Kingyo

Tárgy: Re: Kingyo Csüt. Nov. 04, 2010 10:03 am

-=|Szabadnapos kalamajka|=-

Mitcsináljak-mitcsináljak-mitcsináljak?! Bármennyi zseni is van az osztagomban, ezenkívül Engem is szoktak így nevezni néhanapján, mégse tudom milyen módon kéne most reagálnom. Az emberekkel való kapcsolatteremtés már évek óta nem az erősségem, valahogy rányomta pecsétjét az elrablásom, valamint az a néhány év, amit rabságban töltöttem. Mindenesetre kedves lánynak tűnik, s igyekszik rögtön leszögezni, hogy nem szeretne semmi furcsát csinálni Velem. Hallani ilyen-olyan pletykákat a 2. osztag kapitányáról és hadnagyáról, azonban Én nem szeretek hinni az ilyen mondvacsinált badarságoknak, még akkor sem, ha némi valóságalappal mindig rendelkeznek. A bókkal ellenben nem tudok mit kezdeni, ennek köszönhetően még a korábbinál is vörösebb szint öltök magamra, ami igazából fizikai képtelenségnek tűnik. Ráadásul a hatalmas kérdésáradat közepette elég elveszettnek érzem szerény személyem, nem is találkoztam még véleményem szerint olyan emberrel, aki ennyit bírt volna beszélni, mint ez a halálisten. Már-már az ájulás kerülget, de azzal végképp ráhoznám a frászt szerencsétlen Tasumira, pedig már így is biztos flúgosnak néz. T-T A csend kezd elég kínossá válni és a fejfájására se tudok semmit adni hirtelen, holott otthon tartok néhány olyan pirulát, ami jobbat tesz bármilyen fájdalomcsillapítónál, csak sajnos birtoklásuk és fogyasztásuk nem éppen legálisak. Persze ez már évek óta nem érdekel, ami kell megszerzem, különben egy rémálommá válna az életem, s akkor nem csak a múlt árnyai kísértenének, hanem a mindennapok nehézségeivel is nehezebb lenne megküzdeni. Szeretek az általam felépített álomvilágban élni, sokkal kellemesebb, mint a valóság. Az igazi világ durva, ízléstelen, gátlástalan. Nem szeretem ezeket a szavakat…
- Na-namikaze Ayaménak hívnak, Én is örülök… - motyogom végül az orrom alatt a választ, miközben egy kicsit kiemelkedem a meleg vízből. – Igen, shinigami vagyok, a 12. osztagban szolgálok 7. tisztként. Sajnálom Tasumi-san, de semmi nincs Nálam, ami megfelelő lenne egy robbanószer hatástalanításához é-és Te is igazán csi-csinos vagy.
Mindig szokott lenne a táskámban néhány fogó vagy csavarhúzó, azoknak most biztos nagy hasznát vennénk, ha nem lennének bezárva a szekrénybe. Habár tényleg egymás között vagyunk, Én egy kicsit még mindig zavarban érzem magam, ha mások előtt kell mutatkoznom szinte meztelenül. Persze erre jöhetnének a megjegyzések a ruhámat illetően, azonban az minden olyan testrészemet eltakarja, amint nem szeretnék a nagyközönség elé tárni. Néhány percig töprengő arccal álldogálok egy helyben, valahogy mindenképp segíteni szeretnék új ismerősömön, csak még nem tudom hogyan is lássak hozzá. Először is plasztikból készült bombákról van szó vagy másról? A C4 a legjellemzőbb hozzávaló, ha házi készítésű a szerkezet, viszont a dinamit is igen kedvelt ilyen tekintetben. Azért beletelik némi időbe, mire leesik, hogy csak egy hasonlattal élt, nesze neked géniusz, büszkék lehetnek Rád otthon! Szerencsére nem vezettem le gondolatmenetemet hangosan, akkor bizony égne tovább az arcomról a bőr. Megszólalni nemigen merek, mivel jól láthatóan pihenni jött ide, s nem szeretném ebben zavarni. Megpróbálok a lehető legészrevétlenebbnek maradni és miután kiáztattam tagjaimat, amilyen gyorsan csak lehet hazaszaladni, ahol jól elbarikádozhatom magam néhány könyvvel, azokat úgyse zavarja a jelenlétem. Szép is volna, azonban most még itt vagyok, ráadásul szám magától nyílik szólásra.
- Megkérdezhetem mi történt Veled? Elég nyúzottnak tűnsz… - veszem át a kérdezés jogát, majd miután megértettem saját szavaim jelentését, rögtön visszakozni kezdek. – Bocsánat, semmi közöm nincs hozzá, igazán nem kell válaszolnod, ha nem szeretnél! Istenem, miért vagyok ilyen szerencsétlen…?
A legutolsó talányt költői kérdésnek szántam, s valószínűleg nem is érthette, mivel halk bugyborékolás közepette kísérlem meg a lehetetlen, amikor a padlózatnál is mélyebbre akarok süllyedni. Mindig szeretnék normális képet kialakítani magamról a körülöttem lévő kevés olyan emberben, akiket közelebb engedek magamhoz tizenöt méternél, de valahogy mindig elbénázom az ilyen helyzeteket. Több önbizalommal kellene rendelkeznem, mert hát környezetem szerint lenne okom büszkének lenni. Sajnálatos módon ezeket az értékeket mindenki látja, csak Én nem.

Tárgy: Re: Kingyo Csüt. Nov. 04, 2010 9:22 pm

Találkozás egy érdekes lánnyal, egy szokatlan helyen

Szoktam fura alakokkal találkozni, főleg, hogy engem is sok mindenki csodabogárnak tart a beszélőkémmel, de ez a lány mindenen túltesz. Úgy látszik, nem nagyon jó az ismerkedésben, ellenben velem, aki pillanatok alatt képes vagyok szóba elegyedni akár egy állattal is. Csak be kell képzelnem magamnak, mit mond. Persze ilyet ritkán csinálok, főleg ha van valaki a közelemben, mert valószínűleg azt hiszik ilyenkor, hogy nincs ki a négy kerekem. Lehet, elküldenének a 4. vagy a 12. osztaghoz, hogy nézzék már meg, nem vagyok-e esetleg valamilyen szinten zakkant. Mondjuk a paranoiát már átvettem Rakuraitól, de nem hiszem, hogy lenne még mit elkapnom tőle. Legalább is remélem. Bár igaz, később elszégyellem magam miatta, de Ayame-chan kijelentésén, ami azt mutatja, hogy szó szerint vette hozzá intézett utolsó kérdésemet, hangosan nevetni kezdek. Ám, de hamar abba is hagyom, nem akarom megalázni és ezt tudatom is vele.
- Nagyon sajnálom, ha megbántottalak előbbi nevetésemmel, nem akartam, bár elég mulattató volt amit mondtál, a bókot pedig köszönöm. Lányok általában a sütimet és nem a kinézetemet szokták dicsérni, de biztosan csak azért mondtad, mert én is kijelentettem, hogy szép vagy. - mosolygok rá újra beszélgetőpartneremre és magamban elhatározom, hogy kapcsolatteremtés terén kikupálom ezt a lányt, akármi történjék is. Hiszen nagyon kedves, ha megszólal, csak nincs önbizalma, mint azt már sikerült megállapítanom. Kicsit még közelebb megyek hozzá, nem szeretek távol lenni attól, akivel beszélgetek, így a köztünk lévő különbség kb. 1.5 méterre csökken. Épp azon gondolkozom, vajon mit mondhatnék neki, mikor megszólal. Már válaszolnék, mikor visszakozni kezd és eltűnik a vízben. Bár a buborékok alapján könnyen meg tudom állapítani, hogy hol is van, így odasétálok hozzá és a vállánál fogva kihúzom a víz alól.
- Nem vagy szerencsétlen, csak nem tanultál meg kapcsolatokat kialakítani. De hidd el, én ebben szakértő vagyok. Előbbi kérdésedre válaszolva pedig, bár szégyellem, de tagnap este kicsit kirúgtunk a hámból néhány másik tiszttel, de volt ott minden osztagból ember, úgyhogy... Mondjuk, nem is kicsit. Őszintén szólva, kész csoda, hogy nem táncoltam meztelenül előttük. Mondjuk, nem emlékszem mindenre, úgyhogy ki tudja. De erre nem is szeretnék gondolni. Kérlek szépen ne mondd el senkinek, amit most elárultam, mert a végén még kirúgnak az osztagból, azt meg nem szeretném. Megígéred? - kérdezem aggodalmas arccal, bár szinte biztos vagyok a válaszban. Jó fej lány, senkinek nem fog kotyogni. Felkészülök, hogy órát tartsak legújabb ismerősömnek arról, hogyan szerezzen barátokat. A társaság mindenkinek jót tesz.
- Szóval, az első az, hogy engedd el magad egy kicsit. Ne akarj mindig mindenkinek megfelelni, légy önmagad. Érted? Mesélj nekem egy kicsit magadról, hátha úgy jobban tudok neked segíteni, már ha kérésemmel nem sértem meg az intim szférádat. - kezdem a tanítást rögtön egy kérdéssel.

Tárgy: Re: Kingyo Csüt. Nov. 04, 2010 11:23 pm

-=|Szabadnapos kalamajka|=-

Tudtam, hogy valamit elrontottam és ezt a felhangzó csengő kacagás is tudatja Velem. Nem mindig értem meg az emberek viselkedését, a gépek sokkal egyszerűbbek, nem mutatnak ki semmilyen negatív érzelmet, mert nem is rendelkeznek olyannal. Például kedvenc villáskulcsom megértően állt volna hozzá a problémához, s ha bombahatástalanításra nem is lehet használni, attól még lelki támaszt nyújthat egy ilyen eseményen. Jólesik egy kicsit magzatpózban lebegni a melegben, azonban hamarosan fel kell függesztenem eme cselekedetem, mivel újdonsült beszélgetőpartnerem gyorsan átszeli a kettőnk között lévő távolságot, azután a vállamnál fogva kihúz. Kicsit köhécselve törlöm ki a szememből a vizet, azután ázott fürtjeimet megpróbálom kiseperni az arcomból, mivel úgy körülbelül semmit sem látok a körülöttem zajló történésekből. Való igaz, először csak viszonozásképp dicsértem meg Én is, mivel így neveltek gyerekkoromban, azonban jobban megnézve Ő se szégyenkezhet a kinézete miatt. A 2. osztag mentalitásának megfelelően biztos sokat edz, s ez meg is látszik az alakján. Az gondolnák a kívülállók, hogy mivel a 12. osztagban vagyok, ezért csak a számítógép előtt görnyedek és csomó egészségtelen kaját összeeszek, ám ez nem igaz. Nem szeretnék olyan otaku lenni, mint néhány kollégám, ezért a tanulás, valamint a felfedezés mellett kinézetem karbantartására is nagy figyelmet fordítok, hisz’ ép testben, ép lélek, ahogy a mondás is tartja. Meséjét elképedve hallgatom, Nekem meg se fordulna a fejemben, miszerint ennyi idegen előtt megmutassam magam, habár az alkohol nagy úr, ezt Én tudhatom a legjobban. Tényleg el kéne lazulnom egy kicsit, nem fog megenni, csak mert közelebb engedem egy kicsivel. Így is, alig egy lépésnyi távolság van köztünk.
- Bennem megbízhatsz, nem mondom el senkinek, ígérem! – szögezem le gyorsan, mielőtt még valami pletykás vénasszonynak gondolna. – Nem szoktam igazából az életemről mesélni, de egy próbát tehetek… A Seireiteiben születtem, egy régi nemesi dinasztia sarjaként, azonban édesapámat kitagadták a családból, ezzel szinte minden előjogunkat elvették, így nem voltunk jobbak a módosabb Rukongaiiaknál. A gyerekkorom elég nehéz volt, erről nem is akarok beszélni, mert sok rossz emlék visszajön. Ennek hála nem igazán tudok megnyílni mások előtt, barátaim talán nincsenek is. Minden időmet a munkámra fordítom, szeretnék segítséget nyújtani a többi shinigaminak az általam feltalált hasznos dolgokkal. Ma is a laborban kellene lennem, de Seiun-san elküldött szabadnapra, mert szerinte kikapcsolódnom is kéne néha. Könnyű azt mondani…
Kicsit már kezdek szédülni a forróság miatt, ezért gyorsan a parthoz evickélek, azután kiülök a medence szélére. Sajnos ezzel sem oldódott meg a problémám, szóval kénytelen-kelletlen kibogozom magam az egyik törölközőmből, mert a végén még megpárolódom. Rövid gondolkodás után pár perc türelmet kérek Tasumitól, aztán óvatosan lépdelve a kövön indulok el a recepció felé. Szerencsére nem kell kimennem az előcsarnokba, mivel út közben találkozom az egyik beosztottal, így könnyedén leadhatom rendelésem. Másnaposságra nem ismerek jobbat egy finom zöldteánál, biztos jót fog tenni a másik lánynak. Fellelkesülve sietek vissza a medencébe, legalábbis ezt tettem volna, ha félúton meg nem csúsznék. Az esemény váratlanul ér, ezért megmozdulni is alig van időm. Hangos csattanás kíséretében vágódok el a nedves kövezeten, ami nem épp a legkellemesebb dolog. Fájó alfelemet simogatva tápászkodok fel, s korholom magam ügyetlenségemért, valamint azért, mert nem hoztam magammal csúszásgátló gumizoknit, melyet pont az ilyen balesetek elkerülése véget találtam ki. Az eddig testemet fedő pamut persze jó leesett Rólam, ekképp tárva fel eddig rejtett idomaimat. Rémülten kapnék az anyag után, de kezem félúton megáll a levegőben. Itt lenne az ideje kicsit nyitottabbnak lenni és nem görcsölni az ilyenek miatt. Mindketten nők vagyunk, egyikünk se láthat a másikon olyat, mint ami Neki nincs. Értelmetlen gondolatvezetésem után megadó sóhajtás kíséretében szedem össze elhullajtott felszerelésem, azután csobbanok vissza Tasumi-san mellé.
- Rendeltem egy kis teát, az kicsit segíteni fog a fejfájásodon, legalábbis azt hiszem. – szólalok meg halkan, miközben úgy-ahogy elhelyezkedek a medence szélén kialakított ülőalkalmatosságon. – Kérlek, Te is mondj valamit magadról, az előbbi történetet hallva sokkal izgalmasabbak a mindennapjaid, mint Nekem!
Időközben meg is érkezik egy tálcán a kanna, valamint a két csésze. Már épp kezdeném normálisnak érezni magam, amikor előjön a kényszerbetegségem, amit lélekölőm szellemének köszönhetek. Egymás után hatszor-hétszer felnyitom a forró nedűt tartalmazó edénykét, pedig első alkalommal is tölteni akartam mindkettőnknek, azonban egyszerűen nem bírom ellenállni a késztetésnek, hogy ugyanazt a mozdulatsort többször is elvégezzem. Reményeim szerint, nem tűnik fel beszélgetőtársamnak az újabb defektességem, így is elégszer megkapom a munkahelyemen is. Szerencsére hamar véget ért az úgynevezett rohamom, ennek hála már ki tudom tölteni az italt.

