*A gyors kézrázás közben meg is állapítom, hogy Kamill igazán odafigyel minden részletre. Hiába, szakmai ártalom, na. >< Puha kézbőrét öröm megérinteni, kíváncsi vagyok, vajon milyen kézkrémet használ, és a körmei is tökéletesen illeszkednek a jelenlegi trendhez. Parfümének csalogató illata még mindig nem hagy nyugodni, s hirtelen a torkomban kezd el dobogni a szívem, amikor realizálom, hogy el kéne engednem a kezét.*
- Nem csak gyönyörű, de még okos is! - *bókolok, hisz ez egy szívből jövő mondat tőlem. Nahát, egy igazi magánnyomozó! *.* Biztosan nagyon izgalmas lehet mindenféle bűntettek után nyomozni, mert igazából nekem még csak a moziban volt alkalmam magánnyomozói irodát látni, meg egyszer a rendőrségre is el kellett mennem, csak mert eltűnt egyszer a pénztárcám meg a fontos irataim, de az más dolog. A nyugalmas élet nálam hollowmentest jelent, és bizonyára sokkal izgalmasabb lehet valódi bűntettek után nyomozni, mint rettegni valami hülye lidérctől meg egy Elvis imitátortól, aki talán Hollywood nyomornegyedéből szökött, csak mert nem szerzett elég pénzt az utcákon. Ment volna Vegasba, ott talán még szórakoztató is lenne a fehér ruhás mutatványosaival együtt, akikkel rémálom lenne Karakurában találkozni. Kár, hogy egyszer úgyis összefutok eggyel. Miután egy vámpír gyakorlatilag kinevezett fajának megmentőjének, meg aztán Cedricről is kiderült, hogy látja a hollowkat, meg minden, sorsomat megpecsételődöttnek tekintem. Ha akarom, ha nem, mindenféle borzalommal kell kiállnom, remek.*
- Ugyan… - *vakargatom idegesen a tarkómat, míg befáradunk a boltba. Igazán nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy a megszokott körömön kívül bárki is megbecsülné a munkám iránt adódó rajongásomat. Natsukit szimplán fárasztom vele, Cedric pedig kicsit kettyósnak tart miatta, bár utóbbi nem izgat annyira, vele úgy sem munkáról szoktam beszélni. Így aztán a szakmabelieken kívül nem sok lehetőségem adódik arra, hogy kiéljem a divat iránti rajongásomat. Még az is lehet, hogy Kamill-chant nem idegesíteném akkor, ha most elkezdeném magyarázni a ruhatervező iránti rajongásomat, hisz olyan nagy márkákat mondhat a magáénak, mint a Gucci, emellett remek üzletember, ami valljuk be, bőven elég ahhoz, hogy egy olyan hírességet tudjon elvenni feleségül, mint Salma Hayek. Na igen, aki konyít egy kicsit az üzlethez, az előtt a világ tárva-nyitva áll, bár én már rég feladtam, hogy világszintű híresség legyek. Bőven megfelel nekem a mostani pozícióm, s persze saját ruhamárkám piacra dobása is az egyik cél, mely nap mint nap szemem előtt lebeg. Van, aki a festészetben éli ki a kreativitását, én ebben. Még ha sokat is áldoztam csak azért, hogy imádott kicsi hugicámmal lehessek! ~♥
Az üzlet tartja ugyanazt a színvonalat, amit a tengerentúlon is megszoktam, bár talán egy kicsivel kisebb annál. Érzem, hogy a koffein mellé csupán ez a paradicsom hiányzik, s ha nem fogom vissza magam, tuti átváltok valami rossz gyalog kakukkra, hogy kirajonghassam magam a szövetek és minták közt. Rutinosan lépkedek tehát a szépen elrendezett, és nagyon csinos ruhák között, a kisegítő nem sokat foglalkozik velünk, csak köszön egyet. Talán csak a biztonsági őr az, aki egy-két pillanatig gyanúsan méreget minket, de nem törődök vele, mert úgyis minden vásárlóval eljátssza ezt. S lám, tekintetét máris kifelé szegezi, a pláza másik végét stírölve.
Kamill is elég rutinosnak látszik bevásárlás meg nézelődés terén, ám hagyom, hogy hadd válasszon magának ruhát. Tudom, hogy mit vár el tőlem, és hogy ha igazán ezt szeretné, akkor meg is kaphatja. Maga a stylistkodás persze sokkal többről szól, mint a trendek ismeretéről. Arculatot tervezünk akár magánszemélyeknek, akár cégeknek, akár hírességeknek.*
- Amíg fel nem próbálod, addig sose tudjuk meg. - *terelem a próbafülke felé, bár közben ki is szemelek egy kicsit buggyos ujjú, egyszerű, kockás mintájú, világos blúzt, meg egy másik, vöröses felsőt, melyet főként csipkék díszítenek, és azokat is Kamill-chan kezébe adom, még mielőtt bemenne a próbafülkébe. Hiszen biztosan jól állnak rajta, bár amilyen gyönyörű, rajta gyakorlatilag bármi jól állna, még modellnek is tökéletes lenne! Nem lepődnék meg azon, ha Kate Moss-t megalázóan vonulna ki a próbafülkéből, mintha egy kifutón lenne.*
- Gondolom, akkor irodában dolgozol. Ezeket szerintem bármikor felvehetnéd munkába is, mert elég visszafogottak, és mégis elegánsak. Persze, az áruk nagy, viszont egyszer-egyszer megengedheti magának az ember. Bár gondolom, helyszínelni is szoktatok, nem csak az irodában ülni. Ha túl sokat kérdezősködöm, nyugodtan szólj csak rám, csak ritkán beszélhet a magamfajta valakivel, akinek ilyen érdekes munkahelye van. A méretek is jók, ne kérjek kisebbet vagy nagyobbat? - *beszélek hozzá a próbafülke mellett állva, s várom, hogy végezzen legalább az első ruha felpróbálásával, s igyekszek nem látványosan nyelni egyet, amikor végül láthatom, hogyan is áll rajta, hanem pusztán szakmai szemmel tekinteni rá. A fenébe is, azért az nem olyan könnyű, mint azt hiszitek, a szőke szépség még az én szívverésem is megállítja arra a pillanatra, amikor meglátom. Hiszen ez a ruha… tökéletesen áll rajta! Nem mintha lenne ebben a boltban bármi, ami ne lenne hozzá illő… Már csak ezért is fel kell próbálni a lehető legtöbb ruhát, ami csak megtetszik neki, s ha kell, a cégem számlájára is hajlandó leszek felírni ezt a gyönyörű ruhát, mert egyszerűen túl tökéletes!*
- Hú, szóhoz sem tudok jutni… A minták kifejezetten kiemelik alakodat, remek szemed van a megfelelő ruha kiválasztásához. De azért próbáld fel a többit is, amiket mutattam, szerintem azok is jól állnának. - *próbálom visszanyerni a beszélőkémet, hisz úgy tűnt, hogy egy pillanatra megállt az idő, míg Kamill-chan előlépett az öltözőből. Ennek rendes esetben nem kéne megrendítenie, mert igazából évekig tökéletesen megvoltam a női nem iránti hódolat nélkül is, de van valami kisugárzása Kamillnak, ami egyszerűen megfog, s az imént felpróbált ruha pedig tökéletesen tükrözi is mindezt. Komolyan, nem értem magam, máskor pörögnék rendesen… Mi történik velem? T_T*

*Az évszázadok során megszoktam, hogy valóban fejlődőképes fajnak bizonyul a humanité. Még emlékszem, amikor a mai technikai vívmányok elődeivel, az első lámpákkal, vonatokkal és egyéb tárgyakkal találkoztam. Persze, akkor még póttest nélkül.
Szóval, a nagy ré-union után Xander felajánlotta a segítségét, hogy segít kiigazodni a nouveau világban, hisz az előző évszázadot torporban fekve vészeltem át. Az első dolog, ami a leginkább furcsa számomra, hogy egyfajta póttestben tesszük meg a bevásárlást. Valóban nincsenek nagyon ruháim, mert aki száz évig alszik, annak nincs szüksége ilyen dolgokra, de azért sikerül nagyjából összeszednem magam. A sminkem hiánya nem zavar annyira, mint ez az új divatnak megfelelő szoknya, ami nem fedi annyira a lábaimat, ahogyan azt megszoktam volna, de ha a mai nők így járnak utcára, nekem is inkább be kell illeszkednem. Már az is furcsa számomra, hogy egyfajta póttestben kell mászkálnom. Hihetetlen, miket ki nem találnak az idők során. S hogy milyen érzés ismét egy testet birtokolni? Nehéz. Furcsa ismét az anyagi világban mozgatni a végtagjaimat, hisz már igencsak hozzászoktam az arrancar léthez. Akkor pedig ismét csak elborzadok, amikor meglátom, hogy néhány lány milyen magas cipőben képes járni. Csodálom, hogy nem törik el a bokájuk, és nem igazán értem, hogy miért olyan jó ez nekik. A tartásuk bezzeg olyan, mint egy paresse. Mégis csak mosolyogni tudok azon, ahogyan riszálják magukat. Semmi féminin fierté nem maradt bennük. Olcsó kis libák.
Tudtátok, hogy mekkora káosz van az utakon? Kis időbe tellett, mire rájöttem, hogy mik ezek a fém szerkezetek, és párszor sikerülot is majdnem elüttetni magam. Végül egy kedves bácsi, akinek a fém izéjének a tetejére az volt ráírva, hogy Taxi, felajánlotta, hogy elvisz engem ehhez a "plázához", mert újonnan így nevezik a piacokat. Igen érdekes élmény volt egy ilyen fémdobozban utazni, bent még kanapék is voltak, és egész kényelmesnek is nevezhetőek az ülések. Persze, a sonidom sokkal gyorsabb ennél, de azt hiszem, értem, az emberek miért szeretik használni ezt a szállító eszközt.
A taxis bácsi kedvessége pedig addig tartott, míg pénzt nem kért a szállításért, mert persze azt elfelejtette közölni, hogy a fuvarért fizetni kell. Már az is időbe telt, mire felfogtam, hogy megérkeztünk a marché, mert ez az épület is kicsit eltért az általam megszokottaktól. Persze, pénz az nincs nálam, a taxis pedig valami rendőrséggel fenyeget, és a csuklómat is megszorítja, amikor egyszerűen és elegánsan távozni óhajtok, amikor egy ismerős kéz helyezkedik el a sofőr vállain.*
- Xander! De örülök, hogy látlak! - *csillan fel az érdeklődés a szemeimben, meg már igazán elegem volt, hogy ez a paysan nem hagyott békén. Úgy néz ki, ő járatos ebben az új világban, és biztosan meg tud magyarázni nekem pár dolgot ezzel kapcsolatban.*

