- Te viszont nézz a hátad mögé.
*Jegyzi meg halvány vigyorral az újabb sértésekre válaszolva, amikor észreveszi a lila tornádó közeledtét. Eközben azért igyekszik kikerülni Masaki támadásait is, több-kevesebb sikerrel.*
- Látom, nem játszunk tisztán... Mérgezett pengék...
*Morogja az orra alá bosszúsan. A shinigami és ellenfele nagy egymásra találása alatt még néhány méterrel hátrébb vonul. Nem hitte volna, hogy pont egy másik behatoló fog segíteni neki a tudta nélkül...*
- Nem is tudtam, hogy van még egy shinigami a mi oldalunkon.
*Vigyorodik el ismét. Amíg azok ketten egymással szórakoznak, Alegra higgadtan figyeli az eseményeket, időnként pillantást vetve sérüléseire. Legalább ez alatt az idő alatt is forradnak be hegei lassacskán...
Amikor megunja Masaki és Amaya évődését, ismételten végigkarcolja a mellkasán lévő sebet, ezúttal azonban már jóval erősebben, mintegy figyelemfelkeltésként...*
- Csak nem fájt?
*Kérdezi meg ellenfelétől, amikor az ismét rá méltóztatik figyelni az espadára.*
- Remélem, nem gondoltad, hogy csak az az egy technikám van, amit eddig láttál...
*Kezd bele mondókájába, ha elhallgat néhány pillanatra a vaizard, majd rövid hatásszünet után folytatja:*
- Én csak Chapucería-nak hívom. Azt hiszem, sejted, mi a lényege.
*Fejezi be magyarázatát kárörvendő mosollyal, mialatt ismét végigkarcol pár sebén, ezzel újabb belehasító fájdalmakat idézve elő ellenfelén.*

//Mesélő//

Mitsuko, Naraku, Akane, Daisetsu és Hanae, már megtalálták egymást, így együtt folytathatják a keresést a többiek után. Még el sem indulnak, már érkezik is az egyik ellenfelük, karjai közt a súlyos sebet kapott Hanával. Mielőtt még meg tudták volna támadni a férfit, az eltűnt a szemük elől. Valakinek minél hamarabb vissza kell vinnie Hanát, és Akanét az emberek világába, hogy a lehető leggyorsabban elláthassák a két shinigami sérüléseit.

Amaya végre rátalált imádott Botsáskájára, (ismertebb nevén: Masaki) és mindenki örömére Masakira vetette magát. Ennek valószínűleg Masaki már kevésbé örült… A leginkább Alegra örülhetett, hiszen így a vaizard nem foglalkozik vele, így könnyen ki tudja rajta próbálni a technikáját.

Lassacskán csak sikerült újból összevergődni, de páran még mindig hiányoztak. Köztük Masaki és Amaya. Aggódom értük bár így hogy a csapat nagy része már egy helyen van jobban be tudom határolni a lélekenergiájukat, ami elég közel van egymáshoz.
*Talán megtalálták egymást, és errefelé tartanak* -reménykedtem
Majd megláttam a sebesülteket.
-Tényleg mihamarabb vissza kellene indulnunk. Ha nem kapnak mi hamarabb ellátást ki tudja mi történhet. -néztem aggódva a shinigamikra.
Ám ekkor feltűnt egy férfi, karjában tartva az eszméletlen Hanát. Én is mint a többiek rántottam volna elő a zanpakutoumat, de amilyen hirtelen felbukkant el is tűnt. Mitsuko azonnal meg is indult Hana felé, de hirtelen megtorpant.
-Jól vagy? -léptem oda hozzá aztán megláttam hogy őt is megviselte a harc.
- Valakinek vissza kell vinnie Hanát, és Akane kapitányt, hogy Uraharáék elláthassák a sebeiket. De nekem muszáj itt maradnom… -mondta
-Neked is vissza kellene menned, nem vagyok ugyan orvos, de úgy sejtem belső sérüléseid lehetnek amiket nem szabad félvállról venni.Ha kell én maradok! Elvégre kapitány vagyok vagy mi-néztem aggódva
Én már egész kezdtem megszokni a fájdalmat a vállamban, de sajnos a vérzés nem nagyon akart elállni, így lépten-nyomon apró vérpöttyöket hagytam a padlón. Kicsit kezdtem szédülni is, de jelenleg ezt tartottam a legkevésbé fontosnak. Odasiettem Hanához, és szólongattam hogy magánál van-e

