Most jutott eszembe, hogy én mennyire is utálom az éttermeket. Most összpontosult benne az, hogy egyszerűen irtózom tőlük. Nem tudom, hogy miért, de kurvára irtózom tőlük, de ha már a kaját megrendeltük maradok, de ahogy elfogyasztottam az őszeset egyből lelépek. Lehet, hogy látni is lehet rajtam, de nem érdekel. A térdem elkezdett remegni és nem is értem miét. Milyen égő igaz? A 11. osztag hadagya irtózik az éttermektől. Szánalmas. Ezért a hülyeségemért biztos megérdemelném a leglúzerebb hadnagy címet. Na, de ne sajnáljam magamat már ennyire.. ha ennyire sajnálom, magam biztos nem vagyok igazi hadnagy, vagyis nem a 11. osztagé. Ha már ennek az osztagnak lettem a hadnagya, akkor legalább legyek kemény nem? Rohadt életbe, hogy már megint magamról fecsegek és nem az eseményekről. Miután visszaértem az asztalhoz Ken közölte velem, hogy mindjárt jön és elment a konyha felé. Nem értettem, hogy mi a faszért megy el. Mikor visszaért leült és két percig síri csönd volt. Miután felnéztem láttam, hogy végre hozzák az isteni nedűt, azaz a sakénkat. A pincér lerakta az asztalunkra a sakét és elment. Mindketten felhúztunk egybemelegítő adagot. Ismét csöndben voltunk. Nem jutott semmi se eszembe, amiről el tudnék beszélgetni Kennel. Max azon, hogy én milyen hülye és lúzer hadnagy vagyok. Ekkor ismét eszembe jutott, hogy egy étterembe vagyunk és elkezdett remegni a térdem. A rohadt életbe már ebbe a szar étterembe. Szerencsére Ken megtörte a csendet így sikerült arról is elterelni a figyelmemet, hogy egy étteremben vagyunk.
- És mi újság a 11. osztagnál?- Kérdezte majd mikor válaszolni akartam csak annyit vettem észre, hogy meghozták a hamikánkat. A leves iszonyatosan meleg lehetett ugyanis úgy füstölt, mint a picsa. Iszonyatosan éhes voltam így egyből elkezdtem bekebelezni. Annyira éhes voltam, hogy nem is foglalkoztam azzal, hogy forró a leves. Amint a számba tettem a löttyijéből mintha tüzet gyújtottak volna a számba. Majdnem kiköptem, de ha már a számba vettem lenyeltem. A torkomat is végig égette így levegőért kellett kapkodnom. Felpattantam és elindultam a mosdók felé, hogy a csapvízzel enyhítsem a torkom izzását. Vagyis csak reménykedtem rajta, hogy meg tudom oldani a dolgot. Mikor megérkeztem a mellékhelyiségbe rám tört a hugyozhatnék is így égő torokkal elindultam kifacsarni a gyíkot. Bementem a hugyozó tálakhoz és előkaptam a brét, hogy gyorsan elintézzem a kínosabb részét a dolognak. Amint kieresztettem a sárgát úgy éreztem mintha 5kgal könnyebb lennék. A torkom se lüktetett már annyira, mint azelőtt, de a biztonság kedvéért lehúztam egy jó nagy kortyot a vízből majd kezet mostam és visszatáncoltam az asztalunkhoz. Örömmel láttam, hogy a levesem kihűlt így már nem tudtam tovább égetni a torkomat. Leültem az asztalhoz és folytattam a zabálást. Akkor jutott csak eszembe, hogy ken érdeklődött az osztag felől mikor töltöttem magamnak egy kis sakét. Kicsit elszégyelltem magam és el is vörösödtem szégyenemben, vagyis én úgy éreztem aztán meg ki tudja? Lehet, hogy csak képzelem a vörösödést, de az i s lehet, hogy nem. Remegő kézzel megittam a sakémat majd megköszörültem a torkomat jelezve, hogy válaszolni fogok a kérdésére.
- Khmm.. Hát semmi sem.. Tudja a szokásos…- Adtam meg röviden és tömören a válaszomat. Tudtam, hogy ennyi nem lesz elé neki ezért gyorsan folytattam a levesem kivégzését, ami már jég hideg volt. Így már nem volt olyan finom, sőt így hidegen és csípősen kimondottan szar volt. Annyira, hogy majdnem kiöntöttem az egészet. Ebből is tanultam két dolgot. Nem szabad forró levest enni és nem szabad hagyni, hogy teljesen kihűljön a leves. Miután nagy nehezen, de az utolsó falat levest is megettem ismét öltöttem egy kis sakét, de most nem ittam meg olyan gyorsan. Most tartogattam egy kicsit a számban is. Így még sosem ízleltem meg a sakét. Így teljesen más íze van, mint ha egyből felhúznám az egészet. Most legalább érzékelni tudom az erejét ennek a z árva kis lötyinek. Miután lenyeltem éreztem, hogy ez is végig égeti torkomat, de az alkoholhoz már hozzá voltam szokva hála a 11. osztagnak. Az agresszivitás, az alkoholizmus és még ki tudja, hogy mi? Egyelőre nem is vagyok rá kíváncsi, mert lehet, hogy nem egy étterembe való dolgok maradtak meg bennem. Miután ezen is elgondolkoztam eszembe jutott, hogy nekem is kéne, faggatnom Kent és nem csak neki kéne engem. Egy kisebb ideig elkezdtem azon agyalni, hogy mit is kéne tőle kérdeznem. Nem akartam a sablon szöveggel jönni, de mivel nem jutott más eszembe muszáj volt azt használnom.
