- Ez jó ötlet, legalább megbeszélhetik a nézeteltéréseiket...
*Szól a kisebb társaság felé, akik még mindig arról vitatkoznak, kinél szállásolják el Shiorit, és felmerül Masaki szobája is lehetőségként.*
- Már mentek is? Atori miatt?
*Fordul az emeletről érkező Hana és Renji felé.*
- Azért ne vidd túlzásba...
*Morogja orra alá, miközben igyekszik minél érzelemmentesebbé tenni a búcsúzkodást. Nem elég, hogy egész szimpatikusnak kezd tartani néhány shinigamit, még csak az hiányozna, hogy érzelgősködjön...*
- Hm... Yasu meg a másik kis vakarcs egész jól elvannak...
*Néz a páros felé, pont akkor, amikor éppen a vizard gyomra és a shinigami ökle találkoznak egymással.*

- Ja, igen… Azért jöttem, hogy valami fontosat mondjak el! -lelkendezett Aiko, de aztán némi töprengés után arra a felismerésre jutott hogy elfelejtette.
-Semmi baj -mosolyodtam el egy kicsit kényszeredetten.
- Kawai-chan, ugye maradunk még? -nézett rám reménykedő szemekkel.
-Az a helyzet Aiko, hogy már nagyon későre jár, és nézd csak a többi shinigami is menni készül már. -mutattam az öltözködő Hana és Renji felé.- Meg tudod nem szabad olyan sokáig feltartani a vaizard bácsikat meg néniket. Megígérem neked hogy eljövünk még hozzájuk és akkor te is tovább maradhatsz jó? -próbáltam meggyőzni
-Isten ments! -morgott oda Yasu, amire én egy csúnyán nézéssel válaszoltam.
-Nem kérsz egy kis teát míg elbúcsúzom a többiektől? -kérdeztem, majd beviharzottam a konyhába, töltöttem egy csészével, és odanyújtottam neki.
-Elnézést. -álltam meg az egymással épp kínos csendet ápoló párocska mellett- Én most hazamegyek, köszönöm a vendéglátást. Minden jót Masaki. -intettem neki- És örülök hogy megismerhettelek Shiori- mosolyogtam rá, majd visszaigyekeztem a nappaliba. Az ottlévőktől is mind elköszöntem, majd megkerestem Aikot hogy elindulhassunk. *Remélem hiszti nélkül is sikerül majd hazacipelnem....elég későre jár már, és nekem még van egy kis dolgom az irodában. Mindig a munka * -sóhajtottam

-A nyáladzós hisztirohammal csak azt éred el, hogy agyoncsaplak egy serpenyővel!- kaptam meg a választ. Visszavágni szerencsére volt időm ugyanis egy ideig lekötötte a figyelmét az épp most érkező kislány.
-Szóval akkor ne kérjem sehogy....rendben akkor egyelőre hagyjuk ezt. -Megyek iszom teát. Te kérsz valamit? -tápászkodtam volna fel, mikor Hanae jött ide búcsúzkodni.
-Én is örülök hogy megismerhettelek, remélem hamarosan megint találkozunk. -mosolyodtam el majd kimentem a konyhába.
-Elfelejtettem megvárni míg válaszol hogy kér-e valamit. -vágtam homlokon magam- Na jó nem baj viszek neki is teát, legfeljebb ha nem kéri majd én megiszom.
-Na hogy boldogulsz? -érdeklődött Shun a kanapén ücsörögve.
-Hát... -részemről csak némi zavart motyogás
-Kemény dió.... -bólogat hevsen Rose
Megint megrohamoztam a bőröndömet és előhalásztam belőle a féltett teatartalékaimat. Egy kellemes vadcseresznyés filter mellett döntöttem, majd a konyhába érve hosszas keresgélés után sikerült megtalálnom a teáskannát a konyhaszekrény mögött. Nagy nehezen kihalásztam majd miután elmosogattam használatba vettem.
-Még ennyi idő alatt sem lehet kiismerni téged, tudod. -rázta a fejét mellettem kedves őrangyalom- Pedig mennyi jó lakáshirdetést láttunk. Nem emlékszel? Egy hete még azokat nézegettük. Most meg úgy ragaszkodsz ehhez a raktárhoz mintha ez lenne az egyetlen hely a világon.
-Tudod...lehet hogy az is....
-Nem értelek.... csak aztán nehogy megint magadnak okozz fájdalmat-sóhajtott egy nagyot majd megint eltűnt.
Nem sokkal később el is készült. A polc leghátsó, legeldugottabb részéből még sikerült előhalásznom két teljesen épp pöttyös bögrét, majd visszaindultam.
-Tessék, neked is hoztam, nem tudom mit válaszoltál, mert elfelejtettem megvárni, de ha nem kell, akkor visszaviszem. -dugtam az orra alá a bögrét.

//Születésnap//

A mikulásparti lezárult, szerencsére mindenki túlélte. Ám alig telt el két hónap a vaizardok máris újabb lehetőséget találtak a raktár rombadöntésére....

