[ Parkos eset pt. 2]

Miután közöltem szándékomat Shunnal, ő egy darabig szórakozottan nézett a messzeségbe, majd mintha csak akkor jutottak volna el fülébe a szavaim, meglepődve rám pillantott.
- Egy pillanat. - Suttogta alig hallhatóan, majd megindult a pózőrhuszár irányába. Előhívta a shikaiát, majd egy jól irányzott lövéssel hátba lőtte a shinigamit, majd újra felém fordult.
- Felőlem mehetünk. - Mondta zsebre tett kézzel. Kissé meglepődtem, úgyhogy még pár másodpercig bambán ültem a fűben.
- Hát akkor... Keressünk egy megfelelő helyet. - Javasoltam, miközben leporoltam a ruhámat.
Egy ideig szótlanul bolyongtunk, amikor megpillantottam egy alkalmasnak tűnő teázót a közelben.
- Ez megfelelne kisasszony? - Böktem a hely felé, mire a szólított hangtalanul bólintott egyet. Mikor odaértünk, kinyitottam előtte az ajtót, majd utána beléptem a helységbe. Egy árva lélek sem volt bent, még kiszolgáló személyzetet sem láttam. Kicsit elbizonytalanított a helyzet, de végtére is tetszett, hogy nincs nyüzsgés és ricsaj.
- Jó reggelt.. - Köszöntem a semmibe, hátha így előcsalhatok egy pincért. Mikor nem érkezett válasz, egy asztalhoz vezettem Shunt, kihúztam előtte egy széket, majd én is helyet foglaltam. Mindketten elmerültünk az itallap böngészésében, mikor zörej hallatszott a pult mögül. Hamarosan egy szokványosnak nem éppen mondható lány tűnt fel, és az asztalunkhoz sietett.
*Nocsak.. Csak nem... Mit keres itt egy arrancar? Elég fiatal lehet, mivel sosem láttam még, pedig alig száz éve, hogy ott hagytam Las Noches falait..* - Morfondíroztam magamban, miközben az idegen arcát fürkésztem.
- A kisasszony mit óhajt? -törtem meg végül a már-már kínos csendet.

Kicsit unatkoztam aznap, egy árva vendég nem jött. Ezért kicsit leültem pult mögötti kis székre és békésen iszogattam a teámat, nem is sejtve, hogy vendégeim lesznek.
Hirtelen ajtó nyikorgást halottam, s egy 'emberi' hang követte. - Jó reggelt..
gyorsan elpakoltam a csészét, kicsit összeszedtem magam, utána felpattantam, s kisétáltam a vendégeimhez. Egy fiatalember és valószínűleg a barátnője lehettek, de nem voltam emberek.
- Elnézéseteket kérem. - hajoltam meg, kezemben egy kis noteszt tartva. - Amint láthatjátok nem igazán zsong ez a hely, ezért nem számítottam, hogy ma lesznek vendégeim. - kedvesen mosolyogtam. - de nagyon örülök nektek. Szóval, eldöntöttétek már, hogy mit rendeltek? - kérdőn néztem a párra.

//Parkos eset pt. 2//

*Szótlanul indul el René mellett. Gondolatban azonban elég rendesen szidja magát, amiért beleegyezett a meghívásba... Fel sem fogta eddig teljesen, hogy mit kérdeztek tőle, csak minél messzebb akart kerülni a parktól és attól a shinigamitól. Abba inkább bele sem gondol, mit fog kapni Masakiéktól, akik biztosan jól látták, ahogy lelépett... Sebaj, majd kimagyarázza magát valahogy, ahogy azt már tette néhányszor.
Az újabb kérdésre némán bólint, majd belép a helyiségbe, amikor kinyitja előtte az ajtót René. Itt első dolga, hogy alaposan végigmérje a teázót - bár egyelőre nincs túl sok látnivaló. Nagyon úgy tűnik, hogy ők az egyetlen vendégek itt... Szótlanul követi újdonsült ismerősét az egyik asztalhoz, majd leül, és elkezdi böngészni az itallapot.*
- 'Reggelt...
*Köszönti halkan az érkező lányt. Olyan különös a lélekenergiája... Ő is arrancar lenne? Jó helyre hozták... Bár René arcvonásait elnézve ő maga is éppúgy meglepődött a felszolgáló mivoltán, mint Shun...*
- Ööö... Nekem teljesen mindegy...
*Fut végig ismét a kezében lévő itallapon. A fenébe is, miért ennyire bizonytalan most?*
- Talán egy csésze kávét...
*Böki ki végül, kissé hátrébb dőlve a széken, majd rövid idő múlva ismét megszólal:*
- A "kisasszony" megnevezés helyett inkább maradjunk a Shunnál, ha lehet...

