-Ne is álmodj róla, te perverz disznó!- mondta sértődötten.
-Én? Perverz disznó?- néztem felé majd a cerot kivédve hártébb ugrott.
-Brávóóó!- kezdtem el tapsolni a figurája után. -Mutatsz még ilyeneket? Segítek, lesz mit kikerülnöd!- mondtam majd visszacsúsztattam a zanpakutomat a hüvelyébe. Miután ezzel megvotlam előre tartottam mind két kezemet. Mindkettőben energia egy-egy lapda kezdett megjelenni.
-Hadou 31: Shakkahou - Artillería Carmesí és Hadou 33: Soukatsui - a rombolás útja.- mondtam majd két labdát lőttem felé.
~Gyorsra fogom a dolgot.- gondolkoztam majd ismét egy cerot kezdtem el tölteni.
-A figurák közt szerepeljen a sztriptíz.- fokoztam tovább az eddigieket majd ellőttem a cerot is. Közben meghallottam a kis lány sikítását.
-Hmm... Most jött rá, hogy nem cukros terem.- eresztettem el egy vigyort. -Legalább nem zavar minket, de kicsit siethetnél... Kezd unalmas lenni.- ásítottam majd elővettem Tskoyomit, de támadni nem támadtam.
-Mosmár te is támadj, mert unatkozom.- jeleztem, hogy még mindig unatkozom.

Ahogy támasztottam a hátamat megütötte a fülemet, hogy Akiyama kapitány beszél, ráadásul magával. Először azt hittem nekem szánja ezeket a szavakat, de nem volt nehéz rájönni, hogy nekem nincs közöm ehhez az eszmefuttatáshoz. Örültnek, azért nem hittem a hevesen magyarázó shinigamit. Sejtésem szerint a zanpakuto-jával tárgyalt meg valamit. Nem akartam belefojtani a szót, ezért hagytam, hogy csevegjenek egymással. Elvégre nem volt semmilyen fontos dolgom, ráértem kivárni a soromat. Megunva a padló nézelődését a falnak támasztottam fejemet, és figyeltem a megállíthatatlanul utat törő napsugarakat. Hiába próbáltam, talán én voltam az egyetlen, aki képtelen volt megszabadulni az emberi érzéseitől. Igyekeztem elnyomni, de hiányzott a régi életem. Egy halvány mosollyal vettem tudomásul, hogy elért engem is a napfény.
- Tessuru!- kiáltotta el magát Akiyama kapitány, visszazökkentve engem is a helyszínre. A hangja határozottan felém irányult és a mozdulatsor is nekem szólt. Felnéztem a kapitányra, hogy miben töri a fejét, de ekkor homokká vált alattam a talaj és hosszú kezek kezdtek lefelé húzni.
-Úgy fest túl könnyelmű voltam.-tűröm nyugodtan, hogy lefelé rángassanak. -Mi vár rám odalent?-érdeklődtem még mindig rideg hangon. Valahogy feleslegesnek éreztem a szabadulási kísérleteket. Ha valaki futóhomokba lép a mozgással csak gyorsítja a süllyedést, kijutni viszont biztosan nem tud.

~ Nofene... ~
*Figyeli a karok "előadását", ami még számára is újdonságot nyújt. Alig hiszi el, hogy ennyire képes volt zanpakuto-ja titkolózni tulajdonosa előtt... Vajon miért csak most tudta meg ezt a képességet...? Azt eddig is tudta Hisshinoseijinről, hogy rendkívül önfejű, de hogy még egy támadását is titkolta, azt nem gondolta volna. De legalább viszonylag időben megtudta... Még mindig jobb fél lábbal a sírban értesülni ilyen "apróságokról", mint amikor már teljesen benne fekszik...
Tadeo könnyen észreveheti a kapitány meglepetését, aki halkan füttyent is egyet a látványtól - már amennyire erejéből kitelik.*
- Úgy fest, túl könnyelmű voltam. Mi vár rám odalent?
- Ha én azt tudnám...
*Válaszol vigyorogva az espadának, miközben tanácstalanul meghúzza vállát.*
- Talán érdeklődj a közeledben álló hölgytől, ő biztos tudja a választ... Főállásban ő a bankai-om...
*Emeli fel kezét nehezen arra a helyre, ahol Hisshinoseijin előbb állt. Most azonban hűlt helyét találja a bankai-nak... Amikor ezt észreveszi, visszaejti kezét ölébe, és morogva szólal meg:*
- Neked meg ki mondta, hogy szó nélkül eltűnhetsz?!
*Néz körül a teremben bosszúsan, de már csak zanpakuto-ja gúnyos röhögését hallja.*
- Örülnék, ha beszámolnál arról, amit látni fogsz a homok alatt... Úgy tűnik, a kardom megunta a szerencsétlenkedésünket és egyelőre nem szándékozik felvilágosítani egyikünket se...
*Pillant ellenfele irányába vigyorogva, és tovább figyeli a homokot. Ekkor azonban ismét felcsendül zanpakuto-jának hangja...*
~ Nem ártana eltűnnöd innen... Ha elfelejtetted volna, most használod először ezt a módszert, így csak rövid ideig tart a hatása...~
*Ezt meghallva összegyűjti maradék erejét, és lassan megpróbál kibotorkálni a teremből. Szemét mindenesetre az espadán tartja...*
- Nos... Akkor a minél későbbi viszontlátásra, Tadeo!
*Köszön el a bejáratnál ellenfelétől, majd kardjára támaszkodva elindul egy véletlenszerű irányba a folyosón. Remélhetőleg hamarosan belebotlik valakibe - egyelőre jobban szeretne egy társával találkozni, mintsem hogy ismét egy arrancarral hozza össze a sors... Valószínűleg azt már nem úszná meg...*

