//Szülinap//

- Ohh, hogy a rák egyen meg Masaki! - kiáltottam, miután sikerült előmásznom a kanapé mögül. - Miért nem értékeled az ajándékomat?
Teszem fel a kérdést, majd sírást színlelek. Eközben Shinji előkotorja a pezsgőt és elkiáltja magát:
- Gyertek! Igyunk az ünnepelt egészségére! - szól, miközben a tízezer wattos mosolya kiégeti a jelenlévők szemét. Amint meghallom ezt rögtön jobb kedvre derülök.
- Áhh, pia! Az jó! - kiáltok fel és rögtön egy poharat kerítek magamnak. - De hol van Masaki?
Alig, hogy megkérdeztem, Hiyori már rugdossa is felfele a lépcsőn. Gyorsan magamhoz ragadok egy pohár pezsgőt és az ünnepelt felé veszem az irányt. A kezébe nyomom az italt, majd az asztal felé vezet következő utam, hogy szerezzek magamnak valami kaját. Az asztalnál Loveba botlok.
- Hol jártak? - biccentek a fejemmel Hiyoriék felé, miközben betömök valami sütit a pofámba.
- Az egyik szobát átalakítottuk... Így most már biliárdozni is lehet a házban. - válaszol a feltett kérdésemre.
- Az király! - mondom, majd ismét rágyújtok. Eközben Love a füstre panaszkodva ismét egyedül hagy. Fejemet forgatva kutatok újabb beszélgető társ után.

//Születésnap//

- Köszi, nyuszifalat!
Vette át Masaki plázapicsa módjára az ajándékot.
- Cöh...milyen göncöt sózol már rám?
- Befogod és inkább a kibontással foglalkozz!
Ordítok rá szokásos hangnememben.
- Igen is, törzsőrmester!
Borítja ki a csomag tartalmát, ami miatt még inkább kezd felmenni bennem a pumpa, de mielőtt jól megcsaphattam volna, felkapta az ajándékot.
- Eh... Legyen miben rónom a büntető köreidet? Jó poén volt, de valamit elkúrtál! Ebbe az én szartaposóim száz, hogy nem fognak beférni!
Azonnal észre vette, hogy a cipőt nem épp az ő lábára méretezték.
- Édes kicsi Masaki... Biztos lehetsz benne, hogy bele fog férni a lábad, mert ha nem, mezítláb fogsz futkosni a raktár körül... És ha már a futásnál tartunk... Kapsz még mellé ajándékba 50 kört is.
Morogtam, majd mikor a kezébe vette Aya ajándékát, helyet cseréltünk a kis tündi-bündi, idiótával.

- Heh! Pfűű...lesz mire kelnem! Ez amúgy milyen élőlényt ábrázolna? Amőba?
Nyitotta ki az órát tartalmazó csomagot.
- Hát... Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mi lehet ez, de valószínűleg egy amőba...
Néztem rá szokásos elgondolkozó fejemmel, ami mások számára lehet inkább bambának tűnt. Miután befejeztem az ajándékozást, vissza mentem a kanapéhoz, és lehuppantam rá, majd figyeltem, hogy mit kap a többiektől, majd mikor meguntam a nézelődést, bevonultam a konyhába, hogy egyek valamit.
- Sziasztok, remélem nem zavartam meg semmit...
Kérdezem kicsit megszeppenve, mikor Ranmarut, és Shiorit meglátom.

Őszintén szólva örültem neki mikor Aya belépett a konyhába.
- Sziasztok, remélem nem zavartam meg semmit...
-Szia Aya -mosolyogtam rá megkönnyebbülve- Miért zavartál volna, csak beszélgettünk. -mondtam halál nyugalommal mielőtt még nekiáll kombinálni, mert nagyon nem volt kedvem hozzá, főleg most hogy magam sem tudom hányadán állok...
Kisvártatva Yasu is átviharzott a konyhán, ugyanazzal a "bocs-nem-akarok-semmit-megzavarni" arckifejezéssel, amitől már majdnem a falat kapartam.
*Miért kell egyből rosszra gondolni, már az is baj ha az ember csak kedves próbál lenni* -sóhajtottam.
-Ha nem bánod Ranmaru kicsit visszamegyek a többiekhez. -tettem le a poharat az asztalra és visszamentem a nappaliba.
Szegény Masakit még mindig az ajándékokkal kínozták. *Kiváncsi vagyok hova fogja elsuvasztani őket...bár ha belegondolok, a telefonját is valami nyulas vagy miféle tokban tartja ami Yasutól származik...de akkor sem tudom elképzelni hogy ebben a mamuszban mászkáljon.....amúgy meg már megint miért gondolkozom ennyit? Kezdem egyre jobban elveszteni a fonalat...csak nem?....tessék már kezdem itt az összeesküvéselméleteket gyártani...* -fogtam a fejem, ám hirtelen azt vettem észre hogy Yasu dühösen felcsörtet a lépcsőn, és bevág egy ajtót.
-Ajaj, szegényt már megint mivel haragították meg. -indultam utána fel a lépcsőn.
-Yasu? -kopogtam be a szobaajtón- Mi történt? -nyitottam résnyire az ajtót és bekukucskáltam. Láttam hogy szomorúan ücsörög az ágyán. Úgy gondoltam bemerészkedek, *legfeljebb majd kidob....* és leültem mellé.
-Miért vagy ilyen morcos? Lemaradsz a koccintásról ha idefent ücsörögsz. -próbáltam kedvesen mosolyogni.
*Néha irigylem a lelkivilágát, csak az a baj hogy könnyen meg lehet bántani szegényt. Elég ha az ember tesz valami megjegyzést, mégha nem is szándékosan, de Yasu komolyan veszi, és alig lehet kiengesztelni. Viszont azt tényleg irigylem ahogy lelkesedik a dolgokért...bárcsak bennem lenne ennyi energia, vagy nyíltság hogy mindig kifejezzem mit érzek....Na tessék már megint itt tartok...ez egyre aggasztóbb...kezdem azt hinni, hogy ez nem csak a fáradtság miatt van.* -elmélkedtem miközben vártam hogy a hümmögésen kívül valami mást is mondjon.