[ Parkos eset pt. 2]

*Mi ez a hely, hogy még vendégekre se számítanak?* -Tettem fel magamban elégé ledöbbenve a kérdést, mikor a pincérlány közölte, hogy teljesen váratlanul érte a látogatásunk. Nem tudtam eldönteni, hogy rájött-e, hogy nem vagyunk emberek, mert ugyan olyan szórakozottan vigyorgott tovább, mint amikor előmászott a pult mögül.
Shun eközben elég tanácstalanul forgatta az itallapot, majd hosszas tanakodás után végre megszólalt.
- Talán egy csésze kávét... - szólalt meg némi morfondírozás után. - A "kisasszony" megnevezés helyett inkább maradjunk a Shunnál, ha lehet... - mondta, miközben lerakta az összecsukott itallapot az asztalra.
- Természetesen, ahogy gondolja a kedves kis.. illetve ahogy gondolod - válaszoltam, miközben megejtettem egy apró mosolyt.
Eközben egy újabb ismeretlen rontott be a teázóba, aki a pincérlánnyal való rövid szóváltás után hangosan hátracsörtetett a raktárba. Nem mondom, elég neveletlen figura volt, főleg ahhoz képest, hogy csak egy egyszerű alkalmazott. Kicsit fel is bosszantott, szegény lány pedig nem győzött mentegetőzni miatta. Gyűlölöm az ilyen alakokat.
- És te mit kérsz? - kérdezte végül a lány, miután visszanyerte az önbizalmát.
- Jah igen.. - eszméltem fel, és a kezembe vettem az itallapot. Akárhogy hunyorogtam, akárhogy forgattam a menüt, a cifra kis hangya betűkből alig sikerült valamit kibogarásznom. Hiába, a látásom sose volt az igazi, és ez csak rosszabbodott az évek múlásával. Harc közben is inkább a többi érzékemre hagyatkoztam, mert ugyan azért nagyjából látok, de felelőtlenség volna csupán ezen kissé tökéletlen érzékszervemre támaszkodnom.
Már jó pár hosszú perce ültem összeráncolt homlokkal z itallap fölött, és már Shun és a pincérlány is elég furcsán néztek rám, úgyhogy úgy döntöttem, véget vetek ennek a lehetetlen helyzetnek.
- Elnézést.. - Mormoltam, miközben nekiálltam kutatni az övtáskámban. Mikor végre valahára megtaláltam amit kerestem, kicsit kihúztam magam, és mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne (valószínűleg az is, csak számomra nem) feltettem a szemüvegem. Nem szerettem hordani, mert ezzel gyakorlatilag nagy betűkkel írtam a homlokomra, hogy nem vagyok tökéletes, és nem túl szerencsés, ha ezzel mások is tisztában vannak rajtam kívül. Viszont még mindig ezt tartottam a legésszerűbb megoldásnak, legalábbis kevésbé bizarr, mintha megkértem volna Shunt, hogy olvassa fel az itallapot.
- Jah ez..- mutattam a szemüvegemre, miután észrevettem, hogy Shun még furábban mered rám, mint amikor a menüvel szerencsétlenkedtem. - Az a helyzet, hogy a szépséged elhomályosította a látásomat, és így bizony elég nehéz kibogarásznom ezeket a pöttöm betűcskéket.. - Mondtam félig nevetve, mert ez a szöveg már annyira idétlen és közhelyes volt, hogy még én sem gondoltam komolyan.
- Egy dinnyetea lesz - Fordultam a pincér felé, miután újra átfutottam a választékot.

