Úgy láttam, hogy a fiú épp nagyon elfoglalt ennek ellenére valami különös erőtől vezérelve folytattam a kirohanásomat, míg aztán ki nem zökkentettem őt a jelenlegi cselekvéséből. Mikor ráeszmélt, hogy a nevét kiabálom, szinte hisztérikus hangsúllyal, gyorsan leültetett maga mellé.
Teljesen elvoltam olvadva. Hozzámért és leültetett! Mi kellett volna m ég a boldogságomhoz? Semmi! Egész testemben bizseregtem az izgatottságtól, mikor alig pár centire tudhattam magam tőle. Persze a munkáját is ismertem és el is voltam ájulva tőle, na de a mi bandánk is sikeres... Igaz, nem annyira, mint az övék, de ha nagyon is őszinte akarok lenni, akkor ami a leginkább megfogott benne, az a külseje. Annyira, de annyira jól nézett ki! Elég volt egy pillantás, és máris teljesen kész voltam. Ezt nyilván ő is látta, ezért próbáltam leplezni az esetlenségem azzal, hogy összeszedtem magam. Kényszeresen igazgattam a hajam, mint valami idióta, aki bolhákat kerget a fejét fedő szőrzetben. Végül aztán sikerült megemberelnem magam és abbahagyni a "kényszercselekvéseket".
Már épp kezdtem rendbe jönni, mikor megszólított. Kérdezett tőlem valamit! Ismét transzba estem és pár másodpercig semmit nem fogtam fel a világból, csak azt, hogy ő és én, egy kanapén, együtt... Mindez addig tartott, míg meg nem kérdezte ki vagyok. Minden ezen a pár szón csúszott el. Egy egész világ dőlt össze bennem, leginkább a föld alá kívántam volna magam, annyira ciki volt ez az egész.
- Az igazat megvallva, nem - kezdtem pirulva. - Eddig sajnos még nem találkoztunk, csak láttalak koncerteken és mit ne mondjak, bel... Nagyon bejön a stílusotok - javítottam ki saját magam.
Majdnem azt mondtam, hogy belé vagyok esve.
Ez egy kis túlzás lett volna, hisz azon kívül, hogy oltárian jól néz ki, semmit nem tudok róla, így igen csak bugyután jön ki, hogy máris szerelmes vagyok belé. Mellesleg ez túlontúl fangirl hozzáállás volt, én pedig próbáltam tárgyilagos lenni, már amennyire ez sikerülhet ilyen helyzetben.
Kezdtem megunni az anonim idióta szerepét, így a bemutatkozás mellett döntöttem.
- Amúgy Gwen vagyok. Hivatalosan Gwendolyn Wildbloom, a foglalkozásom nem mellesleg pedig énekesnő. Ha mondhatjuk így, még friss vagyok itt, Karakura Townban. És sajnálom az iménti kirohanásom, csak annyira megörültem, mikor megláttalak, bár most már kezdem belátni, hogy túlzás volt. Olyan, mint mikor Alicia, aki nem mellesleg az unokatesóm és elég idegesítő jelenség, egy sehonnai filmsztárra indult be anno, a bevásárló körutunk közben. Kezdek rá hasonlítani és ez kétségbeejtő - mosolyodtam el a mondat közepén -, egy szó mint száz, sajnálom. Jóvá tudnám tenni valahogy a hülyeségem?
Tekintve, hogy eddig még senki nem rohamozta meg rajtam kívül, úgy vettem észre, nem okoztam nagy galibát, ám a kérdést feltettem, hátha neki gondot okozott ez a kis incidens.

~Vaizardok csodaországban - avagy mire nem jó egy pláza?

Elképzelhetetlenül unalmas tud lenni az élet, ha az ember nem tud egyszerűen mit csinálni! Ma reggel nagy kedvvel keltem fel, hisz’ ajándékot akartam venni Chiyo-chancsimnak. Gyorsan útnak is indultam hát, holott lövésem se volt mit is szeretnék pontosan. Ez így elég zavaró, mert úti cél nélkül kóvályogtam a városban. Be-benéztem egy-egy üzletbe, ám sehol sem találtam kedvemre való tárgyat. Épp egy intimpiercinges előtt álldogáltam, amikor elegem lett az egészből. Fárasztó ez a shoppingolás, nem tudom, mit élveznek rajta annyira a csajok. Káromkodva lépdeltem hazafelé, kezeimet zsebeimben pihentetve. Mérgesen rúgok bele egy eldobott kólásdobozba, ami pörögve száll fel a magasba. Tekintetemmel követem a szemét röppályáját, azonban ekkor megakad a szemem valamin. Egy egyszerű kis közért, viszont az én agyamban mégis megállíthatatlan láncreakciót indít el. Késő délután van, ilyenkor már nem nagyon járkálnak az emberek, mindenki hazafelé tart. Nos, akkor miért ne mulathatnék egy kicsit? Ezen gondolattól vezérelve léptem be a boltba, s merültem el a választék tengerében. Először is levettem magamnak egy doboz cigarettát, mert tudtam, arra biztos szükségem lesz még. Igen jól ismerem magam, hisz’ már találkoztunk néhányszor. Ebből adódóan tetemes mennyiségű alkoholt pakolok be kosaramba. Hát igen, ez szép halál lesz. Nem is tudom, miért párosul önkéntelenül a jókedv és a pia az agyamban. Talán ez valamiféle gyerekkori traumára vezethető vissza vagy ilyesmi. Biztos rémálmaimban rengeteg szakésüveg üldözött, s ebből kifolyólag tartom talán szent célomnak elpusztítani az összes szeszesitalt, ami csak található a Földön. Nehéz küldetés, belátom, azonban valakinek ezt a feladatot is el kell végeznie.