A vörös picsa képe rögtön morcos lett, hogy eloroztam előle a zanpakuto-mat, de azért még bepróbálkozott egy kósza ütéssel. Egy kicsit arrébb húztam az arcomat, így csak végigsúrolta a maszkot. Nem voltam előzékeny kedvemben, hogy hagyjam agyonveretni magam. A sikertelen kísérlete után rögtön távozott a körzetemből.
-Mi van? Büdös vagyok?- szagoltam meg magamat, gúnyolódva és tártam szét a karjaimat értetlenül.
- Hát rendben... Te akartad...- válaszolja annyira lassan, hogy majd megaludt a tej a pofájában. Egy megszokott "cöh" kíséretében kihúztam magam és a vállamra löktem zanpakuto-m.
-Lássuk, lássuk bogaras kisasszony!-sürgettem a maszkot is feltolva, így láthatta a fülig érő vigyoromat. Valamit hablatyolt, talán spanyolul, ha a többi Hueco Mundo-i nyomorékot is számításba veszem. A szövegelést vakító fény követte, ami ellen a kezeimmel próbáltam védekezni. A hirtelen támadt fényesség gyorsan elszelelt és velem szemben állt...na, erre csak röhögni tudtam.
A térdemet csapkodva könnyeztem a sok röhögéstől, amit Alegra ressureccion-ja váltott ki belőlem. Jó pár perc után erőt vettem magamon, és torkomat köszörülve igyekeztem újra komoly lenni.
-Mondhattad volna cseszd meg, hogy vakító egyéniség vagy...akkor hozok napszemüveget. Amúgy...-pukkadozok még egy kicsit.- Ez valami lepedőből készült Halloween jelmez? Bassz...eladhatnálak a Körben a gyilkos kis picsának...Olyan pöpec, hogy mingyá behugyálok. Mond csak! Az a támadásod, hogy halálra rémisztesz?-
~Fejezd már be,te agyalágyult!~ kezd el esni az eső és találom magam egy omladozó épületekkel teletűzdelt világban. A mennydörgés, villámok és sötétség rögtön közli velem, hogy drága vámpírkám felébredt a téli álmából.
"Mi a faszt akarsz?"
~Én is örülök, hogy látlak Masaki.~
"Te aszol mindig, nem én...."
~Ezt most ne feszegessük.~
"Nekem aztán mindegy..."
~Örülnék,ha végre használnál is és nem csak dísznek tartanál.~
"Álljon meg a nászmenet! Te kérted, hogy hagyjalak békén, nem?"
~Az majd ötven éve volt! Nem gondolod, hogy kicsit régen?~
"Tudja a halál...Még valami?"
~Ha kevesebbet nevetgélnél és játszanád az eszed, gyorsabban végeznél.~
"Akkor halálra unnám magam...Engeggyé már! Szarrá ázok ebben az esőben!"
Bampaia csak megrázta a fejét, gondolom valami lúzer vagy valami hasonló járt a fejében, aztán hátat fordított nekem és egyre távolabb sétált. Ezek után újra szellemlánnyal találtam szemben magam.
-Jó van már...-forgatom körbe morcosan a szemeimet.-Bankai!-

