TAKARODJ A KÖRZETEMBŐL SZOBA!

Tárgy: Re: TAKARODJ A KÖRZETEMBŐL SZOBA! Szomb. Szept. 26, 2009 1:15 am

~ Fuvallat a sötétben és méreg a szélben (II.) ~

A kijelentést hallva értetlen fejjel nézelődtem körbe a helységben. Próbáltam kideríteni milyen ruhákról volt szó. Szinte koppant, amikor rájöttem. Annyira törvényszerű, hogy mindig azok a ruhák, emberek, tárgyak sérülnek meg egy értelmetlen harc közepette, amik piszkosul fontosak a számunkra. Hiába akarnánk pótolni már úgy sem lenne az igazi. Mégis az a legfurcsább, mennyire tud fájni az elvesztésük. Lehetnek bármilyen kicsik és jelentéktelenek mindig szomorúan gondolunk rájuk. Viszont ezt valószínűleg szóban közel sem adtam volna elő ilyen szépen, szóval bölcselkedés, vagyis inkább bunkó megjegyzés helyett csak folytattam tovább a vetkőzést. Azért egy hümmögő bólintást eleresztettem. Legalább jeleztem, nem a falnak beszél. Ez a sztriptíz viszont... Kiakadtam tőle! Spontán alkalmakkor sokkal könnyebben ment. Jelenleg olyan lámpalázam volt, mintha életemben először álltam volna ki a színpadra reflektorok kereszttüzében. Kész őrület! Ha két napja ismerném Shiori-t beleférne, de így semmi értelme sincs. Próbálkoztam is erősen összekanalazni az egoizmusomat, hiszen jó pár alkalommal kihúzott a slamasztikából és most hatalmas szükségem lenne észhez térésre. Fejbe biztosan nem vágom magam. Ettől szívinfarktust kapna a szemlélődő fél. Hívhatná rögtön a sárgaházat, mert megkergültem. Motyogok magamnak, némi fejpaskolással vegyítve.
Értelmetlen kényszerzubbonyos képzelgés helyett végre elzártam a csapot. Leellenőriztem a víz hőmérsékletét, aztán nagy szemekkel sandítottam a kád szélén ücsörgőre. Elég kétségbe esetten kapta maga elé azt a törülközőt. Nem igazán értettem miért teszi ezt. Néhány perce még ő erősködött jöjjek vele, most meg úgy takargatja magát, mintha erősen célozgatna az ajtón kívül tágasabb mondatra. Rögtön érkezett is az újabb pillanat, amikor fonalat veszítettem. Gondolatban minimum a fejemet fogva sikítoztam körbe a házban futkározva, de a valóságban csak bőszen hallgattam. Meredten bámultam az enyhén fodrozódó vizet. Szinte teljesen megállt körülöttünk az idő. Nem mozdultunk, vagyis leragadtunk egy helyben mint minden átkozott nap ebben a kapcsolatban. Ezt az állóvizet pedig egymás után zavarták meg a lehulló cseppek. Felbolygatták a sima felszínt, ahogy minket szoktak kínozni ezek az emberi bajok. Az átkozott hullámok egyre csak nőnek, de még mindig nem teszünk semmit. Olyan nehéz kihúzni azt a szemét dugót! Egy egyszerű dolog, még se megy. Csupán ki kéne nyitnom a számat, érdeklődés mutatni a problémája iránt. "Kegyetlenül nehéz megváltozni." Ekkor megütötte a fülem az a két szó. Szinte levegőt se bírtam venni a döbbenettől. Ránézni végképp nem ment. Megijeszteném, ha így pillantanék rá. Becsuktam a szemeimet és gondolatban elkezdtem tíztől visszaszámolni. Gyakran segített már ki ez a módszer, főleg amikor megnyugtatás volt a cél.
A nullát elérve lassan felálltam. Szépen odasétáltam a magába zuhant Shiori-hoz. Rádobtam a fejére egy kósza törölközőt, amivel teljes lett a siker, hiszen felnézett rám. Összefontam a mellkasom előtt a karjaimat és szigorú arckifejezéssel végigmértem. Ettől még rosszabbul érezte magát, de ebben a percben nem szolgáltam kegyelemmel. Érzékeltetni akartam marhaságokat hord össze és a brutális viselkedésemből kiindulva ennél finomabb módszer nem létezett a szótáramban.
-Ezzel aztán rohadt gebasz sincs...-jegyeztem meg rideg hangon. Mielőtt elsírta volna magát leguggoltam elé. A folytatást pedig sokkal lágyabban tálaltam.- ...még mindig te vagy a legszebb teremtmény ezen a kibaszott bolygón! Pár folt ezen soha nem fog változtatni! Annak pedig örülnék, ha bevonnál az életedbe. Igazán megoszthatnád velem a gondjaidat. Nem vagy egyedül! Ezt ne felejtsd el!-
A mondottakon sikeresen elméláznom. Tudtam fordítva is igaznak kell lennie, de ha az egyik út megnyílik, talán a másikat könnyebben tudom Shiori felé kiépíteni. Hinnem kellett ebben. Reméltem képes leszek rá. Elvégre ő volt az angyalom. Erre emlékeztetett a mellkasomra került tetoválás is nap mint nap. Nem felejthettem el, még nem ért össze a két kézfej. Sokáig kell még küzdeniük, hogy erősen tudják tartani egymást.
-Ki fog hűlni a fürdőd...-mosolyogtam rá gyengéden.-Ha szeretnéd nem megyek be veled. Majd máskor bepótoljuk.- szerencsére úgy se voltam teljesen natúr állapotban, így könnyebben tudott visszakozni, kínos vörösödés nélkül.

Tárgy: Re: TAKARODJ A KÖRZETEMBŐL SZOBA! Szomb. Szept. 26, 2009 5:58 am

~ Fuvallat a sötétben és méreg a szélben (II.) ~

Ahogy csendben a padlót bámultam egyre szugeráltam magamba az ajtó nyitódásának és záródásának hangját, de ehelyett egy törölköző landolt a fejemen. Fonalat vesztve bámultam fel az előttem igencsak szigorú arckifejezéssel álló Masakira. Olyan kegyetlenül mért végig, hogy azt hittem sírni kezdek. Nagyon közel álltam ahhoz, hogy kiboruljak. Hiába vártam, hogy valami ilyesmit tesz, most mégis úgy éreztem bárcsak láthatatlan lennék. A könnyeimmel küszködve bámultam le ismét a törölközőt szorongató kezeimre, miközben lehalásztam a fejemről a másikat és letettem magam mellé a kád szélére.
*Méghogy semmi gebasz?... körülbelül úgy hangzott mintha egy elég feltűnően gyári hibás ketyerét akarnának rásózni az elégedetlenül reklamáló vásárlóra, aki csak azután vette észre hogy selejtes az áru miután már hazavitte. Már megvetted, ez van...ne panaszkodj....* -körülbelül ilyesféle asszociációk cikáztak a fejemben, mikor Masaki az előzőnél sokkal lágyabb arckifejezésével találtam szemmagasságban magam. Úgy tűnik még nem fejezte be a mondókáját, mert megint beszélni kezdett. Azonban ez teljesen máshogy hangzott mint az előző mondat. Könnyektől homályos tekintettel néztem a szemébe és hallgattam végig. Annyira őszinte volt, hogy ha akartam sem tudtam volna nem elhinni neki amit mondott. Éreztem a hangján hogy az utolsó szóig komolyan gondolja és nem csak azért mondja hogy jobban érezzem magam. Elmondani sem lehetett volna mennyire boldog voltam. Itt áll előttem a férfi akit mindennél jobban szeretek, és számára még így, viharvert állapotban is én vagyok a világ legszebb nője. Vannak akik egész életükön keresztül keresik ezt az embert, lehet mindvégig hasztalan, de én megtaláltam. Most már semmi kétségem sem volt afelől, hogy mindig ki fogunk tartani egymás mellett, nem számít mi történik.
Olyannyira belemerültem ebbe a felismerésbe, hogy elfelejtettem hogy fürödni készültem, míg Masaki fel nem hívta rá a figyelmem. Hirtelen visszazökkenve megkönnyebülten elmosolyodtam és megöleltem.
-Köszönöm. -mondtam halkan, miközben magamhoz szorítottam. Éreztem a teste melegét, amitől csak mégjobban megnyugodtam. Nagyot sóhajtva végül elengedtem és megtörölgettem a szemem.
-Én viszont szeretném ha te is csatlakoznál. Engem egyáltalán nem zavarna. -tért vissza az arcomra a pír, és pakoltam le a kád mellé az előbb szorongatott törölközőt is, ami az előbbi akcióm miatt már a földön pihent. Míg a válaszára vártam, kezemmel a vízben játszottam. Tényleg nagyon kellemes volt, és egyre jobban vártam már hogy végre lemoshassam magamról a harcom maradványait. Közben azon gondolkodtam mivel tehetném kicsit otthonosabbá ezt a helyzetet, mikor megakadt a szemem a kád végében heverő kosárkán, ami tele volt gyertyákkal. El is felejtettem, hogy azokat még én hagytam ott nemrég. Jött is az ötlet, és kipakoltam belőle néhányat a kád szélére, lekapcsoltam a villanyt és meggyújtottam őket. Hátha ez a romantikus félhomály kicsit oldja a nagy zavart. Tényleg furcsa, hogy máskor egyáltalán nem ilyen szégyenlős egyikünk sem. Bár lehet, hogy azokat a helyzeteket kicsit más szemmel kellene tekinteni, hiszen olyankor az ember nagyon belefeledkezik a dolgokba és csak sodródik a hévvel.
-Hamár a víz nem lehet illatos, legalább a gyertyák legyenek azok. -mosolyodtam el. Ezután jöhetett még a neheze...valahogy be kellett másznom a kádba. De szerencsére mire nekiálltam volna vele szerencsétlenkedni, hátulról megint kaptam egy kis segítséget.

Tárgy: Re: TAKARODJ A KÖRZETEMBŐL SZOBA! Vas. Szept. 27, 2009 10:08 pm

~ Fuvallat a sötétben és méreg a szélben (II.) ~

A nagy előadásom közben egyszer-kétszer, sokszor megfordult a fejemben, talán túlságosan tapintatlanul hadarom el a mondani valómat. Már megszokták tőlem, ezzel nincs gond, de azért jó lenne, ha nem kerülnék kínpadra. Fájdalmasan értene, ha Shiori "This is Sparta!" üvöltés közepette rúg kényelmetlen pontra, hogy garantáltan kirepüljek a helységből, sőt az egész épületből -mert megígértem a hasonlatot erre a hsz-reXD-. Ráadásul megérdemelném, hiszen elvileg komolyan szándékoztam beszélni, viszont lehet ezzel csak tovább tartottam odalent az önbecsülését. Rövidesen megtudtam az eredményt és kivehettem az összes beteges gondolatot a fejemből. Egy köszönetnyilvánítás öleléssel tálalva. Ennyi, nem több. Mégis úgy éreztem ennél nagyobbat lehetetlen adni. Minden benne volt én pedig imádtam. Ki is jelenthettem sokadjára, nála tökéletesebb nőt nem találnék magam mellé. Természetesen nem engedtem el annyira magam, hogy könnyekben törjek ki, de korlátlanul mosolyogni lehetett.
-Rendben. Akkor csatlakozom!-
Körülbelül az 'akkor' felénél faképnél lettem hagyva. Érthetetlen grimasszal fordultam a leírt távozási ívet követve Shiori-hoz. Némi orrvérzés kísértében megvilágosodtam mit szeretne. Már csak arra kellett rájönnöm, mire szükséges az a sok gyertya szektás gyűlés mintájára végigrakva a kád szélén. A rózsaszín, kellemes udvarláshoz vagy mihez mínusz billiárdnyi érzékem se volt. Nekem azt jelentette, sokkal kevesebbet látok és könnyen felbukhatok valamiben. Plusz véletlenül felgyújthatom a helységet. "Veszélyes játék ez a romantika!" Vakartam meg lemondóan sokat elszenvedett fejemet, mert még mindig nem értettem a lényeget. További elméletek gyártására, szerencsére nem jutott idő. Inkább siettem segíteni álmain nőjének, hogy egyszerűbben be tudjon jutni a vízbe.
-Megint nem szóltál...-
-Ne haragudj!-
-Kezdem megszokni!- mosolyogtam kitartóan.
Jelenleg semmi kedvem nem volt pálcával hadonászó elmebeteget alakítani és kikérni magamnak, hogy folyton elfelejtkeznek rólam. Bele kell rázódnia a helyzetbe. Nem fog csettintésre működni. A legtöbbet azzal segítek, ha végig igyekszem nyugodt maradni. Legalábbis elméletileg. Sajnos a jövő zenéje milyen formában fogom bírni, de inkább arra kellett figyelnem, hogy lassan landoljon Shiori. Miután teljesítettem a próbát sokkal nagyobb hévvel vágódtam le kisebb vihart gerjesztve. Szegény áldozatom a feje búbjáig vizes lett. Nos, ez volt az a pont, amikor nem tudtam eldönteni sírjak vagy nevessek e. Elég viccesen festett, de körülbelül nullára lőttem vele a kedvességi szintemet. Ennek hála vagy fejbe vágnak egy samponnal vagy kirobbantanak kidou-val. Ráadásul nagyon nagy csend állt be. Jött is azonnal az imádott káromkodási kényszerem. Összeszedve minden létező erőmet szentségtörés helyett vontatott helyzet felismeréssel álltam elő.
-Hooo...opsz!-
-Miért? Helyes víziló lennél!-
Mulattak látványosan a kád túlsó végében. Egy ideig még értetlenül szorongattam tovább az arcomat, amit az előbb csaptam le, jelezve a kínos megnyilvánulás és elszúrt becsapódás kettősét. Röviddel később már beszálltam a vigadásba nem igazán tudom miért. Remekül elröhögtünk a semmin, de aztán elégtételt követelt az egoizmusom, szóval lefröcsköltem vízzel Shiori-t.
-Nem ér kinevetni!- alakítottam a sértődöttet. A kép hihetőségét rontotta a fülig érő szám. Ennyit a haditervről.

Tárgy: Re: TAKARODJ A KÖRZETEMBŐL SZOBA! Vas. Szept. 27, 2009 11:21 pm

~ Fuvallat a sötétben és méreg a szélben (II.) ~

Megint le lettem szidva, amiért egyedül akciózom ahelyett hogy segítséget kérnék. De annyira megszoktam már, hogy magamról gondoskodom, hogy hajlamos vagyok elfelejtkezni a segítő kéz létezéséről, akihez csak hátra kellene fordulnom, mert mindig mögöttem áll. Kicsit el is szégyelltem magam, és igencsak összehúztam magam a kádban. Tettem ezt igazából azért is hogy helyet szorítsak alkalmi fürdőtársamnak. Kicsit meglepődtem, mikor úgy huppant be velem szembe, mint egy kisgyerek aki először jár a strandon, és csakazért is meg akarja mutatni, hogy őt nem érdekli, ha az úszómester üldözni kezdi. Annak a kérdése, hogy hogy fogom megmosni a hajam, úgy néz ki részben meg is oldódott, mert ezzel az akcióval sikerült egy nagy adag vizet támadópályára állítania.
-Héé, csak óvatosan mert elalszanak a gyertyák. -mutogattam a kád szélén sorakozó, és pár tagot már hősiesen elvesztett sorfalra.- És ha egy sem marad égve, akkor aztán tényleg az orrunkig sem fogunk látni. -vetítettem elő vigyorogva a szörnyű jövőképet, de erre megintcsak egy szemöldökrángatással és kaján vigyorral egybekötött lefröcskölést kaptam.
-Áhám, szóval te nem is bánnád annyira... -vontam le a konzekvenciát, majd folytattam a fröcskölést -Igencsak bosszúálló típus vagy, tudod? -lötyköltem rá a vizet kínosan ügyelve arra, hogy bőven jusson a hajára is. Ez volt a titkos fegyver.
*Hamár harc akkor legyen harc. Úgyis régen láttam már birka ábrázattal. Sőt talán azóta az első nap óta mióta itt vagyok...Nahát eddig nem is figyeltem erre. Szóval épp itt az ideje újból szemrevételezni* -derültem egy sort magamban, aztán magamhoz vettem egy szivacsot, hogy eleget tegyek annak, amiért elvileg idejöttem, mégha sima vízzel egy kicsit nehézkesen is ment. Igazából nem tudom miért nem hagyta hogy rakjak a vízbe valami habfürdőt, hiszen nyílt sérülésem nem volt, ami indokolta volna.
*Túlzottan is aggodalmaskodik. Lassan rosszabb lesz mint Shuu...Te jó ég a végén még ezen is összevesznek hogy ki aggódik értem jobban* -jelent meg a szörnyű rémkép a fejemben, amint épp ezen ölik egymást. De igyekeztem gyorsan elhessegetni, hiszen egyelőre szerettem volna kiélvezni ennek a jelenetnek minden pillanatát. Ki tudja mikor tudunk erre sort keríteni még egyszer, bár remélem azért rendszeresíteni fogjuk.
-Mondd csak, ez miért nem jutott eszünkbe előbb? -fordultam meg és dőltem neki a mellkasának. -Úgy érzem itt helyben el tudnék aludni. -csuktam be egy kicsit a szemem. A meleg víz, a gyertyás félhomály, Masaki közelsége olyannyira jó hatással volt rám, hogy mostmár végleg eltűnt az a remegés a gyomromból, ami azóta bennem volt, hogy az a nő bezárt a lelkem mélyébe. Úgy éreztem, hogy mostmár újra képes vagyok uralkodni felette, és elnyomva tartani úgy ahogy eddig, hogy esélye se legyen megint átvenni felettem az uralmat.
Nem akartam teljesen csak egyoldalúan kihasználni a helyzetet, ezért az egyik kezemmel felnyúltam, és elkezdtem simogatni Masaki arcát. Innen már tényleg csak a habrengeteg hiányzott. Sokkal viccesebb lett volna, ha az orrára tudom kenni, vagy buborékot fújni belőle, mint ahogy üres óráimban néha elszórakozok egy jó habos fürdőben. De legalább lesz apropó amiért megismételjük ezt a közös fürdőzést.

