Karakura Teaház

Tárgy: Re: Karakura Teaház Hétf. Márc. 29, 2010 2:53 am

// Egy finom tea mellett \\

- Semmiféle kísérletről nincs szó. Csupán szeretnék tőled venni egy DNS-mintát, fel szeretném térképezni az agyműködésed miközben a képességed használod, és magát a képességed is tesztelném, hogy kategorizálni tudjam. Persze csak akkor, ha beleegyezel. A vizsgálatra a lakásomon kerülne sor... úgy 10 percre lakom innen gyalog... körülbelül.
Hitomival egyszerre néztek ki az ablakon. Az eső már kezdett elállni vagy legalábbis az ablakon keresztül ennyi látszott.
- Szóval akkor DNS-mintát és pár vizsgálatot végzel el? Akkor az már megnyugtatóbb, csak tudod az emberekben benne van a tudósokkal kapcsolatos sztereotípia, hogy netán belénk nyúlnának, amikor csak nem figyelünk. -nevettem. - De szerintem te nem abba a kategóriába tartozol, inkább oda az őrült gonosz tudósok tartoznak. -Egy pillanatra megpróbáltam Hitomit elképzelni mint valami őrült tudós. Elég fura végeredménye lett.
- Nos? Velem tartasz?
- Persze, Sakai-san. Úgysincs semmi programom és az iskolába már nem megyek vissza. Nem akarom magam még jobban felhúzni. -Mosolyogtam vissza, közben felálltam és összébb pakoltam a táskám tartalmát, majd egy pénztárcát vettem elő belőle.

Tárgy: Re: Karakura Teaház Csüt. Ápr. 01, 2010 6:41 am

// Egy finom tea mellett \\

Hitominak nem volt sok kedve nevetni a lány viccelődésén. Nyilván próbálta valamelyest oldani a kissé nyomott hangulatot, de ha tudná hogy miért is tört össze, akkor lehet hogy nem próbálkozna vele, mert tudná azt is, hogy felesleges. Kicsit irigyelte, amiért olyan apróságokat tekinthetett nagy ügynek, mint mások véleményét. Némán bólintott, felhajtotta a teája maradékát és ő is szedelődzködni kezdett. Mikor látta, hogy Rosa pénztárcát vesz elő, finoman megérintette a lány kezét.
- Hagyd csak, a vendégem voltál. Ennyivel tartozom amiért velem tartasz.
Szólalt meg, majd a két ital ellenértékét és némi borravalót az asztalon hagyva elindult kifelé.
- Kövess, jobb lesz ha sietünk. Nem szeretnék még egyszer megázni.
Az ajtón kilépve felnézett az égre. Az eső valóban elállt, de még mindig elég csúnya fellegek takarták el a napot és a páratartalom is magas volt, szinte harapni lehetett a levegőt. Kétségtelen, bármikor rákezdhetett volna ismét. Egyik kezét kardigánja zsebébe tette, másikkal pedig a táskája övét ragadta meg, így indult el. Átvágott az üres úttesten, és lépteit megnyújtva fordult be az egyik mellékutcába. A vizes járdán tocsogtak a lépteik, végig kisebb-nagyobb tócsákat kellett kerülgetni. Többször hátrapillantott, hogy vajon Rosa tudja-e követni a tempóját. Fiatal volt, ráadásul táncos, bizonyára jó erőnlétben, szóval nem hitte hogy gondot okozna neki. Még néhányszor irányt váltottak, kanyarogva a békés utcácskák sűrűjében. Végül egy széles utcába fordultak be, aminek a végén egy ötemeletes, hófehér épület volt. Egy normálisnak tűnő, bár talán a szokásosnál kevesebb ablakkal rendelkező társasház, látszólag semmi nem utalt arra, hogy itt valami labor működhet. A kapun belépve tompán sárgálló falak és egy tágas, tiszta előtér fogadta őket. Hitomi a liftre rá se hederítve a lépcsőházhoz sietett, és a második emeletre vezette vendégét. A lépcsőforduló a folyosó közepétől kicsit balra esett, középen értelemszerűen a lift volt. A folyosó két végén mindössze egy-egy lakás volt, a ház méreteit tekintve igen tágas lakhelyekről lehetett szó. A falat zöld növények és nonfiguratív festmények díszítették. A fekete hajú lány a jobb oldali lakás felé vette az irányt, majd az ajtó elé lépve a táskájában kezdett matatni, nyilván a kulcs után kutatva. Úgy tűnt, nem találja, legalábbis a hosszú keresgélés mindenképpen erre utalt. Váratlanul Hitomi keze megállt, és egy nagy sóhaj szakadt ki belőle, ami méltatlankodó fejrázással párosult.
- Bocsáss meg egy pillanatra. Ne ijedj meg Smile

Mondta, azzal egy kék villanás kíséretében szó szerint köddé vált. Pár pillanattal később kattant a zár, és kinyílt az ajtó, amely mögött nem más állt, mint Hitomi.
- Kérlek, fáradj be.
Invitálta Rosát. Miközben cipőjét levette és a fal mellett található kis cipőtároló szekrénybe tette, magyarázni kezdett.
- Ha sietek, sose szoktam a kulccsal szórakozni. Néha előfordul hogy rosszul emlékszem arra, hogy aznap éppen hogyan is távoztam itthonról. Érezd magad otthon, mindjárt jövök.
Mondta, majd határozott léptekkel a lakás belsejébe sietett.

A következő posztot >>ide<< írd.

Tárgy: Re: Karakura Teaház Szer. Május 05, 2010 12:22 am

//Toborzás!!! Tamachi megy a businessbe Very Happy

//

Patt... patt... srrc. Így ropogott és sercegett a Djarum a számban. Tamachi Nazo mellettem állt az ablakban. Csendben voltunk mindketten. Talán ugyanarra gondoltunk. Seireitei. Fura érzés ébresztett mindkettőnket. Reménytelennek tűnt, hogy valaha is visszatérjünk oda. Egy támadást sejtettünk a háttérben már egy jó ideje. És végül eljött az utsó slukk a szegfűszeges ízesítésű cigarettának. Vessek véget ennek is? Nem. Kidobtam az ablakon, had égjen odakint is egy picit. Legalább arra a pár másodpercre. Vettem egy mély levegőt, majd elmásztam az ablakból. Levetettem ruháimat a boxerig, majd magamra öltöttem a különleges páncélzatomat. A felirat egyértelműen tükrözte a tulajdonságaimat. " Villámvándor Tamachi". Ez volnék én. Kardomat felcsatoltam, majd kihúztam az azt fogvatartó tokból. Némi reiatsu lobbant ki, és máris a shikai formájában volt Paragon.
- Egy hét múlva talán találkozunk-köszöntem el fivéremtől, és máris leállt az idő, és kiterjedt zanpakutom téruraló ereje. Testem szabad légnemű anyaggá változott, és lemérhetetlen sebességgel felhőként száguldozott át a másik világba. Oda mentem bizony. Oda, ahol a shinigami élik veszélyes életüket. Nekem is itt a szülőházam. Első úticélom a harmadik osztag kapitányának szobája volt. A tulajdonosa könnyekkel áztatott szemekkel aludt. Ez az arc. Ugyanez az arc volt az, amit még anno az álmomban láttam. Elfordítottam róla a tekintetem, majd a zsebembe nyúltam és a két levél közül az egyiket odadobtam neki. Bizonyára megérezte lélekenergiám, így gyorsan második célomhoz vetettem magam. Most Watanabe Yuusuke-sant kerestem meg. Egy leányzóval aludt. Felismertem őt, de nem érdekelt túlzottan. Megkerestem a kardját, és kihúztam. Mekkora erő volt ebben a zanpakutoban. Hangtalanul rákötöttem a boritékot amit hoztam neki. Elvittem a katana jellegű lélekölő kardot, és a házban eldugtam. Mivel érzik egymás jelenlétét, így tuti ő találja meg elsőnek. Levelmben a következő állt.

"Üdvözletem Tizedik osztag kapitánya!

A nevem Tamachi Yukezo, a Tamachi ház bukott tagja. Elkellett hagynom emiatt Seireiteit, és jelenleg Karakura városában tartózkodom. Tudok egy bizonyos társaságról, amiben a hajdani Nyolcadik osztag kapitánya, Sierashi Yuusuke is benne van. Tudomást szereztem puszta feltételezésimből, hogy annak a nyaklánc amit hord, köze van ehhez. Egy teázásra szeretném Önt meghívni Karakurába, és egy nyugodt diskurálásra. Ha elutasítja, arról tudni fogok. A holnapi nap délutáni harmadik órájára várom önt. Remélem elfogadja ezt. Az elfogatásom önöknek lehetetlen, így ne is próbálkozzon. Csak maga jöjjön.

További szép napot

Raiden Fuyuu Tamachi"

Pillanatok alatt már valahol Dél-amerikában landultam, és kerestem tovább feladatom első kulcsát. Az éjszaka több Hollow támadott meg, és két harmadik osztag beli katona. Teljesen üres tekintettel tettem harcképtelenné őket. Az éjszakámat itt töltöttem az erdőben. Amint a Nap éles fénysugarai felpattintották szemeimet, én azonnal visszateleportáltam lakásomba. Bemásztam a póttestembe, és kiöltöztem egy öltönybe. Fehér volt mindenem, kivéve a nyakkendőm. Ugyanis az kissé sárgás beütéssel tündökölt rajtam. Kardomat gondosan kabátom alá rejtve távoztam az épületből. A délelőttet ledolgoztam, mint minden tisztességes ember, de már 1 órára ott voltam a megbeszélt helyszínen.

Szokásos boxomban ültem az emeleten. Egy szál dohányos cső égett szám széléből. Kusza fehér hajam azonnal feltűnt mindenkinek. Egy gondosan megtömött kiwis vízipipát is kikértem. Vártam. Közben gondolkodóba estem, a következőkről. Nem éreztem csapdát. Én sem harcolni jöttem ide. Mikor kihozták a pipát, addigra elszívtam a cigarettámat. Még ajándék teát is kaptam a kedvencemből. Lassan 3 óra felé járt az idő...

Tárgy: Re: Karakura Teaház Csüt. Május 06, 2010 8:36 am

[Toborzás]

Bár ugyan már öt tagja van a Daitenshinek, egytől-egyig kiváló harcosokkal, nem árt a vrfrissítés még nálunk sem. Bármikor közbe jöhet valami, akármelyik pillanatban meghalhat bárki, emiatt nem éppen egy életbiztosítás belépni a Szervezetbe. Páran mégis megtettük, ki nagyravágyásból, ki tanulás céljából, de sajnos akárkit nem lehet csak úgy bevenni a Daitenshibe, mivel ez egy titkos társaság. Ezért is gondosan meg van úgymond "válogatva" az esetleges szóba hozható tagok névsora. Nem nagy lista, sőt, alig van rajta néhány név. Abból kell gazdálkodni, amink van. Szóba került már egy korábbi megbeszélésen egy esetleges új tag kiléte, de úgy néz ki, Ő előbb lépett, mint mi. Ez persze nem jelenti azt, hogy be is kerülhet a Szervezetbe, azt Mi, vagyis jelen esetben én döntöm el. Vagyok annyira erős, és talpraesett, hogy el tudjam dönteni valakiről, hogy megfelel e az elvárásoknak, vagy sem. A levél, amit reggel a lélekölőmön találtam, miután vagy 10 percig kerestem, immáron az irodám kandallójában található hamu formájában. Nem lett volna tanácsos, ha meg hagyom, mivel terhelő bizonyítékként hat rám, és leleplezhet, amiből valószínűleg kivégzés lett volna. Így reggel, miután bementem az irodába, rögtön meg is semmisítettem az üzenetet. Pontosan tudom, hogy ki írta, és azt is, hogy mit követett el, ennek ellenére nincs okom félni tőle, és arra pedig végképp nincs okom, hogy többed magammal menjek. A Seireitei egyik legerősebb tagja vagyok, messze túlszárnyalva sokakat, ezért nem kell tartanom egy dezertőrtől. Amúgy sem hiszem, hogy rám támadna, nincs oka rá. Az időpont ideális, magam sem találhattam volna ki jobbat, a hely pedig tökéletes. Shinigamimentes övezetben, egy kellemes helyen. Valóban kellemesebb találka lesz, mint az enyém volt Yuu-channal. Mint ilyenkor szokásos, a délelőttöm teljesen szokásosan telik. Az irodámban tartózkodok, aláírogatom a papírokat, amit a Hadnagyom nyom az orrom alá, majd délben egy kellemes, romantikus ebéd Menyasszonyommal, és vissza az irodába. Semmi nem utal arra, hogy délután a "másik életem" kerülne előtérbe, és egyfajta kettős ügynökként tevékenykednék. Szóval továbbra is végzem normálisan a munkám, majd pontosan 14:00kor átvedlek a póttestembe, és elindulok a Senkai kapu fele, hogy teljesítsem a délutánra kiszabott járőrözési utamat. Magam intéztem így, Kapitányként megtehetem. Ruhám így póttestben is ugyan az marad, én azt az elvet vallom, hogy a shinigami ruha és a kapitányi haori tökéletesen megfelel, bármilyen eseményre is megyek, mivel jelzi a rangom. Ahányszor így jártam Karakurában, egyszer sem szólt be érte senki, és ez után sem fog. Egy Daitenshi amulett már a zsebemben pihen, arra az esetre, ha szükség lenne rá. Még semmi sem biztos, ez csak egy megbeszélés. Nem támasztja alá, hogy az illető valóban bekerül e a Szervezetbe. Hamarosan átlépem az átjáró Karakura felőli végét, és már egy park pázsitját koptatja lábam. A jelzett időpont előtt 5 perccel végül belépek a teaházba, és tekintetemmel elkezdem pásztázni a helyiséget az alak után. Nem kell sokat keresgélnem, mivel elég feltűnő Yuke. Ez egyből mehetne egy mínusz pontnak, hisz nem kéne ennyire kihívóan kiöltöznie, de mindegy, kisebb gondom is nagyobb most ennél. Magabiztosan indulok meg a box felé, majd mikor odaérek, helyet foglalok az ex-shinigamival szemben.
- Korán van még a vizipiához. - nyújtom oda kezem egy kézfogás erejéig. Attól függetlenül, hogy miért vagyunk itt, még meg kell adni a módját a dolgoknak. Kellemesebb így eltölteni az időt, mint ha hadakoznánk. Mielőtt belekezdenék a dologba, zsebemből egy szebb időket is látott cigarettás doboz kerül elő, majd miután meggyújtom a nikotinrudat, és kifújom az első slukk füstöt, megszólalok.
- Szóval, szeretnél csatlakozni a Daitenshihez, Tamachi Yukezo. Megtudhatnám, hogy miért? - szögezem neki a kérdést egyből, hisz nem ért tudni, mi célja lenne azzal, ha belépne a szervezetbe. Mondanom sem kell, hogy átlátok a hazugságokon, nem hiába lettem kapitány szóval, elvárom az előttem ülő férfitól, hogy igazat mondjon. Ha nem teszi, úgy is kiderül. Ezeket a dolgokat komolyan kell venni, mivel nem egy élet áll vagy bukik rajta.

Tárgy: Re: Karakura Teaház Csüt. Május 06, 2010 11:20 pm

//Toborzás//

Haorijában érkezett, ha jól láttam, így még véletlenül sem tudtam eltéveszteni. Elkerekedett a szemem. Ezek szerint sereggel jött? Semmi oka nem lenne, rá, de attól még reflexből zanpakutom markolatához kaptam. Sóhajtottam egyet, majd lenyugodtam. Felálltam, és kezet fogtam vele.
- A pipához sosincs túl korán- mondtam neki érdekes szófordulattal, majd kezet fogtam vele, és biccentettem rá egyet, hogy megmutassam valahol még mindig tisztelem a kapitányokat. Érzékeimet kitágítottam a kerületre.
~ Hmm... egy shinigami sincs a körzetben, vagy csupán elrejtik a reiatsujuk. Szerintem egyedül van. Basszus... Hiszen a Daitenshiről azonnal szót ejtett. Lassú vagyok a mai napon~ gondoltam végig a dolgokat. Azonnal a tárgyra tért. Yuu-san okosabb és ami a legfontosabb óvatosabb volt ennél.
~ Tehát ő egy igen magas posztot tölt be. Múltkori beszélgetésünkből, ő ezt nem árulta, tehát egyértelmű, hogy most a 10. osztag kapitányának eljárt a szája... Vagy csak fogalma sincs arról, hogy mi is lakozik ebben a koponyában. Én túl gyorsan látok összefüggéseket ez van~ bontakozott ki bennem az információ, amit minden szavában meg lehet találni. Eszembe jutott a medalion.
- Mint már levelemben említettem, az a nyaklánc tényleg nálad van, hisz azonnal felvetetted, hog Daitenshinek hívják az csapatot, hacsak nem hazudtál, ilyen konkrétumokról- a fenébe. Talán igazam lehet. Mivan, ha így akarja Yuu-sant kézre csalni, vagy engem. Ennek így semmi értelme. Látnom kell azt a nyakéket!
- Megmutatnád, hogy megbizonyosodjak, hogy valóban tag vagy?- Ha Yuu-san a vezető, akkor őt toborozta be elsőnek, tehát a díszítő elem még nem létezett azelőtt, hogy meg nem csinálták volna. Tehát! Ha olyan nyakéke volt, mint Yuu-sannak, akkor megnyugodhatok. Feszülten vártam, hogy mit fog tenni. Ha nem mutatja meg, vagy egyértelműen nem olyan amiben az a reiatsu lenne, akkor Paragonnal és a láthatatlan sebességemmel eltűnök a francba, viszont ha az eredmény az lesz amit vártam, akkor megköszönöm neki, és belekezdek az újabb érvelésembe. Körül néztem, nem láttam senkit sem, aki hallgatózna, mivel teljesen üres volt az emelet. Így hangomat halkabbra vettem, és úgy indultam neki a győzködésnek.
- A képességeim hasznosak lehetnek számotokra. Még megemlítették nekem, hogy bizonyos tárgyakat kerestek. Ezeket én mindennél könnyebben össze tudom gyűjteni. Egy részt emiatt lenne a dolog. Másrészt. Ígéretet tettem egy hozzám igen közel álló személynek, aki neked is nagyon jó ismerősöd... Chizuki Maya. Talán tudsz róla, hogy miközünk egymáshoz. Ha nem, akkor mindegy. Azt szeretném, hogy ti akik nyilván mindig is erősebbek lesztek nálam, megállítsatok, ha megtámadom Seireiteit- itt beugrott az az álomkép, amikor a sereg szétlőtte ezt a kapitányt, és Maya sírdogálva állt felette. MEG KELL AKADÁLYOZNIUK!
- Nekem nincs a szándékomba hogy ezt tegyem. Bármit elkövetek, hogy ez ne történjen meg, de ha ti nem vagytok félő bekövetkezhet ilyesmi. És amit láttam, hatalmas károkat fogok okozni akkor, és csak néhonyotok fogja túlélni. Tudom ez mind ellenem szól, és arra, hogy a legjobb ha megöltök, de ha szemmel tudtok követni, akkor nincs semmi probléma, mintsem hogy elrejtve legyek előletek bármi áron.- fejtettem ki, hogy ezek az érvek mellettem szólnak. Kicsit idióta megfogalmazás volt ez az egész. Nem mintha értelmesen beszélném a nyelvet, de hát ez van. A zsenialitás kicsit tompítja az egyszerűbb képességeket. Very Happy

. Fejemben még átfutott számtalan érv, és ebből kiválasztottam egyet.
- Másrészről! Az ígéretemben benne van az is, hogy teljesítem az ő álmát, mivel ő teljesítette az enyémet. Ezt inkább most nem részletezném, de sok köze van hozzád is-fejeztem be érveléseim első sorát. Ha ez nem elég, akkor elgondolkozok a továbbiakról, hogy hogyan vegyem rá. Harcolni semmiképpen sem akarok. Akkor már inkább lemondok és egyedül keresem meg a Halott Kapitány Seregét. Muszály őket megtalálnom... nem véletlen, hogy ennyire kellenek nekem, de ez még a jövő zenéje hmm... Most ő neki a reakcióm kiváltani. Egy baráti beszélgetésnek utána nagyon örültem volna.

