Karakura Teaház

Tárgy: Re: Karakura Teaház Hétf. Okt. 29, 2012 10:46 pm

[Join]

Kétségtelenül elég sok minden nem ölhette meg Jii-sant, mivel kifejezetten furcsa személyiség. Megkísérlek ugyan egy erőltetett vigyort kifacsarni magamból a számomra egyáltalán nem értett poén kedvéért, ám amikor arcizmaim rángatózásba kezdenek, inkább felhagyok ezirányú próbálkozásaimmal. Kissé ellentmondásosnak érzem gondolatmenetét, hiszen tisztában van a shinigamik és a lidércek létezésével, tudja, hogy vannak olyan lények, akik az átlagos emberek felett állnak, átkísérik őket az úgynevezett túlvilágra vagy örök éhségre kárhoztatva Hueco Mundo sötét sivatagában a hozzájuk hasonlók között bolyonghatnak. Ebből adódóan nem hinni egy még felsőbb létformában, mely esetlegesen irányíthatja létezésünket, nos, botorság. Sosem hittem az eleve elrendeltségben, azonban azzal mindig is tisztában voltam, miszerint többre vagyok hivatott a Nanabantai vécékagylóinak súrolásánál. A felsőbbrendűben való hit, nevezzük ezt most vallásnak, nagyrészt a társadalom alapját képezi, lefektet olyan normákat, amiknek köszönhetően nem uralkodik káosz a világban. Szükség van rá, legfőképpen a rend miatt. A halálistenek sem képezik a jéghegy csúcsát, felettük is van egy meghatározhatatlan entitás, esetleg egy fogalom, amit Lélek Királynak hívnak. Nem találkoztam még olyannal, aki látta volna szemtől szemben, ám amilyen hévvel igyekezett mindenki megakadályozni Aizent az Ouken elkészítésében, biztos nagyon fontos lehet. Példának okáért irányítja a körforgást, ami nélkül minden dimenzió pusztulásra lenne ítélve. Természetesen az öreg csak felszínes információkkal rendelkezik a valóságról, a későbbiekben minden félreértést el fogok simítani. Jó pap is holtig tanul!
- A béke talán nem olyan megfoghatatlan kép, mint az Isten? – szúrok oda még egyet utoljára, majd hátradőlve megiszom teám maradékát. – A felvetett kérdés teljesen jogos, azonban van egy remek válaszom rá! Esetünkben Én képes vagyok megvédeni az Ön által kiadott tudást, míg ez fordítva már nem kifejezetten állja meg a helyét. S valóban, ha akartam volna, feleennyi idő alatt kiszedem magából érdeklődésem tárgyát… Mégis, nem kellemesebb vérontás nélkül megoldani egy problémát?
Biztos az, habár részemről az agresszív véleménycserét preferálom, az valahogy jobban összekapcsolható a mentalitásommal. Viselkedésemből nem túlzottan nehéz kiolvasni érdektelenségemet más Rólam alkotott véleményével kapcsolatban, igencsak minimális azoknak a száma, akiknek szavára ténylegesen adok. Nevezhető ez már-már beteges méreteket öltő arroganciának, de képtelen vagyok olyanokat egyenlő félként kezelni, akiknek fogalmuk sem lehet a valós történésekről, csupán ostoba szemlélői a dolgoknak. Éppen kezdeném magam kifejezetten kényelmetlenül érezni testhelyzetem miatt, amennyiben tudom, ilyen sokáig fog gondolkodni, nem nyújtom ki felé kezem. Mindenesetre a végeredménnyel elégedett lehetek, hisz’ beleegyezik a csatlakozásba! Vonásaimon önelégült mosoly suhan át, újabb taggal bővült szervezetünk, ráadásul nem is akármilyen különlegességgel. Kifejezetten remekül ismerem a Seireitei viszonyulását a hollow-erővel rendelkező egyének irányába, nem esik majd nehezemre a magunk oldalára állítani őket, ha csak titokban is. Eme gondolatmenetből kiindulva nemtörődöm módon bólintok rá kérésére, halott szövetségesekkel nem sokra mennénk, hacsak valamilyen módon feltámaszthatóvá nem tesszük őket. Egykori katonaként minden bizonnyal nem lesz gondja az engedelmességgel, ám a Daitenshi soraiban ennél kicsit azért több kell, önálló gondolatok, gyors helyzetfelismerő és problémamegoldó készség. Másrészről ott van ugye a brutális méreteket öltő, nyers erő, azzal is el lehet érni ezt-azt, amennyiben valaki rendelkezik vele. Igazából az a tény, mely szerint megcsalhatta valamikor a múltban a feleségét, számomra érdektelen, ameddig nem tekint nőként a testvériségre és pártol el tőle. Az Arkangyalban betöltött szerepkör alól egyedül a halál az, ami felmentést jelent.
- Először is vegye fel a kitűzőt, amit korábban odaadtam. – szólalok meg vontatott hangon, miközben felállok, majd zsebemből néhány érmét szórok az asztalra. – Ne próbáljon megkeresni, úgysem járna sikerrel. Néhány napon belül ismét jelentkezem, addigra szedje össze, amit hozni szeretne. Nincs szükségem esküre, a szavak tovaszállnak a szélben, tetteket akarok látni! Lehetőség szerint a kint hagyott jelzéseit semmisítse meg, a nyomunkra vezethet néhány kellemetlenkedő alakot is. A mihamarabbi viszontlátásra, Vénember!
Gyors búcsúzkodást követően elhagyom a teaházat, lépteimet pedig a Fészek irányába kormányzom. Mivel egy olyan létesítmény alatt található, aminek biztonsági előírásai meglehetősen szigorúak, először egyeztetnem kell Hitomi-channal az újonc érkezését illetőleg. Homlokomat ráncolva igyekszem visszaemlékezni Jii-san valódi nevére, sajnálatos módon a névmemóriám mindig is ramatynak volt mondható, egyedül azokra szoktam emlékezni, akik valami nagy dolgot hajtottak végre. Elképzelhető, hogy a közeljövőben a vénség is ezek közé fog tartozni!