*Még mindig nem tért teljesen magához Masaki előbbi akciója után. Hogy meri, hogy csak úgy vesz Shun féltve őrzött cigijéből...! A nagy sokk kezelésének céljából hamarosan oda is sündörög Kensei és az összegyűjtött nagy mennyiségű alkohol közelébe.*
- Fel kéne már bontani valamelyiket...
*Néz az üvegekre a másik vizard válla fölött, egyértelműen jelezve, hogy kinek is a feladata ez... A célszemély pedig sóhajtva kiemel egy Shun által még ezelőtt nem látott üveget, majd tölt a nőnek, aki azonnal el is veszi tőle a poharat.*
- Kösz!
*Fordul meg vigyorogva, és elindul a tömegtől messzebbre. Vesztére azt nem tudja, hogy az egyik legerősebb piát öntötték ki neki... Ami valószínűleg elég hamar meg fog ártani, pláne akkor, ha még iszik belőle egy-két pohárral... Csendben, elmélyülten iszogat - először észre sem veszi a közelben állomásozó Yasut és Rose-t; csak később figyel fel beszélgetésükre.*
- Ilyen rossz hatással vannak rád a többiek, hogy már te is beszólogatsz, akinek csak tudsz?
- A többieken főleg téged kell érteni... És nem árt időnként alkalmazkodni.
- Cöh, jókor kezded... Megyek, visszarángatom inkább a fanboyt a lépcsőről... Te meg menj, és add oda az ajándékod!
*Adja meg a kezdő lökést a meglepett vizardnak (elvégre az azért elég bizarr, hogy pont Shun akar valakit vigasztalni) Masaki felé - remélhetőleg azért nem lesz akkora lendülete, hogy ledöntse lábáról az ünnepeltet vele, bár határozottan szórakoztató lenne -, és nagyot sóhajtva Yasu nyomába ered.
Már a szobájába is bevonult a célszemély, és Shiori is ott ácsorog Yasu ajtaja előtt... Biztos a fanboyt akarja visszacsalogatni, Shunhoz hasonlóan. A másik vizard után Shun is belép a szobába, és egyenesen Yasuhoz lépked.*
- Ne csináld már, Yasu...
*Tanácstalan fejvakarás. Látszik, hogy nem szokott hozzá Shun a hegyi beszédek tartásához... Meg az is észrevehető, hogy mintha valahogy furán viselkedne... Most már ő az élő példa arra, hogy a Kensei által ajándékozott ital tényleg nagyon ütős... Ráadásul nem is a "fanboy" megszólítást használta...*
- Tudod, hogy egyikőjüket se kell komolyan venni, különösen Roujuurou-t nem. Biztos nem akart megbántani, tapasztalatból mondom...
*Folytatja lassan a beszédet, minden szót alaposan megrágva. Az talán nem meglepő, hogy Rose-t tényleges keresztnevén emlegeti - ő az egyetlen a csapatból, aki még így hívja az esetek nagy részében... Egy pillanatra elhallgat; azon gondolkozik, hogy mivel folytassa. Ezalatt a még mindig kezében szorongatott pohár végső tartalmát is eltünteti...*
- Eh, biztos örült Masaki annak a ron... izé, papucsnak... Meg egyébként is, ő maga nevezett ki hadnagyává, nem igaz...? Az már azért jelent valamit...
*Igyekszik mindvégig Yasu szemébe nézni a győzködés alatt, végül szórakozottan beletúr a fiú hajába, és elindul a lépcső felé.*
- Na, gyere már! Vagy le akarsz maradni a többi ajándékról, amik nyomába se érnek a tiédnek?
*Fordul vissza még az ajtóból, majd el is tűnik, maga után hagyva a valószínűleg igencsak meglepődött Shiorit és Yasut.*

~Tudta a halál, hogy ennyien vagyunk...~ - gondolom, amikor még mindig a Masaki előtt álló sorra pillantok. Szegény csávó már minimum egy órája bontogatja az ajándékokat. Most már bánom, hogy az elsők között adtam oda az „ajándékomat". Már bekajáltam egy tálca valamit, ami itt volt a közelben. Legalább pár percig lekötötte a figyelmemet. Unalmamban már az asztalt fejelgetem. Ekkor úgy döntök, hogy megnézem már, hogy mit sóznak már rá a tahókirályra. Közelebb érve látom, hogy épp Rose áll előtte. Átpillantva az ünnepelt válla fölött a csomagba nézek. Parfüm, szappan meg valami beazonosíthatatlan szarság...
~Höhö! Burkolt célzás arra, hogy Masakinak fürödnie kéne néha napján.~ - vonom le a következtetést az ajándék tartalmából. ~Még nem is akármilyen flancos pacsulit kapott...~
Rájövök, hogy ezzel fogom eltölteni az időt, míg el nem kezdünk inni. Mert utána már sima az út. Nah, eközben megérkezett a következő áldozat. A Vaizardok gyöngye, mint mindig most is különleges finomsággal bontotta ki a csomagolást. Magyarul vadállat módjára letépte és szerencsétlen ajándékozó pofájába küldte. Egy olyan nadrág került elő a dobozból, aminek hatására elkap a röhögő görcs. Masaki meg is mondja, hogy ilyet max a bohócok vesznek fel. Amint megpillantom a hentai kávézóba szóló bérletet, már fetrengve szenvedek a visszatartott röhögéstől. Könnyes szememet törölgetve állok fel újra, és látom, hogy Hacchi következik. Egyszerű könyvecske, fekete szalaggal átkötve. A magyarázatból megértem, hogy egy Kiduo gyűjtemény az.
~Hm, faja! Ilyet nekem is be kell szerezni...~ - döntöm el magamban, majd a távozó úthengert követve ott hagyom derültségem forrását. ~Mikor is lesz a szülinapom? Nah, teljesen mindegy. Csináljon nekem is és kész!~
Ekkor azonban ez irányú tevékenységemet félbe szakítja az a felkiáltás, hogy kezdjünk el inni, Valaki a kezembe nyom egy feles pohárt, tele valami borzasztóan erősnek látszó löttyel. Erre abból jöttem rá, hogy amint beleszagoltam az alkohol rögtön kiégette a szememet, plusz a nyálkahártyám is súlyos sérüléseket szenvedett. Már előre félve attól, hogy az íze milyen lehet várom, hogy Masaki végre leküldje a saját poharának tartalmát.