- Akkor most rajtam a sor >< Mi a helyzet az 1. osztagban?- Kérdeztem egy kicsit unalmas hangon. Nem nagyon figyeltem, hogy Ken, eszik e még helyette arra koncentráltam, hogy elfelejtsem azt, hogy hol is vagyunk.

Még mindig kurvára utálom az éttermeket. Ezen még az is rontott, hogy az a kibaszott geci leves szétégette a pofámat és a torkomat. Miután a jéghideg, csípős levesemet elfogyasztottam magam elé húztam a tésztás cuccost. Hosszú percekig kémleltem, hogy mi is lehet az valójában, de nem jöttem rá. Hiába akartam kideríteni mit kaphattam nem sikerült. Egyetlen egy módszer maradt a kitalálására. Meg kellett kóstolnom. Szép lassan beletúrtam majd megfújtam és egy nagy levegő vétel után bekaptam a számba és elkezdtem ízlelni. Rosszabbra számítottam. Nagyon finom volt csak egy baj volt vele. EZ IS ROHADT MELEG VOLT. Igaz nem annyira, mint a leves, de azért annyira elég volt, hogy ismét szétégessem a számat. Annyira lefoglalt az evés, hogy megfeledkeztem Kenről aki éppen arról beszélt, hogy milyen jó neki, mert a hadnagya két vagy hány hétig helyette dolgozik és így neki semmit sem kell csinálnia. Aztán előkapott valamilyen tollféleséget, amin a neve volt. Elkezdett róla szónokolni, hogy ilyen király meg olyan király, de amikor meg akarta mutatni, hogy tényleg király besült, ugyanis a tollból kifogyott a tinta. Majdnem sírva fakadtam a röhögéstől. A röhögést sikerült egy kisebb köhögési ingernek álcáznom így remélem nem vette észre. Ezek után még nagyobbat kellett „köhögnöm”, ugyanis el akarta hajítani a tollat, de az visszapattant majd az asztalról az arcába csapódott. Másodjára úgy próbálkozott, hogy előre hajította a tollat, ami egy kigyúrt agyú állat hátán landolt. Az említett „ember” – ugyanis annyira ki volt gyúrva, hogy nem is látszott rajta, hogy ember – kicsit idegesen kezdte el kémlelni az embereket és kereste azt a bátor személyt, aki megdobta. Ken egy kicsit megbújt, de én vidáman integettem az illetőnek mire felállt és elindult felém. Tudtam, hogy nem úsznám meg Csete-Paté nélkül ezért szóltam gyors egy pincérnek, hogy vigyen annak a drabál állatnak egy üveg sakét és kísérje vissza az asztalához. Nagy nehezen, de sikerült a pincérnek visszafordítani a két lábon járó szekrényt és ezért megkönnyebbültem. Miután megtöröltem a homlokomat válaszoltam Ken kérdésére, ami az volt, hogy érzem magam a 11. osztagban. Majdnem elröhögtem magam, hiszen biztos tudja, hogy milyen a 11. osztag, na, de azért elmondom neki a véleményem. Ittam még egy kortyot a sakémból majd benyomtam még pár falatot majd miután lenyeltem az isteni kaját megszólaltam.
