Unohana és Ukitake Büfé

Tárgy: Re: Unohana és Ukitake Büfé Csüt. Júl. 08, 2010 2:15 am

Dípanyó & Télapó: Kirándulás egy büfében!

Pedig engem mindig is érdekelt, hogy milyen lehet egy hollow íze. Na persze én bele nem kóstoltam volna egyikbe se, de a tapasztalatokra mindig is odafigyeltem. Lehet egyszer felhasználhatom ellenük valamelyik harcom során, sosem lehet tudni, ezért is sosem hagyom abba az ellenségeimről folytatott információ szerzést. Lehet kicsit önző dolog így kikérdezni Caquelt, mert még a végén azt hiszi, hogy csak azért vagyok kedves vele, hogy kihasználjam, pedig nem. Beosztották az osztagomba, én pedig minden tisztemmel ugyanúgy bánok, a lehető legjobban. Persze ha néha szigor kell, attól sem riadok vissza. Elvárom, hogy normálisan, gond nélkül menjen az élet a 10. osztagban, és a rendbontókat nagyon nem szeretem. Szerencsére ezt mindenki belátta, és alkalmazkodott az egyébként szerintem nagyon kellemesen osztagbeli légkörbe. Olyanok vagyunk, mint egy nagy család! És ehhez most Caquel is csatlakozott, így családtag lett. Jó néhányan gyűlölettel néztek rá, de akadtak olyanok is, akik arcán kíváncsiságot, bizalmat láttam, szóval abszolút nincs semmi probléma. Ha meg van, összehívok egy nagy osztagos tanácsot és kiállítom a középre az előttem falatozó arrancar hölgyet és kijelentem, hogy akinek gondja van vele, most mondja előtte és előttem. Kezdem úgy érezni, hogy Caquel olyan, mint Vera. Kicsit szeretetre szorul, mert amúgy nagyon csinos, szemrevaló, aranyos, csak bizonytalan, és nekem pedig a szárnyaim alá kell vennem!*.* Nyilván megjárta a mennyet, és a poklot is HMben, és kijutott neki minden az életből, ami csak kijuthat, de most végre révbe ért és itt boldogságra lelhet, csak keresni kell!
- Verát nem lehet megzavarni. Ő mindig mindenkit szívesen lát...téged is. Biztos vagyok benne, hogy jól kijönnétek. Majd ha mi végeztünk elmész hozzá és bemutatkozol. - adom ki a parancsot habos orral, mivel épp az egyik habos süti elfogyasztásán fáradoztam. Ők ketten nagyon hasonlítanak egymásra ilyen szempontból, ezért is vagyok biztos benne, hogy barátok is lehetnének. Na persze, ha nem akarják, és nem fogom erőltetni, én csak próbálkozom.
- Ezt hagyd abba, mert még elpirulok a végén! - nevetek fel poénosan, majd kivégzem a habroló utolsó falatját is. - Csupán vannak elveim, miszerint az én osztagomban mindenki egyenlő, legyen az arrancar, shinigami, vagy bounto. - mutatok rá a lényegre mosolyogva, majd áthajolok az asztalon és megsimogatom a lány arcát. Közben eszembe jut, hogy mondott valamit az előbb egy gitárról, amit teljesen elfelejtettem. Bár én nem tudok zenélni, sosem tudtma, de másokat szívesen meghallgatok. Úgyis nagyon kevés olyan shinigami él a Seireiteiben, akik tudnak zenélni, maximum csak azok, akik emberi életükben is zenéltek, és nem felejtették el az évtizedek, évszázadok alatt.
- Hm...menjünk el a szobádba a gitárodért, aztán másszunk el az osztag kertjébe! Sokkal jobb ott gitározni egy fa alatt az árnyékban, a hűs szellőben. - adom elő az ötletem, majd felállok, és odamászok a pulthoz fizetni. Ezután nincs más hátra, minthogy elindulni a Lány szobájába a gitárért. Előre engedem az ajtóban, mint mindig, majd csatlakozom hozzá, és mellette ballagva szippantok bele a levegőbe. Gondolataim minduntalan az előző gondolatmenetemre terelődnek, és lassan megfogalmazódik bennem egy kérdés, bár nincs pofám feltenni, de nagyon kíváncsi vagyok rá. De most már megkérdem, legfeljebb itt hagy és megsértődik, vagy megutál és nem válaszol.
- Mondd csak Caquel. Milyen volt az emberi életed? - kérdezek rá végül, mivel csak nem bírom megállni. Közben előkotrok valamelyik belsőzsebemből egy szál cigit, és pár pillanat múlva már a számban füstölög az energiarudacska. Gondolataimon átfut, hogy talán a Lányt is meg kéne kínálni, de szerintem nem dohányzik, maximum kér egy szálat, nincs megtiltva, és még csak nem is harapnám le érte a fejét, mint sokan mások.

Tárgy: Re: Unohana és Ukitake Büfé Csüt. Júl. 08, 2010 11:35 pm

Dípanyó & Télapó: Kirándulás egy büfében!

Újdonsült taichou nagyon lelkesen pusztította az édességet, és én is lelkesen segédkeztem az egyre édesebb nyalánkságok bepakolásában. Bár már tényleg kezdett elég lenni, legalább afelől megnyugodhatta, hogy nem csak én eszem le magamat. Kapitányom orrán hatalmas tejszínhabfolt éktelenkedett, ami már tényleg mosolygásra késztetett. Emellett tényleg kezdtem nagyon megkedvelni ezt a shinigamit- valóban meg akart védeni az engem ért attrocitásoktól, ami teljesen meglepő volt. Tényleg nem vártam, hogy emberként bánjanak velem, biztos voltam benne, hogy penészes uborka leszek a befőttes üvegben... És lám, igazam lett! Szkeptikusságom az egem veri, saját értéktelenségem tudata pedig arra késztet, hogy húzzam a fejembe a kapucnimat. Nem szívesen mutogattam magam így sem - szinte menekültem az érdeklődő pillantások elől. Tényleg, szánalmas vagyok, de egészen egyszerűen ennyire futja az erőmből. Pedig bátran kellene felemelni a fejem, és büszkén sétálnom, hiszen én legalább be mertem menni az oroszlán barlangjába, nem igaz? Az már csak az én gyári hibám, hogy teljességgel reménytelen eset vagyok...
- Értem én, na de... tényleg el akarok bújni a nagyközönség elől! Vera pedig biztosan el van foglalva, és csak azért nem tessékelne ki, mert követi az illemet...- magyaráztam megzavarodottan, és sikerült annyira belegabalyítanom magamat a dolgokba, hogy a végén elpirultan elhallgattam. Arcomra kissé szomorú mosoly ül, mikor meghallom a kapitány elveit, és miután megrágtam az utolsó fahéjas gombócomat is, szelíden rápillantottam a taichoura.
- De azért, tényleg... Nagyon kevesen vallják ezt az elvet. Én valahogy úgy gondolom, hogy nem az számít, hogy ki milyen fajba született... inkább az, hogy mit tett, és milyen... a lelke. - turkáltam a két pálcikámmal a már üres tányéromban, és vágyakozó pillantást vetettem a szomszéd asztalnál ülő alak hatalmas adag rizsére, ami mellett kis tálakban mindenféle szósz és feltét volt lepakolva.
- A gitáromért?! - vetek rá rémült pillantást. Tényleg bepánikoltam, egy pillanatra még levegőt se kaptam, csak tágra nyílt pupillákkal meredtem az asztallapra. A gitárom elég régi darab volt, évtizedekkel ezelőtt vettem, és jobban hozzám nőtt, mint a bőröm. Tudtam magamról, hogy nem vagyok nagy énekesnő, de szerettem visszavonulva dúdolgatni, dalokat írni. Éjjeliszekrényem fiókja teleírt lapokkal van tele, melyek szövegét bárhol fel tudom idézni. Azt hiszem, ez az apró mozzanat segített abban, hogy ne kezdjek el őrjöngeni... Ez segített, hogy "ember" maradjak. bár tényleg hülyén hangzik, nekem ez volt a legszentebb dolgom, és már az is döbbenetes volt a számomra, hogy egyáltalán képes voltam róla beszélni valakinek. Ennyire nagyon keresném a kapcsolatot? Ennyire kétségbe lennék esve? Úgy tűnik, tényleg kényszeredetten, görcsösen bele akarok kapaszkodni minden szalmaszálba, ami csak a közelembe kerül. Olyan ez, mintha nem is folyóban, inkább egy sűrű, gyorsan folyó, színes fényárban fuldokolnék, és elkapnám az előttem csillogó szalagot, ami kihúz a mélyből...
- Rendben van, ahogyan a taichou szeretné...- adtam meg magam végül, és valami furcsa hangulat kerített a hatalmába. Ki tudja, a végén lehet, hogy tetszeni fog a játékom a kapitánynak, és akkor egy jó napot zárhatok, annyi rossz után!
Nyugodtan megvárom, míg a taichou kifizeti a fogyasztásunkat, azután teljesen elpirulva és megzavarva megköszönöm, hogy hajlandó volt kifizetni a pusztításom. Egyszerűen nem vagyok hozzászokva a törődéshez, sajnálom! Ideje lesz valami normálisabb reakciót kialakítani magamban, mert ez így nagyon szánalmas... Inkább csendben csatlakoztam a kapitányhoz, és gyorsan bemásztam a szobámba. Világos színek jellemezték, földig érő, pasztellszínű függönyök, párnák, szék, az ablaknál egy kisebb mélyedés, ahová be szoktam ülni gitározni. Nem valami luxushely, nekem mégis ez volt a tökéletes. Semmiben sem emlékeztetett a régi szobámra, szükségem volt a változásra. Nem arról van szó, hogy játszom a szentet- tudom, hogy nem vagyok az. Egyszerűen csak mást akartam, és kész. Kérdése váratlanul érint, majdnem le is ejtem kedvenc hangszerem, majd megszaporázom a lépteimet. Közben halk torokköszörüléssel felkészülök életem elregélésére- nem fogok semmi érdekes dologgal szolgálni, de legalább a Kertig nem unatkozik a taichou.
- A szüleim úgy nyolc évesen kiraktak az utcára, nem bírtam annyira a munkát, mint kellett volna. Bár, ez nem volt meglepő az 1750-es években... Akkoriban a szegényeknek nem sok lehetőségük volt. Mára már nem haragszom a dologért, de akkor azt hittem, éhen halok. Egy öregember vett magához, és a kereskedésében dolgoztam... Azután jópár évig viszonylag "boldog" életem volt. amíg Hwan mestert nem kellett kórházba szállítani. Bár az inkább egy ispotály volt... mindenesetre búcsúnk volt az utolsó találkozásunk, ugyanis egy részeg, késsel rendelkező egyén érdeklődést mutatott felém. A többi már nyilvánvaló, nem igaz? - pillantottam fel a taichoura egy kesernyés mosollyal.

Tárgy: Re: Unohana és Ukitake Büfé Vas. Júl. 11, 2010 1:25 am

Dípanyó & Télapó: Kirándulás egy büfében!

