Ahogy ismét előbukkan és a vállam felett elnéz, akaratlanul is arra fordulok. Csak amikor befejezi a mondatát, akkor jövök rá, hogy ő is elterelést alkalmazott. Ezt megerősíti, hogy a vállamon vízsugár csattan. >.<
Nevetve fordulok vissza, és vadul fröcskölni kezdek. Kacagás közben több vizet nyelek, mint amennyit szeretnék, de ez már csak ilyen. Apró köhögés közepette szabadultam meg a tüdőm által feleslegesnek titulált víztől. >.> Így abba hagyom a fröcskölést, ha aggódna, egy mosollyal megnyugtatom, hogy tökéletesen jól vagyok. ^O^
Amikor kicsit arrébb húzódik, ahol kevesebben vannak, követem. Jól esik, hogy végre ismét leülhetek a csata után, végre a tüdőm sem fáj már, amikor levegőt veszek. Érdeklődve billentem oldalra a fejem.
- Persze, hogy érdekel! ^O^ - lelkesen fordulok teljesen felé - Bár fogalmam sincs ki az a Tsuki-chan >.< - nevetek fel zavartan.
Érzem, hogy itt melegebb a víz, de ez nem különösebben zavar, legalább nem fogunk meghűlni. >.< Közben felhúzom a térdem a mellkasomhoz, kezemmel átkarolom, és ráhajtom a fejem, így figyelem Taka-kunt. Hallgatom, amit mesél. Kezdeti zavarából, és a szép íves betűkből, amivel a nevét felírta, arra a következtetésre jutok, hogy nagyon közel áll hozzá, az a személy. Bár arról, fogalmam sincs, hogy pontosan kicsoda. Lehet, hogy a mamáját chanoztam le? O^O Az nem lenne egy jó barátkozó alap. >.<
Közben az eget kémleli, úgy veszem észre, teljesen máshol jár. Talán éppen rá gondol. Vajon én is hasonlóan álmodozó arcot vágok, amikor Takashi-kun jár a fejemben? Elmosolyodom a gondolatra. Igen, elég valószínű, hogy én is eképpen festek. A szemem a semmibe fúródik, és bárgyú mosoly ül az arcomra, egy tapasztaltabb szem azonnal megmondja, hogy szerelmes vagyok! *>*
Megdöbbenek a gondolatra. Ez az első, hogy, még ha magamban is, de a szerelem szó jutott eszembe. Mélyen elpirulok, bár nem valószínű, hogy Taka-kun ezt észreveszi álmodozás közben. És Takashi-kun? Ő észrevette vajon? És ha igen, akkor ezért nem jött velem? Talán ő nem is érez hozzám hasonlóan, de nem akart megbántani. Ez ugye nem történhet meg? T_T Biztosan nem! Majd felkeresem, ha innen visszaindulok az osztagomhoz. Remélem még emlékszem, hogy hol is mutatta a saját osztaguk épületét. >.<
- Szóval, kicsoda pontosan ez a bizonyos Tsuki-chan? - szegezem Taka-kunnak a kérdést.
Talán amíg válaszol, elterelődik a figyelmem furcsa gondolataimról. Elvégre pihenni jöttem, és hogy jól érezzem magam. Csak pozitív gondolatok járhatnak a fejemben! Semmi szerelmi bánat, mikor szerelemről sem volt eddig szó! Takashi-kun végtelenül kedves, de nem hiszem, hogy ilyen dologban hazudna. >.< Vagyis remélem. >.>
Közben érdeklődve hallgatom Taka-kun beszámolóját.

Taki-kun, Hime-chan és a süti *.*

Mikor elkezd köhögni, gyorsan abbahagyom a fröcskölést, kicsit aggódom, de mikor meglátom a mosolyát, akkor megnyugszom. Követ mikor odébb húzódom, s válaszol a kérdésemre. Aztán észbe kapok az álmodozásból, de látom nagyon nem maradtam el, hisz ő is, mintha hasonlóan elkalandozott volna, bár nem tudok erre koncentrálni, hogy megfejtsem, mivel már folytatja is. Már kicsit meg is bántam, hogy felhoztam a témát, hisz nem biztos, hogy tudok rendesen beszélni róla. Nem akarok beégni, meg túlságosan zavarban lenni sem. Nah de azért valamit meg kell próbálni, ha már így alakult.
-Hát izé, szóval Tsuki nekem nagyon – Aztán láthatóan eszébe jut valami. Eddig nagyon zavarban volt, ez nem sokban változott, csak gördülékenyebb lett a beszéde. - Nagyon nagy kapitányom a gyerekegyletben. Vannak kalózok, és mi a brittek. - Egy bárgyú mosollyal az arcán és „ehehe..ehehe” kínos nevetéssel lassan lemerül a vízbe addig, amíg csak a szeme látszik csak ki. Azok viszont elég nagyra nyíltak, és figyelik Hime-chant, ismét előjött a nagy kerek csillogó gyerekszem. Aztán ha nem neveti ki Hime-chan, akkor feljön és folytatja, ha kacag rajta, akkor bugyborékolva elmerül. És csak kicsit később jön elő. Mindenesetre kipróbálja ugyanazt a pózt, amiben jelenleg ő van.