- Mi van? Büdös vagyok?
- Nem büdös, hanem hülye.
*Válaszol nemes egyszerűséggel a provokációra. Resurrecciónja után kérdő tekintettel néz a vaizardra, láthatólag nem érti, hogy miért röhög ellenfele annyira... Tekintetéből egyértelműen ki lehet olvasni: "ennek még a maradék esze is elment..."
- Mondhattad volna, cseszd meg, hogy vakító egyéniség vagy... akkor hozok napszemüveget.
- Ó... Nyugalom, nemsokára remélhetőleg nem lesz szükséged ilyesmikre... Szívesen kinyomom a szemeidet.
*Jegyzi meg jól hallhatóan. A többi poénkodást figyelmen kívül hagyja.
Az őrültség-nézetet az is megerősíti ekkor, hogy Masaki egy időre túlságosan elcsendesedik...*
~ Biztos a zanpakuto-jával beszél. ~
*Fut át Alegra agyán. Látszólag nem figyel rá, azonban inkább nem támadja meg - ahhoz túl könnyű célpontnak tűnik. Egyébként sem tartja túl etikusnak ilyenkor megtámadni a másikat... Ehelyett csak egy újabb ceróhoz kezd el energiát gyűjteni, majd rögtön el is lövi, amikor ellenfele elkiáltja magát, Alegra pedig meghallja a bűvös "bankai" szót. A lövés talán elpusztít néhányat a fekete pengék közül...*
- Hát azt is megértem, hogy használod a kardodat... Ráadásul rögtön bankai-t...!
*Szólal meg gúnyosan, majd felugrik a levegőbe, és felülről igyekszik rárontani Masakira. Érdekli, hogy mikre képesek az apró pengék... Ha felsérti bőrét, egy darabig még képes lesz harcolni, bármilyen hatása is legyen a bankai-nak. Egyedül arra vigyáz, hogy fejét ne érje semmilyen támadás - azt ugyanis még zanpakuto-ja előhívása után sem tudja meggyógyítani...*

//Mesélő//

Mitsuko és Naraku megtalálták a helyiséget, ahol a tekercset rejtegetik. Az épületben egy üvegvitrin volt, ám nem a keresett tárgy feküdt alatta, hanem egy sima kő. Valószínűleg sejtették, hogy valaki már elvitte, de csak remélni tudták, hogy a csapatuk egyik tagja volt az.
Nem tudhatták, hogy a tekercs Hanánál és Amayánál vannak, aki épp egy harc kezdetén tartanak.

Hanaénak sikerült legyőznie Retsut, majd sebesüléseivel elindult felkeresni a többieket. Yamazakura meg is kérdezte Hanaét, hogy begyógyítsa-e sebeit, de ő visszautasította. Las Noches sötét falai közt, Daisetsuval találkozott össze, aki szintén végzett már a saját Espadajával.

Hana az Amayát elkergető férfivel társalog, nem épp baráti viszonyban. Itachi azonnal egy Ceroval indít, amit Hana, éppen hogy ki tudott védeni zanpakutoja képességének köszönhetően.

Amaya boldogan szaladt át a sütikkel teli szobába, de csalódnia kellett, mert a szoba teljesen üres volt. Egy kicsit játszott telefonjával, végül kicsit később megérezte Masaki lélekenergiáját egy emelettel feljebb.

Akane sikeresen alkalmazta a zanpakutoja új támadását, de mivel nagyon le volt sérülve, és már az ereje is fogytán volt, minél hamarabb el kellett hagynia a termet. Hisshinoseijin természetesen magára hagyta Akanét, hogy másszon ki egyedül a slamasztikából.

Masaki csak kritizálni tudta Alegra ressurrecctionját. Egy ideig veszekedett saját zanpakutojával, majd ő is előhívta Bankaiát, és így folytatják tovább a harcot.

Épp az egyik sötét folyosón bolyongtam mikor valaki megszólalt.
*A fenébe, elfelejtettem elrejtőzni* -rezzentem össze, de közben rájöttem hogy ismerős hangot hallok.
-Szia, Látom neked is sikerült, gratulálok.- mondta a feltűnő Daisetsu.
-Á, szia, de megijesztettél. -sóhajtottam egy nagyot- Hát igen én is győztem ugyan, de teljesen eltévedtem, összezavarodott az irányérzékem. A többiek is nagyon szétszóródhattak, mert mindenfelől érzek egy kis ismerős energiát, így nem tudom merre induljak. Esetleg neked van valami ötleted? -néztem rá kérdőn- Össze kellene szednünk a többieket. -tettem még hozzá
Kicsit megkönnyebbültem, hogy már nem vagyok egyedül *talán ketten többre jutunk, jó lenne már összeszedni a többieket. És vajon a tekercset sikerült megtalálnia valakinek? Nem kellett volna szétválnunk, rossz ötlet volt. Ha valakinek baja esik akkor engem is terhel a felelősség mint a Gotei 13 13. osztagának kapitánya. Nem szabadott volna ilyen felelőtlennek lennem* -ráncoltam a homlokom miközben gondolkodtam.
-Szóval most merre induljunk? Kinek a lélekenergiáját vegyük célba? -kérdeztem, miközben még mindig a sérült karomat szorongattam.

