >///>”

Tárgy: Re: Kenpachi Ivója Pént. Feb. 17, 2012 7:34 am

Omote-kun próbálkozása, hogy fenyegető legyen a története, nem nagyon válik be. Legalábbis érezhető belőle, hogy valami hatást elakart érni vele. Számomra nem volt elég fenyegető, hogy elrettentsen szándékomtól. Szándékom pedig határozottan az volt, hogy kiderítsem Omote múltját. Nem megszokott, hogy egy shinigami ilyen keserű legyen, mint Omote-kun. Omote szerencsére megnyílik és mindent elmond nekem. Figyelmesen hallgatom, majd a kérdésre nem adok rögtön választ. Gondolkodom. Lassan megfogalmazódik bennem a válasz, ami nem fogja felvidítani Omote-kunt.
- Ha figyeltél volna eleget a Plusokról szóló órákon, emlékezhetnél arra, hogy lényegtelen a lélek ártatlansága a Hollowá válás szempontjából. Én a helyedben örülnék, hogy bérgyilkosként, halálom után nem a pokolra kerültem. Azt hiszem az borzasztóbb sors lehet, mint Hollowá válni.
Nem fejezem be és Omote sejtheti, hogy valamit eltéveszthetett, mert Zanpakutoum után nyúlok és azt övembe tűzöm, majd felállok az asztaltól.
- Továbbá felhívnám figyelmedet arra, hogy méltatlan shinigami létedet egy bérgyilkos munkájához hasonlítani. Erősen kétlem, hogy parancsot kapnál ártatlan emberek vagy lelkek kivégzésére. A lidércek megtisztítása, szent küldetés, nem a meggazdagodás reményében elkövetett gyilkosságok sorozata. A lélektemetés sem hasonlítható a gyilkossághoz. Sőt! Megtiszteltetésnek kellene venned, hogy a Plusokat átsegítheted a Lelkek Világába. Mondtam neked, ne a múlton keseregj, hanem arra gondolj hogyan tehetnéd jóvá. A puszta gondolat is sértő, hogy a Gotei 13 osztagának munkáját bérgyilkossághoz hasonlítod. Nem, nem értem félre, múltad fölött siránkozol, önmagad sajnáltatod a múltad miatt. Már rég nem vagy ember, shinigami vagy. Kötelezettségekkel és példamutatással jár. Azzal akarod elnyerni mások szimpátiáját, hogy mindenkinek elsírod milyen cafat életed volt vagy azzal, hogy megmutatod mindenkinek, shnigamiként képes vagy nagyot alkotni? Emberi életedet nem szabad elfeledned, de sírni sem szabad rajta. Inkább szemed előtt kellene tartanod, hogyan ne viselkedj. Vajon mit szólna az a shinigami, aki lélektemetett téged, ha tudná, hogy vernyákolsz, mint egy macska?! Férfi és shinigami létedre siránkozol, mint a vénasszonyok.
Még megvárom a válaszát, után magára hagyom Omote-kunt. Gondolkodjon el azon, amit mondtam. Ha tovább sír vagy rinyál, esetleg neki áll lebunkózni ... nos, Kenpachi Ivójában vagyunk. Itt mindennaposak a verekedések. Kinek tűnik föl, ha két ittas shinigami közül az egyik, hirtelen felrúgja a másikat. Senkinek. Márpedig Takashi igen közel van ahhoz, hogy Omote további siránkozása esetén, egyszerűen felrúgja. Abból talán ért. Az talán majd segít neki, hogy vegye észre magát. A jelenlegi élete adomány, egy sokkalta jobb életre.

Tárgy: Re: Kenpachi Ivója Szomb. Feb. 25, 2012 10:29 am

Miután befejezem a mondandómat, rájövök, hogy nem értem el a kívánt hatást. Válasznak csak nyers „beszólást” kapok. Csendben tűröm, nem igazán érdekel a dolog. Bár egy idő után elég rendesen felidegesít a szavaival és legszívesebben neki mennék. Azonban rá kell jönnöm, nem lenne túl sok esélyem ellene. Képzett közelharcos, tehát hamar elverne. Éppen ezért lehiggadok és nem csinálok semmit.
- Te akartad tudni, hogy mi a bajom! - válaszolok. - Nem szándékosan „sírtam el” a bánatomat. - folytatom.
Ezután kiöntöm a megmaradt italt is, majd felhörpintem egy pillanat alatt. Alaposan felmérem a Shinigamit, majd elvigyorodok.
- Nem is hinnéd, mennyire hasonló a két foglalkozás. Annak idején gazembernek, most Hollow-nak nevezik a célpontjaimat. Meglehet, hogy most több jót cselekszek, mint annak idején, de még nem nagyon volt benne részem. Hmm, vajon te mit szólnál, ha egész életedben szenvedtél volna, nem ismerted volna a világot, amibe születtél, nem beszélhettél volna senkivel, majd végül eldobtak volna, mint egy darab rongyot? - váltok kissé dühös hangnemre. - Hidd el, az életem nagyon kemény volt és sajnos a személyiségem nem volt elég erős ahhoz, hogy feldolgozza. Most pedig azt mondod, hagyjam hátra a múltat. Hogy tudnám hátra hagyni? Annak idején megtörtek és eddig még sehogy sem tudtam helyrehozni a megrázkódtatást, ami korábban ért. Ebben az egész rendszerben nem tudok bízni! Amikor rám mosolyognak, azt várom, mikor fognak elárulni, ha sétálok, akkor gyakran várom, mikor próbál valaki hátba támadni. Sajnos te nem értheted ezt az egészet. Majd ha veled is hasonló dolog történik, akkor rájössz, milyen nehéz feldolgozni egy ilyen esetet.
Ezután felállok a helyemről és Kenpához sietek, majd a legerősebb italából kérek egy pohárkával. Amint elém nyomja, felhörpintem azt. Pár pillanatig csendben gondolkozok, majd a Shinigamira nézek és megcsóválom a fejem.
- Elismerem, jó vagy ezekben a lelkizős dolgokban, de azt ne várd, hogy egyik pillanatról a másikra meg fogok változni. A kapitányomnak köszönhetően már elég sokat javult az állapotom. Ha korábban találkoztunk volna, akkor tudnád, korábban mennyire ramaty állapotban voltam. Ez a beszélgetés is segített kicsit, tehát ne aggódj nem lesz túl sok nyafogás a későbbiekben. - ekkor kissé elkomorodok. - A bizalmamat viszont ne kérje senki!

Tárgy: Re: Kenpachi Ivója Csüt. Ápr. 26, 2012 2:12 am

Férfi dolgok – ideje felnőni

Megvonom a vállam kérdezett állítására, ezelőtt még sosem gondoltam bele igazán, hogy ki is lehet ez a Mikoto. Helyes kislány, nem is csoda, hogy Hajime-kun kiszemelte magának, az a Miyoko még túl fiatalkának tűnik ugyanis számomra. Meg valahol ijesztő is, hogy egy ilyen korú kislány legyen az új Kenpachi, bár a szüleiből, legalábbis az anyjából kiindulva… brrr… Kiráz a hideg valamiért a mosolyától, pedig egyébként tetszenek nekem a szőkék. :/ Nem csodálom, hogy NaoNao annyira retteg tőle, a helyében én is összefélném magam, Kotomit meg egyáltalán nem értem, hogy képes megférni mellette. Elődöm kiléte azonban nem az én dolgom, ebben az esetben legalábbis semmiképpen – furcsa belegondolni, hogy amíg az osztaghoz nem érkeztem, ő volt itt a hadnagy - , na meg az is sokáig tart, mire leesik nekem, hogy miféle Miyokoról van szó. Ha Hajime-kun nem magyarázza el, valószínű, sosem jövök rá, kiről is beszélt eredetileg, hiába, valahogy ő szerepelt a lista legvégén, amikor azt kérdeztem, ki lehet a másik lány, aki bejön Hajimének. Első tippem inkább az a kislány lett volna, aki folyton Shiratori-taichou nyakán lóg, korban szerintem jobban is illik Hajiméhez, meg Shiratori-taichou mégis csak Hajime apja. Azt hiszem, kicsit irigylem, amiért ilyen remek fia van, holott egyáltalán nem gondolkozok családalapításon, de ha mégis gondolkoznék, biztosan ellennék egy olyan korú sráccal, mint amilyen Hajime. A tanári mellékmelót is élveztem, mondhatni, már-már hiányzik is, ahogyan azzal nyaggatnak, hogy ne kelljen még egy kört futni. Cool

- Azt tudtam eddig is, hogy Keonak van egy húga. Biztosan ő az. Még hasonlítanak is, a lány pedig folyton anikizte őt. – kezdem el eltüntetni az elém rakott kaját, mert hiába, én zabás vagyok. Kimerített azért az edzés, elég ritka az, ha kidoukat gyakorlok, egyszerűen jobban lefáraszt, mintha egész nap erősítettem volna, és úgy érzem, nem is igazán megy jól nekem a dolog. Ami Mikoto-chant illeti, tényleg folyton úgy beszélt, mint valami elkényeztetett kisnemes, a francia leckéi biztosan az agyára mentek. Persze Ai is nemes, azonban ő legalább nem beszél furán, ha viszont Hajimének ő is tetszik, végtére is, lebeszélni nem beszélhetem róla. Neki kell szeretnie, nem nekem. Surprised

- Persze, persze, az apjával jó haverok voltunk, míg be nem kötötte a fejét. – az egyik szakés pohárkába töltök egy keveset, mármint teli, hiszen ezek tényleg elég kis poharak, olyan hagyományosak. A porcelán egészen átforrósodik ennek hatására, ám a pohárka maga gyakorlatilag forróbb, mint maga az ital. Az édeskés, jellegzetes ízű nedűtől Hajimének bízom benne, semmi baj nem lesz, hiszen éppen csak egy kóstolót kap, s ekképpen férfivá avatom őt. Cool

Legalábbis félig, hiszen a másik fele még hátravan, amiben viszont egy fontos döntést is meg kell hoznia még mielőbb, ebben pedig muszáj vagyok ellátni őt néhány tanáccsal, hogy ne süljön fel. Amikor olyan idős voltam, mint ő, még én is bizonytalan voltam jó ideig, s nem hogy kettő lány tetszett, de még rosszabb volt, mindig más, s idő kellett, míg felismertem, hogy nem attól leszek szerelmes, ha belerobbanok egy kapcsolatba. Azt hiszem, valahogy így volt Aival is, meg kellett ismernem, míg tényleg szeretni tudtam, most pedig, hát… valahogy nem tudom, milyen lenne nekem nélküle.
- Ne aggódj, nem fogja megtudni. – kacsintok rá, miközben célzásként az orra elé tolom a forró, kicsi porcelánedényt. A sajátomat ügyesen megfogva emelem, azonban elég alacsonyan tartom, hogy ne öntsem ki lendületesen. Miután kicsit bíztatom még, hogy csupán kóstolja meg, aztán békén hagyom, koccintok vele, és megiszom a saját adagomat. Többel azonban ezután nem kínálom, mert ismerem a szaké hatását, és nem tudná megállni Hajime se, hogy ne igyon egy újat és még újabbat. Kóstolónak csak elég volt, az ő korában nekem sem járt több. Surprised