Ejj-ejj. ÚGy tűnik, hogy újdonsült tisztünknek meg kell tanulnia parancsot követni! Nem kérés volt, hogy menjen el Verához, hanem parancsba adtam, hogy el fog menni hozzá, szóval el kell mennie, ha kell, ha nem. Kezdésnek nem rossz, és egészen biztos vagyok benne, hogy Verával kijönnének. Mindketten aranyosak, meg minden! De erre még ráérünk, most előbb elmászunk a kertbe és punnyadunk egyet, mert kíváncsi vagyok, hogyan tud a Lány zenélni, na meg rá kell pihenni a kajára is. És még rám mondják, hogy lusta vagyok? Ez nem lustaság kérem szépen! Azért megyek Caquellel a kertbe, hogy jobban megismerhessem. Na nem úgy, távol áljlon tőlem, én az érzelmeire, szokásaira vagyok kíváncsi. Lehet, hogy sok kapitány ezt hülyeségnek tartja, de én fontosnak tartom, hogy ismerjem a tisztjeim életét, és igényeit, ezáltal még jobban tud működni az osztag. Aki azt meri állítani a hátam mögött, hogy csak lustálkodok egész nap, annak csak félig van igaza! Na de most épp útban vagyunk Caquellel a gitárjáért, bár mintha picit megrémítette volna a dolog. Pedig én nem harapok, csak ha felhúznak. Nem kell tőlem félni. De aztán végül megadja magát, és elindulhatunk a szobája felé. Útközben minduntalan befurakodik a gondoltaim közé, hogy vajon milyen lehetett Caquel emberi élete, majd némi vívódás után megkérdem, max nem válaszol. Csöndben hallgatom végig a Lány meséjét, és közben az a saját múltam kerít hatalmába. Mostanában egyre többször gondolok arra, hogy mi történt velem az elmúlt évek alatt. Szüleim nyilván még most is napi rendszerességgel járnak el a temetőbe a síromhoz, míg én habzsolom az életet. Kissé önző dolog, de jobb így, hogy Ők nem tudják az igazat. Már elengedtek maguktól, nem kell hirtelen feltépni a sebeket, ez így van rendjén. Ők is folytatják az életüket, és én is. Azóta új barátaim, új szüleim, új családom lett, és ez így van jól. Megjártam a ranglétrát, felértem a csúcsra, megházasodtam, erős vagyok. Kel lennél több? Talán egyszer pár poronty, mondjuk egy fiú és egy kislány. Bár nem nagyon érzem még magam kész ahhoz, hogy apa legyek, de majd arra is megérek. Azthiszem ennél többre nincs szükségem, megvan mindenem. Nagyszerű barátok, ismerősök, mindenki. Mire feleszmélek, már a Lány lakásán vagyunk, és a gitárjáért kutat. Toporgok néhány másodpercet a küszöbön, majd úgy döntök, hogy beljebb lépek. Igényesen berendezett tiszti lakás, épp olyan mint a többi, nem lehet rá panasz. Eszembe jut, hogy kéne valamit mondani az előző dologhoz, mielőtt még teljesen bunkónak tűnnék, csak hirtelen elözönlött a sok emlék.
- 1750? Akkor én mér csak tervben sem voltam! Nagyon jól tartod magad!- jegyzem meg nevetgélve, majd kilépek a szobából, és megvárom, hogy csatlakozzon a Lány is hozzám és elindulunk a kert irányába. Nagyon jó idő van, szóval kellemesen elleszünk a tóparton, vagy valahol másutt, nekem az is jó.
- Nekem teljesen átlagos életem volt...azt hiszem. - szólalok meg egyszer csak minden átmenet nélkül. Sosem szoktam másnak beszélni erről, igazából csak azért, mert nem szokták kérdezni. Pedig nem valami top secret cucc, hogy egy kis senki voltam emberi életemben, mint a tisztek legtöbbje, de hát senki sem volta még rá nagyon kíváncsi, Mitsun kívül. Néhány perces séta után végül megérkezünk a kert bejáratához, és elindulok az egyik hatalmas lombú fához, ami ott van a tóparton. A tó maga nem nagy, ha emberi mércével kéne mérni, olyan 3-4 úszómedence nagyságának felel meg, és nem is mély, de arra jó, hogy az aranyhalak úszkáljanak benne. Gyorsan le is telepedek a fa alatt, majd megvárom Caquelt, és mélyet szippantok a friss levegőből. Igazán kellemes ilyenkor itt lenni, mintha minden gondunk elszállna egy kis időre!
- Nos, akkor játssz valamit, Caquel! Kíváncsian várom! - mondom mosolyogva, majd hátradőlök a puha füvön, tehát kempelek egy jót. Ilyenkor eszembe jut, hogy milyen jó is az élet, na persze csak addig, míg nem kell beülni az asztal mögé a tonnányi papírmunkát elvégezni, de ki kell élvezni az ilyen időket. Szemeim behunyom, és egyből Mitsu jut az eszembe. Szemét módon sikerül vigyorodnom, hisz míg én itt punnyadok az egyik tisztemmel az osztagom kertjében, Ő valószínűleg robotol a szadista hadnagyával a 8 osztagnál. Biztos nagyon el fog fáradni estére, majd megmasszírozom lefekvés előtt!

Tárgy: Re: Unohana és Ukitake Büfé Szer. Júl. 28, 2010 8:42 pm

°A két szupersztár összefut avagy Ren és Retasu találkozása°

Végre egy kényelmes kis ágyikóban alszom és nem abban a rohadt kis lyukban. Hát igen otthagytam a hadnagyságot. Nem való nekem. Még szerencse, hogy erre rájöttem mielőtt még teljesen bekattantam volna. Milyen fura, hogy mióta eljöttem a 11. osztagtól olyan vagyok, mint régen Mitsu taichonál. Talán, azért mert visszatértem a 8. osztagba ahol nyugis az élet? Nem tudom megmagyarázni. Sőt nemhogy csak a jellemem változott mg még a szokásaim is. Már nem járok kocsmába csak akkor, ha nagyon, muszáj meg ilyen dolgok. Mondjuk a szófosásom még mindig megmaradt, aminek köszönhetően most is eltértem a tárgytól. Na, hol is tartottam? Ja igen megvan. Ott tartottam, hogy a pihe puha ágyikómban heverészek és próbálom kiverni a szememből az álmot mikor véletlen, leesek az ágyról. Nem fájt nagyon, de azért elég hangos volt. Nem tudom, hogy hogyan is sikerült ezt összehoznom, de legalább sikerült felélednem. Ha még mindig a 11. osztagban lennék akkor a szobából most semmi, sem maradna, mert bekattannék, és mindent szétvernék nem úgy, mint most. Most csak kibogoztam magam a takaróból összehajtottam és visszaraktam az ágyra. Egy dolog hiányzik a hadnagyi időkből, ami nem más, mint az a szép is kávéfőző. Itt sajnos a szobámban nincs és egyetlen egy olyan ismerősöm, sincs, akinek lenne így arra jutottam, hogy el kell mennem a városba egy nyamvadt kávéért. Ekkor azt is eldöntöttem, hogy ha tudok és lesz rá pénzem és időm, akkor elmegyek Karakuába és beszerzek egy nyamvadt kávéfőzőt vagy egy jó nagy csomag instant kávét, hogy ne kellejen kora reggel futkorásznom. Még épp, hogy felébredtem az esésemnek köszönhetően, de már mehetek is kávét inni. Laza vagyok, de azért még meg kell néznem, hogy mit vegyek fel és valamit kezdenem is, kell a hajammal, ami a hadnagyi időszakom alatt igazán megnőtt és kifakult, mint a fene. Soha nem gondoltam volna, hogy lesz ilyen hosszú a hajam. Mivel elég hosszú ideje növesztettem nem akartam levágatni, mert az olyan mintha a szívemből vágnék le egy kicsit, ugyanis a hajam a szívemhez nőtt. Miután sikerült kiválasztanom a kávézáshoz megfelelő ruhát megkerestem a kézi tükröcskémet és belenéztem. Ahogy belenéztem el is, dobtam a tükröt, ami csörömpöléssel végezte a falon aztán meg a földön. Soha nem fogom feldolgozni azt a látványt. A hajam égnek állt mintha konnektorba hugyoztam volna vagy az utcán megcsapott, volna a 220. Vajon, hogy a fenébe tudtam így elaludni szegény hajam? Nem tudom, de nem volt más választásom hátul lófarokba kötöttem, míg elől a frufrumból egy kisebb részt a bal szemembe fésültem. . Így sokkal tűrhetőbb voltam. Zanpakutomat az oldalamra kötöttem és kiléptem a szobámból. Ami ekkor történt megmaradt bennem. Majdnem megvakultam a napsütéstől. Vajon mikor lett ekkora fény? A szobámban még mindig félhomály volt. Surprised

Megvan! A sötétítő le volt húzva az ablakomra így nem tudhattam, hogy ilyen nagy napsütés van idekint. Még szerencse, hogy nem én vagyok Drakula mert akkor már szép kis hamukupac, lenne ott ahol álldogáltam és próbáltam megszokni a napfényt. Miután sikerült megszoknom a „reflektorfényt” becsuktam az ajtóm szobáját és elindultam felfedezőútra. Nem tudom, hogy hova kéne menni csak annyit, hogy a Városba. Egy hosszabb séta után megérkeztem a városba, ami kicsit tele volt. Vajon hány óra lehetett? Nem tudom, de nem is érdekelt engem most csak annyi érdekelt, hogy kávét juttassak magamba ezért egyből tovább mentem és kerestem. Nem tudom meddig keresgéltem, de egyszer csak megakadt a szemem az Unohana és Ukitake Büfén. Ezt a helyet csak látásból ismertem így nem tudtam, hogy van e kávé, de próba cseresznye elindultam a büfé felé. Kicsit nehéz volt eljutnom oda, mert tele volt shinigamikkal. Voltak, akik félre ugrottak, mert azt hitték, hogy még mindig a 11. osztag hadnagya vagyok, de azoknak jeleztem, hogy már nem. Miután megérkeztem a büféhez egyből terepszemlét tartottam magyarul elkezdtem keresgélni, hogy hova is vannak kiírva a kapható cuccok mikor megakadt a szemem egy férfin, aki kávét ivott.
~Szóval van kávé is *.*~ Gondoltam majd egy lépéssel a pultnál teremtem. Felmértem a pultost majd megszólaltam.
- Jónapot. A legjobb kávéjukból kérnék egy jó nagy adagot. – adtam le a rendelést majd vártam és vártam, hogy hozzák az isteni nedűt, mert ha az nem jut a szervezetembe, akkor itt helyben elalszom.

Tárgy: Re: Unohana és Ukitake Büfé Szer. Júl. 28, 2010 10:11 pm

°A két szupersztár összefut avagy Ren és Retasu találkozása°

Vajon mi a fene történhetett velem? Hiszen a mai reggelem egész nyugisan telt, addig aludtam, amíg akartam és a nap sem szólt bele. Talán valamiféle varázst szórt rám valaki, vagy esetleg a nap feladta a küzdelmét. Nem, az lehetetlen, hogy ez a kegyetlen égitest feladja a véget nem érő küzdelmünket. Biztos csak pihen, hogy a következő támadása sokkal sikeresebb legyen. Az ágyból felkelve vettem észre, hogy mégis miért is nem sütötte szét a szememet a nap.
Miután már az ablakomra tekintettem rögtön láthatóvá vált a sötétítő, aminek köszönhetően nem zavart a napfény. Talán este véletlenül elhúztam a sötétítőt, vagy valaki betört hozzám és elhúzta. Bár szerintem inkább a szokásos éjszakai kábulat miatt nem emlékszem eme cselekedetemre.
Csak a biztonság kedvéért, úgy döntöttem, hogy ismét bevilágíttatom a szobámat és szabaddá teszem az utat a sötétítőtől. Egy gyors, határozott mozdulattal húztam az ominózus tárgyat, ennek következtében pedig egyszerre csak az összes fény megtámadta a szememet. Egy ordítás kíséretében megpróbáltam volna visszahúzni a cuccot, aminek következtében leszakítottam azt. Még mindig ordítottam az érzékeny szemem miatt, nagyjából úgy tíz másodpercig abba se hagytam az ordítást. Nagyjából ennyi idő után fogyott el az összes levegőm. Egyébként valószínű, hogy még tovább sikítottam volna.
Miután a kiabálást befejeztem, a tapintásomat hívtam segítségül, hogy közlekedni tudjak. Miután a fejemet bevertem az ágyamba, rögtön felültem rá. Jobban mondva csak akartam, ugyanis jószerencsémnek köszönhetően melléültem. A hátsó felem találkozott a padlóval ami igen keménynek bizonyult, és ezért egy újabb kiáltás csúszott ki a számon. Ez alig tartott pár másodpercig ám volt olyan hangos mint egy 8.1-es hangfal. Ismét megpróbáltam ráülni az ágyamra, a biztonság kedvéért most nem vettem le a kezemet az ágyról. Végre le bírtam ülni az ágyamra, azonban pont arra a helyre ültem, ahonnan egy rugó állt ki. Az ágyból rögtön felugrottam. A fenébe evvel az átkozott kis épülettel! Hát még szép, hogy beverem a fejem a plafonba. Hát csoda, hogy ezek után inkább úgy döntöttem, hogy inkább fekszem a földön még egy darabig.
Végül egy óra múlva sikerült felkelnem és a szememet kinyitni szépen lassan. Szerencsére most nem vakultam meg, így nyitott szemmel közlekedtem. Muszáj lesz bemennem a szobánál is veszélyesebb fürdőbe. Ismét félve közlekedtem, így nagyjából húsz perc alatt megtettem az alig két méteres távot.
Az ajtón belépve, ismét megcsúsztam. Azt vettem észre, hogy a padló ismét csúszós, talán kitörtem éjjel a csapot vagy valami. Minden esetre egészen a kádamig bucskáztam. A kád széle kegyetlen volt és ennek következtében egy újabb púp jelent meg a homlokomon. immár a sokadik. Komolyan mondom, amint tehetem vagy életbiztosítást kötök vagy elköltözök erről az átkozott helyről.
Nagy nehezen fél óra alatt kitámolyogtam a fürdőből, immár lezuhanyozva. Úgy döntöttem, hogy nem itthon reggelizem, így inkább rögtön felvettem az egyenruhámat. A házamból szinte kiviharzottam és elkezdtem céltalanul bolyongani.
Fogalmam se volt, hogy mit keresek, de nem volt kedvem ismét az osztagom étkezdéjében reggelizni. Kénytelen voltam a városba menni, majd nagyjából úgy tizenkétszer elhaladva a Tiszta Lelkek Városának kapuja előtt megtaláltam a megfelelő helyet. Egész sok shinigami volt ott, így meg volt az esély arra, hogy talán sikerül barátot szereznem.
Amint a pulthoz értem kértem vagy háromféle süteményt és két teát. A mellettem ülő férfi éppen kávét ivott. Úgy tűnt ő is egyedül van, így megszólítottam.
- Helló Hosijo Ren vagyok! A 12.osztag 4.tisztje, remélem nem zavarok. - Mondtam neki, miközben a kezemet nyújtottam neki egy biztató mosollyal fűszerezve.

