Karakura Teaház

Tárgy: Re: Karakura Teaház Szer. Ápr. 18, 2012 9:09 am

[A tea a lélek tükre!]

Fáradt sóhajtás közepette lépek ki a dangai sötétjéből, a sokkalta világosabb, kora délutáni Karakurába. Kifejezhetetlen módon frusztrál ez a folytonos szaladgálás egyik dimenzióból a másikba, azonban a kötelesség megköveteli az efféle jelentéktelen áldozatokat, amiket csupán az egyén nagyít fel a maga szemében, hogy ezzel a végtelenségig idegesíthesse személyét. Vélhetőleg jómagam is valami hasonló technikával intézem el mostanában teljesen a kedvem, mintha amúgy nem lenne elég megoldásra váró probléma. A Seireiteiben található bázis elfoglalása minden különösebb nehézség nélkül végbement, lassacskán helyére kerülnek a kirakós darabjai és a mű készen lesz. Szinte dezertálásom pillanatától fogva azt a percet vártam, amikor ismét betehetem a lábam a Tiszta Lelkek Városába, ellenben napjainkban a lehető legidegenebbnek érzem Soul Societyt. Ez vélhetőleg párhuzamba állítható a fagyos fogadtatással, illetve a bizalmatlan tekintetekkel, amik végigkísérik lépteimet, bármerre is vezessen utam. Megfigyelni gondolom nem túlzottan nehéz, a nap nagy részét a Yonbantai csinos kapitánya körül sertepertélve vagy éppen a Shinginotou árnyékos szobáinak egyikében meditálva töltöm. Békésnek mondható, átmeneti időszaknak látszik, ám hangulatomra nem csupán az értelmetlen rohangálás miatti indulat nyomja rá bélyegét, hanem a bizonytalanság fullasztó ködje is. Semmivel sem jutottunk előrébb a függők ügyével kapcsolatban, ráadásul az iránymutatóként szolgáló könyvtárunk tartalmának nagy része is megsemmisült, rengeteg pótolhatatlan tekercs veszett oda, melyeket már semmilyen forrásból nem lehet ismét beszerezni. Évtizedek munkájának eredménye vált füstté, a Jégkígyó örökségének tetemes része. Bizonyára rosszallóan nézné, miszerint nem tudok vigyázni a cuccaira…
Kellemesen hűvös tavaszi szellő kap bele a megszokottnál is kócosabb hajzatomba, megszabadultam azon tincsektől, amiket távozásom órája óta növesztettem, jelképezték az otthonomtól távol töltött időt. Habár mostanra nem tudom igazán melyik világot tekintsem hazámnak, mindkettő mellett tudnék érveket felsorolni, így hát nem is gyötrődöm a felesleges töprengéssel. A speciális póttestnek hála nem esik nehezemre besorolni az emberforgatagba, hamarosan egy megszokott épület irányába kezdek haladni. Az arctalan tömeg folytonos hullámzásával magam körül nem sokat törődve halászok elő egy cigarettát nadrágom zsebéből, miközben szinte oda sem figyelve kerülgetem a szembejövőket. Mindennapi emberek, hétköznapi gondokkal, nem sejtvén egy másodpercig sem, milyen események zajlanak a valóságban. Persze ezt meghatározni relatív, hiszen mindenki csak abban hisz, amit a szemével lát, azt fogadja el az igazságnak, vagy nevezzük akárminek. A teaház előtt megállapodva elgondolkodok egy pillanatig, hogy biztos ide akarok-e jönni jelenlegi állapotomban, mivel az edzés általában jobban le szokott kötni a teafogyasztásnál. Mostanság nem nagyon van ingerenciám hódolni ezen szenvedélyemnek, beérem az átlagos és kicsit sem különleges mentateával, amit minden reggel elfogyasztok a reggelim mellett. Errefelé úgymond törzsvendégnek számítok, ráadásul nem egy fontos beszélgetés színhelye volt ez az épület. Fontos szövetségek kötettek itt meg, holott egyáltalán nem rí ki a kávézók közül, amik lépten-nyomon fellelhetőek ebben a metropoliszban. Az ajtó felé erősített csengő lágy dallama által kísérve nyitok be az üzletbe, s rögtön köszönt egy ismeretlen kisugárzás. Észrevehetően a különleges vendégek gyűjtőhelyévé lépett elő eme kedves kis intézmény.
Kissé elmélázva méregetem azt az asztalt, ahol valamikor régen egy shinigaminak magyaráztam a különbséget közte és köztem. A megszokottnál valamivel drasztikusabb módon bírtam hallgatásra, kíváncsi vagyok, vajon túlélte-e találkozásunkat. Igazából nem sokat számít, a nevére se emlékszem már teljesen, arcok jönnek és mennek, képtelenség mindenkit megjegyezni! Nincs okom tartani a szabadidejét töltő halálistentől, a Daitenshi és a Gotei Juusantai most már szövetségesek, valamint köt a Masa-jiinek tett ígéretem is. Megadó szusszanással adom le a rendelésem, ami nem más, mint egy ízletes genmaicha. Japánban talán ez a legkedveltebb tea, a belekerülő pirított rizsszemek teszik igencsak karakteressé. Szerencsére nem kell túl sokat várnom elkészülésére, így rövidesen már felfelé caplatok a felső emeletre, ahol elvonulhatnak a vendégek, még vízipipázásra is van lehetőség, amennyiben valakinek ahhoz támadna kedve. Utoljára körülbelül egy éve sikerült utoljára megpihennem e falak között, máskülönben mindig siettem, szóval üdítő lesz a változatosság. Már-már éppen bevágódnék a szokásos boxomba, amikor egy fickó körvonalait vélem felfedezni a térelválasztó mögött. Kedvezőtlen fordulat, Fortuna manapság egyre többet játszik arra, hogy kicsesszen Velem… Nincs mit tenni…
- Khm… - a torokköszörülés remek módja az időnyerésnek, amíg összeszedjük tényleges mondanivalónkat. – Ez az Én helyem.
Ehh, ez kicsit soványra sikeredett, pedig fejben már összeszedtem egy egész csokorra való érvet, miszerint miért is kéne átadnia Nekem a terület birtoklási jogát, mert ugye megbecsült kuncsaft vagyok, meg úgy amúgy.

Tárgy: Re: Karakura Teaház Csüt. Ápr. 19, 2012 11:04 am

[ A tea a lélek tükre ]

A mai napom roppant kimerítő volt. Először is ott volt az a dolog azzal a lidérccel. Nem elég, hogy az a szerencsétlen megnyert magának, hiszen engem küldtek ki a semlegesítésére, de még valami bosszantó technikával le is fárasztott. Fél órával ezelőtt jöttem be a Teaházba, de akkor úgy éreztem leszakadnak a karjaim. Lélekenergiájából egy keveset össze is szedtem, hogy megvizsgálhassam. Igen kíváncsi vagyok bizonyos kísérletekre hogyan reagál. Szükséges egy fejlesztéshez, amit saját magam terveztem. Szóval a küzdelem igen csak kimerített, úgy éreztem magam egyetlen ütésétől, mint aki két napja nem aludt. Azóta kissé jobban vagyok, kezd múlni a karjaimból és lábaimból áradó fájdalom. Nem vágytam másra csak egy kis nyugalomra, mielőtt visszatérek Seireitiebe. A teát szeretem, tehát gondoltam bejövök és megpihenek egy kicsit. Könnyelműen választottam magamnak frissítőt, csak egy mentateát kértem. A gőzölgő ital frissítő íze, már az első percekben könnyebbé tette számomra a létezés eme formáját. Hihetetlen, hogy a gigai mennyire átveszi még a fáradtságot is. Mellettem ott pihen hátizsákom, amelyben egy kicsinyke dobozka pirosan villogott, jelezve, hogy egy lidérc energiáját tartalmazza. A hátizsákban volt még némi jegyzetfüzet, toll és számológép, valamint egy csomag dominó. Igen, egyszerű diáknak álcáztam a gigaiom. Ruhám is arról tett tanúbizonyságot, hogy középiskolai diák vagyok, aki eljött teázni. Első ránézésre, azt hihette az ember, hogy egyik diáktársammal fogunk a teázóba találkozni és közösen tanulni. Persze nem vártam senkit, csak azt, hogy elmúljon lábamból a fájdalom és végre elindulhassak haza. Nem akarok ilyen lestrapáltan érkezni. Mit gondolnának rólam, hogy egy egyszerű lidérc csak úgy lefáraszt? Éppen töltöttem magamnak egy újabb csésze mentateát, amikor valaki megállt a boxom bejáratánál és közölte nyugodtan hangon, hogy ez az ő helye. Fejemet teljes nyugalommal fordítottam a hang irányába és végig néztem az illetőn. Nem úgy tűnt, mint valami jött ment. Amíg az új teapartnert figyeltem, arra is kitért kutakodó pillantásom, hogy felmérjem, az illetőnél nincsen fegyver. Mekkora mázli, hogy nem valami bűnözőbe botlottam. Innen nem tudnék egyszerűen távozni. Ugyanakkor nem értem miért terelődnek gondolataim a harc irányába, hiszen az illető nem tűnik támadó kedvűnek. Teátrálisan körülnézek az asztalon és a párnákon, még a box rizspapír falait is megnézem. Ezután ismételten az idegen felé fordítom arcomat és tekintetemet az övébe fúrom. Majd pillantásom jelegétől eltérően, egy könnyed mosoly után nyugodtan megszólalok.
- Bocsásson meg, de nem látom sehol a nevét. Aprócska táblát sem láttam, hogy törzsvendég számára foglalt, ezenkívül a személyzet sem értesített, hogy ide nem lehet ülni. A tea íze és a hely hangulata azonban kellemesebb annál, hogy vitába szálljam önnel. Foglaljon helyet.
Sorakoztatom fel érveimet az ellen, hogy a hely csak az övé és mutatok jobbommal könnyedén a velem szemben ülő helyre, hogy tessék, csak üljön le nyugodtan. Kegyes voltam vele, ahogyan egy nemes kegyes lehet a pórhoz, ha kenyér után kiált. Metaforikusan mondva, kenyeret osztottam. Elvégre engem nem zavar a társasága, még egy jó fél óra és távozhatom az Emberek Világából. Addig azonban csak nyugodtan innám a teámat. Reményeim szerint, fogja magát a férfi és leül velem szemben, ahelyett, hogy verekedést kezdeményezne. Semmi kedvem verekedni és még kevesebb kedvem van szétverni ezt a szép teázót. Miután leült, tekintetem ismételten ráemelem és nyugodtan megszólalok.
- Örülök, hogy ki tudtunk egyezni a box használatát illetően. Egy fél órán belül egyébként is távozom, mondhatni indul a buszom.
Ezek után reménykedem, hogy végleg sikerült megnyugtatni a férfit, hogy tényleg nem áll szándékomban elszedni a boxát és távozásom után, azt csinál benne, amit akar. Nyugodtan tovább kortyolgatom teámat és pihentetem, még mindig sajgó tagjaim.

Tárgy: Re: Karakura Teaház Pént. Ápr. 20, 2012 4:00 am

[A tea a lélek tükre!]

Az illetéktelen behatoló megfelelő módon hárította határozott fellépésem, sajnos nem tudok belekötni egyetlen szavába sem. Legközelebb, ha erre járok, hozok magammal egy kis gravírozott névtáblát és egy akkumulátoros fúrót és remélhetőleg ujjaim elvesztése nélkül fel is erősítem majd. Valahogy nem vagyok túl jó a barkácsolásban, a kézügyességem hagy némi kivetnivalót maga után. Csupán futó pillantással mérem fel ruházatát, ami nem mutat semmi különlegességet, pontosan ugyan olyan, mint amilyet bármilyen középiskolás hordana. Tekintetében viszont van valami, amiért nem tudom elképzelni Róla, hogy diák lenne. Igazából nem foglalkoztat tovább a dolog egyetlen másodpercnél, merev bólintással értek egyet, azután helyet foglalok az asztal másik végén lévő párnák egyikén. Sportzakómat nemtörődöm mozdulattal dobom le ülőhelyem mellé, azután némi kutakodásba kezdek, aminek eredményeként hamarosan egy doboz Black Devil is ott pihen az asztalon italom mellett. Unott kifejezéssel az arcomon kortyolok egyet a rendelt teából, majd elismerő szusszantással nyugtázom a tényt, mely szerint a minőséggel még mindig nincs gond az üzletben, ez pedig dicséretes. Kell lennie valaminek ebben a feje tetejére állt világban, ami biztos pontként szolgálhat, habár az ilyesmi általában egy leheletnyivel fennköltebb dolog szokott lenni. Amennyiben egy jobb napot fog ki, valószínűleg nem akartam volna elhajtani ilyen udvariatlan módon, de hát nem kaphatjuk mindig azt, amit szeretnénk vagy amit megérdemlünk. A kutakodó pillantásokkal nem törődöm túlzottan, semmi rendkívüli nincs öltözetemen, s okulva a zanpakutoumnak köszönhetően bezsebelt megrökönyödött bámulásokból, már azt is elrejtem egy ügyes kis technikával.
- Valóban, főbenjáró bűn lenne elüldözni ezt a nyugalmat holmi apró-cseprő vitával. – laza legyintéssel adom tudtára elhatározásom megváltozását. – Természetesen nem várhatom el, hogy távozzon, lévén ugyanolyan fizető vendég, akárcsak jómagam és nem szeretném semmiképp, hogy a tulaj miattam veszítsen el egy talán visszajáró kuncsaftot. Másrészt következő alkalommal már ki lesz írva a nevem… Sierashi Yuusuke, örvendek!
A bemutatkozást hamarabb kellett volna megejteni, azonban mivel már egyszer leültem, eszemben sincs feltápászkodni a szokásos üdvözlési módozathoz. Ennyi miatt ölre menni értelmetlenség, a vitás kérdéseket érvekkel kell megoldani, s aduászként Nekem szerencsére van egy jobb és egy bal érvem is, hogyha véletlenül agresszív véleménycserére kerülne sor. Nem véletlenül nem vagyok most társaságra, azonban azt a fél órát nem nehéz kivárnom, mivel ugye nem sietek sehova. Komótos mozdulatokkal hajtom fel ingem ujjait a könyököm vonaláig, valamivel kényelmesebbé téve ezáltal viseletem. Akcióm folytatásaként ismét egy szál nikotin rudat jutattok a számba, majd egy kérdő mozdulattal ajánlom fel asztalpartneremnek is. Válaszától függetlenül Én azért rágyújtok, elméletileg nem fogja zavarni, hiszen az ízesített dohány édeskés íze nem keverhető össze azzal a förtelemmel, amit az építkezéseken szoktak szívni a munkások. A beszélgetésben beálló múlandó csend kicsit sem zavar, feltehetőleg mindketten pihenni jöttünk erre a helyre, hisz’ szórakozás céljából teljesen más helyszín mellett döntenék és főleg nem egyedül indulnék el. A messzeségbe révedve próbálom felidézni, mikor is mulattam legutoljára felhőtlenül, viszont sajnos egyetlen eset sem jut az eszembe. A halálistenség évei homályba vesznek mögöttem, csupán néhány fontos mozzanatot tudnék kiragadni a zavaros forgatagból, a többi egybemosódik már. Lassan fújom ki a füstöt, mintha ezzel a zavaró gondolatoktól is meg tudnék szabadulni. Remekbeszabott tervemen egyre-másra jelennek meg a repedések, holott azt hittem képes leszek kikövetkeztetni az események menetének kanyargós ösvényét, ám kétségtelenül voltak és vannak olyan változók, amikkel váratlanságuk okán egyszerűen nem számolhattam, ily’ módon alakult ki ez a mostani szituáció is.
- Részemről jobban kedvelek sétálni, valahogy nem bízok a tömegközeledési járművekben. – veszem fel ismét a diskurzus fonalát, szocializálódjunk akkor, ha ez a terv. – Most jár erre először? Nem tűnik számomra ismerősnek, szóval feltételezhetőleg nem ide valósi… vagy talán tévednék?
Megvan rá az esély, borzalmas arc- és névmemóriám van, amennyiben az illető nem tett valamiféle kiemelkedőt, általában el is felejtem. Mindig is fontosnak tartottam az érdemeket, ebből kiindulva nem is meglepő ilyesfajta életszemléletem, ami koromból fakadóan bizonyára már nem is fog megváltozni hátralévő éveim során. A leégett csikk végében már csak épphogy pislákol a parázs, ezért elnyomom a hamutálban, azután nagyot nyújtózok. A lustaság fél egészség, ahogy a mondás tartja, viszont szerény személyem szeretne teljesen egészséges lenni! A raktártól távol nem olyan buli az élet, ott aztán lehetett dögleni dögivel, senki sem szólt be. Kutatni a Sors Dárdája után egyáltalán nem volt veszélytelen, ellenben sokkalta nyugisabb mindennapokat éltünk mindannyian, akkor nem akart senki kínhalálban részesíteni. Aranyélet, régi szép idők…!