- Persze, persze… az meg Keo kapitánya. – dőlök hátra elégedetten, és öntök még egyet magamnak a szakéból. Lévén az étkezést én már befejeztem, csupán a szaké elfogyasztása maradt. Hajime nálam lassabban esik, így hát megvárom, míg befejezi, bár nem szándékozom sokáig ezen a helyen tartani. Lassacskán egyre csak nő a hely forgalma, egyre több vendég tér be, páran a balhésabbak közé tartoznak, ismerem már a fajtájukat. Azonban hadnagy vagyok, amíg itt vagyok, nem történhet semmilyen baj, nem igaz?
- Nyugodtan tegezz csak. – hagyom meg neki, amúgy sem szeretem, ha magáznak. Persze ha ragaszkodik hozzá nagyon, nem fogok akadékoskodni emiatt.
- Amikor olyan idős voltam, mint te, nagyon sok lány tetszett. Abban az iskolában, ahol tanultam, kevés volt a lány amúgy is, meg azt hiszem, elég sok barátnőm is volt. – vonogatom meg a vállaim. Semmiféle nagyzolás nem hangzik ki hangszínemből, pusztán közöltem a tényt, hogy mekkora kúlság is vagyok. Szép és jó idők voltak azok. Cool

Végül azonban előredőlök kicsit az asztalon, hogy elmondjam a titkot: nincs titok! Egyszerűen hagyni kell megtörténni.
- Tölts velük sok időt és ne siesd el a dolgot. Látom rajtad, hogy még bizonytalan vagy, és ha komolyan tetszenek mind a ketten, akkor vedd lazábbra a tempót. Szuszogj kicsit, és ismerd meg őket. – hajtom fel a következő kis pohárka szakét. Elég gyenge, pocsék minőség, de legalább Hajime szülei nem mondhatják, hogy egy alkoholistával tölti az idejüket a fiuk. Neutral

- Az idő majd eldönti helyetted, melyikükkel érzed a legjobban magad. – tüntetem el az utolsó adag szakét, majd állok fel az asztaltól, hogy indulásra készen fizessek. A tányérokat és a szakés poharakat visszaviszem a pulthoz, mert itt ez a szokás, majd kifizetem a fogyasztást, hogy elindulhassunk, mielőtt túl nagy lesz a zene hangereje és a tömeg.
- Na, hazaviszlek, Rómeó, ne aggódjanak miattad. – borzolom össze a fiú haját így osztva le neki egy buksisimit, s indulok ki a kocsmából. Már egészen besötétedett, így kell egy kis idő, mire hozzászoknak a szemeim az új fényviszonyokhoz. Már csak egy a kérdés. Merre is lakhat Hajime? Neutral

Tárgy: Re: Kenpachi Ivója Kedd Május 01, 2012 5:03 am

Férfi dolgok… talán mégsem akarok annyira felnőni ._.

- Szóval anikizte… – motyogom orrom alatt, kissé feszülté válva, amint megtudom, hogy Mikoto-san több mint valószínű, hogy Mizushima-san testvére. Nem kis bizonyítékot kapva hozzá alapul, mely arra mer tanúskodni, hogy mindez valószínűleg igaz is.
Felmerülő idegességemet az igazán érdekes szendvics eszegetésével igyekeztem elnyomni ezzel kapcsolatban. Hiszen Mizushimia-sant nem éppen úgy ismertem meg, aki békésen eltekintene a felől, hogy esetleg megpróbálnék húga, Mikoto-san felé közeledni. Ebből a szemszögből nézve nem is tudom, hogy Matetsaku-san keresztapám vagy Mizusimia-san lenne a rosszabb. T///T”
- Öhm… köszönöm. – veszem át Isami-san által nyújtott apró poharat, mely roppantul ismerős, s kisebb merengés után nyomban fel is ötlik bennem, hogy miféle italt is szoktak fogyasztani ilyen kis ibrikben a felnőttek. Gondolataim összekuszálódnak ettől, hiszen Okaa-san egyre több és több dologért haragudhat most már rám, amint ezt megtudja. Nem kértem tőle engedélyt, hogy elmenjek Kagami-sama edzésére, aztán se szó, se beszéd nélkül kiszöktem… és akkor még később is érek haza az aprócska kitérőm miatt, ahol ráadásul alkoholt fogyasztok. Okaa-san ne haragudj! T_T”
Igyekszem elmémet visszairányítani a beszélgetésre, nehogy valami részlet fölött elhaladjak, ami számomra még fontos lehet a jövőben. Mondata miszerint ismeri Miyoko-san édesapját nem lep meg, hiszen az egykori 11. osztag kapitányát ki ne ismerné. Igazából büszke vagyok arra, hogy ő a keresztapám, még annak ellenére is, hogy… félek tőle. >///>”
Kétségeimre rendkívül magabiztosan válaszol, mely arra mer következtetni, hogy minden bizonnyal van tapasztalata ilyen téren. Persze ez várható volt, nem is kételkedtem e felől, nem hiába Isami-sanhoz fordultam a felmerült problémámmal.
- I – igen, valóban és Mizushima-san kapitánya. >///>” – zavartan vakarom meg tarkómat, ahogy tudatosul bennem, hogy elsiklottam egy ilyen apró, mégis fontos tényező felett. Miyoko-san talán bonyolultabb egy körrel a hadnagya miatt. Biztosra veszem, hogy Mizushima-san sem nézné jó szemmel, hogy esetleg közelednék a kapitánya felé.
Lehorgasztott fejjel kémlelem az asztal felületét, miközben apránként tudatosulnak bennem a legapróbb információfoszlányok is. Egyre inkább elveszve érzem magam az üggyel kapcsolatban. Kínomban még az alkoholt tartalmazó pohárkába is beleiszok, még ha nem is szándékoztam inni belőle, mivel Okaa-san eddig sem engedte és minden bizonnyal okkal, ezért hanyagolni akartam volna ezt a dolgot, de a kíváncsiságom legyőzött. Igazából többször is megfordult fejemben, hogy talán… mi lenne ha, csak egy kortyot mégis beleinnék, de biztosan több másik velem egykorú is elmélkedett már ilyesmin. Gondolom… >///>
- Anou… öhm… rendben! Vagyis… megpróbálom, de nem ígérek semmit önnek, vagyis neked Isami-san! Hiszen nem túl udvarias, hogyha a fukutaichout letegezi egy egyszerű shinigami, nem? >///>” – hirtelen ér kedves felhatalmazása, melynél nem ő az első, aki ilyesmit enged meg a rangosabbak közül, mégis nehezemre esik e szerint tenni. Amiért nem szándékozom se Okaa-sant, se pedig Otou-sant azzal lejáratni, hogy udvariatlanul beszélek másokkal, miközben ők igyekszenek megtanítani az illem legnagyobb fortélyaira is.
Amint túlpörgő gondolataim mellett megkóstoltam az italt nem is mondanám azt, hogy túlontúl finom volt meg azt sem, hogy rossz is. Nem is értem, hogy mit szeretnek ebben annyira a felnőttek. Oldalra fordított fejjel teszem le a poharat az asztalra, majd figyelmemet Isami-sanra vezetem és hallgatom végig tapasztalatairól szóló beszédét.
- Szóval töltsek több időt a társaságukban… esetleg hívjam meg őket különleges helyekre? >///> – érdeklődöm bátortalanul, hogy egyáltalán jól értem e, a mondandóját. Minden bizonnyal hatékony ez a technika, bár el se tudom képzelni Isami-san, hogy tudta megoldani azt, hogy a barátnői nem tudtak arról, hogy ő nem csak egyel, hanem többel is együtt van. Én ezt el se tudnám képzelni, sőt eszembe se jutna Miyoko-sant vagy akár Mikoto-sant megtéveszteni. Bár az ismerkedés még belefér, ugye? Azzal nem bántom meg egyikkőjüket sem, nem igaz? >///>
- É-értem. – bólintok, ezzel is jelezve, hogy egytől –egyig felfogtam tanácsának minden szavát és eszerint is próbálok majd eljárni és jobban megismerni Miyoko-sant, illetve Mikoto-sant, hogy megláthassam, melyikük is fontosabb számomra. Merengésem során fel se tűnik, hogy mindeközben Isami-san már fizetet és indulásra készen áll, míg ismét túlontúl bensőséges mozzanattal áll elő. Bár most igyekszem türtőztetni magam és nem kiabálni vele emiatt, miután ennyi hasznos tanáccsal ellátott, de ennek ellenére sem tudtam tartani a számat a becenévvel kapcsolatban.
- A nevem Hajime! >/////> – vágom hozzá kicsit emeltebb hangon, miközben megpróbálom összekócolt hajamat rendbe tenni, hogy ne lógjon a szemem elé egy hajtincs sem. - Anou… elnézést Isami-san. – zavartan álltam fel és indultam meg oldalán. El sem hiszem, hogy képes voltam ennyire felkapni magamat egy ilyen apró „viccen”, mert biztosan csak szórakozásból mondta Isami-san az előbbit és nem azért, mert esetleg megfeledkezett volna nevemről. A pillanat hevében mégsem tudtam valamiért megakadályozni, hogy emiatt ne járjon a szám. Főleg, hogy még haza is kísér, bár semmi szükség nem lett volna rá, mert egymagam is hazatalálok, meg aztán inkább én vezettem el hozzánk Isami-sant, mintsem fordítva, ennek ellenére tisztességes meghajlással köszönöm meg azt, hogy fáradozott időt szakítani rám, hogy tanácsokkal ellásson, illetve második vacsorára is meginvitáljon. Biztosan hozzá fordulok legközelebb is, hogyha valami problémám van.
Ehh… tényleg, most jut eszembe… elfeledkeztem megkérdezni Isami-santól, hogy mitévő legyek, hogyha esetleg Miyoko-san és Mikoto-san iránt is ugyanolyan érzéseket fogok táplálni azután is, amint jobban megismertem őket. >///>”

// Köszönöm a játékot! *w* //

Tárgy: Re: Kenpachi Ivója Csüt. Szept. 06, 2012 3:28 am

Ünnepeljük az ünnepelni valót – Háromszoros hurrá a Sámánoknak!