Tárgy: Re: Kingyo Pént. Nov. 05, 2010 6:08 am

Találkozás egy érdekes lánnyal, egy szokatlan helyen

Történetét hallva, elszégyellem magam egy kicsit. Hogy lehettem ilyen modortalan?! Na mindegy, remélem nem bántódott meg nagyon, hogy így visszaemlékezett a történtekre. De az a kijelentése, hogy csak dolgozik, mint a gőzgép, már-már sértő! Még magára nézve is. De komolyan, igazán legalább megpróbálhatna egyszer magától kikapcsolódni, nem úgy, hogy elküldik szabadságra. Bár lehet, hogy egyszerűen nem tudja, hogyan kell.
- Látod, ilyeneket szeretnék én megtanítani neked. Hogyan kell kikapcsolódni. Merthogy a folyamatos munka is árt ám a mind a szellemnek, mind a testnek. Például, az is kikapcsolódás, amit most csinálunk. Áztatjuk magunkat, én meg jártatom a szám, ahogy mindig szoktam. No meg többször kéne társaságba járnod. Ha nincs ellenedre, akkor meghívnálak valamikor egy kis összeröffenésre Kenpachi Ivójában. Az öreg imádja, hogy folyton ott lebzselünk, mert bezsebel egy csomó pénzt. Sőt, mikor már nagyon be vagyunk rúgva, általában kétszer-háromszor annyit kér az italért. - nevetek fel, visszaemlékezve néhány ilyen találkozóra.
Mikor befejezem a mondókámat, ő felkel a medence széléről, ahol eddig ült és elindul valahová, egy kis türelmet kérve tőlem. Nem tudom, mi lehet a célja, de persze képes vagyok nélkülözni a társaságát egy pár percig. Mikor visszatér, vagyis visszatérne, mivel szerencsétlen módon elesik, nekem pedig időm sincs reagálni, hogy segítsek neki, így hatalmas csattanással földet ér. Ez azért nem lehet olyan kellemes... És a baj tovább fokozódik, mivel leesik róla a törülköző, így láthatóvá téve egész testét. Őt ismerve, ez számára tényleg nagyon szerencsétlen eset, hiszen eléggé szégyenlős. De most érdekes módon megcáfolja mindazt, amit eddig gondoltam. Ilyen gyorsan beválna a tanításom? Bár ez nagy mértékben rajta múlik. Egyszerűen csak felveszi a törülközőt, majd idesétál és leteszi a medence szélére, újra belecsobbanva a vízbe. Ezt látva, én is megszabadulok a testemet fedő anyagtól és szintén kiteszem a csempére. Ezután én is letelepszem mellé és olyan csodás dolgot hallok tőle, aminek általában nem szoktam ennyire örülni, de most különösen boldog vagyok. Hogy ez nekem nem jutott eszembe! Tea! Gondolatban erősen homlokon csapom magam, hiszen már korábban is gondolhattam volna erre a megoldásra. Időközben meg is feledkeztem fejbéli fájdalmaimról, de most hogy így visszagondolok rá, újra előjön. Felkérését hallva, csak egy aprót bólintok és belefogok a történetembe.
- Nos, ami azt illeti, én emberként születtem, Osakában, 22 évvel ezelőtt. Akkor egyáltalán nem hasonlítottam mostani önmagamra, ha mondhatok ilyet. Folyton verekedtem, az iskolában rossz társaságba keveredtem, de alapjában véve, ha igazán közel engedtem magamhoz valakit, megismerte az igazi énemet. Végül is, valamilyen szinten olyan voltam, mint te most. Azt hiszem, azért akarok ilyen elszántan segíteni neked abban, hogy ne ücsörögj egész nap, egész héten és így tovább egymagadban, egyfolytában dolgozva. Tudod, lázadó természet voltam. Az első sulimból ki is csaptak, már az első napon. Igényes iskola volt. Utáltam. Aztán egy jobb intézménybe kerültem, ott lett néhány barátom. Bár meg kell mondjam, azt hiszem egyetlen igazi barátom volt. Látod ezt? - villantom meg, eljegyzési gyűrűmet, melyet még most sem vettem le. - Tőle kaptam. Ő ismert csak igazán. Aztán a gimiben kollégiumba mentem, na ott aztán volt élet rendesen! Az esték többsége abból állt, hogy holt részegre ittuk magunkat egy házibuliban. Ha meg nem, akkor verekedtünk. Én már általános 7. osztályban tele voltam kék-zöld foltokkal. Aztán, mikor leérettségiztem, a haverokkal rendezett bulin... pontosabban nem is a bulin, hanem a boltba menet, na mindegy, a lényeg, hogy lelőttek és meghaltam. Aztán egészen a 2. osztagig te is ismered a szokásos dumát. Ott persze fegyelem van, de a tagok nagyon kedvesek. Nemrég kerültem még csak oda, úgyhogy nekem sem volt még részem túl sok dologban, de akikkel eddig megismerkedtem a többi osztagból, néha eljárunk a Városba, ha van egy kis időnk és bulizunk. Egyszer tényleg eljöhetnél. Biztos élveznéd. - fejezem be végre-valahára a beszédet, pont mikor megjön a teánk. Ayame-chan megfogja a kannát, ám jó párszor kinyitja és becsukja, amit én nem igazán tudok mire vélni. Mikor aztán befejezi ezt az elég fura akcióját, tölt mindkettőnknek. Én elveszem a csészét és beleszürcsölök az italba, bár tudom, ez illetlenség.
- Köszönöm. Mondd, ezt sokszor csinálod? - kérdezek előbbi kis mozdulatsorára utalva.

Tárgy: Re: Kingyo Szomb. Nov. 06, 2010 10:41 pm

-=|Szabadnapos kalamajka|=-

Szerencsétlenkedésemet követően Tasumi-san is megszabadul saját törölközőjétől, aminek köszönhetően Én némi pírral az arcomon fordulok el, mivel Hiyuri olyan dolgokat súgott a fülembe a lány kinézetét illetően, ami nem is tűrne nyomdapapírt. Ettől eltekintve be kell vallanom, hogy igaza van és következtetésem helyes volt, hisz’ olyan adottságokkal rendelkezik, melyeket csak a 2. osztagban lehet eredményesen kamatoztatni. Vékony, hosszú combjai pedig biztosan a lopakodást segítik elő, mivel nagyobb lábbal méretesebbet lehet lépni, így nem olyan egyszerű meghallani, mintha sok apró dobogással kéne közlekedni. Ennyire közel az elmúlt években még senki sem került hozzám, szeretem megtartani a tisztes távolságot az emberekkel, az Én intim szférámban csak ne ácsorogjon senki! Most viszont ez a lány itt ül mellettem néhány centire, ráadásul térdünk majdnem összeér. Érdeklődve hallgatom az életéről szóló történetet, ezek szerint már halandóként se volt épp egy visszahúzódó kisasszony, nem úgy, mint Én. Elkényeztetettnek nemigen mondhattam magam, ám amíg a szüleimmel voltam, mindent megkaptam, amire szükségem volt. Életem sötét korszakára meg emlékezni se szeretnék, annyi megaláztatás és kínzás két létezésnyi időre is elég volt. Egy pillanatra végigfut a hideg a hátamon, ami egy ilyen környezetben igen csak érthetetlen. Ujjaim önkéntelenül simítanak végig a karomon lévő tetováláson, mely rabságom egykori jeleként értelmezhető. Leszedethetném, de nem akarom, mert ez jelképei a szenvedést, amit át kellett élnem, valamint a szabadságot, hisz’ végeztem azzal a perverz állattal, s nem érzek miatta semmi lelkiismeret-furdalást. Hidegvérű gyilkos lennék? Remélem nincs így, mert rossz volna, ha emiatt Hayakawa nem lenne többet a barátom.
- Igen, talán tényleg érdemes lenne néha kimozdulni… - értek egyet végül, miközben kezeimbe veszem a csészét. Sajnálatos módon nem kerülte el figyelmét a mozdulatsor, így most muszáj leszek magyarázkodni. - Van egy kényszerbetegségem, ami miatt néhány mozdulat megismétlésére ellenállhatatlan késztetést érzek. Ezek nem tudatosak, van amikor észre sem veszem, hogy mit csinálok. Reggelente például tizenöt percet szoktam eltölteni a szobám bezárásával, mert egyfolytában kinyitom és bezárom a zárat. Elég idegőrlő tud lenni, de ugye nem zavar túlságosan, mert akkor megpróbálom visszafogni magam!
Ilyesmi miatt elveszíteni egy jónak induló kapcsolatot a világ legostobább dolga lenne, ezt pedig egyáltalán nem szeretném. Elég meleg még a tea, nem akarom leégetni a nyelvem, szóval még egy kicsit fújkálom a tetejét, mielőtt megkóstolnám. Kicsit elégedetlen vagyok ezzel az itallal, otthon sokkal finomabbat tudok főzni, majd egyszer meghívom magamhoz Tasumi-t, csak még bátorságot kell gyűjtenem hozzá. Mosolyogva szemlélem a mellettem ülő életvidám nőt, ilyen cserfes már sose tudnék lenni. Biztos az is rátesz egy lapáttal, hogy már ránézésre is idősebbnek nézek ki, persze ez nem sokat jelent a Seireiteiben, de azért mégis. Mondjuk, nem mintha túl öregnek néznék ki vagy valami, mivel lélekként születtem, ezért huszonötnél biztosan nem látszom többnek. Zöldes színben játszó íriszeim csupán véletlenül tévednek a másik lány mellkasára, azonban megrökönyödve kell tapasztalnom, miszerint jól leköröz ilyen tekintetben. Eddig se szárnyaló önbecsülésem kb. a felére csökken, egyszerűen nem hiszek a férfiaktól érkező bókoknak, melyek szerint ilyen meg olyan csinos vagyok. Mind ugyanazt akarják, ám amíg világ a világ, Engem nem kapnak meg. Megpróbálom kicsit kihúzni magam, hátha nagyobbnak tűnek miatta melleim, de nem járok sikerrel. Csalódottan eresztek le, akár egy gumimedence, pedig valójában egy méretben lehetünk, azonban erre gondolni se merek, biztos sértő lenne, ha hangosan is kimondanám. Oldalra pillantgatva keresek valami jó témát, amiről a csajok szoktak beszélgetni, amint így összekerülnek. Sajnálatod módon semmilyen kozmetikai szert nem használok, ezért ezekről fogalmam sincs. Inkább egy olyan kérdést teszek fel, ami gondolom nem lesz túl tolakodó. Mondjuk ezt a kártyát már eljátszottam, amikor a féktelen bulizásairól faggattam a lányt, annál mélyebbre már biztos nem süllyedhetek.
- Van barátod, Tasumi-san? – szólalok meg kicsit remegő hangon, ennyire nem másztam még bele senki magánéletébe. Valahol mélyen mégis reménykedem abban, hogy nemleges választ kapok, bár ennek okát magam sem értem. Furcsa vagyok, annyi szent, nem hiába kapom meg annyiszor. Kiürült poharamat visszateszem a tálcára, egyelőre elég volt ennyi. Néhány karcsapást követően a mélyebb részek felé úszok, ám elég közel maradok, szóval a hangját hallani fogom.

Tárgy: Re: Kingyo Vas. Nov. 07, 2010 1:57 am

Találkozás egy furcsa lánnyal, egy szokatlan helyen

Mielőtt válaszolna, kicsit elgondolkozik, amit egyáltalán nem bánok, hisz így van időm jobban megfigyelni. A karján van egy tetoválás, amit eddig észre sem vettem, pedig illet volna, hiszen amikor kihúztam a víz alól, akkor is a vállánál fogtam meg. Na, ennyit csodás megfigyelő képességeimről! Nem úgy néz ki, mint ahogy egy 12. osztagost elképzeltem. Sokkal… edzettebb. Egy deka felesleg sincs rajta, bár ezt korábban már sikerült észrevennem. Mikor leveszem a törülközőm, némileg elpirulva fordul el. Nem tudom, miért csinálja, bár biztosan jó oka van rá. Folytatom a lány szemrevételezését. Csodás adottságokkal áldotta meg a Sors vagy, hogy szokták ezt ilyenkor hívni. Nem szégyenkezem mindent alaposan megnézni, így általában nem igen mutogatott mellkasát is. Nem csodálkoznék rajta, ha a férfiak állandóan leszólítanák, ami azt illeti, bár ilyen szempontból én is szerencsés vagyok. Mielőtt megszólalhatnék, válaszol előbb feltett kérdésemre. Örülök, hogy egyetért velem abban, hogy néha tényleg társaságba kéne járnia. Ami azt illeti, nagyon boldog vagyok. Mikor befejezi a magyarázkodást, én rögtön mentegetőzni kezdek.
- Nem, nem dehogyis zavar! Nyugodtan csináld csak, ha nem tudod megállni, csak azért említettem meg, mert sosem láttam még ilyet senkitől. Ne fogd vissza magad miattam. Ami azt illeti, én meg paranoiás vagyok. – vallom be mosolyogva, bár azt hiszem, egy ilyen kijelentéshez nem túlzottan illik szélesre húzott szám.
Ezután mindkettőnk elhallgat, én pedig nem igazán tudom, mit kéne mondanom. Általában rengeteget tudok rizsázni, de most valahogy nem megy, így inkább elmerülök a gondolataimban. Nagyon kedves lány, kíváncsi vagyok, vajon ilyen-e a zanpakutoja is. Gondolatban újra homlokon csapom magam, hiszen simán megkérdezhetném tőle. De az nem lenne illetlen? Inkább ne mondj semmit, mint hülyeséget, tartja a mondás, úgyhogy ezt megfogadva, meg sem szólalok. Nem szoktam festeni magam és a ruhákkal sem szeretek szarakodni, így ahhoz nem tudok mit hozzászólni. Hát persze! Miben vagyok nagyon jó? Süti! Így aztán újra megtalálom a hangom.
- Mondd, szereted a sütit? Én nagyon. És jól tudok sütni. Egyszer szívesen csinálok neked valamit, ha szeretnéd. – mondom, de ezzel ki is fogytam az ötletekből, amivel tovább folytathatnánk a beszélgetést.
Látom, mikor a pillantása a melleimre téved. Ő erre kihúzza magát, amit nemigen tudok mire vélni. Aztán leereszt, akár egy felfújható strandlabda. A jobb szemöldököm értetlenül szalad feljebb a homlokomon, hiszen fogalmam sincs, mit akart elérni az előző mozdulatával. Aztán persze leesik a tantusz. Azt hiszi, kisebb idomai vannak, mint nekem? Elképzelhetetlen. Nagyjából egy szinten lehetünk, még ha valamivel idősebbnek is néz ki nálam. Szívesen megkérdezném menni valójában, de az illetlen lenne, így ki se nyitom a szám.
- Szép tetoválás. Hol szerezted? – próbálkozom meg egy társalgást újraélesztő kérdéssel.
Nem hiszem, hogy sokat érek el vele, így nem nagyon tudom, mit mondhatnék még. Szórakozottan játszadozni kezdek egyik csurom vizes hajtincsemmel, hiszen elfelejtettem felkötni egy kontyba vagy valamibe hatalmas loboncom. Mielőtt bármit mondhatnék, megszólal. Hogy van-e barátom? Van. Nemrég megismerkedtem egy nagyon kedves fiúval a tengerparton és azt hiszem, büszkén mondhatom, hogy járunk.
- Van. Nagyon aranyos srác. Ha szeretnéd, majd valamikor bemutatom neked. Szerencsére sok értelemben hasonlítunk, így nagyon jól megvagyunk egymással. De ez téged biztosan nem nagyon érdekel. És neked van? – teszem fel a kérdést, bár valahogy zsigerien érzem, hogy ezt nem kellett volna.

