* A pihent kis kapitány kisétált az utcákra ... Furcsa lehet hogy kapitányi ruhában indult meg a nyílt utcán ... nem mintha lenne mitől tartani ebben a dimenzióban ugyanis itt csak a Főparancsnok-sama volt a feljebbvalója ...
Végülis az a lényeg hogy elég feltűnően sétál végig az utcákon és egy csomó köszönő lélek megállítja ... Mindegyik azt mondja hogy*
- Jó napot Kotagoha-taicho .... * erre ő csak int eggyett és tovább megy ... sokan úgy ismerik itt mint a második osztag kapitányát ...
Ez így is volt helyes ugyanis ő volt a második osztag vezetője és nem nagyon volt kedve épp a papírmunkával bíbelődni inkább kijött a friss levegőre ...
Nem látott semmi érdekfeszítőt ... max egy csoport lelket és esetleg néhány shinigamit a helyi büfénél.
Inkább úgy gondolta nem áll be a sorba tolakodni ... inkább a szemben lévő ház tetejére feküdt és azzal szórakozott hogy a lélekenergiája kissebb darabjait kiengedte így a közelben lévő shinigamik tudták hogy itt van .
Nem volt feltűnési viszketegsége vagy hasonló ... csak most jelenleg nem volt képes papírmunkát végezni hanem inkább azzal szórakoztatta magát ami épp jött az eszébe...
Örült neki hogy a harmadik napja ült az irodában és végre kimozdulhatott onnan.*

- De természetesen ... * mondta amikor a hadnagy invitálta hogy menjenek büfézni ... bár nem volt annyira kedve a tömegbe fúródni ... Egyedül főleg nem ezért ha már akadt társasága akkor ezt ki is használta ...*
- Semmi különös ... a papírmunka kifárasztott ... egész este a fölött ültem ... azon is gondolkoztam hogy elmegyek valami küldetésre az Emberek világába de végül elvetettem az ötletet mert nem szaladgálhatok fel alá a két világ közt.
* felelte a srác miközben azon gondolkozott hogy mit értett a hadnagy azalatt hogy minden van ...
Az hogy nem értette viszont nem jelentette azt hogy a mondat nem volt érthető.*
- Akkor mehetünk ... * mondta és közben annak ellenére amit mondott visszarakta a fejét arra a cserépre ami épp alatta volt.
De aztán újra felemelte ... jelezve hogy a henylésnek vége és indulásra kész
*

Nyugodtan sétáltam végig a város utcáin mivel ma kimenőt adtam magamnak. Egy jó kis büfét pillantottam meg melyet Ukitake és Unohana működtet. Egyből arra vettem az irányt. Mikor beléptem egy kapitányt pillantottam meg és mellette egy hadnagyot.
~De jó, hogy a kidoushuu tagokat nem ismeri a gotei 13...- jelent meg egy vigyor az arcomon majd elindultam a pultnál álló Unohana.
-Mivel szolgálhatok?- kérdezte kedvesen.
-Üdv. Szerintem mostmár gyakran fogok ide járni, tehát bemutatkozom: Sishi Miroku a nevem és a Kidoushuu alakulat kapitánya vagyok.- mutatkoztam be majd szét néztem, hogy mik vannak.
-Húúú jó sok minden van, szinte nem is tudok választani... Mit ajánl?- kérdeztem
-Itt minden nagyon finom ha szabad ezt mondanom, tehát válasszon bármit amit megkíván.- mondta
-Hát jó, kérnék egy fahéjas almagombócot, egy epertortát és néhány db citromos kekszet. Emellett kérnék a legjobb vörösborból.- adtam le a rendelést , bár nem értettem, hogy miért pont bort kérek az ilyen ételekhez. Mikor felvették a rendelést leültem az egyik asztalhoz miközben a másik két shinigamit méregettem.