- Bár még nemigazán beszéltem vele, csak így játszás közben amiket szokás a hajókon. Igazából nem tudom, hogy kezdhetnék el vele beszélgetni az egyleten kívül. Sőt, azt sem hogy miről. Tuti beégnék, vagy egy szót sem tudnék kimondani. Nem igazán vagyok jó ilyenekben, már az is legendaszámba mehetne, amennyit veled beszéltem eddig. Valójában örülök, hogy egyre jobban megy. A Rukongai gyerekkori volt barátaimon kívül, pontosabban azóta nemigazán voltam rá képes. Bár egy Airisu nevű 4. osztagos a barátom. Azonban egy kezemen meg tudnám számolni az embereket, akikkel jóban vagyok. Öhm.. De ne csak én beszéljek, veled mi a helyzet? Sok ismerősöd van?
Látszik már nem tudta, vagy nem akarta folytatni. Most ő koncentrál rád, s figyel téged kíváncsiskodó szemekkel. A lágy szellő ami fúj szinte tökéletessé teszi a kellemesen meleg vizet. A szelet nem szeretem, viszont amikor csak így fújdogál és nem tombol, akkor igazán jólesik. A napot is megszűri néhány bárányfelhő, szinte tökéletes idő a pihenésre. Még úgy negyed órát tervezek kint lenni, ebbe beleszámítva a beszélgetést. Aztán nyújtózások közepette mondom.
- Nah, szerintem lassan ideje lenne kikászálódnunk nem? Majd gyere a 303-mas szobába, ott kerítek neked is papírt meg rajzeszközt. Én összeszedem a hennához a dolgaimat, aztán kiülhetnénk az előcsarnokba.
Itt ugyanis viszonylag sokan megfordulnak, de beszélgetésre is tökéletesen alkalmas hely, ha az egyik sarka felé ülünk le. Kifelé menet lezuhanyoztatom magamról a fürdővizet, majd elsietek a szobámba. Itt gyors megtörülközöm, majd átöltözöm. A vizes fürdőruhámat pedig kirakom valami nem annyira látható helyre száradni. Széles mosollyal esek neki a táskámnak, s pakolok szét. Az egész szobában alig marad hely, mindenhol az ecsetek, ceruzák, filcek, festékek, vásznak, papírhalmok hevernek. Összeszedem ami kell nekem a hennázáshoz, majd két kisebb táskát fogok, és abba pakolok. Megpróbálok rendes vázlatfüzetet keresni Hime-channak, de nem sikerül. Az egyetlen az a sajátom, hát nincs mit tenni, kölcsönadom. Akkor még ott van az eszközprobléma is, vajon melyikkel kellene neki kezdeni? Erősen gondolkozom, és mikor kopog, vagy benyit döntöm el, hogy hármat is rakok el, aztán majd amelyikkel megy neki.
-Áh! Megjöttél? Ez gyors volt, hehe. Nos, izé..- Kezdem meg a mondandómat kissé akadozva. - Mivel nem találtam neked rendes vázlatfüzetet odaadom az enyémet kölcsön. Ceruzából pedig itt van háromféle, majd használd azt, amelyikkel a legjobban megy. Nekem például ez a kicsit puhább jött be. - Ha hozott magával táskaféleséget akkor átadom neki, ha nem akkor így folytatom:- Nem akarlak megpakolni, szóval majd ott odaadom. - Ha mondtam ez, ha nem, kicsit megvakarom a fejemet a bal kezemmel idegességemben, majd gyors megpróbálom kivágni magam. - Nah de menjünk, útközben meg ott még rengeteget beszélhetünk.
Ezzel elindulok a cél felé. Szép lassan, és közben figyelek Hime-chanra hátha mond valamit. A két táskát elhoztam, habár az egyikbe pakoltam csak. A szobából kifelé menet még felkaptam egy kisebb állványszerűséget. Odaérve kisajátítok 5 széket, egyet Himének adok, egyet magam elá teszek, egyre pakolom az ecseteker, egy másikat pedig megfordítok, és rárakok egy nagyobb lapot félbehajtva. Ez áll rajta: „ Henna festés egy doboz üdítőért” természetesen erre ülhet majd a vendégem, akire majd kerül a festék. Az állványt felállítom Hime-chan elé, majd a füzetemet felcsapom néhány üres lapnál és ráhelyezem. Amíg nem jön senki, addig elkezdek egy picit magyarázni neki.