Tárgy: Re: Unohana és Ukitake Büfé Csüt. Júl. 29, 2010 12:07 am

°A két szupersztár összefut avagy Ren és Retasu találkozása°

A kávét egy kicsit lassan készítették el, de végülis a legjobból kértem egy jó nagy adagot szóval ebben az esetben megértem. Kb. tíz percig vártam a kávémra, mikor meghozták. Szemeim megcsillantak és rácuppantam, mint buzi a rudira. Első kortyom nem úgy sikeredett, ahogy gondoltam. Az itókám tűz forró volt és végigégette a torkomat, ami nem volt valami kellemes érzés. Szemeim elkezdtek könnyezni én meg magamban, kúrva anyáztam, hogy hogyan lehetek ekkora fasz, hogy nem fújom meg a nyamvadt kávét. Most komolyan, hogy ehetek egy ekkora balfék? Gondolhattam volna rá, hogy meleg lesz… Nagyban iszogatom a kávémat mikor oldalra, tekintek és meglátok egy csávót, akiről lerítt, hogy egy kicsit édesszájú és, hogy szereti a teát, ugyanis vett vagy háromféle sütit és két teát. Reggel van, miért nem kávézik? Mondjuk az is igaz, hogy a teában is van koffein, de nem annyi, mint a kávéban. Ami ezek után történt kicsit meglepett. Felém fordult én meg egyből elkaptam a tekintetem, de nem úsztam meg a csávót. Bemutatkozott majd kinyújtotta a kezét egy bátorítónak tűnő mosoly kiséretében. Meglepett, hogy még soha sem látott –vagy az is lehet, hogy látott- és már barátkozni is akar. Mivel nem vagyok az az igazán bunkó visszafordultam, és kezet fogtam vele.
- Héló. Nékém névem Re-chan és én lenni 11. osztag, ex hádnágyá.- mutatkoztam be neki egy kicsit viccesen majd, elengedtem a kezét és visszafordultam a kávémhoz és ismét belekortyoltam. Remélem, nem veszi sértésnek ez a bemutatkozást. Nem azért mutatkoztam be, így mert gúnyt akarok űzni belőle, hanem azért mert most ilyen vicces kedvemben vagyok. Talán ha még mindig a 11. osztaghoz tartoznék, akkor csesztetném azért mert a 12. osztagban szolgál, de mivel otthagytam a tahókat, nem teszem. Sőt inkább érdeklődnék, hogy milyen egy nap a 12. osztagban. Miután megittam a nagy adag kávém felét úgy döntöttem, hogy itt az ideje enni is valamit ezért rendeltem magamnak egy nem tudom milyen sütit. Itt még soha nem ettem és itta, de azt hiszem, hogy törzsvendég leszek reggelenként, mert itt isteni a kávé ráadásul, ha nagy adagot kérek az is kapok *.*
- Egy perc és folytathatjuk a traccs partyt. - mondtam Rennek majd felálltam és egy határozott lépéssel a pultos előtt álltam és leadtam neki a rendelésemet. Egy nyelvtörő nevű sütit választottam, mert kíváncsi voltam rá, hogy finom e. Miután átadták a sütikémet visszamentem Renhez. Jeleztem, hogy ha valamit szeretne kérdezni csak nyugodtan, mert én most enni fogok. Beleharaptam a sütibe. Nagy meglepetésemre diós volt és köztudott, hogy imádom a diót így biztos voltam benne, hogy megeszem és abban is, hogy még venni fogok. Vagyis tévedtem, hogy venni fogok ugyanis az egyik falatba majdnem beletört a fogam. Nem értettem, hogy mi van, ezért kiköptem egy szalvétára, hogy tüzetesebben átvizsgáljam. Pár perc értelmetlen nézés után megláttam a bűnöst. Egy kicsinek nem nevezhető dióhéj darabka volt a sütiben. Surprised

Vajon, hogy került az bele? ~Remélem nincs több benne, mert semmi kedvem sincs kidobni, ha már megvettem~ Gondoltam majd ismét beleharaptam. Teljesen elfeledkeztem Renről. oO Szegényke. Lehet, hogy már feltett vagy ezer kérdést, de én még meg se hallottam. Szemeim nagyra nyíltak és egy kicsit wtf fejjel fordultam Ren felé, hogy ott van e még és nagy meglepődésemre ott volt, még ami azt jelentette, hogy nem sokat kérdezhetett, ha egyáltalán kérdezett tőlem valamit. Mondjuk ez után a falatkiköpős cucc után, nem hiszem, hogy kérdezősködni fog. Vagy húsz ember előtt köptem ki és vizsgáltam át azt a falatot, amiben a dióhéj darabot találtam. Mivel biztos voltam benne, hogy Ren nem hinné el, hogy ezért tettem kikotortam a dióhéjdarabot és felmutattam egy szerény kis mosoly közepette. . Ezek után a jutott eszembe, hogy oda kéne mennem a pultoshoz és el kéne kezdenem reklamálni, azért mert majdnem kitörtem a szép kis fogaim. Elég randa látvány lennék hiányos fogsorral Surprised

Tárgy: Re: Unohana és Ukitake Büfé Csüt. Júl. 29, 2010 6:24 am

°A két szupersztár összefut avagy Ren és Retasu találkozása°

A férfi bemutatkozott, majd elárulta, hogy ő volt a 11.osztag hadnagya. A 11.osztag a legerősebb és legkönyörtelenebb harcosoknak az osztaga. Akad köztük pár tag, aki lenézi a többi osztag tagját, csak azért mert gyengének gondolják őket. Nem nagyon értem az értelmét, ennek az "erőközpontú" nézetnek. Hiszen nem csak az számít, hogy mennyire erős egy egyed, hiszen olyan sok más dolog van, ami fontosabb az erőnél. Például az ész is fontos a küzdelemhez, hiszen anélkül igen nehezen bírod a bal lábad a jobb után tenni, vagy esetleg az ajtót nyitni. Illetve még a különféle kidouk tudása is fontos. Én például rengetegszer vettem hasznát az akadémián tanult démonmágiának. Ha nem lett volna három éven abban az istenverte építményben, valószínű most nem élnék. Hiába volt idegesítő és kibírhatatlan, mégis sok dolgot tanultam ott.
Miután észrevettem, hogy a 11.osztagról eltereltem a szót, úgy döntöttem, hogy inkább azon gondolkozom el, hogy Retasu vicces akart lenni vagy meg akart szégyeníteni. Végiggondolva nem nagyon szégyenültem, így inkább úgy döntöttem vicces akart lenni. Az egyetlen baj, hogy nem szeretem az ehhez hasonló rossz "akcentus poént". Talán ha bírtam volna az efféle vicceket, akkor nevettem volna, de így nem sok kedvem volt röhögni. Ez talán annak köszönhető, hogy nem volt sok alkalmam, így beszélő külföldiekkel találkozni.
A férfi megkérdezte, hogy hogyan telik egy nap a 12.osztagnál. Kérdése enyhén szólva meglepett, de természetesen elmeséltem neki, hogy én mit szoktam általában művelni. Az órákon át tartó reggeli küzdelmet, tekintve, hogy valószínűleg csak én élem át, kihagytam. A napjaim további eseményeiről beszéltem neki, természetesen csak annyit mondtam el, amennyit egy osztagon kívülinek elárulhatok.
Igazából nem értem, hogy nekünk miért muszáj elhallgatni a kutatásainkat a többi osztag elől. Hiszen előbb vagy utóbb, de ők is megszerzik a találmányainkat. ha másért nem, hát azért, mert nekik kell készítenünk.
A férfi egy percet kért, majd elment rendelni ismét. Időközben már én is megettem a rendelésem nagy részét, már csak egy süti és fél pohár tea maradt. Ám nem sok kedvem volt ismét rendelni, így inkább lassabban fogyasztottam a maradékot. Régen ettem már ilyen lassan. Mikor Hitoshi visszaért azt jelezte, hogy beszélhetek, ám evés közben nem jó ötlet beszélni, így inkább hallgattam.
Rövid idő múlva az ex-hadnagy valamit egy szalvétára köpött. Mondanom se kell elég guszta volt. / Razz

xD/ Nem igazán értettem, hogy miért köpi ki a sütikét, ám rövid idő múlva felmutatta. A tettes egy kis dióhéjdarab volt. Elég furán nézett ki egy ilyen büfében, de engem nem nagyon hatott meg. Végül is semmi és senki sem tökéletes. Igen, mára megtanultam. Még az arrancarok sem. A beszélgető partnerem arcára enyhe eléktelenkedés ült ki. Ebből arra következtettem, hogy reklamálni szeretett volna. Nem igazán zavart volna, hogy ő mit csinál, végül is nem az én dolgom. Szabad ember.
Most vettem észre, hogy egy kis figyelmet felém is fordított, így úgy gondoltam most feltehetem neki, azon kérdésemet, amit fel akartam tenni neki.
- Remélem nem zavar, de ha szabad megkérdezném, hogy miért hagytad ott a 11.osztag hadnagyi posztját. - Mondtam neki, miközben az arcomat töröltem, bizony én már végeztem az evéssel. Ám úgy döntöttem, hogy még nem távozom. Megvárom a férfi válaszát, de az is lehet, hogy még utána is maradok egy darabig.

Tárgy: Re: Unohana és Ukitake Büfé Csüt. Júl. 29, 2010 9:18 pm

°A két szupersztár összefut avagy Ren és Retasu találkozása°

Meglepődtem, hogy Ren nem ment el az után a dióhéjas eset után. Azt hittem, hogy feláll és otthagy egyedül. Mondjuk az elég nagy szemétség lett, volna tőle. Végül is megmondta, hogy melyik osztagban szolgál és, hogy hányadik tiszt és ezzel megkönnyítette a dolgomat, mert ha eltűnik, akkor csak elmegyek a 12. osztaghoz és megkeresem. Nem lenne nehéz megtalálni, hiszen útközben megkérdezem a többi tisztet, hogy látták e. Na, de mivel ott maradt folytathattuk a beszélgetést, illetve én az evést. Miután eldobtam a fenébe a dióhéj darabot most kézzel törtem le a sütiből egy darabot, hogy megvizsgáljam, van e benne dióhéj vagy esetleg olyan dolog, aminek nem is kéne ott lennie. Szerintem elég hülye fejet vághattam, hiszen elég sokan engem néztek és mosolyogtak. Ez egy kicsit rosszul esett, de inkább foglalkoztam azzal, hogy megvizsgálom tüzetesebben, minthogy kitörjön a fogam. Ennél jobban már csak azon reménykedtem, hogy Ren nem kérdezi meg, hogy miért hagytam ott a hadnagyi posztot. Remélem elkerülte a figyelmét vagy nem is, tudom. Nem szeretek erről beszélni, mert akkor eszembe jut Kai taichou aki, szerintem nem igazán örült annak, hogy otthagytam az osztagot, de senkinek sincs kedve ilyen borsó agyúakkal szenvedni, mikor vannak értelmesebbek, is mint például a 10. osztag kapitánya, hadnagya és a tisztje és a 8. osztag tagja a kapitányt és a hadnagyot is beleértve. Mondjuk a 8. osztag hadnagyáról semmit sem tudok. Elég hosszú ideig reménykedtem, hogy nem teszi fel a kérdést, de sajnos ne úsztam meg. Végül feltette azt a nyamvadt kérdést, amire nekem kötelező válaszolnom.
- Nem csak a hadnagyi posztot hagytam ott, hanem magát az osztagot is. Ennek az oka az, hogy nem illek a képbe… a 11. osztag tisztjei meg mindenki harcmániás meg minden én meg nem vagyok az. Ráadásul nem való hozzám a hadnagyoskodás. - adtam meg a választ majd egy újabb falat sütit helyeztem az úgynevezett boncasztalomra, ami állt egy szalvétából. A boncolási eszközöm meg egy kis műanyag kés volt meg a kezem. Ekkor eszembe jutott, hogy szegény Verát is meg kéne látogatnom. Mitsut azt már nem kell, mert minden nap láthat, de Verát azért illendő lenne néha meglátogatni. Kíváncsi vagyok rá, hogy mit szólna, ha úgy állítanék be, mint a 8. osztag tisztje. Szerintem, meglepődne és elkezdene faggatni vagy egyszerűen észre, se venne a sok papír mögül. Vagy az is lehet, hogy fel se ismerne és ezért a kezdetektől kéne kezdeni, azaz megint jöhetne az ismerkedő beszélgetés vagy egy olyan mondat vagy valami, ami eszébe juttat. Surprised

na, de ezt egyelőre felejtsük el, ugyanis most Rent kell halálra untatnom. Hála annak, hogy voltam pár osztagban (8., 10., 11 Razz

xD) ismerek pár klassz kis helyet, ahol jól lehet szórakozni. Miután rájöttem, hogy csak egy dióhéj darab volt a sütimben a szétboncolt darabokat gyorsan betömtem, megrágtam majd a kihűlt kávéval leöblítettem. Már csak annyit kéne megtudnom, hogy mennyire szereti, vagy ismeri az itteni helyeket. Erre pedig elég nehéz rájönni, vagyis nekem mert hát, hogy is mondjam. Kicsit lassú a felfogásom ilyen téren. Surprised

na, nem baj azért csak sikerül valahogy kiderítenem… >.< Már csak a megfelelő kérdés kéne. Ki kéne találnom, mert ha elég hülyén kérdezem, meg lehet, hogy pofán ver és lebunkóz, vagy parasztozik vagy, a franc se tudja mit fog csinálni… egy 12. osztagosból bármit kinézek. Még azt is, hogy egy csaj férfi bőrbe… Megvan *.*
- Szoktál a városban sétálgatni vagy valami? Mert ha van kedved elmehetünk egy kocsmába vagy valami.- mondtam neki majd kezembe vettem a jó hideg kávémat és elszürcsölgettem a maradékot. Ezek után felálltam összeszedtem a szemetet és kidobtam a kukába. Mikor visszamentem Renhez jeleztem, hogy ha akar, jön, ha nem akkor nem.