*Tehetetlenül figyeli, ahogy az ismeretlen alak megjelenik, leteszi előttük Hanát, majd ismét eltűnik. Egy pillanatra megpróbál tenni valamit ellene, azonban az oldalában hirtelen fellépő fájdalom meggyőzi igyekezetének feleslegességéről. Így hát elengedi magát ismét.*
- Ki a...?
*Présel ki néhány szót ajkai közt.*
~ Vak vezet világtalant, mi? ~
*Sóhajt magában, ahogy végignéz társain. Senki sincs túl jó állapotban... Nem is igazán törődik a többiek javaslataival, így is elég nehezen képes megállni lábán...*
~ Legalább te maradj nyugton... ~
*Jegyzi meg gondolatban, amikor ismét meghallja zanpakutója jellegzetes nevetését. Már csak ez hiányzott, hogy még Hisshinoseijin se hagyja békén...*
- Döntsétek már el végre, és induljunk...
*Szólal meg végül halkan, majd felköhög.*

Annyira örültem, hogy a gyermekmegőrző gondozását pont én kaptam a nyakamba, ráadásul végre egy élvezhető harc kellős közepén. A lila csitri nem is nyugodott le addig játszotta értetLENEKÉT, amíg meg nem untam az egész nyavalyát. Rohadtul nem volt kedvem óvóbácsit játszadozni és az a túlfehérített ribanc még rázendített egy bőrkarcolgatós kínozzunk a másikat szórakozásba is, úgyhogy fogtam a tökmagot és elfuvaroztam a legközelebbi épületbe.
-Mingyá jövök műmuff!-szúrtam le a földbe az igazak álmát húnyó vámpíromat.- Lepasszolom a pisist és jövök!- A maszkomat szándékosan toltam fel, mert miss hiperaktívnak mániája volt, hogy taperolja össze-vissza. Le is vágott érte egy egész szappanopera jelenetet, szóval jött a fenyítés is. A tök egyenes folyosón lógattam le fejjel lefelé és regéltem el neki a háziját, mely szerint meg kell keresnie a sok fekete mészárost és átadni a tekercset. Erre azért volt szükség, mert így százas, hogy rám skubizott és nem kezdett el barbie-zni az árnyékával. Miután felfogta letettem a csámpás lábaira és elhúztam a balvégre.
Közben a mellkasom is úgy fájt mint a veszett fene. Az albínótól sikeresen bekaptam ezt a szeretet csomagot, de remélem nem várta el a kimutatását is a szenvedésemnek. Okozza meg neki ezt az örömet egy drogdealer, aki speed-et ad neki, hogy végre egy kicsit felpörgesse a betunyult agynak nevezett káposztalevét.
-Na re, hiporeklám! Ez a lépésed igazán szellemes volt!-hangsúlyoztam elég gúnyosan a szellemes szót, miközben lepillantottam a mellkasomra. -Amúgy reméltem hófehérke, hogy nem csak az egyes szorzótábla megy neked.-vigyorodtam el kiszedve Vameku-t a földből.
- Én csak Chapucería-nak hívom. Azt hiszem, sejted, mi a lényege.-
-Lesza...-hallgattam el, hiszen újfent karmolászni kezdte magát, mint egy rohadt nagy mazochista. A dolga végeztével bazsalygott mint egy kielégített szexmániás.-Ej, ej...-húztam ki magamat.-Csapucérkodhatsz, ahogy szeretnél. Viszont nekem csak annyi a dolgom, hogy levágjam a karjaidat! Ranbou Ruisu!-

