Csak néztem de nem láttam állapotba kerültem. Ebből csak az ébresztett fel, hogy a srác megfogta a felé nyújtott kezemet és bemutatkozott. Habár igaz, hogy ebből a keresztnevén kívül semmit sem voltam képes felfogni. Mikor ránéztem, megint egykori férjemet láttam meg. Egy ideig csak csodálkoztam, majd megráztam a fejem és újra a Ren nevű shinigami állt előttem.
~ Biztos csak a nap fénye...
Vetettem fel az épkézláb és számomra megdönthetetlennek hitt teóriát és felkészültem arra, hogy lehetőleg ha rá süt a nap ne nézzek rá.
~ Nap fénye? Sugárzik az agyad vagy mi? Árnyékban álltok nem a napon...
Döntötte meg a teóriámat Hotaru mintha csak egy egyszerű kártyavár lenne és sajnos igazat kell neki adnom, hisz tényleg az árnyékben álltunk. Talán meg kéne kérjem újdonsült barátomat, hogy testi és lelki egészségem érdekébe vigyen el a 4. osztaghoz. Viszont azt nem tehetem, hogy nézne ki, hogy letámadnám valami olyasmivel, hogy most rögtön vigyél el a 4. osztaghoz különben még a mai nap meghalok. Ráadásul már halott is vagyok úgyhogy még csak értelme sem lenne az egésznek.
- Mond, nincsen kedved eljönni velem egy étterembe? Természetesen ez csak egy amolyan baráti meghívás nem kell semmi komolyra gondolni.
Hatoltak be a fülembe a mondatok, bár számomra a másik oldalon k is mentek. El tartott egy kis ideig míg rájöttem, hogy még mindig Seireteiben vagyok és nem pedig egy olyan álomba vagy hallucinációban ahol az utcán csak Raito-k sétálnak és a házak mind ugyan úgy néznek ki mint a Kamioka birtok és a többi.
~ Mit mondott?
Tettem fel ijedten a kérdést a fejemben lakó társamnak, mert ő bizonyára megjegyezte amiket a fiú mondott nem pedig álmodozott mint jómagam.
~ Meghívott étterembe, baráti ebédre.
Válaszolta Hotaru, hangjában apró foszlányokban érezhető volt egy amolyan "vágyom rá" dolog is. Bár ennek a kielemzése, most túl magas elvárás lett volna tőlem.
- Pe...persze szívesen.
Mondtam gyorsan, mintha most ébredtem volna fel. Tulajdonképpen igaz is volt, de erről neki nem kell tudnia. Ezután észrevettem amint engem vizsgál. Kész akaratlanul is eltakartam azt a részt ahol a ruhám felső része eléggé dizájnos. Ezt az átkozott ruhát is Hotarunak köszönhetem. Hamarosan tényleg át kell váltsak valami normális ruhára... ez így... túl zavarba ejtő. És ez most meg is látszott az arcomon, hisz mikor a fiú a szemembe nézett én már javában el voltam pirulva.
- Akkor mennyünk.
Siettettem és el is indultam. Vagyis indultam volna, hisz pár lépés megtétele után sikeresen belebotlottam egy az utcán pihenő férfi lábába és sikeresen átestem rajta.
- E...elnézést kérek.
Tápászkodtam fel és lepalltam a ruhámról az utca porát. Úgy látszik ma nem úszom meg anélkül, hogy valami bajom ne lenne. Remélem az étterem, majd nem az én hibámból fog lángra gyulladni és az is a reménylistámon van, hogy ugyanott nem támadok le egy kuktát mint ahogy azt a birtokon tettem tegnap este.

A hölgy megnyugtatott, hogy nem kell érte aggódni, hiszen mégis csak ő is shinigami. Ebben egyet is értettem vele, ám van egy pont, ahonnan már nem számít mi is vagy.
Ilyen eset például az is, amikor húsz kigyúrt állat körbevesz egy sikátorban. Na de ilyesmire ezen a helyen nem kell számítani. Annál inkább az emberi világban. Vajon azóta hányszor kötöttek volna belém az emberi világban, mármint ha nem hajt az a hülye bosszúvágy és végül nem halok bele. Talán azóta már valaki más végzett volna velem, vagy mások. Minden esetre, mostanra már egy csúf, ronda vénember lennék az biztos, nem úgy mint most, hála annak, hogy itt nem nagyon öregedik az ember nem is tűnők túl sokkal idősebbnek, mint mikor meghaltam.