Tárgy: Re: Karakura Teaház Szomb. Ápr. 21, 2012 2:21 am

[ A tea a lélek tükre ]

Nyugodtan folytatnám a teám iszogatását és élvezném a pihenésre szánt időt, amikor újdonsült teázópartnerem szavaira kénytelen vagyok bólogatni. Nem is mond semmi különlegeset, egészen addig, amíg be nem mutatkozik. Nem találok semmi kivetnivalót abban, hogy nem áll fel és nem kezdünk bele a bemutatkozáskor lefutandó körökbe. Én nekem ugyanis nyitva marad a szám egy pillanatra és a teáscsésze is igen érdekesen áll a kezemben. Észbe kapok és megigazítom a csészét, mielőtt az ölembe borítanám az egész tartalmát. Nem állt szándékomban így meglepődni, de azt véletlenül sem gondoltam, hogy egy ilyen alakkal kezdek teázni első alkalommal. Nemesi körökben még mindig fel-fel hozzák a témát. A Sierashi-ház tagjai pedig még mindig a Gotei 13 tagjai. Valóban ő lenne Sierashi Yuusuke? Kicsit, másmilyennek képzeltem. Mindenesetre nekem nincs dolgom vele. Miután visszanyertem meglepődésem után nyugalmamat, aprót biccentek és bemutatkozom, de előtte szabadkozom kicsit.
- Elnézését kérem, az előbbi megilletődöttségemért. Ismerősen hangzik a neve és nem tudom fennáll az azonosság, vagy csak névrokonok. A nevem, Kamioka Takashi Shinrou.
Ha mond neki valamit a Kamioka-ház, akkor valóban ő lehet az, akiről hallottam már egy keveset. Kedélyes viselkedési formámat azonban megtartom, nem térek ki arra, hogy mit hallottam vagy mit nem. A megilletődöttségem folyamán már úgyis rájött, hogy ismerős a neve. Mivel pedig bemutatkoztam, valószínűleg a Kamioka-házról is tud. Tehát pontosan tudja, hogy shinigami vagyok. Mivel én nem tereltem el a témát és ő pedig kérdezett, így kérdéseire válaszolok.
- Igen, először járok Karakurában. Volt egy kis elintézni való dolgom egy igen kellemetlenkedő alakkal. A meló viszont elfárasztott, pedig könnyűnek ígérkezett, így most a buszra várok.
Mondom nyugodtan és a férfi számára egyértelmű lehet, hogy a kellemetlenkedő alak, feltehetően egy Hollow, a busz pedig nem más, mint a kapu, ami Soul Societybe visz.
- Amíg azonban várok, gondoltam beülök teázni egyet.
Fejezem be végül és a lélekmobilom után nyúlok, az előbb csipogott egyet. Megnézem az üzenetet és szerencsére a kivonási értesítés áll benne. Nem pedig egy újabb Hollow elintézése.
- Áhh, a busz, 20 perc múlva távozom.
Na igen időre kellett végrehajtani a melót és most küldték az üzenetet, hogy mikor és hol nyílik a kapu, hogy hazamehessek. Rövid pötyögés után, megírom, hogy a feladat elvégezve, hollow kiiktatva, lélekenergiája kivizsgálásra begyűjtve.Nadrágom zsebébe mélyesztem telefonomat és vissza pillantok a férfi.
- No és ön? Szavaiból úgy érzem, gyakran jár ide. Talán a közelben lakik?
A felkínált cigarettát egy udvarias intéssel elutasítom.
- Köszönöm nem, nem dohányzom, de igazán kedves.
Így hacsak ő nem tereli a témát Seireiteire, én nem feszegetem a dolgokat. Minden bizonnyal meg volt az oka arra, hogy eljött a Tiszta Lelkek Városából, amihez nekem pedig semmi közöm sincs. Elvégre nem rám tartozik. Láthatja is, hogy kerülöm a témát. Nem áll szándékomban megsérteni azzal, hogy előhozakodok olyan dolgokkal, amik nem rám tartoznak. Elég, ha tudja, felismertem a nevéről, de láthatja, hogy ne feszegetem kilétét. Bár a dezertálásról meg van a véleményem, ugyanakkor mindenki úgy és azzal kockáztatja az életét, ahogy és amivel akarja. Erről jut eszembe, én se vagyok ám teljesen komplett. Itt teázok egy volt shinigamival, aki nem arról híres, hogy valaha sikerült volna bárkinek is megbüntetnie őt a dezertálásért.

Tárgy: Re: Karakura Teaház Szomb. Ápr. 21, 2012 7:11 am

[A tea a lélek tükre!]

Hátamat a box falának döntve, kezeimet az ölemben pihentetve, lehunyt szemekkel adom át magam a hely hangulatának. A levegő fűszerek illatától terhes, meleg van, de csak pont annyira, ami még nem nevezhető zavarónak. Éppen csak résnyire nyitom ki bal lélektükröm, ennek köszönhetően szemtanúja lehetek, hogy milyen reakciókat is vált ki bemutatkozásom a szemben ülő illetőből. Részemről nem jelentett volna gondot tovább játszani a szerepet, azonban beszélgetőpartneremről elég észrevehetően pereg le az álca, habár ilyesfajta szájtátós meglepődésre azért nem számítottam. Érdeklődve tekintek ezután teljes figyelemmel a mögöttem lévő sima falrészre, minden bizonnyal valami nagy filmsztár léphetett be a terembe, arra fel ez a bambulás. Természetesen tisztában vagyok vele, miszerint kettőnkön kívül nincs itt senki, de mindenesetre vicces szituáció alakult ki, ez kétségtelen. Igazán kár lett volna azért a finom teáért, amennyiben eláztatja magát a halálisten, viszont szerencsére időben észbe kap, így elkerüli az amúgy igencsak ostobának ható baleset megvalósulását. Kissé gúnyosan mosolyodom el szabadkozását hallva, hiszen Belőlem csak egy van, ebből kifolyólag nem igazán lehet összekeverni mással. A Sierashi család az Emberek Világában végérvényesen kihalt, az új generáció pedig már a Seireiteiben nevelkedik, ámbátor egyik fiam sem tekint Rám apaként. Ilyesmire annakidején gondolni sem mertem volna, mégis ki számítana arra, hogy a saját vérei egyszer majd gyűlölni fogják? Reményeim szerint a későbbiekben meggondolják magukat ebben a témában, s megértik, miszerint mindent, amit tettem, az Ő érdekükben is csináltam. Talán idősebb korukban ezt be fogják látni, hiszen tinédzserkorban nagy divat utálni az ősöket. Jó fej vagyok, legalább valós okot adtam!
- Nincs miért, Kamioka-kun. – hárítom el a bocsánatkérést lomhán, mialatt előredőlve magamhoz ragadom poharam. Nemes, höh? Nem tartozik a négy nagy közé, ebből adódóan nem is tudok túl sokat az említett családról. – Névrokon? Meglehet, habár sosem hallottam másról, akit ugyanígy hívtak volna, viszont hatalmas a világ, bármi előfordulhat! Főleg, ha nem csak egyet nézünk…
Vélhetőleg utolsó enyhe utalásommal megerősítést kap felvetése személyemet illetően és végre nem kell ennyire zavaró módon rébuszokban beszélgetnünk. Nem esik nehezemre dekódolni a „kellemetlenkedő alak” meghatározást, ámbátor Aizen bukása óta szinte a felére csökkent a hollow-aktivitás. Nem is meglepő ez annyira, lévén rengetegen váltak szellemi részecskévé Soul Society ostrománál. Sajnálatos módon nem lehet azt állítani, hogy a shinigamik veszteségek nélkül vészelték át a rohamot, ám a győzelem egyértelműen az övék volt. Szerettem volna magam is jelen lenni az eseményen, de fontos molyirtáson vettem részt, amit nem lehetett elkapkodni. Halk pittyegést követően előkerül egy lélekmobil, olyasfajta, ami Nekem is volt régen, amikor még Gotei Juusantai berkein belül akcióztam. Egy bólintással veszem tudomásul a közölt információt, nemigen kapkodják el a senkaimon nyitását, biztos megint teljes a fejetlenség odaát. Degradáló véleményem semmit sem változott a rendszert illetően, ugyanolyan romlottnak tartom, ahogy eddig is. Az idő múlása arra is figyelmeztet, hogy ideje végeznem az italommal, mivel hidegen teljesen élvezhetetlenné válik. Valamivel gyorsabban haladok az égető forróság nélkül, valahogy az ízlelőbimbók nem szeretik a szinte forrásban lévő vizet. Egy vállrándítással veszem tudomásul nemdohányzó mivoltát, ettől függetlenül jómagam azért belökök egy újabb szálat a képembe, biztos, ami, biztos alapon. A rágyújtási procedúra alatt legalább átgondolhatom a válaszom a feltett kérdésre. Hol is lakok most pontosan? A Fészekre sosem tekintettem otthonként, túlzottan hideg és nyirkos, ráadásul szakadatlanul emlékeztet rá, milyen módon szereztem is meg tulajdonjogát. A hűség tornya egy fricska a Negyvenhatok Tanácsának, kellemes hely, de jelentéktelen. Egykori szobámat a Tiszta Lelkek Városában elég hosszú ideje más foglalja el, így egyetlen opcióként a vaizard-lak marad.
- Relatíve közel, Karakura másik felén. – hangom tompán cseng, a környezet teljesen álmosítóan hat. – Amikor éppen teendőim engedik, szeretem meglátogatni ezt a teaházat, sosem volt rá panasz! Tudja, nagy rajongója vagyok a teáknak, ezért számomra ez egy zarándokhelynek is értelmezhető.
Vigyorom elárulja a túlzást, ilyen szinten azért nem vagyok fanatikusnak mondható, groteszk is lenne. Mondatom első felével azonban nem állítottam valótlant, miután kapitány lettem igazán megkedveltem a teakészítés művészetét. Egykori hadnagyom szerint persze nem értek hozzá, holott minden bizonnyal csak az irigység beszélt belőle! Sokakat leváltottak az elmúlt időszakban, feltehetőleg nem tudnám felsorolni a mostani taichouk és fukutaichouk névsorát hiba nélkül. A haoriról, illetve a karszalagról egyszerű megismerni őket, ezért sem fárasztom magam a további kutakodással. A régi csapatból elvétve maradtak meg jó harcosok, a jelenlegi vezetőség majd’ nyolcvan százalékát nem is, vagy csak látásból ismerem… Szívás.

Tárgy: Re: Karakura Teaház Csüt. Ápr. 26, 2012 11:29 am

[ A tea a lélek tükre ]

A teaház nyugtató hangulata és a levegőben terjengő füstölők illata teljesen elnyomja azon félelemem, hogy egy bűnözővel beszélgetek. Igazából felbátorított a dolog, pláne miután nem tagadja, hogy ő Sierashi Yuusuke. Leteszem csészémet az asztalra és velem szemben ülő férfira pillantottam. Egy kérdés fogalmazódott meg bennem, érdekelt a dolog.
- Bocsásson meg, de nem fér a fejembe. Miért? Annak idején, miért hagyta ott a Várost? Miért kockáztatott mindent és jött el?
Bököm ki azt a kérdést, amely bár korábban nem érdekelt, de mivel teljesen nyugodtan beszélgetek Yuusuke-kunnal és nem tűnik agresszívnak velem szemben, muszáj voltam feltenni a kérdést. Ez nem provokáció, hanem egyszerű kérdés. Láthatja is rajtam, hogy tényleg kíváncsi vagyok. Mimikám nem másról, mint az őszinte kíváncsiságról árulkodott. Nyugodtan megvártam válaszát és utána ittam egy korty teát. Közben a teaházra vonatkozó válaszára is válaszoltam. Valójában én is kimondottan szerettem a teát. Annyira, hogy időnként meg is tudok feledkezni magamról tea fogyasztás közben.
- Igaza van Sierashi-san. Ez a teaház valóban beillik egy zarándok helynek. Nagyon kellemes a hangulata. Minden van, ami kell egy jó hely kialakításához, de ügyeltek, hogy ne legyen túl kirívó. Amondó vagyok, hogy a lidérceket is teával kellene itatni. Bár van egy olyan szörnyű érzésem, hogy nem értékelnék igazán a gesztust.
Mivel nem beszélünk igazából olyan dolgokról, aminek a végkifejletén világunk sorsa múlna, ezért tréfálkozom a lidércek és a tea esetén. Nincsenek ide fent túl sokan és nem is mondom olyan hangosan a dolgokat. Egyébként sem kapna senki a homlokához, hogy: te jó ég az általuk ismert dimenzió szövevényes fátyla mögötti világról beszélek. Előbb néznének hülyének, mint shinigaminak, az emberek többsége valódi formámban még csak nem is látna Ezt a Gigait kell viselnem ahhoz, hogy közöttük sétáljak. Erről hirtelen eszembe jutott, hogy mi lenne, ha belesnék lélekként, az iskola lány öltözőjébe? Garantált orrvérzés. Oh minő mesés látvány, hogy ilyenre korábban nem gondoltam. Mégis miféle járőröző shinigami kötne bele, egy unottan ücsörgő nemesbe? De tekintetemet vissza emelem Yuusuke-kunra. Előbbi tréfám okán, még egy kedves mosolyt villantok. Sikerült a leányöltözőtől visszatérnem, a teaház valóságába. Így marad számomra egyelőre Yuusuke-kun válaszára való koncentrálás és odafigyelés. De egy másik alkalommal, azt hiszem meglesem azt a bizonyos lányöltözőt. Ismét kezembe veszem a teás csészémet és aprót kortyolok a jó ízű, aromás italból. Miközben kortyoltam teámat, szememet lehunytam egy pillanatra, hogy átélhessem minden pillanatát, annak a csodának, ahogyan lecsúszik torkomon a frissítő nedű.
- Pompás ital. Magam részesítettem volna Lélektemetésben azt, aki felfedezte.
Mondom miután a teát élvezettel lenyeltem és ismét kinyitottam a szememet. Nagyon finom és jó minőségű teát szolgáltak fel. Így ismét megszólalok, remélve, hogy nem zavarom meg a beszédben teapartneremet.
- Nem bánná, ha én is ide szoknék? Nem hiszem, hogy találok még egy ilyen teaházat Karakurában.

Tárgy: Re: Karakura Teaház Hétf. Ápr. 30, 2012 9:07 pm

[A tea a lélek tükre!]

Hazudnék, ha azt mondanám, nem számítottam erre. Miért? Az ilyesfajta kérdésekre általában egyszerű válaszolni, s igazából Nekem is van egy szimpla reagálásom rá, bár többnyire mindig olyan szituációkban kerül elő az a kérdéskör, amikor az indulatok már a tetőfokukra hágtak. A jelenlegi eset ugye teljesen más kategóriába tartozik, a teaház nyugtató aurája miatt nem fogom felróni a faggatózás tolakodó mivoltát a nemesnek. Arcátlanság lenne kijelenteni, miszerint ezt tartottam helyesnek ott és akkor? Természetesen ez nem hozza vissza a menekülés közben elvett életeket, ám Ők is katonák voltak, akárcsak jómagam, mindannyian fel vagyunk készülve a legrosszabbra, máskülönben eszünkbe sem jutna több emelet magas szörnyek után futkorászni. Igazából rengeteg alkalommal hallottam már ezeket a szavakat, s a kérdező személyétől függően különböző stílusú válaszok születtek. Vélhetőleg nem volt jogom istent játszani és dönteni a sorsok felett, ám Én mégis megtettem, mint minden olyan személy, akinek hatalom és fegyver volt a kezében. Nos, igen… Ez egy olyan hibapont a múltamban, ami igencsak meghatározza a jelenemet, s ebből kiindulva a jövőmet is. Sokszor gondolkodtam már rajta, vajon ha ismét ott állnék, talán másképp döntenék? Be kell azonban lássam, nem cselekednék más módon, maximum megpróbálnék kevésbé mélyre vágni. Fejemet oldalra fordítva bámulok ki a box ajtaján, mintha valami felettébb izgalmasat véltem volna felfedezni a szemközti falon. Lelki szemeim előtt leperegnek azon este emlékképei, viszont már nem érzek semmit a jelenet láttán. Lomhán pislogok egyet, majd még egyet. Régen bűntudat járt át, akárhányszor tettemre gondoltam, azonban a Senzakyuuban tett látogatásom mindent megváltoztatott.
- Vannak dolgok, melyeket csak egyetlen ember vihet véghez. - fanyar mosollyal fordítom vissza arcom beszélgetőpartnerem irányába, miközben jobbomban a fekete cigarettásdobozt kezdem lassan forgatni. – Feladatom volt – egy örökség, ha úgy tetszik -, amit mindenáron meg kellett oldanom. Teljesen más idők jártak még akkoriban, Aizen Sousuke uralma megtörhetetlennek látszott, Én pedig féltem, hogy olyan fegyver kerül a kezébe, amivel már senki sem lesz ellenfele. Tettem, amit tennem kellett és eljöttem. A nézeteink eléggé különböztek és különböznek a vezetőséggel, ezt gondolom mondanom se kell… Ám visszatértem, erősebb elhatározással, mint valaha!
Azt hiszem sikerült egy tökéletes, igazából teljesen semmitmondó reflektálást prezentálnom. Kamioka-kun nem tűnik első látásra unszimpatikusnak, már amennyiben eltekintünk a helyfoglaló akciójától, de csak minimális számú azoknak a száma, akik valóban tudják milyen események is játszódtak le akkor bennem. Jól mondta Masa-jii, mindünknek megvan a maga keresztje, már csak az a talány, hogy bírjuk-e magunkkal cipelni vagy megrogyunk, összetörünk a súlya alatt. Elfogadtam a megvetést és a bizalmatlanságot, amit irányomba tanúsít a legtöbb shinigami, szerencsére az arrogancia egy olyan pajzs, amelyen nemigen tudnak áttörni a szúrós pillantások. A lidérces viccére erőltetetten felnevetek, habár gyenge próbálkozásommal még egy gyermeket se tudnék becsapni. Bizonyára nem direkt akarta megölni a hangulatot, csupán a kíváncsiság vezérelte, ellenben ezek egyáltalán nem vidám témák, ezért nem is csoda, ha egy kicsit megfagy tőlük a hangulat. Egy újabb korty genmanchával kísérlem meg elűzni a kellemetlen töprengés által keltett negatív hullámokat, mialatt ügyeskedésemnek köszönhetően majdnem sikerül az összes bagót az asztalra borítanom. Nevetséges ez az ügyetlenkedés, vívótudásom még a kapitányok között is kiemelkedőnek számít, de nem tudnék összeszerelni egy ikeás polcot. Valamiért az ilyen aprólékos, építő jellegű munkák meghaladják a tudásomat. A túl sok pusztítással eltöltött év tehet róla, az agresszió belesült a tudatomba! A lélektemetős poén azért kicsit morbid lett, majdhogynem az orromból kellett törölgetni a felszippantott teamennyiséget. Igen, vélhetőleg a minimális társaságba járás megölte minden szociális készségemet. Elégedetlen fejcsóválással veszem tudomásul a jelenséget, nehéz lesz visszaszokni a seireiteii mindennapokba. Már ha lennének ilyesfajta ambícióim…
- Ne vicceljen, csak nem sajátíthatom ki az egész helyet magamnak! – megtehetném ugyan, de biztos bolondnak néznének. – Karakura elég nagy város, biztosan van másik teaház is a környéken, ám kétségtelenül ez a legkellemesebb mind közül. A tea készítése maga is művészet, nehéz lehet mesteri szinten űzni, fejben tartani azt a sok receptet meg minden… Nos, már elmondtam miért hagytam el a testületet, de Ön miért csatlakozott? Túlzottan unalmas volt a palota?
Valamilyen érthetetlen okból kifolyólag Yukezon kívül egyetlen arisztokrata jelenlétében sem tudom megállni csipkelődés nélkül a beszélgetést. A hanghordozásom ugyan egyértelművé teszi, miszerint nem akarom megsérteni, ám ugye ez is benne van a pakliban azért. Érdekes dolog ez azért… Vannak olyan családok, ahol szinte az összes tag a halálistenség mesterségét űzi, míg máshol elvétve találhatunk ilyeneket. Feltehetőleg ez attól függ, hogy milyen kapcsolatot ápoltak annakidején a fejesek Yamamoto Genryuusaijal.