- Szia, Aya. Miért zavartál volna, csak beszélgettünk.
Mosolygott rám.
- Ja, akkor rendben.
Mosolyogtam vissza, és már indultam is egyenesen a hűtőhöz, majd kivettem néhány hozzávalót a kedvenc szendvicsemhez. Dudorászva kezdtem kenni a kenyeret, és vágni a sajtot, ami miatt remélhetőleg nem néztek még bolondabbnak, mint amilyen vagyok. Miután végeztem, gyorsan begyűrtem a szendvicset, és indultam is ki vissza, partizni a többiekhez.
- Nem kérsz egy kicsit?
Kérdezte meg Kensei felém nyújtva egy meghatározhatatlan színű löttyöt, ami valószínűleg azonnal fejbe vágja az embert. Toshi unszolására kértem egy kicsit, de amint behörpintem, máris kóvályogni kezdett a fejem.
- Boldog szülcsinapcsit, Masaki-ku~n!
Vetettem rá magam az ünnepeltre, és nyomorgattam meg egy kicsit. Egyáltalán nem gondoltam volna, hogy máris ilyen leszek attól a löttytől… Ráadásul bírom a piát, de ez valahogy nagyon kiütött. Szörnyű, hogy milyen itókákat gyártanak a szeszgyárban manapság.

Néhány napja épp Uraharánál jártam póttestet kérni egy Karakura townban elintézendő ügyemhez, mikor észrevettem hogy a szokásosnál is többet szervezkednek. Mint azt megtudtam Masaki születésnapjára készülődtek ilyen serényen. *Te jó ég, tényleg! Mintha a múltkor emlegették is volna Shinjiék...hogy lehet ilyen lyukas az agyam* -korholtam le magam, majd a póttestet átvéve elindultam a városba. Hamar letudtam a munkát, így volt még bőven időm a boltokban nézelődni. *Mindenképp elmegyek meglátogatni...ha belegondolok, újév óta nem is voltam a raktárban. Pedig nem is vagyok ennyire elfoglalt..na szép mondhatom....* -sétálgattam az utcán.
-Nincs könnyű dolgom az biztos..- időztem el egy-egy kirakat mellett.- Á, minden ötletem olyan snassz, és átlagos.... és lassan vissza kellene mennem Seireiteibe... -nézegettem az órámat.
Kissé csalódottan baktattam vissza Uraharához hogy visszaadjam a póttestet, és hazamenjek. Miután visszaértem az osztagomhoz egyből az irodám felé vettem az irányt hogy gyorsan letudjam a jelentésírást, és mehessek pihenni, és a Masakinak szánt ajándékon agyalni. Ahogy az íróasztalomnál ültem és kihúztam a fiókot, egyből támadt egy remek ötletem.
-Tudom már! készítek néhány adagot Yamazakura könnyéből. Ennek biztos hasznát veszi, úgyis folyton bajba keveredik. -lett egyből jobb kedvem, ahogy megláttam a tartalékba félretett fiolákat a fiókomban.
Másnap első dolgom volt beszeezni pár ízléses kis üvegcsét amibe az elixírt beletölthetem, majd elkészítettem majd egy tucatot....kissé belmerültem a dolgokba...Ezután dobozba raktam őket és szépen becsomagoltam. Eszembe jutott hogy csomagolhatnék neki a kedvenc rizses csokijából is. A következő utamkor az emberek világába be is szereztem egy extra nagy táblával, majd a doboz mellé tettem.
Nem tudtam hogy rendeznek-e partit vagy ilyesmi, de gondoltam aznap meglátogatom. Délelőtt elintéztem a papírmukát, és kiadtam a feladatokat a távollétemre vonatkozóan, majd utcai ruhát öltöttem és elindultam a raktárba. Már gondosan elő volt készítve minden, így nem időztem túl sokat a készülődéssel.
A raktárhoz közeledve ismét nem kellett csalódnom, és egyúttal meg is bizonyosodhattam róla, hogy tényleg valami összejövetelt tartanak, mert a szokottnál többen veszekedtek egymással.
-Sziasztok! -köszöntem mikor beléptem az ajtón- Engem már meg sem hívtok? -vettem az ünnepelt felé az irányt, aki épp készült volna köszöntőt inni a többiekkel.
-Szia Masaki, boldog születésnapot! -adtam át neki az ajándékot- vigyázz mert törékeny... -tettem hozzá félszegen
*Nahát mennyi mindent kapott* -néztem végig a kanapé körül felhalmozott ajándékhegyen.
-Gondoltam ennek hasznát veheted, ha estleg megint bajba keveredsz. -figyeltem miközben a dobozt bontogatta.