Tárgy: Re: Karakura Teaház Szer. Márc. 27, 2013 11:08 am

Délutáni tea
pm 7:34

Kora délután van, a Karakura Towni Teaház előtt állok, hogy mik akarok tenni? Amit minden normális, kulturált ember egy ilyen hely előtt állva, bemenni és inni egy teát. Viszont hogy hogyan kerültem ide? Nos ez tényleg egy jó kérdés.
Ezen a héten végig délelőttös vagyok. Szerencsére ma nem volt semmi hiba, amit javítanunk, korrigálnunk kellett. Viszont előző éjjel nem aludtam egy szemhunyásnyit sem, mivel a fogaskerekes mozgatást számoltam, hogy mekkora, mennyi, milyen anyagú, milyen minőségű fogaskerék kellene, ezek mekkora helyet foglalnának, mekkora lenne az energia, fordulat vesztesége, valamint mekkora lenne a költsége. Akár hogy is számoltam, méreteztem az este, a tiszta fogaskerék meghajtás hátborzongató magasságokba emelné a költséget, sajnos a fogaskerék egyedi gyártatása, mert naná, hogy nekem teljesen egyedi fogaskerekek kellenének, drága.
Annyira belemerültem a számolásba, hogy reggel csupán bent a cégnél volt alkalmam egy kávét meginnom, ami egyrészt nem volt se finom, se elegendő, hogy a tőlem megszokott lendületet vigyem bele a munkámba, ezért könnyen elbambultam, valamint néha-néha küzdenem kellett, nehogy elbóbiskoljak akár negyed pillanatra is.
A műszak végére már sikerült annyira újra felébrednem, hogy elkezdtem azon gondolkodni, hogy milyen módszerrel oldjam meg a láb mozgatását. Annyira belemerültem a gondolkozásba, hogy gyalog indultam meg haza, viszont Karakura Town-t még nem igazán ismerem olyannyira jól, ezért a bambaságomnak, a gondolataimban való elmerültségnek hála volt, hogy túl korán fordultam balra, vagy túl későn jobbra. Szó, mi szó némi gondolkodós, kóválygós néhány száz, vagyis inkább jó pár száz yard után találtam magam a teaházzal szemben.
Szóval így sikerült ide jönnöm. Mélylevegőt veszek, s benyitok a teaház ajtaján. ~Valami találkozó, vagy valakinek az ünnepsége van itt?~ Gondolkodom el, ahogy meglátom, hogy minden asztalnál ülnek, viszont az teljesen örömmel önt el, hogy a háttérben szóló kellemes muzsika valamilyen klasszikus japán zene lehet. Talán a levegőben kavargó tea illata miatt, vagy a kellemes zenehatásra teljesen megszilárdul bennem, hogy teát kívánnék inni, és még a kedvem is nyugodttá válik, vagyis olyan kellemesen ellazulós nyugodttá. Tekintetem végighordozom az asztalokon, s egy első látásra szimpatikusnak tűnő fiatalembert veszek észre, aki egyedül ül az asztalánál, ezért oda indulok hozzá.
- Greetings, Mister. – Köszönök rá. – Nem bántja, ha csatlakozom asztalhoz? – Erősen érződik a szavaimon az angolos akcentus, valamint, hogy még vannak hiányosságaim a nyelvben. Hogyha engedélyt kapok arra, hogy leüljek az asztalához a kabátomat a szék támlájára helyezem, azután a kesztyűimet levéve azokat az asztalra teszem. S ezek után a pulthoz megyek, hogy rendeljek egy jázminteát.
- Engedje, hogy bemutatkozzak. – Mondom, ahogy a rendelésből visszatérve leülök a férfiúval szemben. – A nevem Sakurai K. Steelheart. – Biccentek is, ahogy gondolom, hogy illik, s azután a kabátom belső zsebéből előveszem a jegyzetfüzetemet, s egy új, üres laphoz lapozok. Az ingem zsebéből a HB-s Rotringot előhúzom, s pár apró nyomás után előkerül a grafit betétje.
„Hidraulikus, pneumatikus, aktuátoros, mesterséges izmos, mágneses, szalagos mozgatás.” Írom a lapra angolul, vázlatosan felsorolva azokat a módszereket, amik az idevezető séta alatt az eszembe jutottak.
- Please, ne haragudjon, hogy kíváncsiskodom. Te mivel foglalkozik? – Kérdezem, mint idő kitöltés, ameddig a teámat ellenőrzöm, hogy eleget ázott-e, de még várnom kell pár percet.

Tárgy: Re: Karakura Teaház Vas. Márc. 31, 2013 8:43 am

Délutáni tea

Hajnali tíz órakor keltett egy osztagtársam, amiért örökké hálás leszek neki, ugyanis olybá’ kedvelt macskám, éppen a söreim közé mászott be, hogy azokon átverekedve magát tejhez jusson. Mikor szempilláim kinyíltak meg is hallottam az üvegek csörömpölését, és hihetetlen tempóval indultam a hűtőhöz. A háziállatom azonnal kikaptam és elhajítottam messze az említett kincsektől. Mivel egy macska mindig a talpára esik, így a büntetése nem is volt, oly’méretű, mint szerettem volna. Végül, úgy ahogy voltam egy szál alsóba másztam ki ajtót nyitni. Először nem is értettem, hogy miért vigyorog úgy a megbízott küldönc. Miután viszont megittam a reggeli söröm, s a mellékhelységben a tükröm elé keveredtem összeállt a képem.
Nem elég, hogy az arcszőrzetem összekeveredett a tőle különböző színezetű macska lehulló bundájával, de az arcom is tele volt karmolás nyomokkal. Nem volt más lehetőségem, mindenképpen mindenképp le kellett borotválnom, s mosnom a zavaró tényezőket. Miután pedig ez megtörtént továbbra is visszataszító arcomat nem tudtam, hogy lehetne meggyógyítani a mihamarabb, hogy a megadott küldetésre készen álljak.
A harci szerzeményeim viszont nem tudtam egymagam eltüntetni, így hát hihetetlen tempóval siettem a negyedik osztaghoz, ahol el is láttak pillanatok alatt. Számukra ez rutinfeladat volt a sok műtét között. Ezért tiszteltem is őket, mindannak ellenére, hogy a legtöbben semmirekellőknek tartják őket. Viszont a hozzám hasonlók, akik nem a mindennapos életért vívott harcban élik ki magukat, tudják, hogy, ha ők nem volnának a 13 őrosztag már rég megsemmisült volna. Hálátlan az ő feladatuk, de ezt el kell fogadni, s együtt kell élni vele!
Miután immár „harcra kész” állapotba kerültem, elindultam az Élők közé. Senkai kapumat akárcsak mindig, rögtön a célhoz irányítottam, ahol rögtön egy lélekkel találtam szemben magamat. Meglepett az aprócska kisgyerek jelenléte, alig lehetett valamivel több tíznél szegényke. Azonban látott a kölyök, s természetesen meg is ijedt. El szeretett volna szaladni, ahogy azt ilyenkor szokás, ám szerencsétlenül belegabalyodott a saját lábába, s elesett.
Egyszer régen, talán pont vele egyidős koromban, én is ugyanilyen szerencsétlen voltam. Családom elvesztésekor, minden dolog a feje tetejére állt. A világ, amelyben addig a napig éltem, hideggé, s idegenné vált. Mindenkit ellenségként kezeltem, nem bíztam senkiben. Ugyanakkor gyengének éreztem magamat, a világ legfeleslegesebb dolgának. Most talán a srác is hasonlót érezhet. Talán, ha egy kicsit bíztatnám, az a saját lelki világomnak is jót tenne. A kissrácot felemeltem a földről leporoltam és leguggoltam az ő magassági szintjére.
- Nézd, lehet, hogy most egy kicsit ijesztő vagyok, de nem akarok neked rosszat, ahogy senki más sem! Most biztos kétségbe vagy esve, hogy mi lesz veled, de ne aggódj, egy jobb világra küldelek, ahol az emberek kedvesek és segítő készek! Ne félj! - Ahogy a „küldeményt” továbbítottam a szívem megenyhült, ahogy azt sejtettem, már csak egy kis sör hiányzott a lelki nyugalmamhoz.
Így hát egy póttestet használva bementem egy kávézóba, ahol rendeltem, s helyet foglaltam. Számomra még épp akadt szabad asztal, ám amikor már a következő vendég érkezett, hozzám kellett csatlakoznia az úrnak. Úgy tűnt, hogy az úrfi, nem olyan szégyenlős, mint amilyennek elsőre tűnt. Kérdése pedig mély eszmefuttatásra kényszerített. Ha elárulom neki az igazi hivatásom hinni fog-e nekem, ha viszont hazudok, tovább fog-e kérdezősködni. Mindegy, végül is, ha hisz nekem, ha nem, úgyse tud rám komolyabb hatást gyakorolni. Miután ez a gondolat rendben lefolyt az „elmémben”, egy másik dulakodott mellé.
Mégis hogy beszéli ez a tag a japánt. Egyértelműen nem idevalósi, ez pedig elsőre kicsit felzaklatott. Másodjára belegondoltam, hogy ez nem jelent semmit. Ettől függetlenül ugyanolyan ember, mint én! Illetve mégse, ő még az eredeti életét éli, én pedig már a túlvilágit. Ráadásul, ettől még ugyanolyan jó, illetve rossz ember lehet, mint bárki más.
- Halálisten vagyok. – Felelem neki és várom a reakcióit, miután iszok egy kortynyi italt.