Időközben számomra észrevétlenül kihozták a rendelést. Az én rendelésemben milánói, pizza és az említett szőlőlé. Ahogy azt illik az olasz étteremben a pizzának megadták a módját. Nem hiába rendeltem extra nagy adagot. A velem szemben ülő hölgy látszólag nem rendelt valami sok ételt, így úgy gondoltam jobb lesz, ha nem eszem meg az összeset. Hogyha megéhezne a sok italtól, akkor mégse kelljen újra rendelni. Így sincs sok pénzem, hátha még most itt teleeszem magam, meg teleetetem őt is ebben a puccos étteremben. Mi több, még arra is fel kell készülnöm, hogy esetleg nekem kell hazakísérnem a fiatal hölgyet.
Miközben a jövőn gondolkodtam belekezdtem megenni a milánóimat, elég rég ettem már eme finom étekből, így nagyon jól esett. Az első pár falat után azonban újabb kérdést intéztem a kisasszony felé.
- Mondja, Rosa-sama, milyen időközönként szokott alkoholt fogyasztani és mennyit? - Kérdeztem a hölgytől, miközben rövid időre befejeztem az étkezést és a szemébe néztem. Lehet, hogy személyesnek fogja találni a kérdésemet, sőt esetleg meg is sértődik, ám a saját érdekében nem lenne jó, hogyha leinná itt magát.
Bár emberi életemben sokszor kellett részegeket haza kísérnem, most nem hiszem, hogy olyan könnyen menne. Főleg, hogy nőt még soha nem kísértem haza részegen. Az egyetlen nő, aki leitta magát, amikor vele voltam az a mesterem volt, bár őt inkább családomként kezeltem, így nem volt csoda.
Minden esetre felkészülve vártam Rosa válaszát, miközben még mindig a kék szemébe mélyedtem.

/Nincsen ihlet, bocsi a gyér reagért >< ma már nem hiszem, hogy fogok írni választ T_T >

Mikor már meguntam a pohár és a benne lévő vörös folyadék bámulását, elhatároztam, hogy felhajtom. Már felkészültem, hogy számomra ízetlen folyadék újra lecsúszik a torkomon, de nem így történt. A csuklómon éreztem egy kéz szorítását. Mikor a kéz mentén a tulajdonosára néztem elég nagy meglepettségben volt részem. A srác megfogta a kezem azért, hogy ne igyak tovább. De hát nem hagyhatom ott a maradék drága italt. Sajnos úgy tűnt, hogy hajthatatlan, mert apró próbálkozásaim után sem engedte el a csuklómat.
~ Mégis mit képzel magáról, hogy nem hagyja, hogy igyunk?
Kezdett bele újabb dühöngésébe Hotaru, ami most ennyi pia után elég nagy fejfájást okozott. Talán nem kellett volna ennyit inni.
~ Nyugodj le.
~ Nem nyugszom le. Engedd, hogy leharapjam a fejét.
~ Nem engedem. Majd ha valami súlyosabbat csinál és már én sem bírom akkor engedem. Most még nem, és különben is ne ordibálj. Fáj tőled a fejem.
~ Jól van. De akkor nem lesz kegyelem.
Legalább sikerült elhallgattatnom bár most melegen ajánlom Rennek, hogy lehetőleg semmi olyasmit ne kövessen el ami nem tetszik nekem, mert az egyesség az egyesség és ahogy Hotarut ismerem nem fog valami jól kikerülni a dologból. Megadásomat egy sóhajjal jeleztem, majd éreztem amint lefejti az ujjaimat az üvegpohárról és azt kellően messze rakja tőlem. Azután szól a pincérnek, hogy fizetne. Újabb sóhaj mikor ránézek a számlára, majd a pénzt odaadom a pincérnek. Ilyen drága bór és íze sincs. Kész átverés az egész. A srác még becsomagoltatta a pizzája maradékait és a kapitányára hivatkozott. Hamarosan távoztunk is az épületből, de a területét nem hagytuk el, hisz megálltunk előtte.
- Nem azt mondtad, hogy a kapitányodnak viszed? Különben sem vagyok már éhes, köszönöm. Az ital miatt pedig én nem haragszom, de van aki igen.- válaszoltam, majd mielőtt feltehette volna a kérdést azzal kapcsolatban, hogy kire gondoltam, a mutatóujjamat a szájára tapasztottam.- Ne kérdezd. Jobban jársz ha nem tudod.
Mosolyogtam rá, majd lassan elvettem a kezem, csak, hogy véletlenül se lehessen félreérteni a helyzetet. Egy pillanatra szétnéztem az utcán, hogy vajon merre indulhatnánk el, de semmi épkézláb ötlet nem jutott az eszembe. Bizonyára az ital hatása az egész.