-Á, szia, de megijesztettél. -sóhajtott egy nagyot- Hát igen én is győztem ugyan, de teljesen eltévedtem, összezavarodott az irányérzékem. A többiek is nagyon szétszóródhattak, mert mindenfelől érzek egy kis ismerős energiát, így nem tudom merre induljak. Esetleg neked van valami ötleted?- kérdezte majd úgytünt elgondolkozott.
~Igaza van, sok helyen érezhető a lélek energia és emiatt nehezen határolhatóbe.- gondolkoztam el miközben megtörte a csendet:
-Szóval most merre induljunk? Kinek a lélekenergiáját vegyük célba? -kérdeztem, miközben a sérült karját szorongatta.
-Látom súlyos a sérülésed miért nem kéred meg Yamazakurát, hogy gyógyítson meg?- kérdeztem tőle miközben a mellettünk álló sárkányra néztem.
~Biztos Yamazakura is erre gondolt, tehát Hanae utasíthatta el.- ábrándoztam el.
-Szerintem induljunk el Akane kapitány energiája felé, talán neki jobb ötlete is lesz.- mondtam majd a válaszára vártam.
~Vajon a többiek már befejezték a harcot? És vajon megtalálták a tekercset? Remélem, hogy megvan a tekercs és ha vége a harcuknak akkor ők győzedelmeskedtek...- gondolkoztam ismét miközben vártam Hanae kapitány válaszára.
-Hát akokr induljunk el valamerre, mert ha nem is indulunk el nem kell ezen gondolkoznunk.- jelentettem ki az ajtóban állva.

-Sztirptíz a fenéket...-dörmögtem miközben kikerültem a cero-t. A kölcsönkabát kicsit megpörkölődött és egy kisebb lyuk keletkezett rajta.-Bocsesz! Egy picit megsérült...-^^". Tovább nem is volt időm engesztelni az újdonsült "barátomat", aki azonnal egy kombinált kidou-t küldött felém.

-Ez nem ér!-játszom a durcás kislányt és mutogattam felé sértődötten. Aztán rájöttem, hogy valamit csinálnom is kéne mielőtt telibe kap, úgyhogy előhúztam Kin Tennou-t és a földbe szúrva létrehoztam a pajzsot.-Nem volt kedvem mással fárasztani magamat...-jegyzem meg zavaromban a fejemet vakarászva. Aztán Amaya elkeseredett sikítása szűrődött ki a szobából.
-Mégis hova esett le????-kérdeztem számon kérően.-Lehet, hogy nem kedvelem, de azért azt nem szeretném, hogy rövid úton elhalálozzon.- jöttem rá, hogy sokat beszélek, ezért gyorsan befogtam a számat, mert láthatóan már így is szörnyen unatkozott.
-Most már te is támadj, mert unatkozom.-hangzott a tömör válasz, ami egy kicsit se klappolt az én kérdésemhez.
-Hogy mekkora egy tapló vagy!-rángatózott idegesen a szemöldököm és húztam ki ingerülten a zanpakuto-mat a földből.-Akkor had szóljon!-cseréltem katana-t.

-Fukkou, Akai Mamono!-gondoltam már flancolok egy kicsit és kimondom a parancsot is egy sima shikai váltás helyett. A lélekenergiámat jó szokásomhoz híven most a létminimumon tartottam, hiszen nem akartam feleslegesen pocsékolni. -Gondolom pillanatokon belül meg fogsz szólalni, hogy a shikai ellened kevés lesz, nem igaz?-csúsztattam hátra a jobb lábamat, hogy felkészüljek a támadásra.-Azért ha nem bánod, előbb ezzel próbálkoznék,csak!-lendültem el és tűntem el azonnal. Közvetlen előtte tűntem fel újra, ezzel a lépésemmel, az egyetlen célom az volt, hogy végre megmozduljon és ne unatkozzon annyira.