Tárgy: Re: Unohana és Ukitake Büfé Csüt. Júl. 29, 2010 11:12 pm

°A két szupersztár összefut avagy Ren és Retasu találkozása°

A férfi elárulta, hogy nem csak a hadnagyi rangjáról mondott le, hanem az egész osztagról. Avval, hogy elárulta az előző osztagában rengeteg harcmániás van nem sok ujjat mondott nekem. Majd azt is elárulta, hogy nem neki való a hadnagyi lét. Nem igazán tudom, mi lehet olyan nehéz benne, talán nem szeret papírokat aláírni és az újoncoknak minduntalan bemutatkozni. Vagy az is lehet, hogy egyszerűen nem szereti. Nem vagyok se gondolatolvasó, se pedig hadnagy így nyilván csak téves feltételezésekbe bírnék bocsátkozni. De talán jobb is így, nem akarok nagyon belemászni a fejébe, hiszen nem mindig jó tudni mindent valakiről. Egyébként is, ha valaki mindenkiről tud mindent, annak eléggé unalmas élete lehet, ugyanis soha nem éri meglepetés. Meglepetések nélkül pedig az élet eléggé sivár és egyhangú.
Retasu időközben elkezdett a kajával „játszani”, leginkább egy kisgyerekre emlékeztetett, de inkább nem szóltam neki. Végül is, az ő dolga, hogy mit csinál az ételével, én személy szerint nem igazán szedem szét. Ám Hitoshi látszólag nem bízott az étel dióhéjatlan létében. Rövid idő után, mint egy sebész, úgy kutatta a sütikében a cuccokat. A szike helyett ő azonban egy műanyag kést használt. Már csak egy pár csinos asszisztensnő hiányzott volna és belekezdhetett volna a műtétbe. Ám nem, ő nem várt a hölgyekre, inkább egyedül belekezdett a veszélyes akcióba.
Rövid idő múlva azonban észrevettem, hogy nem csak én figyelem az akciót, hanem a körülöttünk lévő halálistenek egy része is. A legtöbben mosollyal az arcukon fordultak a srác felé, mintha biztatni akarnák „sikerülni fog, megcsinálod”. Pedig nem igazán volt szüksége a biztatásra, ahhoz hogy belekezdjen önmagát megváltó cselekedetébe. A sütemény végül darabokban végezte, miközben én inkább gyorsan betömtem a maradék kajámat, amíg nem gondolja úgy, hogy esetleg ezekben is van dióhéj. Szerencsére még jóval a vége előtt sikerült megennem az édességemet.
Mikor végzett a műtéttel megette az immár veszélytelennek mondott süteményeket és megitta maradék kávéját. Majd gondolkodóba esett. Nem igazán tudom, min gondolkodhatott. Talán megevett még egy kis dióhéjdarabot vagy mi. Esetleg azon gondolkodott, hogy kábé hányan láthatták az attrakcióját és hány perc múlva fog tudni róla a fél gotei 13. Hiszen az osztagok között nincsen titok, a pletyka olyan sebességgel terjed, mint a fény a nagy nyári napsütésben.
Rövidnek mondható elmélkedés után a férfi az iránt érdeklődött, hogy szoktam-e járkálni a bárosban és van-e kedvem elmenni kocsmába. Majd kérdései után megitta a maradék hűlt kávéját és a szemetet összeszedte és elment kidobni. Kicsit meglepett, hogy milyen tisztaságmániás, de nem nagyon érdekelt. Inkább a kocsmában lévő lehetőségeimen gondolkodtam.
Elég valószínű, hogy le fogja inni magát, akkor pedig kénytelen leszek hazáig kísérni vagy valami. Bár igaz, ami igaz még túl korán van, ahhoz hogy leigya magát. Minden esetre vele megyek.
Mikor visszaért és jelezte, hogy ha akarok, megyek, ha nem hát nem, én rögtön felálltam és utána indultam. Mikor utolértem az utcán megszólaltam.
- Sajnálom, de nem igazán szoktam mászkálni a városban, így nem nagyon ismerem. – Árultam el a fickónak, miközben mellette sétáltam. – Amúgy, remélem nem zavar, de én nem szoktam inni. – Szólalok meg ismét, miközben a fejemet vakarom.

Tárgy: Re: Unohana és Ukitake Büfé Szomb. Aug. 07, 2010 6:16 am

//= Vera & Youko & Ayu – Váratlan reggeli vendég =//

Eddig is szemet szúrt, de most, hogy Vera külön ki is emelte, vettem csak igazán szemügyre Yuu-chan gyönyörű szemét és szép, selymes haját. Furcsa, mennyire hasonlítunk így külsőre, de ahogy felkeltette rá a figyelmem, még a beceneve és az én becenevem is egybevágnak. Máris két közös pont. Édes mosolyát rám villantva, még a kehelyben olvadozó fagylalt is irigykedik.
- Akkor ezentúl így hívlak, ha nem gond, Yuu-chan – csillannak fel a szemeim és leválasztok egy falatnyi háromszöget a rizsfelfújtból, hogy aztán eltűntessem a számban. – És a te hajad sem semmilyen, Vera hadnagy. A fekete haj szép és különleges – tiltakozom, miután lenyeltem a falatot. Érdekes, hogy Yuu-chan milyen hamar a szívünkbe lopta magát. Kedves, kicsit félénk, bár, de most találkoztunk először. Senkitől sem lehet elvárni, hogy rögtön kinyíljon, mint a bimbózó, tavaszi cseresznyevirág.
- Szívesen segédkezem akár a sütésben is – tolom el magamtól az üressé vált desszertestálat és nézek értelmes, sokat láthatott, tenger-szín szemébe – Szeretek sürgölődni, bár tény, hogy a főzési képességeimmel felesleges lenne kérkednem, mert ilyenekkel nem rendelkezem, de ha tudok szívesen segítek. – Fogadom el a felkérést és körbetekintek az asztalunkon. Elképesztő, egy edzés mennyi energiát vihet el, az asztalon lévő edényeket bár a pincérek hamar elkapkodják, az abroszon még is látszik, hogy farkas éhes társaság lakmározott rajta. A fényképező gépemet, elsüllyesztem, ha lesz egy kis szabadidőm, az lesz az első, hogy előhivassam őket, és másolatokkal bombázzam reggeliző társaim.
- Nagyon örültem a találkozásnak, Youko-chan és Ayu, viszont nekem ideje távoznom, hamarosan már az irodában kell lennem. Akkor, majd még találkozunk, jó? – ébreszt fel gondolatmenetemből a Tündér.
- További szép napot, hadnagy – állok fel és hajlok meg, majd felegyenesedve követem tekintetemmel, amíg el nem tűnik a bejárat vakító napsütötte fényében, melyből a helyiség ablakai szinte semmit nem engednek be. Ezek után visszaülök a helyemre és Yuu-chan felé fordulva kezdek beszélgetésbe.
- Ugye neked is feltűnt, hogy nem csak a nevünk hasonlít, még külsőnk is! A hajunk, a szemünk… - hajolok kicsit közelebb hozzá és állítom a legnyilvánvalóbb dolgot, amit csak lehet, hirtelen meg is bánom, hogy ilyen idiótaságot közöltem. – Azaz… nagyon szép napunk van… - próbálom javítani a helyzetet, de úgy tűnik menthetetlenül képtelen vagyok a kommunikációra. Most, hogy Vera itt hagyott minket és már csak kettesben vagyunk valamiért nagyon izgatott lettem. Össze-vissza locsogok, mint egy ostoba kis nőcske, pedig isteneimre mondom, hogy hímnemű vagyok. Még ha néha nem is úgy tűnik.
- Bocsánat, hülyeségeket beszélek, pedig még csak most ismertelek meg. Általában képes vagyok összehozni két értelmes mondatot. – kérek elnézést és hátrébb húzódom, hiszen biztos feszélyezheti a közelségem, elvégre még csak most ismerkedtünk meg.

Tárgy: Re: Unohana és Ukitake Büfé Szomb. Aug. 07, 2010 7:35 am

//= Vera & Youko & Ayu – Váratlan reggeli vendég =//

Váratlanul érintett Vera eltűnése, így csak pislogni tudtam. Na de... most akkor csak valami itthagyott motyó lennék? Mert végülis tényleg nem akartam magam ráerőszakolni a párosra, és nem szoktam meg azt sem, hogy csak úgy eltűrnek. Na meg ahhoz sem, hogy hozzám szólnak...
- Rendben van, ahogyan szeretnéd. Ano... Hívhatlak Ayunak? - néztem rá egy pillanatra, majd el is vettem róla a tekintetem. Nem igazán nézegettem én rá senkire sem, meg különben is... biztosan nem örül neki, hogy nézegetem, meg pár másodperces bambulásokat rendezek. jobb is, ha inkább a pultot nézem, vagy valami más pontot, és egyszerűen csak hallgatom, amit mond. Szép hangja van, kellemes árnyalatú...
- Engem nem zavar, ha nem vagy mesterszakács, szívesen veszem, ha van mellettem valaki. Lévén ami vagyok, engem... nem igazán szeretnek, így... nélkülözöm a társaságot.- halt el a végére az ezer wattos szemfelcsillanás, és szontyolodtam bele a székembe. Tény, ami tény... Nem vagyok valami húdenépszerű, és bármennyire is kellemetlen, meg kell vele birkóznom. Eddig jól ment, az utóbbi pár évszázadban elvegetáltam. Most mégis, annyira jó lenne valami társaságba tartozni, és most, hogy felcsillant rá némi remény, alig bírok magammal. Ember vagyok, társasági lény. akartam, hogy beszéljenek hozzám. De Ayu tekintete valahogy szomorkás volt, ahogyan Vera után nézett, nyilvánvaló volt a helyzet. Bennem pedig kezdett tudatosodni, hogy nézhetem akárhogyan is... én csak a felesleges harmadik vagyok. Arcomról eltűnik az eddigi kis mosoly is, és komolyan, homályos tekintettel nézek Ayura. Nem vagyok egy eszményi beszélgetőpartner, az már biztos.
- Igen, kicsit meglepő is más vörös hajú alakot látni a környezetemben. Régen még démonnak is tituláltak miatta...- fogtam meg a csészémet, amiben még volt némi kávé. Igazán szánalmas lehetek, ha már az időjárásról beszélünk.
Megittam a maradék kávémat, és lejjebb húzgáltam a szoknyámat, csak hogy kicsit szomorkás mosolyt villantsak Ayura. Rokonszenves volt, nagyon is, de hát...
- Semmi baj, megértem. Végülis rátok telepedtem, nem kell hozzám szólnod...- dípeltem be, és húzódtam össze a székemen. Lehetséges ez egyébként? Összemenni egy széken ülve? o.O
Alig mertem ránézni a közelemben ülő fiúra, és bár nagyon is kellemes volt az előbbi közelebb hajolása, nyilván véletlen volt, azért húzódott el. Reménytelen vagyok… pedig azt mondják, hogy van külsőm, és mégis… Az idióta vágyimnak is pont Ayu mellett kellett előjönni, remek! Hát hol van az én megszokott homályos méltóságom?
- Elnézést, megint előjöttem a hülyeségeimmel. Remélem, el tudod még viselni kicsit a társaságomat…- mosolyogtam egyet rá, és beletúrtam hosszú, vörös hajamba, majd előre húzva az ujjamra tekertem. Legalább találtam valami nonszensz hülyeséget, ami lefoglal. Kínos lenne, ha beigazolódna a depressziós agyszüleményem. Na de… akkor is, kérem! Ha már vagy hétszáz évig megvoltam tök jól egymagamban, ezután is megleszek, nem? Igazán nem értem, miért kell itt pirulnom neki, amikor csak ránézek… Mély sóhaj követte kezeim összekulcsolását, majd az ölembe ejtettem őket.
- Van valami hobbid, Ayu? Vagy… mit szoktál csinálni a szabadidődben? Szereted a munkád?- soroltam neki a kérdéseket. Igazán elbűvölő egy tekintete volt, vigyáznom kellett, nehogy belefeledkezzek. Mégis sikerült, és egy félhangos koppanás, na meg egy fájdalmas fintor jelezte, hogy sikerült bevágnom a térdemet az asztal aljába. Motyogva hajoltam rá a falapra, és támasztottam le a homlokom. Béna vagyok, égő, és reménytelen. Egyre jobb! De még mindig nem értem, hogy miért láttam egy röpke pillanatig csak és kizárólagosan Ayu csodálatos szemeit. Olyan könnyű volt elmerülni a tekintetében! *.*
Hajamat fülem mögé téve emeltem fel a fejem, és küldtem neki egy zavart mosolyt.
- Mondd csak, akkor lenne kedved velem tartani majd? Sétálás, süti sütés… rád bízom, azt csinálunk majd, amit akarsz. Persze megértem, ha nem akarsz jönni, nyilván rengeteg dolgod van…- álltam fel végülis, és kulcsoltam magam mögött össze a kezeimet megint, na meg... sikerült belefeledkeznem a csodaszép szemeibe. Legalább bemutatom majd Dezenek, és remélhetőleg jó barátok lesznek! Biztos jobban reagál majd rá, mint Retsura…