Tárgy: Re: Karakura Teaház Vas. Május 09, 2010 2:33 am

[Toborzás]

Vigyorogva bólintok pipás kijelentésére, miszerinte ahhoz sosincs korán. Valóban, igaza van a srácnak, bár én nem szeretem annyira a pipát, inkább a cigarettát részesítem előnyben. A pipa nekem túl elitnek tűnik, meg amúgy sem szeretem. Halálos nyugalommal ülök a szemben pipázgató ex-shinigami előtt, hisz nincs mitől félnem. A Seireitei legerősebb elitjébe tartozom, és az egyik legerősebb zanpakutoval rendelkezem, hisz nem mindenkinek van sárkánya, aki bankai formában önálló akarattal rendelkezik, tehát nem feltétlen függ a gazdája parancsaitól, hanem önálló döntéseket képes hozni. De ez most mind lényegtelen. Nem azért vagyunk itt, hogy az erőnket fitoktassuk, hanem sokkal fontosabb okok miatt. Erőt fitogtatni ráérünk majd Aizen embereire ha találkozunk velük egy-egy küldetés során, mert biztos vagyok benne, hogy Ők is tudnak a dárda létezéséről, és nem fogják hagyni, hogy más, azaz mi megszerezzük előttük. Egyből a tárgyra is tér a dezertőr férfi, bár mintha kicsit gyanakvó lenne irányomba. Nem hibáztatom, jó oka van gyanakodni, viszont nincs okom arra, hogy rá vadásszak...még. Az a saját magánügye, hogy miért hagyta el a Seireiteit, mondjuk ettől függetlenül elfogató parancs van vele szemben, és nem mulasztották el azt sem közölni az egyik eligazításon, hogy nem baj, ha holtan kerül elő. Erre most épp nincs időm, meg kedvem sem. Épp elég nagy hírnevem van így is, nem kell még plusz honorárium azért, mert egy szökésben lévő shinigamit kézre kerítettem, meg amúgy sem vagyok fejvadász típus. Röpke vigyor suhan át arcomon, majd eleget teszek a srác "követelésének" és zsebemből előkotrom a neki szánt Daitenshi medált, majd az odadobom neki.
- Nem hazudok. Itt a medál. Mint látod, nem hamisítvány. - közlöm nemes egyszerűséggel a tényt, majd az egyik arra járó pincértől rendelek egy csésze mentateát, mert ha már itt vagyok, akkor kihasználom a helyiség által nyújtott szolgáltatásokat. Ezután visszafordulok a srác felé és nézem, ahogy az amulettet vizsgálgatja.
- Ember nyugodj már le. Nem azért jöttem hogy feldobjalak, világos? - szólalok meg kissé ingerültebben. Úgy tűnik nem igen van tisztában a helyzetével. Nem neki kéne bizalmatlankodni, hanem nekünk, a szervezetnek, elvégre elég zűrös a srác élete, és sosem lehet tudni, miért akarna csatlakozni a Szervezethez. Feszültségem levezetendő inkább előkotrok egy másik szál cigarettát, és rágyújtok, hogy addig se keljen mással foglalkoznom.
Hirtelen feltűnik Maya neve, és erre már én is felkapom a fejem. Tudtommal nem rég még együtt voltak, aztán szakítottak, vagy valami ilyesmi, szóval nem lopta be magát Yuke ezzel a húzásával a szívembe, mivel Maya nekem olyan, mintha a húgom lenne. Némán végighallgatom a férfi mondandóját, majd mérlegelek.
- Jobban tennéd, ha magad miatt aggódnál. A fél Seireitei a nyomodban van, és biztosítalak, ha eljössz Soul Societybe, meg fognak állítani. Nem egy jóval erősebb shinigami van ott, mint Én. Szóval felejtsd el azt a dolgot most. Nem ezért vagyunk itt. - zárom le ezt a témát, majd kortyolok egyet a gőzölgő frissítőből, amit már kihoztak közben, és tartok egy kis szünetet, mielőtt folytatnám.
- Mondanom sem kell, hogy a Daitenshi nem egy egyszerű Szervezet, jobban inkább egy Testvériség. Minden tagja felelősséggel tartozik egymásért, nem utolsó sorban pedig kiváló harcosok. Saját életünket kockáztatjuk azért, hogy ne boruljon a világ tűzbe, és hogy megállítsuk, legyőzzük Aizent és csatlósait. Más célja nincs a szervezetnek, szóval ha másért lépnél be, felejtsd el. Ezzel mindenkinek tisztában kell lennie. - szembesítem a dolgokkal a férfivel. Igaz, az előző állítás kicsit sántít, hisz Hitomi sajnos rühelli a shinigamikat, ettől függetlenül egy küldetésen még ugyan úgy teljesítene, mint én, vagy Hitosi, és ha esetleg arra kerülne sor, talán még meg is mentene minket.

Tárgy: Re: Karakura Teaház Vas. Május 09, 2010 3:28 am

//Toborzás//

Odadobott egy amulettet, ami kétségkívül olyan volt, mint Yuu nyakában lévő. Érdekes ficsúr ez a Watanabe Yuusuke. Most legszívesebben lezúznám a földbe, csak elég kevés esélyem lenne rá. Elgondolkoztam magamban egyet, és rágyújtottam egy újabb cigarettára. Ez egy idióta kétségtelenül. Na mindegy. Attól még megpróbálom barátként kezelni... igaz ez nekem sosem jön össze. Egyértelmű az ereje, hiszen már kitanulmányoztam a dolgokat vele kapcsolatban. A fehér haj és a jeges kard valószínüleg már valamilyen örökségnek számít a 10. osztagban. Kardja igazán megfogott engem, de sajnos az a hatalmas jégsárkány a bankai formámat lealázná. Csupán azért mert Paragon egy barom állat, aki azonnal test-test ellen akarna neki menni a több emelet magas teremtménynek. Amíg kihasználom a józan eszem, még felül kerekedhetek is rajta. Csak a reiatsuval megfogna azonnal. Reménytelen eset lenne ez az egész. Mindenesetre most meg kell győznöm arra, hogy mekkora jó arc vagyok. Szívtam párat a pipából és a cigiből is. A cseresznyés íz átjárta mélyen belül a számat, és arra ösztökélt, hogy nyissam ki, hogy beszélhessek valamit az érdekembe. Kijelentése, miszerint magamra sokkal jobban vigyázni, mint Mayára, hát nem fogott meg. Szerintem még mindig jobb ha meghalok, mint hogy lezúzzam az egész kócerájt. a Halott Kapitány minden bizonnyal erősebb, mint azt el tudnánk képzelni. Lehet köze van ahhoz, amit ők keresnek. Jó esélyt látok akár erre is. Gyorsan jellemezte nekem a szervezetet is. Szóval testvériség ehh. Benne vagyok, csak mindig én leszek a fekete bárány. Bár a világról van most szó, meg Aizenről, szóval bele kell mennem a játékukba, és el kell fogadnom a szabályokat. Miért mindig nekem kell az ilyenekbe bele mennem. Ez is egy olyan business amiből ha kiszállok szinte azonnal véget ér az életem, és azt nem szeretném.
- Rendben van. Tamachi Yukezo a szolgálatotokba áll. Készen állok akár az életemet is odadobni azért, hogy elérje a Daitenshi a céljait. Esküszöm a véremért, és a becsületemért. Remélem ez megfelel. Több okot tudok még mondani mekkora előny vagyok a számotokra. Tele vagyok helyi pénzzel, befolyásom van az emberek világában, és a dimenziók között gyerekjáték közlekednünk... Nem egyszer fésültem át a poklot is saját céljaim elérésében, de most ezek módosultak. Tudom, hogy kerestek valamit. Nem tudok semmit arról, hogy mit is akartok igazából, de kutatásokban, stratégiákban és keresésekben én egy komoly ütőlap vagyok- mosolyodtam el. Tényleg barátomként akartam kezelni őt, és most már testvéremként kell rá tekintenem rá. Okés, én nem ellenkezem. Viszont nem tagadhatják meg tőlem azt, amit el akarok érni. Meg akarom védeni Mayát bármi áron. Ezért is adtam neki oda a jelző pálcát, hogy tudjam, ha bajban van. Velük erősebb leszek, és nem lesz már többé probléma ez a lehetőség sem. Ha mást nem egy megsemmisítőt szerelek Nai Arujira... jahm ez jó ötlet. Végülis ő is segíteni fog nekünk, feltéve, ha megtalálom.
- Most, hogy túlestünk ezeken a formaságokon, szerintem barátiasabbra is fordíthatnánk a szót. Például milyen mostanság Seireitei? És te hogyan bírod ezt a kettőséget. Gondolom Ninomiya-hadnagynak is feltűnt Karakurai átjárásaid. Vagy már előléptették? Azt sem csodálnám. Hatalmas tehetség van abban a lányban is. A nemesek gondolom felmordultak a Tamachi házban történtek miatt. Apám halála is az én kezemet mocskolja, de jelzem nem én tettem. Amiatt otthagytam, az eléggé szánalmas ok volt, de sajnos meg kellett történnie. Mayát sem azért hagytam ott, mert meguntam. Szerintem még most is szeretem valahol, és visszavágyok hozzá akármi is történjen. Ezért is akarok megerősödni, hogy megtudjam védeni Attól a bizonyos dologtól. ^^. Előttetek nem fogok titkolózni kérdezz ami csak akarsz, hogy a félre értéseket kiköszöböljük- mondtam vidámabb hangvétellel. Nekem a béke kell akármi történjék is, és van egy olyan sejtésem, hogy azt csakis a háború útján érhetjük el. Kissé paradox, emiatt is lehetetlen a béke elérése, de ezen most ne filozofáljunk. Nyilván lesz kérdése.

Tárgy: Re: Karakura Teaház Csüt. Május 13, 2010 11:54 pm

[Toborzás]

Mondandóm végére érve érve rágyújtok ismét egy újabb szál cigarettára. Lehet, hogy kicsit keményebben fogalmaztam meg, amit akartam, de meg kell érteni a srácnak, hogy ez nem játék, ebbe bele is halhat. Épp ezért is kellett úgy felhoznom a témát, ahogy. Bár tekintve a srác magánéleti hátterét, s hogy mi történt körülötte, nem hinném, hogy félnie kéne, de ahogy a mondás is tartja, jobb félni, mint megijedni. Másfelől pedig Yuu-chan velem is ugyan így bánt, ugyan ilyen barátságtalanul, mikor végbe ment köztünk a "beszélgetés". Igazából rosszabbul, de nem fogok nekiesni egy teaház közepén csak azért, hogy bizonyítsam, ki ez erősebb, mert az egyértelmű. Homlokráncolva hallgatom végig Yuke-t, majd elgondolkozom a hallottakon. Jóval nagyobba pokol annál, mintsem végig tudja fésülni az egészet. Nem véletlenül hagyja azt utoljára Yuu-chan, mind közül talán a legveszélyesebb hely, bár ha igazak a pletykák, az előttem ülő ex-halálisten tud ugrálni a dimenziók között. Ez igencsak előnyös képesség, de nem hinném, hogy igénybe fogjuk venni a küldetések során, mert veszélyes is lehet, de erről nem Én döntök, hanem Yuu-chan. Nyilván nem csak a teleportáló képességei miatt figyelt fel a srácra, hanem erős is, erős tagokra pedig szükségünk van. Halk kuncogással jelzem, hogy vettem a pénzes dolgot is. Nem mintha azért vennénk fel, hogy kizsákmányoljuk, de nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy nem a legpénzesebb Szervezet a Daitenshi. Azért teára mindig van pénz, meg igény is.
- A jelentkezést elfogadom. Tessék, itt van az amuletted. - szólalok meg egy kis idő után, majd belső zsebemből előveszek egy amulettet és az asztallapon odacsúsztatom Yukének. - Ha kellesz, majd értesítünk. Üdv a Daitenshiben. - ezt már megenyhülve mondom, és odanyújtom kezem, hogy üdvözöljem az új tagot. Mondanom sem kell, hogy sokat kell bizonyítania, de bőven lesz alkalma rá majd a küldetések során.
Ideje lenne kellemesebb témára váltani, mivel a beszervezési "ceremónia" véget ért, így nincs szükség további formaságokra. A Szervezet helyét direkt nem árultam el, majd Yuu-chan értesíti, ha úgy gondolja. Én nem mondhatom el, mivel a legnagyobb titokban kell tartanunk a Daitenshi főhadiszállásának hollétét. Ez nem bizalmatlanság, ez puszta óvatosság. Egy félmosoly jelenik meg arcomon, mikor a Seireiteiről kérdez. Yuu-chan is szokott kérdezősködni "odahazáról". A szívük haza húz, hiába lettek árulók ilyen vagy olyan okokból kifolyólag.
- Ninomiya hadnagy azóta már Ninomiya kapitány. Kinevezték a 8. osztag fejének. Mellesleg a Menyasszonyom. Nem igazán tűntek fel neki a kimaradásaim. Jól megszerveztem azokat az időszakokat, mikor nem tartózkodom a Seireitei területén. Most épp őrjáraton veszek részt Karakurában. - jegyzem meg mosolyogva, majd belekortyolok a teámba. - Odahaza minden a régi kerékvágásban halad tovább. A kapitányok még mindig lazsálnak, lustálkodnak, a hadnagyok pedig kidolgozzák a belüket is, ahogy azt szokás. Hiába, a kapitányságnak is megvannak a maga előnyei.- mondom merengve, széles vigyorral az arcomon.
- És most mesélj Te valamit. Mivel foglalatoskodsz mostanában itt az emberek világában? De előbb...nincs itt valami kaja? Kezdek éhes lenni. - szögezem neki a kérdést, majd hátradőlök, és várom válaszát. Remélem valami harapnivalót is lehet itt kapni, mert nem ebédeltem, és az egyre erősebben korgó gyomrom nem mulaszt el emlékeztetni arra, hogy ennem kéne.

Tárgy: Re: Karakura Teaház Pént. Május 14, 2010 9:36 am

//Toborzás//

Kezet ráztunk, így véget ért minden nagyobb business. A nyakéket is inkább a belső zsebembe tettem, majd a rejtett gombot rácsatoltam, így lehetetlen kilopni, esetleg elveszítenem azt. A helyet nem közölte. Jobb is. Nem lenne szerencsés, ha most oda kéne mennem. Ha kellek, én azonnal ugrok, bármi áron. Nyilván ez a medalion többet tud, mint amennyit sejthetek belőle. Annyi szent, hogy amint a kezemb került, az energia kölcsönös egy csere folyamatot játszott le. Tehát hozzám idomul ez a tárgy. Ez sem meglepő. Odafigyeltem minden szavára Seireiteitől. Ez egy kényes téma számomra. Ott kellett hagynom, és a veszélybe kellett költöznöm. A halál árnyékában élek mostanság, és ez eléggé kellemetlen. Ninomiya-kapitány. Hmm. Őt választották Yuu-san helyébe. Nem a gyors lépések híve volt, a Gotei 13. Aizenék után is, hosszú időbe tellett, mire beválasztották a helyükre a kapitányokat, és a nagy erő elvette sok jelölt eszét is. Áldtam az eget, hogy Mayának megadatott a lehetőség, hogy Chizuki-kapitánynak hívhassák. És mondásai szerint, kezdenek kijönni az osztagával. Éljen! xD. Rákérdezett mostanság miket szoktam csinálni. Hehh. A kölcsönös bizalmat én is viszonzom, így a lényegesebb ötleteim inkább kihagyom.
- Könyvelő vagyok itt, és az ügyvédi pályát is magámévá akarom tudni. Világéletemben a pénz, és az emberi ismeretek között voltam, így nem csoda, ha itt is inkább ezt szereztem. Végülis az évek tapasztalata nagy előny számomra. Apám mindent megtanított, hogy amikor megöröklöm a házat, tudjam vezetni. Mivel az emberek világa mára a pénz körül mozog, így beléptem én is a nagy betűs Businessbe. Ez egy jó alap számomra. Szerintem érdemleges munkát végzek. Egy kisebb kúriában lakok unokatestvéremmel, akiről kideült, hogy a jogos Örököse a Tamachi háznak. Mikor megszülettem a faterom megölte a bátyját, akinek már volt egy fia, így neki kellene elfoglalnia a trónt. Hát a közbe lépéseknek hála 300 évig az apám lett a vezető. Ezt azért mondtam el, hogy egy kicsit megértsd a helyzetem, és tudd, milyen gondolkodásom lehet. Ezekből már tudnod kéne- mosolyogtam, majd elővettem a mobil-telefonomat, majd a kedvenc ételrendelőt tárcsáztam. Odaadtam neki a készüléket, majd jeleztem, hogy meghívom bármit kérhet. Ez így még mindig jobb.
- Mindig is kapitány akartam lenni. Így a kijelentésed megint felburjánzotta a lelkesedésem. Komamura-taichou engem akart utódjának még anno. Csak a gyors kapitány váltások meg ilyenek. Még Masaki-kapitány alatt is szolgáltam, bár nem ismertem, ahogy a mostani kapitány nevét sem tudom. Valami Nobura emlékszem, de hogy ki ő, meg mifán terem, foggggggalmam sincs- vonogattam a vállamat, majd helybe raktam a szenet. Kifújtam a szenesedet füstöt, majd szívtam ismét a mennyei ízvilágból. Karikákat fújtam, majd egy sárkányt. Végül egy kicsit beszédültem, ekkor leraktam a pipa csövét, majd elővettem az én cigimet is, és rágyújtottam. Szegfűszeges. Djarum Black... fincsiii. Visszatérve az előző problematikához, ami nem is az mindegy, de lényeg a lényeg, nekik összejött az, amire én vágytam.
- Pedig még én is megkértem Maya kezét T_T. Biztos láttad a gyűrűt. Nem volt álmaim leánykérése, de akkor is ><. Te hogy kérted meg Ninomiya-kapitány kezét?- kérdeztem gyorsan rá, a telefont visszatéve a zsebembe, a dohánytekerccsel a kezembe