-Gondolom pillanatokon belül meg fogsz szólalni, hogy a shikai ellened kevés lesz, nem igaz? Azért ha nem bánod, előbb ezzel próbálkoznék,csak!- lendült el és tűnt el azonnal. Ekkor én lassan Tsukuyomi markolatára tettem a kezem majd lassan elkezdtem kihúzni. Mikor kihúztem a kardom előttem jelent meg és felemcsapott amit hárítottam.
-Kouka hirameke, Tsukuyomi.- aktiváltam.
-Még nem is dicsérted meg a szemem... Nem találod furcsának, hogy az egész arany?- kérdeztem miközben kicsit tartottam a kardom.
-Nake(énekelj) Tsukuyomi.- mondtam halkan majd egy halk hangot adott ki a zanpakutom.
~Ha ezt meghallja minden érzékszerve csődött fog mondani. Lehet túlzásba vittem?- gondolkoztam majd előrántottam a másik Zapakutomat is Amaterasut. Tsukuyomival ellöktem magamtól a lányt és én is hátrébb ugrottam.
-Az én szememben ol,yan vagy mint egy lassított felvétel, tehát a shunpod nem fog használni... Javaslom találj ki mást.- mondtam -Mert ha nem: VÉGED- fejeztem be miközben egy újabb cerot töltöttem.
-Remélem még nem halsz meg, mert érdekel a bankaiod, jah és jössz egy fehér köpennyel!- tudtam, hogy lehet nem hallja a technikám miatt, de azért szövegeltem.
-Nos shinigami-chan itt vég. Sajnálom, hogy nem mutatod meg képességeid korlátait: a bankait.- fejeztem be és lőttem el a cerot.

~ Te csak maradj csöndben! Még szerencse, hogy nem patkoltam el a hiányos tájékoztatásod miatt... ~
*Válaszol bosszúsan a fejében visszhangzó röhögésre. Hisshinoseijin a változatos sértéseket hallva pedig inkább sértődötten elhallgat - bár ennek Akane talán most még örül is. Bár nem szívesen találkozna ismét egy ellenséggel, mert ezek után aztán még shikai-t sem tudna kikönyörögni tőle...
Ilyen gondolatok közepette tántorog előre a folyosón, amikor is hátulról elkapja valaki...*
- Engedj el, te roha...!
*Sziszegi fogai között - természetesen a nagy zsörtölődésben nem figyelt a többiek lélekenergiájára, így azt hitte, megint valami arrancar került útjába... Egyébként sincs most valami jó formában.*
- Mitsuko!
*Csodálkozik el, amikor nehezen hátrafordulva meglátja hadnagyát. A kapitány látványa a másik két shinigaminak már közel sem lehet ekkora élmény... Ruhája és arca is csupa vér, valamint bal szeme sincs a legjobb állapotban. Bár ez utóbbit még csak most veszi észre, ahogy Hisshinoseijin képessége eltűnik szép lassan. És egyelőre nem is törődik vele - most fontosabb, hogy kijussanak innen... A valószínűleg elrettent arcokat látva mogorván hördül fel:*
- Mit bámultok úgy, mint aki nem látott még sose halálistent? Egyébként is képes vagyok segítség nélkül menni...
*Próbál kiszabadulni hadnagya kezei közül, de vagy túl erős Mitsuko szorítása, vagy pedig ő gyengült le ennyire a harcban... Nagyot sóhajt, majd beletörődik, és hagyja, hogy támogassák. Jobb is így talán - kezd megnyugodni a küzdelem heve után, és egyre inkább érzi, ahogy elhagyja maradék ereje is...*

A lila pindúr pandúr fan azonnal neki is látott, hogy megpróbálja leépíteni a nagyra nőtt egómat, de már az első percben is megmondhattam volna, hogy nem fog sikerülni. Mindegy had szenvedjen az idiótája!
-Tsuiraku, Kanasii Ruisu!-jelentek meg az apró pengék a penge szélein."Na, most szóljá be te részeg vérszopó köcsög!" magyaráztam magamban a zanpakuto-mnak, hiszen a csöves díszpinty minden gondolatomat hallja.
~Ahelyett, hogy engem szidsz, nézz magad fölé...~
"Már megint pofázol? Mi lett veled?" Mivel választ nem kaptam, csak hortyogást rögtön tudtam, hogy azaz idióta megint téli álomba szenderült. "TE SZEMÉTLÁDA! Agyon foglak verni egy ébresztő órával biz isten!"