Tárgy: Re: Karakura Teaház Szer. Ápr. 17, 2013 4:13 am

Délutáni tea
pm 7:34

A teámra, hogy kiázzon, még pár percet várnom kell, s szóba elegyedtem vele, hogy ne tűnjek a férfivel szemben tiszteletlennek, hiszen mégis csak ide engedett az asztalához, bár az, hogy sört iszik egy teázóban némi kulturálatlanságot árul el róla, de erről nem ő tehet, nem minden iskola elvégzésével jár együtt a kulturáltság. Neutral

Úgy tűnik, hogy az egyszerű kérdésemre mégsem egyszerű a fiatalembernek válaszolnia, mivel igencsak hallgat. Ameddig várom a válaszát, közelítőleg meghatározom, hogy nagyjából mennyi idő elmúltán fog a teám iható hőmérsékletre hűlni. Ehhez megsaccolom a teám hőmérsékletét, ahogy a helység hőmérsékletét, azután a többi fontos adatot is szintén meghatároztam, s úgy a második számolandó értéknél elővettem a kalkulátoromat, aminek a segítségével könnyebben kiszámoltam minden szükséges értéket, s ezután már csupán az idevágó végképlettel meghatároztam, hogy csupán három percet kell várnom még, hogy belekortyolhassak, a már ihatóan meleg jázmin teámba. Valamint a tea kiázásához is nagyjából másfél percet kell várjak. ~Remélem nem valami hamisítványt, hanem tényleg élvezhető, finom teát rendeltem.~
Mire kiszámoltam a tea lehűlésének várható időtartalmát, az asztaltársam is kigondolta, hogy végre válaszol a kérdésemre, hogy mivel foglalkozik. Valami baj lehet az elméjével, vagy csak én nem tudok japánul, mivel úgy értettem, mintha azt mondta volna, hogy „shinigami”, vagyis halálisten. Hogyha ő az, akkor én valami lemezlovas vagyok, vagy talán egy skinhead motoros. A válaszára válaszolva valami ilyesmit kívántam mondani, s aztán támadt egy pont ide illő válasz, amit azonnal meg is osztok vele, mielőtt vagy a helyzet, vagy a gondolat elszállna.
- Jeah, Shinigami-san, én meg rocksztár vagyok. – Felelem neki olyasmi arccal, hogy „ne szórakozz velem, fiam”. Hirtelen olyan gondolatom támadt, hogy valami anime fan gyerekkel lehet dolgom, s így minden világossá vált, hiszen valószínűleg annyira rajong azért a meséért, hogy azt hiszi, hogy ő is a szereplői közül az egyik. – Fiam, az a rajongás, – folytattam a társalgást vele, – amit a rajzfilmed, vagy képregényed iránt érzel figyelemre méltó, viszont fogadj meg egy tanácsot tőlem. Mivel én is hasonló rajongó vagyok, mint te, csakhogy köztünk a különbség, hogy én a szakterületem iránt érzem, így én hasznos dolgokat tudok csinálni. Viszont az, amit te teszel, fiam, azzal csak tönkreteszed magad. Keress valami olyan dolgok, amivel hasznossá tudnád tenni magad, s arra fordítsad a rajongásod erejét. Higgyél nekem, így tényleg hasznos életet élhetsz majd, fiam, és még sikeres is lehetsz, hiszen az ilyen rajongásoknak hatalmas erejük van. Smile

A teámból kiveszem a teafüvet tartalmazó szűrőt, s az alátétre lehelyeztem. Már csupán még egy másfél perc, s végre megkóstolhatom. A lehűlésével csupán azért várok, mivel hogyha igazi tea, akkor az összes cseppjét élvezni kívánnám.