Mit volt tenni, nem volt mit tenni, hogy én tovább ott tegyem a tenni valót a birtokon az ki volt csukva. Azt még nem tudtam hova, minek, miért megyek, de erősen buzgott bennem a csibész ösztön, minél ügyifogyibb tempózással kotorjak el veszélyzónából, amit úgy hívnak nemesi teendők. Hiába húztak be a csőbe, ide nem láncolnak csodálatos életem bimbózó éveinek maradékára, ráncos nyanyóként, kifehéredett hajjal és pókháló borítással szabadulhassak mindenféle unalmasnál értelmetlenebb izébizével buksimat univerzális méretekre tágító szöszölésről. Kikérem meg persze be is kérem magamnak a napi alkohol koponya adagomat, ugyanis ilyen szörnyűséges rémeset akkor se fog történni, ha töltelékhiányos pilóta keksz leletekre bukkannak a hátsókertemben, vagyis a Kuchiki tanyán, mert én fix mosom bársonyosan baba olajjal ápolgatott praclijaim. Én kérem szépen becsületes nasi zabbantó szorgalmas hangyácska vagyok, ha már a közepét kicsócsálom a fedlapokat is tisztességesen beburkolom, maximum nutellás szuperhőst hívok hozzá segítségül. Lényeg a lényegtelenségben, semmi terhelő bizonyíték nem maradna utánam, kivéve a csokis képemet meg egy-két kósza morzsát a ruhámon, de a legtökéletesebb úri hölgyek sem kerülhetik el, ne történjen velük intyürke prüntyőke baleset, persze cseppet sem saját hibájukból kifolyólag.
Nya, de mostan ott tartottam, eszeveszett tempózással poroszkáltam kifelé a birtokról, amikor megütötte hihetetlen éles, néhanap bevallottan szelektíven üzemelő hallomásom, drágalátosan szoknyapecér és kellemesen lökött rokonom került a napi hírfolyam étlapjára, miután a cseléd népségek kicsöppentették összes nyálukat bátyus, napfényen tökéletesen csillanó hajzuhatagján és egyéb alkatrészein. Biztos, amiatt van, testvérem meg így nem látok túl a látásomat elhomályosító masszív gonoszkodás falán, mert hiába jegyzetelem fel az összes dumbó járataimig teperő bókhalmazt, egyiket se vélem felfedezni. Félreértések ne essenek a horizontról lefelé, rokonom, egyértelmű, mindent kizárólag fes fiatalember benyomását keltheti, elvégre családi vonás lehet az elbűvölő külső és mivel még mindig nem esett rám műhód, meteor, szélütést kapott bolygó, ufó csészealj, igaznak könyvelem el a kijelentést, mely szerint igenis szép vagyok!
Ennek úgy tudtam önérzetet kéne cirógatnia, de nekem inkább kínosan kong a bödön oldala, saját magamat győzködöm frankó bige vagyok. Többet azt hiszem nem csinálom, mert a végén kilyukadok oda, korosodó, végtelenül magányos nőszemély vagyok, ki kutyának se kell. Na, ez most hatványozottan mellbe vágó élményként csengett füleimben! Pontosan itt, de nagyon itt rekesztem be az elmélkedést, hiszen annál a résznél masíroztam, imádottan perverz és tökéletes pajtásként alkesz rokonom végre túlbukdácsolt az Akadémia rögös pályáján. Hivatásos shinigami lett belőle, azta macska rúgja meg! Miket kell fű alatt megtudnom, amikor erről minimum égen úszkáló démonmágia feliratot kékne gyártani, had tudhassa az egész világ, mekkora őrületesen hatalmas dolog történt felénk. Ha már a nemesek kenyere felvágni, miért ne lehetne stílusosan tenni? Nem probléma, mert én mindjárt kezelésbe veszem azt az elkanászosodott lurkót! Ideje lesz babazsúrt rendezni, jó sok sake társaságában, amihez naná, szívesen adom felnőtt felügyeletemet! Minek is húztam volna a drága másodperceket, ha korlátlan, háttér történettel erősen megtámogatott indokom volt inni? Rögtön felkötöttem a teleportálós cipőket, irányba állítottam kuzin kilométerekről kiszúrható viskóját, aztán adjad nekije!
Feltúrva a kimono ujját gyújtottam be a rakétákat, annyira, kissé sikerült megrendeznem az épületek tetőszerkezetét. Néhány cseréppel fejbe rúgtam az arra bóklászó őrség tagjait és van egy olyan érzésem a frissen mosott lepedőket sem a fejemen akarták viszontlátni, miközben szellemet játszadozva bukdácsoltam fel az üldözött építmény, reménytelin csillogó ajtajáig. Itt, azért behúztam a kéziféket, nehogy már, hogy már ekkora gázos huhogó bagolyként csapódjak be uncsihoz. Sűrű balerina pörgésekkel kikászálódtam belőlük és rátukmáltam az első felém közeledő szolgálóra. Nem értem rá az ágyneműk sorsával foglalatoskodni, mivel várt rám szentségesen másnaposságot ígérő látogatásom nyitánya, amit jó szokásaimat tartva most se kapkodhattam el. Hoznom kellett a hihetetlen eszelős, buggyant és garantáltan idegszanatóriumi beutalóval rendelkező rokon szerepét. Ehhez már csak annyika kellett, vészjósló ördögként kihúzva magam vágjam ki a tolóajtót, de úgy, de úgy, mint a budiajtót szokás és alvilági kacajjal bökjek a hirtelen le se esett mit csinál kuzinomra. Pontosítok, nem érdekelt mit művelt, mert ettől a sötét aurát eregető meg kellően fenyegető belépőtől, talán felébredt, felöltözött, lemászott jelenlegi szíve hölgyéről. Akárhogy is legyen, innentől fogva nem volt menekvése, mert lágy tavaszi fuvallatként, shunpo-val berongyolva a terembe libbentem közvetlen orrocskájához.
-SÁ…MÁN…KAAAA~H!- Lendítettem előre, de nagyon előre serpenyőmet unoka testvéri szeretetem plafont nyaldosó megtestesüléseként, képen verhessem legújabb, férfiakon tesztelt, teflon nevelő eszközömmel. A szívemet melengető kongástól, vagy épp annak elmaradásától függetlenül, óriási lelkesedéssel gáncsoltam ki, hónom alá csaphassam azt az égi meszelő mindenségét. Ne gondolja már a kis naiv drágaság, megúszhatja, ne ropogtassam meg nyakacskáját, miközben bájosan tökéletes mosollyal élvezem ki minden másodpercét magasságbeli fölényemnek.
-Ej, te pernahajder csibész! Hát, odakint koslatva, fű alól kell megtudnom negyedik osztagos nagylegény lettél? Mikor szándékoztál róla szólni egyetlen, utánozhatatlan, csodálatos, nagyszerű és ajánlom imádott unokatesódnak, aki mindjárt elvisz egy görbe estére, mert, macska rúgja meg, ezt garantáltan nem hagyjuk ünneplés nélkül!-
Jól van, azért ne kínozzuk halálra szegény teremtést, mielőtt egyáltalán odáig juthatnánk elindulunk a hajnalra kiegyenesített szerpentín mentén, gyorsan eleresztettem szorításomból. Ujjaimat igazán kedves, törékeny teremtésként tördelve eresztettem útjára ördögi kacajom, had érezze, tiltakozni mer, le akar koptatni, cikinek érzi társaságom, szétkapom, mint Flopi a lábtörlőt. Engem nem lehet csak úgy, semmilyen indok nélkül lerázni, főleg, ha piálásról van szó. Akkor nincs az a globálisan beütő probléma, ami eltéríthetne szándékomtól forró szeszt guríthassak le csontszáraz torkomon. Ezért se tágítottam előle, mert, a végén kereket old, aztán itt maradok mérgesen, de ha utána megtalálom, abból aztán nem lesz köszönet. Kivárom soromat rendbe szedhesse hátsóját, hiszen láttam már elég pucér férfi hátsót. Na jó, azért, ne érjen kritika kukkolom a férfi hozzátartozóim bevágtam a gyorsan ütemezett hátra arcot és a falat sasolva malmoztam.
-Kapd össze magad, Sámánka! Vár ránk az éjszaka! – Tettem csípőre csodálatos házisárkányként fújtatva mancsaimat, érezze a feszkót, ha nem szándékozna záros időn belül megejteni a készülődés fogalomzavaros körét. - Közben azért csorgathatnál néhány infó csírát drágaságos rokonodnak mi van véled? Még mindig futkorászol a pipik után és még mindig helyben hagynak? Mondtam, hogy tessék a shunpo-dra edzeni! Lusta kölyke! Tényleg-tényleg-tényleg! Meg van még az a lyuk a férfi részleg felé? Egyszer feltankolhatnánk nasiból és elmenetnénk ingyen pipsót nézni. Bevállalom a kemping széket, édességet, meg távcsövet!-
Arról nem szólt a fáma csendben kéne maradnom, szóval nem éreztem szükségét néma csendbe burkolózva hortyogjak egy sort. Így legalább tesztelhettem még köreimben tartózkodik e. Gyanúsan nem csorgatott nekem választ, lekapargathattam a nemzetközi helyzetet, messzi vidékekre menekült.

Tárgy: Re: Kenpachi Ivója Csüt. Szept. 06, 2012 7:01 am

Buli-buli hátán. Ilyen, ha két Kuchiki tombol.

- Válaszd az életet. A munkát. A karriert. Válaszd a családot. A televíziót. A mosógépet. A kocsit. A CD lejátszót, az elektromos konzervnyitót. Válaszd az egészséget, az alacsony koleszterinszintet, és a fogászati ellátást. Válaszd a jelzálogkölcsönt, az otthont és a barátaidat. A szabadidőruhát és a sporttáskát. Az ócska, háromszobás lakást. Válaszd mindezt, azután kérdezd meg magadtól, ki vagy? Válaszd a kényelmes fotelt és az ostoba vetélkedőket. Tömj a szádba ócska, szemét ételeket. Pisálj utoljára egy szeretetotthonban. Légy terhére nyomorult kölykeidnek, akiket csak azért nemzettél, hogy legyen, aki a helyedre lép. Válaszd a jövőt. Válaszd az életet. De miért választanám mindezt? Nem választom az életet. Mást választok. Miért? Nincs különösebb oka. Mi szükség okokra, amikor ott van a szabadság*.- mondta a szőke lánynak, akin látszott, hogy nincs túlságosan sok esze. Tipikusan az a fajta volt, akinek esze semmi, dugd meg jól. Nem lehetetlen, hogy az életben is inkább a külsejével érvényesült, és súlyos önértékelési gondokkal küszködött. Pontosan megfelelő Samanuskenak. Nem vágyott másra, csak egy kis szórakozásra, és ezt mértéktelenül meg is kapta. Hiszen elég volt ez a pár ostoba kis szó, és a kedves hölgy, már is okosnak gondolta Samanusket, mi több, éretnek, és felvilágosultnak. Nos, akkor ideje volt végre menni, forrjon össze két test egy kis unga-bungára. Ikichi is elvolt magának, egy kis ital, és már a csilláron tombolt a kis barátja.
Reggel pedig mikor végre felkelt, zúgott a feje, alig tudta kinyitni a szemét, Ikichi is jelen volt, a zoknis fiókban aludt. Ám ideje elvarrni a szálakat, ezért hát a szőkeséget elsőnek kedvesen kezdte rázogatni, csak nem nagyon akart felkelni, nem volt mit tenni, befogta az orrát, és várt. Várt, míg szinte felpattant, és levegőért kapkodott. Samanuske pedig csak ártatlanul mosolygott.
- Remélem az éjszaka neked is kellemesen telt. Nekem nagyon, de sajnos… hát hamarosan itt lesznek a… a kapitányom, és hát tudod, nem lenne jó, ha itt találna. Szóval lehet menned kéne.- hazudott, hát persze, hogy hazudott. De ezért vadászik ostobákra, mert azok elhiszik ezeket. - Nem-nem, majd a ruhákat felveszed később. Ott az ablakom, nem olyan magas, nem lesz bajod. Várj, segítek is. - mint minden rendes, és lovagias férfi, felállt, és ment segíteni. Elsőnek a lány ruhát dobta ki, azzal a magyarázattal, ha leesne, akkor puhára fog. Majd pedig következet a nő. Nem tudta, miért háttal akart kimászni, de már az Ő dolga volt, bár ne tette volna.
Húzódót az ajtó, Samanuske megijedt, fordult, és a könyökével meglökte a partnerét, aki egy vékony, ijedt visítás társaságában kiesett az ablakon. A puffanást hallotta, és a becsapódás pillanatában összerezzent, és hunyorított. Rá pont nem számított, és a kiabálásra Ikichi is felkelt, de elég volt neki ennyi, mert már a zoknik alatt volt.
- Szia Hana, mi az a kezedben?- ha eddig nem fájt a feje, hát most fog. Még szerencse, hogy az apja szerint elég kemény. Lehet igaza volt, amikor fejjel bontotta a falat a lányöltözőben, hogy egyszerűbben kukkolajnak. Persze az se sikerült, mert utána nem csak a feje vérzett, hanem egyéb helyeken is megsérült. Elég annyi, hogy egy darabig csak hason tudott aludni, és begipszelt lábbakkal szenvedett.
Dőlt mint egy fa, csak éppen nem reccsent derékban, és ha ez nem volt még elég, a lába is úgy döntött, pont mos szakít a talajjal, és enged a lökésnek. Esett előre, de nyakánál elkapták, és kapta a ropogtatás. Sose gondolta volna, hogy kedves rokona bukik a fojtogatásra. Kiguvadtak a szemei, félő, hogy lassan puskagolyóként fognak kilőni.
- Elfelejtettem volna szólni? Ehhh, a hármas csigolyám. Pedig akartam… csak tudod a sok csa… dolog, meg intézés, és persze fater is zargatott. És persze hogy te vagy az én imádottegyetlenlegszebbcsodálatosanpáratlantökéletes unokatesóm. Akkor mire várunk még? Megyünk inni? Csak ahhoz kell a nyakam is… - varázsszó volt talán, vagy csak kegyelmet kapott? A lényeg, a nyaka szabad, Samanuske pedig a padlón elterülve. Mozogni se tud már nagyon, fáj a nyaka, fáj a feje, és már fáj majdnem mindene, arról nem is beszélve, hogy csak egy alsó van rajta. Felszólításra pedig csak emelte a kezét, és hüvelykujját felfelé mutatta, jelezvén, hogy minden rendben, összekapja magát. Ám csak most jön a feketeleves.
- Nagyjából úgy van, bár manapság egyre kevesebbszer kapnak el. Legutoljára csak két napja, bár akkor alig vertek meg, és csak kis letolást kaptam. Áh, inkább a tűrésre edzek, van abban valami jó, ha pár csini csaj püföl el. Persze amikor már botokat is használnak… na ott már nem természetes a mosolyom.- átfordult a hátára, és kérdően nézet fel Hanara. Mire gondolhat? Mert Samanuske csak a női részlegbe vágott lyukat… csak nem? Csak nem az imádott kuzinja is van olyan rossz, mint a fiatalabb Kuchiki? Kaján vigyorra kúszott az ajka, családban marad. - Lehet megvan, de ha nincs, hát csinálunk rá egyet. És benne vagyok, aztán ha elkapnak, majd rád kenek mindent, okés? Tényleg, nem gond, hogy nem folytatom a családi hagyományt? Nem a hatosba kerültem, pedig én mondtam, hogy csinálhatnának egy új osztagot is, a 69-et. Tuti tag lennék. - tovább vigyorgott, majd felpattant, és beslisszolt a mosdóba, hogy lehetőleg ember szaga legyen. Ám útközben még Ikichit is elkapta.
- Te se maradj büdös. - férfiból volt, hamar letudta, ahogy a kis majma is, gyors szárítás, és már kész is volt. Felkapta a szokásos ruháját, és kinézet az ablakon. Szerencsére a lány már eltűnt, bár kúszás nyomok azok voltak. Reméli nagy baja nem lett, bár csak tudná a nevét.
- Na, és hova megyünk? Minek rúgjuk ki az oldalát?- megpaskolja a saját vállát, és Ikichi, aki jelenleg egy szőrös labdára hasonlított, de felpattant a vállára, majd át a kezébe dobta a cigit, meg a tárcáját, és utána ugrott át Hana vállára.
- Szerintem mehetünk akkor. Cigi megvan, pénz van, zanpu akad, a kanosság is éppen megvan, a májam is kész, és remélem bírni fogod a tempót.- magabiztos vigyorral az ajkán indult el kifelé.- Reszkess város, a két Kuchiki piálni megy.

