Kingyo

Tárgy: Re: Kingyo Hétf. Aug. 13, 2012 6:25 pm

Taki-kun, Hime-chan és a süti *.*

Bólogatva veszem tudomásul, hogy nem túl beszédes. Én sem vagyok mindig az, ám a másik megjegyzésével nem értek egyet, ennek hangot is adok. -Nehéz úgy mesélni, hogy nem mondasz semmit. - Aztán csendben figyelek, és hallgatom mit mesél. Szóval ő is ismeri Airisut. Mosolyogva hallgatom végig, hogy neki is van egy olyan története, mint nekem. Igazán aranyosan hat így kívülről, ráadásul tényleg kedves, mivel meg is osztotta velem. Aztán valahogy sikerül eljutni odáig, hogy elkészültem az első hennával. Aztán mutatja nagy lelkesen az alkotását. Hát végül is megértem, hogy feladta a macskát, nem könnyű. A virágok meg, öhm, jha.
-Egész jó kezdetnek. De majd lesz még jobb is!
Biztatom, majd megalkotom neki a hennáját. Mivel nagyon szuggerálja nem akarom elrontani a kedvét, és közben beszélgetni vele, mintha nem lenne olyan nagy dolog. Viszont a reakciója, amit kiváltott belőle az öröm igencsak meglep, legalábbis először. Aztán visszaölelek enyhén, mert tényleg jól esik, már nem emlékszem, hogy mikor öleltek meg utoljára. Aztán már jönnek is a kérdések. Még csak alig jöttünk ki, és már menne vissza, tényleg teli van élettel. Azonban még csak egy üdítőnk van, még szerintem bezsebelhetünk párat, no meg addig is segítek neki a rajzolásban. Bár tény, hogy az ölelése, most nagyon elragadott. Már volt részem abban, hogy láthattam valaki anyukáját, meg már hallottam is róla, de nem emlékszem a sajátomra, és mióta lélek vagyok nem volt anyukám. Talán nem haragszik meg, ha egy picit csalok.
-Felülhetek az öledbe? Onnan könnyebben tudok neked segíteni.
Füllentem, miközben erősen oldalra nézek, és egy picit másik irányba húzom a számat. Még szép, hogy innen oldalról is tudnék segíteni, de szeretném kipróbálni milyen érzés. Ha megengedi, akkor egy hatalmas mosollyal nyugtázom, és már fel is pattanok. Lapozok neki egy üres oldalra, és ott lerajzolok egy nem túl nagy de szép nefelejcset.- Most pedig segítek megrajzolni kettőt, utána pedig egyedül oké? - Kérdem, majd úgy segítek neki, hogy a kezemet az övére teszem, majd óvatosan elkezdem megadni neki az irányt, de hagyom, had húzza meg ő a vonalakat, s én csak irányítom egy picit. Az első több mint valószínű, hogy kicsit hullámos szélűre sikerül meg nyomott. - Semmi gond, ez így már szép haladás, jöhet a következő.- Itt is ugyanúgy segítek, azonban már kicsit húzom a kezét, hogyha határozatlanul akarná meghúzni a vonalat. Ez már viszonylag arányosra sikerül bár még mindig több benne a nem tiszta húzás. - A lényeg, hogy határozottan haladj vonalról vonalra. - Nagy sóhajjal lehuppanok a földre, s hagyom had próbálkozzon egymaga. Igazán kár, hogy csak ennyi időt tölthettem ott, de nagyon jó érzés volt. Meg a keze is olyan bársonyos volt, valahogy hozzá tudnék szokni. Idő közben jött még egy vendégem. Korombeli lehetett és ő egy angyalt kért a vállára. Amire elkészültem vele, Hime is végezhetett egy három darab saját rajzzal, amivel már tele volt az az oldal. A végére több, mint valószínű, hogy egész felismerhető rajzot alkot.
- Nagyon ügyes vagy, mit szólnál hozzá, ha most a nárcisz jönne?
Kérdem, majd nagy szemekkel nézek, hogy megint felülhetek e az ölébe. Aztán ha igen, akkor hasonló módon próbálom neki megmutatni és rávezetni. Ezzel már talán kicsit lassabban halad, de biztos, hogy ügyesebben. Jön még két korombeli, s nekik is csinálok gyorsan ezt- azt. Ezúttal több ideje volt rajzolni, és boldogan szemlélem műveit.
-Nagyon ügyes vagy, jobban haladsz, mint azt képzeltem. - Bár valóban messze van még a szép virágágyásaktól, de már egész ügyesen rajzolja meg a virágot önmagát. Semmit sem szabad jutalom nélkül hagyni, és a jóból is megárt a sok alapelveket követve összepakolok.- Akkor menjünk kártyázni. Vagy ha van jó ötleted játékra, akkor abban is szívesen benne vagyok!
Mondom lelkesen, majd magamhoz veszem a holmikat. Az üres tatyóba raktam a négy doboz üdítőt, s útban a szobám felé még vettem két zacskó nasit is, egy sósat és egy édeset. Nem tudom melyiket kedveli, de a végén még ő akarta volna állni, ha megkérdezem. A szobámhoz érve előre engedem, vagy ha az övéhez mentünk, akkor még szép hogy elől megy, hisz nem rombolhatok csak úgy be hozzá. Aztán amint megvan mit játszunk kipakolom az üdítőket és a nassolni valót. Egész végig vigyorgok, mint a tök. Az üdítő meg a rágcsa is szépen fogy, az idő meg csak telik. Jó néhány óra múlva már kicsit már kezdek fáradni, így észre se veszem, hogy félhangosan mondom a gondolataimat.- Szóval ilyen egy anyuka, igazán jó dolog, kár hogy nekem nincs. De majd megyek meglátogatni Hime-chan majd...- Ásítok egy nagyot. Aztán fogom a két pakli francia kártyát, és odaülök melléje magyarázni, hogyan is kell römizni, vagy ha ismeri, akkor azt mesélem, hogy én hogy ismerem a szabályait. Kicsit sűrűsödő ásítozásokkal szakad félbe egyszer-egyszer a magyarázás. Majd végül elhalkulok, s lassan oldalra dőlve Hime-chan ölében kötök ki.

Tárgy: Re: Kingyo Szer. Aug. 22, 2012 5:25 am

[Fordítsd vissza az ingát!]

A híres Winter War óta nagyon sok minden megváltozott nem csak a Seireiteit illető dolgokban, de a magánéletemben is. A legnehezebb talán ahhoz volt hozzászokni, hogy mióta beköszöntött a béke, egy szót sem hallottam Ulquiorra felől. Hiába próbáltam elérni, nyomtalanul eltűnt. Ennek már nagyon sok ideje, és szép lassan kezdtem hozzászokni a gondolathoz, hogy ha ennyi ideje nem hallatott magáról, lehetséges, hogy elesett a csatában. De ezt nem akartam elhinni. Inkább bebeszéltem magamnak, hogy megunta ezt az egészet, és új életet kezdett. Ezt valahogy sokkal könnyebbnek tűnik feldolgozni. De még így sem tudom elkerülni, hogy ne jusson eszembe időről időre és érezzem a hiányát. Hogy eltereljem a gondolataim, még többet dolgoztam, mint eddig, hiszen rengeteg dokumentációt kellett kezelnem az osztag újjáépítéséről, sérült tisztek felépülésének nyomon követéséről és ehhez hasonló dolgokról. Emellett pedig igyekeztem még több munkán kívüli tevékenységgel is csökkenteni a szabad merengéssel töltött óráim számát. Rendszeresen tartok ikebana virágrendezési órákat a Nőegylet keretein belül, és elkezdtem kertészkedni. Jobban mondva újjáépíteni a harcok folyamán tönkretett csodaszép japán kertet az osztag területén, kibővítve egy privát kiskerttel, ahol teafűnek való növényeket termesztek. Nehéz jó minőségű teafűhőz és tealevelekhez jutni, így úgy döntöttem, magam gondoskodom ezekről. Egész sok időmet le is köti, míg a magocskákból felhasználásra kész, szárított teakeverék lesz. Sokkal nyugalmasabb lett minden. De ennek ellenére nem lankadhat az éberségünk, hiszen ki tudja, mikor kezdenek újra mozgolódni az ellenséges erők. Ha nekünk sikerül újjáépíteni a „birodalmunk”, akkor valószínűleg ők is ezen ténykednek. Egy vezér elvesztése még nem feltétlen rombol le egy egész rendszert, sőt, esetleg inkább alkalmat ad arra, hogy más valaki emelkedhessen a helyére, aki eddig a háttérből figyelte az eseményeket. Bármennyire is tagadnánk, a Gotei 13 berkein belül is ez zajlik… Manapság úgy cserélődnek a pozíciók, hogy követni se bírom. Lassan már minden kapitányi gyűlésről úgy búcsúzkodom, hogy nem lehetek biztos benne a következő alakommal is ez a 12 ember fog-e velem szemben állni. Néhány régi ismerősön kívül még komolyabb baráti kapcsolatot sem tudtam kiépíteni közülük senkivel. Amit nagyon bánok. Szerettem volna olyan jóban lenni az egész csapattal, mint régen! De azt hiszem azok az idők már elmúltak. De megint csak elkapott a nosztalgia. Épp a szerencsére épségben maradt, bár kicsikét megtépázott cseresznyefám tetején ejtőztem, mikor egy kicsiny pokollepke érkezett a nekem szánt üzenetével. Mikor először meghallottam, hinni sem akartam a fülemnek. Meg kellett kérnem, hogy ismételje meg, mert biztos akartam lenni benne, hogy nem képzelődöm. Hallottam róla, hogy nem olyan régóta Yuu-chan ismét Seireiteiben mutatkozik, és a fővezetéssel tárgyal, de sosem volt alkalmam találkozni vele. Most viszont ő maga hívott meg néhányunkat egy találkára. Hirtelen úgy meghatódtam, hogy haloványan el is pityeredtem magam. Szemeimet törölgetve bólintottam a pokollepkének, hogy tudomásul vettem az üzenetét, és mosolyodtam el. Szörnyen jól esett ez a meghívás. Én mindvégig abban hittem, habár ezt nem igazán hangoztathattam, hogy Yuu-chan bizonyára okkal tette, amit tett, így nagyon bántott az ítélet amit kiróttak rá. De az sajnos megmásíthatatlan tény volt, amiket mindenki számára nyilvánvalóan elkövetett. Most viszont ismét alkalmam nyílik rá, hogy épségben lássam.
A megbeszélt időpont előtt összekészülődve siettem Namiéhez, hogy rá bízzam a dolgokat, míg házon kívül vagyok. Igaz, hogy csak a városba megyek, de akkor sem árt biztosnak lenni abban, hogy legalább egy valaki az osztagban tudja, hogy merre keresse a kapitányt, ha netán valami baj van. Ezt a túlzott elővigyázatosságomat valószínűleg sosem fogom kinőni. De végülis mióta ide kerültem, mintha eltávolodott volna tőlem az idő vas foga, ami a ráncokat vájja az emberek arcába. Most, hogy már ennyi időt töltöttem el a túlvilágon veszem csak észre, hogy vonásaim szinte semmit sem változtak. Indulás előtt a tükörbe pillantva, hogy megigazítsam a fekete, rózsaszín virágmintás kimonomat, ugyanaz az arc nézett vissza rám, mint ami évekkel ezelőtt. Aprócskát sóhajtva tűztem bele egy fésűt a hajamba, mielőtt tényleg elindultam volna. Mióta itt vagyok már teljesen hozzászoktam, hogy úgy öltözködjek, ahogy eddig csak történelemkönyvekben, és régi filmekben láttam. Kizárólag akkor vettem fel modern ruhákat, ha az emberek világába készültem. Most viszont, mivel a kingyo teaházba készülök, oda illően szerettem volna megjelenni. Természetesen magamhoz híven, valamivel még talán a megbeszélt idő előtt is értem oda a teaházba. Nagy meglepetésemre, Yuu-chan már az asztalnál ülve várakozott, mikor az egyik felszolgáló elhúzta előttem a tolóajtót. Először kicsit ledermedve pislogtam párat amint megpillantottam, de aztán egy meghajlással köszöntve őt léptem be a helyiségbe, és térdeltem le egy mellette lévő párnára.
- Rég találkoztunk… -néztem rá kicsit zavarban –Azt sem tudom ilyenkor mit illik mondani. –sóhajtottam egyet, aztán rövidke kotorászás után csak megtaláltam a kimono ujjába süllyesztett kis dobozkát.
- Tudom, hogy a sake-t jobban kedveled, de azért kérlek, fogadd el. Egy kis teakeverék van benne, amit én magam kísérleteztem ki. Segít ellazulni a gondterhes gondolatoktól teli éjszakákon. –mosolyogtam. Nem akartam üres kézzel jönni, és ez volt a legkézenfekvőbb dolog, ami eszembe jutott. Valószínűleg hasznát veszi. Ez volt az első keverék, amit kidolgoztam, talán említenem sem kell, hogy mi okból.