Tárgy: Re: Karakura Teaház Csüt. Ápr. 25, 2013 7:14 am

Délutáni tea

Valamiféle hasonló reakcióra számítottam beszélgető partneremtől, s ezért is válaszoltam, úgy ahogy. A legtöbb ember, a hozzám hasonlókat, egyértelmű őrülteknek hiszik, remélve, hogy semmiféle valóságalapja nincs a szavaimnak. Na, jó, igazból, fogalmam sincs az efféle dolgokról, s nem is számítottam efféle okításra, csupán nincs kedvem egy megfelelő sztorit kitalálni ezzel kapcsolatban. Hisz az olyan megterhelő és hosszú lenne, s még sört sem kapnék érte, más szóval túl bajos! Ami viszont valóban egyértelművé tette a döntésemet, hogy a férfi számomra, olyannyira közömbös, minthogy a macskám mit eszik otthon. Hisz, most összefutottam az úrral, s együtt elköltünk egy vacsorafélét, de a későbbiekben elképzelhetetlen, hogy össze fogunk futni. Nem leszünk egymásra semmiféle hatással, hiába beszél velem, úgy ahogy. A tanácsai számomra, még ha ismerné is valódi hátterem sem jelentenének többet egy csepp alkohol nélküli folyadéknál sem!
De nem is azért ülünk itt egymással szemben, hogy egymást elszórakoztatva, s eddigi életét kivesézve üssük el az időt. Csupán azért, hogy a megrendelt italokat, nyugodtan elfogyaszthassuk, még ha az asztalunkat egy vadidegennel kell megosztanunk is! Én pedig ennek megfelelően is cselekedtem, s belekortyoltam kettőt a sörömbe. Valamiért a lé most sokkal finomabb volt, mint egyébként. Talán azért, mert már jó rég nem ittam egy cseppet sem, az anyagból, amely oly’ boldoggá tesz? Vagy talán azért egészen más, az érzés, amit kihoz belőlem, mert egy élő testben vagyok, még ha az egy póttest is? Vagy talán az tenné mássá, hogy egy az átlagostól teljesen eltérő környezetben veszem magamhoz azt? Oly sok a lehetőség, s én oly tudatlan vagyok-e téren is, akár minden egyében!
Bár, az is igaz, hogy a tényből, hogy ezelőtt egy szót nem váltottunk egymással nem következik, hogy soha többé nem is fogunk! Talán a sör mindenható istene, döntött így, hogy nekem találkoznom kell ezzel az illetővel! Vagy talán, valóban csak a véletlen műve az egész incidens? Erre a kérdésre természetesen csak az tud válaszolni, aki a sorsomat alakítja. S bár ennek legfőbb alakítója, jómagam vagyok, ám rengeteg esetben cselekszem valami fensőbb erő hatására! Ez leginkább akkor következik be, amikor már oly mennyiséget ittam kedvelt italomból, hogy bódult állapotba kerülök, s az ez idő alatt történő eseményekre nem tisztán emlékszem!
Önuralom, sors, s isteni erő, ide vagy oda, én biz’ szóba elegyedek ezzel az úriemberrel. Történjen bármi is ezért! Vágják le fél karom, egyék meg az egyik szívem, vagy vonjanak meg tőlem sört! Na, jó, azt azért talán mégse kéne! Végül, a legrosszabb eshetőséget, figyelmen kívül hagyva, szólottam a sráchoz.
- Értem. – Ittam egy korty sört, mély levegőt vettem és folytattam. – De tulajdonképpen, kin is segítesz azzal, hogy az isten tudja milyen szakterületed felé való rajongásod alkalmával egyre több és több pénzt zsebelsz be? Egyébként pedig, bár nem látszik, biztos, vagyok benne, hogy idősebb vagyok, mint Maga, így kérem, tegezzen. A nevem Hidetada Nishigami! – Fejezem be, majd várom a következő lépését asztaltársamnak.

Tárgy: Re: Karakura Teaház Szer. Május 15, 2013 12:22 am

Délutáni tea
pm 7:34

Asztalpartneremről egyre jobban az a véleményem, hogy egy buta, haszontalan ember. Jobbommal megtámasztom államat, miközben hallgatom a reakcióját, kérdését. Bár az igaz, hogy ne árultam el se a szakterületem, se a szakmám, viszont meglehetősen tanulatlan módjára utal rá. Bár, hogyha úgy fogalmaznék, hogy alpári módon, akkor talán egy kicsivel közelebb lennék az igazsághoz. Viszont az egyáltalán nem igaz, hogy sokat keresek… Bár ezt igazából csupán az inercia rendszere válogatja. Hiszen vannak, akiknek évi kereslete sem éri el az és havi keresletemet. Viszont vannak olyan személyek, kiknek a havi keresletét az én évi keresletem nem éri el. Szóval, ez viszonyítás kérdése, hogy tényleg sok, több pénzt keresek, vagy sem.
Az, hogy idősebbnek mondja magát nem annyira meglepő, hiszen a keleti embereknél nyugati szemmel nehezebb megbecsülnünk a korukat. Ezt a kijelentését, mint tényt elfogadom, már nem firtatok ilyesmit, mivel megtanultam, hogy nem szabad, nem illik, illetve felesleges.
Elgondolkodó arccal nézek a férfiú felé. ~Maga…~ Ízlelgetem, illetve keresem a memóriámban, hogy pontosabban mit is jelenthet, hiszen, hogyha jól hallottam, akkor erre tette a hangsúlyt, vagyis fontos szerepe kell, hogy legyen. Megtaláltam, egy nem túl kedves, távolságtartóbb megszólítás volt, de ezen még egy kicsit sem tudtam felháborodni magamban, mivel az eddigi, kellemes zenét felváltotta valami modern, „könnyű zenei” vacak. Arcom elkomorult, s rövid ideig feledtem a velem szemben ülő ember iránt érzett, összes ellenérzésem, s enyhe megbotránkoztatás futott ki a számon.
- Shit. Hidetada-san, pleasem… kérem, most őszintén mond meg, miért kell elrontani a kellemes teázói hangulatot, ilyen – intek jobbommal felfelé úgy, hogy csupán az államtól emelem l a kezem, de a könyökömet nem emelem fel az asztal lapjától – szennyes zajjal?
Tartok némi szünetet, hátha válaszolni kíván a kérdésemre a fiatal, vagy mégse annyira fiatalember. Lehet, amennyire kulturálatlan, annyira kedveli ezeket a vackokat, s talán a véleményemmel ellentétes véleményt fog elmondani, de nem bánom, talán egy kellemes vita kialakulhat belőle, de hogyha szó nélkül hagyja, azt sem teszem szóvá, hiszen az ő dolga, ő tudja… remélhetőleg jól, hogy mit akar, mit gondol.
- Mielőtt kérdésére válaszoljak, kin segítek, előtte elárulom, hogy az MIT-n végzett mérnök vagyok. Egy mérnök feladat, hogy segítsen az emberek életén. Én gondolom így. Jelenleg egy itteni cég karbantartó mérnökének a segédje vagyok. Feladatunk, hogy a cég gépeit karbantartjuk, hibáit javítjuk, megelőzzük, hogy legyenek hibái. – Itt újabb szünetet tartok, hogy elgondolkozzak azon, hogy a velem szemben ülő férfiúnak elmondjam-e, hogy milyen magán projekten dolgozom, vagy sem? Pár pillanat alatt arra a következtetésre jutottam, hogy csupán burkolt megjegyzést fogok tenni, mind a keresetemre, mind az igazi munkásságomra. – A pénz, mit kapok, az a világ legszegényebb emberének vagyonához… viszonyítva sok, de a világ leggazdagabb emberének napi… keresletéhez képest, az én évi keresletem kevés. Valamint az igazsághoz tartozik, hogy az én szakterületem, amivel végeztem az egyetemen, az van robotics, cyborg technology. Én célom, hogy ezzel segíthessem emberek. – Ezután a tekintetem a teámra terelődik, amit két kezem közé fogok, s néhány pillanatig úgy tartok, miközben a háttérzajtól igyekszem elvonatkoztatni, hogy fülemmel Hidetada-sanra figyelhessek, míg ízlelőbimbóimmal a teára. Néhány lélegzetvétel után belekortyolok a teába. Egy mosollyal az arcomon, s örömmel a szívemben konstatálom, hogy érdemes volt várnom a kihűlésére, mert egy igazi, finom teához van szerencsém.

