Néztem arcát, és a rajta átsuhanó érzelmeket, amik annyira megnyugtatóak voltak, még ha nem is boldogok. Nem azért, mert élveztem volna, hogy szomorú, vagy hasonló, egyszerűen pihentető volt, hogy ismét emberi arcot látok magam előtt, nem csupán egy kiber avatárt, aminek arca mozdulatlan, amíg a használó új érzelmet nem kíván közvetíteni. Cherryvel és a többiekkel lassan három éve nem találkoztam a valóságban, így teljesen el is szoktam attól, milyen az, ha valódi emberek vesznek körbe, hogy milyen könnyű egyesek érzéseit leolvasni arcukról, másokét pedig egyszerűen lehetetlen. Furcsa volt, és nosztalgikus, ahogy ott álltam, és bár nem éreztem szomorúságot, valahogy Umi~jii is tudta, hogy ezek a dolgok nincsenek így rendben.
Kicsit elcsodálkoztam azonban intenzív reakcióján, nem voltam ehhez hozzászokva, vagy inkább csak elfelejtkeztem arról, milyen is húsvér emberekkel a fizikai kontaktus. Esetlenül álltam karjai között, és azon gondolkoztam, vajon mit is kellene ebben a pillanatban tennem. Az ölelés viszonzását várja el, vagy nem lenne helyes félbeszakítanom, és megzavarnom saját cselekedeteimmel? Furcsa érzés volt, hogy egyszerűen nem tudtam, mi is lehetne a megfelelő reakció, holott eleddig sosem kellett ezen gondolkoznom. Kezeim automatikusan emelkedtek, ahogy lassan lecsendesítettem tudatomat, mert testemből nem tűnt el az ösztönös reakció, azonban egyszerűen nem találtam a megfelelő szöget. Lassan kínosnak éreztem, hogy fogalmam sincs, miként is kell rendesen megölelni valakit, mert nem akartam se szorosan, nehogy fájdalmat okozzak, sem pedig csak tessék-lássék, mert akkor talán olyasmit feltételez, ami nem esne neki jól. Végül háta mögött összekulcsoltam kezeimet, ami nem emlékeztetett az ölelésre, de azért megfelelőnek találtam ebben a pillanatban.
- Nem a te hibád! ^w^ - Próbáltam mosolyt erőltetni arcomra, hiszen nem hagyott magamra, sosem találkozott velem, éppen ezért nem is igazán éreztem azt, hogy miatta lennék magányos. – Igazából, ha nem tapasztalod meg milyen a valóság, nem hiányzik senkinek. A rendszer azért neveli így a gyerekeket, mert ezzel nem egymáshoz fognak kötődni, hanem a holotérhez, ami minden dolgukat megkönnyíti, elvégzi sokszor helyettük a teendőket.
Az életem egészen addig nem volt se szomorú, sem pedig magányos, amíg rá nem vezettek, hogy másként is lehetne, amíg meg nem mutatták azt, hogy sokkal többről is szólhatna a világ. Teljesen kontroll alatt voltunk, de fel sem merült bennünk, hogy ez ne lenne így jó, mert kényelmes volt. Mondhatnám, hogy azért, mert teljesen módosították a tudatunkat, és éppen ezért nem is tudtunk volna másként tenni, azonban sokan akkor sem változtattak volna ezen, ha tudták volna, mi is folyik körülöttük. Egyszerűen lemondtak arról, hogy saját maguk döntéseket hozzanak, és belemenekültek egy álomvilágba, ami sokkal szebb volt, mint amit saját maguk hoztak már leéltek, és romboltak.
- Kilencven hat múltam. – Feleltem kérdésére, és csak pislogtam arra, ahogy közelről vizslatta arcomat. Nem tudtam hová tenni döbbenetét, aztán rájöttem, hogy itt még közel sincsenek a nanotechnológiával olyan fejlettségi szinten, mint a jövőben lesznek. Durcásan felfújtam arcomat nagy csodálkozására, és segítettem becsukni a száját. >.> – A közeljövőben a nanotechnológia segítségével felgyorsul a sejtek megújulása, így az öregedés csupán a test felnövéséig tart, nagyjából. –Adtam némi magyarázatot.