Tárgy: Re: Kingyo Csüt. Aug. 23, 2012 5:06 am

//Fordítsd vissza az ingát!//

*Már hónapok is elteltek az Aizen ellen vívott végső háborúnk óta - ennyi idő alatt pedig lassan a Lelkek Világát és Seireitei-t ért ostrom pusztításának nyomait is sikerült javarészt eltüntetni. A várost óvó fal készült el leghamarabb, hiszen gyakorlatilag az az első védvonalunk, így messze a legfontosabb épsége... Az épületek is ismét úgy néznek ki, mint régen, csak egy-két homlokzatnál látni még elvétve munkásokat - egyedül a kerteken látszódik meg már a támadás, elvégre a fák és egyéb növények még a shinigamik világában sem nőnek ki teljes magasságukban csettintésre... Mondjuk meglepő, hogy pont ilyen villámgyors kertrendezésre nincs semmilyen megoldás, ha már egyszer arra képesek a negyedik osztag legtapasztaltabb gyógyítói, hogy teljesen leszakított végtagokat nyom nélkül visszavarrjanak, ráadásul a cero által testbe ütött lyukak és hiányzó belső szervek újranövesztése sem akadály. Csak a szememet nem sikerült megmenteniük néhány éve... Persze, felajánlották ám rögtön, hogy olyan üvegszemet készítenek nekem, ami szinte megszólal, de a fenének sincs kedve bizonyos időközönként új darabot kérvényezni belőle! Elvégre ez sem tart örökké: egy idő után akaratlanul is összekarcolódik felülete, a szemmel láthatatlan repedésekben pedig könnyedén felgyűlik bármiféle szennyeződés - úgy pedig egyáltalán nincs kedvem az osztag elé kiállni vagy kapitányi gyűlésen részt venni, hogy fél szememet elborítja a csipa és azt kell törölgetnem folytonosan. Ráadásul a papírmunka, amivel járna, hogy a használhatatlanná válása után egy újabbat készítsenek el... És van egy olyan sanda gyanúm is, hogy még ezek után is elég hosszú időbe telne, amíg kézhez kapnám az új példányt.
Egyébként van egy határozott előnye is annak, hogy ennyire látványos félvakságom: az ellenfél akaratlanul is lebecsül... Sőt, néha még talán vissza is fogja magát, mert hát milyen dolog egy törékeny, gyenge nőt (hah!), aki még ezen kívül nem is lát egyik szemére, teljes erőből támadni? A taktikájukat is kiismertem már: majdnem mindenki azt az oldalamat támadja, amelyikre, azt hiszik, nem látok... Persze ott tényleg könnyebb megsebesíteni, ahogy térlátásomat is elvesztettem, viszont shikai-om képességéről nem tudnak, ami határozottan előnyös.
Nagyjából errefelé járhatnak éppen gondolataim a kapitányi iroda nyitott ablakánál ücsörögve és a kinti nyüzsgést figyelve, miközben éppen a jelentéseket állt szándékomban eredetileg elolvasni. Hiába, a túl kellemes idő könnyedén elveszi a figyelmemet ilyenkor... Szívesebben lennék valami küldetésen inkább, de hát az ilyen papírmunkát is vállaltam, amikor a vizsgát követően elfogadtam a kapitányi rangot. Továbbra is az ablakon bámulok ki gondolataimba mélyedve, amikor hirtelen megjelenik előttem egy fekete pokollepke, türelmetlenül csapkodva szárnyával egészen addig, amíg meg nem hallgatom üzenetét. Sierashi! Egészen az Aizen elleni harcunkig úgy véltem, hogy ő is egy, az elődömhöz hasonlatos utolsó, gerinctelen áruló, akinek nem számít semmi - aztán az ál-Karakurában lefolyt csatában meggyőződhettem arról, hogy tényleg az. Mármint nem annyira áruló - hiszen végül mégiscsak a mi oldalunkon harcolt -, viszont valóban bármire képes céljának elérése érdekében... Most pedig újra itt van, csak ezúttal egy saját maga által létrehozott szervezetben, ami a hozzá hasonlóan renegátnak vélt shinigamikat gyűjti egybe.
A lepke üzenetét újra meghallgatva azonban már elvigyorodok - régen találkoztam már vele, és véleményem ellenére nincs komolyabb problémám a férfival. Egyébként is, ideális ürügy lesz ahhoz, hogy a papírmunkát későbbre halasszam, szóval az iratokat az asztalra pakolom jól látható helyre, majd ráérősen el is indulok a megjelölt találkozóhely felé. Zanpakutómat természetesen nem viszem magammal, hiszen nem valószínű, hogy bármiféle merénylettől kéne tartanunk (ha meg mégis, kidou-val is meg tudom védeni magamat), katanámhoz pedig amúgy sem mer hozzányúlni senki... Ha meg igen, annak velem gyűlik meg a baja, ami nem a legjobb húzás.*
- A meghívó szövegéből ítélve még mindig nem tanultál semmi illemet...
*"Köszöntöm" azonnal a Kingyóban lefoglalt helyiségbe belépve Yuusukét, majd a szintén bent lévő Hanae felé is biccentek. Az egyik üres helyre rögtön le is telepedek, majd végigmérem a két másik shinigamit. Hát, nem gondoltam volna, hogy ki kell öltözni majd, ahogy Hanae tette - no, nem mintha akkor lecseréltem volna egyenruhámat bármiféle csicsás kimonóra...*

Tárgy: Re: Kingyo Csüt. Aug. 23, 2012 7:14 am

|| Fordítsd vissza az ingát! ||

Nem szeretett a négy fal között raboskodni. Hiába volt vele Michi chan meg a sok nyuszi nem találta helyét és ennek kivételesen azt hiszi nincs ahhoz köze a sok papírtól nem is látja mettől meddig tart a szoba. Mármint a falakról tudja, hol a vége meg eleje, már, amikor látja. Lehet meg kéne fogadnia a kedves tisztek tanácsát és szemüveget venni, de abban üveg van, ő meg sokat esik. Valahogy azaz érzése sokat kéne cserélgetnie, már, ha tudná merre hagyta el. Nagyon sajnálta ennyire szétszórt. Sok fejtörést okozott vele Michi chan-nak. Szegény hadnagya az irodáját, vagy szobáját, vagy szobrádát, vagy irobáját se tudja elhagyni, annyi teendőt halmoz fel napról napra. Szörnyen bántotta, ennyire lassan halad. Elveszi minden szabad idejét. Ki se tudja pihenni a munka fáradalmait, mert folyamatosan robotol. Borzasztó hajcsárnak látja magát, aki ezzel az ostorral csapkod meg-meg követelőzik étlen-szomjan teljesítsék összes kívánságát. Nem igazán akarja hangosan beismerni, de nem neki való ez a sok papír, meg munka, írás és olvasás meg kismillió beadvány a tisztektől. Állandóan elfelejtkezik róluk. Tegnap szíve szakadt meg, amikor sírva esett be hozzá egyik beosztottja, mert kiment fejéből szerelőket hívjon a csatorna rendszer kitisztítására. Saját hibájából eláztatta az osztag tagjainak szobáit. Mindenük csupa víz és trutyi lett. Tönkre tette az életüket. Nem elég pocsék kapitány, még a kis privát terüket is kegyetlenül szétzúzza, ahová menekülnek a rémes intézkedései elől.
Fontolgatja a Winter wat lezárása óta lemond rangjáról. Neki ott az együttes. Meg Michi chan-t otthon is tudja várni.*w* Több ideje lenne vele foglalkozni és jobb felettessel kevesebb munkája lenne, kevésbé lenne fáradt és többet tudna a nyuszi gyárával foglalkozni. Neki ez a halálistenes izé, annyira nem fontos. Szereti, ha segíthet másokon és olyan jó látni, amikor egy-egy lélek megkönnyebbülten mond köszönetet.*w* Nem is ezzel van baja. Ezzel a kapitányos dologgal nem tud megbékélni. A harcok során megingott és egy hadnagyra támadt. Bántott egy kedves lányt, amiért nem tud megbocsátani magának. Megtette és magyarázhatják megszállták a tudatát, így-így önkívülti állapotban vagy micsodában volt, de akkor is kardot szegezett egy aranyos shinigami-ra. Michi chan mondogatja neki, biztos nem tenné meg többet, de ha egyszer megesett? Nem szereti ezt a bizonytalankodást, mert bőven elég neki a szőke kislánytól, vagy májevő szörnyetegtől rettegni. Nem ér még magától is kell tartania.T-T Ráadásul ez a nagy jövés-menés körülötte. Lassan senkit se ismer és Ai chan!TAT Ki fogja tenran-nal felébreszteni a délutáni alvásból?T_T Ijesztő ez a sok új arc. Tudja a változásra szükség van, mert kell, ettől még nehéz elfogadni. Most pedig sajnálja, megint sötét felhőbe burkolózva gondolkozik butaságokon, amikor orra előtt percről percre halmodózik a papírmunka.T_T
Keserű igazságon fájdalmasan sóhajtva horgasztotta le fejét. Bocsánatot kért az osztagtól, megint szörnyen viselkedett. Nem akart elkalandozni, mert sokszor teszi és megígérte jobb kapitány lesz. Próbálkozik, de nincs elég kávé, ami ébren tudja tartani.T_T Ha meg ébren van, se arra gondol, amire kéne. Nem akar sikerülni ez a dolog, pedig Beibei bácsitól is kapott ötletet, akihez valamikor el kell mennie vacsorára, vagy ebédre, vagy mire is?O-o Ezen némileg elbambulva bökte homlokon magát tolla végével. Észre sem vette idő közben váratlan vendég telepedett asztalára és várakozik üzenetet fogadó vezényszavára. Igazából, annyira elveszett saját kérdése megfejtésében, amikor szemtől szembe került a kicsike pillangóval rémülten ordítva esett hátra. Hatalmas irathalom közepébe sikerül borulnia, ahonnan igen kemény munka volt előkászálódnia. Tökéletesen ki sem mászott belőle, csak félénken átvette a rövid üzenetet, ami eleinte nem esett le szórakozott fejének. Egyszerű jelentésnek elkönyvelve hümmentett rá, miközben nagy erőkkel folytatta a papírszörnyetegtől való szabaduló művészetét.
Végül, sok-sok, nagyon sok perccel később elkerekedő szemekkel fagyott le. Homlokát vakargatva pörgette vissza az üzenetet és csapott tenyerébe felismerése jeleként. Végre megértette tartalmát! Ám a mindent elsöprő reakcióra újabb hosszú másodpercekig kellett várni, ám a bemutató annál látványosabb volt. Egész szobát megtöltő rajongással csillantak fel szemei, miközben arcára kiülő bárgyú vigyorral esett az ajtó irányába. Lendületesen átvágódva a rizspapír ajtón küszködött a sietős tovahaladás fájdalmas folyamatával, hiszen útközben az összes létező fej magassága alatt található tárgynak neki ütközött. Arról, pedig felesleges említést tenni, tökéletes tájékozódási képességeinek köszönhetően, kész rejtvény volt eljutnia a teaházas fürdőhöz, vagy fürdőházas teázóhoz. Arra se emlékszik merre járt, vagy nem járt, csak, hogy sok helyen megfordult, vagy épp kifordult, mert talált egy csomó fürdőt, de a bejáratot nem és, hiába körözött, teljesen elkörözött és a végére már azt se tudta hol van, csak, hogy van!@-@
Egy kedves néni mutatta meg neki, merre is van az arra, még be is kísérte az ajtón, aminek félfáját sikerült lefejelnie, de az idős hölgy ragasztott rá a dínós ragtapaszaiból!*w* Nagyon aranyos volt és segítőkész és szeretne egy ilyen mamát!*w* Viszont, hogy már helyben volt és tovább irányították a terembe, már nem volt más dolga, csak izgatottan zsongva várni, benyithasson. Izgult, mert hogy ne izgult volna, amikor láthatta a taichou-t és annyira örült elhívta, szinte boldogságtól könnyezve robbant be a terembe. Szó szerint, mert felkunkorodott a tatami széle, ami gonosz módon kigáncsolta lábát, szóval, így előre esett, egyenesen a keresett személy elé. Nem is érdekelte, mi történt, kizárólag annak örömködött kicsattannó életkedvben úszkálva, végre láthatja a taichou-t!*w*
-SI-SI-SI…SIERASHI TAI-TAI…CHA-SA-SAM…A?!-
Fékezett be egy pillanatra homlokát ráncolva töprenghessen a helyes megszólításon. Nem jutott előrébb, mert mindegyik mellett, vagy ellen szólt valami. Tovább sem akart a földön feküdni, de ahogy felkászálódott meglátta a nagyon nagyon kedves taichou-t, amitől lélegzet visszafojtva tátogott partra vetett ebihalként.
-KAWAZOE TAICHOU!- Csillantak fel újra bolygó méretű szemei, hogy boldog kisgyerekként vetődhessen mellé. Igyekezett óvatosan, tényleg óvatosan beölelni a taichou-t, mert olyan kics és nem akarta bántani. –JESSZUS MARISKA ÜLTETVÉNY!OAO- Kapaszkodott bele halálra rémülten kedvenc kapitányába. -A….A…A…-Sápadt le másodperc töredéke alatt, meglátva a helységben ücsörgő harmadik félt is.-AJA…JAJ! Akarom én mondani, hogy Ak…Ak…Aki-ka-ki-kaya-yama…huhuuuh-nagyon-gyon ijesztő, mint, én nem úgy gondoltam, ahogy gondoltam, hogy hangzott és úgy se, hogy mindig, csak úgy általában és érti, ugye? Tai-tai-ch-ch-chou?OAO-

Tárgy: Re: Kingyo Csüt. Aug. 30, 2012 4:40 am

Címke: Akane, Hanae, Nobu

[Fordítsd vissza az ingát!]