Tárgy: Re: Karakura Teaház Hétf. Jún. 17, 2013 11:32 pm

Délutáni Tea

Hmm… valamivel el kellene mulattatnom az időt, hisz, egyértelmű, hogy egy ilyen begyöpösödött alak társaságában semmi szórakoztatót nem találok. Így rám hárul a feladat, hogy kitaláljak valamiféle játékot, amivel elüthetem az időt, amit itt kell eltöltenem a söröm társaságában. Bár az ital önmagában is remek társaság, ám tekintve, hogy nincs szája, mellyel oly hatalmas bölcsességét megoszthatná velem, így finom izén kívül nincs sok haszna. Persze nekem ez is, épp elég a boldogságomhoz, ám most valahogy mégis többre vágyom. Lehet, hogy azért mert ez a férfi megfertőzött a tőlem távol álló gondolataival, vagy, mert egyszerűen egy ilyen helyre tértem be, ahova még részegen is csak hányni térnék be. Főleg, hogy efféle emberekkel kell megosztanom az asztalomat. De sosem szeretek ócsárolni, játszani szerettem volna valamit, de mégis micsodát. Esetleg megpróbálhatnám összeszámolni, hogy mennyit is ittam ma.
Ez nem is hangzik rosszul, hisz ez mindenképpen egy hosszas gondolatmenet lesz. Addigra pedig talán asztaltársaságom is észreveheti feleslegességét, s elmehet innét. No, akkor kezdjük is. Először is a reggeli kelésnél, ittam egy doboz sört, s egy feles pálinkát, amelyet még tegnap kaptam egyik szesztestvéremtől. Azután, miközben éppen a kerti sétámat végeztem, megittam kettővel, majd pedig elindultam erre a küldetésre, azonban még indulás előtt megittam egy üveggel. Valamint természetesen, mikor megérkeztem ebbe a világba, akkor is elfogyasztottam egy adaggal. Valamint még mielőtt betértem volna ebbe a félresikerült csehóba megittam még két aranyitalt. Aztán, mióta itt vagyok ez az első köröm. Ez összesen annyi, mint 8 sör és egy feles pálinka. Lehet, jobb lenne inni valami töményt is, hátha az meghozza a jókedvemet!
Lássuk csak az ajánlatot, s a gondolatomnak megfelelően az ártáblát kezdtem el erősen figyelni. Őszinte örömömre szolgált, hogy mindenféle alkohollal is el voltak látva, nem csak sörrel. Így pedig sikerült elnyerniük az enyhe szimpátiámat. Ennek ellenére viszont többet nem térek be ide, erre egy egész heti söradagom merem feltenni! Lássuk csak, mi a kínálat, vodkát, most nem, tequilát éppen tegnap ittam, pálinkát reggel, akkor legyen, mondjuk egy kis Jäger. De kellene mellé még valami. És akkor megpillantottam az én kedvesemet. Már idejét sem tudom, mikor ittam utoljára whiskeyt, talán a múlt hétvégén, fogalmam sincs. Minden esetre, most mindenképpen jól fog esni!
Magamhoz intettem egy helyesebb pincérnőt, akit már korábban kiszemeltem, s leadtam neki a rendelésemet.
- Egy feles jäger, ugyanennyi Old Combert, továbbá két üveg ilyen sört! – Miközben a sört említem, meglengetem előtte az üres üvegemet. Miután felírta a kért italokat, a férfihez fordultam. - Elnézést, folytassad nyugodtan! –Miközben pedig várakoztam a kellemes társaságra, hátradőltem a székemen, s a kezemben ragadt hasztalan dobozt figyeltem meg. Az ital 5%-os volt, amit keveselltem, de hát mit tehettem volna, csak nem hagyhattam itt társaságomat, s mehettem át egy jobb kocsmába!
A rendelésem megérkezett arcomra pedig rég nem látott mosoly került. Kezemet dörzsölgetve üdvözöltem cimboráimat, majd pedig azon kezdtem el agyalni, hogy melyikkel kezdjem a sort. Talán az lenne a legjobb, ha a két erősebb alkoholtartalmú italt egyszerre húznám le, s kísérőnek az egyik sört használnám! De az sem lenne rossz megoldás, hogy feles, sör, feles, sör lenne a sorrend. Oly hosszú a lehetőségek tárháza, s én csakis egyféleképpen tűntethetem el őket. Miért vagy velem ily kegyetlen, ó szörnyű világ! No, de nem halaszthatom tovább ezt az oly kellemes folyamatot! Ideje belevágnom a közepébe, mint valami jó írónak!
Egyetlen hirtelen indíttatástól vezérelve kezdtem el inni. Először a whiskyt, majd a jägert ittam meg, s utána megittam egy egész sört. Így pedig még maradt egy adagom. Felhőtlen boldogság köszöntött reám! Láttam a velem szemben ülő mozgó ajkait, ám a fülemig nem jutottak el szavai. Helyette inkább különböző kedves szavak másztak bele. „Akarsz inni még egy sört?” „Van egy felesleges söröm” „Nemrég vettem ezt a házi pálinkát, de nekem már nem kell!” S társaik hangoztak más-más hangnemben. Már-már elértem a spontán orgazmus szintjét, ám még nem voltam berúgva, s tudtam egy efféle helyen az ilyesmi nem illő!