- Úgy se vennék észre, hogy nem vagyok lent, ráadásul Masakinak se lennék a terhére… -kezdett el majdnem pityeregni, de mire megint mondhattam volna valamit berontott Shun. Mikor elkezdte vigasztalni Yasut én hirtelen azt hittem képzelődök. De aztán mikor kitrappolt a szobából és Yasura néztem rájöttem hogy ő is ugyanazt látta mint én. Aztán pár másodperces döbbenet után végül megszólalt.
- Na, nem megyünk? Egyébként köszi, hogy feljöttél…
-De persze, menjünk, a többiek már biztos várnak a koccintással. -álltam fel az ágyról- Nincs mit. -mosolyodtam el mikor megköszönte a vigasztalási kísérletet.
Leérve a nappaliba már szinte mindenki valamilyen itallal a kezében ácsorgott. Kicsit meglepődtem mikor megláttam Hanaét is.
-Szia Hanae! -köszöntem oda neki, majd csatlakoztam a tömörüléshez.
Ahogy odaértem máris a kezembe akartak nyomni valami bódítóan erős illatú italt.
-Na nem, köszönöm, azért nem akarok egy fehér foltot az egész estéről... -toltam vissza Kensei orra alá a poharat.
*különösen nem tenne jót ha valami olyasmiről kezdenék el fecsegni amit nem akarok...például arról ami egész nap a fejemben motoszkál...* -sóhajtottam egyet.
-Na, de neked is koccintanod kell! -erősködött Kensei.
-Akkor légyszíves valami kevésbé ütőset adj... -bámultam át az asztalra ahol sorakozott a felhozatal. Volt ott minden...likőrök, és más beazonosíthatatlan eredetű és erősségű italok. -Mondjuk az a midori jó is lesz... -böktem az élénk zöld színű üveg felé.
-Ahogy akarod. -nyomott a kezembe abból egy pohárral.
-Köszönöm. -vettem el a poharat, és visszafordultam a többiekhez nehogy kihagyjanak a köszöntésből.

*Az ajándékozás vége felé ér vissza és igencsak meglepődik, amikor az ünnepeltnek a háromból két meglepetés is elnyeri tetszését... Vajon ő is ivott már? Ezt a lehetőséget azonban egyelőre elveti, mivel Masaki épp az előbb nyomta kezébe egyik poharát, valami beazonosíthatatlan löttyel tele.*
- Heh! Hun a törpe? Az első kört mindig vele szoktam felhajtani...vagy mi...
- Mindjárt jönni fog! A lelkére beszéltem!
- Ohóóó, dohánygyár! Te nélkülem merészeltél alkoholizálni?! Kiherélem az őszült pincsit!
- Muszáj volt innom valamit, miután a fél doboz cigimet elvetted...
*Válaszol mogorván, és beleszagol a pohárba. Ritka erős lötty lehet benne, így egyelőre nem is kóstolja meg, hanem inkább megvárja, míg maga az ünnepelt kezd el inni.*
- Szia, Hanae!
*Kezd el intenzíven kalimpálni szabad kezével és szokatlanul barátságosan, amikor megérkezik az újabb vendég. Végül a kanapéhoz sétál, és kényelmesen elterül rajta, hogy onnan figyelhesse a további fejleményeket, időnként belekortyolva italába.*

Miután ledöntöttem azt a furcsa színű löttyöt, amit Kensei a kezembe nyomott, éreztem, hogy ez nem lesz így jó. Több száz agysejtem sikolt fel egyszerre, majd síri csönd lesz. Igen, mielőtt megkérdezné valaki, a múlthéten megnéztem a Star Wars IV. epizódját. Abban hablatyolt valami ilyesmiről az a szakállas muksó. Szóval, miután az alapozás meg volt, úgy döntök, hogy inni kellene még valamit. Az asztalon a sok drága pia tök ingyen volt. Van ennél jobb?
Már elfogyasztottam egy üveggel valami fura ízű italból, ami asszem vodka volt, de nem vagyok biztos benne. Lassan kezd mindenki a padlóra kerülni, nekem meg még csak jó kedvem van. Úgy döntök ideje rágyújtanom, mert már kezd nikotin hiányom lenni. Kicsit már szédülök, így elég nehéz megtalálnom a cigimet, a gyújtóról nem is beszélve. Végül azonban hősies helytállásomnak hála, mindkét dolgot megtalálom. Az általánostól eltérően most rögtön sikerül a számba kormányozni a cigarettát. Örülve a fejemnek, na meg annak, hogy milyen ügyes vagyok, próbálom meggyújtani. Nem ám valami eldobható, szar kis gyújtóm van, hanem benzines és ezüstből. Bár, úgy tűnik, hogy most jobban járnék az előbbivel. Felé hajolva akarom meggyújtani a bagót, de túl nagyra van véve a láng. Hirtelen majdnem meggyullad a hajam, én meg úgy megijedek, hogy rögtön leesek a székről, amin épp ültem. A földön fetrengve tapogatom a fejemet és reménykedek benne, hogy nem égettem le magam. Hál' istennek a szemöldököm megmaradt, s még az energiarudacskám is meggyulladt. Bárgyún vigyorogva állok fel, és a távolban megpillantom Masakit. Épp Hanae ad át neki valami áttetsző színű folyadékot. Biztos valami titkos recept alapján készült vodka vagy ilyesmi. Elég kevésnek tűnik Masnak, így úgy gondolom, hogy viszek én neki. A tömegen átvágva az asztalhoz trappolok, felkapok egy üveg bort, meg azt a gyilkos piát (, ami valószínűleg metil alkoholt tartalmaz).
- MA-SA-KI! - ordítom el magam, mint egy idegbajos, majd a konyhába veszem az irányt, és egy zseniális vetődéssel a padlóra küldöm az ünnepeltet. - Auu...
Jön tőlem a reakció, miközben fájó fejemet tapogatom. A landolás nem volt olyan sima, mint ahogy azt gondoltam. A két üveg is elgurult, de érthetetlen módon egyik sem tört el. Biztos vagyok, ha Kensei löttyije kiborul, az felér egy kisebb atomrobbanással. Lekászálódva szerencsétlen csávóról mászok az üveg után. Tébolyult boldogság látszódik az arcomon, amikor újra megkaparintom azokat. Eközben ő biztos anyámat emlegeti, meg elküld a búsba, de nem nagyon izgat. Felállok és körülnézve tapasztalom, hogy a konyhában vagyok. A szekrényeket nyitogatva kutatok két tiszta pohár után. Pár pár elteltével meg is találom azokat. Az asztalra rakom szerzeményeimet és öntök magamnak, valamint Masakinak is az agysejtirtóból.
- Nesze Tahókirály! - mondom, s a kezébe nyomom a poharat. - Ki ne száradj nekem a sok káromkodástól.
Azután húzóra megiszom, amit a poharamba töltöttem. Így második kóstolásra, sokkal rosszabb, mint elsőre. Nem tudom, hogy miből van, de fogadni mernék, hogy egy belsőégésű motor vidáman elmenne vele. Vagy lehet, hogy valami fagyálló származék is került bele, mert kezd kicsit melegem lenni tőle. Nem szoktam a töményet kísérővel inni, de most muszáj. Gyorsan megbontom a bort, s egy pohárkával a gyilkos után küldöm.
- Élsz még? - fordulok az ünnepelt felé, s ha eddig nem állt volna fel, akkor felrángatom, majd hozok neki egy széket valahonnan. - Miért vágsz ilyen bosszús képet? Nem ittál még eleget? Megértelek.
Újratöltöm a közben kiürült poharát és ezek után árgus szemekkel nézem, hogy iszik e. Nehogy má' a születésnapján ne legyen csontrészegre berúgva. A végén még a szememre vetik, hogy nem tukmáltam rá eléggé...