Spoiler:

Tárgy: Re: Kenpachi Ivója Szomb. Szept. 08, 2012 8:55 pm

Amikor a kard... akarom mondani a szakés csésze lesújt!
(Avagy ismerkedés a kocsmában Raiden és Chiyo)

Azok az emberek, akiknek volt olyan idióta a családjukban, mint nekem Shion, megfigyelésem szerint két út között vacillálnak. Vagy teljes absztinenciát fogadva, sanyargatják magukat egy életen keresztül, vagy nem különösebben szentel figyelmet a családi elrettentő példának és mindenféle mazochista szokást is elvet. Szerény személyem történetesen ez utóbbi csoport büszke tagja. Vagyis hiába láttam nevelőapám életét, max annyi hatással volt ez rám, hogy az átlagnál sokkal jobban bírtam a piát. Senki ne higgye azt, hogy alkoholista lennék, vagy ilyesmi. Mindenestre amint végeztem a napi edzéssel, úgy döntöttem, hogy az estémet bizony lazítással fogom tölteni. Haza mentem, lemostam magamról a vért, amit gyakorlás közben sikerült szétmaszatolnom magamon elég rendesen, majd nyakamba vettem a várost. Az úticélom természetesen egy "szakélelő" hely volt. Először csak az ösztönömet követtem, majd mikor jó három óra gyaloglás után megéreztem a szaké jellegzetesen édes illatát, már célegyenest becéloztam az illat forrását. Mentem az orrom után és egy épület előtt kötöttem ki. "Kenpachi ivója Rettegj a haragomtól,ha nem iszol!" olvastam el a felírást.
~Kenpachi ivója? Akkor 11. osztagosként különösen itt a helyem! ~ gondoltam magamban, miközben már be is nyitottam. Kiváló helynek látszott. A kedvencem rögtön a bárpult és a zenélő gép lett. Leültem a pulthoz és körbe néztem a teremben. Voltak rajtam kívül még úgy hatan vagy heten. Egyiküket sem ismertem, vagyis ők sem ismertek engem. Kissé gonoszul elmosolyodtam, amit persze a tenyerem mögé rejtettem. Nem akartam ideje korán lebukni. Volt ugyanis egy furcsaságom. Talán mert gyermekkoromban annyit jártunk Shionnal ivókba, nem tudom igazából az okát, de erre tippelnék. (nem mindig kaptam tiszta teát. A jóakaró társaság rendszeresen kevert szakét is a teámba, ebben biztos vagyok) Mindenesetre, eddig hiába erőlködtem, szerény majd háromszáz évem alatt egyszer sem sikerült lerészegednem. Igaz ezt rólam senki nem tudta. Ugyanis ha ittam is valakivel, rendszerint úgy leitattam, hogy ne emlékezzen. Amikor felejteni akartam, olyankor ez nagyon rossz tulajdonságnak bizonyult, de most... Fölemeltem a szakéscsészémek, és lelkesen mosolyogva ivóversenyre invitáltam a többieket. Ismerős volt a jelenet, nem egyszer eljátszottam már életemben is ezt, azóta pedig csak csiszoltam a profizmusomon, szóval otthon éreztem magam. Elkezdődött a verseny, hisz naná, hogy elfogadták a kihívásomat, a kocsmakultúra nem igazán változott az elmúlt évszázadok alatt. Kitöltöttük az első pohár gyümölcspálinkát, ami köztudottan erősebb a szakénál. Egy hajtásra mindenki benyakalta. A következővel sem volt probléma, de amikor már úgy a tizenkettedik pohárnál jártunk, egyre többen kezdtek hangosan hortyogva kidőlni. A tizenhetedik pohárnál dőlt ki az utolsó kedves delikvens is. Így aztán a tizennyolcadikkal már egyedül kellett meginnom. Viszont azt mindenki tudja, hogy az ital társasággal az igazi.
~ Legközelebb megkérem, hogy váltóban versenyezzenek! ~ sóhajtottam egy mélyet, miközben odasétáltam én is az asztalhoz, és lecsüccsentem az egyik székre, majd az asztalra hajtottam a fejem. Nem szédültem, nem volt hányingerem, teljesen tisztán gondolkodtam, és még csak a fejem se fájt. Semmi, a legapróbb jelét se érzékeltem a részegségnek magamon.
~ A második vállalkozó elszaladna, ha tényleg így játszanátok! - válaszolt a róka hallkan.
~ Talán, vagy még lelkesebb lenne, hisz neki már több esélye van, mint a többinek!
~ Ne álmodozz! ~ Ezüstke hangja ellazított, és nem emlékszem pontosan, hogy mikor aludtam el rajta. Mindenesetre elbóbiskoltam az asztal mellett, ami nem is csoda annyi edzés után. Talán reggelig úgy aludtam volna, mint a bunda, ha föl nem ébredek rá, hogy valaki belépett a kocsmába. Kíváncsian fölpillantottam a kezem takarásában. A belépő idegen nem egy hézköznapi figura volt, az biztos. Már csak a magassága is figyelemre méltó volt. És akkor még nem ejtettünk szót a hófehér hajáról.
- Üdv, nincs kedved csatlakozni? - emeltem meg kicsit az előttem heverő szakéscsészét, miután jól megnéztem magamnak. - Ők sajnos elég hamar kidőltek... - tettem hozzá, a hortyogó társaság fele intve. Tényleg nem jó egyedül inni, na!

Tárgy: Re: Kenpachi Ivója Szomb. Szept. 08, 2012 10:55 pm

Eszmecsere
(Chiyo/Raiden)

A nap már lenyugvóban volt, mikor Raiden kilépett a 8. osztag egyik épületéből. Hátrafordult, és halkan sóhajtva nézte a vérvörös fényben ázó látképet, mely őt is rőthajúvá változtatta. Pár perc telt csak így el, majd elfordulva kopogó getáin nekivágott Seireitei utcáinak.
Út közben még matatott egy kicsit egy hosszúkás, kopott fa dobozkával, majd azt ruhája egy szegletébe rejtette, és színtelen arccal, töprengve sétált tovább az egyre jobban kiürülő utcákon. Kedve nem volt épp a legremekebb, mint már lassan hetek óta, s úgy gondolta, kissé lazít ezen, egy kevés itallal. Ugyan nem a a sárga földig akarta hajtani magát fogyasztás terén, de olykor az a pár csészényi szaké jót tett a lelkének.
Lassúra vette a lépteit, elvégre ráért, s közbe nézte, hogyan gyúlnak ki a csillagok a feje felett. az idő enyhe volt, az ég pedig kósza felhőkkel gyéren szórt. Sétája néma volt, immár sehol egy árva lélek, talán csak pár járőr, akik bár ismeretlenek voltak számára, mégis odaintett nekik.
Időközben elrévedezett, s gondolatban már ismét a Rukongai-ban járt. Kíváncsi volt, mi történik a faulban, és mi van a csöpp Nisshou-val. Ez utóbbi gondolatra balja ösztönösen a wakizashijára tekert aprócska fél medálhoz nyúlt. Csak a rövidke kard volt most az övébe fűzve, zanpakutou-ját a szobájában hagyta. A medál már puhára kopott, de ettől eltekintve semmi baja nem volt. Megrázta a fejét, és megpróbált erőt venni, hirtelen feltörő mélabúján.
Most már tényleg idejét látta, hogy belekóstoljon egy csésze szakéba, és amennyire pocsék tájékozódó képessége engedte, megpróbálta megkeresni azt az ivót, amit pár látásból ismert osztagtársa említett neki.
Szerencséjére pár kósza járőrtől tudott útba igazítást kérni, így lassan – kacskaringósan – de biztosan elért a keresett helyhez. Az egyre erősödő tipikus kocsmahangokat hallva pedig már biztos volt, hogy nem téveszti el a házszámot. Addigra már rég beesteledett, bár odabentről változatlanul szűrődött ki a hangzavar.
Klappogva belépett, és már kereste is, merre van egy elgudottabb hely, mikor megütötte a fülét egy kissé álmos hang. odakapta a fejét, és olyan éles szemmel nézett a kérdezőre, mintha az megzavart volna egy precíz rutin műveletet. De azonmód ellágyult a tekintete, mikor látta, hogy csak egy asztalon pihenő lány szólt hozzá.
Egy halvány mosoly suhant át az arcán, majd arrébb csúsztatta az övében a wakizashit hogy az ne akadjon a székbe. Aztán finom, szinte óvatos mozdulattal vette el a lány csészéjét, miközben rendelt egy üveg szakét, és töltött először abba, majd magának. Visszaadta a csészét, és a sajátját kézbe véve megemelte azt alkalmi ivótársa felé, majd az első korty után a mondott irányba nézett. Ugyanazzal a halvány mosollyal az arcán csóválta meg a fejét, majd ismét a lány felé fordult.
- Úgy látszik Kegyed nem kispályás – szólalt meg, még önmagához képest is szárazabb hangon. Megköszörülte a torkát, aztán folytatta. – Jut eszembe, be sem mutatkoztam: Kitetsu Raiden, szolgálatára.
Majd felhajtotta a maradék fél kortyot, és kiemelte a ruhájából a fa dobozkát, felnyitva, és kivéve annak tartalmát: egy hosszú, hajlott szárú, ősrégi pipát, melynek fején faragott felhők futottak körbe, és egy picinyke textilzacskót. kinyitotta a zacskót, és egy csipetnyit kiemelt a benne található dohányból, mely furcsamód sötét acélkéknek tűnt. Finoman a pipába tömködte, majd meggyújtotta, és nagyot szívott a füstből. Fejét kissé hátradöntötte, és pár pillanat múlva az orrán fújta ki a füstöt.
Csak eztán kapott észbe, és ráharapva a pipájára ismét először a lánynak, majd magának töltött.
- Kegyed amúgy mi célból kereste fel az üveg alját? – kérdezte egy kortynyi füst, és szaké között. – Feledni, vagy ünnepelni? Esetleg elbukott egy fogadást?
Próbálta megkeresni az erdőszín tekintetet, hátha lát is benne valamit. Persze az alkohol homályos csillogásán kívül.