Tárgy: Re: Karakura Teaház Kedd Szept. 03, 2013 8:43 am

Délutáni tea
pm 7:34

Mire befejezem a válaszom az előttem ülő már teljesen máshol jár. ~Részeges mihaszna suhanc.~ Kellemetlen grimaszt ejtek meg. Veszek egy mély levegőt, s vállat vonok. ~Elszórakoztatja magát, így nyugodtan…~ Hirtelen ötlet által vezérelve a papír fölé hajolok, s halk „Igen”-ek közepette levázolom a kinézetét, valamint leírom a működését, valamint a kellő információkat. Hirtelen jött ihletem erejét kihasználva, papírégető gyorsasággal végre elkészítettem a járássegítő robotváz vázlatát. Az áttételek, valamint az energiaforrás nem volt igazi kérdés, ellenben a kialakítás és működési rendszerével. Végeztem, így az ingem zsebébe tűzöm az íróeszközöm, s megkönnyebbült mosollyal hátradőlök. Teámat magamhoz emelem, beszippantom illatát, s a részegre emelem.
- Köszönöm, fiam. Kampai! – Belekortyolok a teába kétszer, utána az asztalhoz dőlök.
- Hála neked, fiam megláttam, hogy mire van szükség. Leírtam a mozgató rendszert, majd otthon számolgatok vele. Neked köszönhetem a gép lelkét. Egy önmagát irányító rendszer kell. Ez figyeli a terep, figyeli egyensúly és figyeli használó igénye. – A vázlatot felé fordítom, s közben rajta mutogatom a dolgokat. – Ezek itt és itt a giroszkóps, ezek felelnek egyensúlynak. Ezek itt és itt szimbolizál kamera, ezek figyelik terep hogyan néz ki. Ez itt irányítókar, a user ezt használ irányításra. Ez itt energi forrás, ez látja el energiával egész gép. – Lelkesen magyarázok, de nem elsősorban a fiúnak, hanem inkább magamnak. – Ez itt szimbolizál a gép lelke, agya, ez hangolja össze a kamera, a giroszkóp és botkormány jeleit, és tartja mozgásban, egyensúlyban önmagát. Az, hogy te, fiam tőlem leakasztottad magas és szórakoztatod magad, bár kultúra nélkül, mégis adtál jó ötlet. És amíg ezt írtam, rajzoltam eszembe jött egy egyszerű ötlet az áttételeknek. Ezt is leírtam, ezt fogom otthon számolni.
Újra hátradőlök, s mosollyal kortyolgatom a teámat. A „shinigamira” csupán fél füllel figyelek, hátha mégis meg tud szólalni értelmesen, bár ezt kétlem. ~Mitsuhide-san biztosan örülni fog, mikor a prototípussal elkészülök. Hogyha működő képes lesz, akkor újra munkába állhat. ~ Melengetem agyamban a kellemes gondolatot, hogy a nagybátyámnak, akinek sokat köszönhetek, végre ténylegesen segíteni tudok. Bár jómagam inkább egy robot lábat adna neki legszívesebben, viszont ahhoz egy fontos dolog hiányzik. Az a technológia, amivel el tudnám látni energiával, hosszabb távon, nem csak néhány percre, az még előttem ismeretlen. ~Bár talán egy gyufásdoboznyi fúziós-erőmű hatásos lenne. Viszont fúziós erőművet tudtommal még „rendes méretben” se állítottak üzembe. Szóval ez egyelőre még várat magára. :/ ~
Valami oknál kifolyólag kíváncsiság gyullad az agyamba. Vajon a fiúnak van hova mennie? Mert hogyha nincs, talán értesítenem kellene a hatóságokat, nem? Újból az asztalhoz hajolok.
- Hi-de-ta-da-san! – Kezdtem bele kimérten, szótagonként a mondandómba, s addig hajtogatom így a nevét, amíg rám nem figyel, s csak azután folytatom. – Ha-za tudsz men-ni va-la-ho-va, fiam?

Tárgy: Re: Karakura Teaház Hétf. Feb. 03, 2014 8:04 am

Délutáni Tea

Nem értettem, mire próbált célozni asztaltársaságom, legalább annyira nem, mint amennyire ő engemet. Ez pedig észrevetette velem, az eddig is nyilvánvalót, még hozzá, hogy milyen távol is állunk egymástól, két különböző két végéből egymásnak, s a hang, amely útra kél, a minket elválasztó erdőben vész el. Az erdőben pedig még jól meg is csócsálja néhány vadállat, s csak úgy eleve halott lehetőségként kerül ki a címzetthez.
A köztünk lévő különbséget pedig leginkább az előzetes ismereteinkkel tudom megindokolni. Nem hiszem, hogy az átlagos életét még mindig élő férfi, bármit is tudna, a halála után eljövő világról. Tekintve, hogy ő még semmit sem tud az én környezetemről, én pedig már elég ideje élek ott, hogy erről a világról, már alig tudjak valamit is. Levontam a megfelelő következtetést, hogy mindaddig, amíg az úr el nem halálozik, addig nem fogja megérteni, hogy miről meséltem én neki.
A jelenlegi helyzetünk pedig azt szüli, hogy egyikünket sem érdekli a másik fél gondolatai. Hiányzik belőlünk az egészséges ösztönzés, arra hogy foglalkozzunk a szemben lévővel. Bár benne megvan az a felsőbbrendűségi durvaság, bennem pedig a gyermeki alárendeltségi sikamlósság, s így egy remekbeszabott párost tudnánk alkotni, ugyanakkor nincs meg a közös gondolkodásmód, amivel ezt a lehetőséget kihasználhatnánk.
- A legjobb talán az lenne, hogyha egyetlen hang nélkül elköltenénk az ittlétünket, utána pedig, mintha semmi sem történt volna itt, elhagynánk ezt a helyet. – Utolsó szavait már nem is figyeltem, csak felhörpintettem a sörömet, s az asztaltól felállva fizettem a pultnál, utána pedig még egy utolsó pillantást vetve a furcsa férfira, s visszatértem a dolgomhoz.
Vegyes érzelmekkel távoztam, a rendkívül célorientált ember, minden bizonnyal mély nyomot hagyott volna bennem, hogyha hagytam volna. Nem, ez nem igaz, még ha szerettem volna, hogy általa változzak meg, a túlbuzgósága, s az érzése, hogy fontos, amit csinál, olyannyira rám nyomta a bélyeget, hogy számomra lehetetlen lenne őt célul kitűzni. Az a nevetségesen megingathatatlan elképzelése, miszerint munkájával ő egy nélkülözhetetlen munkát lát el, olyanná tette őt, mint egy gyermek. Ugyanakkor, ha egy olyan Nishivel találkozott volna, aki még él akkor, lehetett volna egy cseppnyi esélye, ám abban az esetben is reménytelen küzdelemnek tűnne.

