Kingyo

Tárgy: Re: Kingyo Kedd Május 10, 2011 1:58 am

[Üdvözletem, Ai kisasszony!]

Áhítattal figyeltem Ai kisasszonyt. Rövid válaszokat adott, mégis kellő tartalommal bírtak, semmit sem bonyolított túl, ám én mégsem tudtam az ő példáját követni. Hisz ideges voltam, és nem tudtam, hol a határ, csupán mindent érthetően akartam elmagyarázni. Na, nem mintha nem tartottam volna elég értelmesnek a kisasszonyt ahhoz, hogy felfogja a szavaim jelentését, ez egy pillanatra sem fordult meg a fejemben.
Néha úgy tűnt, rettentően untatom, és jobban érezné magát, ha nem lennék itt, de mikor válaszolt, akkor teljesen mást szűrtem le. A szavai mögött nem azt véltem felfedezni, hogy mennyire elege is van belőlem, és legszívesebben melegebb éghajlatra küldene, hanem úgy éreztem, mintha érdekelném, csak nem lenne elég akarata és ereje, hogy ezt kimutassa. Nem mellesleg a nagy emberek attól „nagy emberek”, hogy leplezik az érdeklődésüket az alattuk állókkal szemben. De persze ez csak egy gyenge vigaszpróbálkozás volt, hogy elhitessem magammal, hogy nem untatom.
Épp, mikor végre hosszabb időre is csendben maradtam, és kiittam a maradék teámat, Ai kisasszony felállt, és elindult a testőre felé. Elbűvölő volt – de nem abban az aranyos-kislányos értelemben –, csupán megigézett. Örökké, de legalábbis az este végéig tartó ámulatot ragasztott rám. Kevés olyan emberrel találkoztam, akik még a sóhajaikkal is kivívták maguknak a tekintélyüket, de Ai kisasszony minden bizonnyal ebbe a vékonyka, ám annál meghatározóbb rétegbe tartozott. A tartása is egészen különleges – nem karót-nyelt, mégis tükrözi a rideg eleganciát.
Intett felém, én pedig hezitálás nélkül felálltam, és követtem. Illemtudóan – vagy legalábbis azt hiszem, valami olyasmivel próbálkoztam, mikor –, lemaradtam pár lépéssel, úgy követtem őt, megadva neki az elsőbbséget. Valószínűleg ebben a pillanatban a világ végére is követtem volna őt, pontosan úgy, mint mikor Sierashi-san megmentett, vagy mikor először találkoztam Nakamura-sannal a harmadik osztagból, aki azután egészen száműzetéséig nagyon közel állt hozzám.
Csendesen vonultam az ugyancsak szótlan Ai kisasszony után, és egyik ámulatból a másikba estem. Tudtam, talán kényelmetlen helyzetbe is hozhatom ezzel a kisasszonyt, mégsem tudtam uralkodni a vonásaimon és csodálatom, elragadtatásom, és szorongásom is kiült rá. Az egész hely művészettel volt teli, minden egyes mozaikdarab, minden boltív, minden oszlop, de még maga a levegő is. Ezen az estén minden varázsos volt, és engem minden teljesen megbűvölt, becsavarodtam.
Mikor törülközőket vettünk magunkhoz, engem nem az a tény kavart fel, ahogyan szereztük azokat – éppen csak felkapva, szinte meg sem állva –, csupán maga az anyaga vonta magára a figyelmem. Ennél puhább anyaggal még nem találkoztam, ahogy ennél különösebb világgal sem. Ai kisasszonnyal az élet teljesen más volt, pedig még fél estét sem töltöttem vele, mégis minden ajtó kitárult előttem.
A fürdőbe lépve meglepődtem, hisz teljesen üres volt. Persze nem tartott sokáig, míg ráébredtem, hogy ugyanúgy, ahogy a Teaházban, valószínűleg itt is nagyon odafigyeltek, hogy Ai kisasszony az ízlésének megfelelő privát helyet kapja. Saját, rejtett kuckó a Teaházban, és saját fürdő, csupa kényelem – ez jár egy nemesnek.
Élveztem a forró, párával teli levegőt, a csodás környezetet, de aztán annyira meghökkentem, hogy még lélegezni is elfelejtettem. Ai kisasszony halál nyugalommal kezdett vetkőzni mellettem, nem zavartatta magát, én viszont tetőtől talpig vörösre váltottam. Annyira ideges lettem, hogy azt sem tudtam, merre nézhetnék, miközben fejben magammal ordibáltam. Valahogy le akartam nyugtatni magam, és elűzni ezt az idegesítő, kislányos pironkodást, míg a kisasszony a víz alatt lubickolt. Mire felért, addigra – reményeim szerint –, nagyjából már visszanyertem az eredeti színem, s egészen másképp viszonyultam a helyzethez.
Na, jó, ez egy enyhe túlzás volt, de akkor is próbálkoztam. Zavart és meglepett pillantásom megmaradt, de legalább már képes voltam Ai kisasszony arcára nézni, jóllehet, azért sokáig nem bámultam, mert nem akartam illetlenül viselkedni, és azt sem akartam, hogy rosszat gondoljon rólam. A kérdése még inkább megkavart, hirtelen azt sem tudtam, hol a helyem, aztán meg már azon kaptam magam, hogy kioldom az övemet, és hagyom, hogy a gravitáció levigye rólam a ruhámat. Úgy tűnt, a mai estén már semmi olyan nem történhet, amin még képes lennék megbotránkozni, mégis a saját viselkedésemen volt a legszembetűnőbb változás. Határozottan kijelenthetem, hogy a nemesi világ előhozza a legrosszabb oldalam.
Fehérneműben tipegtem, egyik lábamról a másikra helyeztem a súlyomat, majd ruhámat csak úgy a földön hagyva, akár a kisasszony, belearaszoltam a vízbe. Csupán fokról fokra bírtam haladni, mert ahol csak a bőrömhöz ért a forró víz, az az érzésem támadt, hogy égési sérülések születnek. Nem tudtam olyan méltóságteljesen, mint Ai kisasszony, a tetejébe meg még szégyelltem is magam. Én, a rút kiskacsa a csodálatos hattyúval, az érett nővel. A nyeszlett testem, a görbe hátam, a fénytelen hajam, egyszerűen mindenem… kevés voltam ehhez a nőhöz, nem érhettem fel hozzá semmilyen téren. Irigyeltem őt azért, amije volt, és amit csak én képzeltem oda neki.
Nem tudtam, engem néz-e, hogy szerencsétlenkedek a vízben, vagy egyáltalán nem is érdeklem, de bennem volt a megfelelési kényszer. Akartam, hogy olyannak lásson, amilyen nem vagyok, hogy jó benyomást tegyek rá, ugyanakkor szerettem volna elengedni magam. Megint a saját csapdámba estem: önmagammal viaskodtam. Észre sem vettem, de egy könnycsepp is az arcomra tévedt, rendületlenül buggyant ki a szememből, s gördült végig a melegtől kipiroslott orcámon, hogy ott öngyilkos mutatványt hajtva végre, végül is a mélybe vesse magát, és egyesüljön a hatalmas víztömeggel, melyben csak én és Ai kisasszony tartózkodtunk. Gyorsan a víz alá buktam, hogy eltüntethessem gyengeségem aprócska bizonyítékát, és kimossam fejemből emberi életem szörnyű emlékképeit. Hisz az a lány nem én vagyok, régóta nem.
Mikor felbukkantam, halkan a kisasszony közelébe úsztam, és csak csendben maradtam. Nem akartam felesleges beszéddel zavarni, inkább helyreraktam önmagam, meg a lelkivilágom. Sejtettem, ha most találkoznék Shinjou-val, megfojtana, hisz már százszor elmondta, hogy minden csepp könnyem méreg számára. Különös teremtmény, a lényem egy része, a lelkem egy darabja, és azt hiszem, néha ő cselekszik helyettem.
Óvatosan szemlélődtem, pihentem, és nem szóltam. Ez a hely arra való, hogy az ember kipihenje a fáradalmait, így tettem hát én is. Csak jól akartam érezni magam, kihasználni ezt a lehetőséget, hisz lehet, hogy többé nem lesz ilyen alaklom. Ráébredtem arra is, hogy Ai kisasszony kifejezetten kedves, habár a burok – a rideg, elegáns külső magába olvasztja, és részben rejti is ezt a tulajdonságot.
Én eldöntöttem, mit szeretnék, az est további része meg alakul, ahogy.

Tárgy: Re: Kingyo Kedd Május 10, 2011 8:18 am

[Találkozás egy ujjonccal]

*Testem minden egyes porcikáját befedte a forró víz adta selymes érzés. Ez pirította be arcomat s bőrfelületem jelentős részét. Egy pillanatra elakarom hinni vagy inkább magamra kényszerítem azt, hogy elmémet kiürítsem. Nem kellenek nekem most a problémák. E helyett inkább pár óra csend s lazítás érzésére vágyom. A hely adott, de a társaság még nem teljesen. Hiszen a lány most is ott áll csendben s láthatóan erőteljesen megszeppent azon, hogy hol vagyunk avagy mit tettem percekkel ezelőtt. Akaratlanul is elmosolyodnék rajta, ha nem parancsolnám magamnak elmémben, hogy ne tegyem. Így hát továbbra is fenn tartom azt a hűvös arckifejezést magamon. Michiyo arcát kezdem el fürkészni. Önkénytelenül is azt kezd engem érdekelni, hogy ebben a pillanatban min járhat a feje. Szokatlan viselkedésnek vélem az övét, s csak remélni tudom, hogy nem kezd valami olyasmibe, ami elrontaná az estémet. Különben feltehetőleg nem fogok jót állni magamért. Ő pedig a szememben jelenleg egy elmebeteg szintjén áll. De leginkább csak olyan szokatlan, hogy nem tudom mire vélni őt. Örül is egyben, de annyira összehúzza magát, hogy szólni sem mer. Gyakorta találkozhatok ilyen alázatos személyekkel, de még egy ilyen lányt aligha fogok látni. Talán még az árnyékától is megijedne ha valami bizarr helyzetet idézne neki elő. Bármennyire is igyekszem nem tetőzni a dolgot, még is felhúzott szemöldökkel követem végig lassú lépéseit, ahogyan végre rá veszi magát, hogy csatlakozzon. Pislogok egyet, viszont a szemhéjam hosszabb időre csukva marad. Ekkor nyugtázom, hogy minden a legnagyobb rendben van. Vissza tekintek arcára. Különös csillogás, semmi több. Még egyszer elmerülök a meleg víz habjaiban, hogy a lenti teret érzékelhessem rövid ideig. Szemeimet sem kell ahhoz kinyitnom, hogy érezzem a víz lágy suhintásait arcomat simogatva. Apró, a víz mozgásával együtt járó víz buborékok csapodnak itt ott hozzám egy kellemes érzést adva. Ismét fel jövök. Maga a hely és a kiszolgálás egyszerűen annyira tökéletes, hogy aligha volna bele kötni valóm. Talán csak annyi, hogy egy lágy zene szólhatna ide kint is. Szerencsére a nyugodt, harmonikus környezet, egészében pozitív hatással van a bioritmusomra. Percekig élvezhetem a kettőnk közt felötlődő csend miatt, azt a fajta harmóniát, melyben régóta volt már részem. Csupán vagyok és létezem, jól érzem magam terhek nélkül. Behunyt szemekre kényszerít, eltaszít a valóságtól ez a fajta varázs. Egy külső szemlélő nem igazán lehet tisztában azzal, hogy miken mehetek végig.*
- Nem kell szégyenkezned. Ha mondani akarsz valamit nyugodtan bökd ki!
*Nyugodt és komoly arckifejezést felvéve pillantok a lányra. Nos, lehettem volna kedvesebb is. Vannak erre a tekintetre jobb arcberendezések, azonban az önön megszokott stílusomon nem tudok és nem is fogok változtatni. Elmondani egy szót a mozdulatban, világot kiáltani a szavakban. Tökéletesen tükröz mindent amit tükröznie kell. Közelebb lépek a lányhoz, úgy, hogy vele szembe kerülhessek. Arca mellett megfogom az egyik vizes tincsét hajának. Majd közelebb hajolok és szokatlan lehet de megszagolom. Pillanatokkal később pedig eltávolodom tőle.*
- Egy lánynak nem szabad elhanyagolnia a haját vagy a külsejét. Csalántea jót tesz a hajvégeknek...
*Osztok meg egy kis praktikát a lánnyal. Bár ez a víz termálos, még is éreztem a haján a shamponjának illatát. Ha nem is tökéletesen, de megállapítottam, hogy bizony nem ez a legmegfelelőbb a hajtípusának. Azonban mint mindenen ezen is lehet egy kis praktikával segíteni. Ám bár észre véve magamat úgy döntök úszok egyet ebben a vízben. A medence másik részére úszok mert észre veszem, hogy odaát a "part mentén" egy kis virág ágyas foglalta el a maga kellő értékű helyét. Bizonyára egy kis díszítés lehet. Ebből le is szakajtok egy könnyed mozdulattal egy szálat és a fejét nem nehéz kitalálni. A víz tetejére helyezem, had ússzon a maga kis ütemes tempójában. Tekintetem most az éjjeledő égre terelődik. Hiszen odafent már a csillagok a sötétség parányi szikrájaként gyúlnak fel. Sápadtas fénnyé cserélődik a nap meleg fénye. De a fodrozódó víz felszínének tükre mesebelien játszadozik ezzel*
- Mit szeretsz a szabad idődben csinálni Michiyo-san?
*Ez a fajta csend igen csak kezd már a számomra erőltetett lenni. Talán egy kis kérdéssel oldhatom a feszültséget. Pedig ha úgy vesszük ezt a szerepet talán nem is nekem kéne ebben a szituációban felvállalni. Vagy még is?*

Tárgy: Re: Kingyo Csüt. Május 12, 2011 2:51 am

[Üdvözletem, Ai kisasszony!]

- Nem állt szándékomban semmit sem mondani – mondtam erős hangon. – Nem akartam megzavarni a pihenésben, és egy kis csend senkinek sem árt.
Úgy nézett rám, mintha haragudna, de tudtam, hogy valószínűleg azzal, amit mondtam, nem bánthattam meg, tehát nincs is miért haragudnia rám. Én viszont még féltem tőle, bár nem volt miért, és próbálkoztam is erőt venni magamon, csak még… nem tudom, mindig tesz valamit, amivel sikerül újra megijesztenie, amire egyáltalán nem számítok.
Épp el voltam foglalva azzal, hogy lazítsak, mikor Ai kisasszony hirtelen elém állt. Rettentő szép volt az arca ilyen közelségből, egyetlen szépséghibája sem volt, szeme ragyogott, bár azt nem tudtam, mitől, minden esetre lenyűgöző volt. A vállal felé nyúlt, felemelt egy tincset a nedves hajamból, és megszagolta azt. Először megijedtem, és úgy remegtem, mint a kocsonya, aztán meg rám tört a paranoia. Hisz, mégis miért szagolgatja ez a nő a hajamat? Másrészt, felkavart, hogy ilyen közel áll hozzám, és így még több hibámat fedezheti fel.
Végül leengedte a tincset, és megajándékozott egy szépségtippel is, ami talán segíthet. Ő a szakértő, elvégre gyönyörű és mindig ápolt. Meglepődtem, de meg is hökkentem. Fura volt, hogy hajápolásról csacsogok egy nemessel. Egészen olyan volt, mintha egy átlagos shinigamival tölteném az átlagos estém.
- Köszönöm a jó tanácsot! – villantottam egy szerény mosolyt az előttem álló nőre. – Már kezdtem beletörődni, hogy ilyen kezelhetetlen marad örökre.
Gondolom, túl közvetlennek találta ezt a közelséget, így miután feleltem neki, elúszott a medence másik végébe. Háttal állt nekem, így nem láttam pontosan, mit is csinál, csak mikor visszafordult, kezében egy virággal, akkor láttam, hogy megdézsmálta a fürdő díszítését. Ráengedte a kis virágot a vízre, hogy lubickoljon az is.
Amíg Ai kisasszony a lebegő virággal volt elfoglalva, én újra lebuktam a víz alá, hogy megnézhessem magamnak az ottani világot is. A víz mindig is a barátom volt, ha mondhatok ekkora hülyeséget. Imádom minden formában, akár az égből hull, akár a csapból csordogál. Elnéztem az elmosódott, gnóm formákkal teli világot, és csak gyönyörködtem benne. Miután elfogyott a levegőm – nem tehetek róla, hogy kicsi a tüdőm, bár ebbe a testbe nem is férne nagyobb –, újra előbukkantam.
Épp időben érkeztem ahhoz, hogy meghalljam a kisasszony kérdését. Ezzel sikerült is megfognia, és belém fojtania a szót, pedig nem mondhatnám, hogy eddig túl sokat beszéltem volna. De mégis mit kezdhetnék én egy ilyen kérdéssel? Mit is szoktam csinálni szabadidőmben?
Hm… mostanában nem volt sok belőle, mert hol ide jártam bemutatkozni, hol amott segítettem elvégezni egy-két feladatot. Papírokat szállítottam egyik hadnagytól a másikig, vagy épp az osztagom tagjai által kieszelt szívatások áldozatává tett az az áldott jó szívem. A szobámban még mindig hatalmas rendetlenség uralkodott, és rendre botlottam bele – volt, hogy szó szerint is –, a különösebbnél különösebb alakokba.
Mit felelhettem volna? Megpróbálkoztam az igazsággal.
- Mostanság elég elfoglalt voltam ahhoz, hogy ne legyen szabadidőm, de régebben… - egy pillanatnyi szünetet tartottam, hogy elűzzem fejemből az oda nem illő emlékképeket. – Mikor még a harmadik osztagban szolgáltam, és dúlt az „uborkaszezon”, nem történt semmi, bár elég unalmasnak tűnhet, de rengeteget olvastam. Imádom a könyveket – mondtam teljesen belelkesedve. – Szinte minden időmet a könyvtárban töltöttem, vagy épp… - Megakadtam a beszédben. Az volt a baj, hogy a harmadik osztagos éveim szervesen összefüggtek egy személlyel, aki mindig hiányzok nekem, és nehéz szétválasztani az emlékeket. – Öhm, szabadidőmben szoktam edzeni is, bár arra mindenképpen sort kell keríteni, de olyankor még többet, még keményebben teszem, mert…
Nem tudtam folytatni, és úgy tűnt, jobb, ha nem is teszem. Nem tudom, miért, egyszerűen csak olyan érzésem támadt. Emellett a nő mellett valahogy mindig ellentétes érzések kínoznak. Ha hallgattam, az zavart, ha beszéltem, akkor meg az. Sehogy sem találtam a helyem, nem úgy, mint mások társaságában. Inkább mégis erőt vettem magamon, és befejeztem a mondatom, ha tetszett Ai kisasszonynak, ha nem. Bár az is meglehet, hogy nem érdekelte, számomra kiismerhetetlen volt bármilyen reakciója.
- Mert szeretnék megfelelni az elvárásoknak, a nyolcadik osztagnak, Mitsuko taichounak és Tasumi fukutaichounak, akik bíztak bennem annyira, hogy rám ruházzák az ötödik tiszti pozíciót, de leginkább azért, hogy bizonyíthassak önmagamnak is. tettem egy ígértet, amit nem szeghetek meg.
Elegem volt abból, hogy folyamatosan rettegek, mi jó, és mi nem. Szabadon akartam beszélni ezzel a nővel, mert ő sem volt más… vagyis mégis, de most nem tudott érdekelni. Összeszedtem magam annyira, hogy végre értelmesen tudjak vele beszélni, többet ne nagyon várjon tőlem.
- Ai kisasszony, Ön mit szokott csinálni szabadidejében? – kérdeztem, elvégre már nem volt miért visszafognom magam.
Reménykedtem benne, hogy a legrosszabb dolog, amit velem tehet, ha valamit mégsem jól csinálnék, hogy kidobat innen, és soha többé nem mehetek a közelébe. Persze ebben csak reménykedtem, biztos nem lehettem benne, de már ez is elég volt ahhoz, hogy lenyugodjak. Abban is bíztam, hogy erre a „legrosszabb verzióra” nem kerül sor, mert azzal leginkább a kapitányomra hoznék szégyent, amit természetesen nem akartam.
- Kisasszony, ne haragudjon a kérdésért, de nem idegesítő az ön számára, hogy négy halálisten követi minden… vagyis majdnem mindenfelé? – váltottam témát. – Valószínűleg könnyűszerrel elbánna mind a néggyel, magának ez meg sem kottyanhatna.
Dőltek belőlem a szavak, de persze nem akartam túlzásba vinni, meg szünetet is kellett tartanom, hogy Ai kisasszony válaszolhasson, ha van kedve, vagy ha arra érdemesnek találja a kérdéseimet. Hisz ő maga mondta, hogy nem kell szerénykednem, sem visszafognom magam.
- A negyedik osztag az első osztaga? – kezdetem elragadtatni magam, ám míg maga a kisasszony nem fojtja belém a szót, nem szándékoztam „megállj!”-t parancsolni a nagy számnak. – Úgy hallottam, nem a Gotei tizenhárom területén teljesíti a halálisteni teendőit. Nem szeretnék tolakodni – na akkor most mit is teszek? –, de esetleg meg szabadna kérdeznem, hol végzi a munkáját?
Úgy éreztem, végre megtettem, amit magamtól vártam, már csak annak kellett kiderülnie, hogy ez volt-e, amit Ai kisasszony is várt tőlem.