Tárgy: Re: Kenpachi Ivója Vas. Szept. 09, 2012 6:22 am

Nincsenek barátaim...
Hiro és Sadao

Még csak újonc vagyok, és most ismerkedek az itteni szabályokkal. Eddig jól mennek a dolgok. Küldetést ugyan még nem kaptam, de ami késik az nem múlik. Pedig már bizsereg a lábam egy kis osonásért, meg a kezem a csattanó acél rezzenéséért. Amíg nindzsa voltam, addig gyakran küldtek el minket küldetésekre. Volt hogy csoportosan, volt hogy egyedül, de mindig több mint egy napra tűntünk el, és olyan is volt, hogy kevesebben jöttünk vissza, mint kellett volna. De én mindig elvégeztem a feladataimat. Miután kiemelkedtem a legtöbb közül, megbíztak bizonyos feladatokkal, amiket tökéletesen teljesítettem. Ha jól tudom a vezetésem alatt, egyetlen egy társam sem halt meg. Ugyan akkor egyetlen barátot sem szereztem. De nem is kellenek. A munkámnak élek, erre neveltek. Egy eszköz vagyok, most a második osztag kezében. Ez vagyok én. Egy hatásos fegyver.
Viszont még a hatásos fegyvereknek is kell néha egy kis kikapcsolódás. Ezt most egy kocsma fogja megadni, majd miután lerészegedtem a hold, és a csillagok fénye. Igen tökéletes lesz. Na meg a Zanpakutoum. Ha csak rá gondolok beleborzongok. Olyan melegséggel tölt el, ahogy magához ölel, olyan érzésekkel, amikről nem is tudtam. A közelében úgy érzem biztonságban vagyok. De elég az álmodozásból. Csak a gyengéknek van szükségük kényelemre! A kényelem elpuhít, és legyengít. Nekem minden pillanatban ébernek kell lennem, és fel kell készülnöm minden eshetőségre, akkor is ha most egy teljesen átlagos mindennap következik.
Már lenyugodott a nap, és kigyulladtak a lámpások. Egy táblát vettem észre, és rajta egy írást.
"Kenpachi Ivója: Rettegj a haragomtól, ha nem iszol!"
Amennyire figyeltem az akadémián, valami olyasmire emlékszem, hogy ezt a kocsmát Zaraki Kenpachi nyitotta a tizenegyedik osztag volt kapitánya. Félelmetes, és őrült egy ember volt. A mottója talán mindent elárul róla. Végül is meg fogja tenni. A bő kimonoba jöttem, ami általános shinigami viselet, így semmivel nem tűntem ki, a bőrszínemet leszámítva. Itt a shinigamik között kevesebb méregető szempárt vettem észre, mint az Emberek Világában, de ettől még ott vannak. Rózsaszínek...
Leültem a bárpult előtt díszelgő székre, és rendeltem.
- Egy pohár lesz, és egy üveg szaké.
Mondtam érces hangommal a lehető legmogorvábban. Nem tetszik ez a sok rózsaszín. Lehet inkább elviszem az üveget. Semmi kedvem méregető szempárok erdejében inni. Aztán töltöttem magamnak, és ittam.
Majd pont engem érdekel, mit gondolnak mások... Leszarom őket...

Tárgy: Re: Kenpachi Ivója Vas. Szept. 09, 2012 7:06 am

A reggeli edzés után... na jó, megint bolondságokat beszélek, mostanában az edzések helyett inkább csak kukkolok meg flörtölök. Megmutatom a Shinigami lányoknak, hogy ki az alfa hím, ki itt a szívtipró és a csókkirály. Botomat a pad széléről felkapva álltam fel és lelkesen csoszogni kezdtem az utcákon. Helyenként meg-meg pillantottam néhány leányzót, akik hasonlítottak valamelyikre az én három millió szüzem közül, de hát ennyi nő után melyik nem hasonlít a másikra... Főleg mellméretben, hiszen olyan kevés besorolás van, még az ábécén sem megy végig, nincsenek keményebb határok akár néhány centis átmérő eltérésekre sem. Nekem egyszer majd ki kell alakítanom egy új rendszert, mert így túl sok nő csoportosul egy helyre, főleg a B és C kosarasok helyére. Na, de mellmérettől eltekintve tovább csoszogok az utcákon, néhol egy-egy nőcit jobban megszemlélve és mire végigmentem az utcán alsó rekordszámú rossz megjegyzés, pofon vagy csúnya nézést kaptam, méghozzá csak tizenkettőt. Úgy látszik, hogy a lányok kezdik elfogadni, hogy ki is az apuci a házban.
A terület megjelölésem után úgy éreztem, hogy rám férne egy kis pihenő, amit, nos, a legjobban egy fogadóban tudnék megtenni, a jó régi alkohol társaságában. Lépegettem tovább, a botomat egyre türelmetlenül rakva egymás után... halvány lila gőzöm sem volt, hogy merre találhatnék egy kocsmát, össze-vissza jártam a várost, utcáról-utcára. Már szerintem kopni kezdett a botom is, de szerencsémre végre sikerült kiszúrni egyet, ami a "Kenpachi Fogadója" nevet viselte. A fogadóba éppen egy formás leányzó tévedett be, rendesen meg is lestem távolról, miközben a nyál már gyülemlett pofazacskóim között. A sajogó fogam hirtelen kevésbé kezdett fájni, úgy látszott, hogy vadászidény van és a prédám éppen előttem lépett a bárba.
Felvettem a magabiztos kinézetemet és gyorsan becsusszantam a fogadóba. A bárpultig követtem a nőcskét, aki mellé éppen egy fess fiatalember akart beülni. Szerencsére pont megfelelő távolságban voltam, botomat előre nyújtva raktam rá a székre, ahova le szeretett volna ül.
- Hess kölök, szoríts helyet az uraknak!
Miután biztosítottam a helyemet készültem leülni. A hölgy rendelt valamit én pedig röviddel miután leültem a következőt mondtam a bárpultosnak:
- Ugyanazt, mint ennek a gyönyörűségnek mellettem.
Felvettem a perverz mosolyom, a három fogam csillogott a fényességtől, szemöldök a magasban és gyorsan megigazítottam a maradék hajam. Végignyaltam az ajkamat, majd a leány felé fordultam.
- Mondja csak, mi hozott egy ilyen csodálatos nőt ebbe a kocsmába?
Ó, igen, csak úgy sugárzott belőlem az alfa.

Tárgy: Re: Kenpachi Ivója Hétf. Szept. 10, 2012 10:36 pm

Ahogy éppen töltöttem, és iszogattam valami vénember ült mellém. Kicsit túlbuzogott benne az energia, mert még egy fiatalabb shinigamit is elhessegetett mellőlem, aki éppen biztosan valami hátsó szándékkal ült volna le. Végül is megmentette őt egy csúnya pofára eséstől, esetleg egy veréstől. Kicsit emlékeztet a tanító mesteremre, amikor még gyerek voltam.
Amikor megszólalt, minden kétségem elszállt a felől, hogy a tanító mesterem is lehetne. Gyönyörűségnek mellette? De hiszen rajtam kívül senki nincs mellette... Ez most gúnyolódik? Lehet, mégis csak rosszul tette, hogy leült ide.
Éppen egy pohárral döntöttem le a garatra, és közben a szemem sarkából őt néztem. Feltűnően furcsán mosolygott. Az öreg, határozottan akar valamit. De ő csak egy öreg ember... Mit akarhatna egy rózsaszín tőlem? De ami még jobb kérdés, hogy mit akarok én egy rózsaszíntől? Hát tőle biztosan nem szeretnék semmit. Hogy gondolhatja ez a vén kéjenc, hogy majd pont tőlem kap bármit is?
A gondolatra még a pumpa is felmegy az agyamban. Egyenesen sértve érzem magam, hogy nem egy fiatalabb, és legalább látszatra keményebb shinigami próbálkozik be. Való igaz az olyat is bármikor haza küldeném egy pár rúgás kíséretében, de csak hogy el ne tévedjen.
Leteszem a poharat. Már kezdem érezni a zsibbadást, és a kedélyesebb állapotot. Ki tudja, talán lehet vele szórakozni. Ha elég kitartó, még talán jól is érezhetem magam az éjszaka.
Az utolsó mondatától egy pillanatra valami furcsa érzés kerített hatalmába. Valami ami grimaszba formázta az arcom, és arra kényszerített, hogy hangosan fújjam ki a levegőt, és szaggatottan. Azt hiszem ezt nevezik az emberek nevetésnek. Gyorsan megemésztettem magamban a mondanivalóját, és vissza vágtam magam morckomor arckifejezésbe. Még hogy én nevetni... Azt azért el kell ismerni, hogy roppant vicces, ha valaki azt gondolja rólam, hogy csodálatos vagyok... Főleg ha azt egy rózsaszín gondolja. Miután úrrá lettem ezen a felettébb kellemes, de annál zavarba ejtőbb pillanaton, gondoltam ezért már megérdemel legalább egy választ. Elvégre megnevettetett, amit lássuk be, elég kevesen képesek elérni. Talán idejét sem tudom, mikor nevettem utoljára.
- A szaké... - Böktem rá az üvegre előttem. - Meg a szórakozás reménye. És egy ilyen vén embert mi hozott a kocsmába ilyenkor? Úgy hiszem, ilyen idős korban, már nem tesz jót az ivászat.
Na vajon mennyit képes nyelni, vagy esetleg jól jön e ki ezekből? Kíváncsi vagyok lesz e, egy jó szócsatám, esetleg le tudom e itatni az öreget, annyira, hogy aztán hazáig cipeltesse magát egy shinigamival.
Görnyedt testtartásban iszogatok továbbra is. Talán nem vagyok nőies, és talán soha nem is akartam az lenni, de gondolom egyesek még ebben is képesek felismerni a nőiességet. Hát, ha a papa akar valamit, akkor itt az ideje belehúzni.