Tárgy: Re: TAKARODJ A KÖRZETEMBŐL SZOBA! Hétf. Szept. 28, 2009 6:51 am

~ Fuvallat a sötétben és méreg a szélben (II.) ~

Kezdtem rájönni miféle dolog lehet ez a romantika. Biztos valami beteges előjáték! Ha valaki virágpor allergiás teleszórod a házat rózsákkal, kivárod, hogy ki se lásson a taknyából és adjad neki. Valaki ezt élvezi? Nekem biztos nem működne kínzás után. Még a hideg is kirázott, ahogy elképzeltem a dolgot. Legszívesebben szappannal mostam volna át az agytekervényeim. Aztán valami szöget ütött a fejemben. A szemben ülő személy hozta fel az egészet. Ráadásul ragaszkodott a gyertyákhoz. Egyre élesebben kezdett bennem megfogalmazódni, hogy viasszal akarnak riogatni. "TE SZENT ÉG!" Nyeltem hatalmasat és meredtem a vidáman pancsoló fürdőtársamra. Kitartóan kezdtem figyelni készül e valami, de rá kellett jönnöm, csak az üldözési mánia beszél belőlem. Nem létezik, hogy egy angyal szadista hajlamokkal legyen megáldva. Igaz, ők szoktak a filmekben is sorozatgyilkosok lenni, viszont Shiori azt is nehezen viselte, amikor lesérültem. Jó párszor. Vagyis teljes bizonyossággal kizárhattam az elméletemből. "De akkor mi a franc a romantika?" Landolt a fejemen újabb adag víz, remekül jelezve, hogy térjek vissza a földre. Napoltam is azonnal az elmélkedésem, beszállva a csapkodásba. Na meg reagáltam a fülemig jutott kijelentésre. Teljes mértékig igaz volt rám. Szóval a jövő nemzedéke jobb ha nem köt belém, mert hamar rájönnek mi az, ha tetőtől talpig begipszelve szürcsölöd szívószálból a vizet.
-Születésem óta az vagyok! Ezt nem neveled ki belőlem!- nyújtottam ki a nyelvem és sandítottam fel a fejemre. Gyönyörű bárány leszek a sok hajamon landolt víznek hála. Maximum diszkógömb alatt táncolunk egyet. Na jó nem. Nincs tánctudásom, szóval inkább kihagyom ezt a részt. Elég szörnyű műsort rittyentenék a falábaimmal. "Balek!" Nyomatékosítottam gondolatban és öleltem át a nálam kikötő Shiori-t.
-A micsoda?-
-Nem is figyelsz...-
-Nem könnyű, ha ilyen látkép van előttem!-
-Oh, elnézést, uram! Legközelebb bemelegítőben leszek!- kaptam egy csókot, hiszen egyértelműen nem tetszésem jeléül kezdtem el dünnyögni. Aztán beavattak mit is kérdeztek tőlem. Egyszerű volt a diagnózis. Én sosem hoztam volna szóba, mert túl betoji vagyok. Shiori pedig biztos félt. Megejti a témát, majd látványosan kiakadok. Sosem lehet tudni hogyan reagálok. Én se mindig tudom. Gyakran rejtély vagyok a saját agyam előtt is. Ez szörnyen idegesít. Hatalmasat zuhan a beszámíthatóságom. Ki tudja mikor történik meg?! Fogalmam sincs mitől van. Talán a sok mellékhatás közül az egyik. Lassan nem lepődöm meg ha újabbra bukkanok egy kis önelemzés után. Arra se emlékszem beavattam e már részletesen Shiori-t a 'rohamaimba'. Meséltem már róla, de nem dereng mennyire merültem bele a témába. Mindegy! A jelenlegi kellemes pihenés maximálisan meggyőzött róla lesz még ilyen fürdőzés. Ha nyugodt vagyok kisebb az esélye tudatalatti marhaságok bekövetkeztére. Ráadásul remekül érzeztem magam és úgy vettem észre nem voltam vele egyedül. Adtam is egy hálás csókot az arcomat simogató tenyérre. Nagyon tetszett ez a terv és örültem, hogy rávettek. Már csak ébren kellene maradnom. Nem lazulhatok el teljesen! Még a végén vizihullára szív le a víz. Ez kicsit se hiányzik most Shiori-nak.
Mivel egy helyben ritkán tudok meglenni most is inkább kihorgásztam a szivacsot és komótosan elkezdtem vele közberajzolni Shiori vállait és hátát. A viziló pancsolás előtt már túlesett ezen a részen, de jól esett valamit tenni érte. Igaz, nem nagy megerőltetés. Akkor se bírtam csak ücsörögni és a plafont bámulni.

Tárgy: Re: TAKARODJ A KÖRZETEMBŐL SZOBA! Hétf. Szept. 28, 2009 7:54 am

~ Fuvallat a sötétben és méreg a szélben (II.) ~

Annyira jól éreztem magam, hogy egyáltalán nem volt semmi kedvem még kiszállni a vízből, pedig már úgy ahogy tudtam meg is mosakodtam. Túlságosan békés, és különleges alkalom volt, mikor így el tudunk vonulni kettesben, anélkül hogy valamelyikünk épp ki lenne borulva, vagy épp annyira ideges, hogy legszívesebben kidobná a gardróbszekrényt az ablakon. Ki akartam használni addig amíg csak lehetett. Viszont lassan tényleg ott tartottam, hogy el fogok aludni. Egy kicsit csak csendben ücsörögtünk, és élveztük egymás közelségét, aztán Masaki egyszercsak mozgolódni kezdett. Hirtelen azt hittem máris véget akar vetni az idillünknek, de szerencsére megnyugodhattam még egy darabig, mert csak egy szivacsot keresett. Majd miután rendesen bevizezte elkezdte vele törölgetni a vállam és a hátam. Olyan gyengéden és finoman csinálta, hogy szinte meg sem éreztem, csak a kellemes simogatást a bőrömön. Kezdtem hozzászokni ahhoz hogy gondoskodnak rólam. Csak aztán el legyek kényeztetve! Bár én is szívesen megtennék bármit Masakiért,még csak kérnie sem kell. Számomra eddig annyira természetes volt, hogy törődök az emberekkel, és nem várok érte cserébe semmit. Ilyen az alaptermészetem....Emlékszem még kapitányként sem szerettem, ha a tisztek helyettem csináltak meg valamit, amit nekem kellett volna elvégeznem, mégha az csak egy jelentéktelen kis papírmunka volt. Visszagondolva lehet hogy néhányszor meg is bántottam őket azzal, hogy nem fogadtam el a segítséget. De mindent arra vezettem vissza, hogy ezt nem is értem teszik, hanem azért, mert nekem fájt a legjobban, hogy az osztag elvesztette a kapitányát. Túlságosan vak voltam, de mostmár rájöttem.
Érdekes hogy a sors mindig úgy keveri a lapokat, hogy egymásra találjanak azok az emberek akiknek kell. Akik képesek megérteni a másik fájdalmát, és megosztva vele a sajátjukat, együtt meggyógyítják egymás darabokban heverő lelkét.
-Szeretlek. -mondtam ki ezt a kis szócskát, majd hátrafodultam, és egy csókkal is megpecsételtem. Aztán hirtelen rájöttem, hogy ezt is milyen régen mondtam legutoljára. Egy apró kis szócska, és mégis, az ember vagy nem ismeri be magának, vagy annyira magától értetődőnek veszi, hogy azért nem mondja ki. Pedig nem nagy erőfeszítés, és mégis annyi mindent el tud mondani vele az ember. A kezem továbbra is az arcán pihent, és a szemébe nézve őszintén elmosolyodtam.
-Olyan jó lenne még itt maradni, de azt hiszem,ha tovább halogatjuk a kikecmergést, a végén teljesen szétázunk. -emeltem fel a kezem, amin már kezdett meglátszani a vízben eltöltött idő. -És őszintén szólva úgy érzem, végre tudok majd egy jó nagyot aludni. Hála neked, mostmár biztos nem lesznek rémálmaim. -mosolyogtam rá, és egy nagyot nyújtózkodtam.
Nem is fog ártani ha végre kialszom magam, és a tompa fejzúgásom is, amihez már egész hozzászoktam a nap folyamán, eltűnik végre. Márcsak azért sem szomorodtam el nagyon azon, hogy itt kell hagynunk a fürdőt, mert tudtam hogy biztosan lesz következő alkalom, és azt is tudtam, hogy utána újból ugyanilyen közel lehetek Masakihoz, mikor a karjaiban fogok elaludni.

Tárgy: Re: TAKARODJ A KÖRZETEMBŐL SZOBA! Kedd Szept. 29, 2009 1:02 am

~ Fuvallat a sötétben és méreg a szélben (II.) ~

Ha festő lennék, vagy legalább művész, most egészen biztos vásznat ragadnék. Viszont ilyesmihez nem értek, de a látottakat gondosan el fogom raktározni. A bársonyos bőrön végigfolyó vízcseppektől kezdve a víz felszínén táncoló aranybarna fürtökön keresztül a gyertyák fényében kirajzolódó női alakig, mindent. Tudtam, ezek az emlékek megnyugtatnak, ha szükségem lesz pár magányos percre. A fürdőzés pedig tökéletes, gyönyörű és megismételhetetlen volt. Nem azért, mert többször nem fogunk kettesben itt ücsörögni. A hangulat nem lesz többször hasonló. Ettől még imádni fogom. Ezen senki sem tud változtatni. Azzal lehetek, akit szeretek és semmi sem zavar az angyalom csodálatában. Bárki kérdezné is, van e szükségem még másra őszintén mondhatnám, nem. Már mindent megkaptam egyetlen személy képében, ami kellett ebben az életben. Esélyt, erőt, hogy változni tudjak és enyhülést. Érzem, ahogy lassan összeforrnak a lelkemet szétszaggató sebek. Holnap talán már teljesen egészségesen ébredek fel. Remélem bekövetkezik. Szeretnék megváltozni és nem csak Shiori-nak akarok megfelelni így. Tényleg úgy lenne jó tükörbe nézni, hogy elégedett legyek a rám visszanéző képpel. Sajnos még távol álltam a kitűzött céltól. A külvilághoz is másképp kell viszonyulnom. Igazából ez a fejezet fog sokáig tartani. Megbarátkozni az idegenek jelenlétével és elfogadni, hogy nincs szándékában minden jöttmentnek az életemre törnie. Nem fognak bántani, kigúnyolni, elítélni. Semmit sem tudnak rólam. Be kéne végre látnom mi a valóság.
"Sokáig fog tartani..." Tettem le a szivacsot. Jól időzítettem, mert Shiori kicsivel később kimondta a világon legédesebb szót. Mérges lettem volna, ha a gondolkodásnak hála lemaradok róla. Akkor most nem érezném ezt a boldog kábulatot. Szinte cirógatja füleimet az édesen csengő hangja. Libabőrős lettem és nem tudom visszafogni a bugyuta mosolyom. Mindig ugyanúgy hat rám. Elkábítja az agyam és boldogság járja át minden porcikám. Különös, de nem idegesít, hogy hatalma van az érzéseim felett. Ő lesz az egyetlen, akinek örökre megengedem ezt a kiváltságot. Úgy sem eshet bajom, amíg az arcomon pihennek gyengédséget árasztó ujjai.
-Igazad van. Kezdek én is fáradni.-
Nyomatékosítottam a célzást. Türelmesen kivártam mit szeretne Shiori. A kínálkozó lehetőség közül biztosra vettem a nagyobb önállóságot nyújtót fogja választani. Így is lett. Nem szóltam közbe, hogy kifejezzem a nem tetszésemet. Elszégyellné magát, ami elrontaná a kellemes hangulatot. Illetve nem lehet valakit két perc alatt szokatlan dologhoz igazítani. Idővel belejön, hogyan támaszkodjon a vállamra. Persze fordítva is! Majd igyekszem! Viszont most két fürdőköpenyt kellett keresnem a törölközők szolgáltatása után. Reméltem nem a tetemes mennyiségű tiszta pamut stósz aljáról kell kibűvészkednem őket, de nem volt szerencsém. Némi ügyeskedés és már bele is bújtattam az egyikbe Shiori-t.
-Nem lett volna szükséges...-
-Tudom...viszont ha flancolunk,akkor tegyük rendesen!-
Terelgettem ki magam előtt. Miközben visszabújt az alkalmi pizsamájába, addig gondoskodtam a gyertyákról. A fogyasztásuk értelmét még mindig nem tudtam, de már nem is érdekelt. Inkább kihúztam a kád dugóját és megszokott alvóalkalmatosságban végre vízszintesbe helyeztem magam. Nekem teljesen mindegy volt a póz, viszont az alvótársam általában szorgalmasan szokott fészkelődni. Hiányozna, ha nem tenné.
-Én is szeretlek!- öleltem át, hogy vigyázni tudjak az álmaira.
//Hogy ne hiányoljátok^^//

Tárgy: Re: TAKARODJ A KÖRZETEMBŐL SZOBA! Csüt. Feb. 04, 2010 9:28 am

[Volt-nincs ajándék - Egy kurvára felesleges szívroham]

Az ember szinte észre sem veszi, és máris eltelik egy újabb év. Bár szerencsére még nem ott tartunk, hogy az én korosodásomat ünnepeljük, azt majd egy fél év múlva, hanem most Masakin van a tortagyertyával bővülés sora. Mondjuk igazából a mi számunkra nincs akkora horderővel bíró jelentése egy-egy év elteltének, hiszen már többszáz ilyet megéltünk, de azért mégis jólesik az embernek, ha az évben legalább egy napon csak vele foglalkoznak, és az a nap csak róla szól. Lehet hogy önzően hangzik, de az elmúlt száz évben nagyon hiányzott az hogy Shuun kívül valaki is megemlékezzen a létezésemről. Talán ezért is ragaszkodom annyira, hogy Masakinak megadjam ezt a napot úgy, ahogy megérdemli. Így hát jó előre el is kezdtem tervezgetni, hogy mit szeretnék adni neki, és hogy szeretném alakítani a napot, és hogy ehhez milyen dolgokat kell beszereznem. Mivel dolgom úgy általában nem nagyon volt, így a délelőttöket általában a városban császkálásra szoktam áldozni.
Ma sem tettem másképp. Annak ellenére hogy még legalább egy hét hátra volt a szülinapjáig, én úgy éreztem késésben vagyok a dolgokkal, hiszen a fő dolog, az Ajándék még a gondolati elképzelésemben sem öltött konkrét formát. Emlékszem tavaly is milyen nehéz volt neki venni bármit is, és ez úgy néz ki annak ellenére sem változott, hogy azóta jobban megismertem mint bárki más... Próba-szerencse alapon gondoltam teszek egy kitérőt abba a kis keleti boltba, ahol múltkor is jártam, hátha legalább az ihlet megszáll és előbbre jutok valamennyit. Belépve az ajtón, most is megütötte az orrom az a tömény keleti fűszer illat, ám azonban most ahelyett hogy kellemesnek éreztem volna inkább úgy éreztem felfordul tőle a gyomrom és émelyegni kezdtem. Nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget, annak ellenére, hogy egy pár napja, már többször is rámtört a rosszullét.
Biztos csak elkaptam valami vírust, nem csodálom, hiszen annyit mászkálok mostanában a városban, ami ebben az időben kész baktériumtenyészet...* -nyugtattam magam a gondolattal, amint magamat legyezgetve nézelődni kezdtem az üzletben. Azonban, ahogy egyre több időt töltöttem el odabent, ahelyett hogy kezdett volna elmúlni a rosszullétem, csak egyre rosszabb lett.
-Jól van kisasszony? -kérdezett rá már az eladó is, mikor majdnem felbuktam a mellesleg az orrom előtt lévő antik kanapéban.
-Öö igen, igen megvagyok. -szedtem össze magam, és döntöttem inkább amellett, hogy elhagyván az üzletet szívok egy kis friss levegőt, hátha az segít rajtam. Nagy mázlimra a csípős délelőtti levegő beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és némileg csökkenő mértékben hullámzó gyomorral indultam el hazafelé.
Gyalogolni most nem nagyon volt kedvem, így ehelyett most úgy döntöttem kihasználom egy kicsit a tömegközlekedés adta előnyöket, és a táv felét busszal teszem meg. A raktár felé sajna már semmilyen efféle jármű nem jár, hiszen lakatlan terület, de legalább a belváros széléig nem kell gyalogolnom. A buszon úgy esett, hogy két kedélyesen csevegő nő mögött találtam helyet, és akarva-akaratlanul is hallottam, hogy miről társalognak.
-Remélem hamarosan már elmúlnak ezek a rosszullétek, legalábbis az orvos azt mondta csak az első egy-két hónapban fordulhatnak elő... -sopánkodott az egyik.
-Ne aggódj, velem is ez volt, fél napokat émelyegtem, de aztán nyomtalanul eltűntek, amint nőni kezdett a baba. -nyugtatgatta a másik.
Én tényleg nem akartam hallgatózni, de amint fültanúja lettem ennek a beszélgetésnek, hirtelen lesápadva egyből elkezdett kattogni az agyam.
*Az nem lehet... mi mindig... vagyis majdnem, csak.. egyszer... én nem lehetek, hiszen a... úristen még az sem! De máskor is volt már ilyen, hiszen ez nem az eredeti testem...* -ájuldoztam lefelé falfehéren a buszról.
Szokatlanul szaporára véve a lépteim igyekeztem minél előbb hazaérni, mert úgy éreztem le kell ülnöm és el kell gondolkoznom ezen a dolgon. Beérve a raktárba észre sem véve azt aki esetleg a nappaliban tartózkodhatott, csörtettem fel a lépcsőn, és menekültem be a szobába. Az odabent tartózkodó Masaki, az arckifejezésből ítélve nem nagyon érthette hogy mi bajom van, ezért úgy hiszem tartozom neki egy magyarázattal. Bár lehet hogy nem kellene a frászt hoznom rá míg nem biztos a dolog... de viszont ez legalább annyira érinti őt is mint engem, szóval nagy levegőt vettem és nekikezdtem.
-M..Masaki, emlékszel mikor nemrég a múltkor mi egyszer nem.... -toporogtam előtte, mert szörnyen kínos volt ez a helyzet. -és azóta nekem nem volt.... szóval nem biztos de lehet hogy.... -néztem fel rá, majd miután zavarba hozott a szemkontaktus, inkább vizslattam tovább a padlót.

