Hát, az korántsem mondható el rólam, hogy valami alkoholista természet lennék, vagy ilyesmi… De azért egyáltalán nem olyan borzalmas dolog ez a szaké ^.^ Jaj, most félre ne értsen senki, egy szóval sem mondtam, hogy képes lennék ebből nagy mennyiségeket fogyasztani, sőt… Eléggé aggódtam, hogy talán… na… különös változásokat idézne elő a viselkedésben. Amit az imént ittam, nem volt nagy mennyiség, úgyhogy a dülöngéléstől nem tartottam, de hát… hogy is mondjam… Tapasztalatok híján kissé tartottam a következményektől ^.^” Mindenesetre azt el kellett ismernem, hogy meglehetősen finom, még annak ellenére is, hogy mégiscsak alkohol van benne… Viszont főleg az nyűgözött le, hogy teljesen átmelengetett. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy ez talán az első intő jel volna, de eszembe jutott, hogy épp az imént forráztam le kis híján a kezem, szóval rájöttem, igazán túlzásba vittem az aggodalmaskodást… Talán a személyiségem része, de hát… Érdekes amúgy, hogy bár a kis porcelánedény forró volt, az ital csak kellemesen meleg, nem is nagyon értettem, hogy lehet ez, de elfogadtam kész tényként, mert nem akartam most ezen gondolkozni… Elvégre igazán kedves volt Verától, hogy elhívott ide, nem akartam megbántani azzal, hogy nem figyelek rá, vagyis hogy megint elgondolkodom, amire a beálló rövidke csendben pedig nagy esélyem volt. De elfoglaltam magam az iszogatással – ez most úgy hangzott, mintha valami megrögzött ivó lennék ^.^” – és csak arra eszméltem fel, hogy a barátnőm csészécskéje, vagy minek is nevezzem ezt, halkan koppant az asztalon. Ahogy rápillantottam, láttam, hogy elégedetten mosolyog, én meg lenyeltem az utolsó kortyocskákat, és még egy ideig szorongattam az edénykét, és néztem a belsejét… Olyan jó meleg volt a fala, már nem forró, pont megfelelő *.* Viszont hirtelen eszembe jutott, hogy ezt talán nem illik, úgyhogy kissé ijedten, gyorsan tettem le. Pirultam is rendesen, nem mertem nagyon felnézni, de persze nemsokára rászántam magam, hiszen aki ilyen kedves volt velem eddig is, valószínűleg nem arra készül, hogy leharapja a fejem, és hát nagy szemtelenség is volna tőlem végig magam elé meredni… Ezért aztán végignéztem, ahogy mosolyogva cigarettára gyújt, és egészen megnyugodtam. Valahogy olyan otthonos volt ez az egész, ücsörögni a félhomályban, pár pillanattal ezelőtt még egy kellemesen meleg porcelánt szorongattam, és közben egyre jobban megismerhetek valakit, aki egyre szimpatikusabb… szóval semmi feszélyezettség nem volt a levegőben, és szégyelltem elrontani ezt a jó hangulatot.
- Remélem, hogy azért nem tartottalak fel semmiben… - mondta, miután fellobbant a kis láng az öngyújtó végén. Hiába, ez tényleg nagyon szép napnak tűnt, lám, az új szerkezet kifogástalanul működik ^.^ Persze, kínos lett volna, ha megkérdezi, hogy kérek-e egy szálat… Mert hát ugye antialkoholista mivoltom mellett nem is dohányzom, nem mintha olyan jó lennék, csak sosem éreztem rá túl erős késztetést. Épp, hogy tizenhat éves voltam, amikor meghaltam, és azt hiszem, lelkileg ezen a szinten is maradtam. De nem bántam, mert azért volt bennem annyi egoizmus, hogy ne utáljam magam. Mindegy, szóval nem is igazán tudtam volna visszautasítani, hogy ne bántsam meg, de legalábbis jó ideig hezitáltam volna, ám szerencsére ezt elkerültem, tehát minden jó volt úgy, ahogy van. Illetve jó lesz, ha végre összekapom magam annyira, hogy válaszoljak, hiszen rögtön hozzátette, meglehetősen aggódó arccal, hogy reméli, nem volt semmi dolgom… Még meg is hajolt picikét előttem, amihez egyáltalán nem voltam hozzászokva, úgyhogy szép rózsaszínes lettem... Tényleg kedves tőle, hogy így nyugtalankodik miattam, az a legkevesebb tehát, ha megnyugtatom, főleg, hogy tényleg nem volt semmi dolgom ^.^ Bele is kezdtem hát a történetbe, hogy kerültem én végül erre a környékre, bár azt igazából jobban belegondolva most sem tudtam, merre is van ez az „erre”… Jobban belegondolva, mindezidáig valami csodában reménykedtem, ami majd hazavezet. És persze, ha már idáig eljutottam, a csatornás részletet sem hagyhattam ki. Bár igazából sokkal jobb lett volna, ha figyelem az arcát, miközben beszélek, hiszen utólag belegondolva nagyon érdekelt volna az azonnali reakciója, de késő bánat. Mert hát mégiscsak egy hadnagy előtt meséltem el a szerencsétlenkedésem, úgyhogy egyre nagyobb szakértő lettem az asztal karcolatainak mintájában, ahogy egyre-másra azt bámultam… Ahogy egyre jobban belemerültem az események részletes ecsetelésébe, valahogy egyszerre csak az edzőterem berendezéséről kezdtem el beszélni, és kissé megszeppentem, amikor erre ráeszméltem. Úgyhogy innentől kezdve elég összefüggéstelenül próbáltam megértetni magam…
- Izé, csak azt akarom mondani – nyökögtem nagy zavaromban – hogy nagy szerencsém volt az elrendezéssel, hiszen… Ha az a báb nem ott lett volna, akkor valószínűleg a vízbe esek, ami azért annyira nem lett volna kellemes… ^.^” Az a fura – tettem hozzá elgondolkozva – hogy alig ütöttem meg magam… Lehet, hogy a megdöbbenéstől nem éreztem?
Ahogy kérdőn ránéztem Verára, hirtelen rájöttem, hogy az elmúlt öt percben gyakorlatilag végig én beszéltem, ráadásul arról, hogy milyen ügyetlen vagyok >.< Lehet, hogy így hatott rám a szaké? Mindenesetre új ismerősömön nem látszott, hogy unta volna magát, vagy csak én láttam rosszul… A lényeg, hogy amellett, hogy tudott rendesen beszélni – velem ellentétben - , kiváló hallgatóság is volt, vagyis egyszer sem szólt közbe… Pedig kívülről hallgatva biztosan furcsán hathatott szakadozott monológom. Úgyhogy csak nagy-nagy csendben, lehajtott fejjel vártam a reakcióját, bár talán csak egy pillanatig tartott az egész, mindenesetre hihetetlenül hosszú időnek tűnt. Talán mert ebben a pillanatban vettem észre a lábunknál heverésző kutyust, és újfent érdekelni kezdett a fajtája… Meg nem is tudtam nagy hirtelen mit mondani, hiszen annyi eszem még nekem is volt, hogy ne kérdezzem meg, neki volt-e dolga, mert hát pont ő mesélte, hogy hosszú ideje ez az első szabad hétvégéje. De azt megjegyeztem, hogy legközelebb talán hagynom kéne Verát is beszélni ^.^”

<[ BúFeLeJTő ÉdEsSéGöZöN nÉmI bArÁtKoZáSsAl KöRíTvE - MiTsU bEkApCsOlÓdÁsA ]>

Míg Hana elvonult feltérképezni a helyet, meg italért, én addig helyet kerestem Mitsuval. Biztos jó régen volt már Hana utoljára itt az ivóban mivel elvileg el van tiltva az ivástól, de hát csak "iszogatni" jöttünk ide, szóval még ha ki is derülne a turpisság, akkor sem lenne baj. Persze nem fog kiderülni. Találtunk egy ürest asztalt, és ott vártuk kettesben a kis társaság harmadik tagját. Közben meggyóntam Mitsunak a "bűnömet", aki nem haragudott meg rám, és ennek örültem is. Elvégre megbíztunk egymásban, és ez is nagyon fontos része volt egy párkapcsolatnak. Megbeszéltünk a dolgot, és annyi volt. Mindenkinek ki jár egy kis szórakozás néha, és ez ránk is vonatkozott, szóval jogosan voltunk itt mindannyian. Körül is néztem a helyiségben. Voltak rendesen, nem hiába volt a város legkedveltebb alkoholelosztója ez a hely. Sok tiszt megfordult itt munka előtt/KÖZBEN/HELYETT/után. Inkább a közben és a helyett volt a jellemzőbb, mint nálam is. Nem baj, szerettem a helyet és a piáját is! Jónéhányszor hömbölögtem itt már, és a szívemhez nőtt.