-Te jó ég, már csak egy hét. -bámulta csodálkozva a telefonját Shinji, majd sokat sejttető rejtélyes vigyor ült ki az arcára. Én értetlenül néztem körbe, a többiek nyilván tudták miről van szó, mert hasonlóan vigyorogtak. Én megköszörültem a torkomat, majd félszegen megszólaltam.
-Öö mi lesz egy hét múlva?
-Tényleg te új vagy itt. -csápolt Shinji
-A talpóbunkó szobatársad szülinapja. -vette át a szót Hiyori miután ártalmatlanította a fellelkesült Shinjit.
-Szép hagyomány hogy minden évben leitatjuk a szülinapján. -vigyorgott Shun.
-Áhám értem....
-Nem vagy túl lelkes. -méregetett Shinji- Pedig irtó vicces, hidd csak el nekem.
*Kedves hagyomány....* -sóhajtottam,majd inkább elvonultam a heves tervezgetésbe kezdő társaságból. Úgy döntöttem benézek a városba és veszek neki valami ajándékot. Egyelőre azonban semmi ötletem nem volt. Sétáltam az utcán, nézegettem a kirakatokat, gondolkodtam hogy vajon minek "örülne" ,ha lehet ezt így mondani nála....
*Elfelejtettem megkérdezni a többieket hogy mit szoktak adni neki. De nem baj majd csak kitalálok valamit még van egy hetem.*- dörzsöltem meg a homlokom, mert már belefájdult a nagy gondolkodásba. Úgy döntöttem betérek egy kávézóba, mert a mászkálásban igencsak összefáztam. Vettem magamnak egy forrócsokit, és miközben azt iszogattam tovább sétáltam az utcán. Az egyik bolt előtt kicsit elidőztem mert elég érdekesnek tűnt. Egyedi feliratokkal díszített ruhadarabokat kínált a kirakat. Egyelőre nem tudtam a méretét, de kinéztem egy "Charismatic Bastard" feliratú pólót.
-Úgyis folyton azt mondja el akarja ijeszteni magától az embereket.... -konstatáltam, majd hazamentem.
Még aznap kifürkésztem a szekrényben a ruhái között az egyik pólóját, így másnap el tudtam menni és megvenni a ruhát.
Épp hazafelé tartottam mikor egy antikvárium előtt mentem el. Hirtelen ötlettől vezérelve benéztem. Szeretem a régi dolgokat. Sok dolgot ami itt van láttam mikor még újként árulták. Elidőztem itt egy darabig, nézelődtem.
-Nahát ez de szép. -emeltem fel egy kis kézzel faragott dobozkát- És majdnem pont olyan a mintája mint a bútoroknak a szobában.Ha abból indulunk ki hogy a szobája elvileg az ízlése szerint van berendezve akkor ez még talán tetszhet is neki....
A boltban nem csak európai régiségeket árultak hanem különböző keleti dolgokat is Indiából meg csoda tudja még honnan. Időközben rájöttem hogy az illat ami belépéskor megcsapta az orrom egy iszonyat erős arab kávé illata volt. Miután már vagy egy fél órát eltöltöttem ott, megrohamoztam a pénztárat és immárom újabb két dologgal gazdagodva indultam hazafelé.
A raktárban gondosan becsomagoltam a dobozkát amibe előtte belepakoltam a kávét. *Rossz nézni reggelente ahogy földhözvágja magát hogy felébredjen....* Úgy gondoltam ezt nem a "hagyományos ünneplésen" adom neki oda, ezért a pólót külön papírba csomagoltam. miután mindennel megvoltam bepakoltam a csomagokat a ruháim közé a szekrénybe. Csak nem kutat közöttük....
*Azért arra nagyon kíváncsi leszek hogy a többiek mit terveznek...lehet hogy túl konzervatív vagyok de ez a leitatás nekem nem igazán tetszik, de hogy jövök én ahhoz hogy megbontsam a "régi hagyományt"....* -sóhajtottam majd becsuktam a szekrényajtót.
Ahogy teltek a napok a vaizard lakótársaim arcán egyre állandóbb lett a vigyor. Masaki pedig a szokottnál is mogorvább lett.Főleg mikor elérkezett február 21.-e...
Csak azt nem értem hogy Shinji miért van abban a hitben hogy ez Masaki 274. születésnapja, mikor én határozottan úgy emlékszem hogy a 238. Legalábbis ha tudok még számolni....a legutolsó szülinapja amire emlékszem még a vaizarddá válásunk előtt volt a 174. És azóta száz év telt el. Te jó ég de gyorsan halad az idő... Megint eltelt egy újabb század.*
Próbáltam nem túl látványosan együttérző arcot vágni mikor napközben megláttam a sugdolózó többiek között rángatózó szemöldökkel szitkozódó Masakit.