Tárgy: Re: TAKARODJ A KÖRZETEMBŐL SZOBA! Pént. Feb. 05, 2010 12:03 am

[ Volt-nincs ajándék ~ Egy kurva felesleges szívroham ]

Már kezdett hozzároppanni a csigolyám, hogy asszonyka túltengő kilométerhiányban tengődik és se szó se beszéd elsprintel mindenféle városi csehóba. Ettől rohadtul nem esett béka segge alá a vérpumpálásom, de akkora tahó még nem lettem, hogy brutálhahota kíséretében közöttem az ágyhoz, mert a fenséges arcomnak az a kedve támadt, hogy ne eressze kipakolni a bütykeit a facölöpös bejáraton. Inkább pillanatragaccsal bekóteroltam villás nyelves Jingiskan fél szemét és rohadt intelligensen koptattam a matek tudásommal, hány bárány pottyan le a szellem sminkre meszelt plafonról. Ha meg már a hajamat ritkítva fodrászkodtam beszabadultam a dühöngő csőcselék fogalmi központba átméretezni Csopfosfruska vagy Villantózománc ha lenne agytérfogatát. Lassan retekre elcsoszoghatnék plasztikai műmájerkedő, szalmarágcsáló, széthullás szélén egyensúlyozó csókának. Olyan pofákat kreálnék, hogy garantáltan rá nem világosodnának milyen nemű gazdag mitugrász csörtetett be hozzám! Igazi kontár kuriózum! Kell a nájlonzsák feliratos alkesz javítására más meló. Úgy szakadna rám a zsé, ahogy aranysugárban hányják képen Britney mellét! Bánná az ámbrás cet a szitut! Ebben az elfuserált trágyában úgyis az az ebihal csapkod tovább, amelyik menőbben bír sikkasztani! Osztán ki a szar tudja! Lehet még marha gazdaságos is lenne, ha feltankolnék zsíros deszkából. A jósgömb halványan derengő diavetítésére se károghatod előre mikor szorulsz rá a párnába zsákolt dugi hasúra. Viszont ez a kivénhedt erőműves csóka tervezősdi rohadtul nem passzol a fakuló sztájlomhoz, úgyhogy csúsztattam inkább a fiókba és biztonság kedvéért még lakatot is csettintettem rá. Rám ne törjön már a kapu bebaszásával gejzírként csápoló roham, mert pár nap múlva bestrigulázok egy évet és a föld alá vedeltetnek. A rühes nyuszi vakaródzását mindegyik szőrőstalpúnak! Hanyagolhatnánk már ezt a gagyi szeszkazánkodást. Azt lazán bevállalom, hogy túllendültem a fejemben lötyögő szökőkút elpárologtatásán, vagyis mostanság már nincs minek fájnia a bevert seggemen kívül.
-Cöh...de cseszettül túrós a hátam ettől a ramazulitól...-
Verettem a szépséget csak elméleti síkon varázsoló Merlin fészekbe, hogy levezessem séró lapítással a feles idegrángási energetikáimat. Ezt mindig úgy beszopom! Ettől a forrázó füstölgéstől minden színben vergődik a sokkgyűrűm, csak benyugtatózott bambulásban nem! Ráadásnak féltávnál, még tűzijáték is berobbant valami fenomenálisan szaggatva a szőnyeg rojtjait. Úgy áriázott a trendi egércsapda pofám után, hogy menten tökig sütöttem a karomat két oltári értelmes gülümeresztés közepette. Naná, hogy szabad levegőre zavartam egy rögtönzött káromkodás stand up-ot, de az mégis jobban kapirgálta az eltunyult idegvégződéseim mi a szart felejtettem el, amitől úgy kibukott, mint Rózsika néni szatyrából a tejpor! Rá is feküdtem a téma keresztrejtvényére, de hiába nyaltam a havat afrikai menekült tógás csövezésével Brassó köves utcáin kurvára nem vágott tarkón a cucc. Az viszont ette rendesen az egy szem tűréscsekkem befizetési dátumát, olyan kész az asszony, hogy mindjárt a szélrózsa minden irányába bemutat egy piruettes bekómálást. Hajítottam is a rákba azt a szutykos harapófogót és bekommandóztam. Nekem tegye lefelé a seggét, mielőtt én fordulok a másvilágra gondolatolvasás hiányától bekövetkezett agybajban. Előbb húzzon alfába, aztán részemről frankó, hogy kiakasszon, mert az hót ziher, ha ő így befosott akkor az én aszott gógyim egyenesen öngyilkossági kísérletbe fog szaltózni.
-Najóóóó! Fújd ki magad és nyomjunk egy ismétlést, mert rohadtul nem vágom milyen terrortámadásról van szó! Mit csináltam, meg mit nem?! Meg milyen nincs me...heeeeeeeg!-
Rúgták tökön a vészjelző záramat és fagytam le gyászcsendben. Elsőre az az agyrém csengetett be, hogy kukába górtam valamilyen fontos fecnit, de akkor már régen kivéreztetve vonaglanék a padlón, mert tuti a nézésével szétkapna. Ergo pipa lenne és nem halálsoron dekkolva remegő börtöntöltelék! Szóval ezt a cukorkás szomszédot elkergettem és rázoomoltam az újabb fasza eshetőségre. Ebben egy masniba csomagolt sztriptíztáncoslány kergetett ostorral, de ilyen mocskos dobozt a büdös életben nem kapnék rakétától, meg minek?! Oké! Kezdek error-t kapni, annyira nincs egyetlen megvesztegetni való maffia szivar füstnyi tippem sem mi a francról van szó. Ez a nagy kriptahangulati kuss meg cincálja a szívinfarktus vészfékem! Nem csekkolom! Feladom! Behajítom a törölközőt! Egyszerűen egy béna gyökér vagyok, hogy ezt a találósdit kipattintsam magamból! Bár volt egy képtelen képregény szituációs játék még a kobakom legeldugottabb csücskének csücskébe ágyazva, de az tuti nem! Ekkora szerencsétlen százas, hogy nem lehettem! Kizárt! Biztosan csak valamit kihullott az agyamból megcsinálni és most kibuktak tőle! Azaz, másról cseszettül nem tátoghat a kínzási játék! Ez mekkora nyomorékoskodás, hogy itten tuszkolom magamnak a tápoldatot. Inkább húznám kifelé fakanállal mi a nagy rivaldafény apropója és lapogatnám tudókiköpésig, hogy ne parázzon ennyit.
-Naah? Mond már mi van!-
Járattam a lábaimat betépett őrült szambatáncával. Én már rohadtul tűkön faroltam, hogy egy kani szót se vágok és betolták nekem a türelmetlen bogyót, akkora lelkesedéssel, amitől bebandzsítva haraptam mérges szömörcét a szomszéd település fatermelő bázisán.

Tárgy: Re: TAKARODJ A KÖRZETEMBŐL SZOBA! Pént. Feb. 05, 2010 3:55 am

[ Volt-nincs ajándék ~ Egy kurva felesleges szívroham ]

*Mondanám én ha menne, de most asszem bepánikoltam* -kaparásztam levegő után, és hagytam magam letessékelni az ágy szélére. Így sokkal nehezebbnek tűnt kibökni a lényeget, mint ahogy azt úton hazafelé szépen elterveztem. Egész kis monológot fogalmaztam meg, hogy gyorsan túllegyek a beszámolón és maradjon rendesen idő szívinfarktust kapni, de úgy nézem lassan sikerül azt elérnem, hogy már azelőtt leamortizálom szegény Masakit, mielőtt egyáltalán tudná mi a nagy harci helyzet. Ez a csend pedig határozottan nem tesz jót... Általában itt kezdődik az, hogy mindjárt kiborul az egyikünk. Nagyon rosszul viseljük mindketten a kínos csendet, ezért össze kéne már szednem magam és beszélni...
-A..aaz van, hogy annak a múltkori estének azt hiszem súlyos következményei lesznek... m..mert azóta valami nincs rendben velem, és ma a buszon hallottam két kismamát beszélgetni, akik ugyanígy, merthogy ez normális ha..haa úton van egy baba. -hadartam össze vissza falfehéren bámulva Masakira. Hiába terveztem el, hogy értelmesen összefoglalom a dolgokat, egyszerűen nem tudtam kimondani, mert nem akartam elhinni.
*Ez egyszerűen nem történhet meg. Főleg nem velünk, hiszen vaizardok vagyunk, azt sem tudtam, hogy nekünk egyáltalán lehet gyerekünk. És úristen hogy fogjuk felnevelni ebben a házban? Itt biztos nem maradhatunk, mert túl veszélyes... * -kezdett máris előtörni belőlem az anyai ösztön. Nem tudtam mennyire jár közel Masaki a teljes megvilágosuláshoz a helyzetet tekintve, de ő is egyre jobban kezd a plafonéhoz hasonlatos arcszínt felvenni.
-M..Masaki, jól vagy?-kérdeztem félszegen, de túlságosan belemerült a gondolataiba ahhoz hogy meghallja.
-Eez még nem teljesen biztos, de a jelek.... - hebegtem teljesen kétségbeesve.
*Mindjárt...érzem hogy mindjárt ki fog borulni.... istenem hogy lehettünk ennyire meggondolatlanok* -remegett az ágyon ökölbe szorítva pihenő kezem. Nem sok kellett már hozzá, hogy pityeregni is elkezdjek, de minden erőmmel igyekeztem visszafogni magam attól, hogy még ennél is jobban kiborítsam Masakit. Ez a mi felelősségünk, őt sem okolom jobban mint saját magamat, hiszen ebben mindketten nyakig benne vagyunk.
*Mit fogunk most csinálni? Egy kicsi baba... úristen én erre még egyáltalán nem vagyok felkészülve.. ki tudja egyáltalán valaha fel leszek-e, de az biztos most teljesen elképzelhetetlen számomra a helyzet. És milyen kilátásai lesznek annak a kisgyereknek? És ki tudja nem örököl-e valamit abból a gonoszból ami bennünk van.* -agyaltam folyamatosan, mikor Masakinak végre a helyére került minden, és szájtátva mutogatni kezdett felváltva magára és rám. Én az elfojtott sírástól remegő ajkakkal bólogattam, ami újabb reakciósorozatot indított el benne, miszerint felpattan és rohangálni kezdett.

Tárgy: Re: TAKARODJ A KÖRZETEMBŐL SZOBA! Pént. Feb. 05, 2010 5:20 am

[ Volt-nincs ajándék ~ Egy kurva felesleges szívroham ]

Valamelyik bungalónál rohadtul lemaradtam cukorrépa ásatást lezavarni, mivel a töredékes hablatyból fel nem bírtam fogni mi a szűz Mariska bugyogóját kell kimosni. Oké, a szavak csorogtak ahogy kell, befelé a fülzsíromba, de nem bírtam átkonvertálni pasi nyelvezetre. Egyszerűen betojtam az erőlködéstől és nem! Az a pár szó meg kurvára nem húzott ki a fertőből. Már baromira fontolgattam hozok egy retkes diktafont és az egészet rátekerítem, kihúzom a belem és addig nyúzom azt a gusztustalan szalagot, amíg el nem ér a lámpafelgyújtás korszaka. Teljesítve az éves kvótát meg visszacsörtetek és rázúdítom asszonyra a rohadt tág fogalmakkal megáldott válaszom, mert hogy ez oltári gebasz azt maga egy keresztes hadjáratról visszatért pap is beoltaná nekem borkoktél formájában. Kár, ettől kibaszottul nem csapódott lejjebb a idegszáli elpattogásom! A további foghúzásos vallatás meg csak még inkább belém állította a szikét. Kezdtem egyre elmebetegebb ötleteket kiötölni a halálos szájherpesztől a mandulatágulásos vérzésen át minden idiótaságig. Elvégre rohadt sok bőrpercem leledzett hőgutában vagy rángógörcsben elpatkolni, hiszen durranójáték csak terelt és terelt unásig. Fejem verném az antik ágyam támlájába, annyira nem bírom felfogni! Mi a francot akarhat azzal, hogy kismama meg gyerek?! "Hoppá-hoppá!" Nyomtam tövig a féket és gagyorászva haverkodtam a két szóval. Marha betegesen hangzottak, ráadásul ítéletnapig tartott mire gógyimban megmoccantak a lemezkék és sikítva el nem kezdték egymást tarkón lőni. Ez volt az a rész, hogy Masaki két Csendes óceánt izzadt a boxerjába és hihetetlen értelemmel az elfajzott pofáján látott neki járatni ujjait.
Derült égből öngyilkosság volt felfogni ezt a szitut. Rémálmaim Elm utcai kiruccanása itta be magát a vénámba akkora károkat ütve, amit egy természeti katasztrófa is helyből beirigyelne! Az én göndör, tahó, paraszt képem fel...megcsinált egy apró törpét annak a némbernek! TE SZENT SZAR! Az ösztöneim veszett mód kapálóztak a karóba húzástól és soványkoca vágtával tipliztek volna az észak sarkra önkényes magány terápiára, amiből sok unatkozó szarházi írhatna tanulmányos genyaságokat, de már hova?! Erről rohadtul ennyit! Túlszáguldottam az elkúrtad szó szerint, bassza meg, részlegen! Most aztán tövig belém szorult a húgy is! Betojtam! Ha ez valami elmés átverés kiirtom a fél bolygót! Ne szórakozzunk mán efféle borzalmakkal! Mert részemről kurvára arról van szó! Szerencsétlen poronty rám skubizna sírva halálozna el! Én annyira vagyok pöpec nevelő, amennyire a nájlonzsák elismert környezetkímélő sampon! Há megfognám szétporladna! Mit nem lehet azon érteni nem tok női rászugerával slattyogni egy pólyással?! Vagy agyalágyult zombit gyártanék belőle, mert kapásból rázúdítanám a gógyijára. És ha benézném mikor kell tápoltatni és felfordul a kaja vonástól?! Esetleg az első tetves szava valami orbitális káromkodás lenne? Ráadásnak tuti átdobnék neki ugyanolyan érzéketlen szemétláda géneket, amikkel az én egoizmusom veri a sors! Faszom! Shiori légüres térré könnyezné a szemeit világfájdalmában! Nem, nem és kurvára nem! Adjunk inkább a máltai szeretet szolgálatnak! Én nem tok bánni a porba fingó aszfaltcirkálókkal!
-BASSZA MEEEEEG! -
Vonszoltam a seggem felajzott, használjunk kurvára más hasonlatot, mert ezek után, hogy csomót kötök a sétabotomra azt kőbe vésetem! Szal túlpörgetett versenyló hőleadásával prüszköltem a szobában. Persze ehhez muszáj volt bevágnom a búgócsiga beszédült forgolódását is. Kész voltam, mint a mikróba hajított gyorsfagyasztott dugikaja. Köpni-nyelni nem bírtam és a túlterheléstől cafatokra robbant a fejem. Én próbáltam volna összekaparni a férfi létem és valamilyen hangyapöcsnyi megnyugtatást kierőszakolni magamból. Baszottul nem ment! Csak az motoszkált beszívott műképcsövem előtt, ahogy agyba főbe rontom a kölyköt a saját fogyatékosságommal. Ettől meg keresztbe küldtem volna vukokat a városra és vágódtam volna rohamot kapva a földre. Ez nagyon para! Az egész évszázadot apokalipszisbe döntő járvány gyújtózsinórja! Akkora, de akkora nyomorék vagyok, hogy rímet nem találok rá! Mégis mi a francot kéne most nyögnöm?! "No para bébi, bevédelek?!" Maximum egy süket-néma bevándorló villantaná ki erre a szuvas fogsorát. Hulljon rám egy vadászrepülő, de nem tok semmit se lökni erre a szitura, pedig kurvára kéne papolnom valamiről, mert a hátam mögött már ezeregy éjszaka óta virágzik az egerek itatása.
-Shi..Shi...há...hááát!-
Hadováltam befékezve az ágy előtt. Ki akartam tuszkolni, hogy bár egy tapló vagyok nem hagyom magára. Ott a bíróság! Majd távol tartanak a törpetorpedótól! Addig meg nyomorítom az életét és próbálok rá vigyázni. Az elhatározás már nagyon ott volt a köbön, kár, hogy a lendület elkaszált, mint a bubi haj divatát a fűnyíró! Úgy erőlködtem kétszázas áramsztriptíz közben, amitől bevágták nálam a szunyát. Szépen kiterültem a padlón és néztem a csillagos éjszakát...