//Parkos eset pt. 2//

~ Eh, tényleg nem vagyok normális. ~
*Fut át agyán ismét, ahogy hol a pincérlányt, hol Renét figyeli. A lány előbb befutott segítőjével nem sokat foglalkozik, csak gyorsan végigméri. Már éppen gyújtana egy újabb szál cigire - pontosabban szólva még csak addig jut el, hogy zsebébe nyúljon érte -, amikor rájön, hogy valószínűleg nem egy teázó a legalkalmasabb hely erre... Mindegy. Majd a kávéval kibírja valahogy.
Aztán René is elkezdi bogarászni az itallapot. Ez még nem is lenne különös - az azonban már annál jobban szórakoztatja Shunt, ahogy ismerőse jól láthatóan próbálja leplezni, hogy nem tudja elolvasni a lapot...*
- Ne olvassam fel?
*Vigyorodik el halványan. Azonban ekkor René elkezd előkeresni valamit övtáskájában. Ugyan már az előbb is sejtette, hogy beszélgetőtársa valószínűleg távollátó, mégis meglepődik, amikor felveszi végül a szemüveget... Néhány másodpercig furán mered a másikra, majd észbe kap, és ismét körülnéz a helyiségben, hogy leplezze előző bámulását. Az a szemüveg ugyanis határozottan jól áll Renének... Bár ezt semmi pénzért nem lenne hajlandó elmondani neki.*
- Remélem, ezt nem gondoltad komolyan.
*Vigyorog továbbra is, miután hangosan felnevetett az újabb közhelyet meghallva. Ekkor szólal meg ismét a pincérlány, az után érdeklődve, hogy kérnek-e valami süteményt is.*
- Köszi, de én egyelőre nem kérek semmi mást...
*Válaszol, miközben abban reménykedik, hogy René majd kifizeti az ő rendelését is. Saját pénztárcáját ugyanis a raktárban hagyta...*

Olyannyira megtetszett, hogy ilyen hirtelen kitisztult a világ előttem, hogy úgy döntöttem, ha már egyszer felvettem, nem veszem le még egy darabig a szemüveget. Így még Shun piercingjeit is rendesen láttam, már nem tűntek egyszerű maszatnak, az meg külön öröm volt, hogy úgy tetszett, sikerült végre megtörnöm a fagyos hangulatot, mert Shun elég jól mulatott az ezek szerint egyértelműen túljátszott mondatomon.
Miután leadtam a rendelést, a pincérlány még felsorolt egy halom süteményt, mint választási lehetőség. Shun ugyan élből elutasította, de láttam az arcán, hogy szívesen megenne egyet. A pincér már ment volna elkészíteni az italokat, úgyhogy gyorsan utána kiáltottam.
- Elnézést, kisasszony! - kaptam föl a kezem, miközben félig felegyenesedtem a székről. Mikor észrevette, hogy jeleztem, gyorsan visszaszaladt a tálcával a kezében. - Bocsánat, hogy így visszarángatom, de a hölgy szerintem nem gondolta át teljesen ezt a süteményes dolgot. - Magyaráztam meglepően szelíden, miközben a szemem sarkából észrevettem, hogy Shun riadtan rázza a fejét, és hadonászik az egyik kezével. Alig bírtam visszafogni magam, hogy ne nevesem el magam hangosan, így is a kezemmel kellett eltakarnom széles vigyoromat. Pár mély lélegzet után már úgy éreztem, hogy ura vagyok a helyzetnek, így Shun felé fordultam.
- Kérlek, egy süti még nem a világ.. A szívemre venném, ha most nem ennél, úgy, hogy a napnál is világosabb, hogy érdekelne a dolog. - Fürkésztem mosolyogva Shun kicsit zavart arcát. Ahogy vacillált kimondottan aranyos volt, annak ellenére, hogy az elején mennyire próbálta magát tartani a jégkirálynő szerepkörhöz.
- Különben is, időnk az talán még csak van, legalábbis remélem, hogy nem a lehetőségre vársz, hogy mikor slisszolhass meg.. - Néztem sandán vigyorogva a még mindig töprengő lányra. - Meg aztán, a neveden kívül nem sok mindent tudok rólad...

