TAKARODJ A KÖRZETEMBŐL SZOBA!

Tárgy: Re: TAKARODJ A KÖRZETEMBŐL SZOBA! Pént. Jún. 19, 2009 4:26 am

__/--- Eper, eper... szerelem! ---\__

Kész musical-t varázsolt elém álmaim nője azzal, hogy jóízűen végignevette az egész akciómat. Nem, nem arra célozgatok, hogy az idegeimen táncolt volna a Broadway sétánya helyett! Pont ellenkezőleg! Hízelgő és öröm fokozó volt egyszerre a műsora. Láthattam őt önfeledten mosolyogni, ami mindennél többet ért nekem, illetve biztosra tudtam, hogy tetszik neki az alkotásom. Ennek megfelelően egyre jobban elengedtem magam és hagyatkoztam az ösztöneimre, hogy miként érjek hozzá a puha bőréhez.
Eszembe jutva, hogy a nap folyamán már másodszor készülök megfosztani a ruháitól elvigyorodtam. Igaz, ebben a pillanatban legalább gazdaságosabb módon estem neki a feladatnak. Szép is lett volna, ha elkezdem szétcincálni a felsőjét, mert úgy tartja kedvem. Nehéz elhinni, de ekkora mértékben még én sem vagyok vadállat, csak ha kérik!
Némi pihenőt adva Shiori-nak fékeztem le az ujjaimmal és adtam egy kicsikét ragacsos csókot az eperlekvár utóhatásának hála a kulcs és szegycsont találkozásához. Kicsit élvezni akartam, ahogy a hátamon játszadozik és a tarkómat simogatja, ezért csak elvétve adtam a nyakára, vállára puszikat, miközben csukott szemekkel dünnyögtem akár egy doromboló macska, aki frissen szabadult a kazánházból. Cseppet sem tudott zavarni tönkre teszi ezzel a mesterien beállított frizkómat. Elvégre semmit sem érnek a stílusosan vigyázzban díszelgő tincseim, ha mellőznöm kell Shiori kényeztetését.
A kérdésen még szélesebben vigyorogtam mint valaha. Megeshet, hogy tényleg a szó szoros értelmében fülig ért a szám. Helyre igazítás gyanánt egy kicsit feljebb húztam magam az ágyon, így a kutakodó fél keze automatikusan lejjebb került. Kisebb gondolkodás és saccolást követően végre meg is szólaltam elégedetten.
-Pontosan ott végződik a szárnyam.-tévedtem a szemeimmel az ajkaira, amik rögtön rántottak is oda magukhoz. Rövidebb csókot követően beslisszoltam a felső ujjaiba. Messzire tudtam, hogy nem juthatok, mert Shiori ujjai is le voltak foglalva, de azért adni akartam néhány gyengéd simogatást arrafelé is. Aztán vissza is tértem a hagyományos útra vagyis a feje kibújtatására.
-Sikíts, ha valahova beakadok!-súgtam a fülébe lassan nekiesve az újonnan felbukkanó feladatomnak, ami közel sem bizonyult egyszerű esetnek, tekintve, hogy az utolsó momentummal akartam kezdeni, amikor leveszel egy pólót. Lassú szenvedést követően csak sikerült az első akadályt teljesítenem. Jöhetett is az újabb pálya! Végighúztam az ajkaimon időzgető karján a sajátomat és összekulcsolva a kézfejünket szakítottam el az eddigi pihenőhelyétől. Viszont semerre se kalandoztam el, csak tartottam az arcom előtt. Volt még egy végtag, amit be kellett cserkésznem.
Végül is nem lett nagy hadművelet, mivel Shiori magától előre húzta a szabad karját a vállam felett. Egymáshoz téve a két kézfejét adtam rájuk csókot, aztán ténylegesen is levettem róla a felsőt. A munka közben tartva a játékosságot néha még gyengéden meg is haraptam a bársonyos bőrét.

Tárgy: Re: TAKARODJ A KÖRZETEMBŐL SZOBA! Pént. Jún. 19, 2009 8:13 am

__/--- Eper, eper... szerelem! ---\__

Némi pontosítás után meg is kaptam a választ a kérdésemre. Szívesen időztem volna még ott, de tovább folytatódott a pólóm levarázsolása. Nem tudom miért a fejemen keresztül kezdte, lehet azért mert túl jó helye volt ott a kezemnek ahol volt. Nem azért mondom, de ha nem láttam volna hogy ő az, esküdni mertem volna hogy egy macska dorombol ilyen elszántan. Ennek ellenére határozottan kellemesen hatott rám ez a hang. Pláne a csókokkal és a simogatásokkal körítve. Hogy a még mindig érezhető édes eperillatról ne is beszéljünk.
-Sikíts, ha valahova beakadok! -súgta a fülembe
-Hogyisne! Hogy aztán mindenki idecsődüljön, és félbeszakítsanak minket? -emeltem előre a hátul babráló kezemet, hogy könnyebben boldoguljon. Mikor eme bonyolult műveletsor végeredményeként végre lekerült rólam a ruhadarab, egy pillanatra a hőérzetem is kellemesebb lett, de mikor elkezdett harapdálni egyből újra felkúszott az a hőmérő.
-Ennyire éhes maradtál? Vagy csak ilyen jó ízem van? -mosolyodtam el kajánul, és húztam végig párhuzamosan az ujjaimat a nyaka két oldalán, majd továbbhaladva a pólóján egészen le a csípőjéig. Ezután benyúltam a pólója alá, és a tenyereimet felfelé húzva igyekeztem sugallni a szándékot hogy neki is meg kellene szabadulnia ettől a ruhadarabtól. Nekem egyszerűbb feladatom volt. Ahogy elértem a nyakáig, és keresztülhúztam rajta a fejét, a póló már magától lecsúszott a függőlegesen támasztott karjain, egyenesen a mellkasomra. Annyira jó illata volt. De a gazdájának még jobb, ezért ez a póló rövid úton landolt is az enyém mellett a földön. Szemmel lekövettem a mozdulatot, aztán visszapillantottam életem vámpírjára. Így már teljes rálátást nyertem az egész felsőtestére tetoválásostól mindenestől együtt. Majdnem mint odalent az edzőteremben, csak most épp én voltam aki alulról szemlél.
Eddig egész végig azon agyaltam hogy mit gondolhatnak odalent a többiek, de most valahogy kezdett megszűnni a külvilág, és csak ez a szoba létezett számomra. Legfőképp arra összpontosítottam minden figyelmem, aki mindenféle kedvességgel és gyengédséggel halmoz el.
*Istenem, de rég foglalkoztak már velem ennyit, és ez annyira jól esik. Idejét sem tudom mikor kényeztetett így egy férfi utoljára...* -sóhajtottam egy nagyot, majd átkaroltam a nyakát és lehúzva magamhoz összeérintettem a homlokunkat, és csak néztem a szemét.
-Annyira boldog vagyok. -bukott ki belőlem, miközben a kezemet lecsúsztattam a hátára és magamhoz öleltem. -Nade ha így folytatom oda a romantika. -haraptam meg az orrát egy kicsit, miközben a kezeimet még lejjebb csúsztattam, míg nem megint ott jártam mint az előbb. Lassan és fokozatosan, de számomra egyelőre még észrevétlenül kezdett eliszkolni az önuralmam és ezzel párhuzamosan nyer magának teret a belső énem, aki mindennél jobban vágyik Masakira.

Tárgy: Re: TAKARODJ A KÖRZETEMBŐL SZOBA! Hétf. Jún. 22, 2009 1:52 am

__/--- Eper, eper... szerelem! ---\__

Hűséges akartam maradni az akadémiai jó híremhez, ami elég szerencsétlenül indult hódító hadjáratára. Egy eszelős hülyegyerektől származott az egész pletyka, aki ráadásnak még attól is összepisilte a lábait, ha egy hangya elfutott mellette. Ez a bődületes marhaság a napi délutáni büntiben vette kezdetét, ahol tanteremben döglődés kíséretében színleltem némi tanulást és mit ad Isten azon az adott esős órában stréber halálfélelmeskénk is bekeveredett. Hatalmas szembe találkozásunkra a sötét folyosó egyik fordulójánál került sor, ahol állítása szerint épp izzó vörös szemekkel csócsáltam valami vérszármazékot. Szerencsétlen nyomoroncára ráfért volna pár dioptriával erősebb bagolyleső, mert nem tudom a tápláló gaz a fákról mióta számít ilyesféle kajának. Azóta meg a képtelenebbnél őrültebb rém sztorik egymást követték, akár egy pocsék krimiben. Én meg foghattam a fejem, hogy a sok idióta tanulás helyett képzelődik össze-vissza a szabadidejében. Emlékszem szeretett öcskösöm is folyton azzal húzta az agyamat, hogy a záróvizsgát valami Drakula fószernek beöltözve tegyem le. Legalább annyi eszem volt, nem mentem bele ebbe a képtelenségbe...
Visszatérve agyban is a jelenbe és az egyetlen személyhez, akivel emberként tudtam bánni már csak arra akartam koncentrálni, hogy boldoggá tudjam tenni. Elvégre velem a világon legnehezebb szót érteni, így minden apróságot meg kell tanulnom becsülni, ha képes vagyok úgy viselkedni,ahogy megérdemli.
-Mondjuk úgy nem tudok betelni veled...-dünnyögtem egy utolsó csapást mérve a bőrére, hiszen én jöttem a vetkőző pókerben. Kiegyenesedve élveztem ki a percet, amíg lekerült rólam is egy felesleges ruhadarab. Legszívesebben még kértem volna, hogy barangoljon a bőrömön. Imádtam, ha megérintett. Egyszerre nyugtatta a lelkem és hozta tűzbe a testem.
Az elhangzott rövid mondaton elmosolyodtam, pontosan ezt akartam elérni és őszintén örültem neki, hogy sikerült valamit is adnom. Viszont az orrom megharapására kellett egy fájdalmas arcot mutatnom. Ki nem bírtam volna drámázás nélkül. Kaptam is azonnal az engesztelő csókot, amire mint egy számító mocsok vártam. Nem is fogtam vissza magam. Szép hosszan eljátszadoztam ezzel a "találkozással" és indultam újra zarándokútra az ujjaimmal. Az újabb cél Shiori nadrágjának is földön landolása volt. Ennek megfelelően ügyködtem az ujjaimmal, amikhez lassan becsatlakoztam a számmal is. A teljes vizitelés érdekében pedig bejártam mindent a feje búbjától a kis lábujjáig bezáróan. Megismerni, ez volt az elsődleges tervem, na meg kifejezni az iránta érzett csodálatom.
Egyre hiányosabb öltözék tovább erősítette bennem a vágyat, hogy mindent akarjak. Teljes mértékig magamnak szerettem volna tudni. Emiatt egyre hevesebb és kapkodóbb kezdtem lenni. Nem tehettem róla, bennem szó szerint erős volt az állati ösztön. Illetve a szemeim is egyre többször néztek végig Shiori-n. Ha az életemmel fenyegetnek se bírtam volna nemet mondani nekik. Imádtak végigsiklani a tökéletes testén. Ennek az egész helyzetnek az összhatásától pedig kezdtem véglegesen elveszíteni az érzéseim feletti kontrollt, ami bekövetkeztére ellentétes jelzést sem kaptam a másik féltől. Így viszonylag feloldódva pakoltam be magunkat egy csónakba és eveztünk egyre messzebb az óceánban. Már nem volt megállás, mindketten csak az út végéig küzdöttünk teljes kifulladásig...A többi azt hiszem maradjon a mi titkunk.

Tárgy: Re: TAKARODJ A KÖRZETEMBŐL SZOBA! Hétf. Szept. 14, 2009 9:55 pm

~ Fuvallat a sötétben és méreg a szélben (II.) ~

Fel-alá mászkáltam vagy leültem, esetleg vakarásztam a karomat. Ideges voltam. Az ég szerelemére, rohadtul aggódtam! Hiába gondolkoztam, szöszmötöltem nem jöttem rá az okára. Biztos voltam benne Shiori a kiváltó, de nehogy már! Csupán elszaladt a boltba. Meg fogok zakkanni, ha minden egyes távollétnél beadom a kulcsot. Mégis a veszélyszenzorom folyton csipogott. Kicsit se tetszett, azonban bízni akartam az egyetlen személyben, aki fontos volt számomra. Nem állíthattam oda, egy bájos mosollyal. Néha szüksége van mindenkinek egy kis magányra. Legalábbis próbáltam beadagolni a tűzijátékra készülő idegrendszeremnek. Inkább kerestem elterelési hadműveletet és a zeneüvöltőért nyúltam.
A kezem alkoholelvonós őrült módjára remegett. Azt meg régen megszoktam, hogy szabálytalanul gyorsan kapkodon a levegőt. Ráadásul melegem volt és minden bútor, szín irritált. Gúnyosan hatottak rám, mintha kiröhögnének. Lehet volt ebben valami. Biztosan túlreagáltam. Azért vetettem még egy kósza pillantást a viseltes csodagyártmány kijelzőjére. Fél óra. Fészkelődni is kezdtem, megint. Szerencsétlen telefon landolt is villámgyorsan a szoba másik végében. Aztán tomboltam kicsit. Lejjebb kellett nyomnom a vérnyomásom, különben szétdurrannak az ereim. Szóval a párnák is sebesen csatlakoztak a hegyhez, majd az éjjeli szekrényen hagyott dolgok és az összes papír. Suhogva szanaszét repültek az egész helységben, de a zihálásom könnyedén elnyomta a zajukat. Miután tudatosult bennem micsoda hisztéria rohamot rendeztem, feszülten mászkáltam szédülésig ajtó és ablak között. Szörnyen festhettem. Menni akartam, mert minden zsigerem ezt ordította, viszont nem akartam ráakaszkodni Shiori-ra. Fent állt könnyedén az esélye, hogy téved. Akkor pedig mit mondanék? 'Bocsi, hogy ilyen nyúzott vagyok, de maraton futás után még egy könnyed triatlon versenyt is lezavartam...' Hihetetlenül pocsék kifogás. Talán bilifej még bevenné, ha kómásan ásítozik.
Néhány perc után, mégis a kilincset szorítva ácsorogtam. Szemeimet behunyva doboltam a fejemmel. Szerencsétlen fa. Fájdalmasan nyikorgott a kellemetlen fenyítéstől. Nekem viszont nem akaródzott odafigyelni az ajtó lelkivilágára. Sokkal jobban lekötött a tehetetlen várakozás. Ki nem állhattam a döntéshelyzeteket. Főleg, mert művészi érzékkel nyúltam bele a rosszabbik lehetőségbe. Még néhány koppanás, aztán kevés híján majdnem egyensúlyt vesztve terültem el a földön. A kivágódott ajtó pedig bosszúállóan vágott orrba. Amikor kocsmai vérengzés esélyével felnéztem senki sem állt előttem. Magyarul, ha nincs szellemjárás felénk, akkor én nyitogatok tudat alatt. Jöhetett még pár fújtatás és fejvakarás, aztán bizonytalan lépésekkel hagytam magam mögött a szobámat. A lépcsőt elérve már határozottan siettem. Nem gyakran szedem kettesével a fokokat. A bejáraton pedig szó szerint kirobbanva rohantam a korom sötét éjszakába. Mit ne mondjak jóval hidegebb volt. Viszont a kellemes borzongás, amit a hideg kiváltott roppant jól esett. Talán visszafogja még egy ideig a kitöréssel próbálkozó vulkánt. Szegény szemeim némi hunyorgás után rákényszerültek, hogy megszokják a fényhiányt. Kész is voltam. Láttam, hallottam és az elmebeteg vadállat is lenyugodott. Jöhetett is a keresés.
Feljebb emeltem a fejem és kicsit oldalra fordítottam, hogy füleljek. Kicsit beteges, de mi várható egy őrülttől, akinek van egy idomított hollow énje és egy házi kedvencnek kevésbé mondható veszett állatja?! Miután nem sok mindent hallottam a kukánál bulit tartó macskákon kívül, áttértem a lélekenergia kutatásra. Rémisztően közel bukkantam rá és gyengült. Megdöbbentem. Valahogy hihetetlen volt, hogy eddig nem éreztem meg. Normál esetben a város központból is képes vagyok érzékelni merre tartózkodik Shiori a raktárban. Aztán leesett. Annyira pánikoltam, hogy bedöglöttek a szenzoraim.
-Na, akkor húzzam a belem, de pöpecül gatyaszaggató tempóval!- lazítottam el az izmaimat és ropogtattam végig a karjaimat. Egy betonoszlop elbújhatott volna mögöttem keménység terén. Rákényszerítettem magam az indulásra és pár pillanat múlva már az előbb érzett helyen ácsorogtam. Lassan és darabosan haladt előttem Shiori. Fel se tűnt neki, hogy vendége érkezett. Eleresztettem magamnak egy cifra istenkáromlást, miközben olyan tempóban futott minden létező vér az agyamba, hogy azt hittem keresztbe fordult szemekkel fogok beájulni. Megtámaszkodva az épületben ráztam helyre a látásom, hallásom, egyensúlyom és főként szívverésem. Miután tudtam a nevem, óvatosan a még mindig kóborló nő után iramodtam. Nem szándékoztam megijeszteni, ezért próbáltam nem remegő hangon megszólítani, hátha sikerül. Kissé mérges és főként aggódó sültbolond voltam.
-Shiori?- Nem óhajtottak reagálni rá, úgyhogy hangosabban megismételtem. Végre észrevettek, de nem éppen azzal a kicsattanó 'örülök-hogy-látlak-édes' örömmel. Helyette egy összerezzenést és viseltes megtorpanást kaptam. Ahelyett, hogy válaszolt vagy odafordult volna hozzám, újra elindult. Erősen ráncoltam a homlokon, miközben egyre biztosabban tudtam, oltári baj van. Láthatóan sokkos állapotban menekült. Igen, határozottan sietett valahonnan. Tettem még pár lépést közelebb a szívinfarktus és agyvérzés szigetén napozva. Zsongott is rendesen a fejem, a lábaim pedig bőszen tiltakoztak a súlyom ellen.
-Shiori! Hallasz engem? Héj, már!- kezdtem átmenni bunkóba, agresszív, pszichopata állatba az idegességtől. Ekkor aztán kikapcsolták szegény lányt. Úgy esett össze, ahogy az a nagy könyvekben meg van írva. Rögtön kaptam is utána. Majd végignézem mosollyal, hogy koccolja le a betont. Egy frászt! Végre szembe került velem, amire egy vicsorgás közben kipréselt "Basza meg!" volt a reakcióm. Természetesen fejben jegyzőkönyveztem az esetet és alágravíroztam a nyomorult halálos ítéletét, mert biztosra vettem kinyiffantom. Gigantikus volt a kísértés, hogy azonnal megkeressem, amíg még errefelé lehet, de Shiori ellátása sokkal fontosabb volt. Óvatosan felkászálódtam és a karjaimban tartva, amilyen gyorsan csak tudtam vissza shunpo-ztam a házhoz. Nem cécóztam az ajtó problémával. Elegánsan berúgtam szerencsétlen, foltozott bejáratot, aztán felloholtam a szobánkba. Finoman lepakoltam az ágyra az immáron biztosan sérült Shiori-t és megpróbálkoztam leellenőrizni a kárt. Szép kis summát kaptunk volna a betegbiztosítósítótól! Újabb morgást eresztettem el. Némi járkálás után átviharzottam a kidou-k atyjához segítséget kérni. Minél hamarabb kellett ellátni. Nekem pedig lenyugodni. Jelenleg nem épp a bezsongott állapotomra volt szüksége, csak tudnám hogyan nyugodjak le.