Tárgy: Re: TAKARODJ A KÖRZETEMBŐL SZOBA! Pént. Feb. 05, 2010 6:20 am

[ Volt-nincs ajándék ~ Egy kurva felesleges szívroham ]

Bassza meg.... nekem is ez volt a tömör véleményem, csak igyekeztem irodalmibb formába önteni, hiszen ha már egyszer tényleg igaz ez a rémálom, akkor nem tukmálhatom már szegény babát kapásból mindenféle trágárságokkal, mert aztán megnézhetem magam ha elkezd beszélni... Istenem ezt én tényleg nem bírom felfogni, hogy bennem odabent, most valami elkezdett élni, és hogy majd megnő és és... de várjunk csak! Ez még egyáltalán nem is biztos! Még van rá esély, hogy nem a baba miatt vagyok ilyen állapotban, de annyira stimmel minden... hiába próbálom lebeszélni magam, egyszer úgyis el kell fogadnom, hogy mi a helyzet... És ezen nem tudok változtatni... mert arról viszont szó sem lehet, hogy ne tartsuk meg. Ha már összehoztuk vállalnunk kell érte a felelősséget és felnevelni a tőlünk telhető legnagyobb odaadással és figyelemmel.
Magam elé bámulós elmélkedésemet egy hatalmas csattanás szakította félbe, ami Masaki padlóval való érintkezését volt hivatott ilyen nagy elánnal a tudtomra adni.
-Úristen! -vetődtem oda egyből mellé, és pofozgatni kezdtem, hogy térjen magához. Bár lehet jelen helyzetben csak többet használna neki, ha nem térne magához egy darabig és azt hinné csak álmodta az egészet, de sajnos amint felébred újból rá kell jönnie hogy ez sajnos nem álom... ez a bizarr valóság...
-Masaki... Masaki... -térdepeltem mellette.
*Na szép.. ő ájulgat be, pedig elvileg én vagyok terhes... és különben is az apukák csak akkor szoktak kidőlni, mikor megszületik a baba, nem akkor mikor megtudják hogy úton van. Apuka... jézusom de furcsán hangzik használni ezt a szót... de akkor is, szóval nem neki kellene ennyire kiborulva lennie hanem nekem! Elvégre innentől kezdve háromnegyed évig jóformán csak az én szempontomból lesz megterhelő a szituáció... De istenem szögezzük már le, hogy ez még csak egy eshetőség...* -sóhajtoztam nagyokat.
-Légszíves figyelj már rám egy kicsit. Lehet hogy tévedek, és valami más bajom van, úgyhogy ne add be a kulcsot ilyen hamar kérlek. -dőltem rá a mellkasára, mert kezdett nagyon nehéz lenni a fejem. Nem csodálom, ezt a sok stresszt már el sem bírja... Pedig most aztán igazán nem szabadna stresszelnem magam, hiszen az nem tesz jót a babának, vagy ha nincs is baba, attól még nekem is csak árt. Hiszen ki tudja mi bajom van...
-Ezt jól megcsináltuk... -motyogtam rajta fekve, hátha magánál van már. Bár azt kétlem hogy akkor ilyen nyugodtan fetrengne... sokkal inkább folytatná ott ahol az előbb abbahagyta a végeláthatatlan körök rovását a szobában, miközben magában szitkozódik.
Ahogy ott pihentettem magam vízszintesben, egyre másra úsztak be az agyamba mindenféle idillikusnál idillikusabb képek, amint kézenfogva sétáltatunk egy babakocsit, vagy ácsorgunk az etetőszék előtt és törölgetjük magunkról a kaját aminek elvileg a kicsiben kellene lennie nem pedig rajtunk, és a környező bútorok nagy részén. Ha nem tudnám hogy rólunk van szó, még hinnék is ezeknek a képeknek, de saját magunkra levetítve annyira nem illett hozzánk ez a jövő. Hiszen még épphogycsak elfogadtuk egymást, és rendeztük át a világunkat úgy hogy magunkon kívül a másiknak is legyen benne helye, és most hirtelen a semmiből még egy újabb helyet kell kreálni benne. Annyira alkalmatlannak érzem magam ehhez a feladathoz... az előfeltételéhez bezzeg nem hezitáltam ennyit, pedig nem lett volna nagy kunszt megelőzni a bajt... könyörgöm itt vagyok már több mint kétszáz éves.. generációkat láttam születni és meghalni, és mégis annyira kívülállónak érzem magam, hogy én is részt vegyek ebben a körforgásban. Mindig is úgy tekintettem a magunkfajtára, mint olyanra akire nem vonatkoznak ezek a törvények, hiszen csak a sorstól függ meddig lehetünk még ezen a világon, és nincs egy előre meghatározott intervalluma, mialatt gondoskodunk kell arról, hogy legyen aki a helyünkbe lép. És most mégis itt van karnyújtásnyi távolságban...

Tárgy: Re: TAKARODJ A KÖRZETEMBŐL SZOBA! Pént. Feb. 05, 2010 7:50 am

[ Volt-nincs ajándék ~ Egy kurva felesleges szívroham ]

A sötétben taperolva is kísértett a jövő arcon taposó vonatsíntől bummig tartó zakatolása. Mert nem, kizárt, hogy épp fáról lepottyant makimajom seggemnek csak két hunyásnyi nyugta is legyen a szaros pelenka terrortól és agyalapi mirigyig terjedő purgyé visítástól. Ottan güriztem szakadt köténykében valami lepukkant csehó kellős közepén! Még aztán szépen legázosítottam a szintet. Be ne meséljem már a fogyatékos hallucinogén varázserdőmnek, hogy így lerongyosít az apai, de tré ez a szó, főleg saját használatban koptatva...kötelesség! Nem fogom megélni, hogy az a taknyos kimásszon! Én el fogok patkolni! És ez a rakás horror-kabaré képzelgés se akar megszakadni! Még mindig vasalok, francba már! Baszod még cigi is lóg kifelé a pofámból. Hát menten tökön lőném magam sörétessel, ha telepöfögném azt a rühes odút, ahol a törpék mázolnák, szaggatnák, szétcsesznék a milliárdos berendezéseimet. Mekkora álmaim ne továbbja látvány, ahogy imádott fanatizmussal begyűjtött dísz cuccaimat kenterbe vágja pár őrült...MIJAZ, HOGY PÁR?! Ne, ne neee! Egyetlen tollas golyósról van és lesz szó nem többről! Még az kellene fatuskó pofámnak, hogy szaporodjanak, mint a gombák. Még arra se tenném fel a Góliát protézisét egyes szám első személlyel kihúznám az ősz hajszálakat strigulázását! Isten ments, hogy ráharapjak a csalira és nekifogjak a szalaggyártásnak vagy begyűjtésnek a sarki közértből! Valaki most pofozzon vissza a való villába! Rohadtul nem bírom ki magammal egy légtérben! Azon parázok, ahogy paráztatom magam a parámmal! Ez kurva ördögi és kurva köri szektás cucc! Már komolyan becsavarodtam, mert azt érzem, hogy valami mozog rajtam! Oké, tényleg észhez akarom csapni a gógyim, mielőtt én feszítenék terhes mama gúnyákban...Hasított tarkón a felismerés és szaggattam pepitakockás mintákat a sérómba. Azaz ocsmány kép kurva pillangó repdeséssel közeledett! Hogy én milyen befosatási avatásra nem akartam kiégetni a belső Buddha szemem ilyen ratyi látképpel! Mázli! Cseszett nagy mákos guba, hogy visszatértem az élők közé.
-Öööööööh...-
Zendítettem rá full beszívottan. A nevemet nem köptem volna felszínre nem, hogy az alakuló családi státuszom! Na, de a nagy kutakodás közben azért feltűnt egy gigászi méretekben fontos tényező...hun az asszony? Kerülgetett rögvest a kotlási láz, hogy valami nyűge támadt vagy nem támadt, vagy esetleg hogy a faszba néz ki egy terhesség? Annyit vágok, hogy nő a has, meg valami oboás befordulásos nyomorékság is van vele, de mi leledzik még a rózsaszín ködös moziváltozat alatt?! Remek. Itten fetrengek várandós nőszeméllyel és asse tom ez mi a frászt jelent! Marha gyorsan agyat kell tágítanom! Ekkora mínuszba csapó szerencsétlenként nem verhetem a nyálam, hogy mit csináljak meg hogyan. Ez egy kurva fontos rész! Mi a bevásárlólistás tragacsot kéne kezdenem magammal? Lövésem sincs ebben a szappanoperában hogyan alakul a csöves szerepem, de még csak annyira sem, hogy mostan vehetek e szutykos levegőt vagy ha rossz szögben fetrengek akkor benyomom a gyereket és megnyomorítom?! Egyáltalán mekkora az? Gyöngytyúk vagy strucc rántotta méretű? Azta rohaaadt! Ide egy koszos lexikonnal!
-Shioriiiii!-
Vonyítottam fel, mintha egy tehén durrantott volna rám két milliméterről. Erre rögvest megszántak a pokol bugyraiból, mert megkíméltek egy univerzumot a terrorista ámokfutásomtól, hogy előkerítsem a szülés előtt a szobát csak a tetves engedélyemmel elhagyó nő neműt. Vágódtam is felfelé áramot járt heringként és körbevizslattam mindene a helyén leledzik e. Nekem aztán semmi se másszon el, vagy menten ennél látványosabb agyvérzést kapok. Lecsengetve a vak lennél se találnál változást jöhetett az újabb asztmás rohamom. A hideg évszakokból ránk szakadt padlón csövezünk, ahol a fűtés csak ünnepekkor libben végig! Ha nem skubizok eléggé még felfáznak! Huh, de gáz ezt magyarázni a hibbant agytekervényeimben! De mostan ne jegesedjek befelé, hanem szedjem a virgácsaim és cipeljem innen elfelé!...Verné ki a csapszeget egy humanitárius ökle! Hogy pakoljam rá a csápjaimat és mekkora szaros lendülettel szabad vinni?! Lehet tabutéma ez az egész cihelősdi. Mennyi szaros baj van ezzel! Húzok is olvasni! Leszarom! Ki kell alapozni valamilyen tohonya infóközpontot vagy betont fejelek annyi fóbiát csipáztatok magam elé. Addig meg talpra ugrasztom pukkanójátékot és beparancsolom az ágyba. Lehet még valamelyik állatot ide is rendelem, hogy ne némuljon itt egyszál maga. Érdekli a halált képen röhögnek a fullextrás limó berendezéstől, csak meresszék itten a csülkeiket és rohadtul rezegjenek rám, ha éjjelifényáradat összeráncolja a homlokát! Így is vonagló volga hullámzás kerülget, hogy elhúzom a belem.
-Gyereee! Ülj fel az ágyra! Én megyek könyvtárba! Van egy rakás nyomorékság, amiről nem ártana nasit beburkolnom! Mingyá felzavarom valamelyik fogyatékost...ja, és sietek!-
-Ma...Masakiii! Előbb higgadj le, kérlek!-
-Fa-fo...remekül vagyok!-
-Ne hazudj!-
Jó van, téll elég szarul érveltem, de azért ennyire golyó ütötte Biblia sem hullott elemeire bennem. Valahol az ájulásos hisztéria és fanatikus vigyorgás között tengődtem. Ergó, rövidesen zubbonyba vágva fognak két tonnányi színes pirulát legurítani nekem, de mijez már ahhoz képest, hogy néhány pislantás és egy törpe hasonmásom fog itt ordítani?! Az viszont határozottan beszakította a érrendszerem, hogy ekkora fancsali pofával ácsorognak előttem. Menekülhettem volna a fészkes fenébe is, de akkor is muszáj lettem volna kicurikkolni valami vakerral. Elvégre azóta bőszen kussolok, hogy kiderült kínai fal mégse olyan stabil...
-Eeeh! Jóóóh! Be vagyok szarva! Rohadtul berezeltem a szitutól! Nem az van, hogy tetves gyásznapként forgolódnék, csak...oltári váratlanul ért ez az egész és kurvára nem tudok róla semmit. Basszus azt se vágom, hogy meg szabad e ölelni!-
Hajtogattam marha intelligensen kockákat a kabátomból. Annyira égés, mintha rám löttyintettek volna benzint és táncot járva visonganának körbe ahogy szaros fáklyaként lángolok. Oltárira belegabalyodtam ebbe az egészbe, de az fix, hogy végig fogom csinálni! Szakadjak meg, de itten fog enni a penész!

Tárgy: Re: TAKARODJ A KÖRZETEMBŐL SZOBA! Pént. Feb. 05, 2010 9:07 am

[ Volt-nincs ajándék ~ Egy kurva felesleges szívroham ]

Nem tartott sokáig ez a nyugalmi állapot, mert Masaki hamarosan átváltott abba a szokásosan túllihegett és túláradó aggodalmaskodó módba, amit általában akkor vesz elő, ha meglát rajtam valami oda nem illő külsérelmi zúzódást, vagy karcolást. Jó ez a helyzet azért mégis más, de könyörgöm, nem holnap fogok szülni... nem kellene egyből leimádkozni a Nasat is hogy jöjjenek el a keresztelőre...
-Masaki légyszíves higgadj már le egy kicsit mielőtt kirohansz a nagyvilágba. -pakoltam fel magam engedelmesen az ágyra, hogy legalább azzal ne idegeljem tovább, hogy nem fogadok szót. Most az egyszer kivételesen jó kislány leszek és azt csinálom amit parancsolnak, hiszen lehet hogy most már nem csak a saját testi épségemért felelek. Ha kötekedem, és felbosszantom, még a végén elüti nekem egy busz, mert annyira célirányosan lövi be a bibliotékát, hogy elfelejt körülnézni az úton... Mi lenne akkor velem? Itt maradnék egyedül, és nevelhetném fel apa nélkül a félárva gyerekünket... Szép kilátások mint ne mondjak, szóval Masaki ebben az állapotban nem mehet sehova!
Jól van... persze hogy jól van... látszik rajta, hogy annyira jól van hogy mindjárt eléri a nirvánát, és megvilágosodva már könyvtárba sem kell mennie, mert tudni fog mindent az élet értelméről, ami mellett az a néhányezer dolog, amivel a születendő gyerek szüleit traktálni lehet, ám a baba érkezése után totál nem úgy fogják csinálni egyiket sem, mint ahogy a könyvben le volt írva, semmiségnek fog tűnni... Szerencsére azonban a szemmel szugerálós technika most is hozta a szokott eredményt, vagyis kinyögte végre hogy vélekedik a kialakult hadi állapotról. Azt hittem majd jól a fejemhez vág mindent, hogy miért nem szedtem tablettát vagy valami más cuccot, és hogy most azonnal irány a klinika, és megszabadulunk tőle, de ehelyett csak arról beszélt, hogy mennyire meg van ijedve. Lehet hogy akarja ezt a babát?
-Nem vagy ezzel egyedül, ha tudnád hogy mennyire nem... -törölgettem meg a szememet, és se szó se beszéd felpattanva megöleltem és az arcomat a pólójába fúrva motyogtam tovább. -Nem fogok összetörni hidd el... és ne merészeld azt tenni, hogy nem ölelsz meg rendesen, mert akkor bőgni kezdek... -bújtam továbbra is hozzá, mert nagyon szükségem volt erre. Nem csak azért, hogy ne lássa hogy sírok, sőt nem is csak azért, hogy ezzel is itt tartsam és ne rohanjon el fejetlenül a könyvtárba, hanem azért is mert az egyetlen dolog, ami most némiképp meg tudott nyugtatni az az ő közelsége volt. Hámár ő is ilyen őszintén előállt a helyzet felé mutatott érzéseivel, nekem sem szabad adósnak maradnom velük.
-Én annyira félek.... egész eddig fel sem tűnt mi lehet a baj, de ma ahogy hallottam azt a két nőt, én annyira megrémültem. Ők annyira boldognak tűntek, én pedig teljesen össze vagyok törve. Milyen anyja lehetek így annak a babának, a mi babánknak?... -pityeregtem. -Légyszíves legalább csak egy kicsit maradj még itt velem, mielőtt elrohannál a városba. Ráérnek még azok a könyvek. Meg különben is itt az internet amin több minden van, mint abban az egy szem könyvtárban ahova olyan elszántan igyekszel... -mutogattam sóhajtozva a szoba sarkában pihenő csodamasinára, de a fejemet továbbra sem távolítottam el Masaki mellkasától. Annak ellenére is, hogy az izgalomtól szaporán vette a levegőt, és úgy kalapált a szíve mintha ostorral kergetnék, akkor is úgy éreztem csak akkor leszek képes végre emberi formát ölteni ha még egy kicsit hallgathatom. Minden egyes mellette eltöltött másodperc egész fokozatokat javított a hangulatomon. Szükségem volt rá... és ezután csak még jobban, talán most még el sem tudom képzelni mennyire...
-Ugye együtt végig tudjuk csinálni? -néztem fel a szemébe megerősítést várva. Tudtam hogy nélküle nem lennék képes végigcsinálni ezt az egészet.
-Legelőször is kezdve azzal, hogy meg kellene vizsgáltatnom magam egy orvossal... -hozakodtam elő a legbiztosabb eredményt adó megoldással. Mivel nem igazán voltam felkészülve ilyen helyzetekre, tesztért is el kellene menni a patikába, akkor meg már ennyi erővel inkább keressünk fel egy orvost, aki még kisebb tévedési lehetőséggel meg tudja állapítani mi a tényleges tényállás...