Tárgy: Re: Kingyo Pént. Május 13, 2011 3:07 pm

[Találkozás egy újonccal]

*Ez az este a maga nemében páratlan. Már csak a puszta gondolattól is, hogy egy teljesen újnak tűnő shinigamival töltöm az estémet, akit nem is ismerek. Ráadásul semmi közöm sincs hozzá, pusztán csak annyi volt az érdeklődésem tárgya amiért ide hívtam, hogy ahol szolgál. 3. osztag. Hiszen becsülendő házam a 3. osztag nagy pártfogója. Egészen a véletlennek köszönhető, hogy a tudomásomra került, hogy ez a lány honnan hová és milyen pozícióba került. Bár egyszerűbb lett volna csak szimplán bele néznem az orvosi aktáiba. Akkor rövidesen több dolgot megtudhattam volna róla ahelyett, hogy ide hívom. Ennek ellenére nem bántam meg. Udvarias és alázatos lány. Általában az ilyen túlzottan kedveskedő egyéneket nem kedvelem, még is vannak aggályaim Michiyoval szemben. Nem tudok rá a komoly tekintetem ellenében úgy tekinteni, mintha nem kedvelném. Nem is kell, hiszen nincsen is így. Csak merem remélni, hogy ezek a pozitív érzetek a későbbiekben is jelen lesznek. Persze ezért nekem is tennem kéne, azonban ha nem tudom magam össze egyeztetni valakivel, akkor nem tudom.*
- Régebben mi?
*Egész egyszerűen kérdezek rá a nyilván valóra. Természetesen felfedeztem azt, hogy valami nyomja a lelkét a puszta tekintetén. Elég nehéz lenne ilyen komoran fénylő szemekben nem meg látni az igazságot, mi szerint a múltjában olyasmi történt amiről nem igazán vagy nem tud kinek mesélni. Valószínűleg nem ez a legmegfelelőbb módszer arra, hogy valakit meg vigasztaljunk, de én ezzel nem is azt akarom elérni. Kicsit nehéz megmagyarázni, azonban akárhogyan is. Ha kimondja akkor csak jobb lesz, pont ehhez hasonlót akarok elérni. De mielőtt ez megtörténhetne, hirtelen a semmiből fel lelkesül. Ismerem ezt a fajta viselkedést. Külvilág felé mosolyogni, elfedni a valóságot a legnehezebb dolog. Mindenkinek megvannak a maga módszerei erre. Nincs olyan lélek, aki ne bújna valami álca alá, ha valamit rejtegetni akar. Ki mosolyog, ki komoly avagy rideg mimikát lejt, egyre megy ki. Ami nem másra tartozik, arról másnak tudnia sem kell. Az, hogy valakit pedig gyengének becézgetni ilyenek miatt egyenesen hülyeség. Nem sokat gondolkodok a válaszon, ezért is a mondatait végig hallgatva fejtem ki véleményemet a témával kapcsolatosan.*
- Könyvtár és a könyvek... akkor bizonyára Soul Society történelmével valamelyest tisztában lehetsz.
*Nem sok olyan shinigamiról tudok, aki annyira kedvelné a könyveket, hogy napuk nagy részében csak azt olvassák. Habár időnk nincsen sok, rengeteg a munka az osztagomnál. A többi osztag meg úgy intézi a dolgát ahogyan intézi. Bármennyire is látják el osztagom javarészt pejoratív jelzőkkel, tudni illik munkánk nélkül lehet már rengetegen haltak volna avagy ellepte volta a kosz a Sereteit, járványok, vírusok és még sok egyéb olyasmi ami végsoron pusztuláshoz vezet. E mellett nincs időd könyvtárra, ha rendesen akarod végezni a dogod. Nem kérdőjelezem meg az újonc teljesítményét. Művelt lány lehet ezek szerint.*
- A műveltségednek majd hasznát veszed egy-egy küzdelemben...
*Kicsit jobban elengedve magam a medence szélénél nyugtázom, hogy lelkesedése nem hiába való. Aki pedig hobbyként űzi, az nem lehet másmilyen, mint tudásra éhező. Ez pedig igen érdekes és ritka tuajdonság manapság. Főleg úgy, hogy nem a 12. osztagban szolgál. Ott dolgoznak a tudósok. Így pedig, ha egy 12. osztagos osztaná meg velem a tényt, hogy rengeteg könyvet olvas nem érdekelne. Michiyo pedig csak egy egyszerű mezei 8. osztagos akik különböző küldetéseken vesznek részt. Nagyot sóhajtok s arra gondolok, hogy ha pénz vonzza a pénzt akkor az ész csak is az eszet vonzhatja. Nem lennék meglepve, ha ezek után annak a bizonyos rétegnek a társaságában lenne a lány, természetesen csak akkor, ha az imént igazat mondott. Ezt így elsőre tán még meg is kérdőjelezhetem. Íriszeibe is pillantok, hogy leszűrhessem szavainak igazságát, amiről meg is bizonyosodok abból az erőltetett csillogásból. Igazat mondott, de van itt még valami, valami ami annyira nem hagy nyugodni, hogy csak úgy rá legyintsek és úgy gondoljam, hogy a helyén van.*
- Mi aggaszt téged Michiyo-san?
*Egyszerű, de annál inkább céltudatos kérdéssel rukkolok elő. Valahogy zavar a tudat, hogy olyan nagy erő bedobással beszélget velem, még is mintha a gondolatai egészen más hol járnának. Most két esetleges választás lehet így. Vagy én tévedek és már olyan szinten ügyelek a részletekre, hogy "egérből elefántot" vagy valóban van valami csupán csak titkolni próbálja. Akárhogyan is kiderítem, de még mielőtt válaszolna érdekes mondat hagyja el a száját. Tekintetemet el is emelem róla. Talán tűnhet egy kicsit lekezelésnek is, de nem annak szánom. Olyanokat mond, ami bennem igen csak felismerésre lel. Elvárásai vannak önmagával szemben, hiszen megakar felelni. Milyen ismerős és közeli érzés, ha ismerném egyből rávágnám, hogy olyan mint én. De nem tudhatom milyen is ő valójában. Szavaiból is csak annyit szűrhetek le, hogy nem is olyan sokban különbözhetünk.*
- Ha valóban ez az amiért rengeteg edzéssel kínzod magad, akkor mond, mennyire ismered őket?
*Tekintetemet előre billentem egy kicsit nyomatékosítva a kérdésemet. Rájöttem egy két incidensből már bizonyosok dolgokra, éppen ezért teszem fel a lánynak ezt a kérdést. Még ha nem is válaszolja meg, eljuthat a fejében addig a pontig, hogy elgondolkozzon rajta. Vagy ha nem is, akkor majd egyszer, mikor szüksége lesz erre a kérdésre magának felteszi. Teljesen mindegy. Hajamból kezdem el csavargatni a vizet.*
- Hosszú ideje ez az egyetlen szabadidőm. Tehát ezt...
*S valóban. Rengeteget vagyok távol az osztagomtól és alapjáraton Soul Society-től is egy jó ideje már. Rutin vagy nagyobb küldetések sorozatán vagyok túl. Meg nem elhanyagolandó dolog az sem amit jelen pillanatban is a kötelezettségeim közé sorolok. Lehet valaki egy főnemesi ház tagja, ha a shinigamik nagy része nincs is tisztában a tényekkel. Jelenleg hivatalosan csak is azért mert Ritsu apja gyógyítója vagyok. Ami igazán fontos lenne ebben a történetben azt titok fedi. Néhány pillanatra ezek gondolat és egy fajta üresség érzet fog el, amely hamar tova száll, hiszen kizökkentenek a gondolatkörből.*
- Tévedsz. Azok az őrök oda kint olyan képzettek, hogy egy hadnagyot is lefegyvereznének. Így hát nem kérdéses, hogy miért kísértek el engem így este.
*Röviden és tömören javítottam ki a meglátását. Nem valószínű, hogy elég erőm lenne ahhoz, hogy legyőzzem őket. Példa erre a betörésem, még akkor is ha már azóta sokat erősödtem. Nem szívesen harcolnék meg a régi Kidoushuu osztag tagjaival, akik bár visszavonultak, még is hihetetlen erőt tudnak generálni. Végül is ez a feladatuk, különben aligha lehetne a Kagami- ház a nemesi gyűlések levezető házi gazdája. Mindennek meg van a követelménye. Éppen ezért gyakorta erősebbek az őrök mint maga a nemes. Különben is minek tartanánk őröket ha olyan erősek lennénk? Balgatag megszólalás volt a lány részéről, de ez csak természetes. Nem ismerheti a nemesi szokásokat, el sem várom tőle. Lassacskán viszont megindulok a vízből kifelé, hogy elkezdhessek megszáradni. Nem szándékszom bemenni, azonban kiülve a medencéből kicsit jobban láthatom a csillagokat. Lassan lépdelve ki a víz alá merült lépcsőzeten észlelem, hogy a vízből származó pára igen csak hozzá segít ahhoz, hogy ne fázzak. Elhagyva a medencét pedig magam köré csavarom a törölközőt s karommal hátul támasztva magamat a medence szélére ülök, közben pedig lábamat lógatom a meleg és selymes hatású vízbe.*
- Nem. Több évtizedet szolgáltam a 11. osztagban még alig 2 hónapja átjelenkeztem a 4. osztagba.
*Bizony, bizony. Mekkora szakadék van a két osztag között. Ég és föld a kettő mint harc mint pedig kidou vagy bármi terén. Össze férhetetlen a két osztag, talán még egymás negatívjai. Nekem viszont még így is sikerül egyikből a másikba mennem. Pont ezért nem illek annyira bele a 4. képébe. A sötét csillag díszítette eget kémlelve egy apró végsugár hagyja el a feketeséget. Egy csillag ontotta ki fényét ebben a pillanatban. Annak ellenére, hogy a babona úgy szól, hogy ha a csillag lehull, akkor kívánni kell valamit én még sem teszem. A látvány szépsége megért annyit, hogy ne a haszont nézzem belőle, ami nem is biztos, hogy beválik. Inkább megvalósítom az álmaim, mintsem hazugságok közé ringassam magam. Az egyiket már megvalósítottam, tehát hihetek abban, hogy sikerülhet. Nem lep meg a lány kérdése. Mások is feltették már nekem ezt a kérdést. A különbség csak annyi, hogy nekik nem válaszoltam. Michiyo viszont jó beszélgető társnak bizonyul, van okom kicsit beavatni.*
- Kagami birtokon. Kagami Ritsu, a ház 17. feje megbízott azzal a feladattal, hogy az apjának a gyógyítója legyek. A kapitányom pedig hivatalosan is kirendelt a birtokra. Ettől függetlenül, hogy nem lenne kötelező ingázom két munka közt. De hát nem mi válogatjuk... na és, van már elképzelésed mit szeretnél a jövőben?

Tárgy: Re: Kingyo Pént. Május 20, 2011 1:21 am

[Üdvözletem, Ai kisasszony!]