Tárgy: Re: TAKARODJ A KÖRZETEMBŐL SZOBA! Kedd Szept. 15, 2009 4:11 am

~ Fuvallat a sötétben és méreg a szélben (II.) ~

Egyre jobban kezdett előttem homályosulni a világ. Igazából azt sem tudtam merre vagyok, csak a szokásos útvonal beidegződése vitt a hazafelé vezető úton. Annak ellenére, hogy egyik sérülésem sem volt magában véve olyan súlyos, de így együtt annyi vérveszteséget produkáltak, hogy igencsak nehezemre esett az ébrenmaradás. Sajnos nem maradt annyi erőm, hogy egészen a raktárig elvillámlépjek, így az utolsó utcákat már gyalog baktatva kellett megtennem az alig kivilágított sikátorokban. Itt a külvárosban,mivelhogy emberek csak nagyon elvétve laknak erre, nem is volt szükség olyan közvilágításra mint a belváros utcáin, ahol még éjszaka sem áll meg az élet. Azonban itt egy lélek sem volt. Egyedül a tompán visszhangzó lépteim zaját hallottam, és ebből tudtam, hogy még mozgásban vagyok.
*Gyerünk, gyerünk, már nincs sok hátra, mindjárt odaérsz....* -ismételgettem magamban. Tudtam, hogy nem eshetek össze itt az utca közepén, mert nem voltam benne biztos, hogy Love tényleg megfogadta-e a tanácsom, és nem épp a nyomomat követi-e ebben a pillanatban is.
*Szégyelld magad te ex-kapitány...még egy 10. espadával sem tudsz elbánni...és ráadásul hagytad, hogy hogy információkat vigyen Aizennek rólatok...szánalmas vagy tudod...* -kezdtem hallani magamban az önmarcangolás keserű hangját. - *Neked le kellett lépned, hogy mentsd a bőröd, ahelyett hogy teljes erőbedobással harcoltál volna, és elintézed a támadódat....Ő egy hollow....gondolj csak bele mennyi ártatlan lelket ölhetett már meg idáig, mire eljutott erre a szintre.* -vádoltak a gondolataim.
Üveges tekintettel, szinte már semmit sem tudva a külvilágtól kezdett egyre jobban eluralkodni rajtam az anémia által okozott kábaság. Csak a néha-néha felbukkanó utcalámpák elmosódott fénye tudott egy kis utat törni magának a tudatomig.
*Tudod, hogy félig te is hollow vagy, de az a sorsod hogy a saját fajtádat öld...Ironikus nemde? Akármennyire próbálod elnyomni magadban, teljesen mostmár soha sem fogsz tudni megszabadulni tőle...tőlem....* -váltott át ironikus hangnemre a beszélő. Ekkor azonban hirtelen tudatosult bennem, hogy nem is saját magamat hallottam, hanem azt a szörnyű alakot, akivel osztozok a lelkemen. Mikor eljutott az agyamig, hogy őt hallom, megrémültem. Eddig még sohasem gyengültem le annyira, hogy ne tudjam őt elnyomni, és a lelkem belső zugában száműzve tartani. Nem akartam hallani a hangját...gyűlöltem, egyszerűen nem akartam, soha többé nem akartam hallani a hangját. Könnyekben kitörve kezdtem menekülni...menekülni saját magam elől, habár azt még ebben az állapotban is tudtam, hogy lehetetlen.
*Azt hiszed én akartam, hogy a részem legyél?* -tűnt el hirtelen a lában alól a talaj, habár kívülről még mindig úgy látszott, hogy a sikátorban sétálok.-*Sohasem akartam az lenni ami vagyok...de a mióta először megláttalak, tudtam, hogy az a célom, hogy te sose szabadulhass ki innen....* -álltam szemben a nővel, akitől a hollow erőmet nyerem.
*Bizony, rég volt már, hogy utoljára itt találkoztunk...túlságosan erős falat húztál körém, pedig számtalanszor próbáltam már kitörni innen, de te nem hagytad. És ráadásul azt is el kellett tűrnöm, hogy aljas módon kihasználod az erőmet, és én pedig nem kapok érte cserébe semmit* -kezdett bele a műdrámába, majd hirtelen abbahagyta és előttem megjelenve a kezébe vette az arcom, és elfordította. *Nézz magadra...egyszerűen szánalmas amit művelsz. Fel sem fogod milyen erők birtokában vagy...Ezzel az erővel bármire képes lehetnél, ha átengednéd nekem az irányítást.* -fordult gúnyos mosolyra a szája- *Együtt megbosszulhatnánk mindent....*
*Azt hiszed nem tudom, hogy téged csak a vérengzés érdekel?* -ütöttem el magamtól a kezét. -*Ne merj hozzámérni, míg én parancsolok.* -szórtak villámokat a szemeim, de erre a nő csak gúnyosan elvigyorodott.
*Na ne nevettess! Hiszen nézz magadra, alig állsz a lábadon, mindjárt összeesel...* -mért végig. Hiába akartam tiltakozni, nem másíthattam meg a tényt, hogy igaza volt. Szörnyen festettem, és azt sem tudtam, mi történik velem odakint.
Azonban ekkor halványan beszűrődött egy ismerős hang ebbe a dimenzióba, amiben most épp voltam. Engem szólongatott. Először annyira halk volt, hogy tudomást sem vettem róla, de aztán egyre jobban beleférkőzött a szívembe, és egy pillanat alatt újból az utcán találtam magam. Arra ébredtem, hogy valaki remegő kézzel fogja a karom, és a nevemen szólongat. Látni, már nem láttam rendesen, de tudtam, hogy ki az aki ott áll előttem.
-Kérlek ne haragudj, nem akartam hogy aggódnod kelljen... -motyogtam halkan, majd elvesztettem az eszméletem. Masaki megjelenése annyira megnyugtatott, és olyan biztonságot adott, hogy kikapcsolt bennem minden vészjelző, és túlélési mechanizmus, mert tudtam, hogy most már semmi baj nem érhet. Erőtlenül dőltem el, és éreztem, hogy elkapnak. Innentől fogva egy kellemes álomként érzékeltem a teste melegét ahogy a karjában tart, és a hűvös esti levegőt, ami az arcomat érte.
Mikor újra magamhoz tértem, már odahaza, az ágyunkban feküdtem. Hirtelen kinyitottam a szemem és felültem, ami viszont duplán nem volt jó ötlet, mert egyrészt a villany fénye bántotta a szemem, másrészt pedig még mindig jócskán szédültem. De nem érdekelt...meg kellett keresnem Masakit és bocsánatot kérnem tőle, amiért a szívbajt hoztam rá. Nagy nehezen próbáltam úrrá lenni a szédülésen és lassú, nem elkapkodott mozdulatokkal felállni az ágyról. Már épp elértem volna az ajtót, mikor az kinyílt, és Masakival és Hacchival találtam szemben magam.
-Masaki... -tudtam kibökni ennyit összesen, mert ez az előbbi megmozdulás kivette belőlem az energiatartalékokat. Annyi mindent akartam még mondani, de most jelenleg annyira szerencsétlennek éreztem magam, hogy csak pár kibuggyanó könnycseppre futotta.

Tárgy: Re: TAKARODJ A KÖRZETEMBŐL SZOBA! Kedd Szept. 15, 2009 9:41 pm

~ Fuvallat a sötétben és méreg a szélben (II.) ~

A tücsökciripelésen kívül egy pók nem lófrált az épületben, így a tanker robogásom rendesen visszhangzott a falak között. Nem igazán volt kedvem foglalkozni vele. Ha valaki kiordít megetetek vele egy tornacipőt, esetleg kiteszem az utcára szellőzni. A többiek békés álma a legkevésbé sem érdekelt. Minél hamarabb át akartam zavarni a célszemélyt, ezért úgy kapkodtam a lábaimat, ahogy csak bírtam. Elérve a szobáját pedig hezitálás nélkül rontottam be. Szerencsétlen Hacchi hatalmasat dübbent a padlón ijedtében, miközben én őrült módjára mászkáltam előtte és hadartam követhetetlen tempóban mi történt. Igazából észre se vettem, hogy úgy viselkedek mint egy eszelős. Vészesen közel álltam a kényszerzubbonyos éjszakához egy sötét gumiszobában. Rövid idő után landolt is a nyugalmat árasztó vaizard tenyere a vállamon, amitől szerencsésen lepottyantam a földre. Hatalmasat sóhajtottam és megdörzsöltem az arcomat. Még mindig időzített bomba voltam. Az egekben volt a pulzusom, nehézzé vált fejem szét akart robbanni és az izzadtság cseppek komótosan lefolytak az arcomon. Lehet pocsékabbul festettem mint Shiori. Elkerekedett szemekkel, falfehéren megismételtem a nevet hangosan is, aztán fogtam a társamat és átrángattam hozzánk. Annyira lefoglalt a saját problémám, hogy teljesen kiesett miért is van szükségem Hacchi-ra. Újra bebizonyítva mekkora önző disznó vagyok. Magamat sajnáltatom, amikor odaát sokkal nagyobb fájdalmak között vergődött az állítólag szeretett személyem. "Tényleg nincs szívem..." Gyűjtöttem erőt a kilincset fogva, aztán óvatosan kinyitottam. Nem éppen a várt látvány fogadott.
Shiori ott állt előttem és láthatóan minden erejét összeszedve botorkált egyre közelebb. Hátrébb tántorodtam és a lábaim legszívesebben menekültek volna jó messzire. Közben a szívem szét akart szakadni. Tombolt bennem az idegesség, csalódottság és bánat. Mindennél jobban fájt, így látni őt. Mindennél jobban mérges lettem, hogy ebben az állapotban hősködik. Ráadásnak ott volt még a rettegés. Féltem ez megint megtörténik, megint nem leszek vele és újra nem fogom megvédeni. Képtelennek, alkalmatlannak éreztem magam. Nem tudok róla gondoskodni. Mégse bírtam otthagyni. Lesütött szemmel vakartam meg a tarkómat. Ideje volt csak rá gondolnom. Minden mást ki kellett zárnom, különben csak oda lyukadunk ki, hogy még jobban megsérül.
-A jó ég áldjon meg! Elmondanád mégis hova a francba kotorsz ilyen állapotban? Nekem maradj a seggeden vagy lekötözlek az ágyra és pisloghatsz mint Sasha ha férfit talál a háremében!-kaptam fel a földről tiltakozást nem ismerve, majd vízszintesbe pakoltam. Türelmetlenül kezdtem dobolni a lábaimmal jelezve Hacchi-nak, hogy ideje lenne munkához látnia. Amíg alkotott ki lettem zavarva a folyosóra. Tudnám minek! Nem csak ruhában szoktunk sakkozni. Az ajtón túl érve nekivágódtam a falnak. Hirtelen minden energiám elhagyott. Rövidesen engedtem a késztetésnek és összerogytam. Elterülve a földön gyűjtöttem erőt, aztán ülő helyzetbe kászálódtam. Nem akartam elaludni. Egész éjjel figyelni szerettem volna Shiori-t. Megnyugtatni, segíteni és ha szükséges segítséget hívni. Az elhatározás végére viszont újra elhatalmasodott rajtam a türelmetlenség, némi tehetetlenséggel társulva.
-Mi a retek tart ennyi ideig?- füleltem az ajtó felé egyre feszültebben. Előröl kezdődött az egész. Pattanásig kihúzott idegszálakkal írtam köröket a folyosón. Túl soknak tűnt, amióta kirakták a szűröm. Kibányásztam a telefon, de nem lettem okosabb. Dobolni kezdtem szerencsétlen masinát, de nem telt gyorsabban az idő. Körbejártam az egész raktárt, de még mindig semmi. Lassan már ott tartottam felverek mindenkit, amikor rájöttem, hogy az egyik ablak előtt szobrozok. Meredten bámultam kifelé. Talán vártam Shiori támadójának feltűnését, talán csak egy kicsi pihenést vártam az éjszakától. Felnéztem az átlátszó üvegen keresztül a néma égre. Semmi csillag, sehol a hold, csak a maró sötétség. "Ilyen, ha elveszel..." Egy ideig még ácsorogtam üres gondolatokkal, majd visszarohantam az ajtónkhoz. Pont időben érkeztem, épp akkor nyílt ki. Loholtam is eszemet vesztve az ágyhoz. Amikor viszont odaértem, kisebb fajta zavar lett rajtam úrrá. Fogalmam sem volt mit kellene tennem. Az addig rendben volt, hogy ott vagyok mellette, de hogyan tovább?! Végül oda lyukadtam ki, hogy jeleznem kéne a jelenlétem. Jobb ötlet híján megfogtam a kezét és letelepedtem vele szemben a földre. Feszülten figyeltem az arcát, készen az ugrásra. Így a lehető leggyorsabban segíthettem. Na meg őrizhettem az álmát. Közben Hacchi bőszen magyarázott a háttérben. Távozás előtt az éjjeli szekrényre tett egy doboznyi gyógyszert. Biztos valami fájdalomcsillapító lehetett. Nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Kinyögtem egy halk köszönetet és elhelyezkedtem. Óvatosan magamhoz vettem a zenémet, végig a szemem sarkából figyelve a sérültet. Észbe kapva gyorsan levettem a hangerőt. Nem kéne zavarni a morajjal és nekem se ártott rendesen hallani a helység neszeit. Dolgom végeztével simogatni kezdtem a puha kézfejet.
-Nekem aztán hamar gyere rendbe, te nőszemély! Még egyszer nem élem túl, ha történik veled valami!- suttogtam valószínűleg csak magamnak, de cseppet sem érdekelt.