Tárgy: Re: Karakura Teaház Hétf. Jún. 28, 2010 7:25 am

¤_¤ Pszichoterápia gyakorlat - Tigrisbigris első rendelése ¤_¤

Ágyában feküdt és komolyan, de tényleg komolyan, nem ám, csak kényszeresen bámulta a plafont! Igenis hatalmas dilemmával nézett farkasszemet! Vagy sikítani fog, mert nem képzelhet egy akkora csápokkal felszerelt pókot pontosan a fejéhez, vagy azért fogja elüvölteni magát, hogy képzelődik! Egyik sem tetszetős dolog, ezért remegő ujjakkal kezdett kutakodni, valahol a szatén borításon heverésző telefonja után. Ha rávilágít, csak okosabb lesz! Nem szeretné, ráereszkedjen ijedtében fejére, de nem bírja akkora teherrel kelljen utcára lépnie hallucinált. Egyszerűen ki van zárva! Megoldást talál a problémára, mert muszáj. Csak kerülne már kezébe az a strasszkövekkel díszített felület. Mindig ráakad, erre élete legnehezebb perceiben faképnél hagyja, mintha az együtt töltött három hónap semmit sem jelentene számára. Elutasítja, eldobja magától anélkül, hogy belegondolna mennyi szépet éltek át és tett érte. Készített neki egy csodálatos ruhát és megannyi díszes lógót tett rá, hogy szoknyácskája legyen, ráadásul egyéni szoftver, háttér, meg felére se emlékszik már miket magyaráztak neki van rajta. Fáj, micsoda árulást követtek el ellene, hát nem fejezte ki eléggé szeretetét? Hullatott könnyeket, továbbra is meredten követve a gyanúsan meg se moccanó pacát. Valószínűleg aludhatott a pókocska. Oda se neki! Csendben marad megúszhatja az egész hajcihőt! Gurult volna le a huzatról, de ahogy nagy könyvekben meg van írva eddig bujdosott Kitty visszhangzódó áradattal üvöltötte "You're my only lovely sunshine!" üzenetjelzését, így kiadatva osonó gazdáját. Szóval elhaló sikolyt adatva vetődhetett le fekhelyéről, megkockáztatva kék-zöld-lila-szivárványos pacák keletkezését.
Biztonságosnak nem, de távolinak már nevezhető védekezéséből bárgyún mosolyodhatott el. A paca továbbra sem mozdult!*.* Ügyességétől kisebb fajta kőrengeteg zakózott le. Innentől fogva nincs más dolga, csak kerülni a szobát és kivárni amíg bejáró néni elintézi a gaztevőt. Ezért eshetett, hogy lazán felkapva szennyes tartón pihenő telefonját léphetett folyosóra. Az már mellékes volt, hogy került oda a szerkezet, amikor ő szentül hitte mellette pihen a neki fenntartott párnán. Mindegy, nem kerített popót az estnek, mert bezsongott ki kereste. Sejtette ám kicsoda, mert egyetlen embertől kérte minden áldott nap, délelőtt tíz után küldjön neki helyzetjelentést. Most senki se nézzen furcsán! A világ legtermészetesebb dolga tudni akarja minden rendben van e azokkal, akiket nagyon szeret. Közöttük is kiemelkedő szerepet foglalt el imádott zenésztársa, akit teljes huszonnégy óra óta nem látott, akkor is csak egy képen, ahogy szemüvegben olvas valamilyen könyvet. Említeni sem kell, ez nem ugyanaz, mint azok a percek, amikor a nyakába vetődve mesélhette mire bukkant a plázában. Igen, bevallja nehezen, rémesen viseli nincs idő beülni valahova és csak hétköznapi dolgokról cseverészni. Hiányzott Tigrisbigrise, plusz félt tőle ugyanolyan pattanásos, zsíros hajú, ápolatlan könyvtár lakos válik belőle, mint jó pár gimnazista osztálytársából. Na jó, ezt nem hagyhatja! Vetette bele magát a képernyő nyomogatásába. Gyorsan ír email-t, hogy menjenek valamerre. Kell a kikapcsolódás mind a kettőjüknek!
Kerek egy perc, rekord, majd önfeledt tánc és már csak a válaszon kellett izgulni. Ugyanis megfordult buksijában, már annyira készen lesz Égboltocskája kilépni nem akar a házból. Az is megoldható! Átmegy hozzá valamilyen jó filmmel, vagy visz két bőrönddel a két napja begyűjt ruha plusz kiegészítő szerzeményeiből, viszont kajálás szóba se jöhet! Úgy érzi menten mosdóba rohanna, ha elé tolnának valamilyen ennivalót. Az idegességtől nem tud enni és vigyáznia kell mit fogyaszt. Azt mondták keményen be kell tartania a kiszabott határokat, amik valamilyen szénhidrát meg cukor és kalória bigyóról szólnak. A kapott táblázata szerint ő meg folyton olyanokat eszik, amit nem kéne. Szépen issza az ásványvizet, ahogy kell! Egy hete kezdte, de még nem érzi a változást. Úgy tűnik sokkal tovább fog tartani, mint gondolta...
Horgasztotta le fejét némi egészségtelen önsajnálattal kacérkodva, de a telefon megint megmentette! Hatalmas energetikával is ugrott rá. Valami jó, nem még jobb hírre vágyott. Magától értetődőnek vette igent mondanak neki és igaza lett! Néha meglepődik saját magán, milyen képességei vannak. Azonban most készülődés, mert két óra múlva a belvárosban találkozik Tigrincssel! Addig hajat kell mosnia és kell rá bőrnyugtató pakolás, vitaminos permet, meg nem ártana gyors maszk sem a szem alatti karikák miatt. Ajaj, szűkös az idő, pedig tökéletesnél is fantasztikusabban kell festenie! Ha azt mutatja bomba formában van nem aggódnak érte, ráadásul kínos kanyart sem vehet a beszélgetés! Ne is húzza már a drága másodperceket! Irány a fürdő!*.*
Végig energikusan pattogva a fürdőben énekelt minden ismerős, vagy csak hitte ismerős szöveget. Na, de minden zenész tudja nem a mondandó, hanem az előadás számít! Neki ezt mondták, akkor csak igaz lehet. Mindegy, mindegy! Néhány simítás és elindulhat a csíkos top, vékony , mintás Tommy pulcsiban. Direkt választotta, mivel az egecskén szépséges csillagok vannak, tehát átvitt értelemben passzolna Tappancsocskához! Egyedül a feszülős, néhol megszaggatott farmer nadrággal gyűlt meg baja. Olyan nincs ne álljon rajta tökéletesen már pedig valami nem stimmelt. Ahol kellett volna ott nem tapadt, ahol meg nem, hát ott se! Miféle lázadás már ez?!O.O Végtére is felesleges veszélynek könyvelte el a rakoncátlankodást. Teljes mértékig nem piszkált bele a kigondolt összképbe. Rántotta meg vállát és nézett még utoljára a tükörbe.
Kilépve a bejáraton majd nem dobott egy hátast. Mintha nem hőséget ígérgettek volna. Kész szerencse gondolt mindenre és nem ujjas felsőt vett alulra. Így, ha minden gát szakad, viszonylag szellős anyagban lehet a tűző napon, ami meri ajánlani nem égeti meg hófehér bőrét. Ezzel ráért aggodalmaskodni, bár a hatalmas táska rejtett hasznos eszközöket, mint naptej. Úgyhogy megkönnyebbülten szállhatott be a nyitott tetős BMW bőr ülésére. Igen, igen és igen! Itt volt a nyár! Végre megjárathatta a szépséges sportkocsiját. Sóhajtott fel boldogan, majd behelyezte a kicsiny indítási kártyát és már mehetett is. A rádió hangosan felüvöltött, ahogy felmordultak a lóerők, a digitális kijelző pedig boldogan üdvözölte és közölte vele a pontos dátumot, illetve órát. Remek hír volt füleinek. Nem késett, még ha dugóval kell is farkasszemet néznie.
Hétvégére tekintettel, meg az ő pontos indulását dicsérvén, kerek két perccel három óra előtt futott be a park széli sétáló utcához. Nem volt mit tenni, kiszállt a frissen fényezett járműből és türelmetlenül nekitámaszkodva az ajtónak kémlelte honnan érkezhet Csíkoscicamica. Eddigi találkozások szerint jobbjáról kell befutnia, mert mindig átvág a zöld övezeten, ugyanis vele ellentétben Tigriske szokatlanul gyakran közlekedik gyalog. Mindig kérdezi miért teszi, de a sok környezetes bigyós cuccmókból sosem fog fel semmit. Valahogy neki természetes dolog, hogy kihasználja, van autója. Most, ezzel nem kéne foglalkoznia! Hajtotta hátra fejét, egyenesen az enyhén felhős éggel találkozva. Egy pillanatra átfutott agyán, mi tenne, ha itt is meglátná a lehet pókot, de szerencsére nem volt semmi paca.
-Bvaaah!-
Futott végig hátán a hideg, de visszatért a kémkedésre. Milyen jól tette! Rögtön kibökhette szemeit a felé tartó srác, aki széles mosollyal intett felé. Több engedély nem volt szükséges. Mindig is ez volt a jelzés letámadhatja. Ez a pillanat sem különbözhetett. Ellökte magát a drága kocsitól és könnyes szemekkel vetődött imádott társára. Most kimaradt a magas sávokra bóklászó csatakiáltás, helyette inkább körbe forgatta és alaposan megnézte. Ha van rajta valami furcsaság ő észre fogj venni.
-Hála az égneeeeeek! Minden rendben veled! Annyira aggódtam elkapsz valamit, nem vigyázol magadra, meg...öhm...hasonlók! JÉJZUSOM, de régen láttalaaaaak! Annyira nagyon, de nagyon hiányoztááááál!-
Ölelgette boldogan, szívecskéket szórva kicsiny könyvmolyát. Drukkolt neki és ilyenek, de ha az egyetem azt jelenti hetente egyszer látja szabotálni fog! Vagy beiratkozik! Nem lehet minden szak olyan nehéz. Keres valami egyszerű izékét, vagy végre elkezdi a zeneművészetit. Mondjuk az nem lenne jó, mert a város két pontján lennének, tehát mindegy lenne az erőfeszítéseinek. Majd, ha netán rákerül a sor eldönti. Nem mintha vágyna iskolába járni. Nincsenek fényes emlékei és sosem számított jó tanulónak. Dípelés helyett, érdeklődés! El se árulták innen hova. Micsoda rendszer már ez?! Titkolóznak előtte! Helytelen...
-Éééééééééés! Innen hova, Tigrimigri? Egy betűt nem árultál el! Kezdek szörnyen kíváncsi lenni mit tervezel!-

Tárgy: Re: Karakura Teaház Kedd Jún. 29, 2010 12:06 am

¤_¤ Pszichoterápia gyakorlat - Tigrisbigris első rendelése ¤_¤

Az egyetem folyosóján egy idegesen tébláboló fiú rója a köröket és sűrűn az órájára pillantgat. Csak ő maradt egyedül, a többiek már mind hazamentek, ki több, ki kevesebb sikerrel maga mögött hagyva a mai nap esedékes utolsó vizsgát. Mindig is utálta, hogy a neve miatt ennyire hátra kerül a névsorban, és legtöbbször utolsónak kerül sorra bármiféle ilyen szervezésű sorbaállításkor. Most sem volt másképp, már órák óta itt ült és szépen lassan elfogytak mellőle az emberek. Ideje lenne már sorra kerülnie, mert mivel egész nap nem tudott enni egy falatot sem, nem szerette volna, ha a vizsgáztató előtt hozza kényelmetlen helyzetbe a megkorduló gyomra. Hogy elterelje a figyelmét, a múlt heti próbán kiosztott új dal szövegét dúdolgatta. Körbenézett a folyosón, hogy senki sem látja-e, majd mikor megbizonyosodott róla, hogy teljesen egyedül van, néhány tánclépést is beleszőtt az ismételgetett sorokba. Nem azért, mert zavarban érezte magát, csak az egyetemen nem szerette reklámozni a foglalkozását. Bár így is nap mint nap akadt pár kiosztanivaló autogram, de azalatt a fél év alatt mióta beiratkozott, egész megszokták a csoporttársai, aminek felettébb örült. Azonban további gyakorlásra nem volt idő, hiszen ő következett. A nyikorduló ajtó mögül előbukkanó vastag keretes szemüvege mögül hunyorgató professzor intett neki, hogy fáradjon beljebb. Nagyot sóhajtva összeszedte a gondolatait, majd helyet foglalt a teremben, és belekezdett a vizsgába. A vizsgadrukk benne volt ugyan, de mikor kihúzta a tételét, megkönnyebbülten konstatálta, hogy ez szerencsére azok között van, amit az átlagosnál jobban sikerült megtanulnia.
Alig egy órával később egy elégedett mosollyal az arcán lépett ki az egyetem kapuján és feltéve a már jócskán tomboló nyári napsütés ellen védő napszemüvegét ült le az épület előtt elterülő park egyik padjára. Mivel megígérte, hogy minden eredményéről beszámol, első dolga volt egy emailt írni Uminak. Az utóbbi időben szinte alig találkoztak a próbák kivételével, de emailben nap mint nap tartották a kapcsolatot. Rosszul érezte magát miatta, hogy így elhanyagolja a társait, de muszáj volt tanulnia. Azonban mivel a mai nappal sikeresen letudta az utolsó beszámolót, végre kezdődhet a nyár, és több időt fordíthat a bandára, és a tagjaira. Szeretett volna megint turnézni menni, ahol hetekig együtt laknak egy buszban, és rengeteg idő tudnak együtt tölteni. Ez viszont sajnos még várat magára, míg el nem készülnek a következő lemezükkel.
-Kezdetnek megteszi egy közös ebéd is. –mosolyodott el a pillanatokon belül megkapott válaszlevelét olvasva. Már amennyire a sok ujjongó hangulatjel mellett ki tudta venni az üzenet tartalmát. De már egész kezdte megszokni, hogy a hieroglifákból hatékonyan hámozza ki a lényeget. A megbeszélt találkozóig volt még annyi idő, hogy Sky hazaszaladjon lezuhanyozni, és átöltözni. Nem szeretett volna egész nap öltönyben és nyakkendőben flangálni a városban mint valami diplomata. Így bosszantotta, hogy az utóbbi időben annyit romlott a szeme, hogy szemüveget kell hordania. Bár ha nem az egyetemre megy szívesebben visel kontaktlencsét, hogy fel tudja venni, az oly elengedhetetlen tartozékká vált napszemüvegét. Igaz hogy mostanában szörnyen sokat olvas, és ül a gép előtt, de emellett annyi vitaminforrásként szolgáló zöldséget és gyümölcsöt megvetett, hogy nem szabadott volna így leromlania a látásának. De kár ezen filozofálni, ha ilyen könnyen lehet segíteni rajta…legvégső esetben pedig ott a korrekciós műtét. Bár elképzelte ahogy Umi kisebbfajta szívroham kíséretében ugrik a nyakába, mégha tövéről hegyére el is magyarázza neki, hogy ez egyáltalán nem komoly dolog, úgyhogy erről a lehetőségről egyelőre letett.
Mivel viszonylag időben elkészült, ezért úgy döntött, most is gyalog indul el a parkon keresztül, a sétálóutcába. Ott biztos találnak valami helyet ahova kényelmesen beülhetnek valami elszeparált kis részlegbe, és végre tudnak egy jót beszélgetni. Menet közben körbekémlelve kereste merrefelé várhatja őt a társa, így rövidesen megpillantotta a kocsija mellett magában mélázó Umit. Integetett neki, hátha ezzel felhívja magára a figyelmét, aminek az lett az eredménye, hogy a következő pillanatban már a nyakában lógott szeretett zenésztása.
-Semmi bajom, ne aggódj nem rabolt el az egyetemi könyvtár kopógószelleme… -nevette el magát, miközben megpaskolta a már majdnem örömkönnyekben pityergő fiú hátát. –Nekem is hiányoztál, és Rii is, de megígérem mostantól egész szeptemberig hanyagolni fogom az egyetemet. –hámozta ki magát az ölelésből, hogy Umi szemébe nézhessen.
-Igazából nem terveztem semmi különöset, de most hogy belegondolok van itt a környéken egy hangulatos kis teaház. Mit szólnál hozzá, ha beülnénk oda? –nézett megerősítést várva a társára, miközben őt karonragadva megindult az emlékei szerint oda vezető irányba. –Ha van kedved utána elmehetünk vásárolni is! –tetőzött be a jókedve, most hogy végre megint társaságban volt. Azonban Umi kicsit furcsának tűnt. Rég látta igaz, de mintha nyúzottabb lenne mint szokott lenni. Egyelőre nem akarta ezen irányú kérdésekkel bombázni, hiszen biztos arról csak van szó, hogy Rii szokás szerint megbántotta valami aprósággal, amit aztán Umi nagyon a szívére vett. Eszébe véste, hogy ne felejtse este felhívni Riit és meggyőzni, hogy kérjen bocsánatot…