Egészen különös volt fesztelenül eltölteni egy estét Ai kisasszonnyal. Ha belegondoltam, hogy is kezdődött az egész találkozásunk, mennyire rettegtem, most pedig hogy feloldódtam, különös volt a változás. A kisasszony jó hatással volt rám, legalábbis, sikerült önmagamhoz képest gyors változásra sarkallnia. Meg akartam felelni neki, és ezért történhetett, hogy így szinte a semmiből feloldódtam, és végül is, önmagam egy részét hitelesen tudtam adni. Élveztem a beszélgetést, és azt is, hogy Kagami-san kedves és elnéző volt velem. Hagyta, hogy szüntelenül szövegeljek, vagy éppen hallgassak.
Úgy tűnt, az olvasás iránti szenvedélyem Ai kisasszonyt is megfogta, bár nem mutatta ki, hogy nagyon érdeklődne a dolog iránt, még a válaszaimat sem emésztgette sokáig, mégis valami azt súgta, hogy figyel rám, és nem a saját gondolataival van elfoglalva, miközben beszélek hozzá. Nem hiszem, hogy bármit is változtatott a tényen, hogy immár nem voltam annyira zavarban, mert idő közben az emlékeimmel kellett megbirkóznom, és azokat nehezebb volt legyűrni, mint a félelmemet az elutasítástól.
- Nos, igen… Valamilyen szinten tisztában vagyok a történelemmel, de ezt leginkább annak köszönhettem, hogy hajtott a kíváncsiság – magyaráztam kicsit visszafogottabban. – Semmit sem tudtam erről a világról, minden új volt, érdekelt, hova is kerültem. Soul Society varázslatos hely, egyszerűen csodálatos.
Eszembe jutott, milyen rég nem volt már nálam könyv. Annyira hiányzott ez kis pihenés, az új információk, mégsem jutottam sem a könyvtár, de még egyetlen könyv közelébe sem. Annyira akartam, de hiába is vágytam volna rá, pont most, mikor osztagot váltottam, a nyakamba szakadt egy csomó munka, a megfelelési kényszerem, az ismerkedési kedvem, az osztagom tagjai, egyszerűen maga alá temetett az élet. Most éreztem csak, mennyire megváltoztam, mióta a Lelkek Világába kerültem. Mégiscsak felnőttem, habár nem teljesen, de azért nem vagyok már olyan gyerek, mint mikor ide kerültem.
- Remélem, hogy igaza van, Ai kisasszony.
Nem értettem igazán, miben lehet majd segítségemre a tudásom a küzdelmekben, de akartam, hogy igaza legyen a kisasszonynak. Úgy hangzott, mintha bátorítani akarna, bár nem mertem volna mérget venni erre a megérzésemre. Csak azt tudtam, hogy mindent meg kell tennem annak érdekében, hogy ne maradhassak le másoktól, hogy egyenlő fél legyek, hogy képes legyek kiállni valami mellett, és megvédeni az igazamat. Minden téren erős akartam lenni, nem csak fizikailag, szellemileg is.
Ai kisasszony következő kérdése megakasztott a gondolatmenetemben. Eléggé megdöbbentem, hisz hiába is próbálkoztam elrejteni, végül mégis észrevette… észrevette azt, ami engem teljesen elgyengített.
- Én csak… sosem tudok nem emlékezni – válaszoltam, bár elég nyakatekertre sikerült a mondatom. – Hiába próbálkozom, mindig eszembe jutnak régi emlékek, amiket felejteni lenne érdemes. De, Kisasszony, nem szeretném ezzel fárasztani magát.
Nem akartam ennél többet mondani, de nem azért, mert ez nem tartozik Ai kisasszonyra. Csak nem akartam egy olyan kiborulási jelentet, mint mikor Shiratori fukutaichouval ismerkedtem meg. Rettenetesen megalázó volt, mert akkor újra és újra megszegtem az ígéretemet, hagytam, hogy gyengének lássanak, hagytam, hogy összeomoljak, miközben elkerülhető lett volna ez a botlásom.
- Mennyire ismerem Őket? – kérdeztem vissza, majd kimondtam az első dolgot, ami az eszembe jutott, és ami az igazság volt. – Nem annyira, mint szeretném. De nem ez az elsődleges okom, nem nekik akarok megfelelni elsőként. Ez a saját keresztem, magamért kell kiállnom.
Ezt legfőképp azzal a kérdéssel tudnám megtoldani: miért is lettem halálisten? Ez az egy kérdés, amin gondolkodnom sem kellene, akkor is tudnám rá a választ. Azért lettem shinigami, hogy erős legyek, és megvédhessek másokat. Nem akartam azt látni, hogy mások is annyi szörnyűségen és szerencsétlenségen menjenek át, mint én… Erős akartam lenni, nem akartam zsibbadt bábúként figyelni, ahogy körülöttem mindenki elveszti az életbe vetett hitet, ahogy sorra tűnnek el fénylő pontok, akiknek még annyi esélye lehetne. Azért edzek, azért harcolok, hogy másokon segíthessek, és bizonyíthassak magamnak. Tudnom kellett, éreznem kellett magamban, hogy van erőm küzdeni, megvédeni önmagam, és megvédeni másokat.
Ahogy elnéztem a kisasszonyt, mintha nem is érdekelte volna, mit felelek a kérdésére. Hűvös eleganciája egy percre sem hagyta cserben, minden mozdulatában, lélegzetvételében ott volt. A hajából kezdte csavargatni a vizet, mintha nem is lett volna fontos, válaszolok-e, vagy sem. Nem mintha zavart volna, hogy mással van elfoglalva, tudtam, így is hallja, amit mondok neki, és biztosan meg is érti. A nők egyébként is több dologra képesek egyszerre figyelni.
Meglepett, hogy ai kisasszonynak ilyen kevés szabadideje van, de aztán mérlegeltem magamban, és rájöttem, hogy ebben semmi meglepő nincs. Attól, hogy ő egy nemes, még a Tizenhárom osztag egyikének tagja is, és így még több kötelezettsége van, még több feladatot kell ellátnia. Nem tudtam végiggondolni, mert alig, hogy ezen kezdtem volna filózni, Ai kisasszony egy másik érdekes dologgal állt elő.
Azonnal kijavított. Úgy tűnt, talán kicsit ingerülten is, jobban mondva elfojtott indulatokkal. Mintha annyira rosszat mondtam volna, de lehet, csak a saját szégyenem miatt éreztem így. Mekkorát tévedtem, és az a baj, hogy én tényleg így is gondoltam. Persze, nem vagyok tévedhetetlen, sosem voltam az, de ezt nem a kisasszony előtt terveztem bemutatni. Úgy tűnhetett, mintha át sem gondoltam volna, amit kimondok, pedig ha az ember mindent áttekint, egymaga is rájöhet arra, amit Kagami-san mondott.
Ai kisasszony egyedül hagyott a medencében, én nem tudtam eldönteni, hogy maradjak-e vagy kiszálljak, de nem is akartam őt zargatni azzal az ostoba kérdéssel, hogy szabadna-e maradnom. Nem hívott, nem foglalkozott velem, én meg nem akartam döntésképtelennek tűnni, így maradtam a vízben, és onnan figyeltem, ahogy a közelemben leült a medence szélére, és a lábát a vízbe lógatta. Hallgattam a válaszát, és teljesen elámultam. Nem is tudtam róla, hogy a kisasszony a tizenegyedik osztag tagja volt. Talán mégsem gondoltam rosszul, mikor arra tippeltem, hogy mégiscsak veszélyes alak, és mégiscsak kisujjból elbánna sok emberrel.
- Bizony, ezt nem választhatjuk meg – reagáltam szinte azonnal, aztán kicsit óvatosabban folytattam. – Jobbulást kívánok Ritsu kisasszony édesapjának.
A kérdésén viszont el kellett gondolkodnom. Fogalmam sem volt, most hol állok, így azt sem tudtam, mi lesz még később. Nem voltak terveim, egyedül azt tudtam, hogy még erősebb szeretnék lenni. Nem szerettem harcolni, de mindenképpen küzdeni akartam a jóért, és ezt a célomat, nem hagyhattam szem elől veszni. Ugyanakkor nem voltam benne biztos, hogy Ai kisasszonyt a hosszú távú terveim érdeklik-e, vagy egyszerűen csak arra gondolt, van-e valami feladatom mostanában. Arra gondoltam, meg is kérdezem tőle, hátha pontosabb, célirányosabb kérdést kapok.
- Nem értem egészen… mármint mire gondol, Kisasszony? A távoli jövőre, vagy akár egy-két évre? Belátható időn belül talán csak annyi, hogy szeretnék nagyobb részt vállalni Seretei életében, a küldetésekben, és egyszerűen csak ismerkedni szeretnék. – Talán kicsit sokat mondtam. Nem akartam olyanokról beszélni, ami nem érdekelheti Ai kisasszonyt, de azért mégis elmondtam, ha már kérdezett. Ez is a jövőbeli terveimhez tartozik. – Hosszú távon egyelőre nincsenek nagy terveim. Azt hiszem, nem vagyok nagyravágyó, és nem vagyok nagy tervezgető sem. Néha inkább csak kipattannak az ötletek a fejemből. Hisz néhány hete még azt sem tudtam, hogy a nyolcadik osztagban fogom tengetni a napjaimat, aztán hirtelen elhatároztam magam, és máris egy teljesen új helyen kellett léteznem.
Reméltem, hogy a kisasszony tudja, miről beszélek, hisz nem is olyan régen váltott ő is osztagot. Úgy tűnt, neki mindene megvolt, mégsem volt számára elég, mégis változásra vágyott, valami újat akart. Velem is hasonló történt, már nem volt ugyanolyan az életem, változnom kellett, haladnom a korral. Nem lehettem többé Taknyos, mert eltűnt, aki azzá tett, aki ezt mondta nekem.
Megelégelve a gőzölést, úgy határoztam, én is kikászálódok végre a vízből. Erre megint erőt vett rajtam a kislányos zavarom, mert még mindig szégyenlős voltam a testemre, de megpróbáltam nem törődni ezzel az érzéssel. Amint felsiettem a lépcsőn, magamra tekertem a törülközőt, és leültem a medence szélére, de nem lógattam a lábam a vízbe. Elég volt már ennyi forróság, teljesen megfőttem. A forró gőz mindent beterített, körülölelt, és jótékonyan melengetett.
Fáradt voltam egy cseppet, de csak azért, mert a sok gőz teljesen elbódított. Jól éreztem magam a kisasszony közelében, és egészen jó hangulatom is volt. Eldőltem a padlón, és úgy néztem fel a csillagos égre. Eddig nem igazán kötött le a látványa, de most, hogy egy szusszanásnyi időm volt, újra felidézhettem magamban, miért is érdemes élni. Imádtam az éjszakákat, főleg, ha a csillagok szikráztak, a Hold különös fénybe borította a tájat… a teliholdas éjszakák voltak a kedvenceim, de persze a csillagokat is nagyon szerettem.
Minden olyan békés és nyugodt volt. Csak a pihenés, a csend és semmi más. Lenyűgözött voltam, és ezt csak is Ai kisasszonynak köszönhettem. Meg is kellett neki mondanom, ezt még most szükségesnek éreztem.
- Hálás vagyok a meghívásért, Ai kisasszony! – magyaráztam a csillagoknak, és tudtam, ők szikráznak a szemeimben az örömmel együtt. – Nagyon jól érzem magammal Önnel.
Oldalra fordultam, hogy lássam a nő reakcióját, és reméltem, hogy nem röhög ki, vagy nem lesz mérges rám. Hiába viselte a nemesekre annyira jellemző hűvösséget, tudtam, hogy kedves, és csak ez számított.

Tárgy: Re: Kingyo Hétf. Május 23, 2011 7:40 am

[Találkozás egy újonccal]

*Noha a víz meglehetősen kellemes volt még is elhagytam térségét. Jobbnak avagy inkább üdítőbbnek találtam azt, hogy kint ücsörögjek és csak úgy nézzek a semmibe. Hiszen ha a semmibe tekint valaki, akkor gondolatait rendezni tudja valamelyest. Nem szakadnak fel bennem a gondolatok zápora. Csupán lassú, látens folyamat indul meg bennem. Nyugodtnak kezdem el magam érezni, mintha a rég elvesztett harmóniám egy kissé rendeződni látszék. Természetesen ez korántsem van így, hiszen még ebből az estéből is oly sok hátra van, s még sok az elintézni valóm. Ezek a röpke percek pedig hamar elfognak szállni, erről is megvagyok győződve. Addig kell élveznem még tehetem. Éppen ezért bátorkodtam a témát elterelni. A fő gondolati ingadozásaim oka leginkább a múltam. Így hát jobb is, ha nem bolygatom azokat a tényeket, amik tönkre tehetnék ezt az igen kellemes pillanatomat. Nem érzem magam rosszul, még úgy sem, hogy egyébként egy igen csak beszédes társat sikerült meghívnom erre az estére. Nem szeretem, ha valaki túl sokat beszél, egyenesen olyan érzések kavarognak fel bennem mások irányába ekkor, hogy szavai minősége nem a legjobb. Egy szó, egy tett...persze nem mindent mondhatunk el hosszasabb mondatok nélkül, de nem minden pillanatot érdemes felesleges fecsegéssel megtörni. Felpillantok a csillag áztatta ébenfekete égre. Szép, és ahogyan nekem valaki régen úgy tanította, hogy minden csillag egy történetet mesélhet el. Ebben a pillanatban nekem pedig az- az ötletem támad, hogy szugerálni kezdem a tekintetemmel őket, hátha én is mögé láthatok a dolognak. Nem kérdéses az, hogy nem sikerül. Nem jöttem még rá annak a varázsára, hogy a nagy idős shinigamik hogyan is csinálják ezeket. Nekem mindig tudott az édesapám mesélni valamit. Éppen ezért is lesz ő, meg sok más belém nevelt elv miatt is örökre a példaképem. Bár ő maga nem volt shinigami, de magát az eszmefuttatásait, még mai nap is szívesen hallgatnám órákon keresztül. Jó kis lelki fröccs tudna lenni. Sajnos viszont már nem él, de nem is bánkódom. Tudom, hogy valahonnan nagyon is figyeli azt, miként is intézem a dolgaimat. Az a korszar pedig azt hiszem már réges rég lezárult. Nem kerekedhet érte gyöngyszem s nem csordulhat érte könny, azzal az ő emlékét nyomorítanám. Üdültként gondolok inkább azokra az időkre.*
- Tehát, te valójában ember voltál...érdekes. S emlékszel valamire azokból az időkből?
*Kérdőn pillantok a lányra, hiszen így már teljesen nyilván való, honnan is ez a nagy tudásvágya. Közülünk, aki ebben világba mint lélek születik, azt nem igazán vagy csak kivételes esetekben érdeklik annyira Soul Society történelme. Akiket nagyon, azok közül tudom én elképzelni, hogy kapitányokká emelkedhetnek. Ugyebár a tisztelt gotei 13 vezetősége igen csak jól ismeri a történelmet. Vagy legalább is többnyire tisztában vannak azzal, mi miként fejlődött. Amennyire pedig tudom, ezenkívül még a Kuchiki-ék lehetnek tájékozottabbak. Már ha igaz azokból az iratokból, amit a birtokon olvastam Ritsu feljegyzéseiből kibogarászva. Kíváncsi voltam, hogy még is mik mehetnek a nagy nemesi gyűléseken, ebből következtettem pár dologra.*
- Miből gondolod, hogy nem? Amit megtudsz, az sosem vesz el...mindig ad.
*Legyen szó bármilyen információról. Lehet valakit megnyomorgat egy-egy fülébe jutó információ lelkileg, de ezenkívül mindig új dologról lehet szó, ha kivált valamiféle reakciót, vagy érzetet. Nincs ezért mit szégyenkezni avagy hitetlenkedni. A tudás szomjnak mindig meg lesz a maga előnye. Most pedig érdekes, eléggé ismerős gondolatokat hallok a lánytól, ami arra késztet, hogy tekintetemet felé irányítsam. De nem egyszerűen csak rá, hanem egyenesen belé, hogy lelkének egy kivetülését, akár rezdülését is megláthassam. Köznapi értelemben erre nem lennék képes, azt viszont rögvest sikerül leszűrnöm, hogy Michiyo lelkét valami teher nyomhatja. Ismerős és már- már drasztikusan hasonlító a helyzete a sajátom és sok-sok shinigamiéval. Gondterhelten sóhajtok, még a maga tehetetlenségét figyelem ebben a szituációból. Csak percek elteltével szólalok fel halkan.*
- Mindenki lelkét nyomja valami. A kérdés már csak az miként akarsz tőle megszabadulni.
*Talán egy kicsit szürreális volt ez a mondatom, de ha jól kezdi értelmezni talán még segítettem is vele. Nem tudhatom, hogy mi lehet a gondja. Viszont nem is kívánkoznék jelen pillanatban megtudni. Nem éppen tartanám reálisnak, ha az első találkozásunkkor ő önzetlenül megosztaná velem titkait, mikor én tudom magamról, hogy soha nem lennék képes benne feltétel nélkül megbízni. Még Anao-san-ban sem bízok meg teljesen, ami ugye nagy szó, ha a múltkori küldetésünket veszem figyelembe. Nem akarom tudni, csupán a magam hóbortsága okán. nem sűrűn tennék ilyen szívességet, hogy tartózkodnék egy-egy ilyen témától holott tudom ezt tőlem egyáltalán nem el várt. Persze titkot tartani tudok, ebben profinak is nevezhetném magamat ami pedig sok, az sok. Másrészt pedig amúgy sem én vagyok az a személy akinek el kéne ezekkel a dolgokkal, az a személy csak is maga lehet. Az ilyen dolgok nem oldódnak meg azzal, ha kibeszélik. Én már csak tudom, azt hiszem. Bólintok egyet a jó kívánságra, még akkor is ha tudom, ez teljességgel lehetetlen. Tudom, hogy súlyos beteg és talán már csak igen kevés lehet hátra az idősebb Kagami életéből, még is ezt az időt az én és családja segítségével legalább tartalmasan és boldogan élheti le. Ez pedig igen csak számít nekem, még akkor is ha tudom az ürességem egy oka pontosan az, akit megakarok gyógyítani. Az élet telis tele van váratlan és paradoxon helyzetekkel, nekem pedig igen sikeresen sikerül egy ilyent kihúznom.*
- A lényeg, hogy tűzz ki magad elé valami célt és igyekezz megvalósítani. Hosszútávra...nos, talán enyhíthetnél terheiden...
*Pillantok rá sokat mondóan még hallgatom a terveit, avagy azt a tipikus céltudatlanságot. Ki tudja miért nem talált még ilyet magának. Remélem azért tisztában van a ténnyel, hogy rövidesen kéne ilyesmi célt ki választania magának. A vonat egyszer csak jön s majd tova "száll" a pálya udvarón ülők pedig beragadnak várva egy segítő kézre, amelyet vagy megkapnak és ezzel jegyet válthatnak a következő vagy nem. Az élet már csak ilyen, haladni kell vele, vagy csak hátráltat és öreg korunkra oda jutunk, hogy nincsen semmink, hiszen mi csak a pályaudvaron ücsörögtünk. Lassan fel állok a helyemről, eljött az idő. Ennyire futotta az időmből, ugyan nem volt sok, de egyáltalán nem telt el unalmasan. Inkább egy elmélkedős, kellemes est. Magamra öltöm ismételten a yukatámat s még mielőtt itt hagynám a lányt, megtorpanok a toló ajtó előtt.*
- Akkor bizonyára legközelebb is számíthatok a társaságodra!
*Háttal állva ezüstös csengésű lejtésekkel teszek egy ún. kísérletet az elköszönésre. E mellé pedig kimért eleganciával intek neki. Lépteim lassúak, nem sietek befelé menni a folyosóra. A mögöttem pedig egyre sűrűbben felcsapó pára, amelyet a forró fürdő csap ki bele olvaszt önön környezetembe a látványt illetően. Távozom az őreimmel együtt...*

Tárgy: Re: Kingyo Csüt. Május 26, 2011 8:14 am

[Üdvözletem, Ai kisasszony!]

Különös ismeretségeket kötöttem a napokban, egyik szebb, mint a másik. Ai kisasszony társasága azonban az egyik legkülönösebb mind közül. Mellette képes voltam egyszerre rettegni, és ámulni is. Ez a nő csodálatra méltó, és mégis szívet dermesztően félelmetes. Pillantása akár az ember testén átdöfött jégcsap, szavai, mint a pengék, zárt elméje viszont rengeteg kedvességet rejtett. Épp annyira volt fogékony a szavaimra, amennyire kellett, jóllehet ezt nem mutathatta ki… vagyis én mindent így érzékeltem. Hogy a valóságban mi történt, nem tudhatom, az én szemem mást fog fel, mint ami az ő fejében lezajlik.
- Igen, ember voltam… - feleltem tétovázva.
Mikor a kisasszony feltette a kérdését, önkéntelenül is a nyakamhoz emeltem a kezem. Mindenre emlékszem, tisztán… talán túlságosan is. Észrevétlenül végighúztam ujjamat az apám által ejtett sebhelyen, ami olyan érzést keltett bennem, mintha újra megtörténne. A fájó az egészben, hogy megakadályozhattam volna, de gyenge voltam. Gyenge és jellemtelen, és képtelen voltam felülmagasodni egy zsarnokon, egy ádáz emberen, aki egész életemben sanyargatott.
- Vannak emlékeim – motyogtam végül csak úgy a bajszom alatt.
Reméltem, hogy a kisasszony érti a célzást, és nem kér, hogy további beszámolót tartsak, mert amire emlékszem, az koránt sem nevezhető az Emberi Világ legszebb élményeinek. Én annak az életnek csupán az árnyoldalát ismertem, nem jutott belőle több, csak az elnyomás. Próbáltam újra helyrerázni magam, nem akartam, hogy ez foglalkoztasson, hogy ilyesmi töltse ki a gondolataimat ezen a szép estén, mikor felszabadultan társaloghattam Kagami Aival, az egyik legelőkelőbb hölggyel a világon.
- Mindig ad… - mondtam a kisasszony után hangosan, hogy jól belevéshessem az eszembe.
Ez az este eddig csak adott. Hol félelmet, hol bátorságot, néha még jó kedvet is. Szimpatizáltam Kagami-sannal, és érdekesnek tartottam mindent, amit mond. Minél több mindent szerettem volna megtanulni tőle, hogy később ezt a tudást is kamatoztathassam. Élni akartam a lehetőségeimmel, hinni, hogy minden rendbe jön, hogy egyszer én is megtalálom a helyem. Egyelőre csak vártam, hogy legyen egy saját helyem, hogy tudjam hova sorolni magam… hogy elmondhassam, vannak céljaim az életemmel. Erre készültem fel.
- Van, amitől nehezebb szabadulni, mint azt a képzelet sejtetni tudja.
Rám ragadt Ai kisasszony szürrealitása, és kezdtem úgy beszélni, mint ő… de ami inkább zavart, az az volt, hogy egyszerűen tényleg úgy éreztem, hogy nincsen kiút az önmagam állította csapdából. Bebarikádoztam magam az ősöreg emlékeimmel, és egyszerűen képtelen voltam nem azt látni mindenben. Voltak helyzetek, mikor ösztönösen úgy cselekedtem, ahogy az emberi éltemben, mert beivódott a sejtjeimbe. Képes voltam egy hollow-támadás alkalmával lebénulni, gyengeséget szabadjára engedni, mikor az erőt kellett volna mutatni. Hol apró, hol nagyobb botlások voltak ezek, amiket könnyűszerrel kiküszöbölhettem volna, ha sikerül önmagammal számot vetnem.
Szomorú, de még ennyi év alatt sem sikerült ezzel megbirkóznom, pedig próbálkoztam. Csakhogy egy idő után mindig megijedtem magamtól, és attól, ami velem történik.
A következő pillanatban Ai kisasszony megint elterelte a figyelmemet. Hogy célt válasszak, nem volt egyszerű, de megpróbálhattam. Tudtam, nem lesz egyszerű, önmagamat ismerve talán vesztes vállalkozás is, de azért meg akartam próbálni. Nem csapodárul, hirtelen szerettem volna a döntéseimet meghozni, hanem épp annyira megfontoltan, mint azt, hogy shinigami leszek, vagy azt, hogy a harmadik osztaghoz jelentkezek. Ezek mind tudatos döntések voltak, és sokkal elfogadhatóbbak annál az eszement ötletnél, hogy hipp-hopp a nyolcadik osztagba deportálom magam. Ennek ellenére szerettem ott, és nem bántam meg magát a döntést, csupán a módját.
- Te-természetesen… - motyogtam kissé megszeppentem. – Szíves örömest máskor is.
Képtelen voltam elhinni, hogy Ai kisasszony nem, hogy nem unt meg, de még akár egy következő szabad estéjét is szívesen eltöltené velem. Csillogó szemekkel figyeltem, hogyan sétál el, és int félem még egy utolsót, amit lelkesen viszonoztam, ámbár abban nem voltam biztos, hogy láthatta-e még.
- Viszont látásra, Ai kisasszony! – mondtam még búcsúzóul, jóllehet ezt már tényleg nem hallotta.
Végül én is összeszedtem magam, felöltöztem, és elhagytam a helyet.