Tárgy: Re: TAKARODJ A KÖRZETEMBŐL SZOBA! Csüt. Szept. 17, 2009 5:12 am

~ Fuvallat a sötétben és méreg a szélben (II.) ~

Az ajtóban egy mérges, ledöbbent de mégis kétségbeesett Masakival találtam szemben magam. Mire szóhoz jutottam volna, megint fel lettem kapva és visszacipeltek az ágyba. Leültem az ágy szélére, és bámultam magam elé. Mikor felnéztem Masaki már nem volt a szobában, valószínűleg Hacchi küldte ki. Bár én sokkal jobban szerettem volna ha ittmarad. Sokkal kevésbé éreztem sebezhetőnek magam, ha mellettem volt. Szinte felfoghatatlan, hogy mennyire hozzá tud kötődni egy ember a másikhoz. Csak ültem egyhelyben, szinte mozdulatlanul, és vártam, hogy Hacchi nekikezdjen a gyógyításnak.
-Akkor lássunk is neki. -kezdte megidézni a kidoukat sorról sorra és látott neki a legsúlyosabbnak tűnő sebeim begyógyításnak. Hiába forrtak össze egymás után a hegek, én egyáltalán nem éreztem magam jobban. Folyamatosan ott motoszkált bennem az a görcsös érzés, amit akkor éreztem, amikor először bukkant fel bennem a hollow erő. Szinte már el is felejtettem, de most hogy újból megérezte, visszatért az emléke. Igazából nem is fizikai fájdalom volt, hanem inkább mintha a lelkemet szorították volna folyamatosan. Hacchi már szinte végzett a felszíni sérülésekkel, én pedig kezdtem megszokni ezt az érzést. Úgy gondoltam, ez betudható a legyengült szervezetemnek, és ha kialszom magam biztosan jobb lesz.
-Köszönöm szépen. -mondtam halkan, miután az utolsó sebem is összezárult, majd Hacchi segítségét igénybevéve felálltam és a szekrényből előszedve néhány tiszta ruhát bebotorkáltam a fürdőbe és átöltözködtem. Ahogy vettem le az össze-vissza szabdalt ruháimat, jöttem rá hogy még örülhetek is hogy élve megúsztam. Magamravéve egy pizsamát küzdöttem vissza magam az ágyig és terültem el a párnák között. Közben próbáltam figyelni arra, hogy mit mondd Hacchi, de már nagyon készült elnyomni az álom. Azonban addig mindenképp ébren kellett maradnom míg Masaki visszaér.
Szerencsére nem is kellett sokat várnom, máris nyílott az ajtó és pillanatokon belül a kezemen éreztem a kezét. Még hallottam hogy mit mondott, és el is mosolyodtam rajta, de aztán abban a pillanatban el is nyomott az álom. Azonban ahelyett, hogy a gyógyító pihenés ösvényére léptem volna, újból a belső világomban találtam magam.
-Véégre, mennyire rég óta várok erre az alkalomra. -jelent meg hirtelen mögöttem hollowShiori és húzta végig az ujját a nyakamon. Én undortól összeborzongva löktem el magamtól a nőt, már amennyire erőm engedte, hiszen itt is ugyanolyan gyenge voltam, mint a valós dimenzióban.
-Mit akarsz tenni? -rivalltam rá remegő hanggal.
-Egyértelmű nem? Most hogy végre lehetőségem nyílt rá, szétnézek az életedben. Hm... mióta vágyom már arra, hogy az enyém legyen az irányítás. -gesztikulált diadalittasan
-Neeem,ezt nem teheted... -kezdtem hátrálni és rázni a fejem,mert eléggé bepánikoltam. Ez volt az amit a világon mindennél jobban el akartam kerülni, és most hirtelen egy rémálomba csöppenve valósággá kezd válni az egész és én nem tehetek semmit.
-Ugyan már miért ne tehetném?... -vigyorodott el gúnyosan, majd bájosan integetve eltűnt, engem pedig itt hagyott ebben a világban. Nem tudtam merre van a kiút,csak azt éreztem, ahogy kezdem elveszteni a testem felett az uralmat, és külső szemlélője leszek mindannak amit teszek. Kiabálni akartam, de nem jött ki hang a torkomon, hanem kinyitottam a szemem, és felültem az ágyban. Mintha más szemén keresztül láttam volna a világot, a hollow sárga íriszén keresztül.
Shiori körülnézett, és meglátva maga mellett Masakit, kéjesen elvigyorodott, majd közelebbhajolt hozzá. Úgy tűnik nem érzett fájdalmat, és a sérüléseknek még a nyoma sem látszott rajta.
-Szia cicuka, mondd csak te szeretsz engem igaz? -mászott rá szinte teljesen a totálisan összezavarodott fejet vágó Masakira. -Nincs kedved megmutatni mennyire? -térdelt már közben felette a földön.
Én nem tudtam semmit sem tenni, csak tétlenül, sírásban kitörve nézhettem odabentről, ahogy az a nő meggyalázza azt aki vagyok.
-Naa ugyanmár...csak nem szalasztassz el egy ilyen lehetőséget... vagy ha mégis, akkor én már itt sem vagyok. Biztos vannak még itt a más fiúkák is--nyúlt be a pólója alá.
-Veszed le róla a kezed te ribanc! -ordítottam el magam, de a nő fel sem vette, csak vigyorgott és élvezte tovább a helyzetet. -Masaki! Csinálj már valamit, állítsd már le ezt a nőt kérlek. -ordítoztam, de sajnos nem is reménykedtem benne, hogy a hangom eljuthat hozzá.

Tárgy: Re: TAKARODJ A KÖRZETEMBŐL SZOBA! Csüt. Szept. 17, 2009 6:54 am

~ Fuvallat a sötétben és méreg a szélben (II.) ~

Hiába hallgattam a kedvenc zenéim, valahogy nagyon nem akart összejönni az ellazulás. A fejemben techo bulit tartottak maximum hangerőn és az összes izmom megfeszült szerencsétlen bőröm alatt. Lassan azt vártam integessenek nekem. A gyomoridegemről inkább említést se teszek. Maradjunk annyiban, hogy pocsékul viselte a megpróbáltatásokat. Ráadásul nem hagyott nyugton az aggodalom, ezért transzba esve figyeltem, milyen ritmusban kapkodja a levegőt Shiori. Bátran kijelenthettem, jobban megviselt ez a helyzetet, mint ellenkező esetben. Ehhez képest eltörpültek azok az alkalmak, amikor én feküdtem talpig bekötözve. Inkább ki se tértem rá ő mit élhetett át akkor, de abban biztos voltam még jobban fogok magamra figyelni. Nem hiányzik, hogy belerokkanjon az öngyilkos akcióimba. Meg is született a döntés. Megyek konditerembe. Valahol úgyis le kell vezetnem a mérgemet. Szép lesz. Már a gondolattól is frászt kaptam. "Sok izomagyú puhapöccsel egy légtérben. Fasza! Áh, majd használom a golyóikat bokszzsákként." Intéztem el az undoromat gyorsan. Elvégre embereket püfölni a legkönnyebb, ha nem jutnék el a gépekig. A célom pedig így is, úgyis meglesz.
Elintézve a problémát váltottam pózt. Továbbra sem engedtem el Shiori kezét. Még a végén azt hinné itt hagytam. Inkább törökülésbe fészkelődtem és a szabad kezemmel támasztottam a fejem. Kezdtek vészesen kifogyni a tartalékaim, de amíg újra ki nem nyitja a szemeit ébren kellett lennem. Ez kissé hamarabb történt meg mint számítottam rá. Viszont az egy analfabétának is feltűnt volna, hogy valami nem stimmel. Gyanakodva mosolyodtam el. Erősen igyekeztem nem számon kérő hangnemben megejteni a kérdésem. Lehet csak paranoiás pillanat kapott el, semmi több. Ahogy elnéztem magam, bármit magam elé tudtam volna képzelni a fáradtságnak hála.
-Minden rendben?- majd nem kiestek a szemeim, annyira elkerekedtek a választól. Nem elég, hogy olyan néven szólított, amitől egy papucsférj is sírva fakad, de még úgy pattant fel az ágyról, mintha nem pár órája csapolták volna le a fél vérkészletét. Azt se tudtam mi történt. Teljesen lesokkoltam. Szerettem volna elmagyarázni mennyivel jobb lenne, ha még pihenne, de egy kani hangot nem tudtam kipréselni magamból. Egyszerűen nem értettem mi folyik itt, csak arra kaptam észbe, hogy szó szerint a földre tepertek. Kicsit sem alkalmas pillanat efféle elfoglaltságra, plusz Shiori nem éppen ilyen temperamentummal van megáldva. Végre rám tört a felvilágosodás, bár nem értettem, hogy bújt elő a hollow-énje. Más reális megoldást ugyanis nem találtam a kialakult igen súlyos problémára. Piszkosul bizonytalannak kell lennie odabent. Járattam rendesen az agytekervényeim mihez kezdjek. Támogatás kéne, eddig remekül eljutottam. De hogyan? Szavalásban sose jeleskedtem. Főként nem biztató, együttérző mondatok egymás mellé pakolásában. Közben le akartam magamról kaparni ezt a szexcentrikus nőszemélyt.
Nem bánthattam. Attól még Shiori volt és féltem még a csuklóját is megszorítani. Ha ideges vagyok nem tudom kontrollálni az erőkifejtésem. Az érintésétől pedig akkorát ugrottam, hogy kevésen múlt a nem éppen elegáns távozás az ablakon keresztül. Rühelltem a hollow-kat és attól, hogy ebben a testben próbálkozott be, még nagyobb hányingert váltott ki belőlem. A lehető leggyorsabban és fájdalommentesebben igyekeztem arrébb araszolni.
-Na jól van, te rusnya dög! Húzz vissza a sötét zárkádba és ku*va gyorsan engedd vissza az EREDETI Shiori-t!- hangsúlyoztam kellően agresszíven. - Te pedig térj már észhez! Erősebb vagy ennél a klónozott gyíknál! Szedd össze magad az isten bassza meg! Nekem te kellesz, nem ez az ócska utánzat!-ordítottam mint egy félőrült.
Nem is állt messze az igazságtól. Kezdett eluralkodni rajtam a mérgem és ez sosem jelent jót. Sem nekem, sem a környezetemnek. Próbáltam minden megmaradt józan eszemmel visszafogni a szabadulni készülő mészárlót. Nem süllyedhettem olyan mélyre, hogy megütöm azt a nőt, akit szeretek. Mégis borzalmasan nagy volt a kísértés. Látva azt az undorító vigyort, ahogy egyre csak közeledett felém...

Tárgy: Re: TAKARODJ A KÖRZETEMBŐL SZOBA! Pént. Szept. 18, 2009 8:02 am

~ Fuvallat a sötétben és méreg a szélben (II.) ~

-Naa, nem kell úgy felkapni a vizet édes. -kászálódott le Masakiról vonakodva. -Róla pedig nyugodtan mondj le, mert mostantól én vagyok a főnök. -nézegette a körmeit.
Én közben hallottam Masaki minden egyes szavát, és annyira engedelmeskedni akartam, de nem ment. Hiába próbáltam kitörni, ez a nő még mindig erősebb volt mint én. Akármennyire is koncentráltam, nem tudtam kilépni ebből a dimenzióból, hogy visszavegyem az engem megillető helyet. Pedig nagyon ajánlatos lett volna, végre újra száműznöm ezt a hárpiát, mert még mindig nem adta fel.
-Ha nem kellek, hát nem kellek... -gesztikulált drámaian- Azt hiszem megyek és keresek egy kevésbé impotens férfit...-mérte végig Masakit, majd megindult az ajtó felé.
-Hogy mit mondtál?!- vörösödtem el dühömben. Mert az egy dolog, hogy engem kritizál, de hogy őt is leszólja azt már határozottan nem hagyhattam szó nélkül. -Csak egyszer kerülj a szemem elé, azt nem fogod túlélni, te hollowliba. -kezdtem összeszedni a jelenleg rendelkezésemre álló lélekenergiámat, de még mindig nem szándékoztak foglalkozni velem. Ehelyett, fogta magát, kilibbent az ajtón, és a szerencsétlenségére épp a szobánk előtt elsétáló Shinji nyakába vetette magát.
-Szia szépfiú, nincs kedved megmutatni a szobádat?...-kezdte el simogatni az arcát, miközben még mindig rajta lógott, teszem hozzá egy szál ujjatlan pizsamafelsőben és egy rövidnadrágban.
-Shi..Shi...Shiori....ööö minden rendben? -kérdezte hatalmasra kerekedett szemekkel.
-Maaah miért kérdezi mindenki ezt?.... -húzogatta az ujját Shinji nyakán- Ahelyett hogy inkább azzal foglalkoznának, hogy ne várakoztassanak meg egy hölgyet...-maradt még mindig az arcán az a perverz mosoly. Nem tudom Shinji mennyire lehetett zavarban, de mintha a kezdeti megdöbbenésének helyét átvette volna a szokásos piramisvigyora.
-Na jó ebből most legyen elég! -ordítottam el magam szabadjára eresztve a nagy nehezen összekanalazott lélekenergiámat. - Most azonnal gyere ide te riherongy! -ordibáltam tőlem szokatlanul ingerülten.
-Mi ez a hangnem kiscsillagom, nem tetszik a helyzet? -vigyorgott a képembe hollowShiori. Én annyira bedühödtem , hogy reflexből felpofoztam. Megint kissé szédülve és fújtatva álltam előtte, különösen gyilkos tekintettel.
-Szóval így akarsz játszani... -komolyodott el az arckifejezése, majd indult volna neki, hogy viszonozza a kihívást, de én nem hagytam annyiban.
-Bakudou 99, Kin. -irányítottam rá az ujjamat, majd pár pillanaton belül már teljesen le volt kötözve és oltári idegesen a földön vergődött.
*Istenem Hacchi, de hálás vagyok neked ezekért a kidoukért...* -sóhajtottam egyet, majd a szitkozódó nő fölé léptem.
-Te álnok kis ribanc. -sziszegte
-Kuss! -szórtak még mindig villámot a szemeim. -Ha mégegyszer akár csak rá mersz nézni Masakira, vagy valaki másra az én testemben, esküszöm az írmagodat is kiírtom ebből a világból. -mondtam hidegen.- Legközelebb nem fogom engedni hogy elfelejtsd hogy ki az aki parancsol, és ki az aki engedelmeskedik....koszos hollowliba. -álltam fölötte, majd behunytam a szemem, és mély levegőket véve koncentrálni kezdtem.
Amit magamhoz tértem, a fejem iszonyúan hasogatni kezdett, a tagjaimban nem volt erő, és nem láttam tisztán. Csak annyit érzékeltem, hogy Masaki karjaiban fekszem már megint. Ahogy kicsit kitisztul a kép, körülnézve kicsit megdöbbenten láttam, a földön az igencsak viharvert arcát sirató Shinjit, és egy oltári dühös Masaki arcot.
-Masaki. -szólaltam meg nagy nehezen, de egyből meghallotta és felém fordította a tekintetét. -Mi történt itt? Valahol ott vesztettem el a fonalat, hogy az a nő Shinji nyakába vetett magát... Kérlek ne haragudj. -fúrtam bele az arcom a ruhájába, mert mozogni még nem igazán sikeredett.