Tárgy: Re: Karakura Teaház Szer. Jún. 30, 2010 9:32 am

¤_¤ Pszichoterápia gyakorlat - Tigrisbigris első rendelése ¤_¤

Megborzongott a puszta gondolattól is, valamilyen szellem, aki köztudottan mindig szörnyűségesen ronda elrabolja Tigirigit! Hogy tudna úgy élni? Főleg, mert nem lenne mersze társa megmentésére sietni, bár, ha kósza konditerem látogatás helyett néha azt a furcsa zavaró izébizéjét fejlesztgetné, lehet szemvillantás alatt szabadítaná ki! Micsoda akció volna!*.* Jól van, jól van! Az odajutás alatt garantáltan kiakadna törékeny idegrendszere, de akkor is! Legalább belebújhatna az eddig használaton kívül tartott szexi melegítők egyikébe és tenne egy próbát! Nem lenne lelkifurka, vagyis úgy hiszi nem, mert sikerülni nem sikerülne, de akarta, hogy sikeredjen és így nem lenne szabad marcangolnia. Na, de ha az ő lelkének támasza elveszne, ki értetné meg vele nem hibás? Ennyi! Nem bírja tovább! Megmentené és kész! Felbérelne egy hihetetlen ügyes és híres emberkét, aki pöpecül felkészíti, aztán indulhat is! Mosolyodott el agyafúrt fantáziája egén repdesve. Kár, hogy a valóságban néhány másodperces kiesését kíváncsi fürkészés díjazta. Ezen heves legyezgetésbe kezdett. Nincs semmi baja! Egyszerű, ártatlan ábrándozás volt!
Kellett terelési útvonal, szóval villámgyorsan feldolgozni kezdte a kristályos tisztasággal hallottakat. Tipitappancs egész szeptemberig szabad! El sem hiszi! Komolyan, de komolyan kételkedett több másodpercig, utána viszont hagyta elszabadulni boldogságát. Pattogás és csapkodás között visítozott, teljes extázisba zuhanva. Két teljes hónap! Több, mint nyolc hét közös programokra! Hármas vacsik, mozik, beszélgetések, bandázások, vásárolgatások...nyaralás? Megeshet! Végre szabadidős műsik! Sehol kamera vagy fényképező, csak ők! Mennyire hiányzott már! Milyen eszméletlenül szüksége van rá! Pityeredett el Kékecske nyakába borulva. Nem tehet róla, egyszerűen annyira örül!
-ÜDV ITTHOOOOOO~N!-
Némi nyugtatás, kontra zsebkendő halmok elfogyasztása, napszemüveg sürgető használata és máris régi fényében tündökölve indulhattak el a teázó felé. Kis ideig még csendesen szipogott, de a támogató karolás és vásárlás szavak, olyan mágikus hatással bírtak felette, rövidesen felcsillantak szemei. Hangulatos ücsörgő hely és pezsgő divatvilág. Tökéletesen eszméletlen ötlet! Előbb nyugodtan csacsognak, aztán belevetik magukat a gazdagok csodálatos életébe. Mi kelhetne még?! Semmi! Mikor is érhetnek oda? Igazgatta a sötétített lencséket egyre hanyagabb mozdulatokkal. Izgatott lett, meg ugyanúgy pörgött a találkozástól. Még mindig alig fogta fel, tényleg Tappancsocskával sétálgat. Viszont hiába kételkedik, akkor is ott kell lennie, mert átkarolják, meg a többi dolog. Nem kéne belebonyolódnia, különben egész délután számolgatni fog. Megbocsáthatatlan bűnt követne el! Itt van a lassan telő hetek óta várt alkalom! Mindennek remekül kell alakulnia, vagyis jól érezni magát és lazítani. Bizony ám, hogy bizony, Tigimigri az egyetlen személy volt, aki mellett önmaga lehetett. Nem volt kényszere ezt és ezt a szokásait rejtse el. Amúgy is rájönne! Ez lesz a szakmája, mert ügyike és secpec öltözhet a diploma osztóra. Igaz meghívják? Szeretné látni abban a muris köpenyben és fejfedőben mosolyogni...
-Johóóóól hangzik! A teázók mindig szépek, trendik, békések és, és, és...nem jut több minden az eszembe! Viszont utána kötelező vásárolni! Be kell szerezni valami szépet, hogy megünnepeljük szabad vagy!-
Csapta össze tenyereit pontosan a napfényen rohangászva. Ekkor szembesült vele, lehet ő meg nem látta, ami most neki feltűnt. Az a nagy tény, hogy teljesen kiszőkült. Megint, de ez mégis más! Ha kint szambázik gyakran úgy véli már-már fehér. Tolakodó, vagy sem, de véleményezésre vágyott. Két igen nyugtalanító lapult idáig zsebben és hát, reményei azt súgták Tipiégike mást fog mondani. Bízott benne nem is kicsit az egyenes kérdés szóba sem jöhetett. Szándékosan próbálkozott kierőszakolni reakciót tincsei tekergetésével és feje napon tartásával. Igyekezet megkoronázva tündökölhetett, mert pár lépés után rákérdeztek a furcsaság okára. Tehát meglepett ártatlansággal pislogott rá zenésztársára.
-Ennyire feltűnő a változás? Viszont, ha már szóba került! Szeretnélek megkérni...őszintén, teljesen őszintén válaszolj! Ígérd meg!...Rémesen áll ez a szín?-
Nézett mélyen szemeibe, miközben kezeit fogva türelmetlenkedett. Ismerte a kérdezett fél megfontolási szokásait. Milyen idegesítő néha! Várni, várni és várni mikor végez. Élete legidegtépőbb percei, főleg számára kínos esetekben, mint a jelenlegi. Megjelenése hatványozottan legérzékenyebb pontja a fején hordott hajzuhatag volt. Ha nem álltak tökéletesen ki sem lépett az utcára! Miközben feszengve álldogált rájött ezt megteheti ülve is, úgyhogy se szó, se beszéd maga után húzta Tigrikét. Majd, ha találtak szabad asztalt és kényelembe helyezte magát jöhet a megrázó vagy felüdítő előadás. Csak legyen a második! Drukkolt elkeseredetten, pontosan a teázó teraszára lépve. Közelebb voltak, mint hitte! Na, nem baj! Láthatatlan terepszemle, vagyis háromszázhatvan fokos fordulat, némi rácsodálkozás, dícséret, majd heves keresgélés. Két asztal árválkodott az árnyékos oldalon, de jobbnak látta, ha nem a virágok mellettire voksol.
-Az a csini szélső jó lesz? Nem a legbelső, hanem az előrébb lévő! Onnan könnyebb kikászálódni, ha szorít a szükséglet...-
Kuncogott felszabadultan az elképzelt jeleneten, ahogy nem ő, már miért magát hozná kínos helyzetbe, szóval Titikét, amint szökdécselve iparkodik minél kevesebb idő alatt kijutni a székek közül, lehetőleg úgy, egyet se borítson fel. Micsoda műsor lenne!

Tárgy: Re: Karakura Teaház Vas. Júl. 04, 2010 7:26 am

¤_¤ Pszichoterápia gyakorlat - Tigrisbigris első rendelése ¤_¤

Az üdvözlő felkiáltás, és a könnyes nyakbaborulás be kell vallja őt is elérzékenyítette kicsit, és egy elégedett sóhajjal vegyített 'Tadaima' elmormolása után előhalászott egy zsebkendőt, hogy a bőszen pityergő Umi ne sírja le teljesen az összes alapozót az arcáról. Hiszen ezzel valószínűleg egy újabb dráma venné kezdetét, amit mindenképp előnyös lett volna elkerülni.
-Nah ne itasd az egereket, nem háborúból jöttem. -ölelgette meg, miközben a kezébe nyomta a papírzsebkendős tasakot. -Mit szólna Touma ha látná, hogy feldagadt szemekkel sétálgatsz az utcán? -feddte meg kedvesen, de a szembenálló fél hirtelen ledermedésére, és belső pánikra utaló jeleit meglátva, gyors legyezgetésbe kezdett, és menteni próbálván a menthetőt elkezdte magyarázni emlékei szerint hogy néz ki a teázó, hogy ezzel is elterelje a szót az előbbi megjegyzéséről, amit lehet ésszerűbb lett volna nem megtenni.
-Bizonyhogy vásárolni kell! –adott igazat heves bólogatások közepette, miközben már az hangulatos utcában sétáltak. Mostanában annyira nem volt ideje semmire, hogy talán egy hónap is eltelt azóta hogy egyáltalán új ruhadarabot vett volna magának. Mivel itt a nyár, a ruhatárára plánehogy ráfért egy alapos frissítés. És ki mással mehetett volna el erre a túrára mint azzal akinek a véleményére eddig is a legtöbbet adott az öltözködés művészetében. Igaz, hogy mostmár itt van nekik Touma, aki minden profizmusát latba vetve dolgozik azért, hogy a lehető legjobb formájukat hozzák a fellépéseken és az interjúkon, de hacsak a saját hétköznapi viseletéről van szó, nem szeretné elmulasztani ezeket a közös programokat.
Miközben nagyban nézegette a kirakatokat maguk körül, arra lett figyelmes, hogy Umi különösen furcsán viselkedik. Néha-néha rápillantva próbálta kitalálni mi lehet a probléma, de mivel nem akarta túl feltűnően bámulni ezért eltartott egy darabig, mire rájött, hogy bőszen a hajával babrálva próbálja megszólalásra bírni őt. Hát persze! Hiszen még nem is találkoztak azóta, hogy Umi legutóbb fodrásznál volt. Annyit hallott már arról emailben, hogy milyen lett a szőkítő hadművelet végeredménye, hogy most mikor szembekerült vele, hirtelen nem is ragadta meg az újdonság erejével a figyelmét. Pedig elég szembetűnő változás! Emiatt, most hirtelen szörnyen rosszul érezve magát fordult oda Umihoz, de mielőtt megszólalhatott volna a társa megelőzte.
-Te jó ég, Umi dehogy! –csattant fel kapásból, továbbra is szégyellve magát. Ám mielőtt bővebben kifejthette volna az álláspontját karonragadták, és a már látótávolságon belül lévő teaházhoz vonszolták. Őszintén szóval örül ennek az akarva-akaratlanul nyert néhány percnek, míg elgondolkodhatott a megfelelő válaszon. Engedelmesen követve társát, az asztalválasztásra bólintva huppant le a kiválasztott helyére. Látva, hogy mennyire jó kedve van, semmiképp sem akarta elrontani a hangulatát, egy meggondolatlanul elejtett megjegyzéssel, így miután nagyot szusszanva rákönyökölt az előtte heverő itallapra, végre megszólalt.
–Ne haragudj, de annyi minden járt a fejemben, hogy elfelejtettem megjegyezni, hogy élőben is ugyanolyan jól áll, mint a fényképeken amiket küldtél. Nekem is kicsit furcsa még, de üdítő a változás. –vigyorodott el bíztatóan kínosan ügyelve arra, hogy ne mutasson bármi olyan reakciót, amivel esetleg olyan üzenetet küldhet, hogy ellenérzései vannak az új hajszínnel kapcsolatban. Személy szerint sokkal jobban tetszett neki a sötétebb árnyalat, de ha Umi ennyire ragaszkodott a szőkítéshez, akkor áldása rá. Nem teheti meg hogy kritizálja, hiszen így is napokig tartott neki feldolgozni ezt a drasztikus változást. De hát érthető… neki is beletelne pár napba mire megbarátkozna azzal, hogy szőkén néz vissza magára a tükörből. Ezért továbbra is őrizve a bíztató mosolyt bólogatott a tincseivel babráló társára, majd elmélyedt az itallap rejtelmeiben.
-Hm ha jól emlékeztem, itt tartanak sushit is. Mit szólnál hozzá, ha harapnánk is valamit mielőtt nekiindulunk a vásárlókörútnak? –nézett fel a könyvecskéből. –Én azt hiszem már tudom is mit választok… -pakolta le maga elé, majd Umi érdeklődő tekintetét látva rábökött a kiválasztott nigirikre és makikra. Szerette a sushit, mert sokkal kevésbé van tele azokkal a káros tartósító vacakokkal mint a gyorséttermi ételek, amikkel az emberek úton-útfélen tömik magukat az utcán. Umi édességmániáját sem nézte túl jó szemmel, de mivel eddig még semmi baja nem volt belőle, még nem kezdett bele a bioételek mellett érvelő kampányába.
-Rendelünk egy nagy kancsó teát közösen? Milyet szeretnél választani? –érdeklődött kissé türelmetlenül, ugyanis érezte, hogy nemsokára gyomra is hangot ad annak, hogy mennyire ínycsiklandónak találja azokat az ételeket az előtte heverő füzetkében.

Tárgy: Re: Karakura Teaház Kedd Júl. 06, 2010 3:13 am

¤_¤ Pszichoterápia gyakorlat - Tigrisbigris első rendelése ¤_¤

A kezdeti képzelgésen túljutva foglalt helyet a mesteri módon kiszemelt asztalnál. Végre egy kis árnyék! Ki sem bírta fejezni mennyire hálás volt érte. Szó sincs róla, ne szeretné a pezsgő nyarat, csak beszélgetéshez és új hely megismeréséhez nem a legideálisabb, ha hunyorogva kell böngésznie egy étlapot vagy bármi mást. Most nem kell félre érteni! Esze ágában sincs vidáman trécselő vendégeket bámulni, hátha valaki felismeri, vagy udvarolni kezd. Őszintén szólva, egyik sem hiányzik neki. Jelenleg békés beszélgetés szerepel a napirenden a legkedvesebb barátjával, úgyhogy ne zavargásszon már senki, ne? Fújtatott hatalmasat a kívánságán, majd tette le drága napszemüvegét az üveg lapra. Még sem üldögélhet félhomályban! Azzal jobban vonzaná a figyelmet, plusz nem látná ezt a csodálatos teraszt. Valami fantasztikus, mennyire ügyesen oldották meg a kevés hely és idillikusan nyugodt hangulat kérdését, ráadásul a belváros kellős közepén! Máris jelesre osztályozza, annak ellenére, hogy pincérrel még nem találkozott. Biztos sokan vannak és alig bírja teljesíteni a rendeléseket. Bezony-bezony! Nem leányálom egy zsúfolt étteremben pincérkedni. Tudna róla mesélni, most viszont ő a vendég! Szépen kezébe veszi a fóliázott étlapot, illetve rágyújt, már ha Tipritopri engedélyezi.
Pislogott felé hatalmas kuncsorgó szemekkel, hátha, tényleg hátha nem kap kommentárt a dohányzás ártalmairól, vagy tiltják meg szándékát tüntetőleg. Nem kell rosszra gondolni! Ismerte Csíkosmancsit és megértette zavarja a füst, illetve olvasta, hogy rosszabb a passzív fogyasztása, amire nem igazán jött rá mit jelent, de a körülötte lévőkre érti. Egyedül arról nem írtak mekkora méretben. Most, hogy legyen jó állampolgár? Sehogy se lenne az, de mindegy is! Boldogan pattoghatott, mert morgások közepette ráhagyták a szenvedélye kiélvezését. Gyorsan rá is gyújtott, mielőtt meggondolná magát Tigrike. Ekkor állt be némi felfedezői csend. Mindketten eltűntek a felhozatalban, amiről eszméletlen gyorsan kiderült nincs tekintettel Umi igényeire. Személyes sértés ide, vagy oda, villámsebességgel lapozott túl az ételek és desszertek sokaságán. A lapok címei bőven soknak bizonyultak, hogy szörnyülködve túrjon bele hajába. Egyikre sincs szüksége! Mindegyik étel tocsog a zsírban és egyértelműen közölték vele egészségtelenek. Enne belőlük pár falatot, garantáltan túllépné a napi fogyasztási limitet. Még mit nem! Elhatározta most kitart! Ha törik, ha szakad végigcsinálja! Nem tántoríthatják a régi sütemény mániái! Elvégre az összeset kihajította a kukába és szinte kong így a hűtő, legalább nincs benne káros dolog! Ha sokáig akar élni, mert az a cél, akkor áldozatokat kell hoznia! Kis fogyózás, amúgy sem árt!
Szorgalmas lelki győzködéseit a várva várt mondat szakította félbe. ÜDÍTŐ VÁLTOZÁS! Visszhangzott fejében a rövid, ám hathatósan isteni szépséget takaró szavakon. Ezek szerint jól sejtette! Valaki tényleg nem hagyja cserben és egyenesen szemébe mondja remekül fest a fiatalos szőkeségével. Mennyire szüksége volt erre! Érzi is majd kicsattan a boldogságtól és megint Tipitapi! Ki más lehetne?! Virult fel arca tipikusan jól lakott óvodás fényében. Cirógatta a megjegyzés lefelé ívelő önbizalmát. Ha így haladnak, tényleg lekapja a felsőjét és úgy fog flangálni!*.*
-Kösziiiiiii! Itt a nyár, egy kis felfrissülés...bár Tomátó-val meg van beszélve a héten sötétítünk rajta. Kicsit elszomorít, de az ő elképzelései számomra parancsot jelentenek! Maximálisan bízom benne! Szerinted ez baj?-
Nyomta el a csikket ártatlan érdeklődéssel. Mindig azt tanították neki ne függjön másoktól. Rii-től is megkapta nem egyszer, nem kétszer, nem hatszázszor, hogy álljon ki az elképzelései mellett. Viszont ő sose bírná megbántani! Jaj, és ez a szakmája! Biztosan nem fogja egyszer sem átverni! Tudja és kész! Nem kell mindig mindenre magyarázattal szolgálnia. Ezt egyszerűen, csak érzi. Amolyan megérzés, vagy micsoda. Igaz, nőknél szokták emlegetni, de biztosan létezik a fiúknál is!
-Igen, teaaaa! Ez remek ötlet! Mindjárt, mindjárt, mindjárt....nézek is egyet! Gyümölcs vagy gyógynövényes vagy zöld tea? Éééééén, azt hiszem ezt a fahéjas mandulát megkóstolnám! Vajon milyen lehet?-
Tört rá rövid időre a pánik. Ha van benne valami cukros dolog, meg a mandula lehet szirup és akkor az egész, tiszta mű és taccsra vágja mindazt, amit eddig elért. Muszáj lesz megkérdeznie, vagy valamit megtudnia róla. Úristen, kér egyáltalán bármit is? Tette le zavarodottan az étlapot. Már nem hátrálhatott meg. Ki fogja kérni azt a nem is érdekli micsodát. Semmi gond, bele se fog kortyolni. Majd kiönt magának egy adagot, azt mondja túl meleg, mert leforrázta a nyelvét és addig beszél, amíg elfelejtik, hogy hozzá se nyúlt a csészéhez. Tökéletes! Pont erre van szüksége!
-Nananaaaaa! Te mit mondasz?-
Hozta szokásos izgatott formáját. Meglehet most fogja élete legaljasabb tettét véghez vinni, de nincs kedve magyarázkodni és nyugtatgatni. Jól van! Remekül érzi magát. Ezen nem kell semmit sem ragozni. Épp eleget aggodalmaskodtak már miatta. Képes megoldani a jelenlegi helyzetet. Tudja, hol a határ! Legalábbis meg van róla győződve, távol áll tőle...
-Ééééés? Arról még szó sem esett...milyenek a csoporttársaid? Vannak helyes lányooooook? Kedvesek, aranyosak meg elfogadnak? Jajaj! A múltkor mesélte a rádiónál egy titkárnő, hogy a lányát milyen csúnyán átverik a tanárai. Veled rendesek?-
Zúdította érdeklődését Égboltocskára. Annyi pletyka kering a csúnya rossz tanárokról, akik kiszúrnak maguknak diákokat és piszkálják őket. Nem örülne, ha egy ilyen unatkozó embernek válna áldozatává a zenész társa. Egyszer hallja meg! Bemegy és akkora patáliát csap az egész ország ezen fog nevetni. Bármelyik társáról legyen szó, ahol tudja védi őket. Mintha nagy szükségük lenne rá...Nem baj! Ettől hasznosabbnak érzi magát. Tehet értük valamit.