Éppen az utcán sétálgattam, amikor megkordult a gyomrom. Már megint. Nem lehet igaz, hogy mindig ennyire éhes legyek... Lemondóan sóhajtottam, amikor a közelben valami rendkívül biztatót pillantottam meg. Egy büfé... több se kellett, azonnal arra indultam. Ukitake és Unohana büféje. Beléptem, és egyből ezer ínycsiklandozó illat csapta meg az orrom. Ahogyan az ember, azaz a shinigami várná, az egész helyiség dugig kellene hogy legyen tömve shinigamikkal, de rajtam kívül csak hárman voltak az asztalkonál. Mindenkire vetettem egy gyors pillantást, majd Unohana felé indultam. Mosolyogva köszöntött a büfében, én pedig egyből visszamosolyogtam.
- Jó napot, Unohana. A nevem Chizuki Maya, 6. osztag 4. tisztje vagyok. Azt hiszem, a jövőben rengeteget fogok idejárni. Mit kérhetek?- mosolyogtam egyre szélesebben.
- Szolgálhatunk sokmindennel, nézz körbe. - ajánlotta ő. Pillantásom egyből a menüre esett, és máris úgy éreztem magam, mintha az összes álmom megvalósult volna.
- Hajaaaaaj mennyi isteni finomság van itt! Azt hiszem kérek egy menta teát, egy Pina Colada-t, egy, nem is, inkább kettő fagyi szeletet, egy fahéjas almagombócot, joghurt tortát, és hat macskanyelvet.
Kifizettem, és a jól megrakott tálcával a legközelebbi asztalhoz mentem. Leültem, és belekortyoltam a menta teámba.

//előzetes az irodámban//

Miután megbeszéltük a csajokkal, hogy elmegyünk a büfébe el is indultunk útközben megmondtam nekik, hogy állom az egészet eleinte ellenkeztek, de én meg parancsoltam nekik, hogy ne merjenek fizetni mert most én fizetek és így már bele is egyeztek. Mikor odaértünk benyitottunk és a pulthoz mentünk.
- Csajok mivel a hölgyeké az elsőbbség vállaszatok ti először és csak mert én fizetek ne merjétek visszafogni magatok.

Yukariko mellém állt, én pedig élvezettel szippantottam az ínycsiklanozó illatokkal teli levegőből. Felpillantottam az étlapra, aztán az italosra, és leadtam a szokásos rendelésem, bár szörnyen zavart hogy a hadnagy akar fizetni.
- Kérek egy hatalmas csésze mentateát, és egy fahéjas almagombócot. - nem akartam kienni a hadnagyot a fizetéséből, ezért csak a kedvenceimet kértem. Sóhajtottam, amikor a tálcán megkaptam amit kértem, és gyorsan elhadartam egy köszönömöt a hadnagynak. Utánna azt figyeltem, hogy Yukariko mit kér..

Most voltam itt először, érdeklődve néztem tehát szét... Nagyon kellemes helyiség volt, rögtön eldöntöttem, hogy vissza fogok járni ide. Ráadásul a hadnagy úr fizeti... Nagyon kedves volt tőle, bár kicsit zavarban voltam, mindenesetre majdnem repkedtem a boldogságtól, hogy ilyen rendes hadnagyom van... Hát még, amikor megláttam az étlapot. Nem akartam sokáig válogatni, és legnagyobb meglepetésemre sikerült nagyon hamar választani. Odaléptem Maya mellé, hogy lássam, mit rendel.
-Kérek egy hatalmas csésze mentateát, és egy fahéjas almagombócot. - mondta ő.
Elhűltem. Nahát, ugyanazt kérte, mint amit én szeretnék? ~ Ez de furcsa... De akkor biztosan finom lesz, talán ő már volt itt máskor is. ~ gondoltam.
Aztán, kicsit elpirulva, de kinyögtem:
- Ugyanezt kérném... - aggódva pillantottam rá, reméltem, nem veszi rossz néven, hogy őt majmolom... ~ De ha még soha életemben, sem halálomban ~ itt elmosolyodtam magamban ~ nem ettem almagombócot, most már igazán ki kéne próbálni.
- Köszönöm - mosolyogtam a pultnál álló halálistenre, majd Baisoteire.
Aztán félreálltam, hogy a hadnagy úr is odaférjen a pulthoz választani.

Maya kezdte a rendelést.
-Kérek egy hatalmas csésze mentateát, és egy fahéjas almagombócot.
Maya után pedig Yukariko jött.
- Ugyanezt kérném...
Csodálkoztam, hogy mind a ketten ugyanazt rendelnek és, hogy ilyen keveset
-tán szégyenlősek, mert én fizetek
-Én pedig kókusz golyó-t abból 3 adagot, pitét, képviselő fánkot, egy vulcano-t és egy gyümölcsteát meg a csajoknak 2-2 valamit amit ők választanak.