Tárgy: Re: Kenpachi Ivója Szer. Szept. 12, 2012 4:43 am

A hölgyemény válaszolt a kérdésemre, majd azt kérdezte tőlem, hogy vajon engem mi vonzott a kocsmába. Szegény fejem nem mondhatta azt, hogy a feneke, hiszen ezúttal kordában kellett tartanom túlságosan is kan kisugárzásom. Kissé játszadoznom kellett a prédával mielőtt falatozhatnék. Mmmm... fincsi női falatok! Nem! Kész! Itt nem bírtam, Baku Sadao vagyok és hódítani akarok!
- Engem is a szórakozás reménye hozott.
Mondtam, miközben a szemöldökömet olyan magasra felhúztam, hogy szinte lecsúszott kopasz fejemről. Az ajkát néztem, milyen finom kis ajka volt. A bársonyos csókjára gondoltam, miközben ő azonnal a kettes fázisba szeretne lépni, de én csak lassacskán engedném, hiszen nem engedhetem, hogy minden második nő rám ugorjon. Akkor az egész univerzum populációja csak kis Bakukból állna, mindaddig amíg kinézetem blokkolná a nők vágyát egy másik férfihoz. A szemem végül először lejjebb terjedt, hogy megnézzem nem láthatok-e be a melleihez, majd mikor kudarcot vallott a koncentrációm, vissza tértem a szemébe nézéshez. Kétszer végignyaltam a számat, kacsintottam egyet, majd teljesen magabiztosan, szexisen megsúgtam a leányzónak:
- Tán nem szeretne velem tartani, hogy szórakozhassunk?
Még halkan hozzátettem, hogy csinos hölgy. Egyenesen a egy pár szép szemébe néztem, sőt, nem! Sokkal mélyebbre, egészen a lelkébe belenéztem. Tudtam, biztosra vettem, hogy ennek a felkérésemnek aztán nem fog nemet mondani, hiszen melyik nő tudná visszatartani az érzelmeit, miután megszólalok magába ejtő hangomon, mi már szinte hasonlít egy öszvér párzási kiáltására. Na jó, azért nem voltam olyan csacsi, hogy túlságosan is rávezessem, hogy valami "rosszat" akarok, csak úgy finoman, a szavaimból ítélhetett volna a szándékomra. Tudtam, hogy mestere voltam a csábításnak és, hogy ez a nő... nem... istennő nem utasíthatott el. Bár görnyedve ült, láttam őt bemenni a kocsmába és az a fenék... mmm... az a fenék nem kéne, hogy puha dolgokon üljön, annak a fenéknek a kemény tárgyakat találták ki. Reméltem, hogy a mellei és épp annyira szuperáltak. Kissé a szájam szélén megeredt a nyálam, miközben a válaszra vártam. Nem is figyeltem, de persze a sakémat is meghozták, én viszont nem mertem beleinni mindaddig, amíg nem kaptam egy kiengesztelő, vagy még inkább kiengesztelő választ. Más opció valójában nem volt, ha egy magamfajta sármos úriember udvarol.

Tárgy: Re: Kenpachi Ivója Csüt. Szept. 13, 2012 9:44 am

Amikor a kard... akarom mondani a szakéscsésze lesújt...
(Avagy ismerkedés a kocsmában Raiden és Chiyo)

Ahogy az a nagykönyvben elő van írva, kissé rendbeszedte magát, elvette a felé nyújtott csészémet, majd leült mellém. Töltött nekem is, meg magának is, de ilyen késő este, már nem akadtam föl ilyen illetlenségeken. Arról nem is beszélve, hogy ki tudja, hány éves...
- Úgy látszik Kegyed nem kispályás. Jut eszembe, be sem mutatkoztam: Kitetsu Raiden, szolgálatára. - A hangja kellemesen rekedtes voltahogy azt az ember el is várja egy jövendőbeli ivócimborától! Azt mondta, hogy szolgálatomra, szóval reményeim szerint találtam egy következő önként jelentkező társat a szakézáshoz. Komótosan elővarázsolt egy szép fadobozt, és egy pipát vett elő belőle. Igazi antik darab volt, még hozzám képest is! Pár lopott pillantással megcsodáltam a pipát. Csak miután kielégítettem az esztétikum iránt érzett kíváncsiságomat (ti.: a pipa iránt), jutott csak az eszembe, hogy én még bizony be se mutatkoztam. Szóval jól nevelt lány módjára, míg a pipáját tömte, én is biccentettem egyet felé.
- Aikawa Chiyo, és ha lehet hanyagoljuk a "kegyed" megszólítást mindenképp. - mosolyogtam rá a császám fölött kissé talán gonoszul.
- Kegyed amúgy mi célból kereste fel az üveg alját? Feledni, vagy ünnepelni? Esetleg elbukott egy fogadást? - Még úgytűnt, nem szokott hozzá, hogy a nevemen hívjon. Láttam, hogy a tekintetemet keresi, ezért keményen a szemeibe néztem. (Remélem meglepi, hogy már álmos sem vagyok, nem hogy részeg, vagyis a szemecskéim teljesen tiszták és szépen csillognak! Razz

)
- Nincs különösebb célom, és nem szeretek veszíteni , fogadni pedig nem szoktam - itt egy pillanatra fölsejlettek a gyermekkori traumáim, de egy korty jó erős szilvapálinkával, amit még az előző körből mentettem meg, gyorsan elűztem a rémképeket - csak az ivás öröméért vagyok itt. De a jelen lévő díszes társaság úgy tűnik nem bírta a kiképzést. - rántottam egy kicsit a vállamon - bezzeg amikor még éltem...
~ Édes, maradj a jelenbe! ~ hallottam Gingitsune hangját. A pipázgató alakra pislantottam, aki felettébb lelkesen eregette a különböző füstalakokat. Egy kis képzelőerővel elképesztő figurákat lehetett kinézni belőlük.
- Te nem tűnsz olyan nyápic ivónak, mint ők! - intettem a hangosan hortyogó banda fele, akik pont a hátam mögött voltak. - nem volna kedved inni velem. Szeretek versenyezni, arról nem is beszélve, hogy őket már asztal alá ittam - itt egy aprócska pillantással végig mértem őket - Szóval egy próba? Meg tudsz-e verni! Persze csak ha nem félsz a vereségtől, és meg mered próbálni! Nos? - Őszintén szólva, nagy reményeket fűztem hozzá, és reméltem, hogy hogyha magától nem is, az enyhe provokálásomra beadja a derekát egy ivó versenybe!

Tárgy: Re: Kenpachi Ivója Csüt. Szept. 13, 2012 12:00 pm

Eszmecsere
(Chiyo/Raiden)

- Hogy hanyagoljuk a „Kegyed” megszólítást? – ismételte Raiden, miközben nekilátott telefújni a közvetlen környezetét, a dohányhoz hasonló, halvány kékes füsttel. – Rendben, és akkor úgy vélem, a magázódás is hanyagolható. Nos, akkor hogy szólítsalak? Ugyanis nem nagyon lenne kedvemre, ha megsértenélek.
S közbe lassan fújta, és fújta a füstöt, mintha sosem égne le teljesen a dohány. A lányon látszott hogy eleven teremtés, legalábbis a gyors pillantásaiból, amikkel azt a vén pipát nézegette, és a tekintetéból, mely szokatlanul is éles volt. Raiden, az önmagát körbelengő gyér füstfelhőből úgy látta, hogy egy csepp ha sok, annyi sem látszódott meg a lány szemében a valószínűleg nem kevés mennyiségű alkoholból. Viszont volt benne valami más. Ugyan nem vadság, de talán feszült várakozás.
A céltalansága kissé gondolkodóba is ejtette a fehér hajú férfit. Miért tölti itt az idejét ez a lány, mikor ott van előtte az egész Seireitei, sőt akár még a Rukongai is? Mindkét hely tele olyan dolgokkal, amik talán jobban érdekelnék, mint az, hogy a szabadidejét ivóversenyekkel töltse.
Ugyancsak töprengésre adott okot, mikor Aikawa-chan – magában így szólította – hirtelen, szinte minden ok nélkül húzta le a mellette lévő pohárka tartalmát. Raiden össze is húzta a szemöldökét, de nem adott hangot gondolatainak.
Elmélkedése füstfonalát a lány hangja szakította meg.
- Magam sem gondolom, hogy nyápic lennék – válaszolt, még füsttel a szájában, ami miatt a hangja elmélyült. – Azokat a szerencsétlen flótásokat inkább tartom bolondnak.
Ismét mélyet szívott a füstből, miközben Aikawa-chan ’ajánlatát’ – vagy inkább kihívását? – hallgatta. Arcából már nem is látszott sok, csak a szemei csillogtak tompán a füstön keresztül. Hümmögött egyet, majd kivette a pipát a szájából, és miután egy újabb orron át kifújt füstfelhőt követően ivott egy korty szakét, megszólalt.
- Mindig is egészséges, ha van valakiben egy kis versenyszellem, és neked is jó ez. Fiatal vagy – legalábbis fiatalabbnak érzed magad, mint én -, és a fiatalok szeretnek versenyezni… Hm, node miket beszélek, inkább elmondom az ajánlatomat: fogok inni veled, de ha én úgy döntök, nekem ennyi elég, úgy ne próbálj még többet ledönteni a torkomon. Nem vagyok már mai gyerek, és inni se hordószámra szoktam. Remélem ezzel nem töröm derékba a reményeidet.
S azzal hátrébb dőlt, újabb kortyokat le-legurítva, kissé hunyorgó szemekkel nézve Aikawa-chanra, azon gondolkodva, hátha lehet valami más, ami érdekli a kocsmai tömegsportokon kívül.

Tárgy: Re: Kenpachi Ivója Csüt. Szept. 13, 2012 9:35 pm

Amikor a kard... akarom mondani a szakéscsésze lesújt...
(Avagy ismerkedés a kocsmában Raiden és Chiyo)

- Hogy hanyagoljuk a „Kegyed” megszólítást? Rendben, és akkor úgy vélem, a magázódás is hanyagolható. Nos, akkor hogy szólítsalak? Ugyanis nem nagyon lenne kedvemre, ha megsértenélek.
- A nevemen természetesen! - emeltem föl a szilvapálinkás kis üveget, és töltöttem neki italt belőle, miközben reméltem, hogy nem veszi észre, hogy erősebb piával traktálom, mint a síma szaké. - A többit rád bízom! - mosolyogtam rá kissé talán ravaszkásan. Magam is lelkesen kortyoltam bele a saját italomba. Hiába na, szeretem a töményebb italokat. Mikor kihívtam az ismeretlent, igyekszek biztosra menni.
- Magam sem gondolom, hogy nyápic lennék. Azokat a szerencsétlen flótásokat inkább tartom bolondnak.
~ Talált! ~ mosolyodtam el magamban.
~ Néha azért kissé ijesztő vagy Drága! ~ közölte Gingitsune, de nem épp úgy, mint aki hú de félne tőlem. ~ Nem szép dolog mások büszkeségét kihasználni!
~ Viszont felettébb célra vezető! ~ simítottam végig a katanám markolatát lopva. ~ Főleg amíg nem tudja, hogy nem tudok lerészegedni!
- Miért lennének bolondok? - néztem kérdően a szemeibe. - Az tény, hogy nem túl ellenállóak a piával szembe, de ez még nem bolondság! - töltöttem neki egy újabb csészényi italt - Mellesleg ha nincs vesztes, nincs győztes sem! Így születik meg a harmónia, és ez szintén nem bolondság szerintem! - itt egy kicsit észbe kaptam, és elpirultam. Remléni mertem csak, hogy ez nem veszi el a kedvét attól, hogy velem igyon.
Tele füstölögte a környékünket, és a füst jótékonyan homályos függönyén keresztül kortyolt egyet az újra töltött nedűből.
- Mindig is egészséges, ha van valakiben egy kis versenyszellem, és neked is jó ez. Fiatal vagy, egalábbis fiatalabbnak érzed magad, mint én,és a fiatalok szeretnek versenyezni… Hm, node miket beszélek, inkább elmondom az ajánlatomat: fogok inni veled, de ha én úgy döntök, nekem ennyi elég, úgy ne próbálj még többet ledönteni a torkomon. Nem vagyok már mai gyerek, és inni se hordószámra szoktam. Remélem ezzel nem töröm derékba a reményeidet.
- Amíg van kivel szakéznom, addig nincs gond! - mosolyogtam rá - Nem szeretek egyedül inni. Úgy valahogy nem az igazi. Szóval nem foglak se lefogni, se beléd tölteni több hordónyi italt! - figyeltem, ahogy a sűrűn gomolygó füstben hunyorogva nézett az irányomba, bár erősen kételkedtem abban, hogy el is látott idáig. - Megkérdezhetem, hogy hogy lettél Shinigami, és mikor? - ilyen pipával biztos nem mai gyerek már! Kíváncsian vártam a választ, miközben lopva figyeltem rá, hogy ne tudjon kiürülni a csészéje. Véletlenül sem szerettem volna, hogy szárazon maradjon szegénynek a torka, és emiatt ne tudjon mesélni nekem! Az észrevétlen csészetöltögetést pedig még maiko koromban belém nevelték!