Tárgy: Re: Kingyo Vas. Nov. 07, 2010 7:30 am

-=|Szabadnapos kalamajka|=-

Érdekes dolog az elme, annyira összetett és mégis sebezhető. Kettőnk esete mutatja a legjobban, hogy a legkisebb hiba is mennyire megnehezítheti valakinek az életét. Paranoiásnak lenni számomra mintegy alapköve mindennapjaimnak, ám igazság szerint ez csak a férfiakra vonatkozik. Szinte már-már beteges félelmet érzek, ha kettesben kell maradnom valakivel, akit nem ismerek túlságosan jól. Természetesen meg tudnám védeni magam, ha arról lenne szó, ez inkább vélt, semmint valós fenyegetés. Tasumi-san nagyon behatóan kezd vizsgálgatni, ami csak tovább fokozza amúgy sem elhanyagolható zavaromat. Értetlenkedve tekintek végig magamon, de semmi oda nem illőt nem találok. Talán van Rajtam egy kis gépolaj, amit nem vettem észre zuhanyzás közben?! Valós pánik kezd hatalmába keríteni, pedig biztos csak egy apró folt, ezzel Én is tisztában vagyok. Lélekölőm igazából többet árt Nekem, mint használ, bár tisztaságfóbiám biztosan arra vezethető vissza, miszerint egy mocskos lyukban éltem több évig, s ráadásul nem is önszántamból. Persze egy idő után leesik a tantusz, gondolom Ő is csak összemérte adottságainkat, mivel jól észrevehetően utaltam rá gesztusaimmal. Halk sóhajtás hagyja el ajkaimat, amint megbizonyosodom róla, hogy teljesen tiszta vagyok, valamint egy medencényi forró vízben lebzselek, szóval minden ilyen jellegű problémám megoldva. Felajánlására egyetértően bólogatok, nagyon szeretem az édességet magam is, ellenben nem sokszor szoktam élni vele. Szerény személyem teljesen más forrásból szerzi a vidámságot, azonban erről nem fogok beszélni, még csak említési szinten se. A végén még valami szakadt drogosnak nézne, pont az hiányozna. Rossz döntés volt a tetoválásomra tenni a kezem, most ismét olyan téma van terítéken, amiről nem szívesen beszélek. Viszont jó dolog ez a megnyílás, szóval folytatom.
- Tudod, nem mondtam el a történet minden részletét… - vallom be kelletlenül, miközben visszaülök kiindulási helyemre, majd felhúzom és átkarolom térdeimet. – Mikor még kislány voltam, egyszer egyedül tartottam hazafelé valahonnan, már nem emlékszem pontosan, nem is ez a lényeg. Hirtelen két számomra ismeretlen alak jelent meg, azután elkaptak és behurcoltak az egyik közeli sikátorba. Próbáltam védekezni, de esélyem sem volt ellenük. Később egy kamrában ébredtem, ahol hozzám hasonló lányok voltak. E-ezt követően elvették a ruháinkat és kiállítottak egy színpadra, mint valami állatokat. Emberkereskedelem volt folyóban, a nemesség krémje vásárolt azon a helyen. Ezt az a férfi tetováltatta Rám, aki megvett. „Olyan” dolgokra is kényszerített, de mára már meghalt, szóval ami volt, elmúlt.
Egy szomorkás mosollyal fejezem be monológomat, nem épp egy lányregény, ezt Én is tudom. Sok megaláztatás ért az évek során, egyszerűen ezeken képtelen magát túltenni az ember. Egy biccentéssel veszem tudomásul a tényt, mely szerint tényleg van barátja, botorság volt egyáltalán arra gondolni, hogy egy ilyen szép lány után nem rohangálnak az udvarlók. Hiyuri kárörvendő nevetése visszacseng a fülemben, miközben fejemet oldalra fordítok, s szememből kitörlök egy kósza könnycseppet, ami nem tudom hogy került oda. Biztos irritálja a szememet a víz vagy valami ehhez hasonló rossz kifogás. Kérdésére csak megrázom a fejem, honnan is lenne egy olyan fiúm, aki megfelel minden elvárásomnak. A tisztek többsége csak ki akarna használni, de ezt Én nem fogom engedni. Persze biztos vannak köztük rendes srácok is, azonban túlságosan visszahúzódó vagyok ahhoz, hogy meglássam bennük a jószándékot. Kétségtelenül még jó ideig egyedül maradok, de Tasumi-san segítségével talán komoly előrelépést mutathatok majd fel ilyen szinten. Poharamba ismét öntök a teából, ami beszélgetésünk alatt már kellemes hőmérsékletűre hűlt. Egyelőre nem szeretnék még megszólalni, mély sebeket szakítottam fel mesémmel, egy kicsit ülepednie kell. Valóban nincs kedvem túlságosan harmadik keréknek lenni találkozásuk alkalmával, azonban a jómodor megkívánja beleegyezésem. Legfeljebb majd túlságosan feleslegesnek érzem magam és akkor hazamegyek a kis szobámba, ahol senki sem néz Rám furcsán, s senki sem nevet ki hóbortos szokásaim miatt. Igazából a 2. osztag tisztje eddig az egyetlen, aki megértően fordul irányomba ilyen tekintetben, az osztagomban nem megbízható munkaerőnek tartanak, pedig Nálam alaposabb kutatót nemigen találhat, mivel ugye szinte mindent megismétlek.
- Szeretek Veled lenni, Tasumi-san! – szólalok meg álmodozó hangon, s csak ezután jövök rá, miszerint hangosan gondolkodtam. – Egyszer megtaníthatnál sütni, mert ilyen téren elég hiányosak az ismereteim. Azt tudom, miképp működik a sütő, ha szeretnéd össze is tudok szerelni egy újat vagy felturbózni a régit.
Lelki szemeim előtt máris egy átalakított konyhai gép képe lebeg, ami egy hatalmas repülőgép-meghajtóval van felszerelve és szuperszonikus sebességgel készülnek el benne a kenyerek, meg a többi sütemény. Erre biztos nagy szüksége lenne a világnak, lehet meg is tervezem, amint hazaértem!

Tárgy: Re: Kingyo Hétf. Nov. 08, 2010 11:40 pm

Találkozás egy érdekes lánnyal, egy szokatlan

Nagy örömmel tölt el, hogy ő is szereti az édességeket, akkor, majd ha lesz egy kis időm, összeütök neki valamit. Erre a gondolatra eszembe jut, hogy is ismerkedtem meg Kotomi-sannal. Az igen érdekes és váratlan ügy volt, de legalább megtudtam, milyen jó fej emberek vannak az én csodás osztagomban. Emlékszem, mikor betoppantam hozzá, egy nagy papírkupac előtt trónolt éppen és szenvedő képpel olvasgatta gondolom én a jelentéseket. Azóta is minden reggel rendszerint én vagyok az első, aki az edzésekre érkezik, Rakurainak köszönhetően. Emlékszem, néha vasárnaponként én is összecsaptam vele, de olyankor senki más nem volt velem. Csak én és a Hadnagyom. Emlékszem, egyszer sikerült kicsalnom belőle egy zserbót. Azóta sokat fejlődtem és legszívesebben minden vasárnap én állnék ki ellene, de hát a többieknek is esélyt kell adni a sütizésre, nemdebár? Elmélkedésemből az ő hangja szakít ki és rájövök, hogy csak egyik kérdésemre szeretne válaszolni. Ránézek, és pózváltozásából azonnal látom, hogy rossz ötlet volt a tetoválásról kérdezősködni. Mikor története végére ér, én közelebb húzódom hozzá és reakciójától függetlenül átölelem.
- Szegénykém… Bocsáss meg, nem akartam ilyen borzasztó sebeket feltépni benned. Nagyon sajnálom. – mondom sírós hangon és érzem, hogy egy pár könnycsepp leszánkázik az arcomon.
Micsoda élet. Szegény lány, nem csoda, hogy nem tud annyira kinyílni a többi ember felé. Ó, ha nekem lett volna ilyen életem, biztos én se lennék olyan, amilyen. De mondjuk, azért örülök, hogy az a szemét állat meghalt. Megkapta a magáét. És van egy olyan érzésem, hogy a mellettem ücsörgő személy ölte meg, ár inkább nem bocsátkozom feltételezésekbe. Nem is tudom, azt hiszem ilyen hányatott sorsú embert nem is ismerek. Legalábbis egyet már igen, de korábbi ismeretségi körömben azt hiszem, nincs ilyen. Ha az, az őrült még élne, én magam fojtanám meg a saját kezemmel! Vagy apró, icurka-picurka darabokra vagdalnám Rakuraial, de mindim eszméleténél tartanám, amíg bele nem hal a vérveszteségbe, hogy érezze a testét kínzó borzalmas fájdalmat és közben nem éreznék szánalmat, hanem sátánian kacagnék! Jézusom, hogy juthatnak nekem eszembe ilyen szadista gondolatok? Huh, de meglepődtem magamon, azt a mindenit! Ilyen elképzeléseim is ritkán szoktam ám lenni. De én, ha törik, ha szakad, segítek ennek a lánynak újra beilleszkedni az osztagába, a társadalomba és a normális életbe! Na, ezek legalább az én Tasu-chanos gondolataim, nem pedig a gonosz, szadista, perverz „énemé” ami néha kibújik belőlem. Ilyen vagyok, na! El kell fogadni! Kicsit elhúzódom tőle, amíg tölt magának egy újabb adag teát, majd én is megragadom a kancsót és szintén kitöltök egy adagot, hiszen megittam az előzőt. Ami a legjobb viszont, hogy már alig érzem a fejfájásomat. Ennek örömére gyorsan leteszem a tálcára csészét és bár igen közel vagyunk egymáshoz, vigyorogva Ayame-chan nyakába borulok.
- Köszönöm ezt a jó ötletet Ayame-chan! Már alig érzem a fejemben a dobolást! – mondom, majd újra visszaülök előbbi helyemre. Mikor most meghallom a hangját, olyan öröm tölt el, ami igen ritkán szokott. És elégedettség. Szeret velem lenni. Nem hiszem, hogy ezt mondta volna másnak is egy ideje. És szeretne megtanulni sütni! Egyes rigolyáitól eltekintve, mint észreveszem, hasonlít rám.
- Persze, nagyon szívesen megtanítalak sütni! Ha van egy kis időm, szívesen meghívlak 2. osztagbeli lakhelyemre és megmutatom hogyan működik. Bár egy kis rendetlenség szokott lenni nálam, de akár a fürdőzés után is mehetünk, ha te ráérsz. Mert én egész nap szabad vagyok. Nem kell köszönöm, az én sütőm tökéletesen szuperál, nem is kívánhatnék annál jobbat! Mellesleg én is szeretek veled lenni Ayame-chan. Csodás beszélgetőpartner vagy. – mondom neki, miközben eszembe jut, hogy még soha senkit, még Gorou-kunt sem vittem fel a szobámba bármilyen indíttatásból is. Ha Ayame-chant kikupálom ismerkedés terén, pillanatok alatt rengeteg barátja lesz, az tuti.

Tárgy: Re: Kingyo Pént. Nov. 12, 2010 8:03 pm

-=|Szabadnapos kalamajka|=-

Ölelés. Idejét sem tudom már mikor volt egy olyan személy az életemben, aki különösebb hátsó szándék nélkül szorított volna magához. Talán édesanyám volt ilyen, meg az a kedves idős hölgy, aki szökésemet követően megtalált eszméletlenül a porban. Hitvány létezésünk olyan, akár egy körhinta, sose tudhatod, mikor kap el a rosszullét és kell kiszállnod belőle. S bolond módon mindig visszaszállsz, pedig csak a szenvedés vár Rád. Borús gondolataim közepette nyújtom ki lábaimat, hogy könnyebben tudjam visszaölelni Tasumi-sant. Elméletileg Én vagyok az idősebb, most mégis úgy csüngök Rajta szótlanul, mint valami kisgyermek, akinek elvették a nyalókáját. Szemeimből már rég nem törnek elő könnyek az eset említését követően, megbékéltem már azzal az idővel, csupán még mindig fáj, amit indokolatlanul tettek Velem. Nem szép dolog ilyet kívánni, de azóta is azon töprengek, hogy miért nem egy másik lányt vittek el, miért pont Engem. Természetesen a múltat nem lehet megváltoztatni, legalábbis egyelőre nem látok esélyt az időutazásra, ám a jövőben talán ez is lehetséges lesz. Pozitívan csalódtam a 2. osztag tisztjében, ahogy már korábban is kifejtettem, nem épp ilyennek képzeltem el a fegyelem mintapéldányait. A fokozott testi kontaktusnak ellenben hamar vége szakadt, holott még örültem volna, hogyha továbbra is érezhetem testének melegét, bőrének puhaságát. Eme gondolatmenet vége ismét csak egy szederbokor színével felérő vörösödés, fogalmam sincs, miért jutnak ilyen dolgok az eszembe, amikor Én is a férfiakhoz vonzódom. Mármint… Sajnos, ez nem ennyire egyértelmű már számomra, a rossz tapasztalatok rányomják bélyegüket az ítélőképességre. Másrészről a nőnek van barátja, esélyem se lenne felvenni a versenyt Vele. A magabiztosságom megint az egekben, remek.
- Semmi baj, nem tudhattad. Elég kevés az olyanok száma, akik ismerik múltam ezen szakaszát. – még mindig mosolyogva hajolok előre, azután kissé remegő jobb kézzel letörlöm arcáról a sós cseppeket. Aztán újra és újra, és újra. – E-elnézést, úgy látszik, ez a mai nem az Én napom, amint lenne néhány kellemes percem, azt rögtön megzavarja valami, mondjuk Hiyuri „ajándéka”.
Lélekölőm kétségtelenül örömét leli abban, ha Engem kínozhat, ezért sem volt alaptalan félelmem, amikor először találkoztam Vele. Az idillikus környezet csupán egy álca, a tó legmélyén lakik igazából, ahova már nem ér el a lenyugvó Nap múló sugara. Nem is a kinézete miatt érzek így, hanem az íriszeiben tükröződő végtelen kegyetlenség miatt, s attól félek, egy napon jómagam is ilyen leszek. Nem, erre gondolnom se szabad! Kárörvendő kacagás hangzik fel ismét a fejemben, amitől egy pillanatra még a fájdalom is belehasít koponyámba. Pillanatnyi, elhanyagolható kín ez, mégis az íriszeim előtt táncoló karikák rémülettel töltenek el. Zanpakutoum lelke egyre inkább képes befolyásolni, viszont kapcsolatunkban Nekem kéne a mesternek lenni, Neki pedig az eszköznek, amit magabiztosan forgathatok. Nos, valójában a harccal még nem is lenne gond, osztagomban a kapitány és a hadnagyot kivéve szerény személyem a legjobb vívó, a többiek sokkal nagyobb hangot fektetnek az intellektuális vívásra, semmint az igazira. Mondjuk, ez vicces, mert megnézném, ahogy megpróbálnak lebeszélni egy lidércet arról, hogy megölje őket, teszem azt a relativitás elméletének kifejtésével. Elég száraz anyag, szerencsétlen bestiának biztos kellene utána innia valamit, amint elfogyasztotta a tudósokat. Töprengésem eredményeképp visszatér egy kicsit a jókedvem, s úgy látom Tasumi-san is ugyanígy van ezzel. Csupán egy bólintással veszem tudomásul, miszerint nincs szükség technikai ismereteimre, pedig annyira rápörögtem már erre a témára! Fejemben a tervrajz ki is rajzolódott hamar, mindenképp meg fogom építeni, ha kell, akkor magamnak. Szerencsére egy képzett sütőmentor keze alatt sajátíthatom el a mesterség csínját-bínját, ami igazából nem tűnik olyan nehéznek, egyszerű kémia az egész.
- Szívesen, reméltem, hogy segíteni fog a tea, Én is ezt szoktam használni, ha előjön a fejfájásom. – szólalok meg vidáman, miközben meglapogatom a nyakamba boruló lány hátát. Ilyen lehet felszabadultnak lenni, már nem is zavar a ruhák hiánya, csupán a lazításra koncentrálok. – Igazából nem volt programom a nap további részére, mint mondtam, elég váratlanul jött ez a szabadság, szóval… Részemről rendben van, fürdés után mehetünk is. De… izé… Ugye nem fogsz bajba kerülni, amiért egy kívülállót viszel be az osztagod területére? Nem érek annyit, hogy miattam kelljen egy büntetéssel bajlódnod.
Engem valamiért zavar, ha ismeretlen területre tévedek, ám egy olyan barátnővel, mint amilyen Tasumi-san is, nem kell semmitől tartanom. A tálcára tett poharamból iszok egy kortyot, azután visszateszem a helyére az ivóalkalmatosságot. Tagjaim kellemesen elzsibbadtak, ezért halk nyögdécselés kíséretében nyújtózom ki, mielőtt még teljesen elgémberednének tagjaim. A meleg víz kezd teljesen elbódítani, ezért arra a döntésre jutok, miszerint érdemes lenne kiülni a medence szélére, már amúgy is kezdek teljesen szétázni. Tervemnek megfelelően másodperceken belül már a parton vagyok, csak lábaimat lógatom bele a jótékony hatású folyadékba. Máskor is el fogok jönni ide, de egy ideig még a maihoz hasonló kihalt napokon, egyelőre elég egy új ismeretség.