Miután a drága jó Kenseiem kiütött azzal a jó kis piával, levágódtam a kanapéra nem foglalkozva azzal, hogy ül-e rajta valaki, vagy sem. Azonnal bealudtam, és csorgattam a nyálam, hiszen fincsi meggyes pitéről álmodtam. Nem tartott sokáig az édes álom, hiszen abban a ricsajban senki se lenne képes aludni, és feltápászkodtam. Kicsit kómásan, és bágyadtan indultam meg a mosdóba kicsit megmosakodni, majd utána vissza is tértem a partira, hogy boldogítsam a jónépet.
~ Istenem…
Hallottam Toshi-chan hangját a fejemben.
~ Most mi vaaaan?! ~
Fakadtam ki, de már sejtettem is, hogy mi lehet a probléma. Épp mikor vissza próbált vágni drága nővérkémnek, megérkezett Hanae is.
- Szia, Hanaeeee!
Integettem neki olyan lendülettel, hogy sikerült Hiyorit fejbe vágnom kapálózás közben.
- Nem látsz a szemedtől, te dilis liba?!
Simogatta a fejét ott, ahol én szerencsésen eltaláltam.
- Hupsz… ^^”
Mondtam kicsit zavartan. A kis szőkeség gyorsan lerántotta lábáról a papucsát, és fejbedobott vele szokásához híven.
- Mi a f*sz van?! Esetleg valami bocsánat, vagy hasonlók, vízfejű!
Kezdett el pattogni, ami miatt én még inkább zavarba jöttem…
- Izé… bocsika!
Mondtam ki gyorsan, és máris bebújtam Masaki mögé remélve, hogy az ünnepeltünket csak nem fogja bántani. Félve pislogtam a fogát csikorgató, őrült, szőke, töpszli Hiyorira, aki egyre csak közeledett felénk.
- Véééédj meg Masakiiiiii!!!!
Visítottam fel hangosan, reménykedve abban, hogy Masaki megvéd.

-Szívesen... -szólaltam volna meg, a Masaki-féle rejtjeles köszönöm után, de nem hagyta megvárni, hanem belökött a tömegbe. Hirtelen kissé elveszettnek éreztem magam, hiszen nem nőttem valami nagyra, és az érdekérvényesítő készségem sem kompenzálta ezt olyan jól, mint a közben újabb műsorba kezdő Hiyorié. Úton útfélen a kezembe nyomtak egy-egy poharat, de elég volt csak közel tartanom őket az orromhoz, és máris meggyőztem magam róla hogy nem akarom meginni, ezért rövid úton le is passzoltam mindet valakinek aki épp mellettem volt. Koccintanom azért viszont mégis kellett volna, hiszen annyit megérdemel az a nagy mamlasz Masaki.
*Különös, de mióta ismerem egyre jobban kezdem úgy érezni, mintha a bátyám lenne. És azt veszem észre hogy úgy is viselkedem vele.* -merengtem el, miközben most egy pohár Mozart likőr landolt a kezemben. Gondos mérlegelés után úgy döntöttem, ez azért még csak nem fog megártani, ezért ezt megtartottam.
-Az egészségedre Masaki. -húztam le az italt, majd letettem a poharat az egyik asztalra. Kensei máris készségesen töltötte volna újra, de hevesen kapálózva csak sikerült megértetnem vele, hogy köszönöm, neki ennyi bőven elég volt. Nem tudtam maradjak-e még, mert tudom hogy ezután jön majd az hogy mindenki jól berúg és hajnalig elmulatoznak, viszont én nem vagyok az a fajta, aki csak így el tudja magát engedni. Körbenéztem hogy merre lehet az ünnepelt, hogy elköszönhessek, de hirtelen nem láttam merre van. Aztán ekkor kiviharzott a konyhából, és máris megrohamozta a menedéket kereső Aya, és a féltékenységi rohamot kapott Yasu.
-Azt hiszem, én el is köszönök...így is rágják a fülem,hogy nem tudnak odaát nélkülözni -lépdeltem oda félszegen, és kicsit szomorúan- Mégegyszer boldog szülinapot, és további jó ünneplést! Aztán majd meséljetek milyen volt, ha legközelebb jövök! -mosolyogtam, majd meghajoltam.
-Akkor sziasztok! -integettem, majd az ajtó felé vettem az irányt. Kiérve a raktár mellett megnyitottam a senkai kaput és hazamentem.