*Egy pillanatra ki is ül arcára a jelenleg benne kavargó értetlenség, ahogy figyeli Masaki és Amaya vitáját... Aztán ezt az érzést hamarosan kisebbfajta düh váltja fel - hogy merik megzavarni küzdelmüket...? Úgy látszik, ezt a vaizard is hasonlóképp gondolja...*
- Hova...?!
*"...a francba mégy?!" - fejeződne be a mondat, ha lenne rá ideje - ellenfele ugyanis rövid időre eltűnik, míg kimenekíti a shinigamit... Azonban gyorsan vissza is ér, hogy egy újabb "szellemes" beszólást süssön el...*
- De humoros itt valaki.
*Jegyzi meg halkan, miközben ismét végigkarcolja bőrét. Elégedett arcot vág, amikor észreveszi, hogy ellenfele magához veszi ismét zanpakutóját, és támadni készül. Az eddigi pengék hamarosan négy oszlopba rendeződnek kettejük körül... Ez még alapjában véve nem lenne probléma - az már azonban kissé zavarja az espadát, hogy nem tudja, mi fog történni ezekkel az oszlopokkal... Különösen azért, mert nem sokkal ezután el is tűnnek...*
~ A rohadt életbe... ~
*Szisszen fel, amikor enyhe remegést érez talpa alatt - már sejti, hova tűntek az előbbi oszlopok... Aztán ez hamarosan biztossá is válik, ahogy pontosan alatta tör fel végül a négy örvény egyesülve, elnyelve Alegrát... Az espada kétségbeesve próbál szabadulni a folyamból, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Végül nagy nehezen sikerül kitörnie az örvényből, és maradék erejét összeszedve sonidóval próbál távozni a helyszínről - jó néhány sebből vérezve -, búcsúajándékként még egy gyenge cerót ellőve Masaki felé.*

//Mesélő//

Mikor Itachi megérkezett, mindenki meglepve figyelte, ahogy leteszi Hanát a földre, majd eltűnik. Mitsuko azonnal vissza akarja vitetni Hanát Uraharáékhoz, hogy ellássák a sebét, ami nagyon súlyosnak látszik. Hanán kívül még néhány embernek is jó lenne minél előbb visszatérnie, hiszen nem csak neki vannak súlyos sérülései. Hanae Mitsukonak is javasolja, hogy menjen vissza az üzletbe, hiszen valószínűleg belső sérülései is vannak. Mivel Daisetsu egyedül nem képes elkísérni a sebesülteket.

Amaya, még mindig zaklakja, mind testileg, mind lelkileg szegény vaizardunkat. Nem elég neki ez a lila veszedelem, még Alegrát is el kell viselnie. Nagy szerencséjére viszont az espadat sikerült legyőznie, így már ők is indulhatnak tovább a kijárat felé. Már csak az a nagy kérdés maradt, hogy HOL IS VAN A KIJÁRAT?

Figyelmesen végighallgattam mindenki érvét és ellenérvét azzal kapcsolatban hogy ki menjen és ki maradjon.
-Akkor aki jobban van az segítsen a sebesülteket visszavinni Uraharához. Én pedig elkísérem Mitsukot, nincs vita. -majd felé fordultam- Igaz hogy Amayával te boldogulsz a legjobban, de ha összefutott Masakival, ami elég valószínű, ugyanis egyfelől érzem a lélekenergiájukat, akkor rám is szükség lehet. -mosolyodtam el kicsit, amennyire a fájdalmaim engedték.
- Na, akkor ti menjetek vissza, én pedig elindulok megkeresni a két óvodást. Majd találkozunk Uraharánál. -adta ki a parancsot Mitsuko majd elindult.
-Mindenki vigyázzon magára! Ez kapitányi parancs! -néztem a többiekre aggódva, majd Mitsuko után indultam.
-Talán nem lehetnek messze. -összpontosítottam közben az energiákra. Ahogy haladtunk a folyosókon szinte minden elágazásnál meg kellett állnunk és koncentrálni hogy a jó irányba induljunk el. De idővel ez már egyre könnyebb lett, hiszen egyre közelebbről éreztük az energiát.
Ám mikor már majdnem odaértünk enyhe földrengést éreztünk. Sietősre vettük lépteinket.
-Hogy bírod Mitsuko? -tartottam közben szemmel aggódva, de közben már magam miatt is aggódtam. De már egész megszoktam hogy egy ideje nem látok tisztán a nagy vérveszteségtől. *De legalább visszatalálunk* -jegyeztem meg magamnak gúnyosan mikor hátrapillantottam a padlót szabályos távolságonként díszítő vércseppekre.
Mikor egy hatalmas romos aulába érkeztünk hirtelen befékeztünk. A terem végében megpillantottuk Masakit aki éppen magában szitkozódott. *Biztos a hirtelen távozó ellenfelét szidta. Távolodó idegen energiát érzek*
-Masaki, egyben vagy? És hol van Amaya? -rohantam oda hozzá