Tárgy: Re: Karakura Teaház Pént. Júl. 09, 2010 2:00 am

¤_¤ Pszichoterápia gyakorlat - Tigrisbigris első rendelése ¤_¤

A teaház kínálatának tanulmányozásában elmerülve, megintcsak elkerülték a figyelmét szemben ülő társának figyelemfelhívó szándékai. Jelen esetben arra vonatkozólag, hogy meggyújthatja-e azt a cigarettát, amivel már egy ideje babrál a kezében. Az utóbbi időben számára feltűnően sokat látta dohányozni Umit, aminek egy cseppet sem örült. Ez azon káros szenvedélyek közé tartozott, aminek soha semmilyen körülmények között sem szeretne a rabjává válni. Egyrészt, mert vigyáznia kell a hangjára, hiszen legtöbbször ő énekli a dalok magasabban fekvő részeit, és felettébb nagy érvágás lett volna, ha a cigaretta miatt elvesztené azt a hangszínt. Másfelől viszont, ami még ennél is fontosabb, hogy már-már betegesen ügyelt arra, hogy megkímélje az egészségét minden elkerülhető károsító tényezőtől. Ezért is híve annyira a bio-étrendnek, és ezért közlekedik vagy gyalog, vagy pedig a saját autójával, hogy elkerülje a megállókban az arcába füstölgő embereket, vagy ezért jár nemdohányzó éttermekbe ebédelni. Tetszik-nem tetszik, de ezt a káros szokást, még Uminak sem fogja megbocsátani. Gyűlölte nézni, ahogy az emberek szándékosan teszik tönkre magukat, mondván úgysem ettől távoznak majd ebből a világból… De ez nem így működik! Pont azért kellene jobban vigyáznunk magunkra, hiszen annyi más akaratunktól teljesen független dolog betegít minket folyamatosan, hogy legalább szánt szándékkal ne mérgezzük a szervezetünket. És mellesleg a környezetünkben lévőkét… Hiszen az egyetlen dolog, amit Sky még a dohányzásnál is jobban gyűlölt az a passzív dohányzás. Azt a szemetet amit a füstölgők a mellesleg csekélyke védelmet nyújtó füstszűrűn keresztül lélegeznek be, a mellettük lévők egy az egyben, szűrés nélkül kénytelenek belélegezni. Sokszor kedve támadna kioktatni például az utcán dohányozva a gyerekükkel sétáló szülőket is a saját felelőtlenségükről…Ám mielőtt hangot adhatott volna nemtetszésének Umi már nagyban pöfékelve ücsörgött vele szemben. Túlságosan elkalandoztak a gondolatai, és megfeledkezve magáról talán egy kósza fejlehorgasztását vehették beleegyező reakciónak, nem tudja de már mindegy. Nem szerett volna ebből jelenetet rendezni a teaház közepén, pláne azért nem, mert nem vágyott rá, hogy akkor vesszem össze Umival, mikor látszólag ő sincs a legjobb formájában. De ezt mégegyszer nem fogja elnézni neki… Alig győzte kivárni, míg végre leég a mérgező rudacska, szinte szugerálta, hogy fogyjon gyorsabban, és végre eltüntethesse az arcáról az arra kiült, az étlap fedezékében takargatni kényszerült utálatot. Sec-perc felgyülemlett feszültségét az ajkába harapva asztalon dobolással, és a desszertek lapozgatásával próbálta levezetni, mikor Umi hirtelen megszólalt, miután végre elnyomta a csikket.
-Óh, hát szerintem amiatt nem kell rosszul érezned magad, ha Touma véleményére támaszkodsz ebben a témában, hiszen ő profi ezen a téren. –mosolyodott el halványan, még mindig kicsit lehangolva az előbbi idegességétől. Ezután némi időt kapva még azzal, hogy Umi felmérte a teakínálatot, sikerült visszapofoznia magát a sértődött durcás kisgyerek hangulatából.
-A fahéjas mandula tényleg nagyon finom, ittam már néhányszor olyat, és itt különösen jól készítik el. –bólogatott meggyőzően a felkínált lehetőség mellett érvelve. Egy sor ujjongás után megegyezésre jutva Sky intett is a pincérnek, hogy leadja a rendelést. Miután az magukra hagyta őket, ismét új vizekre terelődött a beszélgetés. Meg is lepődött rajta, hogy Umiéknak még sosem mesélt a csoporttársairól, de hát igazából eddig még nem is érdeklődtek felőlük, meghát annyira sok érdekes mondanivalója nem is volt veül kapcsolatban. Különben sem szeretett a próbákon az egyetemről beszélni, hiszen ezzel mindig a többiek eszébe jutatta mennyire kevés ideje van az együttesre.
-Eleinte kicsit nehéz volt beilleszkedni, hiszen tudod hogy amúgy is mennyire nehezen nyílok meg az emberek előtt, pláne mióta befutottunk, de szerencsére az én csoportomban csupa kedves emberrel találkoztam. –mosolygott a tarkóját dörzsölve és szándékosan figyelmen kívül hagyva a lányokra vonatkozó részt tért át egyből a tanárokkal való viszonyára.
-Tudod, szerencsénk, hogy nem az 50 és 80 év közötti korosztály a célközönségünk, mert a tanárok aztán egyáltalán nem kezelnek másképp mint a többi hallgatót. –nevette el magát- Néhanapján én is ugyanúgy megbukom ha épp bal lábbal kelt fel a vizsgáztató, mert sajnos ilyen azért mindenhol van. –könyökölt fel az asztalra, és kémlelt körbe, hogy hogy állnak a rendelésükkel, de egyelőre nem látta a pincért. Kihasználva az időt, amíg Umi a kapott információkat dolgozta fel, ő is igyekezett feltenni pár érdeklődő kérdést, mert ki tudja mikor hagyja megint szóhoz jutni a látszólag még tengernyi faggatózást tartogató zenésztársa.
-És mondd csak te hogy bírod mostanában? Remélem nem hajszolod túl magad a felkérésekkel, mint régebben, mikor szponzorokat kerestünk az új lemezhez. –érdeklődött aggódva. Emlékszik, hogy akkoriban mennyire ki voltak készülve mind a hárman, és megfogadták, hogy ezentúl sokkal jobban figyelnek arra, hogy ne idegeskedjenek annyit. Aggódott Umiért, talán még jobban is mint Riiért, hiszen előbbiről tudvalevő mennyire képes fizikailag is megviselni egy-egy lelki traumája. De erről ő igazán nem tehet, és épp ezért próbált Sky mindig különösen ügyelni arra, hogy ne bántsa meg, ha az elkerülhető.

Tárgy: Re: Karakura Teaház Hétf. Júl. 26, 2010 9:22 am

¤_¤ Pszichoterápia gyakorlat - Tigrisbigris első rendelése ¤_¤

Kicsattanó lelkesedéssel fészkelte hallgatói pózba magát, teljesen, de teljesen elfelejtkezve a tea kavarta kalória táblázatról. Ha lehet, már pedig esetében lehet mondani, akkor erre várt! Régóta karmolászta kíváncsiságát mégis milyen Tipiritapiri, mint hétköznapi tanuló egy hatalmas egyetemen. Igen, kicsi fejében leginkább valami vagány bevonulás és "vihetem e csomagjaidat" kérlelések játszódtak le, de miután összetette a képet az előtte ücsörgő szeretgetni valóan aranyos, szerény és főként aggódós emberkével, akkor bizony komoly dilemma vette kezdetét. Na, de most ezeknek mind vége! Remélte valami kimerítő, részletes történetet kap, picikét tévedett. Ettől nem is kicsit koppant csalódottan a terasz aljzatán. Várt valamit! Azt a kicsi bigyuszkát, amibe kapaszkodva táptalajt nyerhetnek újdonsült elképzelései. Ez kimaradt, de oda se neki! Lényeg, hogy minden rendben vele arrafelé. Be is kell vallania magának megnyugodott saját fülével hallotta. Ide vagy oda a sok sms, email vagy telefonos beszélgetés szemtől szemben minden kicsit másabb. Bár, szó mi szó, hatványozottan felmordult a beilleszkedés kérdéskörénél. Saját bőrén tapasztalta, milyen rémesen telhetnek a napok, ha senki sem kíváncsi a jelenlétedre, vagy szívesebben tudna az univerzumon kívül. Vagyis elragadtatva magát lapogatta meg Csíkospamacskáját, amolyan biztató és megértő jelleggel.
-Jahaaaj! Úgy féltem kiutálnaaaaaak...de most már minden rendben, igaz? Még szép! Biztosan jól kijössz velük és örülök, hogy a tanárok sem ítélgetnek, csak mert híresség és buhuhuuu felhajtás!-
Forgatta körbe szemeit igen komoly kézmozdulattal mutogatva nem tetszését. Ezzel óhajtotta kifejezni, kirángatja az iskola padból, ha egy aprócska hírmorzsa is eljut hozzá. Azért mérge gyorsan elpárolgott és rögtön ott tartott, valamit még úgyis megkérdez. Szóval pózba vágva magát vigyorodott el és pöckölte meg az asztalon könyökölő Házicica nóziját. Muszáj tudnia! Annyira átsuhant a téma felett, ami már gyanúra ad indokot, főleg nála. Nincs susmus! Ha ő valamiről nem értesül az nem fontos, vagy ismeretlennel történt. Ráadásul, hogy segítsen a jövőben, ha semmiféle információval nem szolgál? Mindent Vadmacsek érdekében tesz! Meg a kíváncsisága csillapítása végett, de ez nem lényeges.
-Nanananana? Valamit hatalmas ívben elkerültél...szóvaaaaal? Mesélj csak ezekről az osztálytársakról! TUDNI AKAROK MINDENT!-
Dobolt izgatottan az asztal lapján, miközben befutott a pincér is a rendelésekkel, így rákényszerítve a felpörgött szöszkeségét, hogy egyrészt távolabb húzódjon faggatott társától, másrészt szüneteltesse a pattogást. Helyette barátkozhatott a kicsiny "kancsók" tartalmával, amitől kapásból fintorogva rezzent össze székében. Igazságtalanságnak érezte, pont a legeslegjobb pillanatban süllyesztik tengerfenékre hetek óta vízben bugyborékoló hangulatát. Ráadásul ki sem kérhette magának megzavarják, mert az itt dolgozónak ez a dolga. Szegényt teljesen jogtalanul bántaná meg és siránkozhatna mit művelt egy hisztérikus sztár percében. Kész szerencse akad még egy kicsinyke normál gondolkodás luxusban úszkáló fejében, különben ugyanolyan borzalmas rapli jeleneteket vágna be, mint jó pár hollywood-i híresség. Azok a kicsike emberekbe mennyi méreg szorult! Bámult maga elé csodálkozva, szigorúan néhány pislantásra, mert Fújtatódoromgép lecsapva figyelmetlenségére terelte máris rá a beszámolást. Igazán nincs semmi baja a rivaldafénnyel, de manapság elég romos a magánélete és egy délutánt nem épp azzal kéne indítani, hogy nagy eséllyel megint depresszióval szemezget. Bár, most belegondolva van egyetlen dolog, helyesebben álom, ami nem hagyja nyugodni. Folyton ott motoszkál a fejében és akárhányszor gyerekeket lát mindig kínosan érzi magát a bőrében.
-Tudod...jól vagyook, csak...csak...van egy kis ilyen, nem is tudom...szóval, egy álom és kikészülök tőle...nehem erről kéne most beszámolnom, de te vagy a pszichiáter! Könyi-könyi, mond meg mi a baj velem!-
Ragadta meg könnybe lábadt szemekkel magándoktora kacsóit. Vakon bízott benne, főként, ha személyes esetek keveredtek szóba, ráadásul ennek muszáj volt utána járnia és nem volt mersze szakemberhez fordulni. Még a végén kap öt bogyót, vagy idegszanatóriumi beutalót, ami egy alakuló turné előtt kész csőd lenne. Kárba veszne az a sok munka és újra ott tartana mindenki utálná, hiszen miatta történne az egész. Pontosan ezért ugrott Mosolygóholdacska nyakába az engedélyezést követően. Már, csak hozzá kellett fognia, ami úgy zajlott lányos zavarban hátra dőlt székében és pöckölgetni kezdte hasát. Kisebb csendet követően, pedig bele is fogott a történetébe:
Volt egy vattacukros mező, ahol vámpírbékák(ne haragudj, VeraT.T) kuruttyoltak és óriás muffinokból csavaros szívószállal ittak tejes kávét. Körülöttük marcipán virágok, my little pony-k, pocky szitakötők és bocskorszíj nádas volt. Az egész kép közepén egy Pinocchio orros lámpa alatt ücsörgött két alak ostya padon. Barackhámozás közben nektarint ittak és arról beszélgettek ki lehet a leghelyesebb kismama a világon. Sok név felmerült, mint Gwen Stefani vagy Cate Blanchett, azután egyszerre felüvöltöttek, hogy Hoshi Ikari és az egész kép elmosódott. Hatalmas csend és sötétség következett. Olyan volt, akár egy véget ért álom, mert az érintett név tulajdonosa az ágyában találta magát, ahogy lendületesen felcsüccsen a sokktól.
Gyorsan szétnézett, de semmilyen változás nem fogadta. Minden a helyén pihent. Kivéve az első megrázó dolgot. Valaki félálomban felmordult mellette és igen kedves hangnemben kérte feküdjön vissza. A probléma nem a családi idillel kezdődött, hanem azzal, hogy a személy férfi, plusz Rii volt és igen természetesen fogadta a meghökkentően gyengéd kérést. Úgy viselkedtek, akár a házasok! Itt viszont nem volt vége a megpróbáltatásoknak, mert egy gyerek sírása szűrődött be az ajtón. Ettől lázasan ugrott ki az ágyból és megcsókolva a tovább morgót közölte, hogy most ő a soros, nyugodtan aludjon tovább.
Kilépve a folyosóra a kezdeti állapot tért vissza. Mozgó gumicukor fű, méteres rágó szivárvány, negro méhecskék és megállás nélkül a megfelelő irányba villogó olvadós cukorka medvék. Ő viszont oda se hederített a látványvilágra. Végigszelte az utat és belépett a kívánt szobába, amiben minden baba kék színben úszott és zsúfolásig meg volt rakodva játékokkal. Annyira, hogy ő maga is alig bírt bejutni, közlekedni és elérni a rúgkapálva üvöltő csomagot, ami egy meseszép kisgyerek volt. Az ő fia, aki hathatósan követelte az esti etetést. Tehát rutinosan kezébe vette a csöppséget és elvette a pezsgő porral töltött nyalókától a cumis üveget. Felváltva ringatta, beszélt hozzá, vagy megmutatta a futkározó krumplicukor hörcsögöket.
Kifújva a levegőt szabadult meg aggasztó terhétől, mivel valahol itt ébredt fel. Korántsem tudta miként fogadják a záporként lezúdított történetet, de azt biztosra vette semmi kicsattanó reakciót ne várjon az első percekben. Szóval meghúzta magát és bűnbánó ábrázattal tekergette platina szőke tincseit, komoly eltökéltséggel tanulmányozva az idáig keletkezett foltokat cipőjén. Na, de Umi türelme nem végtelen. Alig kivárva annak a bizonyos három pontnak a felbukkanását látványos szenvedésbe kezdett és mint állandóan, most is pánikban tört ki.
-Ennyire súlyooooos? Menthetetlen vagyok? Teljesen megbuggyantam? Hallasz? Mondj már valamit, Állathercegecske!-
Rázta meg finoman a fogalma sincs mekkora transzba esett énektársát. Az ugyanis nem létezhet időre volt szüksége a hallottak összeillesztéséhez, illetve valamiféle értelem kereséséhez. Egész biztosra vette nem merik vele közölni azonnal feküdjön be a tokiói kórház elkerített osztályára!

Tárgy: Re: Karakura Teaház Hétf. Júl. 26, 2010 11:47 am

¤_¤ Pszichoterápia gyakorlat - Tigrisbigris első rendelése ¤_¤

Sajnos nem hagyták hogy megfeledkezzen a szándékosan kihagyott kérdéskörről, de mintha csak Sky gondolataiba látott volna, a következő pillanatban felbukkant a pincér az általuk rendelt teával és étellel. Megköszönve a felszolgálást, adta át magát egyből az elé pakolt csodásan megalkotott kis nigirik egyelőre csak látványának, hiszen Umi még mindig tartozott neki egy beszámolóval, és illetlenségnek tartotta volna, ha ezt közben a sushin nyammogva hallgatja végig. Hamár ennyit kibírt, ez a beszélgetés már igazán nem fogja az éhhalál szélére sodorni. Azonban míg társa azzal küzdött, hogy szavakba fogalmazza a láthatóan őt nyomasztó gondolatokat töltött magának egy kis teát, és az ajkához emelve győződött meg arról, hogy még túl forró ahhoz hogy meg lehessen inni. Aprócskát szisszenve az égető találkozáson tette vissza maga elé a kis kerámiapohárkát, majd emelte ismét érdeklődő tekintetét a vele szemben ülőre.
-Messze vagyok még a diplomától, de bármikor szívesen meghallgatom mi bánt, vagy nem hagy nyugodni, tudod jól... -bólintott is hozzá jelezve, hogy készen áll arra a nyomasztó álomra. Legalábbis azt hitte...
Figyelmesen hallgatta ugyan a néhol túlságosan is a részletekre koncentráló leírást, de nagyon nehezére esett elvonatkoztatni a valóság és az álmok benne megjelenő képétől. Furcsa és abszurd álom volt, ami mindenképp azt jelezte Umi tényleg nem áll az érzelmei irányításának tetőfokán. De hogy ő és Rii mint egy pár, ráadásul egy gyerekkel? Ezt a mozzanatot eltartott egy darabig mire sikerült megemésztenie. Keresve az állát, gépiesen bólogatva tovább próbált figyelni az álom többi részére, de az előbbiek túlságosan is lefoglalták a gondolatait. Miután társa elhallgatott is percekig csak ült egyhelyben és az emlékeiben kutatva próbálta felidézni mit tanult erről, de sajnos korántsem rendelkezett még az összes kellő ismerettel egy precíz és pontos álomfejtéshez. Mély bambulásából az elemzendő fél kétségbeesett szólongatása rántotta vissza a teaház csendes morajlásába.
-Jaj istenem dehogyis! -hadonászott kézzel lábbal- Csak tudod azokon az órákon gondolkodtam amikor az álmok szimbólumairól esett szó, de még túl kevés ilyen alkalom volt, és hát húh, mit ne mondjak nagyon....kreatív formában üzen a tudatalattid. -dőlt hátra egy nagy levegővétel után, mikor megtalálta a megfelelő jelzőt. Beletúrva a hajába igyekezett minden ismeretét felidézni, majd magában felállítani az elméletet, amit majd megoszt, a már így is teljesen felzaklatott társával.
-Hát először is ne aggódj veled nincs semmi baj, hiszen az álmok első és legfontosabb jellemzője, hogy sokkal elvontabb formában üzennek nekünk mint hinnénk, és általában semmi sem az aminek látszik. -kezdett bele a magyarázatba, ügyelve arra, hogy Umi számára is érthető formában próbálja előadni a feltételezett fejtegetését.
-Ne vedd készpénznek amit mondok, de én úgy hiszem, hogy a Riivel közös gyereketek sírása, jaj de furcsa ezt kimondani -mosolyodott el zavartan- Szóval... -köszörülte meg a torkát- szerintem arra utalhat, hogy mélyen koránt sincs minden rendben köztetek, és ezen mindenképp változtatnod kell. -tartott egy kis szünetet hogy belekortyoljon a teájába. Közben pedig azon gondolkodott, hogy Rii most tényleg nagyon megbánthatta Umit ha ő azt így próbálja feldolgozni.
-A játékokkal túlzsúfolt szoba véleményem szerint azt igyekszik a tudtodra adni, hogy túlságosan gyerekfejjel próbálod megoldani a problémátokat, azonban ez nem célravezető, hiszen míg az ilyen gondolatokra hagyatkozol nem fogsz tudni egyről a kettőre jutni, úgy ahogy a szobán sem sikerült rendesen átvergődnöd. De az, hogy ilyen elszántan törtél a gyerek felé, és gondoskodtál róla, azt jelenti, nagyon is fontos neked, hogy ez a kapcsolat mihamarabb rendben legyen. -kortyolt újabbat a teájából, hagyva időt társának az információk befogadására.
-Szóval az én összegzésem szerint komolyan el kellene gondolkodnod a kettőtök kapcsolatán, és megpróbálni felnőtt fejjel tisztázni az érzéseidet. -dobolt ujjaival az asztalon, mert mostmár nem igazán értette mi történhetett, vagy kellene történnie két társa között. Az is lehet, hogy teljesen félreértette az egészet, és Umi álma nem más, mint a fantáziájának furcsa humorral fűszerezett játéka. Halkan fújtatva tömött a szájába egy nigirit, hogy megnyugtassa magát, de ez a tudatlanság kicsit felzaklatta.
-Na haragudj, ha valamivel megbántottalak, nem állt szándékomban, én csak túlságosan belemerültem, meg izé...meg az is lehet hogy nincs igazam, sőt, hiszen egyáltalán nem vagyok profi, meg még csak tanulom...-játszott az evőpálcikáival várva a fejére olvasott megrovást. Meg is érdemelte volna, hiszen úgy érezte kicsit elszaladt vele a ló. Nagyon nem szerette volna kioktatni a társát, meg sem fordult a fejében, hogy ezzel esetleg olyan vizekre téved amiről az nem szívesen beszél. Arra kérték nyugtassa meg afelől nem orvosi eset, erre mindenféle hadoválást a fejére olvas... Hirtelen most szörnyen taplónak érezte magát.