Felülről érkezett hozzám az égi lila áldás és nem csinált nagy ügyet abból, hogy a fekete pengék igazi lyukas sajtot varázsolnak belőle. Lehet egy macskát kellett volna magammal hoznom, garantáltam eltüntette volna.
-Cöh...látom szeretsz szenvedni mazochisták gyöngye!-gyorsítok a pengék sebességén a gondolataimmal. "Gyorsabban te vén bugris...ha már ennyire bankai-olni akartál erőltesd meg magad és ébredj fel!"magyaráztam tovább annak a rakás szerencsétlenségnek.-Látom érzékeny vagy a kincstári értékű fejedre! Ennyire azt hiszed, hogy sok ész van benne?!- ekkor hatalmas ásítást hallottam a fejemben, amitől majdnem felrobbant a fejem.
~Talán azért védi ennyire, mert a gyengepontja.~
"Kussolsz, te kétszáz éves aszalt szilva! Mi a faszért kell ásítozni a fejemben???"
~Mert álmos vagyok.~
"Bazz! Te benyugtatóztad magad?"
~Az inkább neked kéne...Támadt az espada. Figyelsz te egy kicsit is?~
"Fogd már be a lepcses pofádat és hagyj harcolni! Vagy segíts vagy takarodj vissza aludni a retkes odúdba!"
~Könnyekig hatott ez a kedves kérés.~
"Gúnyolódj anyáddal!"
~Ismered? Bemutatnál neki?~ ekkor egy kellemetlen vágást érzek meg a vállamon.~Kissé dekoncentrálttá tettelek, hogy végre rám is figyelj! Ha nem teszed továbbra is elterem a figyelmedet!~
"Te most zsarolni próbálsz???"
-El ne bízd magad nyuszilányka! Most csak szerencséd volt!-húzok ki egy apró pengét és rejtem el a másik kezemben, miközben felegyenesedek, bár pokolian fáj a vállam, és alig bírom tartani a katana-t. Fél füllel a nekem beszélő vérdetektorral kezelt hófödte trágyadombra figyelem, de most igyekszem nem mutatni a behipózott ribancnak,hogy nem vagyok ott teljesen.
~Remélem segítettem neked!~
"Meg nem fogom köszönni, vén trotty!"
~Valahogy sejtettem!~
A földről elrugaszkodva ugrok fel és bukfencezek egyet a levegőben. Amíg ezt a mozdulatot csináltam jó pár pengét kilőttem elég nagy tempóval ahhoz, hogy megizzasszam a másikat. Közben a lépésemet terveztem, amivel arcon döfhetem a beképzelt tetűtenyészetet.

- Felettébb csöndes vagy...
*Jegyzi meg gúnyosan, miközben felülről támadja Masakit. Az apró pengék természetesen alaposan felsértik kemény bőrét, azonban nem zavartatja magát - azonnal helyrehozza sérüléseit. Bár ez a folyamat már sokkal lassabb, mint az előbb, amit Masaki is könnyen észrevehet, ha eléggé figyel rá...*
~ Gyorsan be kell fejeznem ezt... ~
*Fut át agyán, amikor érzi, hogy egyre inkább kezd kifáradni. Sajnos öngyógyító képességének kapacitása sem végtelen - pedig milyen jól is jönne ilyen helyzetekben!*
~ Szóval mérgezett pengék... Te rohadék! ~
*Szisszen fel halkan. A testén megjelenő újabb hegek egyértelműen bizonyítják számára, hogy nem közönséges pengéket lő rá a másik... Ha azok lennének, még nem hagytak volna maradandó nyomot rajta... A mérget azonban csak ilyen áron tudja semlegesíteni szervezete.
Ráadásul még újabb pengéket is indít felé. Most már Alegra is óvatosabb: megpróbálja kikerülni a darabkák többségét sonido-jával, azonban még így is jó néhány telibe kapja.*
- Hoppá, nem talált...
*Vigyorodik el, amikor pár penge felszakítja ruháját vállánál - ezzel láthatóvá téve a bal vállánál lévő lyukat -, majd rögtön el is távoznak azon keresztül.
Ezalatt igyekszik minél távolabbra kerülni ellenfelétől, miközben azon gondolkozik, mivel tudná megszorongatni a másikat. Aztán hirtelen eszébe jut a megoldás...*
- Kösz, hogy hozzád érhettem az előbb. Igazán sokat segítettél vele.
*Gyanúsan komoly arcot vág szavai közben, mialatt próbál ugyanakkora távolságot tartani Masakitól. Aztán beveti utolsó aduját: körmeivel végigcsikarja a mellkasán lévő legnagyobb heget. Még nem túl erős ez a mozdulat, így a fellépő fájdalommal egyelőre csak meg akarja törni ellenfele támadását.*

//Mesélő//

Mitsuko és Naraku megtalálták Akanét, aki már végzett ellenfelével, Tadeoval. A kapitány szeme egyre inkább aggasztóbban kezdet kinézni, ráadásul látszott rajta, hogy sok sérülést sikerült, így Mitsuko és Naraku a segítségére sietett, de Akane úgy gondolta, hogy saját maga is képes elindulni, de tévedett. Annyira legyengül, hogy alig bírt lábra állni.