Tárgy: Re: Karakura Teaház Pént. Feb. 14, 2014 7:29 am

Délutáni tea
pm 7:34

Azt nem tudom, hogy az asztaltársaságom szavait arcán nem látható élettapasztalata mondatta ki vele, vagy esetleg részegségében megbánta azt a döntését,mikor az asztalához engedett, viszont ezektől függetlenül, úgy éreztem, hogy igaza van. Talán azután, hogy megengedte, hogy leüljek az asztalához nem kellett volna társalognunk, csupán csendben, magunk italával törődnünk, a magunk gondolatát fejünkben tartva kellett volna az asztal két oldalán ülnünk. Egy gondolat merült fel bennem, hogy talán amiket mondtam, az zavarta, s amiatt érezte úgy, jogosan, hogy csendben, a másikkal nem törődve iszogassuk italunkat. Bár nem tartom kizártnak, hiszen világnézetünk között hatalmas szakadék tátong. Próbáltam segíteni, de ő talán félreértelmezett, s azt hihette, hogy zaklatni próbálom. Netán a miatt elégelte meg a társaságomat, mert lekezeltem? Nem akartam megsérteni, egyszerűen, csak nem tartottam olyan szintűnek, mint magamat. Viszont elment, szóval ezen már nincs mit változtatni. Egyébként is, hogyha nem lenne haszontalan, nem kezeltem volna le… azt hiszem. Nem baj, hogy távozott, a lényeg, hogy meg van a tervem, amivel nem túl magas jövedelmemből megépíthetem a járássegítő szerkezetet.
A teámat lassan kortyolom, s azon tűnődök, hogy miféle „halálisten”nek hihette magát a fiatalember. Bár nem voltam túl járatos az animék, mangák, visuel novelek világában, viszont emberszerű halálistent még sosem láttam. Talán valami régi, vagy kis népszerűségű film rajongója?...
- Haj… – Sóhajtok egyet, s gondolataimból kifújom Hidetada-sant. Nem az én életem, nem az én bajom. Mondattal, ami valamelyest ellentmond magamnak, de sikerül eltüntetnem a fiatalembert a fejemből. Próbáltam neki segíteni, de nem sikerült, így járt. Inkább Mitshuhide-sanra kell koncentrálnom. Pár korttyal kiürítem a csészémet, utána a pulthoz sétálok és fizetek.
A teaház előtt pislogok párat az égre, homlokráncolva nézem meg az időt a telefonomon.
- Hoppá! – Meglehetősen több időt voltam odabent, mint gondoltam volna. Megigazítom a kabátomat, és már el is indulok haza, Mitshuhide-sanhoz. A vázlat kész volt már a gépezetről, így már csak pár napos számolgatás után, úgy gondolom, hogy a rajzolást és a modellezést el is kezdhetem. Talán egy-két hónap múlva már a prototípus építésén fogok dolgozni. Feltéve, hogyha a munka mellett lesz elegendő időm rá. Idő! Megnyújtom kissé a lépteimet, mivel, mint villámcsapás jutott az eszembe, hogy ma én vagyok a soros a vacsorafőzésben, és hogyha nem sietek, akkor éjfélkor fogunk megint vacsorázni.

Spoiler:

Tárgy: Re: Karakura Teaház Kedd Május 27, 2014 4:45 am

Anya, lánya és még egy kis leányka
Találkozás Chiharuval

Szép reggelre virradt a mai. A nap hétágra sütött és az ismételten meleg volt már ekkor is, mintha csak nyár lenne. Mint ahogy az mindig is lenni szokott, én keltem utoljára a kis csapatból. Ma, is mint minden nap a vakító fény késztetett arra, hogy kénytelen kelletlen ki kellett kelnem az ágyból. Most is első dolgom az volt, hogy felhúztam a gyűrűm az őt megillető helyére, és bár álmos szemekkel, de most is egy mosollyal csodáltam meg az ujjamon a karika szerkezetet. Ezután utam az étkezőbe vezetett a reggelizőkhöz, akiknek mindegyikének adtam egy-egy jó reggelt, puszit. Persze mint mindig most is Kurisu volt az utolsó a sorban, akivel egy hosszas csók formájában köszöntöttük egymást, míg Akachi hangos fujjogással cukkol, amiért később kapott is egy barackot a fejére.
- Drágám, nem gond, ha ma Youku nem megy iskolába? – kérdeztem a nőtől, aki épp a konyhába sietett, hogy összerakhassa maguknak a bentokat.
- Mi? Miért? – fordult vissza kérdően rám pillantva, minek láttán tekintetét a felizzott gyűrűmre tereltem. - Oh… persze nem gond…
- Na, mit szólsz. Ma csapunk egy kis anya lánya napot rendben? – persze ezt hallva Akachi hamar felpattant a székére és kijelentette, hogy ő sem megy iskolába… ami persze nem jött össze, hisz miután Kurisu végzett az ebédek elcsomagolásában, hóna alá kapta a fiút és már indultak is az iskolába.
- És elmentek… Akachinak ma sem volt semmi esélye, anyu ellen hehe… – kortyoltam bele a kávéba. - Mond csak szeretnél ma csinálni valamit? – kérdeztem a szótlan leányzót a csésze lerakása közben. A lány elfordította az ablak irányába a fejét majd halkan megszólalt.
- Sétálni… – jegyezte meg röviden.
- Hmmm… rendben. Akkor, ha végeztél a reggelivel tegyél rendet magad után és öltözz át, redben. – mosolyogtam rá, mire ő csak bólintott egyet és felkapta két kézzel tányérját rajta a bögréjével és a konyha irányba indult.
- Karkötő… – állt meg egy pillanatra, miközben a csupasz csuklómra nézett.
- Oh, tényleg. Köszönöm, hogy szóltál.
Fél óra elteltével mindketten útra készen voltunk. Immár ott díszelgett a kezemet a lélekenergiát visszafogó szerkezet is ezzel elkerülve az emberek sorozatos kidőlését a közelemben. Csak bezártam az ajtót, majd kézen fogva elindultunk az utcákat róni.
- Hú, iszonyat meleg van már most is. Most biztos örülsz, hogy rávettelek, hogy a kimono helyett inkább yukatát viselj, ugye? – manővereztem az egy szem szabad kezemmel a számba egy szál cigarettát majd rágyújtottam. Így haladtunk sokáig, mely út során sokszor elmosolyodtam, mikor a karomba akaszkodó lánya folyton szorosan hozzám bújt, ha valaki szembe jött valaki.
Végül egy kicsinyke parknál tartunk pihenőt, miután a csöndes leányka figyelmét egy aranyos házimacska kelti fel, aki meglepő módon engedi, hogy megközelítse.
- Áh… jól van, játszogass egy kicsit vele… addig én leülök, ide… húúú, de jó hűvös van itt… – huppantam le egy zöldellő fa árnyékában álló padra, és művelet végén egy mélyet beleszívók az füstölgő pálcába. Majd egy kicsit bent tartva azt, lassan egyenletesen kifújtam a gomolygó füstöt.- Hmm… úgy néz ki már most elég intenzív a város lélekenergia aktivitása… – feleltem miután lehunytam a szemem és hátradőltem az ülő alkalmatosságon.
- Kíváncsi vagyok… ma vajon kapunk-e egy hívatlan látogatót? – jegyeztem meg kinyitva a szemem az ég felé bambulva, míg Youko a cicát simogatta.