*Miután megunta a Hueco Mundoban töltött semmittevéseit, úgy döntött, átmegy az emberek világába, egy kicsit körülnézni. Még reggel volt, az utcák még néptelenek voltak. Még csak most kezdett ébredezni a város. De már néhány közért, és üzlet azért nyitva volt. Egy plakát mellett elhaladva megtorpantam. A plakáton ez állt:
Karakura Teaház
ct: Momichi Kitsune
~Kitsunének lenne teaháza? Nem is említette~
*Még elolvastam, hogy hol is találom a teázót, majd elindultam arra felé, kissé sietősen. Nem figyeltem a körülöttem lévőkörnyezetre, csak mentem. Hamar odaértem. Láttam az ajtóból, hogy két vendég van, egy vaizard, ha jól érzékeltem, és egy másik espada, de furcsa, őt még nem láttam. Őket épp Kitsune szolgál ki, és egy másik alkalmazott, épp akkor ment be a konyhába. Benyitottam és az ajtónál lévő csengő rögtön megszólalt*
- Konnichiva Kitsune-chan!
*üdvözöltem, egykori Espada társamat., majd leültem a pulthoz, az egyik bárszékhez. Megvártam, míg Kitsune felveszi a rendelést. Addig átnéztem mik is a kínálataik*

//Parkos eset pt. 2//

- Ki nem gondolt át és mit...?
*Kérdezi érdeklődve, amikor René visszarendeli a pincérlányt. Aztán végül leesik, hogy a "hölgy" megnevezés kizárásos alapon neki szólhat, mivel egyelőre nincs más rajtuk kívül a helyiségben. Riadtan rázza meg fejét, hogy márpedig nem kér semmiféle sütit, közben pedig a nyomatékosítás végett fél kezével hadonászni is kezd. Aztán rögtön be is fejezi a tiltakozást, amint észreveszi, hogy René elvigyorodik ezen.*
- Hát jó... Gondolom, úgyse hagynál békén addig ezzel, amíg nem kérek...
*Sóhajt fel beletörődve, majd Kitsune felé fordul.*
- Egy kis aprósüteményt kérnék.
*Mondja végül zavartan mosolyogva, miközben szórakozottan megigazítja egy-két fülbevalóját, és ismét végigsiklik tekintete a helyiségen. Ekkor érkezik meg két másik vendég is, kis késéssel. Biztos ismerik egymást, legalábbis Shun ezt szűri le viselkedésükből... Alig láthatóan biccent feléjük üdvözlésként, amennyiben a két ismeretlen is errefelé pillant.*
- Hm? Úgysincs más dolgom...
*Jegyzi meg, amikor eljutnak tudatáig René szavai, és a másik szemébe néz.*
- Mintha te többet árultál volna el magadról...
*Vigyorodik el végül, és alaposan figyelni kezdi beszélgetőtársának arcát, annak esetleges reakciói után kutatva.*

*érdeklődve néztem végig, ahogy előbb az egyik vendég - mint később kiderült Zel - felrántja Kitsune szoknyáját, majd viharsebesen, az eddig a pult mögött lévő kiszolgáló leteríti a férfit. Persze, ezt azért nem kellett volna, de mikor Zel felállt, Kitsune gyomorszájon vágta. Elmosolyodtam*
~Tipikus Kitsune...~
*visszajött az alkalmazott a pult mögé, majd elém rakott egy itallapot*
- Tessék hölgyem...
*hosszasan tanulmányoztam, milyen teák állnak rendelkezésemre...hála sok fajta volt*
- Mh, kérek egy...egy...egy...erdeigyümölcs teát! És kérhetném nem cukorral, hanem mézzel?
*mikor már ment volna el a konyhába, még utánna szoltam*
- és kérnek egy kis áfonyás sütit is!
*mosolyogtam rá kedvesen*