Theme: TSFH - Another Life

Kosodem ujját jobbomon hátra húzva emelem fel a kerámiából készült teáskanna fedelét, minek következtében szinte teljesen fehér pára csap ki, kellemes mentás illattal töltve be a helyiséget. Egyetlen szippantást követően is érzem jótékony hatását, mintha teljesen kitisztult volna minden létező légutam. A tea iránti olthatatlan rajongásom igencsak kapcsolódik a mai nap témájához, hiszen akkor kedveltem meg igazán eme időtöltést, amikor még kapitányként szolgáltam a Gotei Juusantai berkein belül, s hadnagyommal mindig azon vitáztunk, ki tudja jobban elkészíteni az adott italt. Természetesen a versenyhelyzet volt az, ami miatt a lehető legmagasabb szintre fejlesztettem tudásomat, máig elevenen él bennem a sértés, miszerint poharam szélén kicsapódott a csersav! Megbotránkozva rázom meg a fejem az emlék hatására, mialatt visszateszem a fedőt, kíváncsi lennék mi történt a férfival távozásomat követően. Nem csodálkoznék különösebben, ha azóta már nem töltené be az említett pozíciót, amilyen gyorsasággal maguk a taichōk is cserélődnek, szerencsétlen fukutaichōknak eléggé sok okuk lehet az aggodalomra. Elmélyedve kezdem vizsgálgatni a privát helyiség falait, eközben gondolataimban felszínre tör a kérdés, vajon mennyire lehet ütőképes csapatot alkotni valakivel, akit példának okáért csupán néhány hete, maximum egy-két hónapja ismerhet az ember. Amíg nem Velem megegyező képességű személyekkel vettem körbe magam, nemigen éreztem szükségét a csapatmunkának, inkább visszahúztak, semmint segítettek volna. A Daitenshi létrehozásával ez változott meg igazán, már nem próbálom egyedül megoldani a problémákat, képes vagyok megosztani a terhet. A gondolatmenet zárlataként csúszik félre az ajtó, a nyílásban pedig megjelenik egykori felettesem, aki ugyanolyan fiatalnak tűnik, mint egykoron, egy napot sem öregedett, habár nem is telt el annyira sok idő.
- Valóban, nehéz az ilyen helyzetekben megfelelő szavakat találni. - értek egyet mosolyogva, majd előzékenyen hellyel kínálom az asztalnál. – Örülök, hogy elfogadtad a meghívásom, sok mesélnivalóm van! Ööö… Köszönöm szépen az ajándékot, bár be kell valljam, részemről nem készültem semmi ilyesmivel. Másrészt az utóbbi időben egyre kevesebb szakét fogyasztok, szóval nem fog kárba veszni, ígérem!
Kissé vöröslő fülcimpával veszem át a teakeveréket, ha akarnám sem volnék képes letagadni zavaromat. Annyira hétköznapi, annyira átlagos ez a pillanat most, egyszerűen nem is vagyok képes értelmesen reagálni rá. Dezertálásom óta minden nap ugyanúgy telt, félve a holnaptól, küzdve a mában. Nehéz visszaszokni a régi kapcsolatokba, furcsa újraélni milyen is lehetett egykoron, hiszen rég megfakultak már azon emlékfoszlányok, amik korábbi világomhoz kötődtek. Juusanbantaios tisztként sosem becsültem meg igazán az ilyen gesztusokat, azonban a szökésben töltött évek megtanították, mennyit is jelent a törődés. Sután igyekszem kibontani a csomagolását, a teafű illatából sok minden meghatározható, a hozzávalóktól kezdve az aromák erősségéig. Bíbelődésem közepette érkezik meg újabb vendégem, így a bontogatást kénytelen vagyok későbbre halasztani, hogy megfelelő módon üdvözölhessem a Gobantai vezetőjét. Legalábbis ez volt a tervem, de egyetlen félmondattal Akiyama Akane eszembe jutotta, miért nem közeledtem felé soha közös szolgálatunk idején. Résnyire húzott szemekkel és olyan szájtartással, mint aki éppen citromba harapott mutatok a másik oldalamon elhelyezett párnára. A Hamis Karakura felett zajló csatározás során sem szalasztott el egyetlen pillanatot sem, amikor kioktathatott. Ettől függetlenül Ő is régi motoros, egyértelmű helye a körben. Figyelmemet ismét visszafordítanám korábbi tevékenységemhez, azonban mielőtt még megtehetném, hangos csattanás rázza meg az amúgy csendes helyiséget. Előre rosszat sejtve emelkedem fel kissé ültömben, azonban rövidesen paranoiás énem visszaülhet a sarokba, átadva helyét a vonásaimon elterülő vigyornak. Kicsit ugyan lelkiismeret-furdalásom van az Elmúlás hegyén történtek miatt, eléggé helyben hagytam akkor szegény Nobu-sant, ám Ő láthatólag nem haragudott meg túlzottan.
- Nyugodj meg, barátom, minden rendben! – emelem fel kezem nyugtatóan, mielőtt még epilepsziás rohamot kap a jelenlévők névsora miatt. – Ülj le, kérlek! Nos, az elmúlt pár napban nemigen volt időm szinte semmire, rengeteg egyeztetni való várt Rám Masa-jiival, azonban most elérkezettnek láttam az időt ezen kis összejövetel megszervezéséhez. Nincsenek tévképzeteim, feltehetőleg ebben a pillanatban is figyelnek, ám az itt megjelentekben teljes mértékben megbízom, ezért is küldtem el az üzeneteket.
Kezdetnek úgy érzem ennyi is elég, hagyom, hadd ízlelgessék az elhangzottakat. Rengeteg fehér folt van a történetben, legalábbis abban, amit a főkapitánnyal megosztottam, de eszemben sem volt botor módon kifecsegni minden titkomat. A tudás veszélyes lehet, esetünkben pedig igazából a tulajdonosa az, aki tarthat a vésztől. Önkénytelen módon dörzsölöm meg mellkasom közepét, ezt követően az előre megrendelt tálcáról mindenki elé egy-egy csészét teszek, benne gőzölgő mentateával, ami a várakozás ideje alatt éppen fogyasztható hőfokra hűlt. Remélem mindannyian szeretik, ha meg nem, akkor rendelhetnek bármi mást. Szívem szerint Chiyokot is szeretném köreinkben tudni, ám szerelmem az utóbbi időszakban egyre többet gyengélkedik, a fejünk fölött lebegő borús fellegek a háború lezárását követően sem akarnak eltűnni. Egy percig sem kételkedem képességeiben, biztosan megtalálja a megoldást, hiszen a valaha született legjobb gyógyítók egyike, viszont minimális aggodalmat ettől függetlenül azért engedélyezhetek magamnak.

Tárgy: Re: Kingyo Vas. Szept. 02, 2012 8:39 pm

Taki-kun, Hime-chan és a süti *.*

Lelkesen bólogatok a dicséretre. Bizony, ezek csak jobbak lesznek! Elvégre elszánt vagyok, és Taka~kun nagyon jól tanít, még ha cicát nem is tudtam megrajzolni! T.T Én próbáltam, de olyan bonyolult vonalak voltak, és összezavarodtam. @_@ A virágok sokkal egyszerűbbek, és még szépek is! Meg persze illatosak, de a papírt hiába is szagolgatnám, papír illata van. .__. Kellene virágillatú ceruza! *w* Akkor olyan illatosan élethű virágokat rajzolnék, hogy összekevernék az igaziakkal! >_< Persze előtte meg kell tanulnom rajzolni, mert azét olyan ügyes még sem vagyok, mint Taka~san, aki egy nagyon~nagyon~nagyon~nagyon szép virágot rajzolt a lábamra! Én is szeretnék így rajzolni! T-T Nem ér, hogy sokat kell tanulni, most szeretném! .__.
- Persze! ^o^ - Mosolygok rá kedvesen, és segítek neki felülni, hiszen mégis csak gyerek! *w*
A gyerekek olyan aranyosak, és kedvesek, és szertelenek, és boldogok! *.* Én is szerettem gyerek lenni! Már ameddig az voltam. .__. Kanae biztosan nem úgy emlékszik vissza azokra az időkre, mint én. ^_^” Bár nem voltak kifejezetten rossz gyerek, csak eleven! Ugye? T.T
Amint felült, egyik kezemmel átkarolom óvatosan, nehogy lecsússzon, mert úgy nem tudna nekem rajzolni! Aztán bele is lendül, olyan gyorsan rajzolja, hogy innen úgy tűnik, mintha gyerekjáték lenne, pedig nem az, én tudom! Mikor a saját kezemben van a ceruza, egyáltalán nem úgy forog, ahogy én szeretném, pedig a szemem és az agyam tudja, hogy mit szeretnék, csak ez a fránya kéz nem azt csinálja! >_> Lehet engem nem szeret a ceruza? T_T Ugye nem lehet ilyen? De persze, hogy nem! Amikor együtt rajzolunk, akkor lényegesen kevésbé hullámosak a vonalak, csak ott görbülnek, ahol kell, én pedig élvezem a rajzolást. Inkább kelthetünk mások szemében család benyomást, mint két idegent, akik csak a délelőtt folyamán találkoztak, bár ez engem egyáltalán nem zavar. Taka~kun nagyon kedves, biztosan nagyon büszke rá az anyukája! Én legalábbis az lennék, ha az én fiam lenne! ^o^
- Rendben, igyekszem! ^_^ - Felelem mosolyogva, és koncentráló arccal visszafordulok a papírhoz, miután leszállt az ölemből.
Nem figyeltem, hogy körülöttem mi is történik, csak a papírt figyeltem, és próbáltam követni azokat a mozdulatokat, amiket ő is csinált. Annak ellenére, hogy ugyanúgy csináltam, nem lettek olyan szépek, mint Taka~kuné, pedig centiről centire haladtam! >_< De azért így is felismerhetően nefelejcsek voltak! ˇ^ˇ Lehet, hogy nem a legszebb szirmúak, és nem volt olyan kerek a levelük, de nefelejcsek voltak, és kész! >_> Még Taka~kun is megdicsér, így ha valaki mást merészel mondani, az gonoszmód csak bántani akar! T.T
- Jöhetnek! *w* - Csillannak fel szemeim, és már arrébb is húzom a kezem, hogy felférjen, elvégre onnan könnyebb segíteni, ő mondta. Surprised

A nárciszt sokkal nehezebb megrajzolni, de persze azért, mert sokkal szebb virág, nem véletlen ez a Juubantai jelképe! Cool

Majd rajzolok ilyet Shiroichi~taichounak is! *w* Lelkesültem fel, hogy most már ilyet is tudok, és amíg Taka~kun a vendégekkel foglalkozott, tökélyre fejlesztettem a nárciszrajzoló tehetségemet! Cool

Ebben a tökéletes koncentráló póz segített a legtöbbet, vagyis, hogy előre dőlve, összehúzott szemmel, számból kissé kilógó nyelvvel néztem a papírt, és húztam a vonalakat. Igen, minden bizonnyal ez volt a legnagyobb segítségem! Cool

- Tényleg? *-* - De persze, hogy ügyes vagyok, elvégre elsőre meg tudtam jól fogni a ceruzát, onnantól pedig minden gyerekjáték! Cool

– Persze, induljunk! ^o^
Segítek neki vinni a dolgokat, hiszen én is használtam őket, ezért így illik, meg amúgy se cipekedjen egyedül! Követem a szobájáig, ahol előre enged, így bemegyek, és a hozott holmikat egy üres falhoz támasztom, nem szeretnék engedély nélkül sehová sem nyúlkálni. Elég sok játék van nála, bár igazából csak mahjongont ismerem, így azzal játszunk először. Hangosan nevetünk, meg viccelődünk, legtöbbször rajtam, mert minduntalan feldöntök valamit. ^_^” Aztán kártyát vesz elő, amit én nem ismerek, de ez sosem akadály, gyorsan megtanulom, mit hogyan is kell! >_<
Nem tudom mennyi idő telhetett el, de odakint már sötétedett, mi pedig számtalan játékot játszottunk! Nem is tudtam, hogy egyetlen kártyával ennyi féle játékot lehet játszani! Surprised

Aztán ásítozva újra magyarázni kezdene, de látom rajta, hogy már nagyon fáradt, s alig bírja nyitva tartani a szemét, úgyhogy valószínűleg ideje lesz távoznom, had aludjon. ^_^ Félmondatára összeszorul a szívem. T.T Mi az, hogy nincs anyukája? Kell neki egy, olyan aranyos és jó gyerek! Nem lehet csak úgy hagyni a világban, mert elrontják! >__> Nekem is ott volt Kanae, anyuka mindenkinek kell!
- Igen, gyere bármikor, minél gyakrabban! ^o^ - Felelem, és így is gondolom. Talán még azt is megengednék nekem az osztagnál, hogy magamhoz vegyem, elvégre nagyon jól megvagyunk! *w* Sokat játszanánk, meg rajzolnánk, beszélgetnénk! *.*
Gondolataimból az ébreszt fel, hogy valami az ölembe zuhan, kissé megijedek, de aztán látom, hogy nem egy orv mumustámadás áldozata lettem, hanem csupán Taka~kunt nyomta el végérvényesen az álom. ^o^” Elmosolyodom, s kisimítom a rakoncátlan tincseket az arcából. Teljesen kimerült. Óvatosan felnyalábolom, és az ágyhoz viszem, ahol a papucsot levéve a lábáról lefektetem, és betakargatom. Jó éjt mese már nem kell, elvégre úgy alszik, mint aki egy hete nem aludt! Mosolyogva nézek le rá, majd ismét megsimogatva fejecskéjét, eloltom a villant, és kimegyek a szobából.
- Jó éjt! – suttogom kifelé menet, majd lebegős léptekkel a szobámba megyek.
Talán holnap hazamegyek, de ez nem számít, teljesen kipihentem magam és egy új baráttal, vagy inkább gyerekkel? Mindegy is, gazdagodtam, és kész! Boldog mosollyal az arcomon nyom el az álom.