-Nos, kifejezetten élvezem az ott létet. Vannak események, de nem túl sok. Pont annyi van, amennyi kell. Néha van egy kis, csihi-puhi, de urai vagyunk a helyzetnek. – Mondtam majd egy mosoly kíséretével felálltam az asztaltól és ismét elindultam a mellékhelyiség felé. Most nem a pisilhetnék tört rám, hanem a barna maci akart előbújni a barlangjából. Ráadásul fingó görcsöm is lett, de „szerencsére” laposak jöttek. Mondjuk azok se jobbak a hangosnál, mert minden ember tudja, hogy a hangos fingnak nincsen szaga, de ha jön a sunyi… Nagy nehezen, piros fejjel eljutottam a budiig ahol kerestem egy üres fülkét és bezárkóztam. Körülbelül tizenöt percig nyomtam a kábelt mikor kiürültem így felálltam kitöröltem (xD) majd elmentem kezet mosni. Sokkal könnyebbnek éreztem magam miután kiadtam magamból azt a kis adagot. Sőt még éhesebb lettem így muszáj volt rendelnem még egy adagot abból a finomságból, amit másodikként kaptam. Mivel egyre jobb hangulatom lett a saketól mindenen elkezdtem vigyorogni. még azon is, hogy a pincér lerakta elém az újabb adag kaját. Úgy vetettem rá magam, mint a keselyű a dögre. Két pofára zabáltam és csak néha egy teli szájas mosollyal illettem Kent. Tudtam, hogy bunkónak fog nézni, de hátistenem… még egy dolog, ami rám ragadt a 11. osztagban… Tök jó, hogy már három olyan dolog van, ami rám ragadt ilyen rövid idő alatt. Agresszívabb lettem, alkoholista lettem és ezek mellé jár a magas fokú bunkóság is. Ezekre nem voltam olyan büszke hisz mikor még a 10. osztag tagja voltam nem is gondoltam volna rá, hogy egyszer én is olyan leszek, mint a többi 11. osztagos. Ebben az volt a legrosszabb, hogy nagyon rövid idő alatt lettem olyan, mint a többi… - ezt nem hiszem el… már megint magamról fecsegek és nem a történésekről -.-’ – Miután megettem az újabb adag tésztámat ittam még egy kis sakét ami hatására végleg bebasztam mint a csacsi. Tudtam, hogy innen már nincs visszaút. Minél hamarabb el kell, tűnöm innen, mert nincs is rosszabb annál, ha egy olyan helyen vagy részeg, amit rohadtul utálsz. Mivel ha jól láttam Ken, még eszik megpróbáltam cs9öndben maradni és nem kiabálni. Nem nagyon jött össze. Sikerült belekötnöm az egyik hvcsbe (helyi vagány csávóba). Nagyra tartotta magát, azért mert megivott tizenegy üveg sakét és semmi baja sem volt tőle. Kicsit idegesített, hogy vert a mellét, mert jól bírta az alkoholt ezért felálltam és szépen odasétáltam hozzá. Szépen megmarkoltam a pólójának nyakát és odahúztam magamhoz.
-Szevasz… ha jól tudom ez egy étterem és nem egy kocsma… ha kocsmázni akarsz, akkor takarodj Kenpachi ivójába és érezd ott jól magad. Itt nagyon rontod a levegőt. - Mondtam neki majd egy kisebb lökéssel elengedtem a pólóját. Meg, se mert szólalni. Egyből kifizetett mindent és eltakarodott a picsába. Én pedig szépen lassan oda szédelegtem az asztalunkhoz.

Távozás avagy végre elhagyom az éttermet?! ><

-Ken szerintem jobb, ha elmegyünk innen, mert már kiráz a hideg tőle. – Mondtam neki az igazságot majd előkaptam a pénzemet és kifizettem mindkettőnk kajáját. Egy mosollyal jeleztem, hogy vegye meghívásnak. Mondjuk az is volt szóval… Nem reklamálhat. Ráadásul vele nem is voltam bunkó. Mivel most egy kis őrjöngéshez volt kedvem Kenhez fordultam.
-Nos, ha van kedved elmehetünk egy kocsmába, de ne a Kenpachiba mert oda küldtem el azt a balfaszt. Ha nincs kedved, akkor szerintem itt elválnak útjaink. Rajtad múlik, Ken, hogy még együtt maradunk és hülyülünk vagy elmész ^^ ’- Fejeztem be a mondani valómat majd meg se várva Ken válaszát elindultam a kocsma felfedezőútra. Mivel részeg voltam elég nehezen tudtam haladni. Minden második lépés után összeakadtak a lábaim és majdnem a földön kötöttem ki. Egyszer szépen felnyaltam a földet. Nagy nyugisan haladtam előre mikor összeakadtak a lábaim. Már majdnem megkapaszkodtam egy férfiban, de az volt olyan rohadék, hogy arrébb állt és ennek köszönhetően szépen előre dőltem. Nagy puffanás jelezte, hogy földet értem és nagy káromkodások sorozata, hogy még életben vagyok. Körülbelül öt percig azzal baszakodtam, hogy miként is álljak fel. Miután sikerült gondoltam egyet és elindultam visszafelé, hogy megkeressem Kent. Mivel már elég részeg voltam elment a kedvem a kocsmázástól. Viszont nem csak részeg voltam, hanem fáradt is ezért úgy döntöttem, hogy itt az ideje hazamenni és lefeküdni. Hát mit ne mondjak ki kéne feküdnöm holnapra ezt az egész részegség dolgot, mert ha nem sikerül, akkor, hogy fogom holnap ellátni a hadnagyi teendőimet? Ráadásul az is lehet,, hogy ismét akad egy kis papír munka, de nem hiszem, mert nálunk az nem nagy divat. Már majdnem visszaértem az étteremhez mikor megálltam és elordítottam magam.
- Ken. Itt vagy még? - Majdnem a végére tettem azt, hogy bazdmeg, de azért mégsem beszélhetek csúnyán a főkapitánnyal…. Nem vetne jó fény se rám se az osztagra… és ha beégetném az osztagot Kai Taichou biztos lecserélne. Vártam párpercet majd ismét elordítottam magam.