Hana gyorsan visszatért, méghozzá nem is kevés itallal. Először nagyot néztem, hogy annyi hova fog elfogyni három ember között, aztán arra jutottam, hogy Hana minden bizonnyal magasabb szinten műveli az alkohol pusztítást, mint én. Mikor Yuu-channal voltunk itt utoljára, akkor kevesebbet ittunk..bár csak ketten voltunk, de akkor is. Gyorsan elhallgattatott minket Mitsuval Hana, aztán töltöttünk magunknak. Nem értettem, hogy Mitsuval miért bánik olyan óvatosan, elvégre nem egy ketyegő bomba. (xD)
Gyorsan összeütöttem egy pohárköszöntőt és elkezdtünk beszélgetni. Nem volt jobb ötletem, ezért bekezdtem egy tök cikis kérdéssel a dolgot. Hát ezvan, előbb kellett volna gondolkoznom, mert egyértelmű volt. Hana is hadnagy volt, meg Mitsu is, ergó ha más miatt nem is, akkor emiatt tuti ismerniük kellett egymást. Nem gáz..úgyis elfelejtik holnapra, hogy miről volt szó.
- Igen, tudom, közben rájöttem szívem... - bökködtem meg játékosan párom oldalát.
- Az akadémián is együtt végeztetek? Akkor tényleg nem vagy idős Hana! Szóval ne izélj nekem a koroddal! - mondtam vigyorogva a lánynak.
Jól indult a beszélgetés, én ennél még csak jobb lehet! Újratöltöttem magamnak a csészémet, mivel kifogyott hirtelen. Nem is emlékeztem rá, hogy mikor ittam ki, csak kiürült egyszer. Ebből is látszik, hogy ha jó a társaság, úgy be tudsz rúgni, hogy észre sem veszed. Lehúztam a csésze tartalmát gyorsan, hogy erre emlékezzem, és még egyszer újratöltöttem, majd tovább figyeltem a beszélgetést.
Míg én kettőjükről érdeklődtem, Mitsu a családjáról. Épp a mellettünk lévő asztalnál ülő társaságot figyeltem, mikor azt vettem észre, hogy egy kéz suhan át az arcom előtt. Hana riadtan fogta be Mitsu száját valami miatt.
- Mi történt? o.O -kérdeztem meglepetten, miközben araszoltam kettejük felé, mert Hana közben engem is húzott közelebb hozzájuk.
- Nem mondjuk el senkinek, ne aggódj. Különben is, én hívtalak el téged Hana, szóval még ha ki is derülne, az én hibám lenne, szóval elvinném a balhét, ne aggódj! - kacsintottam és paskoltam meg a lány fejét.
Megnyugtattam Hanát, majd visszaültem a helyemre, a sakém mellé, mert az ottmaradt mikor helyzetet változtattam Hana keze által. Egyfajta bocsánatkérésként gyorsan le is húztam a csésze tartalmát, majd megint újratöltöttem. Kezdett olyan érzésem lenni, hogy ma még párszor újratöltöm ezt a csészét.
- Igaz is Mitsu! Ha már itt tartunk, Te hogy-hogy itt lógunk-lógunk? -kérdeztem vigyorogva, majd megcsiklandoztam páromat, viszont gyorsan abba is hagytam, nehogy kapjak a fejemnek, vagy valami.
- Na de igyunk hölgyek! Elvégre ezért vagyunk itt! - nyomtam a lányok kezébe a csészéjüket és megint kiitam a csésze tartalmát. Kezdett hatni a "gyógyszer", borvirágos arccal töltöttem újra Mitsunak és Hanának a poharát. Jobb lesz, ha kicsit visszafogom magam, mert még el se kezdtük, és máris tetemes mennyiséggel ittam meg. Max majd valaki hazavisz, vagy befekszem egy árokba, és el leszek ott reggelig. Bár most itt volt Mitsu is, szóval lehet nem kellett volna, de biztos elnézi, elvégre Ő is iszik rendesen.^^ Jó volt a társaság, a pia is, ám valami hiányzott. Valami, ami az ilyen alkalmakkal járt, és igencsak kezdett hiányozni. A cigi. Csak volt most egy kis bökkenő, mégpedig az, hogy egyik lány sem tudta, legalábbis reméltem, hogy nem tudta, hogy cigizek. Nem nagyon bírtam már tovább, gyorsan előkotortam egy szállal és rágyújtottam. Mélyet szippantottam a cigiből, és fellélegezve dőltem hátra. Egyvalamit elfelejtettem viszont, a lányokat.
- Hoooppááá...ugye nem zavar titeket? o.o - nyögtem ki, miközben félre ment a füst, és elkezdtem krákogni.

*Tudjátok, milyen érzés, ha a lelked mélyén ott egy hatalmas üvegkalitka, mely a fél éned tartja fogva? Érzed, hogy nem vagy egész, azonban még sem akarsz egyesülni azzal a másikkal, aki odalent senyved. Állandó vívódás saját magaddal, vagyis csak a másik feleddel… A háború a Test és az Elme uralmáért pedig végeláthatatlannak tűnik; elkeseredetten próbáljuk legyőzni a másikat, hogy az örökre eltűnjön.
Viszonylag friss nekem ez a több személyiséges dolog, mikor is alakult ki? Pár hónapja? Igen, körülbelül akkor kezdődött, amikor a kapitányom tett arról, hogy megrendüljön belső világunk. Így alkalmam volt újjászületni; bár eddig is ott voltam, azonban az elnyomás hatására szinte már el is felejtettük, hogy még létezek. Viszont ott voltam végig… Ott bujkáltam valahol, egy kicsiny résbe préselve magamat. Csak vártam a megfelelő pillanatot, a kellő alkalmat, egy lehetőséget; s lám, a várakozás megtette hatását. Megkaptam azt a lökést s energiát, ami szükséges volt ahhoz, hogy felébredjek. Újjászületésem persze egyik felünk sem viseli jól, a háború pedig megkezdődik. Lehet, hogy ő azt képzeli, hogy erősebb és dominánsabb, de azért engem se kell félteni. Kiállok magamért, ha kell. Jó, néha tényleg azt érzem miatta, hogy hasztalan vagyok és felesleges, és úgy érzem, hogy jobb, ha könnyekbe fojtom bánatom. Vagy hogy inkább a nyakamat kéne fojtogatni. Megesik néha, hogy efféle sötét gondolatokon merengek, de azért többnyire sikerül átvészelni ezeket az időszakokat is. Pont az olyan pillanatokért, amilyen ez a mostanikocsmázás is.
Az üvegketrec falán már dorombol énem másik fele. Igen, kifejezetten dühös; voltaképpen először sikerült kitörnöm a csapdából, hogy végre én legyek az, aki az Elmét uralja. A legnagyobb hatalom, ami valaha is a kezemben volt; nem, azt hiszem, nem is lenne szükségem másra. Elégedett lennék, ha legalább ennyit megtarthatnék.
A dörömbölés egyben figyelmeztetés is; tudom, hogy még nem vagyok képes olyan erős védőfalat építenem magam köré, mint amilyet Suwun szokott csinálni. Az övé szinte áttörhetetlen. Csak a véletlen műve, hogy először bár, de sikerült a felszínre törnöm. És persze Suwun harcainak, ami az utóbbi időben annyira kimerítette őt. Félek, hogy nagy károkat fog okozni, ha egyszer megnyeri a köztünk lévő csatát. De az üvegfal még kitart… addig is én jól érzem magam. Tudni fogom, mikor kell visszavonulni. Jobb esetben Suwun csak köszönés nélkül távozik, rossz esetben pedig távozás után leckézteti meg Yukit. Igen, arra a képességre gondolok. Végtére is nem kell itt lennünk ahhoz, hogy belefurakodhassunk az agyába… nem mintha én furakodni akarnék. Csak Ő. Hogy engem kínozzon azzal, hogy őt kínozza.