Spoiler:

Tárgy: Re: Kingyo Vas. Szept. 09, 2012 12:44 am

Találkozás egy vén szivvarral- avagy Kira és Sadao találkozása

- Aaaah… Otsukaresama! – köszönöm meg az embereknek a munkát, akik nekem dolgoztak. Sokak távoznak köztük én is. Mára végeztem, már csak kevesen maradtak, akik az éjszakát szolgálatra készen várják.
Ma elég fárasztó napom volt. Már nem azért mert olyan sok munkám volt. Persze igen, sok üzenetet kellett megint csak kézbesíteni, de mint a Hírvivő egység parancsnokának nem volt sok tenni valóm. Az üzenetek csak kis része volt olyan fontos hogy azt nekem kelljen kézbesíteni. Örültem is neki mivel a legutóbbi harcom óta még nem telt el olyan sok idő és még nem töltődtem fel teljesen. Vagy lehet, hogy csak azért érzem, így mert a fennmaradó szabadidőmet két üzenet továbbítása között edzéssel töltöttem. Meglehet. Mióta megküzdöttem Diego Caninóval azóta minden időmet, amit csak tudok, edzéssel töltöm. Jó hír ugyan hogy a kimerültségen kívül nem szereztem komolyabb sérüléseket nem úgy, mint akkor mikor a látásomat vette el.
Fárasztó harc volt azt meg kell hagyni. És mikor fáradt vagyok nincs is jobb egy jó meleg fürdőzésnél. Így hát elhatározom, hogy meglátogatom az osztag fürdőjét. Végül is közelebb van, mint az én otthonom, na meg nagyobb, is mint az én fürdőkádam. Lassú léptekkel haladok a helység felé. Közeledtét jelzi a gyógyvíz szaga és a vízgőz mely a bőrömön csapódik le. Sajnos azonban csalódnom kell. Mivel a sokak munkaideje lejárt a hely tömve van. Mivel ma valahogy nincs ínyemre a tömeg nincs más megoldás inkább otthon merülök el a kád meleg vízében.
Azonban ha már haza indulok, úgy döntök, bekukkantok a városba is mivel nem sok kaja van már otthon kéne venni valamit vacsorára. Shunpóval közelítem meg a nyüzsgő utcák egyikét majd gyalogszerrel az orromra hagyatkozva kerítem elő a vásárláshoz megfelelő épületet. Úticélom azonban félúton megakad. Ismerős érzés csapja meg az orrom. Gyógyvíz és teafűk illata. Bal oldalam felé lépve az illatok erősödni kezdenek. Ez csak egyet jelent. Fürdőház. El is felejtkezem a bevásárlásról és utamat a bal oldalamon elhelyezkedő épület felé veszem.
- Üdvözlöm, a Kingyo, Fürdő- és Teaházban. Miben segíthetek. – szólalt meg egy kedves női hang amint belépek. Mivel ismeretlen terepen járok, bekapcsolom a szemüvegem, hogy körvonalazódjon számomra a hely.
- Üdvözlöm. A fürdőt ház részleget szeretné használatba venni. – felelek a kedves női hangra.
- Értem. A fürdőházban található női illetve koedukált részleg is melyiket kívánja használni?
- Természetesen a nőit.
- Értem, kéri, hogy oda vezessem?
- Nem, nem szükséges – válaszolok, majd elindulok az orrom után. Még hallom amint a nő közli, hogy elég az elhagyáskor fizetnem és, hogy a női részleg a második ajtó balra.
- Héj, Ookami-chan? Mi van veled? Miért nem jössz elő? – kérdem zanpakutóm. Furcsállom is a dolgot hogy nem jelent még meg. Az utóbbi időben eléggé furcsán viselkedik. Az elmúlt napokban még a reggeli ébresztést se ejtette meg és a hajnali edzéseken kívül nem igen tűnt fel. Ám most a mondandóm végén rögtön feltűnik. Hátulról kap el és rögtön am melleimet kezdi el tapperozni.
- Áááh… Ezek a telt, pihe-puha gyönyörűségek. De régen érezhettem őket. – kezdi el simogatni és nyomkorászni a melleimet, mire én elvörösödött arccal csapok hátra egyet ám mire kezem oda ér a cicafüles lány már eltűnt onnan. Ekkor hirtelen előttem tűnik fel és elkapja a karom.
- Gyere már várnak a csini lányok! – szólal fel lelkesen és ránt magával a fürdő előtti öltözőbe. Vakságom miatt azonban nem látom az arcán húzódó ördögi mosolyt mely szerint készül valamire, de vajon mire? Miután levetkőztem és a ruhám a tartókosárba raktam beléptem a gőzzel telt enyhén fülledt helyiségbe. A törölközőm összehajtva teszem, le az egyik sziklára a medence mellett majd nyakig elmerülök a vízben. Sajnos csalódnom kellett ugyan is rajtam és a zanpumon kívül még nincs itt senki. És amit nem tudtam az, hogy valójában nem is a női részlegnél vagyok, hanem zanpum gonosz húzásának köszönhetően a vegyes részen ahol nők és férfiak egyaránt fürödhetnek.

Tárgy: Re: Kingyo Vas. Szept. 09, 2012 2:17 am

Napszemüveg, pipa. Újság, pipa. Pad, pipa. Sok jó nő, pipa. Száj kissé nyitva, hogy ne gyűljön a nyál a számban, pipa. Kezdődhet a kukkolás! Teljesen pörögtem és felizgultam a sok kecses alaktól és kinézettől. A nyálam már teljesen eláztatta a pólómat és izzadni kezdtem. Egy idő után már izzadtság szagú is voltam. Úgy látszott, hogy a túl sok nő nagyobb hőt kelt bennem, mint a régebbi Napos turném. A szemem teljesen az ég felé kerekedett majd felálltam. Csak rájuk tudtam gondolni. Félholt állapotban vonszoltam végig magamat az utcákon valamiféle pihenőt vagy fürdőt keresve a kisebb mennyországi turném után. Bár még igazán korán volt, de akkor sem überelhette semmi a gyógyfürdőket. Mintha a magamfajta vénembereknek szánták őket. Lehet benne ülni, meg állni, de azt nem előnyös. Nem kell sok dolgot csinálni, csak mogorván nézni a többiekre és ítélkezni felettük. Talán útközben elmesélni néhány régi történetemet a háborús veterán vagy az űrutazós történeteimből, amit amúgy is mindannyian imádnak hallgatni, kivétel nincs.
Sok csoszogás után valami kígyó nevezetű fürdőre sikerült találnom, bár később rájöhettem, hogy biztos nem az volt a neve. Amint beléptem a recepciós nő fogad.
- Üdvözlöm, a Kingyo, Fürdő- és Teaházban. Miben segíthetek?
Felveszem a hódító mosolyomat, a bal oldali, dús szemöldököm az égbe szökken és neki dőlök a recepciós asztalnak.
- Sok dologban segíthetne nekem, ha tudja mire gondolok, maga pajzán!
A nő felemeli a jegyzeteit a kemény, fa borítójával, majd egy nagy lendülettel pofon vág.
- Talán azt szereted, ha fáj?
Folytattam az ajkamat végignyalva, hiszen úgy éreztem, hogy már ő sem tud betelni az előjátékkal és többet akar. Már szinte a markomban volt, mikor hívta a biztonsági őröket. Biztos túlságosan is nedves lett a padló. Az őrök rám szóltak, hogy ne "zaklassam" a hölgyet, majd mondták, hogy vagy tényleg akarok egy szolgáltatást *hehe*, vagy kidobnak. Bár próbáltam rávezetően mondani, hogy én csak szolgáltatást kértem a nőtől, de helyette csak lenéztek és azt mondták, hogy biztos nem lenne esélyem. Az irigyek megfosztják a vadászt a prédától.
Visszatértem és a fürdő szolgáltatást kértem, azon belül is a vegyeset, talán lesz valami szerencsém, hogy egy csinosabb nőcske betér hozzám, az ideiglenes kanbarlangomba. A botomat a ruhám mellé helyeztem egy sarokba, majd egyenlőre csak a medence szélére ültem, belelógatva a lábaimat és.... zzzZzZZzzZ
Néhány órával később ébredtem. Azóta sem járt ott senki, vagy ha valaki járt volna, akkor a meztelen adoniszi testem azt jelezhette neki, hogy ez nem az ő ligája. Ezúttal a vízbe is tettem magamat, elcsöndesültem és egy kevés idő múlva... a mennyországban jártam. Egy fiatal, csinos lányka lépett be teljesen meztelenül. Az orromból lassan és biztosan indult meg a vér. Az álmaim valóra váltak, a leányka az alfa hímre hajt! A kőre tette a ruháit és mikor ezt megtette és meghajolt, rendesen oda lestem. Már két orrlyukamból folyt a vér. A lány lassan leeresztette magát a vízbe miközben a mellei kellemesen mozogtak. A vérzés kissé jobban megindult, ezúttal az egyik kezemmel eltakartam. Azt hittem, hogy el fogok ájulni, bár ez csak természetes, hogy ennyire akarnak. Még csendben maradtam amíg elállt a vérzésem. A lány mintha meg sem pillantott volna, végig maga elé nézett... mintha vak lett volna. Ahhoz, hogy megbizonyosodjak próbáltam öregasszony hangon beszélni.
- Kellemes a víz. Nem igaz, drágám?

Tárgy: Re: Kingyo Szer. Szept. 19, 2012 5:48 am

Találkozás egy vén szivarral- avagy Kira és Sadao találkozása

A víz nagyon kellemes és jó végre pihenni is. Teljesen megkönnyebbülve áztatom, magam a kellemes vízben ám valami mégis zavarni kezd. Vagyis jobban mondva valakinek a hiánya. A kutya füles és farkas leányzó ugyan is nincs itt. Nem hallom nem érzem, a jelenlétét pedig biztos vagyok abban, hogy előttem jött be. Bár az is lehet, hogy még mindig valamit szöszmötöl az öltözőben… Na, jó ezt én sem hiszem el. Valamit biztos már megint tervez, és nem tudom, hogy örüljek e neki vagy sem. Csak mert az utóbbi időben valami miatt igen zárkózott lett és jó végre pörögni, ˝látni˝. Szerencsére rajtam van a látást segítő szemüvegem, így ha valami nagyon nem tetsző dolgot tenne, még tudok ellene védekezni. A gőz miatt így is nehezebb a szaglásom használata.
Ennek tökéletes példája, hogy olyan dolgokat érzek, ami biztos nem lehet itt. Amiről beszélek az nem más, mint a vér szaga. Összetéveszthetetlen számomra a vér más folyadékokkal, de nem értem miért érzem, ugyan a szag elég halványan érzékelhető a gőz miatt mégis érzem.
- Ookami-chan? Mi a jó isten csinálsz? Ugye nem sérültél meg? – szólalo meg azonban válasz nem érkezik a kérdéseimre, vagyis inkább épp nem attól a személytől, akitől kérdem. Egy öreges hang szólal meg ugyan is a hátam mögött. A hang hallatán rögtön arra kapom a fejem. Kissé megijesztett hisz még azt sem hallottam, hogy mikor jött be.
- I-igen, az. – válaszolom kissé nyögvenyelősen. Még mindig az a kérdés foglalkoztat, hogy-hogy volt képes kicselezni az érzékelő képességem. Ám a gondolkodásomnak hamar véget vet egy nagy csobbanás a közvetlen közelemben és egy egyre hangosabb „Víííííí!” hang. Kageookami az a zanpum ember alakban csapódik a vízbe kisebb szökő árt okozva, ami teljesen eláztatja a hajamat is.
- Basszus, Ookami-chan! Direkt nem akartam eláztatni a hajam! – förmedtem rá a még víz alatt lévő perverz leányzóra. Szavaim végén bukkan már csak fel, fedetlen kebleivel.
- Jaj, már Kira ne legyél már ennyire… na, mindegy ez csak a hajad nincs cukorból, úgyhogy ne félj. – a lány szeme sarkából rápillant, az öregre majd mintha itt sem lenne, levegőnek nézve folytatja a piszkálódást, aminek a célpontja természetesen én vagyok.
Nene, csináljunk már valamit, olyan uncsi csak áztatni magunkat. –akaszkodik rá a vállamra és hajol egyre közelebb az arcomhoz. Szavaiból azt veszem ki hogy valamit tényleg tervez és most is biztos ott az arcán az a kaján vigyor mint ahogy mindig mikor valami perverz dolog jut az eszébe.
- És mégis mit? – kérdem, és közben leszedem magamról a lányt.
- Háááát, mondjuk….[/b] – nagy csend ül be majd hirtelen érzem hogy a lány mögém kerül és megragadja a melleimet. Egy hirtelenjött halk sikoly keretében rázom le magamról a lányt és kezeimmel azonnal a melleimet védem a további zargatástól.
- T…te, Ookami-chan muszáj ezt! Van más is itt rajtunk kívül. – válaszolom enyhén elpirult arccal melyet a hirtelen mozgás és a fülledt levegő keltett, na meg a melleim érzékeny pontját ér behatás végett.
- Elnézést a hangoskodásért. - kérek bocsánatot az öreg hölgytől.