Tárgy: Re: TAKARODJ A KÖRZETEMBŐL SZOBA! Pént. Feb. 05, 2010 10:38 am

[ Volt-nincs ajándék ~ Egy kurva felesleges szívroham ]

Istenesen hókon lettem csoszva, hogy ekkora beszari nyusziként lapítok egy szaros öleléstől. Szó mi szó, tényleg fejlobbantó poroltós sikongatás mennyire elhajítottam a marha nagy egómat. Semmit se merek bestrigulázni, mert rögtön százfelé kap el a cifra, hogy bele kanalazok a dolgokba és tutkóra nem keresztes irányba. De mégis mit kezdjek magammal? Hibernáljam le a seggem, amíg kiblicceli a kölyök a tini korszakot, aztán szörcsögjek a pofájába, hogy én vagyok az apád?! A nagy szart! Ha már megesett a rémeset nem hajíthatom homokba a burám kibaszva a lakatlan sziget szlogent. Igenis rátaposok a tyúkszememre és elvonszolom magam az összes agyturkász által kiírt kezelésre, hogy egy marhára fasza apuka legyek és tegyek arról ne legyen karókat gyűjtő skalpvadász a törpéből! Addig meg lehorgászok iq-t valamelyik szakadár gyilkoló, tábortűz kreáló szemétből, mert egyenlőre azt se tom milyen retkes betűvel zendül fel az ABC! Én így nem ugrok a témának! A terápia végére szájas infúziósan csöveztethetek magamnak kávét! Nekem megéri! Elvégre én csak a miniszoknyás asszisztens vagyok az egész hóbelebanc alatt. Már azért is áldhatom petárdalepipálót, hogy nem kussolt végig vagy kezdésnek vágott képen a "kell a halálnak" rizsával. Totál beérteném. Rám kell csak nézni, hogy elmenjen az életkedv is! Plusz ha más csöves picsa traktálna ezzel rohadtul kirángatnám onnan azt a porontyot, de így asszem addig verem magam, amíg emberformát nem gyűjtök be. Vagyis rohadt boldogan folyatom szét a kocsonyás gülüimet!
Köbö ekkor csapódott belém az asszony gőzmozdony, amitől padlóra akartam sírni az agyamat. Igen, ez kellett, de marhára. Címeres európa kártya lennék, ha nem viszonzom a cuccost. Okés, hogy zsongok, mint csicseri borsó a szendvicseben, na meg befoglalt a saját szemszöges haláltusám annyira, hogy oda se bagóztam mi kellene neki. Orbitálisan ki van bukva, ami fel se tűnt. Szépen állunk! Én lassan begolyózok ő meg mindjárt felvagdossa az ereit! Pedig nincs annyi szarvasmarha a szivárványos horizonton ahányszor beígértem, jobban fogom rá mereszteni szemecskéimet. Berosálok, hogy sose tartom be! Mindig azzal indítom a masinát, hogy elcécózok a fejemben, akár egy skizó palánta és rohadtul baszok a végeredményről szólni. El teszek-veszek magamnak én vakulásig, de egy kani szót nem rittyentek a háttérről. Ezért se csoda, föld alá van menve a hangulata na meg ki örülne, ha az én személyim virítana a nemző címke alatt?!
-Ugye tudod, hogy ez marha nagy hanta?! Tízezer volt álljon belém, ha nem lennél nagyszerű anya! Elvégre egy ekkora gyökeret, mint én is megtanítottál élni...-
Vigyorodtam el beszívott fószer alapjárattal. Most már aztán vészesen kongatták a harangokat. Tényleg beálltam és ebből a kaszás se ráz fel. Faszákosan bizonyította a tényállást, hogy ellenkezni se támadt kedvem. Csináltam, amit villanórúd kért. Elhajítottam a francot se izgat távba a tüdőmelengetőmet és maradtam cölöpölni. Bújhatott ameddig úgy hozta a kedve. Egy bolhafingnyi távolságtartó parancs se lapult a zsebemben, meg majdan verem a nyálam, hogy nem fog elég oxigént kapni. Végre elért a többesszám korszaka. Szóval szépségesen befogtam a lepcses pofámat és baseball ütővel csapkodtam a kényszeres benézéseimet. Addig úgy se kell frászt kapnom, amíg át nem pörgetek nyolcanmillió gugli származékot. Lassan bele is kéne csapni a lecsóba, de nem visz rá a szenteltvíz, hogy leakadjak asszonykáról. Bár megint olyan választ kellet produkálnom, amit megszülni tovább tartott egy Föld körüli röpködésnél. Fogalmam nem volt mi sülhet ki ebből, de mindent bepróbálok és nyújtok kétszáz százalékot, hátha valamire elegendő lesz...
-Ígérem kipréselek minden apai ösztönt magamból! Istenem, de durva ez kinyögve...de szoktatom magam, szoktatom!-
Mentegetőztem eszem elhajítva. Nem még jobban szétcseszni akartam, hanem valamiféle nyugtató hóbelebancot kipasszírozni. Vonszoltam gyorsan a hátsómat, hogy annyi szájrágás után valóságban is kipipáljam a melómat.
Szépségesen odaaraszoltam a kütyühöz és kitartó nyomorékoskodás után be is sikerült pöccinteni. Ha már azt vakerálják maradjak nem húzom el a belem! Na meg helyt kellett adnom a fellebbezésnek! Az otthoni vasvillával rohadtul jobb almát grillezni! Plusz kanira nem hiányzik a saját makacs baromságomtól gőzöljön be! Nyúznom kell a képem a befekszik, pitizik érzetre! Azért kibújót néha keresünk, mert ebbe belegárgyulnék...Na, de mostantól a nem kérdez csak ragadoz üzemmód is on. Alapból fejjel rohannék a Mount Everest-nek ha egy hajszála is elgörbülne, de ha ettől a lecövekelt ponttól kezdve bárki is beleköt azt köszöntés nélkül szeletelem túlvilágra! Csimpaszkodtam a billre marha lelkesen rázva az egeret. Tele volt tunkolva sok szarral és nem akart asztalon torpedózni. Ennek hála meg csak jóval később telepedett le a varázsszőnyeg, valamilyen dokiról, mint átlagban szokás. Hirtelen vakartam is az értetlen agycsökevényem, hogy merre tegyem ezt az infót. Én akár most is iderángatok valamilyen névjegykártyás tatát, de az a gáz nem értek ezekhez a behatárolós vackokhoz. Idegsebésszel meg kitörölhetjük a hátsónkat...
-Öööööööö...Ehhez nem értek, de mászok veled, ha szeretnéd!-
Forgolódtam a székkel, mert kibaszottul nem bírtam egyetlen helyre beállni. Valamit muszáj voltam buzerálni különben becsavarodom. Meg alapból is az vagyok, szal ne várjuk ki, ha véglegesen megveszek!

Tárgy: Re: TAKARODJ A KÖRZETEMBŐL SZOBA! Pént. Feb. 05, 2010 12:13 pm

[ Volt-nincs ajándék ~ Egy kurva felesleges szívroham ]

Egyre jobban megy neki az, hogy olyanokat mondjon, amivel meg tud nyugtatni. A magára utaló kijelentésen még el is mosolyodtam. Ez azért nem teljesen tükrözte a valóságot, hiszen neki sokkal nagyobb erőfeszítésbe telt változni, mint nekem mutatni az utat számára. Mintha én nem változtam volna... Úgysem hinné el, ha elmondanám neki hogy igenis, én is sokat köszönhetek neki, és hálás vagyok a sorsnak azért, hogy összeboronálta az útjainkat. Vajon az ő műve most ez is, hogy mégjobban megpecséltelje a köztünk lévő köteléket? De akkor miért nem örülök neki jobban? Hiszen ha Masaki ilyeneket mond, hogy minden erejével azon lesz hogy jó apa legyen, akkor miért kételkedem egy percig is abban, hogy ez egy ajándék?... Nem értem magam... Teljesen össze vagyok zavarodva, és nem tudom mit érzek. Vagyis túl sok mindent érzek, és nem tudom eldönteni mi a valós, és mi az ami csak beárnyékolja azt.
Visszaülve az ágyra a gondolataimba mélyedtem. Közben néha-néha felpillantottam a számítógéppel elszántan hadakozó Masakira és összeszorult a gyomrom, hogy mennyire nem szabadna itt úsznom a kétségeim között. Őt is ugyanolyan váratlanul érte a dolog mint engem, és ő mégis már minden kétségét félredobva inkább azon van, hogy minél többet segíthessen. Én pedig ahelyett, hogy előhalásznám magamból az anyai ösztöneimet, továbbra is mély önsajnálatba merülve itatom az egereket.
Különös... mert ha próbálok visszaemlékezni, még sosem gondolkodtam el azon, hogy milyen lenne ha családot alapítanék. Vagyis néha-néha felmerült bennem a kérdés, de hiába agyaltam rajta fél napokat, sosem tudtam olyan konklúziót levonni, hogy én erre érzek magamban elég erőt. Lehet hogy azért mert egyedül voltam... De most hogy már van egy társam, talán együtt könnyebben megbirkózhatunk a feladat súlyával.
*Vajon milyen lehet kézben tartani azt a kisbabát aki kettőnktől kapta az életét?* -terelődtek a gondolataim más irányokba. Szerettem volna elképzelni, de fogalmam sem volt milyen lehet az a pillanat, mikor először az ember kezébe adják, a hónapokon keresztül benne növekvő kis emberkét. Ahogy visszazökkentem a valóságba azt vettem észre, hogy a kezem akaratlanul a hasamra siklott, és ott pihent. Nem éreztem semmit... de hogy is érezhettem volna, hiszen nagyon sokat kell fejlődnie egy magzatnak ahhoz, hogy ilyen formán is a külvilág tudtára tudja adni a létezését. Annak ellenére hogy még továbbra sem volt semmi referenciával bíró bizonyítéka az áldott állapotomnak, mintha egyre jobban kezdtem volna beletörődni. Ebben azt hiszem nagyon nagy szerepe van a szoba sarkában böngészgető Masakinak... Egy darabig még néztem, aztán fogtam magam és odaálltam mellé a vállára hajtva a fejem.
-Tudod, én sokkal kevésbé kételkedem benned mint magamban... -jegyeztem meg halkan. -Sőt egy percig sem kételkedem abban, hogy mindent megadnál a babánknak.... -mosolyodtam el egy kicsit.
Eddig nem nagyon voltam az a bújós fajta, de most szükségem volt rá. Épp ezért akartam hogy jöjjön el velem az orvoshoz is, mert lehet félúton meggondolnám magam és világgá mennék, ha ő nem lenne mellettem.
-Megígérem, hogy én is megteszek minden tőlem telhetőt. -bámultam közben a monitort, ahol mindenféle eszközök és praktikák hadai sorakoztak, amivel megkönnyíthetők egy kismama megterhelő mindennapjai.
-Nahát az nem is rossz találmány. -böktem rá egy furcsa alakú párnára, ami a megviselt hátú babavárók számára volt hivatott kényelmesebben pihentető testtartást biztosítani.
Szépen lassan de úgy érzem, kezd megérni bennem az elfogadás ténye. De tudom, hogy addig biztosan nem tűnik el minden kétségem, míg a kezembe nem kapom az orvosi vizsgálat eredményét. Azt mondják egy nő érzi, hogyha terhes, de én nem tudtam eldönteni, hogy ez most milyen érzés... Csak egyetlen egy érzés volt tiszta számomra, ami eddig is jelen volt a mindennapjaimban, és kitörölhetetlenül beleivódott a szívembe.
-Szeretlek Masaki, és bármi történjék ez sosem fog megváltozni. -öleltem át a nyakát hátulról, miközben oldalról adtam egy halvány csókot az arcára.

Tárgy: Re: TAKARODJ A KÖRZETEMBŐL SZOBA! Vas. Feb. 07, 2010 4:47 am

[Volt-nincs ajándék ~ Egy kurva felesleges szívroham]

A rohadt nagy feji zsigerbuzerálásom már ott bebaszta a felmondását, hogy bevasaljak valamilyen vakert a színkavalkádos szimatszatyornak. Az a retkes rőzsegyűjtő meg helyből bealázott! Kiköpött nyolcvanmilliárdos listát és még ottan pattogott a gémkapcsos vigyorával, hogy merre akarok lefordulni. Verné ki a biztosítótű a pofáját! Még mostan guberáltam ki a közönség segítségét, honnan a francból kéne csípőből kivágnom hova a sivatagi aszfaltrally-ba csoszogjak tovább?! Tuti ezt is csak azért szülték a szőrős állatok világába, hogy elfogyassza az olyan degenerált földművesek veteményes kertjét, amilyen az én aszott lámpabura ernyőm! Kassza befűzési műanyag kupakos szamóca bokrom sincsen merre hálózzam befelé a számlaigényem, de tanácsadást fog kérni a lanolinos zsebkendő tároló! Inkább körbenyáladzom magam az összes rinyáló köpenyes ürge élvezkedő naplóján, mer némelyik azért brutálul rá van cuppanva a téma zakkant pirulagyűjtő kivesézésére. Azok a túlcifrázott barokk parókás ujjlenyomatok meg egyenesen leszívták a vérkészletem. Olyanokat bekurjantott a nagy tágítása közben, hogy Józska bácsi meszelne csigavonalakat a tyúkól falára! Csipkézzék ki a szempillámat swarovski kristállyal, de kurvára nem vágom, miről hadoválják a felsőbbrendűségi flegmázást. Én tuti agymenéses sírtelepítést kapok, ha az a szakadt fószer is így fog tángálni nádpálcával, akihez beszabadulunk. Nekem rohadt töményen és kunkori malacfarkas körítés nélkül zagyváljon vagy keresztbe dugom fel a mappáját! És mik ezek a boncolásos képek, meg felező díjcsomagos jelenetek valamilyen kerek szarról, amiben ott úszkál egy paca?! Ez oltári beszaratás! Rosszabb, mint Hasfelmetszőt utánzó kisteleki Béla csontvésős ámokfutása! Milyen szar horror már ez?! Baszod és még valamilyen csávesz ottan bemászik a csajnak! Te szent szar! Ez már valami bűvész-horror?! Essen szét a villantó képem kerete, de rohadtul nem bírom. Kiégett a bunkósági rátám! Kurvára menekülök az Alkatrasszból! Én aszittem csak bugyborékoló pink ködöt szakítanak rám erre kész vizelettartási probléma beszüntető paráztatás megy itten! De legalább kezdtem kapirgálni a sakktáblás károgást! Cseszettül meg kell válogatni ezt a ganét, vagy vegetáló impotensként végzem! Szárnyaltak is az ujjmartalékaim veszett módon! Fogyatékos tanácsadás kellett nem bevilágító szülész-nőgyógyászképzés! Éppen jókor is támadtak befelé, mert orrtőig zuttyantam bele a sokkterápiába. Azt se vágtam mik azok a debil formájú amőbák! Én lazán benyaltam volna, hogy élő tetrisz, de kurva szépen fejbe csaptak a szituval, hogy az valamilyen kismama párna.
–De hogy működik ez? Én csak egy elszúrt galuskát látok!-
Erőlködtem a pofám forgatásával, mert rohadtul be akartam strigulázni a helyes választ. Hát kissé rossz tájon matattam, de rögtönzött előadás és agyvérzésig tartó rizsálás után egész szánalmasan csillogva tapogatóztam ki a megfejtést. Így már téll nem hangzott baromságnak. Tároltam is elfelé, hogy ha fegyvernek látszódó, szivaccsal tömött szart látok az pöpec lesz tüzeskedőnek! Ráadásnak volt még ottan csomó geciség. Ebből kiindulva nem is volt akkora dúrdefekt az a betépett vízió, hogy a tapétámat is elárvereztetem, mire kipottyan bőgőmasina. Annyi nyűg tornyosult ott a lurkónak meg asszonykának, amennyi hajszálamat beszippantaná egy fekete lyuk! Baszod, még tundrabugyitól a fürdősamponon át az altató bogyóra rászoktató orvosi maszlagig minden balhé futtató körtelefon felsorakozott itten. Ez maga az elhalálozási zóna vörös kereszttel álcázva! Honnan a francból görcsöljem ki mire verjem el a nyugdíjam? Ennyi hangyabázis robbantást be nem tok tuszkolni ide! Vagyis lumbágót kapott körömpecekre esélyes, hogy cuccolunk innen! KURVA ÉLETBE! Még egy pöpec csehót is össze kell koldulni és ha már egy drótra akasztott kis krapek fog szanaszéjjel iszkolni akkor valamilyen kerttel baszarintott puccvilla kéne! Tudnám hova a rákba ugrálok ennyit! Inkább össze is kupacoltam azt a kevés észlény memóriachip-em. Megint úgy bezombultam a technikai feszti körképbe, hogy atomra kizakózott az ablakon itt szobroznak mellettem. Nem bővült hej, de tutkó méretben a pofazacskóm, azt viszont lezsámolyoltam, oltári életlen kés szindróma sokat ácsorogtatni asszonyt! Szépen le is rángattam az ölembe. Ha ennyire betapadós kedvében van, maradjon csak belátási közért távban.
-Én is szeretlek! Bármi lesz is, megoldjuk!-
Dünnyögtem hatalmas átéléssel. Egy buzi beirigyelte volna az előadásomat! Már csak valami kiherélt szopránvonyítás hiányzott a listáról, de ennél tetemesebb méretben lapult be egy tényező a szivárványhártyámba! Nem lasszóztam még le egyetlen csókát sem, hogy zsinórozzon be, szóval halvány Uruha lila derengésem sem támadt van e napalmbelobbanásnak matató dokija és ha nincs merről vegyünk, vagy ha van, miként csengessünk be hozzá.
-Am…a kórházi szakzsargonnal, hogy állunk? Fogalmam sincsen, hogy kell morzézni egynek vagy meglévőnek…meg ottan...kussoljak, igaz?-
Remegtem rá a kocsonya Honolulu táncra, mert faszormányosan lecsekkoltam királyság volna, ha nem csapnám le a tatát miután becsörtetünk a rendelőbe. Lehet égi szikra lenne a csomagmegőrzőbe lakatolni, amíg az a botos vénség csattogtatja a gumikesztyűt.