- Ken itt vagy még, vagy már elmentél?

Hmm… meg kell hagyni, hogy elég gyorsan kijózanodtam. Nem is tudom, hogy miért. Valószínűleg a friss levegő miatt vagy nem is tudom. Az emberek az utcán elszörnyedve néztek rám mikor feltápászkodtam a földről és úgy káromkodtam mintha csak azt tudnék. Na, tessék ez is biztos a 11. osztag hatása. Ezelőtt még soha a büdös életben nem használtam trágár szavakat. Na, jó az a pár szavacska még anno az nem számít… Kezdtem vérbeli 11. osztagos lenni pedig nem akartam teljesen az maradni. Meg akartam őrizni magamból egy kis részt mikor még csak a 10. osztag tisztje voltam. Milyen szép is volt akkor az élet. Nem mintha most nem lenne az, de akkor még szebb volt, mert akkor soha sem voltam részeg és egy embernek se szóltam be, de mióta átkerültem ebbe az osztagba komolyan mondom, hogy elvesztettem saját magam. Azóta mióta hadnagy vagyok, alkoholt fogyasztok és trágár szavakat is használok, na meg persze beszólok másoknak. Na, tessék már megint magamról fosom a szót mikor az étterem előtt zajlanak az események. Nem is értem, hogy miért jó, ha állandóan magamról beszélek, hiszen az is lehet, hogy végig se hallgattok. Na, jól van, most már tényleg visszatérek az étteremhez és az ott történő dolgokhoz. Miután kiabáltam rájöttem, hogy ismét csak az osztagot alázom le ezért nem kiabáltam tovább. Vagyis még egyszer ige, de akkor már Ken válaszolt. Nagy meglepődésemre pontosan a hátam mögött volt. Nem tudom, hogy került oda, de nem is akarom. Az is lehet, hogy a seggemet stírölte.. Na, de azért nem feltételezek ilyet a fő kapitányról, mert ha ezt megtudja, biztos elkerget Seireiteiből. Erről eszembe jutott egy esett mikor még gyerek voltam és az iskolában megvertek egy gyereket, azért mert ferde hajlamú volt szegény. Nem is értettem, hogy mi a bajuk vele, hiszen ugyan úgy beszél, és ugyanúgy néz, ki mint ők csak a szexuális beállítottsága volt más. Ekkor az is eszembe jutott, hogy engem miért öltek meg. el se hiszem, hogy abból a törékeny kisgyerekből lettem egy hatalmas gyilkoló gép, aki szereti az alkoholt és szeret káromkodni. Most komolyan, hogy tud egy ember ennyit változni? Hogy lesz egy beszari kis pöcsből egy olyan ember, aki imádja csesztetni azokat, akik nem, tetszenek neki? Esküszöm nem értem ezeket a dolgokat. Például most is ott volt az a részeg csávó meg az a két lábon járó szekrény is. Semmi se tettek ellenem, de én mégis bunkó voltam velük. Na, jó talán azzal a szekrénnyel nem. Sőt azt sem értem, hogy miért indult el felém akkor mikor csak integettem neki. Istenem, hogy megint magamra tereltem a szót. -.-’ Sorra történnek az izgalmas dolgok az étteremnél én meg csak magamról tudok itt papolni -.-’ Szánalmas vagyok… lehet, hogy családi vonás? Nem tudom mivel nem is emlékszem a szüleimre. Sőt ami a legrosszabb, hogy az anyámat nem is ismertem… Na, tessék már megint magamra tereltem a szót… Elég egyetlen egy kis témaváltás és máris elkezdem magamról fosni a szót. Pont ezért nem érzem magam tökéletes hadnagynak, de ha már kineveztek nem fogok lemondani egy ilyen isteni rangról, csak azért mert hülye vagyok… na, jól van, most már tényleg folytatom az éttermes dolgokat, mert mire a végére jutnék, a dolgoknak lemegy a nap. Hol is tartottam? Ja, igen ott tartottam, hogy Ken pont mögöttem volt és nem is értettem, hogy került oda, hiszen nekem fel se tűnt, hogy utánam jött volna, de az is lehet, hogy csak az alkohol miatt nem vettem észre. Láttam rajta, hogy jót mulatott rajtam és ez nem tetszett. Utálom, ha valaki rajtam röhög… Mondjuk én mit szoktam csinálni? Én is kiröhögtem Kent mikor megfejelte a táblát és akkor is kinevettem mikor a toll pofán csapta. Most már teljesen nem értem magam. Olyan dolgokra kapom fel a vizet, amit én vígan csinálok… Teljesen elmegy az eszem ebben az osztagban. Már megint letereltem a szót.. Na, szóval miután feltápászkodtam a földről ken elkezdett viccelődni azzal, hogy hogyan is állok. Ki egyenesített és úgy álltam ott, mint fasz a