Egy ajtó tűnik fel a semmiből, majd hirtelen kinyílik és én zsebre dugott kézzel kilépek az emberek világába. Elgondolkozva nézek fel az égre, azután megigazítom a hátamon lévő katanát és útnak indulok. Miközben ráérősen sétálok, zsebemből előveszek egy doboz cigit és rágyújtok. Jól esően kifújom a füstöt, miközben egy shunpo után eltűnök az utcáról.
Pár száz méterrel arrébb Urahara boltja előtt tűnök fel újra.
~ Milyen régen is jártam már itt… Majdnem száz éve!~ - gondolom és eldobom a csikket. ~Annak idején csak leléptem és annyi… Vajon emlékeznek még rám?~
Megrázom a fejemet, azután a bejárat felé veszem az irányt. Félre tolom az ajtót és belépek a boltba.
- Hollow! – hallom meg Jinta ordítását, majd félre lépek, hogy elkerüljem a felém repülő baseball ütőt.
~ A fenébe! Megint elfelejtettem elrejteni a reiatsumat…~- szidom meg magam és magyarázkodni kezdenék, amikor meghallom Urahara hangját.
- Áhh, Yuusuke-kun! Öröm újra látni téged. – szól vidáman. A kis srác értetlenül nézz kettőnkre, s morogva kifelé veszi az irányt.
- Úgyszintén így érzek, Kisuke-san! – biccentek neki, miközben körbenézek a boltban. – Semmi nem változott… Még mindig illegális cuccokat árulsz? – kérdezem nevetve.
- Nah, de barátom! Ne sérts meg! Tisztelem a törvényt… A magam módján. – mondja, és más felé tereli a szót. – Mi járatban vagy?
- Nos, szeretném felkeresni a „többieket”… - nyögöm ki végül.
- Akkor ide kell menned! – szalad hátra a bolt hátsó részére, majd visszatérte után egy papírdarabot nyom a kezembe. – Itt megtalálod őket, de vigyázz a modoruk még mindig a régi.
- Ne félts engem!

Alig tíz perc múlva az ismerős raktár épület előtt álldogálok. Nagy levegőt veszek és lassan belépek a hatalmas ajtón.
- Halló! Van itt vala... - kezdenék bele mondandómba, amikor egy páros lábnak köszönhetően átrepülök a fél termen, s hatalmas csattanással landolok az össze-vissza álló dobozok között. Vérző orromat markolva nézek fel támadómra.
Egy vigyorgó, szőke lánnyal találom magam szembe.
- Mi van, hülye? - kérdezi, miközben a jól ismert gúnyos vigyor kúszik fel az arcára. - Eltévedtél?
- Én is nagyon örülök, hogy látlak Hiyori-chan. - szólalok meg, mikor sikerül elállítanom a vérzést.
- Ne szólíts így, te köcsög! - kiáltja, majd öklével belapítja a képemet.
~Miiiéééééért?~ - kérdezem magamtól, s a könnyeimet törölgettem.
- A modorod, hál' istennek a régi... A többiek is meg vannak? - teszem fel a következő kérdést. Kikászálódok a dobozok közül és leporolom a ruhámat. Rágyújtani készülök, s remélem, hogy a többi Vaizard nem ilyen morcos, mint Hiyori. Ha viszont igen, akkor nagyon vigyáznom kell magamra.