Daisetsu és Hanae is sikeresen egymásra találtak, már csak a többiekkel kell összeakadniuk. Hamarosan fel is tűnhet nekik, hogy a közelben ismerősök vannak, hiszen pont a Mitsuko-Naraku-Akane csapat melletti folyosón haladnak. Ha tovább mennek, találhatnak egy ajtót, amin átjuthatnak Akanéékhez.

Hana és Itachi még mindig harcolnak, de ha Hana még egy kicsit kitart, lehetséges, hogy megérkezik a felmentő sereg, akik majd segítenek a vaizard Itachi ellen küzdeni.

Mivel Amaya egyedül maradt, így egymagának kell megtalálni a helyes utat. Idő közben a Zanpakutoja lelke is megjelent, és segítségével kirobbantotta az egyik falat, amin keresztül átjutott egy újabb folyosóra.

Masaki és Alegra harca még mindig folyik, bár Masaki inkább a zanpakutoja lelkével foglalkozik, mint Alegrával. Alegra egy újabb támadását fedi fel, amivel átérezteti ellenfeléve azt a fájdalmat, amit ő érzett, mikor egy sérülést megszerzett. Persze ez csak akkor történhet meg, ha Alegra előtte megérinti az alanyt, ami már meg is történt...

-Látom súlyos a sérülésed miért nem kéred meg Yamazakurát, hogy gyógyítson meg?- kérdezte
-Á ez? -néztem rá a karomra- Semmi komoly ^^"- mosolyodtam el fájdalmasan mikor megmarkoltam- Meg amúgy sincs most időn ilyenre! -váltottam határozottabb hangnemre
-Szerintem induljunk el Akane kapitány energiája felé, talán neki jobb ötlete is lesz. -vetette fel az ötletet.
-Rendben. -bólintottam, majd behunytam a szemem és próbáltam elkülöníteni a lélekenergiáját a többiekétől.- Meg is van! -szólaltam meg kis idő múlva- Nincs is olyan messze! -mutattam a mellettünk lévő fal felé- Valahol a túloldalon lehet. Keresnünk kellene egy ajtót vagy hasonlót. -indultam el a fal mentén.
Nem sokkal később meg is láttunk egy átjárót. Daisetsu előre ment hogy megnézze szabad-e az út, majd intett és én is utána mentem. Elindultunk visszafelé a folyosón és a forduló mögül meg is hallottuk Mitsuko hangját.

-A szemeidet? Nem is figyeltem őket Mr. Egoista!-kezdett nagyon idegesíteni, hogy ennyire el van szállva magától,de ez van. Ha ennyire szereti önmagát, egészségére. Halkan mondott valamit, tisztán ki se tudtam venni, hogy mégis mi lehetett az. Ami ezután jött az maga volt a pokol. Alig kivehető zajt hallottam és ezt követően teljesen megszűnt körülöttem a világ. Nem láttam semmit, nem hallottam semmit, nem éreztem egyetlen illatot sem és még a katana markolata is semmivé vált a kezeim közül.
Azt sem tudtam mit csinálok, hogy megmozdultam e, hogy élek e még egyáltalán. Egyre jobban elkezdett eluralkodni rajtam a pánik. Az eszemnél voltam, de nem éreztem a testemet és az érzékszerveim jelét. Pont olyan volt, mint abban az egy percben, miután meghaltam és elhagytam az emberi testemet.
"Félek! Srácok! Segítsetek!"
~A rohadt életbe! Mégis mi történt?~
°Nem látok semmit!°
~Egy árva hangot se hallok!mondtatok valamit? Miért lökdösöl angyalka?!~
"Mondjátok, hogyan védekezzek, mert nekem semmim sem működik!"
°Megpróbáljuk! Épp most próbálom megértetni Akai-al, hogy írja le, amit lát!°
"Gyorsan! Biztos nem ül a babérjain az ellenfelem...."
°Ha ki tudom venni a macskakaparását, akkor cer...cero! Jesszusom! Az nagyon nem jóóó!°
" A pajzsot....Hogyan tudom így lehívni?"
°Öhm...°
A következő pillanatban erős fájdalmat éreztem a hasamnál. Elsőre képtelen voltam beazonosítani, hogy mi lehet, de aztán leesett, hogy a cero, amiről az előbb beszélt Akai, biztos most talált el. A vér fém ízét éreztem a számban, bár arról fogalmam sem volt, hogy mennyire súlyos, milyen testhelyzetben vagyok és merre vannak a zanpakuto-im.