- Szerintem sétáljunk inkább. Nem lenne biztonságos, ha egy helyben lennénk. Maximum ha elfáradnánk akkor leülünk valahova.
Indultam el egy irányba amit csak úgy találomra választottam. Ahhoz képest, hogy mennyi ital volt a szervezetemben úgy jártam mint aki egy cseppet sem ivott. Legalább nem látszik meg rajtam ekkora mennyiség...

Egy reggeli napon, mikor nem osztottak ki nekem munkát, úgy gondoltam, hogy kimegyek sétálok egyet. Hirtelen elkezdett esni az eső.~Csodálatos.~Mondtam magamban, gúnyos hanggal. Ezalatt sem csüggedve találtam magamnak elfoglaltságot. Szokásos ruhámat, magamra öltve, katanámat az oldalamra kötve, sétálok ki a szobámból. Elállt az eső.~Rövidke volt.~Mondtam magamban.~Itt az ideje, hogy kimozduljak itthonról.~Mondtam magamban. Ezután elindultam sétálgatni. Egész idő alatt egy lány járt a fejemben, akit még az akadémián ismertem meg, de nem találkoztam mostanában vele. ~Vajon mi lehet vele? Melyik Osztaghoz került?~Kérdeztem magamban .Közben nem is tűnt föl, hogy már a belvárosnál járok.~Chh. Most mehetek vissza~Mondtam magamban morcos hangon. Ekkor hirtelen nekem jön valaki, és mivel ideges vagyok, nem tudom megállni, hogy ne egy lekezelő hangnemben köszöntsem az ”áldozatot.”- Hmm? Mit akarsz?- Mondtam neki. - A nevem Hakugin Jin. Hallottam már rólad, te nem a 12. osztagnál vagy?

-Tényleg hallottál rólam? és szabad tudnom, hogy mit? Amúgy igen a 12. osztagban szolgálok, mint 5. tiszt.- mondta egy kicsit remegő hangon. ~ Mi van? Talán megijedt tőlem?~ Kérdeztem magamtól. Csak annyit hallottam, hogy a 12.osztagnál vagy, de ebbe sem voltam már biztos, ezért kérdeztem meg. Közben láttam, hogy másfele figyelget, nem tudom látott-e valami ismerőst, vagy valami, de elég furcsának tűnt. - Héj, minden oké?- Kérdeztem tőle, kicsit furcsálva a dolgot. Nem válaszolt. Biztos, nagyon bele volt merülve. ~ Biztos egy jó csaj ~ Gondoltam elégedetten magamban. Aztán hirtelen ez a kérdés fogad: - Mit szólnál ha valahova elmennénk szórakozni?- kérdezte. Épp válaszolni akartam neki, de ő mit sem törődve ezzel, megfogta a könyököm, és magával rántott. - Héjjj, álj meg!! Hová szaladsz? És mért kellek hozzá én is? …. Hallod?? Állj Meg!!- Kiabáltam utána. Egyszerűen nem tudtam mégis hova ráncigál. Egyszer csak azt látom, hogy leveszi a kardját, és eldobja. Ezután veszem csak észre, hogy valaki üldöz minket. Nem tudtam rájönni, mi a fenéért üldözhet. Aztán hirtelen félre lök a pasi, aki eddig kergetett, és megállítja, Kazut. Teljesen fel voltam háborodva a dolgon, hogy, hogy mert engem félre lökni, legszívesebben neki ugrottam volna, de valami más lekötött. Hirtelen a pasi le ordítja kazu fejét, azzal a kérdéssel, hogy : - Hol van a kardom te mocskos kis tetü?-. Meglepődtem. Hogy kérdezhet ilyet, hisz kazu nem csinált semmit. Aztán beugrik, hogy eldobta a kardját futás közben. Vajon tényleg ellopta és tényleg nem a sajátja volt? Úgy gondoltam, hogy muszáj megkérdezzem, mi ez az egész, de még csak most jött a java.-Na, idefigyelj te vadbarom. Ha nem tűnt volna fel nincs nálam semmilyen kard. Lehet, hogy félrenézted és az, akit keresel már a határon is túl van. most pedig ha megbocsájtasz, te mamlasz megyek, mert egyéb dolgaim is vannak.- Mondta a pasinak erős hangon. Ez a mondat után kazu egyből intett nekem, hogy kövessen. Hát gondoltam majd megkérdezem mi volt ez, mikor kicsit arrébb értünk. Sétálunk, és már nagyon kíváncsi voltam mi folyik itt, tahát megkérdeztem. - Mi volt ez az egész?- Kérdeztem tőle. Vártam a válasszal.