//Születésnap//

- Egy hét? Mihez is?
*Jelenik meg váratlanul Shinji és Shiori mellett. Aztán eszébe jut a megoldás: Masaki születésnapja... A fenébe is - már megint elfelejtette, ahogy minden ilyesmit.*
- Szép hagyomány, hogy minden évben leitatjuk a szülinapján.
*Kapcsolódik bele a beszélgetésbe vigyorogva.*
- Legalább egyszer látnod kell, hogy megváltozik ilyenkor...
- Arról persze megint elfeledkeztél, hogy ilyenkor te vagy az este másik "fénypontja".
- Miért is?
- Hagyd, Rose, úgyse tudja sosem, miket csinál akkor!
- Ez a legjobb az egészben...
- Leszállhatnátok rólam! Sosem csináltam semmit!
*Gyújt rá idegesen, majd lezárásként mogorván felvonul szobájába.*
- Csak nem sértődtél meg?
- Egy fenét! Csak még kéne valami ajándékot szereznem annak a marhának!
*Csapja be maga mögött hangosan az ajtót.*
- Ő is minden évben berúg, aminek az a hatása, hogy mindenkihez túlságosan kedves lesz... Ha ezt észreveszed rajta, menj minél messzebb a közeléből, ha nem akarod, hogy például megölelgessen.
- Sejtheted, ki ilyenkor a fő célpontja...
*Hallja még lentről Lisa magyarázatát és Kensei megjegyzését - biztos Shiorit világosítja fel éppen... Pedig ő ezekből semmire sem emlékszik... Mit képzelnek ezek, hogy csak úgy kitalálják a hülyeségeiket vele kapcsolatban...! Pedig sajnos mindez igaz attól még, hogy erről Shunnak lövése sincs. Ugyan többet kell innia ahhoz, hogy padlóra kerüljön, mint Masakinak, azonban legalább annyira kifordul önmagából ekkor - annyi különbséggel, hogy másnap aztán egy másodpercre sem emlékszik az egészből, így meg van győződve róla, hogy a többiek agyszüleményei ezek a sztorik...
De nem is gondolkozik tovább ezen, hiszen még mindig nincs meg az ötlet, hogy mit vehetne ajándékba társának. Pár perc alatt végül dűlőre jut: rajzol neki egy portrét és bekeretezi... Az persze mellékes, hogy az utóbbi mintegy húsz-harminc évben gyakorlatilag mindenkinél ezt az ajándékot süti el... Így hát villámgyorsan előkotorja ceruzáit és néhány rajzszént, majd nekilát Masaki megörökítéséhez.
Az említett nap elérkezte a szokásosan indul számára: kintről beszűrődő ordítozás, mint ébresztő, majd nagyjából félórányi szenvedés után lebattyogás a konyhába, ahol tölt magának egy nagy adag kávét. Azonban ekkor valami szokatlan történik: Hiyori egyenesen az ajtó felé "repül", és orrba rúg valakit... Mondjuk ez így önmagában nem lenne szokatlan, azonban legjobb tudomása szerint mindenki az épületben tartózkodik...*
- Yuusuke...?!
*Néz nagyokat, amikor felismeri az érkezőt. Nemrég még neki kellett segíteniük, hogy legyőzze a belső hollowját, jelen állás szerint pedig úgy tűnik, eldöntötte, hogy ide is költözik. Ráérősen a becsapódás helyszíne felé sétál.*
- Eegen, még mindenki megvan.
*Kotorja elő fél kézzel öngyújtóját - másik kezében még mindig kávéját szorongatja, majd tüzet ad az érkezőnek.*

- Yuusuke...?! - hallatszik ki egy ismerős hang a másik helyiségből, ami a felém szálló kávéillatból ítélve a konyha lehet. Pár másodperc múlva feltűnik a hang tulajdonosa is.
- Igen, én vagyok. - szólok mosolyogva. - Jó reggelt, Shun!
- Eegen, még mindenki megvan. - válaszol a Hiyorinak feltett kérdésemre, miközben meggyújtja a cigimet. Pár slukk, és máris jobban érzem magam a szeplős ördög támadása után. Ekkor megjelenik Masaki is.
- Csá! - köszön, de látszik a fején, hogy legszívesebben ember(vagy Vaizardot) ölne.
- Szevasz! - biccentek neki, majd a nyomába szegödve bevonulok a konyhába és intek az ott tartózkodóknak. Valószínűleg a lány is velünk tart.
- Van még itt hely egy kóbor Vaizardnak? - kérdezem egy vigyor kíséretében a többieket. Eközben Masakit elküldik a boltba, aminek látszólag nem nagyon örül. Legalábbis erre következtettek a folytonos káromkodásból.
~ Bár, így visszagondolva, régebben sem volt épp az illendőség mintapéldánya.~ - gondolom magamban, majd ismét Shunra pillantok.
- Mi baja van? - kérdezem a távozó Vaizard után nézve. - Úgy csinál, mintha ma lenne a mit t'om én... 278. születésnapja...
Eközben a hamuzót magam elé húzva elnyomom a csikkemet. Rossz szokás, de mostanában egyre inkább láncdohányossá válok. Ennek eleget is téve újabb szálat veszek elő, s ezúttal saját ezüst öngyújtommal gyújtom meg azt.
~ Vajon befogadnak?~ - fut át az agyamon a gondolat. - ~ Remélem, hisz' akkor sem utasítottak vissza, amikor szükségem volt rájuk. Az igazat megvallva, nekik is köszönhetem, hogy ma itt vagyok. Ha ők nincsenek és én pedig nem lettem volna elég erős, talán felemésztett volna a belső hollowom.~
Körbe pillantok a konyhában. Hiyori, hála az égnek, megtalálta magának Shinjit, így épp őt tette a földdel egyenlővé.
~Velük ellentétben, engem még nem fedeztek fel Seireiteiban, de ami késik nem múlik. Jobb hamarabb bebiztosítani magát az embernek. Egyetlen bal lépés, s én is száműzött leszek. Az igazat megvallva, nem is bánnám annyira. A folytonos ugráltatás... Kell ez nekem? Kellene egy kis nyugi...~ - gondolkozom, miközben valószínűleg roppantul érdekes arcot vághatok.