*Ez egész egyszerűen nem lehet igaz....* - Temettem arcom a tenyerembe, amikor ismételten hatalmas zörejre lettem figyelmes. Oldalra biccentettem fejem, így éppen kiláttam a boxból a pult felé. Két új vendég érkezett, a változatosság kedvéért újabb két arrancar. *Úgy látszik Aizen keze már belelóg a bilibe, hogy ilyen csőcseléket kénytelen foglalkoztatni. Bár a lány egész helyes, de az a perverz idióta..... Legszívesebben egy mozdulattal eltörném a kezét, de most nincs kedvem a fesztiválhoz..* - Futott át az agyamon, és ahogy kifújtam a levegőt, igyekeztem ignorálni ezeket a bosszantó alakokat.
Shun fürkésző tekintete rángatott vissza a földre. Nem tudtam megállni, hogy ne mosolyodjak el azon, ahogy nézelődik a teázóban, és közben az ékszereit piszkálja.
- Mintha te többet árultál volna el magadról... - mondta kis késéssel előző mondatomra reagálva.
- Nem szeretek fölöslegesen szövegelni, szívesebben hallgatnálak téged... - Mondtam a szemébe nézve, miközben szórakozottan babráltam az egyik kezemmel az öngyújtómat.- ... De mivel úgy látom, bármibe bele tudnál kötni... Arrancar vagyok, privaron espada, vagy mi is a szakszerű megnevezése jelenlegi állapotomnak... De ezt valószínűleg már tudod. Olyan száz éve hagytam el Las Nochest és most a földön élek, a városba is csak ma érkeztem. Eddig utazgattam... Szégyen bevallani, de nem csinálok semmi érdemlegeset egy jó ideje. Most pedig ha megkérhetlek, mesélj inkább te, biztosra veszem, hogy nincs ennyire ingerszegény életed. - Fejeztem be kissé keserűen, miközben továbbra is az öngyújtóval játszottam.
Félelmetes volt ráeszmélnem, hogy valójában csak lézengek, amióta elkerültem Hueco Mundobol. Nem szerettem beismerni magamnak, de Aizen tönkretette az életemet, amikor felbukkant Las Nochesben, és a helyemre egy talpnyaló kutyát ültetett. Aznap olyat tett, amit még soha, senki azelőtt és azóta sem: beletaposott a becsületembe, és megkérdőjelezte a létjogosultságomat.
Kissé megkeményedett az arcom ahogy erre gondoltam, úgyhogy igyekeztem azt a patkányt kihessegetni a fejemből. Nem tudom, Shun vajon észre vette, hogy elkalandoztam, mert még mindig ugyan olyan szórakozottan babrálta a fülbevalóit...

//Parkos eset pt. 2//

"Nekem viszont nem szokásom elmesélni az élettörténetemet mindenkinek, akinek tudom a nevét..." - Vágná rá rögtön, amikor meghallja René válaszát. Azonban mégsem teszi ezt meg, maga sem tudja, miért...
Figyelmesen hallgatja végig René "bemutatkozását", és emiatt rövid úton ejti is előző gondolatmenetét. A Privaron espada megnevezésre figyel fel különösen - ezek szerint nem valami sokadrangú alak volt Las Nochesben a másik... Kis időre elgondolkozik, hogy vajon miért döntött úgy, hogy otthagyja lakhelyét. René arcának apró változását is észreveszi, mert épp akkor pillant ismét rá. Nem lehet túl jó véleménnyel az ottaniakról...*
- Értem... Gondolom, már rájöttél, hogy én meg vizard vagyok... Száz éve rúgtak ki Seireiteiből néhány társammal együtt, ahol az egyik osztag hadnagya voltam. Eredetileg ki is akartak végezni mindannyiunkat, amikor kiderült, hogy a hollow-k erejére tettünk szert...
*Gondolkozik el egy pillanatra, ahogy eszébe jut ismét az az éjszaka, amikor a rejtélyes eltűnéseket vizsgáló csapat után szökött. Máig sem tudta eldönteni, hogy most tulajdonképpen ez hiba volt-e vagy mégsem... Bár jelenleg határozottan úgy érzi, mégis megérte annyit szenvedni. Így sokkal alaposabban megismerte a többieket, és rájött arra is, hogy működik valójában Seireitei... Ahol inkább szó nélkül kivégzik a fél vezéri kart, hogy eltüntessék őket, mintsem megpróbálják a saját javukra fordítani a következményeket...*
- ...Most pedig ha megkérhetlek, mesélj inkább te, biztosra veszem, hogy nincs ennyire ingerszegény életed.
- Eltaláltad... Képzeld el, milyen lehet, amikor vagy tíz teljesen különböző ember él összezárva már lassan száz éve... Többek közt idegbetegek, a béke és nyugalom megszállottjai, fogkrémreklámok, könyvmolyok...
*Mosolyodik el halványan, ahogy megemlíti társait. Teljesen különbözőnek tűnnek, azonban egy közös kapocs mindannyiukat elválaszthatatlanul összeköti...*
- Azért az utazgatás sem lehet annyira unalmas szerintem...
*Jegyzi meg végül, és ezzel próbálva rábírni Renét arra, hogy meséljen még.*