Tárgy: Re: Kingyo Szomb. Jan. 12, 2013 10:36 am

Álarcok nélkül

*Halkan csengő széljáték meg- meglibben e kései órában. Halk játék, halk lépések; egy sötét hajzuhatagon landol aprócska jégvirág, s majdan elolvad. Lépések aprócska zaja töri meg az utca csendjét. Halkan kopogó cipőm, gyengén hullámzó téli kimonom; immáron megérkeztem. Most már tényleg itt vagyok Seireiteiben. Egy- két hete most már idevalósinak mondhatom magam, újra. Ám mit sem sejtettem azzal kapcsolatban, hogy mi fog itt majd várni; teljes a káosz. Mintha távozásom óta valamiféle villám csapott volna a környékbe, s minden a feje tetejére állt volna. Nem ismerem a házakat, nem ismerem az „embereket“. Mégis miért változott meg minden ennyire? Miért lett mindenki oly’ más? Kissé elveszettnek, de el nem veszett hittel érzem magam. Folytonos utamon lehetséges, hogy most először nem találom helyem. Éppen ezért, ilyen napszakban kértem találkozót egy számomra fontos shinigamival. Valószínűleg, hogy őt nevezhetem az egyik legjobb barátnőmnek. Ő az, aki ismeri lelkem; ismeri minden mozzanatom. Érti indokaim, s ezáltal nem hazudhatok neki. A hazugságok leleplezése pedig sok mesélni valót hagyhat maga után.
Most pedig leginkább a titkos testvéri kapcsolat miatt nem értek semmit. Olyan egyszerű mindenkin segíteni; tartani a kanalat, de az enyém már csak mindig lefelé áll. S még, ha létezik is olyasvalaki, ki hitegetne; többé már nem hihetek neki. Nem tudok egyszerűen hinni. Éppen ezért egy természetellenes fásultság alakul ki tekintetemben. Ezúttal is gyönyörű ruha, és rendezettség alá vetem valómat, hogy sokakat csapjak be akkor, amikor belépek a kedvenc helyemre. Hónapokkal ezelőtt, - mikor még kapitány voltam - ez volt a törzshelyem, sokat jártam ide saját gondolataimmal. Ezért is lehetett, hogy Mei sokszor teával kínált engem az osztagban. Valószínűleg mostan is éppen az a tea hiányzik nekem, amit ő készít. Nem is tudom, magányos vagyok. Így hát, amikor belépek, és pillanatnyi csend kerekedik a helységben, egyszerű szavakkal kérem a személyzetet a hátsó, szigetelt teázóhoz, ahol még egy míves hárfa is van. Saját kérésre olykor- olykor felpendülhet ez a teljesen más világba illő hangszer, de talán ezúttal magam fogom felpendíteni; megmutatva világnak egy másik oldalam. Nyugodt lépésekkel haladok a kivett helységhez, melyért valamennyicskét fizettem előre. Majdan szólok a kiszolgáló nőnek, hogy érkezni fog ide egy kapitány asszony, és küldje majd hozzám. Én pedig még megérkezik ő, addig beülök a hangszer mögé. Ez a szoba viszont nem hangszigetelt, így szomorúbb dala teljesen kiszűrődik. Behunyt szemmel játszom, de érzem, hogy közel sem megy annyira jól, mint féléve. Kissé elszoktak már ujjaim a hangszertől; voltaképpen Keisuke elvesztése óta nem nyúltam a hangszerhez otthonomban. Ennyire elfelejtettem volna a szenvedélyt, és az érzéseket, miket belevetettem a játszásba? Felnyitom szemem, mihelyst belép Verashu-san a szobába.*
- Remélem nem haragszol, hogy ily’ kései órára hívtalak el családodtól. Rég nem találkoztunk már, nem igaz? Örülök, hogy látlak! *Állok fel a hangszertől, és ülök le a teázóasztal előtti párnára kecsesen. Természetesen neki is intek, hogy nyugodtan foglaljon helyet. Éppen csak megteheti, máris belép egy szolgáló kívánságunkat lesve. Sóhajtok egyet, s felpillantok a fiatal lányra.* - Köszönöm, nekem megteszi ez a tea, ami az asztalon van. *Pillantok az előre kikészített kancsóra és két csészére. Aztán a lány távozásával tartásom megenyhül, sulykolt tekintettel pillantok le az előttem levő teás csészsére. Egyik ujjamat végig körözöm a porcelán felületén.*
- Annyi minden megváltozott, nem tudom képes leszek lépést tartani a változásokkal. Jelenleg Kami alatt szolgálok, mint a Kidoushuu Gyógyító szakaszának parancsnoka, de ez lényegtelen. Szerinted, ha valaki eléd rak néhány tárgyat és azt kéri válassz; miért lehet az, hogy ő azt akarja a szerelmet válaszd? *Öntök ki magunknak egy kis teát, amit ízlés szerint lehet ízesíteni.*

Tárgy: Re: Kingyo Szomb. Jan. 12, 2013 11:20 am

Álarcok nélkül

Izgalommal töltött el a hír, hogy Kagami-sant újra körünkben üdvözölhettük. Mindeddig csupán egy személytelen levéllel tudtam tudtára adni, mennyire örülök annak, hogy újra itt van, bármi is legyen ennek oka, teendőim ugyanis megakadályozták, hogy akár csak egy percet is családom vagy munkám helyett bármi mással töltsem. Még Ueshima-san szerdánkénti főzés oktatására sem tudtam eljutni, pedig elhatároztam, hogy megtanulok főzni. Mindeddig inkább kevesebb, mint több sikerrel, hiszen a reggel is megégettem a kezem a forró serpenyővel, és még Chie-chan kedvenc tányérját is összetörtem... T.T Meglátszik, vannak dolgok, amikben nincs annyi önbizalmam, mint másban. Sosem voltam jó az ilyen konyhai teendőkben, hiszen annak idején a főzést testvérem intézte, ha szükség volt rá. Én helyette takarítottam, hiszen nem bírom a koszt, vagy a tökéletlenség bárminemű formáját.
Üzenetemre válaszul kaptam a találkozó helyszínét és időpontját. Férjem felé szempilla rebegtetéssel értem el, hogy most az egyszer néhány röpke órára vigyázzon egyedül ő a gyerekekre, hiszen sehogy sem tudnék két kislányt magammal véve személyes társalgást folytatni Kagami-sannal. Fontos nekem ez a találkozó, hiszen nekem fontosak a barátaim. Ez az egyetlen, ami miatt előnyben vagyok másik felemmel szemben.
Ennek ellenére nem érek rá arra, hogy alaposan összekapjam magam. Jó lenne szép ruhába bújni, és újra kisminkelni magam. Hajlamos vagyok a hosszas készülődésre, a hajammal szeretek a leginkább bíbelődni. Azonban nem lehet, egyszerűen most nem engedhetem meg magamnak. Még így később indulok el egy egyszerűbb, virágmintás kimonoban, mint ahogyan eredetileg terveztem. Pedig a pontosság az egyik legfontosabb dolog, amit be szoktam tartani. Remélem, Ai-san nem fog haragudni rám némi késés miatt.
- Sajnálom a késést, Ai-san, tudja, a gyerekek... Nehezen akartak elengedni. ^^" - zihálásnak nyoma sincs, mikor végre bevezetnek abba a magánterembe, ahol Kagami-san várakozik, pedig tényleg siettem azért, hogy ne késsek sokat. Leülök az asztalhoz, kicsit megigazítom hajam, majd kihúzom magam, amikor a felszolgáló kérésünket hallgatja.
- Hát, kezdetnek egy kancsó borsmenta teát... valamint két szelet gyümölcsös pitét kérek, aztán egy marcipánszeletet, kókuszos roládot, valamint egy csokoládés csodát. ^.^ Biztosan nem kérsz semmit, Ai-san? - pislogok rá ártatlanul. Én sosem bírom ki, hogy ne habzsoljak, az életvitelem miatt azonban szükségem is van az energiára.
Már tudok róla, hogy a kidoushuu alakulatban szolgál, azonban a kérdés továbbra is megmarad. Miért jött vissza tulajdonképpen? Amennyire információim nem tévesek - márpedig nem tévedhetek - , a nulladik osztagnál megfelelő szolgálatot tehetett. Ha nekem ajánlanák fel, természetesen azonnal visszautasítanám. Amíg alkalmas vagyok jelenlegi munkakörömre, jobb szeretném ezt csinálni. Csakhogy nekem van indokom valóban ehhez az élethez ragaszkodni, ez pedig csupán pár édesen csillogó szempár, akik odahaza várnak rám.
- Ó, a változások. - fanyar mosoly húzódik végig ajkaimon. Éreztem, hogy Ai-sannak segítségre lesz szüksége. Én egy olyan ember vagyok, aki mindenkin tud segíteni, éppen csak önmagán nem.
- Mindenki szeretné, ha szeretnék, Ai-san. ^^ - nem sokat gondolkozom a válaszon. Szerintem magától adódik. - Talán benned nincs meg a vágy, hogy szeressenek? Hogy számíts valakinek? Ugyan, erre mindenki vágyódik. Hmm, nem tudod, mennyi idő, mire kihozzák a süteményt? Kezdek éhes lenni. - türelmetlenül pislogok az ajtó irányába, amerről a felszolgáló távozott. Annak idején legfeljebb fürdőzni jártam ide, fiatalabb koromban, még mielőtt kapitánnyá neveztek volna ki. Mára már nem igazán van szükségem persze efféle helyekre. Az osztagomnak mégis csak saját, külön fürdője van.

Tárgy: Re: Kingyo Szomb. Jan. 12, 2013 11:55 am

Álarcok nélkül

*Sejtelmes mosoly végig futhatna arcomon, amikor hallhatom a kapitány rendelését; szép munkát adott a szolgálóknak. Ám mostanra már annyira nem tudok ilyesmiken moslyogni. Túlságosan sok ideig voltam elzárva másoktól, a magány pedig eluralkodott lelkemen. Valahogyan másképpen állok a dolgokhoz, mióta láttam a palotát. Meggyőződésem, hogy amit előtte tettem, az mind hozzájárult ahhoz, hogy felvigyenek meggyógyítani. Mintha pontosan tudták volna, hogy a Kidoushuuban fognak elhelyezni. Semmi sem történt véletlenül, az irányítás pedig kiesett a kezeim közül. Úgy érzem magam, mint egy elveszett valaki, aki újra meg akarja találni az útját. Beleiszok a teámba, hiszen tényleg nem kérek semmi mást. Ilyenkor már minek fogyasztanám a felesleges kalóriákat? Nem mintha alkatilag képes lennék felesleget produkálni; de azért nem árt oda figyelnem az egészséges táplálkozásomra. Sosem szerettem igazán az egészségtelen dolgokat, kivéve persze azt az aprócska, becsomagolt csokikat.*
- Nem igazán tudom, hogy mire vágyhatnék Verashu-san. *Gondterhelten szólalok fel, s szavaimat leginkább jelképes tettemmel hangsúlyosítom. Kiveszek mindenféle dolgot a hajamból, hogy az idő alatt megnőtt hajam szabadon pihenhessen vállaimon. A hátamra terített haorinak pedig nincs értelme, remekül felfűtik ezt a helyet. Mindenesetre, azért jól esik egy remek tea ezen az éjjelen.*
- Ha te nem vagy, beleroppantam volna Keisukebe. Néha elgondolkodom azon, hogy milyen jó volna visszautazni egy kicsit. De aztán rá kell jönnöm, hogy ez nincs jól. Igazad van, magányos vagyok. De valahogy nem is tudok rátalálni ara, aki képes lenne betölteni bennem az űrt. *S még ha ismerem is azt a valaki, az csak természetes, hogy nem ismerem fel. Még mindig nem fér a gondolataim közé, hogy miért éppen Yukezonak kellett felnyitnia a szememet.*
- Találkoztam Tamachi Yukezoval, kicsit megváltozott, mióta nem láttam. Tudod az Yuusuke szöktetését követően politikailag sikerült a házát besoroznom a Kagami- ház alá, hogy ne vesszenek el. Hasonló ügyekben egyeztettem vele időpontot, mégis átcsapott az egész valamiféle magánéleti áskálódásba. *Gondterhelten felsóhajtok.* - Egyszerűen idegesít a gondolat, hogy egy olyan alak, mint ő; minek áskálódik utánam? *Dörzsölöm meg szemem, aztán pedig némi teázásra alkalmas szünettel váltok témát kettőnk közt. Akad itt még jó pár dolog, de elsősorban valami mással kell folytatnom beszélgetésünket.*
- Mikor elmentem, egy világ dőlt össze bennem. Mikor megérkeztem mindent rendezettnek hittem, egészen addig a pontig, míg nem szembesültem bizonyos dolgokkal. Elsősorban az anyám, aki kiscsecsemőként elhagyott, most ismét felbukkant. Ráadásul vezette ő is a 3. osztagot. Aztán Shiroichi Anao még szertelenebb,de ezt megoldottuk ugyebár. De, amit legjobban nem értek, hogy van egy bátyám. Nem tudom eldönteni, hogy gyűlöljem, vagy rohanjak azért, mert tényleg szükségem van rá. Megölte az apám, mégha egy áruló shinigami is volt. Megölte a saját apját; nem tudom miféle ember képes erre? *Láthatóan kezdek kiakadni, s a szavak csak úgy törnek fel.* - Verashu-san, egyszerűen nem akarom többé a fájdalmat. Nem akarok többé úgy szenvedni, és fogalmam sincs merre haladjak tovább. *Gondterhelten beszélek hozzá, aztán pedig felismerve a jelenlegi szituációt, kicsit vidámabb tekintet ül ki arcomra. Legalább is akik ismernek, azok mind tudják, hogy ez egy vidámabb tekintet.*
- Látom, megszületett a kislányod. Bizonyára van oly’ tehetséges, mint a nővére, Miyoko. *Federeng a kép Miyokoról, és mindenről, ami hozzá fűz. De nem mondhatok többet, hiszen megfogadtam, hogy titokban tartom azt a dolgot. Jobb lesz, ha magam küzdök meg a helyzettel.Lehet, hogy ezért egy nap majd megutál Verashu, de én így tartom helyesnek. A felesleges aggodalom csak rontana a lány helyzetén.*