Nagyot szívok a cigarettából, miközben igyekszem a gondolataimat elzárni Suwun elől. Nem akarom, hogy ötleteket merítsen egy lehetséges tortúrához. Figyelem inkább Yuki meséjét arról, hogy hogyan is került ide. Kuncogok egy kicsit, amikor a csatornás esetet említi meg, hiszen nem mindennap találkozik az ember vagyis shinigami valakivel, aki néha véletlenül beleesik a csatornába. Fura képessége lehet a zanpakutojának. Azt nem állítom, hogy olyan hú-de-nagy harcművész lennék; értem a dolgom meg minden, de az irodai csendes munkát jobban szeretem, mint a komoly csetepatékat. Na nem azért, mert lusták vagyunk, csak ismerjük a képességünket. Inkább hátvédnek vagyunk jók; ha nem muszáj, akkor nem harcolunk. A megtévesztés az igazi fegyverünk.*
- Akár egy rejtett képességed is tompíthatta az esést… Végtére is, bárkivel megeshet, hogy az ilyen balesetek fedik fel előttük az eddig nem ismert képességeiket.  - *gondolkozok el Yuki
kérdésén, miközben eloltom a cigimet. Ezután persze rögtön töltöm az új adagot
a pohárkákba; hisz csak nem szomjazhatunk. :3*
- Bár azt azért furcsának tartanám, ha egy
ilyen apró ügy miatt kerülne felszínre az egyik nem ismert képességed… Magamból kiindulva legalábbis. Engem a harcaim tettek olyanná, amilyen vagyok, mármint a képességek terén. Na persze, még bőven kell tanulnom, bár annak is örülnék, ha a kardom néha nem nőne túl rajtam.  - *tekintek lefele a zanpakutomra, ami most kivételesen higgadtnak mutatkozik. Bár látom, hogy kardom lelkének szemei nyitva, hisz kíváncsi rá, mit művelek most, hogy ebbe a világba jussak, mégsem őrjöng, s nem kíván senkit se szétaprítani darabokra. Most csupán csendesen megfigyel; ez igazán az én napom, hiszen még Ő sem avatkozik bele abba, amit művelek. Bár könnyűszerrel megtehetné, hogy kínzó rémképekkel árasztja el az agyam, mégis, most minden egészen tiszta…
A kutyám megmoccan, s direkt úgy terül el, hogy a fejét Yuki lábán pihentesse. Hiába, öreg ő már, s már elszokott az aktivitástól. Amúgy sem azért hoztam magammal, hogy harcra fogjam, neki nem ez a feladata. Csak hogy ott legyen nekem mint valaki, akit képes vagyok szeretni, de legalább őszintén megérteni.*
- Jaj, bocs érte… - *szólok elnézést kérő hangon miközben a lábam alatt igyekszem rendre nevelni szegényt, miszerint nem alszunk el idegenek lábára támaszkodva.*
- Már nem fiatal szegény, a nap nagy részét pedig átaludja, de hát nem tudok élni nélküle… - *mosolygok. Végtére is tényleg ez az igazság. Ha ő nem lenne, én se születtem volna újjá, még most is  lehetőségre vadásznék abból a bizonyos résből. S persze közösen hallgatnánk Suwunnal azokat az őrjítő hangokat…*

<[ BúFeLeJTő ÉdEsSéGöZöN nÉmI bArÁtKoZáSsAl KöRíTvE - MiTsU bEkApCsOlÓdÁsA ]>

Ahogy teltek múltak a percek, úgy ürítődtek ki a sakés csészék, és persze töltődtek is újra, hisz ezért voltunk itt. Inni, ünnepelni, kicsit kirúgni a hámból. Más kérdés volt, hogy kinek mit jelent a "kicsit" kirúgás a hámból. Úgy néztem, hogy Hanánál a sárga földig való ivást jelentette, meg Mitsunál is kb, csak kicsit más kiszerelésben, ja meg nálam is, egy kis árokban alvással vegyítve. Na nem baj, ez a nap erre volt szánva, még ha nem is olyannak indult, amilyenre végződött, de hát ez benne a legjobb, hogy sosem tudhatod, hogy hol kötsz ki a végén!
Kezdett hatni az alkohol jótékony hatása, és kezdett mosódni néha-néha a kép, vagyis ezzel az is járt, hogy egyre viccesebb kedvemben lettem, és ezt ki is használtam Mitsunál, mikor elkezdtem faggatni vigyorogva, hogy mégis hogy is került ide. Szerelmem egyből be is adott valami tök kamu dumát, és persze azt hitte, hogy el is hiszem neki. Hát perszeee!
- Ahhaaam...Yachirut..biztosan....! - bólogattam nevetve Mitsu próbálkozásán, majd megcsókoltam. Ezután eszembe jutott, hogy már régen néztem a sakés csésze mályére, ezért pótoltam is az elmaradást rendesen. Illetve csak pótoltam volna, merthogy hirtelen a semmiből előkerült egy kéz, ami úgy hátba csapott, hogy belefejeltem a csészémbe. Salétól csöpögős arccal néztem körül, hogy mégis mi a fene történt, és ki volt az a tökkelütött, aki nem bírt magával, és belém ütközött, majd szemeim Hanán állapodtak meg, aki nagyon magyarázott valamit, de ráhagytam, mert különösebben nem hagyott bennem mély nyomot a baleset. Égető érzést éreztem közben aziránt, hogy rágyújthassa kegy szál cigire is, mert ugyebár az nem hiányozhatott innen. Ez meg is történt, csak későn vettem észre az epic failemet, mikor már a jelen lévő lányok is tudták, hogy dohányzom, pedig nem akartam elárulni magam...így sikerült. Azért, mivel rendese és gondoskodó vagyok, megkérdeztem, hogy nem zavarja e őket a füst.
- Ömm....15 éves korom óta?...Igen azt hiszem azóta...de ha zavar...akkor... - motyogtam valamit csendesen, aztán gyorsan elnyomtam a cigit, de már mondjuk mindegy volt, csak a miheztartás végett csináltam. Nem vagyok én papucs. (xD)
Iszogattunk serényen tovább, és kezdett olyan érzésem lenni, hogy mozognak a falak a helyiségben. vagy az emberek mozogtak a falakhoz képest, és ettől úgy láttam, mintha a falak mozogtak volna? Vaaagy, tényleg a falak mozogtak? Vagy csak az alkohol hatásától odaképzeltem az egészet, és igazából senki sem mozgott, csak én dülöngéltem egyhelyben? Épp megkérdeztem volna Hanát, hogy most melyik is lehet az igaz a három opció közül, mikor egy csattanást hallottam jobb oldalról.
Oldalra fordultam, hogy megkérdezzem Mitsutól, hallott e valamit, vagy mi lehetett ez a csattanás, de azt kellett látnom, hogy Mitsu nincs a helyén. Kiment volna a mosdóra? Annyira nem voltam még részeg, hogy ne vettem volna észre. Aztán végre megtaláltam kedvesem, mégpedig fekve, a széken, a földön. Első pillanatban megijedtem, aztán napirendre tértem a dolog felett, nyilván belőle így hozta ki az alkohol a dolgokat. Hana is megjegyezte, hogy fog még néhányszor esni, és való igaz, kénytelen voltam igazat adni neki, bár cseppet sem voltam biztos benne, hogy mi nem fogunk fetrengeni 1-2 óra múlva a földön.
Azért felsegítettem kedvesem a földről gyorsan, és visszaültettem a székére, és újra töltöttem a csészéjét is, mert ilyen jószívű vagyok, és meg sem fordul a fejemben, hogy leitassam társaimat.(...xD) Hanána kis újratöltöttem, nehogymár egyedül érezze magát a sakéjával.
- Kedvesem, mielőtt legközelebb hanyatt esnél, szólj kérlek, hogy megelőzhessem, rendben? - vigyorogtam rá Mitsura, miközben adtam neki egy puszit.
Ránéztem Hnaára, aki látszólag valamin nagyon gondolkodott, majd rácsapott az asztalra, és magyarázni kezdett. Ezt is betudtam a saké gyógyító hatásának, ami arra volt hivatott, hogy a zagysejteket irtsa nagy számban.
- Nem fog idejönni...csak nem..nincs nálunk cukorka...legalábbis nálam, meg Mitsunál biztos nincs..! - jegyeztem meg gonoszan, még Mitsu előbbi magyarázkodási próbálkozására utalva. Kezdett igencsak hatni az alkohol, meg is látszott rajtam, na meg az ivótársaimon is.
Mivel most nem történt semmi, körbenéztem a kocsma falain, megbizonyosodva arról, hogy tényleg nem mozognak e, de sajnos azok egyre jobban dülöngélten jobbra-balra.
- Te Hana...csak én látom úgy, vagy tényleg mozognak a falak? - nyögtem ki egy apró csuklás után.

Úgy tűnt, Vera nem szörnyedt el a történetemen, vagyis hát, amikor végre összekaptam magam, hogy felpillantsak, nem nézett olyan furcsán, ahogy az őrültekre szokás, és ez megnyugtatott ^.^ Egyébként is, micsoda hülyeség tőlem, hogy csak ülök, és bámulom az asztalt? >.< Mindenesetre örültem, hogy asztaltársnőm nem nevetett ki hangosan a csatornáért, teljesen normálisan… öööööö… na jó, szóval ez nézőpont kérdése, de szerintem kimondottan helyesen reagálta le kissé talán furcsa történetemet ^.^ Vagyis nekem jólesett… De most nem is ez a lényeg, hagyjuk az én lelkecskémet, legyen az bármilyen érzékeny is, és maradjunk a történetnél! >.< Ugyanis azt mondta, hogy talán egy rejtett képességem segített abban, hogy most ne legyen tele kék, zöld, meg egyéb színpompás foltokkal az alfelem, bizony ^.^ Igazából akkor egyáltalán nem értettem, hogy ez mit jelentene, egyszerűen nem jutott el a tudatomig, de így utólag visszagondolva jól hangzik ^.^ Bár még mindig nem hiszem, hogy lenne bármilyen különleges képességem, soha életemben, meg shinigamiként sem, szóval általánosságban véve egyáltalán nem fordult elő, hogy ilyen gyanúra adtam volna okot… Nem csináltam soha semmi különlegeset ilyen szempontból, és ahogy a barátnőm – remélem, joggal nevezhetem így – mondta: „Bár azt azért furcsának tartanám, ha egy
ilyen apró ügy miatt kerülne felszínre az egyik nem ismert képességed…” Elmesélte, hogy az ő képességei harc közben fejlődtek olyanná, amilyenek (már értem, miért vagyok én egy helyben ^.^”), logikusan nézve tehát nem valószínű, hogy egy csatornába való pottyanás olyan életveszélyes helyzetnek minősülne, ami ilyesmit kiválthat. Persze, amilyen gyakran én veszélybe kerülök… Talán unatkozott a képesség, és gondolta, akkor most hasznosítja magát? Akkor viszont lehet, hogy szándékosan csinálta Anemone az egészet… Sőt, valószínűleg neki van újabb technikája, amit most mutatott meg! De ez nem is garantált, úgyhogy nincs értelme, hogy ezen gondolkodjak… Mindenesetre érdemes lesz ezen gondolkozni… Csak ne felejtsem el imádott kardocskámat is megkérdezni, ő valószínűleg tudni fogja ^.^ És nem kizárt, hogy valami egészen egyszerű magyarázat van… Szóval térjünk vissza az eredeti témához.