Tárgy: Re: TAKARODJ A KÖRZETEMBŐL SZOBA! Pént. Szept. 18, 2009 9:02 pm

~ Fuvallat a sötétben és méreg a szélben (II.) ~

Eltorzult arccal próbáltam visszafogni a nem tetszésemet, bár vicsorognom így is sikerült. Nem tehettem róla. Megállás nélkül ordította szeretett harmadik énem, "védd magad"! Én pedig meg se kérdőjeleztem a mondandóját. A vadállat célja is ugyanaz mint nekem. Életben maradni és jelenleg közös cél lebegett előttünk, engem egy részben meghagyni. Na és hiába Shiori fetrengett rajtam, jelenleg elnyomta a veszélyes magánrosszarca és ugyebár a lidérc az lidérc! Mi pedig gyűlöljük őket! Igen, jelenleg többen is ott tolongtunk a földön. Kivételesen teljes egyetértésben, ami száz évente jó ha egyszer megesik. Tényleg kész főnyeremény, hogy ennyien vagyunk bezárva ide. Garantáltan senki sem nézne őrültnek, kivéve a világ kilencvenkilenc egész kilenc százalékát. Bár már említettem a többieknek, ha dilidokit akarnak eltenni láb alól, dobjanak rám egy sms-t. Már a belépőm se lenne egyszerű. Elrepülnék a fehér köpenye mellett betontakarító seprűként. Tökéletes jelzést adva, hogy hollow-Mas dobott egy 'sziát'. Aztán morognék magamra és rágcsálnám a karomat, amire néha-néha érkezne egy könnyed és fokozottan agresszív válasz. Tutira bekerülnék valami évezred legpszichopatább kortörténeteként egy orvosi lexikonba. Kurvára híres lennék!
Elmélkedés közben hirtelen eljött a pillanat, hogy megkönnyebbülhettem. Feltüzelt ribanc Shiori lekászálódott rólam. Sose voltam még ilyen hálás érte. Még a szexuális teljesítőképességem megkérdőjelezésén sem kaptam agybajt. Igaz, megrándult a hallottak alapján szemöldököm, de jelenleg kicsit sem hiányzott a vérben forgó szemes üvöltözés. Vettem egy, még egy, még sok tüdőfeszítő mennyiségű levegőt. A várt lehiggadás befuccsolt, főleg a rádöbbenés után, hogy piszkosul egyedül hagytak a helységben. Hirtelen vészesen bepánikoltam. Az a pár másodperces kiesés, amikor feldolgozod a látottakat és ezernyi kérdés cikázik a fejedben, ami szép lassan keveredik mérgező mennyiségű aggódással. Túlesve az első fázison dühös lettem. Jöhetett az önvádolás és fajszidás mesteri fokon. Ennek eredményeként ököllel belevágtam a parkettába. Végül eljutottam kerek két perces fejbeli mustra után a cselekvéshez. Sose látott gyorsasággal pattantam fel és vágódtam ki az ajtón. Volt néhány feladatom, amit éhbéres önkéntesként vállaltam be. Többek között lefékezni a némbert, észhez téríteni Shiori-t és pihentetni a szobában. Ha kell kamionvontató lánccal kötözöm az ágyra. Rendbe kellett jönnie! Attól, hogy a lidércereje elnyomta a sebeit még ugyanúgy megvannak. Előbb-utóbb össze fog esni, ezt pedig semmi esetre sem várhattam meg. Addigra túl gyenge lesz. Nem veszíthettem el!
Elszántan kilépve az ajtón jöhetett az újabb meglepetés. A őrülten szeretett nő ott csüngött egyiptomszökevény nyakán és az a szokásos vigyor ücsörgött rajta. Gúnyos volt. Én így láttam és ez olyan féltékenységi rohamot idézett elő, amit eddig sosem produkáltam. Ki se látva a méregtől félrelöktem a bekattant nőszemélyt és minden erőmmel állkapcson vágtam bilifej rémült képét. Nem vártam meg a földet érését. Mellé kerültem és a nyakánál fogva nekivágtam a falnak.
-Mi a faszt képzelsz, töketlen fogreklám?! - térdeltem meglehetősen érzékeny pontra. Azért arra ügyeltem ne tudjon megnyikkanni a torkát szorongató kezemtől.
Csodálatosan kifordultam önmagamból. A mészárlás lehetőségét látva pedig a két díszmadár is becsatlakozott. Hófehérke azon mesterkedett, hogy rászedjen a maszkom lehívására és egy cero elsütésére. Míg az alvó oroszlán karmokat próbálgatott Shinji bőrébe mélyeszteni. A legrosszabb mégis az volt, hogy erősen hajlottam a hatalomátengedésre. Bár jobb lenne nem megtudni mi sül ki egy vadállat és lidérc keverékéből. A teljes káosz kialakulásától valami veszekedésre emlékeztető motyogás mentett meg. Csettintésre észhez tértem a hangtól. Ez volt az egyetlen fülemen beérkező nesz, amely el tudta érni, hogy nyugodtabb pályára térjen az idegrendszerem. Rögtön eresztettem is elfelé a berezelt kockafogsort. Nem teljesen tudtam mi is történt az elmúlt néhány percben. Hátrébb botorkálva tapogattam körbe magam. Nem éreztem a testemen változást. Mégis túlságosan ijedten nézett fel rám a mindig laza vaizard társam. Szokatlan, de főként rémisztő. Kérdezni akartam viszont újabb szavakat hallva magam mögött felejtkeztem el a saját bajomról. Odasietve a forráshoz agyaltam rajta mit tehetnék, de csak el kellett kapnom az összeesni készülő Shiori-t. Rettenetesen boldog voltam. Ő volt az.
Megráztam a fejem. Semmit sem tett. Kettőnk közül én viselkedtem őrült hollow módjára. Vetettem egy kósza pillantást a földön ücsörgő idiótára. Tudtam, hogy ezért még bocsánattal jövök és az még kevés is lesz. Még a bizalmát is vissza kellene szereznem. Egy fájdalmas sóhajt követően felemeltem Shiori-t. Hátat fordítottam az újabb problémának és bementem az ajtón. Egyenesen az ágyhoz szedtem a lábaimat. Elérve az összes óvatosságomat begyűjtve tettem vízszintesbe a sérültemet.
-Újabb akciónak nem örülnék...-jelentettem ki ridegen, miközben leellenőriztem a kötéseket és sebeket. Nem akartam bunkó lenni, de annyi dolog kavargott a fejemben, hogy képtelen voltam boldogságot vagy bármit érezni. Még mindig feszült voltam és az előbbi akciómnak hála forgolódott a belső világom. Ennél szarabbul nem is alakulhattak volna a dolgok.

Tárgy: Re: TAKARODJ A KÖRZETEMBŐL SZOBA! Szomb. Szept. 19, 2009 3:33 am

~ Fuvallat a sötétben és méreg a szélben (II.) ~

Szinte totálisan kiütve, félkómás állapotban hagytam hogy ismét visszacipeljenek az ágyba. Elnézést akartam kérni Shinjitől, de úgy döntöttem, más lehetőségem nem lévén, hogy ezt elnapolom addig amíg rendesen lábra tudok állni. Akármennyire is egészségesnek látszottam kívülről, mivel a vágott sebeimet Hacchi begyógyította, és csak néhány helyen voltam befáslizva ahol megrándítottam valamimet, belül viszont még sok időbe fog telni mire regenerálódik a szervezetem.
-Újabb akciónak nem örülnék...-jelentette ki Masaki hidegen, miután lepakolt. Ahogy ránéztem az arcára szörnyen rosszul éreztem magam. Miattam ilyen feszült, ingerült és összezavarodott. Nekem is annyi gondolat kavargott a fejemben, amiben órákig ecseteltem volna hogy mekkora hülye vagyok és hogy mennyire sajnálok mindent, de egyszerűen a fizikai megformálásig nem jutottam el. Annak a nőnek ez a rövid kis ámokfutása is annyira kivett belőlem minden erőt, hogy mielőtt egy 'rendben'-t kinyöghettem volna az előbbi kijelentésre megint elaludtam.
Hatalmas megkönnyebbülésemre most nem abban a sivár belső világban találtam magam, hanem simán csak aludtam. Nem tudom mennyi időt tölthettem el így, de aztán álmodni kezdtem.
Éjszaka volt, és én kint álltam egy tisztáson. Körülöttem fák, felettem pedig egy csodaszép csillagos égbolt, és egy épphogy csak látható vékonyságú holdsarló. Kicsit féltem, mert teljesen egyedül voltam körülvéve az éjszaka neszeivel. Teljesen elveszettnek éreztem magam, és szerencsétlennek. A fejemben továbbra is a nem sokkal ezelőtti harcom járt, ahol csúnyán kudarcot vallottam, és oda lett a becsületem.
-Nem is csodálom hogy az a nő felszínre tudott törni, hiszen azt sem tudom ki vagyok. Egész eddig arra neveltek Soul Societyben hogy harcoljak,és ha kell a saját életem árán is, de állítsam meg az ellenséget. És én mit tettem most? Gyáván mentettem a saját irhámat, és futni hagytam azt a lányt Aizenhez, hogy jelentést tegyen arról, hogy mi még mindig erősödünk, és tökélyre fejlesztjük a 'tőle kapott ajándékot'.... -álltam ott az erdő közepén magambaroskadva.
-Azt viszont elfelejted, hogy neki egy hadseregnyi arrancarja van, akik elvégezhetik ezt a feladatot, belőled viszont csak egy van. És saját szemeddel láthattad, hogy mennyire fontos vagy... -hallottam meg egy ismerős hangot, és kezdtem körbe körbe forgolászni, hogy megkeressem a hang forrását, de nem láttam semmit, mert most mintha sötétebb lett volna mint az előbb. Hirtelen fel is néztem az égre, és ekkor megláttam, az onnan épp előttem landoló Shugotenshit, aki mögött ismét feltűnt a még mindig ugyanott álló, de valamivel vastagabb holdsarló.
-Shuu -borultam a nyakába megkönnyebülésemben.
-Nem akartam a frászt hozni rád, de máshogy nem tudtalak elérni, mert annyira mélyen alszol. -szabadkozott.- -Ja és a helyszínért is elnézést kérek, de ez mindjárt sokkal jobb lesz. -mosolyodott el. Én nem tudom hogy értette, de most valahogy nem is foglalkoztam vele.
-Semmi gond, örülök hogy látlak. Azt hittem neked is bajod esett. -törölgettem meg a szemeim, majd leültünk egy farönkre és néztük a holdat.
-Nahát, mostmár majdnem úgy néz ki mint a Kuroi Gengetsud. -mosolyodtam el kicsit. -De sajnos nem volt elég az arrancar ellen. -komorodtam el megint.
-Nem marcangolhatod magad egy ilyen lépés miatt. Semmi sem kötelez arra, hogy arrancarokat irts Seireiteinek. Tudom-tudom nehéz elfelejteni az ott eltöltött időket...én is gyakran gondolok rájuk, de mérlegelned kell, hogy most már teljesen más célokért élsz, és harcolsz. Senki sem tehet róla hogy ez így alakult...
-Igazad van...már csak azért is vissza kell nyernem a magamba vetett hitem, mert soha többé nem szabad előfordulnia annak hogy ennyire legyengülök, és lehetőséget adok annak a nőnek a kezébe, hogy önhatalmúlag átértékelje a helyzetünket... Nagyon remélem, hogy nem mostanában látom viszont. -sóhajtottam egy nagyot, majd megint felnéztem az égre. Meglepődésemre, mostmár egy teliholddal találtam szemben magam. Nem értettem, hogy mi történik,mert egyszer csak izzani kezdett a hold, és a kibocsátott fénye nyomán az éjszaka kezdett elpárologni, és a helyét fokozatosan egy napos tisztás vette át. Én elképedve gyönyörködtem ebben az átváltozásban, amin Shuu csak jót mosolygott.
-Én megmondtam. Na látod hogy így már mindjárt más. -nyújtózott egyet a fényben fürdőzve.- -Sokkal szebb a lelked mikor napfényben ragyog, mint mikor a sötétségben elmerülve tanácstalan keresi a kiutat.
-Kétségtelen. -mosolyodtam el én is végül a kardszellememet nézve. Mostmár tényleg úgy éreztem, hogy megint egyenesben vagyok, és elhatároztam, hogy nem tévesztem szem elől a célt.
-Egyelőre az a legfontosabb, hogy kipihend magad, szóval hagylak tovább aludni. -hajolt oda hozzám,egy estipuszit adva a homlokomra, majd eltűnt. Nálam lassanként homályosulni kezdett a kép, majd visszazuhantam a gyógyító mély álomba.
Nem tudom mennyit aludhattam, de megérzéseim szerint csak néhány óra telt el, mikor ismét magamhoz tértem. Aludtam volna tovább is de a szervezetem energiáért jelzett. Nem volt túl nagy étvágyam, de tudtam, hogy mindenképp ennem kell valamit amiben jó sok vas van, hogy mielőbb újra rendes mennyiségű vérem legyen, és ne kóvályogjon annyira a fejem.
-Masaki? -ültem fel lassan, miközben a szememet dörzsölgettem, hogy körbe tudjak nézni, hogy idebent van-e egyáltalán. Nem is tévedtem, hiszen pillanatokon belül a gyomrom is jelezte, hogy szeretne bepótolni néhány kimaradt étkezést. Én pedig már most azon kezdtem el gondolkodni, hogy mit bírnék ímmel-ámmal de leküzdeni.