//Köszönöm a játékot!^^//

Tárgy: Re: Kingyo Hétf. Aug. 01, 2011 6:14 am

/Munka helyett egy kis pihenés, teázás.../

*Narancsos sugárba burkolt egek, enyhe szellő és kinti kacagás. Ennek hangja az, amely a nyitott ajtajú erkély mellett megcsap az íróasztalomnál ülve. Szokványos hétköznapi teendő, amely alól nem tudnám, de nem is akarnám magamat felmenteni. Azonban a magam nyugalma valamelyest beborult néhány napja. A mai nap pedig egyenesen kaotikusnak ígérkezik a szép idő ellenére. Nem szeretek zárt ablak mellett a sötétben dolgozni, szeretem, ha a természet ide is betalál a maga egészséges keretein belül. Azért egy vihart én se viselnék el, arról nem beszélve, hogy az irataimat földre csalná, s eláztatná a rideg cseppek. Nagyjából azzal lenne egyenlő, amit a taichoum kreál alvások közepette. Ma még fel sem keltettem, pedig már jócskán délelőtt van. Talán rémlik valami, hogy Michiyo-san vitt be neki ételt, de erre sem emlékszem igazán. Olyan érzés kerülget ebben a pillanatban, mintha vagy 5x dolgoztam volna ugyanazon a lapon, avagy újra írtam volna egy stóc iratot, de sehogy sem tetszett az, amit formáltam. Lassan kezdhetném azt is hinni, hogy az árnyfellegek fölém tornyosultak a kinti időjárás ellenében. Rengeteg irat pihen az asztalon, s ki sem látok belőle, de nem zavar a kinti shinigamik zsivajgásai, igazából semmi. Saját szertelenségemben érzem magam paradoxonul? Igen, talán ez volna rá a legmegfelelőbb kifejezés, de ez sem írhatná le tökéletesen az állapotom. Viszont, amit már most tudok, hogy a kezemben lévő toll ma már nem fog újabb pontokat tenni, nem görbít majd betűt a lapja, és nem húzza meg vonalait a határoknál. Most nem a tollam, hanem én hoztam meg a határomat, hogy végre valahára fel álljak a székemből és egyenesen kisétáljak az erkélyre egy szál barackszínű yukatában meg topánkában. Idekint a virágillat is sokkal intenzívebb, mint odabent. Ezért gyakorlatilag már megérte ki jönnöm, hiszem mindig is kedveltem a kellemes illatot. Javarészt ezért is szeretem a Kagami birtokot, mert ott ügyelnek ilyen apróságokra is. Vagy talán még se kellene kiszedetnem azt a rózsabokrot a kapitány ablaka alól? Pillantok le komolyan arra a növényre, és méregetni kezdem egy darabon. Egészen csak addig a pillanatig, még a kint lévő tisztek fel nem figyelnek arra, hogy a küzdőteret pásztázom. Néhányuk még fel is int, de nem igazán törődöm velük, hanem inkább a rózsabokor, a küzdőtér és a shinigamik helyett a messziséget pásztázom. Nyugodt ez a délután a legmerőbb valójában, szinte elfeledteti velem a gondjaim, szinte. De azért ezeket nem oly' könnyű elfelejteni, szóval, amint arcomat már kellőképpen kipirította az aprócska feltámadt szél, már is besétálok az irodámba. Körülnézek a renden és a rendetlenségen is. Az utóbbi leginkább az íróasztalomra jellemző, amin mintha egy vérre menő csata futott volna végig. Mindenféle firkálmány, összegyűrt lapok, szerteszét noteszek és a munka. Megbillentem fejemet és a falon függő órára pillantok. Hezitálva ugyan, de még is úgy döntök, hogy valóban hagyom a munkát mára és elhagyom az osztagot. De azt még magamra kényszerítem, hogy ha már ilyen közepes délután abbahagyom, akkor előtte rendet rakok itt. Igazából csak felkapom a noteszeket és az iratokat, s a helyükre teszem. A többivel már igazán nincsenek afférjaim, mert a kukába söpröm az összest és már is kész a rend. Hívhattam volna akár egy Yonbantai-ost, de ebben az esetben inkább nem. Van a kukába söpört papírlapok közt olyan is, amit egy tisztnek nem volna helyén való látnia. Tehát, amint ellenőriztem mindent az irodámban, kilépek az ajtón és bezárom magam mögött. Egy pillanatra elgondolkodok, hogy szólnom kéne Nobu-sannak, de mivel sejtésem szerint úgy is alszik, így hát majd hogy nem teljesen felesleges. Komolyan pillantok előre lassú és kimért lépteim közbe. Az osztag elhagyása előtt azért szembesülök azzal, hogy néhány tiszt, amint meglát „vigyázz”- ba áll, és szinkronba köszön rám. Kissé szúróan pillantok mindkettőre. Nem mondhatom el, hogy nem helyes hozzá állás a dolgokhoz, de attól még teljesen felesleges. Viszont mire odaérnék, hogy lereagáljam ezt az egészet már is elhagytam őket. Ezzel nem is volna gond, ha éppen most hagytam volna el őket kisebb fázis késéssel egybe vegyítve, azonban ez a táv, amit megtettem perceket adhat ki. Megrázom a fejemet és megtorpanok egyetlen pillanatra.* ~ Szedd már össze magad...shinigami! ~ *Ismerős hang szólal fel elmém küszöbén pont abban a pillanatban, amikor hasonlóra gondolnék én is. Behunyom a szememet.* ~ Teljesen jól vagyok..bizonyára a legutóbbi küldetés miatt fáradt lehetek...~ *Magyarázom ki magam saját lelkem másik felének, szinte teljesen balgatagul. Amúgy is én vagyok a shinigami és ő a zanpakuto. Tehát nekem jobban kell tudnom, ha éppen valami bajom van. Én pedig nem érzékelek semmi csak egy kicsiny fáradtságot, amit most készülök éppen kiadni magamból. Minden héten megfordulok kétszer azon a bizonyos helyen, mondhatni törzsvendégként. Általában pedig mindig segít egy kicsit elgondolkodni a dolgokon, ezért is vettem utamat éppen arra. Néhány percnyi sétálás után pedig megint szembesülök azzal a nyugodt hangulattal, ami mindig is jellemezte ezt a helyet. Csend és nyugalom, így a legkönnyebb, bár legutóbb egy másik shinigamival osztottam meg saját lefoglalt helyemet. Most nem készültem erre, ezért is betérésem után kicsit kapkodást vélek felfedezni az adminisztrációs nő és a szolgálólány felől.* - Elnézését kérjük Kagami-sama, de az ön helyén éppen egy másik nő tartózkodik! *Mély hajlongások közepette áll elém az egyik segéd, hogy közölje a nyers tényeket. Kissé ridegen pillantok rájuk, mert pont ez az, amihez nem igen volna kedvem. Így hát némi gondolkodás után kezemet nyújtom egy tollért és a szokásos papírért.* - Ne zavarj! *Néhány kecses csukló mozdulattal hessegetem a nőt, hogy semmi szükség a felhajtásra, mert aláírom még így is a papírokat, hogy megkaphatják az itt tartózkodásomért a fogyasztott cehemet. Noha, még ugyan nem tudom, hogy milyen nő, még is most nekem a saját helyem kell. Így hát a papírok elintézése után a privát kis teázó szobához sétálok és elhúzom a tolóajtót. Hosszú hollófekete haj, méltóságteljes tartás. Talán ezer shinigami közül is felismerném a Juusanbantai taichou-ját Kawazoe Hanae-sant. Eleinte ugyan kissé ridegen pillantottam rá, de eme tekintet végül a felismerés gyanánt komolyságba váltott át. Nem bántam meg, hogy aláírtam a lapokat és nem azért, mert egy kapitány ül itt ezen a helyen, hanem mert maga nő érdekes személyiségnek tűnik nekem.* - Üdvözlöm Hanae-san! *Kimérten biccentek feléje, majd nem zavartatva magamat helyet foglalok vele szemben, még a teámat készítik elő odakint. Egy pillanatra körbe pillantok ezen a helyen, de úgy néz ki nem változott semmi, mióta itt jártam három napja.* - Kedveli ezt a helyet, igazam van? Ha nem volnék indiszkrét, mondja ön is tagja a nőegyletnek? *Nem igazán emlékszem, hogy láttam volna gyűléseken, habár én magam sem voltam minden egyes gyűlésen. Tehát bőven előfordulhat is, hogy elkerültük egymást. S még is, minden csütörtökön tea szertartást tartok...Lassacskán annyi a kötelességem, hogy bőven állíthatom a szabadidő nekem olyan luxus, amit nem engedhetek meg magamnak. Csak a gondok ott kezdődnek, hogy nem az anyagiak miatt...*

Spoiler:

Tárgy: Re: Kingyo Kedd Jan. 10, 2012 7:20 am

Váratlan fordulatok

Nem tudom, mi lehet Ai-sama szándéka azzal, hogy a mai napra egy teaházba hívott és nyomatékosan kérte, jelenjek meg. Hogy pontosak legyünk, inkább utasításnak tűnt. Nem értem. Beszélni akarna velem valamiről? Bajban lennék? Pedig esküszöm, nem csináltam semmit, nem mondtam semmit, amivel szégyent hozhattam volna rá… vagy legalábbis nagyon igyekeztem, hogy ne tegyem. Szívem szerint tanácsot kérnék Shizuka-santól, mitévő legyek, mert bár a lelkiismeretem tiszta, azért kicsit tartok attól, magamra haragíthattam valamivel a kapitányom. Végül mégsem mondok semmit a hadnagynak. Nem volna etikus már azelőtt szóba hozni valamit, hogy egyáltalán megtörtént volna. Főleg, mivel éppen az a bökkenő, nem tudom, mi lesz a mai nap kimenetele, nem tudom, mit fog nekem mondani Ai-sama. Nem arról van szó, hogy bizalmatlan lennék a kapitányommal szemben, épp ellenkezőleg. Nagyon is bízom benne, és maximálisan tisztelem a véleményét. Talán pont ezért van bennem ez a hatalmas félsz azzal kapcsolatban, ami ma rám, ránk vár. Félek egyáltalán elindulni is, de tudom, nem tehetem meg, hogy távol maradjak, amikor Ai-sama kér valamit. Nem is akarok ilyesmit megtenni vele. Csak egyszerűen tartok tőle, megsértettem valamivel vagy őt, vagy az osztagot. Egyik hírét sem fogadnám kitörő lelkesedéssel.
Mindennek ellenére elég korán elindulok a találkozó helyszínére, bár meglehetősen lassan haladok célom felé. Nem tehetek róla, fenntartom magamnak a menekülés lehetőségét, annak ellenére, hogy tudom, úgysem fogok élni vele. Azt szeretném, hogy várnia kelljen rám a kapitányomnak? Nem, de akkor is… elég korán indultam el, hogy ne kelljen kapkodnom. Talán még így is előbb fogok odaérni a megbeszélt helyre, mint Ai-sama. Végül mégis odaérek az épület elé. Háromszor is elolvasom a rajta függő táblát, biztosan jó helyen járok-e, de semmi kétség. Ide kellett jönnöm. Félek. Bármilyen meglepő, tényleg félek, pedig ez csak egy egyszerű teaház, egy helyszín. Ennyi erővel Ai-sama a kapitányi irodába is hívhatott volna, de ő ezt a helyet választotta. Azt hiszem, az ismeretlen terep nagyobb frusztrációt okoz, mint ha egy egyszerű szidást kapnék az osztag területén belül. Ez azért igen kellemetlen tényállás. Nem kéne így lennie. Hol van az önbizalom, amikor szükség lenne rá? Valószínűleg ott, ahol a mai nap témája is maradt: Ai-samanal, az ő tulajdonában, hiszen egyedül ő tudhatja, miért is rendelt ide.
Körülnézek, ám mivel nyomát sem látom kapitányomnak, mély levegőt veszek, és egymagamban lépek be a teaházba. Körülnézek. Nagyon hangulatos helyiségben találom magam. Az asztalok melletti párnák igencsak kényelmesnek látszanak. A látványnak hála már-már kezd elillanni a félelmem a rám várókkal kapcsolatban. Szinte látom is, ahogy szép lassan távozik a testemből a feszültség. Még mindig jócskán van belőle bennem, ezt nem vitatom, de izmaim már valamelyest ellazultak. Elmúlt az a felszínes görcs, amit az idegesség okozott. Valóban félnem kellene, ha Ai-sama egy ilyen helyre hívott. Finoman, alig észrevehetően megrázom a fejem, és az egyik félreeső asztal mellett letelepedek egy párnára. A kérdésre, miszerint kérek-e valamit, csak megrázom a fejem, mondván: várok valakit. Az, hogy ez a személy történetesen a felettesem, akitől már most annyi mindent tanultam, és akitől még tanulni szeretnék, már megtartom magamnak. Erre a gondolatra ismét összeszorítja gyomromat a különös félelem. A bizonytalanság, amiért nem tudom, kapitányom mit kíván tőlem, miért hívott engem, a harmadik tisztet ide. Nem igazán gondolom magam méltónak arra, hogy különösebb figyelmet kapjak. Ha valami fontos, az osztagot súlyosan érintő ügyről lenne szó, abban biztos vagyok, ezt inkább Shizuka-sannal osztaná meg. Akkor személyes ügy lenne? Na ez az, amiben még inkább kételkedem. Nem tettem semmi olyat, amiért magánemberként kiérdemeltem volna a bizalmát. Mikor láttam, baj van, ott voltam mellette. De ezt bármelyik tisztje megtette volna, nem? Nem, hozzám nem fűződik semmiféle kiemelkedő cselekedet.
Halk nyikorgást hallok, és kisvártatva a terem ajtajában feltűnik a várt alak. Mélyen tisztelt kapitányomra nézek, és fel is állok, hogy üdvözöljem. Az arcát fürkészem, de nem tudom leolvasni róla, miért lehetünk most itt. De nem is merek rákérdezni. Tudom jól, bármi is legyen az, úgyis el fogja mondani. És a bennem lévő idegességet egyfajta feszült izgatottság váltja fel. Nem félek, már nem, inkább kíváncsi vagyok.