-Ha így tartod, akkor könnyedén húzol vele ívesen, viszont egyenes vonalat szinte lehetetlen. - Mutatom közben a fogást egy másik ceruzával. - Ha erősebb vonalat szeretnél húzni akkor nyugodtan kezd vékonnyal, és egészítsd ki. Ha valami nem tetszik arra itt van... hoppá – Majd őrült mód elkezdek kutakodni a táskában, és lemondóan sóhajtok. Holott amit kerestem az a füzet spirál részébe van belecsúsztatva, ami eléggé szembetűnő. - Nos úgy tűnik radírt nem hoztam, úgyhogy ha valami nem tetszik azt általában radírozom, de nyugodtan kezdj újat. Ecsettel kicsit más festeni, mint ceruzával rajzolni. Ne lepődj meg, ha elsőre nem fogod tudni lerajzolni. Csak próbálkozz, nyugodtan másíts rajta, nem kell tökéletesen ugyanolyannak lennie. A rajzolás, festés kiváló eszköz saját magad kifejezésére.
Ugyan még sokat tudnék erről beszélni, észre se vettem magam annyira belemerültem. Ebből egy kislány halk félénk hangja ráz fel.
- Szervusz.- Mikor odanézek egy aranyos alig 7-8 éves alacsony hosszú szőke hajú kislány az kezében egy kis dobozos üdítővel, amit éppen nyújt felém, mikor odanézek. Ezt át is veszem tőle, hogy kicsit megnyugodjon, elfogadom az ajánlatát.
- Szia! Mond csak mit szeretnél? Cica arcot, virágot? Anyukád megengedte?
- Cicacica! Igen meg, ott ül. – Mondta olyan lelkesedéssel, hogy erre akkor sem lehetett volna nemet mondani, ha rám szakad a plafon. Majd mutatott és 5-10 méterrel arrébb, ahol egy fiatal hölgy éppen most vett fel egy magazint. Előveszek a táskából egy két befőttes üveg tetejét, abba keverek be fehéret, meg még egy két árnyalatot, amivel rendesen ki tudom húzni a szemeit, bajszát, és aranyos kis pöttyöket is tudok rá varázsolni. Halványan megfestem feketével az arcát, igyekszem nem töményet használni, hogy könnyen lemosható legyen. Fehérrel varázsolok az arcára minden macska álmának megfelelő bajuszt, s apró füleket a homlokára melyeket egy kicsit sötétebb árnyalattal húzok ki. Egy tíz perc alatt végzek is vele, hisz nem volt olyan bonyolult ez, csak nem akartam megijeszteni, vagy elkapkodni.
- Készen is vagy! Nah, szaladj mutasd meg anyukádnak milyen csinos kis cicává változtál.
Ezzel a kislány el is szalad, egyenesen oda ahhoz a fiatal hölgyhöz. Még innen is hallani, ahogyan aranyosan mesél és mesél. Úgy tűnik sikerült egy részét elérni annak amiért idejöttem hennázni.
- Már ezért teljesen megérte, de én még szeretnék látni pár mosolygó gyereket. Aranyos volt nem? Amúgy sikerült valamit vázlatolni? Bár kicsit gyors volt, ha akarod nyugodtan fejezd be. Aztán neked is megcsinálom a festést.
Majd érdeklődve várom a reakcióit. Ha maradt kérdése a rajzzal kapcsolatban, vagy akár mással, szívesen válaszolok neki először, majd csak azután állok neki a festésnek, ami a következőképp fog alakulni. Először szépen megfestem a körvonalait a virágoknak, majd a szárait melyek mintákat öltenek kacskaringózásukkal. Ezután kicsit várok, hogy száradjon, és elkezdem a díszítését, elég részletesen meg tudom csinálni, mivel itt sűrűbb mivoltában használom a hennát. Igaz jobban be fogja inni a bőre, és tovább is megmarad, de legalább nem folyik el. Ez viszont már eltart egy fél óráig, mire végzek vele. A bokájánál kicsivel több helyet igénybe vettem, mondjuk úgy kétszer annyit, de valószínűleg csak szerénykedésből akart olyan kicsit, magában biztos kicsit nagyobbat akart, legalábbis ezt vettem le az arcáról, mikor nézte a vázlatokat. Szép lassan csinálom, úgyhogy Hime-chan alaposan szemügyre veheti a mozdulatokat. Ha elkészültem, akkor csak nagy mosollyal az arcomon hátradőlök.