- Viszlát! – kiáltok hátra a pénztárosnak, miután kifizettem a cuccokat. Elég furcsán nézett rám, meg is kérdezte, hogy hány fő részére vásároltam ezt a rengeteg italt. Láttam az elborzadást az arcán, amikor megtudta: egyedül fogom meginni mind! A számla mellé egy cetlit is odacsúsztatott elém, amin a mentők száma volt felírva. Nem igen tudom, mire mennék vele, hisz’ ha épp kómás vagyok, nemigen lennék képes telefonálni. No, mindegy. Megvonom a vállam, majd egy csendesebb környék felé veszem az irányt. Egy közeli toronyház tetején lelem meg a megfelelő helyett, így már semmi nem áll sziesztázásom útjába. A friss esti szellő a hajamba kap, miközben egy doboz sör már szisszenve nyílik ki a kezemben. Szép az élet! Múlnak a percek, fogynak a sörök. Már igen termetes kupacka vesz körül az alumíniumdobozból, ennek köszönhetően arra következtetek, miszerint kezdem jól érezni magam. Papírzacskómból hamarosan egy üveg rizspálinka kerül elő, amely rövid úton a gyomromban fog landolni. Kényelmesen fetrengek a kemény tetőn, ezen idő alatt az élet nagy dolgairól töprengek. Olyanokról, mint hogy miért fehér a hó vagy miért nincs kopoltyúnk. Ezek afféle kérdések, melyek mindenkit foglalkoztatnak belül. Még azokat is, akik letagadják, holott igazából kék havban szeretnének úszkálni a spéci levegővevőjükkel együtt. Önámítás az egész, én mondom! Könnyedén pattanok fel, habár már kicsit melegem van. A távolban egy nagyobb épületet szúrok ki, s érthetetlen módon muszáj vagyok oda menni. Fogalmam sincs miért, viszont az érzés nem hagy alá, ebből kifolyólag hallgatnom kell rá. Felszedem cuccaimat, aztán shunpora kapcsolok. A hatalmas betonbunker egyre nagyobbnak tűnik, ahogy közelebb érek hozzá.
- Húha, minek ide ekkora vityillót építeni? – teszem fel magamnak a költői kérdést, miután sikeresen landoltam a parkolóba. Megmaradt italaimat kabátom alá rejtem, végül megpróbálok józan kifejezést erőltetni az arcomra, ezzel próbálva megakadályozni a rögtön kidobás lehetőségét. Nagyon szemetek tudnak ám lenni a biztonsági őrök, ehhez semmi kétség nem fér. Habár simán megöldöshetném őket egy pillanat alatt, de ugye én a jófiú vagyok, ezért nem teszek ilyet. Ehelyett beljebb somfordálok, majd beülök az egyik gyerekeknek fenntartott autószerű micsodába. Gyorsan keresek egy kis aprót és máris mehet a menet! A tűzpiros Mustang csak úgy süvít a 66-os út aszfaltján, eközben valami rossz rockzene szól a hangszórókból. Ámbátor lehet hogy a muzsikát csak képzelem. Lassan lejár a menet, így az utazás is véget ér. Káromkodva szállok ki, azután rugdosni kezdem a játékot. Nincs már Nálam apró, viszont valahogy csak működésbe lehet hozni a kasznit!

~Vaizardok csodaországban - avagy mire nem jó egy pláza?

Szemétség! Mi a rákért csak pénzzel robog a verda? Mennyivel jobb lenne, ha az emberfia csak bepattanhatna, utána meg száguldana a horizont felé. Viszont ez jelenleg nem megvalósítható, ezért is ágyazódik be a talpam a játékautó oldalába. Idegesítő nyavalygás üti meg a fülemet, ami valószínűleg a cuccból jön. Ajkaimon ördögi mosoly játszik, talán ez volt eddigi pályafutásom leggonoszabb tette. Megríkattam egy pénzbedobálós gépet! Aki ennél szörnyűbb dolgot tud csinálni, az már hazudik. Pillanatnyi szünetet iktatok be a kínzásba, amikor érintést érzek a vállamon. Diadalittas arckifejezéssel fordulok hátra, s egy ismerősnek tűnő emberkével találom szembe magam. Gyorsan letapogatom az arcát, ezzel megállapítom a tényt, miszerint igazi. Hm, remek. Most már csak arra kellene rájönnöm, hogy kivel is állok szemben. A hangja is ismerős, szal’ a közeli baráti társaságom között kell kutatnom a megoldás után. Jól láthatóan domborodik, így hát a férfiak kilőve. Chiyo-chant ezer közül is felismerném, ezért biztos nem Ő az. Sokáig tart rájönnöm kivel is állok szembe, jóval tovább, mint ami még bevallható lenne. Intésére oldalra fordítom a fejem, ahol néhány kölyök nyavalyog, fogalmam sincs, mi bajuk van. Lassan rápillantok a Mustangomra, azután vissza a gyerekekre. Ezt megcsinálom még háromszor, mire leesik a dolog. Az egész sikerem csak hazugság volt, ezek sírógépek adták ki a hangokat. Egy világ dől össze bennem hirtelen, mégsem vagyok olyan kemény, mint ahogy az előbb gondoltam. Elmorzsolok egy könnycseppet a szemem sarkában, ám eközben sikerül megvilágosodnom.
- Shiori-chaaaaaaaaa~n! – hangzik fel a hatalmas csatakiáltás, aminek köszönhetően még tovább hangosodik a bőgés. Halk „Kussoljatokmá’!” után jobbnak látom tovább állni, mielőtt még a felbőszült anyukák meglincselnének. Megragadom a vaizard csuklóját, azután az egyik félreeső folyosó felé kezdem húzni. Jól láthatóan ez egy igen kihalt szakasz, valószínűleg a raktárhelyiségek vagy ilyesmik lehetnek erre. Erre kanyar, arra kanyar és már nem is tudom, hol vagyunk. Fasza, ez azt jelenti, hogy mások se tudják. Büszkén vállon veregetem magam, azután letelepedek valami tárolócuccos mögé. Természetesen Shiot is magammal húzom, mert miért ne. Miután kényelembe helyeztem magam, ideje inni is valamit, mert ebben a nagy menekülésben teljesen kiszáradtam. Ismételten előkerül a szaké, habár igencsak megcsappant mióta megvettem. Két korty és máris jobban érzem magam. Nagyon jó dolog a pálinka, mivel kitisztítja a légutakat, meg megöli a bacikat, ebből adódóan fogyasztása ajánlott. Belepillantva a lány szatyrába, csupán teljesen hétköznapi dolgokat vélek felfedezni. Sok-sok kacat, amiből a nagybevásárlásra következtetek. Shinji rossz szokásává vált ez a „majdmegvesszükhamárépphaldoklunk” dolog, ami néha már igen idegesítővé tud válni. Főleg, ha az ember épp ki szeretné mosni a ruháit, azonban sehol nem talál hozzá mosószert. Vagy pont kiesik a szeme az éhségtől, ám senkinek nem volt eszében boltba menni, így be kell érnie egy kis pattogatott kukoricával, ami nincs kipattogtatva. Itt megkérdezhetné valaki, hogy miért nincs mikró a vaizard-lakban? Igazság szerint van, de kissé illuminált állapotban kinek van kedve sok gombot nyomogatni. Legalábbis Nekem nem volt… Mármint izé… Csak hallottam, amikor meséltek valami ilyesmit, s természetesen nem engem találtak meg másnap görcsberándult testtel fetrengeni az asztal alatt, míg körülöttem szétszóródva foglalt helyett a rengeteg kukoricaszem.