Tárgy: Re: TAKARODJ A KÖRZETEMBŐL SZOBA! Szomb. Szept. 19, 2009 5:38 am

~ Fuvallat a sötétben és méreg a szélben (II.) ~

A bekövetkező nyugalom, csend és sötét hármasa sem akart használni. Már legalább fél órája ültem az ágyon azzal a tervvel, hogy lefekszem Shiori mellé és lazítok. Persze alvásra nem is gondoltam. Hosszabb ideig kínzásnak bizonyult csukva tartani a szemeimet. Az eltelt idő mennyiségét tekintve a vízszintesbe kerülés is meghiúsult. Ehelyett csak meredten bámultam magam elé, lelógó lábammal dobolva a hideg padlón. Kezdtem borzasztóan mérges lenni magamra. Önző szemétládaként forgolódtam a viselkedésemen, amikor valakinek sokkal nagyobb szüksége volt rám, mint valaha. A tény, hogy cserben hagytam pedig piszkosul mardosott. Ki tudja! Lehet azért következett be az előbbi jelenet is, mert nem támogattam eléggé. Jobban kéne rá figyelnem. Mindig is tudtam, túl törékeny hozzám Shiori. Még ha teljesen higgadt, kiegyensúlyozott vagyok, akkor is könnyedén összeroppantom a kedvét egyetlen gesztusommal. Teljesen különbözünk. Ő olyan ember, akiért mindenki naphosszat imádkozik. Nagylelkű, kedves, tele van energiával és az összes erejét a szeretteire fordítja.
"Hogy tudnálak boldoggá tenni?" Simítottam végig az arcát. Úgy tűnt nagyon mélyen alszik, mert szinte nem is reagált a mozdulatra. Kicsit feljebb húztam a takarót, aztán nekiindultam, hogy elintézzem a beszélgetést Shinji-vel. Legalább kicsit nem fogok gondolkozni és talán ezalatt a sérült sem ébred fel. A biztonság kedvéért nyitva hagytam magam mögött az ajtót. Még visszanéztem az ágyra, de mivel semmi szokatlant nem észleltem átszeltem a folyosót. Eleinte egész gyorsan és biztos léptekkel haladtam. A lendület azonban apránként elfogyott. Már szinte lassított felvételben kopogtam be a célszemély ajtaján. A beinvitálással rendesen megvárakoztattak. Nem bántam. Érthető mondatokat kellett még fogalmaznom. Betelepedni egyenesen nem is szándékoztam, úgyhogy a falnál akartam megtámaszkodni és szünet nélkül elhadarni a mondókám. Idáig tökéletesen eljutottam. Viszont valami nem tetszett. Túlságosan együttérző volt az arckifejezése. A rövid válaszból egyértelműen ki is derült, nagyon kiadtam az érzéseim. Tényleg nem használtam a szokásos tapló megjegyzéseim és gúny sem csengett a hangomból, de valóban ennyire egyértelmű volt? Úgy festett. Az esetleges kérdést megelőzve távoztam vészesen sietve. Azzal magyaráztam magamnak ezt a kirohanást, hogy így is sokáig hagytam magára Shiori-t. Hihető fedőtörténet...
Beérve a jól ismert helységbe egyenesen a fürdőszobába menekültem. Hirtelen felindulásból bevetődtem a zuhany alá. Jól esett a hideg víz és az eltöltött magányos percek is. Csak folyatni a vizet, élvezni a nagy cseppek záporát, semmi mással nem foglalkozni. Ezt gyorsan be is szüntettem. Vissza akartam és kellett is mennem a szobánkba. Kiérve felkapcsoltam az alvótól távolabbi lámpát az éjjeli szekrényen. Nem ártott már némi fény. Hunyorogva szokattam a szemeimet, aztán megtöröltem a hajam és kerestem váltóruhát. Ha rohanni kell bárhová is nem lófrálhattam boxerban. Alig rángattam fel egy pólót motoszkálásra, majd a nevem szólítására lettem figyelmes. Úgy ugrottam az ágyhoz, mint egy hűséges szolga.
-Itt vagyok!-dörmögtem halkan, megfogva és gyengéden megszorítva a kezét.-Várj!- segítettem felülni és helyeztem egy percekig püfölt párnát a háta mögé. Röviddel később a feszült kényszercselekvésnek is vége lett. A gyomorkorduláson önkéntelenül is elmosolyodtam. Másrészt rém hálás voltam, hogy máris éhes. Még ha csak a szervezete is követelőzik. Gondolkozás nélkül nyomtam is egy csókot az arcára. Jó volt látni a zavart reakcióját, ami mindig jellemző volt rá. Ettől kicsit én is jobban éreztem magam. Határozottan megkönnyebbültem, hogy hanyagoltam a melankóliát. Tényleg csak vele akartam foglalkozni.
-Szomjas esetleg nem vagy?- vakartam a fejem elmélyülten. Szakácsnak is utolsó szabotázs voltam, de bőszen agyaltam hasonló esetekben én mivel küzdöttem meg szívesebben. Közben azért befejeztem az öltözést menetre készen. Minél hamarabb ki akartam szolgálni. - Valami ötlet? Jó lenne olyasmit felhozni, amitől nem borul ki aaa...-mutogattam a hasára. Rajtam kívül nem sok sebhelygyűjtő tudja jobban, ilyenkor kínosan kell ügyelni a szavakra. Bármilyen egyszerű mondattól felfordulhat a gyomor. Utána pedig hiába erőlködik a tested. Nem fog egy falat se lemenni a torkodon.

Tárgy: Re: TAKARODJ A KÖRZETEMBŐL SZOBA! Szomb. Szept. 19, 2009 7:35 am

~ Fuvallat a sötétben és méreg a szélben (II.) ~

Mire összeszedtem magam, már Masaki is ott volt mellettem. Nem mehetett nagyon messze, hiszen épphogycsak megébredtem, máris ugrásra készen lesi minden szavam. Legalább a gyomorkorgásommal sikerült egy kis mosolyt csalnom az arcára, mégha ebbe megintcsak én pirultam bele. De még ezt sem bántam, mert cserébe kaptam egy puszit. Lehet abban valami, hogy a szeretet gyógyító erejű, mert ez az egy kis csókocska többet használt, mint Hacchi gyógyszerei. Kedvesen visszamosolyogva néztem rá, és élveztem közben a kezem simogatást.
-Azt hiszem most csak egy kicsit éhes vagyok. De ezt te is hallottad az előbb. -pirultam el egy kicsit, mert nem voltam hozzászokva hogy így kiszolgálnak. Mindig is a magam ura voltam, és még ha valamennyire meg is voltam sérülve, saját magamnak kellett gondoskodnom az ellátásomról. Most pedig itt van valaki aki csak azzal foglalkozik, hogy minden óhajomat lesi, hogy nekem a pihenésen kívül semmit se kelljen csinálnom. Annyira jólesett ez a törődés, de mégis kicsit lelkiismeretfurdalásom volt amiatt, hogy lekötöm minden idejét.
- Valami ötlet? Jó lenne olyasmit felhozni, amitől nem borul ki aaa...-kaptam fel a fejem hirtelen a merengésemből arra, hogy elég erőteljesen a hasam felé gesztikulál. Látszik, hogy tényleg nem kezdő ebben a lábadozósdiban, mert nagyon jól tudja, hogy épp azzal küzdök, hogy mit bírnék megenni. De azonban nálam még egy másik hatalmas probléma is bejött a képbe az én igényeim mellett. Mégpedig Masaki főzőtudománya. Figyelembe kellett vennem azt is, hogy az egy dolog hogy bármit megszerezne nekem amit megkívánok, de nem akartam egy sor idegsokkal gazdagítani a napját mire elkészíti. Ezért valami olyat kellett kitalálnom, ami könnyen elkészíthető, de mégis úgy tűnik, mintha tényleg azt akarnám enni.
-Hm.. azt hiszem egy kis tejberizs most jólesne.... -adtam elő a kérésemet továbbra is elpirulva, és a takarón pihenő kezeinket figyelve. Aztán felemelve a fejem, semmi szemrehányást sem láttam Masaki szemében, sőt inkább csak az elmerengést azon, hogy hogyan varázsolja ezt össze nekem. Annyira belemerült a gondolkodásba, hogy egy 'ne aggódj, máris meglesz' és egy homlokpuszi után már el is tűnt. Én pedig egyedül maradtam a szobában. Nagyot sóhajtva dőltem vissza a párnára.
-Máris jobban nézel ki. -ücsörgött az ágyam szélén a most teljesen emberi formájában díszelgő Shugotenshi. -Jöttelek szóval tartani, nehogy unatkozz.-vigyorodott el, de aztán folytatta. -Tudod, egyre jobban kezdem beismerni hogy igazad volt abban, hogy az emberek változnak. Egyre több pozitív csalódás ér Masakival kapcsolatban, mióta együtt van veled. De ez az állítás nem csak odafelé igaz ugye tudod. -paskolta meg gyengéden a takarómat- Te is sokat változtál, és megint kezdesz olyan lenni mint régen-mondta, amire én csak mosolygással feleltem, mert én is ezt éreztem. De az hogy ez kívülről is látszik, csak mégjobban felvidított.
Shugotenshivel beszélgetve hamar elrepült az idő, így nem is tudom Masaki mennyi ideig volt odalent. De abból ítélve, hogy nem hallottam se robbanást, se tűzoltószirénát, azt hiszem boldogul a helyzettel.

Tárgy: Re: TAKARODJ A KÖRZETEMBŐL SZOBA! Szomb. Szept. 19, 2009 11:07 pm

~ Fuvallat a sötétben és méreg a szélben (II.) ~

Heves fejtörés közben visszatelepedtem a földre. Bármennyire is hozzá vagyok szokva az éjszakázásokhoz, jól esett pihentetni a lábaimat. Szegények már nagyon tiltakoztak a súlyom ellen és így rápihenhettem a konyhai randalírozásra. Valószínűleg sok idegszálamba fog kerülni, de cseppet sem bántam. Ha így gondoskodni tudtam Shiori-ról, akkor ha hajnalig kell is szakácskönyveket olvasnom összehozom a vacsoráját. Maximum felébresztem a lakótársakat vagy kifosztok egy éttermet. Mondjuk az éjjel-nappali látogatása szinte biztos lesz. A hűtő általában kong az ürességtől, már ha még egyben van. Mangaból pedig nem készíthettem főfogást. Inkább nem is törtem tovább a fejem. Helyette figyeltem Shiori-t, várva a kívánságra. Ráértem pánikba esni azután, hogy megvan a menü. Rövidesen érkezett is, bár eleinte le se esett miről beszélt.
A homlokomat vakarva azonosítottam be. Hirtelen azt se tudtam az idegességtől, hogy az meg micsoda lenne. Aztán szép lassan eljutottam odáig, hogy tej meg rizs. Fantasztikusan haladtam! Már csak egy szakácskönyvre volt szükségem, na meg egy hatalmas adag mázlira. Nem igazán szerettem volna hetvenszer elszúrni és egy nap múlva előkerülni. Döntöttem is gyorsan. Minél előbb nekiesek annál jobb! Sietősen elköszöntem és letrappoltam a konyhába. Előre sejtettem előbb a rendért kell majd megküzdenem, ami teljes mértékig helyt álló volt. Akkora szemétdomb alkotott panelházsort odabent, hogy kevés híján elájultam. Szegény gyomrom rosszul viselte ezt a felfordulást. Letörölve a pánikra utaló izzadtságcseppeket vetetettem be magam a piszkok birodalmába és varázsoltam csillogó króm felületeket a mosogatóra. Miután mindenhonnan eltűntek a baktérium tenyészeteket fújtatva rángattam le a gumikesztyűt. Főzőtudomány segítő könyvet kellett találnom. Ismerve a raktár lakóinak szokásait nem is húztam az időt a konyhai polcok átnézésével. Helyette a nappaliba loholtam és a milliónyi kartondobozban kezdtem kutakodni. Nem volt szerencsém. Sehol se találtam. Nem akartam tovább húzni az időt, ezért fel-alá mászkálva törtem a fejem megoldáson. Már kezdett dagadni az ér, amikor felbukva a törésbiztos asztalon vágott fejbe egy laptop. Leemelve a szerkentyűt csillantak fel a szemeim. Megtalálva a net csatlakozást pedig fülig érő vigyorral vesztem el a masina monitorjának fürkészésében. Kisebb döccenők után sikerült jelszót is találnom és máris szörfözhettem a világhálón. Egyedül attól téptem meg az időközben absztrakt formában megszáradt hajamat, hogy hetven recept százféle módon magyarázta az elkészítését. Nekem valahogy nem tűnt ennyire változatosnak az a fehér trutyi. Végül elővettem egy kiszámolót és ráböktem egy receptre. Megjegyeztem a hozzávalókat, aztán szétnéztem mi lehet hozzá. Rizs töménytelen mennyiségben volt, de a tejet nem használhattam el. Ha reggel felkelnek és nincs mivel hígítani a kávét, tömegverekedés lesz.
Inkább felvettem Mashiro illatosított jegyzettömbjét és szorgalmasan rávéstem a három szavas cuccot, illetve gyakorlatilag az összes hozzávalót. Kivéve a mazsolát. Ki nem állhattam azt a szottyadt gyümölcsöt és reméltem nem lesz tragédia ha kihagyom. Helyette eperöntetet terveztem. Igaz, nem magamnak kotyvasztottam, de csak nem haragudnak meg az önző cseréimért.
Elviharozva a boltba válogattam össze mindent és shunpo-ztam vissza lélekszakadásig. Szét pakolva mindent gurítottam le fintorogva egy energiaitalt. Lusta voltam kávét lefőzni és hátha segít valamicskét ez a hírhedt műízű cucc. Felkötöttem egy kötényt, nehogy bármi is rákerüljön a ruhámra. Igen, tisztaságmánia, megint. Utána kiborítottam a rizst és gondolkoztam minek szokták átturkálni. Aztán feladtam, bár néhány orrom elé került hibás szemet kidobtam. Csörömpölések közepette lábast is találtam. Nem tudtam mennyi az a 2dl víz, úgyhogy egy tetszetős poharat használtam fel. Miközben kavargattam az összeborogatott cuccot csuklóhalálig, mert azt írta a nagyokos addig kell, amíg nincs víz gondolkoztam honnan fogom észrevenni.
-Fejbe baszhatok vele valakit, annyira egyben lesz, vagy mi a rákból jövök rá?- bökdöstem ingerülten a papírlapot, amire kiírtam. Mivel nem sok minden történt egyre jobban kezdtem unni a kavargatást. A kézváltás se segített, aztán megvilágosodtam,nem gyújtottam be a tűzhelyet. Kisebb káromkodás elhintését megejtve csiholtam tüzet és kezdtem elölről az egészet. Frenetikusan haldokoltam mire hozzávághattam a tejet. Aztán meg jókat fintorogtam a kóstolgatással. Fogalmam sem volt, mikor lesz puhának titulált. Szóval szorgalmasan tömködtem magamba, amíg rá nem böktem, hogy jó. Utána belelöktem a citromhéjat, de ki kellett horgásznom. Nem egybe kellett belelökni. Ettől meglehetősen intenzív tempóban rángatózott a szemöldököm. A forró kaja meg is égette a kezem. Néha jó lenne használni az eszem. Újabb problémát elhárítva láttam neki konyharuhát keresni. Sikertelen próba volt, úgyhogy a kötényt áldoztam fel. Sietni kellett vagy füstölni fog a kaja. Szerencsétlenkedések árán átharcoltam az asztalra.
Megnézve a végeredményt hagytam magára. Keresni kellett tányért. Na meg azt javasolta az okostojás pihentetni kell.
Átpakolásra készen forgolódtam még pár sort, de határozottan égett valami. Szagot követve lyukadtam ki az edénynél. Gondolkozva méregettem, amikor lesett. Valószínűleg az anyag adta meg magát a hő hatására. Arrébb rángattam a fémet és nyakon öntöttem egy adag vízzel a kötény maradékát. Lett rajta egy barátságos lyuk, de legalább a tűzjelző nem indult be. Sóhajtozás után kidobtam a kukába és átmenve a nappaliba kapcsoltam ki a technikai remekművet. Dolgom végeztével kiterültem a kanapén, aztán visszatévedtem a konyhába és kitettem az ablakba a talán kész tejberizst. Így biztosan gyorsabban hűlt, csak nem ártott felette őrködni nehogy jéghideggé fagyjon. Kellő hőmérsékletet érve szenvedtem át egy jó adagot a tányérra. Itt volt az ideje, hogy megkóstoljam. Nagyot nyeltem a falatot látva, de muszáj volt tesztelni. Nem épp egy szakács remekművét sikerült összehozni, de talán az eperrel agyonlocsolva ehetőbb lesz. Nem is spóroltam vele. Siethettem is felfelé, hogy tudjon enni Shiori.
-Még büfé szinten se vagyok...azért remélem meg lehet enni.- nyitottam be máris szorgalmasan magyarázva. Aztán felnéztem kínosan elmosolyodva. Kissé váratlan látvány fogadott. Egy férfi volt odabent, meglehetősen közel Shiori-hoz. Lefagyva mértem végig és éreztem, hogy pillanatok alatt egyre féltékenyebb és dühösebb leszek. Nem tudtam kicsoda, de természetemnél fogva rögtön a legrosszabbra gondoltam. Rontottam is volna neki. Előtte azért biztos, ami biztos, lepakoltam szerencsétlen kaját.