Nem voltam hozzászokva ezekhez a rácsodálkozásokhoz, bár már a kórházban is effélével fogadtak az ott dolgozók, pedig rá sem szolgáltam. Talán figyelmesebbnek kellene lennem mindenki mással, és megfontolnom, mit is mondjak, mert még annyi mindenről nem is sejtenek, hogy nehéz lehet felfogniuk ezeket. De a gondolat máris holt vágányra szállt, ahogy meghallottam, hogy én is kaphatok egy olyan aranyos kis valamit, mint Neocchan! *o* Nem mintha Neocchan ne lenne nagyon-nagyon édes, és kellene más is, de ő mégis csak Umi~jiié!
- Tényleg-tényleg? *o* - Ugrabugráltam körbe a szobát, nyomomban a kutyussal, akinek azt hiszem tetszett az ugrándozás, mert lelkesen utánozott. o_O – De nem lesz gond, hogy nem csak engem fogadsz be, hanem rögvest még egy állatkát is? :oMert én nagyon örülök már annak is, hogy Neocchan ilyen aranyos, és hogy van hol aludnom, meg hogy végülis nem volt betörő a házban! >_< - Hadartam gyorsan, de közben csak az járt a fejemben, hogy biztosan nem tudnék egyetlen kisállatot sem választani, mert mindegyiket hazahoznám, ha olyan aranyosak, mint Neocchan! *>*
Kicsit jobban kellett volna biztosan figyelnem, mikor elhaladtak mellettem petes emberek, mert így egyáltalán nem tudtam, hogy milyen állatkában kellene gondolkoznom… Arra emlékeztem, hogy a kutyusok nem szeretik a macskákat, vagyis nem minden esetben, meg vannak olyanok, amik kicsikék, és olyan cicák, amik meg nagyon nagyok. Abban biztos voltam, hogy medvét nem szeretnék, mert azok még a holotérben is veszélyesek, és harciasak voltak, én pedig nem szerettem volna minden délután birkózni vele. :/ Közben persze figyelnem kellett volna Umi~jiire is, mert valamit mondott, de a végére már nem értettem, hogy akkor ő most mit szeretne a hollókkal? o_O Most akkor madarat is szeretne, mint állatka, vagy lemaradtam valamiről nagyon? @_@
- Nem, nincs okom arra, hogy megvédjek egyetlen hollowot is, elvégre ők mégiscsak lelkeket esznek. >_< - Próbáltam elmagyarázni a helyzetet, bár valahogy minden olyan bonyolultnak tűnt, ahogy így belegondoltam magam is. – Az a feladatom, hogy az egyensúly fennmaradását segítsem, és ezáltal a jövő megmeneküljön a benne élő emberekkel. ^w^
Nem értettem, hogy mért döbbent meg azon, hogy egyedül viszem véghez, hiszen csak az ő épségét óvom meg, elvégre, ha ő nincs, akkor én sem leszek, ha jól gondolom, hogy miként is működik ez a dolog. :oAz pedig természetes volt számomra, hogy magamnak kell megoldanom az efféle dolgokat, sokkal erősebb voltam, mint amilyennek látszottam, ám! 8)Kicsit összerázkódtam a hirtelen zajtól, és már majdnem felvettem egy harci pozíciót is, ha a támadót semlegesítenem kellene, de végül semmi ilyenre nem került sor. Leengedve védelmem néztem rá, nem gondoltam volna, hogy ilyesmivel állna elő.