A kislánynak valami ilyesmi: http://77mese.hu/wp-content/gallery/arcfestes/fekete-cica.jpg

Hallgatom, ahogy kissé zavartan próbálja megfogalmazni, hogy ki is Tsuki, és mit jelent számára. Elmosolyodom gyerekes zavarára, mert azért érzékelem, hogy a mondandója eleje inkább kertelés, mint a valódi érzéseinek szavakba öntése. >.> Ebben meg erősít az is, hogy kissé mesterkéltnek ható nevetéssel ismét elmerül a vízben, hogy csak a szeme látszik ki. Végül azonban mégis megnyílik, és mesélni kezd. ^O^ Érdeklődve figyelem, és bátorítóan mosolygom rá, elvégre nem könnyű beszélni ilyen dolgokról, főleg nem egy idegennek. :3
Kicsit csalódottan veszem tudomásul, hogy hamar a végére ér, ráadásul kíváncsi tekintete engem fürkész, hogy mit válaszolok kérdéseire. >.< Chiruochiba-san említése, vagyis úgy gondolom, hogy rá gondolt, kissé megnyugtat, hiszen őt én is ismerem. ^_^ Aztán felötlik bennem, hogy valószínűleg még mindig a válaszomra vár. ^^””
- Velem? - kérdezek vissza, mintha ezzel megúszhatnám a válaszadást, de mivel továbbra is rajtam függ tekintete >.< egy sóhajjal én is mesélni kezdek - Én sem vagyok jó a beszélgetésekben ^^” - simítok zavartan a fülem mögé egy kósza tincset - Tulajdonképpen azért nem, mert úgy neveltek, hogy csak akkor beszéljek, ha mondanom is kell valamit - merülök el a gondolataimban. Tekintetem mostmár inkább az előtte fodrozódó vizet kémleli, mint őt - Chiruochiba-sant, ha ez előbb rá céloztál, szóval őt én is ismerem, de nem mondanám, hogy túl sok mindenkit ismerek. Az osztagomból sokakkal találkoztam már, valamint Takashi-kunt *>* a második osztagból - itt kissé álmodozó mosolyra húzódik szám, s lelógó kezemmel egy kósza kört rajzolok a víz felszínére. :3 Aztán észbekapok, hogy hol is vagyok - Szóval nekem sincs több ismerősöm ^3^ - nyugtázom, s enyhe pír lepi el az arcom.
Aztán úgy döntök, hogyha ő mesélt nekem Tsukiról, akkor annyit én is megtehetek, hogy kicsit mesélek Takashi-kunról, elvégre talán így ő sem érzi majd annyira kényelmetlenül magát.
- Takashi-kun számomra olyan, mint neked Tsuki - pillantok ismét rá, de amikor látom, hogy még mindig engem figyel, elpirulok. >//> - akkor találkoztunk, amikor az akadémiáról kikerülve az osztagomhoz szerettem volna eljutni. Sehogysem találtam az utat, ő pedig volt olyan kedves, és még el is kísért. ^_^ Azóta pedig bármikor, ha találkozunk, kedvesen mosolyog, és beszélget velem, annak ellenére, hogy nem vagyok a legjobb beszélgető társ - itt végérvényesen teljesen vörös leszek, ezért inkább a könyökhajlatomba temetem égő arcom. >//>
Remélem legalább egy kicsit megnyugtattam evvel a történettel, és talán nem érzi már azt, hogy egyedül van ezekkel a problémákkal. De az sem lenne jó, ha kinevetne. >.>
Egy bólintással konstatálom megjegyzését, hogy ideje menni, viszont fejem továbbra sem emeltem fel, így valószínűleg csupán hajam mozgásából tudja kikövetkeztetni, hogy igenlően válaszolok.
Lassan indulok utána. Megállok a zuhanynál, megmossam magam, hogy megszabadulja a fürdő vizétől. Mivel továbbra is vöröslik arcom, főként a hideg vizet nyitom meg, hogy lehűtse a bőröm, és gondolataim. Nem sok eredménnyel, hiszen nem tudok Takashi-kunon kívül másra gondolni, míg a szobámba érek. >.< Mozdulataim automatikusak, levetem a fürdőruhámat és kiterítem, majd ismét visszaveszem a sütizésnél visel kimonómat. Végigsimítok selymes anyagán, aztán a fésűm után nyúlok, és neki állok megregulázni makrancos tincseimet. Tekintetem üvegesen bámul a semmibe, miközben Takashi-kun arca jelenik meg előttem, :3 megrázom a fejem. Most nem rá kell gondolnom! >.< Rajzolni megyek, erre kell koncentrálnom! *>* Így gyors mozdulatokkal be is fejezem a készülődést, és kiviharzom a szobából, hogy megkeressem Taka-kun szobáját. Kiváló tájékozódási képességemnek köszönhetően, nem kell csupán öt perc arra, hogy eltévedjek. .__. De aztán - szerencsémre - az egyik alkalmazott útbaigazított, és így megtaláltam a szobáját. *.* Halk kopogással jeleztem, hogy megérkeztem. S bár arra számítottam, hogy már régóta rám vár, és így majd csak kilép az ajtón, és indulunk is, ennek ellenére beinvitált a szobába. °O°
- Tökéletesen megfelel. Főleg az én rajztudásommal ^_^””- Ahogy magyaráz, már tartom is lelkesen a kezem, hogy bele tehesse, amit nekem szán, de inkább ő hozza, és majd ott oda adja. T_T
Majd kissé összeakadó lábakkal követem. Na! Nem lenne szép, most hasra esni! >.< Szidom meg magam, miközben kifelé menet még felkap valamit. Kíváncsian méregetem, hogy mi is lehet az. °O° Fából van, több lécből összeerősítve, de nem hasonlít székre. Tanácstalanul nézem, talán kissé furcsa grimaszokat is vágok gondolkozás közben, de mivel lefoglalja a gondolataimat a furcsa szerkezet, némán követem Taka-kunt.