Tárgy: Re: Unohana és Ukitake Büfé Vas. Aug. 08, 2010 9:31 am

//= Vera & Youko & Ayu – Váratlan reggeli vendég =//

Nagyon aranyos, ahogy zavarában elfordítja a tekintetét. Kár, mert mint már említettem gyönyörű szempárt örökölt. Biztos az anyukájának is ilyen szép íriszei lehettek.
- Természetesen úgy hívsz, ahogy csak szeretnél! – válaszoltam vidáman, csibészes csillogással a szememben. – Ayunak, vagy akárminek, ami eszedbe jut rólam. De… hogy érted azt, hogy lévén, ami vagy? Hiszen te egy aranyos, kedves, csinos lány vagy, mi oka lenne bárkinek is, hogy ne szeressen? És még hogy démonnak titulálni a vörös hajad miatt, ez kegyetlenség! – Elképesztő, min mehetett keresztül szegény Youko-chan. Démonnak titulálni magát a megtestesült jóságot teljességgel embertelen. Hát miféle szektás barmok gondolhatnak ilyet?
Látszott rajta, hogy nagyon elszomorodott. Talán az emlékek, vagy egyéb belső vívódás hatására, de úgy éreztem meg kell vigasztalnom, vagy legalább egy kicsit fel szerettem volna vidítani. Összeszorul a szívem, ha szenvedni látok egy ilyen kedves nőt. Így a vele szembeni székről átköltöztettem magam a mellette lévő székre.
- Semmi baj, megértem. Végül is rátok telepedtem, nem kell hozzám szólnod... – mondta közben és teljesen belemerült a székecskéjébe. Nem, képtelen voltam tűrni ezt az arcot. Valamiért erős késztetést éreztem, hogy átöleljem, de erőt kellett vennem magamon. Még csak most ismertem meg, nem akarom elüldözni magamtól.
- Ugyan, ne csacsiskodj Youko-chan – emeltem fel finoman állánál fogva az arcát, hogy belenézhessek szomorú tekintetébe – Egyáltalán nem zavartál, sőt nagyon örülök, hogy megismerhettelek. Ráadásul mi csatlakoztunk hozzád.
- Elnézést, megint előjöttem a hülyeségeimmel. Remélem, el tudod még viselni kicsit a társaságomat… - túrt bele csodás hajzuhatagába, hogy aztán egy kiválasztott tinccsel játszadozzon. Édes mozdulat.
- Ha ez megnyugtat, nem is kicsit – villantottam rá fogpaszta vigyoromat és elengedtem az állát, hogy egy kis légtérhez juthasson. – Ami azt illeti, butaságnak hangozhat, mivel még csak pár órája ismerjük egymást, de szeretek veled lenni. – mondtam, de mire végig ért agyamon a gondolat, kicsit elszörnyülködtem magamon. Nem szokásom ilyet mondani senkinek az első találkozáskor, viszont amióta a 10. osztaghoz kerültem, azt hiszem az életem egy hatalmas csavart vett. Megváltoztam. Furcsa most így hirtelen végigtekinteni magamon. Korábban tunya, szüleimmel élő, naplopó halálisten voltam, aki belefáradt a sok küzdelembe, amit emberi életében elszenvedett. Ami hülyeség, hiszen alig emlékszem rá. O.o Mindegy, talán ennyi idő kellett kiheverni és új erőre kapni. Mert most úgy érzem, egy Menos Grande-t is képes lennék keresztben lenyelni. (Az már más tészta, hogy nem lennék rá képes ^^”)
- Hát, nagyon szeretek rajzolni. Egyesek szerint egész jól megy, de nem nagyon van időm gyakorolni, mert a szabadidőm többségét a nevelőszüleimnél töltöm, tudod… szükségük van a zanpumra – Vallom be kicsit szégyenlősen, mert hát mit is mondjak, elég gáz, hogy a nevelőszüleimnek inkább van szükségük a tökéletesen élesre fent katanámra dinnyeszeletelőként, mint a „nevelt” fiúkra társaságként. – Szeretem a munkámat, de azt hiszem, igazán csak most kezdek belelendülni… Jól vagy? – szakítom félbe magam, miután meghallom a csúnya koppanást és újra meglátom Youko-chan tekintetét, de hamarosan megint elvesztem azt. Felállt az asztaltól.
- Mondd csak, akkor lenne kedved velem tartani majd? Sétálás, süti sütés… rád bízom, azt csinálunk majd, amit akarsz. Persze megértem, ha nem akarsz jönni, nyilván rengeteg dolgod van… - kérdezte, miközben hátrakulcsolta két kecses kis kezecskéjét. Nyomban felpattantam én is. Vagy a reggeli edzés, esetleg maga a reggeli tette-e, de most túl vagyok töltve energiával.
- Nem, ráérek! – vágom rá gyorsan. – Vera hadnagy nem adott feladatot, úgyhogy azt hiszem, mára már szabad vagyok. Persze, mehetünk. Ha gondolod, a fesztiválra is kinézhetünk. Ha jól értesültem, még tart. Vagy száz éve nem voltam fesztiválon! – villantok ismét egy Signal vigyort és csak remélni tudom, hogy lelkesedésem átragadt a bájos Youko-chanra is.

Tárgy: Re: Unohana és Ukitake Büfé Hétf. Aug. 09, 2010 6:59 am

"=" Youko & Ayu – Fesztiválos lébecolás... "="

Végtelen napjaimban mindig annyira könnyen elléptem mindenki mellett, legyen az nő, férfi vagy gyerek. Kapcsolatokat teljesen feleslegesnek tartottam kötni, most pedig... egyszerűen csak sodródtam az eseményekkel, és azt sem tudtam, hogy ennek mi áll a hátterében.
Inkább csak szolíd mosollyal arcomon álldogálltam Ayu mellett, és bólintottam neki úgy összességében mindenre. Nem sokan vádoltak még meg azzal, hogy jól érzik mellettem magukat, de hát... nem is adtam nekik sok esélyt rá. Mindenestre jónak láttam elkapni Róla a tekintetem- nem szerettem volna, ha látja ahogy elpirulok.
- Kellemes társaságod van.- mosolyogtam rá egy kicsit, aztán megindultam a kijárat felé. Ha úgy esne, akkor talán tényleg jó lenne benézni arra a fesztiválra. Ott mindig sok az ember, és az a tipikus hangulat, légkör is körbelengi az embert. Nem voltam még ilyen helyen, de már sokat olvastam és hallottam róla, nam eg szerettem volna kipróbálni! Ha Ayu ott lesz velem, akkor biztosan jól fogom érezni, mert annyira aranyos, hogy az már szinte lehetetlen.
- Ami azt illeti, én még sosem voltam fesztiválon... pedig már élek egy jó ideje. De ha nem baj, akkor jó lenne benézni, veled biztos jól érzem majd magam! - karoltam belé, mert kissé meginogtam. Nem szerencsés, ha az első utamba kerülő göröngybe belerúgok, ugye? Aztán inkább le is hajtottam a fejem, mert gyorsan rájöttem, hogy valójában mit is tettem. Az ember még egy jó baráttal sem szokott így mászkálni, nem hogy egy pár órája megismert alakkal! Zavart mosollyal veszem ki karomat az övéből, és kulcsolom össze magam mögött megint, csak hogy kockás szoknyámon pihenjen. Azt hiszem, egészen apró módon szabálysértést követek el azzal, hogy nem veszem fel a shinigamik egyenruháját. De hát... az az Ő ruhájuk, én Bounto vagyok. Kész, passz, tőlem ne várják el a lehetetlent! Surprised

Amúgy sem vagyok annyira vonzó jelenség, hogy az öltözködésem bármiféle problémát okozzon. >.>
Szépen, csöndben lépegettem a vörös hajú fiú mellett, s kezdett rám telepedni a csönd, amiből személy szerint nagyon nehezen török ki. Nem kínos ez, csak úgy egyszerűen elhallgatok, és belemerülök a környezetem figyelésébe. Utunk kezdett olyan irányt venni, ahol még Seireteiben való tartózkodásom óta nem jártam, vagy egész egyszerűen nem emlékeztem rá.
- Mik szoktak lenni egy ilyen fesztiválon? Epres fagyi van? Vagy csoki? Nevetséges, de imádom belerakni a csokit sütibe... - szólaltam meg, miközben az embereket, illetve... shinigamikat fürkésztem. Elég érdekes volt, ahogy mászkáltak, meg minden. Valamiért megint kezdtem belesüppedni a kis jelentéktelen-vagyok-életérzésembe, és halkan felsóhajtottam. Kíváncsi lennék, hogy mennyire van köze az én kiújuló lélekállapotomnak ahhoz az alakhoz, aki mellettem sétál. Kétségtelen, csodálatosan kedves, és annyira jóképű, na meg csak úgy sugárzik belőle az édes jóság. *.* Elszomorító a tény, hogy... bármennyire is elvoltam az utóbbi évszázadokban, egyedül voltam. Egy ilyen csodálatos fiú mellett pedig óhatatlanul is belopakodik a gondolataimba a tény, mely szerint... bárcsak lenne kihez hozzábújni. Vagy mondjuk... bárcsak hozzábújhatnék Ayuhoz. Suta mosollyal pillantottam rá, és tekintetem elhomályosult. Jobb, ha nem strapálom miatta magamat feleslegesen. Nyilvánvaló, mit érez Vera iránt... Még ha rám is néz, meg is érint, és kedves is... csupán biztos egy barátot keres, akivel egészen egyszerűen csak úgy ellehet. Szomorkás sóhajjal léptem be a fesztivál forgatagába, és maradt tátva a szám a látványtól.
- Mit szeretnél csinálni, mihez van kedved? Én nem ismerem ki magam itt... teljesen rád bízom magam!- mosolyodtam el, és léptem mellé.