- Rendben, ha ragaszkodsz hozzá, akkor mindenképpen javítanunk kell az erőnléteden! ^_^ - Már láttam is magam előtt az edzés tervet, és mindenképpen megtanítom majd egy-két trükkre, mert könnyebb lesz úgy, ha nem kell aggódnom amiatt, hogy esetleg valahonnan lepottyanna. :/
Félrebillentett fejjel figyeltem, ahogy a korábbi mérge mintha még mindig tartana, és az adna neki valamilyen különleges erőt a szobában keringéshez, bár közben nem tudtam eldönteni, hogy akkor most mozdulnom kellene-e nekem is, és követnem, vagy ez csak amolyan feszültség levezetés lenne. :oFigyeltem, ahogy a földön is forog néhányat, miközben nagyon kapálózott, mint aki rosszat álmodik, pedig ébren volt. Nem értem én ezt ám. T_T Aztán a kinyitott ajtó után meg elindult teljesen más irányba, és én meg csak kapkodtam a fejem, majd végül úgy döntöttem, miután vetettem egy pillantást a fényben úszó helyiségre, hogy inkább követem Umi~jiit, biztos, ami biztos alapon. >_<
- Igen, mi is más ruhában alszunk, mint amiben napközben vagyunk, bár ezek teljesen egyformák, csak a színeik térnek el. – Válaszoltam, miközben baktattam utána, és ujjaimon számoltam, hogy egyetlen napra mennyi teendőt is szeretne beiktatni. @_@ - Úgy érted, hogy te egy igazi vadmacskával alszol? *o* - Néztem rá csillogó szemekkel, mert Neocchan a legédesebb kutyus, de azért az mégis más, ha egy igazi nagymacskával alszik az ember! – Nem is tudtam, hogy te ilyen veszélyes dolgokat is tettél életedben!
Hallgattam közben, hogy mik is sorakoznak szemem előtt, mert ilyen színes ruhákat csak a holotérben látni, ám ott van legalább annyi fél e forma, hogy sok-sok ilyen szekrényt meg lehetne velük tölteni. Bár máshogy néznek ki, mert programozással bármit elérhet az ember, én például láttam olyat, hogy valaki felhőt viselt. Az vicces volt. ^3^
- Szóval nadrágot is kell, meg pólót is, értem! >_< - Vettem magamhoz a két legszínesebb darabot, mert végre nem kell akkor fehéret hordanom, mint otthon! *.*
Izgatottan toporogtam, hogy végre valóban felvehessem majd a ruhákat, mert ilyesmit eddig nem is hordtam, bár a rajtam lévőek sem voltak rosszak, de nem voltak fele olyan tarkák sem, mint amiket szorongattam. A kérdés miatt kénytelen voltam elgondolkozni, hogy valóban tudom-e, hogy miképpen működnek a dolgok, mert az elméleti tudásom megvolt, elvégre az emlékek segítségre hívhatóak, de hogy ezek használhatóak-e teljes mértékben, az nagyon jó kérdés.
- A csapot nyitni kell, és a zuhanyra állítani, a kádba be kell dugni a dugót, hogy vizet lehessen bele ereszteni, a fogkefét meg húzogatni kell manuálisan! Sminkelni nem szoktam alváshoz. ^_^ - Azzal el is rajtoltam a fürdő felé, és valószínűleg lerövidítettem volna a lépcső útját, ha nem tudtam volna, hogy valószínűleg utána hosszú percekig hallhattam volna annak a veszélyeit.