Mikor megérkezünk, rögtön rendezkedni kezd. Mutat egy székre, amit nekem szán, majd elém helyezi a favalamicsodát, és egy üres oldallal felfelé ráteszi a jegyzetfüzetet. Felcsillan a szemem, mikor végre megvilágosodik előttem, hogy mire is való a szerkezet. *>* Lelkesen hallgatom előadását a rajz tudományáról, és próbálom a levegőben utánozni mozdulatait. Azután hírtelen, nagy elánnal kezdi el feltúrni a táska tartalmát, de lemondó sóhajából érzem, hogy nem találta meg, a mit keresett. Radír? O.o Az mi a csuda? °__° De nem merek rákérdezni, így is örülök, hogy legalább lát valamennyi esélyt arra, hogy tanítson.
Végül egy kislány szakítja meg rajzelőadását, aki arcfestést szeretne. Ahogy ülnek egymással szemben, egykorúnak gondolná őket az ember. Nem tudtam megállni, hogy ne mosolyodjak el a képre. Végül megegyeznek, hogy Taki-kun macskát fest rá. Szemem a kezére tapad, és próbálom követni mozdulatait, de tapasztalt keze sokkal ügyesebben, és gyorsabban jár, mintsem, hogy tapasztalatlan mivoltommal követni tudjam. T_T Így arra a megállapításra jutok, talán rajzolok valamit fejből. A mozdulatokat először a levegőben gyakorlom, majd a papíron is próbálkozom, nyelvem is kilóg a számból, úgy koncentrálok. >.< Aztán elveszem a fa tartóról a vázlatfüzetet, felhúzom a térdeimet, és arra fektetem a papírokat. Így folytatom a rajzolást. Az amorf macskának induló lény mellé virágokat kezdek rajzolgatni. Nefelejccsel és nárcisszal próbálkozom, mert ezeket egyszerűnek gondolom. *>* Végül büszkén tekintek a papírosra, amin felismerhetetlen a két virág, de a vonalak legalább hasonlítanak a virágokra. Vagyis valamilyen növényekre. Jó, annyira nem szépek, mint Taka-kun vázlatai, de virágok, bárki bármit mondjon! ˘^˘
Annyira elmerülök mesterműveimben, hogy csak később fogom fel, hogy immár hozzám beszél. Na szép, és ha most valami fontos rajz trükkről maradtam le? T_T Nem a fülemmel rajzolok, legalább egy kicsit figyelnem illenék! >.< De azért az utolsó mondatokat már meghallottam.
- Befejeztem! - mutogatom lelkesen - Bár a felénél feladtam a cicát, és inkább virágot rajzoltam - tolom szinte az orra alá - Ez itt nefelejcs, ez pedig nárcisz! Ha színes lenn, talán jobban látszana, de így is felismerhető, ugye? - csillogó szemekkel kérdezgetem, és várom, hogyan is reagál a kész rajzokra. Talán nem fog kinevetni. Remélem. T^T
Aztán a lábamat nyújtom felé, hiszen oda beszéltük meg a virágot. Kissé csiklandoznak mozdulatai, de próbálok nem mozdulni, levegőt is csak visszafogottan veszek, nehogy véletlenül elrontsa a festést. A kész műve csodálatosan néz ki, bár kissé nagyobb, mint amire számítottam, de így is nagyon-nagyon tetszik. Boldogságtól túlcsordulva ölelem meg, fel sem fogva, hogy mit is csináltam, majd lelkesen nézegetem ismét a lábam.
- Nagyon szép! - mondom áhítattal - Köszönöm! ^__^ És most hogyan tovább? - kérdezem, nem tudva, hogy mit is tervezett ezután - Tovább rajzolunk, vagy menjünk játszani valamit? *>*
Ha azt válaszolja, hogy még rajzolunk, akkor visszaülök, vigyázva a virágmintára, és folytatom a virágok rajzolását, remélhetőleg már ügyesebben, mint a legelsőket. Ha pedig játszani indulunk, akkor segítek neki a csomagolásban. De bármelyiket is mondja, azért az ölelés miatt elpirulok, és zavartan igazgatom fürtjeimet.