Tárgy: Re: Kingyo Kedd Jan. 10, 2012 9:23 am

~ Váratlan Fordulatok ~

*Sokáig tartott, való igaz. De az idő nem számít akkor, ha a cél annál inkább különlegesebb. Elvégre is ki merne a 46-ok tanácsa elé állni egy ilyesfajta kérelemmel? Ki volna oly merész, hogy kapitányi pozíciójában ilyen cseprő ügyekkel felkeresse őket? Jó magam volnék. Habár nem csupán kapitányként érkeztem, de főnemességemet sem tagadtam le a szalag végén lógó bross okán. Korruptív világban élünk, ahol a származás több lehetőséget kínál, mintha egyszerű Rukongai lakosaként érkeznél. Öltözetem pedig a mai napra nem az átlagos tendenciára tehető. Egy rendkívülien értékes dísz kimonot vettem fel, s ehhez mérten egy új haorit is, hogy viselni tudjam egy ilyen helyen. Hosszú tárgyalás volt, de megérte. Hiszen olyan információk, illetve lehetőséggel rendelkezhetek, amely a Gotei Juusantai történelmében teljes mértékben egyedülálló. Így tehát feltehetőleg a Kuchiki ház, valamint a Lelkek Világának archívumában, mint a 3. osztag egykori kapitánya egészen más helyet fogok elfoglalni. Igazából nem is bánom. Még pedig olyan dolgok nyomán, mint Ichimaru Gin kapitány árulása. Ha pedig már a 3. osztag más, akkor legyen nagyon más. Valamint nem árt, ha ki tudom mindazt a hibát küszöbölni, amit pár hónappal ezelőtt már teljesen szétroncsolt. Nem tudom, hogy Chizuki taichou mégis mennyit tett ezért az osztagért, azt tudom, hogy én mit tettem. Valamint ugyebér azt is, hogy milyen terveim vannak a jövőre nézve. Habár rengeteg munkával jár mindez, feltehetőleg elegendő segítségem lesz megvalósítására.
Ugyanebben a díszviseletben érkezek meg az egyik, számomra kedvelt helységhez. Ámbár mostanában egyre kevesebb időm van meglátogatni, ezt a fontos beszélgetést mégis ide helyeztem. Talán így majd egy oldottabb beszélgetést tudok folytatni a Sansekivel, aki lehetséges, hogy nem sokára előre lép a ranglétrán. Garantálni ugyan nem tudom, hogy ennél feljebb majd tud. Legalább is önön büszkeségem okán a magam osztagában törekednék arra, hogy semmiképp sem. S hogy majd egy nap, egy másik osztagnál lesz-e lehetősége? Remélem nem. Nem szívesen válnék meg egy ilyen remek munkaerőtől. Sőt, Shizuka fukutaichoutól sem. Bármennyire is neveletlen még a lány, én látok benne olymi lehetőségeket, melyek lehetséges, hogy más osztag más kapitánya nem venne észre. Lassú, kimért lépésekkel haladok előre, amint kinyitják előttem az ajtót, és megpillanthatom a kissé feszültnek tűnő tisztet. Komoly pillantásomat egy pillanatra sem veszem le róla, s biccentésemmel üdvözlöm mindössze. Bizonyára már hozzá szokhatott, hogy nem tartozom azon személyek közé, akik túlzott közvetlenségnek örvendnek. Valamint ugyebár az is itt van, hogy jelenleg egy nagyon drága viseletet hordok, amiért nem is engedhetem meg magamnak. A benti személyzet e közben asztalunkhoz lépnek, igazgatják a helyemet, s teát szolgálnak fel. Lassan ülök le a lány elé, és az etikett szabályait betartva, egy kicsiny selyem kendőt terítek ölembe.*
- Itt az ideje, hogy komolyabban elbeszélgessünk Wang-san. *Ajkaimhoz érintem ezt követően a csészét, és beszívom a keserű nedű illatát. Ízesítetlen zöld tea, igazából már hozzá szoktam. Bizonyos eseményeken például nem szabad ízesíteni a teát, mert az a fenti körökben sértést is jelenthet akár. Jó magam azért szeretem, ha egy piciny cukrot tartalmaz, vagy a fekete teát egy kis tejet, de most muszáj észben tartanom származásom. Leginkább azért, mert gyakorlatilag árgus szemekkel figyelhetnének ama pillanatban, ha egy kelletlen személy tévedne be eme terembe. Kibéreltem, került bármennyibe is. Fontos volt, hogy nyugodt, harmonikus környezetet teremtsek meg egy nem éppen átlagos beszélgetés kezdeményezéséhez, amelynek bizonyára kettős a kimenetele. Vagy alkalmasnak találom a delikvenst, és elfogadja, vagy pedig egyik sem. A lehetőségek nyitottak.*
- Mond sanseki, mit vársz el a Sanbantaitól? Mi az, amit látsz az osztagban? Mik a motivációid? *Ezek egyszerű kérdések csupán, viszont számomra lényegesek. Igazából csak azt restellem, hogy ezt Yamasakinak még sohasem tettem fel. De talán ezekre az ő esetében nem is lesz szükség. Még mindig úgy érzem, hogy Shizuka, és az én közti kapcsolat némelyest eltérő az átlagos kapitány és hadnagyi kapcsolattól. Hogy ezt pozitív, vagy negatív értelemben kell e érteni? Azt mások maguk eldönthetik, számomra elég az, amit én tudok. Rá merném bízni az életemet a hadnagyomra bármikor. Hiszen megláttam szemeiben azokat a dolgokat, amik számomra lényegesek. Ugyanezeket a dolgokat Anao szemében, is megláthattam. Bár ők ellenségnek számítanak, nem is sejtik mennyire hasonlítanak. Megvan kettejükben az a fajta hit társaik iránt, ami kevés shinigamiban lelhető fel. Így lehet irritáló Yamasaki fukutaichou viselkedése, jól tudom, hogy szükség esetén jól fog tudni dönteni. Én pedig, mint kapitány, kötelességemnek tartom a tiszteimet megtanítani olyan dolgokra, amik személyiségükbe éghetnek bele. S Meire illesztve szemeimet, benne is ugyanúgy megvannak a lehetőségek, mint Shizukában. Cseppet sem tartom etikátlannak a másikkal szemben azt, amire éppen készülök. Ők ketten azok az osztagban, akik közt nem tudok akkora különbséget tenni. Egyszerűen a kezdettől fogva hadnagyként pillantottam mindkettőre, attól eltekintve is, hogy a szalagot eddig Shizuka viselte. S bár ezt a fajta nézést a külvilág felé nem igazán sugároztattam, nem véletlen volt, hogy Shizuka nem dolgozhat Mei nélkül. Mindent szándékosan szerveztem így. Shizukának az erejére, míg Meinek az eszére támaszkodom. S hogy ez mennyire illik bele a Gotei Juusantai kötelékébe, az engemet már nem igazán érdekel. Néhány perccel később szólalok fel ismét.*
- Szerinted milyen kapitány vagyok Mei? *Ekkor pillantok fel rá igazán, teljesen átlagos pillantásommal. Mégis ez azaz a kérdés, amelyre leginkább várom a választ. Ugyan nem várom el tőle, hogy csupa pozitív dolgokat mondjon, sőt, inkább az ellenkezőjére számítok. Mindazonáltal nem árt, ha tisztában vagyok, hogy a tisztjeim mégis hogyan tekintenek rám. Mert nem mindegy, hogy lentre pillantanak, vagy éppen fentre.*

Tárgy: Re: Kingyo Csüt. Jan. 12, 2012 9:17 am

Váratlan fordulatok

Miután a kapitány belép, van alkalmam végigmérni. Az öltözetéből ítélve nem éppen az irodájából jött. Merre járhatott? Nem, nincs jogom ezt megkérdezni. Ahhoz nem állok elég közel hozzá, sem mint tiszt, sem mint magánszemély. Biccentésére finom meghajlással reagálok, majd miután a személyzet elrendezte az asztal körüli dolgokat, magam is helyet foglalok ugyanott, ahol érkezése előtt ültem, vele szemben. Valahogy ide nem illőnek érzem magam, hiszen Ai-sama megjelenése most kifejezetten nemesi, így pedig egyszerű shinigamiként vele szemben ülni egyszerre megtisztelő, és zavarba ejtő. Különösen, hogy elméletileg csak egy egyszerű beszélgetésről volna szó.
Kijelentésére, mely igazolja rossz sejtelmemet, hogy komoly dolog kerül majd napirendre, csak bólintok, jelezve, tudomásul vettem. Amint a csészémért nyúlok, látom, kicsit még remeg is a kezem. Mély levegőt veszek. Meg kell nyugodnom, nem lehetek most ennyire feszült. Ez így olyan, mintha félnék a kapitányomtól, holott ez egyáltalán nem igaz. A forró italból aprókat kortyolok. A tea talán segít majd ellazulni annyira, hogy tiszta fejjel tudjak gondolkodni, amiben az is sokat segítene, ha tudnám, miért vagyok most itt. A csend, és a velem szemben ülő nemes látványa szinte teljesen zavarba hoz. Azt hiszem, már sok apróságot megértek az emberi életemből is. Ami annak idején annyira bosszantott, mások aggasztó nyugtalansága a közelemben… már értem. Hisz ez most pontosan olyan, mint akkor, azzal a különbséggel, hogy a tábla másik oldalán vagyok. És az igazat megvallva, ez jobban illik hozzám.
A nekem intézett kérdések zökkentenek vissza a valóságba a csészémben kavargó tea megfigyeléséből. Kicsit fel is kapom a fejem, és csodálkozva nézek kapitányom szemeibe. Miért kérdezi tőlem ezeket? Lehetséges, hogy nem talál méltónak az osztaghoz? Nem, erre nem szabad gondolnom, bármi is a célja, előbb-utóbb megtudom majd, még ha oly kétes is még a jövőm. Legalábbis úgy érzem, ha egy komolynak mondott beszélgetés ilyen kérdésekkel kezdődik, akkor ott bizony fenn áll a lehetősége, hogy komolyan slamasztikában vagyok, amiből vagy képes leszek kimászni, vagy belefulladok, és akkor nincs többé menekvés. Szükségem van egy kis időre, hogy összeszedhessem a gondolataimat. Mit várok el az osztagtól, és mik a céljaim? Csak remélni tudom, hogy nem értelmeztem félre a kérdést.
- Elvárni a Sanbantaitól? Talán leginkább egy stabil egységet, ahol a tagok bíznak egymásban. Ezt… nehéz megfogalmazni. Az osztagom nekem az a hely, ahová tartozom. Egy egység, aminek a része vagyok, és amit magaménak érzek. Ezt az egységet várom az osztagomtól. Szerintem, megvan az osztagban a lehetőség, hogy ne csak egy legyen a Gotei 13 osztagai közül, hanem egyike az emlékezetesebbeknek, és nem azért, mert egy korábbi kapitánya látványosan elárult minket. Szeretném, ha le tudnánk mosni ezt magunkról, és másként kiemelkedni. Azt hiszem, végre a megfelelő vezetőket is megkaptuk ahhoz, hogy kihozhassuk magunkból a legjobbat. Már csak idő kell, hogy visszaállíthassuk az osztaghoz méltó hírnevet. – kicsit elhallgatok, és halvány mosoly kúszik arcomra. Ismét a kezemben tartott csészében kavargó folyadékra függesztem a tekintetem. Már nem remeg a kezem, nem látszik a tea fodrozódásán mindaz, ami bennem lejátszódik. Felnézek, hogy kapitányom szemeibe tekintve tudjam folytatni. – Csöppet idealista felfogás, nem igaz? Szeretném, hogy az osztag visszanyerje a régi fényét. De nem csupán erről van szó. Szeretnék elérni egy szintet, ahol már méltó partnerként tudok együttműködni akár Shizuka-sannal, akár önnel, Kagami-taichou. Tudom, még távol vagyok ettől, de az osztag harmadik tisztjeként mindent el fogok követni, hogy ezt elérjem, és segíthessem önöket, ha úgy hozza a helyzet.
Ismét elhallgatok, és lehajtom a fejem. Nem túl ambiciózus célok, legalábbis egyéni kiemelkedés nem szerepel közöttük, mégis, nekem elegendőek. Nem vágyom magas tisztségekre. Kapitányira főleg nem. Sem arra, hogy egy másik osztagba kerüljek. A Sanbantai harmadik tiszti pozíciója számomra bőven megfelelő. És első sorban Shizuka-sant szeretném beérni. Persze, ezt nem úgy kell érteni, hogy rivalizálni akarok vele, vagy olyan akarok lenni, mint ő. Nem is lehetnék olyan. Mások az erősségei. A saját képességeimet akarom olyan szintre fejleszteni, hogy neki, de akár még Ai-samanak is a segítségére lehessek, bármilyen szituáció állna is elő. Ez a legfőbb célom. Igyekszem megtenni minden tőlem telhetőt, hogy elérjem, és tudom, ezért keményen kell majd dolgoznom, hiszen nem csak én fejlődöm. Nyilván Shizuka-san vagy Ai-sama sem óhajt megragadni a jelenlegi szintjén. Meg akarok tenni mindent, hogy hasznukra legyek, de a kapitányom kérdései teljesen összezavartak. Bár tudnám, mi jár most a fejében! Egyszerűen nem értem, mire megy ki ez az egész. Merem remélni, nem azért kérdez ilyeneket tőlem Kagami-taichou, mert alkalmatlannak talál az osztagához, és tudni akarja, tényleg idevaló vagyok-e… Na jó, higgadj le, kislány, az nem segít, ha magadban mindenféle elméletet gyártasz. Mély levegő, és egy újabb megválaszolandó kérdés. Megszorítom a csészét a kezemben, épp csak annyira, hogy biztosan tudjam, tenyereim közt tartom, mert úgy érzem, kiszállt az erő kezeimből.
– Szerintem ön remek kapitány. Szigorú, de igazságos. Csak néha… – kicsit megrázom a fejem, hogy összeszedjem a gondolataim. - Néha úgy érzem, mintha túlzottan is távol szeretne maradni az osztagától, de ez számomra nem olyan zavaró, és azt hiszem, már kezdem valamennyire kiismerni a reakcióit. Tudom, hogy figyel ránk, és azt hiszem, önnek legalább olyan fontos a Sanbantai, mint nekem - remélem, megbocsátja a talán a megengedettnél nyíltabb véleménynyilvánítást, de úgy éreztem, őszintének kell lennem hozzá, hiszen minden bizonnyal ezért tette fel a kérdést. Több mondanivaló nem jut eszembe. Tisztelem őt, és felnézek rá. Mivel az én szavaim elfogytak, ajkaimhoz emelem a csészét, és iszok valamennyit hűlő tartalmából, majd visszahelyezem az asztalra. Ideje már, hogy szabaduljon markaimból. Néhány másodpercnyi csönd telepszik a teremre, és fúrja be magát közénk. Nyomasztó, szinte fullasztó, legalábbis nekem, és szinte végtelennek tűnik ez a hallgatás.
– Kagami-taichou… megkérdezhetem, miért tette fel ezeket a kérdéseket? – a hangom kicsit megcsuklik Ai-sama megszólítása után. Jelzi a bizonytalanságom, hiszen nagyon jól tudom, előbb-utóbb úgyis ki fog derülni, mi volt a célja, de nem tudok már uralkodni a kíváncsiságomon, és szinte megfojt a bizonytalanság, amit a tudatlanság okoz. Hogy nem tudom, mi jöhet még, mi mindenre kell majd még választ adnom, mert félek, ezzel még nincs vége a nehéz kérdéseknek. És talán ameddig én nem felelek meg a nekem szánt kérdésekre, addig én sem kaphatok választ.

Tárgy: Re: Kingyo Szer. Jan. 25, 2012 7:01 am

~ Váratlan Fordulatok ~

*Érdekes dolgok ezek. Valahányszor bele gondolok, hogy jelenleg mire is készülök, eszembe jut, én miként kezdtem. Kemény évek hátterére gondolok, ahogyan haladtam előre az úton, szinte harmad rangú tisztként. Tán csak a sors kicsiny játéka lehet csak, hogy most a Seireitei tizenhárom legerősebb shinigamiai mellett állhatok. Egy kapitány fejlődése sosem könnyű, ahogyan egy hadnagyé sem. Hiszen, ha azt vesszük ők csupán árnyékunk részeivé lehetnek. Társak lehetnek, de a helyünket be nem tölthetik igazán. Eképpen egy hadnagy mindig túl akarja érni kapitányát, hogy aztán valamilyen módon ő maga is kapitánnyá lehessék. Voltaképpen pedig ezért van szükség erre a beszélgetésre. Látnom kell Meiben azokat az ambíciókat, amelyek egy hadnagyi rang betöltésére kell. Még mindig nem tudom, hogy helyesen cselekszek-e, ám arra már magam is rá jöhettem, hogy jól van ez így. Egy teljesen új, és szokatlan dolgot fogok művelni, ha átadom neki a hadnagyi karszalagot, de ezt kell tennem. Úgy érzem inkább legyen az én hadnagyom, inkább tanuljon tőlem; hogy miért? Az már csak természetes, hogy egy kapitány oda figyel a tisztjeire. Valamint Meivel bizonyos szinten rokonlelkek is lehetünk.
Ezzel az elhatározásommal pedig kétszeres odafigyelést okozok magamnak. Elvégre is büszkeségem okán nem engedhetem, hogy a leendő hadnagyaim túlszárnyalhassanak. Ahhoz túlságosan szigorú közegben leledzek, rontana a presztízsemen. Némán kortyolgatva a teámba konstatálom a lány szavait. Hosszú, és feszült csend veszi kezdetét. Behuny szemmel, kimérten ülök előtte. Lehet, hogy éppen azt gondolja ignorálom az utolsó kérdését? Meglehet, azonban eszem ágában sincs. Egyszerűen arról van szó, hogy jelenleg én magam sem tudom hogyan kezdjek bele abba, amit ki akarok hozni eme beszélgetésünkből. Egy adott pillanatban azonban az asztalra helyezem a hadnagyi szalagot, s egyszerűen fel állok. Komoly tekintetemmel pillantok le rá, lelkét fürkészem ebben a pillanatban. Aztán egyszerűen csak az ablakhoz lépek, neki háttal állva.*
- Nekünk shinigaminknak a vérünkben van az, hogy erősebbé szeretnénk válni. Azonban azt sose felejtsd el, hogy minél nagyobb erővel bírsz, annál több terhet kell magadra venned. S ha megszerezted számodra két út lehet: Vagy irányítod, és oda figyelsz..vagy maga alá temet, és rossz útra térsz. Hogy irányítsd, nem kell mást tenned, mint megosztani terheid másokkal, és megtanulni embernek maradnod. A nagyobb erőt pedig mindenki máshogyan viseli. Megfigyelted már az osztagok kapitányait? Igen sok rétűek vagyunk. Ám mindegyikünknek egy a célja, szolgálni a Gotei Juusantait. Így tehát Wang Liu Mei Sanseki, készen állsz-e oldalamon szolgálni a Goteit? Készen állsz arra, hogy egy olyan osztag hadnagyaként folytasd utad, akik sosem mennek ok nélkül csatába? *Néhány pillanat erejéig mély hallgatagság lesz rajtam úrrá. Majd mikor már azt hinné más, hogy nincs más mondandóm, éppen akkor szólalok meg ismételten.*
- Ha hajlandó vagy Shizuka mellett hadnagyom lenni, akkor vedd el a karszalagot, és viseld büszkén. Viszont figyelmeztetlek valamire shinigami, elvárom tőled, hogy szíved legnagyobb oda adásával küzdj! Egy csatában nem mindig a nyers erő az erő, mi shinigamik a lelkünk darabkájából nyerjük erőnket. Ügyelj a zanpakutodra...akkor sosem eshet bajod. *Monológomat befejezvén ismét feléje fordulok, hogy lássam mit is kezd azzal a kendővel. Természetesen a választási lehetőséget meghagytam a számára. Egyáltalán nem kötelező elfogadnia azt a kendőt, csak egy lehetőség. Ő maga is az, én láttam rajta attól a pillanattól fogva, hogy leült elém azon a napon az irodámban, és elbeszélgettünk. Remélem a dolgok úgy fognak alakulni, ahogyan elterveztem. Ha igazam lesz, akkor a következő naptól fogva a Sanbantai az egész Lelkek Világában nagyobb hírnévre tesz szert, s maga az osztag pedig még erősebb vezetői egységre. Hiszen ezentúl Shizukara is több időt szeretnék szentelni.*

Spoiler:

Tárgy: Re: Kingyo Csüt. Jan. 26, 2012 9:02 am

Váratlan fordulatok

A feszült csend, mely válaszaim és egyetlen kérdésem után ismét a teremre telepszik, szinte maga alá temet, de legalább lehetőséget ad komolyabban utána gondolni annak, mit is mondtam az imént. Nem hazudtam, akármennyire is kutatok szívemben, az imént elhangzottak egytől egyig hűségesek a valósághoz. Valamiért mégis úgy érzem, elhibázhattam egyik mondatomat. Vajon úgy válaszoltam, ahogy kellett? Őszintén sajnálom, hogy nem láthatok Ai-sama fejébe. Akkor legalább afelől megbizonyosodhatnék, hogy szerinte méltó vagyok-e arra, továbbra is a harmadik osztagban maradjak, avagy éppen azt tervezi, miként hozza a tudomásomra, távoznom kell, mert máshová jobban illek. Félek a következményektől, mégis… úgy vélem, önmagamhoz hűséges voltam néhány perccel ezelőtt. De vajon mindeközben az osztagomhoz is hűséges voltam-e? Akármennyire töröm ezen a fejem, nem tudom megtalálni a választ. Egymagamban képtelen vagyok rá. Azonban szerintem ezzel, hogy önmagamhoz hűséges voltam a legfontosabbat megtettem: megőriztem azt a lányt, aki vagyok, és akin még tudok változtatni. Így, csakis így szeretném elérni a céljaimat. Igen, vannak dolgok, amiken változtatni szeretnék, de ezek apróságok, a lényem fontosabb részeit nem érintik. Ezen az úton szeretnék tovább haladni. Noha tudom, nem lesz könnyű dolgom, attól még hiszem, képes vagyok rá, hogy elérjem azt a szintet, amin valóra tudom váltani az elhatározásaimat. Mert ha én nem hiszem el, ki hinné?
Kissé talán elkalandoztam, hiszen észre sem vettem, hogy Ai-sama megmozdult. Mikor felfigyelek erre az apró kézmozdulatra, már az asztalon hever a hadnagyok jelképeként szolgáló karszalag, a harmadik osztag jeleivel. Kissé elkerekednek a szemeim ennek látványától. A harmadik osztag hadnagyánál, Shizuka-sannál lenne a helye. Nem egy asztalon egy teázóban. Valamiért mégis úgy érzem, szeretném közelebbről megnézni, kezembe venni. Ennek ellenére nem teszem, hiszen tudom, mekkora súlya van egy ilyen karszalagnak. Nem is annyira fizikálisan, mint a kötelességekkel együtt, amiket önmagával hordoz. Mert aki egy ilyet visel, az valamivel kiérdemelte, méltó lett arra, hogy egy kapitány maga mellé emelje. Nem hinném, hogy én kiérdemeltem ilyesmit… Különösen úgy nem, ha ezzel az eredeti tulajdonos ellenében cselekedtem. Akkor még arra sem vagyok méltó, hogy akár Ai-sama, akár Shizuka-san társa lehessek.
Felnézek hát kapitányomra, szememben megannyi kérdéssel, melyeket magam sem tudok megfogalmazni, nem hogy feltenni. Amint elfordul tőlem, bizonytalanságom hullámai átcsapnak fölöttem. Szinte érzem, amint elmerülök bennük, magyarázatra várva. Kagami-taichou talán nem tudja, de számomra hatalmas megkönnyebbülést jelent megszólalása. Azonban szavaira minden másnál jobban kell most ügyelnem. Érzem, ez meghatározó lesz az én jövőmmel kapcsolatban is. Efelől nem kell csalódnom. Igen súlyos tényekkel állít szembe, melyek némelyikével tisztában voltam ugyan, de így, ebben a formában sosem néztem még farkasszemet egyikkel sem. S kapitányom kérdése éppen ily nehéz döntést állít elém. Miként legyen hát a továbbiakban? Hogyan folytathatnám a megkezdett utat? A lehetőség, melyet felajánl közelebb vihet ahhoz, hogy valóban olyan shinigami legyek, amilyen lenni szeretnék. De vajon ennek mi az ára? Nem tudom, mit mondhatnék, így aztán kapitányom újbóli megszólalása immár egy második mentőövet jelent nekem, gondolataim hullámaival szemben. Immár a feltételekkel kapcsolatos kétségeimre is megkapom a választ. Amennyiben nem Shizuka-san ellenében tüntet ki Ai-sama a figyelmével, sokkal könnyebbnek tűnik a megválaszolandó rejtvény. E pillanatban ismét találkozik a tekintetünk. Meg kellene köszönnöm, hogy meghagyta a választás lehetőségét. Ennek ellenére tudom, ez a kérdés nem olyasmi, amit halogathatnék. Néhány perc. Ennyim van csupán eldönteni, miként folytatódjék az osztag élete a későbbiekben. Mert ez a döntés mindenki másra is kihatással lesz, aki a Sanbantaiban szolgál. A nekem feltett kérdések közül egyre biztosan tudom a választ: hajlandó vagyok Shizuka-san mellett ellátni a hadnagyok kötelességeit, és Ai-sama mellett állni. De ahhoz, hogy a karszalagot elvegyem az asztalról, el kell hinnem, méltó vagyok rá, képes vagyok rá. Erre így előzetesen nem adhatom meg a választ. Jelenlegi helyzetemben nem tudhatom, képes lennék-e hadnagyhoz méltón helytállni bármilyen helyzetben. De ez nem is holmi jövendőmondás vagy jóslás kérdése. Csupán elhatározásé. Ha egyszer eldöntöm, hadnagyhoz méltón fogok cselekedni, bármit is hozzon a jövő, akkor nem lehet baj. Így aztán visszavezetem tekintetem az asztalra helyezett jelképre, és kinyújtom felé a kezem. Lassan érintem meg, majd kezembe véve közelebbről nézegetem. Még nem érzem, miféle terheket róttam magamra ezzel, de el kell hinnem, képes leszek úgy cselekedni, hogy bebizonyítsam, rászolgáltam erre a kitüntetésre.
- Mindent meg fogok tenni, hogy ne kelljen csalódnia bennem – nézek fel a karszalagról ismét a kapitányom szemeibe. Nem tudom, vajon ezt várta-e tőlem, vagy sem, és nem tudom, képes leszek-e leolvasni az arcáról bármit is, de bennem megvan az elhatározás. Megtaláltam magamban az ehhez szükséges „erőt”, és ezentúl méltó leszek ahhoz, amit a külvilág is lát. Mert tudom, mostantól nem mint sanseki leszek jelen, hanem mint a Sanbantai második hadnagya, ha minden igaz. Ezzel együtt pedig sokkal nagyobb felelősséggel fogok tartozni a többi tiszt iránt. Tisztában vagyok vele. És azt hiszem, képes leszek magamra venni ezt a terhet.

Tárgy: Re: Kingyo Vas. Jan. 29, 2012 9:53 am

~ Váratlan Fordulatok ~

*Sokat jelent számomra ez az egész beszélgetés. Sokat, hiszen tudom ,hogy ezzel akár megváltoztathatok egy több száz éves rendszert átmenetileg. Ugyanis amennyire én tudom, soha nem fordult elő Soul Society történelmében, hogy egy kapitánynak két hadnagya legyen. Már az is történelembe illő mozzanat, hogy a Kagamik első kapitányának számítok. Lassacskán pedig valóban kezdem elhinni, hogy komoly felelősségeket vállaltam magamra. Egyszerűen olyan példákkal állok elő néha-néha, amellyel lehet másokban felháborodást, míg a Kuchikiknek írást okozok. Csupán a sors iróniája, hogy Byakuya pont ezt kedveli bennem. Nem bízok soha semmit a véletlenre, és amellett, hogy betartom a törvényeket, újításokat is hozok. Legalább is az utóbbi időben pontosan erre törekszem. Mikor elvállaltam a kapitányságot, - vagy is inkább a vizsgára lettem kötelezve - ama pillanatban le tettem a fogadalmam. Így már nincs is más dolgom, minthogy beváltani ígéretemet. Talán csak a szerencsémnek köszönhetem, hogy eddig minden a legnagyobb rendben ment, és hogy a Sanbantai emelkedésnek indult. Való igaz, a Kagami- ház pártfogoltja eme osztag, csak természetes, hogy egy Kagami kapitánnyal fel van rendesen karolva. Azonban tudom, hogy nem lesz mindig minden olyan könnyű. Tudom azt is, hogy két hadnaggyal az oldalamon sokkal nehezebb, de egyben könnyebb is lesz. Többet vállalhatok, és vihetek véghez. Lehetőségem nyílik majd számtalan terv megvalósítására, ugyanakkor nehezebb is lesz egységet kovácsolni. Különösen érthetem ezt Yamasaki fukutaichoura, akivel kapcsolatom nem tud egyelőre javulni. Egyszerűen vannak elvárásaim vele szemben, amiből nem tudok engedni. Nem vagyok az a fajta kapitány, aki csak úgy hagyja a dolgokat. Példával sem szeretek igazán dobálózni, mindössze törekszem a színvonalra. Talán pontosan ezért szereztem nem régen egy olyan barátságot, egy oylan kapitány képében, akitől Soul Society shinigamijainak a háromnegyed része kissé tart. Suwun taichou és az én kapcsolatom valamiért különlegesnek számít. Ritka az, hogy egy olyan shinigamival találkozom, akivel akár hasonló értékeket képviselhetünk. Mindkettőnknek megvan azaz elkötelezett hűségünk a Gotei iránt; még akkor is, ha az onmitsukidou terén Verashu-san egy különálló szervet képvisel.
Valójában pedig azt szeretném elérni voltaképpen, hogy hasonló kapcsolatba kerülhessek a saját hadnagyaimmal is. Vagy is, mint jelenleg kiderül, immáron két hadnagyom is lesz. Továbbra is komoly pillantásomat egyenesen lélektükreibe intézem. Még akkor is, ha e közben gondolataim ismételten messzi távlatokba kerülnek. Olyan hely irányába kezdi meg útját, amire még egyáltalán nem szenteltem időt. Sőt, lassan már azt sem tudom, hogy mikor fogom megtenni azt a bizonyos valódi lépést. Hiszen hátra volna még egyetlen dolog, amit eddig nem sikerült helyre tennem: a magánéletem. Minő irónia, nem de bár? Az osztag, valamint a politikai dolgaimat hamar el tudom intézni, de az érzelmi ügyekben mindig kudarcot vallok. Nem méltó hozzám ez a szint. Egyszerűen meg kell találnom a módját, hogy Keisukevel ismét teljes egészében rendbe jöjjenek a dolgaink. Sóhajtok egyet, s hűvösebbre veszem pillantásomat. Leginkább arra használva, hogy a bennem pangó bizonytalanságot elhalványítsam eme gesztussal.*
- Rendben van. A te dolgod lesz ezt közölni Yamasaki fukutaichouval. Volna még elintézni valóm. *Indulok el a kijárat felé minden további nélkül. Azonban mielőtt távoznék, azért még visszatekintek a lányra féloldalasan, hogy valami fontosat mondhassak neki.*
- Reméltem is, hogy így lesz..Wang fukutaichou! *Nos, ha már immáron hadnaggyá lett, akkor legalább én legyek az első olyan személy az életében, akitől visszahallja ezt. Hiszen én voltam az, aki kinevezte őt, valamint elintézte a megfelelő engedélyeket. Most pedig magára hagyom, hogy nyugodtan elgondolkodhasson az előtte álló útról. Arról az útról, ahová rá fog térni, amint kilép ebből a helyiségből. Hiszen hamarosan már mindenki tudni fogja, hogy a Sanbantai két hadnaggyal rendelkezik, ez pedig vonzani fogja a tekinteteket. Gyakorlatilag kétszer akkora felelősséget róttam rá, mint amennyi alapvetően egy hadnagyra irányul. Viszont a tapasztalataim, és megérzéseim azt súgják: jól döntöttem; ez pedig a legfontosabb ebben a történetben...*

Tárgy: Re: Kingyo Vas. Márc. 11, 2012 6:39 am

Taki-kun, Hime-chan és a süti *.*

A női fürdőből tartok kifelé, vállamon törülköző, a bőrömhöz kellemesen simul egy fehér fürdőköpeny. A meleg víz teljesen ellazított, teljesen kipihentnek érzem magam. A folyosón megkeresem a szobámat, aminek a kulcsát ideérkezésemkor a recepciónál kaptam meg. Nem sokat tartózkodtam még itt, hisz az érkezésem után azonnal a fürdőbe mentem, ahol órákig áztattam magam. Hiába a víz az egyik gyengém. *.*
Belépés után a csomagomhoz megyek, és megkeresem a hajkefét. Az ágyon ülve fésülöm hosszú hajam, amiben könnyedén siklik a kefe. Közben azon gondolkozom, hogy mivel is töltsem a nap további részét.
Sajnálom, hogy Takashi-kun nem ért rá, és nem kísért el erre a két napra, biztos neki is jól esett volna a fürdő és a pihenés, nekem pedig lett volna kivel eltöltenem kevéske szabadidőmet. Nem baj, majd legközelebb. ^^
Közben előhalászom a magammal hozott kimonók egyikét, elvégre most, hogy nem vagyok szolgálatban, nem kell az egyenruhámat hordanom. Szeretettel simítok végig a puha anyagon. Mint mindegyik darabot, ezt is Kanae varrta a számomra. A színe zöld, sötétebb árnyalatú mint a szemem, az alján sárga nárciszok díszítik.
Fésülködés után gyorsan felöltözöm és megpróbálom kontyba kényszeríteni a hajam, ami nem sikerül tökéletesre, több tincs is kiszabadul belőle. De végül vállat vonva úgy hagyom, jó lesz ez így, pihenéshez nem számít.
Úgy döntök, hogy a teaházban folytatom a napot. Nincs is jobb egy jázmin teánál, némi gyümölcsös süteménnyel. Az ötletet megvalósítás követi, és kilépve a szobából bezárom magam mögött az ajtót, és a teaház felé veszem az irányt. Édes illatok vezetnek, remélhetőleg a jó irányba. Egy hatalmas terembe érkezem, ahol asztalok állnak, körülöttük pedig párnák helyezkednek el, akárcsak otthon. Eszembe jut az első eset, amikor Kanaehoz érkeztem, és hellyel kínált. Fogalmam sem volt, hogyan is kellene ülnöm. Mosolyra késztetett a kedves emlék.
Közben végig nézek a termen. Több asztalnál is ülnek, egyesek hangosan nevetgélve beszélgetnek, máshol csendesen teáznak, vagy esznek. Tekintetemmel szabad helyet keresek, egyelőre nem sok sikerrel. Ám végül megpillantok egy asztalt, ahol nem ülnek. Abba az irányba vetülök, elvégre teázni és sütizni állva nem lehet, ahhoz ülni kell, hogy minden ízt kiélvezhessen az ember, vagyis shinigami. *.*
Azonban ahogy az asztal felé tartok, a szemem csakis a célon tartom, így nem veszem észre a szemből érkezőt, és óhatatlanul is neki ütközöm. A lendülettől megtántorodom, majd lepillantok. Egy tízéves forma fiú áll előttem, szerencsére nem borítottam fel. A haja ezüst színű, Takashi-kunra emlékeztet, bár neki csodálatosan szép, hófehér a haja, de valahogy mégis őt juttatja eszembe. Talán azért, mert igazából ok sem kell, hogy rágondoljak, mert egész nap a fejemben jár. Vajon csuklik?
Próbálok nem újra elmerülni, és kicsit nem Takashi-kunra gondolni. Lemosolygok a fiúra.
- Ne haragudj! Jól vagy? - remélem nem ütötte nagyon meg magát. Bár nem vagyok olyan izmos, hogy fájdalmat okozzak, ha nekem jönnek, de azért ő mégiscsak egy gyerek.
Továbbra is kedvesen mosolygok rá, és megvárom a válaszát.
- Mit szólnál, ha kárpótlásként meghívnálak egy sütire? - kérdezem tőle.
Ezzel két legyet ütök egy csapásra. Remélhetőleg őt is megbékítem, valamint én sem leszek egyedül. Csak fogadja el a meghívást. ^^