Tárgy: Re: Karakura Teaház Szomb. Júl. 31, 2010 3:50 am

¤_¤ Pszichoterápia gyakorlat - Tigrisbigris első rendelése ¤_¤

Visszahuppanva székébe dobolt ütemesen lábaival. Könnyű dolog mondani ne legyen feszült! Mégis ki ne lenne ideges, izgatott meg, meg aggódna a helyzet miatt?! Rá kellett nézni Égbekiálltócicára és egyértelmű volt, valami gond van! Nem, egész biztos ott volt, ott keringett, rájuk vetült az árnyéka, mert annyira sokáig, tényleg sokáig váratta az elemzéssel. Máskor legalább vállon paskolta, mert szerinte butaság miatt készült ki, de most semmi! Az is lehet, teljesen kiakasztotta! Tudta nem kéne elmondania! Persze, hogy nem kellett volna! Elvégre saját maga is száját tátva rohant a fürdőszobába, hogy magára borítson egy szép adag hideg vizet és leellenőrizhesse nem nagyobb a hasa és komolyan nincs egy gyerekszoba a házban. Totálisan megzavarodott ettől a furcsa, na meg ijesztő álomtól. Ébredés után meg félelmetesen durva volt mennyire az hitte igaz. Képes lett volna pánikba esve futkározni vagy befeküdni egy jéggel csurig töltött kádba. Igenis, sokkot kapott tőle! Még, hogy ő mint anyuka?! Rémisztő! Nem, nem azért, ne szeretne gyereket, de hát még ráér, nem? Amúgy sincs felkészülve ekkora felelősségre és most minek gondolkozik ezen?
Újra elképedve tátotta el száját. Manapság szörnyen sok dologról képes problémázni és megint rágja a körmét! Sóhajtott fel csalódottan, immáron a sokadig alkalommal. Valami tényleg nem volt vele rendben. Rengeteget elmélkedett és a szokottnál is többet egyetlen emberről. Lassan kezdte zavarni. Aztán jött ez az álom és komolyan megfordult a fejecskéjében bajok gyülekeznek. Viszont ő nem értett az ilyen rejtett jelentéses könyvekhez. Ráadásul mindegyik más írt, meg nem volt türelme szavanként kikeresni és összepakolászni a történetet. Hogy csinálják a szakemberek nem őrülnek bele? Neki tuti sok lenne. Már attól is kikészült hány fajta jelentést dobott ki a gyerekvállalásra, vagy gyerekre vagy sírásra. Honnan sejtik mikor melyik jó, rejtély marad! Erre Zsákbacicuka szolgált válasszal. Mindig is tisztában volt vele egy zseni, de ezek után kész ész isten a szemében! Mától kibérelte magának az első számú fan helyét! Főleg, hogy elkezdett magyarázni! A várva vált pillanat! Elérkezett! Micsoda feszült izgalom! Jahaj, nem érdekli, csak magyarázzák már el miféle izébigyuszka ez, hogy vattacukros csodavilágban nevel gyereket Rii-vel. Pontosan ez az oka, hatalmas vehemenciával csimpaszkodott zenésztársa szavain, de úgy, hogy fel sem fogta rávágott a szembe lévő combjára és vígan támaszkodik rajta. Nem tehet róla! Lefoglalta a szakvélemény!
Száját igencsak eltátva vágott koncentrált, bamba, néha fonalat vesztett arcot. Pindurkát nehezére esett több dologra is figyelni. Egyrészt összekapcsolni a hallottakat az által mesélt történet részleteivel, beilleszteni Tipegőtopogó véleményébe és ebből a kuszaságból érteni is miről beszéltek neki perceken keresztül. Háát, nem ment könnyen, de azt hiszi sikerült! Legalábbis annyit megértett változtatnia kell a viselkedésén, mert csúnya vége lesz. Nem túl rózsás kilátások! Tisztázni Rii-vel a dolgokat. Ano, milyen dolgokat? Már itt kezdődik a cuccos, nem igazán kapiskálja miféleséget kellene tisztáznia. Elvégre, magával már megbeszélte nem zaklatja az igencsak különös szeretetével, vagy az a gond érezteti vele, de nem magyarázza el? Hajaj, ez bonyolultabb mint hitte! Viszont Rugdikarmocska eszméletlen! Micsoda kifejtés egy teljes zagyvaságból! Totálisan fatálisan le van nyűgözve! És, mennyire tündéri, ahogy mentegetőzik meg bocsánatot kér! Legszívesebben egész nap halálra ölelgetné. Tényleg! Úgyis tartozik valamivel, mert segített rajta. Valami kényeztetés kijár neki, amit már tud is mi lesz, de előtte rávetődik.
-UHUUUUUUUUU!*.* NINCS SEMMI BAAAAJ! Azt nem tudod véletlenül mit kéne tisztázni? Úgy emlékszem nem vitatkoztunk mostanság, vagy semmiségeken...azt meg nem hinném, még mindig a Tomátó-s eset lenne ilyen hatással...Eheeeeeee, mindegy!-
Lökte magát elegánsan előre, hevesen mutogatva és rángatva társa kezét, hogy igenis tápászkodjon fel. Úgy jobban lehet gyömöszkélni és a tea, gyomorforgató étel tartalom sem kerül veszélybe. Ő nem túlzottan bánná, ha nem kéne látnia egyiket sem, de ha már Csíkimiki rendelte, csak nem fogja hátba támadni őket. Még a végén éhes, szomjas, foltos maradna a nap további részére. Igaz, akkor hazavinné átöltözni elvégre autóval van és azzal könnyen megoldható, viszont a kedvük biztosan megsínylené. Tuti nem lenne ugyanolyan a hangulat, mint a lendületes jelenet előtt. Szóval, fő az óvatosság. Most pedig egy hatalmas teddy maci ölelés! Megérdemli, mert ilyen okos, butus és szeretni való és, mert akkor se tudna rá haragudni, ha a fejéhez vágná egy szőke, nem mellékesen pénzszórási mániás liba. Tényleg örült, hogy maga mellett tudhatja. Sokat segített rajta az álom kibogozásával. Nem jött rá min kéne változtatnia, de legalább arra rájött valamit határozottan szükséges lesz lépnie! Erre, mégis mi manó vezette volna rá? Valószínűleg semmi és továbbra is kétségbe esetten mászkálna esténként, mi történhet elalvás után. Biztosra veszi pánikrohamot kapva költözne a hintaágyra, ha arra térne magához folytatta a gyereknevelési mizériát vagy újra álmodta az egészet.
-Juuuuuj, kimondhatatlanul köszönööööööm, hogy segítettéééééél! Nagy szeretéééés!-
Nyomott egy hálás puszit Fénylőegecske homlokára röpke fanatikus visongás közepette. Semmi rosszra nem gondolt ám! Jött magától és bele sem gondolt mit művel! Hopsz, nyilvános helyen! Remélhetőleg egyetlen lesi fotós meg rajongó sincs a környéken. Az esetleges lehetőségtől széles vigyora picikét arcára fagyott, főként a percet követően leesett neki kissé letámadta a szomszédos énekest, na de ő vérprofi, ilyenek nem hozzák zavarba. Megpaskolta Felhőkarcolómacskácska vállát, szépen leültette, kezébe nyomott egy falatka ételt és dolga végeztél kijelentette, most ő elviharzik a mosdóba. Viszonylag sietős léptekkel lavírozott a székek és emberek között, kevés híján lesántulva.T.T Az egyik asztalnál nem sűrűn néztek szét közeledik e valaki és kihasználva a figyelmetlen masírozását, majdnem rátolták a széket. Szerencsére időben kapcsoltak és megmentették a fájdalmas balesettől, aminek azért a táncpróbák sajnálatos elmaradása miatt határozottan örült volna! Hát, ha nem, hát nem! Így járt! Inkább gyorsan belépett a kijelölt férfi mosdóba.

Tárgy: Re: Karakura Teaház Szomb. Júl. 31, 2010 7:57 am

¤_¤ Pszichoterápia gyakorlat - Tigrisbigris első rendelése ¤_¤

Az elmúlt percekben már szinte totálisan rettegett attól mikor következik be társa szokásos kifakadása, ami után megint órákig tart normalizálnia a hangulatát. Nagyon nem szerette ha előidézik ezt nála, pláne nem ha ez a valaki jelen pillanatban most ő. Általában Sky mindig az a fél aki vigasztalja a kiborult Umit, nem az aki kiborítja. Fel sem mert nézni a bőszen vizslatott nigirijei fölül, csak idegesen dörzsölte meg egyik lábfejével a vádliját mikor hirtelen betámadás hozta rá a bőréből kiugrós frászt. Az első pillanatokban még azt hitte, most mindjárt pofon csattan, ehelyett mikor összeszedte a bátorságát és felnézett, egy időközben már a térdein csillogó szemekkel támaszkodó Umival találta szemben magát. Eltartott egy pár pillanatig mire eljutott hozzá a várakozásait cseppet sem tükröző mondanivaló.
-Hát izé…a… -kezdett habogni, hogy megemberelje magát- Azt én nem tudhatom, mert szóval tudod, én csak abban segíthetek hogy megértsd mit üzennek az álmaid, azt nem tudhatom mit vagy hogyan kellene tenned. –próbált reagálni a kérdésáradatra. Azt viszont egyáltalán nem nyugtatta meg, hogy Umi nem tudja mire vonatkozhatott ez az álom. Csak valami nagy dolognak kell lennie, ha ennyire drasztikus módon kiált a tudatalattija megoldásért, és ő mégsincs képben arról mi miatt kellene komolyan elbeszélgetnie Riivel. De csak össze kellett valamin veszniük, hiszen más logikus magyarázat nincs erre az érzelmi hullámra…legalábbis hiába gondolkodott semmi elfogadható magyarázatot nem talált. Azonban nem hagyták sokáig tűnődni ezen a nyitva hagyott problémakörön, mert hirtelen arra eszmélt fel, felfelé nógatják az asztaltól. Máris menniük kellene? De hiszen ő még be sem fejezte az ételt, és Umi még bele sem kortyolt a teába. Meg különben is a boltok még egészen estig nyitva vannak, szóval oda sem kell sietniük. Vagy netán megtalálta őket valami ádáz lesifotós? Hiába nézegett körbe, semmilyen gyanúsan lopakodó alakot nem látott, ám a következő pillanatban egy nagyöleléssel bevezetve egy puszi landolt a homlokán. Ettől aztán végleg tátva maradt a szája. Megszokta ugyan Umitól a túláradó szeretetrohamokat, de ennyire talán még sose ragadta el irányába a lelkesedés. Hirtelen megint nem tudta hogy reagáljon erre a megnyilvánulásra, szégyen nem szégyen cseppet leblokkolt. Nem sokszor fordul elő vele ilyen, pláne azért nem, mert hamar meg kellett tanulnia, hogy a színpadon ennek nincs helye, hiszen ha rontott, folytatni kell tovább. Olyankor nincs idő arra, hogy megálljon és siránkozzon az elhibázott lépésen, vagy a félreénekelt hangon, a shownak mennie kell tovább. Ennek az egyetemen is nagy hasznát vette, kiváltképp a szóbeli vizsgáknál, ahol legtöbb esetben sikeresen vágta ki magát a vizsgáztató keresztkérdéseiből. De ez most valahogy más volt. Csak egy ártatlan puszi, de őt mégis zavarba hozta, amit a lehető leginkább próbált elrejteni a láthatóan kicsattanó jókedvvel őt tovább ölelgető társa elől. És nem csak azért mert Umitól kapta, hanem úgy egyáltalán. Akármennyire is nem feltételezné az ember egy seregnyi ember által rajongott énekes sztárról, Sky nagyon is szégyenlős volt, ha ennyire közel kerültek hozzá az emberek. Emlékszik az öleléseket is eltartott egy ideig megszoknia, de mostmár nem okoz neki gondot, hiszen az autogramosztásokon sokszor kérnek tőle közös fotót, amin illik megölelni az éppen soros lányt. Sokáig még emiatt is zavarban érezte magát, de szerencsére mára már sikerült leküzdenie zárkózottságának ezt a korlátját, azonban most megint felszínre hoztak egy újabbat. El is tartott néhány pillanatig mire végre kihámozta magát a közben reflexszerűen ölelgetett Umi karjai közül, és huppant vissza az asztal elé. Társa láthatóan nem sokat vett észre kínos zavarából, aminek felettébb örült ugyan, de annak már kevésbé, mikor egy újabb nigirit pakoltak a kezébe és faképnél hagyták. Gyengén megpofozgatva magát terelte vissza a gondolatait a teázóba, és kémlet körbe a teremben, hogy vajon mennyien voltak szemtanúi az előbbi meghitt jelenetnek, de úgy néz ki Umi tökéletes helyet választott, ami félreesik a figyelem középpontjából. Ha jól értette az épp a székek között lavírozó társa a mosdóba igyekezett, ami adott neki néhány percet, hogy teljesen normalizálja a viselkedését. Jobbnak látta addig amíg Umi távol van befejezni az ebédjét, mert nem szeretett úgy enni hogy a másik előtt közben semmi étel sincs. Csodálta is, hogy az nem rendelt semmit, és még a teájába is épphogy csak beleszagolt. Lehet, hogy már ebédelt mielőtt találkoztak? De hát eleve úgy lett megbeszélve hogy ebédelni jöttek… Még egy dolog amit nem ért. Nyíltan rákérdezni viszont egyelőre nem mer, inkább megpróbál finoman puhatolózni, ugyanis a Riivel való viszonya után Umi étkezési szokásai voltak a másik téma, amiért nagyon aggódott. Volt már szerencséje tapasztalni, hogy néha mennyire háttérbe szorul nála ez a tevékenység, vagy merül ki valami bolti zacskós nassolnivalóban, de annyiszor megígértette már vele, hogy változtat rajta, hogy nem zargatta vele többet. Bízott abban, hogy társa hallgat a jó szóra és megfogadja a tanácsait. Az énekes visszatérte után el is kezdte a hadműveletet.
-Huh, azt hiszem én nem bírom megenni mind, nem kérsz belőle esetleg? Hiszen te nem rendeltél semmit, pedig ebédelni jöttünk. –tolta elé a fatálkát, amin még mindig ínycsiklandóan sorakoztak a pici falatkák, és a desszert gyanánt tálalt csokis-epres édesség. Ha mást nem talán az utóbbihoz kedvet kap, legalábbis remélte.