- Nem vagy szomjas? – kérdezem halkan, még mindig tartva az esetleges támadástól. – Teljesen kiszáradtam ebben a szaladgálásban, gondolom Te is… Plusz Neked még szatyrolni is kell, ami biztos rengeteg energiát kivesz az emberből.
Szavaim komolyságát szimbolizálja a tény is, miszerint felé nyújtom az üveget. Tiszta izgalmas ez a helyzet, még sose ittam olyan helyen, ahonnan simán kidobhatnának! A mozdulat közben lazán hátra dőlök, hátamat a tárolónak támasztom. Balommal belekotorok a zsebembe, s egy szál cigarettát veszek elő. A másik kezemben tartott butykos kicsit megremeg, miközben szinte teljesen oldalra dőlve próbálom meg hátsó zsebemből kiszedni gyújtómat. Nem emlékeztem rá, hogy ez egy ilyen nehéz mutatvány, így teljesen váratlanul ér a kialakult helyzet. Valószínűleg, igénybe kellesz vennem a közönség segítségét, különben nem nagyon fogok most rágyújtani.

~Vaizardok csodaországban - avagy mire nem jó egy pláza?

Fogalmam sincs, miért viselkedik ilyen távolságtartóan Velem Shiori-chan! Mert hát, ha úgy nézzük, akkor valamilyen szinte rokonok vagyunk, mert ugye egy fajhoz tartozunk. Össze kéne tartanunk, mint az X-mennek vagy valami hasonló. Lóbálja itt előttem azt a rossz narancslevet, amiben egy cseppnyi alkohol sincs. Vajon a narancsból lehet pálinkát főzni? Hm, jó kérdés, amint józan leszek, ezen muszáj elmélkednem egy sort. Vagy kettőt. Végre sikerül elérnem célom, s gyújtóm már a kezemben villan. Gyorsan meggyújtom cigarettám végét, azután elégedetten kezdek pöfékelni. Legalábbis ennek kellene következnie, ehelyett a bagó egyszerűen kámforrá válik a számból. Íriszeim hatalmasra tágulnak, ahogy vaizardtársam előbbi akciója eljut az agyamig. Oké-oké, álljunk meg egy percre. Igaz, hogy akarata ellenére rángattam ide, de így is én vagyok a házigazda! Szóval nem szép dolog elvenni a házigazda cigijét, mert az bizony sok rossz dolgot von majd maga után. Vonásaim megkeményednek, ezzel sikerül magamra öltenem a szívtelen gyilkos maszkját. Talán a lány is érzi a helyzet súlyát, ezért is menekül át a másik szeméttárolóhoz. Heh, rossz rejtekhely, főleg, mert láttam, amikor odament! Az indulattól kicsit remegő kezekkel fordítok neki hátat, ennek köszönhetően ez utáni ténykedésem titkossá válik. Papírzacsimban kutatva valami ütős után nézek, hasonló kaliberű után, mint Kensei gyilkos löttyije. Nem is kell sokat keresnem, hogy találjak egy elképesztően erős italt, ami még patkányméregnek is elmenne. Ördögi mosollyal az arcomon pillantok a gonosztevő felé, aki meggondolatlanul cselekedett. A bíróság előtt érvelhetne azzal, hogy megbánta, ám Velem szemben nem sokra megy üres szavakkal. A részeg shunpo mestereként lendülök oldalra, és máris előtte jelenek meg újra.
- Ne légy már ennyire morcos! Egy nagy korty segíteni fog a dolgon. – jelentem ki üdvözült mosollyal, amely biztosítja újdonsült ívópajtásom arról, miszerint biztos igazam van. Hiába a kedves szavak, mégsem teszi azt, amit ajánlottam Neki. Sajnálatos, így a B-tervhez kell folyamodnom. Nem akartam alkalmazni, azonban vannak olyanok, akikkel csak így lehet szót érteni. Bezony, az antialkoholistákról beszélek. Érdekes népcsoport, melynek fele maga is megrögzött piafogyasztó volt. Csalódottan csóválom meg a fejem, hisz’ Shio is ebbe a csoportba tartozik. Láttam, amit láttam Masaki születésnapján. Mondjuk leginkább a padlót néztem, de ez most mellékes. Ideje a küldetést végre hajtani, szal’ bele is kezdek. Balommal megcsikizem az oldalát, ez lesz a figyelemelterelés. Amíg Ő mit sem sejtve felkacarászik, én addig a második lépést készítem elő. Alig kezd nevetésbe, amikor az üveg máris előre lendül. Sikeresen legalább másfél korty szeszesitalt sikerül a szájába juttatnom, ezt követően tenyeremet már az előbb is említett nyílásra teszem, ezzel akadályozva meg a pia visszatértét a felszínre. Megvárom a nyelés jól észrevehető jelenségét, s csak utána mászok hátrébb. Jól tenné, ha nyomatna egy kis kísérőt is hozzá abból a narancscuccból, különben nem lesz valami kellemes emlék az előbbi akcióm. Valójában az Ő hibája, tudhatta volna, hogy nem lehet visszautasítani.
- Máris jobb, ugye? – kérdezem vigyorogva, majd arcomra fagy a mosoly, amint tekintetünk találkozik. – Héj-héj, ne vágj ilyen képet! Árt a bőrödnek, ha ilyen gonoszul nézel…
Előbbi kijelentésem is egy tudományosan alátámasztott tény, ezért jobban teszi, hogyha hallgat Rám. Az előbb látható volt, mi is történik, amikor valaki ellent mond nekem. Úgy van! Rákényszerítem az akaratom, mert így egyszerűbb, mintha győzködném. Azt csak csinálják a csajok, az én módszerem sokkal jobb és célravezetőbb. Mindig is újító szellem voltam, aki szeret mulatni. Nos, Hanabi Shiori a mulatás útjába próbált állni, de mint sokan mások, Ő is csúfos kudarcot vallott. Látom a jövőt, mert Én médium vagyok. Vagy varázsló, mint az Uri Geller. Hamarosan leomlik ellenállásának fala, s akármennyire is ellenkezik, végül úgysem kerülheti el sorsát. A még mindig kezemben himbálódzó üveget a kezébe nyomom, aztán visszamászok a szatyromhoz. Vidáman szedem össze ingóságaimat, majd az ölembe halmozva helyet foglalok a lány mellett. Gondolom mostanra sikerült rájönnie, hogy mi is fog itt végbemenni nem is olyan sokára. Meglepő lehet, hiszen randalírozni fogunk! Úgy bizony… A fények lassan kialszanak a plázában, a környék elcsendesedik. A testes biztonsági őr mozgásba lendül, most kezdődik csak az igazi kaland! Ám előbb még el kell pusztítanunk néhány üveg tüzes vizet, amit ugye nem hurcolhatunk magunkkal.