Tárgy: Re: Kenpachi Ivója Csüt. Szept. 13, 2012 9:48 pm

Nincsenek barátaim...
Hiro és Sadao

Először próbáltam úgy tenni, mintha nem láttam volna azokat az arcjátékokat, aztán egyre leplezetlenebb volt. Kezdem úgy érezni, hogy a következő mondatával azt fogja mondani, hogy le akar teperni. Nincs kedvem össze verni egy vénembert... Az öreg nem fogja fel, hogy rég kiment már a divatból.
Bah... Gondolom nem rázhatom le egy szimpla nemmel, vagy elutasító szavakkal, valahogy viszont meg kell szabadulnom tőle. Ha ez így megy tovább úgy felspannolódik, hogy rám veti magát. Annak pedig se számomra, se számára nem lenne jó vége. Lehet hogy nem félek, ha egy bevetésen vagyok, és mindenre van egy megoldásom, de ezek az esetek kívül állnak a hatáskörömön. Alig alig volt emberi kapcsolatom... Hogyan tudnék így kezelni egy vén kéjencet? Egy jó férfit a megfelelő képességekkel nem tudok kezelni, nem hogy még egy öreg embert, akiben igazán nincsen semmi vonzó. Ha csak nem valaki a kopaszodást, és a nyílt perverzséget szereti. Úgy csahol itt, mint valami kutya. Az utolsó férfit aki engedély nélkül hozzám ért, vállból törött karral távozott, és soha nem felejtette el. Talán az lenne a legjobb, ha gyorsan meglépnék.
- Ez a hely is tökéletesen megfelel a szórakozáshoz, ne aggódjon. Azt mondom üzleteljünk. Ha leiszom magát, akkor meg is volt a szórakozásunk mára, ha viszont maga iszik le engem, akkor esetleg lehet szó valami féle szórakozásról. Mit szól?
Egy pillanat alatt a föld alá iszom ezt az öregembert. Ha nem tudnám megtenni, akkor akár jogosan is taperolhatna le. Így ez nekem is kihívás, és egyben szórakozás. A végére amúgy is olyan csont részegek leszünk, hogy állni nem fogunk tudni két lábon, nem hogy még "szórakozni" az ő szótára szerint. A terv fel van állítva, a csapda áldozatra vár. Ha minden kötél szakad, akkor is vannak még kiskapuk, szóval tulajdonképpen nem veszthetek semmit. Részegen amúgy is jobban tudtam kezelni az embereket. Valahogy az emberi kapcsolatok sosem voltak az erősségeim. Mondjuk egy nindzsa klán tagja ként ezt nem is nehéz megérteni. Az utolsó dolog amit megengedhettünk magunknak az a kötődés volt a másikhoz. Ezt jól demonstrálta az az eset, amikor azzal a szerelmes hülyével mentem el egy küldetésre, és az őrült megmentette az életemet az övé árán. Bolond... Még élhetett volna... De fölösleges a múlton rágódni, ez történt, és nem bánom. Én élek, és ez a lényeg! Vagy legalábbis nem élek, de valami olyasmi... Ez a halál utáni élet kikészít.

Tárgy: Re: Kenpachi Ivója Szomb. Szept. 15, 2012 11:39 am

Eszmecsere
(Chiyo/Raiden)

Megeresztett egy félmosolyt, mikor a lány letudta a nevével kapcsolatos kérdést.
- Akkor Aikawa-chan – bólintott, s szavaival apró felhőpamacsokat lehellve figyelte, hogyan tölt neki amaz, egy másik üvegből. Szó nélkül belekortyolt, és egyből tudta, hogy az minden, csak nem szaké. A csészéjében lévő ital első csöppje jobban átmelegítette, és ha nem ügyelt volna rá, drasztikusan meg is oldhatta volna a nyelvét.
Olyan türelemmel hallgatta végig a lány mondandóját a győzelemről, és vereségről, mintha egy megfáradt nagyapó lett volna. Csak fülelt, és pöfékelt, a kékes füst már jótékonyan körbevette, elrejtve arcára kiülő gondolatait.
Végül hosszas hallgatás után megszólalt.
- Igen, valóban nem túl ellenállóak az itallal szemben, de ha egy kicsivel is okosabbak lettek volna, nem lépik át azt a határt, amitől fogva az eredmény hasonló mint a jelenlegi. Valamint, jobb azt megjegyezni: nem minden esetben vannak győztesek, és vesztesek. És ez a harmónia, amit említettél… nos én ebben nem hiszek. Nem magyaráznám meg, Lehet nem is tudnám, úgyhogy inkább úgy mondom: nem érzem, hogy ez a harmónia helyes. Legalábbis vannak esetek, ahol ez nem helyes.
Nehéz lett volna számára megmagyaráznia, miért is nem gondolta, hogy a győztes-vesztes kapocs minden, csak nem harmónia. Hisz mit kezdene azzal, ha valaki csalással győzne? Elvileg a vesztes az esélyes, de a másik fél meg nem engedett eszközökkel buktatja el. Így marad a hamis győzelem csillogása, és a keserű, nem várt vesztés.
Hirtelen felemelte a tekintetét, ahogy Aikawa-chan oly’ könnyedén lemondott a vele történő ivóverseny tervéről. Kissé megrándult a szája sarka, majd kipöffentett egy kis füstöt.
- Örülök, hogy engedtél a kérésemnek. Jóllehet azt gondoltam, nem tervezed abbahagyni a versenyt, annyi nevező után – mondta, hüvelykujjával a hortyogó kupac felé intve, bár a mozdulatból nem sok látszott. – Legtöbbször amúgy szeretek egyedül elfogyasztani pár pohárkával. Nem igazán meditálás, de közben sok mindent át lehet gondolni. Emlékeket, terveket, vágyakat. És bár jó, ha van társaság, az sem nagy érvágás, ha egyedül van a lélek.
Azzal saját üvegéért nyúlt, hogy a beszélgetés rövidre sikerülését megakadályozza, és ezúttal valóban csak szaké került a csészéjében. Ahogy viszont meghallotta a lány kérését, egy kicsit erősebben tette le az üveget mint szerette volna, ami így hangosabb koppanással került az asztallapra. Hát ismét előjött a kérdés, amit úgy szeretne mindig elkerülni. Azonban volt még valami, amit mondani akart.
- Még mielőtt válaszolnék a kérdésedre: köszönöm, de nem a semmiért maradok a szakénál. Úgyhogy kérlek, ha nem muszály, ne tölts nekem erősebbet. Ugyan nem tudom hogy csinálod, hogy nem látszik meg rajtad az a nagyobb adag ital. Ó igen, ha nem is látom, de a hangodon hallom, hogy még egy cseppet sem vagy…hogy is mondják, becsiccsentve? Márpedig ha azt a pár főt mind te ittad az asztal alá, úgy csak-csak akadozna, legalább egy kicsit a nyelved. No de a lényeg, hogy rajtad úgy tűnik nem nagyon fog az ital, rajtam azonban annál inkább, éppen ezért ha nem valamilyen okkal teszed, úgy ne itass le feleslegesen.
Szippantott egy mélyet a füstből, és fejét kissé hátradöntve kifújta. Megdörgölte homlokát, majd ismét megszólalt.
- Nem épp egyszerű a válasz, szóval maradjunk annyiban, hogy mindenki követ el hibákat, így én is. Ezért vagyok most shinigami. És hogy mikor lettem az? Régen… nagyon, nagyon régen. Pontosan nem tudom, mert nem nagyon tartom számon. Hm… nos ugyan én is megkérdezném ugyanezt, bár jobb szeretem nem feltenni az ilyen kérdéseket. Sosem tudni, ki hogy reagál rá. Ha pedig tudatlanul feltépsz egy sebet, az sem neked, de főleg a másiknak nem használ.
Majd tovább gondolkozva kissé elrévedt, automatikusan fújva a füstöt, közben észrevétlenül a kardjára kötött apró medállal babrált. Sokért nem adta volna, ha visszatérhetne legalább pár napra a Rukongaiba. Töprengései azonban nem repítették messzire. Annyira legalábbis nem, hogy ne tudja megelőzni Aikawa-chant abban, hogy az erősebb italból törtsön neki. Némán töltött így el pár percet, de hirtelen ismét megszólalt. Egy régebbi gondolata nem hagyta nyugodni, s az most egy kérdés formájában buggyant ki belőle.
- Ha már kérdezünk, úgy én is szeretnék tudni valamit. Érdekel valami más még? Azt látom, hogy inni szeretsz. De ugyan, csak nem ezzel töltöd minden szabadidődet, nem igaz?
Hátrébb dőlt, és közben halványan csillogó szemekkel figyelt a lány mondandójára. [center]

Tárgy: Re: Kenpachi Ivója Vas. Szept. 23, 2012 9:33 am

Amikor a kard... akarom mondani a szakéscsésze lesújt...
(Avagy ismerkedés a kocsmában Raiden és Chiyo)