Tárgy: Re: Karakura Teaház Vas. Május 27, 2012 10:32 am

[ A tea a lélek tükre ]

- Értem, tehát kötelessége volt megtenni bizonyos dolgokat, amit a Gotei 13 nem nézett jó szemmel. Szomorú históriának hangzik. De túlélte és most.. azt mondják, hogy segít a Városnak. Ez pedig azt jelenti, hogy szövetségesek vagyunk.
Mondom és a csészémmel játszadozom, miközben természetesen figyelek, arra, hogy mit mond. Örülök, hogy nem zavarja az, hogy máskor is lát majd a teaházban. Amikor pedig megkérdezi, hogy miért lettem shinigami, meg untam-e a palotát... nos elmosolyodom.
- Én, valahol kötelességemnek éreztem, hogy shinigamivá váljak. Lehet fellengzősnek fogja hinni, de úgy vélem a nemeseknek kötelességük példát mutatni a társaiknak. Ahogyan életkörülményeikben, úgy viselkedésükben és shinigamiként is kiemelkedőnek kell lenniük. Nem képesség terén, hiszen az nem garantált. Hanem vezetésben, irányításban... erre törekszem.
Mondom nyugodtan, hiszen valóban így gondolom. A nemességnek példát kell mutatni, ahol csak képesek helytállni. Én ehhez természetesen még fiatal vagyok, számos dolgot kell még tanulnom. A palota unalmára is válaszolok.
- Unalmas? Nem, a palotában az élet nem unalmas, csak akkor, ha az ember nem csinálhat semmi izgalmasat. Édesapám az ültetvény fejlesztéséért dolgozott. Modernizált és naphosszat gondolkodott. Sokat figyeltem Őt, hogy mit csinál. Nem volt unalmas az életem, így a palota sem volt unalmas. de nem ülhettem folyton a palotában. Tenni akartam valamit. Hát shinigami lettem.
Mondom és kényelmesen hátradőlök a párnámon és hátamat a mögöttem lévő box falához támasztom.
- A tudomány vonzott. Érdekelt is mindig. Jelenleg mintákat gyűjtök. Érdekelnek a különleges életformák, belőlük származó mintákat gyűjtök. Ön gyűjt valamit?
Mondom és nyugodtan várom a válaszát vagy kérdését. Eszem ágában sincs rákérdezni a pletykákra. Annyi eszem nekem is van, hogy ne kérdezzek rá a vaizardságra. No nem mintha nem érdekelne a dolog. Hallottam azért egy keveset róluk. Az adatbankban majd megnézem a vaizardokról szóló anyagot. A 12. osztag feltehetően minden adatot részletesen eltesz az ilyen különleges életformákról. nekem csak annyi a dolgom, hogy elolvasom őket, utána esetleg kibővítem a szerzett anyagokból. Sokkal jobban érdekelnek a technológiai találmányok korszerűsítése. Ezért is harcolok annyit. Amellett, hogy szeretem, tesztelem a különböző találmányokat.
- Tárgyakat tesztelek. A fejlesztés nem állhat meg, hát ötletet gyűjtök.

Tárgy: Re: Karakura Teaház Hétf. Május 28, 2012 3:47 am

[A tea a lélek tükre!]

Határozott megkönnyebbülés lesz Rajtam úrrá, miután válaszomat követően beszélgetőpartnerem úgy dönt, nem feszegeti tovább a témát, megelégszik a kapott információmennyiséggel. Való igaz, az elmúlt években életem nem hasonlított igazán egy lányregényre, megtapasztaltam milyen alászállni a sötétségbe, mind jellemileg, mind pedig gyakorlatilag, hisz’ olyan helyeken jártunk, melyek létezéséről sokan nem is tudnak. Örülök, hogy megérti a kötelesség fontosságát, ráadásul Nekem sosem állt túl jól az engedelmesség, sokkalta jobban szeretek a saját szabályaim szerint cselekedni, s döntéseimmel csupán önmagam felé elszámolni. Elgondolkodva bólintok a szövetséges jelzőre, igazából a shinigamikkal sosem akartam konfliktusba kerülni, amennyiben nem ragaszkodnának beteg módon elavult és begyöpösödött értékrendjükhöz, semmi probléma nem lett volna. A Seireiteiben folytatott ostoba színjáték is kifejezhetetlen módon untat, néha-néha már erőlködnöm kell, nehogy véletlenül rálépjek egy bokorból kilógó kézre. Valamilyen szinten érthető a bizalmatlanság, lévén egyszer már elhagytam a Tiszta Lelkek Városát, viszont lássuk be, akkor sem tudnának semmit tenni, ha megismételném ezen produkciómat, ám erre remélhetőleg többet már nem kerül sor. Törékeny béke köszöntött Reánk, azonban ostoba a személy, aki szerint ez tartós lehet. A győzelem illúzió, mindig van egy nagyobb veszély a háttérben, mely akkor csap le, amikor senki sem számít rá. Lehetetlen mindenre készen állni, valamint egyfolytában a legrosszabbra számítani erőteljes pesszimizmusra, illetve paranoiára vall, habár az utóbbiból igencsak sok tapasztalatom van. Ennek leküzdésében az sem segít igazán, hogy egy öklömnyi ékkő beleolvadt a mellkasomba, eltávolításának módját pedig titok fedi.
- Nem hangzott fellengzősnek, legalábbis nem úgy adta elő. – mosolyodom el nyugtatóan, mialatt kortyolok egyet a rohamosan hűlő teából. – Igazából nincs egyedül ezzel a világszemlélettel, néhány esztendővel ezelőtt egy ugyanolyan ambiciózus nemessel hozott össze a sors, mint amilyen Ön is. Tamachi Yukezo hasonlóképp segíteni akart másoknak a kiváltságaival, azonban pár botlásának hála egyazon státuszba került Velem. Sajnálom, amiért oly’ rengeteget csorbítottak a jogain, de mindkettőnk visszatérésének megvolt a maga ára…
Kíváncsian várom mennyi dolgot engednek majd a Kagamik megvalósulni Yuke tervezetei közül. Rukongai felvirágoztatása számomra eleve halott ötletnek tűnik, a mély nyomorúságból egyetlen család és annak vagyona nem lesz képes kirántani az ott élőket. Kissé visszásnak érzem a lélektemetést, hiszen egy jobb világot ígérünk, mielőtt Soul Societybe küldenénk az eltávozottak szellemeit, ideérve ellenben csak a nélkülözés vár rájuk. A városhoz közelebb fekvő körzetekben persze nem annyira vészes a helyzet, ám távolodva lehangolóvá válik a környezet, néhol a vérontástól sem riadnak már vissza, veszíteni valójuk nem sok van. Halálistenné válni egyfajta megváltást is jelent, kitörni a posványból, ahonnan a legkisebb rangnélküli tiszti állás is hatalmas ugrásként könyvelhető el. Arisztokrataként ez nem tűnik nagy dolognak, Kamioka-sant sem kötelezte senki, saját döntése alapján lépett erre az útra, ámbátor enélkül is teljes élet várt volna rá. A nagyobb nevű családok sarjai alapból magasabb lélekenergiával születnek, szóval az Akadémiára való bekerülés nem akadály. Halálomat követően szerencsés módon egy elég jó hírű körletbe kerültem, onnan továbblépni képességeimnek köszönhetően nem volt túlzottan megerőltető, így előbbi következtetéseimet csak a hallottak, illetve látottak alapján vontam le. Személyemet egy pillanatig sem izgatta a tudósi pálya, valahogy egyáltalán nincs türelmem a lombikok bámulásához. Másrészt kézügyességem is hagy némi kivetnivalót maga után, ha nem kardforgatásról van szó, kezeim tökéletesen haszontalanok, mint két bot. Legnagyobb tehetségemet eddig rajzolás terén csillogtattam meg, vagyis Prücsök elmondása alapján az általam felvázolt unikornis anatómiailag pontos volt. Hm, gyűjtök-e valamit? Legtöbbször hegeket viszek haza egy-egy kalandomról, viszont azok nem túlságosan izgalmasak.
- Különlegesen veszélyes ősi tárgyak felkutatása a szakterületem, néhanapján azok közül kerül egy-kettő az úgynevezett gyűjteményembe. - bököm ki végül némileg sután, a Hisou Karite és a Susanoo no Genkotsu megkaparintása nem épp erkölcsös módon történt. – Akkor a villogó szerkezet a táskájában is valamiféle adatgyűjtésre szolgál? Masamune Taichou minden bizonnyal örül, hogy ennyire elhivatott beosztottai vannak! Érdekes egy figura… Milyenek a mindennapok kapitánysága alatt a Juunibantaiban?
Az igazat megvallva mindössze egyszer találkoztam Raidennel, már amennyiben nem számoljuk azt a furcsa álmomat, amiben Csodaország horror-változatában járkáltunk, erőnktől megfosztottan, brr. Az a beszélgetés merőben eltért ettől, mint ahogy a vöröshajú kapitány személyisége is különbözik Shinrouétól. Nem is tudom mikor jártam utoljára ahhoz fogható filozófiai mélységekben, manapság az agresszív véleménycsere gyakorlására van inkább lehetőségem, holott békeidőben ennek nem éppen így kéne lennie. Annyi minden változott, semmi sem olyan, mint két évvel ezelőtt, mikor kiestünk a körforgásból. Nem lesz éppen sétagalopp besétálni valamelyik kapitányi gyűlésre, vélhetőleg több ismeretlen, semmint ismert arc bámulna vissza. Az élet maga a változás, ám néha jó lenne kicsit megállítani ezt a rohanást és elidőzve visszatekinteni tetteinkre. S feltehetjük a kérdést: megérte? Nos, ezt mindenkinek a saját belátása szerint kell eldöntenie, kétséges választásainak sorra vétele után. Amint vetsz, úgy aratsz.

Tárgy: Re: Karakura Teaház Hétf. Júl. 16, 2012 5:50 am

Parki lébecolás,
igen, T(h)eázásra fel! Smile

(XD)

- A véleményem az, hogy mégis abban volt, legalábbis részben. Ha beüti a fejét, akkor elveszítheti az eszméletét, és már kész a baj. Sajnos azt kell észrevennem, hogy manapság nem annyira segítőkészek az emberek. Talán csak odamentek volna, és kirabolják, majd a sorsára hagyják.- sajnálatos, de így van. Az emberiség legnagyobb része, már rég elvesztette az érdeklődését a másik iránt. Hagyják, hogy bajba kerüljenek, engedik, hogy szenvedjenek, és ennyi. Sőt, talán élvezettel nézik ezt az egészet végig. Számomra ez több mint elfogadhatatlan, de talán egyszer mindenki befogja látni, hogy ha elfog jönni azaz idő, amikor egymásra lesznek utalva. Akkor pedig megmutatkozik, hogy ki is érdemes a segítségre, és ki nem.
- Akkor mihamarabb kérje meg Takashit, az úszás amellett, hogy remek feszültség levezető, még a testet is kondícióban tartja. És ha nem lenne hajlandó, akkor találhat más tanárokat is. Van oktatás az idősebb korosztálynak is. Persze nem arra célzok, hogy kegyed öreg lenne, csak annyit akartam ezzel kifejezni, hogy nem csak a gyerekeknek van tanítás.- nos, mondhatni rossz helyzetbe hoztam magamat, de a hangon nem bicsaklott meg, nem pirultam, olyan volt a hangsúlyom, mint eddig. Nyugodt, és kiegyensúlyozott. S persze nem arra céloztam, hogy én fogom megtanítani, másnak ez a feladata, nem az enyém.
Az esési kísérletére nem reagáltam túl sokat, udvariatlan nem lehetek, elesni nem hagyhattam, ezért kaptam utána, és ennyi, oh, majd elfelejtettem, biztosítottam arról is, hogy ez mással is megtörténhet.
- Nem hozzám kell hasonlítania magát. A neveltetésem és a kiképezésem miatt nem essek el, de lehetséges, hogy a katonai múltam nélkül, én is kikötnék egy kútban. Minden csak az elmúlt időktől, és a környezettől függ.- nem sikerült valami mélyre az igaz, olyan ember vagyok, aki nem mindig tudja jól kifejezni magát… sajnálatosan. S arra a férfira már nem pazarlók szót, aki volt képes itt hagyni Himet. S az erőfitogtatására pedig csak egy halvány mosoly az első reakcióm.
- Elhiszem, de az erő nem minden, meg kell tanulnia azt használni. S mivel katonai feleség lesz, kérje meg a jövendőbeli férjét, hogy az alapfogásokra tanítsa meg, nem tudhatja mikor is lesz szüksége rá… Oh, kedves, hogy ezt mondja, de nem kellene bíznia az idegenek kedvességében. Most szerencséje volt, de máskor talán nem lesz, sajnálatos, de a városban az emberek többsége… nem túl kedves.- és még finoman is fogalmaztam…
- Ugyan kérem, nincs semmi tiszteletparancsoló a megjelenésemben, csak egy civil vagyok, semmi egyéb.- részben az vagyok, van valami, ami az átlag felé emel, nem túl sokkal, de némileg igen. Én tekintek le rájuk, ők pedig fel rám. Ám nem leplezem le magam soha, értelmetlen, és felesleges félelmet keltene mindenkiben, mindenkiben, aki nem olyan, mint Én.- A férfiak már csak ilyenek, nem szeretjük azt, ha gyengének látnak minket. Ilyen ember lehet Takashi is. - akkor rám hasonlíthat némileg, én se szerettem, ha a nejem gyengének látott… már amikor látott. Hm, talán jó lenne felhívni… bár még messze vannak az ünnepek. - Veszíthetni semmit se veszíthet. És nem teljesen van igaza, gyakran el lehet rontani a teát, de olyan helyre viszem, ahol ízleni fog. És nem kell aggódnia, nem egy elhagyatott raktárba.- ismételten humorizálni próbáltam, és a véleményem az, hogy túl fekete a humorom.
Majd végre kiértünk a parkból, és némi séta után megérkeztünk. Természetesen kinyitottam az ajtót, és előre engedtem, majd követtem egy szabad asztalig, ami mellé letettem a csomagjait, kihúztam egy széket, hogy helyet foglaljon, a kabátot pedig felakasztottam egy fogasra, végül vele szembe foglaltam helyet.
- Nos, milyen teát parancsol?- toltam elé az itallapot.