Tárgy: Re: Kingyo Vas. Márc. 11, 2012 12:25 pm

Taki-kun, Hime-chan és a süti *.*

Reggel a nap első sugaraira ébredek fel. A szokásosnál jóval frissebbnek érzem magam. Ránézek az éjjeliszekrényemen lévő naptárra, s látom, hogy ez a hétvégém szabad. Akkor már érthető is. Az alvás ugyan jól esik, de időpazarlás. Hirtelen felülök, nehogy visszaaludjak szokásomhoz híven. Megindulok a fürdő felé, s rendbe teszem magam. Megfürdöm, belövöm a sérómat, felöltözöm. Átmegyek a kis lakásom nagyobbik szobájába, ahol a festményeim vannak. Már majdnem minddel végeztem, ami be volt tervezve.
-Azt hiszem ideje új festménytéma után nézni. - Lenézek a ruhámra. - Miért is vagyok én most az egyenruhámban?
Értetlenkedek, majd gyorsan át is cserélem. Vagyis, csak félig, mert miután felvettem a nadrágot, egy hirtelen ötlettől vezérelve nekiállok kutakodni az egyik szekrényemben. Festék festék hátán, ecsetek, táblák, tempera, papírhalom, vásznak, ceruzák tömkelege, és igen, végre megvan a henna készletem. Visszarohanok a fürdőbe, és neki is állok a művészkedésnek. Azt a nonfiguratív ábrát festem fel a kezemre nagy gonddal, ami a shikaiomban a kesztyűmön van, azzal a kivétellel, hogy ezt egész fel a vállamig megcsinálom. Megvárom míg megszárad, aztán felöltöm a maradék ruhámat is, mely teljes egészében a következőből áll: egy bő lábszárú vajszínű vászonnadrág, mely rálóg a cipőmre, ami ugyancsak vajszínű, a szegélyét leszámítva, ami viszont bordó. Ez a cipő igazi büszkeségem, szeretem viselni, finom bőr, és kiváló darab. Felső ruházatként pedig vállban kicsit bő vászoning, ez ugyancsak abban a színben pompázik, mint a többi, s szegélyét a cipőhöz hasonlóan bordó borítja, középen mell magasságban két ruhaanyagból készült szürke pánt, mely csupán díszként szolgál, mivel magán a felsőn nincs sem cipzár, sem gomb. Az alja azonban kicsit különcnek mondható. Öt arányosan elosztott csík lóg le, majdnem a térdig.
-Nah, ezzel készen is vagyok. Húhh, eltartott vaaagy- Itt kidugja a fejét a fürdő helységből, és ránéz az órára.- Majdnem másfél óráig. Nem is rossz. Nézzük csak, hová is menjek. Okashi édességbolt. Nem, ott már sokszor voltam, és már majdnem kész a festmény is. Az osztag kertje... Hm... nem egyedül, most nem szeretnék ott bolyongani, a végén még eltévedek. A Kumo étterem... Lehet el kellene majd néznem újra, igaz lefestettem, de valami csodás látvány, azonban nem most. Kenpachi ivójáról is hallottam már. Viszont gyanítom, hogy jobb, ha nem teszem be oda a lábam, a végén még leitatnak... Most valami élénkebb, de mégis nyugis hely kellene. Áh! Megvan, a Kingyo tökéletes lesz, ha már előkotortam a henna készletem, akkor valami apróért csinálok párat. A legutóbb, mikor láttam egy hennást a közelben, valami eszméletlen drága volt. Igazán sajnáltam, mert szép tud lenni, nem marad meg örökre, szóval hóbortnak is jó, de mégiscsak egy mulandó dolog, és annyit kérni érte... Ha már ott vagyok, azt hiszem, lehet szobát is kivenni. Ki is használom a hétvégémet, és jót pihenek a fürdőben, biztos találok majd festeni valót is. Hm.. Akkor kellene egy alap festőkészlet is, áh nem az sok. Ebben az esetbeeeen, ha végre megtalálnám, és igen itt is van. - Nagyban kotorászik, hátra se néz, hogy milyen rumlit hagy a lakásban. - A vázlatkészítő szett! Milyen régen is használtam, viszont portré rajzolására tökéletes lesz. Akkor egy fürdőruha, egy törülköző, öhm, ez, meg az...
Bepakoltam egy egész utazótáskányi felszerelést magamnak. Mint aki egy hétre megy el táborozni, úgy léptem ki a kis lakáskából. Egyenest megindultam a Teaház felé. Hamarosan meg is érkeztem. Kicsit lelassítottam, mikor megérkeztem az előcsarnokhoz. Csodálkozásomat egy hang szakítja félbe.
-Szervusz, miben segíthetek?- Egy idősödő férfi, valószínűleg a recepciós. Kedves mosolya engem is mosolygásra késztetett.
-Szép reggelt! Szeretnék mára, és holnapra bejelentkezni. Valamint szeretném megkérdezni, hogy portré rajzoláshoz, és henna festéshez kaphatok-e engedélyt. Biztosan vagyok benne, hogy megdobná a hangulatot.- Mondom, és aranyos gyermeki arccal nézek rá. Meg is van a hatása, mert először visszakozva fogadta a dolgot, de aztán látszott az arcán, ahogy megenyhült.
-Rendben van, de aztán semmi bajkeverés fiatalember, rendben? Tessék a tiéd ez a szoba lesz.- A kérdésnél már a hangzásban megvolt költői mivoltja, s a mondandója végén egy kulcsot nyújtott át.
Megfogom a bilétánál, és elindulok a kijelölt szobámba. Itt szépen lepakolok, és kirakok mindent, nehogy meggyűrődjön, vagy eltörjön valami, mivel igencsak szűkösen fértem el. Nos eddig igencsak szép helynek tűnik, irány felfedezni. Először is a Teaház, ezt megrajzolom a kis jegyzetfüzetemben, aztán majd meglátom mihez is kezdek. Mondjuk egy reggeli, aztán áztatom magam, vagy hennázzak? Esetleg portréval kezdjek? Futtatom le a gondolatmenetet, majd fogom magam, a ruhám belső zsebébe elrejtek 4féle grafitot, egyet a kezembe fogok, és az A/5ös füzetecském. Viszonylag gyorsan leértem a teaházba. Az ajtó mellett gyors jobbra léptem, szinte egy léleknem sem tűntem fel. A szó szó szoros, és átvitt értelmében is. Nekiálltam skiccelni, amibe annyira belefeledkeztem, hogy átment grafitrajzba az egész. Amikor ezt észrevettem, már nem volt szívem megállni, így hát folytattam. Viszont, hogy pontosan le tudjak rajzolni egy két részletet, már közelebb kellett sétálnom, a végső simításoknál, már csak sétálgattam a jegyzetfüzetecskémbe merülve. Ekkor történt az, ami általában ilyenkor szokott, nem figyelésem meghozta a kellemetlen eredményét, valakibe sikeresen belementem megint. Pár lépéssel hátrébb egy Neo-s mozdulattal megállok a lábujjhegyemen, és a hátam vízszintesből újra függőlegesbe rakom.
-Áh, izé, bocsi! Rendben vagy?- Mondom szinte egyszerre vele. Mikor látom, hogy kedvesen mosolyog, lehunyom a szemem, kicsit megdöntöm a fejem, és az arcomon megjelenik egy irdatlan nagy mosoly. A következő mondat viszont visszaráz.
Hm... Azért mégiscsak én voltam a hibás, még az orromig se látok ilyenkor, azért csak nem.. Vagy de! Hihi Az ilyen kis gondolatlefuttatások szinte már időbe sem telnek, már annyira hozzászoktam. Kettőt pislantok, majd válaszolok.- Rendben, köszönöm. Azonban, akkor én is meghívlak.. Hm... Mondjuk egy teára, mit szólsz a tejszínes eperhez? Nekem nagyon ízlik. Öhm, ahhoz az asztalhoz mit szólnál?- Mutatok magam mögé az üres asztalra. Ha elfogadja, akkor odalépek, majd megvárom, míg leül, és utána foglalok helyet vele szemben. Majd, mivel nem tudom, hogy mit kellene, vagy mit szokás ilyenkor mondani, ezért csak szépen nézek, és hallgatok. A füzetemet leraktam magam elé, el is feledkeztem róla így a hirtelen eseményeknek köszönhetően. A kép olyan, mintha nyomtatták volna, igazán részletesen ki van dolgozva, még ha nem is olyan nagy. A kinézetem elsőre kicsit furcsa lehet, de ha alaposabban megnéznek, akkor az arckifejezésem sokkal gyerekesebb, mint azt várni lehet.

itt egy kis illusztráció a ruhához (innen koppintottam, rem nem gond Razz

): http://www.renders-graphiques.fr/image/upload/normal/render_dark_negi2.png

Tárgy: Re: Kingyo Hétf. Márc. 12, 2012 12:32 am

Taki-kun, Hime-chan és a süti *.*

Amint rám mosolyog, már tudom, hogy megtört a jég. Ráadásul még aggódik is, mikor én mentem neki. Biztos nagyon kedves ember.
- Persze, semmi bajom! - válaszolok, és amikor elfogadja a meghívásomat még inkább felvidulok.
Ma van a mázli napom. *.* Leszámítva persze, hogy Takashi-kun nem jött velem. :/ De azért még élvezni fogom a szabadságomat, elvégre pihenni vagyok itt. A sütinél és teánál nincs jobb ellazítás terén. Talán csak a forró fürdő, de az már megvolt, tehát következzen az édes relaxáció.
Ráadásul gyümölcsös teát emlegetett legújabb ismerősöm, ami gyümölcsös sütivel egybekötve a mennyország egy édes darabkája. Már a gondolatra is összefut a nyál a számban.
A fiú arra az asztalra mutat, ami felé épp indultam, mikor összeütköztünk, így csak biccentek és követem az asztalhoz. Jól nevelt, és megvárja, amíg helyet foglalok, csak utána ül le ő is, velem szembe. Erről ismét Takashi-kun jut eszembe, és az, amikor először találkoztunk. Ugyan így megvárta, míg helyet foglalok, aztán leült velem szembe, és csak figyelt azzal a szép barna szemével, és mosolygott.
Megrázom a fejem. Most az asztaltársamra kell figyelnem, nem lehetek tiszteletlen vele! Látom, hogy egy füzetet tesz az asztalra. Fekete-fehér kép volt benne. A teaházat ábrázolta, ráadásul olyan élethűen, akár egy fénykép. Szinte tátott szájjal csodálom a képet. Milyen tehetségesen rajzol! Teljesen megfeledkezve magamról közelebb hajolok, hogy jobban szemügyre vegyem a képet.
- Gyönyörű - áhítattal suttogom magam elé.
Csak ekkor döbbenek rá, hogy mit is csinálok, így zavartan felnézek, majd rámosolygok.
- Jaj, de udvariatlan vagyok! – egyenesedek fel a rajz nézéséből – A nevem Rosui Kagehime, és a tizedik osztag tisztje vagyok. Örvendek a találkozásnak! - mivel ülünk, így nem tudok meghajolni, ezért csak biccentek.
Most veszem csak jobban szemügye. Számomra kissé meglepő az öltözéked, mert még hasonlót sem láttam, de lehet csupán csak ezért hat furcsának. A vajszínű öltözék, és ezüstszínű haj még jobban kiemeli vörös szemeit. Gyerekes arcán mégsem hatnak ijesztően, legalábbis a kedves mosolya mellett semmiképp, inkább mondanám jó értelemben érdekesnek. Bal fülében valami lilás csillog, de nem akarom ismét zavarba hozni azzal, hogy közelebb hajolva jobban szemügyre veszem.
- Nagyon ügyesen rajzolsz! - dicsérem meg - Régóta tanulod? - ez biztos buta kérdés, de tényleg kíváncsi vagyok.
Lehet, hogy még arra is megkérhetem, hogy tanítson! Micsoda hétvége lenne, pihenek és még egy új dolgot is megtanulhatnék! Sosem próbáltam rajzolni, de az osztag társajgójában látott nyuszik is nagyon tetszettek, és biztos csodás érzés, ha az ember hasonlót tud alkotni.
Egy pincér lép mellénk, és a rendelést szeretné felvenni. Asztaltársamra pillantok.
- Én valami gyümölcsös süteményt ennék, neked mihez lenne kedved? – megvárom, amíg rendel, elvégre azt mindig a férfiak teszik, s bár gyereknek látszik, nem szeretném megkérdőjelezni férfiúi mivoltában.
Amíg rendel, ismét a rajzára pillantok, tényleg nagyon tehetséges. Pontosan látszik minden egyes pontja a teaháznak, és teljesen felismerhető. Talán portrérajzolást is vállal. Mi lenne, ha Takashi-kunnak csináltatnék egy képet? Biztos örülne neki. ^^ Vagy az túlzás lenne? Á, ha nem tetszik neki, legfeljebb megtartom. *.*
Közben ismét felém fordul, amint a pincér elmegy. Gondolom, bemutatkozik, így megvárom, elvégre az illem fontos dolog. Aztán mosolyogva figyelek, hátha mesél a rajzolásról. A kérésemmel csak később állok elő, ki kell puhatolni, hogy egyáltalán vállal e hasonló dolgokat.
Miközben hallgatom, megigazgatom a ruhámat, mert muszáj valamivel lefoglalnom a kezeimet, és várom a rendelésünk megérkezését. Továbbra is mosolygok, félredöntött fejjel figyelek rá.

Tárgy: Re: Kingyo Hétf. Márc. 12, 2012 9:56 am

Taki-kun, Hime-chan és a süti *.*

Mikor hirtelen közelebb hajol, én ugyan meglepődöm, de nem szólok miatta. A nem sokkal ez után érkező megjegyzésére kicsit zavarba jövök. S még mielőtt megpróbálnám másra terelni a szót, amiről még nem tudom, hogy mire ő kezdeményez. Ennek roppant örülök, mert szokásomhoz híven megint csak beszélné össze-vissza. Megvakarom a fejem,
- Hehe, igen tényleg ez elmaradt, bocsi. Én Kaminari Taka vagyok a 3. osztag újonca. Szintúgy örvendek.- Lehetőségekhez mértem meghajolok. - Áh, izé, köszönöm. Hát..mondhatjuk.- Kicsit elhúzom a számat. Kellemetlen, hogy még mindig ennyire kötődöm a múltamhoz, ezért inkább meg sem próbálom elmondani, s másra terelem a figyelmem.- Igazából csak vázlatot akartam csinálni, csak a kelleténél jobban belemerültem. Személy szerint Festeni jobban szeretek.- Ekkor lép oda a pincér. Kagehime-san pedig mondja a véleményét. Egyből észbe kapok, hogy nekem kellene intéznem ezt.- Akkor legyen szíves meggyes teasüteményt hozni, és hozzá tejszínes epres teát.
Most mihez kellene kezdenem? Úgy tűnik ő sem túl beszédes. Bemutatkozás megvolt. Hmm, talán... S mint általában, most is hirtelen belekezdek valamibe, amit nem gondoltam át rendesen. - Én most jöttem ide először, gondoltam kihasználom a szabad hétvégémet, és pihenek, meg rajzolok egy keveset. Öhm, hogy szólíthatlak? - Megvárom a válaszát, majd annak megfelelően folytatom.- … mit terveztél meddig maradsz, és mit csinálsz? Izé, szóval ha van kedved, és nincs ötleted, akkor esetleg lóghatnánk együtt. Én úgy gondoltam, hogy majd fürdőzök, meg henna- festéseket csinálok. Meg, talán portrét is, de ezt izé, nem gondoltam még át teljesen. Izé, szóval ez nem tesz ki túl sok időt, csak pár órát, esetleg ha nem zavarlak, akkor talán ha lehet csatlakoznék hozzád. Vagyis, nos nem is kérdeztem, hogy egyedül jöttél-e... - Fészkelődöm, s közben már megint előjött a buta szokásom, hebegek-habogok itt össze-vissza. Áh, Taki, szedd össze magad! Légy határozott!..De hogyan? – Ha gondolod csinálhatok neked ilyesmit! - Mutatom a kezemen a henná-t. Látszik rajta, hogy nem igazi tetoválás.

Tárgy: Re: Kingyo Kedd Márc. 13, 2012 12:14 am

Taki-kun, Hime-chan és a süti *.*

Nagyon édes, ahogy zavarba jön. Egyszerűen nem tudom megállni, hogy ne mosolyodjak el. Olyan idős lehet, mint én voltam, mikor Soul Societybe kerültem. Előtte sem volt kapcsolatom a velem egykorúakkal, idekerülésem után pedig Kanaen kívül nem is vágytam más társaságára. Talán ezért is barátkozom kissé nehezebben, mint mások. Bár ha egyszer valakivel beszédbe elegyedek, már minden simán megy. ^^
Gyümölcsös sütemény, és gyümölcsös tea, úgy érzem ez a nap csúcspontja. *.* Ráadásul meggyes süti, az külön az egyik kedvencem. Egyszerre cukortól édes, és a meggytől savanykás. Gondolatban már elmerülök az ízekben, amikor megszólal.
- Nyugodtan szólíts a keresztnevemen, vagy Hime-channak - mosolygok rá.
Kicsit hebeg-habog, miközben beszél, ami csak még gyerekesebbé és édesebbé teszi az összhatást. Elképzelésem sincs, hogy egy ilyen kedves gyerek hogyan is lehet halálisten. Még játszania kellene, ahelyett hogy a világ rosszabbik felét látja, a lélekevő lidércekkel, és harcokkal. Legszívesebben ezt mondanám neki is, de nem akarom megbántani, elvégre nem tudhatom mért is van itt.
- Holnapig maradok - felelem - és igen, egyedül jöttem, de jó lenne, ha nem egyedül tölteném az időmet! - miközben beszél, fészkelődik a párnán. Jaj de aranyos, egyem meg *.*
Eddig nem gondoltam arra, hogy gyereket szeretnék, de most elgondolkozom rajta. Olyan cukik, és puhák, és kedvesek. Kedvem lenne megölelgetni, de nem szeretném ezzel zavarba hozni, és amúgy sem illik. Majd Takashi-kunnak megemlítem talán a gyerek témát. Lehet kicsit furcsán fog nézni, sőt biztos, de talán meg tudom puhítani. *.*
- Portrékat festesz? - kérdezem lelkesen - nekem is festenél egyet? - csillan fel a szemem - Mindig is kíváncsi voltam hogyan is csinálják! Akár meg is taníthatnál rajzolni! - mondom lelkesen, teljesen beleélem magam – bár papír és ceruza sincs nálam, de gyorsan tanulok. Tényleg! - aztán észreveszem, hogy szinte keresztülmásztam az asztalon nagy lelkesedésemben és elpirulva visszaülök a párnámra.
- Én ma már fürödtem, de szívesen visszamennék a tea után, tudod nagyon szeretek pancsolni!
Aztán érdeklődve nézem a kezén lévő mintákat.
- Igazán szép, bár nem tudom, hogy Takashi-kun mit szólna hozzá. Bár most nincs itt, szóval, miért ne? A szabadság arra való, hogy kipróbáljunk dolgokat, nem igaz? - nevetek rá.
Remélem, nem gondol teljesen bolondnak. Elvégre elütöttem, aztán pedig sütizni hívtam, most pedig mint egy idióta nevetgélek és fecsegek össze-vissza. Tuti nem gondol komplettnek.
- Tudsz virágmintát rajzolni? - kérdezem - mármint a testfestésre gondolok.
Bár buta kérdés, elvégre olyan szépen rajzol, mért ne tudna virágot is? De milyen virágot kérjek? Talán egy egész virágoskertet kellene *.* Akkor egy sem maradna ki… De nincs rajtam annyi hely, hogy mindegyik elférjen. Nem baj, majd megkérdezem, hogy ő mit ajánl. ^^
- Ha van kedved akár játszhatunk is valamit - mosolygok - szeretek új dolgokat kipróbálni, és a karuta az egyik kedvenc játékom. Ismered?
Míg várom a válaszát vágyakozón a pult felé nézek, hátha érkezni látszik a rendelésünk.

Tárgy: Re: Kingyo Csüt. Márc. 15, 2012 5:26 am

Taki-kun, Hime-chan és a süti *.*

Húú, milyen közvetlen. Ennek felettébb örülök. Úgy tűnik semmit sem rontottam el, és még kedves embernek is. Ha tűnik. Ha addig marad, míg én, akkor elég sokat tudunk majd szórakozni. Mondjuk most tea, utána meg fürdő, ha jól rémlik van közös fürdő is. Utána egy ebéd, és akkor ebéd után pont jó lenne hennázni egyet. Hm, portrét festeni. Érdekes, talán kipróbálhatnám, picit időigényes lenne, de majd akkor estefelé, amikor már nem csinálunk mást. Megtanítani rajzolni? Hát az necces, de lehet tud, csak még nem próbálta meg. Hm, és megint kedves, visszajönne, holott ő már volt. Azt hiszem jól megleszünk. Futtatom a gondolatokat magamban, s közben válaszolgatok is neki. Bár amikor odahajol akkor igencsak elpirulok, és egy csöppet meg is lepődök.
-Öhm, portrét még nem próbáltam festeni. Megpróbálhatom, de szerintem azt majd estefele, mivel időigényes egy dolog lesz szerintem. Természetesen megmutathatok neked pár trükköt, és kipróbálhatjuk, hogy megy. - Majd a Hennára vonatkozó mondatánál szólalok meg újra- Hát nem jön le könnyen, de egy hét alatt lekopik. Illetve ha rászánod az idődet viszonylag hamar le lehet koptatni egy kis szappannal, meg meleg vízzel. Szerintem menni fog, milyet szeretnél, és hova? Ha ajánlhatok egye..
Már nyúlok is a vázlatfüzetemért. Átlapozok pár vázlatot, melyek tényleg nem annyira kidolgozottak, mint az amit először látott. Egy üres lapra érve, mely ugyebár nem az első, mivel elég szellősen, és össze-vissza rajzolgatok bele, míg be nem telik. Nekiállok irdatlan tempóban rajzolni, a papír a már a füstölés határán van, mikor végre végzek nagyjából öt percembe telt megalkotni a négy kis vázlatot, melyek épp elférnek az A/5ös oldalon. Nagy buzgón fordítom és tolom eléje, minek hatására fellebben néhány oldal, s az a bizonyos oldal kerül fel, melyet titokban írogattam magamnak. Rajta a következő:Tsuki Szép nagy és formázott betűkkel. Alatta még volt egy listaszerűség, de azt már valószínűleg nem láthatta, mert még a villámnál is gyorsabban fordítok rá lapokat, teljesen vörös fejjel. Gyorsan fellapozom a vázlatot, melyet most csináltam, mondani akarok valamit, azonban tisztán látható, ha belekezdenék csomó hülyeség hagyná el a számat, így csak várom a véleményt. Nemsokkal ez után érkezik a tea, és a sütemény. Épp időben, hogy kimentsen a pácból.
-Köszönjük. Fizetnék is rögtön.- Majd kifizetem a teát, és a süteményt, mielőtt még Hime-chan próbálná a felét. Visszafordulok, s egy kicsit már lenyugodtam.- Az első hármat inkább készre, míg a negyediket talán arcra lenne a legcélszerűbb. Persze csinálhatom máshova is.