Tárgy: Re: Kingyo Pént. Nov. 26, 2010 8:52 am

Találkozás egy érdekes lánnyal, egy szokatlan helyen

Ami azt illeti, örülök, hogy Ayame-chan ilyen jól fogadja az ölelésemet. Mondjuk kicsit már bánom, hogy így elbőgtem magam előtte, nem volt szép dolog. Ami viszont jó, hogy túltette magát rajta! Ó, Jézus, úgy esik és emelkedik a gondolataim érzelemszintje, mint valami hullámvasút! Bár egy párszor már megállapítottam, de azért magamban mos is közlöm saját magammal, hogy reménytelenül hülye vagyok. És bárki is megpróbál ellenkezni, ez így van! Bár nem mondtam ki hangosan, így csak Rakurai szólhatna bele a dologba, de úgy hallom inkább helyeslően néma marad. Hát igen, ha nekem igazam van, akkor igazam van. Már épp törölném le a szánalmas érzelmi gyengeségem árulkodó jeleit, mikor ő megelőz. Gyengéden letörli az arcomról a cseppeket, majd még egyszer és még egyszer megismétli a mozdulatot. Szemeim alig észrevehetően elkerekednek, de aztán eszembe út, hogy biztos megint előjött a kényszerbetegsége. Rögtön bocsánatot is kér, de én gyorsan megállítom.
- Ugyan, engem nem zavar. Aki pedig ezt nem fogadja el, az nem igazi barát. – mondom gyengéden.
Mikor aztán elválunk egymástól, visszatérek a teámhoz és újabbakat kortyolok belőle. Ayame-chan is megerősíti azon elképzelésemet, hogy a tea enyhíti a fejfájást, azon kijelentésével, hogy ő is ezt szokta használni. Kis lakrészembe való invitálásomra aggodalmaskodni kezd, de én gyorsan megnyugtatom.
- Á, nem hiszem, hogy megbüntetnének érte. Ha meg igen, annyi baj legyen. Érted simán elvállalnám, ne aggódj. – mondom neki nyugtatásképp.
- Mellesleg nemrég beszéltem Verával és azt mondta, másik osztag tagjai jöhetnek, bár kicsit elővigyázatosnak kell lenni. Úgyhogy ne aggódj. – mosolygok rá, majd nekiindulok, hogy ússzak egy kicsit, mivel eléggé elmacskásodtak a tagjaim.
Emlékszem, legutóbb vízben Gorouval voltam. A tengerben úsztunk egyet. Mondhatni, az koronázta meg kapcsolatunkat. Kíváncsi vagyok, mit csinál most. Biztos megint lóg. Legutóbb, mikor találkoztunk, is tilosban járt. Erről még le kell szoktatnom. Én személy szerint sosem lógtam sehonnan. Még az Akadémián sem hagytam ki egyetlen órát sem, bármilyen unalmas is volt az. Nem tudom, nem vagyok az a szabályszegős féle. De mondjuk nem is szeretnék büntetést kapni senkitől, így mindig amolyan „jó kislány” voltam. Már ha a folyamatos verekedés is beletartozik ebbe a kategóriába, bár nem igen hiszem. Emberi életemben sem jöttem el az órákról, csak néha elkéstem. Ennyi.
- Sütöttél már valaha valamit? Vagy főztél? Mert az nagyban megkönnyítené a dolgunkat. Bár ha nem, az sem baj. Majd én megtanítok neked mindent. Amit csak szeretnél. Hazai és külföldi süteményeket is szívesen tanítok. Nemrég például Kotomi-sannak vittem egy adag pitét. Nagyon ízlett neki. – mosolyodom el, ahogy visszaemlékszem arra a napra.
Eleve Verához indultam, de aztán véletlenül a Hadnagyhoz kopogtam be és szó szerint ott ragadtam nála. Nagyon elragadó lány. És ami a legjobb, hogy nem csak a fantasztikusan csodás sütijével tartott ott, hanem nagyon jól el is beszélgettünk. És így sikeresen meg is tudtam, hogy szerencsére nem én vagyok az egyetlen Verán kívül az osztagban, aki egyszerűen megőrül a sütikért, sőt jól tud sütni és még sokat is beszél! Elképesztő. Régen azt hittem, hogy a 2. osztagban csak a fegyelem van és semmi más, hogy az ott szolgálóknak nincsenek is érzelmeik. Erre mit találtam? Egy olyan bagázst, amelyik szakasztott olyan, mint én! Visszatérve Ayame-chanra.
- Nos, nekem végül is akár most is jó lenne, ha nem haragszol. Mármint úgy értem, maradhatunk, még ha szeretnéd, de mehetünk is. Végül is, mint mondtam, egész nap szabad vagyok, úgyhogy mehetünk akár most is, de később is. Huh, azért ez egy elég érdekes mondat volt. De remélem megértetted. – mosolygok kicsit kínosan legújabb barátnőmre.
Mostanában, néha amikor beszélek, elvesztem a fonalat. De szerencsére általában sikerül visszaszereznem. Úgyhogy végül is, nem olyan rossz a helyzet. Legalábbis remélem. Bár lehet, hogy csak kicsit a fejembe szállt a meleg. Valószínűleg ez lehet az oka. Miután gondolatmenetem végére érek, egy pár erősebb csapással már a medence szélén is vagyok és kipattanok Ayame mellé, hogy csak a lábam lógjon a meleg vízbe.

Tárgy: Re: Kingyo Kedd Nov. 30, 2010 5:29 am

-=|Szabadnapos kalamajka|=-

Szerencsére eddigi életem egyik legelfogadóbb személyébe futottam bele a mai napon, pedig igazából nem is akartam eljönni. Most már korholnám magam zárkózottságomért, de szerencsére felül tudtam kerekedni a fóbiáimon, s munkamániám ellenére is eljöttem. Köszönetet kell majd mondanom a hadnagyomnak, amiért Rám parancsolt! >.< Látom a szemében az értetlenséget, amikor úgymond simogatni kezdem az arcát, azonban csak azt a könnycseppet akartam letörölni, ami ott volt. Lélekölőm persze megint Rajtam röhög, ettől csak még inkább elvörösödöm, amely szinte már védjegyemmé vált az évek során. Gyerekkoromban nem voltam az a szégyenlős alkat, bezzeg most teljesen másképp van. Természetesen egy nő nem mutogathatja magát minden jöttment előtt, bele se merek gondolni, hogy mit csinálnék, ha egyszer ilyesmire kárhoztatna a balsors. Zavaromat inkább a gőzölgő poharamba próbálom folytatni, miközben feszülten várom Tasu-chan válaszát. Véleményem szerint a 2. osztag az egyik legelszigeteltebb mindközül, de talán az évek során ez is megváltozott, mint ahogy már nem egy szétszabdalt tuskó a 11. osztag kapitánya. Még Nálunk is csak úgy omlanak utána, ettől függetlenül Nekem fogalmam sincs, mi tetszik Nekik annyira Rajta. Mondjuk, Én is örülnék Matetsaku kapitány hosszú hajának, ámbátor a mostanival is csak a baj van. Ellenben a rövid frizura nem előnyös számomra, erre nem épp pillanatnyi létezésem során sikerült rádöbbennem. Kérdését hallva töprengő arcot vágok, habár rögtön tudom a választ. Eddig még egyszer sem sütöttem vagy főztem, nem volt olyan személy az életemben, aki megtanított volna erre. A kedves öreg hölgy, ki gondjaiba vett, mindig előre elkészítette az ételt számomra, ilyen téren sose voltam gondjaim.
- Nem mondhatnám… - vallom be röstelkedve, mivel így biztosan nagyobb nehézségekkel fog járni az oktatásom. – Viszont biztos nem lehet annyira nehéz, a laborban Én is szoktam különféle vegyületekkel dolgozni, a konyhaművészet is olyan nagyrészt, mint a kémia. Különböző hozzávalók végül egy teljesen új egészet alkotnak, amelyben kiegészítik és erősítik egymást. Másrészről a tehetséged mellett, biztos nem lesznek gondjaim a tanulással!
Egy félénk mosoly kíséretében teszem le immáron üres csészémet, aztán nyújtózok egyet. A meleg víz tényleg egész pihentető hatással rendelkezik, kíváncsi lennék milyen anyagokat szórnak bele az itt dolgozók, hogy elérjék ezt a hatást. Új barátnőm felvetésével egyet kell értenem, eléggé kiáztunk már mindketten, a fürdőzést sem szabad túlzásba vinni, mert a végén úgy lehet kinézni, mint egy összeaszalódott mazsola. Semmi kedvem gyümölccsé változni, ezért összeszedem a közelben összehajtogatott törölközőmet, majd felállok. Bevárva Tasumit indulok el az öltöző irányába, most minden lépésemre fokozottan ügyelek, nem akarok még egyszer hasra esni, így is egy szerencsétlenség benyomását keltem az emberekben, nem akarom még inkább tetézni ezt csetlés-botlásaimmal. Köszönetet rebegek az égieknek, amiért különösebb nehézségek nélkül megérkeztem kijelölt célomhoz. Gyors szárítkozást követően máris magamra kapom szépen elrendezett fehérneműimet, ennek köszönhetően máris kellemesebb közérzettel folytatom a további öltözködést. Beszélgetőpartneremnek feltűnhet, miszerint nem a megszokott fekete-fehér shinigami-egyenruhát hordom, hanem egy sokkal kényelmesebbet, s nem utolsó sorban díszesebbet. Ebből kifolyólag felvétele is hosszabb ideig tart, de ezt nem igazán bánom, mivel mérföldekkel jobban mutat, mint egy egyszerű kimono. Eme kijelentésem kicsit eltérőnek tűnhet eddigi viselkedésemtől, hisz’ nem mondhatom szőke plázacicának magam, ellenben az általam készített dolgokra nagyon büszke vagyok. Néhány perc múlva már katanám is az oldalamon díszeleg, ennél fogva nincs akadálya, hogy elhagyjuk az épületet. Vidáman karolok bele Tasu-chanba, akitől egyfolytában ehhez hasonló kirohanásokat láttam rövid ismeretségünk alatt, azonban ez egyáltalán nem írható zavaró tényezőként a számlájára.
- Huh, hát ez szuper volt! – jegyzem meg úgy mellékesen, amint ismét a kihalt utcára lépünk, olyan dél körül lehet, most fognak az emberek ebédelni szállingózni. – Minden szükséges felszerelés megvan a lakásodon vagy menjünk el valami boltba is előtte? Sajnos nem tudok egyetlen jó kiskereskedést se ajánlani, mindig az osztag konyháján szoktam enni.
Kicsit szégyellnivaló, miszerint nő létemre nem tudok főzni, de ezen hiányosságomat mindenáron szeretném pótolni. Ezért érdeklődve várom kérdésemre a választ, miközben egyik lábamról a másikra helyezem a súlyponton. A sok üléstől teljesen elzsibbadt a fenekem, jót tesz majd ez a kis séta a 2. osztagig, legalább megmozgathatom elkényelmesedett tagjaimat, ami most igazán Rám férne.

Tárgy: Re: Kingyo Kedd Nov. 30, 2010 11:42 pm

Találkozás egy fura lánnyal, egy szokatlan helyen

Mikor megszólal és közli vele, hogy még soha nem főzött, én csak bólogatok. Gondoltam. Na, nem baj, megoldjuk. Megmutatom neki, hogyan működik a sütő, melyik liszt a legjobb és egyebek. Ám azon elmosolygom magam, látszik rajta, hogy 12. osztagos, hiszen még a főzés szent tudományát is a kémiához, hasonlítja… De nem baj. Ha ő ehhez tudja a legjobban úgy hasonlítani, hogy megértse, akkor nem szólok neki. Ám a dicséretre jól látatóan elpirulok, hiszen nagyon ritkán kapok én ilyet… megy fenét ritkán! Hiszen ott vannak nekem az osztagom tagjai, akik egyszerűen megőrülnek az édességért, melyet én sütök. Úgyhogy már megszokhattam volna ezeket az egómat növelő kijelentéseket, de valahogy eddig még sem sikerült. Ami azt illeti, nem gondoltam volna, hogy ilyen sokáig fogok a vízben ázni, lassan olyan leszek, mint egy öregasszony, azt pedig nagyon nem szeretném. Szép is lenne. Még csak 22 éves vagyok, de olyan ráncos leszek, mintha hirtelen öregedtem volna 60 évet… Ayame-chan úgy látszik, egyetértésben van elem ilyen téren, hisz már szedelőzködni is kezd. Én is gyorsan kikapom a lábam a vízből, majd felveszem a csempére hajított törülközőm és gyorsan utána sietek. Persze nem rohanhatok én úgy, ahogy szeretnék, a végén még a földön végezném, mint ahogy nemrég megismert tanítványom is. Tetszik ez a szó Cool

De aztán végül is, szerencsésen eljutok úti célomhoz, így nem kell fájdalmas csattanással a földön landolnom. Odasétálok a szekrényemhez (milyen fura, pont barátnőmé mellett van) és kiveszem belőle a ruháimat, majd öltözni kezdek. Miután már csak Rakurai felcsatolása az oldalamra van hátra, felpillantok, hogy mi tart Ayaménak ennyi ideig. Ekkor veszem észre elkerekedett szemekkel, hogy ez nem is a mindennapi, megszokott shinigami ruha. De ezt betudom annak, hogy mivel szabadnapja van, mást vett fel. Nem bűn az. Bár mondjuk az is lehet, hogy egyszerűen csak engedélyt kapott másik ruha hordására, akárcsak Rosa-chan. Igaz, neki csak nagyon kicsiben tér el tőle, de akkor is más. Ami azt illeti, nem biztos, hogy jó ötlet volt elhívni magamhoz Ayamét, mert az a sok fejlesztés, amit az osztag területén véghezvittek, nem épp közszemlére tetendő. Valószínűleg ezért nagyon ritka, hogy kívülállókat látok nálunk. Már szóra nyitnám a számat, de eszembe jut, hogy ha barátnőm még életében nem főzött, akkor semmi szüksége tűzhelyre, tehát valószínűleg nincs neki, így nem kérhetem, hogy menjünk hozzá. De akkor hogyan tudnám megoldani? Talán… hát talán ez az egyetlen megoldás. De majd akkor közlöm vele, hogy egészen a szobámig be lesz kötve a szeme, mikor odaérünk. Semmi szükség arra, hogy e miatt frusztrált legyen, hiszen én majd vigyázok rá. Ott leszek egyenesen előtte. Ha meg akkor sem jöhet be, hát könyörögni fogok. Megtenném én azt is. Főleg érte. Mindenképp segítenem kell neki, és ha nem tudnám teljesíteni eme küldetésemet, úgy érezném, elárultam. Az árulás pedig egyáltalán nem jó tulajdonság. Ezért körözik azokat, akik önkényesen elhagyták SS-t. De én nem akarok ilyet tenni tanítványommal. Még mindig nagyon tetszik ez a szó Cool

Barátnőmre egy újabb pillantást vetve megállapítom, hogy nagyon jól áll neki a kék. Sőt, nagyon jól is néz ki ebben a ruhában. Majd megkérem, hogy nekem is szerezzen be egyet. Biztos van belőle több is. Legalábbis remélem… Ha nem, majd varrok egyet magamnak, az övé alapján, ha megengedi. Amint megtanulok varrni. Mert szinte biztos, hogy a tűvel örökre magamra láncolnám az anyagot, nem pedig összeraknám, hogy bármikor le és felvehessem. Hát sokkal jobb az utóbbi, mint az, hogy életem végéig hordanom kell valamit. Azt hamarjában megunnám, de hogyan szedjem le? Bár az, hogy magamra varrom igen jellemző lenne rám, de nem hiszem, hogy az én ügyetlenségemmel sikerülne. Azért annyira kétbalkezes még én se vagyok. Gondolataimból az ránt ki, hogy barátnőm is elkészül, így nyugodtan mehetünk is. Kicsit azért furcsállom, hogy mikor kilépünk az ajtón, ő átkarolja az egyik kezével a derekam, de ez az értetlenkedés inkább annak tudható e, hogy egy jó pár órával ezelőtt, még két törülközőbe csavarva, vörös fejjel bukott le a víz alá, mikor kérdezett valamit és úgy egyáltalán felsikított, mikor meglátott. Azért ez elég fura. Főleg mostani laza megszólalása… komolyan, mintha csak kicserélték volna. És ennek egyrészt én vagyok az oka Cool

Biztos az osztagának tagjai nagyot fognak nézni, mikor holnap egy adag sütivel a kezében, lazán bevonul a laborba és mosolyogva végigkínál mindenkit, azzal a kijelentéssel, hogy ő maga sütötte. Ezen gondolaton elnevetem magam, ahogy elképzelem azokat az értetlen arcokat, hogy vajon mi a fene történt egy nap alatt Ayame-channal. Most jut csak eszembe, hogy az előbb kérdezett is valamit, így illene válaszolnom.
- Ja, igen, minden van. Először egy nyugati édességet mutatok, kezdőknek tökéletes lesz. Pite a neve. Van otthon alma is, meg meggy, úgyhogy választhatsz, melyik legyen. Semmi gond, szerintem egy pár nap múlva, ha beszerzel egy sütőt, már saját magadnak fogsz ételt készíteni otthon. – mosolygok bíztatóan a lányra, majd megfogom a kezét és húzni kezdem az osztagom felé.
Nagyon jól elleszünk, az biztos. Egy csomó dolgot fogok neki tanítani és közben még jobban megismerhetjük egymást. Majd megkérdezem, melyik a kedvenc süteménye és haladásképp, azt tanítom meg neki. Mondjuk azért mindkettőnk életének gyökeres megváltozása igen érdekes. Hiszen ő most kezd el kimászni a szégyenlősség börtönéből, én pedig akkor lettem ilyen nyitott és kedves, mikor az Akadémiára kezdtem járni. Igaz barátnőm előtt még hosszú út áll, de biztos vagyok benne, hogy ha követi az ösvényt, eléri a célját.