Youko; Youko yukatája

Tárgy: Re: Karakura Teaház Kedd Júl. 29, 2014 5:00 am

Anya, lánya és még egy kis leányka

*Ez a hét is jól kezdődött, ismét el lettem küldve Karakurába, hogy tapasztalatot szerezzek, de egyúttal ügyeljek a városban leledző lidércekre is. Alig fértem meg a bőrömben, míg Kapitány néni elmondott minden fontos szabályt, amit be kell tartanom, hogy ne kerüljek bajba. Első és legfontosabb, hogy emberek előtt nem fedhettem fel magam. Míg egy shinigami néni megigazította rajtam a rám egy picit nagy felsőmet, addig én lelkesen figyeltem Kapitány nénire. Kaptam egy bentós dobozt is, benne harapnivalóval, hogyha megéheznék.*
- Viszont látásra, Kapitány néni! Hai, jó leszek! - *köszöntem el tőle mosolyogva a senkaimonnál, mielőtt beléptem volna. * - Ígérem, vigyázok magamra!
*Vidáman értem később földet egy karakurai villanyoszlop tetején. Ügyesen egyensúlyoztam, majd leugrottam egy ház tetejére. Az utam Uraharához vezetett, póttestért természetesen. Az óhajtott tárgy megszerzése után bele is bújtam, így látható vagyok az emberek számára is. Vigyáznom kellett arra, hogy mit is mondok. Hű, de izgi lesz ez! Magamban fellelkesülve vágtam neki az útnak. Mivel délután volt, ezért ellátogattam egy parkba játszani. Ott már volt egy felnőtt néni, meg egy kislány, aki egy cicával játszott.*
- Szia! Játszhatok veled? - *köszöntöttem a kislányt, aki hasonló korú, talán fiatalabb lehetett, mint én, de idősebb Suzu-channál.
Jelenleg szerettem volna, hogyha be tudok illeszkedni.* - Nemrég költöztem ide, és nem ismerek még senkit.
*természetesen, ha az Emberek Világába jöttem, mindig találtam ki valami fedősztorit arra, mit is keresek éppen ott.*

//Elnézést a hosszért, sajnos jelenleg csak ennyi futotta tőlem Sad

Legközelebb igyekszem hosszabban írni.//

Tárgy: Re: Karakura Teaház Hétf. Aug. 04, 2014 1:45 am

Anya, lánya és még egy kis leányka
Találkozás Chiharuval

Hűvös, de még így is meleg. Még a fa árnyékában is így éreztem. Persze látszólag ez Youko-t nem igazán zavarta. Bár szerintem, még ha zavarná, akkor sem mutatná ki. Mindig is ilyen volt, és nem hiszem, hogy ebből hamar kinőne. Persze nem gond, amíg fontosabb dolgokat nem hallgat el magáról.
Ismét az ég fel emelve az tekintetem próbálok meg kifújni egy füstkarikát. A karika sajnos nem jön össze, ami miatt kicsit összeráncolom a szemöldökeimet, majd újra beleszívok a cigarettába, hogy újra próbálkozhassak. Majd zajt hallok magam előtt, így ismét Youko felé pillantok.
- Gihh… Youko! – esett ki a számból a füstölgő szál amint felpattantam a padról és a lányhoz siettem. - Azonnal tedd le azt a mászókát! Nem megmondtam, hogy ne használd nyilvános helyen az erőd?! – tekintetem jobbra-balra forgattam, de láthatóan épp akkor szerencsére senki sem járt arra.
- De a cica… – mutatott a másik kezével a mászóka tetejére ahol a macska kuporgott és épp azon volt, hogy le ne essen. Még most is elképesztőnek találtam, hogy ilyen nagy fizikai ereje volt, mikor ilyen kicsi.
- Rendben, rendben… csak tedd le, majd én leszedem onnan. Csak tedd le… – szerencsére a lány hallgatott rám így visszatette a talajra a fa és vas építményt. Így aztán hamar leszedtem neki a macskát, majd visszaültem a padra.
- Huh… – igazítottam egyet a frizurámon mire egy hangra leszek figyelmes. Ahogy felemelem a tekintetem egy fiatal leányzót pillantok meg Youko-val szemben.
- Mmm… – kapta fel a macskát a földről, majd hátat fordított a lánynak.
- Eh… – nem tehettem mást, ismét felkeltem majd a lányokhoz sétáltam.
~ No, lám, kit fújt erre a szél…~ A lányhoz közelebb érve rögvest kiszúrtam a lélekenergia meglétét, ám látva, hogy nem egyenruhában volt, inkább nem tettem semmi meggondolatlant.
- Youko… az a cica nem a tiéd, ne sajátítsd ki magadnak… – guggoltam le a lány mellé és úgy néztem a szemébe. A homunkulusz leányzó végül visszafordult a shinigami felé.
- Játszhatsz… – mondta halkan, miközben felé nyújtotta a szegény cicust.
- Ne felejts el bemutatkozni… Ahogy tanítottam, rendben? – cirógattam meg a feje búbján.
- Konoe Youko… örvendek. – felelte ismét, halkan.
- Ügyes vagy kicsim. – dicsértem meg a leánykámat majd a halálisten felé fordultam. - Én pedig Karen vagyok, az anyukája. Egy kicsit zárkózott jellem nézd el neki, rendben? – feleltem majd felálltam, mivel a guggolás már kezdett igen kényelmetlenné válni számomra.
- És benned kit tisztelhetünk shi… kislány? – kis híján elszóltam magam, de hamar javítottam úgy döntöttem, egyelőre még nem fedem fel a tényt, hogy tudom micsoda.