lakodalomban mikor megjelent a két lábon járó szekrény és elkapta a rucikámat és be akart húzni. Ezek szerint nem tűnt fel neki, hogy a 11. osztag hadnagya vagyok… na, mindegy.. én is meg tudtam volna oldani a dolgokat, de Ken bele avatkozott és helyettem elküldte. A férfi Kennek is beszólt, de mikor jobban szemügyre vette Kent rájött, hogy rossz embernél próbálkozik és elengedett majd elment. Nem is értem, hogy Ken miért avatkozott bele az én dolgomba. Már annyira hiányoltam egy kis bunyót. Lehet, hogy törékenynek látszom, de nem vagyok az és éppen ezért akartam szépen megverni azt a gorillát, aki csak a fizikai erejében bízott. A fizikai erővel semmire se ment volna ellenem, mert azt könnyen ki lehet használni és sok a gyenge pontja. Éppen ezért haltam meg én is. Fizikai erővel próbáltam megvédeni magamat és rá is fáztam. Az ökleimben bíztam mikor lett volna más választásom is. Azóta számos vívó technikát meg tanultam és így távolabb is tudom tartani magamtól az olyan kis tetveket, mint az a szteroid agyú seggfej. Mivel a kardom minden hova elkísér most is nyertem volna, ha Ken, nem avatkozik bele. Biztosan nagyra tartotta magát, azért mert megvédett, de megmondom, az őszintét kapja be a faszomat, azért mert beleütötte az orrát az én dolgomba. Na, jó azért ezt is nem vágom abba a vigyorgó pofájába, mert akkor még egy oka lenne arra, hogy eltávolítson Seireiteiből amit én nem szerettem volna. Még csak most tisztázódott bennem, hogy miket is gondolok én a fő kapitányról. Na, jó nem, érdekel, megérdemli ezeket a gondolatokat. Még szerencse, hogy nem ő a zanpakutom mert akkor már biztos megpróbálna visszaoltani, ami igazán nehéz lenne, hiszen én elég súlyos beszólásokat ismerek. Ez is a 11. osztag hatása. Ott ismertem meg a legtöbb beszólást. Eleinte nem is tudtam beszólni senkinek, de tessék, ahogy átkerültem a 11. osztagba már minden egyes járókelőnek be tudnék szólni. Ó, hogy rakjanak a kopaszok köz már megint eltereltem a szót a történésekről…. Na, szóval akkor ott tartottam, hogy a kigyúrt állat elment, de még mielőtt ott hagyott volna egy úgy nevezett gyilkos pillantással nézett rám. Nem ijedtem meg, mert tudtam, hogy ha megint nekem esne, én nyernék, és akkor Ken, se tudna minket szétválasztani. Miután minden zavaró tényező eltűnt Ken megszólalt.
- -Na, Re-chan, hová menjünk? Ez volt aztán a fogós kérdés. Semmi ötletem nem volt csak egy, de azt csak egyedült tudtam volna véghezvinni. Ez az ötlet nem más volt, mint, hogy haza megyek a szobámba és ledőlök aludni. Ezzel csak egyetlen egy probléma volt. Nem voltam álmos. Ami biztosan azért volt, mert rengeteg kávét fogyasztottam. Sőt azt se tudom, hogy milyen napszak van. Reggel, Dél vagy este szóval.. Még ahhoz is lusta voltam, hogy megállapítsam, hogy sötét van e vagy süt a nap. Mondjuk, otthon mit csinálnék egyedül? Még papír munkám sincs… Szép is lenne, ha pont nekem a 11. osztag hadnagyának lenne papír munkája… Mondjuk nem is szeretem a papír munkát. Nem is értem verát, hogy mit szeret annyira abban a sok papírban. Emlékszem, hogy mikor ott voltam tele volt az asztala papírokkal, na jó meg a föld is mikor véletlen lelökte őket. Most komolyan… hogy lehet szeretni a papírmunkát? Én inkább a harc híve vagyok… Na, tessék még egy dolog, amit a 11. osztagnak köszönhetek. Eddig soha sem kedveltem a harcot. Inkább békés úton próbálkoztam és csak azután bocsátkoztam harcba miután nem sikerült ez a barátságos út. Most meg úgy harcolok, hogy még meg se kérdezem, hogy mi volt az illető bűne vagy, hogy mit keres, ott ahol van. Még egyszer jön a kérdésem… hogy a tetves faszba tudott ez az osztag ennyire megváltoztatni?! Már csak a cigi hiányzik, komolyan mondom… Mondjuk még soha sem próbáltam, és ha megmarad a józan eszem nem is fogom… De nem hiszem, hogy megmarad, így azt sem hiszem, hogy sikerül eltiltanom magam a bagótól… Na, most komolyan tökön szúrom magam… már megint eltereltem a szót. Na, ott tartottunk, hogy Ken megkérdezte, hogy hova is menjünk.