Türelmetlenül gyújtom meg cigarettámat, amit az imént halástam elő zsebemből. Cherise megint késik. Mindig is késett, ha dolgunk volt, vagy megyünk valahova. Sőt, úgy az összes nő mindig is késett, ha valami fotnos helyre igyekezett. Ő meg még rátesz egy lapáttal, ha már egy nemes kisasszony volt még anno. Nemtudom mit lehet annyit készülődni, egyszer úgyis lekerül róluk a ruha, előbb, vagy utóbb. ^^
Kényelmesen hátradőlök a padon, és egy nagyobb slukk után lila íriszeim az előttem elhaladó lány hátsójára függesztem. Szódával elmegy, állapítom meg magamban, nem telne vele sok idő, és máris megszerezném magamnak. Sajnos most azonban nincs idő ilyesmikre, mert épp Cheriset várom. Mivel én valamivel előbb keltem fel, Mint Ő, több időm volt megismerkedni a világgal, és azzal, hogy száz év alatt mennyit változott. Márpedig változott, nem is keveset. A lovaskocsikat felváltották a személyautók, a késő esti színházakat a plazmatévék, és az addig divatos női fehérneműket a tangák. Ó igen, bizton állítom, hogy az az egyik legjobb találmány. Magam részéről csodálatosnak tartom, bár először kissé néztem, mikor megláttam egy kirakatban, de miután gyakorlatba is átültettem a tapasztalataimat, máris megbarátkoztam velük. Ott van még az internet is. A minap alkalmam nyílt kipróbálni, és szölfölni kicsit, ahogy mostanában mondják. Szinte már mindent meglehet kapni interneten keresztül...a sok lúzer meg ki is használja. Interneten csajozni? Jézusom, sok töketlen semmirekellő. Már annyi büszkeség sincs a mai férfiak nagy részében, hogy leszólítsanak egy lányt. Nem baj, annyival jut több nekem. Nem hiába csörgedezik ereimben holland vér, van mit bepótolni, Száz év sok idő. Egy szóval, sokat változott a világ, és be kell illeszkednünk. Bár nem tudom, hogy Leo hogy halad, mindenesetre Cherisenek bőven van mit tanulnia.
Így hát felajánlottam Cherisenek, hogy elkísérem Karakurába, és megmutatom neki az új világ technikai vívmányait, életmódbeli változásait. Újra karórámra nézek, s megállapítom, hogy ideje lenne már ideérnie. Pofás kis darab, nemrég összetűzésbe keveredtem egy magát "díler"-nek nevező szakadt csövessel, és néhány perces "beszélgetés" után már magamnak tudhattam mind az óráját, mind azt, amit árult. Hát igen, a holland vérhez hozzátartozik a fű is. Kezdek visszaszokni rá, évtizedek óta nem volt alkalmam szívni egy jót, majd most bepótoljuk. Nyilván Cherisenek sem lesz ellenére. Apropó Cherise...Fejem hirtelen felkapom, és irányba fordítom arra, amerről a lány reiatsuját érzem. Közeledik, méghozzá gyorsan.
~ Ideje volt... - morgok magamban egy sort, majd egy utolsó slukk után elhajítom cigarettám maradványát, és elindulok, hogy köszöntsem a lányt. Hamarosan meg is látom. Épp egy morcos taxisofőrrel hadakozik, pontosabban, ha jól vettem ki a taxis szavaiból, megpróbált fizetés nélkül lelépni. Ejj-ejj, van mit tanulnia a mi kis nemes kisasszonyunknak.
Jókedvűen odalépdelek a taxi mellé, arcomon jókedvű vigyorral, kacsintva köszöntök Cherisenek, majd kezem ráteszem a taxis vállára, és kicsit megszorítom, hogy figyeljen rám. Farmerem zsebéből papírpénzt halászok elő, és kifizetem barátném utazási költségét, plusz egy kis borravalót, hogy legyen mivel kifizetnie a kórházi kezelést. Ezek a mai emberek igen puhányak. Alig értem hozzá a vállához, mire az egy hangos reccsenéssel megadta magát...
A kis intermezzo vége után végre azzal foglalkozhattunk, amivel eredetileg akartunk. Mosolyogva odalépdelek Cherisehez, és puszival köszöntöm.
- Örülök, hogy látlak. Rég volt már... nos, mehetünk a plázába? - kérdezem vigyorogva, majd felé nyújtom kezem, és már indulok is a szóban forgó épület felé. Agyamba egyből beúsznak a fehérneműs bolt képei, először szerintem oda kéne menni, ha már én fizetek mindent. Ennek megfelelően arra is veszem az irányt, s közben jókedvűen mesélek a lánynak az új dolgokról, divatról, szokásokról.
- Hmm, szerintem a fehérneműboltban kéne kezdenünk, Cherise. - villan diadalittas fény szememben, mikor odaérünk az áhított bolt elé, s válaszát meg se várva ebcipelem magammal a boltba. Remélem találunk olyan ruhákat itt, ami mindkettőnk ízlésének megfelel...

~Vaizardok csodaországban - avagy mire nem jó egy pláza?

