Karakura Folyópart ~ mellette a Használt Ruhák Butikja

o OAmikor a szerelmesek újfent találkoznak, avagy csak a nemesebbik szervemet ne!O o

Nem is tudom mivel fejezhetném ki az örömöt, mely egész testemet beugrálta. Mintha kicserélték volna, úgy változott meg Maya hangulata, melynek persze kifejezetten hálát adtam, hogy képessé váltam feledtetni vele a rossz érzéseket. Sosem gondoltam volna előre, hogy egyetlen este alatt, ilyen fejlemények történnek majd velem, velünk. Belegondolva egy szimpla nehéz és meleg éjszakának indult, melyben képtelen voltam nyugovóra térni, majd megindulva hűvösebb területekre találkozom életem párjával vagy öt év elteltével ismét. Nem tudom, hogy van e valami felsőbb erő, mely figyel bennünket, de ha létezik szeretném kifejezni néki mélységes hálámat, amiért hajlandó volt adni nekünk egy újabb esélyt. Nem fogom elbaltázni ezt a lehetőséget, az egyszer szent! Szeretném, ha a kettőnk szerelme olyan lenne, mint a soha ki nem alvó tűz, s ennek érdekében bármire hajlandó vagyok. Még ha nem is születtem embernek, képes vagyok minden emberi érzelem kifejtésére, amit igyekszem majd a későbbiek folyamán a lehető legjobban alkalmazni, s odaadóan, s méltóan Mayához viselkedni. Emlékszem már régen is, noha nem teljesen az voltam, aki most ott, egy koszos, elhagyatott kórház kellős közepén kényeztette barátnőjét, hanem sokkal inkább egy vérengző vadállat, akinek többet jelentett egy kis balhé, egy csata, vagy egy mészárlás, mint ezer asszony egy éjszakára... már akkor is... az első pillanattól kezdve védtelennek éreztem magamat az érzelmekkel szemben melyek a vele való találkozásunkkor rám törtek. Soha nem éreztem még magam olyannak azelőtt, annyira... emberinek.
Ahogy kedvesem ott feküdt testemhez szegezve, úgy éreztem magam, mintha csak egy tökéletes idilliben léteznénk, melyben csak mi létezünk. Édes csókjai ugyan csak nyakamon pezsdültek, ám minden porcikámban jelentkezett a hatása. Mennyei. Majd, ahogy magához húzta fejemet egyetlen szó.
-Szeretlek. - kizárólag egy szó. Egy szó számomra óriási jelentéssel. Azelőtt csak egy személy létezett, ki ezt mondta volna nekem. "Anyám". Emlékezetemben most is ott él arca, lelke, s a vele töltött idő. Tanításai közben, mikor még csak egyszerű arrancar-gyermekként éltem, s minden más életforma gyűlölte létezésem, ő mégis magához fogadott, mit sem törődve azzal miféle lény is vagyok én pontosan...

1500 esztendővel ezelőtt

Egy sötét erdő mélyén, melyben a fák magasabbak, mint a mai kor épületeinek bármelyike, s lombkoronájuk egészen a felhőkbe markolva ágaskodott az ég felé, egy fiú ücsörgött a fű közt, valamiféle kis fémdarabot nézegetett, melynek keresztszerű formája volt.
-Váó! Köszönöm Anyám! De mire való ez? - fordult nagy boldogan a közelébe lévő, s egyben az erdő legmagasabb és legöregebb fájához. Azonban az nem egy fa volt. Az erdő lelke, mint szépséges istennő testesült meg benne. A fa törzséből egy női test ágaskodott ki félig, s a fiúra tekintett boldogan.
-Ez az ékszer megmutatja merre húz a szíved, s párjához vezet majd, ha szükséges. -egy fülbevaló volt a kérdéses relikvia, mely kereszt testéről ékes díszek lógtak.
-De hát miért csak kettő akkor? Nekem három is van! - kacagott fel a kisfiú.
-Nem a fizikai szíved, kedvesem. - majd a női alak jobb kezét a fiú mellkasára helyezte. -Az a szív nem megfogható. Ahhoz húz, akit igazán szeretsz! - emeli kezeit a fiú orcájára, majd csókot nyomott homlokára. - Szeretlek!
-Anyám, mit jelent az, hogy "Szeretlek"? - tekint fel rá értetlenül, még sosem hallotta ezt a szót azelőtt. Nem is csoda, hiszen egész éltében gyűlölet övezte minden lépését, s nem volt senkije, míg rá nem talált az erdei lélekre, kit anyjának nevezett. A nő szélesen mosolygott a kérdést hallván, , majd keblére emelte a gyermeket.
- Egy szép napon megérted majd, ebben biztos vagyok!

A szorítás alól meg nem próbálva megragadtam két oldalt Maya derekát, s ahogy felálltam őt is magammal emeltem, hogy csókunk ne szakadhasson meg még pár pillanatig, majd eszembe jutott valami ekkor. Fejemet a lépcsők irányába emeltem, s tudtam arra vannak a kórtermek, abból is a legkomfortosabb részleg, a kismamákat ellátó szobák, ahol kifejezetten puhák az ágyak, csak én nekem alvásra, hogy úgy mondjam nem alkalmas, de nem is terveztem nyugovóra térni. Testem azelőtt talán még sosem volt annyira fűtött érzelmi állapotban, ahogy akkor. Mayát karomra fektetve vittem fel a lépcső, s felérve meg is pillantottam a szobákat. Megkerestem a legkényelmesebbnek tűnőt, s lábammal kinyitottam magunk előtt az ajtót. Noha lihegve tettem meg egészen odáig az utat, de nem fáradtságnak volt ez köszönhető, sokkal inkább valami érzékibb háttere volt. Finoman lefektettem Mayát az ágyra, majd föléje másztam, orrommal lassan végig szagoltam testét, szegycsontjától egészen nyakáig, majd felemeltem fejemet, s ismételten sötét íriszeibe mélyedtem.
-Szeretlek Maya...! - s újfent szenvedélyes csók dörrent el ajkaink találkozásakor, miközben finom mozdulatokkal jobb kezemmel végigsimítottam combvonalát, végig testén, majd füle mögött megtámasztottam fejét. Jól lehet nem voltam régen az az odaadó szerető, sokkal inkább viselkedtem úgy, mint egy csatamezőn, ha ilyesmiről volt szó. Durván és keményen léptem fel, hogy mást ne mondjak, ám most egészen más volt a helyzet. Most szeretetet akartam nyújtani.