-Háát…öhmm mit szólna hozzá, ha csak sétálnánk egyet? De ha van, jobb ötlete boldogan meghallgatom. – Bazdmeg. Tettem hozzá magamban. Remélem, nem hiszi azt, hogy meleg vagyok, mert akkor komolyan mondom tökön szúrom magam és levetem magam Seireitei legmagasabb épületének tetejéről. Biztos szép látvány lennék. Egy kilapult hulla, aki tökön van szúrva egy katanaval… isteni látvány… Mit gondolnának rólam akkor a többiek? Sőt mi van akkor, ha úgy esek, hogy csak gerincsérült leszek és tolószékbe kerülök? Az a legnagyobb szégyen komolyan mondom. Egy tolószékes hadnagy, aki ráadásul tökön is szúrta magát egyszer. Mindenki kiröhögne és lenézne és ennek én nem örülnék.

//bocsika a hosszúságért ^^csak rám tört az írhatnék ><
ui: Az utcákra írd a következő postot, ha elfogadod a séta ötletet. Ha nem akkor ide írd meg a záró postot ^^//

// Lustaság kontra túlbuzgóság //

Fogadás behajtás - Irány a kajálda!

•●• Fogadás behajtás – irány a kajálda! ●• •●•

Fogadás behajtás - Irány a kajálda!

~ Szoknyák, szmokingok, gyertyák - romantikus vacsora ~

Irodámba visszakerülvén nyakamba vettem azt a hatalmas mennyiségű munkát amit mára beterveztem magamnak. Jelentések átolvasása és aláírása, saját jelentések írása, majd mindezek továbbküldése, a Seireitei-beli járőrözés beosztása, illetve a holnapi egész napos kiruccanásom előkészítése volt a programban, miközben magam mellé jól látható helyre egy órát és a noteszemet helyeztem el az egyik oldalra, a másikra pedig teát és Naraótól kapott édességet. Hosszas, órákig tartó elfoglaltságra tettem szert ezzel, és szinte észre sem vettem, hogy repül az idő: az egyik pillanatban még fél hármat láttam az időmérő eszközön, a másikban pedig már öt óra volt rajta Kisebb pánikba estem, hiszen mindössze két órám maradt arra, hogy nőies külsőt adjak magamnak, szerencsére a feladataim befejezéséhez már csak öt perc kellett. Így hát az öt percnek szánt negyed órát követően a tőlem telhető legnagyobb sebességgel rohantam végig az osztag folyosóin, kis híján ledöntve a lábáról megannyi embert sűrű bocsánatkérések közepette, míg végül elértem a szobámhoz, és az ajtón bevetve magam nekivághattam a készülődésnek. Zuhanyozás, hajszárítással egybekötött hosszas fésülködés, körömfestés, még hosszasabb fehérnemű és ruhaválogatás, és persze az elmaradhatatlan sminkelés. Különösen utóbbi kettőnél voltam hatalmas gondban, hiszen nem lehetett túl kihívó a külsőm, ugyanakkor csinos és kellően szexi is akartam lenni, tetszeni akartam a fiúnak. Ha nehezen is, de megtaláltam a jónak tűnő egyensúlyt egy piros ruha személyében, a szokásos sminkemen pedig végül nem változtattam drasztikusan, különben sem szeretem a túl élénk színeket az arcomon. Éppen csak, de kész lettem hét órára, és külsőm utolsó ellenérzése után egy hatalmasat fújtatva léptem oda az ajtóhoz, hogy kinyissam, miután meghallottam lovagom koppantásait.
- Nahát, köszönöm!
Vettem el a rózsát, majd magamba szívtam a virág finom illatát, amitől édes mosoly ült ki az arcomra. Egy puszival köszöntem meg a figyelmességet, így megállapíthattam, hogy Narao-kun is illatos, akárcsak a virág, amit hozott. Eddig remekül indul az este, pedig ezek a férfiak képesek már akár itt is elbotlani, de lám, úgy tűnik a szőke fiú nem ilyen.
- Kicsit... sűrű volt, de túléltem ^^ Hozzászoktam már, legalábbis remélem. És a tiéd milyen volt?
Érdeklődtem, miközben ma már sokadjára elfogadtam a felkínált kart, és kényelmes tempóban elindultunk az étterem felé. A lemenő nap fénye narancsos színezetet adott Narao-kun magas sziluettjének, én pedig kedvtelve nézegettem a szokatlannak tűnő jelenséget, amely kétségtelenül elnyerte a tetszésemet. Csupán csak a szúrós, hűvös pillantás okozott némi zavart az összképben, mely úgy tűnik alapfelszereltsége volt kísérőmnek. Sokkal szívesebben láttam volna meleg, mosolygós szemeket az arcán, de ez az apróság nem fog abban megakadályozni, hogy jól érezzem magam. Narao pedig továbbra is mindent megtett azért, hogy ez teljesüljön, újabb szeletét mutatta meg annak, hogy nagyon is jól ismeri az etikettet, mihelyst odaértünk az étteremhez. Halk köszönömmel viszonoztam az újabb kedvességeket, majd ugyanezt megtettem a pincérnek is, aki időközben megérkezett és átnyújtotta nekünk az étlapokat.