*Már hónapok is elteltek az Aizen ellen vívott végső háborúnk óta - ennyi idő alatt pedig lassan a Lelkek Világát és Seireitei-t ért ostrom pusztításának nyomait is sikerült javarészt eltüntetni. A várost óvó fal készült el leghamarabb, hiszen gyakorlatilag az az első védvonalunk, így messze a legfontosabb épsége... Az épületek is ismét úgy néznek ki, mint régen, csak egy-két homlokzatnál látni még elvétve munkásokat - egyedül a kerteken látszódik meg már a támadás, elvégre a fák és egyéb növények még a shinigamik világában sem nőnek ki teljes magasságukban csettintésre... Mondjuk meglepő, hogy pont ilyen villámgyors kertrendezésre nincs semmilyen megoldás, ha már egyszer arra képesek a negyedik osztag legtapasztaltabb gyógyítói, hogy teljesen leszakított végtagokat nyom nélkül visszavarrjanak, ráadásul a cero által testbe ütött lyukak és hiányzó belső szervek újranövesztése sem akadály. Csak a szememet nem sikerült megmenteniük néhány éve... Persze, felajánlották ám rögtön, hogy olyan üvegszemet készítenek nekem, ami szinte megszólal, de a fenének sincs kedve bizonyos időközönként új darabot kérvényezni belőle! Elvégre ez sem tart örökké: egy idő után akaratlanul is összekarcolódik felülete, a szemmel láthatatlan repedésekben pedig könnyedén felgyűlik bármiféle szennyeződés - úgy pedig egyáltalán nincs kedvem az osztag elé kiállni vagy kapitányi gyűlésen részt venni, hogy fél szememet elborítja a csipa és azt kell törölgetnem folytonosan. Ráadásul a papírmunka, amivel járna, hogy a használhatatlanná válása után egy újabbat készítsenek el... És van egy olyan sanda gyanúm is, hogy még ezek után is elég hosszú időbe telne, amíg kézhez kapnám az új példányt.
Egyébként van egy határozott előnye is annak, hogy ennyire látványos félvakságom: az ellenfél akaratlanul is lebecsül... Sőt, néha még talán vissza is fogja magát, mert hát milyen dolog egy törékeny, gyenge nőt (hah!), aki még ezen kívül nem is lát egyik szemére, teljes erőből támadni? A taktikájukat is kiismertem már: majdnem mindenki azt az oldalamat támadja, amelyikre, azt hiszik, nem látok... Persze ott tényleg könnyebb megsebesíteni, ahogy térlátásomat is elvesztettem, viszont shikai-om képességéről nem tudnak, ami határozottan előnyös.
Nagyjából errefelé járhatnak éppen gondolataim a kapitányi iroda nyitott ablakánál ücsörögve és a kinti nyüzsgést figyelve, miközben éppen a jelentéseket állt szándékomban eredetileg elolvasni. Hiába, a túl kellemes idő könnyedén elveszi a figyelmemet ilyenkor... Szívesebben lennék valami küldetésen inkább, de hát az ilyen papírmunkát is vállaltam, amikor a vizsgát követően elfogadtam a kapitányi rangot. Továbbra is az ablakon bámulok ki gondolataimba mélyedve, amikor hirtelen megjelenik előttem egy fekete pokollepke, türelmetlenül csapkodva szárnyával egészen addig, amíg meg nem hallgatom üzenetét. Sierashi! Egészen az Aizen elleni harcunkig úgy véltem, hogy ő is egy, az elődömhöz hasonlatos utolsó, gerinctelen áruló, akinek nem számít semmi - aztán az ál-Karakurában lefolyt csatában meggyőződhettem arról, hogy tényleg az. Mármint nem annyira áruló - hiszen végül mégiscsak a mi oldalunkon harcolt -, viszont valóban bármire képes céljának elérése érdekében... Most pedig újra itt van, csak ezúttal egy saját maga által létrehozott szervezetben, ami a hozzá hasonlóan renegátnak vélt shinigamikat gyűjti egybe.
A lepke üzenetét újra meghallgatva azonban már elvigyorodok - régen találkoztam már vele, és véleményem ellenére nincs komolyabb problémám a férfival. Egyébként is, ideális ürügy lesz ahhoz, hogy a papírmunkát későbbre halasszam, szóval az iratokat az asztalra pakolom jól látható helyre, majd ráérősen el is indulok a megjelölt találkozóhely felé. Zanpakutómat természetesen nem viszem magammal, hiszen nem valószínű, hogy bármiféle merénylettől kéne tartanunk (ha meg mégis, kidou-val is meg tudom védeni magamat), katanámhoz pedig amúgy sem mer hozzányúlni senki... Ha meg igen, annak velem gyűlik meg a baja, ami nem a legjobb húzás.*
- A meghívó szövegéből ítélve még mindig nem tanultál semmi illemet...