Az biztos, hogy Vera egyáltalán nem egoista, legalábbis szerinte még sokat kell fejlődnie… Pedig hadnagyként minden bizonnyal így is nagyon erős, és persze ügyes. Bár nem is tudom, hogy mit vártam, amikor megtudtam, milyen magas pozíciót tölt be… Talán valahol azt gondoltam, hogy egy második tisztnek már nincs is mit tanulnia? De az furcsa, hogy néha fölékerekedik a kardja… Ilyesmik jártak a fejemben, miközben újra felvettem a csészét, amiket Vera újratöltött, én pedig eddig hozzá sem nyúltam. Talán jobb is, ahelyett, hogy azon gondolkodtam volna, hogy mi lesz, ha túl sokat iszom… A lényeg, hogy kissé helyrerázódott az önbizalmam, amit igencsak megtépázott Anemone magánakciója – úgy tűnik, nem csak ő ilyen önfejű. Nem szabad ugyanakkor elfelejtenem, hogy Verashunak biztosan komolyabb problémái vannak, mint nekem, így aztán gondolom, az ő esetében jogos, ha néha-néha a zanpakutoja magától cselekszik… Már rég meg kellett volna tanulnom, hogyan irányítsam a kardocskám, de azt hiszem, nem is akartam nagyon, nem akarom korlátozni… Pedig hát úgy tűnik, néha nem ártana. Sosem értettem a neveléshez, hiába…
Arra rezzentem össze, hogy valami puha, szőrös ért a lábamhoz. Még szerencse, hogy már megittam, ami a porcelánedénykében volt, mert különben biztosan magamra borítottam volna, pedig hát csak a kutyus volt az ^.^ A gazdája mentegetőzve próbálta odébb ösztökélni, de gyorsan megszólaltam:
- Hagyd csak ^.^ Nagyon aranyos *.* - és lehajoltam kicsit, hogy elérjem a selymes bundájú kis – vagyis nagy - jószágot. Verashu közben mosolyogva mesélte, hogy öreg kutyus már, és hogy sokat jelent neki…
- Nagyon szép – mondtam elragadtatva, miközben felegyenesedtem, bár hirtelen nem voltam benne biztos, hogy ezt már mondtam-e. – Tulajdonképpen… Honnan került hozzád? Csak… mert nem nagyon láttam még háziállatot itt ^.^” Bár egyszer valaki mesélte, hogy Rukongai egyes részein sok a kóbor macska… És Mayának is van egy, ha minden igaz, de kutyát már nagyon régóta nem láttam. Talán csak azért, mert ritkán mozdulok ki… - tettem hozzá elpirulva. Ami azt illeti, kutyám addig sem volt, amíg éltem, de semmi bajom nem volt velük, és most valahogy elkezdett hiányozni egy háziállat >.< Valószínűleg ez csak hirtelen jött érzelemhullám, de azt hiszem, ezentúl egy ideig sokkal jobban fogok figyelni arra, látok-e kutyát, macskát… Lehet, hogy eddig is jó sokkal találkozhattam volna, csak nem vettem észre… Ez magamból kiindulva egyáltalán nem kizárt.

Hö, kezdett hatni a saké. Nagyon is. Már azt láttam, hogy nem az emberek mozognak, hanem a falak. Bár lehet, hogy a falak is mozogtak suttyomban, csak nem vallották be, és csak én láttam, mert nekem volt hozzá szemem, a többi shinigaminak meg fel sem tűnt, mert nem figyelték a falakat! Persze, ki lenne olyan hülye (rajtam kívül), hogy a falakat nézegesse? Majd innentől fogva jobban oda fogok ezekre a dolgokra figyelni, nehogymár itt suttyomban mozogjanak a falak! Aztán majd hirtelen összedől ettől a ház, és nem lehet többet idejönni inni! Mi lesz akkor?! Nem bírnám ki! Karakurából kéne beszereznem a sakét, ott pedig jóval drágább, meg nem is olyan minőségi, mint itt. a mindegy, egyelőre hanyagoltam a falakat, de eldöntöttem, hogy néha félszemmel rájuk nézek, nehogy már nekem elmásszanak innen. (xD) Most épp nagyobb gondok voltak itt készülőben, mint a falak, merthogy mikor újra akartam tölteni a sakés csészémet, felhördülve konstatáltam, hogy kifogyott az alkohol belőle! Szóltam volna Hanának, hogy basszus, elfogyott a saké, és újra kéne tölteni, de nem igen fogta fel úgy tűnt, hanem még az előző falas kommentárom foglalkoztatta. Gyorsan el is felejtettem a sakét, és lelkesen mutogatni kezdtem neki, hogy melyik falak mozognak, még a fejét is irányba állítottam, de semmi. Úgy tűnt, hogy az aljas falak csak nekem mozogtak, vagyis csak rajtam múlt az ivó sorsa! (xD)
- Áh, ne törődj velük, majd én kordában tartom őket! - veregettem hátba a lányt. Látszott rajta, hogy Őt is kezdte meglökködni az alkohol jótékony hatása. Nyilván nem velem volt a baj, hanem Hana kezdett részegedni. Még kicsit meg is lökködtem a lányt, hogy átérezze, hogy mit is csinálnak a falak, de semmi hatás. Még a végén úgy tűnt, hogy én látok rémeket, pedig az lehetetlen, én láttam, ahogy mozognak! Áh, nők...nem érdekli őket a világ sorsa, ez mindig is a mi feladatunk lesz.
Félre is tettem kicsit a falas dolgot, és pislogva, jókedvűen nézegettem körbe az ivóban, hogy mi a helyzet. Kedvesemet próbáltam bemérni, hogy merre lehet, és kis idő múlva meg is találtam, bár kissé mintha mosódott volna a feje, de betudtam az elfogyasztott alkohol mennyiségének ezt a furcsa dolgot. épp mentem volna megölelni, mikor hirtelen beúszott valami a képbe, mégpedig Hana személyében. "O.O" Fejet vágva néztem, ahogy a két lány burul egyet, majd egy "Höhö" kíséretében letudtam a dolgot egy vállvonogatással, és megint ádáz arccal nézegettem a falakat, hogy épp melyik mozog, és merre tart.
- Izé...miért kell a gilisztákhoz pecabot? O.o - kérdeztem tök komolyan Hanától, mikor feldobta az ötletet, hogy fogjuk ki a kukacokat, amik Kedvesem szerint az asztalon voltak. Nem tudtam, melyikőjüket sajnáljam jobban, aki gilisztákat hallucinál, vagy aki ki akarja a hallucinált gilisztákat fogni. (Véletlenül sem az a baja, hogy ki kell fogni a gilisztákat, hanem az, hogy miért kell hozzá pecabot..xD).
- Hát mindegy, próbáljuk meg őket kifogni akkor! - lelkesültem be én is, miután megmagyaráztam magamban, hogy ha Mitsu látja a gilinyókat, akkor azok biztos ott vannak. Míg Hana elmászott horgász kellékeket szerválni, gyorsan odacsusszantam Mitsuhoz, és átöleltem
- Szívem, ezt el ne mondd senkinek, mert kitörne a pánik, de mozognak a falak! O.O - mondtam tök komolyan Szerelmemnek, majd gyorsan visszamásztam a helyemre, mikor Hana visszatért a kuncsorgott dolgokkal, mert Ő már egyszer lehülyézett, amiért elmondtam neki, hogy márpedig igenis a falak mozognak. Sikerült megint elfelejtenem a másodperc tört része alatt az ádáz falakat, mert a kezembe nyomtak drótokat, meg mogyorókat, hogy csináljak zsinórt, és a végére kössem rá a mogyorót, ezzel is létrehozva a csalit. Bele is kezdtem nagy elánnal, még a nyelvem is kinyújtottam a nagy igyekezetben és koncentrácóiban, és mikor kész lett az első remekmű, fel is pattantam és gyorsan megmutattam asztaltársaimnak a zseniális alkotásom. De nem igen érdekelt senkit sem, mert közben elmásztak piárt azok ketten, szóval ott maradtam nagyokat pislogva a csalival a kezemben. Ezért szórakoztam ezzel egy óráig?!
- Kell a francnak csali! - mérgelődtem magamnak, majd hozzávágtam valamelyik tiszt fejéhez a csalit, és visszaültem duzzogni az asztalhoz. Teltek múltak a percek, de nem igen jöttek a nőstények a piával, így kezdtem eléggé unatkozni már. Rágyújtottam addig egy újabb szál cigire, de az első slukk után krákogva dobtam el a nikotin rudacskát, mert megláttam, hogy mit művelnek azok ketten ott a pultnál.