A fürdő nem hasonlított a tisztálkodó kabinhoz, pedig valahogy emlékeztetett a csillogása a dolgoknak rá, bár itt a kő nagyon hideg volt, és a csapból ömlött a víz. Letettem egy védettebb helyre a ruhakupacot, majd a rajtam lévőeket egy másik kupacba, és belépve kicsit tanácstalanul forgattam a fejemet, hogy miként is kellene kezdenem. Arra jutottam, hogy azzal indítom a folyamatot, amiben biztos vagyok, így bedugtam a dugót a kádba, majd nagyra nyitottam a csapot, ami ezért talán meg is sértődött kicsit, mert azonmód hideg vizet kezdett köpködni, amitől halkat sikkantottam, majd nagy küzdelem árán melegre váltottam. Megnyugtató volt a víz csorgása, és a tudat, hogy nem vagyok időhöz kötve, nem csupán harminc másodpercig tart, amíg átmossák tagjaimat. Végig pislantottam a felsorakoztatott dobozokon, mert itt nem bakteriális fertőtlenítős volt a víz, szóval tenni kell bele szappant, de valahogy a rengeteg közül nehéz volt kiválasztanom, melyik is lenne a legjobb, így végül mindegyikből tettem egy kicsit, amire az egész víz habozni kezdett! O_O Nem tudtam volna megmondani, hogy akkor ez most jó, vagy rossz, mert nem tűnt ártalmasnak, ahogy megböködtem, így végül beszálltam a kádba, hogy jó alaposan megtisztálkodjam, méltón a tarka ruhácskákhoz! *>*
Hallottam, ahogy a víz megszökik a kádból, és némi hab úszik el a tetején, de jobban lekötött, hogy a nagyobb buborékokon láttam saját arcomat, és úgy nézett ki, mintha legalább száz lett volna belőlem, és olyan viccesen grimaszoltam minden! >_< Aztán elzártam a csapot is, mert lassan úgy gondoltam, hogy nem lenne jó, ha elfogyna a víz, és Umi~jiinek már nem is jutna. :oA habból formáltam kishajót is, amit megfújva megúsztattam a víz tetején, és egészen addig nem is akartam kimászni a kádból, amíg a hab el nem fogyott, és lassan hideggé nem vált a víz. Már kocogtak a fogaim, amikor kihúztam a dugót, és némi műkorcsolyás csúszkálás után a ruhákig vergődtem a csúszós padlón. >.> Aztán következett a következő gond, hogy nagyon lassan száradtam, úgy, hogy sehol nem volt légfújó, így magamat lehelgettem, mert vizesen még sem vehettem fel a ruhákat! Amikor már tessék-lássék száraznak éreztem magam, végül csak győzött a türelmetlenség, és felkapkodtam a darabokat, amik talán kicsit nagyok voltak, de azért nem estek le rólam, és még könnyű is volt beléjük bújni. ^w^
- Umi~jii! Umi~jii, nézd! Umi~jii vagyok! *>* - Rontottam ki a fürdőből, és megpördülve mutattam be, a hasonlóságot, elvégre ezek az ő ruhái voltak, és még az arcomat is felfújtam olyanra, amilyet ő vágott korábban. :3
Aztán tovább ugrándoztam, hogy Neocchannak is megmutassam, mennyire hasonlítok Umi~jiire, nem csoda, hogy az ő leszármazottja vagyok! Bár én azért nem szeretnék nagymacskákkal aludni, mert az alváshoz nyugalom kell, én meg folyton attól tartanék, hogy mikor kell leszerelnem a zord támadót. :/
- Elénekeled nekem az altatót? *w* - Néztem rá csillogó szemekkel. Régóta nem hallhattam már, mert a rendszerfenntartók nem szerették, ha bármi is zavarja a nyugalmamat alvás közben, de én azért sokkal jobban aludtam volna, ha hallhatom, elvégre nagyon sokáig aludtam el ezzel a dallal. – Oh, nem is mondtam melyiket, hm… - Vakartam meg fejem búbját, mert valahogy nem jutott eszembe sehogy se a címe. – Nem emlékszem, hogy mi volt a címe, de talán ha lefekszem! – Másztam be a takaró alá, és próbáltam fekvő pozíciót felvenni, de így sem kezdett derengeni az emlék. – Úgy is tudod, ha eldúdolom, ugye? T_T Mert ez nagyon szép ám, anyunak is a kedvence! *o* - Felé fordulva kezdtem bele, de csak néhány sort tudtam a szövegből, a többi részt csak dúdoltam, várva, hátha neki eszébe jut az egész, és akkor ezzel a dallammal alhatok el ismét, annyi év után.