Tárgy: Re: TAKARODJ A KÖRZETEMBŐL SZOBA! Vas. Szept. 20, 2009 12:53 am

~ Fuvallat a sötétben és méreg a szélben (II.) ~

Akármennyire is kellemesen eltöltöttük az időt Shugotenshivel, azért teljesen mégsem hagyott nyugodni, hogy Masaki hogy boldogul odalent.
-Lemegyek megnézem mit csinál. -hajtottam fel magamról a takarót. De még mielőtt letehettem volna a lában a földre, máris protestálóan karbatett kezekkel találtam szemben magam.
-Hogyisne! Ha fel akarsz kelni akkor először rajtam kell átverekedned magad. -ácsorgott előttem ellentmondást nem tűrő tekintettel kedvenc kardszellemem. Így ahogy az ágyon ültem, és alsó perspektívából láttam fel az arcára,hát nem mondom, hamar elvetettem az ötletet, hogy önkéntes mászkálásba kezdjek...
-De, de... -vetettem be a kérlelő tekintetet, mivel semmi értelmes és meggyőző érvem nem volt arra, hogy miért is kellene odébbállnia. Azonban most is, mint eddig szinte bármikor, kedvenc "bátyám" hajthatatlan volt. Jobbnak láttam letörten meghúzni magam és visszabújni a takaró alá.
-Addig nem kelsz fel innen, amíg rendesen nem tudsz lábraállni. Semmi vita. -sóhajtott egy nagyot, majd visszaült az ágy szélére.- Na jólvan, úgy megfelel ha én lemegyek és megnézem neked? -ajánlotta fel a kompromisszumot mint ahogy a durcás kisgyereknek szokás.
-Rendben, de lehetőleg ne vegyen észre, mert nem akarom hogy a frászt hozd rá... -bámultam fel az eddig masszívan vizslatott takaróról még mindig kissé durcásan.
-Vettem főnök. -gúnyolódott egy kicsit, hogy kiengeszteljen. -De aztán addig nincs mászkálás különben nem állok jót magamért. -ígértette meg velem, majd felszívódott. Nem maradt sokáig, de én alig bírtam kivárni, mert már szörnyen kíváncsi voltam arra, hogy egyben van-e még szegény kényszerszakácsom. Csak most jöttem rá igazán, hogy én mennyire nem tudok egyhelyben maradni. Kivéve ha olvasok.... Jött is a megváltóötlet, hogy összehalásszak magamnak valami könyvet, de mivel meg lett tiltva hogy felkeljek, és kézközelben egy művet sem láttam, erről az időtöltésről azt hiszem hamarjában le is mondhatok. Azonban volt még egy utolsó lehetőségem, amihez bevallom nem nagyon fűzött érdeklődési kör eddig, de a szent cél érdekében, hogy ne öljön meg az unalom, kénytelen leszek az "estiolvasmányokhoz" folyamodni. Az mondjuk úgyis érdekelt kicsit, hogy mit esznek ezen a többiek annyira, de eddig sosem tudtam rávenni magam hogy időt szánjak rá. Most viszont itt a vissza nem térő alkalom.
-Hova is szokta mindig elpakolni?.... -kezdtem el kutatni a párnák alatt és az éjjeliszekrény mögött, ahol végül meg is találtam az idő folyamán egyre gyarapodó kis kupacot.- Úgy látom bővült a gyűjtemény mióta utoljára láttam... -jegyeztem meg, majd találomra kiválasztottam egy szolídabb borítóval megáldott darabot.
Alighogy belelapoztam, és túljutottam a bevezetésen, máris érdeklődő hangot ütötték meg a fülemet.
-Mit olvasol? -nézegette volna érdeklődve a borítót, de én még idejében elrántottam az orra elől. -Ez az amire gondolok?... -csodálkozott el.
-Nem, nem semmi különös... -köhécseltem zavaromban elpirulva, és igyekeztem mihamarabb témát váltani. -ÖÖ minden rendben odalent? -kérdeztem
-Nem is hinné az ember, hogy ennyire elszántan lehet próbálkozni egy egyszerű tejberizs elkészítésén. -vigyorgott.- De megnyugodhatsz, nincs semmi probléma, és azt hiszem mindjárt jön is fel vele.
-Akkor jó... -esett le egy hatalmas kő a szívemről, aztán rájöttem, hogy egy pillanatra lankadt a figyelmem a manga dugdosásban, amit Shuu egyből ki is használt, és kikapta a kezemből.
-Héé, adod azt vissza! -nyúltam utána, de sehogy sem tudtam kiszedni a kezéből.
-Nocsak,nocsak... -lapozgatta érdeklődve
-Ha annyira tudni akarod, ez nem az enyém, és még csak most kezdtem beleolvasni... -vágtam be megint a durcát, mikor Masaki belépett az ajtón.
Rendesen le is sokkolt, amit nem is csodálok, hiszen érdekes látvány lehettünk mi ketten, ahogy vörös fejjel hadakozva próbálom visszaszerezni a vigyorgó Shuutól Masaki mangáját. Szerencséje a belépője kicsit kizökkentette a harci helyzetet, ezért most én támadtam lesből, és rántottam ki a mangát a kardszellem kezéből.
-Ezt visszaveszem. -öltöttem ki a nyelvem, amire csak egy kiskutyás buksisimi volt a válasz a fiú részéről.
Azonban mire eljutottam volna addig, hogy megkönnyebbüljek, újabb problémával találtam szemben magam. Masaki reakciójából, ahogy lepakolta a kezéből a kaját, és a tekintetéből arra következtettem, hogy ő itt nagyon félreértett valamit.
-Ki a büdös faszom vagy te? Ja és villámgyorsan veszed le a rühes kezed az asszonyról vagy a golyóidnál fogva lógatlak ki azon a kibaszott ablakon!-kezdett ordítozni.
*Te jó ég, hiszen ő még nem is találkozott Shuuval...*
-Masaki! Várj egy kicsit, ez nem az amire gondolsz. -pánikoltam be, de jól tudtam, hogy mostmár hiába mondok neki bármit is, úgysem hallja. Csak reménykedni mertem, benne, hogy miahamarabb sikerül tisztázni ezt a helyzetet, mert ennek komolyan nem lesz jó vége.
-Shuu, csinálj már valamit.... -fordultam oda hozzá kétségbeesve.
-Könnyű azt mondani... nem azért de most komolyan úgy néz ki mint egy őrült. -húzta össze magát. Én ezért a kijelentésért jól hátbakönyököltem. De ekkor eszembe jutott a mentőötlet.
-Vedd fel a másik alakodat, gyorsan, ha nem akarsz hónapokon túl gyógyuló sérüléseket szerezni. -nógattam, aztán végre megcsinálta amit mondtam.
Talán így már kicsit egyértelműbbé válik a helyzet

Tárgy: Re: TAKARODJ A KÖRZETEMBŐL SZOBA! Vas. Szept. 20, 2009 10:50 pm

~ Fuvallat a sötétben és méreg a szélben (II.) ~

A konyhai lézengésem alatt végig visszafogtam magam. Senkinek sem használt volna, ha a kiabálásomtól zengen az egész raktár, ráadásul siettem. Minél hamarabb meg akartam etetni Shiori-t. Erre felérek és mi fogad? Egy ismeretlen férfit csapkod újsággal. Nekem rögtön az jött le, védekezik az első keze ügyébe eső tárggyal, jobban megnézve őket azonban túlságosan baráti volt a viszony. Úgy festettek mint, akik ebben a percben fejeztek be egy dáma partit és épp a győzelem tényén veszekednek. "Mi a f*sz van itt?" Méregettem őket pár pillanatig. Utána elsütöttem a híres modoromból adódó számonkérésemet, de több időt nem vesztegettem. Sajnos a mérgem túlszárnyalta a józan eszemet, úgyhogy lódultam is kitessékelni az ablakon. Nem kérdeztem, nem beszéltem, csak agyon szándékoztam verni a tanácstalan fejjel szobrozó férfit. Csúnya ösztön a terület és tulajdonvédés, de nálam maximálisan üzemelt. Szóval rátérhetne lassan a futásra.
Úgy nézhettem ki, mint a horrorfilmek gonosztevője. Halálos magabiztossággal léptem egyre közelebb, miközben egy pillanatra sem tévesztettem szem elől a fura férfit. A tekintetemből sütött a maró agresszió és meg mernék rá esküdni, hogy morogtam is. Szét akartam szedni, ezért fokozatosan nyújtottam a lépteim és emeltem a karom. Ha jól számoltam, mire elérek hozzá gyűjtök annyi lendületet, amivel a falon lyukat ütve távozik. Jelenleg az se segített volna, ha lánccal kötöznek le. Nem nyugodtam volna le. Az alakváltása pedig csak tovább rontott a helyzeten. Összeszűkült szemekkel mértem végig. Nem tetszett. Fenyegetőbben festett mint az előző kinézete. Nem is húztam tovább az időt. Mielőtt ő vagy Shiori megszólalhatott volna megajándékoztam az öklömmel. Rendesen eltaláltam az állát és kimért ívben esett ki az ablakon. Kicsit elmértem a távozási pontot, de nem számított. Hezitálás nélkül akartam utána ugrani. Ekkor Shiori nem foglalkozva a sebeivel pattant fel az ágyról. Ezután minden annyira gyorsan lezajlott, mintha egyet pislantottam volna. Valamit kétségbe esetten kiabált és megfogta a kezemet. Próbált visszahúzni. Nem engedtem neki, le akartam rázni magamról. Az sem hatott meg, hogy zaklatottan sír. Addig tartott vissza, amíg dühösen el nem löktem magamtól. Miután tudatosult bennem mit műveltem, elszörnyedve fordultam meg. Előttem feküdt a földön. Láttam rajta, hogy fél és rémült. Annyira szerettem volna ezt elkerülni. A francba! Rettegett tőlem! Helyre akartam hozni, de mielőtt bármit is csinálhattam egy tompa ütést éreztem a tarkómon. Az egész testem elnehezedett tőle és az egész világ elsötétült.

Tárgy: Re: TAKARODJ A KÖRZETEMBŐL SZOBA! Vas. Szept. 20, 2009 11:35 pm

~ Fuvallat a sötétben és méreg a szélben (II.) ~

Hiába folyamodtunk akármihez, ami nyilvánvalóbbá teszi kicsoda Shuu, Masaki agyát teljesen elborította az indulat. Kezdett egyre félelmetesebb formát ölteni. Hirtelen bevillant, hogy a végén megint előtörhet belőle az a vadállat ha nem nyugszik le most rögtön. Kétségbeesetten próbáltam nógatni Shugotenshit, hogy menjen már, meneküljön, mert ennek itt nagyon csúnya vége lesz, de ő nem akart magamra hagyni, így hát az enyémhez hasonló halálra sápadt arccal szobrozott az ágyam mellett.
-Masaki! Masaki! Higgadj már le! -kiabáltam neki, tőlem szokatlanul agresszívre sikeredetten, de abban a pillanatban amint kimondtam, az ökle akkora erővel találta el szegény kardszellemem, hogy az egyenes ívben zuhant ki a mögötte lévő ablakon.
-Shugotenshi! -ugrottam ki az ágyból, nem törődve azzal, hogy meg van tiltva, és kaptam el a már épp ugrani készülő Masaki kezét. Minden erőmmel ránehezedve próbáltam eltántorítani a szándékától, hogy utánamegy és darabokra szedi.
-Masaki, most azonnal fejezd be! Hagyd már békén, nem érted, hogy ő Shugotenshi?! -ordítottam rá, miközben a feszültség és az indulat könnyek formájában tört magának utat belőlem. De hiába erőlködtem,csak azt értem el vele, hogy csúnyán ellökött magától és a padlón landoltam. Ezután azonban valami megmozdulhatott benne, mert egy pillanatra kizökkent és teljesen tanácstalanul állt előttem.
Én feltérdeltem a földön, és a szemébe néztem. Remegtem, de akármennyire is úgy tűnhetett kívülről, nem is igazából a félelemtől, hanem a dühtől. Dühös voltam magamra, mert nem tudtam megakadályozni hogy megint ez történjen. Pont mint mikor a múltkor kishíján végzett magával. Fájdalommal teli szemekkel néztem rá, és nem tudtam megszólalni.
*Az egész az én hibám...ha jobban tudnék hatni rá, és le tudnám nyugtatni, ez mind nem történt volna meg* -potyogtak a könnyeim.
Masaki már épp megszólalt volna, mikor megjelent az ablakban, az igencsak ingerült képet vágó kardszellemem. Aztán kihasználva az alkalmat, egy csepp tétovázás nélkül Masaki mögött termett és leütötte. Ijedten követtem figyelemmel, amint elterül a szoba padlóján.
-Jól vagy Shiori? -hajolt le hozzám hogy felsegítsen. De a szemében még mindig izzó dühöt láttam.
-Miért csináltad ezt? -förmedtem rá akaratlanul.- Már nem is csinált volna semmit.
-Még őt véded? -rivallt rám válaszként- Kishíján megsebesített téged!
-Nem érdekel, mert az én hibám az egész! -csattantam fel és ráztam meg a fejem, aztán hirtelen elszégyelltem magam- Kérlek ne haragudj Shuu,nagyon megütött? -néztem rá engesztelően.
-Meg se éreztem. -fordította el a fejét, de azért látszott rajta hogy nem kicsit kapott. Én odamásztam Masaki mellé, és ébresztgetni kezdtem.
-Masaki...egyben vagy? Kérlek hagyd már végre hogy elmagyarázzam.... -vettem az ölembe a fejét.- Ez így nem működik, hogy nem hallgatsz meg. Ígérd meg hogy legközelebb megvárod míg magyarázkodok mielőtt ámokfutásba kezdesz. Nem akarom hogy folyton kikészítsd magam miattam. -potyogtak az arcára a könnyeim, amire kinyitotta a szemét. -Ő csak Shugotenshi a zanapkutoum szelleme, és egyáltalán nem akart bántani vagy akármi más.
-Chh...-fűzött hozzá ennyit elfordított fejjel és karbatett kézzel a mögöttem álló érintett.