Tárgy: Re: Unohana és Ukitake Büfé Hétf. Aug. 16, 2010 6:37 am

"=" Youko & Ayu – Fesztiválos lébecolás... "="

Matsurik? Emberi életem során nem volt olyan alkalom, hogy ezeket kihagytam volna. Gyerekként szüleimmel, a falu díszeként, míg felnőttként Keijel élveztük a vérpezsdítő hangulat mindenegyes szikráját. Az emberi forgatag színes hullámát kóvályogni a sátorsikátorok között, a grillezett hús és sütemény illatát a levegőben terjengve. Nincs semmi az égadta világon, ami visszaadhatná a fesztiválok légkörét. Legyen az bárhol, a Cseresznyevirágzáskor tartott autentikus tokiói matsurinál nem ismerek gyönyörűbbet (bár gyanítom, hogy Kiotóban ezerszer szebb lehet, de próbáljunk meg nem gondolni rá, még sosem jártam Kiotóban, és egy álom tört darabokra azzal, hogy meghaltam és sosem kerültem el oda, de már bőven túlléptem ezen a hiányosságon.
Hogy milyen volt az, amikor beléptem Youko-channal a színes forgatagba? Egyszer volt nosztalgikus, mégis teljesen újszerű. A rengeteg kimonós ember, a sok, maga portékáját árusító kofa, az ilyenkor megszokott ételek illata… Mondhatni, pofán csapott a fesztivál. Igaz, hogy a többség egyenruhás, szabadidős halálistenekből állt, és az árusok sem voltak annyira rémesen hangosak, de ezeket leszámítva szinte ugyan azt kaptam vissza, mint amit életemből megszoktam.
- Az ilyen fesztiválok pótolhatatlanok, örülök, hogy én lehetek az első, akivel eljutsz egyre – paskoltam meg Youko-chan kezét a karomon, hiszen mikor elengedte a büfénél, ragaszkodtam, hogy karoljon újra belém. Istenek se tudják miért, de jól esett a hirtelen érintése. – Az édességek miatt ne aggódj! Biztos vagyok benne, hogy temérdek kofa csakis az édesszájú vásárlókra specializálódott – mosolyogtam rá, hiszen nem lehet rá nem mosolyogni. Olyan izgatottnak tűnt a forgatag láttán. Nehezen bírtam elhinni az elején, hogy valóban még sosem járt hasonló rendezvényen, de a szemeiből még egy vak is kiolvashatta a nyilvánvaló tényt: valóban a közelében sem volt még ehhez hasonló vásárnak.
- Akkor javaslom, mint „mester” a „tanítványának”, hogy vágjunk bele a sűrűjébe és sodródjunk a tömeggel. Első lecke: ne vessz el! – mondtam, és megmarkoltam kecses kezét, majd kicsit finomítva a szorításon felemeltem mancsainkat és úgy magyaráztam tovább – Soha ne engedd el a kezem, mert a rengeteg ember közt könnyen el lehet veszni. Ez a legbiztosabb módja, hogy a nézelődés közben együtt maradhassunk. – hadartam, zavaromban kicsit asszem el is pirultam. Le is engedtem a kezeinket, hogy elterelődjön róluk a figyelem, majd miután előrelököttem a fesztiválos élményeimet, emlékeim mélyéről, leporoltam őket és felidéztem őket, további jó tanáccsal láttam el kedves, aranyos társaságom. Szívesen magyaráztam volna neki bármit, akár egész álló nap, de akkor lemaradtunk volna arról, amiért végül is idejöttünk. Így hát pár hasznos tippel felvértezve kis „padavanom” *.* vetettem bele magunkat a sokaságba, de most már tényleg. Elcibáltam szegényt szinte az összes kofához. Kiürítettem a pénztárcám egy pár, a fesztivál legfinomabb, legextrább nyalánkságáért, de már csak azért is megéri, ha Youko-chant mosolyogni láthatom, fizetés meg hó végén, addig majd elvegetálok nevelőanyám sárgarépáin.

Tárgy: Re: Unohana és Ukitake Büfé Hétf. Aug. 16, 2010 11:38 pm

"=" Youko & Ayu – Fesztiválos lébecolás... "="

Nem voltam még ilyenen… nem láttam értelmét, hogy elmenjek. Miért tettem volna? Hogy ismerősöket szerezzek, akik később kérdezgetnek, miért nem öregszem? Gyanakodjanak, majd megkövezzenek? Nem volt rá szükségem… így hát inkább csak otthon maradtam, sóvárogva a társaság után. Majdnem nyolcszáz éve élek, és most először fordult meg bennem a gondolat, hogy mekkora hiba volt otthon maradni, s szépen haladni a besavanyodás és depresszió felé… Attól, hogy annak idején Ő eltaszított magától, mert egyszerűen csak félt az érzéseitől, gyengének hitt, rettegett tőle, hogy rajtam keresztül akarják bántani… Nekem nem kellett volna ennyire elszigetelődnöm! Bár hiába álltam elé, és érveltem, hogy meg tudom védeni magamat én, nem kell félteni… mégis a végét akarta az egésznek, így hát a búcsúéjszakám után a kis cókmókomat szorongatva leléptem. Nem akartam megvárni, hogy fényes nappal adják ki az utamat…
Feleszmélve már láthattam is a magasba emelt, összekapcsolt kezeinket, és Ayu pírját látva előjött az enyém is. Nem szabad asszociálnom, kettős dolgokat kihoznom belőle! Ő az angyalszerű Vera után áhítozik, a mi kis kalandunk célja pedig egészen egyszerűen a „szórakozás”! Nem is kell megkérdeznem sem… De azt el kell ismernem, hogy jól esik az érintése, és a szívem is csak azért ver hevesen, mert… mert régen voltam társaságban, kiváltképp férfiéban. Ráadásul Ayu nem is az az ezredik tucat alak, aki kapásból bevágja, hogy mit akar… Nem jön elő semmi ilyennel, mert neki nincsenek hátsó szándékai, és nem bunkó… de jobb, ha nem merülök bele ebbe a gondolatmenetbe, mert megint kínos helyzetbe hozom magamat…
- Bi… Biztos hogy nem baj, hogy ezt mind megvetted? Annyira finomnak tűnnek, de mi van, ha nem tudom őket mind megenni? - mutattam a zacskóban lappangó nyalánkságokra, és néztem rá kétségbeesetten. Aztán jobbnak láttam elkapni róla a tekintetem, mert az arcom égni kezdett… így pillantottam meg a közelben egy kis padot, ami mellett még egy szökőkút is volt. Óvatosan megérintettem Ayu vállát, és mutattam a pad felé, majd kézen ragadva őt megindultam felé. Miután leültem, megpróbáltam lejjebb húzni a szoknyámat, majd egy halk sóhaj kíséretében feladtam, és elkezdtem kipakolni a szebbnél is szebb nyalánkságokat. Most, igen, csak most jutott el az agyamig, hogy a „mester” szó mit is jelent nekem, így a zacskó szépen kipottyant a kezemből, én pedig összerándulva vetültem utána. Nem volt olyan nap, hogy valami apróság nyomán ne gondoltam volna Rá, hogy él-e még… Persze az érzések elhalványultak, s végül eltűntek… Ugyanúgy, mint az évek is… vajon léteznek-e még számomra?
- Bo… bocsánat! Elbambultam… Eszembe jutott a mesterem… - motyogtam félhangosan, miközben az édességeket kezdtem visszapakolni a zacskóba remegő kézzel. Na, már csak az hiányzik, hogy Előtte bőgjem el magam! Dolgaimat összekapkodva visszaültem mellé, és eltűnődtem. Egy vagyonba került ez a rengeteg finomság… Nem fog ő éhen halni? A fizetés még nagyon messze van…
- Ayu… figyelj csak, te… - hallgattam el, mert döbbenetes volt rájönni a dolog második értelmezésére. Jó, ezer értelmezési lehetősége van, de mégiscsak ez jut az ember eszébe… - Nem lenne kedved néha… nálam enni? Szeretek főzni, mindig sokat csinálok… és hogy.. ne legyen elviselhetetlen a jelenlétem neked, áthívhatjuk Verát is! Biztosan szívesen átjön, és amíg beszélgettek, én is elleszek! – pillantottam rá, majd legszívesebben leharaptam volna a nyelvem. Most… miért kell, hogy ilyen embertelenül vonzó legyen az arca? Kétségbeesve hajtottam le a fejem, és pöcköltem le a szoknyámra hullott virágszirmok közül párat. Tényleg nem akarom, hogy hülyének nézzen, vagy hogy… rosszra gondoljon. Annyira jó lenne sokszor élvezni a társaságukat, mert… előttük lehet, hogy nem kellene szégyellenem, azt, ami vagyok. Ez pedig annyi lehetőséget hoz magával!

Tárgy: Kémcső vagy rizssüti ? Kedd Szept. 14, 2010 9:06 am

Pár óra alatt végeztem a számomra roppant érdekes kutatási projekt egyik részével. Az eredmények olyannyira felvillanyoztak, hogy most azonnal meg kell erősítenem. Szükségem van némi kontroll mintára a pontosításhoz. Ha shinigamiktól bátorkodnám eltulajdonítani..khm... biztos megint egy csúnya sikátor talaján találnám magam, meg hát az ő energiájuk amúgy is aránytalanul magas az átlaghoz képest. Nekem sima lelkecskék kellenek. Azt meg idebenn nem találni. Gyorsan még felfirkantottam egykét számot a jegyzettömbömbe, majd egy fa táskába összepakoltam mindent a továbbiakhoz, és annyira gyorsan kirohantam, hogy a köpeny is rajtam maradt.
A girbegurba labirintusból könnyedén kitaláltam, mondogatván hányadik folyosónál járok, Még mikor ide jöttem bemagoltam ez egész térképet csatornástól. Ennek eddig nem sok hasznát láttam, de legalább nem késtem el sehonnan, legalább is ha nem aludtam el. De útközben szörnyű érzés kezdett el felszínre törni bennem. A belső szörnyeteg ( gyomor) hangos vernyákoló mormogással jelölte hogy kritikus az üzemanyag szint. Az első utamba kerülő étteremném mindjárt meg is álltam, de ez amúgy is az egyik kedvenc helyem volt. Kávé és cukor töménytelen mennyiségben... más nem is kell Razz

. Hónapokig eléltem sütiken... és ebből is a kedvencem Unohana ex kapitány csodálatos házi rizssütije volt, a jeges fagyi kapucsínóval. Mostanra inkább a konyha istennője lett és számomra ikon .
Oda is siettem hát mindjárt a pulthoz ^^
- Szép jó..- kis szünet napállás sac. per kb. szögmérés- Napot!- köszöntem az éppen ott álló Ukitake san-nak.
-Kérnék szépen két rizses sütit, egy áfonyás pitét, és egy méregerős jeges amorettosat, sok sok tejszínhabbal ^^- na igen... konkrétan ez nagyjából olyan volt, mintha a korom az úgy semmit sem jelentett volna. Evésben nincs megalkuvás! A gyomrom meg türelmetlen fajta, mivel én folyton rohanok hajlamos vagyok megfeledkezni őróla... mint most is. Szórakozottan meg igazítom plasztik cinóberkeretes okulárémat és mosolygok akár a vadalma. Közben szórakozottan körbemértem az asztalkákat a kávézóban.

Tárgy: Re: Unohana és Ukitake Büfé Kedd Szept. 14, 2010 9:33 am

~~Pihentető beszélgetés egy őrült tudóssal ~~

Lassan kezd meglátszani rajtam az a sok küszködés és ügyködés amivel a családom foglalkozott, hogy valamennyire úri kisasszonyt varázsoljanak belőlem. Hogy mit meg nem kellett tanuljak?! A mozgásod legyen könnyed és laza, de ugyanakkor stabil, hogy ne ess orra. A könyvek nem eshetnek le a fejedről, még ugrás közben sem. Te jó ég, ehhez képest a napi edzés az osztaggal kész felüdülés. Azért sok embert megnéznék, ha ezt csinálná, biztos én is nevetnék annyit, mint az a sok vén banya aki engem oktatott. De sok előnye van ennek. A mozgásomat sokban befolyásolta, úgyhogy biztos, hogy harc közben is bevethető lesz majd...
Ilyen és még sok ehhez hasonló gondolat kószált a fejemben, mígnem sikerül kikászálódnom az ágyból. Remélem nem haragszik majd, meg azért Vera mert nem mindig alszom az osztagbeli hálószobámban. Ugyanis nekem itt is kell intéznem a dolgokat és mióta kezembe vettem ház irányítását sok minden a nyakamba szakadt. Persze első dolgom volt lecserélni az őröket. Ezek mellett akár egy hadseregnyi arrancar is bemasírozhatott volna, csak álltak volna és egy vállrándítással elintézték volna a dolgot. Viszont ezek az újak elég jók, ugyanis még azt a legyet is levadászták amelyik sohasem akart beengedni a kapun. Nagyon ragaszkodó légy volt, biztos légypapírral együtt repült. Surprised

Miután kimásztam a meleg kis ágyacskámból és magamra öltöttem a shinigami egyenruhát, amit nagy meglepetésemre Hotaru nem változtatott meg, megálltam a tükör előtt. Így ébredés után eléggé elviselhetetlen volt a hajam. Mintha vattacukor lenne. Végül egy fésű nagyon sokban javította a hajam állapotát. Azután felkerült a két hajdísz a hajamra, majd a nyaklánc a nyakamra. Bizony vannak előnyei ha az ember nemes. Sok szép cuccot kap :3 . Reggelire nem maradtam, az apósomat igaz nehéz volt megnyugtatni, hogy majd beugrom valahova reggelizni, de végül elengedett. Nem értem miért aggódnak annyira értem? Shinigami vagyok vagy mi a fene? Ráadásul még a 2. osztag tisztje is és ha pár jöttment bérgyilkos meg tudna ölni akkor Kotomi-san biztos nyárson sütne meg egymás után kétszer, hisz nem hiába tartja az edzéseket.
Hamarosan elértem a híres Unohana és Ukitake Büfét. Mindig is akartam egyszer itt enni, csak mikor időm lett volna valami mindig közbejött. Milyen könyörtelen ez a világ...T.T De most mindenképpen bemegyek, és úgy is tettem. A rendelés leadása után egy üres asztalt kerestem magamnak. Hamar kihozták amit kértem így nyugodtan falatozhattam. Kis idő múlva pedig egy köpenyes alak tűnt fel. Kinézetre tisztára egy őrült tudós volt, remélem ha belül is az akkor nem engem fog kiszemelni célpontjának. én ugyan semmiféle mintát nem adok, arról még csak álmodni se merjen, mert akkor a talpam az arcában landol, majd. Inkább, hogy a gondolataimat eltüntessem és, hogy lehetőleg minél inkább elveszek a tömegben tovább falatoztam. remélhetőleg így majd nem fog észrevenni....