Tárgy: Re: Karakura Teaház Kedd Júl. 17, 2012 2:00 am

Végig hallgattam Yuusuke-kunt, ahogyan mesélt egy Tamachi Yuukezo nevű nemesről. A neve ismerősen cseng, de hirtelen nem tudom mihez kötni. No igen a nemesi neveltetés egyik része, hogy tisztában legyen az ember a többi nemesi házzal. Ki kinek a rokona milyen fokon, ki melyik házzal van baráti kapcsolatban és a többi. Ez mind fontos, ha a shinigami el akar igazodni a nemesi házak útvesztőjében. Nekem szerencsém van az egyik legkiemelkedőbb házba születtem a négy nagy nemesi ház után. Kamiokaként olyan dolgokra nyílt lehetőségem, amelyeket mások nem engedhetnek meg maguknak. Mint amilyen az adómentesség, de lehetne még sorolni kiváltságokat.
- Nagyon kínos amikor az ember segíteni akar, de hibái miatt erre nem kerülhet sor. A Városban elég nehéz lavírozni olyan zavaros vizeken, mint amilyenek nemesi partokat mossák. Óvatosan kell mindnhez hozzá kezdeni átgondolva és megfontolva, hogy érdekeink ne ütközzenek a Tanács érdekeivel. Nem könnyű megmásítani olyan hagyományokat, amelyeket egy katonai társadalom alapköveibe véstek. Ha belegondol, a Város igenis katonai társadalmon alapul. Rendben, hogy vannak nemesei, van egy királya, akit még senki sem látott. De a Gotei 13 teszi ki a város lakosságának legnagyobb részét. Akik a Falon kívül laknak... nem rendelkeznek túl sok lehetőséggel. Bár ... ez a körforgás miatt talán nem is probléma. Előbb utóbb ismét elindulnak egy veszélyes utazásra.
Az Emberek Világában elég nehéz és veszélyes lehet az élet. Nem mintha Seireiteibe ne lenne hasonlóképpen problémás az élet. Mindig akadnak problémák, amiket meg kell oldani. Mindig akadnak olyanok, akikkel gondok lehetnek.
- Masamune-taichouval nem találkoztam sokat. Még nem sikerült annyira megismernem, hogy véleményt tudjak róla alkotni.
Mondom teljesen őszintén, hiszen a kapitánnyal tényleg nem találkoztam. Csak azzal a szívet melengetően csinos hadnaggyal. A táskámra pillantok, ahol a Gyűjtőedény lámpácskája pirosan villog.
- Igen. Egy lidérc reiatsuját gyűjtöttem be. Elég kitartóan és szívósan harcolt ahhoz, hogy érdemes legyen a laborban is utánanézni a dolognak. Ősi tárgyak? Mégis milyen tárgyakra gondol, mint amilyen a keresztény mitológiában a Frigyláda? Vagy a másik ilyen tárgy, a Szent Grál?
Kérdezem kíváncsian, hiszen azért ritkaság számba mennek ám az ilyen dolgok, amelyek többnyire vágyálmok kitalációi. Némelyik lehet valós tárgy és rendelkezhet tényleges hatalommal, de erősen kétlem, hogy gyakoriságba mennének ezen tárgyak. Miután kérdésemre választ kaptam egy közepesen erős pittyegés zavarja meg beszélgetésünket. Előeszem lélekmobilomat és rápillantok. Csodálatos az üzenet szerint hamarosan indulhatok. Illedelmesen felállok az asztaltól, miközben szabadkozok.
- Még szívesen beszélgetnék önnel, de tartok tőle, hogy induló járatom van a Városba. Értesítettek, hogy indulhatok és felkészültek a fogadásomra. Köszönöm még egyszer a társalgást, remélem megejthetünk majd egy másik alkalmat is. Talán, pont Seireiteiben.
Kézfogásra nyújtom kezemet, aztán össze szedem a holmimat és indulok.

Tárgy: Re: Karakura Teaház Szer. Aug. 08, 2012 5:18 am

Parki lébecolás,
avagy, teázásra fel!

- De szerencsére semmi ilyesmi nem történt ^_^ - feleltem mosolyogva.
Mert tényleg még csak hasonló sem esett meg velem, szóval nem igen értettem, hogy mért aggódik. Az emberek pedig kedvesek, mondjon bármit is, bár lehet, hogy ő jobban ismeri őket, elvégre köztük él, de én még egy gonosz emberrel sem találkoztam ez idáig, szóval nem hiszem. ^o^
Id-id-id-id-idősebb korosztály? O.O

Az utána mondott magyarázatát már meg sem hallottam, csupán az visszhangzott a fejemben, hogy öreg vagyok, és innentől kezdve kész, vége mindennek! T.T Nem mintha zavart volna, hogy hogyan nézek ki, de azért mégis, öreg? Az már majdnem olyan, mintha azt mondanák, mindjárt meghalsz! De én nem. T^T Persze biztos nem akart megbántani, mert eddig is olyan kedves volt, de én nem vagyok vén, még egy gyerekoktatásra is simán be tudnék lógni! ˇ^ˇ Mondjuk gigai nélkül bárhová, de ez most nem lényeg! >_<
Igen, nekem sem lenne szabad állandóan elesnem, elvégre én is valami katonaféleség volnék. >_> Jó, talán a mi kiképzésünk merőben más, mint az embereké, de akkor is lehet valami hasonlóság. Lehet be kellene lógnom, hogy megtanítsanak nem elesni. *-* Bár kétlem, hogy megengednék, hogy annyi ideig itt maradjak, hogy szert tehessek efféle tudásra. confused

- Ne aggódjon, Takashi~kun mindig vigyázz rám, és engem sem kell félteni ^_^ - mosolyogtam fel rá, elvégre valóban nem kell már miattam aggódni. – Nekem akkor elég sokszor van szerencsém, eddig csak kedves emberekkel találkoztam Surprised

– gondolkoztam el hangosan. – Ugyan, ne mondja ezt, az emberek alapvetően kedvesek, ha megfelelően szólunk hozzájuk, higgyen nekem, mint azon lánynak, aki mindig bajba kerül, de sosem nagyba! – Nevettem el magam – Nekem mindig segít valaki, még ha nm is szorulok rá, de szerencsére még sosem történt ebből baj.
Persze nem szerettem volna minden áron meggyőzni, de azért nem szabad ennyire rossz véleménnyel lenni az emberekről, ők csak halandók, akik hibáznak, mint bárki más. De tulajdonképpen nem akarják bántani egymást a legtöbb esetben, szándékosan nem, vagyis én így gondolom. ^o^
- Talán, de azért látszik, nekem elhiheti! Surprised

– Továbbra is mosolygok – Igen, valószínűleg – Gondolkoztam el.
Igen, még sosem láttam gyengének, vagy sebezhetőnk, vagyis láttam már zavarban, de az nem ugyan az. Persze nem szeretném, ha baja esne, vagy gyenge lenne, csupán azt, hogy valami ilyesmit is megosszon velem, hogy bízzon bennem, ahogy én is rábíznám az életem. Embarassed

Jó, talán nem én vagyok erre a legmegfelelőbb személy, de mégis úgy érzem, hogy megérné megpróbálni. Talán majd vele is beszélek erről, biztosan megért, hiszen sok dolgot sokkal jobban tud, mint én, ráadásul mindig kedves és segítőkész, tehát semmi baj nem lehet. :3
A viccre hangosan felnevettem.
- Nem is feltételeztem effélét, Kurai~san!
Végül egy hangulatos kis épület előtt állapodtunk meg, aminek kitárta az ajtaját, én pedig beléptem. Az ajtó feletti csengő kedvesen csilingelt, amire kicsit összerezzentem, de aztán zavart mosollyal néztem körül helyért. ^_^” Végül egy ablak melletti kisasztalhoz ültem le, miután kihúzta a székem.
- Köszönöm – jöttem kissé zavarba, hiszen nem voltam ehhez hozzászokva, s bele sem pillantva az itallapba feleltem – Cseresznyéset! Surprised

– Elvégre cseresznyésnek mindenhol lennie kell, nem igaz? >_< - És ön mi járatban volt a parkban, netán megzavartam valamiben? – Csak most döbbenek rá, hogy tulajdonképpen elrángattam magammal, anélkül, hogy megkérdeztem volna, hogy dolga van-e. Bár biztos szólt volna, de akkor is. O.O

Tárgy: Re: Karakura Teaház Hétf. Okt. 08, 2012 2:30 am

Join

Egy borúsabb napon fáradtan tekintett ki az ablakon, a tiszta üvegen át pihentette a szemeit, a nyüzsgő, ám még álmos városon. Majd visszasétált az íróasztalához, lassan végigsimított az írógépén, amiben ott várt, egy még el nem készült oldal. A gép mellett pedig egy üvegpohár, aminek az alján még volt némi alkohol. Leült a székére, halkan roppantak az ujjai, miután egymásba fűzte őket, és előre feszítette mindet. Folytathatta az önéletrajzának az írását, amiben úgy írt magáról, mintha egy külső szemlélője lenne az életének.
Nem csoda, eljött a hét első napja, amit csak hétfőnek ismernek, és egy bizonyos macska ellenszenvvel viseltet iránta. Oktalanul, hiszen nem is dolgozik, így értelmetlen az a gyűlölet, amit érez a nap iránt. Inkább az induló embereknek lehetne oka erre. Hétvégi pihenés után ismételten a mókuskerékben kell futniuk, biztosítani a mindennapi betevőt, a megélhetést jelentő pénzt. Legnagyobb szerencséjére Szadame már kiszállt ebből a kerékből. Megfelelő mennyiség áll a rendelkezésére, az anyagi forrása több volt, mint kielégítő. Korai nyugdíjazásának hála, és családi örökségének köszönhetően képes volt biztosítani magának azt az életet, amiben ha nem is szórja a pénzt, de némi extrát megengedhet, áldozhat a kényelem oltárán. Sőt, ami a legfontosabb, nyugodtan folytathatja a kutatását a sajátjai után. Olyan személyek, akik szintén rendelkeznek némi eltéréssel, az átlagos emberekhez képest, és mindannyiukban volt valami közös. Látták a színfalak mögött lezajló játékot. A harcot a shinigamik, és a hollowok közt. Ami a legtöbb kárt az embereknek okozott. Lerombolt házak, elvesztett életek, tönkrement gépjárművek, letaposott virágok. Arról nem is beszélve, hogy akik látják őket, azok hallják is, és nem képesek aludni a zajtól. Ám elkanyarodott a gondolataitól. Ott hagyta abba, hogy a ”társaira”, sorstársai, igen, ez a megfelelő szó. Tehát a sorstársai. Ahol tudott, ott üzeneteket hagyott a számukra, szöveg, vagy éppen kép formájában. Majdnem hogy egy kis képregényt rajzolt le. Egy terhes nő sétált, majd a következő képen megtámadta egy hollow, vagy olyanokat, amint feltűnt egy új szereplő, a másodikon csak elővett egy tárgyat, a következőn pedig már aktiválta az erejét, és a végén legyőzte. Elnagyolt rajzok voltak, de remélte hogy ez, és egy, a helyszínen hagyott tárgy, amit a saját reiatsujával töltött fel, elég lesz ahhoz, hogy megtalálják. S majd elfogadhatóbb személyiségűek lesznek, mint az első személy, akivel sikerült találkoznia. Az a férfi az erejét nem arra használta, hogy a sajátjait segítse, vagy éppen az embereket. Ellenkezőleg, a saját megélhetésére, rablásra, ölésre. Szadame nem volt képes ezt elfogadni, így bármennyire is fájdalmas volt, végzett azzal az alakkal. Hiába voltak némileg egyformák, katonai múltja, és a nagyapja is arra nevelte, hogy védje a civileket. Ezt a berögzültségét már nem volt képes lerázni magáról, és nem is akarta…
A zsebében megcsörrent a telefonja, ezért abba hagyta az írást, és rápillantott a kijelzőre, hogy megnézze ki is a hívó fél. Halvány mosolyra húzódót az ajka. A fia kereste. Füléhez emelte a telefont, majd megnyomta a zöld gombot.
- Szervusz fiam, mit szeretnél?- sajnálatosan nem érte meglepetés, ismételten vitába keveredtek az anyjával, Szadame volt feleségével. Csak ilyenkor szokta felhívni. S mint kiderült, a fia egy kocsit akart, amit az anyja nem tartott jó ötletnek.
- Nézd fiam, sok mindenki akar valamit. Én például azt, hogy csinálj unokákat, de nem mindenki kaphatja meg azt, amit akar. Igaz? Igen, igaz, tehát ne veszekedj anyáddal, nem lesz kocsid, majd fuvaroz a barátod, már ha végre lesz egy komoly. Mond meg anyádnak, hogy utalom a pénzt. Szia fiam.- kinyomta a mobilt, és lerakta az asztalra, majd hátradőlt a széken, kezeit a tarkójára rakta, és a mennyezetet kezdte nézni. Nem volt mit tenni, a fia meleg volt, a saját neméhez vonzódót. Így kellett elfogadnia, és megtette, bár amikor találkoztak, mindig megkérte a fiát, hogy ne meséljen a hálószoba titkairól. Bár amikor pornót nézett a fiával, akkor mégis zavarba volt. A tudat, hogy az egyetlen férfi utódja nem a nőt találja izgatónak, nos, az némileg zavaró volt.
Ránézett arra, amit eddig írt, és úgy határozott, hogy megérdemel egy kis pihenést. Felállt a kényelemesnek nem túlságosan nevezhető székéből, odasétált az ablakhoz, hogy megnézze az időjárást. Még nem indult el az eső, de a fekete fellegek úgy terültek szét, mint a denevérek sötét szárnyai. Némileg elkomorodott az arca, de ez a kis kellemetlenség nem tartotta vissza attól, hogy elinduljon a már törzshelyének nevezhető teázóba. Zsebének mélyére rejtette a telefonját, iratait, és a pénztárcáját, majd felvette a fehér kabátját, aminek a belső zsebében pihentek az üveggolyók, szám szerint tíz. Sétapálcája helyett pedig egy fanyelű, fekete esernyőt fogott a kezébe. Nagyobb szüksége van erre, mint egy pálcára, amit csak azért hord magával, hogy játssza az úriember szerepét. Habár annak tartotta magát, ám nem a monoklit viselő fajtának. Inkább olyannak, aki udvariasan köszönt másokat, a hölgyekkel kifinomult, és nem túl gyakran káromkodik.
Már félúton tartott, amikor eleredt az eső, halk sóhajjal vette tudomásul ezt a sajnálatos eseményt, és az út további részét, már az esernyőjét használva tette meg. S mire odaért a teázóba, már el is állt. Szabad kezében egy friss újság, már nem volt semmi akadálya annak, hogy élvezze a pihenést.
Belépve a pultos már mosolyogva biccentet felé, szavak nélkül is értik már egymást. Leült a szokásos helyére, és már hozták is a megszokott teáját. Kezdhette a sziesztáját. Ami abból állt, hogy fellapozta a napilapot a vicceknél, abban a reményben, hogy talál valami megmosolyogtatót, ami kiszakítja a hétköznapokból, és fáradt elméjét felfrissíti.