- Mi a..?! - kérdeztem magamtól elképedve, mikor láttam, hogy lovagolnak(!!!) a kocsmában. Nem hogy én itt csak iszogatok, meg hozzá sem érhetek a Menyasszonyomhoz a nagy tömeg miatt, Ők meg itt...szórakoznak! T.T Ez több a soknál! tüstént vissza kell őket cipelni az asztalhoz, a piákkal együtt.
- Hééé! Valaki szomjas ám itt! Hol késik a saké?! - kiabáltam oda a "csaposlányoknak" és közben türelmetlenül doboltam az asztalon ujjaimmal. Miután elindultak visszafele a csajok, jobban szemügyre vettem mindkettőjüket, és..elképedve vettem észre, hogy így részegen jóval nagyobbnak tűnnek a kebleik, mint amúgy. (Nem mintha amúgy kicsik lennének..xD). Ilyen jótékony hatású lenne az itteni saké? Ezek után csak ezt itatok majd a lányokkal!
- Izé...megnőttek a ..melleitek csajok? - mutattam rá a bizonyos testrészeikre, miután visszatértek az asztalhoz, és öntöttem magamnak egy jó csésze sakét, majd a felétől rögtön meg is szabadította ma csésze tartalmát, közben serényen vigyorogtam az érintettekre. Igen jónak jól fog még folytatódni ez az este! Maguktól nőnek a lányok mellei, mi lehet ennél jobb? Ez a mennyország! *.* (xD)

*Cigaretta cigarettát követ, hisz hiába, a saké ezt hozza ki belőlem. Nem tudom, megmondani, miért, de annak ellenére, hogy normális esetben alig szívok el egy-két szálnál többet naponta, ha alkohol kerül a képbe, akkor a tüdőmnek annyi, még ha a májamnak nem is. Sosem volt rám jellemző az, hogy leittam volna magam a sárga földig, s hogy bármilyen jelét is adjam az illuminált állapotnak. Maximum feloldódottabb leszek tőle, de semmi komoly. Meg persze hirtelen minden olyan jópofának és viccesnek tűnik, és az egyik ilyen kis ivászat alkalmával meg is szédültem kicsit, de talán mert egy kicsivel sikerült többet innom az átlagosnál. Egy alkalommal csupán. Szóval a mértéktartás úgy általában véve benne van az életemben, mert hát milyen példát mutatnék, ha minden szabadnapomon egy részeg libává változnék? A kapitányomról sem tudnám elképzelni, hogy teljesen kikel magából, s tombolva támadna neki minden nőnemű lénynek, aki az átlagosnál nagyobb mellmérettel rendelkezik (szerencsére én nem tartozom közéjük xD), csak hogy végül egy árokban keljen fel valamikor hajnalban, egy ismeretlen ivócimbora mellett, az alkohol bűzétől felfordult gyomorral és igencsak másnapos fejjel. Még szerencse, hogy a tévképzetemet a kapitányomról nem volt, mi romba döntse, mert hát összetörne a szegény pici szívem, ha tudnám, hogy ezeknek a félelmeimnek igencsak nagy a valóságalapjuk, és amíg én, vagyis inkább Suwun vért izzadok a papírok fölött, addig kedves Watanabe-taichoum vetkőzős pókerezik Mitsu taichouval meg valami másik shinigamival. xD
Szóval lelki világom védve van eme rémképek elől, és nem kell ilyen szörnyűségektől tartanom, meg valami különös oknál fogva azt is hajlandó elnézni nekem, vagyis a kutyának, hogy hozzádörgölőzött a lábához, és emiatt kis híján felborította a szakés csészét.*
- Hát, ez egy kicsit hosszú történet. - *teszem le a kiürült szakés csészét, és oltom el a cigarettámat, ami a végét járta már. Természetesen nem fogom Yuki orrára kötni a betegségem, mert így is túl sokan tudnak róla. A kapitányom, és persze a kutya, akinek egyenlőre még nevet sem adtam, de hát ki is feltételezné rólam, hogy majdan egy szép estén Macskának fogom elnevezni csak azért, hogy legyen okom pezsgőt vetetni? Neeeem, én nem vagyok olyan számító… Csak egy kicsit őrült, meg néha kicsit spontán, de azért nem adnék egy ilyen furcsa nevet a kutyának. Én aztán soha…*
- Watanabe taichouval vittük el Karakura Townból, az Emberek világából. - *adom meg a magyarázatot röviden, hiszen Soul Societyben tényleg elég nehéz találni bármilyen háziállatot. A Yuki által említett kóbormacskákat én nem számítom annak, meg hát ki tudja, milyen betegségeket képesek terjeszteni, és lehet, már az is fertőző, ha rájuk nézel. Meg aztán, a rukongai-i szegénységet elnézve tényleg nem csodálkoznék azon, ha mindenféle betegség is felütné ott a fejét. Ilyenkor azért hálát adok a Sorsnak, amiért én egy egész jó körzetbe kerültem, és még a bejutás a Lélektovábbképző Akadémiára sem volt olyan nehézkes, mint ahogyan azt olyan sokan mesélték, akik a szegényebb körzetekből valóak voltak.*
- Eredetileg venni akartunk valamit az állatkereskedésben, de nem találtam semmit, ami megtetszett volna. Tudtad, hogy az emberek világában sokan a kézitáskájukba gyömöszölnek ilyen miniatűr patkány-kutyákat? Rengeteget láttam belőle Karakura Townban, alig hittem el, amit láttam. - *függesztem rá elkerekedett lélektükreimet asztaltársamra, míg ujjaim máris a cigarettás dobozomnál matatnak, hogy újabb nikotinrudat vehessek elő. Egy ideig csak körzök felette a kezemmel, azt fontolgatva, hogy érdemes-e rágyújtanom ismét, hisz a szokásos napi 2-3 szál adagomnak máris a többszörösét sikerült elfogyasztanom, de végül úgy döntök, hogy engedek a kísértésnek. Az is segít a döntésben, hogy eközben még a cigarettás doboz is megszólalt a fejemben, hogy gyújtsak rá, mert biztosan szükségem van rá, és nélküle nem tudok élni. A hangok is megmondták, és ők mindig igazat mondanak. Tudom jól, hogy csak jót akarnak nekem azzal, hogy kivetítik egy normális ember számára élettelen és néma tárgyakba a gondolataimat, és néha jó hülyének néznek amiatt, mert leállok bögrékkel veszekedni munkaidőben, de amióta a kutyám megvan, legalább már egész tűrhető az állapotom. Kibírom, hogy ne szóljak vissza, miszerint „Rendben, legyen hát”, ,de csak mert nem célom céltáblává válni, ahogyan az sem, hogy mindenki megtudja, hogy egy kicsi… baj van a fejemmel. A betegségem ellenére én igenis, kötelességtudó vagyok, és igencsak kiveszem a részem a munkából, és nem élném túl, ha a kis problémám miatt szégyenfolt keletkezne a szeretett aktáimon. >.<*
- Maya? Chizuki Maya taichoura gondolsz? Nem is tudtam, hogy van macskája. - *gyújtok rá ismét, mert hát a már említett hangok tanácsolták. Aztán újabb szemöldökfelvonás következik a részemről, amikor Yuki megemlíti, hogy nem sokat szokott kimozdulni. Pedig én igazán igyekeznék a lehető legtöbb embert megismerni a helyében. Persze, ő nem kénytelen a másik személyiségét elviselni, és nincs is olyan lelki börtönbe zárva, amilyenbe én. Attól félek, hogy a mai nap további részén még nagyobb kínokat kell átélnem, mint eddig. Suwun nem az az elnéző fajta, és remélem, hogy nem akarja majd megölni Yukit, csak mert szóba álltam vele. Mondjuk biztos nem, mert az rosszat tenne a karrierjének, vagyis a karrierünknek, vagyis máris nem éri meg neki, ha rajta tölti ki bosszúvágyát. Vagyis megint maradok én, de már egész jól viselem azt, amit kiszabott rám a Sors. Bár ha lenne lehetőségem rá, akkor biztosan teljesen megváltoztatnám az életünket, de így, hogy alig tudok érvényesülni, máris kudarcba fulladt a dolog.