//Akito és Aya//

Yama apó, (szerinte -.-) sürgős ügyben hívatott Seireiteibe. El sem tudtam képzelni, hogy minek kellhetek én neki, erre kiderül, hogy azért kellett oda másznom, hogy segítsek szülinapi bulit rendezni a hadnagya tiszteletére. Komolyan, néha már kifekszek Yama apón… Ki nem nézi belőle az ember, hogy szülinapi partikon táncikál, meg vedeli a jó sok piát… Mivel már úgyis Seireiteiben voltam, úgy döntöttem, hogy meglátogatom az én édibédicukimuki babukámat, Akitot a 10. osztagnál, és elrángatom Karakura egyik legcukibb és legromantikusabb teázójába (*.*). Nagy nehezen, de rávettem, hogy eljöjjön velem teázni, de mielőtt elindultunk volna oda, előbb meg kellett látogatni Uraharát, hogy kérjünk az én mézesmackómnak egy gigait. Mert ugyebár elég hülyén festene, ahogy Akito baba pohara lebeg… Gyorsan megérkeztünk, hiszen nem messze van az egész Urahara üzletétől. Amint beléptünk, én máris valami jó és nyugis helyet kerestem szemeimmel.
- Babuciii~ Menjünk oda~~.
Mutogattam hevesen a teázófülkék felé, majd felrángattam a második emeletre, a kezénél fogva, de nagy sajnálatunkra mindegyik fülke foglalt volt, így kénytelenek voltunk levonulni az egyik eldugott kis sarokba. Kárpótlásul, amiért ennyit rángattam kapott egy puszikát a pofikájára, hadd piruljon az én édibéditündibündicukimuki bogárkám.

Miután befejeztem rövidke monológomat, Shun következett. *Mindig is tudtam, hogy milyen undorító népség ez a shinigami banda, még a sajátjaikkal is végeznének..* - Futott át a gondolat az agyamon, de jobbnak láttam magamban tartani, mert láttam a lány arcán, hogy bármennyire próbál is megszabadulni a múltjától, még igen is kötődik hozzá.
- Hát, úgy tűnik mindketten kivert kutyák vagyunk.. - Sóhajtottam egy nagyot egy bágyadt mosoly kíséretében, majd előkotortam a cigarettámat. Először Shunt kínáltam majd én is rágyújtottam, miközben tovább hallgattam a lányt.
-Képzeld el, milyen lehet, amikor vagy tíz teljesen különböző ember él összezárva már lassan száz éve... Többek közt idegbetegek, a béke és nyugalom megszállottjai, fogkrémreklámok, könyvmolyok... - Mondta miközben talán észre sem vette, de egy halvány mosoly bujkált a szája szegletében.
Irigyeltem, mert bár nem vagyok egy kifejezett társasági lény, vágytam volna néhány nagy beszélgetésre, és nem csak egyszerű idegenekkel, akikkel útjaim során hozott össze a sors, hanem régi barátokkal, akiknek nem is kell igazán mondanom semmit, hogy megértsenek. Valamilyen különös oknál fogva hasonlóképpen éreztem magam most is. Lehet, hogy csak az keltett bennem ilyen érzést, hogy Shunnal elég hasonló a múltunk egy szempontból, de úgy éreztem, mintha a lány átlátna a páncélomon, amit oly sok év alatt fejlesztettem beton keményre. Kicsit el is szégyelltem magam, hogy így megnyíltam, ezért elhatároztam, hogy ezentúl kissé távolságtartóbb leszek.
- Azért az utazgatás sem lehet annyira unalmas szerintem... - Ösztönzött Shun, hogy folytassam a mesélést, de nekem már nem sok kedvem volt hozzá. Hirtelen úgy megharagudtam magamra, hogy legszívesebben felálltam volna egy szó nélkül, és elvonultam volna valami árnyékos zugba, hogy belemerülhessek egy jó könyvbe.... De maradtam.
- Igen, elég sok szép helyet láttam, és rengeteg olyan dolgot tapasztaltam, amire nem volt lehetőségem életemben... *De mit ér az egész, ha csak a magam szórakoztatására teszem amit teszek..?* - Fejeztem be gondolatban a mondatot, majd összeráncolt homlokkal néztem körbe a teázóban, hogy a gondolataimat normális vágányba terelhessem, és ekkor vettem észre egy rózsaszín fánkokat ábrázoló naptárt a falon.
- Nemár.... - kezdett el hevesen rángatózni a szemöldököm, miközben riadtan meredtem a naptárra. Arra se nagyon eszméltem föl, amikor a pincér meghozta az italokat, és Shun sütijeit.
*Mi jöhet ma még?!?* - mormoltam magamban elborzadva.