//Születésnap//

Dúdolgatva sétálok az utcán, és néha-néha betévedek egy-egy ajándék, vagy ruhaüzletbe, hátha találok valamilyen ajándékot a kis ünnepeltünknek. Igaz, még két hét van a születésnapjáig, de jobb, ha előbb megveszem, hiszen sosem lehet tudni, hogy mi jöhet közbe. Épp egy sportüzletnél haladtam el, mikor észre vettem, hogy Toshi szólongat.
~ SÜKET VAGY, BAZDMEG?!
~ Jajj, bocsi, kicsit elbambultam… Mit is mondtál?
Válaszoltam kicsit zavartan.
~ Azt mondtam, hogy trappolj be abba a rohadt sportüzletbe, mert már tudom, hogy mit veszünk Masakinak.
Szépen beszambáztam az üzletbe, és vártam nővérkém utasításait. Kiderült, hogy futócipőt szeretne venni neki, ezért elballagtam a cipőosztályra, hogy ki nézzek neki egy csini kis cipőcskét. Találtam is neki egy tündi-bündit, de nem volt olyan méretben, amilyet Toshi szeretett volna, mert csak 2 számmal kisebb volt. De azt mondta nem baj, így megvettem azt. Már csak nekem kellett kitalálni, hogy mit vegyek neki, de nem volt semmi ötletem, végül eszembe jutott, hogy nem messze van egy jópofa kis üzlet, ahol sok vicces dolgot lehet kapni. Sokáig keresgéltem a megfelelő ajándékot, de végül megtaláltam az ideálist, ami egy fekete csörgő óra volt. Nekem személy szerint tetszett, mert fel lehetett venni a saját hangod, ami aztán reggel ébresztett.
- Azt hiszem, ezzel meg vagyunk!
Könyveltem el, és már indultam is haza, a nyugis lakásomba.

Alig bírtam kivárni ezt a napot, hiszen eljött végre Masaki-kun szülinapja, ami egyúttal azt is jelenti, hogy hótrészegre issza magát, és akár még meztelenül is táncolhat az asztal tetején. Az maga lenne a mennyország… Gyorsan befejeztem az álmodozást, és összepakoltam a dolgaim, hogy végre elindulhassak a vaizardok tanyájára. 1-2 óra séta után végre megérkeztem, és máris felrántottam a bejárati ajtót.
- Megjöttem babukái~m!
Vigyorogtam, mint a vadalma, közben meglóbáltam a fehér, ezüst csillagos, és vörös-fekete csíkos ajándék tasakokat, amiben benne voltak a becsomagolt ajándékok.
- Hol van az ünnepeltünk?
Néztem szét kicsit csalódottan, hiszen sehol sem láttam, de hamarosan meg is kaptam a nem éppen kedves választ Hiyori-santól.
- Elküldtük vásárolni, amíg ennek a csináljuk a buliját.
- Áhá! Értem!
Vágódtam le a kanapéra a cuccaimmal egyetemben, és vártam, hogy mikor érkezik meg Masaki-kun.

Épp Masakiba próbáltam lelket önteni mikor újabb potenciális raktárlakójelölt köszönt be az ajtón. Yuusuke volt az aki nemrég tett szert hozzánk hasonló erőre.
-Szia Yuusuke! -köszöntem oda neki, majd folytattam volna a lelkitámaszt, de ünnepeltünk úgy döntött faképnél hagy.
Miután kilépett az ajtón nekiláttunk a készülődésnek.
-ööö egyáltalán mit kéne csinálnunk? -tettem fel a számomra egyelőre nem világos kérdést.
-Takarítsál, meg tegyed el a törékeny szarságokat bazd meg! -vágott hozzám egy seprűt Hiyori. Miután kihámoztam az arcomból, nekiálltam sepregetni, és figyeltem a többiek lázas készülődését. Mindenki tudta a dolgát, tette amit az elmúlt jópár évben mindig tett. Kicsit kívülállónak éreztem magam. Miután végeztem egy darabig csak ácsorogtam, majd befutott egy újabb ismerős.
-Yo, Shiori-chan! - sétált oda hozzám Ranmaru
-Öhm...Ja, szia! - köszöntem neki vissza.
Beszélgettünk egy kicsit, majd megkérdezte mit vettem Masakinak.
-Csak egy pólót...Remélhetőleg tetszeni fog neki. Na és te? - érdeklődtem mosolyogva.
-Egy díszpisztolyt... -válaszolta
Egy kicsit meglepődtem.Hirtelen azt hittem ő is látta már a szobáját, de mikor folytatta egyből világossá vált a miértje.
-Az ötleteim közül ez az egyetlen egy dolog, amit ha valakinek nekivágnak, nem törik el... - vigyorodott el
-Á hát erről van szó! -világosodtam meg- Hát az egyszer biztos, de ha valakit fejbevágnak vele az biztos nem fog ennek örülni ^^"
Elpakoltam a seprűt, majd leültem a kanapéra. Nem sokkal később a türelmetlenkedő Yasu huppant le mellém.
-Látom te már nagyon izgatott vagy. De sajnos ahogy azt a listát elnéztem egy darabig még biztos házon kívül lesz Masaki. -konstatáltam, majd megláttam a tortával a kezében vigyorgó Shinjit.
-Nézzétek ez az eddigi legszebb! -pakolta le az asztalra.
-Minden évben ezt mondod.... -rázta meg a fejét Rose.
Miután mindenki kigyönyörködte magát Shinji ajándékában, elvonult hogy előkészítse a sajátját. Ránéztem az órára és láttam hogy van még egy kis időm, ezért úgy döntöttem lemegyek a föld alatti terembe egy kicsit gyakorolni. Mióta itt lakom minden nap beiktattam egy kis edzést, mert ahogy a többieket elnéztem, eléggé kijöttem a gyakorlatból...Kevesen tudják, de néhány évig szolgáltam a 2. osztag titkos alakulatában is, ahol lehetőségem volt eltanulni néhány harci mozdulatot. Ezeket előszeretettel alkalmaztam és fejlesztettem tovább még shinigami koromban, mivel a bankaiomat nem használtam ha nem volt feltétlen szükséges. Rég harcoltam már így, és mióta újra nekiálltam gyakorolni jöttem rá hogy mennyit fejlődtem vissza. Most újra azon dolgozom hogy megint elérjem legalább a régi szintet.
Ma azonban valahogy nem tudtam rendesen koncentrálni így fél óra után abba is hagytam az gyakorlást. Felmentem a szobába és gyorsan lezuhanyoztam. Nem hiszem hogy máris visszaérne, de azért a törölközőt az ajtóra tettem....
Miután felöltöztem előszedtem az ajándékokat. A pólót levittem a többiekéhez a torta mellé, a másikat viszont fent hagytam a dohányzóasztalon. Egy címkét hagytam rajta hogy "Masakinak". Gondoltam jobb lesz ha ő találja meg, mert így könnyebben eltüntetheti miután kibontotta...
Levonultam a nappaliba ahol Mashiro már nagyban magyarázta a többieknek hogy hogy kell majd meglepetést kiabálni ha belép az ajtón.