Tárgy: Re: Karakura Teaház Kedd Okt. 09, 2012 6:43 am

[Join]

Az eső ütemesen kopog a közeli szeméttároló tetején, az égi áldás lassú folyamban mossa a sikátor mocskát. Kóbor macska próbál éppen valamiféle eleséget szerezni az egymásra halmozott szemeteszsákok belsejéből, több-kevesebb sikerrel. Hirtelen kapja fel a fejét, hátán felborzolódik a szőr, azonban ennek semmi köze sincs az eget kettészelő, távoli villámnak. Szinte a semmiből jelenek meg az említett szűkös átjáróban, hátam mögött a senkaimon döngve zárul be, fénye egy pillanatra árnyékba burkolja alakom, mely amúgy sem igazán kivehető a szürkület miatt. Felpillantva a haragos kéket öltő felhőkre pillanatnyi grimasz fut keresztül az arcomon, már megint esik! Az Emberek Világa láthatóan igyekszik tükrözni hangulatomat, melyre leginkább a borongósság jellemző. Chiyo-chan kénytelen leváltása, valamint betegsége a mindennapokra is rányomja bélyegét, normál körülmények között akár karddal is képes lettem volna megvédeni pozícióját, lévén egyetlen olyan jelentkező sem lehet a gyógyító osztag élére, kinek harci képességei akárcsak megközelítenék az enyémet. Hosszasan beszélgettünk erről, s habár egyáltalán nem örültem döntésének, egészségi állapota sokkalta fontosabb volt, mint egy immáron jelentéktelenné korcsosuló kapitány cím. Szinte magam előtt látom, ahogy egy újszülött terpeszkedik a főkapitány székében, s alig látszik ki a vállaira terített haori alól. Nevetséges. Fogalmam sincs ki kerülhetett a Yonbantai élére, ellenben szentül megfogadtam látatlanul is, miszerint utálni fogom! Szerelmem kétségtelenül nem díjazná ezt a fajta elhatározást, azonban amiről nem tud, az nem fáj Neki, ahogy a mondás is tartja. Másrészt amint felgyógyult, vélhetőleg seperc alatt képes lesz visszahódítani az elvesztett tisztséget, ebben biztos vagyok!
Mérgelődésem közepette leheletnyi finomságú kisugárzásra leszek figyelmes, majdhogynem annyira alacsony, talán észre sem vettem volna, ha az állandó veszély okán nem működne minden érzékem a maximumon. Acélkék íriszeimmel igyekszem beazonosítani a jelenség forrását, ekképp terelődik figyelmem a falon lévő graffitik irányába. A cirkalmas betűkben semmi különleges nincs, habár az egyik ábra némileg kitűnik a többi közül. Szörny támad egy terhes nőre… Elég kifordított társadalomkritika ez, mondanom se kell! Mégsem ez bocsátja ki az ismeretlen energiát, hanem a legnagyobb kupac tetején, zöldes színben foszforeszkáló sörösüveg. Csapdának elég ostoba helyen van, ráadásul visszatérésemről az élők közé csupán egyetlen személy tudott, vélhetőleg nem hallgattak ki, bár kitudja? A bizalmatlanság posványában derékig gázolva nem lepődnék meg már semmin, ezen adottságomat a Seireiteiben veszítettem el, amikor a segítő jobb nyújtását követően egy csapásra úton találtam magam a vesztőhely irányába. Lassan fújva ki a levegőt csóválom meg fejem, hova is tettem a józan eszem? Nincs, ami árthatna Nekem ebben a dimenzióban! Pillanatnyi habozásomat leküzdve ragadom meg a különleges tárgyat, bősz hunyorítással felkészülve egy esetleges robbanásra vagy ilyesmire. A másodpercek elképesztő lassúsággal vánszorognak és be kell vallanom, védelmi felállásban terpesztve igencsak idiótán nézhetek ki. Ezen megállapítás hatására egyenesedek ki, a kiürült italtárolót markolva kezdek összpontosításba keresve azt, akinek a léleklenyomata megtalálható rajta. Efféle mintázattal eddigi pályafutásom során egyetlen alkalommal sem találkoztam, amennyiben nem ismerném mindannyiukat, azt mondanám, vaizarddal van dolgom. Lényegtelen, utánajárok!
Elhatározásomnak eleget téve gyorsítottam lépéseimet villámtánc segítségével, magasan az épületek fölött sokkalta könnyebb leküzdeni a távolságokat, habár a jelenlegi időjárási viszonyokat figyelembe véve nem csodálkoznék, ha eltalálna egy kóbormennykő. Volt már részem hasonló élményekben, ebből adódóan semmiképp nem szeretném megismételni! Organikus jelfogóként működve egyre erőteljesebben érzem a korábban is felfedezett aurát, nincs mozgásban, amit igazából nem is bánok, fogócskázást maximum a fiaimmal játszanék, akik ugye utálnak, szóval ez kilőve. Haladásom közepette egyre ismerősebbnek tűnik a környék, a bujkálással töltött két évben egyfajta törzshellyé vált számomra a Karakura Teaház, nem egy fontos megegyezést köttetett ezen a helyen, közelében még vért is ontottam, habár azt akár némileg indokolatlannak is lehetne nevezni. Könnyedén landolok az üzlet előtt, szerencsére senki sem tartózkodik az utcákon, ennek megfelelően érkezésem nem vált ki szakadatlan visongatást a népekből. Don Kanonjin senki sem lepődik meg, viszont egy repülő férfi már kicsapja a biztosítékot? Pff, igazságtalanság! Erélyes mozdulattal nyomom le a kilincset, ősi ellenségemet, legszívesebben most is végeznék vele, azonban nem szeretném, ha kitiltanának, ezért későbbre halasztom a revansot.
- Hé… Jii-san! – koppintok az üres üveggel az újságot olvasó alak asztalán, majd engedélyt sem kérve lehuppanok a szemben lévő székre. – Elhagyott valamit, visszahoztam!
Bizony-bizony, a köz védelmezője, az elesettek gyámolítója, Én vagyok Superman! Hm, részben igaz is a megállapítás, hiszen fekete bársonyzakóm alatt az említett szuperhős emblémája virít ki pólómról. Jól áll! Cool

Tárgy: Re: Karakura Teaház Szer. Okt. 10, 2012 6:09 am

Join

Humor, a humor volt az, ami gyakran segít átvészelni az élet nyűgjeit. Elfeledteti a keserűséget, a bánatot, és a mindennapok kegyetlenségét. Pillanatra megtölt mindenkit vidámsággal, jókedvvel, hogy utána újult erővel zuhanjanak vissza a gondjaikba. Szerencsére Szadame nem rendelkezik annyi bajjal, tökéletesen képes arra, hogy élvezze az újság által nyújtott örömöket, mellé pedig egy meleg, almás tea. Nem is kellhet több egy ilyen borús napon. Talán csak az dobná fel jobban a hétfőt, ha találna párat a sajátjai közül, de nem szabad telhetetlennek lennie, minden megtörténik majd, amikor a Sors úgy érzi. Most inkább lassan mozgatja a kanalát a csészényi folyadékban. Apró kis örvényeket keltve ezzel, amik a tengeren talán halálosak lennének, de itt nem tesz más, csak segít elkavarni a cukrot. Majd kiveszi a kanalat, megkocogtatja a csésze oldalát, és erre mindenki odafigyel. Sajnos tévedniük kell, ha azt hiszik, hogy forradalmat akart szítani. Nem olyan, mint egy kis Európai ország egyik költője, hogy egy kávéházban kirobbantott egy felkelést. Szadame csak a kanalát szabadította meg a rajtamaradt teától, és végre belekortyolhat, akik pedig bámulták, azok is foglalkoznak a saját dolgukkal. Úgy, ahogy Szadame is teszi, aki időközben áttért a keresztrejtvényre, ám mielőtt belefogna, egy váratlan vendég zavarta meg. Ki arra utalt, hogy Szadame elhagyott valamit. Nem nézet még rá, inkább nyugodt hangon megszólalt.
- Vízszintes, három betű, az üdvözlés egyik formája. Azt hiszem, hogy az üdv lesz az. A megfejtés pedig; Zavarja, ha leülők? Ezzel meg is volnék. - először félbe hajtotta az újságot, majd ismét, és félretolta, majd maga elé húzta a teáját, lassan kiitta belőle a maradékot, és végül az idegenre nézet, majd arra, amit visszahozott.
Ismerős volt az üveg, az egyik üzeneténél hagyta. A kezébe vette, forgatta, nézegette, majd belenézet, és lemondó sóhaj társaságában rakta vissza az asztalra.
- Legalább teli hozta volna vissza. - mondta, miközben jobban megnézte magának a férfit. Persze nem nyál csorgatva, kiéhezett vénemberként, inkább úgy, mint egy érdekes idegent szokás. Főleg, mivel ez a férfi nem rendelkezett azzal a kisugárzással, amivel Szadame is. Tehát ez felvet pár kérdést. Hogy találta meg? Hogy talált rá Szadamera, és mi Ő? Habár leginkább shinigamira hasonlít az, ami belőle áramlik. Sajnálatosan ez is új kérdést hozott magával. Mit akarhat? Mikor megszólalt, továbbra is nyugodt, udvarias, és természetesen elég halk ahhoz, hogy kettejüket leszámítva, más ne hallja a beszélgetést. Kerülve a felesleges figyelmet.
- Nos, akkor talán ideje lenne bemutatkoznom. Kurai Szadame volnék. Örvendek Mr…. - habár a nevét nem tudja, még nem tudja, de azért nyújtja a kezét egy kézfogásra.- Tehát, megtalálta az üveget, feltételezem, hogy akkor megérezte azt is, amit ott hagytam, és nem az ürülékre gondolok, ahhoz nincs közöm. Szóval, miben segíthetek? Netalán az érdekelné, hogy mi volnék, esetleg valami más? Mert feltételezem, nem a tea miatt tért be erre a helyre, mindegy, milyen kellemes is az itt felszolgált ital. Oh, nézze el az udvariatlanságomat, parancsol egyet? Természetesen fizetem.- intett a pincérnőnek, aki hamar az asztalnál volt.
- Én egy csésze, forró, citromos teát kérnék, és az úrnak pedig… - a választás természetesen rajta állt, és Szadame nem fogad el nemet, a meghívásra. A rendelés után, pedig folytatja a beszélgetést. - Hol is tartottam? Meg is van. Tehát, oka van annak, hogy betért, és ide ült hozzám. Ez lehet az is, hogy a tárgy, amit ott hagytam, tartalmazta a lélekerőm egy részét, amibe sajnálatosan keveredett némi hollow is. Szóval, lehet ez az egyik oka annak, hogy felkereset. Hogy lehet egy embernek hollow ereje? Természetesen hajlandó vagyok elmondani, kerülve ezzel a felesleges vérontást, az emberek megsérülését, és azt, hogy tönkremenjen ez a hely, szeretek ide járni. Megfelel ez az alternatíva?- továbbra is udvarias hangnemben folytatta a beszélgetést, jobbam mondva, jószerivel csak Ő beszélt. Elég udvariatlan volt, hogy nem hagyta megszólalni ezt a férfit. Aki remélhetőleg hajlik a békésebb megoldásra, és nem lesz szükség arra, hogy harcba bocsátkozzanak egymással. Valószínűleg ennek nem örülne senki se. Se Szadame, se ez a férfi, és a vendégek se, sőt, leginkább a hely tulaja nem lenne boldog. Esélyes lenne, hogy lerombolódna az üzlete.
- Esetleg szolgálhatok egy szál cigerettával? - kirakja az asztalra a függőséget okozó, nikotin rudakat. - Szolgálja ki magát.- és az időközben megérkezett teáját ízleli. Azt a kellemes íz harmóniát. Tényleg itt csinálják a legjobbat.

Tárgy: Re: Karakura Teaház Csüt. Okt. 11, 2012 12:14 am

[Join]

Fapofával hallgatom végig vélhetőleg humorosnak szánt keresztrejtvényes fejtegetését, valamilyen érthetetlen okból kifolyólag nem jött át a poén, sajnálatos módon ebbe az erős mezőnybe igencsak gyengécske próbálkozás volt. Az illem sosem tartozott az erősségeim közé, a tisztelet nem jár alapvetően, azt ki kell érdemelni, meg kell érte dolgozni. Másrészről inkább örülnie kéne, hogy megtaláltam a szemetét és visszahoztam Neki, mivel ugyanígy egy arrancar is rábukkanhatott volna vagy egy okosabb hollow, s akkor bizony nem lenne itt ilyen kedélyes csevegéssel egybekötött ücsörgés. Az első öt perc elegendő ahhoz, miszerint képes legyek levonni a következtetést, a vénembernek egyszerűen be nem áll a szája! Jó-jó, talán valójában háromszor olyan idős is lehetek, mint Ő, azonban nem viselkedem úgymond koromnak megfelelően, hiszen akkor néhány lábnyival a föld alatt kellene feküdnöm egy szűkös és sötét koporsóban, ahol nem sok öröme akad már az embernek, lévén halott, akár egy kő! Jobban belegondolva, megtölthettem volna pocsolyavízzel az üres üveget, vélhetőleg a belekóstolásig semmi sem esne le az öregnek, azután pedig már mindegy. A gondolaton vigyorogva vonom meg a vállam, nincs Nekem arra pénzem, hogy más fogyasztását finanszírozzam, habár anyagi gondjaim egyszer sem voltak életem során. Mióta ugrásszerűen megnövekedett lélekenergiám, s olyan dolgokat láttam, tapasztaltam meg, amilyeneket a kapitányok többsége se, nem látom értelmét a korlátolt léthez köthető tárgyaknak, mint amilyenek a fizetőeszközök is. Ebből adódóan nagyvonalúan beleegyezem meghívásába, nemtörődöm módon intve jelzem a felszolgálónak, a szokásost kérem, az-az egyszerű zöldteát, a különlegességeket általában magam készítem el otthon.
- Sierashi Yuusuke. – egészítem ki nyitva hagyott mondatát nevemmel a nyugati üdvözlési rítus után, nem látom értelmét a titkolózásnak, úgysem tudja semmilyen evilági történésekhez kapcsolni személyem. – Némileg sértőnek érzem a feltételezést, mely szerint nem tudnék észrevétlenül végezni Önnel, megkímélve mind a helyet, mind pedig a többi vendéget… Viszont nem kell emiatt aggódnia, nem harcolni jöttem, máskülönben már nem beszélgetnénk! Igen-igen, a kérdés, ami leginkább foglalkoztat, a fajához kötődik, ismeretlen előttem a reiatsujának mintázata. Világosítson fel!
Utolsó mondatom szinte követelőzőnek hathat, a megemelkedett hangerő okán a pincérlány fel is kapja a fejét. Valószínűleg egy teázóban nemigen szoktak ölre menni az emberek egymással, hacsak valaki bele nem iszik a másik italába engedély nélkül, az könnyedén felborzolja a kedélyeket, mondanom se kell. Összeszűkülő szemekkel veszem jobban szemügyre a szószátyárt, aki leginkább egy zsíros bankárra hasonlít, fanyelű esernyőjétől kezdve ízléstelen nyakkendőjéig minden erre utal. A külsőségek viszont egyáltalán nem érdekelnek, sokkalta jobban izgat az az információtöbblet, amit nyújtani képes. A Seireiteien belül semmilyen említés nincs olyan halandó entitásokról, melyeknek kisugárzása ennyire hasonlít a lidércekéhez. Habár ezen teljességgel nem vagyok képes meglepődni, hisz’ a vaizardok létezése is igencsak titkos tudás, a legtöbb közrendű halálistennek fogalma sem lehet rólunk, a vezetőség tagjai közül is csupán néhányan mondhatják el magukról, hogy látták testközelből mire vagyunk képesek. Ugyan nem adom jelét semmiféle meglepődöttségnek, acélkék színben játszó íriszeim mégis felvillannak, ahogy az általa hátrahagyott jelekről beszél. Ezek szerint feltehetőleg nem egyedi esettel állok szemben, amit pozitívumként könyvelhetek el. Visszatérésem Soul Societybe a Negyvenhatok szemében talán egyfajta vereségként is felfogható, feladván függetlenségünket besoroltunk a hadigépezetbe, azonban ez csak ideiglenes állapot, a lehetőségekhez mérten akkor a legjobb döntésnek ezt tűnt. Egyrészt már nem üldöznek lépten-nyomon, ha meglátnak, ráadásul szállást és technikai segítséget is nyújtanak, amit bolond lennék nem kihasználni. A szolgasors ellenben egyáltalán nem fekszik számomra, ezért fogok ugyanúgy támogatókat gyűjteni továbbra is, hol a tanács tudtával, hol anélkül.
- Köszönöm, de van saját. – utasítom vissza a felkínált cigarettát, miközben kabátom zsebéből előveszek egy eddig bontatlan doboz Black Devilt. – Mindig ilyen könnyedén veszi az idegen zaklatókat, Jii-san? Ámbátor jobban belegondolva nem is annyira meglepő ez, aki nyomokat hagy hátra, az számíthat arra, hogy valaki követni fogja azokat a forrásig. Milyen céljai lennének többedmagával karöltve?
Élesen él még elmémben Skull ocsmány pofája, aki néhány társával egyetemben szerencsétlen halandók életére tört, zenéjükkel manipulálták a tudatlan népeket. Meglehetősen veszedelmes ellenfél volt, némi pokoli segítség nélkül kétségtelenül nem ülhetnék most itt. A kellemetlen tapasztalatokból kiindulva feladatomnak érzem minden olyan csoportosulás kiiktatását, ami veszélyt jelenthet az egyszerű polgárokra, s az éppen fennálló, törékeny békére. Eléggé valószínűtlennek tűnik efféle helyen rálelni egy alvilági sejt vezetőjére, de ugye Aizenről sem gondolta senki, miszerint rossz fiú lenne egészen addig, amíg fel nem fedte valódi énjét.