A szomszéd asztaltól néhány suhanc, nálam alacsonyabb rangú tiszt zavarja meg a gondolatmenetem azzal, hogy átszól, hogy mi lenne, ha odaülnénk hozzájuk, és meghívnának valami erős italra, ám ezzel el is érik, hogy felébresszék bennem pillanatnyi Suwunságom, és a lehető leglenézőbb hangnemben odalökjek nekik két szót: nem és köszönjük. A ridegség a hangomból még engem is megrémít pár másodpercre, s a lassan rám nehezedő álmosodás pedig egyértelmű előjele annak, hogy másik énem lassan fel szeretne ébredni, de nem, most még nem engedem! Talán ki tudok még tartani egy kis időre. Legalább addigra, amíg ezt a kis szakét elfogyasztom, ami valljuk be, egész jó úton halad.*

Ezek a rohadt falak még mindig mozognak! És még mindig nem látja senki sem őket, csak én. Hogy lehet így figyelni másra, ha egyszer a világ megmentésén kell fáradoznia a shinigaminak? Pedig lenne mivel foglalkozni, történetesen azzal a négy nagydarab dinnyével, melyek nem messze helyezkednek el tőlem és partizgatnak ide oda himbálózva. (XD) De nem, ugye nekem a falakat kell, hogy mikor kell bedobnom magam, és életemet kockáztatva védeni a mell...izé, a nőket és a gyerekeket a világban rejtőző gonoszság elől. Ez a faladatom! Szüntelenül figyelni a falakat, meg minden mást, hogy mikor támadnak rá az ártatlan polgárokra. Egy frászt! Levettem gyanakvó pillantásom a pult melletti gonosz falról, és egyből befókuszáltam a társaságom két nőnemű tagjának két-két ékességét. Hogy ne nőttek volna?! Ha én mondom, akkor biztos, hogy úgy van. nekem különleges szemeim vannak az ilyesmihez és ha én úgy látom, hogy nőttek, akkor bizony nőttek. >< Ám mielőtt szó szerint kézbe venném a dolgokat, van egy kis dolgom. KIFOGYOTT A SAKÉS CSÉSZÉM ÚRISTEN! Ezen változtatni kellett.
- Dehogynem nőttek, majd mindjárt megmagyarázom! - Mutató ujjamat felemeltem, mutatva a csajoknak, hogy egy perc, mindjárt megyek én, és sebézi tudásomat felhasználom rajtuk, de előbb újra kell tölteni a dolgokat. Amúgy is egészen véletlenül, valahonnan előkerült 3 kancsó saké, és ki kellett használni az ilyen mennyei adományokat, mert nem minden nap talál az ember ingyen sakét, amiért fizetni se kell, csak iszod, és kész. Na szóval igen, töltöttem a csészébe a nedűt, meg mellé is. Sőt inkább mellé, mert ahogy néztem, az a fránya csésze mindig el akart mászni előlem, és cikcakkozott a kezemben. (Igazság szerint a kezem imbolygott, meg a fejem, de sebaj..xD). Áááá! Nem ment...T.T Pedig én mindent megtettem azért, hogy közelebb kerüljek az alkohol bódító hatásához, amihez már igazából nem kellett, mert így alig találtak volna már vért az alkoholszintemben..
- Jóóóóó! Tudjátok mit? Nemérdekeeel! Mindjárt megyeeek! >.< - ordítottam torkom szakadtából az alig 2 méterre lévő Hanáéknak, és fogtam a kancsót, majd annak rendbe és módja szerint belehúztam a tartalmába egy nagyot. Cuppantottam egy nagyot, majd kezemmel megtöröltem számat, és a probléma felé fordultam. Forgott is a világ, mint a ganajszóró, jó is volt az! Hirtelen eszembe jutott, hogy még van itt valami, még mielőtt rátérnék a lényegre. A falak. (Ki hitte volna..xD) Gyorsan odasandítottam megint a pult felé, hogy meglessem, minden rendben van e, és még nem nyelt e el senkit a fal, vagy valami de nem. Igazából nem mozogtak már többé...hanem folytak. FOLYTAK A FALAK BASSZUS! O.O Fejet vágva ordibáltam valamit a fal mellett iszogató tisztnek hogy menjen onnan, mert befogja szippantani a gonosz faldémon, de áh, hülyének néztek...mindegy, Ő bajuk, most fontosabb dolgom volt, mégpediiig..
- Na, jövööök! - pattantam fel jókedvűen a nők irányába, egyből megfeledkezve a folyó falakról. Nem hagyhattam ki magam egy ilyen jó dologból! Meg amúgy is. Ki más értene ehhez jobban, mint én, akinek speciális szemei vannak ehhez? Ők meg persze, hogy nem látják, hisz naponta találkoznak velük, én meg nem minden nap látom őket, úgyhogy biztos, hogy nekem van igazam. Na jó, ez csak Hana esetében volt igaz, mert Mitsuét azért elég gyakran látom, de akkor is nőtt. A falak is mozognak, hát a mellek is nőnek! Odatébláboltam a lányok elé, és először odahajoltam közel az érintett testrészekhez, hogy szemügyre vegyem őket. Háát...távolról úgy tűnt, hogy nőttek, de semmi. Kezdtem gondban lenni, és épp beütött volna a "visszanyal a fagyi" szindróma, mikor Hana csodálatos ötlettel állt elő! Így már mindjárt könnyebben ment a dolog. Csillogó szemekkel vettem el tőle a kérdéses ruhadarabot, majd előkerült a semmiből a szemüveg, a tudóssapka, meg az orvosi köpeny meg egy kis füzet, meg ceruza, hogy legyen mire jegyzetelni a technikai adatokat, és máris munkának láttam.
- Ha összeadod a méterüket, osztod néggyel, illetve kiszámolod aaa hajlási szövet, térfogatot, meg a felszínüket, és ezeket mind leintegrálod... - mi a franc az az integrálás? Néztem is révedező tekintettel kicsit a testrészeket, hogy miről is beszéltem az előbb, majd arra jutottam, hogy gőzöm sincs, szóval folytattam a méricskélést.
- Igen..szóval, ezen kívül már csak gyököt kell vonni, éééééés.... - néztem kicsit a lapomat, amire elvileg a számítási dolgok voltak felírva, de nem láttam számokat, csak valami pálcika emberkéket nagy mellekkel, meg magyarázattal, hogy melyik Hana, melyik Mitsu. Csúnya kudarcba fulladt a dolog. Nem érdekes, nem kellenek ide számok, megmondom én anélkül is!
- Sajnálom Hana, Mitsué valamivel nagyobb. De ne szomorkooodj, a tieiddel sincs semmi baaaj! - ölelgettem meg alaposan az érintettet, majd elégedett, de kissé fehér fejjel (az orrvérzés miatt..xD) visszaültem az asztalhoz inni egy jót, és integettem a nőstényeknek is, hogy jöjjenek már. Csésze már nem kellett nekem, kancsóból vedeltem a cuccot. Férfiember így iszik! Kezdtem kifogyni az ötletekből, szóval csak ittam, ám két korty között beütött a csodás ötlet, és sugárzó arccal néztem a lányokra, közben magamat istenítettem, hogy mekkora jó vagyok már! Rácsaptam egyet Mitsu combjára, majd egyből mondani kezdtem a csodálatos ötletemet.
- Csajok...mi lenne, ha játszanánk egyet? Vetkőzőspókeeeer! Aki veszít, vetkőzik! - húztam elő teljesen véletlenül egy kártyapaklit a zsebemből, ami egy órája még nem volt ott, és fogalmam sem volt, hogy került oda, de ott volt, és fel kellett használni a szent cél érdekében. Választ se várva kezdtem keverni a paklit, majd osztottam is egyből, nehogy lefújhassák az akciót idő előtt. Gyorsan magam elé kaptam a lapokat, meg a pókerfacet aztán sasoltam a kártyalapjaimat. Höhö, a szerencse az én oldalamon állt, jobb lapokat nem is kaphattam volna.
- Három áááász! Lehet vetkőzniii! - csaptam az asztalra a lapokat, majd diadalittasan néztem a lányokat, és vártam, hogy kiderüljön, nekik milyen lapjaik vannak.

Ma mi legyen? Még csak hat óra, a napnak messze nincs vége. Ki kéne valamit találni. A papírmunka már készen van, leadva, és aláírva/aláíratva, kinek, hogy tetszik. A kapitányom napi kiselőadását is túléltem, ráadásul az újoncok kiakasztása is megvolt. Az osztagnál mára már nincs feladatom, csak ülnöm kellene a helyemen, és vigyorogni, mint a vadalma. Az meg persze nekem nem megy...
Ez a hely egyre unalmasabb lesz, minnél jobban megismerem. Annyira zavarja egyeseket a rang, hogy lassan semmivé fog válni a pörgős, szabályszegő lány, aki vagyok. Én nem bírom már ezt a bezártságot. Ha nem mozdulok gyorsan ki, itt nagyon nagy bajok lesznek, és előbb-utóbb elköpök valami nem túl szépet. De mit csinálhatnék? Ciara beteg, a kis kirándulások kilőve. Mayának van elég dolga nélkülem is, és az összes többi ismerősömet látogattam már az elmúlt időszakban, ráadásul senkire nem akarom magamat ráerőltetni. Ki az akivel már rég találkoztam, és el tudnám rángatni kicsit bulizni? Van pár ötletem, de annak nagy része eléggé perverz, szóval jól be kéne csípnek, hogy rá tudjanak venni bármire is. Talán lenézhetnék Kempachihoz. Úgyis rég nem jártam nála, ráadásul meg tudnom figyelni, mennyire gyakran lógnak az osztag elméletileg tiszteletre méltó és jó magaviseletű tagjai a szakésüvegek körül. Ha kiderül, hogy túl sokszor, én abból sem csinálnék nagy hajcihőt, csak éppen magukkal kéne vinniük. Egy kis italozás úgyis könnyebben összehozza az embereket, mint egy hadnaggyal való beszélgetés. Akkor mindenki olyan karót nyelt...