//Születésnap//

- 'Reggelt, Masaki!
*Fordul egy pillanatra az ünnepelt felé, majd egy hajtásra kiissza a maradék kávét bögréjéből. Ezt követően belehajítja a mosogatóba az edényt - természetesen azért nem a helyiség másik végéből, hanem közelebb megy, hogy lehetőleg ne törjön el semmi -, majd ő maga is rágyújt, és zsebre vágja a sárkánygravírozásos öngyújtót.*
- Valahol csak lesz... Lisa szobája elég nagy például...
*Vigyorodik el, amikor meghallja Yuusuke kérdését. Kíváncsi, milyen arcot vág majd erre a válaszra...*
- Majdnem... a 238. szülinapja van most, azt hiszem.
*Támaszkodik neki az asztalnak, tovább füstölve. Ezalatt Masakit jó szokás szerint elszalajtják Shinjiék a boltba, hogy a további készülődés során ne legyen láb alatt... Persze azzal mindenki tisztában van, hogy ez az igazi ok...*
- Te még rosszabb vagy, mint Shun...
*Hallja hamarosan a minden bizonnyal Yuusukénak szánt megjegyzést háta mögül.*
- Ezt elismerésnek veszem.
*Fordul reflexszerűen hátra, hogy a másik képébe fújja a füstöt. Így azonnal észreveszi az újabb érkezőt - vagy inkább érkezőket.*
- Babukád a fene...
*Motyogja halkan. A tudathasadásosnak álcázott szadista kiképzőtiszt is megjött már... Öntudatlanul is kihúzza magát, hogy még véletlenül se adjon okot mondjuk egy háromszáz körös futásra a raktár körül... Bár egyelőre úgy tűnik, ezúttal a hisztis változat van fölényben.*
- Szia...
*Kiált az ajtó felé, amikor Ranmaru is megjelenik. Na, ez is nagyobb "ünnepség" lesz, mint az eddigiek...*
- Díszpisztolyt?
*Terem rögtön Shiori és Ranmaru mellett, amikor meghallja a bűvös szót. A többiek tudhatják már, hogy gyengéi a régi, szépen kidolgozott pisztolyok, főleg zanpakutójának shikai-formája miatt... Mindenesetre már van egy terve: ezt az ajándékot mindenképp kölcsönkéri majd az ünnepelttől...
Pár perc múlva felbaktat szobájába, hogy az addigra már becsomagolt arcképet lehozza, és úgy várja Masaki visszatérését.*