~Vaizardok csodaországban - avagy mire nem jó egy pláza?

Értetlenkedve pillantok arra a piásüvegre, hogy megtudjam mégis hány százalékos a benne lévő nedű. Igaz-igaz, két számjegyű az a bizonyos jelzés, de akkor sem kellett volna ennyire hamar bekábítania a morcoskát. Magamban kuncogva húzom meg saját itókámat, miközben tudomást sem veszek a gyilkos pillantásokról. Valami érthetetlen előjátékot alkalmaz Shio ivás előtt, mert ide-oda forgatja és meg-meglögybölgeti a cuccost. Szerencsére ez nem valami szénsavas izé, ezért az alkohol nem fog kiszállni belőle, akárhogy is rázogatja. Hamarosan rájön miképp is kell fogyasztani az ilyet, s máris egy újabb nagy korty tart lefelé a torkán. Gondolatban megveregetem a vállam, hisz’ ismét tökéletes munkát végeztem. Bevallom, nagyobb ellenállásra számítottam, azonban látszólag Vaizardtársam sem akar a móka útjába állni. Halk kattanások sorozata hallatszik, ezzel egyetemben a fények is kihunynak. Csöndes sötétség telepedik a raktárrészre, s bársonyos árnyékba borítja alakjainkat. A lány kérdésére oldalra nézek, majd megpróbálom kisilabizálni mi is van az üvegre írva. Jelenlegi állapotomban ez még világosban sem lenne egyszerű menet, nem így, amikor még az orromig sem látok el. Ködösen dereng a neve, viszont most nem tudnám kimondani. Megvilágosulva nyúlok bele zsebembe, s húzom elő drága gyújtómat. A szokásosnál hangosabb csattanással nyílik ki, de lehet csak a beállt némaság miatt tűnik sokkal zengőbbnek hangja. Apró lángocska villan a tárgynak köszönhetően, ami melegen remegő fényével megteremti a szükséges látási viszonyokat.
- Há’ ez… izé… na… Talán vodkának hívják, azt hiszem. – nyögöm ki végül nagyon koncentrálva, nehogy eldőljek a nagy olvasásban. Igazából még jómagam se ittam ilyesmit, mert ugye felénk a sör és a szaké a leginkább fogyó italcikk. – Olyan, mint a rizspálinka, csak ezt az oroszok készítik. Nem tudom miből van, talán vadpingvinből vagy ilyesmi.
Reményeim szerint sikerült elég kielégítő választ adnom, így a felesleges fecsegést félre is tehetjük. Kezdetét veszi az igazi múlatás. Gyorsan kilesek a konténer mögül, míg fél kézzel kicsit megemelem Shiori üvegének alját, ezzel ösztönözve további fogyasztásra. Sehol senki, ami egy jó jelnek számít. Futólag belelesek szatyromban, amiben még néhány sör és egy abszint foglal helyett. Túlságosan sok dolog ahhoz, hogy magammal hurcolgassam mindenhova. Szerencsére jó mély belső zsebem van, ezért oda el tudom tenni a nagyobb üveget. Egy-egy söröcske landol a kabátzsebeimben is, így már csak a kezünkben lévő pia és a maradék folyékonykenyér leledzik szabadon. Gyakorlott mozdulattal nyitom ki az alumíniumdobozokat, ezt követően egyet a nő szabad kezébe nyomok. Magyarázatképp még hozzáteszem a „kísérő” szót, s ezzel lerendezettnek tartom ezt a kérdést is. Helyzetmegoldó képességeim hihetetlen méreteket öltöttek, még magamat is sikerül meglepnem vele. Fanyar mosollyal pillantok igencsak fogyó szakém felé, azután egy vállrándítás kíséretében húzóra leküldöm a még benne meglelhető három-négy kortyot. Még a hideg is kiráz, amikor végre a gyomromba ér a cucc, azonban nincs megállás! Rövid úton a sör is követi, ennek köszönhetően már csak Shiora várok, hogy Ő is betermelje a saját kiadott adagját. Amint ez megtörténik megragadom a kezét és felfedezőtúrára indulunk.
- Hm-hm… Val’szeg már bezárt a hely, mi meg bent ragadtunk. – jelentem ki hatalmas mosollyal az arcomon, mert tudom, mit lehet szórakázni egy ilyen helyen. - Cseppet se félj, amíg Engem látsz! Kerültem már ilyen helyzetbe, nem lesz semmi gáz, meglásd.
Bezárt üzletek előtt suhanunk el, miközben tekintetemmel a játszóházat keresem. Mert bizony befele jövet láttam egyet, ahol az elfoglalt szülők szokták hagyni gyermekeiket, míg ők a bevásárlást intézik. Hamarosan fel is tűnik a távolban sajátos kocka alakja. Könnyed szökkenéssel lépek át az elválasztófalon, majd egy hatalmas hasassal landolok a színes műanyaggolyók között. Rezignáltan dőlök hátra, ujjaimat összekulcsolom a tarkómon és csak ringatózom a tengeren. Azért gondolok a vízre, mert kicsit hullámzik minden és a hányinger érzése is megfigyelhető. Mondjuk ez furcsa, mivel legjobb tudomásom szerint nem is vagyok tengeribeteg. Kicsit pihenek, azután jobban körbenézek. Jobb oldalt valami mászóka van összekombinálva egy csúszdával, s Én épp a csúszócucc leszállópályájának közepén vagyok. Remek ötlet kezd megfogalmazódni ködös gondolataimban, amelyet hamarosan meg is kellesz valósítani.

~Vaizardok csodaországban - avagy mire nem jó egy pláza?