Oké, akkor spuri mielőtt jön az újabb ellenőrzés. Nem mintha fel tudnának tartani, csak éppen nem túl jó ötlet pont a hadnagynak veszekedést kezdeményeznie, és embereket bántania. A karszalagra semmi szükség, úgyis bérelt helye van az asztal utolsó fiókjának mélyén, éppen itt az ideje, hogy vissza is kerüljön oda. Tök fölösleges, a legtöbben ismernek, az akaratomat meg enélkül is tudom érvényesíteni. A villámlépés jó dolog, ha nem akarom, hogy észre vegyenek. Amilyen a sebességem, mire beazonosítják a lélekenergiát, pár kerülettel odébb járok. Azért Kempachi előtt kicsit lassítok, semmi kedvem nagy feltünést kelteni.
A belépés után regisztrálom, hogy a legtöbben már eléggé kapatosak, de szerencsére az osztagból nem sok embert látok, vagy csak nem ismerem az itt lévőket. Vannak itt nagyobb asztaltársaságok is, akik ha jól látom, remekül szórakoznak. Még sincs annyi illuminált állapotú alany itt. Nekem édesmindegy, csak bulizni akarok. Mivel nem túl sok szabad hely van, és főleg olyanok mellett, akiknél félő, hogy rám borítják a poharuk tartalmát, megcélzok egy szimpatikus személyt. Lehuppannék az egyetlen shinigami mellé, akinek ránézésre nem szesz van a poharában, de az utolsó pillanatban csak meggondolom magamat. Inkább a bárpultra ülök fel, mivel eléggé kétes eredetű folt van a széken. Most már csak rendelni kéne, vajon merre lehet a kedves pultos?
-Hányszor kell még neked elmondanom Misty, hogy a pult nem ülőhely? - darálom magamban szinte egyszerre az emlegetett szamárral, aki a kis akciómat persze, hogy észre vette. Megmosolygom kicst a helyzetet, majd felé fordulok.
-Neked is szia, és én is örülök, hogy újra látlak! - játszom a sértődöttet, majd elő a kedves kislány képét. - Akkor először is kérnék egy kisebb adag szakét, utána válaszolok a kérdésedre. - veszem elő a bűbájos énemet, már ha olyan van nekem egyáltalán. - Egyébként a hatás eléggé változó, hogy megjegyezzem elég egyszer, hogy meg is tegyem, legalább milliószor. - vágok ártatlan szemeket, majd megkóstolom a mellém letett italt. Közben kedves barátom elnéző mosollyal figyel, micsoda szerencse, hogy már megszokta a viselkedésemet.
-Javíthatatlan vagy! - teszi még hozzá.
-Így igaz. Különben pedig ne mond, hogy nem örülsz nekem. Éppen ideje kicsit feldobni ezt a helyet... - teszem hozzá, majd szemügyre veszem a mellettem ülőt, aki eléggé fapofával issza az italát. Mit ne mondjak, kacagni lett volna kedvem rajta. Nem tudom mit adtak be neki, de van egy olyan érzésem, a vicces kedvű Yachirunak köze van a dologhoz. Jobb, ha vigyázok a sajátommal. Talán kicsit rá kéne ébreszteni, hogy el van tájolva.
-Én a helyedben szeszes itallal próbálkoznék, ha biztos akarok benne lenni, hogy nem szúrtak ki velem. - szólítom meg, mire tányérnyi méretű szemeket mereszt szinte rám. - Bocsi, de elég feltűnő, hogy egyedül nálad nincs az egész helyiségben valamilyen erősebb ital. - jegyzem meg, miközben újabb kóstolót csinálok az enyémmel, ami szerencsére még mindig eredeti állapotában van...

Úgy tűnik a mellettem ülő morcos shinigami kicsit félre értette a szándékomat, mert pontosan úgy reagált rá, mintha la akarnám itatni. Na jó vicc, a részegeket én sem bírom, ráadásul még magamat sem szándékozom azzá tenni, nemhogy mást. De azért én még mindig azon az állásponton vagyok, hogy egy kis alkohol kedvcsinálónak nem árt, és ez ellen senkinek nem lehet egy szava sem. Amíg az emberen nem látszik, hogy sokat ivott, én nem szoktam miatta problémázni. Bár ha neki tiltja a vallása, vagy valami, hogy igyon, akkor nem erőltetem. Csupán segíteni próbáltam, mivel ismerem kicsit a helyet, és tudom, hogy van itt egy vicces kedvű kislány, aki előszeretettem szúr ki a nem éppen szemfüles vendégekkel. Ha ezt akarja csak tessék, én senkinek semmit nem teszek kötelezővé, főleg nem a munkán kívül. De az arckifejezéséből ítélve akkor sem pont az volt a poharában, amire számított. Ha nem, hát nem. Tudok én mást is ajánlani, ha már egyszer ennyire tiltakozik. Úgyis azért jöttem, hogy kicsit jól érezzem magam, ahhoz pedig nálam szinte hozzá tartozik, hogy valakinek kicsit megpróbálom magasabbra juttatni az agyvizét.
-Igazad van, tényleg lehet másképp is szórakozni. De nem mindenki szeret énekelni, valamint egy jó baráti társaságnál nem az alkohol mennyisége a döntő, hanem a hely hangulata. Abban pedig Kempachi nagyon profi. Kár, hogy te ezt nem veted észre... - utalok az emberekre, akik már messziről is jól láthatóan remekül szórakoznak, nevetgélnek, ráadásul ahogy elnézem még el sem fogyott előlük az alkohol, szóval ráadásként majdnem teljesen józanok is. Na meg persze ha a tulaj éppen mögöttem áll még mindig engem fixírozva, nem túl jó ötlet őt kihagyni egy ilyenből. A hírverés szintén nem árt, bár szerintem kevesen vannak, akik még nem ismerik legalább hallásból ezt a helyet. Azt megértem, ha páran nem akarnak bejönni, de azért nem olyan szörnyű itt. Én kifejezetten élvezem, ha az emberek közt lehetek, és ennél keresve sem találok népszerübb helyet.
-Misty, szándékozol még az idén le is szállni? - kérdez közbe újra Kempachi, ezzel felhívva a figyelmet magára, és hogy már megint sikerült kicsit elgonolkodnom. Ja persze, a pult elméletileg az ő területe és nem szereti, ha ott lebzselnek az emberek. Pont elég neki, hogy tőlem el kell tűrnie néha.
-Nem éppen, mivel nem ártana a bárszéknek egy újrakárpitozás. Annak pedig gondolom nem örülnék, ha valamelyik fiú ölébe ülnék. - fordulok felé mosolyogva, mire megint nem tud mit mondani. Na igen, szócsatában elég nehéz engem leverni. Meg amúgy sem könnyű, de ebben akkor is viszem a pálmát.
-És még csodálkoztam, hogy gyakran változnak a kapitányaid! - dobott oda nekem még egy megjegyzést, amire eléggé szúrós tekintettel válaszoltam. Ennyire azért nem vagyok szörnyű. Tudom, hogy mostanában három kapitányom is volt, ami eléggé közelít egy rekordhoz, de azért ennyire nem szörnyű a helyzet.
-Ez azért nem volt szép. Eddig még egyet sem üldöztem el, csak előléptettek. - vágok vissza sértetten, mire megint mosolyogni kezd. Csak nekem lehet olyan szerencsém, hogy rekord idő alatt ennyi kapitányt megjárok. De most már nem érdemes erről vitázni, az egyetlen eredménye az lenne, hogy kicsit felhúzom Kempachit is. ami mondjuk nem olyan nagy baj, mivel az eléggé rendszeresen sikerül, de ma nem szándékozik egyikünk sem szerintem a gyengélkedőn kikötni. Meg persze arra én lennék az esélyesebb alany... - Tudod mit, inkább adj egy narancslevet. És ha nem nagy kérés előttem nyisd ki az üveget, Yachiru ígért nekem valami meglepit a múltkor, és semmi kedvem most megkapni. - teszem hozzá, mire nagy kacagások közepette elfordul. Nekem ekkor jut eszembe, hogy még mindig itt van a shinigami, akivel az előbb dumáltam. Akkor ideje lenne hozzá is visszafordulni.
-Na, tetszik a műsor? - teszem fel neki a kérdést, mivel eléggé úgy tűnik, rajtunk szórakozott olyan nagyon jól. Meg is tudom érteni, nagyon tudok parádézni, ha olyan a kedvem. - Egyébként melyik osztagban vagy? - teszem még hozzá, mivel nagyon nem ártana kicsit tájékozódnom is...