Akkor a 2. osztag szállásainál folytatjuk

Tárgy: Re: Kingyo Szomb. Jan. 22, 2011 2:55 am

Gyönyörű napfényes reggel volt amikor Kaito-sannak nem maradt tennivalója ami elég furcsa mert általában vagy egész nap edzi magát vagy Nobu nyakán lóg... De most ért haza egy küldetésről ezért túl fáradt volt az edzéshez Nobu meg a kapitányok gyűlésére ment így valami más teendő után kellett néznie. Elkezdett barangolni a városban de már majdnem dél volt és még mindig csak az utcákat járta.
Már úgy festhetett mint egy zombi az éhségtől és szomjúságtól mikor meglátott egy hatalmas épületet amire ez volt kiírva "KINGYO" ha jobb nincs gondolta be megy. Viszont egész kellemes volt először elment masszíroztatni utána pedig beült és evett meg ivott valamit. Már vörösen izzott a nap amikor észrevette, hogy van fürdő részleg is -Na ide bemegyünk- mondta tipikus vigyorával a képén. Bemászott a forró vízbe majd egy elfojtott visítás kíséretében kiugrott belőle -ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁH Ez rohadt forró basszus!!-
Végül valahogy sikerült bele kecmeregnie anélkül, hogy leégne róla az összes szőr. Elmerült a vízben de ekkor meg egy kőre ült rá. -Francba csak én lehetek ennyire szerencsétlen.....- Kiszállt a vízből magára vett egy törülközőt és bement inni egy teát ott hátha nem történik vele semmi. De amint kihozták a teát a pincér leöntötte őt a forró tea pedig megégette a kezét. Szerencsére volt ott egy negyedik osztagos aki azonnal meggyógyította a kezét de azért rendesen megleckéztette a pincért.
Az igazgató ajánlott neki egy egyezséget miszerint nem híresztelje el a dolgot és akkor három alkalommal ingyen kap teljes ellátást. Mivel nem volt túl gazdag ezért elfogadta bár szívesen szétrúgta volna még egyszer a pincér seggét de kibírja. És azért élvezte is az itt töltött időt szóval nem történt semmi.
Visszament a fürdőbe és bemászott a vízbe. Érdekes módon most már nem volt túl meleg. Miután sikerült ellazulnia behunyta a szemét és elaludt. Korán reggel volt mikor felkelt és elég nyűgös lett.
-Francba már reggel van? egész éjjel itt áztam??-miután sikerült kijönni a fürdőből észrevette magamon a észrevettem a lábaimon, hogy tényleg egész éjjel ott áztam. Hát legalább nem nekem kell teát főzni.
Ezután el mentem sétálni de megint eltévedtem. A fürdőbe is alig találtam vissza. Úgy döntöttem beülök a teázóba és várok amíg nem jön valaki aki útba tudna igazítani.

Tárgy: Re: Kingyo Hétf. Jan. 24, 2011 3:34 am

//Új játék - Vigyázat, harapok!//

A reggeli műszak, hogy úgy mondjam, viszonylag eseménytelenül indult, már ami az adjuk be a főnöknek a rossz híreket részét illette a dolognak. Nagy pitizéssel, és eléggé önfegyelem nélkül, de végül is csak hajlandó volt előjönni a két kedves kis tisztecske, akinek sikerült az egyik falat mellé meszelni, és nagy sajnálkozva közölték is velem, hogy bénák voltak, aminek hála most a 6. osztag címerét díszítő kék motívum helyett egy narancssárga jázminvirág díszíti azokat a nyavalyás foltokat, amelyeket lefedni kellett volna valamivel. Jaj, de jó nekem, mehetek megnézni, már megint mit sikerült elökörködniük ezeknek. Nem hiszem el, hogy olyan nehéz feladat tisztességesen összehozni egy címert, és azt utána rendesen meg is tartani a helyén, anélkül, hogy bármi baja történne. De nem, most már vagy ötödször kell megcsinálni, mert valami zseni megint elszúrta. Gratulálok, meg nem tudom egy kezemen számolni, eddig hány bakit követtek el, ami miatt újra kellett az egészet kezdeni az elejéről. Komolyan mondom, még egy hülyeség, és magam megyek át az Emberek Világába egy festékszóróért, vagy egy festék spray-ért, amivel feldekorálom végre a falra azt a virágot. Nem hiszem el, hogy egyesek ilyen bénák, én csak egy apró, na jó, másfél méteres, kaméliát akartam, de úgy tűnik, ezt nem könnyű megérteni. Oké, nem húzom fel magamat, ez igazán semmiség, egyszerűen csak meg kell próbálnom valahogyan lehiggadni, mielőtt valami nagyon rossz történik. Remélem senki nem akar nekem ma még valamit bevallani, mert akkor komolyan én itt hagyom ezt az egészet. A türelmem már így is alaposan ki lett próbálva, és bár különösebben nem izgat, hogy mit csinálnak az osztag tagjai, azért néha bennem is felmehet a pumpa, és ez sajnos éppen egy olyan nap. Miután voltak páran olyan kedvesek, hogy megint sikeresen elfejetettem végrehajtani alap utasításokat, végképp elegem lett a mai napra.
- Na jó, ennek itt a vége! Mostantól szabad napot veszek ki, és az összes problémával tessék Narát zaklatni. - jelentettem ki idegesen, miközben az utolsó pár embert tereltem kifelé az irodámból. Elnézést, de nekem is van néha nyugalomra szükségem, példának okáért ma. Jó, türelmes vagyok általában, de mindenkinek lehet rossz napja, és ennek éppen most jött el az ideje. Rég nem voltam sehol úgy, hogy egész napra, hacsak nem küldetés volt a dolog, így ennyit igazán kibírnak nélkülem is. Kivételesen még a papírmunkával sincs baj, mindent megcsináltam, ami nekem volt a részem, a többi meg holnap reggelig kibírja. Talán, ha végre ma sikerül azt a könyvet befejeznem, akkor még rekord idő alatt is végzek vele, hiszen nem fog közben a gondolkodásom más felé kalandozni. Oké, most már biztos, ma engem az irodában senki nem fog látni...
- Mi baja lehet a kapitánynak? - hallottam meg magam mögött az egyik tiszt kérdését, amikor még nem csukta be az ajtót. Nem akartam figyelni, de sajnos túl hangos volt, és sikeresen kiugrasztott a merengésemből. Pedig milyen kellemes volt kivételesen csak magamra gondolni...
- Tudja a fene, biztos a havi dolog. - oké, nem húzzuk fel magunkat és ordítjuk le az egész csoport fejét, hanem nemes egyszerűséggel kivonulunk az ajtón. Ez sokkal nehezebb lesz, de inkább nem mondok semmit, mivel még mindig jobb, mint az egyéni megjegyzések. Teljes nyugalommal és persze gyilkos pillantásokkal vonultam el a közelből, és próbáltam nem kimutatni, mennyire idegesít az ilyen. Szerintem az arcomból így is levette, hogy hallottam a dolgot, a büntetését érte meg simán megkaphatja holnap is, én ráérek. Itt az ideje relaxálni egyet, inkább megyek a gyógyfürdőbe, és a mai napot eltöltöm a meleg vízben. Az majd helyre ráz, és holnap jöhet a rosszabb része a dolognak, az, amikor szívatni próbálnak. De most egyáltalán nem érdekel a dolog. Inkább megyek megnézni, mi is van a fürdőben.
Tíz perccel később már ott is voltam, és igyekeztem nem túl feltűnő lenni. A könyvemért mindenképp vissza kellett mennem a szobámba, és azzal a lendülettel az összes kapitányi jelképet is ott hagytam, mivel már halálra idegesítettek. Kivételesen még a kardomról is lemondtam, nem hiszem, hogy lenne olyan hülye, ami megpróbál pont egy medencében rám támadni, ráadásul pedig ha azt vesszük, egy kidou-val simán hatástalanítani tudom a legtöbb embert. Akit meg nem, nos, az meg nyilván nem engem fog idegelni, hanem olyan kapitányokat, akikkel tényleg meg is tud küzdeni...
-Hello, egy zöld teát kérek! – léptem a pulthoz, mivel a kávézó rész sokkal hívogatóbbnak tűnt egyenlőre, mint a hővíz forrás. Azt majd később fogom közelebbről szemügyre venni, mondjuk mikor már nem lesz ilyen kellemes napfény a terasz részen. Egyenlőre ez is elég, simán oda mentem az egyik asztalhoz és lazán leültem, remélve, hogy most talán még a könyvemet is be tudom fejezni...

//Bocsi a késésért//

Tárgy: Re: Kingyo Pént. Jan. 28, 2011 8:59 pm

Már majdnem dél volt és már majdnem megdöglöttem az unalomtól. Hogy úgy mondjam a mosdóban a szappannal kezdtem el focizni de amennyire ügyetlen vagyok sikerült ahogy belerúgtam a szappanba úgy estem hanyatt...
Nagy robaj hallatszott majd az oldalát fogva csurom vizesen ment ki az ajtón azt kiabálva:
-Semmi probléma emberek!!!- hát persze hogy semmi probléma csak épp elcsúsztam egy szappanon és ráesnem a mosdóra. Na és hogy ez még ne legyen elég megint elcsúsztam a földön húzódó szappan csíkon rá a WC tartályra amit sikeresen le is törtem. A tartály helyéről víz spriccelt ki de olyan erős sugárban, hogy sikeresen neki repítette az ajtónak. Majd szerelői tudását ami szinte a nullával egyenlő összeszedte és megpróbálta visszarakni a WC tartályt a helyére. Ekkor történt a már leírt vizes oldalát fájlaló kimenetele a sloziról.
Éppen egy csavarhúzót akart kérni, hogy megjavíthassa a tartályt amikor meglátott egy nőt. Végre! az első vendég ma ! talán útba tudna igazítani. Gyorsan rendbe szedte magát de mielőtt elindult volna az egyik alkalmazott odahívta és kezébe nyomott egy szerszámos ládát meg egy felmosót.-Jólvan megyek már na- A tartályt visszarakni könnyű volt. De már legalább nyolc hektó víz kifolyt. Végül a felmosással is végzett de elég nehezen. Amikor kiment szerencsére még ott volt a hölgy. Odament és megszólította.
- Hölgyem...Hölgyem elnézést!- mondta kicsit szégyenlősen Azt szeretném kérdezni öntől, hogy esetleg tudja merre bujkál a hetedik osztag területe? Nem szívesen vallom be de egy kicsit eltévedtem és hát... azt reméltem és remélem ,hogy esetleg útba tudna igazítani - Majd amint még nem reagált kicsit rámenősebben folytatta ami nála ezt jelentette: Letérdelt majd elkezdett rimánkodni az idegennek -Kérem kééérem segííítsen másfél napja itt dekkolok azt hiszem meg fogok őrülni és egész eddig azt hittem itt döglök meg kéérem segítsen hölgyem kérem szépen ha akarja az ellátását is fizetem úgyis kaptam három nap ingyen ellátást átadom magának a maradék két napot de kéérem segítsen mert már a WC-t is tönkretettem...- Ilyen és efféle dolgokat makogott a hölgynek aki eddig láthatólag még nem reagált. Majd kölyökkutya tekintettel ránézett és tovább kérlelte.

//én is bocsesz Smile

//

Tárgy: Re: Kingyo Hétf. Jan. 31, 2011 5:34 am

Ez már tényleg nagyon kellett a lestrapált idegeimnek. Hiába, az idejét sem tudom, mikor voltam utoljára úgy szabad napon, hogy előtte és utána sem érdekelt senkit egy jelentés arról, hogy merre is jártam és mit csináltam. Igaz, hogy nincs 12 órás munkaidőm, és délutánok nagy részét le tudom adni, de akkor is, szükségem van néha valamennyi időre, amikor senki és semmi nem tud zavarni. Erre tökéletes volt a fürdő, hiszen itt bármennyire is sokan vannak, senki nem törődik a többiekkel, így olvasást mímelve nyugodtan megtehettem, hogy teljesen bele merülök a gondolataimba. Sok mindent helyre kellett magamban raknom már egy ideje, hiszen jóformán a kinevezésem óta senki nem próbált meg komolyabban felőlem érdeklődni, és lassan, habár egészen eddig ezt nem akartam észre venni, kezdtem átmenni magányosba. Most legszívesebben felugrottam volna, hogy kicsit meglátogassak pár embert, de tekintetbe véve, hogy munkaidő van, és nekik lenne bajuk belőle, ha miattam nem végeznének, inkább toleráltam magamat és próbáltam nem komolyabban visszasüllyedni a mély gondolatokba. Azért jól jött, hogy a könyvről nem mondtam le, és bár nem éppen a kedvenc regényem volt, sikerült annyit elérnem, hogy a gondolataimat lekösse a tartalma, amennyiben bármit is akarok belőle megérteni. Ami meg nem ártana, tekintve, hogy másodszor nem akarom magamat végig szenvedni rajta. Egyébként ez nem a legjobb tulajdonság, de egyszerűen én nem tudok csak úgy félbe hagyni semmi olyat, amit már elkezdtem olvasni. Jelentéseknél jól jön általában az ilyen, főleg ha nincsenek tele helyesírási hibákkal, de egyébként néha kellemetlen tud lenni az eredménye.
A merengésemből csak pár alkalommal sikerült kiugranom, amikor például meghozták nekem a teát, vagy mikor az egyik nem túl kedves és szerencsétlen vendég valami felfordulást okozott a vécében. Na, ez utóbbi elég komoly csörömpöléssel is járt, és ahogy elnéztem, vagy 20 liter víz ömlött ki az ajtónál, szépen korcsolyapályává alakítva a környékét. Megjegyzés magamnak, kerülnöm kell azt a helyet, amíg fel nem lesz ott takarítva, mivel hajlamos vagyok én azok olyan szépen átszánkázni, hogy azt öröm nézni. És amilyen az én szerencsém, csak az első tökéletesen stabil függőleges falfelület fog megállítani. Milyen jó, hogy ilyen szerencsés tudok lenni...
Végül csak sikerült mindentől elvonatkoztatnom, amíg meg nem jelent valaki előttem, akit először nem tudtam hova tenni. Már a frász kerülgetett, hogy valamelyik tiszt talált rám, akinek sürgős problémái vannak, de hamar kiderült, hogy messze nem erről van szó. De jó nekem, akkor lehet találgatni. Huu, csak a hetedik osztagot keresi, fogadni mernék, hogy új. Szerencsére az nincs innen olyan messze, csak pár kerület. De amilyen jó nekem, mielőtt még válaszolhattam volna, folytatta a kiselőadást, de olyan módon, hogy a hajam magától életre kelt volna, ha még egy percig folytatni meri.
- Oké, oké, lassabban mert elvesztettem a fonalat. - kezdtem bele, ezzel sikeresen a szóáradatot megállítva. Szuper, akkor egy nagy levegőt, és folytathatjuk is. - Tudod, fogalmam sincs róla, hogy miről beszéltél a végén, de a hetedik osztag területe nagyjából öt utcával odébb és balra kezdődik, erről az útról. - mutattam rá csak úgy lazán a könyvvel a kezemben az egyik mellékutcának is nevezhetőre, majd a kezembe fogtam a csészémet, hogy ne tűnjön fel neki, én mindjárt kacagni fogok az arckifejezésén.