Eltulajdonítani… Olyan csúnya ez a szó és még csak nem is passzol a jelenlegi helyzethez. Kérem szépen, jelenleg nem eltulajdonítás, hanem kölcsönvétel folyik! Háborús időkben az embernek nehéz döntéseket kell hozni, s mivel Én igen erős vagyok, így a dolog nem esik nehezemre. Shiori morgását figyelmen kívül hagyom, amikor a munkamegosztás miatt elégedetlenkedik. Azonban ellentmondást nem tűrő pillantásom után máris munkához lát. Arcomon büszke vigyor terül szét, amint realizálódik bennem, hogy még mindig értek az rányitáshoz. Nem semmiért voltam a Gotei 13 námbör ván kapitánya, ez már bizonyos. Hirtelen előveszi a púderes dobozkáját, ezzel sikerül egy éretlenkedő kifejezést csalnia arcomra. Tudom-tudom, egy nőnek mindig jól kell kinéznie, még ha a sarki közértbe megy is le, de akkor sem ez a legmegfelelőbb pillanat a sminkelésre. Ráadásul a lány nagyon be lehet rúgva, mivel a port egyszerűen ráfújja arra az ezüstös négyzetre a falon. Sosem voltam otthon ilyen téren, hiszen férfiállat volnék, ám az alap dolgokkal azért még tisztában vagyok. Már-már épp hangosan megköszörülném a torkom, hogy tudtára adjam tudatlanságát, amikor halk kattanás hallatszik. Egy másodpercre mozdulatlanná dermedek, fejemet feszülten forgatom jobbra-balra, keresve a zaj forrását. Rövid, úgy tíz perces nézelődés után rájövök, miszerint a rácsot a földhöz szegező zár adta meg magát. Üdvözölt mosollyal a képemen emelem meg a könnyű vasszerkezetet, azután előzékenyen előre küldöm a közlegényt, mert ugye a tábornok nem mehet be csak úgy egy biztosítatlan területre. Miután behatoltunk a célterületre, nem maradt más dolgom, mint gratulálni mindkettőnknek, amiért ilyen jól megoldottuk ezt a nehéz feladatot.
- Szép munka volt, katona! – szólalok meg fojtott hangon, egy szalutálás kíséretében. – Amint hazaértünk, javasolni fogom az előléptetését, viszont addig még vár Ránk néhány akadály. Javaslom, először keressük fel az alkohol részleget, mert azt hiszem megsérültem… Valami kapar a torkomban, jó lenne lefertőtleníteni, mielőtt még nagyobb baj kerekedne belőlem.
Olyan magabiztosan magyarázom el a dolgokat, hogy még én is elhiszem hirtelen. Máris érzem azt a kaparó érzést, szóval jobbnak látom sietni. Szerencsére kihalt a bolt, mert ugye ezekben a hajnali órákban kinek lenne kedve vásárolni? Nos, eme két pallérozott elmének, azaz Nekem és Shionak, pont ez a célunk. Ámbátor egy igen különös módját választottuk a bevásárlásnak, amit máshol lopásnak hívnak. Azonban mit is várhatnak Tőlünk, amikor mindketten munkanélküliek vagyunk. Valahogy sehova nem vesznek fel egy olyan embert, akinek Kidouból és kardforgatásból van mestervizsgája. Visszagondolva igazán kellemes volt az a nem elhanyagolható összeg, amit a kapitányságért vágtunk zsebre. Abban az időben mindig egy kis üveg szaké várt az irodában az asztalon, elfogyasztásra kárhoztatva. Bezzeg mostanában mindig össze kell spílerkednem az elköltésre szánt pénzt. Dolgoztam ugyan néhány gyorsétteremben és éjjelnappaliban, de rájöttem, hogy nem az én világom ez a „munka” vagy mi. Ennek ellenére a Tőlem megszokott magabiztossággal menetelek előre, miközben a sasénál is élesebb tekintetemmel kutatok valami iható nedű után. Halk heuréka felkiáltást követően állok meg egy polc előtt, ezt követően annyi piát próbálok meg egyszerre felmarkolni, amennyit még nem szégyellek. Szóval inkább nem részletezem a palackok számát… Nagy igyekezetemben felfigyelek Shiori arckifejezésére, aki rossz szemmel nézi ténykedésemet. Fáradt sóhaj kíséretében lépek közelebb, majd egyik karomban egyensúlyozom az üvegeket, míg a másik tenyerem a nő vállára helyezem.
- Shio, tudom mi zavar… - kezdek bele bizalmasan. – Ne aggódj, ez nem igazi lopás. Gondolj rá úgy, mintha megmentenénk az embereket az önpusztítástól! Shinigamiként is az volt a feladatunk, hogy megvédjük a halandókat a rájuk törő hollowoktól. Ez majdnem ugyan az, csak itt lidércek helyett, szeszesitalok az ellenségeink. Szerintem még benned is él az ösztön, ami a gyengék megvédésére késztet. Nekünk nem sok bajunk lesz ezektől, de gondolj a májzsugorra meg hasonlókra, amiket ezek miatt lehet bezsebelni. Nem tudom, hogy vagy Vele, viszont Én büszkén áldozom fel magam az alkohol oltárán!
Önön kúlságom annyira magasztos, hogy szinte már könnyeket csal a szemembe. Monológomat követően tovább folytatom a rakodást, azután az élelmiszerosztály felé fordítom lépéseimet. Nem is olyan rég felfigyeltem egy egyre erősödő morgásra, amelyet először lidércnek véltem. Ám idővel sikerült ráébrednem, miszerint a hangot a gyomrom adja ki, mivel cigarettafüstön kívül nem sok mindent fogyasztottam az elmúlt órákban. A sok mennyei étek között szinte elveszni látszom, így gyorsan lecuccolok az egyik polc alá és tömni kezdem magamba, ami épp a kezem ügyébe akad. Csipsz, csoki és valami rizsgombócszerűség. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy ennek hányás lesz a vége, viszont az ötletet hamar elvetem. Évek óta edzek már, ennek nem szabad megtörténnie. Ezen gondolattól vezérelve bontok meg egy üveg bort, majd tetemes részét rögtön gyomorba küldöm. Néhány röpke másodpercig úgy tűnik, nem marad lent a massza, azonban végül mégis csak az ember (vagy jelen esetben a Vaizard) győz. Eközben agysejtjeim milliói kiáltanak fel rémületükben, azután csupán a néma csönd marad...
~Király az élet… ~ - vonom le a következtetést, aztán lazán hátradőlök. Fejem nagyot koppan a padlón, de jelen állapotomban nem sokat érzékelek ebből. Jó-jó, fáj egy kicsit, ám az meg kit érdekel most? Vigyorogva gyújtok rá egy újabb szál cigarettára, majd hatalmas füstfelhőt eregetve nekiállok pirítóst gyártani. Ez annyit tesz, hogy gyújtómmal megpróbálok kellően megkormosítani egy ártatlan cipót, ami rosszkor volt rossz helyen, más hibát nemigen lehetne felróni neki. Végezhette volna egy kedves család reggeliző asztalán is, azonban ehelyett egy karikás szemű és kiéhezett szörny martaléka lesz!

Igazam volt, mikor azt állítottam, hogy Cherisenek kicsit bele kell szoknia ebbe a modern életbe. Mi sem tanúsítja jobban, minthogy kis híján megöli a taxisofőr azért, mert nem akart neki fizetni, vagy inkább mert nem volt pénze rá. Igaz, ezután inkább a saját repedt/törött kulcscsontjával fog foglalkozni, de elég borravalót adtam neki ahhoz, hogy legyen rá keret. Mondanom sem kell, hogy nekem nem esett nehezemre "beilleszkedni". Mondhatni, ez az a világ, ami nekem kell, ez az, amit rám szabtak, ami legjobban illik hozzám, és nem a 100-150 évvel ezelőtti. Bár akkor sem volt bajom az "elhelyezkedéssel", hisz mindig is jó "beilleszkedő" voltam főleg a piroslámpás negyedek fele, de itt aztán meg végképp semmi gondom. Az olyan új dolgok, mint a fű "kereskedelem", vagy mint a "pornográfia" jelentősen megkönnyítette a dolgom.
Szinte már otthonosan mozgok Cherise oldalán a plázában is, hisz míg vártam társamra, bőven volt elég időm arra, hogy "tanulmányozzam" a helyet. Nyomban be is terelem a lányt a legközelebbi fehérnemű boltba, mert ha már vásárlunk, és ha már én fizetem, akkor alaposan csináljuk, és kezdjük legalul. ^^
"Sajnos" kénytelen vagyok egyből magára hagyni Cheriset, mert szemem megakad egy különösen férficsalogató részleg reklámán, a "tangák" nevű táblácskán. Nem féltem a lányt, van annyira talpraesett, hogy kiigazodjon egy butikban, meg amúgy is itt vagyok néhány lépésnyire. És különben is, mi gondot okozna? Semmit. Így hát elsétálok az áhított ruhadarabok irányába, s közben rákacsintok a pultnál álldogáló, feltűnően csinos pultosra. Úgy láttam, hogy elég tágasak azok a próbafülkék, lehet, ki kéne próbálni majd az egyiket. Amint odaérek, egyből el is kezdek válogatni a dolgok közt, és nemsokára is is választok egy különösen szexi, csipkés darabot. Gyorsan elképzeltem benne Cheriset, és arcomon megjelent egy kaján vigyor. Tovább képzelegni sajnos nem marad időm, mert Cherise szólit magához, vagyis inkább a hangját hallom, és mivel mást nem ismer itt, azért feltételezem, hogy hozzám szólt. Igazán felhagyhatna ezzel a karattyolással, mert nem tudok franciául, ellenben viszont franciázni nagyon is jól tudok! xD
Ha így folytatja elkezdek magyarázni neki hollandul, bár szerintem azon is megértene, amilyen okos.
- Érthetően beszél légyszíves. Nem tudok franciául. - magyarázom kissé bosszúsan a lánynak. "Haragom" azonban csak addig tart, míg meg nem tudom, hogy mit is szeretne tőlem Cherise. Nagyképűség nélkül állíthatom, hogy a legjobb embert kérte a feladatra, bár talán az még jobban menne, ha meg kéne szabadítani a ruhadarabtól, ami egyébként igencsak szemrevaló. Precíz mozdulatokkal fűzöm össze, majd egy lépéssel hátrébb állok, és figyelem alkotásom. Mintha csak ráöntötték volna! Nem mondhatnám, hogy Cherise szívbajos lenne. A legnagyobb természetességgel tépi le a ruháról azt a mágneses izét, és hajítja el. Szemöldököm kissé megemelkedik az akció hatására, de gyorsan napirendre térek a dolog fölött. Még egy ok arra, hogy "közelebbről" megismerkedjek a pultossal, elvégre ki kell magyaráznom majd a dolgot valahogy.
- Tökéletes! Mintha csak rádöntötték volna! Ha nem haragszol meg, bent maradnék, mikor leveszed, vigyázni kell a kényes anyagra, nehogy elszakadjon! - csillan fel szemem máris, hisz itt egy újabb alkalom. Eszembe jut, hogy nálam van a csipkés fehérnemű is, amit eddig a kezemben tartottam, így most felemelem, hogy láthatóvá váljon Cherise számára is.
- Ezt is felpróbálhatod! - mintha csak egy szimpla telefonbeszélgetésről lenne szó, úgy beszélek. Néha már magam is megdöbbenek, mennyire közvetlen tudok lenni, de hát ez van. Ha valaki tökéletes, akkor tökéletes.