Tárgy: Re: Unohana és Ukitake Büfé Kedd Szept. 14, 2010 10:02 am

Kémcső vagy rizssüti?

A hó hajú végtelenül türelmes és kedves arcú férfi mosolyog egyet
- Áh...Raiden kun... egy hétig kimaradt ^^...megint valami nagy fába vágta a fejszét?- kérdezte kedvesen ahogy odaadta a rendelésem egy tálcán. Már az illata is mennyei volt.
- Igen igen ^^... nagyon izgalmas... de nem mondhatok egy szót sem mert elvileg titkos gyakorlatilag nem Razz

- vigyorgok tovább ahogy szép borravalóval egyben ki is fizetem a zsákmányomat
- Hehe...na igen...ismerős, a pitével vigyázz! Forró!- mondja még amikor elviszem én csak kicsit lehajtom a fejem és a tálcával a kezemben körbenézek.
*Tele tele tele... az én asztalomnál is ül valaki, pedig ilyenkor nem nagyon szokott ott senki ülni, mert ilyenkor az le van foglalva édesszájú önmagamnak. Pont az ablaknál! Nyáh fenébe!* Nincs mit tenni remélem, hogy megengedi, hogy helyet kunyizzak. Most így a tömegből ki is tűnik, a fiatal és szép és tündéri, bár kicsit morcos álmos arcú lány.
* Jaja ne megint... Rika chan most meg ő mi van ma ?* Mosolyt varázsolok arcomra, nem bárgyút de mgé nem is őrültet igyekszem a kettő között.
- Öhm...szép napot önnek... elnézést de szabad ez a hely ?- kezek híján csak ránézni tudok az általam óhajtott üres szék felé. Remélem nem veszi tolakodásnak, csak nem. Odabentről gonosz kis szörnyeteg már nagyon kaparászik, hogy szeretne enni kapni. Minden esetre türelmesen igyekszem pozitív benyomást kialakítani a fiatal lányban hátha most is szerencsém lesz Very Happy

.

Tárgy: Re: Unohana és Ukitake Büfé Szer. Szept. 15, 2010 5:01 am

~~Pihentető beszélgetés egy őrült tudóssal Very Happy~~

Bármennyire igyekeztem mégis észrevett. Talán jobb lett volna, ha egyáltalán nem törődök azzal, hogy elrejtőzzek hanem természetesen viselkedek akkor biztos nem vesz észre és szemel ki magának. És közeledik!!!
~ Mély levegő Rosa. Viselkedj nemes kisasszony módjára, ne küld el, mert megharagszik és különben is illedelmes kell lenni.
Próbáltam nyugtatgatni magam. Mikor pedig az asztalhoz ért gyorsan igent mondtam a szabad hellyel kapcsolatos kérdésére.Igyekeztem a lehető legjobb oldalamat mutatni, mert nem hiszem, hogy túlzottan örülne mondjuk egy találkozásnak Hotaruval. Az biztos kikészítené még őt is... vagy kísérletezni akarna rajtam -.- Akkor aztán imádkozhatna azért, hogy ne találkozzon említett másik személyiségemmel.
- Kamioka Rosa vagyok. Nagyon örvendek.
Erőltettem egy kedves mosolyt az arcomra és azt a velem szembe ülő férfi felé küldtem. Nem tusom, de úgy látszik, hogy a tudós fóbiám elé kezd jönni, pedig anno Hitomi-sannal nem voltak ilyen problémáim. Talán mert neki a kinézete és kisugárzása nem egy őrült tudóséra hasonlít? Lehet.
- Ön is reggeli túrán van itt?
Igyekeztem zavartságomat a lehető legjobban leplezni, de hogy tehettem volna, ha egy olyan férfi ül előttem aki jóval magasabb nálam, a haja a vörös egy elég érdekes színével lett megáldva és ráadásul őrült tudósnak öltözött. Különben is még korán van a farsanghoz, vagy a halloweenhez.
- 12. osztag ha nem tévedek.
Tettem utalást osztagbeli hovatartozására, hisz ha jól tudom laborpatkányok csak a 12. osztagban vannak nem? És ahogy a férfit elnézem nem igazán szokott a laborjából kimászni, maximum ha vészesen fogy az enni vagy inni való. Igaz, hogy sok mindent a 12. osztagnak köszönhetünk, ilyen például az áramellátás amivel nem működne az osztagunkban a padlófűtés, vagy annak a gyönyörű luxusfürdőnek a kivilágítása, na meg persze a benne található hűtő sem működne. vagyis elég sok mindent köszönhetünk a sok ilyen laborban üldögélő őrült 12. osztagosnak, nemde? Surprised

Tárgy: Re: Unohana és Ukitake Büfé Szer. Szept. 15, 2010 5:55 am

Kémcső vagy Rizssüti?

A lány orra alatt, igent habogott. Pislogtam kettőt, hiszen szörnyen kényelmetlenül érzi magát. Nem bámultam sokat, még megijed... még jobban, inkább csak az ablak melletti szokásos helyemre néztem. A nap lágyan rá ragyogott a szép lakkozott asztalra. Arcomat normális, se nem mosolygó, se nem őrült, semmire sem gondoló arcra cseréltem. Jó dolog ilyenkor, ha valaki ismeri a testbeszédet. A lány, szemeit, ide oda kapkodja miközben gondolkodik, kicsit mocorog a székben és a keze sem maradt nyugton. * hmm, akkor itt csak én lehetek a probléma.* Gondoltam és ösztönösen az üvegre pillantottam tükörként használva azt.
Szokásos kép fogadott: szórakozott, bohókás arc., és az összekötésből kikandikáló hajtincsek,a napfényben rikító cinóber színben lángoltak. *KÖPENY! *ÁÁÁÁ... idióta...-.- na jó Very Happy

most aztán le sem tagadhatom.* Végül azért csak összeszedtem magam, s mivel szerettem volna nem tovább rontani a helyzetemet, tanulva az előző esetből, megzaboláztam a gondolataim és mielőtt még bármit is mondtam volna, elszámoltam háromig.
- Részemről a szerencse, Rosa ch...san ^^!- nem bírtam megállni, hogy ne mosolyodjak el, hiába minden pszichológia, alkalmazni már nehéz.*én hülye dinnyefej... na most mit mondjak neki, Kislány szemre...de megsértődik, ha esetleg nem adom meg számára a tiszteletet. Morci a cica inkább, csak távolabbról gurítom a gombolyagot Smile

*

- Masamune Raiden vagyok Smile

.- nyugodtam le s ez utóbbi bemutatkozás már egészen kellemes, lágy hangon sikerült. Nyugalmat árasztva, magabiztosan.
- Nos reggeli ? Nem igazán hiszen már fél egy van Smile

- mondom ellenőrizve a nap állását.
- De lehet, hogy tévedek pár percet!- javítottam ki magam gyorsan, mániákus maximalista, nem tűr hibahatárt, önmagával végképp nem. Közben már jártattam az agyam a nyilvántartási adatokat igyekeztem felszínre hozni, de megzavart a kisasszony új kérdésével. Hangjának szigorú hűvösségéből még mindig arra következtettem, hogy továbbra sem kívánkozik megenyhülni irántam, pedig most nincs is nálam tű ^^.
- Nem téved, egy kicsit sem... Neutral

- kicsit elhúztam a számat.
- Most biztosan azt gondolja, hogy mindenhová ebben járkálunk. - csippentem meg a köpeny szélét kicsit szórakozottan, némi öngúnnyal.
- Pedig most csak véletlenül maradt rajtam >.vallom be, kicsit védekezően és megadóan Very Happy

. Közben bátorkodtam egy kérdést megengedni magamnak.

- Rosa c...san önt nem is láttam még itt, feltételezem először látogatott ide... de ne hagyja magát miattam zavartatni ám ^^ mert jelenlétem ellenére ez jó hely... és isteni a rizssüti!- na erről ódákat tudnék zengeni, de inkább tartózkodom ettől, mert nem akarom túlfeszíteni a húrt a kisasszonyban. Inkább gyorsan belekanalazok az amorettós csodába, és kibontom az egyik sütit. Szépen lefelé nézve. Nem tehetek róla, de Rosa -chan peckes tartása és nemesi hűvössége, rám ragad, csak épp nem nélkülözi a szertelen bohóságomat sem. Pedig tényleg nem akarom kigúnyolni ezzel, inkább csak vicces, ahogy a kanalat fogom és koncentrálok, hogy megfeleljek az etikett szabályainak Razz

. Lévén balkezes vagyok ez elég érdekesen néz ki, eredetileg illetlenség bal kézzel fogni az evőeszközt, ezért kísérletezek a rosszabbik jobb kézzel. Razz

Végeredményben ez is kutatás, csak társadalmi éppen. Most végre alkalmazhatom mindezt élesbe. Very Happy

Tárgy: Re: Unohana és Ukitake Büfé Szer. Szept. 15, 2010 7:27 am

~~Pihentető beszélgetés egy őrült tudóssal~~

Mondhatni a fura figura elég szegényes jelző volt a férfira nézve. Őrült kinézet és mégis volt benne valami normálisságra utaló jel, igaz, hogy ez biztos nem a kinézetében volt. De azt még mindig nem szoktam meg, hogy amióta ezeket a díszítőelemeket viselem mindenki próbál tisztelettudóan beszélni meg egyáltalában mindent csinálni. Sosem hittem volna, hogy ennyire nagy köztisztelettel jár a nemesi származás.
- Maradjunk a Rosa-nal Raiden-kun. És már valóban egy óra lenne?
Igyekeztem tisztázni azt a szándékomat, hogy a tisztelettudó jelzőt nyugodtan hanyagolni lehet, hisz mind a ketten tisztek vagyunk, viszont az időpont roppant kellemetlenül érintett, hisz mindeddig azt hittem, hogy reggel van, vagyis ha most délután van akkor megkérdik, hogy miért nem voltam edzésen.
- Az igazat megvallva már láttam 12. osztagos tisztet és eddig ön az első aki köpenyben járkál. Ha megengedi megjegyezném, hogy a ruhadarab egy őrült képmását kölcsönzi önnek.
Hihetetlen mekkora hatással volt rám az a sok gyakorlás a vénasszonyokkal. A hivatalos és tisztességtudó beszédem szinte milliókat fejlődött. Lehet, hogy majd idővel olyan jó leszek benne, hogy Hotaru gúnyolódásra is tudja majd használni.
~ Nocsak, egy laborossal beszélgetsz?
Jelent meg az említett személy, bizonyára megint valami hülyeség jutott az eszébe. A Verával való beszélgetés óta eléggé szórakozott. Olyan mintha kisgyerek lenne egy zsákra való csínnyel.
~ Igen. Szerinted is úgy néz ki mint egy őrült?
~ Nem, szerintem úgy néz ki mint kettő.
Ezzel muszáj volt egyetértenem. A férfi kinézete alapján tényleg olyan volt, hogy elegendő lett volna két őrült tudósnak. Biztos ő hordozza Hitominak az őrült kinézetét is. Surprised

- Igen, ez az első alkalom. Már sokszor szerettem volna ebben az étteremben enni, csak mindig közbejött valami ami miatt halasztanom kellett. Most viszont akadt egy kis szabadidőm és úgy döntöttem, hogy benézek.
Mondtam és közben egy angyali mosolyt erőltettem az arcomra. Kezdett nagyon előtérbe kerülni a bennem lévő nemes és ezért a mozdulataim és a beszédstílusom is azzá vált amit a fejembe tömtek. Mozdulataim lassúak és kimértek voltak. csak úgy sugárzott belőlük az elegancia. Ha az apósom most látna biztos könnyek gyűlnének a szemébe, hogy a "lánya" micsoda úri hölgy lett.