//Hana-val nem írok, mert úgy se tudja mi vanxD//

A hosszú folyosó rendesen becsapott. Csak pár kör után sikerült rájönnöm körbe-körbe rohangászok. Sértődötten ültem le a földre. Úgy gondoltam találjanak meg a többiek, mert én meg se fogok moccanni. Botsáska felől valami nagyon nem volt rendben, de egyetlen ablak sem volt a közelben, hogy ki tudjak kukucskálni. Némi toporzékolás és hiszti után elkezdtem kotorászni az emlékeim között, hogyan is kell a fényes bigyót csinálni. Amint rájöttem kirobbantottam a falat.
-Hűűűűűh!-pillantottam körbe milyen magasan vagyok, majd próbáltam összepontosítani Botsáskára. Tőlem jobbra meg is láttam egy karját rázó pacát. Biztosra vettem, hogy ő, mert más nem ennyire idegbeteg. -Ott vaaan!-ugrottam egyet örömömben.-De innen, hogy fogok lejutni?- szomorodtam el azonnal. Közben még két paca odasétált az előbbihez.-Hát őőők?-próbáltam egy kicsit előre hajolva koncentrálni, de ebből az lett, hogy megcsúsztam. Hatalmas sikítás kíséretében kezdtem el lefelé zuhanni. A szemeimet becsukva kalapáltam a levegőben, eszembe se jutott használni azt a vicces gyorslépést. Nagyon nem akartam földet érni, mert percek óta lebegtem.
-Kinyithatod, lila rémség!-félszegen kinyitom a szemeimet
-Botsáskaaaaaaaaaaa!-csápoltam örömittasan, még mindig a levegőben. A magas bácsi az obi-nál fogva tartott a levegőben.
-Nesztek a tekercs.-nyújtotta a háta mögé.
-Arra nekem keeeell vigyázniiiii!-durciztam látványosan.
-Na kuss legyen hisztigép! Műszakváltás van.-engedett el, hogy a hátsómon landoljak. Azonnal pipa is lettem, mert bevertem a hátsómat. A földről felpattanva rúgtam teljes erőből bokán.
-Csúnya vaaaagy!-
-Baszd ki!-ugrált fél lábon.-Megnyuvasztom ezt a macskakaját!-
-Nyugalom!-
-Te csak ne nyugtass...-hirtelen elhallgatás.-ku*va jól vagyok, csak menjünk már!- a be nem tervezett szüneten csak nagyokat pislogtam. Végül odaugrottam a vörös hajú csuhás mellé.-Szia Mitsu-chan!-vigyorogtam erőteljesen és fogtam kézen.
-Most, hogy mindenki megvan már csak ki kéne jutni.-
-Rohadtul elmés megjegyzés volt, Tudorka...-
-Túl sok ronda szót használsz, Botsáskaaaa.-gyilkos pillantás.-Akkor iiiiis!-nyújtottam ki a nyelvem.

*Hamarosan úgy dönt a csapat viszonylag állóképes része, hogy Mitsuko és Hanae mennek el megkeresni Amayát és Masakit. A "kapitányi parancs" részen ugyan kissé megütközik - még hogy neki is csak úgy parancsolgasson a főkapitányon kívül más! -, azonban nem ad hangot ennek. Már egy ideje nem is tudna, annyira elmerült abban a próbálkozásban, hogy minél kevésbé kelljen támogatni.*
~ Szarul nézel ki. ~
~ Nem tudtam, mi hiányzik... Ez a kedvesség felülmúlhatatlan. ~
~ Inkább örülnél, hogy segítettem! ~
~ Ja, miután már félholt voltam attól a rohadt cerótól... ~
*"Társalog" magában kedvenc - és egyetlen - zanpakutójával, mialatt Daisetsuval és Narakuval botorkálnak kifelé Las Nochesből.*
~ Ha még egyszer találkozom vele, nem ússza meg... ~
*Állítja le végül Hisshinoseijint, majd ismét felköhög hangosan.*