Az óvodás és a csajszi találkozása - Shiro és Rika összefut


Hamar keltem, rengeteg dolgom volt. Azzal kezdtem a napot, hogy kitakarítottam a szobám minden egyes zegét- zugát. Elég nehezen ment a takarítás, valószínűleg azért mert még reggel volt, de valakinek ezt is muszáj megcsinálnia. Gyorsan megfésülködtem, beágyaztam és kicsit kinyitottam az ablakot, majd kimentem sétálni és úgy gondoltam, ha már kint vagyok, elmegyek és a boltokban is szétnézek. A nap hétágra sütött és én boldogan sütkéreztem a napfényben. Mikor beértem a városba örömmel tapasztaltam, hogy ma is, mint mindig rengeteg ember van az utcákon. Éppen egy kirakat előtt sétáltam, amikor valaki nekem jött.
-Bocsika nem direkt volt csak valamelyik fatökű meglökött. Esküszöm, hogy tényleg véletlen volt!

- Nem történt semmi, tényleg rengeteg bunkó ember van a világon- mosolyogtam- Egyébként Konami Rika vagyok, a 10. osztag 3. tisztje
Úgy éreztem, ha már nekem jött illik bemutatkoznom.
[color=Darksalmon- És te???[/color]- kíváncsiskodtam- Úgy tűnik te is shinigami vagy. Vagy esetleg tévedek??- biztos voltam benne, hogy nem tévedek, de azért rákérdeztem.
Miközben arról érdeklődtem, hogy shinigami-e még mindig a kirakatot néztem.
Láttam egy piros kockás szoknyát és meg akartam venni.
- Figyi, bemegyek ide. Jövök egy pillanat.
Sietve berohantam az üzletbe, ahol az eladó megszólított, hogy mit szeretnék. Elmondtam neki, hogy a kirakatban lévő szoknyát, pont az én méretem volt és meg is vettem. Majd kisétáltam vissza az utcára.
- Itt is vagyok. - mondtam.- Bocsi, hogy csak így itt hagytalak.
[bocsi a késői reagért]

Jómagam, már éppen kezdtem volna túllendülni ezen a krízis helyzeten. Viszont a mentegetőzés közben teljesen feledkeztem hogy éppen az illető lány is itt áll mellettem. És ennek meg is lett az eredménye. A bájos bár kissé szomorkás arcú Rosa chan arc színe először csak mályva rózsaszínbe, majd haragos vörösbe kezdett átmenni. Úgy látszott eljön számomra a vég, s én ha rá gondolok, soha ki nem néztem volna belőle hogy ilyen gonosz tekintettel is képes valakire nézni. Szerencsére az első adagnyi méltatlankodást nem én kaptam, hanem Ukitake san... meg is érdemelte, azért az csak halkan megjegyezném.
"-De Ukitake-sama...."- pirított rá a kis hölgy egészen kikelve önmagából. Minden hiába, még így morcosan és durcásan is szörnyen aranyos volt, sőt így még sokkal bájosabb volt azokkal a haragos őzike szemekkel. De az ex kapitány lazán felemelte a kezeit.
- Ugyan csak vicceltem^^- Mondta de immár nem maradt időm hogy ezen tette miatt felelősségre vonjam, mert egy kisebb vevő tömeg közém és a bosszúm közé állt. S ráadásul, Rosa chan egy jól irányzott rúgással el is találta a bokámat. Arcomon pillanatnyi fájdalom futott át és kövült meg míg igyekeztem visszaszorítani. Rosa chan nagyjából a vállamig ér fel, de olyan jól tud célozni hogy majdnem összecsuklott a lábam. Minden esetre ezt, azért messzemenően megérdemeltem.
- Rossz vicc >.< ! - Nyögtem ki, visszafogva a hangomban a kínlódást. Az utána következő pár lépés kissé bicegve tettem meg, se immár arcom mikor a fájdalmas mozdulathoz ért kő maszkká merevedett. Csak így voltam képes palástolni ezt a fájdalmat. Holnapra szép kis kék foltocska lesz a helyén, ezt már előre tudtam. Mégsem voltam haragos, szánalmas viselkedésemért ennél sokkal, de sokkal nagyobb is kijárt volna. Nézzük a jó oldalát, legalább ő őszinte volt, és ez jó még akkor is, ha az igazság fáj T-T.