A továbbiakban BÁRMI is történjék, a sorokért, melyeket leírunk nem vállalunk felelősséget! Azaz akármit is tartalmaznak majd a mondatok, kitartok az élethű szerepjáték mellett, s ezért nem kérek elnézést! ÉN SZÓLTAM! Tehát, ami most jön ERŐSEN 18+!!!!!

Az elkövetkező sorokban fellelhető némi +18-as tartalom, tehát aki elolvassa, az csak saját felelősségre tegye. Én szóltam.

o OAmikor a szerelmesek újfent találkoznak, avagy csak a nemesebbik szervemet ne!O o

Némileg viccesnek tartom, hogy pont azért tekintjük magunkat embereknek, s nem állatoknak, mert nem ösztönlénynek tekintjük magunkat. Pedig mi is ugyanannyira ösztöneink hatására cselekszünk, mint ők: ugyanúgy vadászunk-, ha nem is más állatokra, egy-egy nekünk tetsző ruhára vagy cipőre. S ugyanúgy arra a bizonyos belső hangra hallgatunk, mikor eldöntjük, kit kedvelünk s kit nem. Ki az, akit közel engedünk magunkhoz kockáztatva azt, hogy újra megsérülünk, még akkor is, ha a józan eszünk szerint messzire elkerülnénk őt, lelkünk magatehetetlenül elkezd hozzá kötődni semmibe véve a felállított szabályokat. Ugyanígy voltam jelen pillanatban én is: bár szentül elhatároztam, nem fogok ágyba bújni Vele ily könnyen, most mégis nadrágját gomboltam sietősen, remegő ujjakkal. Felhevülve, korlátaimtól teljesen megszabadulva csókoltam s markoltam meztelen, izmos vállaiba olyan erővel, ahogyan csak tudtam. Bár elsietni nem akartam, ágyékom feszült várakozással telve, már-már fájón lüktetve követelte magának jussát. Behunyt szemmel hallgattam szabálytalanná vert szívveréseit, s miközben azon töprengtem miféle szörnyeteg is ő, egyre jobban elvesztem mámort hozó érintéseiben. Úgy forrtunk össze, mintha mindig is így kellett volna lennie: teljes szinkronban éltük meg a gyönyört. Tekintetem éhesen tapadt arcára, miközben figyeltem, hogyan mozog és veszik el egyre inkább az aktus részleteiben.

Volt egy gyenge pillanatom, ismét. Bár nem éreztem haragot sem magam, sem iránta-, hiszen minden létező lény testének megvannak a maga szükségletei, melyeket ki kell elégíteni, kissé szégyelltem magamat. Vagy talán megbántam, hogy a nagy ellenérzéses vívódásomat így rendeztem le. Tekintetem lustán pihenő, a még felgyorsult levegővételektől gyorsan hullámzó mellkasára siklott, majd magamra húztam egy pokrócot, hogy legalább részben eltakarja meztelenségemet. Bár közben levetkőztem szemérmességemet, így utána gyorsan visszatért s arcomat pír öntötte el mikor eszembe jutott, milyen perverz dolgokat tettem nemrég. Hosszú évek óta most először éreztem magamat végre megint nőnek, igazán nőnek. Azt hiszem, ez így is van rendjén…
Álmosan bámultam ki az ablakon és figyeltem a város felett elterülő hajnali eget. Roppant kellemes módon töltöttük el az elmúlt pár percet és ugyan kedvem lenne maradni feleleveníteni az élményeket, hamarosan indulnom kell dolgozni- de szerencsére pár órát még pihenhetek. Nem akarom azt a látszatot kelteni Nocturnben, hogy megbízhatatlan vagyok. Sem nekem, sem az üzletnek nem tenne jót- annak ellenére sem, hogy nyilvánvalóan remekül elboldogul nélkülem is.
- Ez azért nem jelenti azt, hogy minden problémát elsöpörtünk az utunkból, ugye tudod?- fordítottam felé kócos hajjal keretezett arcomat, majd óvatosan megmozdítottam csípőmet. A belenyilalló fájdalom hatására félhangosan felszisszentem, majd úgy döntöttem, inkább pihentetem magamat még pár percig. Nem csoda, hogy megadta magát szervezetem: az újra és újra ismétlődő, erőteljes rohamok után talán az is csoda, hogy nem tört el egy csontom sem. Szemeimet behunyva igazgattam el magamon a pokrócot, majd ásítottam. Elmém már köszöntötte is az álmosságot, én pedig laposakat pislogva motyogtam el szeretőmnek, hogy ébresszen fel hét előtt mindenféleképpen, mert muszáj mennem dolgozni. Nem mintha munkának tekinthetném azt, amit csinálok, végül is nagyon élveztem minden egyes apró részletét a rám szabott feladatoknak. Elalvás előtti utolsó gondolataim a körül forogtak, hogy mennyire jó lenne egy küldetésre menni, ahol már muszáj lennék használni az erőmet s végre megtudnám, hol is állok igazándiból.