Tárgy: Re: TAKARODJ A KÖRZETEMBŐL SZOBA! Hétf. Szept. 21, 2009 2:08 am

~ Fuvallat a sötétben és méreg a szélben (II.) ~

A filmszakadás után lassan neszek kezdtek eljutni hozzám. Fokozatosan erősödtek, amíg női hangban nem egyesültek. Aggódó, zaklatott, rémült és még ki tudja milyen volt. Képtelen voltam rendesen értelmezni. Fájt a fejem, körülöttem pedig hiába volt koromsötét, úgy tűnt jobbra-balra dőlök megállás nélkül. Rogyadoztam valamilyen súly alatt, bár nem hinném, hogy valaki az arcomon ült. Levegőt túl könnyedén kaptam, ezzel megdöntve az előbb felvetett ötletet. Megpróbáltam megmozdulni,de nem sikerült. Ki akartam nyitni a szemeimet, de nehezebbnek bizonyultak az akaratomnál. Valahogy úgy állt a helyzet semmim sem működött úgy, ahogy kellett volna. A testem négy körrel lemaradt az agyam után. Aztán rájöttem miért is. Valószínűleg elkábítottak, leütöttek vagy valami hasonlót tettek és most próbálok regenerálódni. Majd fokozatosan beugrott miért is kaptam mindezt. Amikor eljutottam arra a pontra, ahogy Shiori-t ellöktem a rémületem szempillantás alatt zökkentett vissza a valóságba.
Sűrűn pislogva szoktam hozzá az erős fényhez és végre valahára normálisan is értettem ki, miért, minek beszél. Ettől nem lettem jobban. Tudnom kellett minden rendben van e vele. Közbe is vágtam a mondókájának, amint meg bírtam szólalni. Nehézkesen ment még a fogalmazás, de ez volt az utolsó szempont, ami miatt aggódhattam.
-Mon..d, hogy...ne...nem ese...esett...bajod!- nyeltem hatalmasat, miközben igyekeztem emésztgetni mit magyaráztak az előbb. Akárki is volt örülök, hogy elintézett. Hálás lehetek, amiért ártalmatlanított. Ki tudja mit műveltem volna. Így is szinte a semmi választott el attól, hogy rátámadjak Shiori-ra. Megérteném, ha ezek után szó nélkül hagyná el a szobámat. Senki sem tud megszelídíteni. Egyszerűen lehetetlen. Épp ezért gyűlöltem minden egyes könnycseppet, ami az arcomon landolt. Újra és újra erre kényszerítem. Folyton az elkövetett hibáim miatt sírt. Helyettem, értem. Cserébe szüntelenül csak a csalódást és fájdalmat adom vissza. Fel szerettem volna ülni, de ekkor kivágódott az ajtó és Vameku rohant be lélekszakadva.
-Felettébb sajnálom a késésem, Hanabi kisasszony! Nincs mentségem! Mégis merészkedem feltenni kérdésem. Esett bárkinek is baja a jelenlévők közül?- mordulva moccanok meg.
Mindig kirázott a hideg, amikor megjátszotta magát ezekkel a mézesmázos szavakkal. Gúnyolódni vagy ordibálni még sincs kedvem. Kardszellemem egyenesen rám is pillant, hátha kap reakciót. Viszonozva a tekintetét győződhetek meg róla, valóban mérges. Érthető. Lent hagytam az alagsorban, amikor ő talán segíthetett volna legalább annyiban, hogy távol tart tőlem mindenkit. Ironikus! Saját magam menthetett volna meg, saját magamtól. Közben továbbra is tartom a szemkontaktust. Furcsa, sose szoktunk ennyit bizalmaskodni. Mindig arról szólt a kapcsolatunk, hogy felidegesítettem vagy rosszabb esetben megsértettem Vameku-t, aki hónapokig életjelet sem mutatott. Tisztán emlékszem hányszor tagadta meg a segítséget és hagyott egyedül harcolni. Ugyanolyan konok volt mint én. Igaz, a közelebbi viszony mindig az én részemről hiúsult meg. Ebben a percben döbbentem rá ténylegesen életemben először, mennyire megérdemeltem volna ha cserben hagy. Ő viszont kitartott mellettem. Nem mondott le rólam, ahogy Shiori sem. "Köszönöm!" Tettem hozzá gondolatban, amire egy őszinte mosoly volt a válasz. Vameku biccentett a fejével aztán a másik kardszellem felé pillantott. A jelzést véve hatalmasat sóhajtottam és rászánva magam ültem fel. Még mindig kóválygott a fejem. Kénytelen voltam előre görnyedve megtámaszkodni. A beálló csendet nehezen ment elkergetni.
-Tudom nem sokat használ,de...-tartottam fájdalmasan hosszú szünetet.-...sajnálom!- fejeztem be a mondatom halkan. Ekkor Vameku mögém lépett és némiképp egyenesebb helyzetbe rángatott. Felemelte a fejem, majd folytatta sajátos stílusában azt, amit éreztem, de úgy se mondtam volna el.
-Azt próbálja kifejezni, hogy többet nem fordul elő ehhez hasonló kellemetlen fogadtatás! Minden erejével védeni fogja a szeretett nőt és egyszer sem támad újra zanpakutou lelkekre! Igaz?-
Padlót kémlelve bólintok az elhangzottakra, helyeslően. Kivételesen egyet értek vele és hagyom örülni, mert nem vitatkozom. Ennek hála őrjítő hangzavar támad a fejemben, már-már úgy éreztem szétrobbanok tőle. Dünnyögve bököm oldalba. Végre csillapodott is a felfordulás. A következő pillanatban viszont Shiori irányába tolt. Innentől fogva hevesen kezdett rángatózni a szemöldököm. Rosszabb volt mint egy kiskutya. Engedtem neki valamit, erre rögtön főnöknek képzeli magát.
-Illetve van még valami!-
Teljesen véletlenül, na jó, szándékosan léptem rá a lábfejére. Erre végre vette is a lapot és odament a még mindig harapós kedvében lévő zanpakutou társát boldogítani. Fejemet csóválva fújtattam. Szerencsétlen vámpírom ennél flúgosabb nem is lehetett volna. Plusz a magánműsora kizökkentett az őszinte hullámos hangulatomból, emiatt még reménytelenebbnek látszódott, hogy kommunikáljak ezzel a különleges nővel.

Tárgy: Re: TAKARODJ A KÖRZETEMBŐL SZOBA! Hétf. Szept. 21, 2009 8:06 am

~ Fuvallat a sötétben és méreg a szélben (II.) ~

-Emiatt ne aggódj, nincs semmi bajom. -törölgettem meg a szemem, hogy ne áztassam tovább az arcát. Megint teljesen össze volt törve. Rossz volt nézni, hogy már megint mennyi bűntudatot sulykol magába amiatt is ami miatt nem kéne. Megtörtént, megtörtént, de senkinek nem esett baja, és ez a lényeg.
*Le kell nyugodnom, hogy őt is sikerüljön lenyugtatnom* -sóhajtottam mélyeket, miközben kicsit odébbcsúsztam, hogy fel tudjon ülni. Már épp dőltem volna vissza az ágyba, mikor kicsapódott az ajtó, és Vameku rontott be rajta. Azonnal el is kezdett aggodalmaskodni hogy minden rendben van-e.
-Nem, nem mindenki jól van, de nem kell ebből akkora ügyet csinálni...senkinek sem használ, hogyha össze vissza idegeskedjük magunkat. Legjobb lenne megnyugodni... -tápászkodtam fel nehézkesen, mert megint zsibbadni kezdett minden tagom. Határozottan nem tett jót ez az idegeskedés, de nem akartam, még ezzel is terhelni Masakit. Épp elég volt neki, hogy megint elkezdte marni a lelkiismeretfurdalás és az önutálat.
*Szerintem Vameku az egyetlen aki ennyire tud hatni Masakira...* -figyeltem ahogy terelgeti a bocsánatkérésre. Részemről nem volt rá szükség, de Shuu tényleg komolyan bedühödött rá. Hosszas tépelődés után meg is született az a várva várt 'sajnálom' mégha a többit Vamekunak kellett is befejeznie. Egyelőre azonban ez nem nagyon győzte meg a kardszellemet. Ezt a másik észre is vette, ezért félre is vonult vele, de persze miután Masakit szépen elém lökdöste.
-Részemről még nincs lezárva ennyivel...-nézett rá hidegen, de aztán Vamekuhoz fordult és vele kezdett el beszélgetni. Én pedig Masaki előtt álltam, fáradtságtól remegő lábakkal, szótlanul.
-Nem kell semmit mondanod.... -bámultam a földet hogy ne hozzam még nagyobb zavarba, mert azt már tudtam, hogy milyen nehéz elhatároznia magát, ha a szavakról van szó. De aztán végül felnéztem a szemébe mert nem bírtam ezt a csendet. Megszólalni azonban nekem sem nagyon ment, így inkább csak biztatóan elmosolyodtam, hogy lássa semmi bajom, és megöleltem. Próbáltam a tőlem telhető legnagyobb hatásfokkal érzékeltetni, hogy egyáltalán nem félek tőle, mégha az előbb meg is rémültem.
-Tudod hogy bármikor rádbíznám az életemet... -súgtam halkan a fülébe. Én akkor és és ott eldöntötte, hogy örökre ki fogok tartani mellette. Egy ilyen közjáték nem szabad hogy eltántorítson. A közelségétől sikerült megint teljesen megnyugodnom, ami újfent csak abban játszott közre, hogy elfogyott az adrenalin, és megint erőtlennek éreztem magam. De egyszerűen nem tudtam elszakadni tőle, csak állni akartam így, őt ölelve még egy darabig.

Tárgy: Re: TAKARODJ A KÖRZETEMBŐL SZOBA! Hétf. Szept. 21, 2009 9:58 pm

~ Fuvallat a sötétben és méreg a szélben (II.) ~

Miután tízezredik alkalommal dörzsöltem meg a homlokomat jobbnak látták, ha megelőznek a beszéddel. Valószínűleg ez volt a helyes lépés. Ki tudja hány óra múlva vitt volna rá a szentlélek, hogy megszólaljak. Tekintve a szipogó gyönyörűség állapotát, pedig nem kellene sokáig itt ácsorognia. El is határoztam, visszatessékelem az ágyba. Fogalmazni úgyis tudok, ha kényelmesen elhelyezkedett. Legalább nem kéne aggódnom. Túlerőlteti magát, amikor alig hét órája bukkantam rá. Kezdtem megint feszült lenni, de jelenleg a tyúkanyó bújt elő belőlem. Erősen sulykoltam a kezeimet a mozdulásra. Óvatosan megfogni Shiori-t és az ágyhoz manőverezni. Elméletben már a takarót húztam a nyakáig a valóságban viszont még mindig csak bámultam. Nem mertem hozzáérni. Újra és újra azt a rémült arcot láttam. Félt tőlem én pedig attól, hogy mostantól mindig ez lesz. Összerezzen, ha az ujjaim a bőrén landolnak. Elveszítem az őszinte mosolyát és mindig ott lesz egy kicsi félelem a szemeiben. Kezdetben képtelenségnek is tűnt engedni a tekintete vonzásának, de nem hagyott nekem egérutat. Muszáj volt megint a smaragdzöld szempár rabjává válnom.(jól emlékszem a színre?XD). Hatalmas kő esett le a szívemről. Ugyanaz a melegség, biztonság és szeretetet sugárzott belőle, ami mindig is fogadott. Megkönnyebbültem. Akkorát sóhajtottam, hogy az összes levegőt kipréseltem a tüdőmből. Ekkor kaptam egy hatalmas ölelést. Ordítani tudtam volna a boldogságtól. Annyira szükségem volt rá. Viszonozni mégis nehezen sikerült. Gyengéden szorítottam magamhoz és hagytam, hogy eltűnjek a mesés hajzuhatagban. Imádtam, amikor csiklandozták az arcom, de sokkal jobban szerettem ennyire közelről csodálni.
-Ígérem, hogy hallgatni fogok rád! És megkérem Aya-t találjon ki nekem valami edzésprogramot. Soha többet nem akarok ilyet csinálni. Mindennél jobban bízom benned, Shiori.- magyaráztam az ölelésre vigyázva.
Annyira megnyugodtam, amitől lassacskán ott tartottam elalszom. Hirtelen berekesztve az élvezkedésem egyenesedtem fel. Itt volt az ideje végre ennie és visszakerülnie az ágyba. Amikor újra egymásra néztünk kissé elkalandoztam. Nem bírtam magammal és feltűnően figyeltem a puha ajkait. Gyorsan erőt merítettem az aggódásomból, úgyhogy csak egy könnyed csókkal ajándékoztam meg Shiori-t. Tanuk előtt valószínűleg nem ment volna a folytatás, de már ezt is haladásnak könyveltem el. Elégedett mosollyal fogtam meg a kecses ujjakat és tessékeltem be a paplan alá tulajdonosukat. Tartottam egy vizitet. Szerencsére a kötések alatt minden rendben volt. Aztán a fejemet vakarászva szobroztam Shiori előtt.
-Végre enned kéne...- tettem csípőre a karjaimat és meredtem rá a csevegő karszellemekre. Jó lett volna ha kicsit elhalasszák a fejmosásomat. Ha már Shiori aludni fog felőlem egy hónapig zaklathatnak.

Tárgy: Re: TAKARODJ A KÖRZETEMBŐL SZOBA! Kedd Szept. 22, 2009 11:13 am

~ Fuvallat a sötétben és méreg a szélben (II.) ~

Az ölelés közben elhangzott mondatokon, csak elmosolyodtam. Ezt akartam hallani, és teljesen megnyugodtam tőlük. Ezt akartam én is... örökre kitartani mellette és vigyázni rá. És nem csak akkor mellette lenni, mikor így átölel,hanem akkor is mikor épp emészti a lelkét a vadállat. Minden percben ott akarok lenni, és segíteni mindennel amim csak van. Ezért is kell mindig a lehető legnyugodtabbnak lennem, és hamar felépülnöm, hogy ne okozzak neki aggodalmat. Szinte mennyei álomba ringatva magam temetkeztem bele az ölelésébe. Kissé hirtelen zökkentett ki belőle, mikor felegyenesedett és elengedett. Bevallom, még szívesen maradtam volna így egy darabig, ezért kicsit sajnálkozva néztem fel rá. A szemében, azonban most egészen más láttam. Ahogy elkezdett közelíteni az ajkaim felé elmosolyodtam, és még mindig a mellkasán pihentetve a kezem fogadta el és viszonoztam a csókot. Amint mi elhallgattunk, megütötte a fülem a két kardszellem beszélgetése, aztán hirtelen az is leesett, hogy Masaki mennyire felszabadult volt, pedig nem egyedül voltunk a szobában. Bár ha azt vesszük ők ketten hozzánk tartoznak, szóval nem is igazán számítanak idegennek. Én azért mégis elmosolyodtam kicsit. Mikor megint az ágyba tessékeltek,nem is tiltakoztam mert elengedve Masakit szembesültem azzal, hogy már megint alig bírok állni a lábamon, főleg hogy az egyik bokám csúnyán be van zúzódva. Szerencsére nem vagyok tele tetőtől talpig kötésekkel, csak a bokámon, az egyik karomon, és nyakamon van egy-egy kis fásli. Előbbiek ficamon, vagy zúzódások miatt, az utóbbi pedig azért, mert egy elég veszélyes vágást kaptam ott, és nem akarom megkockáztatni hogy megint megnyíljon a seb, amit Hacchi elvileg begyógyított.
-Végre enned kéne...-állt meg csípőre tett kézzel az ágyam mellett.
-Hát nemártana levizitelnem azt a híres tejberizst mielőtt kihűl. Jó, azt hidegen is ugyanúgy meg lehet enni, de én mielőbb szeretném megkóstolni ha már egyszer ennyit dolgoztál vele nekem. -pillantgattam az ajtó melletti komód felé, amin az elkészült étel pihent. Nem is kellett kétszer mondanom, máris megindult felé, hogy idehozza nekem. Eközben azt hiszem Shugotenshi és Vameku is befejezték a beszélgetést, mert eléggé elhallgattak közben.
-Azt hiszem én most hagylak pihenni, de ha bármi hasonló történne... -pislogott sűrűn és még mindig morcosan Masaki felé- ...azonnal itt leszek. -nyomott egy újabb jóéjtpuszit a homlokomra, mormogott még egy sort magában amit nem teljesen értettem, majd eltűnt. Közben pedig Masaki is újra feltűnt az ágyam mellett a tejberizzsel.
-Ide vele. -vettem ki a kezéből a tálkát és a kanalat sietve mert már nagyon kíváncsi voltam rá. Egészen jól nézett ki. Amit megkóstoltam megint elérzékenyültem. Az első falat után, számban a kanállal kezdtem el majdnem pityeregni.
-Csak nem ennyire szörnyű? -kérdezte kétségbeesetten.
-Jaj dehogy. -szólaltam fel gyorsan- Inkább tökéletes. Nem is tudod mennyire büszke vagyok rád. -hajoltam oda hozzá, egy kedves puszit adva az arcára. Ahogy megkóstoltam az ételt, egyből éreztem, hogy mennyit dolgozhatott vele, és az érdeklődés amivel figyelte a reakciómat... Igaz, hogy a rizs egy kicsit kemény volt, és túl sok volt rajta az eperszósz, amiből mondjuk sosem lehet elég, de egy lábadozó gyomra kicsit máshogy gondolja, de nekem így volt tökéletes. Igyekeztem az egészet megenni, az utolsó kanálig, de a vége igencsak kezdett kifogni rajtam.
-Tudom, hogy ennem kellene még, de egyedül azt hiszem nem megy többet. -toltam felé a tálkát, erősen sugallva a szándékot, hogy kis segítséggel azért még lehetne némi energiaalapanyagot varázsolni a szervezetembe.