- Bocsánat >.<, nem direkt csinálom...nem haragszom, megérdemlem, nagyon rosszul viselem a váratlan helyzeteket. >.>- Mondtam kilépve a helységből. Már is valamivel jobb, hátra hagyván a figyelő tekinteteket, és szerencsétlenkedésem színhelyét.
- Nem akartam szégyent hozni rád ...csak sikerült... sajnos sokat kell még tanulmányoznom, a viselkedési szokásokat.- Sandítottam felfelé. Igazából én tudtam az igazságot. A feltételezés, hogy egy ilyen lány a barátnőm, nagyon jól esett, még akkor is, ha csak egy tréfa volt. S a zavartól teljesen leblokkoltam, annyira, hogy még beszélni sem voltam képes normálisan. Hát szép, ez borzasztóan szánalmas, s ezt én is tudom. Úgy-ahogy az okát is, mi önbecslésem, és önbizalmam hiányából fakad. De Rosa chan zavara, azért másról is árulkodott mint, hogy őt is kényelmetlenül érintette a szituáció. Azt teljes nyugalommal leírhattam, hogy számára is teljesen új volt ez a gondolat, s talán csak meglepettségének köszönhetem, hogy egyáltalán még egyben vagyok. Mindent összevetve azért egész könnyen megúsztam ezt a dolgot, s újabb leckét kaptam konfliktus kezelésből. S kihasználva, ezen egészen szerencsésnek minősíthető kis közjátékot, nem kísértem az ördögöt, s inkább témát váltok.
- És... miről szeretném még beszélgetni ?- Kérdeztem, s reménykedtem hogy azért teljes mértékben nem ástam el magam a föld alá az ő szemében.

[Keptönnéni találkozik exKeptönbácsival- vadulás á lá Seiretei]

A Seireitei olyan Nekem, mint egy játszótér, ahol egyfolytában bújócskát kell játszanom. Az éjszakát Chiyo-channál töltöttem, ám most ideje hazaindulni, mielőtt még belefutok egy hajnali őrjáratba. A város tökéletesen kihalt, senki sem foglalkozik a házak tetején szökdelő, sötét köpenyes alakkal. Lélekenergiámat tökéletesen kontrollálva rejtem el jelenlétem a figyelő érzékelők elől, így teljes lelki nyugalommal folytatom az utam. Túlságosan kockázatos lenne a központból lelépni, a 12. osztag valószínűleg minden nemű és formájú utazást érzékel, ennek köszönhetően hamar lefülelhetnek. Nagyokat ásítva használom shunpóm lépéseim gyorsításához, az este sem aludtam sokat, ámbátor ezt egyáltalán nem bánom. Kaján vigyorral az arcomon gondolok vissza a történtekre, lelki szemeim előtt máris feldereng szerelmem csodás alakja. Az éber ábrándozásnak is megvannak a saját hátulütői, erről rögtön meg is bizonyosodom, amikor nemes egyszerűséggel lezakózom az egyik kisebb épület tetejéről. Hangos puffanás és gigászi porfelhő kíséretében csapódom be az utca kövezetébe, miközben Soul Society nem megfelelő tisztaságáról elmélkedem. Bezzeg az Én időmben simán kiküldtem volna a tisztjeimet, hogy sepregessenek egy kicsit, de úgy tűnik, azóta már senki sem foglalkozik ilyesmivel. Fásult sóhaj kíséretében tápászkodok fel, eközben csuklyám lecsúszik fejemről. Az éjfekete bársony tökéletesen koszos lett, s hiába csapkodom nagy beleéléssel, egyszerűen nem jönnek ki belőle a szürke sávok. Magamban káromkodva vágom földhöz az egész cuccot, míg a megoldáson agyalok. Sokan felismerhetnek, azonban vannak olyanok is, akik még életükben nem láttak, szóval kétesélyes így átvonulni a városon. Kobakom tetejét vakargatva nézelődök tanácstalanul, amikor egy ismeretlen hangot hallok meg a hátam mögül. Reflexszerűen kapok katanám után, de aggódásom alaptalannak bizonyul.
- Hibari! – szólít meg a csapatot vezető férfi, s már biztos vagyok a félreértésben. – Most ért véget az esti műszak, mi? Na gyere, bedobunk néhány csésze szakét Kenpachinál, attól majd jobban fogsz tudni aludni. Nagyon morcosnak tűnsz, valami talán nem kóser otthon az asszonnyal? Megmondtam, hogy ne kezdj a fajtájával!