Tárgy: Re: Kingyo Szomb. Márc. 19, 2011 2:00 am

Váratlan viszontlátás a fürdőben – vigyázat, itt van Rara-chan mása!

Kissé még kábán nyitom fel pilláimat a kora reggeli időkben. Életem kezdete óta korán kelő vagyok, bár nem igazán tudnám meghatározni ennek okát. Azonban egyelőre nem is szándékozom foglalkozni vele, hiszen egyáltalán nem rak akadályt az életembe. Mivel ezt most tisztáztam magamban, kissé jókedvűen kelek ki az ágyamból és sétálok be a fürdőbe. Ahogy a zuhanyfülkébe állok és elkezdem folyatni magamra a langyosnál kissé hidegebb hőmérsékletű vizet, behunyom a szemem, mire azonnal egy régi kép dereng fel emlékeim között.
Rarakával minden reggel így múlattuk el az időt, hiszen mikor mi ketten felkeltünk, akkor még senki nem volt a 6. osztag területén. Viszont sajnálatos módon ezek után újfent az ágyban találtuk magunkat, így szinte minden alkalommal az utolsó pillanatban jelentkeztünk szolgálatra, azonban még időben, így soha nem kaptunk büntetést, hisz’ nem volt indokolt. Még most is tisztán látom magam előtt a képet, ahogy rövid hálóingében beállt ő is mellém és hozzám bújva zuhanyozott le. Ő szemérmes lány volt, mindig ruhában aludt és még a szobánkban, előttem is így mutatkozott… legtöbbször. Életem kedves, édes pillanatai voltak azok, mikor nem volt rajta semmi. És mit mondjak, én nem tétlenkedtem akkor soha. Azonban kellemesem emlékeim közé sötét szálak férkőznek be és csukott szemeim előtt a kép a másodperc egyetlen törtrésze alatt változik meg…
Hirtelen, erőszakosan nyitom fel újra pilláimat, ami most jön, azt nem akarom látni. Még így, évszázadok múltán is félek tőle, szeretném elfelejteni, de nem tudom. Hogy kissé felébresszem magam, teljesen elzárom a meleg vizet és kicsavarom a hideget. A jeges folyadék hirtelen robban ki a zuhanyrózsából, meglúdbőrözve testemet. Miután kellően megtisztálkodom, már frissebben sétálok ki s fürdőből, hogy keressek magamnak valami használható ruhát. Masamune-taichou valamiért nagyon erősködött, hogy vegyek ki mára egy szabadnapot, pedig nem is vagyok olyan régóta az osztagnál. Végül megállapodom egy kényelmes és egyben elegáns ruházatnál. Egyelőre nem tudom, hová is szeretnék menni, így a kapun kilépve, elindulok egy véletlenszerűen kiválasztott irányba. Nincs miért sietnem, így komótos tempóban sétálok az ismerős utcákon, a még halványan derengő nap fényében.
~ Nem kéne visszamenned inkább a laborba? Azt hittem, elkötelezett vagy abban a gyógyszer-ügyben. ~ szólal meg hirtelen Rensa Undine, mellettem materializálódva.
~ Néha nekem is lehet szabadnapom. Tudod nagyon jól, milyen keményen dolgozom. ~ nézek az apró lányra.
Ő csak elégedetten elmosolyodik, és nem szól semmit. Az út további részében néma marad. Már megszoktam tőle, soha nem beszél sokat. Szerencsém van vele, nem zavar az állandó csivitelésével. Elgondolkozásomat ő szakítja meg, ahogy karom erősen megragadva megtorpan. Ennek köszönhetően én egy fájdalmas nyekkenés kíséretében igen szerencsétlenül találkozom a földdel. Miután felkelek és leporolom magam, bosszúsan tekintek a lány irányába, aki szokatlanul lelkes ábrázattal mered éppen a mellettünk helyet foglaló épület ajtajára.
~ Fürdő! Víz! Menjünk beee~! *.* ~ néz rám gyermeki lelkesedéssel és egyszerűen nem bírom megállni, hogy ne engedjek neki.
Egy megadó mosollyal nyitok be a Kingyo ajtaján és sétálok a recepcióhoz, hogy útmutatást kérjek, merre van az elzárt rész, ahová csak nők mehetnek be. Talán szerencsém lesz és látok egy-két szebb darabot *.* Saját furcsa vágyaim sápítozva sétálok el az öltözőig, melyet sikeresen meg is találok. Miután levetkőzöm és mindent bepakolok a szekrénybe, mellettem újfent megjelenik kardom lelke… hadd ne részletezzem hogyan. Miért nem lehetne idősebb, csak egy pár, mondjuk tíz évvel? Mindegy, saját keserű sorsom az én művem, legalábbis szerintem az én hibám, hogy társam még túl fiatal, hogy bármi érdekes legyen rajta :/ Láthatólag éppen azzal büntet eme gondolatomért, hogy egyáltalán nem figyel rám, így fogja magát és beleugrik a medencébe. Én ráérősen besétálok a kellemes hőmérsékletű vízbe, szintén úgy, hogy semmi nincs rajtam. Mindenki nőnemű, aki itt van, miért szégyellném magam? Vagyis egyelőre én vagyok az egyetlen, aki itt áztatja magát, de lehetőleg jön majd még valaki, aki megment ettől az őrült gyerektől. Míg ő vidáman lubickol a vízben, én csak fáradtan becsapom az arcom a meleg folyadékba és egy ideig nem is szándékozom kihúzni onnan.

Tárgy: Re: Kingyo Szomb. Márc. 19, 2011 8:53 am

- Belázasodtál. – néz rám nagy szemekkel a mellettem ülő férfi, és lassan feltolja magát a kezével álló helyzetbe. – Megyek, hozok Neked borogatást. Szólok majd a hadnagynak vagy a kapitánynak, hogy ma nem tudsz szolgálatot ellátni. – sóhajt lemondóan, majd lassan kinyitja az ajtót, ami a fürdőbe vezet. – Pedig tényleg, tényleg szívesen mentem volna veled szolgálatba, de ilyen állapotban…
- Teljesen jól vagyok! – ültem fel hirtelen, de megszédültem, és visszaestem a párnára. – Vagyis… nem teljesen, de olyan megalázó, hogy kidönt valami vírus… hisz én egy shinigami vagyok.
- Shinigami ide vagy oda, kapsz mindjárt borogatást, utána meg felöltözöl, és elmész szépen fürdőzni. Meleg fürdőzni… ki ne merészelj menni a strandra, mert csak rosszabb lenne! – azzal el is tűnik a fürdőszobában.
~ Persze, most kell Neked is megfáznod. Már be vannak porosodva a mancsaim és a fogaim… komolyan, melletted teljes elnyomás alatt élek. ~ Szólal meg fejemben a zanpakutom hangja, mire én még jobban megszorítom a markolatát, és közelebb húzom magamhoz. ~ Ki akart zuhogó esőben, szélviharban rohangálni a parton? Kinek a hibájából estünk bele a még hidegebb vízbe? Na, ki miatt? Miattad! ~ Szólok vissza neki, mire persze Ő nem méltóztatik válaszolni. ~ Most megsértődtél, mi? Tájékoztatlak, ezzel nem jutsz előbbre, hisz Te is jössz velem a meleg fürdőbe! ~
Újabb csönd következik, majd a nyomasztó csöndben szinte koppan neki, hogy mit is mondtam, és remegő hangon kezd el sipákolni. ~ Nehehehe! Utálom a meleget, utálom! Nem tesz jót a bőrömnek, a szőrömnek, semmimnek se tesz jót! ~ … és ez a társam…
Elkezdek öltözni, és mikor már húzom fel a köpenyem cipzárját, toppan be JouMae – nos, igen, ki más ápolgatott volna, ha nem Ő? – és dühében kiejti a vizes rongyot a kezében.
- Nem megmondtam, hogy nem mész sehová?
- A fürdőbe megyek. – mormogom, majd felkapom Oozora Okamit, és kiviharzok a szobából.
Még mindig hideg van… vagy csak a láz miatt érzem úgy, hogy megfagyok? Mindenestre, Oozora Okami elégedett mormogását hallom a fejemben, én pedig sietősebbre veszem a figurát. Végül is, minél előbb beérek a fürdőbe, annál jobb. Megígértem a körülöttem élőknek – ehhem… 2 személynek, és egyik a zanpum -.- -, hogy megerősödök és megbízásokat teljesítek, ehelyett ledönt a lábamról egy megfázás, és csak azért megyek fürdőzni, hogy kikúráljam magam… *sóhaj*
Belépve a fürdőbe kedvetlenül nézek végig minden berendezési tárgyat. Nyitott fürdő, férfi fürdő, női fürdő, teázó.. Nekem a női fürdő kell, szóval odasétálok a pulthoz, elmondom minden kényem-vágyam, és beengednek.
Nos… pontosan erre számítottam. A fürdőben csak egy nő van, azon is alig található valami, és a fejét a vízbe hajtja. Meg… van vele egy kislány is? Ő tudja, bár ilyen helyekre, ahol sokszor a nők szemérmetlen beszélgetést folytatnak, és úgy is viselkednek, nem szoktak ilyen kicsi lányokat hordozni. Igaz, most korán van, és a női létszám kettő a fürdőben.
Leveszem a köpenyem, a csizmám, és az egyébként is rövid nadrágom, habár alatta a bikini fölsőm párja leledzik, így legalább a kiscsajnak nem kell félnie, nem mutatok semmi „olyat”. A zanpakutom letakarom a ruhámmal, Ő pedig dühöngve szól vissza. ~ Na, kimaradok a jóból…~
Lassan lépkedek be a vízbe, ám a nő még erre sem reagál, szóval először is lehuppanok elé a vízbe. Ezután kioldom a hajamat, és egy copfba fogom, a másik, fölösleges gumit ráteszem a kezemre, és várok. Várok, hogy felnézzen, de ez úgy látszik nem hatja meg, ezért dühösen csapok egyet a vízre, és az ujjammal az álla alá nyúlok, majd lassan felemelem a fejét. Nagyot sóhajtok, és szemeim kikerekednek, amikor meglátom az arcát. Zavartan kapom el a kezem, és lököm magam hátrébb a vízben, mikor látom, hogy Ő az, aki annak idején megmentett egy hollow-tól.
- Izéé… bocsi, csak, azt hittem, hogy, meg, fogsz, fulladni… - szinte minden szó után levegőt veszek, majd csak nézek rá. – Gondolom… emlékszel rám. Ha nem, akkor továbbra is Tabuchi Tara a nevem.

Tárgy: Re: Kingyo Szer. Márc. 23, 2011 9:57 am

Váratlan viszontlátás a fürdőben – vigyázat, itt van Rara-chan mása!

Tökéletesen hallom, ahogy valaki belép az elzárt rész ajtaján, hiszen füleim nincsenek a vízbe temetve. Mondjuk, örülnék neki, ha társam nem csobbanna bele hangosan mindegy egyes másodpercben a medencébe, azonban eddigi ugrálásából, illetve abból, hogy egy ideje egyáltalán nem figyel rám, arra enged következtetni, hogy éppen mérges valami miatt és így büntet. Mégis úgy hallom, lenyugszik, minden bizonnyal az új jövevényt figyeli.
~ Fiatal. Fekete, hosszú haj, kék szemek… kicsi mellek, formás hátsó. Bikini van rajta, magasabb nálad… és furán néz rám. ~ közli velem a fontosabb információkat gondolatban.
Szóval mégsem hanyagol el, ennek örülök. Elmosolyodom a víz alatt, ahogy magamban a kapott információk alapján megalkotom a képet az előbb belépett személyről. Egész szép… legalábbis elképzelésem szerint. Azonban mivel jókedvemben vagyok, megvárom, hogy ő kezdeményezzen, úgyhogy zavartalanul áztatom tovább arcbőrömet a meleg vízben, mintha észre sem vettem volna. Kellemes ez az állapot, olyan megnyugtató. Szeretem a kora reggeleket, mindig olyan csend van. A másik fürdőző kisasszony helyet foglal előttem. Érzem a víz fodrozódásából. Játszom vele még egy kicsit, így továbbra sem nézek rá. Ekkor ő kezét az állam alá rakja és kiemeli fejemet a kellemes melegből. Első gondolatom az, hogy kissé jobban nyomul, mint én szeretném, azért hogy meg akar csókolni, még korai, nem? De nem történik semmi, így felnyitom eddig szorosan zárt lélektükreimet és egy meglepett tekintettel találom szembe magam… akárcsak ő, én is hátrahőkölök kissé, ahogy felismerem ezt a gyönyörű arcot. Tara-chan… jut eszembe a neve. Ahogy megszólal, újra ráviszem a tekintetem. Tán olyan rémisztő lennék, hogy így néz rám? Vagy mást várt? Magam is az vagyok, de néha még én sem értem a nőket…
- Sokkal tovább bírom a víz alatt, mint más, úgyhogy nem kell aggódnod értem. Mellesleg emlékszem rád, nagyon örülök, hogy újra összetalálkozunk, Tara-chan. Ezek szerint te még emlékszel rám, ez örömmel tölt el. – mosolygok rá, megnyugtatóan és őszintén.
Ez nem egy tökélyre fejlesztett műmosoly, melyet akkor szoktam elővenni, mikor szívem szerint inkább egyedül lennék. Semmi hátsó szándék nincs benne, teljesen tiszta. Még a 6. osztaghoz tartoztam, mikor őt megmentettem. Az Akadémiára járt. Vajon befejezte azóta? Olyannyira emlékeztet Rá… Az előbb is automatikusan Rara-chant akartam mondani Tara helyett. Még a nevük is hasonló. Miért kínoz engem a sors ilyenekkel? T-T Egy zanpakutoulélek, aminek nincs melle, egy lány, aki félelmetesen hasonlít korábbi szerelmemre, rám aggatták a család vezetését, mi jöhet még? Érdeklődve fordulok végül vissza a lány felé és szólalok meg.
- Sikerült azóta kijárnod az Akadémiát? Hová kerültél? Én most a 12. osztagban vagyok. Érdekesebb, mint azt bárki is gondolná. – kezdeményezek beszélgetést, hiszen oly’ nagy csend ereszkedett kettőnk közé.
Nem igazán tudom, mit is kéne most mondanom, hiszen nagyon ritkán töltök hosszabb időt más személyekkel együtt, kivéve a 12. osztagnál, ahol egy helyen dolgozunk. De olyankor mindenki el van foglalva, nem vagyok hozzászokva a társasági élethez, egyszerűen csak elviselem, ha kell.