Tárgy: Re: Kingyo Hétf. Jan. 14, 2013 10:46 am

Álarcok nélkül

Miután leadtam szerény rendelésem, kicsit türelmetlenül fészkelődve hallgatom végig Ai mondandóját. Nem tarthat olyan sokáig nekik, hogy kihozzák a süteményeket. Azt igazán sajnálom, hogy Ai nem rendel semmit, már azon a kancsón kívül, amit előzőleg rendelhetett magának, de ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Másként is el lehet érni ugyanazt a hatást.
Ismét elhangzik annak az anyaszomorítónak a neve, aki a főkolompos régi osztagom tönkretételében, Shiroichi-sannal egyetemben. Nem értem, miért ütközöm bele a nevükbe egyfolytában, de valamiért folyton folyvást megtörténik. Azt meg aztán tényleg nem értem, mit esznek a csajok azon a fiún. Persze, elég jól néz ki, de sehol sem látom a lovagiasságot egy ilyen emberben, aki képes ezt tenni egy barátnőmmel, és ami még rosszabb, káoszt teremtett valaha annyira szeretett osztagomban. Kotomit sem sikerült lebeszélnem róla, hogy ezt a férfit válassza, pedig szerintem sokkal jobbat is megkaphatna az ő képességeivel. Na jó, Kait azért nem, hiszen ő mégis csak olyan, mintha nekem lett volna teremtve.
- Tamachi, Tamachi... honnan is ilyen ismerős a neve? - gondolkozom a dolgon, tekintetem felfelé irányítva, mint általában, amikor nem jut eszembe valami, és azon elmélázok. Persze, a politikai tényekkel tisztában vagyok, de nekem nagyon olyan, mintha már találkoztam volna vele valamikor, egy távoli múltban. Ugrik be lassacskán, amikor még hadnagy voltam, mégis csak találkoztam vele, vagyis ő velem, vagyis nem tudom, egyszerűen így alakult, minden esetre én jól szórakoztam még úgy is, hogy tulajdonképpen nem is voltam a saját fejemben. Szemem lesütve, fejem lehajtva fojtok el egy alig hallható kacajt, a mosoly viszont őszinte, amit az emlék kicsalt belőlem. Persze nem mondhatom el Ainak az egészet, hiszen vannak dolgok, amik jobb, ha titokban maradnak. Akkoriban azonban még nem kezeltem úgy zanpakutomat, mint most, s az őrület gyakrabban és erőteljesebben elhatalmasította elmém. Mennyi minden változott azóta... Azt hiszem, akkor kezdtem el festeni a hajam is, ha jól emlékszem.
- Ó, hát persze! Ő az a fehér hajú, aki valamiért beszélgetni akart zanpakutom lelkével. Pedig én szóltam neki, hogy nem jó ötlet. Még a jelek is figyelmeztettek rá. - általában nehézséget szokott okozni a politika és a magánélet összehozása, hiszen eléggé furcsa, hogy közvetlenül az ismerősi körömről hallok vagy olvasok híreket, ami pont tőlem lehet furcsa, de én mindig is szerettem különválasztani a magánéletem a munkától.
Felcsillannak szemeim, amikor a teám behozzák, s az első süteményt is, amit rendeltem. Egy köszönöm után kezdem el majszolni azt, hiszen eléggé éhes vagyok. De ez igazából természetes annál, akinek magas a lélekenergiája.
- Shiroichi-san... - ezúttal valami sötétség lobban meg lélektükreimben. A hadnagynál talán csak őt utálom jobban. Felelőtlen, a kapitányságra nem alkalmas. Ha én visszamehetnék az időben, egészen biztosan szabotálnám kapitánnyá válását azzal, hogy nem támogatom őt vizsgáján. Na persze, még mindig nem késő. Ha egyszer tetten érem, el fogom érni, hogy örökre a Féregbolyba zárhassam. Evil or Very Mad

Álmodozásra azonban sem az idő, sem az alkalom nem megfelelő. Ai elég sok mindent elmond, rám zúdítva tömkeleg információ áradatot, amit időbe telik feldolgozni, hiszen egyáltalán nem számítottam erre a beszélgetésre. Persze joggal kérdezhetném, akkor most mi van és hogyan is van, ehelyett nyugalommal fogyasztom a pitémet, hiszen nem éri meg kapkodni csupán emiatt. Én nem sietek sehova. ^.^
- Pedig igazán semmi problémád az élettel. Csupán nem ismered fel a kínálkozó lehetőségeket. Az utadat nem találod, igaz? - persze, hogy igaz. Néhány falat elnyammogása után jutok erre a következtetésre, ahogyan feldolgozom mindazt, amit elmondott nekem. Sokat mond, de a lényeg igazából utóbbi két mondatában van.
- Mi lenne, ha egyszerűen elfogadnád a halandóságod? Tudod, az élet nem csak fájdalomból és szenvedésből áll. - fogyasztom el pitém maradékát, majd lerakom a tányért az asztalra, hogy töltsek magamnak a teából.
- Én elég sokat szenvedtem már. Általában azt gondolják, nekem mindenem megvan a boldogsághoz, ami tulajdonképpen már így is van, csupán ők nem látják azt, amit én. Ahhoz, hogy ezt elérjem, el kellett fogadnom a fájdalmat, és azt, hogy ember vagyok. Röviden ez annyit tesz, hogy amikor én boldog vagyok, akkor én, és csakis én vagyok a legboldogabb az egész világon. - megízesítem egy kis mézzel a teámat, majd az apró kerámia csészét a két kezembe fogom.
- Szerintem egyszerűen változtass a hozzáállásodon. A környezetedet úgy sem tudod megváltoztatni. Csak azt, hogy milyen embereket és eseményeket vonzz be a kisugárzásoddal. - szürcsölök bele a teába.
- Köszönöm. ^.^ Ha egyszer nálam jársz, mindenképpen bemutatom. *.* A süteményt ide rendeltem! - a félig nyitott ajtón át már látom a felszolgálót a süteményemmel egyensúlyozni. Biztos, ami biztos, jobb, ha tudja, hova kell mennie. Még se az én sütim lássa kárát.

Tárgy: Re: Kingyo Szer. Jan. 23, 2013 9:32 am

Teázgató, beszélgetős találkozás.
Sakura-neesan és Chiyo-chan találkozása

Hetek teltek el, mire sikerült egy olyan időpontot találnom, amikor mind, Sakura-neesan, mind Chiyo-chan, mind Yashuhiro-ojiiniisama, és én is ráérek. Közben megfelelő helyet is találtam, ami a Kingyo teaház és nyilvános fürdő „személyében” jelent meg. Bár lehet, hogy túl elegáns helyet választottam, de mégis a megfelelőt, mivel nekem nincs teakészletem otthon, viszont egy kis tea és némi édes sütemény nagyon jót tesz a társalgásnál. Előre lefoglaltam egy asztalt, sőt azt is leegyeztettem a kedves Teaházasokkal, hogy cseresznyevirág teát hozzanak, ezt azért, mert amikor Chiyo-chan vendégül látott, akkor ő is ilyen teát készített, és édes vaníliás kekszet. Azért beszéltem meg velük előre ezt is, hogy meglepetés legyen a többiek számára a tea. ^^
Azt a pimasz bujkálós fésűmet szerencsére hamar megtaláltam, így szépen megfésült hajjal mehettem a baráti, családi, szóval a beszélgetéses találkozónkra. A zanpakutoumat otthon hagytam, hogy vigyázzon az osztagra, valamint nem volt okom arra, hogy magammal hurcoljam. Mindenkivel úgy beszéltem meg, hogy napnyugta után nem sokkal, mikor még a nap fénye látszik, viszont már láthatóak csillagok az égen, akkor a teaház bejáratánál találkozzunk, s együtt fogunk bemenni. ^^
Én érkeztem leghamarabb, ez talán annak volt köszönhető, hogy a fésűmet nem kellett kergetnem, hogy végre előkerüljön. Viszont szerencsére nem kellett sokáig várnom a többiek re sem. Utánam elsőnek Chiyo-chan érkezett, s kisvártatva Neesan-ék.
- Örülök, hogy itt vagytok mind. ^^ – Mosolyogtam mindenkire, azután Yashuhiro és Sakura felé fordultam. – Ő itt, Aikawa Chiyot, egy kedves barátom. – Azután az illemnek megfelelően Yashuhiro-ojiiniisama is bemutatkozott, s bemutatta Sakura-neesant.
- Ne ácsorogjunk ide kint, szerintem bent egy tea mellett kényelmesebben elbeszélgethetünk. ^^ – Azzal el is indultam befelé. Odabent ugyan az a kedves nő fogadott, mint akivel megbeszéltem a foglalást. Köszöntött minket, s megkérdezte, hogy miben segíthet.
- Üdvözletem, Chiruochiba Airisu vagyok. Egy asztalfoglalásom van négy főre, és mellé előre megbeszélt tea. ^^
- Emlékszem már, erre jöjjenek. – Azzal megmutatta a számunkra a helyünket. Mivel úgymond én voltam a vendéglátó, vagy mi a csoda, én foglaltam helyet elsőnek úgy, hogy az épület fala volt a hátam mögött. Nem sokkal az után, hogy mind helyet foglaltunk egy kedves felszolgáló letette az asztalra az édes, vanília kekszeket, míg egy máik, szintén kedves felszolgáló a teánkat hozta meg. Számomra kissé hihetetlennek tűnt a gyorsaságuk, viszont ez inkább a hely javára lehetett írni, sem mint ellene. A négy csészébe, amit a kancsó, forró teához kapunk óvatosan töltöttem, s mindenki elé tettem egyet-egyet. A tea még túlforró volt, ahhoz, hogy ihassunk belőle.
- Remélem mindenkinek ízelni fog a tea, amit választottam. ^^ – Mondtam, amint a kancsót letettem. És tényleg reméltem, hogy Ojiiniisamanak és Neesannak is ízleni fog a tea. Chiyonál ilyesmin nem is kellett aggódnom, hiszen úgy vélem, hogy neki biztosan ízlik, hiszen hogyha nem ízlene neki, akkor nem i tartana belőle az otthonában, nem? – Chiyo-channal beszélgettünk a múltunkról, s szóba kerültek a rokonok, s gondoltam, hogy jó ötlet lenne bemutatni Chiyot neked, Sakura-neesan, hiszen… Oh, nem mondanám el a „poént”, azt inkább rád hagynám, Chiyo-chan. ^^ – S azzal el is hallgattam és figyeltem.

Tárgy: Re: Kingyo Csüt. Jan. 24, 2013 9:26 am

Ismerkedés Misa~chan családjával

Kissé izgatottan sétáltam a város utcáin. Fogalmam sem volt, hogy merre vagyok, de ez ügyben rábíztam magam teljesen Suza~chanra, aki előttem repkedve terelgetett. Kivételesen nem csakhogy ruhában voltam... Egy almazöld kimonó volt rajtam, és egy szép díszes csat a hajamban. Szó mi szó, egy teaházba nem lehet csak úgy odalibbenni kényelmes öltözékbe! Tiszteletlenségnek minősülne azzal szemben, aki meghívott. Márpedig Chiru~chan nem szeretném megbántani, ahogy az ismeretlen családját sem.
Amikor meghívott, kissé ideges lettem, hisz megismerhetem azokat, akik a nővéremmel éltek... Egy marék pillangó azonnal beköltözött a gyomromba, és valamiért azóta se akartak onnan elrepülni. Biztos kényelmesen érezték magukat. Az egész nap alig tudtam figyelni, így véletlenül elpusztítottam két gyakorló bábot, teljesen használhatatlanná kaszabolva szegényeket. Embarassed

Végül amikor ruhát kellett választanom, nem tudtam dűlőre jutni, így a végén Suza~chan segített ki a döntéssel. Fogalmam sincs, hogy lát-e színeket, de ő döntött az almazöld kimonó mellett. Így aztán teljes harci díszben indultam el a megbeszélt találkára. Persze a katanámat vittem magammal. Hiába na, elsősorban harcos voltam, és ha ezt valaki nem érti meg, akkor szívesen tartok neki kiselőadást arról, hogy mennyire idegesítő lenne végig hallgatni Gingitsune hisztijét, ha otthon hagynám...
Szóval kisebb~nagyobb előkészületi bonyodalmak után megérkeztem a teaházba. Risu~chan már ott volt, így nem okozott túl nagy bonyodalmat, hogy hova is menjek. Az már kissé bajosabb volt, hogy extra mód zavart, hogy szinte végig ruhába voltam bugyolálva szomorú

És igaz, hogy én vettem magamra, mint ahogy az is, hogy ezt a környezetem még véletlenül se vehette volna észre, de egy kicsit a szabadságomtól fosztottam meg magam. Na jó, nem is olyan kicsit. Nem kellett sokat várni a többiekre sem. Amint megláttam őket, a pillangók a gyomromban elkezdtek versenyt repdesni egymással. Kissé Airisu~kun mögé álltam. Igazából most vettem csak észre, hogy szinte egyforma magasak vagyunk. Hálás is voltam érte, hisz így kissé el tudtam bújni mögötte. Egyfelől nem akartam rájuk hozni a szívbajt, másfelől kissé ideges voltam én is. Mellesleg, ha tényleg annyira hasonlítok Misaki~chanra, nem biztos, hogy akarnak látni. Vagy nem biztos, hogy jól fogadnak... Magamról tudom, hogyha itt megjelenne Shion, vagy egy hasonmása, valószínűleg először fejbe rúgnám, majd felpofoznám, végül bőgve a nyakába ugranék. Embarassed

És most nem szívesen fogadnám a pofonokat. Igaz a nyakbavetüléstől is zavarba jönnék lehet.
~ Te még Élet, tőlem is zavarba jössz! Csak tudnám, hogy miért! - közölte Ezüstke, mire óvatosan a markolatára raktam a kezem. Nem mintha hallotta volna rajtam kívül bárki is.
Egészen addig Risu~chan mögött maradtam, amíg be nem mutatott minket. Akkor is óvatosan léptem elő mögüle, és kicsit meghajoltam.
- Chiyo vagyok. Őszintén örülök.
Még mielőtt bármit is tehettem volna, kék szemű nő lelkesen elkapott, és megölelt. Elsőre nem tudtam mire vélni a dolgot, de nem volt kellemetlen. Nem is tudom, hogy öleltek~e így meg valaha. Miután a bemutatkozások megtörténtek, bementünk, és lecsüccsentem Risu~chan mellé, óvatosan, pont ahogy az illem diktálja. Majd miután Chiru~chin mindenkinek töltött, én is töltöttem neki. Annyira belém nevelték a mozdulatokat, hogy gondolkodnom se kellett. A testtartás, a kéztartás, a mozdulatok... Mikor végeztem, Risu~san megszólalt.
- Remélem mindenkinek ízelni fog a tea, amit választottam. ^^ – Chiyo-channal beszélgettünk a múltunkról, s szóba kerültek a rokonok, s gondoltam, hogy jó ötlet lenne bemutatni Chiyot neked, Sakura-neesan, hiszen… Oh, nem mondanám el a „poént”, azt inkább rád hagynám, Chiyo-chan. ^^
~ A poént? Hogyhogy a poént? ~ kattogott az agyam ezerrel.
~ Talán azt akarja, hogy mondd el, hogy a nővéred Misaki~chan. Bár nem a legtapintatosabb és legelegánsabb módját találta ki ennek a tálalására. ~ fűzte hozzá Ezüstke.
- A poén alatt Misa~chant érted? - érdeklődtem le hangosan is, biztos ami biztos, majd egy kicsit meghajoltam Sakura~sanék felé - Maguk jobban ismerték a nővéremet, de szeretném én is megismerni. Mesélnének róla? - fogalmam sem volt, hogy ilyenkor mit is várnak el az embertől. És hihetetlen zavaromban több nem jutott az eszemben, így csak ennyit böktem ki, majd kicsit pirulva, mégis kíváncsian felpislantottam a többiekre.