*Íme hát, elérkezett az a nap is, amikor lábaimat beteszem arra a helyre, amit amúgy általában kerülni szoktam. Nem vagyok rá büszke, de na, Karakurában is csak a kocsmákat meg egy cukorboltot ismerek, mert nem spanolni szoktam ide járni emberekkel, hanem inkább őrjáratozni meg mittudomén. A csokiboltot is csak Buumcsi miatt ismerem, de egyszerűen annyira elragadó a kis hollow, hogy nem voltam képes megbántani. Hiába, az anyai ösztönöket nem olyan nehéz kiváltani belőlem, mert igenis, vannak, végtére is mégis csak nő vagyok! Meg ha jól emlékszem, emberként is neveltem valami gyereket, de ha jól veszem ki azokból az emlékfoszlányokból, amik megmaradtak, akkor nem a saját gyerekem volt, hanem talán örökbe fogadtam, vagy nem tudom. Igazából nem is annyira bánom az emlékek hiányát, mert egyszerűen nem szoktam foglalkozni vele, hogy mi voltam emberként, csak abban vagyok biztos, hogy milyen lehettem.
Szóval, a pláza… Nem mondom, ennél gusztustalanabb helyet életemben nem láttam. Hihetetlen, hogy ezek a kiscsajok nem szégyellik össze magukat a feneküket sem takaró miniszoknyájukban meg sötét színű harisnyájukban, na meg amikor a liftet használtam, akkor is valami furcsa párral voltam összezárva, akik a lift falának hátradőlve nyalták egymást. Még mindig nem tudom eldönteni, hogy melyikük fiú és melyikük lány, mert mindkettőnek félhosszú haja van, ráadásul furán az arcukba van söpörve, hogy csak a fél szemüket lássuk, az is erősen kisminkelve, és hogy ezek most homoszexuálisok, két pasi, két csaj, vagy egyikük fiú, másikuk lány, azt még a stírölésemre (magyarán olyan csúnyán néztem rájuk, hogy reméltem, összeesnek a félelemtől) sem tudtam megállapítani.
Szóval, én legalább rendesen nézek ki a szaggatott farmeremben, és a vörös felsőmben. Érdekes, még póttestben is látszódik a lapockámon a tetoválásom, és az új hajam miatt már nem is tudnám takarni, de nem bánom, na meg lélekenergiámat amúgy is sikerült lecsökkentenem elenyésző szintre. Valamelyik boltban megláttam egy bőrkabátot is, ami nagyon megtetszett, és sikerült rájönnöm, hogy nem csak szemetet árulnak ebben a plázában, sőt, valahol még inkább hozzám illő csizmákat és bakancsokat is találtam. Igaz, hogy jó idő van, de hát na… Máris sokkal jobb a közérzetem, amikor a vállamra csapva az új kabátot haladok tovább, hátha találok egy borászati boltot, mert már tényleg itt az ideje befrissítenem az alkohol táramat.
A lábaim a földbe gyökereznek, amikor meglátok egy gyerekágyat. Autós gyerekágy! *.* Nem, nem, itt az ideje észhez térnem, kinőttem már a cukiságokból, ideje tovább indulni, de amikor meglátom a kirakatban azt a hatalmas kacsás plüssöt a sok kacsamintás babaruha mellett, tudatalattim egyből úgy dönt, hogy ideje bemennem. Szóval, hiába tiltakozik a tudatom a sok-sok cukiság ellen, valahogy mégis csak bent találom magam, bár legalább sikerül a lehető legközönyösebben nézegetnem az árukat, s halkan, csendben oda is osonok a kacsamintás kezeslábasokhoz és pizsamákhoz. Olyan jól állnak Buumcsin egy ilyen! *.* Csak az a baj, hogy Buumcsi 2,5 méter magas, és valahogy kétlem, hogy lenne itt megfelelő méretben. Viszont úgy hallom, Cephalus szeret kötögetni… Ha esetleg megvennék egyet, és megkérném Cephit, hogy varrjon egy ilyet Buum méretében, akkor lehet, hogy vállalná…
Remek, már megint hülyeségeken kezdek el gondolkozni. Még szerencse, hogy egy kedves anyuka – gondolom, azért vásárol itt – kirángat a magam teremtette valóságból a kérdésével. Ennyire feltűnően nem ide való volnék? És mi van, ha azt hiszi, hogy terhes vagyok? Bár végül is csak egy ember, többé pedig úgy sem fogok találkozni vele, na meg nem táplálkozni jöttem ide, kinőttem már azt a hollow korszakot.*
- Aha, biztos azok. - *felelem reflexből továbbra is a kacsamintás ruhácskákat stírölve, le nem véve a szemeimet a mosolygó kis madárka mintákról.*
- Mármint… Bocs érte, csak nem vagyok hozzászokva ehhez a környezethez. Tudod, még plázában is először járok, pláne bababoltban. - *teszem hozzá, mert rájövök, hogy lehet, kicsit bunkónak tűntem az előbbivel. Aztán meglátom a nő kezében az általa vásárolt kezeslábast. Igen, már biztos, hogy anyuka.*
- És te? Milyen idős gyereked van? - *ejtek meg egy félmosolyt, és egy lépéssel közelebb lépek a rugdalózók felé. Pedig tényleg olyan jól festene a kicsi, örökbefogadott hollowgyerkőcömön! *.* Csak hát, lehet, hogy már kinőtte ezt a kort, lidérceknél ezt elég nehéz megmondani, viszont járni és beszélni tud, sőt, édességeket fal a lélektáp helyett. Lehet, akkor már kicsit komolyabb ruhákat kéne keresnem… Legalább gondolatban hadd öltöztessem fel, ha a valóságban már úgy sem találok a méretére passzoló ruhát.*

~Vaizardok csodaországban - avagy mire nem jó egy pláza?

Egy időre egyedül maradok a sötétben, ami egy idő után kezdene kissé frusztrálóvá válni, ha épp nem lennék ennyire berúgva. A közlegényem nem tudom merre császkál, de remélem hamar visszatér, mert már kezdek unatkozni magamban. Félreértés ne essék, igen jó társaság vagyok, ám azért még nem kezdeményezek beszélgetést magammal… Egyelőre. Nagyon szívére vette ezt a lopós dolgot, pedig Shinjiék is így szoktak bevásárolni rendszerint. Barátok között a kölcsönt nem szokás visszaadni, így hát nagyon jó spanomnak tekintem a boltot, szóval ezzel még a nem létező bűntudatomat is sikerül megnyugtatnom. Jót tesz a kaja, már nem émelygek annyira, mint néhány perccel ezelőtt. Épp egy szelet csokoládén nyámmogok erőteljesen, amikor vaizardtársam feltűnik a semmiből, majd kérlelő tekintettel a plafon felé mutogat. Szívok egy slukkot a cigimből, azután szeretnék mondani valami értelmeset is, azonban út közben elfelejtem. Egy vállrándítással elintézem a dolgot, ezt követően felmarkolva még néhány üveget és zsebeimet megtömve csokival engedek a gyenge erőszaknak, miközben gyilkos pillantásokat lövellek a vörös villogó felé. Amilyen gyorsan elértük a kívánt ajtót, annál tovább kell előtte szobroznunk. Nemes egyszerűséggel berúgnám a nyílászárót, de Shio ott bűvészkedik a zárnál, ezzel meggátolva ez irányú törekvéseimet. Ezt a kis szünetet kihasználom arra, hogy tátott szájjal meredjek a semmibe, mert az úgy megnyugtatja a kis lelkemet. Talán a kinti sötétség hasonló a bentihez, ezért olyan, mintha csak simán gondolkodnék, ami meg ugye jó dolog. Nem telik bele sok időbe, s máris kijutunk a szabadba. Legalábbis erre következtetek a lány nagy kiabálásából, ami igencsak hasogatja a dobhártyámat.
- Nem lehetne csendesebben? – adok hangot elégedetlenségemnek, míg kitámolygok a tetőre. – Asszem kicsit so-so-sok lett a pia… Hikk… Áhh, a piából sosem elég…
A végét már inkább csak magamnak motyogom, mivel társam előrerohangászik valamerre. Nagyon hiperaktív lett az alkoholtól vagy csak Én lassultam be túlságosan tőle. Akárhogy is legyen, ráérősen utána cammogok, mialatt kiürítek még egy sörös dobozt. Kezd olyan érzésem lenni, hogy minden hullámzik körülöttem, pedig nem is vagyok Némó kapitány. Fáradtan rogyok le ivópartnerem mellé az üvegtetőre, ami mintha megroppanna a súlyom alatt. Viszont ennek nem sok esélyét látom, ezért el is hessegetem a zavaró hangot. Tekintetemet a csillagoktól tarkított égre emelem, s azon gondolkodok, hogy vajon miért keringenek ezek az égitestek ennyire gyorsan és ilyen szabálytalanul. Holnap rohadtul másnaposak leszünk, ez kétségtelen. Ámbátor már régi ismerősként köszöntöm az érzést, a régi bulizós korszakomra emlékeztet, amely nem sokban különbözik a mostani bulizós korszakomtól. Szeretek részeg lenni, mert olyan összefüggésekre vagyok képes rájönni, amilyenekre józanon sosem lennék képes. Ennek köszönhetően alkotom meg az új teóriámat, a heliocentrikus-világkép utódját. A Föld a Nap körül kering, a Hold a Föld körül, minden más pedig körülöttem kering. Zsenialitásom annyira gyönyörködtet, hogy szó szerint rám hozza a hányingert. Mivel érzem a róka közeledtét, jobbnak látom megfelelő lerakodóhely után nézni. Négykézláb a tető széléhez sétálok, majd lebámulok a mélységbe. Sikerül minden bajomat elfelejteni, mert annyira megragad a látvány. Tátott szájjal bámulok bele a szeméttel teli konténerbe, ami közvetlenül a fal mellé van tolva. Hangosan nyelek egyet, azután hátrafelé kezdek integetni kezemmel.
- Gyere Shio, ezt neked is látnod kell! – kiáltok oda hangosan és egyre türelmetlenebbül intem magamhoz a lányt. – A marslakók eljöttek értünk! Az űrhajójuk pont itt parkol a pláza mellett, nem tudom mire várhatnak kint. Biztos ki akarnak éheztetni minket, de ha így van, akkor ezt benézték! Kapjátok be köcsög marslakók, hoztam magammal csokit!
A nemzetközi jelet lefelé mutogatva tápászkodok fel, s egy újabb szál cigarettát erőltetek a számba. Hamarosan már ég is, a füst jótékony hatására le is nyugszom egy kicsit. Kellemes hajnali szellő kap bele a hajamba, miközben a párkányon egyensúlyozok. Milyen lehet vajon úgy repülni, mint egy sas? A végtelen szabadság érzése, amely csak a lég teremtményeinek sajátja. Olyan egyszerű a képlet… Egy lépés és vége mindennek… Megszűnik a fojtogató inger, a hasogató fejfájás és a torkom érdessége is. Áhá, szóval eljutottam illuminált állapotom utolsó stádiumába, azaz az öngyilkos-módba. Harsogva nevetek fel, mit sem törődve az épületben cirkáló biztonsági őrökkel. Hisz én már egy madár vagyok, nincs aki megállíthatna. Fakó tekintettel nézek magam mögé, majd a kezemet nyújtom Shiorinak. Felhúzom magam mellé és néhány másodpercig némán meredek magam elé. Talán mégis ugrani kéne… Kétségtelenül vicces lenne, mert ugye meghalni úgyse tudnék megint. Főleg nem egy ilyen „kis” eséstől. Három-négy emelet? Ugyan, ennek meg se kell kottyannia. Ajkaimon gonosz vigyor villan, majd a csikkemet elpöckölöm. Az égő bagóvég pillanatok alatt eléri a földet, azután kisebb szikraeső kíséretében landol. Ez kurva nagy poén lesz, csak nehogy elnézem a célt. Hm, kicsit mintha billegne ide-oda. Próba cseresznye, meglátjuk Fortuna a mi oldalunkon van-e.
- Szeretnél repülni? – teszem fel a költői kérdést, s már rántom is magammal a mélybe. Vidám kacagásomat elnyeli a dobhártyaszaggató sikítás és az ütések dobbanása a mellkasomon. Már csak pár méter választ el minket a becsapódástól, amikor a villámtánc hangja üti meg hallószerveimet. Nekem már nincs időm a helyváltoztatáshoz, de nem mintha tervbe lenne véve. Zajos csattanás kíséretében érkezek meg a szeméttárolóba, ami vidám cuppanással köszönti gyermekét. Prüszkölve tornázom magam ülő helyzetbe, aztán leemelek egy banánhéjat a fejemről. Ezt meg kellesz ismételnem még egyszer, már ha lesz lehetőségem ilyenre, amire nem sok esélyt látok megpillantva a lány pokoli kínokat ígérő arckifejezését. Talán még most kéne mélyre ásnom magam, amíg van rá lehetőségem.