Fogalmam sincs, miről beszél ez a gyökér, a házasságommal nincs semmi baj, ellenben ez a Hibari nevű kétségtelenül nem mondhatja el ugyanezt magáról. Ellenkeznem felesleges, hamar közrefognak, és már cipelnek is az ívó felé. Egy kis segítségért rimánkodok a Gondviselésnek, nem foghatnak el egy kocsmában, az olyan stílustalan! Jobbnak látom egyelőre sodródni az árral, majd ha borsónyi agyuk nem bír több alkoholt elviselni, akkor fogok lelépni. Megpróbálok minden kérdésre okosan bólogatni vagy teljesen semleges választ adni, viszont látszólag az is mindegy lenne, ha meg se szólalnék. Teljesen leizzadva érkezek meg a kijelölt helyhez, ezt követően szépen besorjázok a tisztek után. A helyiség pang az ürességtől, csak néhány örökös alkoholista ücsörög saját bajával foglalkozva a sötét sarkokban. Nagyon rossz érzésem van az elkövetkező dolgokkal kapcsolatban, de nem tudom mire vélni nem megfelelő közérzetem. Az első kör megrendelése után már sokkal felszabadultabb hangulatban kapcsolódok be a csevegésbe, amely számomra sokkal nagyobb jelentőséggel bír, mint azt gondolni lehet. Az új Főkapitány kinevezése nem lep meg túlságosan, Ken már rég nem volt erőben a többi kapitány felett, ezért címe csak névleges volt. Elgondolkodva próbálom kikövetkeztetni az új főmuksó személyét, azonban újdonsült cimboráim hamar továbbterelik a témát és a női vezetők dicsérgetésével folytatják a beszélgetést. Szerelmem említésének hatására teljes véletlenségből beleverem a mellettem ülő shinigami fejét az asztalba, amiért obszcén módon merészelt megszólalni életem szerelmével kapcsolatban. Az asztaltársaság nagyobb része értetlenül mered Rám, ám miután mindenkinek elmondom, miszerint csak a saruját akarta bekötni, mindegyik harsogó kacagásban tör. Jó lenne visszafogni magam, mert a végén még tényleg pórul járok.
Tervem tökéletesnek bizonyult volna, ha nem követem a többiek példáját, s kezdek el vedelni, akár egy gödény. Alábecsültem társaimat, sokkal jobban bírják a piát, mint ahogy ezt először gondoltam, ennek köszönhetően már Ők támogatnak kifelé menet. A friss levegő és a séta úgy-ahogy magamhoz térít, ellenben a távolban felvillanó fehér anyag beindítja gondolkodásomat. Világos, nemesi köpenyeket idézi ruhadarab… Mi lehet az? Ködös tekintetem félelmetes hirtelenséggel pattannak fel, amikor rájövök a megfejtésre. Természetesen egy haori az! Megrészegülve saját zsenialitásomtól, valamint a ledöntött hihetetlen mennyiségű rizsbortól eszemben sincs olajra lépni. Elmém egyik racionálisabb része ugyan még felsikolt, hogy el fognak kapni és kivégezni, ellenben Én nem foglalkozom Vele. A Sors azonban kegyes hű szolgájával, így egy ismerős arcot vélek felfedezni, mely kétségtelenül a Taichuoi köntös mellé tartozik. Valóban ismerem a hölgyet, közelebbről, mint azt először gondoltam volna, viszont Karakurában olyan dolgok történnek, amik semmi máshoz nem foghatóak. Ingerült legyezgetéssel zavarom el a melegfesztivál emlékképeit, nincs kedvem még egyszer átélni azt a fertőt! Közelebb érve Maya a szokásos agresszív mivoltával köszönt, így fájó sípcsontomat markolászva ugrándozok utána, miközben haverjaim kaján megjegyzésekkel bombáznak. Csupán hátrakacsintok egyet Nekik, ezzel jelezve, hogy minden rendben, azután az egyik közeli büfé felé vesszük az irányt. Hamarosan már mindketten helyet foglalunk egy-egy tányérnyi étel fölött, melyeket kétségtelenül jómagam fogok kifizetni, holott a kapitányi fizuból biztosan telne egy régi ismerős meghívására. Ráadásul jól láthatóan tanácsomat se fogadta meg, még mindig nem aerobikozik. :/
- Látogatóba jö-jöttem… - válaszolok némi késést követően feltett kérdésére, ezen idő alatt megpróbálom úgy elfogyasztani az ételt, hogy fejem eközben végig a pulton pihen. Nem járok sikerrel. – Másrészről örülnék, ha nem ki-kiabálnád ilyen hangosan a nevem a zsúfolt u-utca közepén, tu-tudod körözött bűnöző vagyok, még ha nem is nézek ki annak.