Tárgy: Re: Kingyo Szomb. Feb. 02, 2013 6:05 am

Teázgató, beszélgetős találkozás.
Jó, és én miért kellek ide? Neutral

Tudtuk, hogy egy ilyen alkalomkor nem lenne illendő az egyenruhánkban megjelenni, viszont mivel egyéb ruhánk nem volt, ezért így valamelyest illetlenül jelentünk meg, amitől lelkiismeret furdalásom volt, főleg akkor, mikor Airisu-kun rejtélyes másik vendégét megláttam, hogy ő bizony kimonot vett fel, s nem az egyenruhájában jelent meg. ~Remélem, nem fogja magát kényelmetlenül érezni, a magunk alul öltözöttsége miatt.~ Gondoltam magamban őszintén. Az, hogy Airisu-kun szintén az egyenruhájában volt, az akár természetesnek is mondható volt, hiszen ő a negyedik osztag kapitánya, s mint ilyennek bármikor szolgálatkészen kell lennie, hogyha baj ütne ki, vagy valami fontos dolog merül fel. Viszont azt reméltem, hogy az este békés és nyugodt lesz.
- Öröm újra látni, Airisu-kun. – Biccentettem az ifjú rokonom felé.
- Yo, Chiruochiba! – Integetett viszafogottan, de széles mosollyal Sakura kedvesem a fogadott öccsének.
- Örülünk, hogy megismerhettünk, Aikawa-san. Én Urufu Yashuhiro vagyok. – Kezdtem a bemutatkozást. – Ő itt mellettem Zenko Sakura, a jegyesem. – Mutattam rá… vagyis mutattam volna, mivel ahogy kiejtettem a nevét ő már be is ölelgette jó alaposan a hölgyet, minthogyha ő is a testvére lenne.
- Örülök, hogy megismerhetlek! ^^ – Mondta neki miután végre elengedte, s azután Airisu-kunt is megölelgette. Sakura már életében is hihetetlenül közvetlen és szókimondó volt, amik olykor illetlen szavakkal társultak, legtöbbször olyankor, amikor nem kellett volna. Csodáltam is, hogy eddig kibírta azt, hogy meg ne ölelgessen valakit.
Ifjú rokonom úgy látszik mindent előre elrendezett. Ezért olyan sejtésem volt, hogy valami komoly dologra készül. Azalatt a rövid idő alatt, míg leültünk az asztalhoz megannyi gondolat merült fel bennem. Köztük az, hogy a hölgy is valami rokonunk, vagy, hogy el kívánja jegyezni, de még az is, hogy esetleg valami esküvő szerkesztő, vagy mi a csoda lehet Aikawa-san, valamint még az is, hogy valami különleges, esetleg titkos kiküldetésről lenne szó, vagy valakit egyik osztagból át kellene menteni a másikba. Egy szó, mint száz rengeteg, s különféle dolog fordult meg a gondolataim között.
Én Airisu jobbjára ültem, míg Sakura vele szembe, vagyis az én jobbomra. Kedvesem mosolyogva, s kíváncsiságtól csillogó szemekkel leste Airisu-t, s Aikawa-sant, minthogyha ő már tudna valamit. Én türelmesen, s szótlanul vártam, hogy valamelyikkőjük megszólaljon.
Abból, hogy azt mondta, hogy a „poén” lelövését Aikawa-sanra hagyja arra következtettem egyrészt, hogy a vörös hajú hölggyel is előre megbeszélte a dolgokat, valamint, hogy vagy eljegyzés, vagy esküvő, vagy valakinek, akit mind ismerünk egy meglepetés ünnepség szervezése lehet a háttérben. Viszont ahogy Aikawa-san megszólalt mind a kettő dolog, mint kiderült távoli öcsém megfeledkezett arról, hogy egyeztessen a barátjával, valamint mégis valami rokoni hogyishívják van a háttérben.
- Airisu-kun. – Emeltem rá súlyosan a tekintetemet. – Némi hiba csúszott a szervezésedbe. Aikawa-san. – Néztem a hölgyre, de rá kedvesebben. – Az ön nővérét, ki, hogyha jól sejtem Airisu-kun és Sakura rukongaibeli testvére volt, tenmagam nem ismeri. – Ezután az illemnek megfelelő módon, vagy valami hasonló módon, mivel már rég volt szerencsém ilyesmikhez, ittam egy korty teát, aztán egy darab sütit kezdtem majszolni, s némán figyeltem, egyelőre. Nem így, Sakura.
- Szóval te Misa-chan húgocskája vagy, Chiyo-chin? *-* – Kérdezte tőle, miközben majd átesett az asztal sarkán. – Rémlik, minthogyha réges-régen Misakaként mutatkozott volna be, de a kicsi családunkban én Sakura voltam, a bátyám, aki tényleg a bátyám volt, Akira volt, az öreg léleknek, aki minket is befogadott volt egy „unokája”, ő Kira volt, a nővéred Misa volt, valamint Airisu, Airisu volt. Bár ő néha számunkra is Chiruochiba volt, de ezt a nevet Misa-chan, vagyis Misaka-chan használta leginkább rá. Szóval a hosszú évek alatt kicsit megkopott mindannyiunk neve a többiek emlékezetében. – Ő is ivott a teából, s ami talán meglepő lehetett Aikawa-san számára, mivel ő nem ismerte igazán Sakurat, aki első benyomásra általában bárdolatlan, műveletlen lánynak hihető, tökéletes testtartással, s a tea illemnek teljesen megfelelve ivott a teából. – Szavamra, ez rothadtul ízletes! Nem is emlékszem, mikor ittam utoljára jól elkészített cseresznyevirág teát. Mivel én jó pár teát, köztük a cseresznyevirágot, valamiért mindig elrontom, de az is lehet, hogy eddig azok a nyamvadt alapanyagaim voltak el cserebogár guánosítva… - Itt egy pillanatnyi szünetett tartott, aztán folytatta. – Mivel, Airisu mutatott be, akkor már őt ismerheted, s gondolom az a lüke kölyök már mesélt róla. Nála jobban a kiferdített világon nincs szerintem senki se, aki jobban ismerhette vo’na a nővérkédet. Hogyha kérdezhetem, mióta ismered Airisu-chant? *.* – Kérdezte a kíváncsiságtól csillogó szemekkel Aikawa-san szemébe nézve, én meg egy újabbat kortyoltam a teába, ami tényleg ízletes volt.

Tárgy: Re: Kingyo Szer. Feb. 06, 2013 3:07 am

Teázgató, beszélgetős találkozás.
Mert rokon vagy, és hogy támogasd Sakura-neesant és engem, mert nem tudom, hogy miről maradtam le! T.T

Valamelyest meglepődtem, mikor Chiyo-chan, miután hármuk számára töltöttem a teából, azután nekem ő öntött a teából, de nem szóltam miatta semmit, egyrészt a meglepettségtől, másrészt, mivel úgy gondoltam, hogy ő biztosan jobban tudja, hiszen ő sokkal tapasztaltabb nálam a teaettiket terén. Embarassed

- Hoppá! ^^” – Kúszott kínos mosoly az arcomra, Yashuhiro-ojiiniisama szavaira. – Gome, Chiyo és mindenki, ezt úgy tűnik elfelejtettem megbeszélni. Sajnálom, hogy… itto… gome. ^^” – Kínomban inkább csak hallgattam, mivel nem találtam a megfelelő szavakat, valamint nem akartam még rosszabbra fordítani a dolgot. ~Tényleg meg kellett volna beszélnem Chiyo-channal, hogy azt, hogy ő és Misa-chan testvérek ő fogja elmondani. Ez kellemetlen. ^^”~
Én is a teás csészém felé nyúltam, de félúton a kezem megállt, mivel hirtelen nem tudtam, hogy melyik kézzel kellene megfognom, és hogyan pörgessem, s mikor, hogyan, hol? @.@ Talán egy-ét percre meg is fagyhattam, bár az is lehet, hogy csupán néhány pillanatra, de nekem akkor is hosszú perceknek tűnt, mire végre eszembe jutott, hogy hogyan is kellene. Óvatosan a számhoz emeltem, s mielőtt bele kortyoltam volna egy röpke pillanatig élveztem az illatát. A korty után, amivel megbizonyosodhattam, hogy milyen finom teát ihatunk egy darab sütit vettem el. Ami viszont finom vaníliás volt. *>* Örömteli, széles mosollyal majszolgattam el a vanília ízű édes süteményt.
Mikor a nevemet hallottam meg, kicsit aggódó szemekkel pillantottam körbe a többieken, de szerencsémre nem lettem megszólítva, csupán valahogy szóba kerültem.
~De miért is? o.O? Hogyan is? O.o?~ Csapott belém a gondolat, mint a mező egyetlen fájába a villám, hogy teljesen elvesztetem egy időre a kapcsolatot a külvilággal, s így azt sem tudom, hogy miről megy a beszélgetés, hogy mik hangoztak el, valamint, hogy én miért is kerültem szóba? Kisvártatva a vanília mámoros agyam végre képes lett kitisztulni mind a vaníliától, mind a kétségbeeséstől, de mire ez sikerült Sakura-neesan azt kérdezte meg Chiyo-chantól, hogy mióta ismer engem? Szemeim enyhén elkerekedtek, s újabb zavar támadt a fejemben, aminek most a középpontja a nővérem kérdése volt, valamint az értetlenség, hogy miért is kérdezi ezt meg Chiyo-tól? O.O? ~Miről maradhattam le? Lehet, hogy valami fontos dologról? O.O? Remélem, hogy nem! T.T~
Kicsit mereven, feszülten vártam Chiyo-chan válaszát, amiből reméltem, hogy ki fog derülni, hogy Sakura-nee’ miért kérdezte ezt tőle. S hogy valahogy az idegeimet, amik nem is tudom, hogy miért voltak ennyire feszültek, megnyugtassam újabb süteményért nyúltam, enyhén remegő kézzel, s azt kezdtem el lassan majszolgatni.