Sokáig tartott, de végül csak megszületett bennem a megváltó idea. Még egy kicsit heverészek itt a tengerben, azután jobbnak látom indulni. Nagy nehezen feltápászkodom, s miután kibontottam egy újabb sört, már sokkal nagyobb elánnal botorkálok a játszóház felé. Nem sokon múlik, hogy eltévedjek fenn, azonban hála a Gondviselésnek oda lyukadok ki, ahova elindultam. Néma fejintéssel jelzem Shionak, miszerint kövessen, majd négykézláb mászni kezdek előre. Néha-néha belekortyolok italomba, nehogy kiszáradjak a nagy felfedezőút közben. Kicsit szűkösnek érzem a helyet, fejem és vállaim minduntalan az oldalfalaknak ütődnek. Nem értem, miért nem építették ezt a cuccost nagyobbra, ha tudták, jönni fogok! Ha józan lennék, persze megfordulna gondolataim között a tény, mely szerint ezt a játékot gyerekeknek építették, nem pedig megtermett férfiembereknek. Szerencsére nem látom milyen magasan kúszunk, mert különben biztos Rám jönne a hányinger. Hamarosan a folyékonykenyér is elfogy, így a dobozt neme s egyszerűséggel összegyűröm, aztán a hátam mögé hajítom. Természetesen nem szokásom szemetelni, de mivel ez az egész hely műanyagból van, s mivel a műanyag legalább ötven évig nem bomlik le, ezért nem gáz szerintem, ha egy kis alumínium is bekerül a rendszerbe. Megyek-megyek, ideje lenne megérkezni. Hirtelen fény gyullad az alagút végén, ennek köszönhetően a „halálközeli-élmény” effektus rögtön lejátszódik bennem. Megvonom a vállam, láttam ilyet már máskor is. Ahogy közelebb érünk jobban láthatóvá válik, hol is vagyunk pontosan. Egy csúszda tetején térdelünk épp, ami remek mókalehetőséget ad. Megörülve ezen szerencsémnek teszek egy 180°-os fordulatot, ezzel próbálva a lány felé fordulni.
- Megjöttü… Áuu! – szólalok meg fojtott hangon, ami egy fájdalmas kiáltásba megy át. Igen, sikerül összekoccannia kobakjainknak. Könnyező szemekkel dörzsölöm a fájó pontot, azután megpróbálom befejezni a mondatot. – Naszóval… Mit lehet csinálni egy ilyen helyen? Nekem is épp ez a kérdés futott át az agyamon, ezért is jöttünk ide! Nincs jobb dolog, mint kicsit kótyagosan csúszkálni!
Olyan komoly arccal mondom ki a fentebbi szavakat, mintha valami tételt bizonyítanék matematika órán. Ám mivel utálom a matekot, meg hülye is vagyok hozzá, így ezt az alkohol számlájára lehet írni. Monológom befejezése után feltérdelek, majd biztonságba helyezem piáimat még itt fent, mert van egy olyan érzésem, miszerint nem sokáig maradnának egyben az üvegek egy-egy nagyobb esést követően. A vodkanarancs is rövid úton oldalra kerül, hiszen azért is kár lenne. Ezen kis közjáték után már semmi akadálya nincs az akciónak. Gyorsan felveszem a kezdőülést, ezt követően Shiorit is erre ösztönzöm. Kicsit több időt vesz igénybe rendesen elhelyezkedni, ám próbálkozásainkat végül siker koronázza. Valami érthetetlen okból nem szereti ha más férfiak ölelgetik egy bizonyoson kívül, ebből kifolyólag Én ülök előre, és Ő hátra. Karjaimat beakasztom a lábhajlatába, míg ivópajtásom a vállamat ragadja meg. Óriási csatakiáltás kíséretében adom meg a kezdőlökést, s máris száguldunk. Néhány pillanatig még a súlytalansági állapotot is sikerül elérnünk, ám azután még nagyobb sebességgel csapódunk be a lenti labdatengerbe. Fogalmam sincs mi módon, de sikerül valahogy beakadnia a lábamnak, ennek köszönhetően sikerül egy hasassal landolnom. Nem messze Tőlem a nő is földet ér, hasonló csattanás kíséretében. Halk kacarászás hangzik fel, viszont hirtelen meghallok egy ettől teljesen eltérő hangot. Súlyos lábak dobbanása a padlón… Rémülten vetődök rá Shiora, azután néhány hempergőzést követően a közeli fal aljában kötünk ki. Mutatóujjamat ajkaim elé emelem, használva a „Kuss!” nemzetközi jelölését. Riadt tekintetem habár ide-oda cikázik, alig bírom visszatartani kitörni akaró nevetésemet. A lépések zaja egyre távolodik, úgy tűnik elmúlt a veszély.
- Ez meleg helyzet volt. – jelentem ki kuncogva, miközben eltávolodok a lánytól. – Szerencsésebb lenne továbbállni, mielőtt még idő előtt lebuknánk. Mássz ki, addig Én összeszedem a piánkat.
Szavaimnak megfelelően cselekszek, s míg társam eltűnik a fal mögött, azon idő alatt egy gyors shunpoval máris a csúszda tetején vagyok. Erősen magamhoz szorítom az üvegeket, majd újra lecsúszom. Kapkodva török át a gumilabdák között, s végül már én is a folyosón ácsorgok. A vodkanarancs visszakerül jogos tulajdonosához, az abszint pedig hozzám. Kicsit lassabban indulunk meg ezúttal, újabb lehetőség után kutatva. Lépcsőn le, jobb kanyar. Sikerül a pláza földszintjére érkezni, aminek közepén egy nagyobb szökőkút foglal helyett. Felvillanyozódva lopakodom közelebb, hogy jobban megvizsgálhassam a szerkezetet. Egy kis anyázás és csapkodás után sikerül megnyitnom a vizet. Csillogó sugár szökik az ég felé, csakhogy fülsértő robajjal csapódjon vissza. Röhögve lépek hátrébb, ezt követően hirtelen ötlettől vezérelve lerúgom csukáimat és megszabadulok kabátomtól is. Mezítláb ugrok bele a vízbe, aminek köszönhetően farmerom alja rögtön átázik. Utolsó sörömet is magamhoz ragadom és vidáman kortyolok bele. Lendületes mozdulattal csapok a „tavacska” felszínére, ezzel kisebb hullámot küldök Shio felé, aki még mindig a „parton” várakozik.

~Vaizardok csodaországban - avagy mire nem jó egy pláza?