Tárgy: Re: Kingyo Hétf. Márc. 28, 2011 9:47 am

- Értem, szóval tovább bírod a víz alatt… azért ne vidd túlzásba! Bár azt mondják, a meleg vizes áztatás jót tesz, a végén még tönkremenned az a szép arcod, a jóból is megárt a sok. – bólogatok helyeslően, mintha valami okosságot mondtam volna. Pedig csak kitaláltam, habár lehet, hogy igazam volt…
- Sikerült azóta kijárnod az Akadémiát? Hová kerültél? Én most a 12. osztagban vagyok. Érdekesebb, mint azt bárki is gondolná.
Valóban, akkor még nem voltam az osztagnál, mikor Ő megmentett, sőt. Eléggé kezdő voltam, még csak Akadémiai tanuló, és még úgy is eléggé esetlennek lehetett mondani, talán az osztály legrosszabbja voltam? Már erre se emlékszek. A múltat fel kell adni, élj a jövőnek! Szokta mondogatni gyakran JouMae. Vajon mi lenne, ha hirtelen Oozora Okami testet öltene, és nekiállna itt ugrándozni…? Nem nagyon akarom, hogy egy nálam nagyobb farkas beugorjon a medencébe. Kínos lenne.
- Természetes, hogy kijártam! Aki mást mond, hazudik. Ha hátranézel, láthatod, hogy ott a shinigami köpenyem is, rajta pedig a zanpakuto! Habár, ezek szerint nincs túl halálistenes kinézetem.. – szontyolodom el egy pillanatra, majd újra beszélni kezdek. – Amúgy most a 6. osztagban látok el szolgálatot! Nagyon jó társaság, kedves kapitány és hadnagy… mintha azt hallottam volna, hogy régen Te is 6. osztagos voltál! Azta, a te korodban lehet, hogy Misty kapitány és Shiratori hadnagy még csak tisztek voltak! Mesélj az akkori 6. osztagról, kérlek! *.* - nézek rá úgy, mint egy kislány, aki cukorért pitizik.
Ő, mintha belepirulna a nézésbe, és egy kicsit le is dermed. Összeszedi a mondandóját? Gondolkozik, vagy bármi más? Jó kérdés… Ilyenkor kár, hogy nem látok bele mások fejébe. Repülni tudok, mert meteort játszani, persze, de arra nem, hogy mit tudom én, a szél kihozza mások fejéből a gondolatait!
Hamarosan mesélni kezd az osztagról, amit én fokozott figyelemmel hallgatok végig. Nem úgy hallatszik, mintha túl sokra emlékezne, egy nőt emel ki főleg, bizonyos Rara-chant, amíg el nem kalandozik. Akkor viszont én vágok közbe, nem akarom, hogy ezen bukjon a beszélgetésünk, inkább legyen rövid és tartalmatlan, mint hosszú, unalmas, és fájdalmakkal teli… mert az előttem ülő lány nem tűnik a legboldogabbnak.
- Hé! A múltat fel kell adni, élj a jövőnek! – kacsintok rá, majd körbenézek. Akár folytatja a mesélést, akár nem, én elvizsgálódgatok.
Először is: hol van a zanpakutója? A ruháját már fel véltem fedezni, de a katana nekem még mindig nem tiszta, hogy hova tűnhetett. Talán otthon hagyta? Nem hiszem, a legtöbben mégiscsak maguknál hordják, hisz a zanpakutójukról van szó… A ruha alatt lenne? Nem, akkor kidudorodna. A forró vízbe meg csak nem hozta.
Aztán ránézek a kislányra, aki még mindig lubickol. Nagyon önfeledten merülget le akár percekig a víz alá, mikor rájövök a megoldásra. Legalábbis, a fejemben már kirajzolódott az egyetlen épeszű megoldás, ám mikor felvázolnám ez Chinami előtt, hatalmasat tüsszentek, és a szó szoros értelmében kilövődök a víznek, egyenesen ki a vízből, ott csúszok a csempén egy kicsit, majd egyáltalán semmi lendülettel neki vágódok a falnak.
~ Haha, mégiscsak látszik, hogy a lelked vad szélből áll, semmi másból! ~ Hallom távolról visszhangozni zanpakutom hangját, majd remegő lábakkal felállok. Kómás tekintettel nézek az előttem fürdőző két személyre – pontosabban egy ugyanaz személy… vagyis lélek… értitek, na! – és felkapom a fejem.
- Csak azt akartam mondani, vagyis kérdezni, hogy… - lépek előre, ám ekkor kicsúszik alólam a talaj.
Természetesen elcsúsztam a vizes kövös, így hatalmasat vágódok előre, majd sziszegve ülök fel, és fogom meg a kezemmel az állkapcsomat. ~ Vérzik… vérzik! ~
- Áú, ez fáj! Felszakadt az állam! Áúú!

Tárgy: Re: Kingyo Vas. Ápr. 03, 2011 9:07 am

Váratlan viszontlátás a fürdőben
Hogyan kínozzuk magunkat emlékekkel ><

Szé-szé-szép arc? o.O Tényleg ezt mondta? Már érdemes volt ma kimozdulnom *.* Jól láthatóan elpirulok erre a bókra, mivel hogy ezt én mindenképpen annak veszem. Annak is örülök, hogy így aggódik értem, viszont jobb lenne kicsit más irányba terelni a beszélgetést, a végén még elöntenek az emlékek. Nem, azt semmiképpen sem szeretném, úgyhogy inkább kérdezősködni kezdek Tara felől, hátha sikerül elterelnem egy teljesen másik témára mindkettőnk figyelmét. Lelkesen beszélni is kezd, én pedig mosolyogva nyugtázom, hogy végül sikeresen halálisten lett belőle. Tehetséges, fiatal és erős, benne van a jövő. Mintegy ellenőrzés képpen viszem egy pillanatra tekintetem a ruházatára, s tényleg ott van az egyenruha, kardjával egyetemben. Számomra egy kicsit kínos lenne, ha elmondanám, hogy a vízben virgoncan ugráló apró lányka igazából lélekölőm. Már nem mintha szégyellném őt, vagy ilyesmi, csak hát na! Majd azt mondom, a húgom… vagyis testvérem. Bár nincs lány testvérem, legalább nem akkora hazugság. Hiszen valamilyen szinten mégis rokonok vagyunk, ha már ő a lelkem másik fele. Figyelmem visszairányítom Tara, csillogó szemeire, aki úgy várja történetem, akár egy gyermek a cukrot. Fiatal még, nem élt át olyanokat, mint én. De ha ő szeretné, ám legyen, nem leszek ünneprontó. Egy kis időre van szükségem, hogy összeszedjem gondolataimat, háromszáz évesen egyes emlékek már megfakulnak kissé, hát még később… Az első ami eszembe ötlik, a szerelmemmel töltött idők, azonban ezt nem szándékozom megosztani a lánnyal. Elég, hogy nekem fájnak a történtek, nem akarom őt is terhelni vele. Kissé elhomályosodó tekintettel kezdek végül beszélni azokról a 6. osztagos éveimről, amikor és Raraka velem volt. A napok folyamán mostanában egyre többször hiányolom a közelségét, őt magát, hát még ha mesélni kezdek róla. Való igaz, a mostani kapitány és hadnagy talán még meg sem született, mikor én már shinigami voltam, azonban én nem tervezek magasabb rangra törni. Elég gond számomra az, hogy jól tudjam igazgatni a családom ügyeit, nem még hogy egy osztagot is irányítsak… mindegy, szerintem a mostani vezetőségben senki nem találhat kivetnivalót, legalábbis a 6. osztagéban semmiképp. Mesélek Tarának a küldetésekről, az akkori vezetésről… nagyon kedveltem Kuchiki-taichout. Egy idő után kissé elkalandozva kezdek beszélni a 11. osztagos, illetve a remete éveimről, de érződik a hangomban, hogy a tragédia által ejtett sebek kezdenek aprólékosan, lassan és fájdalmasan felszakadni. Merengésemből Tara hangja szakít ki, amitől ugrom egyet ültő helyemben. Halványan elmosolyodom gyermeki naivitásától, úgy tűnik, vele még semmi ilyen nem történt. Nem is bánom, sokkal jobban tetszik nekem ilyen életvidámként. Nem szeretném, ha egy megkeseredett, koránál sokkal többnek látszó öregasszonnyá válna később, mint amilyen én vagyok. Időközben tovább folytatom a mesélést, azonban megakadok beszédem közben, mikor meglátom, hogy valamit nagyon keres. Én is a vállam mögé pillantok, ahol megpillantom a ruháimat. Mit furcsáll vajon annyira? Érdeklődő tekintettel fordulok hozzá, hogy megkérdezzem, miért nézelődik, mikor egy hatalmas tüsszentés következtében hirtelen lő ki előlem, majd csúszik végig a medencében és csapódik neki végül a falnak. Aggodalmas tekintettel pattanok fel és shunpot használva sietek hozzá, pont mikor elesik és hatalmasat csattan a vizes kövön.
- Úristen! – sikkantok rémülten, majd leülök mellé és óvatosan magam felé fordítom az arcát.
- Hadd nézzem. – szólalok meg, ahogy finom megérintem vérző állkapcsát.
Kicsit sem lehet kellemes ez az érzés, én pedig nem akarom, hogy neki rossz legyen, így bal kezemet a seb fölé helyezve használom fel képzettségemet a 4. osztag által alkalmazott kidouk egyikéből. Egy pár perc elteltével elveszem a tenyerem és megtekintem magamnak a végeredményt.
- Így már jobb. Hogy érzed magad? – kérdem tőle még mindig kicsit aggodalmasan.
Miután megbizonyosodom róla, hogy jól van, segítek neki felállni és jobb karját fogva vezetem vissza őt a medencéhez, nehogy újra elcsússzon. Én akár teljes sebességgel rohangálhatnék idebent, a víz velem van, semmiképpen sem akarná, hogy bántódásom essék.
- Rensa Undine, megtennéd, hogy megpróbálod megdönteni a rekordodat víz alatt maradásból? Nem hallom a saját gondolataim. – szólok rá lélekölőmre, mire az kissé durcásan merül el, hogy nagyjából úgy egy negyed óráig ne is zargasson kettőnket.
~ Nem kéne mindig elzavarnod, amikor valami érdekes is történhet >.> ~ hallom meg hangját gondolataimban, azonban nem is figyelek.
Leültetem Tarát a medence szélére és békés egykedvűséggel szemlélem őt. Tekintetem egy pár percig elidőzik az ajkain, azonban gyorsan tovább is viszem a figyelmem két, gyönyörű szemére, mielőtt zaklatásként fogná fel előbbi elkalandozásomat.
- Gyönyörű vagy… a szemeid, a hajad… annyira Rá emlékeztetsz… - mondom szinte meg sem hallva, mik hagyják el a számat.
Teljesen elveszve az emlékek áradatában, homályos tekintettel nézek továbbra is, rendületlenül a lány lélektükreibe, azonban már nem őt látom, hanem szerelmemet. Mintha csak ő lenne fiatalabb formában… Önkéntelenül is emelkedik fel jobb kezem és tenyeremet óvatosan a lány arcához érintem. Hirtelen eszmélek fel a bódulatból, azt hiszem már ennyi meleg is megártott tiszta gondolkodásomnak.
- Gomen nasai… mondd, nincs kedved inni egy kis teát? – próbálom másfelé vinni mindkettőnk figyelmét, ahogy felugrom ültemből és a testem köré csavarok egy törülközőt.
Út közben össze is találkozom egy cseléd… akarom mondani az egyik dolgozóval, így le is tudom neki adni rendelésem. Még mindig kicsit elpirulva térek vissza, remélem nem értelmezte félre korábbi cselekedeteimet, nem is tudom, mi mondatta ezeket elem.

Tárgy: Re: Kingyo Vas. Május 08, 2011 3:33 am

[Üdvözletem, Ai kisasszony!]

Késében voltam, ami ugyan nem az én hibámból történt, mégiscsak nekem kellett volna időben odaérni a Kingyo teaházba. Rohantam is ezért rendesen, hogy lehetőleg, ha már kések, akkor ne fényéveket, csupán épp elviselhető perceket szalasszak a találkozóból. Rettenetesen ideges voltam, még annál is jobban, mint mikor Mitsuko taichouval kellett találkoznom, pedig ő sem volt más, mint a többi shinigami.
Amint beléptem a Teaház ajtaján, egy fiatal nő lépett oda hozzám, s kedvesen mosolyogva érdeklődött, hogy segíthet-e valamiben, mondjuk, helyet választani, netán várok-e még valakire, adhat-e ital-, illetve étlapot. Kissé zavartan, de nagy meglepetésemre egész mondatokban részleteztem a helyzetet.
- Ááá… Valóban? – tátotta el a száját elképedésében. – Akkor kérem, fáradjon velem!
A pincérnő előrement, én meg követtem, miközben próbáltam kicsit rendbe szedni a rohanástól szétzilálódott hajam. Egyébként sem vagyok kibékülve vele, mert amilyen hosszú, és egyenes, olyan kezelhetetlen, és úgy kuszálódik össze-vissza. Nem is tudok sok időt eltölteni vele, mert a végén már inkább az ollóval barátkoznék, mint a fésűvel, amit azonban pillantok múlva meg is bánnék, így inkább nem játszok vele sehogy sem, csak egy egyszerű copfba fogom, maximum kettőbe, és már megyek is.
Egy paraván felé sétáltunk, mely minden bizonnyal egy külön kis asztalt rejtett, ahol Ai kisasszony helyet foglalt. A fiatal nő megállt, majd egy kézmozdulattal előre bocsátott, és már el is tűnt. Nem tudtam mire vélni, hogy így menekül, bár reménykedtem benne, hogy ez nem figyelmeztetés akart lenni, minden esetre ez az akció nem segített. Elsétáltam a paraván mellett, és a nyitott végén át bekukucskáltam.
- Elnézést, Ai kisasszony! – kezdtem bátortalanul. – Volt még egy kis feladatom, amit sürgősen el kellett végeznem, és ezért késtem.
Kagami Ai hűvös pillantással mért végig, bólintott egy aprót, majd a szemközt levő párnára mutatott. Minden mozdulata kifinomultságról, és kimért eleganciáról árulkodott. Ámultan figyeltem, ahogy kecses mozdulattal szájához emeli csészéjét, kortyol egyet, majd ugyanazzal a mozdulttal visszaengedi a csészét az alátétre. Haját a füle mögé tűrte, legalábbis egyik oldalt, úgy tűnt, zavarja, hogy csak úgy lóg a semmiben.
Én idő közben helyet foglaltam, de képtelen voltam levenni a tekintetem a fiatal nőről. Mellette egy apró porszemnek éreztem magam, egy kis szürkeegérnek. Jelentéktelen voltam. A hajam sem volt olyan fényes és rendezett, a ruhám is csak az egyszerű shinigami öltözet volt, míg Ai kisasszony egy halványkék, virágmintás kimonót viselt, sőt talán még a szeme is másképp fénylett, mint az enyém. Egyszerűen az egész lényéből sugárzott a származása, a feljebbvalósága. Mások voltunk, rettentően mások.
Nem tudtam, mégis hogy beszélhetnék vele, milyen stílusban szólhatnék hozzá. Úgy éreztem, minden, amire gondoltam, vagy nem gondoltam, helytelen lett volna kimondva, ezért hát meg sem szólaltam. Első sorban épp kisebbségi komplexusban szenvedtem, másod sorban pedig lenyűgözött voltam, elvégre mégiscsak egy főnemessel szemben ültem, és ilyen közelről láthattam.
Ezen kívül csupán egyszer láttam közelről, de az az emlék még mindig bennem él. Akkor elég távol volt ahhoz, hogy ne tudjak hozzá szólni, most meg elég közel van ahhoz, hogy ne tudjak megszólalni. Mindenképpen bajban voltam, mint a példák is mutatták, és mivel nem akartam magam még inkább lejáratni azzal, hogy elkezdek valami ördöngös marhaságról áradozni, jobbnak láttam csukva tartani a szám. Ai kisasszony ugyancsak csendben volt, felém sem nézett igazán, vagy ha mégis, azt biztosan akkor tette, mikor én nem bámultam őt. Megvallom, ez rettentő kevésszer fordult elő.
A pincérnő, aki elvezett e kis kuckóba, váratlanul megjelent, és készült felvenni a rendelésem, nekem meg fogalmam sem volt, milyen teához is lenne most hangulatom. Egyszerűen kinyögtem az elsőt, ami az eszembe jutott, és hagytam, had menjen a dolgára, hisz biztos, volt még neki. Míg vártam a zöldteámat, gondolkoztam, mit is kérdezhetnék, ám Ai kisasszony megelőzött.