Én megmondtam! Órák óta hangoztatom már, hogy csak mozognak azok a galád falak, és tessék! Most Hana is megmondja. Hát mégse én vagyok részeg! *.* (xD) Mindig magam előtt látom, ahogy elkezdenek úszni, és minden közel lévő gyanútlanul iszogató shinigamit beszippantanak. Ez szörnyű! És nem tehetek ellene semmit, mert mással kell foglalkoznom. Amúgy is inkább a vetkőzős pókert választanám érthető okokból. De melegséggel tölti el piciny szívemet, hogy Hana is meglátta a falakat, és már nem néz komplett őrültnek, csak simán hülyének. (xD) Na de vissza az eredeti tervhez. Épp kártyát keverek, majd osztok, közben pedig gonosz vigyorral nézem Kedvesem elhűlését, hogy vetkőznie kell. Hát igen. Amúgy nem tudom miről beszél. Nem az a perverz, aki nézi, hanem aki csinálja, és épp a nők vetkőznek most, szóval... (xD)
- Már elnézést, de Te vetkőzöl, nem én. Akkor most ki a perverz hmm hmmm? - kérdezem nyelvnyújtva kedvesemtől.
Kicsit értetlenül nézek Hanára, mikor azt kérdi Mitsutól, hogy Ő mikor is fog nyerni. Micsoda kérdés ez? A válasz egyértelmű, magától értetődik, hogy semmikor. Majd esetleg ha Ők megszabadultak már minden felesleges ruhadarabtól, akkor engedek nekik kicsit, addig nem. Ilyenkor köszönettel adózom Yuu-channak, amiért néhányszor bealázott pókeren, és megtanultam játszani, így ilyenkor a magam malmára tudom hajtani a vizet.
Üdvözült fejjel követtem a fehér kendő csodálatosra sikerült röppályáját, amitől Mitsu vált meg az első körben, és néhány másodperces nyáládarat után (mikor elképzeltem, hogy még mi jön ezután) össze szedem magam, majd újra lapokra kezdek koncentrálni. Megint nekem volt szerencsém a színsorral, így egy diadalittas asztalra csapás után könnyektől áztatott szemekkel nézem végig, ahogy Hana kendője is elszáll, és az örök vadászmezőkön folytatja tovább ruhatartó életét. Hiába, zseni vagyok, meg részeg. Egy pillanatnyi szünetet tartok, míg megrövidítem az asztalon lévő sakés csészében lévő nedű életét, s már folytatom is ruhamegszabadító hadjáratomat. Azthiszem ma rekordbevételt könyvel majd el az ivó, legalábbis ha abból indulunk ki, hogy csak mi hárman mennyit ittunk. A többi vendéget akkor még bele sem számoltam. Jó üzlet vagyunk mi ennek a kocsmának, az biztos. Na, de vissza az eredeti dolgokhoz. Megint én osztok, mivel a lányok nem tudnak, vagy nem akarnak, vagy nem látnak már az alkoholtól. Inkább mindhárom együttvéve, szerintem. Szokásos pokerface fel, majd egyből el is fehéredek, mikor meglátom a lapjaimat. egy kettes meg egy király. Az egyik legrosszabb leosztás. Idegesen megnyalom ajkaimat, majd lemondok arról az álmomról, hogy ebben a körben valamelyik nőnemű ivótársam esetleg melltartóban fog előttem ücsörögni. Kipakolásnál bosszúsan húzom el számat, majd veszem le ruhám felső részét. Nem mintha szégyellnem kéne bármit is. A sok edzés, és harc megedzett, és tökéletes felsőtesttel rendelkezem így már, ami gyönyör minden női szemnek, de remélem legfőként Mitsunak. (Kicsit se volt egoista XD)
- Remélem örültök..>.> - mondom kissé morcosan. A terv csak addig volt jó, míg Ők vetkeznek, de onnantól már nem annyira szórakoztató, ha én is neki kezdek. Úgy gondoltam, hogy ennél rosszabb úgy sem lesz már, mivel én vagyok itt a pókerkirály. Tévedtem. Néhány perc múlva méár egy szál boxerben füstölgök az asztal mellett.
- Remélem boldogok vagytok. Azthiszem mára ennyi elég volt a pókerből. Attól még lehet vetkőzni, nem tiltottam meg! - próbálkozok egy utolsó reménysugár bevetésével, hátha, míg körbeszemlélem az ivót és meglátom az órát. Már éjfél is elmúlt, vagyis lehet lassacskán el kéne indulni haza, hogy reggelre, munkaidőre hazaérjünk. (xD) Lassan, de tuti biztos léptekkel felállok az asztaltól, összeszedem levetett ruháimat, majd halál nyugodtan egy szál boxerben elindulok kifele. Egy pillanatra hátra fordulok, hogy akkor most Mitsuék jönnek, vagy sem, ám Ők még mindig tök vidáman üldögélnek az asztalnál.
- Na, gyerteeek, indulni kéne haza! - mutogatom kezeimmel az irányt, hogy merre is van az a haza. Persze tök más irányba mutogattam, de nem baj. Rájövök, hogy ez nem vezet semmire, így visszaindulok az asztalhoz, hogy felnyaláboljam a nőszemélyeket. Mégsem kéne őket itt hagyni, hogy totál részegre igyák magukat! Bár az már megtörtént, így nincs mitől félnem, valamikor csak haza jutunk majd.

Minden ember máshogy érzi jól magát... Hm, ez igaz. Érdekes gondolat, de meg kell adni, nem rossz. Bár mondjuk olyan, hogy én igazán jól érezzem magam, nagyon nincs. Maximum ha nem félnék annyira, hogy úgy néznek rám, mint egy zárt osztályról szabadult idegbetegre, amint bárkinek is elárulom mire vagyok képes én, és a kardom. De ez persze nem fog megtörténni, nem ettem még meszet. Bár van egy olyan érzésem, az említett "személy" a végén még tiszteletét teszi a sokaság előtt, ha kicsit is megsértem...
-Szerintem te nem kellemetlen alak vagy, hanem egyszerűen olyan, aki sokat megélt, és kiábrándult valamennyire a világból. Eltaláltam? - tippelek, mivel ezt az egy fajtát messziről felismerem, régen közéjük tartoztam. Ja és jelenleg majdnem a szöges ellentéte vagyok. De ez már eléggé mellékes, főleg ebből a szempontból. Mindenesetre érdekes fiú került mellém, asszem megint jó tündért fogok játszani. Jótündér? Ez még viccnek is rossz, engem előbb lehet boszorkánynak nevezni. Vagy éppen kibírhatatlan, szabályszegő némbernek, bár aki utoljára ezt vágta a képembe pár hétig padlót sikált.
A kis vitám Kepmachival neki is felkeltette az érdeklődését, mint hallótávolságon belül szinte mindenkinek, mivel azonnal előbújt belőle az úriember, és átengedte a saját székét. Szegény fiú. Még nem tudja, hogy nekem eszem ágában sincs leszállni a pultról, és csak azért használtam ezt az indokot a maradásra, hogy Kempachi ne pattogjon annyit. Legfeljebb goldolatban, bár ott már szerintem legalább százszor jól el is átkozott. Az pedig piszkosul nem érdekel, tudom, hogy akkor is kedvel, és az egyik törzsvendége vagyok. Ráadásul a múltkori tengerparti buli után még egy rossz szava sem lehet. Na, akkor szereljük le a kiscserkészt is. Kempachi éppen a narancslevet keresi nekem, szóval nem fogja hallani, amit mondok:
-Köszi, de nem. Csak idegesítésnek ülök én a pulton, és egyenlőre nagyon élvezem az eredményét. - teszem hozzá, mivel mindig is jó bulinak tartottam az emberek idegeinek tépázását. A shinigami nyilván nem ért meg, de nem is várom el. Kevesen képesek követni az én nyakatekert logikámat és zavaros, hirtelen ötleteimet. Persze csak azért, mert rajtam kívül kevesen tudhatják, hogy úgysem lesz semmilyen rossz hatása a dolognak. Azért olyan hülye én sem vagyok, hogy magam alatt vágom a fát. Előbb ültetek mellé egy újabbat, hogy biztosan tartson. Közben a fiú nyilván eléggé elkalandozott a gondolataiban, de végül csak helyre rázta magát. Most nyilván a tőlünk hallottakon agyal, és próbál rájönni, mi is lehetek én. Természeti katasztrófa, ez az alap, de ezen kívül. Ha rajtam múlik, nem említem a rangomat, amíg nem kérdi. De végre fogta magát és a kérdésemre is válaszolt. Harmadik osztag? Szóval Maya alatt szolgál. Remek.
-Oh, szóval Chizuki kapitány alatt szolgálsz. Kezdem érteni miért tartod távol magad az italtól, ő kifejezetten nem szívleli a részeg tiszteket. És vele mi van mostanában? Rég nem láttam... - folytatom a szövegelést, miközben megkapom a narancslevet, természetesen előttem kinyitva. Vidáman iszok bele, hiszen most már tudom, senki nem kevert bele pezsgőcukrot, vagy hasonló idegesítő ízesítőt. - Melyik osztagban tevékenykedem? Hát, szorozd be kettővel a sajátod és megkapod a számot, hogy melyik kapitány idegeit nyírom éppen.- bár ő legalább valamennyire kezelni is tud. Már ha az annak számít, hogy nem próbálja meg a merev szabályokat rám erőltetni. - Estleg elárulnád a nevedet is? - teszem fel a kérdést, mivel rájövök, hogy azt még mindig nem tudom...