Egy váratlan találkozás.
Barangolás Seireitei-ben.

Egy váratlan találkozás.
Barangolás Seireitei-ben.

Finom, finom kis reggeli, vagy ebéd, a lényeg, hogy finom. Evés közben nem beszél, a száját ilyenkor csak jó dologra használja, zabálásra. Bár lehet nem olyan jó, mint amit a szakácsok szoktak csinálni. De majd elles pár mozdulatot a személyzettől, hogy ezzel is levegyen egy terhet a vállukról. Sose úgy tekintett rájuk, mint szolgák, vagy alkalmazottakra, inkább mint segítőkre, akik segítenek a birtoknál. Ezért is szokott segíteni abban, amiben csak lehet. Ha kell, akkor kitakarít az állatoknál, vagy a kert rendberakásánál segít, mindegy mit, csak hasznos lehessen. Persze ha ezt utasításra kéne csinálni, akkor lehet húzná a száját, valahogy úgy sose jó, ha valami kényszer, és nem élvezet. Szerencsére ez csak a munkájában van jelen, bár ott se mindig kényszer. Ha nőket kell vizsgálni, az valahogy feldobja a napját, fene se tudja, hogy miért. Viszont ha már a munkánál tart, akkor ideje lesz felterjeszteni valamit a kapitányának. Mégpedig egy részleget a 4. osztagnál, ami az állatokra lesz specializálva. Hiszen nekik is szükségük van a gyógyításra, és ellátásra, Samanuske pedig szívesen foglalkozna velük. S’ addig-meddig gondolkozott, hogy elfogyott az étel, Mina pedig megköszönte, és menni akar. Bár nem túl boldog ettől Samanuske, de marasztaló se lehet.
- Ahogy gondolod. Viszlát.- integetett Minanak, majd ahogy elment, utána Samansuke gyomra meg kordúlt.
- Akkor a jelek szerint nem volt olyan laktató, mint gondoltam. Ikichi!- kiabált, és a kis maki már a vállán is volt. A jelek szerint a közelben maradt, vagy csak el se ment, és Samanuske nem vette észre, lényegtelen. Némi pénzt felszedett, kirohant a házból, fel a kerítésre, és ott kezdett el sétálni, sőt, még Minat is meglátta. Megszaporázta a lépteit, majd leugrott mellé.
- Na, akkor, ha már megint találkoztunk, nincs kedved elkísérni egy étterembe? Én még éhes vagyok, ha gondolod, meghívlak benneteket is valamire. Na? Velem tartotok?- kérdezte vidáman, mosolyogva, és választ nem is nagyon várt, hanem már indult is. Vagy követik, vagy nem. Bár ingyen kaja, tehát csak fogják.
Benyit az étterembe, keres egy üres asztalt, ledobja magát, és vár egy pincért, ahol leadhatja/ják a rendelést. Nem nagy igénye van, valami laktatót kért, és sokat, ennyi az egész. Ikichinek pedig egy kis gyümölcsöt, legyen jó napja a kis makinak. Ha meg elég pénz nincs nála, hát számlája az van, ez is meg van oldva. Ennyi előnye van a nemesi létnek… akad még pár másik is, de ezt kedveli Samanuske, és ezt azért ki is szokta használni, méghozzá pofátlanul. Tudja, kicsit képmutatás, hiszen azért nem szokta mondani, hogy Kuchiki, mert szeretné, ha nem a nemessége alapján ítélnék meg, és közben ilyeneket is csinál, de a gyomor az nagy szükség, valahogy ki kell elégíteni a vágyait. Ám a férfi vágyait így sose szokta, ott udvarol, ha olyan van, akkor fizet, de hitelt sose kér. Erről jut eszébe nagyapja régi bölcsességei; Ha fizetsz érte, az nem megcsalás. Ha a neve egyezik, az se megcsalás, csak márkahűség. Ha végig rágondolsz, akkor az meg már szerelem, főleg nem megcsalás. Bölcs volt az öreg, kár hogy már nem él, Tőle kapta még Ikichit is, az se mostanában volt.