- Majdnem... a 238. szülinapja van most, azt hiszem. - válaszol Shun.
- Mennyiiiii? - kérdezem meglepett arccal, mint abban a hülye lottós reklámban. - Fiatalabb, mint hittem... - vigyorodok el.
- Te még rosszabb vagy, mint Shun... - szól Rose, miután már harmadszorra fújtam a nyakába a füstöt. Ezer wattos mosoly jelenik meg az arcomon a „dicséretet" hallva.
- Ezt elismerésnek veszem. - szól bele a beszélgetésbe a piercingtündér is. Azután valami pisztoly miatt eltűnik a közelünkből.
- Ugyan... Még a végén elpirulok! - mondom, miközben legyintek a kezemmel.
>Mint valami rossz buzi!< - hallom meg Dotonryuu nevető hangját. Figyelmen kivül hagyom Zanpakutoum beszólását és tovább folytatom gondolat menetemet.
- Hol tartok én napi 2-3 doboznál, mint Shun? Naponta másfél... Igen, annyi még meg van.
Eközben megjelenik Shiori is. Az asztaltól integetek neki, majd viszonozom köszöntését.
- Jó reggelt!
Ezután Masaki is visszatér a bevásárlásból és valami virágos-pillangós rongyot szorongat. Heveny röhögőgörcs kap el amikor meglátom, s pár másodpercre eltünők az asztal alatt. Miután kiörömködtem magam, a jókedvem átcsap a rémületbe.
~ Nem vettem neki semmi!~ - gondolom, miközben Masaki nyugodt vérmérsékletére gondolok. Fejemet össze-vissza forgatva nézzek körül a konyhában valami után, amit majd ajándékként odaadhatok neki. Pár másodperc múlva tekintetemet megragadja egy igazán ronda mályva színű kötény. Eközben mindenki az ünnepelt körül tüsténkedik, így nem veszik észre, hogy pár változtatást eszközölök a ruhadarabon eltüntetem a csipkéket, meg a többi frinc-francot, majd katanámat visszalökve tartójába én is beállok a sorba. Közben megdicsérem magam, hogy milyen ügyes vagyok. Nem hiába... Néha, még én is meglepődök azon, hogy mennyi mindenhez értek.
Miután röhögve kibontja Shiori ajándékát én következek.
- Sajnos, nem volt időm becsomagolni... - szólok, miközben a tarkómat vakarom. - De azon gondolkodtam, hogy talán örülnél valami hasznos dolognak. Ha talán egy kis főzőcskézéshez támadna kedved...
Fejezem be monológomat, majd hozzá vágom a szétszabdalt kötényt. Pár pillanatig dermedten mered a rongydarabra, majd elsötétül a tekintete.
- Menj, anyádba! - kiáltja, majd a legközelebbi dísztárgyat röhögő valóm felé hajítja. A nagy nevetés miatt, nincs időm elhajolni, így szép koppanás után, átesve a kanapén eltűnök az ünneplők közül.

//Születésnap//

Nyugodtan ücsörögtem a kanapén, és figyeltem, ahogy a többiek sürögnek-forognak Masaki kedvéért.
- Nincs kedved megmozdítani a csinos kis popsidat, hogy segíts nekünk?
Förmedt rám Hiyori, amire én csak egy egyszerű „nincs”-csel válaszoltam. Majd azt hiszi, hogy felállok, és takarítok? Na, azt lesheti azokkal a kókuszgolyó nagyságú szemeivel…
- Szia, Ranmaru-kun…
Köszönök az újabb érkezőnek, és elkezdek fülelni, hogy miről is társalog Shiorival. Elkerekedett szemekkel hallom, hogy Ranmaru díszpisztolyt fog adni Masakinak. Kicsit elmosolyodok az ötleten, hiszen Masaki nem olyan ember, aki az ilyesmikért rajong, mert az inkább Shun… Nem is kellett sokág várnunk a társaság kéményére, hiszen amint meghallotta, hogy miről van szó, máris ott termett.
- Szia, Yasu.
Köszönök a fiúnak, aki szintén csatlakozik hozzánk a kanapén, és máris Masaki felől kérdezősködik. Néhány perc múlva már az ünnepeltünk is megérkezett, és a többiek már le is rohanták.
- Masaki babaaaa
Vetettem rá magam az ajándék szatyrokkal egyetemben
- Ezt tőlem kapod, babuci.
Nyújtottam át a fehér-ezüst csillagos szatyrot, ami után egy gyors csere következett.
- Ezt meg tőlem kapod, idióta. Leszarom, ha nem tetszik, mert úgyis hordani fogod.
Adta át Toshi a vörös-fekete csíkos tasakot, amit kicsit sem lehetett kicsinek nevezni…