- Rendkívül örülök...
*Válaszol kedvenc hadnagyának mogorván. Beletörődve hagyja, hogy cipeljék, mint valami zsákot...*
- Nem szokásom hisztizni. Egyébként is egy hadnagy csak ne beszéljen így a felettesével...
*Oktatja ki továbbra is Mitsukót. Meglepve veszi tudomásul, ahogy a kapu melletti falhoz ültetik. Csak nem jön valaki? A fenébe is, alig hall valamit... Pedig egész jó hallása van, pláne Hisshinoseijin képességével kiegészülve.
Mitsuko pedig nemsokára tényleg vissza is ér - méghozzá Hanaéval és Daisetsuval...*
- Szarul vagyok, de azért annyira még nem, hogy ne tudnálak orrba vágni...
*Pillant bosszankodva a vaizardra. Valahogy most egyáltalán nem képes értékelni mások poénkodását, különösen úgy, hogy ő a szenvedő alany...*
- A többiek hol vannak amúgy?
*Kérdezi meg rövid idő múlva, még mindig nehezen formálva a szavakat.*

Már-már kezdtem azt hinni, hogy egy kamikaze akció részese leszek, amit talán látni fog valaki,-hiszen közelgő lélekenergiát éreztem- mert a lila ribanc nagyon nem akart lelassulni a pengét ellenére sem. Egy szokásos cöh kíséretében könyveltem el, hogy ebben a percben megúsztam az újabb elhalálozást.
-Lassulsz tündérkirálylány!-bökök fejjel a combját stílusosan kockássá tevő vágások felé, amik láthatóan lassabban akaróztak befoltozódni.-Mindjárt kiköpöd a tüdődet. Kevés doppingszert vettél be, cicuka! Legközelebb jobban turbózd fel magadat, mert jelenleg annyira vagy kemény mint egy rohadt szivacs...bár lehet a szakállad miatt nem foglak felismerni!-vigyorodok el látva, hogy majd fel robban az atombomba az újabb sértésre.
Az újabb támadásomat már kevésbé viselte fapofával egy helyben szobrozva. Igyekezett kitérni a gyorsasága révén,de azt nem vette számításba, hogy addig amíg látom a táncmozdulatait nem tudja átsasszézni a pengéket. A bajor sörtánc eljárása után az újabb felvonás lebonyolítása előtt még arrébb is araszolt. Láthatóan nagyon szeretett volna messzebb kerülni a sátántól.
-Hova hátrálsz hegkupac? Ilyen kibaszottul vakító a mosolyom?!-
-Kösz, hogy hozzád érhettem az előbb. Igazán sokat segítettél vele.-
-Gyúrsz az emberi kapcsolattartásra vagy mi a szar?! Csak nem magányos vagy, hogy így tapizgatsz?-
-Szia Botsáska!-hallottam hangfoszlányokat magam mögül, amitől az összes idegszálam megfeszült. Félve sandítottam hátra, remélve, hogy csak képzelődöm a sok homoktól. Ráfókuszálva a sötét valamire, egy apró lila pacát láttam átkozott tempóval csápolva a kezeivel. Azonnal jött a felismerés és vágtam magam kupán, de nem sokat segített.
-Már csak ez az idegesít bolhafészek hiányzott a mámorhoz...-dörmögtem az orrom alatt és fordultam vissza az agyonkínzott szellemlánykámhoz. Épp bele akartam kezdeni egy elmés mondókába, amikor valami fénysebességgel csapódott be a hátamba. Kihámozva a gerincemből a töltényt, megláttam a letörölhetetlen lila csicska mosolyát.
-Mégis mit művelsz,te idióta?!-
-Örülök, hogy látlak!-
-Leszarom, hogy látsz e vagy sem! Most nem puzzle-el szórakozom! Harcoltam, te kis takonymanó! Ilyenkor nem szokás repkedni...meg támadni! KURVÁRA NEM TUDOM MINEK MAGYARÁZKODOM NEKED! Húzz a mögé a kavics mögé és várd ki, amíg végzek ezzel az északi bányarémmel.-
-De nem akarok odamenni!-
-Mész és kész! Tojok arra, hogy mit akarsz!-kászálódok fel, hogy újra nekiessek a mondókámnak,de a lila tacskó csak állt mint egy rakás szerencsétlenség.-TAKARODJ ODA, DE RÖGTÖN!-