Igen szórakoztató a szökőkútban táncikálni, még ha kicsit hideg is a víz. Jelenleg legnagyobb problémám abból adódik, hogy nem tudom felidézni az esőtánc lépéseit. Talán megfordulhatna a fejemben a gondolat, miszerint ha sikerülne is eljárnom azt a bizonyost, akkor se lenne semmi látszatja, hisz’ a pláza üvegteteje miatt nem esnének be a vízcseppek. Így hát teljes lelki nyugalommal csápolok ide-oda, mint akinek nincs semmi gondja. Pedig van, és erre Shio fel is hívja a figyelmem. Hamarabb ránk találtak a vártnál, s most árgus szemekkel vizslatják kettősünket. Hallottam már a nadrágnélküliek szektájáról, amibe valószínűleg ők is tartoznak. Utálom az ilyen csoportosulásokat, valamint jelenlegi állapotomból adódóan rég elfojtott félelmeim is a felszínre törnek. Remegő szájjal mászok ki a „tóból”, majd közelebb sétálok az üvegfalhoz. Jól láthatóan csapdába vannak esve, ami ha rajtam múlik nem is fog változni. Kacagva mutatom fel nekik jobbom középső ujját, ezzel egy mindenki által közismert jelzést hozok létre. Ez még így jó is lenne, ámbátor nem valami szép dolog, amikor hirtelen beüt a mennykő. Az egyik próbababa megmozdul! Vonásaim a néma sikoly kifejezését öltik magukra, mely az előbbi jelenségre a válasz. Botladozva hátrálni kezdek, minél távolabb akarok kerülni a mutáns műanyagemberektől. Nem látom a vaizardlányt, lehet Őt már el is kapták. Úristen, mit fogok ezért kapni Masakitól?! Elhagytam a barátnőjét, ráadásul lehet elfogyasztották a gatyanélküli szektások! A fenébe, nem épp kedvezőek a kilátásaim. Talán még most öngyilkosnak kellene lenni gyorsan, ezzel megúszhatnám Tahókirály kínzását. Hamar rá kell eszmélnem, hogy nem tudnék véget vetni csodás valómnak. Sarkam ebben a pillanatban valami keménynek ütközik, aminek köszönhetően elveszítem egyensúlyom. A történések lelassulni látszanak körülöttem, úgy tűnik, valaki már megint baszakodik a DVD távirányítójával. Oldalra pillantva felfedezem Shiorit, aki nevetségesen messziről próbálja elérni Narcsit. Höhö, biztos nem fog sikerülni neki ebből a távolságból. Ezzel a gondolattal csapódok bele a vízbe, aminek köszönhetően hatalmas hullám indul el a nő felé. Remélhetőleg ő is kellően nedvessé válik, ezért nincs akadálya az odavetődésemnek és a megölelgetésemnek.
- Jaj, de jó! Már azt hittem bekajáltak a mutáns bábuk csípős szósszal… - adok hangot előbb feltörő félelmeimnek egy-egy bordaroppantó szorongatás közben. – Tiszta para volt az egész, már láttam is magam előtt, ahogy Masaki egyenként levagdossa a lábujjaimat! o.O
Még belegondolni is rossz, nem akarok megválni a fiúktól. Miután kellő módon kiörömködtem magam, ideje összeszedni a vodkanarancsot, mielőtt még történik vele valami baleset vagy ilyesmi. Természetesen megint Rám hárul a problémás helyzet megoldása, ami nem is oly’ meglepő. Mert ugye én vagyok a hős, és a többi, és a többi… Szóval, mit sem törődve a vizes vízzel gázolok beljebb, miközben a feltörő sugarak között szlalomozok. Kezd az egész egy nagy akadálypályára hasonlítani, ahol bármikor halálosan megsérülhetek egy ilyen vízoszlop miatt. Rettentő bátorságra vall, de mégis elvégzem a feladatot. Narcsi visszakerül jogos tulajdonosához, míg a háttérben kigyúlnak a fények! És ez a valóság, nem képzelődöm! A köcsög biztonsági őrök már megint itt portyáznak. Egyetlen gondolatnak köszönhetően ezüstösen fehér fénysugár csapódik ki mutatóujjam végéből, melynek célja a szökőkút vezérlő cucca. Kisebb villanás és szikraeső kíséretében sikerül szétolvasztanom a nyitóizét, ám ez nem elég a víz elzárásához. Halk káromkodást mormolok el az orrom alatt, azután egy gyors kommandós bukfencet követően már a kút takarásában hasalok, ezzel próbálva meg elkerülni a lelepleződést. Ekkor villan be, miszerint Shio még mindig a tűzvonalban van.
- Közlegény, jöjjön ide! – kiáltok oda fojtott hangon, eközben egyre csak a felsőbb emeleteket pásztázom. Ez nem az a film, ahol a Ryan csávót kell megmenteni, ez igen is nagyon komoly dolog. Heves integetés közepette végül sikerül magam mellé parancsolnom az engedetlen katonát, akit majd a későbbiekben hadbíróság elé fogok állítani. Lehet, keménynek tűnik ez az eljárás, azonban a seregben nincs megengedve az engedetlenség. Viszont jelenleg fontosabb feladatunk is van, mégpedig az élelmiszer-utánpótlás felszedése. Erre korgó gyomrom emlékeztet, szóval biztos igaza van. Még utoljára körbekémlelek, aztán gyorsan átshunpozok az egyik oldalsó folyosóra. Tisztának tűnik a levegő, így megadom az engedélyt a továbbhaladásra. Út közben kortyolok néhányat az abszintomból, aminek köszönhetően máris érzem agysejtjeim pusztulását, valamint egy kicsit talán kezdek homályosan látni. Áhh, biztos csak párás lett a szemüvegem… Várjunk csak… Nincs is szemüvegem! Höhö, szóval ezért nem tört még el. Örülök, hogy ezt sikerült így megbeszélnem magammal. Remekül tudom kezelni az akármilyen vészhelyzeteket, így hát most megyünk és betörünk egy boltba! A dolog miértjére még várok, ám valószínűleg amint ott vagyunk, megvilágosodok. Egyfajta párhuzamba állítható az éhséggel, meg a részegséggel. Az esetleges kajálás felveti az IHB lehetőségét is, habár még nem ittam annyit. Rövid sétát követően megpillantok egy ábécét, azonban a vasrács már le van eresztve. Egy vörös szem pislog Rám, ami valószínűsíthetőleg a riasztó lesz. Ideje egy új tervet kovácsolni, mert terv nélkül nem megyünk semmire.