A beszéd már kezd akadályokba ütközni, ez egy nagyon intő jel. Tökéletesen veszem a célzást, így gyorsan rendelek még mindkettőnknek egy-egy kupicányi szakét, ami tudvalevőleg a jó emlékezőképesség elixírje! Már csak ködösen vagyok képes felidézni annak a szakállas csókának a képét, aki ezt mondta, de teljességgel egyet értek Vele! Miután két csészécskével is leküldtem a többi után, frissen kipirult arccal fordulok a másik vaizard felé, hátha van számomra valami izgalmas története a Seireitei szövevényes mindennapjaiból.

[Keptönnéni találkozik exKeptönbácsival- vadulás á lá Seiretei]

Maya haladó alkoholistaságával tisztában vagyok, nem egyszer jelentett már kihívást leinni Őt. Rögtön hozzá is kezd agysejtjeinek pusztításához, amikor két korttyal eltünteti a csésze tartalmát. Már épp kezdenék rájönni a fekve ételfogyasztás technikájára, amikor nagy kegyes módon eltolja előlem a kajámat. Morcos pillantásokkal mérem végig, azután már épp hozzávágnék valami gorombát – mondjuk a pincért, aki már percek óta furcsán néz Rám -, amikor egy új információval mozgatja meg begyöpösödött agytekervényeimet. Valahonnan ismerős az említett személy neve, de nagy gondolkodás szükségeltetik hozzá, hogy rájöjjek honnan is. Ekkor villan be fejembe a játszóteres halluzás emléke és a 10. osztag hadnagya. Heveny fészpalmmal veszem tudomásul, miszerint itt már mindenkiből kapitányt csinálnak, valószínűleg visszatérésem után tárt karokkal fognak visszafogadni, mondván, úgy sincs elég utánpótlás. Ezen elmélkedve inkább lehúzok még egy pohárkával a jóminőségű rizsborból, amikor a másik vaizard akcióba lendül. Tudtommal kettőnk közül Nekem kéne ramatyabb állapotban lenni, ellenben Ő botlik meg a saját táskájában, s önti szerencsétlen kiszolgáló nyakába a kétségtelenül tűzforró levesekkel teli tálat. Valószínűleg azért nem dobnak ki az első adandó alkalommal, mert a nőn ott virít a 3. osztag vezetői köpenye, ami egyfajta mentelmi jogként is értelmezhető. Szerencsére a húsos pitéből még be tudok lapátolni egy-két kanállal, mielőtt a könyök a bordáim közé mélyedve. Méltatlankodva horkanok fel, kérdő pillantásommal ajándékozva meg a lányt. Szemforgatva számolom le a megfelelő mennyiségű ryou-t, ráadásul még a kiborongatott cuccokat is ki kellett fizetnem. Ennél rosszabb már kevéssel lehetne, ám amikor érzem nadrágom csúszását, már tudom, tévedtem. Az ezt követő istenes pofont nem tudom mire vélni, ám váratlansága miatt befordulok tőle a közeli bokorba.
- Tökéletesen né-nézek k-ki, felesleges lenne ilyen do-dolgokkal elcsúfítani magam. – kijelentésem talán most túlzás lehet alsómat markolászó valómra nézve, viszont ami igaz, az igaz. – Amúgy sincs egyetlen ember se a Seira… Seiroi… szóval ebben a városban, aki képes lenne megállítani. A csíkos pedig mindig divat, mert karcsúsít, valamint kiemeli, amit ki kell, ha érted mire go-gondolok…
Remélem, érti, mire gondolok, mert Én nem igazán. Mindenesetre reflexeim még a régiek, így könnyedén kapom el a Felém hajított üvegeket, egyet meg is bontok, mivel eléggé csipet a tenyere, bár nem fájt különösebben. Lépéseim már korán sem olyan koordináltak, mint idejövetelemkor, azonban Soul Society gyorsabban forog, mint ahogy emlékeztem rá. Fogalmam sincs, hova megyünk, de Maya határozottan halad előre, ezért nem tehetek mást, követem. Egy számomra ismeretlen szórakozóhely előtt állunk meg, melyet biztosan távozásom után építettek, mert nem emlékszem rá. Nagyon puccos kis kocsma lehet, még napszemüveges kigyúrt állatok is szobroznak az ajtók előtt, szóval bent biztos fontos emberek vannak. A kapitányi haorit lobogtatva sorjázunk be az épületbe, ahol rögtön megcsap egy iszonyatos hangorkán. Valamelyik nagyokos sok időt tölthetett az emberek világában, mivel a fiatalok által kedvelt tuc-tuc zene szól a hangszórókból, ráadásul a fénytechnika rögtön szétégette a retinámat. Valahonnan oldalról egy patkányképű ficsúr szalad elő, azután előzékenyen megszabadítja ivócimborám a köntösétől. Az igazat megvallva tényleg elég meleg van itt, szerencsére köpenyemet már korábban tönkretettem, így azzal nincs gond. Körbetekintve rögtön levonom a következtetést, miszerint itt gyűlik össze a Tiszta Lelkek Városának krémje. Nem egy nemes arcról fel is ismerek, bár Ők Felénk se néznek, ennek köszönhetően elkerülöm a lebukás veszélyét. Jobbnak látom egy privát box felé venni az irányt, amit el lehet különíteni a külvilágtól. Miután kedvesen betaszigáltam magam előtt társamat, még utoljára intek az egyik pultosnak, aki nagy sietséggel jön, még a saját lábában is majdnem felbukik. Töménytelen mennyiségű ital megrendelése után pár perc múlva már hegyekben áll előttünk az alkohol, mely csak egyetlen dolgot jelenthet… Nincs kegyelem!