Biztos voltam benne, hogy Elmira-chan is oda van a fagyiért, mivel a fagyiért mindenki oda van. Jó, Ranil-chan nincs oda érte, de Ő más, Ő úgy szeressük ahogy van. *.* Szóval igen, betámadtuk a fagyi árust, mivel szeretjük a fagyit, és a fagyi jó, a fagyi finom, a fagyi különleges, de legfőképpen hideg, és mivel most nagyon meleg volt, ezért a hideg fagyi ilyenkor nagyon jól jön! xD
Szóval jah, én leginkább a csokissal szemezgettem, mert azt szerettem, de úgy tűnt, hogy Elmira-channak kicsit mások az elképzelései, mint nekem. Mikor ez kiderült, pislogtam néhányat, csak úgy, aztán meg azért is, mert olyan szép szemekkel néztek rám, aminek nem lehet ellenállni, szóval legyen, fagyizzunk egy kehelyből. Bár joghurtosat még nem ettem, mert én nem élek efféle "tápokon", ahogy én nevezem őket, de egyszer kivételt lehet tenni, pláne ha Elmira-chanról van szó. Még egy utolsó mérlegelés után aztán végre leadtam a rendelést a fagyi árus csákónak, aki nagy boldogan ki is szolgált minket. (Ha ennyi fagyit vennének tőlem ennyi pénzért, én is boldog lennék..xD) Átnyújtotta a férfi a jól megrakott fagyis kelyhet meg két kiskanalat, aztán elmásztunk Elmira-channal a közeli padhoz. Itt kezdtek jönni a gondok. Az oké, hogy fagyit eszek a plázában, mert az sokszor szoktam csinálni, csak többnyire egyedül, nem pedig más nőkkel, szóval kicsit új volt a helyzet. De nembaj, fasza gyerek ez a Raúl, megoldja a helyzetet. Átnyújtottam Elmira-channak az egyik kanalat, majd hozzákezdtem a cucchoz. Igazán finom volt, azt hiszem ezentúl a stracsi is fel fog kerülni a kedvenc fagyi listámra. Egy két falat után azonban eszembe jutott, hogy nyilván nem a semmiért van közös kelyhünk. Múltkor láttam valami filmet, amiben valami szerelmesek voltak, meg ilyenek, és valami talán meg ragadt bennem. Gyorsan végigszámoltam fejben az akció sikerességének esélyét, aztán már a végén azon voltam, hogy ki a francot érdekel, egy próbát megér. Kissé remegő kézzel szeltem egy falatot a fagyiból a kanalammal, majd a kezem elindult Elmira-chan irányába, pontosabban a szája felé. Hátha bejön neki a dolog, és hagyja, hogy én etessem a fagyival! *.* Akcióm teljes sikert aratott, muha! Damn i"m good! Csak az a baj, hogy gyorsan elfogyott a fagyi. Mindegy, Elmira-chan jól lakott vele, mert a végére belelendültem, és én nem is igen ettem. Miután az említett édesség elfogyott, visszavittem a kelyhet meg a többi alkatrészt a fagyisnak, aztán mentem is vissza Elmira-chanhoz.
- Akkor, mehetünk a plázába? - kérdeztem mosolyogva, majd megfogtam a kezét, és elindultam a pláza irányába. Már magam sem tudom, honnan jött ez a sok önbizalom, de jött. Normális esetben egy virágárus öreg nénit se mernék megszólítani, nemhogy egy ilyen bombanőt. xD
Néhány perc múlva meg is érkeztünk az épülethez, és bevetettük magunkat a zsibongó embertömegbe. Elég sokan voltak, de volt bőven hely ahhoz, hogy Elmira-chan kényelmesen nézelődhessen a kirakatok között. Volt nálam elég pénz, már gyűjtögettem egy ideje, hogy majd valami jó kis drága egzotikus halat vegyek, és megsüssem magamnak, de ez a dolog magasabb célt szolgál, szóval életemet és pénzemet Elmira-chanért! xD Nem sajnálom tőle, ha valami megtetszik neki, akkor azt megveszi, és kész.
- Hova szeretnél először menni, Elmira-chan? - kérdeztem tőle tanácstalanul. Én személy szerint tanácstalan voltam, mivel annyi volt, kirakat, butik, meg minden más volt itt a plázában, hogy ehh. Ezzel szemben Elmira-chan szemlátomást tökéletesen kiismerte magát itt. Annál jobb, legalább nem fogunk eltévedni, nekem még itt is menne.