- Figyelj, mondom a tervet! – kezdek bele suttogva a terv ecsetelésébe. – A terv a következő: te kiiktatod a vijjogót, aztán én felemelem a rácsot. Valahogy bejutunk az ajtón, onnan már sima az út. Van kérdés? Nincs, az remek!
Miután megbeszéltem magammal a részleteket, rögtön be is állok a kezdő pozíciómba. Kicsit hadseregesre vettem a figurát, azonban muszáj voltam így tenni. Valakinek minden helyzetben magához kell ragadnia az irányítást, különben anarchia törne ki és ugye az meg senkinek nem hiányozna. Legalábbis nekem biztos nem. Tudvalevő, miszerint én jó vezető vagyok, ezt a vezetői igazolványom is tanúsítja. Aki Nálam jobb vezető az vagy hazudik, vagy egyszerűen csak ZE. T.

*Hát az egész úgy kezdődött, hogy Natsuki leküldte Mister Sister Complex-et kínai kajáért. Persze fogalmam sincs arról, hogy a sarki kajálda is létezik, hisz ha ott a pláza, ahol természetesen különböző gyorséttermek, kínaik meg egyebek is vannak, akkor minek törném a szép kis fejecském azon, hogy hol találok közelebbi éttermet, hogy elvitelre csomagoltathassak kaját. Persze Natsuki-chan már abba is bele akart szólni, hogy ne taxival menjek, hanem... lábbusszal. Hallatlan! Sétáltam is inkább két sarkot, és onnan fogtam taxit magamnak. Egy törzsgyökeres New York-i nem gyalogolhat el a belvárosba... Túl messze van a pláza ahhoz. Lehet, hamarosan egy autóra kéne kiadnom egy nagyobb összeget, annak talán még Natsuki is örülne. Elvinném suliba, meg minden. *.*
Kínai kaja, kínai kaja, kínai kaja... Próbálok minél inkább koncentrálni a rendelésre, mert annyi időt se kaptam Natsukitól, hogy leírhassam mit szeretne. Szezámmagos csirke, igen, az volt! Ugye az volt? T_T S ahogy az lenni szokott, kedvenc helyemre, a plázába betévedve pár pillanat alatt kiürül a fejem az olyan stresszelő és kártékony gondolatoktól, mint Natsuki haragja. Ott van neki Zed, őt úgy is jobban szereti a tulajdon bátyjánál, igazán ráférne egy kis séta, hisz egész nap a könyveit bújja. >_> Stresszből pedig köszönöm, nem kérek. A munkám már így is elég megerőltetéssel jár. Persze, egy közember el nem tudná képzelni, hogy mekkora melóval jár a divattervezés és a stylistkodás. Cedricnek hála sikerül néha visszazökkennem abba a fázisba, amikor nem érdekel semmi, csak a bulizás, mert hát igazán rám fért már a szórakozás, bár igaz, ezt a hetet ismét csak munkával töltöttem. Mondjuk inkább ez, mint a quincyskedés. Még ha szeretett és imádott Natsukim nem is nagyon díjazza ezt.
Hihetetlen, ez a pláza mennyit változott az alatt a pár nap alatt, amíg nem volt alkalmam eljönni ide idő híján. A kirakatokban megannyi gyönyörű ruhaköltemény, ékszerek, telefonok, ráadásul most kezdték el vetíteni azt a filmet, amit annyira szeretnék megnézni! *.* S hiába a kötelességtudat, ha ruhákról van szó, könnyedén elterelődnek a gondolataim. Lám, máris egy kirakatot bámulok, persze miután megvettem néhány divatról kapcsolatos magazint, amire nincs előfizetésem. Még szerencse, hogy alkalomhoz illően öltöztem, fehér nadrágomhoz vajszínű ing és egy sötétebb zakó dukál. Egyszerű, persze, de tudom, hogy jól áll, hiszen én magam választottam ki őket, még annak idején, New Yorkban, egy nagyobb divatcégnél. Még nem volt alkalmam viselni is a szerelésem, mert nem. >< Hiába, akinek annyi ruhája van, mint nekem, annak problémás a reggeli felöltözési rituáléja. Túl sok választási lehetőség, és még sem elég. Talán ideje ismét beújítani. Sötét színű ruhákból úgy sincs annyira sok a gardróbomban.*
- Nahát, micsoda anyagok! - *tágulnak kerekre szemeim, és az a fajta csillogás fedezhető fel kék íriszeimből, mint mikor a kisgyereket a Mikuláshoz viszik. Hisz ennek a boltnak a pazar választéka tényleg olyan, mint egy mesebeli álom! Aztán tekintetem az árakat mutató cetlire téved. Kis híján szívinfarktust kapok, sopánkodásom pedig észre sem veszem, hogy a külvilágnak is feltűnik.*
- Oh My Gosh... Igazán túlzás ez az ár. Még ha gyémántból rakták volna ki a gombokat, megérteném, de így... Persze, a készítőnek igazán nagy neve van, Francois-Henri Pinault az egyik legnagyobb divatmogul, a munkássága valóban csodálatos a magamfajta amatőr számára, de akkor is... - *szörnyülködök tovább, majd egy finom kuncogás rángat vissza Csodaországból - vagyis taszít vissza oda. A hölgy, aki becsatlakozik a monológomba, hát, nem kispályás, ami a külsejét illeti. Csodálatos arca és alakja van. S a parfümének az illata...*
- Hogy én? Mint modell? - *kuncogok egyet, mert arra igazán nem számítottam, hogy valaha is modellnek néznek. Inkább a hölgyről tudnám ezt feltételezni. Persze, az már csak természetes, hogy nekem is mindig tökéletesnek kell mutatkoznom, mert hogy nézne már ki egy ragyás és pattanásos arcú, rosszul öltözött, ráadásul hájas divattervező? Mondjuk van egy, aki nemcsak hogy kövér és kopasz, de még szemüveges is. Nem is értem, milyen jogon trónol Hollywoodban. Nem érdemli meg. Dirigál a modelljeinek, közben pedig mozogni se tud rendesen azzal a nagy fenekével. Mégis ő ott a nagyfőnök. >_>*
- Elnézést, nem akartalak megsérteni, csupán meglepődtem... A nevem Shihuru Touma, stylist és divattervező vagyok, bár a nevem még nem ismert annyira felsőbb körökben. - *nyújtom zavartan a kezem, hisz igazán nem számítottam arra, hogy egy ilyen szépséggel fogok találkozni, és hirtelenjében azt sem tudom, hogyan kéne kezelni a helyzetet. Nyugalom, nyugalom, biztosan nem harap...*
- Igazán sajnálom, ha véletlen megzavartalak. Tudod, munkaügyi ártalom, néha nem veszem észre, ha magamban beszélek... Esetleg... Van kedved megnézni közelebbről is a boltot?