~ Nem szereti a harmóniát? ~ kérdeztem magamtól csodálkozva. Engem Shion mindig arra nevelt, hogy a harmónia és az egyensúly az alapja mindennek. Érdekes lett volna kifürkészni, hogy Raiden-san vajon kiért csalódott ennyire a harmóniában, mert a csalódás minden kétséget kizáróan ott volt a keserűségében!
Pár pillanatig szótlanul maga elé meredt, mint aki nagyon nem ezen a földön jár! Töltöttem még egy csészényit a fenséges szilva nedűből, de miért erőltettem volna a mai nap folyamán szemmel láthatóan utolsó partneremet? Versenyre legalábbis nem. A többieket is csak simán kihívtam és a saját akaratukból itták le magukat!
- Örülök, hogy engedtél a kérésemnek. Jóllehet azt gondoltam, nem tervezed abbahagyni a versenyt, annyi nevező után Legtöbbször amúgy szeretek egyedül elfogyasztani pár pohárkával. Nem igazán meditálás, de közben sok mindent át lehet gondolni. Emlékeket, terveket, vágyakat. És bár jó, ha van társaság, az sem nagy érvágás, ha egyedül van a lélek.
Igazából nem akartam elmondani neki, hogy nekem az eddigiek sem tűntek versenynek, csak simán nem szeretek egyedül iszogatni, és Shion megtanított a legegyszerűbb módjára annak, hogy hogyan lehet gyorsan ivócimborát fogni magunknak csupa idegen között... Ivott a csészéjéből, és épp töltöttem volna neki vissza a hiányt, mikor a saját üvegéért nyúlt.
- Még mielőtt válaszolnék a kérdésedre: köszönöm, de nem a semmiért maradok a szakénál. Úgyhogy kérlek, ha nem muszály, ne tölts nekem erősebbet. Ugyan nem tudom hogy csinálod, hogy nem látszik meg rajtad az a nagyobb adag ital. Ó igen, ha nem is látom, de a hangodon hallom, hogy még egy cseppet sem vagy…hogy is mondják, becsiccsentve? Márpedig ha azt a pár főt mind te ittad az asztal alá, úgy csak-csak akadozna, legalább egy kicsit a nyelved. No de a lényeg, hogy rajtad úgy tűnik nem nagyon fog az ital, rajtam azonban annál inkább, éppen ezért ha nem valamilyen okkal teszed, úgy ne itass le feleslegesen.- mondta.
~Na most lebuktál Édes! ~ közölte Gingitsune az amúgy is nyilvánvalót, túlzott jókedvvel. Komolyan gyanakodtam, hogy amíg nekem meg se kottyan, neki könnyen a fejébe áll az ital! Persze minden alkalommal hevesen tagadta!
Sose lepleződtem le még ilyen gyorsan. Igaz eddig egy sorba dőlt ki mindenki, és nem voltak ilyen későn érkezők. Félmosollyal túrtam bele a hajamba, ami már szinte láthatatlan mozdulat volt a sűrű füstben. Komolyan elgondolkoztam, azon, hogy igazából nem azért pipázik, mert annyira élvezi a dohány zamatát, inkább csak el szeret bújni a partnere elől... Elég hatásosan sikerült neki.
- Nem épp egyszerű a válasz, szóval maradjunk annyiban, hogy mindenki követ el hibákat, így én is. Ezért vagyok most shinigami. És hogy mikor lettem az? Régen… nagyon, nagyon régen. Pontosan nem tudom, mert nem nagyon tartom számon. Hm… nos ugyan én is megkérdezném ugyanezt, bár jobb szeretem nem feltenni az ilyen kérdéseket. Sosem tudni, ki hogy reagál rá. Ha pedig tudatlanul feltépsz egy sebet, az sem neked, de főleg a másiknak nem használ. - Hallottam válaszát egy korábbi kérdésemre. Diadalmasan elmosolyodtam közben, hisz tényleg idősebb nálam! A sebek pedig ennyi idő alatt begyógyulnak nem? Mármint nem igazán értettem, hogy hogyan is kerültek hirtelen ide. Nem mintha zavartak volna vagy ilyesmi, de én vágni szoktam a sebeket, nem föltépni, nem vagyok én barbár! Milyen munkát lehet már úgy csinálni! Bár egyszer szívesen kipróbáltam volna, hogy milyen lehet egy olyan harcossal küzdeni, aki tépi és marcangolja az ellenfeleit... Talán egyszer majd kihívom Raiden-sant nem csak ivóversenyre, hanem egy küzdelemre is! Talán egy izgalmas harc keveredhetne ki belőle! Főleg, ha ő olyan jártas ebben a harcmodorba, hogy már akaratlanul is képes rá, ha elfelejtkezik magáról!
- Ha már kérdezünk, úgy én is szeretnék tudni valamit. Érdekel valami más még? Azt látom, hogy inni szeretsz. De ugyan, csak nem ezzel töltöd minden szabadidődet, nem igaz? - billentett ki elmélyült töprengésemből a hangja.
~ A szabadidőmre kíváncsi? ~ kérdeztem gyorsan magamban Gingitsunét, nehogy olyanokról kezdjek el kotyogni, ami kicsit sem érdekli szegényt. Még ki akartam hívni később egy küzdelemre... nem akartam idő előtt szem elől veszíteni!
~ Eltaláltad Édes! ~ vágta rá Ezüstke.
- Igazából nem szoktam sűrűn ilyen helyekre járni, vagy inni. Ha épp nem edzek, akkor szeretek ikebana-val foglalkozni. Szeretek minden féle és fajta szép pengét. - pillanatra gyengédség ült ki az arcomra, amíg a pengékről beszéltem, de megengedhettem magamnak, hisz nem láthatta ekkora füstön keresztül- Emellett szeretem a letisztult, művészi harcosokat... elsősorban harcolni velük. Szeretem a virágokat, és a finom teákat. - itt egy gonoszkodó mosolyt eresztettem meg a füstfelhő felé - És te? Mármint én itt egy gyors jellemrajzot csaptam össze! Te is mesélnél magadról? - Nehogy azt higgye, hogy hagyom terelni a témát!

Tárgy: Re: Kenpachi Ivója Hétf. Szept. 24, 2012 9:26 am

Eszmecsere
(Chiyo/Raiden)

Szórakozottan hallgatta, ahogy a lány a hobbijait mesélte neki, közben pedig élesen csillogó szemmel figyelte az arcát. Ugyan kettejük alakját már rég elhomályosította a pipafüst, Raidennek nem esett nehezére átlátni a kékes felhőn.
Mikor Aikawa-chan a pengékhez ért, a szürke shinigami összevonta a szemöldökét, a lány arcára kiülő… talán vonzalomtól? Halkan hümmögött egyet, majd visszakormányozta a figyelmét az elhangzó szavakra. Újfent halkan megmordult, hiszen elég érdekes hobbi keverékett mesélt el neki a lány. Szereti a virágokat, a teákat, az ikebanát, de valami megmagyarázhatatlan kifejezés ül ki az arcára, mikor a pengékről beszél.
Amúgy sem tükörsima gondolatait csak még jobban kuszálták, Aikawa-chan szavai. Persze reflex szerűen föltekintett, ahogy a lány immár ő hozzá intézte a kérdését.
- Meséljek magamról? – ismételte a füsttől elmélyedő hangon. – Nincs sok mesélni valóm. Eddig a Rukongai-ban éltem, egy falu kovácsaként. Igen, kovács vagyok, hajdanán, és most ismét fegyverkovács.
Hogy szavainak nyomatékot adjon, kiemelte a wakizashiját az övéből, és egy-két hüvelyknyire kihúzta azt a hüvelyéből. A zanpakutou-jához szinte a megszólalásig hasonlító penge fénye most elhomályosult a füsttől, és ugyancsak halovány kékes színt kapott. Raiden azóta nem emlékszik hogyan kovácsolta azt a pengét, amely név nélkül, de hűségesen szolgálta, hosszú évek óta. Olyan volt, mint egy megbízható barát, aki mindig a háttérben maradt. Név nélkül, de emiatt cseppet sem bánatosan. És Raiden szerette is azt a pengét, majd annyira, mint a zanpakutou-ját.
- Mint mondtam, többször szeretek egyedül lenni, vagy sétálgatni, és röviden beszélgetni pár lélekkel. És ha még van erőm, akkor még kendózok. Jobb szeretem a Rukongai-t, a Seireitei nyüzsgése nem mindig nekem való. No meg nem utolsó sorban a jó falatokat sem vetem meg.
Visszatolta a pengét, ami halk kattanással ütődött neki a kardhüvelynek. A wakizashi ismét elfoglalta méltó helyét a derekán, a szürke shinigami pedig sóhajtott, és ismét az erdőszín tekintet felé fordult.
- És most ismét én kérdeznék – kezdte, majd egy aprót hörpintett a szakéjából. – Előre szólok, hogy ha megsértenélek, úgy elnézésedet kérem. De ugyancsak ritkán találkozni olyannal, aki így bírja az italt. Elmondanád, hogyan vagy erre képes? Ha fájó a történet, úgy elég, ha röviden válaszolt. Mert…hümm, nos látod, épp erről beszéltem: nem a legjobb tudatlanul feltépni egy sebet. Sok barátságot, és szerelmet láttam már emiatt széthullani, és sok shinigamiról tudok, akik egy ilyen incidens miatt fordultak egymás ellen, vagy feledték el a másikat örökre.
Ezzel elhallgatott, hátradőlt, és a füstön keresztülnézve várta Aikawa-chan válaszát.

Tárgy: Re: Kenpachi Ivója Csüt. Szept. 27, 2012 9:03 am

Amikor a kard... akarom mondani a szakéscsésze lesújt...
(Avagy ismerkedés a kocsmában Raiden és Chiyo)

- Meséljek magamról? Nincs sok mesélni valóm. Eddig a Rukongai-ban éltem, egy falu kovácsaként. Igen, kovács vagyok, hajdanán, és most ismét fegyverkovács. - hallottam megfontolt hangját a füstön keresztül. Totálisan fellekesedtem. Ki gondolta volna, hogy egy ilyen tiszteletreméltó személlyel hozott össze a sors és persze a szaké! Lelkesedésem akkor hágott a tetőfokára, mikor kivette az övéből a wakizashiját és előhúzta a tokjából. Már magának a fémnek is gyönyörű színe volt. A hamon vonala kecses volt, a shinogi pedig a lehető legjobb vastagságú! Lélegzet visszafojtva szemléltem a gyönyörű műremeket. Mivel nem húzta elő teljesen, így nem láthattam, hogy van-e rajta bármilyen mei. Megkérdeztem volna, de túlságosan lekötött a kard pengéje. A ha, már ránézésre is fenséges volt, szép volt az élezés. A hamachit sajnos szintén nem láthattam, de ennyiből is megtudtam állapítani, hogy csodás munkát végzett vele.
Már épp szólni akartam, hogy megnézhetném-e teljesen, de megelőzött.
- Mint mondtam, többször szeretek egyedül lenni, vagy sétálgatni, és röviden beszélgetni pár lélekkel. És ha még van erőm, akkor még kendózok. Jobb szeretem a Rukongai-t, a Seireitei nyüzsgése nem mindig nekem való. No meg nem utolsó sorban a jó falatokat sem vetem meg. - sorolta most ő a tulajdonságait. Persze még mindig megilletődötten ültem Raiden-san mellett, hisz szó mi szó a kovácsok nagyon magas rangú emberek! tengernyi mese szaladt végig a fejemen, amiket még Shion mesélt el nekem. Kardkovácsokról, akikhez még a császár is csak engedéllyel és mezítláb léphetett be a műhelyébe! És most itt ültem eggyel, és épp barátian szakét idogáltunk. Azonban a gondolataimat újra a hangja törte meg. - És most ismét én kérdeznék Előre szólok, hogy ha megsértenélek, úgy elnézésedet kérem. De ugyancsak ritkán találkozni olyannal, aki így bírja az italt. Elmondanád, hogyan vagy erre képes? Ha fájó a történet, úgy elég, ha röviden válaszolt. Mert…hümm, nos látod, épp erről beszéltem: nem a legjobb tudatlanul feltépni egy sebet. Sok barátságot, és szerelmet láttam már emiatt széthullani, és sok shinigamiról tudok, akik egy ilyen incidens miatt fordultak egymás ellen, vagy feledték el a másikat örökre.
Nagy szemekkel paslogtam rá.Ilyesmi miatt miért sértődnék meg?
-Egyszerű a történet. - kezdtem bele, miközben gyönyörködve szívtam be a szilva pálinka bódítóan édes illatát - Engem egy ronin nevelt fel, és hát ő sem vetette meg a szakét. A környék ivóiban és kocsmáiban szinte saját gyerekként szerettek engem is. A pontos okát nem tudom, hogy miért nincs rám semmilyen hatással, akármilyen piát iszok, és akármennyit. Lehet, hogy ilyennek születtem, vagy az a sok szakés víz és tea edzett meg, amit már tipegő koromtól belém töltöttek... Talán csak simán kedvel valamelyik tanuki isten... Csodás életem volt, már akkor is! - Mivel jómagam válaszoltam a kérdésére, most újra én támadtam le. - Elmesélnéd, hogy hogyan, és miként, és kinek kovácsoltad azt a gyönyörű wakizashit? - csak úgy feszített belülről a kíváncsiság. - Mármint a története érdekelne!