- Nem, az az igazság hogy jobban bízom a saját főztömben. Minek menjek étterembe, ha én is meg tudom csinálni ugyanazt, akár ugyanúgy vagy jobban? Az étterembe járás pontosan az ilyen különleges alkalmakra való.
Fejtettem ki a véleményem a fiúnak, majd lassan belekortyoltam az ásványvizembe. Nagyon rossz tapasztalataim vannak az alkoholról, emiatt nem terveztem egy-két pohár bornál többet fogyasztani, azt is csak a vacsorához, bár elképzelhető, sőt több, mint valószínű, hogy Narao-kun örömmel fogadná, ha becsípnék. Bár ezt akár egyfajta próbaként is használhatnám, hogy lássam, mennyire használná ki a csicsós, hancúrkedvbe került Kotomit, merthogy belőlem az ágyban való szereplési vágyat hozza ki az alkohol. Igaz nem tudom eldönteni, hogy az tetszene-e, ha visszautasítaná a könnyű lehetőséget, vagy az, ha kapna az alkalmon :/ Lehet, hogy mindkettővel ki lennék békülve?
- Anou... egy adag sukiyakit legyen szíves.
Mosolyogtam rá a pincérre, aki közben visszaért, hogy felvegye a rendelésünk, miközben átnyújtottam neki az étlapot a választásomat követően. Miután Narao-kun is rendelt - húst hússal, valamiért nem lepett meg ami azt illeti, bár nem tudom miért - immár végre teljes mértékben egymásnak szentelhettük a figyelmünket. Így hát itt volt az ideje ténylegesen megindítani az ismerkedést, ha már randevúként fogtam fel ezt a vacsorát. Ehhez pedig nekem volt egy strandard-kérdésem, amit azonnal a fiú elé is tártam:
- Tegyük fel, hogy csak egyetlen egy kérdést tehetnél fel nekem. Mi lenne az?

•●• Fogadás behajtás – irány a kajálda! ●• •●•

~ Szoknyák, szmokingok, gyertyák - romantikus vacsora ~

Egyfajta sikerként könyveltem el, hogy Narao-kun mosolyából mostanra eltűnt az a zavaró ridegség, ami egész délelőtt jellemezte őt. A mesterkéltségtől mentes, barátságos arckifejezés pedig még jobban ráébresztett arra, hogy a fiú nem csak végtelenül lovagias és figyelmes, hanem ááátkozottul jóképű is *.* Remekül éreztem magam a társaságában, láttam rajta hogy nem csak színleli a figyelmet, mint sok más férfi, hanem tényleg hallja és felfogja amit mondok neki. Jó-jó, egyszer-kétszer tekintete megtalálta a dekoltázsom vonalát, de ő is hímből van, na! >< Az a lényeg, hogy aktívan be tudott kapcsolódni a társalgásba, és nem csak bamba fejjel hallgatta a mondandóm, miközben tök máson járt az esze. Most már ez is fontos volt számomra, pedig cirka öt-hat éve még nem nagyon érdekelt az ilyesmi, és nem is azért álltam szóba a srácokkal, akikkel végül összejöttem, hogy kitárjam nekik a lelkemet. Egészen mást tártam ki nekik, nekem akkor volt a féktelen bulikorszakom, nem pedig most, amikor igazából kéne lennie. Korán érő típus voltam mindig is, amiben nagyban segített az is, hogy nagyobbik lánytestvérként felelősséggel tartoztam valakiért. Mióta lélek vagyok, nem is bonyolódtam erotikus kalandba senkivel sem, pedig gondoltam rá, csak mindig elhessegettem ezeket a gondolatokat, azzal magyarázkodva magamnak, hogy ha erre van energiám, azt fordíthatnám a családom keresésére is. Most viszont más a helyzet, hiszen Watanabe kapitánynak köszönhetően Hitomival ismét együtt lehettem, és ez arra is ráébresztett, hogy mi hiányzik igazán most az életemből: valaki, akiről úgy gondoskodhatok, ahogyan anno róla. Ehhez pedig csak egyetlen út vezetett, egy igazán komoly kapcsolat, nem csak afféle tinis játszadozás, melyben hatalmas szerepet kap az öt-hat évvel ezelőtti legkedvesebb elfoglaltságom Mikor meghallottam, milyen kérdést is szánt nekem, akaratlanul is az jutott eszembe, hogy ő is hasonlóképpen gondolkodik, legalábbis ami a kapcsolat részét illeti. Hangjában óvatosság bujkált... és talán némi reménykedés. Mélyen belenéztem a szemébe, mielőtt belekezdtem a válaszba.
- Már túl vagyok azon a korszakomon, amikor csupán az élvezet kedvéért kezdtem valakivel randizgatni. Most nem ülnék itt, ha jelenleg nem azt gondolnám, hogy el tudom képzelni az életemet... veled...