A munkabeosztásom miatt nehéz bárkivel is programot szervezni. Ezért is örültem, hogy Ten-nii a Mizushima háztól nem az utolsó pillanatban szólt, hanem legalább pár napot hagyott. Azt hiszem, még így sem akkor kaptam meg üzenetét, amikor érkezett, elvégre gyakran napokig nem tartózkodom a felszínen – ezt egyébként kisöcsém olykor nehezményezni is szokta, bár hogy őszinte legyek, sejtésem sincs, szerinte mit csinálok olyankor, hisz nem vagyok benne biztos, hogy egyáltalán tisztában van-e shinigamiságommal, vagy azzal, hogy egy osztagban szolgálunk. Megjegyzem, ez felettébb kellemetlen érzés. ^^”
Mindenesetre nem hiszem, hogy csalódást kellene okoznom egy régi ismerősömnek, bár a készülődés szokás szerint problémát okoz. Ha valakivel megbeszélt találkozóm van, nem szeretek egyenruhában menni, ugyanakkor egy városi étterembe a nemesi öltözetet sem tartom megfelelőnek. Ugyan kimondottan kedvelem azt a fajta öltözködést, mégsem veszem fel szívesen a hivatalos találkozókon kívül. Túlzottan hivalkodó, és sok magyarázatot von maga után. Végül egy kimondottan egyszerű, minta nélküli darab mellett döntök, és a helyszínre való tekintettel frizurából is egyszerűbbet választok, egy-két hajbavalóval. Nagyon fontosnak tartom a megfelelő megjelenést, ebből sajnos nem tudok alább adni. Indulás előtt még átosonok testvérem szobájába, hogy szóljak neki távozásomról, és persze egy pár percet foglalkozzak a cicáival is. ^^ Most már csak azt az éttermet kell megtalálnom, de nem hiszem, hogy ez problémát fog okozni.
A korai indulást kihasználva kiélvezem a sétálás lehetőségét is. A napfény, és a friss levegő kimondottan feltölt energiával. Szeretem hasznosan tölteni a szabadidőmet idefenn, és azt hiszem, ez a jelenlegi időtöltés ebbe a kategóriába fog esni. Hiszen néha pihenésre is szükségünk van, a jó idő pedig igencsak relaxáló, legalábbis számomra. ^^ Még így is tökéletes pontossággal érkezem a megbeszélt találkozóra, és amint egy kedves alkalmazott útba igazít, a régi ismerős felé veszem az irányt.
– Látom, így is én késtem. Örülök, hogy látlak, Ten-nii ^^ – mosolygok a másik főnemesre, és amint lenézek, a kis állatkára is. Ugyan én a kisöcsém nagyméretű cicáihoz* vagyok szokva, mégis aranyosnak tartom a borzocskát. Persze azért reménykedem abban, hogy enged nekem helyet, ám ha mégsem így alakulna, mindig van valaki, akire szépen pillogva lehet keríteni még ülőhelyet. Természetesen az alkalmazottak közül. ^-^ Amint helyet foglalok a férfi asztalánál, végre alaposabban is végigmérem. Kimondottan örülök, hogy ő is az egyszerű megjelenést választotta, így nem áll fenn annak a veszélye, hogy az alkalomhoz nem megfelelően választottam meg a saját megjelenésem. - Hogy vagy mostanság? Régen hallottam felőled >.> – jegyzem meg, egy pillanatra durcis pofit vágva, de szinte rögtön elmosolyodom. A Mizushima ismer már olyan régóta, hogy ilyesmit megengedhessek magamnak komoly következmények nélkül. És ez amúgy sem hivatalos közeg, miért ne lehetnék sokkal természetesebb én is? Na meg persze, ha hívott, akkor csak akad valami mesélni valója, így hát kíváncsian pillogok rá, hátha így hamarabb beavat az újdonságokba. Biztos vagyok benne, hogy akad valami újság, és ugyebár a kíváncsiság nagy úr. Jelenleg az étel, illetve az ebéd maga kevésbé érdekel, mint hogy mi minden történt kedves régi ismerősömmel. Ahogy figyelem, szép lassan egy csintalan, talán kissé kaján vigyor jelenik meg az arcomon.
– Egész véletlenül nincs egy lány a képben, hm?   – részemről ez nem annyira komoly kérdés, mint kedves kis szekálás. Talán picit abban is reménykedem, hogy zavarba hozhatom egy ilyennel, de persze erre nincs semmi garancia. Az ő dolga, hogy mit csinál, én csak kíváncsi vagyok, épp ezért kérdezgetem. No persze ez az, amihez csak akkor van bármi közöm is, ha velem akarja megosztani, semmi nem kötelező, és persze ez olyasmi, ami az abszolút komolytalan kategóriába tartozik. De azért érdekel, mit fog reagálni rá... még szórakoztató is lehet, bár ez inkább akkor valószínű, ha ráhibáztam a helyzetre. És lássuk be, erre igencsak kicsi az esély. Mindenesetre kihagyhatatlan volt.