http://www.csillamvilag.com/kepek/var/resizes/Felhaszn%C3%A1l%C3%B3k-k%C3%A9pei/Szeder-Andrea/henna/K__p%20064.jpg?m=1299885115
http://www.mukorom.hu/img/galeria/akril-korom-diszites-4/560/dsc01446_20100909_2094543336.jpg
http://www.sweetmix.com.au/image_library/large/henna_tattoo_1.jpg
http://desmond.imageshack.us/Himg9/scaled.php?server=9&filename=mehpag1.jpg&res=medium

Tárgy: Re: Kingyo Pént. Márc. 16, 2012 10:43 am

Taki-kun, Hime-chan és a süti *.*

Lelkesen bólogatok, amikor a portré festésről beszél. Megtanulok rajzolni. *.* Majd elkápráztatom vele Shiroichi-taichout is! Talán megengedi, hogy lerajzoljam, és nagy Ördögűző tűzet is festek köré. Már magam előtt láttam a képeket.
Aztán a hennáról beszél. Azt a növényt nagyon jól ismerem, csodálatosan szép cserje, apró virágokkal, amiknek méz illatuk van. Kanae hátsó kertjében nőt néhány bokor, a lepkék előszeretettel rajzották körbe. Kanae mesélte, hogy festeni is lehet vele, de nem csináltunk, még csak hasonlót sem, mint ami Taka-kun kezén van.
Aztán hírtelen rajzolni kezd, olyan sebességgel, hogy a szememmel követni sem tudom, pedig megpróbálom utána hajolva kideríteni, hogy min is ügyködik. De sajnos semmit sem tudok kivenni belőle, egészen addig, míg ismét felém nem fordítja. Azonban a hírtelen mozdulatól néhány lap fellebben, és egy hatalmas betűkkel írt szó tárul elém.
TSUKI. Alatta még szavak vannak felsorolás szerűen, de azokat már nem látom, mert villám gyorsan fordítja vissza a lapokat. Zavaromban elvörösödöm, mert még ha nem is akartam, úgy néz ki, valami számára fontos titkot láttam meg. Ő is teljesen zavarban van, így inkább nem kérdeztem rá a dologra, pedig nagyon érdekelt. Vajon ki lehet Tsuki? Gondolom egy shinigami, vagy talán még életéből valaki? Minden esetre női névnek hangzik.
Aztán a szemem a vázlatokra téved, amiket alig öt perc alatt rittyentett. Szebbnél-szebb virág minták vannak rajta. Nagy szemeket meresztve, csodálattal bámulom a rajzokat. Színesben még szebbek lennének, szemem előtt az otthoni virágos kert lebeg. Nem tehetek róla, a színes kavalkád egyszerűen mindig elvarázsol.
- Nagyon szépek - nézek fel rá.
Közben megérkezik a rendelésünk, nyúlnék, hogy fizessek, de Taka-kun megelőz, és kifizet mindent, pedig mondtam, hogy a sütit fizetem. >< Nem baj, majd este a festéshez a nasit én hozom.
- Talán a bokámra lenne a legjobb, mert ott nem olyan feltűnő. Ha már dolgozol vele nem szeretném idő előtt lemosni - mosolyodom el.
Aztán neki látok a süteménynek, ami valami isteni finom. Csodálatosan omlós tésztája, és a meggy olyan frissnek tűnik, a sütés ellenére is, mintha csak most szedték volna a fáról. Behunyom a szemem, hogy jobban élvezhessem az ízeket. Aztán kitöltöm a teafűre a forró vizet, hogy addig is ázzon.
- A fürdő után fested a hennát? - nézek rá a gőz mögül.
Bár ez egy elég valószínű dolog, mikor máskor festené? Ha előtte festi nincs elég ideje, hogy beszívja a bőröm a festék anyagot. Utána pedig ráérünk, játszunk és rajzolgatunk. A mai napra úgysincs más tervem, ez a pihenés és lazítás hétvégéje. Talán egy kis karutára is rávehető. Azóta nem játszottam senkivel, mióta Seireiteibe kerültem. Kanae tanította még, és nagyon tetszett, főleg mert csodálatos versek álltak minden kártyán.
Már előre izgalom töltött el, az előttünk álló nap gondolatától. Kicsit izgultam a rajz miatt is, de biztos menni fog. Olyan szépen rajzol, tanítani biztos olyan ügyesen tud. Ráadásul olyan kis édes, és kedves, hogy egyszerűen lehetetlen lett volna nemet mondani, mikor megkérdezte, hogy vele töltöm-e az időmet. De biztosan rendkívül szórakoztató lesz.

Tárgy: Re: Kingyo Kedd Márc. 20, 2012 12:26 pm

Taki-kun, Hime-chan és a süti *.*

Látom, hogy elpirult, ahogy rálapoztam arra a bizonyos oldalra. Ezek szerint tuti látta, de úgy tűnik nem akar rákérdezni. Nem is tudom, hogy ez most jó-e, vagy sem. Aztán alaposan megnézi az éppen hogy számomra elfogadható minőségűre sikerült vázlatokat. Hiába, nincs mit tenni, ha egyszer az ember siet. Azonban még így is megdicsér, valamint mondja is a véleményét.
-Köszönöm.- Mosolyodom el. - Rendben van, akkor arra inkább a 2. félét ajánlanám, szerintem az ott neked pompásan állna. Nost, akkor élvezzük ki a finomságokat.
Mondom, majd könyököm alá vágom a füzetecskét, és én is előkészítem a teámat. Kicsit talán jó lenne, ha ázna, no meg az sem utolsó az akadályforrások között, hogy még valószínűleg ihatatlanul forró. Nem bírom annyira a forró teát, viszont a hideget sem szeretem. Követem Hime-chan példáját, s én is megkóstolok egy süteményt. Amire számítottam, a kis savanyú íz csak úgy megcsavarja a nyelvem, és mellette az omlós sütemény tésztája nagyon passzol. Miután elfogyasztottam a kis darab sütit, megfújom a teámat, s szürcsölök belőle egy keveset. Talán kicsit komor az íze, de tökéletesen passzol a meggyhez.
-Igen, a fürdőzés után terveztem egy-két órára kiülni Hennázni. Persze ha nem gond, közben pedig jó lenne beszélgetni. Amíg másoknak festek, addig talán el is leshetsz néhány dolgot. Milyen formát hogy rajzolok meg, vagy hasonlók. Utána pedig szívesen játszom veled Karutát.
Igazándiból ötletem sincs, miről lehetne beszélgetni, de reménykedem benne, hogy ő majd valamivel előrukkol. Lassan majszolom a sütit, és néha-néha iszogatok egy kevéske teát is. Arra figyelek, hogy maradjon neki, legalább a fele, ha nem több, s a végét magamnak öntsem ki, és az utolsó süteményt meghagyom neki. Közben okosan nézek rá, és mosolygok, mert úgy tűnik találtam valaki értelmeset, és kedveset. No meg végre sikerült egy újabb ismerősre szert tenni. Kis lépés ez egy embernek, de nagy nekem. Előbb utóbb, kénytelen leszek szembenézni valami ennél sokkal hatalmasabb kihívással, s azt hiszem van mit fejlődnöm még addig. Talán még a segítségét is kérhetem, de az biztos, hogy nem most. Esetleg, ha szóba hozza nem fogok ellenkezni, és valamennyit elkotyogok Tsuki-chanról. Most viszont a lényeg, hogy jól érezzük magunkat, ami pedig a következőképp érhető el. CSOBBANJUNK! Ha esetleg társalgába kezdett volna, természetesen válaszolok rá akkor. A teázgatás befejezte után.
-Ez valami isteni volt! Neked hogy ízlett? - Várok egy picit, majd folytatom.- Nos, akkor szerintem öltözzünk át, és majd várjuk be egymást a bejáratnál. Mit szólsz hozzá?
Majd elindulok a szobámba, ott villámgyorsan átöltözöm, s visszasietek a vegyes fürdő bejáratához. Valószínűleg gyorsabb leszek, hisz nekem elég hamar megvan az átöltözés. A testem viszonylag izmosnak mondható, bár tény, hogy nem vagyok egy terminátor.

Tárgy: Re: Kingyo Csüt. Márc. 22, 2012 2:26 am

Taki-kun, Hime-chan és a süti *.*

Alaposan szemügyre veszem teázás közben a képet, amit majd rám fest. Egy hatalmas virág, kacskaringós indákkal, fodros szirmokkal, talán a vadrózsára hasonlít leginkább. Nagyon tetszik, hiszen a rózsákat kifejezetten szeretem szépségük, és csodálatos illatuk miatt. Kicsit sajnálom is, hogy illatot nem lehet a virághoz festeni.
Közben a teámat kavargatom, s egy kis mézet és citromot teszek bele, de pont annyit, hogy a kellemes eper íz még domináló maradjon. Az illata is ínycsiklandó, és az íze egyszerűen mesés! *>* Persze csak gondos fújdogálás után lehet belőle aprókat kortyolni, de teljesen megéri. Ráadásul kellően kihangsúlyozza a meggy savanykás ízét. ^o^
Lelkesen hallgatom, ahogy beszél. Tehát többeket is megfestene, akkor pedig van időm figyelni, hogy mit hogyan csinál. Szuper, akkor villám gyorsan elsajátíthatom a virágrajzoló mozdulatait. *>* Olyan bokrétát és mezőt fogok festeni, hogy olyat még nem látott a világ! De előtte még be kellene szerezni, amivel rajzolok.
- Igen, az jó ötlet! Egész könnyedén tudok mozdulatokat lemásolni - mosolygom rá - De nem kellene nekem is valami, amivel és, amire rajzolok? Szerinted a közelben be lehet szerezni? - érdeklődve nézem, hátha tud segíteni - Nem fog zavarni munka közben, ha beszélek hozzád?
Fogalmam sincs, hogyan is fest, vagy hennáz valaki, de engem lehet, zavarna, ha közben valaki hablatyolna a fülembe. De remélem, hogy őt nem fogom, hisz azt mondta, jó lenne beszélgetni. Bár mivel tartsam szóval? De ezen ne most törjem a fejem! Majd ráérek akkor. >.<
Gondolkozás közben valahogy a tea és a sütemény végére érünk. Ennyire nem figyeltem volna? >.<
Remélem nem bántottam meg, hogy csak így üldögéltünk, elvégre társaságot szeretett volna, de valahogy kissé elkalandoztam.
- Igen, szerintem is nagyon finom volt - nézek fel. Nem úgy tűnik, mintha különösebben zavarta volna szótlanságom, valószínűleg neki is ezernyi dolgon járt a feje - Rendben! - mosolyodom el az újabb pancsolás hírére.
Szinte felpattanunk az asztaltól. Én sietve a szobám felé veszem az irányt. Mivel egyszer már fürödtem, így a fürdőruhám nedvesen lógott, nem akartam még egyszer felvenni, csak ha már megszáradt. Szerencsére felkészült voltam, így csomagoltam váltást is. *>* Az egyrészes úszódressz fekete színű, és hatalmas sárgarózsák díszítették. Szabása szolid, mély kivágásoktól mentes.
Visszavettem a fürdőköpenyem, mert nem szerettem volna a közös részig egy szál dresszben végig lejteni, papucsba bújtam, és meg sem álltam a találkozási pontig.
Már vár rám, úgyhogy lelkesen integetek neki, ahogy így végig nézek rajta, már nem is tűnik annyira gyereknek. Kidolgozott izomzata kissé elüt gyermekien ártatlan arcától. Mikor mellé érek, rá mosolygok. ^o^
- Mehetünk is! - felkiáltással a közös fürdő felé veszem az irányt.
Természetesen megvárom, hogy kövessen, egyedül nem mernék bemenni. Amikor megérkezünk, leveszem a fürdőköpenyt és a papucsot, és elmerülök a langyos vízben. Azért szétnézek, hogy kik vannak még rajtunk kívül, de mivel nem sok shinigamit ismerek, így számomra mind ismeretlenek. Taka-kun felé fordulok, aki ekkor már valószínűleg szintén a vízben van.
- És új vagy még? - kérdezem ártatlanul, gondolva, hogy talán ezzel egy kis mesélésre ösztönözhetem.

Tárgy: Re: Kingyo Hétf. Márc. 26, 2012 8:11 am

Taki-kun, Hime-chan és a süti *.*

Látni rajta, hogy ízlik neki az összhatás, vagy legalább a tea, vagy a süti. Aztán belekezdünk a beszélgetésbe, s meg is kérdez valamit, amire már válaszoltam, ha nem csal az emlékezetem. Lehet megsérteném, ha csak úgy az orrára kötném, ezért jobb lesz, ha nem teszem. Végre sikerült összeismerkednem még valakivel, s ezt nem akarom elszúrni.
- Hát viszonylag közel van, és úgy hívják a helységet, hogy a szobám, hehe. És igen, jó lenne közben beszélgetni. Annak viszont örülök, hogy gyorsan tanulsz, és könnyen másolsz. Ez jó módja annak, hogy begyakorold a mozdulatokat, s később saját kép készítéséhez használd fel.
Majd elrohanok. Mikor várok látom, hogy már messziről integet. Mosolygok, és visszaintegetek. Mikor odaér megjegyzem. - De szép.. izé szóval jól nézel ki benne.- Az szép konkrétan nem a ruhára értettem, de még időben észbe kaptam, és megpróbáltam valahogy nem túl komolyra venni a dolgot. Én is eléggé zavarba jöttem, mikor felfogtam önkéntelen kijelentésemet. Befelé menet előreengedem, majd mikor belecsobbantunk körbefuttatom tekintetem, bár nem várok sok mindent, hisz alig ismerek pár embert, aki ismerhet. Így elsőre senkit sem látok, a már itt lévők közül, akit ismernék. Mikor nekem szegezi a kérdést, először kérdőn nézek rá, s kicsit oldalra billentem a fejem. Majd egy pillanattal később vissza egyenesbe, s válaszolok.
-Hehe, látom te is olyan beszédes vagy mint én. Öhm, már ahogy említettem a 3. osztag újonca vagyok. Eddig még csak párszor voltam küldetésen, és csak egy arrancarral futottam össze. - Összekulcsolom tenyereimet, majd egy adag medencevizet irányítok feléje, mely nem közvetlen találja el, hanem előtte csapódik a vízbe, s csobban egyet, hogy oldjam a feszültséget. Végül is azt mondta szeret pancsolni. - De te is mesélhetnél magadról valamit. Én nem vagyok az a nagyon beszédes fajta, de nagyon szívesen hallgatok meg másokat. Bár be kell vallani néha rám jön a dumálhatnék.
Majd még egy adag vizet indítok meg feléje, hátha beszáll, feltéve ha nem volt morcos az előző miatt, hisz én élvezem az ilyeneket, de nem biztos, hogy más is így van ezzel. Mindenesetre lehúzódom a vízbe, de azért annyira kint maradok, hogy az orromon kapjak levegőt, s nagy bociszemekkel nézek rá, hátha elkezd mesélni.

Tárgy: Re: Kingyo Pént. Márc. 30, 2012 6:12 pm

Taki-kun, Hime-chan és a süti *.*

Enyhe pír lepi el az arcomat, az előcsarnokban tett kijelentésére. Sosem gondoltam magamra úgy, mint aki kifejezetten szép. Nem mintha elégedetlen lennék magammal, csupán ennél fontosabb dolgok foglalkoztattak általában. Ráadásul ritkán dicsérnek meg gyerekek. ^O^
Ez a gondolat mosolyt csal az arcomra. Tudom, hogy komolyan gondolja azt, amit mond, hiszen láthatóan zavarba hozta őszintesége. Bár véleményem szerint nem kell attól tartanom, hogy hódolómmá válik. Elég egyértelmű volt a jegyzetében feltüntetett név. Ráadásul inkább tekintek rá gyerekként, mint fiúként, de azért ezt nem kötöm az orrára. >.<
Fürdés alatt ismét kissé zavarba jövök, mikor megjegyzi, hogy a kérdésemre már válaszolt. Na ez kínos. .__. Bár azért legalább nem nézett idiótának, hogy ezt sem tudtam megjegyezni... Mégis hogy figyelek én? >.< Végre sikerült egy új barátot szereznem, erre majdnem elbaltázom, mert nem tudom megjegyezni, hogy mit mondott! Még jó, hogy Karasu nincs itt, biztos lenne ehhez is valami "kedves" megjegyzése, ami csak rontana amúgyis eléggé kínos hangulaton.
Visszamosolygok rá, kissé zavartan, amin kicsit old a felém fröcskölt víz. Nem nézek fel rá, magam elé bámulok, ahol a fröcskölésének végsugara vizetért. Kissé felvonom a szemöldököm, majd felcsillan a szemem, a játék gondolatára. Mondjuk azt azért remélem, hogy másokat nem zavarunk, mert abban biztos vagyok, hogy a vizicsatánk igen nagy hanggal fog járni. *>*
Kiismerhetetlen arckifejezéssel emelem fel a fejem, majd elmosolyodom.
- Igen, valóban nem vagyok túl beszédes - közben a víz alatt a kezemet pontosan olyan formájúra kulcsolom, ahogy Taka-kunné van - Ilyenkor sosem tudom, hogy mit kellene magamról mesélnem - nevetek fel, közben a víz alatt feltűnés mentesen készülök az ellentámadásra - Gyermekként kerültem Soul Societibe, Kanae, egy kedves, idős hölgy nevelt fel. Olyan számomra, akárha az anyám lenne. Amikor éhséget érezte, azt mondta, hogy váljak erőssé, hogy megvédhessek másokat. Így kerültem az akadémiára, amit nem rég fejeztem be, és most a tizedik osztagnál szolgálok. ^.^
Remélem, hogy az unalmas részletek miatt kicsit elkalandozik a tekintete, de érdeklődve hallgat, akár egy jó gyerek. Hm... Valami jobbat kell kitalálnom, hogy eltereljem a figyelmét. >.< Közben újabb vízsugár landol előttem.
Ez nem lesz jó, hirtelen támadásnak kell lennie! Vajon, mi az, ami biztosan kizökkentené ebből a pozícióból. És bevillant egy név.
- És te nem szeretnél nekem Tsuki-chanról mesélni? Twisted Evil

- kérdezem, miközben próbálok ártatlan arcot vágni. *>*
A meglepettségét és zavarát használom ki arra, hogy egy ellentámadást indítsak, ami nem előtte, hanem rajta fröccsen. Twisted Evil

Hangosan felkacagok, és újabb és újabb vízsugarat indítok felé, miközben remélem, hogy a kérdésem annyira nem sokkolta, hogy ne élvezze a játékot.