*Na tessék. Éppen csak összeszedtem magam, erre máris ilyen idióta kérdést teszek fel neki. Mintha egyedül nem lenne képes megnézni a boltot... Ideje lenne felfognom, hogy nincs rám mindenhol szükség. Na meg hogy néha viselkedjek normálisan is. Talán a túl sok energiaital meghülyített, nem tudom. Le kéne szoknom róla. Akkor talán nem beszélnék ennyi hülyeséget magamban.*

Höööö! Eljön velem! *.* Ráadásul hétvégén, ami mindjárt itt van. Csudajó! Egyből megörültem Elmira-chan válaszának, mikor is elhívtam magammal egy kiruccanásra Karakurába. Rögtön el is kezdtem gyártani az ötleteket a fejemben. Eszembe is jutott jónéhány dolog, amivel színesebbé tehetném a dogokat, de a nagy ötletelésben nem vettem észre, hogy a testem megindult akaratlanul is kifele a szobából, így már csak egy zavart "Szia!"-ra futotta az alatt az idő alatt, míg az ajtó találkozott az ajtófélfával, és nagy csattanással be nem zárult az orrom előtt. Beletelt néhány másodpercbe, mire felfogtam, hogy tulajdonképpen ki lettem vágva, ha nem is indulatból, de burkoltan utal rá Elmira-chan, hogy kell neki némi idő a felkészüléshez. Még további fél percig vigyorogtam az ajtó előtt, mint egy tejbetök, aztán ennyivel le is tudtam a dolgot. Újra felvettem az "uncsi" arckifejezést, és zsebre tett kézzel visszaindultam a szobám fele. Hát igen, sok volt ez nekem egyszerre, bele fog tellni néhány órába, míg kipihenem ezt a nagy futkozást, szóval egy jó 20-24 óra alvással kalkuláltam első körben. Aztán majd a továbbiakban kiderül, hogy kell e még, vagy sem. Útközben végiggondoltam a mai napomat, hogy mekkora király vagyok, megmentettem a világot a pusztulástól, és majdnem egyesült zászlóm alatt minden arrancar...ja nem, strandon voltam és bénáztam. (xD) Nem gáz, akinek kellett, annak tetszett az attrakcióm, és ezért már megérte! Ezen gondolatokkal zártam napomat délután 2-3 órakor kábé, mivel bezúgtam az ágyamba, és másnap délig ki sem keltem onnan.
A másnap kicsit lassan indult, mert először azt gondoltam, hogy még rá kéne aludni erre a kelésre néhány órát, de nem igazán ment a dolog, mert rájöttem, hogy nekem sem ártana felkészülnöm a randira. Egy gond volt csak, hogy gőzöm nem volt arról, mit kéne felvennem. Gyorsan el kezdtem kutatni emlékezetemben egy olyan személyről, aki ért a divathoz, vagy laza, vagy valami ilyesmi. Első embernek fel is ugrott Slarin arcképe lelki szemeim előtt, de Ő az espadám volt, és szerintem kitekerné a nyakam, ha ilyenekkel zaklatnám, meg amúgy is...aztán ott volt még Lala és Lily is. Jó ez csak vicc volt, előbb mennék el Aizenhez divatleckét kérni, mint hozzájuk. Lehet túl sem élném egyik találkát sem, de arról vitatkoznék, hogy melyik lenne a rosszabb. Aizen legalább gyorsan öl. (xD) Harmadik, és egyben utolsó, de a legjobb választásnak maradt Ranil-chan. Biztos voltam benne, hogy Ő a megfelelő arrancar erre a dologra, szóval egy gyorsnak nem épp nevezhető reggeli után el is indultam, hogy felkeressem barátnémat. Rá is találtam, épp "ebédelt". Még kicsit mozgott is a szerencsétlen, de nem gáz, így szeretjük Ranil-chant, ahogy van. Illedelmesen hátat fordítva megvártam, míg befejezi a kajálást, majd gyors üdvözlés után vázoltam is a helyzetet, hogy kéne egy kis tanács. Félórányi diskurálás után végre megszületett a dolog, és jókedvűen indultam vissza a szobámba, hogy előkotorjam a megfelelő ruhadarabokat. Igyekeznem kellett, mert közeledett a randi időpontja, szóval nem volt vesztegetni való időm.
Néhány percnyi, a ruhásszekrényem aljával vívott elkeseredett harc után végre megtaláltam a ruhadarabokat, és nemsokára már a divatos cuccombanfeszítettem. xD (félreértések elkerülése végett Raúlnak köze sincs a képen látható "jóképű" fiatalemberhez xD). Némi szépítkezés/hajigazítás után már kész is volt Raúl 2.0, és semmi nem állt az utamba már ahhoz, hogy elindulhassak Elmira-chanhoz. Ma semmi sem törhette jókedvemet, vigyorogva haladtam végig jónéhány folyosón, míg végül elértem a lány szobájához. Halkan kopogtattam, majd megvártam, míg beinvitálnak, és jókedvűen köszönve léptem be Elmira-chan szobájába.
- Szia Elmira-chaaan! Vhoah, de csinos vagy ma is! Mehetünk? - karoltam bele a lányba, majd valósággal kitéptem a szobájából. Nem tudom, honnan jött ez a magabiztosság, de addig kell kihasználni, amíg van. Egyből el is indultam valami csendesebb hely felé, hogy megnyithassa ma gargantanát, majd miután ezt elvégeztem, előre engedtem Elmira-chant, és én is beléptem az átjáróba.
Néhány perc múlva, mikor kiléptünk Karakura városának egy zsúfolt utcáján, egyből kiszúrtam a fagyárust. Múltkor is kiszúrtam, mikor Ranil-channal voltam itt. Imádom a fagyit, és mikor csak tehetem, veszek magamnak néhány gombóccal.
- Gyere Elmira-chaaan! Együnk fagyit! Te melyiket szereted? - kérdeztem, miközben szemeztem a finomabbnál finomabbnak tűnő fagyi fajtákkal. Talán a lánynak sem lesz ellenére, mivel mégiscsak cukor ,ami hizlal, meg minden, de hát néha belefér egy-két gombóc nem? May nem eszünk két napig, és lefogyjuk a felesleget. xD