*"Köszöntöm" azonnal a Kingyóban lefoglalt helyiségbe belépve Yuusukét, majd a szintén bent lévő Hanae felé is biccentek. Az egyik üres helyre rögtön le is telepedek, majd végigmérem a két másik shinigamit. Hát, nem gondoltam volna, hogy ki kell öltözni majd, ahogy Hanae tette - no, nem mintha akkor lecseréltem volna egyenruhámat bármiféle csicsás kimonóra...*

- Aaaah… Otsukaresama! – köszönöm meg az embereknek a munkát, akik nekem dolgoztak. Sokak távoznak köztük én is. Mára végeztem, már csak kevesen maradtak, akik az éjszakát szolgálatra készen várják.
Ma elég fárasztó napom volt. Már nem azért mert olyan sok munkám volt. Persze igen, sok üzenetet kellett megint csak kézbesíteni, de mint a Hírvivő egység parancsnokának nem volt sok tenni valóm. Az üzenetek csak kis része volt olyan fontos hogy azt nekem kelljen kézbesíteni. Örültem is neki mivel a legutóbbi harcom óta még nem telt el olyan sok idő és még nem töltődtem fel teljesen. Vagy lehet, hogy csak azért érzem, így mert a fennmaradó szabadidőmet két üzenet továbbítása között edzéssel töltöttem. Meglehet. Mióta megküzdöttem Diego Caninóval azóta minden időmet, amit csak tudok, edzéssel töltöm. Jó hír ugyan hogy a kimerültségen kívül nem szereztem komolyabb sérüléseket nem úgy, mint akkor mikor a látásomat vette el.
Fárasztó harc volt azt meg kell hagyni. És mikor fáradt vagyok nincs is jobb egy jó meleg fürdőzésnél. Így hát elhatározom, hogy meglátogatom az osztag fürdőjét. Végül is közelebb van, mint az én otthonom, na meg nagyobb, is mint az én fürdőkádam. Lassú léptekkel haladok a helység felé. Közeledtét jelzi a gyógyvíz szaga és a vízgőz mely a bőrömön csapódik le. Sajnos azonban csalódnom kell. Mivel a sokak munkaideje lejárt a hely tömve van. Mivel ma valahogy nincs ínyemre a tömeg nincs más megoldás inkább otthon merülök el a kád meleg vízében.
Azonban ha már haza indulok, úgy döntök, bekukkantok a városba is mivel nem sok kaja van már otthon kéne venni valamit vacsorára. Shunpóval közelítem meg a nyüzsgő utcák egyikét majd gyalogszerrel az orromra hagyatkozva kerítem elő a vásárláshoz megfelelő épületet. Úticélom azonban félúton megakad. Ismerős érzés csapja meg az orrom. Gyógyvíz és teafűk illata. Bal oldalam felé lépve az illatok erősödni kezdenek. Ez csak egyet jelent. Fürdőház. El is felejtkezem a bevásárlásról és utamat a bal oldalamon elhelyezkedő épület felé veszem.
- Üdvözlöm, a Kingyo, Fürdő- és Teaházban. Miben segíthetek. – szólalt meg egy kedves női hang amint belépek. Mivel ismeretlen terepen járok, bekapcsolom a szemüvegem, hogy körvonalazódjon számomra a hely.
- Üdvözlöm. A fürdőt ház részleget szeretné használatba venni. – felelek a kedves női hangra.
- Értem. A fürdőházban található női illetve koedukált részleg is melyiket kívánja használni?
- Természetesen a nőit.
- Értem, kéri, hogy oda vezessem?
- Nem, nem szükséges – válaszolok, majd elindulok az orrom után. Még hallom amint a nő közli, hogy elég az elhagyáskor fizetnem és, hogy a női részleg a második ajtó balra.
- Héj, Ookami-chan? Mi van veled? Miért nem jössz elő? – kérdem zanpakutóm. Furcsállom is a dolgot hogy nem jelent még meg. Az utóbbi időben eléggé furcsán viselkedik. Az elmúlt napokban még a reggeli ébresztést se ejtette meg és a hajnali edzéseken kívül nem igen tűnt fel. Ám most a mondandóm végén rögtön feltűnik. Hátulról kap el és rögtön am melleimet kezdi el tapperozni.
- Áááh… Ezek a telt, pihe-puha gyönyörűségek. De régen érezhettem őket. – kezdi el simogatni és nyomkorászni a melleimet, mire én elvörösödött arccal csapok hátra egyet ám mire kezem oda ér a cicafüles lány már eltűnt onnan. Ekkor hirtelen előttem tűnik fel és elkapja a karom.