Miután mindenki szerzett magának innivalót, megtartottuk a pohárköszöntőt. Voltak páran akik már alig bírták kivárni a beszédek végét, és bele-bele kortyoltak közben az italukba. Én illedelmesen végighallgattam mindenkit, aztán a végén a nagy éljenzés után fenékig húztam a poharamat. Reménykedve mentem vissza az asztalhoz, hátha van még ebből a likőrből, de mikor odaértem meglepődve tapasztaltam hogy rajtam kívül hozzá se nyúltak.
-Úgy nézem mindenki hamar akar lerészegedni.... -néztem körbe az igencsak megfogyatkozó vodkás és egyéb üvegeken. Én úgy gondoltam egyelőre elég lesz nekem még ez a nem túl sok alkoholt tartalmazó ital is. Nem nagyon voltam vele tisztában ugyanis hogy mennyire bírom az alkoholt, mert eddig még nem igazán kísérleteztem vele, hogy mennyitől állok be full részegre. És nem most szeretném elkezdeni. Magam elé vettem az üveget és megint teletöltöttem a poharamat. Ezután elindultam beszélgetőpartnert keresni. Kicsit letaglózott a cigarettázó Masaki látványa a nappaliban, mert eddig azt hittem hogy ő nem követi Shun vagy Yuusuke példáját, de végül is ha belegondolok szinte semmit sem tudok róla. És ezt csak még megdöbbentőbbé teszi hogy lassan már több hónapja együtt lakom vele. Gyorsan lehúztam a kezemben lévő italt, majd inkább visszaindultam egy újabbért. Egymás után töltöttem újra a poharamat, mikor végül azt vettem észre hogy az eddig zöld üveg teljesen átlátszó lett. Ekkor kissé lemondóan sóhajtottam, majd az üres üveget szorongatva levágódtam Shun mellé a kanapéra. Lehet hogy ez már az alkohol hatása, de egyre különösebb dolgokon kezdtem gondolkozni. Hazudnék magamnak ha azt mondanám, eddig sosem futottak át az agyamon, de sosem foglalkoztam velük. Most pedig nyíltan betörtek az elmémbe a válaszra váró kérdések, és hosszú tömött sorban sorakoztak, majd fellökték egymást, mert el sem tudták dönteni melyikük a fontosabb, és ki kér választ legelőször. Azonban ki kellett ábrándítanom őket, hiszen jelen pillanatban még azt sem tudom, hogy miért kellett máris egy egész üveget kiürítenem, mikor azt sem tudom, mennyitől kezdek spicces lenni. Mélázó tekintettel bámulva magam elé ücsörögtem a kanapén, és figyeltem a többieket.

*Időnként felsóhajtva figyeli tovább a többiek ünneplését, és ráérősen kortyolgat a pohárból. Ez hamarosan ki is ürül, ő pedig unottan pakolja le a kanapé melletti dobozra - amire aztán ráül Hiyori... Ezzel együtt pedig ismét kitör az ordítozás, a megszokott papucsos harcmodorral kiegészülve, ráadásul még a poharat is Shun fejéhez vágja. Kész szerencse, hogy csak eldobhatós műanyagpoharakat tartanak...*
- Miért a seggem alá pakolod azt a szart, te fémgyűjtemény?!
*Hallatszik a harsány kiáltozás a csurkás istennyila irányából, amire Shun csak bambán pislog, végül idétlen vigyor telepszik arcára.*
- Ugyan már, Hiyori drága, ne légy ilyen ideges mindig... Hiszen ma van Masaki szülinapja...
*Próbálja csitítani a lányt, mialatt udvariasan odanyújtja neki az előbb elhajított papucsokat. Na, itt mindjárt több, Shuntól józan állapotban lehetetlen dolog is lejátszódik... Kezdve a kedves hangnemmel, a szőke ördögfióka becézgetésével, valamint a Masaki iránt tanúsított előzékenységről... Már ezekből is látni, hogy kezd elhatalmasodni rajta a túlságosan kedves hangulata... Ilyenkor pedig jobb menekülni előle, különben nagyon meg lesz nyomorgatva az óvatlan ismerős...*
- Már mégy is?
*Kérdezi meg sajnálkozva Hanaét, amikor a shinigami bejelenti, hogy csak beugrott, miközben ismét intenzív csápolásba kezd, ezzel orrba vágva a közelében állomásozó Rose-t.*
- Bocsiii!
*Fordul hátra villámgyorsan, de már csak volt kapitányának hátát látja. Hiába, már ismerik annyira Shunt lakótársai, hogy ilyen esetben minél gyorsabban eltűnjenek a közeléből... Shiori viszont van olyan merész, hogy mellé telepedjen a kanapéra... Biztos nem hitte el a többiek sztorizgatásait. Shunnak sem kell több, kicsit helyezkedni kezd, aminek következtében szinte közvetlenül Shiori mellé kerül.*
- Mindenki olyan mogorva mostanában...
*Jegyzi meg végül felsóhajtva és fél szemmel a mellette ülőre pillantva, ahogy az ünneplőket figyeli.*