Tárgy: Re: Kingyo Vas. Május 08, 2011 4:42 am

/Találkozás egy ujjonccal/

*Közelgő az időpont egy korai estéhez. A nap már jócskán a horizont vonalait súrolja, hogy az adott napszakban alá bukhasson. Narancssárgára s itt-ott vérszínű aspektusban dereng az égbolt. A tájon úrrá lett egy fajta meleg didergés. A szél emitt-amott lágyan vándorol a magasabb légnyomásból a kisebbe, s ha a kettő keveredik, akkor ott egy erősebb szélcsatorna alakul ki, hogy erősebben zörgethesse a tavaszias fák leveleit. Felkészült már a Seretei az éjjelre. Az éjjelre, amely lehet zord, nyugodt avagy üres. Az őrváltás is valahogy pont ebben az időpontban lehet ezzel is hozzá járulva a közbiztonság megerősítéséhez. A város ezen fele ugyan nem a legforgalmasabb, még is akik nem szeretnék egy monoton estét maguknak, azok megtalálhatják a nekik kedvező elfoglaltságokat. Mára végeztem a birtokon, így hát némi őrkísérettel indultam egy teázóba. Öltözet terén mára egy világoskék, virágmintás yukatát választottam, hogy legyen könnyed még is ne hazudtoljam meg magamat. Lassú és kimért léptekkel haladok előre az utcán, még előttem s mögöttem két őr ügyel a biztonságomra. Ugyan nem lenne rájuk túlzottan szükségem, azonban ilyen esti órák felé nem árt, ha van mellettem egy két erős kezű fiatal ember akik jók a kidouban. Még rengeteg dolgom lesz, amint itt végeztem, hiszen a mai napi munkámat még nem róttam le a kapitányomnak. Habár most az állandó szolgálatom a Kagami- házhoz van kiírva, még is szeretnék hasznos lenni a beteg szoba számára. Ha másért nem is, de az adminisztrációs papír munkákat mindenképp átakarom nézni. Sejtelmem arról nincs, hogy a kapitányom és a hadnagyom miként intézik ezeket, de jobbnak látom, ha még valaki átnézi őket, mielőtt a jelentést leadnák a tanácsnak. Tehát ez az este feltehetőleg nem pusztán a pihenésről fog szólni, hanem a munkáról is. Éppen ezért bátorkodtam egy ujjoncot hívatni. Tudomásom szerint egy új tag a 8. osztagban, aki elsőre tiszti rangot kapott. Ez pedig ugyan elismerésre méltó, viszont saját szememmel látni akarom. Csend kezd el uralkodni, amint belépek a teázóba. A levegő egy pillanatra fagyásig dermed, s suttogások morajlása csap fel a falak közt. Egy kettő igen csak megüti a fülemet, de ugyanolyan távolságtartó és komoly maradok. Egy középkorú nő lép elém s köszönt illendően.*
- Üdvözlöm! A lefoglalt helyemet kérném. Zöld teát és egy kis kekszet. Valamint, egy szabad privát fürdőt. Elképzelhető, hogy társammal áttérünk oda teázás után!
*Felelem a hölgynek komoly s jól érthető szavakkal az álláspontomat. Ugyan látható lesz arcán a meglepődöttség, hogy ennyire céltudatosan sorolom fel az igényeimet, de erre ügyet sem vetek. Az ő dolga, hogy teljesítse a kéréseimet, én pedig az ehhez társuló pénzt. Intek is az egyik őrömnek, hogy egy kiadós összeget nyújtson át a hölgynek, ami fedezi majd a cehünket. A pénzügyből probléma nem lehet, maximum a minőséggel. Tehát elindulok a kijelölt helyre. Néhány másik shinigami kíváncsi pillantásokkal kezd el méregetni, ezeknek megejtek pár hűvös tekintetet. Fusztrálva érzem magam, hogy vannak akik nem bírnak parancsolni maguknak. Remélem nem jut majd eszükbe zavarni, mert akkor elképzelhető, hogy rövidesen távoznak a teázóból. Leülök az általam kiválasztott párnámra és meglepően egyből elém hozzák a teát. A gyors kiszolgálásnak igazán örülök, az őröket pedig a paravánom elé ítélem. Bár a húgom megbízik bennük, vele ellentétben nekem nem kenyerem őket belevonni a személyes ügyekbe. Így hát csendesen várakozva várom a lányt, egészen addig még meg nem érkezik. Először meg sem hallom a sietősnek tűnő léptek ellenére. Szemeim kissé elvesznek a helység díszítésében, mely megközelítően részletes egy rangos teázóhoz. Vagy inkább úgy is fogalmazhatnánk ezen része igen csak ügyel a nívós színvonalra. Rövidesen, ahogy megszólítanak észre veszem az ujjonc megérkezését. Szavai sietősek és talán a számomra kicsit kapkodóak. Egy hűvös tekintetben végig nézek rajta. Egyszerű kisugárzása van, még is ad valamit. Valami érdekeset, ami talán a későbbiekben felkeltheti a figyelmemet. Csak bólintok egyet s majd hellyel kínálom őt. A teám szerencsére már kihűlt, így egy kecses mozdulattal megízlelem az aromáját. Finom és lágy. Selymes, de van benne egy kis pikánssá tévő keserűség. Valóban, el is felejtettem már milyen is egy igazi zöld tea. Már ezért a teáért érdemes volt eljönnöm, hiszen ilyen íz gazdag italt ritkán van időm nyugodtan elfogyasztani. Az ablak felől egy lágy szél fúj be, s arrébb söpri egy két hajszálam. Ezeket vissza kotrom a helyére. Néhány csendes pillanat után ismételten a lányra pillantok.*
- Bizonyára ideges vagy az új osztagodban. Meglepődtem mikor megtudtam, hogy egyből tiszti rangra emeltek. Esetleg megosztanád velem, hogy milyen eredményeket értél el az Akadémián?
*Amit látok magam előtt egy szende és kissé megrémült lánynak tűnő egyén. S lehet igazam van, de még is lehetnek rejtett tartalékai. Nem lennék meglepődve, hogy egy ifjabb zsenivel van dolgom. Az, hogy esetleg idősebb lehet előfordulhat. Akkor bizonyára nem lehetne ezzel a zseni jelzővel megilletni, viszont ennek ellenére is van bennem egy fajta késztetés. A késztetésemet nem mutatom ki egészen nyilván valóan. Nem ismerem őt, s azt sem mondhatom el róla, hogy kedvelem vagy hasonló. Viszont egy fajta kötelességemnek érzem, hogy segítsek neki a beilleszkedésben. Ha meg félúton meggondolnám magam, a teáért nem volt felesleges eltölteni itt pár órát...*

Tárgy: Re: Kingyo Vas. Május 08, 2011 9:41 pm

[Üdvözletem, Ai kisasszony!]

Megszeppentem pislogtam Ai kisasszonyra. Még mindig annyira más volt, annyira fennkölt. Minden szava és pillantása rideg volt, mégis mintha felfedeztem volna bennük egy csipetnyi kíváncsiságot, mintha érdeklődött volna irántam. De ez sosem biztos, mert más az, amit az emberek tesznek, és más az is, amit én merek vélni, illetve kikövetkeztetek a cselekvéseikből.
- Nos… Ai kisasszony, én nem hiszem, hogy bármilyen kiemelkedő teljesítménnyel is rendelkeztem volna az Akadémián – mondtam pironkodva, mégis már eléggé belerázódva a beszélgetésbe köszönhetően a másokkal folytatott társalgásaimnak. Kezdtem újra megszokni a helyzetet, és ez segített abban, hogy nyitottabb legyek másokkal. – Talán kiodouban lehettem jobb, mint némely társaim, ugyanakkor pusztakezes harcban használhatatlan voltam, bár az Akadémia már nem most volt. Azóta pár évet már a harmadik osztag soraiban is eltöltöttem.
Megérkezett a teám, nem kellett rá sokat várnom, örültem is neki, bár sejtettem, hogy ez nem az én érdemem. Még nem voltam ezen a helyen, de azon nyomban megbántam, mihelyt belekóstoltam a teámba. Próbáltam hasonló mozdulattokkal emelni a csészét, mint Ai kisasszony, hogy ne tegyek rossz benyomást, azonban valószínűleg én szánalmasan nézhettem ki, míg mikor ő tette ugyanezt, mert az eleganciát sugárzott.
- Hogy mivel érdemeltem ki az ötödik tiszti pozíciót, én magam sem tudom. Ai kisasszony, én elhiszem, hogy ez elég képtelenül hangzik, viszont nekem fogalmam sincs arról, miért is ajánlották fel ezt a rangot. – Zavarban voltam, mert erre a kérdésre egyáltalán nem számítottam, és mivel nem tudtam rá a választ én magam sem, ezért azt sem tudtam, mi is az, amit felelhetnék rá. - Azonban én mégis tisztelem a kapitány döntését, habár nem értem az indokait, és ha már felajánlották nekem ezt a posztot, elfogadtam. Büszke vagyok rá, hogy én lehetek a nyolcadik osztag ötödik tisztje, és minden erőmmel azon vagyok, hogy meg is feleljek ennek a feladatnak.
Elég sokat beszéltem önmagamhoz képest, ezért hát, muszáj volt innom is, hogy befogjam a számat, mert nem tudhattam, hogy Ai kisasszony szeretne-e valamit mondani, de ha nem hagyom, hogy megtegye, akkor nem is akar majd. Rettentően finom volt a tea, és bár ideges voltam, hogy mit szólhat az előbbi monológomhoz a kisasszony, azért még megpróbáltam élvezni a zöld tea varázsát. Közben újra meg újra igazgattam a hajamat, a ruhámat, hogy ne legyek egy koszos kis szálka a rettentően csinos és rettentően ízléses nő szemében, de tulajdonképpen ezek csak kényszeres cselekvések voltak, amiket ugyancsak lányos zavarom miatt követtem el.
Bár kíváncsi voltam rá, miért is hívatott ide Ai kisasszony, hogy miért akart velem találkozni, ezt megkérdezni azért nem volt merszem. Lettem a félig teli csészémet az asztalra, majd hátrapillantottam a vállam felett. Különös volt, hogy a testőrök milyen fegyelemmel állnak ott a paraván nyitott végén, háttal annak a személynek, akit védelmezniük kell, és háttal nekem, aki akár bánthatná is a védencüket, habár ezt eszem ágában sem lenne megtenni. Lehetséges, hogy Ai kisasszony még az előtt megölne, hogy nekem akár a gondolat is eszembe jutna.
- Ne haragudjon, Ai kisasszony, de… - Mégiscsak rá szántam magam a kérdésre, pedig úgy nem akartam feltenni. – Miért hívatott ide?
Reméltem, hogy semmi rosszat nem mondtam, és nem haragítom magamra a kisasszonyt ezzel a kérdéssel, ennek ellenére nem volt merszem ránézni, így inkább tanulmányoztam a falak mintázatát, vagy a csészében a saját tükörképemet, és az asztalon álló vázában álló kis virágokat.

Tárgy: Re: Kingyo Hétf. Május 09, 2011 5:26 am

/Találkozás egy ujjonccal/

*Teámat letéve térdemre helyezem a kezemet és csak figyelem a leányzó mimikáit. Minden egyes rezdülése elárulhat valamit, valamit ami majd segít abban, hogy jobban megismerhessem. S talán majd eme beszélgetés után el tudom majd dönteni, hogy miként is vélekedjek róla. Nyílván nem minden nemes viselkedése ilyen, mint az enyém. Sokan nem is törődnek még annyira sem az alsóbb rétegekkel, mint én, de önmagamat nem is sorolnám a leghumánusabb fajtába. A leghumánusabb nevet azt hiszem a legújabb tagja a körünknek nyeri el. Még pedig Kohaku-san legidősebb sarja. Az-az a Mizushima- ház feje. Ha van valaki, akkor ő rá nem igazán vagyok kíváncsi annak ellenére, hogy azt mondják egészen kedves, bár kissé suhanc. Az utóbbi miatt nincs meg az ingerem rá, hogy találkozzak vele. Michiyo kis hallgatás után szerencsére megszólal. Már kezdtem volna azt hinni, hogy ez a lány sokkal laposabb mint amilyennek gondolom. Egy kis pironkodást vélek felfedezni, ami egyértelműen jelzi nekem, akár csak a szavai, hogy bizony a szerényebbik fajtából való.*
- Kiodu? A kidou hasznos kis ágazat. Érdemes fejlesztened. Tudod, sok hiányod pótolhatod vele.
*Lepillantok egy pillanatra a csészémre. Felfedezni vélek benne még egy kortyra valót. S jól láthatóan emelem is csészém a mondatára. Mondott egy számomra nagyon érdekes dolgot. 3. osztag. Hiszen ott szolgál a húgom is. Vagy is akkor feltehetőleg ismerheti Ritsut, ezzel akárhogy is nézem szerzett nálam egy jó pontot, még ha csak látásból is ismeri. Még egy kicsit méregetem a teámat mielőtt meginnám az utolsó kortyomat is.*
- Tusé...nagyon jó. Mitsu kapitánynak bizonyára oka volt, hogy kinevezett téged. Szóval ne szerénykedj, hanem bizonyíts. Tudod, egy osztagon belül hamar a süllyesztőben lehetsz, ha nem edzed magad folyamatosan...
*Egy igen csak komoly lejtésben csengő mondatot, és pár évtizedes tapasztalatomat osztom meg a lánnyal. Talán ha kellően figyel a mondataim hátterében lévő értelmet, akkor az előnyére fog szolgálni mint sem hátrányára. Közhiedelemmel ellentétben nem utazok mások krára. Ezt valaki vagy fel fogja vagy nem. Természetesen az arrancarok ez alól kivételek. Gyűlölöm az egész fajukat s azt hiszem ezen aligha változtathatna bármi is. Megiszom utolsó korty teámat, hogy ezzel a magam körét be is zárjam. Inkább csak jobban koncentrálok a velem szemben ülő mondataira. Illedelmetlenség lenne, ha szavait nem reflektálnám.*
- Addig jó még ez a lelkesedés megmarad. Feljebb is juthatsz, ha eleget küzdesz...
*Az utóbbi mondatrészemnél lesújtóan sóhajtok. Oldalra fordítom fejemet, hogy a kint lévő aprónak tűnő pára felhőket leshessem. Nem könnyű, nekem sem volt az. S még mennyi minden áll előttem, a nyomás pedig csak egyre-egyre nagyobb. Vajon van-e ebből ki út? Bizonyára. Nagyobb csend költözik kettőnk közé, amit jelen pillanatban nem is bánok. Ám bár szórakoztatónak találom Michiyo félelmét, még is jobb ha nem szólal meg. Túl sokat beszél, de olyannyira, hogy már én is fusztráltan érzem magam, ha minden egyes megjegyzésemet jó hosszan megválaszolja. Ez így van a rendjén és módján, csak én ehhez már fáradt vagyok így az este felé nézve. megkísérlem azt is, hogy behunyom a szememet, hogy a háttérből ide jövő hangokat kicsit jobban meghallhassam. Erre nem túlzottan sok a lehetőségem, mert igen csak távoliak, még is egy-egy fél mondatot azért eltudok csípni.Tevékenységemből mindössze a lány kérdése zökkent ki. Határozottan kinyitom a szememet és válasz helyett inkább fel állok.*
- Reménykedtem benne, hogy velem töltöd a csekély szabadidődet.
*Nem kimondottam adtam választ arra, hogy miért is hívtam ide. De ha esetleg észre venné a nyilván való dolgot, mi szerint csupán pihenni hívtam ide, akkor az csak megkönnyítené a dolgomat. A helyzet az, hogy tőlem ez a szituáció is meglehetősen irreális. Nem szokásom csak úgy ujjoncokkal össze jönni teázgatni majd venni egy kellemes gyógyvizes fürdőt. Viszont jó pár küldetésen és munkán vagyok túl. Egy kis szórakozás nekem is ki jár. Az ujjoncok...szórakoztatóak.*
- Jöjj velem...
*Lassú és nyugodt mozdulattal állok fel a helyemről s intek neki, hogy kövessen. Ha megteszi, akkor valószínűleg maradandó élményei lesznek. Nem mindenki engedheti meg magának ugyanis, hogy ezen a helyen egy ilyen privát fürdőbe nyerjen belépési jogot. Nekem s immáron neki ez most megadatik. Habár nem legelőször járok itt, de még az én szemembe is kerül némi különös csillogás. A tökéletes mozaik mintákkal ellátott gránitlap, a boltív mely méterről méterre szebb, ahogyan haladok előre az innen oda vezető úton. Az őreim ide természetesen már nem követnek, hiszen az nem volna túlzottan a jól neveltségre utaló viselkedésmód. Csak néhány törölközőt kapunk kezünkbe félúton s majd meg sem állva ott haladok tovább. Amikor megérkezek a hatalmas, de kör alakú meleg vizes termálforráshoz megtorpanok egy pillanatra. Fel mérem a terepet. Nincs itt senki, nem is lehetne. Nagy falak és a felszálló meleg pára, mely ködösíti ezt a helyet. Minden adott, s jó magam bátorkodom is. Tehát szintén egy kimért elegáns mozdulattal leoltom magamról a yukatám, mely alatt szimpla selyem fehérnemű van. Lassan lépkedek bele a meleg vízbe, hogy bőröm megszokhassa. Belemerülök, feltérve megtámaszkodok a medence szélének.*
- Továbbra is ácsorogni szeretnél vagy esetleg velem tartasz?
*Egyértelműen kérdezek rá arra, hogyan is kíván cselekedni. Nekem így vagy úgy jó. Amúgy meg teljességgel megértem, a közeledésem bizonyára nem éppen hétköznapi..*