Tárgy: Re: Karakura Teaház Kedd Aug. 03, 2010 10:07 pm

¤_¤ Pszichoterápia gyakorlat - Tigrisbigris első rendelése ¤_¤

Elégedetten dúdolva mosott kezet a gyors vizitet követően. Nem akarta tovább fokozni Égbekiáltókarmigép állapotát, hogy látványos kuncogásba kezd, vagy hátba veregeti egy "tudtam" felkiáltással. Ugyanis, egyértelműen látszódott, szegénykét csúnyán kiakasztja jelenetével. Mégis, olyan édesen pislog maga elé ilyen helyzetekben. Képtelen megunni és leállni is, hogy ne fejezze ki néhanap mennyire imádja a félszeg kobakját! Egyszerűen nem lehet nem szeretni Édimicát! Ezzel legalább leköti egy kis időre a figyelmét, amire nagy szüksége van, különben beleőrülne a helyzetébe. A múltkori próbafelvételen azt mondták erőtlen a hangja, mintha megkopott volna. Azt hitte elájul vagy kapásból öngyilkos lesz! Persze a menedzser szépen felpofozta és a lelkére kötötte hallgat a dologról, illetve pihenteti a hangszálait. Ha képes számolni még két hétig. Tudná mi lesz, ha idővel rosszabbodik? Kiteszik a csapatból? Elég valószínű. A dolgon pedig nem segít Rii-vel is képtelen dűlőre jutni és ez a nyamvadt súlyfelesleg! Mikor fog végre eltűnni? Igazán örülne, ha már sikertelen szakaszba lépett, legalább jól nézne ki. Persze, korábban eszébe juthatott volna leszokni az egészségtelen chips, csoki és minden szemét fogyasztásáról, de most megtette! Viszont nem érez változást. Fogalma sincs miféle játszmába keveredett, de nem hagyja magát! Ez lesz az első dolog, amit végigcsinál. Elhatározta lefogy, úgyhogy le is fog!
Nyomatékosan rávágva hasára űzött hadat a zsírpárnáknak és a hévvel együtt, majd nem kiesett a mosdóból. Kénytelen volt némileg megkapaszkodni a kilincsben, különben elvágódik. Pindurit megszédült a lelkesedésétől. Az erejére azonban nem lehet panasz, vagy inkább a bődületes súlyára, mivel kezében maradt a kilincs. Ráeszmélve tettére elfojtotta bűnbánó sikolyát és kisebb matatással vissza bütykölte a leesett alkatrészt helyére. Rejtély meddig fogja bírni, de egyszerűen nincs kedve magyarázkodni, bocsánatot kérni, vagy mosolyogva meggyőzni a tulajdonost véletlen volt. Inkább lábára kapta a nyúlcipőt és az asztalához botorkált. Igen, valamitől hirtelenjében rosszul lett. Nem kell semmi eget rengető halálos betegségre gondolni, egyszerűen elhagyta minden ereje. Nehezére esett emelgetni a lábait, hasogatni kezdett feje és már kicsi kedve sem maradt nyilvános helyen lenni. Ezt jelezvén összehúzta magán a cipzáros felsőt, majd megdörzsölve arcát nézhetett farkasszemet egy heti elemózsiával. Mit ne mondjon, annyira megijedt a teázó korlátjára mászva védekezett az esetleges támadás ellen. Nem legszebb mód a visszatérésre, de szörnyen ráhozta a frászt! Étel! És közeledett felé! Rémálmaiban se kergetik a nigiri-k, nehogy már a valóságban tegyék meg! Micsoda borzalmas esemény lenne! Nem kéri őket! Fogják fel! Nem éhes és pont! Most pedig nem biztatja magát, hogy vegyen el egyet, hanem kijelenti a tényeket! Ne tessék összekeverni!>.<
A sokkhatásból, gondolati győzködésből szép lassan kezdett magához térni és rájönni, nem a falatkák keltek életre, hanem Ragimacsek kínálta meg. Ettől felettébb megkönnyebbült. Még sem őrült meg teljesen! Sóhajtozott percekig, majd rázendített felháborodottan kibújni az ajánlat alól, amit voltak kedvesek megismételni. Hadművelete értelmében, szépségesen kihúzta túlsúlyos testét, megigazította szőke tincseit és durcásan meredve látott hozzá a fél perces néma terrorhoz. Általában nem ér el sokat vele, kivéve, hogy mindenki rájön valami baja van. Ezután, menetrendszerűen következhetett a szóbeli kontrázás. Mindezt továbbra is a korlát támasztó távlatából. Isten ments, hogy közelebb menjen ahhoz a hizlaló felhozatalhoz! Már a látványától kényszeresen menne futni! Tényleg, mozgás! Volt reggel kocogni? Merengett el látványosan a kelést követő óráknál, de pont időben kanyarodott a magyarázkodáshoz.
-Pepitatapi! Frászt hoztad rám! Azt hittem kiugrik a szívem, úgy megijedtem, hogy egy tálca landol közvetlen előttem! Meg akarsz ölni?! Nem volt szééééép!-
Drámázott látványosan csapva egyet a levegőbe. Érezhető volt gyerekes hanglejtésén korán sem gondolja komolyan, amolyan szurkálódó incselkedésnek szánta. Ettől függetlenül picikét indulatosan kapta fel asztalon hagyott cigijét és gyújtott rá, csak úgy. Mostanság remek szokásává vált bármilyen érzelmi hatás után elszívni egy szálat, vagy többet. Muszáj valamit csinálnia, különben rákezd mindenféle rémes hájnövelőt falni. Tudja, valószínűleg ez sem használ a haldokló hangszálainak, de szüksége van rá! Ráadásul egy szava sem lehet Bajszoscicukának, mert tisztes messzeségből pöfékelt. Szépen felfészkelte löttyedt hátsóját a fémre és nyelvét nyújtotta a láthatóan mérges és aggódó "épp hogy" bátyusára. Nem tudott rá haragudni! Elég volt ránéznie, hogy elszálljon minden sérelme. Tudta, ideje volna előállnia valamilyen megnyugtató történettel különben rászabadít jó pár éjszakázást társára. Vagyis, vett egy mély levegőt és biztatóan elmosolyodva piszkálta meg felsője cipzárját. Hazudni készült. Utálta megtenni, főleg számára kimondhatatlanul fontos személyeknél, de csak semmi szükség potyára idegeskedjenek miatta. Remekül van, mint általában! Ugyan úgy semmit sem tud kezdeni az életével, mint eddig. Ha pedig idáig kibírta, ezután sincs ok a pánikra!
-Amúgy nem kéreeeek! Ne haraguuudj, de betévedtem a konyhába és hát...ott volt a hűtő és találtam benne sütit, és...és...és...már ettem! BOCSÁNAAAT!-
Nyöszörgött hangosan, mert enyhén rosszul lett a hűtő és sütemény emlegetésétől, plusz saját előadásától. Végszóként, még csak nem is merte kimutatni jelenleg mekkora hazug disznónak látja magát. Lehet jobb lenne, ha tovább állnának. Hátha a vásárlástól megjön a kedve. Bár belegondolva bele se fog férni a legdögösebb kreációkba. Már oda se volt sok értelme menni. Pech, mert megígérte! Innentől kezdve nincs visszaút. Legalább Szőrösmaccs-csal lehetett, méghozzá csomó idő után! Örülnie kéne egy kicsikét és nem csak nyávogni! Bizony! Ráér otthon siránkozni, most boldogan karolja fel az ücsörgő társát és furikázzanak a divatvilágba.
-Naaaaaaaaaaaah, de ha végeztééééél...akkkoooooooooooooooooor! Megyünk vásárolni?-
Hajolt némiképp közelebb, szokásos kiskutyaként pitizve Felhőjárómica előtt. Még bájosan kérlelő szemecskéit is bevetette, hátha elérik a kívánt hatásfokot. Muszáj elég megnyerőnek lennie, különben nem szabadul a keresztkérdésektől, ami az étkezésére irányul. Sajnálatos módon, ha egy pszichológus tanonc aggódni kezd, addig kérdezget, amíg őrületbe nem kergeti az áldozatát és el nem éri megadóan bevalljon mindent. Neki nincs mit beismerni! Vigyáz mit eszik, mert le kell adnia néhány kilót. Még tornázik is, ami különösen nagy csoda nála. A céges szakemberrel, csak a következő hónapban találkozik, addig meg követi a szigorú diétát! Ennyi a történet! Inkább legyenek rá büszkék, hogy tesz végre valamit magáért, de ehelyett mindenki csak oda-oda szúr néhány szót a meredeken lefelé ívelő munkateljesítményéről. Most szét kéne szakadnia?T.T Vajon a nagy hollywood-i sztárok milyen módszerrel csinálják, hogy minden ütemtervet képesek betartani?! Tűnődött el továbbra is kitartóan kuncsorogva a válaszra.

Tárgy: Re: Karakura Teaház Szer. Aug. 04, 2010 6:56 am

¤_¤ Pszichoterápia gyakorlat - Tigrisbigris első rendelése ¤_¤

Fogalma sem volt mit tett, amivel ilyen drámai reakciót váltott ki mosdóból visszatérő Umiban. Talán valami bogár mászott a tálkára? Vagy van rajta valami amihez ha hozzáér egyből allergiás kiütést kap? Egyáltalán nem értette mire fel kötött ki társa tisztes távolságban tőle a teázót elhatároló korláton. Igencsak elképedve figyelte a halálravált arckifejezését, amint az ételre meredt, majd olyan megrovásban részesítette, mintha most ijesztett volna rá éjszaka egy sötét sikátorban.
-De Umi?... –nézett kérdőn, de még egy értelmes kérdést sem tudott megfogalmazni, erre a teljesen abszurd reakcióra. Ma valahogy teljesen fordítva sülnek el a dolgok mint azt várja… Mikor azt hiszi a lelkébe tapos, hálásan ragadtatja el magát, egy ilyen egyszerű gesztustól pedig kishíján kimenekül a világból? Kezdi úgy érezni, hogy valami tényleg nincs rendben Umival. Valahogy most a szokásosnál is furcsábban viselkedett. Alapjában véve azzal nincs semmi baj, ha gyerekes, hiszen ilyen a jelleme, és azon nem lehet egykönnyen változtatni, de ezek a hirtelen és eléggé szélsőséges kitörések piszkálják a benne alakuló pszichológust. Egyre erősödött benne a feltételezés, hogy tényleg van itt valami amit Umi nem mondd el neki, vagy talán ő maga sincs tudatában…
Összevont szemöldökkel, szúrós szemmel nézte, ahogy társa ismét rágyújt egy cigarettára, miközben még grimaszol is neki. Szerencséje, hogy karnyújtásnyi távolságon kívül esett, mert olyan elegáns mozdulattal kapta volna ki a szájából, és törte volna ketté, hogy az köpni nyelni nem tudott volna. Jelenetet rendezni azonban továbbra sem volt kedve, így is örül, ha minél kisebb felhajtással el tudnak vegyülni valamilyen nyilvános helyen. Újfent idegesen dobolva a lábával vizslatta önpusztító zenésztársát, közben pedig azon gondolkodott, vajon hogy fogja befejezni az ebédjét, mert igencsak elment az étvágya. Újabb rossz tulajdonsága volt, hogyha valamin nagyon elgondolkodik, vagy belemerül az olvasásba, tanulásba elillan az étvágya, és addig nem tud újra enni, míg végére nem jár annak, ami épp foglalkoztatja, vagy be nem fejezte az éppen kiszabott tananyag átnyálazását.
Umi zavarodott mentegetőzése nem éppen afelé billentette a mérleg nyelvét, hogy Sky téved és minden rendben van… Nem szeretett volna tolakodó lenni, sem pedig pofátlanul belemászni a magánéletébe, de barátként tartozik annyival, hogy megpróbáljon segíteni ha valami problémája van. De addig nem megy, míg nem osztja meg vele. Ennyire nem bízik benne? Vagy csak fél attól, hogy esetleg beleírja valami szakdolgozati tanulmányba? Ennyire azért ismerhetné, hogy soha nem tenne meg ilyesmit. És igenis rosszul esik neki, hogy ennyire gyenge lábakon álló kifogásokkal próbálják elcsitítani az aggodalmát. Úgysem fog szemet hunyni a dolog felett, míg meg nem bizonyosodik arról, hogy csak másokra kivetített hipochondria uralkodott el rajta… Hiszen az orvostanhallgatók között is beszélnek róla, hogy sokan abba betegszenek bele, hogy a temérdek betegség közül amiket meg kell tanulniuk, jónéhányat magukon is fel vélnek fedezni. Akkor miért ne eshetne meg ez egy pszichológushallgatóval is, hogy mindenkiben a leendő betegét látja? A végén kiderül, hogy nem is Uminak van baja, hanem neki ártott meg a sok kórtörténet. De akkor is, határozottan volt egy olyan érzése, valami belülről jövő sugallat, ami nem hagyta nyugodni. Ha az ellenkező nemhez tartozna most azt mondaná női megérzés, de sajnos ennek a férfi megfelelőjéről még nem volt szerencséje hallani.
Társa időközben végzett a pöfékeléssel, és sürgető távozásra invitálta Skyt. Ő azonban elhatározta, hogy most nem hagyja meggyőzni magát a kiskutyaszemekkel, és a kérlelő hangnemmel. Mégha meg is haragszanak rá, akkor is fontosabb neki az, hogy a társa megint olyan legyen mint régen. Nagy levegőt vett, félretolta az útból a fatálkát, és komoly arckifejezéssel felkönyökölt az asztalra, arca előtt összefonva az ujjait.
-Nem Umi…. –kezdett bele, mire társa arcán hirtelen megrökönyödést vélt felfedezni, de mostmár nem volt visszaút –Addig egy tapodtat sem mozdulok innen, míg el nem mondod végre mi a baj. És nem, ne próbálj megint hazudni… túl régóta ismerlek már ahhoz, hogy észrevegyem mikor nem mondasz igazat. Mi ez a hirtelen jött ételfóbia és a kényszeres dohányzás? Mi történt? Az égre, valaki megfenyegetett, hogy megmérgez? Légy szíves bízz bennem egy kicsit, aggódom érted….–zúdította rá Umira könyörtelenül. Azonban a legbelső következtetését még magának sem merte teljesen beismerni, pedig a jelekből olvasva sajnos elég valószínű hogy az állhat a háttérben…

Tárgy: Re: Karakura Teaház Csüt. Aug. 05, 2010 7:31 am

¤_¤ Pszichoterápia gyakorlat - Tigrisbigris első rendelése ¤_¤

Kevés híján félre nyelt, micsoda vehemenciával mondtak ellent tündéri alakításának. Ha őszinte akar lenni, kissé megszeppent a délután alakulásától. Egy szempillantás alatt átcsapott ez a baráti találkozó valamiféle kihallgatásba, aminek azt se tudja mi a célja! Túl átlátszó volt a kifogása, vagy az, hogy hódolna az elvileg imádott hobbijának? Ennyire kifordult a világ önmagából, hogy már semmit sem csinálhat, mert az baj? Ha beszél, azért gyanakodnak háttérben lapuló problémára, ha meg nem szól, hát akkor meg, azért kell együtt érzően összeborzolni a haját, amit mellékesen kemény munkával állít be minden áldott nap! Most komolyan, senki sem gondol arra, neki így a jó?! Morcimicát sem érti. Hosszú idő után végre eltölthetnének egy remek délutánt, erre rákezd gyanakodva méregetni, alig másfél-két órára rá, hogy boldogan a nyakába vetődhetett. Köszöni szépen, tényleg örül és imádja, amiért aggódik érte, de minden rendben! Leszámítva, hogy teljesen kifárasztja magát minden nap a futásokkal. Valahogy nem megy olyan jól, ha nincs mi elől menekülni. Lehet, sőt biztos! Holnap kölcsön kéri a szomszéd örökmozgó kutyáját. Vele aztán nem lesz megállás, és talán megdönti a középiskolás rekordját. Viszont, ne térjen már el a témától. Ott tartott, jól van! Már, csak ki kellett találnia, hogy hitesse el megmakacsolt társával. Kicsit furcsa a helyzet, mert kezd zavarba jönni, mintha tartana attól megtalálnak egy rejtegetett cédulát valamelyik zsebében. Ez mitől lehet? Tette fel érdekfeszítő kérdését, hiszen mindennél jobban bízott Okosszőrpamacsban és talán csak akkor érezte feszengve magát, amikor rányitott a fürdőszobában. Jéjzusom, mennyire szégyellte akkor magát és hány napig kerülgették egymást. A saját emlékeiben, tagadhatatlanul ez volt a legutóbbi turné legborzalmasabb pillanata. Az a jobb elfelejteni momentum!
Visszaérkezve a teázóba kicsikét megrázta fejét. Mozdulata egyfajta csendes tiltakozásnak is vehető volt, meg persze annak is, hogy ideje volt kivernie gondolataiból a múltat. Lényegtelen szösszenetnek bizonyult, mert rögtön utána hitetlenül tátogott az énekes áradatára. Rögtön válaszolni akart, csak épp nem jutott annyi szuszhoz képes legyen pár tőmondatot összerakni. Illetve még mindig bőszen állította minden remek az életében. Hiába tekintgetett hol magára, hol Horizonticsillagosmicára ő semmilyen változást nem látott. Eddig is hemzsegtek a napjai kilátástalan problémákban, nem tegnap szokott rá a cigire, sosem volt meglepetés a Rii-vel megoldatlan kapcsolata kikészíti és amióta az eszét tudja, szívesen rendelkezett volna a sztárok hihetetlen alakjával. Nem érti, vagy várjunk csak! Egy mozzanat kimaradt! Emelte magasba mutatóujját, jelezvén valami eszébe jutott. A hangszálai sosem vacakoltak! Biztos ettől festhet rosszabbul! Vhoa!*.* Szivárványcsíkosbajuszka valami eszméletlen. Komolyan kiszúrta ezt az apróságot? Pedig neki fel se tűnt! Eszméletlen!
-MEGVAN!-
Szeretetteljesen tapsikolva guggolt le célszemélye elé. Teljesen, de teljesen el volt ragadtatva és, ha nem vágott volna továbbra is harapós fejecskét, egész biztosra veheti, megint megajándékozza egy hatalmas öleléssel. Így azonban, be kellett érnie a csillogó szemeivel, miközben alkalmi rejtekéből megtámaszkodott a szék támlájában. Ha nem teszi ezer százalék, hátra esik. Nagy lendülettel váltott pózt és megint kótyagosnak érezte magát. Ráadásul a lábai se akaróztak örömmel fogadni, hogy csak úgy, kénye kedve szerint hajlítgatja őket. Tisztára, mintha egy vénember lenne. Végén még szerencsés lesz, amiért kényszerszabadságra küldték. Nem, azt valahogy kétli. Túl sok az a bizonyos semmittevés. Márpedig ki nem állhatta, ha otthon kell ücsörögnie. Egyszerűen megszokta, mindig kell valamit csinálnia és ha kizökken belőle, meg akar őrülni…
-Neheheeeem! Senki és semmi sem fenyegetett meg…legalábbis nem tudok róla!...ÚRISTEN! Vagy, azt akarom mondani...JÉZUSOM! Előfordulhat igen, csak nem szóltak róla?-
Kapta egyik kezét szája elé. Maga a lehetőség is szörnyű! A fanatikus telefonhívások és levelek után hetekig nem bírt aludni, utcán közlekedni, vagy maga vásárolni. Nehéz volt beismernie, de rettegett, mert egyedül volt. Ugyan ki védené meg, ha valamelyik elvetemült rajongó bejut a házába? Több perce lenne kedvére megölni, csonkítani, vagy ki tudja mit tenni, míg a rendőrség kiér a helyszínre. A lejátszódó horrortól pedig némiképp rátört a hányinger és, ha nem jut eszébe befejezetlen magyarázata, illetve Báránykitty sem nyugtatja le kedélyeit, biztosra veheti üldözési mániába fog süllyedni. Na, de a nap története eltérítette ettől, úgyhogy megköszörülve torkát kezdte el birizgálni orrát. Szerette volna szépen felvezetni a nagy megoldását, ami újabb néma percekhez vezetett. Tehát, rövidesen megadva magát terült ki faggató bátyusa lábain, majd pöttyet motyogva beavatta a nagy titokba.
-Elhasználódtak a hangszálaiiiiiiiiiiiiiiiim…-
Nyöszörgött lemondóan, mert közzétéve, sokkal kevésbé bizonyult semmiségnek. Kicsit meglepődött reakcióján. Miután közölték vele, leginkább hisztérikus sokkba került és önkívületi állapotban üvöltözött, de ezen felül, nem rázta meg a hír. Elfogadta. Most viszont határozottan letört. Mintha még csak most tudatosult volna benne, igen, megtörténhet, soha többet nem léphet színpadra. Soha többet nem lehet a hármas tagja. Be kell fejeznie az egyetlen dolgot, amit korlátlanul élvezhet az életében. Na, meg ezen kívül máshoz sem ért. Nincs jobb szó: ez az élete!
-Még…amúgy, még nem biztos! A felvételek végén mondták…túlságosan viseltesek, vagy hasonlóak. A főnök…a főnök…a főnök szeretné, ha jövő héten…szóval, ha elmennék egy orvoshoz. Most miért? Miért nem lehet az után, hogy letelik a pihenő és akkor se jó?!-
Dünnyögte kitartóan, némiképp durcásan. Inkább nem akarja tudni, mit mond a szakember, vagy ha nincs semmi baja, mit fog érezni a közelében lébucoló menedzser iránt. Mérges lesz rá, nem kérdéses! Feleslegesen ráhozza a szívbajt!