Épp azon vagyok, hogy halálra röhögjem magam Masakin, amikor az előbb említett Vaizard egyszer csak eltűnik a közelemből. Az agyamban nagy kérdőjelekkel nézek körül a konyhában, mert azt még így is tudom, hogy valaki nem tűnhet el csak úgy! Rögtön beindul a megmentési kényszerem, s fenn hangon kurjantgatva állok neki a keresésnek. Olyan szintű összehangoltsággal mozgok, hogy azt még egy beszívott teve is megirigyelhetné. Néhány perc elég ahhoz, hogy rájöjjek: Mas nincs se a fiókban, s ez asztal alatt.
~ÚRISTEN!~ - üvöltök fel gondolatban, bár lehet hogy kihallatszott. ~Eltűnt!~
Hirtelen pánikrohamot kapok, ezért gyorsan előkapok egy cigit és rágyújtok. Amint az első nikotin szállítmány eloszlik a szervezetemben, azonnal reálisabban kezdek gondolkodni. Ha jól emlékszem emlegetett valami kukát vagy mit, és hogy ott szeretne telelni... Lehet, hogy már tél van, s Masaki egy medve! Saját zsenialitásomtól megrészegülve kúsztam a kukához, hogy felébresszem a téli álmot alvó Tahókirályt.
- Gyökéééééééér! - ordítok bele a szemetesbe, miközben feltápászkodok, s térdemen pihentetve kezeimet próbálok nem elesni. Azonban szomorúan kell konstalálnom, hogy még sincs tél. - Itt sincs!
Kezdek tényleg megijedni, ami kiül az arcomra is. Eddig mélyre ásott üldözési mániám előjön, ezért egy gyors kommandós mozdulattal bevetődök az egyik sarokba. Zanpakutoum persze nincs nálam, miért is lenne?! Így hát úgy döntök, hogy inkább piába fojtom bánatom. Magamhoz veszem a Kensei-löttyit, ami felér egy öngyilkossággal. Óvatosan - már amennyire ez jelenlegi állapotomban lehetséges - kiöntök magamnak egy felesnyit. Pár pillanatig gondolataimba merülten bámulom a beazonosíthatatlan színű lét, majd egy gyors mozdulattal lehúzom az egészet. Úgy tűnik, hogy percről percre hülyébb leszek, hisz' ez is egy kib*szott rossz ötlet volt. Újabb agysejtektől vettem könnyes búcsút, miközben ugyan csak könnyes szememet törölgetve pattantam fel, s futottam három-négy kört a konyhában. Nemzeti vágtámnak Lisa vett véget, aki Mas letaperolása után észrevett engem is. Kitartja karját, aminek én sikeresen neki rohanok, s pankrátorokat megszégyenítő hátra szaltóval terülök el a földön. Még fél füllel hallom, hogy Hanae már el is ment.
- Mi bajod van? - kérdezi a mangafaló, miközben leguggol elém, s ujjával böködni kezdi a fejem. Azonban elfelejtette, hogy szoknyában van, így remek kilátás nyílik számomra. Viszont kérdése rögtön visszahozza ezelőtti problémámat.
- Hörr!!! - szólaltam meg, minden lelki fájdalmamat beleadva. Eközben Lisa a hajamnál fogva felemeli a fejem, hogy értse mit beszélek. - Auu-auuu-auuu! Eltűnt az ünnepelt!
- Dehogy tűnt, ott van a nappaliban... - mondja, s kezével a megadott irányba mutat. Rögtön jobb kedvre derülök és gyors mozdulattal összekanalazom magam.
- Áhhá! - kiáltok fel, majd egy hatalmas (és nyálas) puszit nyomok a lány arcára. - Köszcsi, Béjbe!
Mint a villám vágok át a két szobát elválasztó területen, ahol Masaki épp a népet próbálja élesztgetni. Annyira lefoglal, hogy bámuljak ki a fejemből, hogy nem veszem észre az előttem terpeszkedő kanapét. Teljes sebességgel neki rohanok, de nem vesztem el a lélekjelenlétemet. Még részegen is sikerül bemutatnom egy újabb szaltót, aminek köszönhetően nem a Shio-Shun-Hiyori trión landolok, hanem a mellettük lévő üres helyen.
- Szióka! - köszönök rájuk legbárgyúbb vigyorommal, miközben gyorsan rágyújtok. A sok rohangálás teljesen kikészítette a tüdőmet... Rendesen be kéne már indítani ezt a partít!

Igaz, Masaki nem túlságosan örült nekem, de azért megpróbálta lekoptatni a szeplőgyáras papucsok rémét. Idő közben megjött a kis vörös puffancs is, és máris azt hitte, hogy el akarom tőle venni az ő édesdrágaegyetlenszálmézescsupor Masakiját. Hát tévedett kis drágaság, mert mert nekem Masaki akkor se kellene, ha ő lenne az egyetlen pasi a világon…
- Öhm… Hát… Mert… Azt hittem, hogy Masaki lesz olyan bátor, és férfias, hogy megvéd attól a szőke házisárkánytól…
Válaszoltam az egyre inkább vörösödő Yasu kérdésére, és ráböktem a még inkább vörösebb Hiyorira, aki még mindig magából kikelve üvöltözött, és köpködte a maga kis lángcsóváit, aztán meg történt az is, ami évente maximum kétszer fordul elő… Masaki letámadta Yasut… Szegényt kezdtem kicsit sajnálni, bár látszott rajta hogy örül, hiszen a számára legkedvesebb személy ölelgeti és puszilgatja.
- Látom megint többet ittál a kelleténél, Masaki…
Vakartam meg kicsit zavartan a fejem.
~ Cseréljünk helyet, majd én rendbe rakom ezt a magas, sötét vadbarmot. ~
Kérlelt Toshi-chan, de én nem akartam, mert ha szegényt megfuttatja, akkor még inkább ki lesz… Bár ha ez megtörténik, akkor legalább egy időre csendben lesz, és nem zeng az egész ház az ő üvöltözésétől. Kicsit át gondoltam a dolgot, és arra jutottam, hogy nem cserélek Toshi-channal, hiszen akkor lemaradnék a jó kis „Leittam magam a sárgaföldig” című Masaki showról.
- Öhm… Yasu… Bocsi, hogy ha szerinted rámásztam Masakira…
Vágtam egy bűnbánó vigyort, majd miután Masaki lemászott szegény fanboyáról, aki addigra úgy nézett ki, mint egy szénné égett palacsinta, megpróbáltam a kis vöröskét felsegíteni a földről. Egyáltalán nem szerettem volna, ha felfázik, vagy hasonló…