Tárgy: Re: TAKARODJ A KÖRZETEMBŐL SZOBA! Vas. Feb. 07, 2010 6:35 am

[Volt-nincs ajándék ~ Egy kurva felesleges szívroham]

Magánakcióm után se szó se beszéd ölberántottak, és onnan vizslathattam tovább az unatkozó feltalálók remekeit kilistázó böngészést. Eszem ágában sem volt ágálni a helyzet ellen, hiszen jelenleg keresve sem lehettem volna jobb helyen ezen az elferdített bolygón. Lehet, hogy a végén még meg is szokom ezt a Masaki stílusú kismama-gondozást, és nem adom alább az együtt töltött időt ezután sem. Bár azt már most be kell látnom, hogy ha majd kibújik belőlem a baba, egyből rá fog irányulni minden apai szeretet. De ki róná ezt fel neki, hiszen a jó szülők legfontosabb tulajdonsága, hogy gondolkodás nélkül saját maguk elé helyezik a gyerekükről való gondoskodást. Ahogy egyre többet gondolkodom rajta, annál közelebbinek tűnnek azok a nemrég még teljesen képtelennek tűnő illúziók. Talán mire itt az idő már én is tiszta szívből fogok örülni a rám váró jövőnek?
Kezdtek túlságosan előreszaladni a gondolataim. Az idő mostani állásnak fonalát azzal adták vissza a kezembe, hogy rákérdeztek az orvossal kapcsolatos teendőkre. Ám ez csak újabb problémákat vetett fel, tekintve, hogy mivel nem szedtem tablettát amit fel kellene írni, így csak szökőévente csak egyszer kerestem fel az orvost, aki viszont már valószínűleg nyugdíjba is ment azóta, hogy legutóbb nála jártam. Meg nem is igazán járkálhatok ugyanahhoz az orvoshoz állandóan, tekintve hogy kb 15-20 évente változnak az emberi világ ügyintézéseihez szükséges papírjaim... Ha másnak nem is, de egy orvosnak pedig biztosan feltűnne, hogy 15 év alatt semmit sem öregedtem, azt meg nem venné be, ha beállítanék hozzá egy új személyazonossággal. Lényeg a lényeg, egyelőre itt ücsörgünk bármiféle kézzel fogható hely nélkül ahova fordulhatunk...
-Hát úgy áll a helyzet, hogy keresnünk kellene valakit a klinikán... Hamár úgyis itt ücsörgünk kereshetnénk valami telefonszámot amin érdeklődhetünk, és ha mázlink van még ma fogadnak minket. -vettem kezembe az irányítást és navigáltam a helyi kórház honlapjára, hogy valami használható információ után kutassak. Szerencsére nem is eredmény nélkül tettem, hiszen voltak olyan kedvesek annyira rendesen vezetni a weblapot, hogy rengeteg elérhetőséget megadtak rajta.
-Meg is van. Mindjárt fel is hívom őket. -kerítettem egy tollat és felírva egy cetlire az egyik telefonszámot elvonultam a szoba másik végébe előkeríteni a telefonomat, hogy minél előbb túl legyek a formalitásokon. Sohasem szerettem ha orvoshoz kellett mennem, de most muszáj félretenni az előítéleteimet, hiszen enélkül sosem jutunk a dolog végére.
Bő öt percben le is tárgyaltam a recepciós nővel, hogy ki, mikor és hol tudna időt szakítani rám, és nagy megkönnyebbülésemre egész pozitív hírrel szolgálhatok Masakinak.
-Azt mondták, hogy a rendelés végén, ma délután négykor még lenne egy szabad időpont. -néztem közben az órámra, ami délután fél hármat mutatván biztosított arról, hogy időben odaérhetünk. -Még van egy kis időnk addig, de legalább még ma lebonyolíthatjuk a dolgot. Ha minden rendben megy, még az eredményt is megkapjuk ha később visszamegyünk, mert az orvos holnap elutazik egy időre, és ezért kérte, hogy kapjon kézhez minden mai vizsgálateredményt még ez előtt. -adtam elő a közérdekű információkat Masakinak. Kicsit megint berezeltem, hogy ennyire érezhető közelségbe került a helyzet végleges kimondásának időpontja. Hirtelen kicsit meg is szédültem, ezért lehuppanva az ágyra kezdtem el gondolkozni azon, hogy miféle papírokat vigyek magammal. Nehéz volt számon tartani, hogy mi az amint még igen, és mi az ami helyett már egy másikat használok. Tudom hogy egyszerűbb lenne kidobni a régieket, mikor Kisukétől megkapom az újakat, de valahogy úgy tekintek rájuk mint szuvenírekre egy érából, ezért el szoktam dobozolni őket, és néha előszedve derülök egy sort az akkori divat szerint készült igazolványképeimen. Összegondolva, és a fiókból előhalászva a papírjaimat kezdtem el szedelőzködni, hogy ne kelljen rohannunk ha időben elindulunk.
-Különben nem kell csendben maradnod, kérdezz csak nyugodtan az orvostól ha eszedbe jut valami, de ha lehet azért ki ne üsd mielőtt megmondja mi lett az eredmény. -cipzároztam fel magamon halkan nevetve a kabátot, és kaptam a vállamra a táskámat. Úgy érzem jót fog tenni egy kis levegő is miközben a kórház felé sétálgatunk.

Tárgy: Re: TAKARODJ A KÖRZETEMBŐL SZOBA! Csüt. Feb. 11, 2010 10:10 pm

[ Volt-nincs ajándék ~ Egy kurva felesleges szívroham]

Törtem-törtem világvége feliratig a kuglimat, mégis miféle reflektoros vallatás lehet a fehér köpenyes terror, mivel a szomszédos hordós Miskának hála csak akkor kellett elhúzni a belem vukot pakoltató, bacitenyészetet kergető csempemekkába, amikor valamilyen istenverte himlőt akartak a seggemre ragasztani és leszarták, hogy halottakat csak a kukacok támadnak be! Elzavartak egy rohadt műtős állathoz átvilágításra. Persze a szikével hadonászó értelmi fogyatékos szart se kotort elő, de azért ezer százalékos pipáért szétfeszített volna! Hagytam is a szarba megdögleni magának a metszőollós mániájával! Vágdosson malackörmöket hatszög sablon szerint! Remélem azóta elcsapta egy donor szállító vagy a vergődő ketyeréje adta be a kulcsot, mert retekre nincs kedélyállapotom belebotlani a kaszaboló jóga gyakorlatába! Nah, meg hadoválom az imákat valami rendes manust basszon elénk a vezetékes információs pult! Így is felérek egy terrortámadás öngyilkos merényletével, de ha még bunkózva pöckölgeti a mennyezetet a szürkületi nyugdíjaztatás vagy tonnás súlyú faviccekkel kaparássza az idegvégződéseim akkor télleg bemutatok a rám tukmált szentírásnak és afrikai éhezőknek címzett díszdobozt mutálok az ábrázatából! Nekem ne rizsázzon meg műsorozzon! Csinálja osztán kanalazza rám az eredményt! Ha már tiplizünk kibaszott villámcikával akarok bebandzsulni, hogy mi a nagy szitu! Bár már annyira ráálltam erre a lesz verzióra, hogy kurvára nem tudom kipiszkálni milyen vergődést produkálok a "vészjelzés-semmi-para" szekcióra. Most is itten taperolom asszonyka hasát, beszarás! Nah, takarodás van! Épp intézkedik ne zaklassam mán! Ráadásul úgy kirázta ujjból ezt a nagy cécót, hogy köpni se bírtam nemhogy nyelni! Ennek hála olyan agyhalott nyekergést rittyentettem, ami kézigránáttal dobálva szadizta rongyosra a pofámat.
-Ohoké?!...öh, rendben!-
Kapartam fel a túlélő elemeimet és tereltem készbe a seggem. Inkább átvedlettem meg leráncigáltam a szellemrázó fémeimet. Még a plusz csíkoztató ujjpeckeimet is leoperáltam. Az oltári száguldásaim közben azért rá-rá kukkoltam ágyon kotorászóra, mert akkora kuss volt, amitől sírógörcsöt kaptak a lehallgató poloskák! Cifet cefetre nem vágtam miről kéne koptatnom a számat, mert hiányosabb volt a listám mint általában és amúgy is nyakig benne voltak a témához kiverős papírfecnik kibányászásában, szal némultam tovább. Legalább pöpecül kibiggyeszthettem az álszent fasz táblámat! Kezdtem egy óráról frissen kiszáguldott pöcsösre hajazni, aki két hete nem tentélt, mert atomra rágörcsölt az évközépi, hajtépős, idegszaggatós vizsgákra a középsuli kivégző deszkáján. Így viszont azt fogja hinni az áldozati vizsgáló muksóka, hogy valami rendes kölök vagyok. Ezt egészen addig nem is fogom szétdurrasztani, amíg ki nem nyitom a méretes pofámat. Azért át se kenődünk a ló túlsó oldaltáskájába! A sérómat, ha kést húzgálnak a hallójáratomon se lapítom lenyalt zsenipalánta formációba, bár lehet vakkergető dioptriajavítást be kéne vállalnom. Szart se tok elolvasni, ha nincs rajtam az a gány, de mivel rühelltem és már ezeregy éve kussoltam rázendítettem kipiszkálni géppuskarobaj véleményét.
-Szerinted elciheljem ezt a vackot?-
-Nem hiszem, hogy szükség lenne rá.-
-Remek!-
Hajítottam vissza a rohadj meg egyedül lomgyűjtőbe. Amúgy se csipáztam a magától tamtamoló ötletem hurcoljam matató csáveszhez, bár azt egyetlen élettelen létforma sem rázta belém csak egynemű taták botorkálnak ebben a szakmában, mégis marhára benyugodnék fél arasszal, ha nem oktatófilmekből beszerzett némber vagy frissen papíroztatott taknyos vigyorogna arcon. Szarnak terrorkodom tele a liberóm! Megtom, ha ott fogunk dekkolni! Kibaszott nagy pont! Most pedig vánszorogjak visszafelé a flancos környezeti selymemre és zubonyozzam magamra a melengető párnámat. A rohadt bonyolult művelet közben bevadítottam egy kézremegős terrort és fújtatós gőzmozdony hacacárét. Gondolati síkon még fel is gyújtva tapostam föld alá ezt a szart! Aki pedig arra fogadott most újabb rohamot kapva hempergőzőm habzó szájjal a parkettán, az majdnem kaszált! Megint elkapott a fosós feszkó gerjesztés. Túl akartam taknyálni ezen a témán. Egyszerűen csak be akartam zsebelni a végeredményt és haldoklani klimaxos vigyor-bőgés kombóban vagy videóra venni, hogyan tátogok, ha az egész felhajtás csak gyakorlati szopatás volt. Tojok rá, csak jöjjünk már kifelé! Bassza meg nehogy már én kómáljak be! Azért ennyire gázos terülést nem rendezek! Kitartok! A kurva életbe is, megcsinálom!
-Jól vagy?-
-Háh?!-
-Csak, mert percek óta egy helyben állsz.-
-Azt a rohadt...Igen! Oltárian-határozottan...Húzzunk!-
Gyűjtöttem be a mancsát és verettem ki az ajtón, mielőtt újra befagyós szobrozásba fognék. Persze talpkapkodásba se tempózhattam, mert kiköpné a tüdejét és még kipottyanna a lurkó! Emiatt akkora erőlködést produkálva tartottam az andalgó lófrálást, hogy az ér már külön életet folytatott a burámon.

Tárgy: Re: TAKARODJ A KÖRZETEMBŐL SZOBA! Szomb. Feb. 13, 2010 6:28 am

[ Volt-nincs ajándék ~ Egy kurva felesleges szívroham]

Mivel Masaki még nem igazán volt induláshoz kellően előrehaladott állapotban, ezért kihasználtam még az időt arra, hogy ismét visszaüljek az ágyra és gondolkodjak. A néha-néha feltett kérdésein kívül amik cseppnyi időre visszarántottak a jelen helyzet talajára, a gondolataim messze-messze kalandoztak az előttem sorakozó lehetséges jövőképek tárházát elemezve. Még azon is elfelejtettem meglepődni, hogy Masaki afelől kérdezget felpakolja-e a szemüvegét is. Csak reflexből válaszoltam valamit, amit abból a benyomásból nyertem, hogy felnéztem rá. Azért a szemüveg már jócskán túlzás lenne... Így is, szinte teljesen kivetkőzik önmagából, csak azért, hogy minél jobb benyomást tegyen a leendő orvosunkra... Nem akarom bemagyarázni, hogy összefügg az állapotommal, de annyira szentimentális hangulatban vagyok, hogy bármely ilyen megmozdulásán képes vagyok annyira elérzékenyülni, hogy csak centiméterek választanak el attól, hogy ennek a kibuggyanó könnyeim is hangot adjanak. De a vele töltött idő során megtanultam, hogy nála a sírás, attól függetlenül, hogy öröm vagy bánat okozza, csak azt az érzést erősíti meg, hogy valamit rosszul csinált. Pedig épp ellenkezőleg... tudom, hogy ezek a külső szemlélő számára apróságnak tűnő dolgok is, minthogy visszafogottan öltözködik fel, nagy belső vívódás, és az önmagáról a kedvemért való lemondás áldozatát jelentik. Épp ezért jelent nekem ilyen sokat, egy-egy ilyen kis gesztus is, mégha ezt mások nem is képesek megérteni. Ígyhát próbálom addig elfojtani a könnyeimet, míg már végleg nincs hatalmam felettük és maguktól a felszínre törnek.
Egy kis idő elteltével észrevettem, hogy túlságosan is csend van a szobában, és hiányzik a gondolataim aláfestését adó Masaki ide-oda rohangálásának hangja. Megintcsak felnéztem, hogy mi történhetett, vagy egyáltalán idebent van-e még, amikor megláttam, hogy valószínűleg már percek óta egyhelyben ácsorog, és lerí az arcáról hogy elmélyülten gondolkodik. Most rajtam volt a sor, hogy az elmélkedő felet visszazökkentve megszólítsam. Olyannyira nem várt sikert értem el vele, hogy egy szempillantás alatt karonragadtak, és már indultunk is kifelé az épületből.
Odakint annak ellenére, hogy még jócskán csak délután volt, elég csípős volt a levegő, így különösen örültem neki, hogy a nagy sietségben még a sálamat is sikerült a nyakam köré tekernem. Másrészt amellett, hogy a hidegtől védte az arcomat, még el is rejtette az, és így láthatatlanná váltak a rajta tükröződő, teljes tanácstalanságot hirdető érzéseim. Egy darabig csak így sétáltunk szótlanul egymás mellett, mélyen a gondolatainkba merülve.
-Miattam nem kell ennyire lassan sétálnod... -jegyeztem meg halkan, amint észrevettem mennyire erőlteti a kímélő üzemmódú tempót. -Nem lesz semmi bajom hidd el. -hámoztam ki az arcom a sálból, és eresztettem el egy halvány álmosolyt, hogy sikerüljön kicsit megnyugtatnom, de azt nem tudom mennyire bizonyult hihetőnek az alakításom...
Ahogy minden lépéssel közelebb és közelebb kerültünk a rendelőhöz, úgy kezdtem egyre idegesebb is lenni a tanácstalanságom mellett. Ám ahelyett, hogy húztam volna az időt azzal, hogy lassabbra véve a tempót elodázom a megérkezést, megszorítottam Masaki kezét, és gyorsabb sétára kapcsolva igyekeztem megtenni az utolsó pár utcányi távot. Egyrészt mert időpontra voltunk hívva, másrészt pedig tudtam, hogy csak így nyerhet minden értelmet, és hiába küzdök ellene, egyszer úgyis meg kell tudnom az igazságot, és jobb minél hamarabb túl lenni rajta, mégha egyáltalán nem is állok készen rá... Ezért van itt velem Masaki. Nélküle biztos hogy még idáig sem jutottam volna el. De még így is megtorpantam a váróterem bejárata előtt és, mint ahogy ma már annyira sokszor, megerősítést várva bámultam felfelé...
-Nemsokára minden kiderül... -sütöttem le a szemem, és vizslattam áthatóan az alattunk fogyó fokokat a lépcsőn baktatva. Beérve sajnos el kellett engednem Masaki idáig görcsösen szorongatott kezét, ami olyan volt mintha a levegőt vették volna el tőlem. A rendelőbe ugyanis egyedül kellett bemennem. Épp elég lesz neki az a sokk is, amikor az eredményért jövünk, nem szeretném ha még amiatt is kínosan érezné magát, hogy az orvos megvizsgál. Legalább egy kölcsönösen zavarbaejtő helyzetet elkerülhetünk...
-Jobb lesz ha most először inkább idekint maradsz... -hajoltam oda hozzá, hogy megcsókoljam, miközben végigsimítottam az arcán, majd elpirulva a kezébe nyomtam az időközben levetett kabátomat és sálamat, majd a nővérke után remegő lábakkal besétáltam a rendelőbe.
Az orvos nagyon kedves és türelmes volt. Biztosan hozzá van már szokva a rettegő leendő kismamák összefüggéstelen hebegéséhez, mert nem volt probléma abból, hogy megértsük egymást, és sikeresen felvegyék az adataimat. A vizsgálat is rendben lezajlott. Nem hittem volna, hogy ilyen gyorsan meglesz, de a doktor úgy tűnik tényleg értette a dolgát...
-Ezzel akkor meg is volnánk. -adta oda a nővérnek az utolsó lépésként levett vérmintát, majd megint hozzám fordult. -Gondolom értesült már róla, hogy egy ideig nem tudok az itteni pácienseim rendelkezésére állni, így még ma délután vissza kellene jönniük az eredményért.
-Igen, az ügyintéző hölgy már informált minket. -bólogattam
-Remek, akkor olyan 2 és fél-3 óra múlva meglesznek az eredmények. -mosolygott biztatóan, amire válaszként én is eleresztettem egy félmosolyt.
-Köszönöm doktor úr. -álltam fel a székből -Akkor viszontlátásra. -hajoltam meg, majd siettem ki a váróba a mostanra már szerintem síkideg Masakihoz.
-Egyelőre megvagyunk, majd 2 és fél óra múlva kell visszajönnünk. -csókoltam meg ismét, és öleltem meg, hogy lenyugtassam kicsit. -Nemsokára megtudjuk mi a helyzet. -motyogtam az ölelésébe temetkezve, hogy elrejtsem a remegésem -Már nem kell sok idő... -sóhajtottam egy nagyot, ami úgy hangzott, mintha a világ összes terhét cipelném a vállamon. Bár ez talán nem is állt messze a valóságtól, legalábbis én úgy éreztem magam, mintha mázsás súlyok nehezednének mindkét vállamra, és béklyók kötnék össze a lábaimat. Megbénított a bizonytalanság... de mostmár ott lebegett előttem karnyújtásnyi távolságban a béklyóim kulcsa... csak 3 óra, és végre ledobhatom a láncokat, ámbár lehet, hogy újabb kötelességek súlya veszi majd át a helyüket...
-Mi lenne ha addig elmennénk még egy kicsit sétálni, vagy inni egy forrócsokit? -vetettem fel félszegen a rendelkezésünkre álló idő eltöltésének lehetőségeit.