Yukariko is ugyanazt kérte amit én, aztán lopva rámpillantott. Mintha azt hinné, haragudnék... gyorsan megeresztettem egy vigyort, jelezve hogy semmi probléma. Aztán jött a hadnagy a rendeléssel:
-Én pedig kókusz golyó-t abból 3 adagot, pitét, képviselő fánkot, egy vulcano-t és egy gyümölcsteát meg a csajoknak 2-2 valamit amit ők választanak.

Aztán rám nézett, várakozva. Szerintem kicsit elpirultam, aztán gyorsan kimondtam az első két dolgot, ami eszembe jutott:
- Én... izé.. egy Pina Coladát és egy fahéjas muffint kérek még..

Szerencsére Maya nem haragudott, legalábbis rám mosolygott, szóval megnyugodtam. De amikor a hadnagy úr azt mondta, kérjünk még két valamit, kicsit gondban voltam...
~ A bőség zavara... te jó ég, mit válasszak? ~ Nem akartam az időt húzni, tehát úgy döntöttem, amin először megakad a szemem, azt kérem. Gyorsan rápillantottam az étlapra
- Én pedig két macskanyelvet - motyogtam. ~ Na tessék, képtelen vagyok normális hangerővel beszélni... Engem le kéne ütni. ~ sóhajtottam magamban. Aztán újult erővel kezdtem vigyorogni, mert imádom a macskanyelvet...

- Ami engem illet, én erősebb akarok lenni, egyre feljebb jutni a ranglétán.. bár szerintem ez nem meglepő, mert mindenkinek ez a célja...- kortyoltam bele a teámba. Egy kicsit elgondolkoztam, mert más tervem nemigen volt. Minél több küldetésen részt venni, ami minél veszélyesebb, és lehetőleg megúszni őket élve. Ennyi volt az összes elvárásom. Aztán ránéztem Yukarikora, várva, hogy ő mit fog mondani.
- Hát, én.. - kezdte el..

-Hát, én... - kezdtem. ~ Tényleg, mit akarok? Örülök az életemnek úgy, ahogy van... Mi más célom lehetne? ~ Aztán eszembe jutott valami: - Meg szeretném tanulni irányítani a kardom... Még nem nagyon bírok vele, néha akkor is életbe lép a képessége, amikor nem akarom - pirultam el. - Őszintén szólva... Én nem ragaszkodom a harcokhoz - vigyorogtam, miközben a macskanyelvet majszoltam. - És önnek, hadnagy úr?

A hadnagy kérdése meglepett. Most jöttem, újonc vagyok... majd ha elér a villámcsapás, ráérek a "pasidolgon" gondolkodni... de azért válaszoltam:
- Ami engem illet... - kortyoltam a Pina Coladámba - Én mindenféleképpen olyan férjet akarok majd, aki erős, megbízható, és tisztel engem. Természetesen én is tisztelni fogom... Ami a külsőségeket illeti... legyen magas, és legalább a modorával bűvöljön el. - gondolkoztam. - Ezenfelül semmi kedvem egy fapovának vicceket mesélni. De a közeljövőben minden energiámat az erőm fejlesztésére fogom fordítani. Nem hinném, hogy találnék itt valakit mostanában... - fejeztem be. -Yukariko egy macskanyelvvel vesződött, és engem nézett. Rámosolyogtam, jelezve, hogy ő jön, mire fülig pirult.

Szokásom szerint megint fülig pirultam... Azért hősiesen lenyeltem a macskanyelv utolsó falatkáját, és belekezdtem:
- Hát, nekem nincsenek olyan határozott elképzeléseim... Úgy értem, mindenki olyasvalakit szeretne magának, aki megértő, kedves... akit szeretni tud, és tudja, hogy a másik is szereti őt. Gondolom, ezek amolyan "alapigények"... - közben egyre jobban elvörösödtem, fogalmam sem volt, miért. ~ De tényleg, milyen legyen? Sosem gondolkoztam ezen... ~ mondtam magamban. - Azt nem tudom, hogy milyen legyen a külseje - folytattam. - Ööööö... Majd csak kialakul valahogy... Majd igyekszem nem elszalasztani - fejeztem be mosolyogva.