- Gyere már várnak a csini lányok! – szólal fel lelkesen és ránt magával a fürdő előtti öltözőbe. Vakságom miatt azonban nem látom az arcán húzódó ördögi mosolyt mely szerint készül valamire, de vajon mire? Miután levetkőztem és a ruhám a tartókosárba raktam beléptem a gőzzel telt enyhén fülledt helyiségbe. A törölközőm összehajtva teszem, le az egyik sziklára a medence mellett majd nyakig elmerülök a vízben. Sajnos csalódnom kellett ugyan is rajtam és a zanpumon kívül még nincs itt senki. És amit nem tudtam az, hogy valójában nem is a női részlegnél vagyok, hanem zanpum gonosz húzásának köszönhetően a vegyes részen ahol nők és férfiak egyaránt fürödhetnek.

Napszemüveg, pipa. Újság, pipa. Pad, pipa. Sok jó nő, pipa. Száj kissé nyitva, hogy ne gyűljön a nyál a számban, pipa. Kezdődhet a kukkolás! Teljesen pörögtem és felizgultam a sok kecses alaktól és kinézettől. A nyálam már teljesen eláztatta a pólómat és izzadni kezdtem. Egy idő után már izzadtság szagú is voltam. Úgy látszott, hogy a túl sok nő nagyobb hőt kelt bennem, mint a régebbi Napos turném. A szemem teljesen az ég felé kerekedett majd felálltam. Csak rájuk tudtam gondolni. Félholt állapotban vonszoltam végig magamat az utcákon valamiféle pihenőt vagy fürdőt keresve a kisebb mennyországi turném után. Bár még igazán korán volt, de akkor sem überelhette semmi a gyógyfürdőket. Mintha a magamfajta vénembereknek szánták őket. Lehet benne ülni, meg állni, de azt nem előnyös. Nem kell sok dolgot csinálni, csak mogorván nézni a többiekre és ítélkezni felettük. Talán útközben elmesélni néhány régi történetemet a háborús veterán vagy az űrutazós történeteimből, amit amúgy is mindannyian imádnak hallgatni, kivétel nincs.
Sok csoszogás után valami kígyó nevezetű fürdőre sikerült találnom, bár később rájöhettem, hogy biztos nem az volt a neve. Amint beléptem a recepciós nő fogad.
- Üdvözlöm, a Kingyo, Fürdő- és Teaházban. Miben segíthetek?
Felveszem a hódító mosolyomat, a bal oldali, dús szemöldököm az égbe szökken és neki dőlök a recepciós asztalnak.
- Sok dologban segíthetne nekem, ha tudja mire gondolok, maga pajzán!
A nő felemeli a jegyzeteit a kemény, fa borítójával, majd egy nagy lendülettel pofon vág.
- Talán azt szereted, ha fáj?
Folytattam az ajkamat végignyalva, hiszen úgy éreztem, hogy már ő sem tud betelni az előjátékkal és többet akar. Már szinte a markomban volt, mikor hívta a biztonsági őröket. Biztos túlságosan is nedves lett a padló. Az őrök rám szóltak, hogy ne "zaklassam" a hölgyet, majd mondták, hogy vagy tényleg akarok egy szolgáltatást *hehe*, vagy kidobnak. Bár próbáltam rávezetően mondani, hogy én csak szolgáltatást kértem a nőtől, de helyette csak lenéztek és azt mondták, hogy biztos nem lenne esélyem. Az irigyek megfosztják a vadászt a prédától.
Visszatértem és a fürdő szolgáltatást kértem, azon belül is a vegyeset, talán lesz valami szerencsém, hogy egy csinosabb nőcske betér hozzám, az ideiglenes kanbarlangomba. A botomat a ruhám mellé helyeztem egy sarokba, majd egyenlőre csak a medence szélére ültem, belelógatva a lábaimat és.... zzzZzZZzzZ
Néhány órával később ébredtem. Azóta sem járt ott senki, vagy ha valaki járt volna, akkor a meztelen adoniszi testem azt jelezhette neki, hogy ez nem az ő ligája. Ezúttal a vízbe is tettem magamat, elcsöndesültem és egy kevés idő múlva... a mennyországban jártam. Egy fiatal, csinos lányka lépett be teljesen meztelenül. Az orromból lassan és biztosan indult meg a vér. Az álmaim valóra váltak, a leányka az alfa hímre hajt! A kőre tette a ruháit és mikor ezt megtette és meghajolt, rendesen oda lestem. Már két orrlyukamból folyt a vér. A lány lassan leeresztette magát a vízbe miközben a mellei kellemesen mozogtak. A vérzés kissé jobban megindult, ezúttal az egyik kezemmel eltakartam. Azt hittem, hogy el fogok ájulni, bár ez csak természetes, hogy ennyire akarnak. Még csendben maradtam amíg elállt a vérzésem. A lány mintha meg sem pillantott volna, végig maga elé nézett... mintha vak lett volna. Ahhoz, hogy megbizonyosodjak próbáltam öregasszony hangon beszélni.
- Kellemes a víz. Nem igaz, drágám?