Hála Xander l'aide, sikerült felpróbálnom a fűzőt, amit kinéztem magamnak. Persze, szépnek szép, kiemeli a seins, azonban azok a kicsi, piros színű rózsák valahogy nem nekem valóak, sosem szerettem a vörös színt. Nem mintha ez bármikor megakadályozott volna abban, hogy piros színű báli ruhát öltsek, vagy valami, Xander reakciója pedig elég meggyőző, hogy végül úgy döntsek, kell ez a fűző, mert maximum nem fogom hordani, de hát minden nőnek szüksége van olyan ruhadarabokra, amiket feleslegesen megvesz, mert sosem fog hordani, mi sem naturel ennél! *
- Merci. - köszönöm meg, amiért segített, ráadásul még egy ilyen furcsa hajgumit is a kezembe nyom. Nem igazán értem, hogy miért pont így néznek ki, de már láttam olyan lányokat, sőt, még fiúkat is, akik ilyenekkel fogják össze a hajukat. Bár cseppet sem sikerül olyan szépre a kontyom, amilyet egy klasszikus hajráffal el lehet érni, de ha most ez a divat, akkor kénytelen vagyok követni. Igaz, Karakura nem olyan, mint Párizs, és biztos vagyok benne, hogy egy párizsi butikban az eladók is aktívabban segítenének a megfelelő ruha kiválasztásában. Nem is tudom, mi lenne velem Xander nélkül.
Az eladó csaj valószínűleg kerekre tágult yeux bámul, amikor egy tangával a hajamban, egy szál fűzőben kezdek el flangálni az üzletben, hogy a következő felpróbálandó fűzőket, köztük több hasonló krémszínűt válasszam ki, hiszen egyszerűen túl szép mind. Igaz, nem tudom a pontos méreteimet, mert annak idején rám varrták a ruhákat, és nem pedig efféle olcsó piacokon kellett beszereznem a fehérneműimet. Hiába, nem olyan könnyű megszokni, hogy már nem körülötted forog a világ…
Nagyon nem izgat, hogy ki mit szól, inkább játszom szépen a japánul nem beszélő turistát, és elfoglalom magam azzal, hogy egy-egy laza suhintással leszedjem a többi ruháról is ezt a műanyag bigyót meg a cetliket, amik lopás ellen és árleolvasás céljából vannak feltéve a fehérneműkre. Miután a kezemet megtelítettem legalább tizenöt fűzővel, le is ejtem azokat, amikor megpillantom a szomszéd üzletet, melyek belles chaussures árulnak. Az egyiket akár Kleopátra is hordhatta volna! Ki tudja, lehet, hogy hordta is, mindent kinézek ebből a modern világból. Az utánam megszólaló riasztó persze hirtelen sokkol – a hajamban lévő bugyiból elfelejtettem kiszedni az árcímkét, amire bele van kódolva az a bigyó, amire reagál a riasztó - , így aztán a kezeimet a füleimhez kapom, és sikerül franciául elkáromkodnom magam. Biztos vagyok abban, hogy direkt chronométrés ezt a fura csengőt, hogy akkor szólaljon meg, amikor Je vais az ajtón! Nem értem, miért ilyen rossz szándékúak ezek a mai emberek, én csak egy igazán békés és ártalmatlan vásárló vagyok, erre először a taxisofőr ne me laissez pas seul, most pedig valami kopasz, nagydarab, „Security Guard” feliratú pólós fazon lépked oda hozzánk, meg hirtelen mindenki engem néz, mintha valami kis voleur lennék. Pedig nem vagyok tolvaj, esküszöm! Xander fizet mindent! *

*Baba… Várni… Ahogy a szavak eljutnak a tudatomig, úgy fehéredik el arcbőröm, s már-már nem lehet tudni, hogy a fejem vagy a mögöttem levő, fehér színű matrac fakóbb. Úgy értem, én nem lehetek terhes, mert arrancar vagyok, és mégis ki hallott olyanról, hogy egy arrancar, pláne egy espada teherbe esik? Én tényleg csak puszta véletlenül jöttem be ebbe a boltba, mert na. >.< Túl cukik voltak a kacsák, mert a kacsák, hát meg lehet értük bolondulni. Különösen egy kacsás pizsamába öltöztetett Buumcsiért. Talán még kacsás nyalókát is sikerül szereznem neki, és akkor minden szép és tökéletes lesz! *.* Kár, hogy a hollowk nem látszódnak a fényképeken, pedig szívesen lefényképezném benne, mert hogy valahogy megoldom a pizsama dolgot, az hót ziher! Csak még azt nem döntöttem el, hogy. Azért még sem állíthatok be úgy Cephihez, hogy „figyelj már, varrj nekem egy kacsás gyerekruhát Buum méretére”. Amúgy is, pont ebből a betegesen lányos viselkedéséből igyekszem kikúrálni őt, ami sajnos nehezebb, mint gondoltam volna, valamint arra is vigyáznom kell, hogy René nehogy merészelje azt gondolni, hogy nem fogadom el Cephalust önmagának, mert ez olyan lenne, mintha öngólt rúgnék. Nem hagyhatom, hogy a saját gondatlanságomból találhasson valamit, amibe beleköthet, mert úgyse hagyna ki egy ilyen lehetőséget, és persze azt még véletlenül se fogná fel, hogy a csatát ő már rég elvesztette akkor, amikor elhagyta Las Nochest. Ő akarta, hogy így történjenek a dolgok.*
- Uram atyám, anyukának nézek ki? Pedig nem vagyok kismama… Biztosan öregesen öltözködök! - *kapom a szám elé riadtan egyik kezem, a szemeim pedig kerekre tágulnak a felismeréstől; lehet, ez a bőrkabát öregít, meg talán még sem hülyeség ez a sok sminkes cucc, hiába nem szeretem őket, mert a fenének van kedve azzal szórakozni, hogy minden nap korábban keljen fel, csak hogy bekenje a babaarcát valami krémmel, meg napközben arra figyeljen, nehogy elkenje a szemét, meg a fene tudja még, miket találtak ki, mindig is magas volt nekem ez az egész. Hallottam ilyen ránctalanító krémekről, amik viszont lehet, hogy tényleg hasznosak lennének, hiszen már vagy 60 éves vagyok. Aztán a normális énem gondolatban már fejbe is rúg, amiért ilyen ökörségekre kezdek el gondolni, ugyanis ez nem az én stílusom, na meg meghaltam huszonakárhány évesen, arrancarként pedig egyszerűen nem öregszem, vagyis sose kell olyan apróságoktól tartanom, hogy például megjelennek az első ősz hajszálaim, vagy valami. Emberként is tökéletes voltam, espadaként meg végképp. Persze ha valaki merészeli azt gondolni, hogy csak azért kaptam az egy számjegyű tetoválást, mert ott vagyok domború, ahol kell, az mindjárt megismeri a bakancsom talpát, mert rólam aztán ne merészeljenek ilyeneket feltételezni, nem adtam rá okot. Persze, úgy se mernének megszólalni mellettem, betoji mind. >_> *
- Ööö, izé, engem meg Slarinnak hívnak. Slarin Sleryrrlyn’dreskel. Egy rokonom fiának kerestem valami ruhát, de azt hiszem, ő már kinőtt ebből a korból, és nem hiszem, hogy jók lennének rá ezek a ruhák, de azért gondoltam, szétnézek, hátha mégis. Mint már mondtam, nem igazán szoktam ilyen helyekre járni. - *nyújtom a kezemet a bemutatkozásomnál, de azt nagyon remélem, hogy nem kezd el viccet csinálni a nevemből, mert azt egyáltalán nem tolerálom. >_> Amúgy is választott név, az eredeti nevemre meg már nem is emlékszem, és régebben jó volt nézegetni az emberek döbbent fejét, mert nem voltak képesek megjegyezni a teljes nevem. Vagy engem berserk-módban, ha a Watanabe Yuusuke félék valamit viccelődni próbálnak vele.*
- A párodat meg igazán megnevelhetnéd, ha ilyen dolgoktól kiakad. De legalább úgy látom, kézbe veszed az irányítást. - *kacsintok rá, hogy utána a lehető legkomolyabb fejjel, szakmaiságot sugározva magamból menjek oda megnézni egy kisautós ágytakarót, és megállapítsam, hogy szívesen születnék meg modern világi kisfiúnak. Leszámítva, hogy a legtöbben mindenféle hülye videó játékokkal játszanak. Nem is értem, mi olyan jó bennük… Én gyerekkoromban örömmel ugrottam, ha volt lehetőségem kendozni. Igen, lány létemre. Kicsit untam a művészetit, amit tanítottak, míg a bátyám bezzeg kardozhatott. Érdekes, hogy megfordult arrancarként a dolog.*