Tárgy: Re: Karakura Teaház Hétf. Okt. 15, 2012 2:32 am

Join

Habár az idegen nevével ténylegesen nem lett beljebb, ám nincs is erre szüksége. Nem ismer egyetlen shinigamit se, valójában a rendszerűkkel sincsen tisztában. A felépítésével, rangokkal, és hogy talán van más feladatuk is, mint a hollow irtás. Habár sajnálatosan ezt nem végzik valami kiemelkedően, erre az élő példa Szadame. Ha nem lennének a hollowok, akkor nem lenne kénytelen együtt élni az erejével, és az azzal járó kellemetlenségekkel. Figyelni arra, hogy véletlenül nehogy használja, vagy arra, hogy ne vigye túlzásba az alkoholfogyasztást, mert a végén valami ostobaságot csinálna, és újabb gondok szakadnának a nyakába. Pedig az alkohol… csodás alkohol, néha elcsábul, de akkor is csak mértékkel, pedig igazán szeretné, ha a mérték egy vödör lenne.
- Örvendek Mr. Sierashi Yuusuke.- tehát a bemutatkozáson túlestek, lassan ideje lenne a komolyabb témákra áttérni, ahogy a türelmetlen ifjú shinigami is szeretné. Habár talán nem az ifjú jelző a megfelelő. Nem lehetetlen, hogy szemben lévő Mr. Sierashi jóval idősebb, mint Szadame, hiába a fiatalos külső, talán már egy több száz éves vén harcos. Habár a viselkedése nem erre enged következtetni, főleg ami az apróbb kirohanását illeti, amire Szadame nem sokat reagált, csak halkabb beszédre kérte Mr. Sierashit.
- Nos, nem szándékom megbántani Önt, ha mégis sikerült, akkor elnézését kérem. Talán tényleg képes lenne kioltani az életemet, minden árulkodó jel nélkül, csak éppen nem fogja megtenni. Ahogy mondta is, érdekli a kisugárzásom mibenléte. Habár kissé erősnek érzem a faj szót, mivel nem egy állat vagyok, így nem érzem szükségét ennek a megnevezésnek. Természetesen ember vagyok, akinek a… mintázata, ahogy fogalmazott, ismeretlen. Mi lennék tehát? Ember, hollow erőkkel megáldva vagy átkozva, és hogyan tettem szert ilyen erőre? Amikor a szülőanyám terhes volt, megtámadta egy hollow, és annak a reiatsuja nyomot hagyott a magzatban, tehát bennem, mondhatni megrontotta a még meg sem született gyermeket. Azaz szerény személyemet. Ezért érezhet hollow erőket, és ezért vagyok képes arra, amire.- nem szokása sokat beszélni, bár erre igen csak sikerült rácáfolnia az elmúlt párpercben. Noha, most oka is volt az egészre, mivel felfigyeltek a hátrahagyott apróságokra, és ha nem is olyan személy, akire számított, több mint a semmi. Bár könnyelműnek lehetne nevezni, amiért csak így elmondott mindent. Oda a rejtettségük, és a meglepetés ereje, habár arra csak akkor lenne szükség, ha valami támadást terveznének, az mindegy kik ellen, csak maga a szándék a fontos. Bár ha Szadamen múlna a dolog, a sajátjai megmaradnának békében, netalán még együtt is működnének a shinigamikkal, biztosítva a sértetlenségüket, cserébe azért, hogy segítségükre vannak. S nem pedig a kiirtásukba kezdenének.
- Tudja, remélem azzal, hogy felfedtem ezt az egészet, nem fogunk oda kilyukadni, hogy félve az ismeretlentől, módszeresen elkezdik a kiiktatásunkat. Igazán rosszul érintene, ha az egészet Én indítottam volna el. De azért hangsúlyoznám, hogy nincs szükség erre, mivel, mint láthatja, igazán kevesen lehetünk, hiszen még mindig az egyetlen, aki jelentkezett az üzeneteimre, az egy shinigami. - hangot adott a félelmének, habár továbbra is a nyugalom volt a dominánsabb személyiségjegye. S mivel Mr. Sierashi rendelkezett saját cigerettával, így Szadame mielőtt elrakja a sajátját, természetesen rágyújt, ha már kirakta, akkor nem hozza magát kellemetlen helyzetbe azzal, hogy nem használ el egyet, még ha nem is nagy bagós. Visszatartja a köhögést, sőt, még csak nem is fulladozik, csak éppen nagyokat se szív.
- Nos, igen, és ha ártani akartak volna, akkor nem fáradtak volna azzal, hogy visszahozzák az üveget, majd érdeklődni utánam. Persze ott van az a lehetőség is, hogy mielőtt meg akarnak ölni, meg akarják tudni azokat a dolgokat, amiket kérdezett Mr. Sierashi. Habár remélem, akkor tekintettel lesznek arra a kérésemre, hogy az ártatlan civileket hagyjuk ki az egészből. S most pedig válaszolok a következő kérdésére. Tanulás, béke, harc. Megtanítani az erejük használatára, és békében élni mások mellett, és legvégül harcolni azokkal, akik ok nélkül támadják a mieinket. Most pedig ha nem jelent gondot, elmondaná, hogy mit is akar kezdeni az elhangzott információkkal? Netalán jelentést tesz a feljebbvalójának, vagy esetleg végez velem, elhárítva ezzel a lehetséges problémákat?- némi kíváncsiság lappangott szürke lélektükreiben, amikkel Mr. Sierashit figyeli. Várva a szóbeli, esetleg a tettlegességben megnyilvánuló választ, és még vár rá, inkább iszik pár kortyot, ismét sok volt a beszéd.

Tárgy: Re: Karakura Teaház Kedd Okt. 16, 2012 5:24 am

[Join]

Alig palástolt mosoly jelenik meg az arcomon fejtegetését hallgatva, gondolom, ezáltal egyértelművé válik számára, miszerint nem értünk egyet. Az ember is ugyanúgy állat, csupán némileg intelligensebb a többinél. Elég megnéznünk a társadalom mintázatát, ahogy egy helyre tömörödnek a népek, keresik egymás társaságát, hiszen a csordaszellem mindig is védelmet biztosított a gyengébbek számára. Fajokról beszélni pedig hatványozottan igaz, lévén valamilyen módon különbséget kell tennünk példának okáért a shinigamik és az arrancarok között, s ennél jobb szót aligha találhatunk a szótárban. Az úgynevezett homo sapienset is képesek vagyunk további alfajokra bontani, ott vannak ugye a negridek, europidok, mongoloidok és a többi, és a többi. Ebből adódóan megbotránkozása teljesen alaptalan, mindazonáltal meg fog bocsájtani Nekem ezért a kifejezésért, hiszen úriemberek között miképpen is lehetne másként? Viszont története már annál inkább felkelti a figyelmem, ilyen balesetekről sosem olvastam a régi jelentések között, holott egy időben igencsak sokat bújtam a poros kartonokat. Az igazat megvallva már az is csodálatra méltó, miszerint egy egyszerű halandó képes volt valamilyen szerencsés véletlennek köszönhetően túlélni egy lidérc támadását, ám a hollow-erő átörökítésének kérdése igencsak tabutémának számít a Seireitei falain belül, vélhetőleg ezért sem találhattam egyetlen feljegyzést sem, hiába jöhettek rá hozzám hasonló formában elődeim az új csoport feltűnésére, a titkosítás miatt ilyen adatokat találni majdhogynem lehetetlennek mondható. Biccentéssel köszönöm meg az eközben megérkező teát, ezt követően pedig elhessegetem az akadékoskodó pincérlányt, ha bármi másra szükségünk lenne, már szóltunk volna!
- Miért, mire képes? – teszem fel kérdésemet, értetlenséget színlelve, ám acélkék íriszeim fenyegetően csillannak meg a mögöttük rejtőző tudásvágy okán. – Félelme nem alaptalan, mindenki retteg az ismeretlentől, főleg amennyiben nem képes azt irányítása alá vonni, szabályozni. Ha tényleg annyira kevesen vannak, mint ahogy véli, ugyanúgy begyűjtenék Önöket, csupán kísérleti alanynak. A jövőben legyen óvatosabb, mert nem mindenki olyan kedves, mint Én, hogy hallgat a szép szóra!
Figyelmeztetésemnek nyomatékot adva emelem fel bal kezem mutatóujját, azután komótosan iszom néhány kortyot rendelésemből. A szokásos minőségre nem lehet panaszom, azonban nem vagyok képes teljességével élvezni az italt, mivel gondolataim teljesen más irányba kalandoztak el, sebesen pörögve igyekeznek felvázolni lehetőségeimet. A Gotei Juusantai minden bizonnyal a boncasztalra juttatná a fajtáját, efelől nincs kétségem, elég csak a korábbi quincy-mizériára gondolni, amikor a népirtást követően gátlástalanul megfigyelték a túlélőket, s felhasználták őket ilyen-olyan kísérletekre. Igencsak nagy előnyre tehetnénk szert, hogyha sikerülne a Daitenshi soraiba csábítani egy ilyen nem mindennapi entitást. Lépéselőnyben lehetnénk, ami igazán jól jönne az elmúlt időszak viszontagságai után. Ugyan kicsit bántja a fülemet a halálisten megnevezés, sokkalta több vagyok már annál, egyelőre mégis szemet hunyok tudatlansága felett, eljön a pillanat, amikor minden félreértést tisztázni fogok, de ahhoz még várnia kell. Tervei igazán nemesek, fennkölt módszerrel próbálja összefogni sajátjait, viszont tézisében van egy nagy ellentmondás, amit meg is fogok osztani Vele, de előbb gyakorlott mozdulattal kibontom cigarettámat, majd miután a dohány vöröslő zsarátjának izzó fénye visszatükröződik arcomon a félhomálynak köszönhetően, csak ekkor veszem a fáradtságot gondolataim összefoglalására. Nem célom elüldözni vagy megsérteni, de ettől függetlenül tiszta vizet kell öntenünk a pohárba, hisz’ a hibás nézetből csupán további nehézségek kerekednének ki, s habár tetszik az elhivatottság, amit mutat, kíméletlenül el fogom tiporni álmait. Nem a négyszögletű kerekerdő közepén vagyunk, ahol mindenki békességben és nyugalomban él egymás mellett, az Élők Világa egy csatatér, ezt csak az nem veszi észre, kinek szeme vak és füle süket a körülötte történő eseményekre.
- Harcolni a békéért? – nevetek fel az abszurd gondolatot hallva, melyet személyem is sajátjának érzett kezdőként. – Ostobaság! A harcból háború születik, amiből mészárlás lesz, s a végén nem marad más, egyedül a halál. A kapott információkat természetesen a magam javára fordítom, mi mást is csinálhatnék? Nincsenek feletteseim, a táplálkozási lánc csúcsán helyezkedem el, az Arkangyalok vezetője vagyok!
Monológomat követően a zakóm mellrészén látható aranyozott szárnyra emlékeztető jelvényt nemtörődöm mozdulattal veszem le, s dobom elébe, hadd nézhesse meg közelebbről is. Nem, nem vagyok vadászpilóta. A testvériség új jeladói a testünkbe ágyazódott medálok elvén készültek, ámbátor lélekenergia tárolására nem képesek, talán ebben jelölhető meg legnagyobb hátrányuk az elődhöz képest. Másik opciója viszont, aminek hála könnyedén megtalálhatjuk a bajba jutott társunkat, tökéletesen átültethetővé vált. Habár majd’ másfél évszázadig a középkori vonásokat viselő Tiszta Lelkek Városában éltem, valahogy mégis könnyedén megszoktam a Fészek új felépítését, illetve a mindenféle kacatot, mi ezzel járt.

Tárgy: Re: Karakura Teaház Szer. Okt. 17, 2012 5:44 am

Join

Lassan, nagyon lassan emeli fel a csészéjét, szemeiben közöny ült, és a tea minden cseppjét kiélvezve kortyolja ki a maradékot. Ráér, hiszen nem Ő az, aki kérdéseket tett fel, nem kell várnia, így ráér. Márpedig a türelem nagy erény, és Mr. Sierashi nagyon kíváncsi, türelmetlen, és persze mi oka lenne Szadamenak minden kártyáját felfedni? Így is többet mondott a kelleténél. Talán megfontolja, hogy egyáltalán nem fogja Mr. Sierashi tudomására hozni képessége erejét, főleg a mibenlétét, és katalizátorát, korlátait. Ennyi előnyre igazán szükség lehet, főleg abból az okból is, hogy mi van akkor, ha mégis meg akarják ölni? Akkor legalább nem fog kiderülni más, csak a keletkezésük módja. Habár… elmondva, az igazán gusztustalan. Már ha olyan személy tudja meg, akinek a fantáziája beteges… Egy emberi nő, és egy hollow párosodása… egyáltalán van nemző szervük a hollowoknak, és ha már itt tart, a shinigamiknak? Lelkek, a lelkek hogyan tudnak szaporodni, de ha képesek, akkor nem is lelkek, csak a dimenziók egyik rétegében élnek, tehát csak beképzeltségből nevezik magukat shinigaminak. Túl sok gondolkodás, és az ujj felemelés se volt a legjobb mozzanat. Lemondóan rázta meg a fejét, majd letette a csészét, és egyenesen Mr. Sierashi szemeibe nézett.
- Ki tudja? Talán sok mindenre, talán semmire, talán valami újra, amit még nem látott. Csak éppen, ha megkérik az embert, akkor szívesebben beszél, vagy mutat új dolgokat, nem úgy, mintha fenyegetnék.- eddig is sok mindent elmondott, a véleménye az, dolgozzon meg a tudásért Mr. Sierashi. - Érdekes, amit mond. Nem lehetetlen, hogy megtörténne az, amit most elmondott. Begyűjthetnek minket, felboncolhatnak minket, sőt, ki is irthatnak minket. De tökéletesen erre sose lesznek képesek. Míg léteznek hollowok, addig mi is fogunk. S egyszer talán az a bizonyos fagylalt vissza fog nyalni. Persze akkor pedig az Én fajtám lesz a hibás, amiért merészelt létezni, és visszamert csapni.- terroristák, így nevezi a nagy sereg a kicsit, és ebben a harcban, sajnálatosan az olyanok lennének a kicsik, akik olyanok, mint Szadame. Ám ez még a jövő zenéje. Főleg azért, mert Szadame tudomása szerint, eddig nem volt kapcsolat shinigamikkal. Legalábbis erre tud következtetni abból, mit Mr. Sierashi elmondott, pontosabban a reakciójából. Habár ha nem tartozik a belső körbe, akkor ezért nem tudhat Szadame fajtájának a létezéséről. Ez pedig újabb gondokat vetett fel, vagy ha tud is róla, most csak az információkat akarja megerősíteni, majd ahogy elmondta. Levadássza az első példányt, és kezdhetik a kísérleteket. Már csak akkor lesz igazán vicces, ha elveszik a gyűrűjét, az erejének a forrását. Akkor pedig ott fog ülni egy szobában, gépekre kötve, és kérik, hogy mutasson valamit. Szadame pedig csak mosolyogni fog, várni a továbbiakat, a végén pedig akkor a boncolást, ami remélhetőleg nem élve lesz, mert az nagyon eltudja rontani az ember napját. S most már ideje, hogy rágyújtson, és élvezze, ahogy kitölti a tüdejét a füst, majd pedig küzd a köhögés ellen, végül komorabb legyen az arca. Nem találja szimpatikusnak azt a tényt, hogy kinevetik az elképzelését.
- Ha valaki ellen harcolnánk, akkor lenne háború, de ha hagyják, hogy saját magunk intézzük el az ügyeinket, akkor nem lenne ok a mészárlásra, halálra. Igaz, ez úgy hangzik, mint szexelni a szüzességért. Bár akadnak olyanok, akik annyira elteltek az erejüktől, maguktól, hogy elfelejtették a béke igazi értékét. Túl beképzeltek lettek, keresik a harcot, és ezért képesek kirobbantani egy újabb háborút is. Maga talán ilyen? Ha igaz, amit elmondott, hogy nincs már ellenfele, akkor talán ezt akarja? Keresni egyet? Felhasználni a tudást, amit kapott, és reméli, hogy talál egy hozzám hasonlót, csak erősebbet? Mert akkor nem lehetetlen, hogy egy háború fog kirobbanni.- ránéz a jelvényre, nem valami rondaság, de szépnek se nevezné, inkább fellengzősnek. Figyelmét inkább visszairányítja Mr. Sierashira.
- És mit takar ez az Arkangyal kifejezés? Netalán a szervezetük egy alcsoportja lenne? A világunk mintájára elkészült csoport, ahova az elitebb katonákat szervezik be, hogy speciálisabb feladatokkal foglalkozzanak? Vagy csak egy baráti társaság nagyzoló neve lenne?- fáradt hamuval eteti meg a hamutálat, majd újra beleszív a cigarettába. - Azért mindenesetre érdekes névválasztás. Lucifer is egy arkangyal volt, és mi is lett a sorsa? Nem tart attól, hogy néhány Ördögöt fog adni a Világnak, netalán majd Maga fogja leváltani a jelenlegit, Mr. Sierashi? Oh, és hogy válaszoljak egy korábbi óhajára.- a kezébe veszi a teáskanalat, forgatja az ujjai közt, majd a mutató és hüvelykujja közzé fogja, utána pedig kimondja az aktiváló parancsot.
- Puzzle.- szerencsére a gyűrűjén nem történik semmi változás, ellenben a kanál alja elsőnek megsárgul, majd végighalad az egészen, és a fémből nemesfém lett, aranykanál, amit hanyagul Mr. Sierashi elé dobott. - Parancsoljon, erre vagyok képes, nem, nem csak színeztem, megváltoztattam a molekuláris szerkezetét, az egyszerű, olcsó, mindennapi teázáshoz használt kanálból egy igazán drága, arany kanalat csináltam. Ez az erőm. Most pedig hogyan tovább? Esetleg megtudhatok magáról többet, a nevén kívül? - hátradőlt a székében, halványan elmosolyodik, talán egy időre kielégítette Mr. Sierashi kíváncsiságát, ám a mosolya nem ennek szólt, hanem, hogy ismét használhatta a képességét.