*A nagyméretű cicák valójában tigrisek. ^^

Kicsit bólintok a pontosságra vonatkozó megjegyzésére, noha az elegáns késéssel kapcsolatos résznél kedvem támadna csak úgy, barátilag tarkón legyinteni, de erről végül persze lemondok, elvégre nem azért vagyok itt, hogy neveljem. Meg aztán, ez nem is az én dolgom, arra ott van neki a család, és a leendő család... Bár erről még korai beszélni, mert akkor a saját magánéletembe is bele kellene gondolni, az meg ehh... Nem tervezek még ilyesmit, jól elvagyok magamnak. És a helyzet az, hogy jól is érzem magam így, mindenféle egyéb kötelezettség nélkül. Nem tagadom, néha jól esne, de azért az túlzás, hogy a zanpakutom is az életemnek ebbe a részébe szól bele olyan lelkesen a maga fura kis módján. >.>
Kedves ismerősöm történetén kicsit kuncogok, aztán egy pillanatra a komolyság árnyéka suhan keresztül arcomon, ahogy rólam kérdez. Sajnos nincs mit mesélni, a munkakörömről pedig nem tehetem meg, hogy szót ejtsek egy kívülállónak, bármennyire is jól esne néha.
– Nincs semmi újdonság. Maximum egyre inkább elhatalmasodó munkamánia. Sokat vagyok szolgálatban – vonok vállat végül egy könnyednek szánt mosollyal. Ennél többet tényleg nem mondhatok. Az időm legnagyobb részét a Féregbolyban töltöm, az pedig olyasmi, amiről még osztagon belül sem ildomos beszélnem. Bármennyire is kedvelem a Mizushima család eme tagját, az életemnek ebbe a részébe még kicsit sem avathatom be. Még a tulajdon öcsémnek sem beszélhetek róla. Na nem mintha ez olyasmi lenne, amit lépten-nyomon terjeszteni akarnék, és szerencsére akad olyan személy, akinek bármit elmondhatok, amit csak akarok, de azért kellemetlen, hogy a saját családomat is ki kell zárnom az életemnek ebből a részéből. Mondjuk kisöcsém sem osztja meg velem a saját munkaügyeit, úgyhogy nem lehetne okom panaszkodni.
A gonoszkodós kérdésem reakciója minden elképzelésem felülmúlja, és először nem is merek nevetni rajta. Aztán persze a kommentárjával kivált belőlem némi kuncogást, de igyekszem visszafojtani, és türelmesen végighallgatni meséjét.
– Eszembe sem volt végezni veled. Azt nem így csinálnám ˘^˘ – javítom ki azonnal, minimális sértettséget mímelve. – Ez furcsa... Biztos vagyok benne, hogy Amatsuji-san remekül végzi a munkáját... Nem tudod a nevét a támadódnak véletlenül? – érdeklődöm szórakozottan mosolyogva. Persze az ő kérdése sem kerüli el a figyelmem. Kell egy pár pillanat, hogy gyorsan végiggondoljam, aztán csak halkan elnevetem magam. – Férjjelölt? Hol van az még? Viccet félretéve nem, nincs senki. Ahhoz túl sok időmet töltöm munkával. Azon kívül már csak az otthoni kötelességekre marad időm. Kedvenc kisöcsém helyett is. Ő nem szeret ilyesmikkel foglalkozni, így nekem kell. Meg aztán, van fontosabb dolga is... – jegyzem meg sejtelmes kis mosollyal. Na igen, a testvérem magánéletébe szeretem beleásni magam. Tudom, hogy nem mindig örül neki, de könnyedén meggyőzhető egy kis édességgel, szóval nem hinném, hogy olyan különösebb problémája lenne ezzel végső soron. Egyébként is, én a nővére vagyok, testvéri kötelességem beleártani magam a magánügyeibe. ^.^
Idő közben a pincér ismét megjelenik a rendelésekért. Ami engem illat, sajnos kicsit bizalmatlan vagyok a birtokon kívül készült ételekkel szemben, de ez már csak így van, ha a shinigami gyakran maga főz. Végül választok valami egyszerűt, ami szerintem nehezen elrontható, majd egy kicsit belekortyolok az italomba, miközben a következő kérdésen gondolkodom.
– És egyébként minden rendben a birtokon? Gondolom, nem olyan különösen sűrűek az általad említett orvtámadáshoz hasonló esetek ^^ – mosolygom a férfire, és kíváncsian figyelek rá. Azért nem látogatok át olyan sűrűn más birtokokra. Nincs is időm ilyesmire, és van egy eléggé túlféltő jellemű kisöcsém, akinek ez a féltése érdekes módon a nemesi gyűlésekre nem terjed ki. ^^” Így azért elég nehéz mással is foglalkozni. Meg abban a csekélyke szabadidőmben jobban szeretem az ő útját egyengetni. Hiszen bármennyire is próbál másként tenni, mégiscsak én vagyok az idősebb testvér, nekem kellene vigyáznom rá.