Tárgy: Re: TAKARODJ A KÖRZETEMBŐL SZOBA! Vas. Feb. 14, 2010 8:24 am

[Volt-nincs ajándék ~ Egy kurva felesleges szívroham]

Ugyanaz az unalmasan idegesítő szöveg botorkált végig a fényújságon már vagy időtlen idők óta, hogy egy kikövesedett Duna kavicsként pislogok az újra divatos holdjárók üregmélységű talprecéi között. Pont emiatt küzdöttem a természeti katasztrófákkal, mert kurvára nem akartam leértékelésen aluli cseremániás hormonzavarral traktálni szomszéd nénike hajcsavaróit. Épp eléggé kiült frissen meszelt homlokzatomra a káosz, hátha még szakadozott beakadt lemez rizsával traktálnám! Nekem sokkal bölcsebb óceánfenéki kussban lapítani kényes szituban és egoista trógerként tűrni, véráramlásomat is zátonyra futtatják, akkora lendülettel ropogtatják percenként a bemutató művésztehetségeimet. Ráadásnak trappolhattam „elszelelt-a-trabi” csattogással, mert rákönyököltem valamilyen marha érzékeny pontra. Ért a franc ezekhez a szarokhoz, de ha egyszer be vagyok fosva akkor be vagyok fosva! Nem tok mit akrobatázni a témával. Elhiszem, agydurrantóan kazánházi szénpakolás kezeslábasban rohadni a hetven fokban, mégse tom kipiszkálni ezt a robbanási kütyün marha idegesítően vibráló pöcköt. Bőrömből ájulok betonba, bármilyen „de” is kerül elő a bűvészkalapból. A méretes üldöztetési és szemrángási mániám pedig egyre nagyobb lendülettel vágtatott felém, ahogy rohammentővel kivágtuk a csempézett, baktérium és egyéb gányűző kencékkel túlspilázott kocka negyed besülősen szellem járta ajtaját. A tüdőmet nem bírtam utántölteni nem, hogy életjelek lökjek. Egy kibaszott méretes gorilla vergődött rajtam és röhögési faktort emelvén még a hajszálaim is kocsonyaként lötyögtek egy szivárványos tányérra kanalazva. Úgy szétpácoltak csili porral, hogy megint sarokba fordulva hánykolódtam egy csónakázó tó egyetlen utolsó szemétládát elbíró tákolmányán. Vettem a jeleket mennyire láthatatlansági meccsre pályáznak, de ívesen kikerültem a témát és leragasztott csiripelővel cövekeltem a belépni tilos matrica előtt. Azért még bokán rúgtam a férfiasan tökéletlen hormonháztartásom, aminek köszöntem szépen az égő szitut, ugyanis aszisztensecske feltöltött ajkait nem csak rágó csócsálásra kellett használnia, hanem arra is, hogy első műtéti beavatkozás gyanánt leimádkozza csökött agyamat asszony lelkének friss levegőre szorításáról. Miután meg sikerült maradtam a nagy büdös semmi közepén had vigyen el az agyvérzéses öngyilkosság kombináció.
Igazából fingom se volt mire fel húztam ki cifra aggódást. Nem dobnám magam hátra kötélért vonyítva, ha hozzám hajítanák apa leszek. Ezt a folytatásos kisregényt már kivégeztem! Attól se rittyentenék maszkos broadway számot, ha egy üllővel ápolnák a magányos napjaimat, mert nem pottyant ránk kölköt a gólya és káposzták közül sem mászik elő egyetlen kis krapek sem. Valami értelem szikrája után ásva az aljzatig retinán löktek egy elemlámpával! Sokkal jobban rádöngettem arra a témára, tényleg sántítanak az örökletes vénembereim és csinálni fogják a feszkót. Egyáltalán hozzá se dugtam az orrom milyen pokoli malacperzselős visongás géneket löktem át. Az én cseszett fejem is becsámcsogta ősétől a szemétség és önzés magasztos piedesztálját, arról vakert se hintve falnak rohanva verem ki a biztosítékot, amikor csak egy muslica rálibben a neonfényben is felcsillanó műanyag lapomon. Kurvára saját fogyatékosságom miatt vagyok, csak magányos remeteségre világra pottyantott szarjankó. És mi van, ha nyögvenyelős kínzásos vacakság vagy pótcucc növesztgetés az egész hajcihő elszámolási listája? Tudhatja a vérnarancs beépített liftjének szerelő gomb végén gubbasztó telefonos luvnyája mikor mi dördülhet el. Nálam ez az ótvaros hely meg egyenlő volt egy koporsó előkészítő tanfolyammal. Hideglelést kaptam azoktól az egyenszerkós nyomorékoktól. Jöttek is a terepszemléből súlyosan kirikító fehér csillagszóró pöttyös katicák, amitől csettintésre terültem volna ki a padlón. Még tartottam a gerincoszlopom függőlegesben! Igazából rohadtul nem taperoltam semmilyen biztos lábakon ácsorgó szobrot, mégse bírtam leállítani a seggem. Meneteltem körbe-körbe, lehet inkább ettől kancsítottam elvágódósra magam, viszont kurvára nem izgatott semmi. Csak lencsevégre akartam kapni szikráragerjedőrudat! Jobban evett érte az ideg, mint bármelyik ezer éve kiadott, fehér holló tarajára ritka manga-m példányáért.
Amikor nagy nehezen felcsendült az örömóda lázas buzgalommal csoszogtam átvilágítani tüzeskedőt. Kár, hogy rohadtul nem esett lejjebb az égimeszelő vérnyomás szintem a még toporogni kell szövegtől. Szívesen kivertem volna mindegyikből a kellő tintára biggyesztett értelmetlen halandzsa bizgelődést, viszont kaparnyásztam annyi multivitamin tablettát ettől cefetre nem virulna lakótárs ábrázata és nekem piszkosul nem hiánycikk berágjon rám az utolsó menekülési tervem. Az meg egyenesen fogpiszkálóval szurkálta fekete csődört se látott orrnyergemet, hogy fullra készek mellettem. Én köbö kaméleon szinten nyargaltam az éghajlati körülmények palettáján, akár egy szobafestő ihletgyűjtés közepette a nyugágyas tengerparti poszter előtt dekkolva. Az én pöpec vegyesvagdalt és még gyors fagyasztott zagyvaságommal ellentétesen, viszont lángjáték egyetlen szinten dekkolt. Mivel fatuskó vagyok és nem szerváztam be médiumos rátapintások kesztyűt, csak annyi motoszkált felém ő nagyon a takaró alatt gubbasztva képzeleg láncfűrészről. Hosszas korpakaparás után visszakanyarodtam az ötlettelenség fellegeket karcoló tárházához és meglapogattam. Valamit már cseszettül világosra kellett törölgetnem, vagy ennél is agytrösztösebb némasági fogadalmat kapva vörös löttyednek be a látás központi nyúlványaim. Többre amúgy se telt a nullára kopott felhozatalból, még mázli asszony újratervező készültségi állapota nem adta be a kulcsot. Nekem nyomtatási gombra pöckölés se gördült volna át az burámban. Még reakciót se tudtam fatestápoló kezeléstől mentes, köpenyes, harisnyás Pipinként felvázolni. Lövésem nem volt saját csülkömben bukfencezve nem fejelek e le betont vagy küldök vuk csomagokat csatornai segélyszervezet kitagadott tagjaként, de kiváló érdemjegyet jelentene, ha ráböknék valamelyikre.
-…ehm…legyen séta. Ha mégis innál olyan tasakos löttyöt, akkor bevágódunk valahova.-
-Akkor majd elválik.-
-Jah!-
Méretes banya hallójáratom szerelmetes andalgásnak kurvára nem kódolható caplatásunk közben sem hagyott magamban rotyogva megpusztulni. Ott döngette gógyitekervényeimet, mert magenta gomb hiányában rajtam keresztül szándékozott rájönni minek borult el a tájkép ingyenjeggyelnyert nőszemélynél. Szóval toporzékoló, körömreszelővel irányjelzősdit játszadozó picsaként rohantam ki a velős tekergőző mondatommal, ha az engem futtató strici ferdítve a szavakat próbálkozik kibliccelni a havi zsozsi kiosztását. Be se lepődtem, hogy bámultak rám E.T telefonálós telihold nagyságú gülüivel. Azon már jobban ment a para miféle lejárási szavatossággal basszam polcra térítő sületlenségeimet. Nyújtottam is hugyos általános isis lúzerként a mancsomat tegye le előbb a hátsóját, aztán alkohol-feldolgozó üzem maszkmentes részlegén szédelegve a levegőben terjengő orrfacsarástól szellőztettem a tüdőmben lapuló hörgőcskéimet.
-Nah!-
-Mi a baj?-
-Nem tudom…Esetleg beavatnál? Folyton mondod ezeket a világvége jóslatok beteljesedésével egyező cuccokat…Rohadtul nem vágom mi van! Van valami más? Van valami baj, amiről nem akarsz szólni? Átlagnál is bunkóbb vagyok?-

Tárgy: Re: TAKARODJ A KÖRZETEMBŐL SZOBA! Vas. Feb. 14, 2010 10:19 am

[Volt-nincs ajándék ~ Egy kurva felesleges szívroham]

Csodálatosan bőbeszédű információcsere után végülis arra jutottunk, hogy elindulunk sétálni aztán majd meglátjuk közben hogy alakul a kedv valami mást is csinálni. Bár kétlem, hogy valami kedélyes shoppingolás kerekedne ki ebből a most uralkodó szinte pattanásig feszült légkörből. Bár ahogy elnéztem Masaki még mindig jobb állapotban volt mint én. Nem mintha nem lett volna totál ideges, de mégis valahogy azt láttam rajta, hogy magában már felkészült mindkét lehetséges végkimenetelre. Annyira irigyeltem érte... A szememben kezd a világ legcsodálatosabb emberévé válni azzal ahogy kezeli ezt a helyzetet. Szerintem semmi más nincs ami idegenebbül hathatna neki mint ez, és mégis, a kezdeti sokk után egyáltalán nem is hallottam hangosan panaszkodni, én pedig mit csinálok folyamatosan?... Úgy teszek mintha vége lenne az életemnek. Szánalmas hogy mennyire gyerekesen viselkedem...
Már jócskán sétáltunk egy ideje, mikor egyszer csak megállítottak és letessékeltek egy padra a sétálóutca közepén. Meglepődvén ezen a hirtelen és határozott megmozduláson nagyokat pislogva huppantam le, és vártam türelmesen, hogy mit akar mondani. Ennyi együtt töltött idő alatt azt is megtanultam, hogy a fogalmazás továbbra sem az erőssége, de már szörnyen sokat javult a helyzet a legelső alkalmak óta. Amint kibökte a mondandóját a félelmeim beigazolódtak...
*Hát már ennyire látszik rajtam, hogy teljesen ki vagyok készülve? Ez nem igaz, és még ezért is saját magát okolja... de ne! el ne merj kezdeni sírni, mert azzal csak még tovább rontasz a helyzeten! Embereld már meg magad légyszíves és válaszolj neki mert megérdemli!* -küszködtem a szám szélét harapdálva a könnyeimmel, de vissza kellett tartanom őket. Nem, még nem szabad sírnom...
-Nem dehogy! Épp ellenkezőleg, úristen dehogyis veled van a baj... -hajtottam a fejem a mellkasára miközben az egyik kezemmel a kabátját markolásztam.
-Sokkal inkább azzal van a baj, hogy még mindig össze vagyok zavarodva... -öntöttem szavakba az agyamban diplomatikusan megfogalmazódott választ. Nem mondhattam el neki az igazat addig amíg túl nem vagyunk ezen az egészen. Nem, egyszerűen nem szabad megtudnia, hogy képtelennek érzem magam arra, hogy felneveljek egy gyereket... Bízom abban, hogy talán mire megérkezik a kicsi, arra én is képes leszek akkora szeretet adni neki amennyit megérdemel, de most még nem megy...
-Te egyáltalán nem vagy bunkó, sőt csodálatos az, ahogy kezeled ezt a váratlan helyzetet... A szememben te vagy a világ legcsodálatosabb embere. -folytattam, de ez már a színtiszta igazság volt. Viszont úgy éreztem, hogy nem fogom tudni tovább visszatartani a könnyeimet, ezért mindenképp tennem kellett valamit.
-De meg fogunk fázni, ha csak itt egyhelyben ücsörgünk. -pattantam fel a padról, és karon ragadva ösztökéltem hogy sétáljunk tovább. Akarva-akaratlanul is, de pár nagy kör után a park bejáratánál kötöttünk ki. Nem tudom ki vezérelt minket ide, de amint a kapuban álltunk, a hóban önfeledten játszadozó gyerekcsoportok látképe tárult elénk.
El-el sétálva egy-egy csoport mellett akaratlanul is békés mosoly ült ki az arcomra. Nem tudom miért, de valahogy mintha kezdtem volna kicsit megnyugodni ettől a környezettől. Ha valaki azt mondja jöjjek ide, szerintem kapásból nemet mondok, mert az ellenkező hatásra számítok, mint amit most elért. Kezdtem teljesen elveszteni az értelmet az érzéseim felett...
Megint keresve egy padot lekuporodtam, és felhúzva a térdeimet sóhajtoztam, hogy kiadjam magamból a sírhatnékot.
-M..Maradunk itt egy kicsit? -kérdeztem félszegen.

Tárgy: Re: TAKARODJ A KÖRZETEMBŐL SZOBA! Hétf. Feb. 15, 2010 10:56 am

[Volt-nincs ajándék ~ Egy kurva felesleges szívroham]

Ha most képes lennék egymás mellé értelmes szavakat helyezni valami olyasmit fejeznék ki a segítségükkel: bizonytalanság. Éreztem nincs minden rendben. Hittem és tudtam őszintén beszélnek hozzám, mégis ott mozgott egy megfoghatatlan kétkedés, ami szünet nélkül mormolt veszélyről. Arra is gondoltam túlreagálom és beképzelem az egészet. Biztosan nincs semmi. Elvégre a legfontosabb személy a világon sosem hazudna nekem. Bízik bennem. Ebbe kell kapaszkodnom. Ebből kell erőt merítenem, hogy ne forduljak ki végleg a bőrömből és kezdjek vádaskodni nem létező hülyeségekről. Mégis miféle őrült lennék, ha most állnék elő a kényszerképzeteimmel?! Támogatnom kell nem pedig elszívni azt a kicsi erejét is, ami még talpon tartja. Igen, piszok nehéz. Rettegek a váratlanul ránk zúdított lehetőségtől. Szó szerint halálra vagyok rémülve. Megfojt a tény, valamit elrontok és ártok a gyereknek és Shiori-nak egyaránt. A gyomrom rándul görcsbe, amikor látom magam előtt, szemük láttára fogok eszement tombolásba. Nem akarom, gyűlölném, ha megtörténne. Képtelen lennék újra a szemükbe nézni. Szánalom és megvetés. Biztosan csak ez fogadna. Elég volt egyszer átélni. A lelkemet adnám el egy béklyóért, ami garantálná soha többé ne változhassak át. Részben emiatt is tudom távolról sem az én világom a meghitt családi élet. Egy üldözöttből halála után is csak vándor válhat. Én már hozzászoktam ehhez a fáradtságos, feszült meneküléshez és nem hinném tudnék rajta változtatni. Nem is vagyok felkészült vagy higgadt, csupán alakítom a kiszabott szerepem. Nincs merszem fejemet elhajítva futni a probléma elő, mert akkor mi maradna nekem? Az egyetlen stabil pontot a mellettem ücsörgő lény nyújtja és abban reménykedem. Nem is azért fohászkodom, ha már újabb meglepetést kapok az olyan legyen, mint az a nap, amikor Shiori berohant hozzám a szobába és remegő hangon kimondta azokat a csodás szavakat. Úgyhogy minden jót, ami még bennem kavarog összegyűjtök és várok a percre, amikor újabb angyal csatlakozik hozzánk. Viszont addig teljesítenem kellett egy adósságomat, még nem válaszoltam. Ideje volt hebegés-habogás nélkül kiejtenem a mondatokat. Arról beszélni, amit tényleg gondolok. Ha visszaérünk a kórházba már úgyse menne. Nem elég, hogy izgulnék, de még a hely nyomasztó hangulatával is küszködnék. Érdekes érzés, pedig egy kezemen össze tudnám számolni hány alkalommal jártam ott. Kivéve, ha hozzáadom a korban jóval visszamaradottabb ősét Seiretei-ben. Így már azt hiszem érthető. Elég röpke pillanatra elképzelnem a koszos szoba dohos és oszló hullákra emlékeztető szagát, hányingerem támad tőle. Utálok a múltra gondolni, mert már van jelenem és lehet jövőm is. Nem szúrhatom el! Az ezer százaléknál is jobban kell igyekeznem.
-Azt hiszem ez normális. Több, mint váratlan ez a helyzet...Na, jó! Ijesztő! Viszont akárhogy is döntesz, vagy akármi is történik mindig melletted leszek. Ezt megígérem!-
Simítottam végig puha arcát. Különös mennyire feszült volt. Küszködött, harcolt önmagával és igyekezett elfojtani valamit. Tanácstalanul próbáltam megkeresni a zöld szempárt. Sosem volt meg bennem a képesség mások szívébe látni. Valahogy a felszínen elakadtam. Beértem egyszerű külsőségekkel, amihez szép lassan hozzászoktam. Kétszáz éves fejjel pedig óvodás gyerekként pislogok, ha bonyolult dologgal találom magam szemben. Most sem sejtettem azt az egyszerű jelet, hogy a sírással csatáznak orrom előtt. Viszont az elhangzott véleményezés sokkal inkább megdöbbentett. Mindig is tudtam Shiori rendelkezik egy megfoghatatlannal hatalommal, ami kezes báránnyá változtat, de az félelmetes egyetlen szóval mérhetetlen zavarba képes hozni.
Révületből sétába zuhanva meneteltem. Levegőt se bírtam venni. Két teljesen ellentétes reakciót váltott ki belőlem a "legcsodálatosabb" szó. A fejem azonnal katonás intézkedésbe kezdet és hitetlenkedve dobta szemetesbe, viszont a mellkasomon belül valami kellemes bizsergés járt körbe-körbe. Egy körülírhatatlan valami, ami pillanatok alatt tisztította meg a féktelen sötétséget és újra engedte láttatni a kijáratot. Azt hiszem bátran kijelenthetem ez eddigi pályafutásom leggyönyörűbb kegyes hazugsága, amiért nem lehetek elég hálás...Talán ennek köszönhetően is engedtem a késztetésnek. Egy rövid időre, csak egy kicsit a birtokomba vettem azokat a mézédes ajkakat, amiket senki másnak sem engednék át.
-Persze, hogy maradunk! Hozok valamit inni. Te kérsz?-
Különös, mert nem vagyok szomjas. Nem is értem miért hoztam fel. Szinte ki se vártam válaszoljon, úgy rohanok. Megint olyan, mintha bezártak volna egy szűk szobába és levegőért imádkozva futnék a szabadba. Mi lehet ez? Miért hagyom ott, amikor folyton csak rá gondolok és legszívesebben magamhoz láncolnám? Ennyire selejtes lélek volnék? Az enyém és nem bírom megtartani. Ürügy gyanánt pedig érméket dobálok egy fém gépbe, majd alapos gondolkodás után választok olyan üdítőt, amibe bele se iszok. Bődületes marha vagyok! Egy alapos fejmosásra lenne szükségem. Ki kéne takarítani odabenn, hogy semmi se maradjon.
-Benyelte a bácsi apróját?-
-Háh?!-
-Meg tetszett rúgni!-
-...és?!-
-Ha nem kér belőle semmit akkor nekem venne? Én szomjas vagyok!-
-Te kis zsaroló sikkasztógép! Ne vágjá be nekem tündi-bündi pofákat, hallod?!-
-Befejezem, ha kapok barackos ice tea-t!-
-MI-mi-mi...utállak, te kis porbafingó mitugrász!-
Gyűjtöttem csokorba a világ összes tűzoltóját, hogy lejjebb hűtsék a pokoli hangulatom. Az agyafúrt kislány ugyanis remekül kitépte azt a bizonyos gyufát, de még tőlem is halálbüntetéssel érne fel, ha ráordítanék egy idegen gyerekre. Szóval erőlködtem, csikorgattam fogaimat és menekülés céljából villámgyorsan pénzt bűvészkedtem a masinába. Egyre biztosabban körvonalazódott bennem eddigi szivárványos álomvilágom egy nagy hazugság, mert állandó felügyelet mellett se bírnék türelemmel gondozni egy kicsiny élőlény hatalmas igényeit. Vagyis a Masaki apa rész egy eleve bukásra ítélt teszt. A jelenlegi helyzetből kiindulva viszont ezt a Bábeli torony leomlást hamarosan elő is fogom adni...
-NESZE! És húzás, kis koszos!-
-Köszönöm, bácsi!-
-Haggyá ezzel bácsizással! Nem vagyok szakadt bugris tata...-
-Oké, bácsi!-
-...azt a rohadt...-
Araszoltam vissza a padunkhoz idegi alapon leszedálva. Ez a két perces terror kapura vágta minden ellenálló képességem. Kicsi szünetre volt szükségem, mielőtt ténylegesen kiég az összes létező idegszálam. Azonban az idő nem volt kegyes velem. Alig érintette nadrágom a pad felszínét, máris közölték ideje lenne visszafelé indulnunk. Tiltakozásnak nem volt helye, szóval felálltam, kézen fogtam Shiori-t és a sikongató sátáni teremtmények között lavírozva megindultunk a kijárat felé.
-Én ezt nem fogom bírni...Füldugót használhatok?-