Tárgy: Re: Karakura Teaház Csüt. Okt. 18, 2012 5:09 am

[Join]

A közönyös tekintet nem tud meghatni igazából, egyetlen szavam sem volt hazugság, amennyiben így szeretne reagálni rájuk, nem tartom vissza. Eléggé nagyfokú felelőtlenség a részéről, ha tanulatlan ifjoncnak vél kinézetem alapján, minimális tudással azért rendelkezhet a shinigamikat illetően, ha már kisugárzásomból meg tudta állapítani – ugyan tévesen – melyik rasszba tartozom. A maszk felvételéig csupán apró eltéréseket lehet felfedezni a vaizard lélekenergiájában egy halálistenhez képest, azonban a belső lidérc erejének megcsapolását követően megakadályozhatatlan módon kerekedik felül a hollow-aura. Vélhetőleg ennek, valamint a fokozott óvatosságomnak köszönhetően nem derült fény kis defektemre kapitányságom ideje alatt, akkor nemigen tudtam volna olyan briliáns módon megszökni, mint Aizen legyőzése után. Fejtegetését hallgatva hozzá hasonlóan unott kifejezés jelenik meg vonásaimon, kettőn áll a vásár, ahogy szokták mondani! Némileg kételkedem benne, miszerint képes lenne olyasmit mutatni, amihez hasonlóról még csak nem is hallhattam hosszú életem során. Másrészt sajnálom, feltételezni sem mertem kinézete alapján, hogy ennyire érzékeny fajta. Egy vállrándítással hagyom annyiban figyelmeztetésemre adott reflektálását, Én előre szóltam, ebből adódóan nem vagyok vádolható semmilyen információ visszatartásával. A cigarettafüstön keresztül is nagyon jól látom a tényt, mely szerint gúnyos nevetésem elérte a célját, ha az arc nem is, azonban a szemek mindent elárulnak. Lényegében egy belső összetűzés is vezethet ugyanolyan szankciók bevezetéséhez, mint amilyenek egy külső ellenség támadása során megvalósulhatnak, a körülmények határozzák meg ezt. Kedélyesen veszem tudomásul támadó szavait, mégsem fogatlan ez az oroszlán, azt hiszem.
- A béke illúzió. – jelentem ki egyszerűen, mialatt a leégett cigarettacsikket elnyomom a hamusban. – Átmenet két háborús korszak között, a maguk történelmében sem említhető olyan összefüggő időszak, ahol teszem azt száz éven keresztül egyetlen csatározás se folyt volna a világon. A fejlettebb tudattal rendelkező lények képtelen elviselni, ha valamiből nincs elég vagy valakik, akiket alacsonyabb rendűnek tartanak, elveszik előlük az életteret. Önös érdekek. Nos, lehet magam is olyan egyszerű lélek vagyok, ki keresi a kihívásokat és egy valamirevaló riválist, ha valaha is harcolt, tudja miről beszélek!
A küzdelem hivatásommá vált, amint elhagytam a Lélektovábbképző Akadémiát, képtelen voltam másra gondolni, minthogy egyszer majd Engem is azok között fognak emlegetni, akiket a Gotei Juusantai legfényesebb kapitányainak neveznek. Részben meg is valósítottam ezen célomat, habár a nevemmel kapcsolatos felhang vélhetőleg egész más lesz. Nem kenyerem az értelmetlen vérontás, viszont vannak olyan problémák, amiket egyedül karddal lehet megoldani, ahol az észérvek már semmit sem érnek. Csak az ostobák keresik egyfolytában a halál közelségét, azért tesszük, amit teszünk, mert ezt tartjuk a leghelyesebbnek. Nagy hatalommal felelősség jár, a gyengék védelmezése alapvető feltétele ennek. Nevezhetnek ugyan önjelölt igazságosztónak, ám ez nem érdekel különösebben, amíg tényleg van igazságtalanság a világban. Töprengésemből a vénember hangja ránt vissza, természetesen magam is tisztában vagyok a keresztény vallás történetének ezen aspektusával, nem véletlenül választottam névnek a Daitenshit. Hírnökök, a mennyei seregek vezetői, s valóban, akár az eleven pokol megteremtői. Hazudnék, ha azt mondanám, egy pillanatig sem gondolkoztam el rajta, hogy mi lenne, ha képességeimet rossz célokra használnám fel, kétségtelenül mérhetetlen pusztítást lennék képes véghezvinni, példának okáért az embereket minden további nélkül rabigába tudnám hajtani, despotikus rendszert kialakítva. Valamilyen szinten ennek megakadályozása is a feladatunk, nem engedhetjük, miszerint a veszélyes erőkkel rendelkező személyek csak úgy szaladgáljanak a nagyvilágban, nem törődve se istennel, se törvénnyel. Mutatványát látva szemöldököm némileg felemelkedik, biztos nincsenek anyagi gondjai, amennyiben ilyeneket tud csinálni.
- Impozáns! – szólalok meg emeltebb hangon, miközben megforgatom ujjaim között az immáron aranykanalat, amit rövid úton zakóm zsebébe süllyesztek. – Elitcsapat, igen, talán ez a legmegfelelőbb kifejezés Ránk nézve. Bátor férfiak és nők, akik életüket e dimenzió védelmére tették fel! Megjártam a poklot, azonban Luciferrel sajnálatos módon nem találkoztam, kedvem sincs átvenni Tőle a stafétát egyelőre. A múltam egyszerű, klisékkel teli ponyvaregény, nem untatnám vele, felesleges szót pazarolni rá. Inkább válaszoljon egy kérdésemre! Milyen módszerrel bírja a molekulákat változásra?
Alkímiáról hallottam már, ez is ahhoz hasonló varázslatnak tűnik. Reiatsuja észrevehetően erősebbé vált attrakciója közepette, kétségtelenül lélekenergiát használt. Meglehetősen érdekes változtatásokat tud eszközölni Hueco Mundo homoksivatagának csőcseléke az egyszerű halandókban, habár Jii-san elmondása alapján ez sem lehet sétagalopp a vaizardsághoz hasonlóan. Egyikünk sem kérte az áldott-átkozott ajándékot, mégis megpróbálunk élni vele, hogy jobbra fordítsuk a világ sorsát.

Tárgy: Re: Karakura Teaház Pént. Okt. 19, 2012 4:47 am

Join

- Illúzió… sajnálatosan az, mert ahogy rámutatott, nem vagyunk képesek elviselni a békét. Ilyen a természetünk, nem csak az embereknek, de a shinigamiknak is. Végtelen harcokat folytatnak a hollowok ellen, ahelyett, hogy leülnének beszélni velük. Bizonyára akad náluk is valami fejlettebb tudat, vagy akár több is, és az se lehetetlen, hogy lehetne tárgyalni velük. Nem lenne kellemesebb ez, mint az elvesztett bajtársak miatt keseregni? S csak azért, mert talán mégse rendelkezünk annyira fejlettebb tudattal. Elég, ha megnézzük az állatokat, ösztön lények, de ok nélkül nem gyilkolnak, nem lehet, hogy fejlettebbek, mint mi? S’ nem csak az emberekre gondolok, hanem magukra is. Egy valamiben pedig tévednie kell. Harcoltam, természetesen harcoltam, hiszen katona voltam. De mégse keresem a további harcokat, se riválist. Habár lehet ez nem azonos az olyan harccal, amiben részt vett. Párviadalban nem volt részem ez idáig.- talán nem is lenne ellenfele azoknak a lényeknek, amikhez Mr. Sierashi szokott, bár nem is nagyon akarja még letesztelni ezt. Élénken él még benne egy emlék. Kiküldetésen volt, a város nevére már nem is emlékezik, nem az maradt meg benne. Bár az maradt volna meg, nem, helyette az emlék, amikor menekülniük kellett, kis túlzással térdig gázoltak a társaik vérében, beleikben, és nem tudták, hogy megmaradnak, vagy se. Minden nappal egyre kevesebben maradtak, egyik társukat kilőtték, de még élt, és könyörgött, hogy mentsék meg. Nem tehettek semmit, ha kimozdultak volna a menedékükből, biztosan meghaltak volna, nem volt más választásuk. Nekik kellett lelőni a szerencsétlent. A másik emléke inkább személyesebb. El akarta felejteni az átélteket, és erre nem volt alkalmasabb hely, mint egy kocsma. Az eltöltött idő után elindult vissza a táborba. Az útja egy hídon vezetett vissza, látott egy nőt, látta a tekintetében az ürességet, a karjaiban bebugyolálva, talán egy gyerek lehetett. Tudta mire készül az a nő, és talán tehetett volna valamit. De nem csinált semmit, elment, egyszerűen csak mellette, és néhány méter után, hallotta a csobbanást. Talán akkor, ha akkor tesz valamit, akkor a lelke egy darabja, lehet, hogy még ma is élne. Ki kell törölnie ezt az emléket a fejéből, és a kialakult beszélgetésre figyelnie.
Felfedte az erejét, és egy mindennapi kanálból, aranykanál lett, amit nem átallott Mr. Sierashi elrakni. Nos, ha azt reméli, hogy feltölti a pénztárcáját, vagy az elitcsapatának, akkor tévednie kell. Boldog lehet, hogy végleg átváltoztatta azt a kanalat, és nem csak demonstrálta, mire is képes. S’ habár a reakcióin nem látszik, érdekesnek, hova tovább, lenyűgözőnek találja a történetet. Miszerint jártak a pokolban, és habár a házigazdával nem találkoztak, Szadame biztos abban, hogy gondoskodott arról a csapatról. Ám sajnálatosan az érdekes résznél félbemaradt, és ismét a kérdéseknél tartanak.
- És miért? Miért teszik ezt? Mi az okok erre az egészre? Ami pedig azt illeti, Én is jártam már a pokolban, csak már elváltam Tőle. És akkor, ha választ akar, akkor meséljen. Maga alapította ezt a szervezetet, miért? Miért egyeztek bele a felettesei? Mert feltételezem, egyszer közkatona volt, igazam van? Akkor hogy lehet az, hogy a felettesei hagyták ezt? S’ milyen a shinigamik társadalma, a seregük felépítése, rangok, tisztségek? És természetesen ez érvényes a szervezetére is. Ha felel, akkor felelek a kérdésére.- valamit valamiért, tartja egy régi mondás, és milyen igaz is. Szadame már lassan annyi mindent elmondott, mintha Mr. Sierashival régóta barátok lennének, pedig erről nincs szó. Két idegen most találkozott, és az egyiknek új a másik, így kérdésekkel bombázza, már-már túlságosan is sok kérdéssel. Nem foglalkozva azzal, hogy netalán ez kellemetlen is lehet. Habár Szadame hibája, a társalgásuk közben, végig udvarias, nyugodt volt a hangja. Nem adta jelét annak, hogy; Hé haver, ki mászhatnál már a privátszférámból, de legalább a hátsómból. Viszont, ha most megkapja a kérdésére a válaszokat, akkor Szadame is felel. Addig is marad a szemezés, és csak reméli, nem fogják azt gondolni, hogy most szakítottak, mert még szeretne ide járni Szadame. S’ egy ismeretlen férfi miatt, erről nem fog lemondani. Akadnak, akik a szokások rabja, és Szadame is ilyen. Mindig a megszokott időben kel, fekszik, eszik, egyedül a teázás az, amire nincs külön időpont, és ha nem ütközik a többivel, akkor bármikor szívesen beiktatja. Ezért se akar elmenni innen, de ha kap választ, akkor már felel is.
- Tehát, hogyan is teszem meg? Maga szerint minek van lelke? Csak az élő dolgoknak? Nem, minden, ami körbevesz, annak lelke van, ahogy annak a kanálnak is, amit elrakott, és amit hozzá fognak írni a számlához, vagy Rajtam fogják keresni. De eltértem a témától. A lelkek, mindennek van, és az enyéim, képesek vagyunk azokat manipulálni. Persze nem mindenkinek egyforma a képessége, az Én képességem az, amit látott.- habár azt nem mondja el, hogy megvan a korlátja is, és a szerves molekulákhoz még hozzá se tud szagolni.

Spoiler:

Tárgy: Re: Karakura Teaház Vas. Okt. 21, 2012 6:06 am

[Join]

Elégedetlenül csóválom meg a fejem, nem harcos Ő, hanem mészáros. A haditechnika fejlődése miatt minden tisztelet kiveszett az ellenféllel szemben, akár több kilométeres távolságból is könnyedén le lehet lőni valakit, így még azt sem tudhatja, ki volt az, aki halálát okozta. Ebben nincs semmi dicsőség, sokkalta rosszabb képességekkel is végezni lehet egy jól képzett személlyel, csak azért, mert nem golyóálló. Részemről úgy tartom, egy jó kardnál többre nincs is szükség, lőfegyvereket azok használnak, akik nem mernek közelharcba bocsátkozni. Igazából a shinigamik pont azért nem kezdenek tárgyalásokba a hollowokkal, amiért az ember sem ír alá semmilyen szerződést a kutyájával. Intelligenciája lehet kiemelkedő fajtársaihoz képest, mégsem tudja levetkőzni ösztönlényi mivoltát. Másrészről alapvetően kudarcra lennének ítélve az ilyen próbálkozások, lévén a lidércek lelkekkel táplálkoznak, míg a halálisteneknek ezek védelme a feladatuk, fenntartani a körforgást, ami az egész világ létezésének alapja. Abban viszont igaza van a vénembernek, miszerint a kegyetlenség kizárólag a fejlettebb tudattal rendelkezők sajátja, az állatok csupán akkor ölnek, ha élelemre van szükségük, kedvtelésről nem beszélhetünk ilyen tekintetben. Ezen gondolatmenetből kiindulva Hueco Mundo lakóit is felesleges hibáztatni, ámbátor a polgárokra támadó vadállatokat is elpusztítják, körülbelül ily’ módon működik a rendszer, amennyiben nagyon le szeretnénk egyszerűsíteni. Az arrancarok között viszont található néhány az értelmesebbjéből is, az összes Primera, akit pályafutásom alatt megismertem ide sorolható, bár Lucho Adán-santól eltérően nem vallott pacifista nézeteket, csak a végsőkig ki akarta használni a képességei által nyújtott lehetőségeket, feltehetőleg meghalt azóta.
- Nincs értelme keseregni, minden halott bajtárs hős, hisz’ általuk fontosnak vélt okból áldozták életüket, legyen ez a család védelme vagy a haza becsülete. Ne szánja a holtakat, ők már egy jobb helyen vannak! – rovom meg beszélgetőpartneremet unott hangon, nagyon is átérzem helyzetét, mégis más gondolatvilágot képviselek. – Ezzel lealacsonyítja tettük jelentőségét, amihez nincs joga, túlélése ugyanúgy jelentheti magas kvalitását, mint a vakszerencse mulandó szeszélyét. Előre nézzen, ne hátra!
Kemény szavak ezek, nélkülöznek mindenféle együttérzést. Elevenen él bennem azon küldetése emléke, amikor szert tettem vaizard-erőmre. Esős nap volt, sokkalta borongósabb, mint mostanában bármikor. Rutinfeladatnak tűnt az egész, ettől függetlenül lemészárolták az egész csapatomat, s egyedüliként maradtam a csatatéren, ki képes volt még lélegezni. Akkor nem igazán értettem, miért büntet ezzel a szégyennel a sors, csapatvezetőként a többiek védelmében büszkén néztem volna szembe a túlerővel, ehelyett egy pocsolyában ébredtem, melyen már vörös virágokként terültek el a vércseppek, különös mintázatokat kialakítva ezáltal. Azóta rájöttem, semmi sem történik ok nélkül, ennek következményeként lehettem például képes arra, hogy közel egyenrangú félként küzdhessek a Seireitei legnagyobb árulójával. Töprengésem közepette a beszélgetés folyama tovább halad, láthatólag nem győzte meg ponyvaregényes füllentésem. Fáradt sóhajtással adom tudtára mennyire nincs most kedvem ehhez, aminek hála időhúzásba kezdek. Kínzó lassúsággal, szürcsölöm teámat, melynek van egy olyan rossz szokása, mely szerint egy bizonyos mennyiség után elfogy. Jii-san elég észrevehetően vérszemet kapott a nem megfelelő információmennyiség okán, ennyi kérdést vélhetőleg nem is hallottam még egyszerre feltéve! Halántékom lüktetése kisugárzik egész koponyámra, a migrénes fejfájás nem annyira meglepő jelenség mostanság, feltételezhetőleg erről is a mellkasomba ágyazódott ékkő tehet vagy a túl sok beszéd, képtelen vagyok jelenleg eldönteni. Komor tekintettel dörzsölöm meg mellkasomat, erről a berögződésről is le kellene szoknom, eléggé egyértelművé teheti az ellenséges megfigyelők számára a gyengepont helyét. Legalábbis ez lenne a feltételezés, holott jómagam hamarabb patkolnék el, semmint hogy megsérüljön a kőzet.
- Rendben van, válaszolok! – csattanok fel pontot téve a kérdésáradat végére. – Természetesen voltam közkatona egyszer régen, ám pályafutásom a legmagasabb pozíciókig ívelt, úgynevezett kapitányként szolgáltam a Gotei Juusantai nevű szervezetben, ami azt jelenti, egy személy állt felettem rangban. Abban az időszakban jutott tudomásomra egy nagy erejű tárgy létezése, amely megváltoztathatta volna egy több ezer éves háború végkimenetelét. Tudtam, a kormányzat a saját hasznára fordítaná, ha tudomást szereznének róla, ezért kiléptem és megalapítottam a Daitenshit az ereklye megsemmisítésére. Sokak nem élték túl, aminek köszönhetően immáron csak három igazi arkangyal van, két társam és Én. Újoncokat toborzunk, akiket tenshiknek nevezünk, ők a mi tanítványaink. Az önzetlenség nem áll közel magához, ugye? Ok nélkül nem lehet segíteni másokon?
Összeszűkülő szemekkel kérdezek vissza, valahogy ez mindig előjön, annakidején Suke is megtudakolta, milyen haszna származna ebből az egészből. A válaszért cserébe szerénységem is megkapja, amit akar, mégpedig a képesség működésének elméletét. Eddigi tudásom alapján maximum az élőlényeknek tudtam volna lelket elképzelni, ám jól láthatóan az élettelen tárgyak is ugyanúgy rendelkeznek ilyennel, s ezt kicsit furcsának érzem. Következő alkalommal minden bizonnyal sokkalta együttérzőbben fogok vécépapírt szakítani, tudván, milyen szörnyűségeket kell megtapasztalnia!