Tárgy: Re: TAKARODJ A KÖRZETEMBŐL SZOBA! Szer. Szept. 23, 2009 10:09 pm

~ Fuvallat a sötétben és méreg a szélben (II.) ~

Nem kellett sokszor ismételni, hogy adjam oda a tejberizst. Jobb is volt így. A végén még addig szuggerálnám Vameku-t, amíg ránk nem hajnalodik. Ez rossz példa volt, mert lassan bekövetkezik, de nem baj. Sose tudtam példákat említeni. Sokkal jobban foglalkoztatott, ehető lett e az a tejes kaja. Ha elrontottam megyek következő adagot készíteni. Biztosan nem fogom hagyni, hogy éhen haljon, szóval még egy próbálkozás aztán külső segítséget veszek igénybe. Nagyon úgy festett erre szükség lesz, mert legalább olyan arcot vágott Shiori, mintha megmérgeztem volna. El is kezdtem vakarni a fejem és feltettem a nagy kérdésem. Nem nagyon akartam elhinni, tényleg fogyasztható lett, de ha szörnyű lenne, még ennyit se bír belőle eltüntetni. Közben a két zavaró tényező is elment. Látva a mérges Súgó valakicsoda mérgét biztos lehettem még kapok pár álmatlan éjszakát. Elvégre megérdemeltem. Sehol sem hagyomány a vendégeket ököllel üdvözölni. Lehet szokásba hozom. Nyugtot viszont így sem kaptam, hogy összvissz ketten tartózkodtunk a szobában. A fejemben hallottam ahogy bömböl szerencsétlen kardszellemem. Teljesen meg volt kergülve. Eladhattam volna valami meleg felvonulás szószólójának. Felettébb elérzékenyült és motyogott megállás nélkül. Ilyenkor ne robbanjon fel a fejem! Gyorsan kémleltem is tovább dühkitörés helyett, hogy halad Shiori. Egész sokat evett és nem fintorgott. Azt hiszem ezt vehettem sikernek. Ráadásul még puszit is kaptam. Csodálatosan vigyorogtam is magamnak pár sort, mint egy tökkel ütött idióta. Észhez téríteni a kicsivel később nálam landoló tányérnak jött össze. Nagyokat pislogva tájékozódtam mi történt, mert túlzottan sikerült elvesznem a nézelődésben. Néha remek elfoglaltságnak és kikapcsolódásnak bizonyult számomra, ha csendesen figyeltem mit tesz Shiori.
-Te...tessék?-
-Nagyon elbambultál.-
-Csak egy kicsit...-vakartam meg az orromat, hiszen enyhén szólva kínos volt a fent álló helyzet. Csúnyán lebuktam, de legalább jót nevetettek a képzavaromon. Szerettem látni az elbűvölő mosolyát. Ettől nekem is sokkal jobb kedvem szokott lenni. Most is elvigyorodtam. Ennyi bőven elég volt.
-De miért is van nálam a tányér?-
-Mert ennyit bírtam!-
-Ne már!- háborodtam fel, amire nyelvnyújtást kaptam. Felhúzva a szemöldököm kanalaztam össze egy kisebb adagot. Felültem az ágyra és jöhetett az etetés. Ekkor vettem észre mennyire jól esik. Nincsenek leterhelve a lábaim és ez felettébb kellemesnek bizonyult. Csodás lett volna, ha sóhajtozni kezdek az örömtől. Úgy festett öregszem, mert egy kis éjszakázástól nem szoktam így kifáradni, vagy egyszerűen csak túl jól vagyok tartva az utóbbi időben. Nem panaszkodhattam. Volt, aki vigyázzon rám, szóval inkább a második tűnt helytállóbbnak.
- Nem hagysz más utat!- mozgattam meg Shiori szája előtt a kisebb falatnyi tejberizst.

Tárgy: Re: TAKARODJ A KÖRZETEMBŐL SZOBA! Csüt. Szept. 24, 2009 9:18 am

~ Fuvallat a sötétben és méreg a szélben (II.) ~

Ahogy a kezébe pakoltam a tányért, hirtelen azt sem tudta miről van szó, vagy hogy miért van itt egyáltalán. Nagyon elbambult. Én meg csak mosolyogva figyeltem, ahogy próbálja felvenni a fonalat, és szép lassan összeáll neki a kép, hogy most mit kéne csinálnia. Annyi haszna mindenképp volt ennek az akciónak, hogy felkászálódva a földről, közelebb ült hozzám, fel az ágyra. Láttam rajta hogy iszonyú fáradt. Megint agyonidegeskedte magát, és ez a dühkitörés sem tett neki jót egyáltalán. De úgy nézem most mintha kezdene kicsit lenyugodni. Bár ebben szerintem az is szerepet játszik, hogy én végre ágyban vagyok.
- Nem hagysz más utat!- közelített felém a kanállal.
-Hm, mintha szeretnék.... -vigyorodtam el, aztán ráharaptam a kanálra. Tényleg érdekes, de így még úgy éreztem lecsúszik pár kanállal. Furcsa, de egy ilyen kis apróság mennyire össze tud hozni két embert. Azonban most a kanál ellentétes oldalán voltunk, de lényeg ugyanaz. Törődünk egymással, és gondoskodunk a másikról ha az éppen korlátozva van benne. Jó, ha nagyon akartam volna magamtól is tudtam volna még enni, de biztos nem ment volna ilyen könnyen, mint ahogy most egymás után csúsztak a falatok. És nem csak magam miatt élveztem, hanem azért is, mert mintha csak még nyugodtabbnak láttam volna tőle. És ez többet jelentett nekem minden fájdalomcsillapítónál.
-Most viszont azt hiszem tényleg nem bírok többet... -ráztam meg a fejem egy nagyot sóhajtva- De ennyivel már megelégszik uram? -néztem könyörületért esedező szemekkel. Bevetve azért a szokásos drámázást, egy vigyorgással egybekötött, ímmel-ámmal megengedés után csak megszabadultam a további étkezéstől. Nagyot nyújtózva terültem el az ágyban.
-Te jó ég, hogy nézek ki.... -emeltem a kezembe egy keveset a párnán heverő igencsak viseltes hajzuhatagomból. -Így nem szabad itt aludnom. -ültem vissza, hogy lássak is neki a fürdő felé igyekezni, de ekkor megint egy igencsak rosszalló szempárral találtam szemben magam.
-Ha megkérlek arra hogy gyere velem, akkor megengeded hogy megfürödjek? -néztem kérlelőn- Hiszen már úgyis tudod milyen vagyok tetőtől talpig. -mosolyodtam el kicsit elpirulva. Tényleg nem volt semmi rejtegetnivalóm előtte, ezért is ajánlottam fel rögtön ezt a kompromisszumot, mert mindenképp meg kellett fürdenem, mielőtt végre alszom egy jó nagyot. Amiben remélem ő is csatlakozik hozzám, és kipiheni magát. Meg igazából én is sokkal jobban aludnék ha tudom hogy ott van mellettem, és foghatom a kezét álmomban.

Tárgy: Re: TAKARODJ A KÖRZETEMBŐL SZOBA! Pént. Szept. 25, 2009 3:51 am

~ Fuvallat a sötétben és méreg a szélben (II.) ~

Mindig a legjobb,ha saját magad győződsz meg a dolgokról. Frontvonalban tartózkodva figyeled az eseményeket, győződsz meg a végeredményről és első kézből nyugtázhatod a sikert. Ennél nagyobb nyugalmat nem szerezhetsz máshogy. Látva, ahogy az én segítségemmel, szép lassan haladva egyre több tejberizs fogyik el, valahogy így éreztem magam. Közel lehettem ahhoz, akit szeretek, ráadásul gondoskodhattam róla. Hálás voltam, amiért rávezetett a kanál kézhez ragadására, mert boldoggá tett ez a néhány falat is. Tehettem érte valami apróságot. Végre a hasznára lehettem. Nem is kötözködtem egy pillanatra sem, miután kiterülve az ágyon közölte a szomorú hírt. Elvigyorodva tettem félre a tányért, még egyszer leellenőrizve mennyi fogyott. Abban azért biztos voltam hamarosan újra próbálkozni fogok az evés témájával, de egyenlőre szüneteltettem a terrort. Az erősködésem csak rosszulléthez vezetne. Kellett idő, hogy megbékéljen a szervezete.
-Legközelebb magamat tálalom...szerintem beválna.-vakarásztam meg a fejem szuggerálva a párnámat, jöjjön szépen a gazdihoz. Jól esett volna egy hosszú alvás. Naiv fejjel abban reménykedtem most ez fog következni, de gyorsan meggyőztek, sokára fogok vízszintesbe kerülni. Shiori mint egy rakéta úgy akart meglódulni a fürdő felé. Első reakcióm egy nyitott szájas bambulás volt, ami hamar átcsapott csúnya nézésbe. Nem tetszett az ötlet, hogy sérülten rohangászik. Nem enyhülhettem, még a csábos, kérlelő tekintetétől sem. Illetve lemaradtam. Muszáj volt visszakanyarodnom a szökési kísérlet kiváltó okához.
-Ácsi-ácsi! Már miért ne aludhatnál így?- vesztettem fonalat. Sose értettem ezt a női logikát. Az ágyneműt ki lehet mosni. Erre van a mosógép! A ruhája sem volt piszkos, mert tiszta pizsamát vett fel. Létezik fésű is. Az alváshoz meg minek kell bálra kész állapotban lenni?! Engem cseppet sem zavart, hogy néz ki. Nem vesztett a vonzerejéből. Szóval most mi a fene van? A választól kicsit sem lettem okosabb. Nem is bírtam csak kitartó némasági fogadalom után válaszolni. Na jó! Inkább csak látványosan kiakadtam, mivel egy gigantikus error felirattal szorongattam kétségbe esetten szerencsétlen fejemet. Meghaladta az értelmi képességem ez az eszmefuttatás.
-Mert...mert...nem és kész!-
-Nem értem!-
-Jaaaj!- operálták le a kezeimet. -Mi lenne, ha egy kádnyi vízben beavatnálak?-
-Zsarolsz?-
-Dehogy! Kompromisszumot kötök!-
-Eeeh! Jó! Mehetünk!- rángattak máris a fürdőszoba felé. Rövidesen meg is jegyeztem, hogy nem kéne így sietni. Bár ha ennyire szeretne levetkőztetni, akkor semmi kifogásom sincs!
A kádhoz érve, természetesen lecsillapítottam a bezsongott Shiori-t. Nagyon úgy festett két percre se bír nyugton maradni. Igazából nem tudtam mi van vele, de lehet csak szokatlan volt neki, hogy semmit se csinálhat. Akkor is pihenjen! Ő a sérült! Na meg nekem is szokatlanul ijesztő volt a helyzet. Kész ápolónőt alakítok, akit megszállt egy aggódó anyuka. Inkább foglalkoztam a vízzel. Semmi habfürdő vagy bármi más nem mehetett a vízbe. Az hiányzik még, hogy felmarja a sebeket valami modern kence! Miután kész lett jöhetett a nehezebb munka. Kész égő volt a helyzet, vagy csak túl meleg volt? Ki tudja. Mindenesetre nem agyalhattam sokáig, mert örökmozgó Shiori akcióba lendült és egyedül próbálkozott levenni magáról a ruháit. Egy sóhaj után besegítettem neki, némi morgás közepette.
-Rosszabb vagy mint egy makacs öszvér!-
-Ki mondja?!-
-A sensei!-kacsintottam rá.
-Te nem akarsz...öhm...tudod?-
-Majd ha már meggyőződtem róla, hogy egy helyben ülsz!-egész kétkedően fogadták ezt a mondatom, amitől csak még jobban zavarban voltam. -Basszus! Nem verlek át! Ne nézz így!- rángattam le a pólómat, hátha el tudom hessegetni a bizalmatlanságát.

Tárgy: Re: TAKARODJ A KÖRZETEMBŐL SZOBA! Pént. Szept. 25, 2009 5:35 am

~ Fuvallat a sötétben és méreg a szélben (II.) ~

-Eeeh! Jó! Mehetünk!-hallottam meg hosszas győzködés után végre a várva várt belegyezést. Nem is tétováztam sokáig, és mielőtt még meggondolhatta volna magát kimásztam az ágyból, és esetleges támaszként magam mellett tartva megindultam a fürdő felé. Most hogy nem volt más ami foglalkoztasson jöttem rá, hogy mennyire szörnyen piszkos vagyok. Hiszen csak levettem az összevagdalt ruhákat, és nem törődtem azzal hogy megmosakodjak. Nem is csoda, azt tekintve hogy állni is alig volt erőm. Most már kicsit jobban éreztem magam, hála annak a kis alvásnak, és az ételnek. Ezért ki akartam használni az alkalmat arra hogy semmi más ne maradjon hátra csak a rendes hosszú pihenés. Kiérve a fürdőbe, neki is láttam a bonyolult műveletnek hogy megszabaduljak a ruháimtól. Azonban ez nem is volt olyan egyszerű mint amilyennek tűnt, mert az egy dolog, hogy nyugalmi helyzetben megvagyok, de ha ilyen bonyolult mozdulatokat kell végezni, azt hiszem meigntcsak elkel a segítség.
Némi morgás után Masaki részéről végre lekerültek rólam a ruhák, ám nekem eszembe jutott hogy elvileg kompromisszumot kötöttünk...
-Te nem akarsz...öhm...tudod?- gesztikuláltam hevesen, de csak kitérőválaszt kaptam, amitől nem voltam igazán elragadtatva. Nem erről volt szó... Nem akartam úgy érezni magam,mint egy kisgyerek, akit a kád mellől figyel az anyukája amíg lubickol a vízben...
Úgy néz ki elég hatásos volt az arckifejezésem, mert Masaki eléggé zavarba jött, és nekiállta lecibálni a pólóját, ami rövid úton a szennyestartóban landolt. Ekkor vettem csak jobban szemügyre a kupac tetején heverő holmijaimat.
-Szerettem azokat a ruhákat. -bámultam nagyot sóhajtva a mostmár inkább szemetesbe mint szennyestartóba való ruháimra. Nem tudom miért, de én is kezdtem kicsit elvörösödni, mert rájöttem, hogy még sosem fürödtünk együtt. Mindig is úgy tekintettem erre, mint az ő személyes rituáléjára, ezért sosem mertem betolakodni. Kedvesen elmosolyodva néztem fel rá aztán leültem a kád szélére, és elkezdtem letekergetni magamról azt a néhány fáslit. Most vettem észre, hogy ezeken kívül tele vagyok még kék zöld foltokkal mindenhol, ahol előtte seb volt. Nagyszerűen festhettem... Annyira elszégyelltem magam, hogy magam elé húztam egy törölközőt, és úgy vártam, hogy a közben megnyitott csap megtöltse a kádat vízzel. Masaki kicsit furcsán nézett rám, amitől én csak mégjobban elvörösödtem, és inkább masszívan bámultam lefelé a csempére.
-Szörnyen festek... -csúszott ki halkan a számon, ahogy a csobogó vizet hallgattam. Nem tudom Masaki hallotta-e, mert nagyon el volt foglalva a megfelelő hőmérsékletű víz beállításával.
*Talán mégsem volt ez olyan jó ötlet... rosszabbul nézek ki, mint egy zöldfülű impresszionista festő kezdő próbálkozásai. Nem csodálnám, és nem is haragudnék rá, ha most fogná magát és itthagyna, hiszen a víz már készen van* -néztem közben a már elzárt csapokra fájdalmasan.