//Akito és Aya//

Amint letettük a popsinkat, máris jött a pincér az étlappal egyetemben. Csak pislogtam, mikor elkezdte elhadarni a szokásos üdvözlőszöveget. Miután átnyújtotta az étlapot, már el is viharzott, már csak az kellett volna, hogy kondenzcsíkot is húzzon, akkor bizti, hogy hátast dobtam volna. Mézesmackó gyorsan eldöntötte, hogy mit szeretne, de én elég sokáig rágódtam azon, hogy mit kéne a sok finom süti, és tea közül.
- Mi az, cica? Nem megy a választás?
Hallottam macika hangját, amire azonnal felkaptam fejem, és kicsit bambán pislogtam rá.
- Hát nem igazán… Olyan sok finomság van…
Nyavalyogtam, majd hirtelen megpillantottam a kedvenc sütim nevét az étlapon.
- Meg van! Baracktortát kérek!
Azonnal csengettünk is a felpörgetett pincérért, aki a másodperc tört része alatt képes volt kihozni a sütet, és az én édibéditündibündinyuszkómuszkómicimackóm is megkapta a teácskáját. Azonnal elkezdtem enni a sütit, és már az első falat után éreztem, hogy ez eddigi életem legfinomabb baracktortája.
- Ezt neked is meg kell kóstolnod, macika!
Vágtam le egy darabot, és nyújtottam a szája felé a baracktortás villát.
- Mondd, hogy ááá…

//Parkos eset pt. 2//

- Na igen...
*Könyököl az asztalra elgondolkodva, majd állát tenyerébe támasztja, és maga elé mered. Az utóbbi percekben már egyáltalán nem is foglalkozik a többi vendéggel, az újabb érkezőkkel vagy éppen magával a teázóval... Aztán hamarosan orra előtt megjelenik egy doboz cigaretta, amivel René kínálja meg. Enyhén bandzsítva pillant a dobozra, majd kivesz egy szálat, és ő is rágyújt saját öngyújtóját előkotorva.*
- Köszi.
*Ül ki ismét egy apróbb mosoly arcára. Ez azonban egyáltalán nem gúnyos beütésű, mint az előző volt, amikor "lakótársairól" beszélt...
Aztán meglepve néz Renére. Mintha kicsit megváltozott volna a viselkedése, amikor arra kérte, meséljen az utazásairól...*
- Nem fontos beszélned róla, ha nem akarsz...
*Kezd el szabadkozni, amikor észreveszi az előző reakciót, de a további magyarázkodást belé fojtja az, hogy René mégis elkezd mesélni. Ezalatt a rendelések is megérkeznek, így Shun nagyot kortyol a kávéból.*
- Történt valami...?
*Néz a naptár felé és kicsit hunyorítva igyekszik kisilabizálni a dátumot. Április elseje... Mi is van akkor? Ja, igen, az emberek a bolondok napjának nevezik ezt, vagy mi... De azt nehezen tudja elképzelni, hogy emiatt pánikolt be René annyira. Shun pedig reménykedni kezd abban, hogy Hiyoriék nem pakolták tele semmiféle "meglepetéssel'' a raktárat, erre a napra való tisztelettel...*