El se hiszem hogy ilyesmit mondtam o.O Az első randi, és rögtön ilyesmi kerül szóba Ráadásul még csak ma reggel láttuk először egymást, egy másodpercig se ringathatom magam abba a tévképzetbe, hogy máris megismertem Narao-kunt... de mégis, van egy olyan megérzésem vele kapcsolatban, hogy nem nyúlok mellé, és tényleg egy olyan ember ül velem szemben, akivel ha tényleg összejövünk, és komolyra fordítjuk a szót, akár 20-30 év múlva is magam mellett tudhatom és megbízhatok benne. 20-30... vagy még több, eh, még mindig nem tudok elszakadni az emberi léptéktől való gondolkodástól teljesen.
- Lényegtelen, amíg veled lehetek.
Feleltem mosolyogva a további programot firtató kérdésre. Azt hiszem ezek után már teljesen felesleges kerülgetnem a forró kását, és mindenféle semmitmondó válasz mögé rejtenem a vonzalmamat a férfi iránt. Kétségtelenül megfogott a jelleme, a viselkedése és a külleme is, csupán reménykedni tudtam benne, hogy nem álmodom, és tényleg egy olyan pasival hozott össze a sors, akire tekinthetek nagy Ő-ként is. Mérhetetlenül csalódott lennék, ha a hétköznapi életben teljesen másmilyen lenne, és csupán azért törné így magát, hogy meglegyek neki, és aztán másnap elújságolja a haveroknak, hogy képzeljétek, megdöntöttem a hadnagyomat... Könnyen lehet, hogy nem tudnám visszafogni magam, és nem csupán egy pofon lenne a jutalma, hanem valami értékesebbet vennék célba, rendkívüli fizikai erőmet cseppet sem visszafogva. Történt már hasonló, az a srác a fülét-farkát behúzva menekült előlem ahányszor meglátott az eset után, pedig akkori erőm csak töredéke volt a mostaninak.
Jó társaságban hihetetlenül gyorsan telik az idő, legalábbis a vacsorám szinte pillanatok alatt tűnt el, és már kint is eluralkodott az éjjel, mire az ablakon kipillantva feleszméltem. Sajnáltam, hogy ilyen gyorsan eltelt az idő, de ahogy a fiú is említette, még előttünk állt az este, és nem is szándékoztam véget vetni neki most, hogy az evést befejeztük. A csillagos ég alá kilépve mélyet szippantottam az esti levegőből, és ahogy egyre távolabb kerültünk az étteremtől, úgy erősödött fel a kabócák hangja. Egy kellemes esti sétára számítottam, de legnagyobb meglepetésemre Narao-kun váratlanul magához húzott, és megcsókolt. Annyira meghökkentem a támadáson, hogy hirtelen azt sem tudtam, mitévő legyek. Toljam el magamtól, vagy hagyjam magam? És amíg ezen töprengtem, a dolog mér véget is ért, ugyanolyan váratlanul ahogy indult, én pedig ottmaradtam tanácstalanul, a döbbent arckifejezésemmel bámulva a vigyorgó fiúra. A fene enné meg, még csak azt sem tudom megmondani, hogy ízlett-e! Igazán figyelmeztethetne, mielőtt valami ilyesmire szánja el magát Persze "felháborodásom" pillanatok alatt elmúlt, ahogy a fiú vágytól izzó szemeibe néztem, és akcióját egy félszeg mosollyal díjaztam, jelezve neki hogy nem bánom, amit tett. Hamarosan már szobám ajtaja előtt álltunk, Narao-kun pedig úgy gondolta, hogy ideje repetázni. És mennyire helyesen tette, hogy így gondolta! Ezúttal már nem ért váratlanul, így visszacsókolhattam lovagomat, alaposan kiélvezve az édes pillanatot.
- Az estét vagy a csókot? - kuncogtam. - Ne is válaszolj, mindkettőre igennel felelek.
Jelentettem ki egy pajkos kacsintás kíséretében, majd a fiú nyakába csimpaszkodtam, hogy ajkaimat ismét az övéire tapaszthassam. Egy korty alkoholt sem ittam ma este, de mégis olyan volt, mintha részeg lettem volna. Elmémbe befurakodott a jól ismert érzés, melynek képtelen voltam megálljt parancsolni, és nem is akartam. Ellenben minél többet akartam ezekből a követelőző ajkakból, melyeket most oly' szenvedélyesen csókoltam, és érezni akartam magamon Narao-kun gyengéd érintését, mellyel korábban magához húzott. Kezeim automatikusan csúsztak a mellkasára, hogy megragadják a ruháját, és lábaim is ösztönösen indultak el befelé, magam után húzva a fiút. A becsapódó ajtó jelezte: innentől kezdve nem volt visszaút, és bár szörnyen sajnáltam, hogy csókunkat meg kell szakítsam egy időre, de összeforradó ajkakkal nem tudtam volna őt abban az élményben részesíteni, amelyet a ruháim levetésének látványa okozhat neki...