Először is a még mindig állva bámészkodó nő mögé settenkedek, aztán gyors mozdulattal megfosztom obijától, ahogy azt Ő is tette néhány perccel ezelőtt. Vele ellentétben Én nem lököm el az övet, inkább Rambó módjára a homlokomra kötöm, ezzel készülve fel a kilátástalan küzdelemre. Láttam már meztelenül, szóval nem okoz különösebb lelki megrázkódtatást pöttyös alsóneműinek látványa, de kétségtelenül vicces. Kacagva dőlök hátra a párnák tengerébe, ám gyorsan jött jókedvem rögtön elillan, amikor valami kemény csattan tarkómon. Fájdalmas arckifejezéssel nyúlok hátra megvizsgálni a sérülést, ám ujjaim ragacsos anyagot tapintanak. Ennyitől lehetetlen, hogy betört volna a fejem, de azért kissé félve emelem arcom elé a kezem, így szemrevételezhetem a barnás folyadékot, amik előbb is említett testrészemet fedik. Közelebb emelve már tudom is mivel állok szemben! Olaj! Arcomon ördögi vigyor tűnik fel, miközben egy zseniális terv körvonalai kezdenek kirajzolódni elmémben. Nehézkesen álló helyzetbe tornázom magam, majd mielőtt még bármit is reagálhatna ellenfelem, szemmel alig követhető mozdulattal rántom elő katanám és csapok le. Egyszer, kétszer, háromszor! Elégedetten zuttyanok vissza helyemre, kardom pedig csilingelve fordul ki kezemből. Látszólag semmi nem történt, azonban pár pillanat múlva a Maya shinigami uniformisa egyszerűen megadja magát és élettelenül hullik a földre. Elég elhamarkodott döntés volt majdnem mattrészegen egy kibaszott éles fegyverrel hadonászni, de nem történt sérülést, így e felett akár tovább is lehet siklani. Biztosan nem marad megtorlatlanul tettem, de ez csak elképzelésem első lépcsőfoka volt. Gyorsan löttyintek magamnak egy csészényi szakét, majd a fölött somolyogva veszem ismét szemügyre a Gotei 13 alkoholista gyöngyszemét.
- Kicsit szellősen ö-öltöztél, nem gondolod? – teszem fel a kérdést kuncogva, aztán leküldöm az italt, nehogy megromoljon még a végén. – Látom, még mindig nem tornázol eleget, a feneked ugyanakkorra, mint a múltkor. :/ Kevesebb időt kellene papírmunkával tölteni, s többet edzéssel!
A szurkálódás már megszokott napirendi pont találkozásaink alkalmával, így nem is vesszük már fel szerintem a provokatív megszólalásokat. Figyelme lankad és nyugodtan foglal helyett az asztal másik oldalán, s már hozzá is kezdenek a fogyasztáshoz, amikor hátam mögött rejtegetve a kétüvegnyi masszázsolajjal rávetődök, ezáltal sikeresen a nyakamba boríttatom a valószínűleg méregdrága levet. Másrészről ez érdekel most legkevésbé, célom minél több olajt juttatni Mayára. Vidáman tapicskolom szét rajta a folyadékot, ami néhol ujjnyi vastagon áll a lányon. A hajára is jutott egy tetemes adag, ám szép bronzos színt adott a bőrének, ami igazán trópusi kinézetet kölcsönöz Neki! Vihogva esem hátra, ami egy nagy hiba, hiszen esélyt adok ezzel a visszatámadásra.