- Mindenki olyan mogorva mostanában...- szólal meg a hirtelen mellettem termő Shun. *De különös, hiszen az előbb még a kanapé másik felén ült* -lepődtem meg, de aztán eszembe jutott hogy reagálnom is kéne arra amit mondott.
-Hát igen...de biztos azért, mert ez a túl sok arrancarmozgolódás feszültté teszi őket. De talán ezután a buli után egy kicsit mindenki kipihentebb lesz, persze ha kiheverte a másnaposságot. -dörzsöltem meg a tarkómat, miközben a kezemben szorongatott likőrősüveget lepakoltam valamerre. Épphogy fordulnék vissza Shun felé, mikor Yuu-val találom szemben magam.
- Szióka! - foglalta el szinte az egész látóteremet, a bárgyú vigyora. Hirtelen azt hittem Shun alakult át, de aztán kitekintve az épp pöfékelni kezdő Yuu mögül, megláttam a lányt is akivel az előbb beszélgettem.
-Szia Yuu...izé, látom te is jól mulatsz. -legyezgettem az orrom elől a füstöt, mert ez azon dolgok egyike volt, amit különösen nem szerettem. Lehet hogy idegesítette, vagy csak megunta, de hamarosan Shunhoz fordult őt is üdvözölni.
-Újabb kör! -kiabált Kensei kezében egy tálcányi poharakba öntött idegméreggel. Határozottan éreztem, hogy egy kicsit már nem vagyok magamnál, mert mikor Kensei a kezembe nyomta a most ciánkék színekben pompázó itókát, nemigen tiltakoztam ellene annyira mint az előbb. És ezt ő is észrevette és meg is jegyezte.
-Nocsak, nocsak, Shiori is bekeményít....-ámult egy sort, majd továbbállt a többieket kínálgatni.
-Mi, hogy mi? Jah, azt hiszem... -meredtem kissé monoton a poharamra, és figyeltem ahogy a kanapén keresztül jövő-menő emberek mozgásától szépen fodrozódik az ital felszíne. -Nahát mint a tenger... -jegyeztem meg elcsodálkozva- Vajon az íze is olyan sós? -ötlött fel bennem, ez az egetrengető kérdés, amire mindenképp választ akartam találni. Így mivel a bódítóan kábító illata alapján ezt nem tudtam megállapítani, úgy döntöttem a cél érdekében feláldozom az ízlelőbimbóimat is, ezért egy jót húztam belőle. De azt hiszem ez volt az, amit nagyon nem kellett volna...Nem elég hogy hirtelen úgy éreztem, hogy olyan szinten szétégett a nyelőcsövem, hogy már nem is létezik, még az eszméletemet is majdnem elvesztettem.
-Ez határozottan nem sós... -krákogtam és köhécseltem, miközben igyekeztem minél messzebb pakolni magamtól a gyilkos löttyöt. Körbenéztem az igencsak heves ringatózásba kezdett nappalin. Nem sokmindent láttam tisztán, de egy felém igen határozottan közeledő alakot igen. A kanapé széle felől közelített, és hamarosan ott landolt a feje az ölemben. Igaz, hogy alig volt tőlem fél méterre az arca, még így sem tudtam rendesen kivenni hogy ő kicsoda.
-Lavi? -próbáltam fókuszálni, miközben igyekeztem egyre közelebb is hajolni, hogy tisztább legyen a kép- Miért barna a hajad Lavi? -tettem a fejére a kezem és túrtam bele a hajába- És, és hol hagytad a szem izé kötődet? -mondtam ezt már olyan közelről, hogy már negyven dioptriás szemüveggel is látni lehetett volna, kiheverészik az ölemben, miközben az arcát simogatom.
Ám ekkor szinte villámcsapsásszerűen kitisztult a kép. Én nem tudom, milyen csoda folytán, lehet hogy a látóidegeim kezdtek regenerálódni, vagy csak eddig tartott a fókuszidő, de mindenesetre megint láttam mi folyik odakint.
-Jesszus! Masaki! -kiáltottam fel, miközben olyan hirtelen rántottam fel a fejem, hogy beleroppant a nyakam. Még szerencse hogy nem fejeltem le.- Mit keresel te itt? És hol van Lavi? -pislogtam ritka értelmes fejjel, miközben arról elfelejtkeztem, hogy a kezem még mindig az arcán van.

- ...Masaki viszont meglepően kedves a szülinapján...
*Folytatja hosszú szünet után előző gondolatmenetét, miután Shiorit is végighallgatta és alaposan megfigyelte a társaság többi tagját is.
Bamba vigyorral konstatálja, hogy valaki kis híján kilapítja őket, akkora lendülettel vágódik a kanapé felé. Azonban szerencsére a Shun számára egyelőre még beazonosíthatatlan személy pont melléjük csüccsen le.*
- Sziaaa... Yuu-chan?
*Viszonozza a köszönést, majd intenzíven az érkezőre bandzsítva próbálja behatárolni annak személyazonosságát. Miután ez nagyjából sikerült, vidáman összeborzolja az illető haját, majd gyorsan átkarolja, és feltápászkodik helyéről, hogy cirkáljon pár kört a raktárban. Jól látszik rajta, hogy az ünnepeltet keresi... Úgy gondolja, még nem köszöntötte fel tisztességesen...
Szórakozottan kotorászik zsebében, cigije és öngyújtója után kutatva, de egyik eszközt sem találja. Teljesen elszontyolodva és magába zuhanva bámul zsebeire és üres tenyerére. Pontosabban szólva nem teljesen üres tenyerére... Ott lapul ugyanis két apró hajgumi, amiről a fene se tudja, hogy került hozzá. Talán még a halloweenre készített jelmezéből maradt hátra... Értetlenül pislog friss szerzeményeire, majd visszavonul a kanapéhoz, és újra leül.*
- Yuu-chaaan, nem tudnál tüzet és cigit adni?
*Pillant túlvilági arckifejezéssel a megszólítottra, de néhány másodperccel ezután már nem is foglalkozik vele - hiszen végre itt is tiszteletét teszi Masaki, az ünnepelt! Vár egy kicsit, amíg le nem rendezi dolgát Shiorival, majd odasompolyog, és hátulról orvul két kis foncsikba fogja össze a nemrég talált hajgumival Masaki sörényét.*
- De aranyos! Gyakrabban is viselhetnéd így a hajad!
*Neveti el magát, majd tovább gyönyörködik művében - természetesen ismét bebandzsítva -, miközben igyekszik meglapogatni az ünnepelt feje búbját.*