Tárgy: Re: Karakura Teaház Kedd Aug. 10, 2010 5:20 am

¤_¤ Pszichoterápia gyakorlat - Tigrisbigris első rendelése ¤_¤

Válaszul néhányperces feszült csend övezte elgondolkodás után Sky végül egy fejrázást kapott. Nem tudta, hogy ez a válasz volt-e vagy csak így igyekezett visszaterelni a gondolatait, vagy netán mindkettő, de nagyon úgy tűnt mindjárt bővebben is kifejtik azzal ezzel kapcsolatos álláspontot. Már egyáltalán nem tudja mit higgyen, hiszen egyik reakció cáfol rá a másikra amit pluszban a hozzáfűzött szöveg is csak zavarosabbá tesz. Egyre jobban megerősödött benne a tényállás, hogy bőven éveket kell még tanulmányoznia az emberi lélek rejtelmeit, mire talán képes lesz kiigazodni a most ismét csillogó szemekkel felé közeledő társán. Bár annyit már sikeresen megállapított, hogy egyik tipikus kategóriába sem lehet besorolni a gyermeki lélekkel megáldott zenészt.
-Öö mi van meg? –nézett ismét értetlenkedve, de ezen aprócska felszólalását ismételten csak úgy tűnt figyelmen kívül hagyták. A szék támlájába kapaszkodva a földön guggolva egyensúlyozgató Umi látszólag megint elgondolkodott valamin, majd a következő pillanatban hatalmas vehemenciával kezdte cáfolni a rosszindulatú merényletek valószínűségét. Sky ettől némileg megnyugodott, ám hamar rájött, jobb lett volna ha inkább befogja a száját az előbb, hiszen meglehet sikerült egy újabb paranoiát elültetnie szegény társában. Felfedezve ezen ballépését nagyot sóhajtva csalódottan temette a tenyereibe arcát néhány pillanatig agonizálva azon mekkora egy címeres marha, és figyelhetne jobban is arra mit mond. Túlzott aggodalma másokban is felesleges aggodalmat ébreszt, ezért a jövőben jobb lesz visszafognia magát... De mintha ez olyan egyszerű lenne! Nem lehet ez csak úgy hipp-hopp semmissé tenni, és ölbetett kézzel végignézni azt ahogy mások láthatóan szenvednek, mégha nem is ismerik be maguknak. Ezért akar pszichológus lenni, hogy rájöhessen arra mi bántja az embereket, és segíthessen nekik megint teljes életet élni. De lehet először saját magának kellene jobban magába néznie... Gondolatbeli önfenyítésből az zökkentette ki, hogy ismét a térdein elterülve kezdtek nyöszörgés kíséretében megfogalmazni valamit.
-Dehogyis Umi! Ne is gondolj ilyenre... –próbált mentegetőzni előző ballépés után, de láthatóan társa már valami egész más témánál tartott, így rövid úton ismét elhallgatott, és inkább próbálta kihámozni mi lehet az újabb hirtelen hangulatváltozás apropója. Hosszas fülelés után végül is sikerült elkapnia azt a két szót miszerint „Elhasználódtak a hangszálai”
Hogy micsoda? Ez teljesen lehetelten ilyen fiatalon, biztos félreértett valamit és csak túlerőltette őket, de még nem mondhatják be az unalmast! Mi lenne velük nélküle? A Fatal ErroR lehúzhatná a rolót, hiszen fel sem merül az, hogy bárki más is elfoglalhatja Umi helyét.
Elfeledve minden eddig felállított elméletet, most ez az eshetőség töltötte ki minden gondolatát, hiszen mindent megmagyarázni látszott, és szörnyen megrémült, ami nagy valószínűséggel ki is ülhetett az arcára, hiszen pár perc múlva, miután látta hogy Sky nem jut szóhoz, Umi mentegetőzni kezdett.
-És mi az hogy én erről csak most hallok?! –csattant fel hirtelen kicsit erélyesebben, de szinte azonnal észrevette magát, és megköszörülve a torkát valamivel finomabban folytatta –Gondolom nem akartad, hogy aggódjunk miattad, de ilyet nem titkolhatsz el előlünk... Tudom, hogy mostanában nagyon elfoglalt voltam az egyetem miatt, de ha felhívsz bármikor szakítottam volna rá időt, hogy elmondhasd... –dorgálta meg miközben gyengéden megpaskolta a feje búbját, hogy nyugodjon meg.
-Tudom könnyen beszélek, de próbálj meg nem egyből a legrosszabbra gondolni. Igen, lehet, hogy csak az a baj, hogy túlhajtottad magad, és egy kis pihenésre van szükséged, de ez miért akadályoz meg abban, hogy orvoshoz menj? Nem jobb lenne megtudni, hogy tényleg nincs semmi komoly baj, vagy ha ne adj isten, mondom legrosszabb esetben van valami gond, akkor tudjanak rajtad segíteni míg még nem amortizálod le teljesen a hangszálaid? Egy csomó felesleges gyomorgörcsöt megelőzhetnél vele magadnak. Ez nem játék Umi... akkor lehet belőle komoly baj, ha nem jársz utána. –próbálta minél jobb fényben feltüntetni a sajnos nem túl fényes helyzetet. Meglátszik, hogy mostanában tényleg csak szökőévente tudott eljárni próbákra és amikre eljárt azok is többnyire táncpróbák voltak, mert az énekeket odahaza is tudta gyakorolni, hiszen hosszabb idő után biztos észrevette volna ha valami nem stimmel Umi hangjával... Mégis hibásnak érezte magát, hogy nem figyelt oda jobban. De ezen tényleg csak a pihenés és egy orvos tud segíteni, szóval mindenáron rá kell vennie, hogy megfogadja a menedzser tanácsát és felkeresse az orvost akit ajánlott. Akit ő keresett, biztos nem amatőr a szakmában... Viszont ez nem lesz egy egyszerű menet, mert úgy érezte hosszas győzködésnek néz még elébe... Egyelőre pedig jobb lenne pihenteteni nyíltan a témát, mielőtt csak még mélyebb depresszióba kergeti Umit egy-egy újabb meggondolatlan kijelentésével. Innentől mindent ötször is el fog ismételni magában mielőtt rákérdez...
-Most viszont mit szólnál, ha erre a nagy ijedtségre elmennénk vásárolni? Úgy hiszem már egyikünk sem éhes... –sandított oldalra a néhány ott árválkodó nigirire, majd intett a kiszolgálónak, hogy fizetni szeretne. Miután kiegyenlítette a számlát, és megköszönte a kiszolgálást ismét Umihoz fordult, hiszen ezen a terepen nagy valószínűséggel nagyobb jártassággal bír, és majd ő vezet hova érdemes betérni. Remélte, ezzel egy darabig elterelheti a férfi gondolatait, és lassacskán puhatolózva rá tudja beszélni a vizsgálatra.
-Innentől rád bízom magam, hiszen jóég tudja már mikor mászkáltam erre utoljára vásárlási célzattal. –dörzsölte meg tarkóját kissé zavartan mikor kiértek az utcára.

Tárgy: Re: Karakura Teaház Hétf. Nov. 15, 2010 7:42 am

>> Előzmények <<

~ Reménytelen ismerkedési kísérlet Fészpalm

Vagy mégsem? Surprised

~

Mintha kiszívták volna minden erőmet, úgy éreztem magam amikor egy hatalmas sóhaj kíséretében beléptem a teaház ajtaján. Tönkrementem idegileg a mai naptól, ennyi stresszt még talán sose éltem át, pedig anno középiskolában reggeltől-estig futottam valahova, hiszen diákelnökként és a softball-csapat játékosaként mindig elfoglalt voltam. Azonban akkor még tele voltam energiával, egyáltalán nem éreztem a rám nehezedő nyomást vagy a fáradtságot, amivel az a hihetetlen mennyiségű munka járt, amit végeztem. Úgy éreztem lazítani az előttem álló eseményen sem fogok tudni, főleg mivel kimerültségem fő okozója minden bizonnyal az a fiú volt, akivel itt és most találkozni fogok. Kurta-furcsa búcsúja a kastélyban még mindig élénken élt az emlékezetemben, percekig köpni-nyelni nem tudtam miután nemes egyszerűséggel faképnél hagyott. Elmém igen nehezen dolgozta fel, hogy a sok megaláztatás és bénázás ellenére esetleg mégis érdeklődést mutat irántam egy ilyen jó pasi, hovatovább ra-randizni hív, holott ennyi szerencsétlenkedés után rég le kellett volna hogy pattintson Embarassed

Sőt, tulajdonképpen nekem kellett volna felhúznom magam azon, hogy így otthagyott, erre valamilyen ismeretlen oknál fogva mégis inkább boldognak éreztem magam, talán pont azért, mert első ilyetén jellegű próbálkozásom ezen a téren ezek szerint sikeres volt... legalábbis a-azt hiszem... Ami azt illeti, arra sem volt logikus magyarázatom, hogy tulajdonképpen miért is találom Zedet szimpatikusnak, azaz hogy miért maradt meg bennem a kezdeti szimpátia, ami odavonzott hozzá a kantinban, mikor csupán egy bunkó, perverz egyetemista, aki ugyan kinéz valahogy... sőt... nagyon is jól néz ki... vagyis... szóval... áh, mindegy, hagyjuk Embarassed

Na szóval, a lényeg az hogy a viselkedése pont az ellentétes hatást kellett volna hogy keltse, mint amit valójában kiváltott belőlem. Ehhez képest most itt vagyok, ráadásul még arra is képes voltam időt találni, hogy hazaugorjak és kicsípjem magam egy kicsit >.> Idejét se tudom, mikor hordtam utoljára fülbevalót, és még a Daitenshi-medálomat is kívülre tettem. Hiába van egyfajta kavar a fejemben Zeddel kapcsolatban, mégis úgy éreztem, hogy meg kell adnom a módját ennek a... randinak...
- Ne érts félre, csak azért vagyok itt, mert pont útba esik ez a hely hazafelé.
Közöltem kissé dacosan a fiúval az üdvözlést követően, miután sikerült megtalálnom az egyébként nem túl zsúfolt teázóban és leültem vele szemben az asztalhoz. Kétségtelen, hogy amikor először voltam itt, akkor szó szerint tömve volt a vendéglő, köszönhetően a borzalmas időjárásnak, ám most tiszta volt az ég és már elég rendesen benne jártunk a délutánban is, míg akkor ebédidő volt nagyjából. Igen hosszú ideje nem hallottam már Rosáról, akivel itt találkoztam először, bizonyára talált egy jó tánctanárt és elköltözött a városból. Ennyit a beígért táncóráimról :/ Szoknyámat markolászva próbáltam valahogy leküzdeni idegességemet és zavaromat, elvégre életemben először adtam a fejem ilyen programra és fogalmam se volt, hogy tulajdonképpen mit is kéne tennem vagy mit nem Embarassed

Azt hiszem Zed azért megérdemel egy jó pontot, amiért ide hozott, valahogy nem tudtam magam elképzelni mondjuk egy étteremben, ahogy mondjuk egy gyorsétterem sem megfelelő helyszín, hiába járok oda olykor-olykor.
- Ho-Hogy tetszett az előadás? Ugye érthető volt?
Kérdeztem tovább feszengve, holott én persze jól tudtam, hogy a fiú nem volt ott, hiszen minden arcra emlékszem akit a teremben láttam. Nem mondom hogy nem nehezteltem ezért, de ha nem fog hazudni, akkor esetleg elképzelhető, hogy megbocsátok neki, amennyiben a csillagok állása is megfelelő és az itallap is kék színű lesz. Igazából kész csoda, hogy abban az állapotban, amibe Zed hozott, képes voltam normálisan megtartani az előadásom, így is épp eléggé ideges voltam miatta, csak rátett néhány lapáttal, hogy ő is felidegelt előtte csupán egy-két órával. Szerencsére az, hogy számomra ismerős témákról beszélhettem valamelyest megnyugtatott, még ha irtózatosan le is kellett butítanom a mondanivalómat előtte. Most viszont megint gombóc volt a torkomban, és Zedre is csak egy-egy pillanatra mertem ránézni. Érzem, tudom, hogy megint fel fogok sülni, tuti T_T

Tárgy: Re: Karakura Teaház Szer. Dec. 29, 2010 2:40 am

# Reménytelen ismerkedési kísérlet Fészpalm

Vagy mégsem? Surprised

#

Egyértelmű, hogy semmi dolgom nincs, csak azért húztam el ebből a tetves kastélyból idő előtt, hogy a el tudjak menni a haverokkal néhány körre az egyetemi kocsmába. Francnak sincs kedve az egész napot ott tölteni a sok prűd vén papi meg mami közt. Van fontosabb dolgom is, minthogy azt a süketelést hallgassam, amit ezek ott lenyomnak nap mint nap. Úgyis tudom, miről van szó, meg azt is, hogy mit magyaráznak. Évek óta irtom már a hollowokat, nekem nem kell papolni arról, hogy milyen fontos az ellenük vívott harc, meg ilyenek. A shinigamik meg nem izgatnak túlzottan. Eddig is elvoltam nélkülük, ezután sem fog nehezemre esni az élet az ő segítségük nélkül. Tökéletes kikapcsolódást nyújt az a pár korsó sör, amit azalatt az idő alatt legurítok, míg ezek hülyeségeit hallgatnám. Amúgy is...nem értem Natsuki nagy izélését se. Minek nekünk ide belépni. Eddig is elvoltunk a Raion nélkül, nem szorultunk a segítségére. Ehh, hülyeség az egész. Annyi előnyöm származott ebből az egész hülyeségből, hogy legalább megismertem egy Lányt, aki még úgy-ahogy jól is néz ki, meg ahogy néztem elég okos is. Elegem van már a sok hülye plázapicsából, akiknek csak a pláza, pláza, meg még a pláza jut mindig csak az eszükbe, ha azt mondom, hogy "Menjünk már el valamerre!"! Épp itt az ideje beújítani valami kis tudóscsajjal, bár ahogy ez a délelőtt alakult, örülök, ha egyeltalán el méltóztat jönni ma a teaházba egy kis találkára velem. Vagyis...gondolom, hogy okos, ha már a Raion tagoknak tart előadást, biztos van valamennyi esze a témához, nem? Bár túl sok mindenre nem emlékszem az előadásból, mert mással voltam elfoglalva, de az előadás eleji köszönésből, meg a végén való elköszönésből arra következtetek ,hogy jól sikerült. Surprised

Engem igazából csak annyira érdekelt az előadás, mint egy krikettmérkőzés...semennyire. Na de mindegy, ez már a múlté. Most éppen egy az egyetemhez közeli "vendéglátó helyiségben" ülök a pultnál és fogyasztom a jól megérdemelt sörömet. Kijár nekem, ha már hajnalok hajnalán felébresztett Natsuki. Épp az utolsó kortyok egyikénél tartok, mikor rápillantok az órámra, és megállapítom, hogy rohadtul ideje lenne már elindulni a Teaházba, mert ha elkések, és Hitomi előbb ér oda, mint Én, az...kínos lenne. Mindenesetre sikerül a találka előtt egy jó órával megérkeznem. Nem is baj, úgyis asztalt kell foglaltatni, meg ilyenek. Le is rendezem gyorsan az egyik pincérrel, némi borravalót is adok neki így előlegbe, hogy ne valami gané asztalhoz ültessen le minket, hanem a jobb helyeken lévők egyikéhez. Szerencséjére pont van üres asztal, így nem gond a foglalás. Ha gond lett volna, az sem érdekelt volna, remekül alkalmaztam volna a képességem, és máris szabad lett volna a legjobb asztal a helyiségben...sok a volna, baszki! Még kurva sok időm van, mire Hitomi ideér, szóval valamivel el kéne ütni az időt. Lázasan el is kezdem járatni az agyam, hogy vajon még mi kéne, mert ugyebár akárhonnan nézzük ezt a dolgot, mégiscsak egy randiról van szó...áh megvan! Kéne valami gaz neki. Bár jómagam hülyeségnek és pénzpocsékolásnak tartom a virágot, a csajok valamiért odavannak a gazokért, szóval irányba is állítom magam, és húzok a legközelebbi virágárus felé. Nem értem, miért pont a rózsa a szerelem meg az ilyen dolgok jelképe...ha rajtam múlva én egy cserép mohával, vagy muskátlival is ugyan úgy lerendezném a dolgot, bár lehet nem tetszene Htominak. Mindenesetre néhány perc múlva ki is lépek az épületből, egy szépen becsomagolt szál vörös rózsával együtt, és visszamasírozok a teaházba. Hitomi hamarosan meg is érkezik, ennek örömére felveszem a csak a neki fent tartott megnyerő mosolyom, és megvárom, míg Ő leül az asztalunkhoz, s csak azután ülök le én is.
- Ja jó, én is. Te amúgy ki vagy? Bocsi, de most épp más Lányra várok, majd talán máskor...Ja hogy Te vagy az, Hitomi! Fel sem ismertelek volna, úgy kirittyentetted magad! Jól nézel ki! - nyomom el a legszarabb vicceim egyikét (xD), csak mert jól esik, és remélem, hogy Hitomi is ugyan olyan viccesnek találja, mint én. Már az is nagy szám, hogy eljött egyeltalán, nemhogy még szóba áll velem...ez egyéni rekord eddig! Bár mintha kicsit feszült lenne, de hát ki ne lenne az, ha egy ilyen jóképű pasival randizik? szemöldökrángatás

xD
Intek is a pincérnek, hogy jöjjön már oda az ital meg étlappal, mert rendelnénk. Szerencsére a csávó még emlékszik az arcomra, szóval egyből ugrik is és hozza a cuccokat. El is várom, amennyi borravalót kapott, egy évig a csicskásom lehetne.
- Egyszerűen csodálatos volt! Ott ültem a leghátsó sorban, nem láttál? - kérdem meglepődve. - Egyébként, ezt neked hoztam! >.< - állok fel kissé feszengve, majd adom át neki a virágot, mivel közben rájöttem ,hogy az is a kezemben van, és hát oda kéne adni.Mondjuk tényleg ott voltam, de más dolog az, hogy unalmamban az egyik tollamat röptettem a körbe-körbe a teremben, és azzal szórakoztam, hogy a hallgatók fejére csaptam le a tollal, mint valami sas, vagy ragadozó madár. Ezek a hibbantak meg nem tudták, hogy ki csinálja, én meg sírtam már a röhögéstől! xD Na de, jobb, ha nem evezünk egyből az elején ilyen veszélyes vizekre, szóval rendelni kéne. Pont meg is érkezik a pincér, még épp időben.
- Válassz csak nyugodtan amit szeretnél, mindent én fizetek! - mondom mosolyogva, majd türelmesen várom, hogy Hitomi válasszon magának valamit. Tök érdekes, amúgy marhára nem vagyok türelmes, csak a nők kedvéért szoktam némi önmegtartóztatást mutatni, de azt se sűrűn! Mi lesz itt még? Surprised