Tárgy: Re: Karakura Teaház Csüt. Okt. 25, 2012 6:05 am

Join

- Félreértett, nem szánom a holtakat. Az életnek ez a rendje, megszületünk, élünk a legjobb belátásunk szerint, majd meghalunk. S’ kinek mit jelent az, hogy hős? Lassan elveszti a jelentőségét a szó, lealacsonyították egy egyszerű jelzővé, amit már mindenkire ráaggatnak. Néha olyan halott bajtársakra, akik nem érdemelték meg, hogy így nevezzék. Nem minden katona hős, és nem is minden hős volt katona. Az pedig, hogy élek, talán tényleg csak a szerencsének köszönhetem, vagy az állatias ösztönöknek, a túlélés akarásának. Mindenkiben meg van ez az érzés, és néhány balszerencsés helyzetben előtör. Gondolom ez nem ismeretlen magának se Mr. Sierashi? Ami pedig azt a jobb helyet illeti… lehetséges, hogy pár hollow gyomrában, vagy éppen a shinigamik segítettek azoknak a lelkeknek. Ez is egy igazán rossz része annak, hogy akadnak olyanok, akik tudnak az igazi játékról, ami a színpadon folyik. Tudjuk, hogy nincs felsőbb jó, vagy éppen Isten, ismerjük azt, hogy mi vár az utunk végén.- habár Szadame nem volt sose az a vallásos alkat, sőt, amióta ismeri ezt az egészet, csak még inkább megerősödött abban a hitében, hogy nem létezik olyan túlvilág, amit sokan hisznek, vagy akarnak hinni. Ahogy nem hisz ebben a hős dologban sem, meg az egész szent, hegyi beszédekben se. Nem egy mangában él, ahol a főszereplő pár jól eltalált szó után meggyőzi az ellenségét, hogy ideje átállni a jó oldalra. Hatalmas ostobaság, nincsenek hősök, legalábbis a háborúkban nincsenek. Hősök azok, akik egyik napról a másikra akarnak élni, és boldogságot biztosítanak a családjuknak. Az nem hős, aki megöl valakit, mert ellenséges, és meg kell tennie, nem, az csak egy katona, aki teszi a dolgát. Akkor is, ha már nincs feljebbvalója, akkor is csak egy báb a táblán.
Nem érti Mr. Sierashi kifakadását, nincs semmi oka az egészre. Talán nem kapta meg a válaszait, esetleg elhallgatott valamit Szadame, vagy éppen gorombán viselkedett? Ha jól emlékszik, akkor nem, így értelmetlen ez az egész viselkedés. Először is végighallgatja Mr. Sierashi tömör életútját, legalábbis ami a szervezetének a megalakulásáig vezetett. Röviden megfogalmazva, egy dezertőr Mr. Sierashi, így hősnek már nem igazán lehet nevezni, legalábbis a katonaság szerint nem.
- Már elnézést Mr. Sierashi. Adtam okot erre a hangnemre? Nem kapta meg a válaszait arról, hogy miben térek el másoktól, a céljaimról, arról, hogyan is jöttem létre, sőt, már lassan a cipőméretemet is megosztom, és amikor kérdezek, ezt kapom? Márpedig ez elég képmutatás, hogy mindent tudni akar, mindent akar, de amikor kérnek Öntől, akkor pedig húzza a száját. S’ nem is olyan nagy dolgot kérdeztem, el nem árulhatom egy ellenségének se, mivel azt se tudom, hogy mik ellen harcol. Azt se mondhatja, hogy Én szerveztem meg azt a találkozást, és hagytam ott azokat a jeleket, várva arra, hogy majd felbukkan.- közölte a véleményét nyugodt hangon, igaz némileg hosszan, de szereti megmagyarázni a dolgokat, és a véleményét. -
Most pedig akkor térjünk rá a többi dologra. Becsülendő, hogy elhagyta a kötelességét, a tisztségét, a becsületét azért, hogy a nagyobb rosszat megakadályozza. De ahogy hallom, némileg a múltban él. Nem egyszer utalt arra, hogy már csak igazi arkangyal van. Ez miért olyan fontos? Tudta pótolni a személyüket… nem, rosszul fogalmaztam, nem a személyüket, hanem a harcokban betöltött szerepüket. Az, hogy nem az elsők közt léptek be ezek a tenshik, nem jelenti azt, hogy nem lehet igazi arkangyal. Nem hiszem, hogy a csatlakozás időpontja lenne ebben a döntő tényező. Ami pedig azt illeti, nem figyelt eddig? Elmondtam, hogy mit is akarok, ebből talán arra következtetett, hogy önző vagyok, saját céljaimra akarnám felhasználni az olyanokat, mint Én? Nagy tévedés, ahogy az is, nem vagyok képes elhagyni az okokat, és csak segíteni. Mégis mit gondolt? Talán vonz az, hogy a segítségért anyagi jutalomban részesüljek? Ugyan kérem, látta mire vagyok képes, nincs szükségem erre. Vagy talán nőket akarnék? Ha aranyat tudok csinálni, akkor az arannyal nőket is tudnék szerezni. Minden e-világi szükségletemet ki tudom elégíteni a képességemmel. Tehát igen, tudok ingyen, ok mentesen is segíteni, csak éppen kevés vagyok ehhez, és nem is kértek meg rá, plusz, nem hiszem, hogy az Én dolgom lenne. Maga is elmondta, hogy ott van a szervezete, aki ezt teszi. Megmenti a Világot, és a lakóit, a hollow problémára pedig ott vannak a shinigamik. Tehát kérdem Én, mit tehetnék azon kívül, hogy keresem a sajátjaimat? Ha tudnék segítenék, de nem tudok, ha megpróbálom, akkor meghalok, minden értelem nélkül dobom el az életem. Az értelmetlen halál pedig… szánalmas.- akkor meg minek nevezik majd? Hősnek, vagy bolondnak, esetleg mindkettőnek?

Tárgy: Re: Karakura Teaház Pént. Okt. 26, 2012 1:08 am

[Join]

Való igaz, nem egyszer irigyeltem már magam is az egyszerű halandókat, akik vakon a szellemi világ dolgaira élik életüket, nem akarnak megmenteni semmit és senkit, csupán a saját boldogulásukat tartják szem előtt rövidke életük alatt. Egyszerű lenne mindent hátrahagyni, s erőmtől megfosztottan létezni a szürke hétköznapokban, azonban ez nem az Én stílusom. Igazából a társadalmi normák döntik el, kiből lesz hős, az emberek vágynak egy olyan alakra, akit szinte a végtelenségig magasztalhatnak vagy éppen ellenkezőleg, megvetéssel gondolhatnak rá. Ám aki túl sokáig játssza ezt a szerepet, egy idő után átesik a ló túloldalára, az önös érdek legyőzi a közösség segítése iránt érzett vágyat. A hősök halni születnek, senkit sem neveznek így, amíg életben van, a halál jelenti azt az ugródeszkát, ami megadja a lökést eddig a titulusig. Részemről nem tartom magam annak, nagyon jól ismerem tetteimet és azok következményeit, ám ettől függetlenül nem látom akadályát annak, hogy olyan harcosokat gyűjtsek össze, tanítsak ki, akiknek jelleme tiszta, mentes minden sallangtól és gonoszságtól. Ez természetesen csak egy álom, kivitelezhetetlen ilyen körülmények között, maximum akkor lehetne lehetséges, ha már születésétől fogva erre készítenénk fel egy adott személyt, az úgynevezett nagyobb jó képviselőjét. Persze minden nézőpont kérdése, hiszen a hollowok szemszögéből például Mi vagyunk a negatív oldal, Ők csupán éhségüket akarják csillapítani, ezért kell pusztulniuk. Mindig a győztesek alakítják a történelem folyását, amennyiben az ősidőkben a lidércek kerekedtek volna felül, akkor a jelen egészen más lenne, a shinigamik élnének üldöztetve. Végeláthatatlan háború ez, fogalmam sincs mikor és hogyan fog végződni, de kétségtelenül ott szeretnék lenni, ahol bekövetkezik!
- Ettől függetlenül jó bízni valamiben, amibe a nehéz pillanatokban kapaszkodni lehet… Én hiszek célunk helyességében, Ön miben hisz? - szegezem Neki a kérdést, ilyen pesszimista világszemlélettel nem húzzák sokáig. – Nocsak, Jii-san, nem gondoltam volna, hogy ilyen érzékeny típus, most meglepett! A továbbiakban igyekszem nem felemelni a hangom, mert a végén még azt gondolja, haragszom magára. Ne ámítsa önmagát, függetlenül attól, hogy nem ismeri az ellenségeimet, még megtalálhatják és az nem lesz kellemes, Nekem elhiheti. A tudás hatalom, de erre már utalt korábban, felelőtlenség gondolkodás nélkül elszórni az információkat, mert visszacsaphatnak.
Nem tudom mennyire szinonimája az elővigyázatosságnak a képmutatás, viszont ha az, teljesen jogos kritikája. Egyértelműen túl sokat rizsázik, fejtegetései közepette pedig olyan dolgokat tár fel, amiket lehet jobb lenne titokban tartani míg bizonyosságot nyer, vajon beszélgetőpartnerei igazat mondtak-e. Kissé oldalra döntve a fejem töprengek a tényen, mely szerint ha veszélyeztetné a környezetét, már nem élne, ráadásul minden olyan apróságot megtudtam faját illetően, melyek birtokában könnyedén levadászhatnám a többi hozzá hasonlót. Mekkora szerencséje van, akár megalomániás tömeggyilkos is lehetnék! Gúnyos vigyorom egyértelművé teszi, mennyire ütött szíven megrovása, illendőség tekintetében vannak hiányosságaim, ezekkel tisztában vagyok. Talán kissé tényleg visszafelé tekintgetek, azonban elkerülhetetlen párhuzamot vonni a régi és a mostani tagok között. A Daitenshi megalakulásakor már alapból magasan képzett, hatalmas reiatsuval rendelkező harcosokból állt, akiknek ugyan egy-két helyen még csiszolásra szorult technikájuk, mégis határaikat feszegették. A tenshik ezzel szemben az út elején járnak, szükségük van arra, hogy Náluk idősebbek, esetleg felkészültebbek szolgáltassanak elöljáró példát. A datenshiket lehetetlen lenne pótolni, önfeláldozásukat és segítségüket örökké őrzi majd az emlékezet, nem feledkezünk meg az elesett bajtársakról! Az erő megfelelő alapot képez az angyalsághoz, ellenben semmit nem ér tapasztalat nélkül, ezért nem emelnék ki egyelőre senkit sem a tanítványok közül, amíg bele nem kóstoltak milyen az Arkangyal soraiban harcolni, egymást támogatva szembenézni a halállal. Valami hasonló reakcióra számítottam támadásomra válaszként, muszáj megbizonyosodnom róla, hogy a potenciális tagjelöltekben lobog-e az eltökéltség lángja, képesek-e megvédeni igazukat, amennyiben nem, úgy másokat se fognak.
- Csatlakozzon hozzám! – szólítom fel ellenállást nem tűrően, mikor sokadjára is elhangzik a talány, mit kéne tennie? – Biztosítani tudom mindazt, aminek híján van, ráadásul csúcstechnológiás eszközökkel felszerelve sokkalta könnyebben lesz képes keresni a sajátjait, másrészt több szem, többet lát! Cserébe nem kérek mást, csupán hűséget, elhivatottságot és segítő jobbot, ha úgy hozza a Sors.
Komolyságom bizonyítékaként először Én nyújtom felé az említett testrészt, segítek túllépni korlátolt valóján és megadni azt a háttért, amivel jelenleg nem rendelkezik. Ámbár bolond lennék kizárólagosan felebaráti szeretetből ilyen felajánlást tenni, bizony terveim vannak vele, közvetítőként fog működni köztünk és a faja között. Minél szélesebb körben rendelkezünk támogatottsággal, annál ütőképesebbek lehetünk.

Tárgy: Re: Karakura Teaház Szomb. Okt. 27, 2012 12:32 am

Join

- Én abban hiszek, hogy ami nem öl meg, az egyszerűen csak furcsábbá tesz.- halálosan komoly arccal nézett Mr. Sierashira, majd csak elmosolyodik, és egy halk nevetés is kiszaladt az ajkai közül. - Kérem, nézze el nekem ezt. Talán nem értette a viccet, de ez egy filmben elhangzott mondat volt. Valahogy adta magát, de hogy komolyan is beszéljek. Miben hiszek? Magamban, magunkban, és hogy talán lehet békében is élni. Ennyiben, nem hiszem, hogy valami irányítja az életünket, mi magunk formáljuk azt. Csak olyanoknak való az a hitt, hogy felsőbb hatalom is van, akik gyengék a saját kezükbe venni az életüket. - sors, végzet, nevezzék ahogy csak akarják. Egyik se létezik, nem lehet előre megjósolni semmit, nincs olyan hatalom, ami előre eldönti, hogy miként végződik valami, nem lehet látni semmit. Mert a Világ nem másból áll, csak káoszból. Hiába hitegetik sokan magukat mással, rengeteg jele van. Háborúk az emberek közt, háborúk a shinigamik és hollowok közt, bűnözés. Kellhet ennél több jel? Korántsem szükséges, aki ebből nem jön rá a dolgok igazi természetére, az menthetetlenül optimista.
Mr. Sierashi viselkedése némileg illetlen, de mivel lehetséges, hogy idősebb, mint Szadame, és elég esélyes, hogy erősebb is, így nem fogja többé a szemére vetni. Még, ha talán meg is érdemelné.
- Boldog vagyok, hogy sikerült meglepnem. De nem tartom magam érzékenynek, csak éppen értelmetlenek véltem a kifakadását. Főleg annak a fényében, hogy ha Önnek lehet, akkor Nekem miért ne szabadna kérdeznem? Van egy érzésem, hogy tökéletesen hidegen hagyja, hogy Én, mit is gondolok a személyéről. S’ ha pedig megtalálnak az ellenségei, csak mert beszéltünk, nos, akkor van egy érzésem, hogy igazán komoly veszélyforrást jelent mindenkire, akivel valaha is kapcsolatba került. Habár ezen már késő gondolkozni, és lényegtelen is, mivel vállalom ezt a veszélyt. Tehettem mást? A véleményem, hogy így vagy úgy, de ki tudta volna szedni a szükséges tudást. Akkor meg miért ne mondhatnám el magamtól is?- néha egyszerűbb a könnyebb utat választani, kivéve, ha az a sötét oldalra csábít. Habár Szadame inkább semlegesnek szereti tekinteni magát. Ha kell, belefolyik az eseményekbe, vagy éppen kimarad, de szeret középen egyensúlyozni, még ha ezzel gyávának is titulálják. Inkább él tovább gyáván, és esetleg hasznosan, mint elhalálozik hasztalanul, és csak annyit ért el vele, hogy talán feleslegesen hősnek nevezik majd. Ám a jelek szerint itt van a lehetőség, hogy némi közbenjárással, és esetleges fájdalom útján, de elérje azt a hasztalan címet, hogy hős. Viszont ezt át kell gondolnia. Elkötelezze magát ismét? Habár nem olyan sereg ez, amihez szokott, de lényegében a cél ugyanaz. Valaki szolgálatába állítani a képességeit, és tudását. A kutya megmarad, csak a láncot és a nevet cserélik. Habár ez némileg csábítóbb, több haszna származik ebből, mint az emberi seregből. Rátalálhat a sajátjaira, sőt, esetlegesen még társakat is szerezhet, és ha úgy hozza a sors, akkor meggátolhatja az újabb születéseket, és nem kell másoknak is attól tartani, hogy másságuk miatt kiközösítik, vagy éppen felhasználják. Ezeket leszámítva, akkor is enyhén meglepte a felkérés, de jobbnak látja elfogadni, főleg az előnyöket figyelembe véve.
- Elfogadom, katona voltam, a hűséggel nem hiszem, hogy valaha is lennének gondjaim. Habár a volt nejem talán mást mondana, de az nem fontos. Ha megkapom azt, amit mondott, akkor nem látom akadályát annak, hogy a sorait erősítsem. Ám egy kis feltételem lenne. Ha netalán szembekerülnék olyanokkal, mint Én. Én szeretnék velük elsőnek beszélni, és lehetőleg elkerülni az agressziót. Remélem megérti, de annyit akarok megmenteni, amennyit csak lehetséges. Ám ha elkerülhetetlen a harc, magam végzek velük.- kinyújtja a karját, és kezet fog Mr. Sierashival. Van egy érzése, hogy az eddig könnyednek mondható életében elég sok változás fog történni. Habár nem ismerné be, de kíváncsivá tette Mr. Sierashi, és a világa, és talán olyanok a társai, akikkel eddig még nem találkozott.
- És most? Esetleg valami esküt kell letennem? Hogyan fogjuk tartani a kapcsolatot, vagy talán elmegyünk valahova, a szervezet központjába, ahol mindenki lakik? Mert ez esetben volna pár dolog, amit majd el kell hoznom.- ha megkapta minden válaszát, akkor kész az útra, mindegy is, hogy hova vezet.