*Kamill-chanon igazán fantasztikusan állnak a ruhák; az is, amit ő választott ki, és az is, amit én nyomtam a kezébe, hogy próbálja fel. Végül úgy dönt, hogy inkább nem veszi meg azt a ruhát, amit először kiszemelt, mert hiába szép, ha egyszerűen kényelmetlen. Igazán sajnálatos, de ő tudja a legjobban, hogy mi az, amit szívesen visel, és mi az, amit nem. A kockás blúzban már könnyebb elképzelnem, hogy milyen lehet számára a munka. Végül is semmi baj nincs az aktatologatással, és teljesen meg tudom érteni, hogy miért nem szeret helyszínelni. Elég csak belegondolnom azokba a megpróbáltatásokba, amiket quincyként kénytelen vagyok elviselni. Továbbra sem akaródzik világmegmentő hős szerepébe bújni, hisz mindannyian tudjuk, hogy nem nekem való, még ha a dolgok úgy is állnak, hogy előbb vagy utóbb, de kénytelen leszek engedelmeskedni Natsuki akaratának, mert tudom jól, hogy úgyis elrángat valami cseppet sem hollow mentes környezetbe. Nem ártana, ha épp ezért legalább egy nyilat meg tudnék rendesen idézni, és az se, ha egyáltalán meg akarnám idézni azt a nyavalyás nyilat. Nem értem, miért kell nekünk, embereknek ezzel a dologgal foglalkozni. Ott vannak a shinigamik, nekik ténylegesen ez a dolguk. Nem hiszem el, hogy nem képesek rendesen csinálni a feladatukat, ezért pont nekünk kell közbeavatkozni. Olyan ez, mint egy szakács, aki kihagyja a fűszereket a főztjéből, és enyhén szólva ehetetlen kaját kínál fel a vendégeknek. Az ilyeneket ki kéne rúgni, valaki hozzáértő személy pedig Soul Society-t is felrázhatná, hogy végre tegyék a dolgukat. Nincs kedvem életem hátralévő részében is rettegésben élni ahelyett, hogy kiélvezném, hogy azt a munkát végezhetem, ami mindig is érdekelt. Pár év múlva lehet, hogy a legnagyobb nevek fogják az én kollekcióimat viselni, és már külföldön is ismert lesz a divatvilágban a nevem, nem beszélve arról, hogy hány híresség szeretné majd, hogy én adjak nekik öltözködési tanácsokat, és én legyek az, aki megszabja, hogy egy koncertre, turnéra, díjátadóra, vagy akár csak egy kellemes ebédre mit vegyenek fel.
Aztán Kamill-chan végre felpróbálja az utolsó ruhát is, és hát elég nagy gombóc keletkezik a torkomban, miután meglátom, hogy milyen dögösen fest benne. Egy pillanatra még a szót is belém fojtja, úgyhogy gondolatban meg is róvom magam, mert nem szokásom csak úgy elolvadni, ha egy csinos hölgyet látok meg egy kicsit kirívó ruhában. Eszméletlenül jól áll rajta, azt pedig teljesen természetesnek veszem, hogy meg kell szereznem ezeket a ruhadarabokat, és már meg is van a tervem, amit bevethetek, és így nem kell Kamill-chanra erőltetnem a vásárlást, mert akkor nem lennék jobb az üzletvezetőnél, akinek az a célja, hogy minden betérőre rátukmálja az amúgy igen drága ruhakölteményeket.*
- Gyönyörű vagy benne… Nem találom a szavakat. Neked is tetszik? Nem szúr, kényelmes? Mert ha nem, akkor most szólj, és amíg visszaöltözöl, el kell intéznem valamit. - *csodálom meg Kamill-chan szépségét, hiszen ő simán kenterbe veri azokat az üresfejű modelleket, akikkel gyakran dolgoznom kell. Szépek, szépek, de a legtöbben elég butácskák, bár volt egy lány, aki igazán okos volt, és egyetemre is járt, vele igazán jókat tudtunk beszélgetni, amíg még gyakornokként dolgoztam az egyik nevesebb divatcégnél. Csak aztán a fejesek úgy döntöttek, hogy nem elég jó a szakmához, mert szerintük egy kicsit kövér, és nem elég érdekes az arca, és mostanában az egzotikus szépségeket keresik a leginkább, és a próbababákat is erre állítják be, de úgy tudom, hogy nem bánta meg, és az egyetem biztosan neki is fontosabb. Igazán sajnálatos, pedig tényleg kedveltem azt a lányt.
Amíg Kamill-chan visszaöltözik, egy névjegykártyával meg egy kis csevegéssel sikerül meggyőznöm az üzletvezetőt, hogy adja oda ajándékba a ruhákat, mert miért ne. Végtére is, szerződésük van az egyik céggel, akiknek dolgozom, szóval nem okoz olyan nagy gondot a dolog. Ez a módszer valami miatt itt, Japánban még könnyebben működik, mint odaát, de hát hiába, a Japán mentalitás már csak ilyen. Szóval pár perc múlva már vigyorogva súgom meg Kamill-chan fülébe, hogy elintéztem egy kis kedvezményt, magyarán semmit se kell fizetnie. Nekik is jó, hisz később többszörösen megtérül a dolog, ezzel tisztában vannak, Kamill-channak pedig aztán pláne jó. Egyszeri alkalom volt, na, nem szokásom annyira kihasználni a helyzetemet. >.< *
- Van még valami programod mára, Kamill-chan? Esetleg meghívhatlak egy kávéra? Szívesen meghallgatnám, hogy mi is volt az az eset abban a romos óvodában, a magamfajta közember úgy se hall gyakran ilyen sztorikat. Persze, ha nincs kedved mesélni róla, azt is megértem. Egy kávét, esetleg egy süteményt? - *haladok Kamill-chan mellett, a kezemben már az egyik hatalmas papírtáskát is tartva, amibe az eladó becsomagolta szépen a ruhákat. Az persze meg se fordul a fejemben, hogy ő cipelje a kizsarolt megvett árukat, legalább ennyi férfiasságot hagy mutassak. Ha pedig Kamill-channak sincs jobb ötlete, akkor az egyik felső emeleti kávézó felé veszem az utamat. Már régóta kiszemeltem ott egy kávézót, aminek olyan angolos hangulata van, és a süteményeik is jól néznek ki. Egyszer-egyszer belefér a bűnözés, különösen ilyen megfeszítő shoppingolás után. xD*

Vigyorogva nyújtom át a fehérneműt Cherisenek, és közben elképzelem benne, meg persze ha már ott van, a pultost is, mivel igencsak szemezget velem. Talán nem a legokosabb dolog Cherise előtt flörtölni mással, mert valaki még megjárhatja. Nem magamért aggódom, hanem a pultnál álldogáló csajért. Sosem lehet tudni, mikor durran el Chersie agya és öli meg, vagy valami, bár Ő nem olyan, de mivel itt rólunk van szó, sosem lehetünk elég biztosak. Elvégre Cherise boszi, vagy mi. Arcomra azonban hamarosan úgymond ráfagy mosoly, mikor meglátom, hogy Cherise azzal a tangával csinál magának kontyot, amit én adtam neki. Ez kicsit több a soknál, gyorsan vetek egy oldalpillantást a kiszolgáló csaj fele, és megvillantok egy megnyerő mosolyt, hogy addig is velem legyen elfoglalva, ne Cherissel, aki egy tangával a hajában mászkál. Persze, tökéletesen áll a fűző Cherisen, de azért ez egy kicsit sok. Mindenesetre fel kell világosítanom a ruhadarab megfelelő használati módjáról, ez létkérdés.
- Izé, Cherise...az nem hajgumi. Tangának hívják..és az fehérnemű... - világosítom fel a lányt egy félig sikerült elfojtott nevetés után. Valóban mulatságos dolog volt egyszer, de ideje lenne már rendeltetésszerűen használni. Szívsebben látnám kicsit lejjebb Cherisen, mint a feje búbján mondjuk.
Legalább ezen túl vagyunk már, viszont az árcetlik meg azok a mágneses biszbaszok továbbra is úgy röpködnek mindenfele, mintha csak az lenne a dolguk. Ez viszont már nagyobb gond, mert nem akarok a biztonsági személyzettel zűrbe keveredni. Még a végén elszalasztanék egy alkalmat a pultos lánnyal, és ezt a pocséklást nem engedhetem meg magamnak, bár ki tudja, lehet, hogy a rosszfiúkra bukik. Ideje lenne már azt a tangát is kivenni a hajából. épp szólnék neki, hogy várjon kicsit, mert fizetni kéne, mert ugyebár én fizetek, ki más, mikor megindul kifele. Természetesen a riasztó berendezés egyből aktivizálódik, és vijjogva riasztja a környéket. Hamarosan meg is jelenik egy biztonsági ember, aki kábé kétszer olyan széles, mint én, meg jó fél fejjel magasabb is. Nem mintha érdekelne, egy ütés és el van intézve, hogy 3 hónapig pépesen egye a bélszínt, de attól még kellemetlen közjáték lenne, ha belénk kötne. Egy halk sóhaj után odalépek a férfihez, majd udvariasan biztosítom afelől, hogy nem lopni szeretnénk, épp csak a jelen lévő hölgy rég járt ár ilyen üzletekben ,és nem tudta, mik a szokások. Ezután gyorsan odalépdelek a pulthoz, majd kifizetem a nem épp kicsi számlát. Míg a visszajáróra várok, van is annyi időm, hogy felírjam a számom egy kis cetlire, majd vigyorogva odacsúsztassam a nő kezébe. Azthiszem megvan az esti programom, máris jobb ez a mai nap, ezektől az apró buktatóktól eltekintve. Nem mintha Cherise-el nem lennék el...^^ xD
Fizetés után visszamászok a két jókora szatyorral Cherisehez, majd várom a következő állomáspontot. Ha jól láttam, az előbb a szemközti cipőbolt felé indult meg, szóval minden bizonnyal pár perc múlva ott is átnyújthatom az ott dolgozó a dús keblű szőke hölgyeménynek a címem és a számom. Istenem, de jó vagyok.
- Nos, Cherise, merre? Ha végeztél a cipőboltban, esetleg megnézhetnénk valami filmet a moziba, ami a felső emeleten van. Mit szólsz? - teszem fel a kérdés, mivel eszembe jutott, hogy a lány nyilván nem volt még moziban, mivel 100 éve még nem voltak mozik, de majd most bepótoljuk.