Tárgy: Re: TAKARODJ A KÖRZETEMBŐL SZOBA! Kedd Feb. 16, 2010 8:39 am

[Volt-nincs ajándék ~ Egy kurva felesleges szívroham]

Mielőtt szóbeli választ kaptam volna az imént feltett kérdésemre, omladozó önmagam egyetlen támasza egy édes csókkal adta a tudtomra, hogy nem tiltakozik a pihenő ellen. Ami hacsak egy röpke pillanatra is, de elfeledtette velem mennyire szánalmasan viselkedem az elmúlt órákban. Bárki kérdezné mi a legnagyobb kívánságom, gondolkodás nélkül felelném azt hogy örökre mellette akarok maradni. De remélem ez az álom az idő folyamán szép lassan a mindennapok valóságává válik anélkül, hogy bármiféle csodás kívánság hirtelenjében összekötötte volna az útjainkat. Ahogy haladunk, érzem így is egyre közelebb ér a két ösvény, hogy egy napon majd egyesülvén egyként vesszen bele a horizontba. Hiába hitegetném magam tudom, hogy még nem tartunk ott... Ha tényleg elértünk volna odáig, akkor most nem ülnék itt hallgatagon a park közepén, saját önmarcangolásomba veszve, hanem elmondanám azt, hogy mit érzek valójában. De félek az igazság nagyobb kárt tenne a már így is teljesen feje tetejére állt világunkban...
-Nem, nem kérek semmit köszönöm. -ráztam meg a fejem a felajánlásra, azonban Masaki elviharzott. Ahhoz képest, hogy nemrég még forrócsokizni akartam, most még egy üveg ásványvizet sem venne be a gyomrom. Ha létezik gombostűfejnél kisebb még a szem számára látható valami, az az én görcsben szorító belsőm. Mintha egy fekete lyuk lenne bennem, ami az egész létezésemet elnyelni készül.
*Szánalmas anya vagyok...szánalmas nő vagyok...szánalmas ember vagyok...* -meredtem üresen magam elé, mikor hirtelen egy alak hajolt fölém. Annyira megrémültem, hogy összerezzentem ugyan, de kiáltani nem jött ki hang a torkomon.
-Ne haragudj, nem akartam a frászt hozni rád. -ült le mellém a padra Shugotenshi materializálódott szelleme. -Lehet hogy utálni fogsz de most nem fogok kertelni... -mondta komoran, szinte rezzenéstelen arckifejezéssel. Nem tudtam mit akarhat mondani, de mivel vitatkozni nem volt erőm, ezért megadóan felé fordultam, és a szemébe nézvén jeleztem, hogy figyelek rá.
-Egyetértek veled, tényleg szánalmas vagy.... -mondta kimérten, azonban közben elfordítva a tekintetét rólam, a park felé meredt.
-Csak azért jöttél, hogy ezt elmondd? -kérdeztem, de nem regált rá.
-De nem azért vagy szánalmas, amiért te annak gondolod magad, hanem azért, mert figyelmen kívül hagysz egy fontos dolgot... -folytatta, én pedig lesütött és könnybelábadt szemekkel hallgattam a fejemhez vágott igazságot.
-Nem mondom azt, hogy jelen körülmények között ez a legjobb dolog ami most történhetett, de elfelejtetted hogy minden okkal történik? Eddig még annyira hittél abban, hogy létezik a Sors, aki irányítja a lépteinket és állít elénk kihívásokat, hogy aztán ha leküzdöttük őket megadhassa amit jutalmul szánt érte? Emlékszem mennyiszer hivatkoztál erre, mikor próbáltad elfogadtatni velem azt a futóbolondot. -dörzsölte meg a tarkóját kissé zavarba jőve, majd megint rám nézve folytatta. -Én akkor hittem neked, szóval most neked is hinned kell nekem. Ha a Sors tényleg megajándékoz titeket egy babával akkor annak így kell lennie... Szóval semmi okod arra, hogy ostorozd magad a kétségeid miatt, hogy aztán azok egyre jobban mérgezzék a lelked, elhitetve veled olyan dolgokat is, amiket magad sem gondolsz komolyan, és elrejtve olyanokat, amiket valójában érzel.
Ha pedig csak vaklárma az egész, akkor az azt jelenti, hogy tényleg nem álltok még készen, és a Sors tudatni akarta veletek, hogy még jobban igyekeznetek kell, ha egyszer valóra akarjátok váltani ezt az álmot.
Szóval légyszíves szedd össze magad, és ne ülj így itt, mintha épp most olvasták volna a fejedre az emberiség legsúlyosabb bűntetteinek lexikonát. -karolta át a vállamat, majd meglapogatta a fejemet.
-Komolyan így gondolod? -néztem fel rá hálával telt könnyekben úszó arccal, mert épp most számolta fel a sötétséget, ami eddig eltakarta előlem a most újra láthatóvá vált utat.
-Teljes mértékben... -mosolyodott el, majd egy atyai puszi után a homlokomra, fogta magát és köddé vált.
-Köszönöm... -törölgettem meg a szemeimet, mikor megpillantottam az időközben közeledő Masakit.
*Hinni akarok Shugotenshinek, de nagyon nehéz... Nem tudom tényleg képes leszek-e elfogadni a döntést, de most már tudom, hogy nem kérdőjelezhetek meg semmit sem. Pontosan úgy van ahogy Shuu mondta... egész eddig arra hivatkoztam, hogy oka van annak, hogy mi ketten egymásra találtunk, és most tessék, mintha nem is létezne ez a magyarázat... Istenem mekkora hülye vagyok...* -sóhajtottam megint egy nagyot, majd behunyt szemmel hozzábújtam a mellettem kikötő Masakihoz.
Azonban lassan letelik az idő, és indulnunk kell...
-Füldugót? -zökkentett ki kicsit, ez a komolytalannak hangzó dolog az előbbi magasabb síkon lefolytatott beszélgetés utóhatásából, hogy pár másodpercig csak pislogtam, mire eljutottam odáig, hogy kommentáljam.
-Hát ha szükségét érzed... de ha majd megböködlek, akkor nem csiálj úgy mint aki alszik... -mosolyodtam el egy kicsit hosszú idő után megint.
Ahogy lépteink nyomán egyre fogyott a távolság a kórház elé, ismét görcsbe rándult a gyomrom, de talán kicsit könnyebbnek éreztem magam. A lábaim viszont ennek ellenére ugyanúgy remegtek mikor megálltunk a váróterem ajtajában.
-Megígérjük, hogy egyikünk sem ájul el? -néztem fel rá elpirulva a kezét markolászva, mielőtt ismét fogadott volna az orvos. Nagy levegőt véve sétáltam be az ajtón.
-Jó napot kívánok! Foglaljanak helyet. -invitált be minket a doktor, aminek eleget téve félszegen az asztal elé lépkedtem és leültem az egyik székbe, idegesen pillantgatva a mellettem feszengő Masakira. Tényleg nagyon jó orvos lévén, tudta, hogy most aztán ne húzza az időt, ezért egyből bele is kezdett a mondókába a leleteket szorongatva a kezében.
-Nos, igazából nem tudom jó vagy rossz hírt közlök azzal, hogy azt kell mondanom, hogy a hölgy nem állapotos.-tartott egy kis szünetet. Jobb is volt, hiszen ebben a pillanatban közel jártam ahhoz, hogy megszegve az egyezséget ott helyben elájuljak.
Megmagyarázhatatlan érzés lett úrrá rajtam. Megkönnyebbültség, de mégis üresség lepte el a testem, és nem éreztem a tagjaimat. Az egyetlen dolog amire figyelni tudtam, az a mellettem ülő Masaki görcsösen szorongatott keze. Megszólalással próbálkoznom esélytelen lett volna, így csak hallgattam tovább az orvos mondandóját.
-A sok stressz együtt jelentkezve vészes vitaminhiánnyal a szervezetben, okozhat kezdődő terhességhez hasonló tüneteket, így megesik, hogy gyakran összetévesztik vele, és téves riadót kell fújnunk, mint a kisasszony esetében. De ne aggódjon, ha betartja ezt a vitaminkúrát amit felírtam, és az elkövetkezendő egy-két hétben fokozottabban figyel a pihenésre, akkor kutya baja sem lesz... -tolta elém egy bíztató mosoly kíséretében a recepteket.
Én egyelőre továbbra is annyira le voltam blokkolva, hogy bólogatáson kívül nem sok értelmes reakcióra futotta. Most méginkább nem tudtam mit érzek... úgy éreztem mintha elvettek volna tőlem valami ami soha nem is volt az enyém, vagy amíg azt hittem hogy az enyém volt, addig nem akartam elismerni. És most mégis ürességet érzek a helyén. Ezzel szemben viszont mintha Atlasz feladata alól szabadították volna fel a vállaimat...

Tárgy: Re: TAKARODJ A KÖRZETEMBŐL SZOBA! Kedd Feb. 23, 2010 4:26 am

[Volt-nincs ajándék ~ Egy kurva felesleges szívroham]

A csöpögő csap dobhártyát szaggató ritmusa, a zaklatott légzés és a feszült várakozás mozdulatlansága. A dosszié lapjainak harsogó fájdalma, ahogy ráncos ujjak komótosan válogatnak közöttük. Az egész helységben uralkodó katonás rend és a falakat díszítő színes poszterek hegemóniája. Néha-néha csempén megcsúszó cipőm talpa vagy nadrágom zsebében türelmetlenül felhorkanó fémpénzeim generálnak zajt a fullasztó csendben. Ezek mind egy kegyetlen türelemjáték elemét képviselik, ami lassan az őrületbe kerget. Érzem egyre kevésbé bírom a megpróbáltatásokat. Szívem egyre nagyobb erővel lüktet torkomban, ami pillanatok alatt szárazabbá vált, mint a sivatag. Pár kósza izzadtságcsepp szeli végig hátamat, míg ujjaim elfehéredve pihennek mellettem. Helyemet vesztve fészkelődöm szünet nélkül a kényelmetlen vádlotti székben, közben lázas beteg tünetét produkálva egyszerre van melegem és ráz a hideg. Cseng a helyzetből bűnös vagyok, de az ellenkezőjét vallom. Még inkább azt látom magamban egyik csomót követi a másik. Teljes tanácstalanság vesz körbe. Káosz van bennem. Félek attól, igaz, pusztán szóban győztem meg magam tudom kezelni a helyzetet, ha becsöppen életünkbe egy új tag, de most hiába keresgélek, csak ürességet és rettegést találok. A helyzet furcsasága viszont abban rejlik nem bukkanok rá az érzések kiváltó okára. Jelenleg semmi sem hathat lélekcincálóbban, mint a bizonytalanság. Egyetlen reményem az asztal mögött görnyedező ember kezében volt. Azt vártam tőle balga módon, ha ítélet hirdet minden könnyebb lesz. Mekkorát tévedtem...
-Tessék?-
Kérdeztem vissza hitetlenkedve, miután a nyakamba zúdítottak egy kimerítő előadást valamilyen hiányosságról. Másra voltam felkészülve és nem bírtam felfogni miről beszélnek. Egyszerűen képtelenségnek tűnt összehoznom a két teljesen különböző dolog közötti hasonlóságot. Mégis, hogy lehetne összetéveszteni egy terhességet egy gyümölcs és egyéb kajával pótolandó vitamin bevitellel?! Nem értem! NEM ÉR-TEM! Valaki! Könyörgöm valaki mondja el mi folyik itt! Látom, hogy még mindig beszélnek, de nem hallom. Egyetlen szó sem jut el hozzám. Megszűnt minden külvilági nesz, csak a tv adásának szünetével keletkező monoton zajsáv lüktet fejemben. A kínzóan erős megpróbáltatástól elnehezül mindenem. Kénytelen vagyok a székben előre dőlve megtámasztani magam. Szemeimet becsukva próbálok megnyugodni. Szükségem van néhány másodpercre, hogy képes legyek felállni és kisétálni a teremből. Attól tartok, ha most ráznának fel értelmetlenül vádolni kezdeném az orvost, vagy ordítozással vezetném le a feszültséget. Ezzel semmire sem mennék. Egyedül kell feldolgoznom a hírt és megküzdenem az egész nap tartó kettősséggel. A megkönnyebbüléssel és csalódottsággal.
-Minden rendben?-
-Persze...-
Küzdök meg a reakciómért. Még nem. Egyenlőre nem akarom terhelni Shiori-t. Amúgy is tapasztalatlanul álltam a téma előtt ilyenkor mit kéne tenni vagy mondani. Inkább csak megkapaszkodtam a tényben, nem szeretném miattam aggódjon. Ennek hála sikerült csendesen kisétálnom. Teljesen üres és tompa voltam. Magam elé bámulva kóvályogtam kivert kutyaként. Arra se lettem volna képes válaszolni, hogy hívnak. Azt se vettem észre hol járunk, merre megyünk, csak egy ajtó csapódása térített némileg észhez. Röpke fél óra vagy még több teljesen kiesett. Semmire sem emlékeztem. Hiába gondolkoztam nem ugrott be egyetlen mozzanat sem. Amikor pedig körbenéztem a fürdőszobában ácsorogtam. Mosdókagyló felett támaszkodtam, amiben vékony sávban vörös folyó kanyargott. Valamim vérezhetett. Felpillantva a tükörre akartam kideríteni mi történt, de pupilláim kitágultak a döbbenettől. A fényes lapnak jelentős része hiányzott és a törések mentén vércseppek ezrei foglaltak helyet. Mintha ököllel ütött volna rá, nem is egyszer. Habozás nélkül a kézfejemre siklott tekintetem. Egyértelmű volt rajtam kívül nincs itt senki más, vagyis csak én tehettem. Nem is meglepő jó pár üvegszilánk és vágás tarkította jobb karomat. Értetlen sóhajt szabadon eresztve rántottam ki a nagyobb üvegdarabokat. Hihetetlen tényleg nincs semmi a fejemen az elmúlt egy-másfél óráról. Nagy jelenetem közben viszont beugrott egy igen fontos tényező. Shiori! Ledermedve kaptam körbe a fejem és füleltem, de semmilyen zaj sem utalt rá közelben lenne. Azért még hatalmas lendülettel kivágódtam a szobánkba, hátha ott van. Tartottam tőle bántottam vagy kiabáltam vele...