//Születésnap//

Kisvártatva meg is érkezett az ünnepelt és és Mashiro rákezdett a fogadtatásra. Muszáj volt énekelni is, ugyanis előtte mind meg lettünk fenyegetve....pedig bevallom nem szívesen dalolászom, de hát azért ez egy szülinap.
Láttam hogy a hócipője tele van az egésszel, de hősiesen állta az ajándékok okozta megpróbáltatást. Yasu ajándékánál már majdnem elszakadt a cérna, de csodálkoztam is hogy nem fakadt ki. Ahogy egyre régebb óta figyelem, annál világosabbá kezd válni számomra hogy nem olyan amilyennek láttatni akarja magát. Először talán csak ezt akartam hinni...de most már kezdek egyre biztosabb lenni benne.
Az elmélkedésemet azonban félbeszakította hogy én jövök az ajándékozók sorában.
-Kész vagy a következőre?- kaptam kézhez a csomagomat.
-Ne kíméljetek! Még a végén túlélem a napot...-
-Öhm...-^^" dugtam az orra alá, és megvártam ahogy kicsomagolja
-Hát ez...-mutogatott rá tanácstalan fejjel.-Ez baszott jó!
-Ne vedd a szívedre a feliratot, csak gondoltam kedveled az ilyen elmés megnyilvánulásokat... Mert én nem gondolom hogy izé..-kezdtem el megint motyogni, de inkább gyorsan felpattantam és jó szokásomhoz híven megrohamoztam a hűtőszekrényt egy kis hideg narancsléért. A konyhaajtóban ácsorogtam és figyeltem ahogy a többiek intézik még az ajándékozást.
*Most már megint mi a fenéért kezdtem el magyarázkodni?....komolyan mondom lassan már én sem értem minek jártatom a számat egyáltalán. Miért akarom annyira hogy tudja hogy mit gondolok róla?Tetszett neki a póló nem? Akkor meg mi a probléma?... Eddig nem nagyon foglalkoztam ilyesmivel, főleg mióta vaizardként élek az emberek világában. Nem akartam ragaszkodni senkihez, mert tudtam hogy úgyis el kell hagynom egyszer. Szokatlan újra ez a világ ahol az embereknek az idő ugyanazt jelenti amit nekem, és megint van esélyem arra hogy önmagam legyek.Most hogy megint érzem van hogy hova tartoznom,és mintha újból kezdene feléledni bennem egy érzés amit már azt hittem sosem fogok újraérezni.....* -hirtelen azt vettem észre hogy Ranmaru áll velem szemben *na de elég legyen*-ráztam meg a fejem hogy visszatérjek a valóságba.
-Beszélhetnék veled?...- bökte ki csak úgy hirtelen
-Persze nyugodtan. -mondtam kicsit meglepve.
-Miért kedveli szinte mindenki Masaki-t? Szinte csak káromkodni tud...Legalábbis ezt tapasztalom...Neked mi a véleményed erről, Shiori-chan?- kérdezte.
*Hajaj, na erre most mégis mit mondjak* -álltam ott teljesen tanácstalan fejjel- *Még magam sem tudom kedvelem-e....vagyis kedvelem, de hogy úgy na szóval....áá megfájdul a fejem, annyi marhaságot hordok itt össze...fáradt vagyok biztos ez az oka, ha alszom egy jót biztos kitisztul a fejem....*
-ÖÖ hát...-próbáltam kinyögni valamit nagy nehezen, mert láttam hogy közben Ranmaru elég furcsán bámul rám- Igazából nem tudom..még nem gondolkodtam rajta, de jó kérdés. -kezdtem el kertelni- Talán ha megismered akkor megkedveled. Elvégre a többiek már több mint száz éve laknak vele együtt.... -próbáltam valami érdemleges magyarázattal szolgálni, bár ez az én kérdéseimre nemigazán ad választ. *Biztos csak a kimerültség, hiszen ma még edzeni is voltam...* -nyomatékosítottam magamnak, majd megint belekortyoltam a narancslevembe.

//Születésnap//

*Mashiro intésére beletörődően társul a kórus többi tagjához felköszönteni a visszaérkező Masakit. Kitapasztalta már, hogy a zöld hajú idegölő mire képes, ha nem úgy történik valami, ahogy elgondolta... Eléggé meg kell erőltetnie magát, hogy ne mondjon semmit arra a "gyönyörű" köpenyre, amitől a szülinapos olyan lelkesedéssel próbál megszabadulni.
Aztán végül elérkezik az ajándékosztás. Shinjit szokás szerint letargiába dönti Masaki, míg utána Kensei ajándékát meglepően boldogan fogadja... Az szintén különleges, hogy ezúttal igyekszik nem beletiporni legnagyobb fanboyának, Yasunak lelkivilágába... Pedig az a szőrös papucs eléggé, nos, idétlen, legalábbis Shun szerint...*
- Egyre jobban célzol.
*Jegyzi meg, amikor Yuusuke nemes egyszerűséggel eltűnik a kanapé mögött, miután a szétvagdalt kötényt az ünnepelt jól hozzá vágta. Ráérősen megvárja, míg az előtte lévők végeznek az ajándékok átadásával, majd ő is beáll a sorba, kezében a becsomagolt képpel, és a szokásos vigyor kíséretében átnyújtja azt.*
- Csak nem egy rajz?
- Csak nem röntgenszemed van, hogy így rájöttél?
- Nem, baszd meg! Már húsz éve adod azokat a szarokat mindenkinek, volt időm kiismerni...
- Jól van, na! Kérsz egy szálat?
*Szedi elő zsebéből cigijét, "úgysem fog kelleni neki"-alapon. Aztán nagyokat néz, amikor Masaki, szokásával ellentétben, ezúttal tényleg vesz is belőle pár szálat... *
- Hogyhogy veszel belőle?!
*Kérdezi bosszúsan. Ez tényleg egy rendkívüli születésnap...*