Jól gondoltam, mikor azt gondoltam, hogy Elmira-chan tökéletesen kiismeri itt magát. Ki gondolna, olyat, hogy ne ismerné ki magát egy plázában. Még a gondolat is abszurb! (Sok a gondolat...xD) Szóval egyet sem kellett félnem, itt nem fogok végre elveszni! Nem úgy mint a múltkor abban a hipermarketben, mikor tejet akartam venni. Azt hittem, hogy egyszerű megtalálni a tejes részleget ebben a Tacskóban, vagy valami ilyesmi neve volt. De nem, előbb végigmentem a fehérnemű részlegen, majd mikor megláttam a különböző PlazmaTV-ket, kezdett az a gondolat felütni a fejemben, hogy esetleg eltévedtem egy rohadt hipermarketben. Mondjuk végül meg találtam az áhított csóró egy literes tejes dobozomat, és boldogan kifizethettem. Kicsit gáz volt ott állni az egy szem tejemmel a legnagyobb sor legelején főleg úgy, hogy mások annyi mindent vettek, hogy egy tehervonat sem lett volna elég ahhoz, hogy hazaszállítsák őket. Amúgy ez rohadtul nem ide vág, csak gondoltam elmesélem, hogy mekkora szerencsétlen tudok lenni néha. T.T Vissza a témához...ja igen, egy plázában ácsorgok egy bomba nővel aki valószínűleg végig akarja járni velem az összes butikot, ahol minden bizonnyal ruhákat fog vásárolni. *.* Fizetés után vissza is siettem Elmira-chanhoz, aki boldogan karolt belém, és kezdett meg húzni a lift fele. Nem akarta neki mondani, hogy utálom a lifteket egytől n-ig, de már mindegy volt, mert bezárult előttem a lift gyilkos ajtaja, úgy, hogy mi benne voltunk. Meg fogunk halni! T.T Nem is igen adtam hangot abban a 10-15 másodperces periódusban, míg a lift el nem érte a harmadik emeletet, és ki nem nyílt előttem megint az ajtaja. Némi zihálás után (hogy összeszedjem magam xD)aztán Elmira-chan után mentem, aki hirtelen egy éles kanyart vett, és mire észbe kaptam, egy...valamilyen butikban voltam. Elmira-chan eltűnt a ruhaőserdőben körülnézni, én meg ott maradtam egyedül a bejárathoz közel. Gondoltam, ha már itt vagyok, körül nézek, hogy miféle ruhák vannak itt. Épp megindultam egy csipketanga felé (muszáj volt xD), mikor elkaptam a pultos lány vigyorgó tekintetét, és inkább beoldalogtam az egyik ruhás szekrény mellé takarásba. Franc se tudja, min vigyorgott ez. >.> Pedig nyilván teljesen hétköznapi dolog, hogy egy faszi elindul, hogy szemügyre vegyen egy fehérneműt...ami mellesleg nem is fehér volt, hanem fekete. Nem is értem miért fehérnek hívják. Jó, sok fehér volt köztük, de volt ugyanannyi fekete, rózsaszín, meg még mittudoménmilyen színű, szóval, ehh...nem érdekel..aludni kéne.
Már pont lecsukódnának a szemeim, mikor hirtelen Elmira-chan tűnik fel a semmiből egy rakás cuccal. Természetesen előtte nem aludhatok be, mert akkor itt hagyna, meg bemorcizna, és az senkinek nem lenne jó, legfőképp nekem!
- Nem is tudom, egész csinosa... öh, oké! - nem tudtam befejezni, mert Elmira-chan szerint nekem semmi se jó. O.o Már hogy ne lenne jó, épp azt akartam mondani, hogy tök jó, meg szexi, meg minden. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy csak azért nem hagyta, hogy befejezzem a mondatom, hogy a többi ruhát is felpróbálhassa, mert ha azt mondtam volna, hogy jó, akkor azzal megakadályoztam volna ebben, pedig nem is. >.> Megint össze vissza beszélek, valaki lőjön le. >.>
Elmira-chan megint eltűnt, és én megint ott maradtam a semmi közepén. Vagyis nem a semmi, hanem egy butik közepén, de ez kb engem annyira izgatott fel, mint egy elefántot egy szál véreshurka. Tudtommal nem esznek az elefántok véreshurkát ,ezért mondtam. O.o Na de mindegy, ha már itt vagyok, úgy döntöttem körül nézek, szóval körülnéztem. Pont megkerültem egy ruhaállványt, mikor megláttam Elmira-chant, erősen lenge öltözékben, és épp hozzám beszélt, csak nem hallottam, hogy mit mondott, mert..érthető okokból mással voltam elfoglalva.
- Cs-csodálatos! *.*- hebegtem gyorsan, majd nyeltem egy nagyot, mert piciny szívem nem szokott hozzá az efféle "megrázkodtatásokhoz". Kínos csend következett, míg Elmira-chan magát nézte a tükörben, én meg őt, meg egyes részeit, de úgy gondoltam, hogy valamivel mégis meg kéne csak törni a csendet, szóval erősen gondolkoztam valami témán.
- Te figyu Elmira-chaaan! Mozizni nem lenne kedved esetleg? Meg valamit haraphatnánk majd, ha végeztünk, nem? - jobb ötlet nem jutott eszembe, de amúgy is, kezdtem éhes lenni, szóval majd ha Elmira-chan végzett, akár ehetnénk is valamit. Szerintem Ő is biztos kezdett már megéhezni a nagy ruhavásárló offenzívában, de ha nem, akkor majd eszünk később!

Hát… ahogy látszott, nem igazán tetszett a csajszibaracknak a kérdésem. De hát végülis lehet benne valami, hiszen szinte csak olyanok járnak ide, akik vagy gyereket várnak, vagy akarnak, vagy meg már rendelkeznek vele. És hát… valamiért nekem olyannak tűnt a lány, mint akire a vár és rendelkezik dolog illik. Jó, lehet, hogy előítéleteim vannak, de akkor is. Meg egyébként is… ha már mindenkinek lehetnek előítéletei, akkor nekem miért nem lehetnek. Majd ha nem úgy van, ahogy én azt gondolom, megcáfolja. Azért igazság szerint reménykedtem benne, hogy megcáfolja, a dolgot. Nem azért, mert akkor nem barátkoztam volna vele, hanem csak úgy… nem is tudom… Szerintem egyszerűen csak rosszabbul éreztem volna magam, hogy neki van babája, nekem meg nincs. Ez kitolás lenne. >.>
- Ööö… Nem, nem tűnsz anyukásnak, csak vannak néha ilyen hülye gondolataim, amiket hangosan is kimondok, meg egyebek, szóval ne hari.
Mondom kicsit hadarva és kétségbeesetten. Tudtam én, hogy ez nem jó kezdés, ha barátságot akarok kötni valakivel, bár az is igaz, hogy ő kérdezte először tőlem. Miért nem tudok normálisan megkezdeni egy barátságot? Muszáj nekem a hülyeségeimet halmozni? Mondjuk az is igaz, hogy ritkán sül el rosszul ez a szokásom, de akkor is…
A lány neve hallatán kicsit ledöbbenek, és próbálom legalább magamban kimondani a nevét, ami egyszerűen lehetetlen. Már az első szótagnál belegabalyodik a nyelvem. Igaz, azt se tudom, hogy hol az első szótagja a nevének. Nem mondom, igazán zsenik lehettek a szülei, ha ilyen nevet adtak a gyereküknek… Viszont az is lehetséges, hogy nem is a szüleitől kapta ezt a nyelvtörős nevet, hanem ő találta ki mások bosszantására. Hát nem mondom… lehet feltudna vele bosszantani, ha most olyan kedvemben talál. De most egy halk kuncogással rázok vele kezet.
- Frappáns neved van.
Mondom még mindig kuncogva. Természetesen nem akarok belőle viccet csinálni, de lehet, hogy jó lenne. De nem >.< Nem tehetem ezt szerencsétlennel, hiszen minden bizonnyal mindenki ezt teszi vele. Vagy nem… De akkor se tehetem, mert én egy kedves, barátságos, néha kicsit idegbeteg, de jó ember vagyok, és nem tehetek ilyet az emberekkel! Vagyis nem mindegyikkel. Természetesen akadnak kivételek, akikkel nem vagyok olyan kedves és barátságos. Erre a legjobb példa Akane. Akit igazából szeretek, csak jó őt idegesíteni a beszólásokkal. Mulattat, ahogy folyton dobáljuk egymásra a csípős megjegyzéseket. Újabban pedig egyre inkább érzem azt, hogy hiányoznak ezek a veszekedések. Tudom, idióta vagyok, mert ugyan kinek hiányozna egy vén szatyor, aki folyton felhúzza mások idegeit, és akinek látszólag még érzései sincsenek?
Slarin kezét megragadva, a közeli játékbolt felé kezdem vonszolni, ahol még nem is olyan rég garázdálkodtam. Talán találunk neki, vagy a rokona fiának valami kis mütyűrt, ami jó lesz neki. Vagy meg csak egyszerűen ki tudjuk élni a gyerekes hajlamainkat a sok jópofa, modern játékon. Persze nekem mindig a plüssök lesznek a tökéletes játékok, elvégre annál nincs is jobb. Szőrös, puha, és irtó édes mindegyik. Annyira nyomorgatni valóak, hogy nagyon, és azért, hogy az üzletben szórakozhass velük, nem is kell fizetni. Ingyen móka. xD
- Plüssök!
Bökök az egyik kupac játékra, bemutatva annak tartalmát, amit valószínűleg már Slarin is felfedezett.
- Gondolom a rokonod fia örülne egy játéknak. Én a plüssre szavazok, mert azok cukik, de végülis lehet más is. Mondjuk a plüssből van sokféle… Dínó, kacsa, kutya, macska, mackó, satöbbi.
Kezdem el hadarni mondókámat és már be is támadom a rengeteg játékot, hogy kiválasszam magamnak a tökéletes puha barátot. Talán találok egy jegesmacit is, amit majd nyomorgathatok. *.*