Tárgy: Re: Unohana és Ukitake Büfé Szer. Szept. 15, 2010 8:12 am

Kisujj és Cukorka

Nagyon megkönnyebbültem mikor megengedte, hogy letegezzem ^^, szörnyen nehezemre esett volna ekkora távolságot tartani. Én egy kifejezetten nyitott személyiség vagyok, néha túlzottan is, szerencsére most úgy tűnt, hogy senkit sem zavar, eddig Razz

.
- Rendben Rosa chan ^^... ahogy tetszik Smile

- mosolygok. De látom oldalra tekintő szemében, hogy pillanatig egészen másfelé figyel, egyáltalán nem ide. És az időnél is félretekintett. Az arcán lévő gyűrődésből, alig fél órája kelhetett ki a pihe puha ágyikójából ^^. De jó egyeseknek. Ekkor rátér a külsőmre, de egyáltalán nem sértődtem meg rajta, sőt kifejezetten dicséretként érintett és kajánul el is vigyorodtam rajta.
- Tudja ez nem azért van mert tudós vagyok, köpenyt akárki felvehet Razz

. De nem is egészen azért mert őrült, bár biztosan stiklis vagyok ^^... a tudósok megőrzik gyermeki kíváncsiságuk erejét. Ezért mindent akarunk tudni, mi, hol, hogyan. S a tudás mellet eltörpül a külső jelentősége, legalább is számunkra Smile

. Úgyhogy rajtam azért áll így, mert én szeretek kérdezni.- mosolygok de itt abbahagyom a magyarázkodást, nehogy szegény Rosa chan leforduljon álmában a székről. Most hallgattam a mondókáját.
* hm nagyon sok felelősség szakadhatott a vállára, nem tűnik boldognak*
- Nagyon jól tette ^^... már ha szereti az édességeket ^^!- mondom
- A kiszolgálás is nagyon jó ^^- örömködök, én személyes rajongója vagyok ennek a helynek.
- De vigyázzon Rosa chan ^^, ha egyszer idejött függő lesz Razz

!- vigyorgok. Emlékszem én is így kezdtem... Szerintem lehet ebben a sütiben valami. Sok sok szeretet hehe Razz

.
- De remélem inkább a pozitív vonalat erősítettem a tapasztalataiban ,mint a negatívat Smile

?- mosolygós és mivel ez egy költői kérdés, gyorsan folytatom is.
- Nálunk sem mindenki őrült azért, általában az aki igazán őrült, azon első ránézéssel nem is látszik, akin meg igen az nem is olyna veszélyes hiszen kiszámítható Razz

- mosolygok Very Happy

* Fogd már be te szófosó >.< !* Inkább témát váltok, a világ minden kincséért sem untatnám szándékosan, a társaságomra kényszerült nemes kisasszonyt.
- És ön.. ha szabad kérdeznem melyik osztagba tartozik?- kérdem tőle kicsit oldalra billentett fejjel. Közben érzékelem, hogy kezd meleg lenni. Na igen a légkondicionált laborból kirohantam a városba napsütéses szép napon. Meg kéne válni ettől az amúgy is roppant faramuci gonosz köpenytől.
- Elnézést, azt hiszem ettől megválok ^^... nagyon jó idő van Smile

! - mosolygok és gyorsan lekapom a darabot, majd a székre teszem. Ahogy lehúztam lehetett hallani az elektrosztatikus ívek recsegését. Konkrétan amikor nyúltam újra a kanálhoz, már pár centiről apró villámocska csapott bele. Jómagam ezt már rég megszoktam. Izgatot vagyok. Ezt kár is lenne tagadni önmagam előtt. Két nő egy napra? Magamról nehéz ezt elhinni, de szerencsére a színészi képességeim, eddig még nem vallottak kudarcot, és megmaradt a nyugodtság álcája.

Tárgy: Re: Unohana és Ukitake Büfé Szer. Szept. 15, 2010 8:48 am

~~Pihentető beszélgetés egy őrült tudóssal~~

Mondom én, hogy fura ez az alak! Surprised

Persze ha furcsaságról van szó akkor nekem sincs okom a panaszkodásra, hisz az én multiplex személyiségkomplexusom mellett kevesen rúghatnak labdába... mondjuk ott van Aizen, neki Oscart kéne adni de akkorát, hogy kellő képen agyonnyomja. De most nem róla van szó... vagyis róla sosincs szó...
A férfi mintha egy pillanatra bekapcsolták volna ömleszti magából a szavakat. Kezeimet magam előtt összekulcsoltam és felraktam az asztalra, majd az államat a kapcsolódott ujjaimra helyezem. Igyekszem értelmes képet vágni és úgy bólogatni mintha mindent értenék. De az igazat megvallva azt is elmagyarázhatná ennyi erővel, hogy miből áll egy a részecskegyorsító, persze ha tudja mi az, mert hát én nem tudom. Ezután témát váltott és az étteremről kezdett el beszélni. Szerintem, ha a tudós cucc nem válna be neki, akkor még mindig eljöhet ide és az ajtó előtt állva reklámozhatja az éttermet. Hisz akinek ilyen mondókája van és ennyire ismeri az éttermet az bizonyára jó reklámember lenne nem?
A feltett kérdésre nem tudtam válaszolni, mert mire eljutottam odáig, hogy akár megszólalhassak ő már folytatta is. Nem tudom, hogy más hogy van vele, de én egy szót sem értettem ebből a tudós dologból amit mondott. Talán én nem vagyok elég művelt, vagy ő beszél úgy, hogy azt nem lehet érteni?
- A 2. osztag negyedik tisztje vagyok.
Mondtam zavartalan mosollyal. Persze, most hiába kezdek el mesélni neki arról, hogy milyen fantasztikus egy osztag, főleg Vera taichou és Kotomi fukutaichou a legjobbak, na meg a sok sok jó dolog ami ott van. Az önnyílós ajtók, a padlófűtés na és ne felejtsük el a luxusfürdőt sem. Hogy az milyen egy csodálatos dolog. De erről persze senki sem tud semmit az osztagon kívül, mármint a berendezésről. Abban biztos vagyok, hogy mindenki tudja, hogy milyen jó taichou Vera és milyen jó fukutaichou Kotomi. nem igaz?!
- Csak nyugodtan... Amúgy attól, hogy származásilag nemes vagyok még nem kell feszültnek lennie.
Mondtam a villámokra utalva. Te jó ég mennyi minden történt amióta utoljára ilyet láttam és mégis a fejemben mennyire tiszta még Hitomi-chan emléke. Igaz, hogy megígértem neki, hogy megtanítom táncolni, csak közben... hát... meghaltam. >< Meg azért igazán nem ártana tiszteletemet tennem nála, hogy köszönöm szépen jól vagyok, csak egy kicsit haltam meg. Persze ahogy őt ismerem és megtudná, hogy shinigami vagyok biztos levadászna egy az egyben. Habár lehet, hogy már megváltozott. Nagyon rég voltam az emberek világában.
- Mondja csak, mégis mivel foglalkoznak a maga fajta tudósok? Folyton ülnek egy kémcső előtt és nézik, hogy melyik pillanatban kell felkiáltani, hogy "Heuréka!" ?
Tettem fel azt a kérdést ami a többi összest legyűrte és ezzel kiérdemelte, hogy kimondjam. Persze igyekeztem a leghülyébb kérdéseimet minél mélyebbre zárni, hisz mégsem kérdezhetem meg tőle, hogy naponta hányszor szokta magára robbantani a labort, vagy hasonlók...

Tárgy: Re: Unohana és Ukitake Büfé Csüt. Szept. 16, 2010 6:27 am

Archimedes és Heruréka

Figyeltem végig a nonverbális beszélgetési dimenziót is, a tudomány szerint a nőknek a szókincse hatalmas, de maguk a szavak semmit sem jelentenek csak az, ahogy kimondjuk. Ezért hajlamosak túlozni, de ha egy nő hallgat, két eshetőség van, egy vagy ezzel akar büntetni, no ezt mi férfiak általában az első kilenc percig jutalomként vesszük, aztán persze a nő a hallgatásával kierőszakolja amit akar, jobb esetben tudat alatt. A másik lehetőség, ha egy nő hallgat, az a ritka és csodálatos állapot, amikor egyáltalán semmi nem jut eszébe arról amiről beszélek. Ez egy valódi férfi győzelem Very Happy

! De aztán hallom a kérdést és az öröm olyan epe keserűvé válik, hogy az szörnyű. Olyan lehangoló, hogy az átlag azt gondolja, hogy a tudomány unalmas! Másból sem áll mint, hogy társadalmilag elmaradott egyének kémcsöveket bámulnak egy laborban. HÁT NEMMM!
Dühöm azonnal meg is látszódik az arcomon főképp a szememen ahogy összeszűkül a pupillám a hatására de gyorsan úrrá leszek rajta. Hiszen civilizált lények vagyunk, és ezért kötelességünk a türelem és az empátia.
- Nem dehogy ! A tudomány izgi, veszélyes hangos és sokkal nagyobb buli mint egy labor ahol nap mint nap nem történik semmi! Amúgy a Heuréka azt jelenti hogy megvan, megtaláltam, és a híres görög filozófus Archimedes mondta, de ez most mindegy. - Nyáh nem bírtam nem kijavítani, öreg hiba Very Happy

. aztán folytattam és most már egy cseppet sem érdekelt, hogy untatom e, vagy sem. Ennél kissé büszkébb vagyok.
- Mielőtt még magyarázkodnék, inkább elérem, hogy kíváncsi legyen. - vigyorgok mint a tejbetök és a kis táskából előveszek egy látszólag teljesen átlagos üreges üveg gömböt. És nyújtom felé.
- Ne aggódjon nem lesz bonyolult, csak arra kérem hogy fogja meg.- ha megteszi a kedvemért akkor folytatom is a magyarázatot.
- Ez egy szilikát gömb, egyszerűbben... üveg. Az üveg nem vezeti az áramot, de az ön teste igen, a levegő is nehezen vezeti az áramot, csak a benne lévő gőz teszi ez lehetővé vagy is a víz, de az üvegen bellül viszont csak kripton van, tejesen üres... de az alján ott egy kis vasdarab.- mondom és további magyarázatot a látványos kísérletem végére tartogatom. Kicsit várok ,hogy felfogja a szavaim értelmét, szépen lassan tagoltam mondtam el mindent, a lehető legegyszerűbben. Majd az ujjamat az üveghez érintettem, és a kis vasgömb azonnal az üveg gömb közepére ugrott. Csodálatos Lilásrózsaszín-tól kékesbe hajló villámnyalábokkal nyúlt át a gömb felszínén, hogy megcsiklandozza Rosa chan ujjait ahol az üveghez ért. Aztán nagy figyelemmel vártam az arcán a változást, ha ez nem zökkenti ki akkor semmi Razz

Unohana és Ukitake Büfé - Page 4 Image-0AB2_4C9251C3

Tárgy: Re: Unohana és Ukitake Büfé Csüt. Szept. 16, 2010 7:03 am

~~Pihentető beszélgetés egy őrült tudóssal~~

A kérdéssel sikerült egy nem várt reakciót kiváltanom belőle. Bizonyára nem tetszett neki a kérdés a kémcsövekkel és a Heurékával kapcsolatban ugyanis a szemei összeszűkültek és a szíve is egy kissé gyorsabb tempót diktált. Igen hallom a szívverését. Körülbelül olyan hangosan mintha suttogna valaki, persze minél jobban ver valakinek a szíve annál hangosabb és érdekes mód olyan hanggal jár mintha szőnyeget porolnának. Ez egy pillanatra egy kis feszültséget keltett, bár kis idő múlva lenyugodott. Bizonyára nem akart volna itt kiabálni, vagy tudom is én. Ezután egy újabb szöveg jött a tudósok munkájáról, vagyis megkaptam a választ a kérdésemre, valamint ajándéknak még egy kis történelmi felvilágosítást is tartott nekem.
Ezután a kezembe nyomott egy üveggömböt. Valamiért úgy tűnik megvolt győződve arról, hogy nem értem amit mond. Pedig igen is értem, mert hogy mint minden ember én is jártam iskolába. De ezt inkább nem osztottam meg vele, had legyen boldog és hadd gondolja azt, hogy abból amit mond én egy kukkot sem értek.
~ Milyen szép! *.*
Gondoltam magamban, miután az üveggömbhöz ért, viszont az arcomon semmilyen érzelem nem mutatkozott meg.
~ Szerintem ideje lenni egy kis frászt hozni rá.
Jelent meg újra Hotaru a fejemben. Bővebb információt nem kellett megosztania velem arról,hogy hogy képzelte az ijesztést. Nyilvánvaló volt, hogy a célpont a kezemben pihenő gömb.
- Akkor ezek szerint ön képes az elektromos áram gerjesztésére. Elég érdekes dolog...
Igyekeztem elterelni a figyelmét és csak a biztonság kedvéért egy mosolyt is engedtem felé.
- Hoppá!
Ejtettem ki a kezemből a gömböt úgy, hogy az véletlen balesetnek tűnjön, viszont mielőtt még elérhette volna a padlózatot elkaptam. Azért kár lenne ha egy ilyen szép játékszer tönkremenne. Pláne, hogy olyan sok tudományos maszlagot mondott melléje.
- Bocsánat, úgy tűnik kicsit figyelmetlen voltam.
Adtam oda a férfinek a gömböt. Bizonyára nem örült az én kis "kétbalkezességemnek". De ugyan má~r.... kivel ne esne meg néha, hogy kiesik egy roppant törékeny tárgy a kezéből és még csak nem is akarattal. Surprised

Mondjuk még igazán adhatna pár ilyen törékeny cuccot a kezembe, hogy a frászt hozzam rá. Nem tudom, úgy látszik, hogy eddig nem létező szadizmusom a tudósok irányába kezd felszínre tőrni és milyen érdekes, hogy ez pont akkor történik meg, mikor egy ilyen őrült elektroegérrel találkozom. Milyen furcsa véletlenek nem történnek, mondjuk elég érdekes élmény lehetne azt látni, mikor Raiden találkozik Hitomival és egymásnak küldözgetik az elektromos áramot. Szép tűzijáték lenne annyi szent.