Tárgy: Re: Kingyo Csüt. Feb. 14, 2013 10:49 am

Ismerkedés Misa~chan családjával

- Chiruochiba~sant?- mosolyodtam el, miközben eszembe jutott az első találkozásunk története. - Nem sokkal azután futottunk össze először, hogy kikerültem az Akadémiáról. Misaki~channal összetévesztett, ezért találkoztunk... - Azt nem árultam el nekik, hogy ez az "összetévesztés" azt eredményezte, hogy felszántotta az arcával szegény az aszfaltot. Hiába család a család, azért nekik sem kell mindent tudniuk. Legalábbis Shion mindig ezt tanította, és ennek megfelelően rengeteg titka is volt.
~ Vajon megemlítsem nekik, hogy nem Misaka~chan, hanem Misaki~chan volt a nővérem igazi neve? ~ morfondíroztam magamban kicsit.
~ Még nem ismered őket annyira ~ Jött rögtön Ginfitsune, a kissé kitsune természetével. ~ Amíg nem ismered őket, addig hagyd rájuk...
Nem szeretem beismerni, de megfogadtam Ezüstke tanácsát, és fél szemmel, kissé mosolyogva Risu~chant figyeltem. Olyan áhítattal majszolgatta a vaníliás sütijét, amilyennek még eddig nem is láttam. Mintha totálisan megszakadt volna a kapcsolata a külvilággal. Nem ez volt az első eset, hogy ilyet láttam tőle, szóval meg se nagyon lepődtem rajta. Amikor legutóbb ettünk együtt, akkor is rendszeresen bemutatta ezt a mutatványát. A tarolva vetülés mellett ez az egyik jellegzetessége... Pár pillanatig még vigyorogtam a kissé zavart arcán, majd Sakura~san felé fordultam.
- Már megpróbáltam kifaggatni, de nem nagyon állt kötélnek. Annyit sikerült megtudnom eddig, hogy Misa~chan hasonlított rám külsőleg, vagyis én hasonlítottam rá(?) Megtudtam, hogy szerette a csokit, és hogy nem volt olyan eltévedős, mint amilyen én vagyok. - halkan újabb csésze teát kértem, mire pillanatokon belül újra ott gőzölgött az aranyat érő nedű a csészémben. Bele kortyoltam ebbe az újabb remekbe, majd miután megízleltem, folytattam. - Ezen kívül nem túl sok mit tudtam meg róla. Aki felnevelt, ő se szeretett róla beszélni, és úgy tűnt Risu~sannak se könnyű ez a téma, így nem erőltettem. Főleg mikor arról beszélt, ahogy megszerezte Risu~chan kardját... - tényleg nem akartam erről beszélni, de néha gondolkodás nélkül kiszaladnak dolgok a számon. Hiába akartam ilyenkor már visszaszívni, vagy a saját számra vágni, nem tehettem semmit már. Így aztán próbáltam kissé könnyedebb témákra terelni a beszélgetést. - Egyszer amikor sikerült mesét kikönyörögnöm a nevelőapámtól, kiderült, hogy lány létére, ő volt az elsőszülött gyerek, akkor még talán meg se voltam, szóval volt jó pár gyerek nálunk, de amolyan vezérféle volt köztük. Mivel neki Kalligráfia órákat kellett vennie, meg teaszertartást gyakorolnia, a ruhaviselésről, meg a virágkötészetről nem is beszélve... Mindig meglógott. Hiába zárták be egy emeleti szobába, hiába állt őrt valaki az ajtóban, hiába volt bent vele a sensei, mindig meglógott. Képes volt kimászni az ablakon, több emelet magasan, a tetőn egyensúlyozni, majd átlendülni az egyik közeli fára, és onnan lemászni a földre. A szüleink ilyenkor kaptak idegbajt, de mivel Misa~chan megígérte, hogy ott lesz, hát elment. Senki sem tudta visszatartani. Persze a nevelőapám szavahihetősége néhány korsó szaké után kissé megkopott, szóval nem tudom, hogy a valóságban mit gondoljak. - kissé zavartan pillantottam fel a többiekre. Majdnem Chiru~chin hibájába estem, és kezdtem elkalandozni a valóságból. Pedig eldöntöttem, hogy itt a jelenben fogok maradni! Szóval megembereltem magam, és kissé oldalra biccentettem a fejem. Kissé gonoszkásan néztem végig a többieken. Félre értés ne essék, nem volt semmi gonosz szándékom velük, vagy semmi rossz gondolatom velük kapcsolatban, ez csak amolyan szokás volt. Igazából ezzel tökéletesen el lehetett rejteni a többi érzelmemet, ami esetleg kiült volna az arcomra.

Tárgy: Re: Kingyo Hétf. Feb. 25, 2013 6:46 am

Álarcok nélkül

*Az út az, amit nem találok. Életem olyan szakaszába érkeztem, ahol már tényleg nem találom önmagam. A változás, amit a 0. osztag kínált, gyökeresen megváltoztatta az életemet. Új partokra evezek, hiszen nagyon sokan idegenek már. Természetesen nagyon sok mindenkit ismerek, de a helyzet mégis annyira megváltozott. Lehet abban némi igazság, hogy voltaképpen nincsen gondom; de van. Gondtalan életemet űrrel élem meg, s nem igazán tudom, hogy mivel is tölthetném meg. Egy évvel ezelőtt kapitány voltam, s megannyi shinigami ideiglenes mentora. Tudásomat adhattam át, s ennek is éltem. De mára már ez nem lebeghet előttem a megváltozott helyzetek okán. A Mizushim- ház XI. feje vette át hajdani osztagomat, s ez így is van rendjén. Seireitei törvényei megkérdőjelezhetetlenek; nem beszélve arról, hogy távozásomban sokak számára homály van. Miért is jöttem vissza? Miért is nem maradtam ott? Miért mentem el egyáltalán? Ezek a kérdések nekem a legnagyobb kérdések igazából, mert magam sem tudom. Egyelőre fogalmam sincs, hogy a Lelkek Királya miféle okból rendelt így, de bizonyára nyomós okkal történhetett. Nem akarok csalódást okozni, ezért muszáj lesz minél előbb álláspontot foglalnom, és elkezdenem mindent tiszta lappal. Ami pedig a politikát illeti, jelenleg nem tudok ezekkel a dolgokkal törődni. Mióta a tudomásomra jutott, hogy Kagami Kanata visszatért a Kagami- házba, azóta kerülöm a birtokot amennyire csak lehet. Az új helyem egy másik osztagnál még kicsit szokatlan, ezért kell több munkát fektetnem bele, hogy menni tudjon. Beleiszok az édes italba, s kicsit kényelembe helyezem magam.*
- Nem is tudom. A helyzet az, hogy annyi idő után újra itt..teljesen más érzés. Az előléptetésemről nem beszélhetek, de annyit elárulhatok, hogy olyan érzés, amikor a földön élsz, kiragadnak az égbe és megtanulsz repülni. Aztán levágják a szárnyaid, és újra meg kell tanulnod a földön élni. A föld pedig ingoványos, és nem tudod melyik buckára kell lépned ahhoz, hogy stabilan állj. *Kicsit meglepődöm a kihozott sütik mennyiségén. Ez a töménytelen édesség meglehetősen ártalmas az egészségre nézve, de pusztakezes specialista révén nem hinném, hogy cukorbetegségben fog szenvedni. Még mindig élénken él bennem ama tapasztalat, amikor Verashut segítettem ki a shunkoja tökéletesítésében. Ilyenkor jut eszembe, hogy mennyire sikerült megszeretnem a kidoukat, holott a Juuichibantaiban kezdtem shinigami pályafutásomat. Mindenesetre, ha már ilyen gyökeres változásokon képes voltam végig menni, akkor egy legújabb változás elől nem riadhatok meg. Annyi minden van mögöttem, valamiképpen muszáj a jövőmre koncentrálnom. Lassan tényleg itt volna az ideje annak, hogy komolyan alakítsam a magam életét. Eddig gyakorta mások dolgaival voltam elfoglalva, de valahol ezalatt meg kellene találni a sajátjaimat is. Éppen ezért vagyok most itt; hiszen jobb személyt nem is találhatnék, mint Verashut. Azt hiszem, ő lesz az egyik olyan személy az életemben, akit tényleg közel engedek magamhoz.*
- Nos anyagilag és szociálisan nem panaszkodhatom, itt leginkább a jövő keresésen van a hangsúly. Már csak egy kicsiny dolog hiányzik az életemből, amitől tényleg élek. Persze neked nem kell ezt elmagyaráznom, hiszen családos asszony vagy. Valami hasonlóra vágyom én is, de tekintve a legutóbbiakat; nos kételkedem. Alapvetően nehezemre esik komolyan közel engedni magamhoz bárkit is, és még annyira nem forrtak be a sebeim. Kicsit magányosnak érzem magam, ha magammal kell törődnöm. S most, hogy nem vagyok kapitány, minden olyan furcsa. Kapitány voltam, rengeteg mindenkivel foglalkoztam; rengetegen választottak meg bizalmasukként..most meg minden olyan csendes. *Sóhajtok egyet.* - Nem igazán tudom hogyan rendezzem az életem. *Közben intek finoman az egyik felszolgálónak, hogy lehetősége szerint tegyen egy újabb kört erre. Alig néhány pillanaton belül már is megérkezik, így rendelhetek valamit. Ugyan ez egy teázó, de néhány konyakos bonbon még biztosan akad a raktáron. Érdeklődve billentem oldalra fejemet.*
- Na és mi a helyzet Miyokoval? *Érdeklődöm a lány iránt. Habár ez most valóban kicsit érdekes, mert amennyire tudtam, féléve nem tudott a lánya árnyas dolgairól. Ha ez most sem változott, akkor mindenféleképpen kell majd egy látogatást tennem a Juuichibantaiba. Tiszteletben tartottam kérését a titkával kapcsolatban - egyébként sem restem átadni mások dolgait -, de ettől még véleményem nem változik, hogy nincs ez így rendben. Nem ő az első, akinél észleltem a zanpakuto zavargást. Meg vagyok győződve arról, hogy a dolgok mögött több van, mint lennie kellene. Teáscsésze oldalán levő mintára szegeződik figyelmem.*
- Tényleg, volna hozzád egy kérdésem. Te mit tudsz a zanpakutok harmadik szintű feloldásairól? *Már ha persze tud egyáltalán arról, hogy létezik a senbankai szint. Nekem még mindig úgy rémlik, hogy a LTA-n nem tanítják ezt, vagy nem közölnek erről információt.*

Tárgy: Re: Kingyo Kedd Feb. 26, 2013 6:11 am

Ősrégi eszmék, elfeledett családfa, netán megleltem?

Halkan kerülgettem a tavasz eljövetelét jelző zivatar után hagyott pocsolyákat az épületeket összekötő földesutakon. S ahogy a tegnap esti zivatarra gondolok önkéntelenül is, de elmosolyodom. Nincs is annál szebb látvány, ahogy az eső megtáncoltatja a fák lombozatát, növények szárait, bimbózó virágait, ágait, kellemes hangjátékot játszva mindeközben a háztetőn, melyet hűvös süvítő szél kísér.
Nem mentem messze az osztagtól, melynek tagjának hívhatom magamat. Hamar megérkeztem úti célomnak kitűzött építményhez. A kingyo kellemes hangulatot biztosít a fürödni vágyóknak, s az sem elfelejtendő tényező, hogy itt szolgálják fel a legízletesebb teák valamennyiét Soul Society földjén.
Sokszor látott vendégként húztam félre a papírajtót, s léptem be az épületbe, ahol orromat rögtön megütötte az ízletes teák egyvelegének illata, mely keveredett a frissen sült ételek aromájával. Mélyet szippantottam a szoba kellemes levegőjéből kiélvezve minden részletét, ámbár nem kötött le sokáig, hiszen tudtam, hogy pillanatokon belül általam rendelt nedűt ízlelgethetem szokásos helyemen a térség sarkában, ahova rendszerint nem ül senki, azonban remek ülőhely olyan halálistenek számára, mint jómagam vagyok. Az asztal környéke többnyire üres, s kitűnően belátható minden pontja a teremnek, amennyiben idegenek megfigyelésével óhajtom eltölteni szabadidőmet. De ezúttal hoztam magamnak némi érdekes elfoglaltságot.
A kedvelt helyem asztalára helyeztem a gondosan összetekert pergament, s helyet foglaltam a párnán. Az egyik kiszolgáló máris ott volt asztalom mellett, hogy felvegye rendelésemet. Ezúttal egy citromízesítésű zöldteát kértem, s miközben vártam, hogy felszolgálják az italt a tekercsre tekintettem. Végigsimítottam a felületén, majd mély levegővétel után kezembe vettem, hogy kinyithassam.
Miután felépültem a lidérc elleni harcból egyre sűrűbben jártam vissza ama elhagyatott irattárba, ahol átmenetileg elrejtőztem a hollow elől. Minél több onnan származó régi papírost olvasok el belőle annál több dologra emlékszem múltamból, melyet Rukongaiba kerülésem után elfeledtem.
Tekintetemet a tekercs első soraira szegeztem, s kezdtem falni mohón a ráírt szavakat, mondatokat, hisz ez is az életem egy letűnt része, mely talán újra virágzásba kezdhet. S bármily fájdalmasak legyenek is az elfeledett emlékképek, melyet felhánytorgatok elmémben, örömmel nézek szembe velük, hogy ismét büszkén hívathassam magamat Urufu Maenak.
Bár ama napon velem tartott tisztek bőszen állították, hogy nem kellene ezt tennem, s már nem egy pletyka kélt szárnya Sereteien belül eme tettekről, különböző köntösbe bújtatva az igazságot. Nem egyszer illettek már a tolvaj jelzővel is, pedig csak jogos tulajdonomat, örökségemet tartom kezemben.
Urufu Kaoru által leírt régi történelmi esemény soraival nem haladtam túl sokat, amiért zavaró érzés kerített magába, s mikor felpillantottam a megsárgult papír lapjáról egy félszemű idegennel néztem pár másodpercig farkasszemet.
- Youkoso. – bólintva üdvözlöm az ismeretlent, majd egy kósza pillantást vetek a többi asztalra, hogy megállapítsam netán amiatt jött, hogy helyet foglaljon mellettem más szabad ülőhely hiánya okán, avagy vár valakit, de egyik sem volt fennálló lehetőség, ami arra, mert következtetni, hogy valószínűleg tőlem szeretne valamit, csupán miértjét egyelőre még homály fedi.
- Foglaljon helyet. – mutatok az előttem lévő üres helyre, s amennyiben él vele folytatom. - Esetleg kér valamit? Én állom. – tekintetemet egy pincérre vezetem, majd ismét az idegenre. Jómagam minden megtettem, amelyet az udvariasság követelt, ezúttal rajta volt a sor, hogy megossza velem mit óhajt eme koradélutáni órában.
- Yuriye no Honshin. Vagyis a nevem Yuriye, s a Honshin körzetből származom. – mutatkozom be, bár nem valós nevemen, melyet az elmúlt időszakban tudtam meg, hanem azon, melyet a Rukongaiban töltött idő során ragadt rám. A Yuriye név Sousuke-kuntól, a Honshin pedig ama déli irányban fekvő 33. körzet neve, ahol éveket töltöttem.

„Bujdosó kakukk,
a teaszüretelők
hallják a hangját?”

Tárgy: Re: Kingyo Csüt. Márc. 07, 2013 8:51 am

Teázgató, beszélgetős találkozás.
Rendben, akkor maradok, és nem maradtál le semmiről sem.

~Még mindig gyermek, de becsületes, tisztességes, aki nem rest a hibáit elismerni.~ Jegyeztem meg magamban, ahogy Airisu-kun őszintén bocsánatot kért az szervezésében esett hibáért. Viszont ez a hiba nem volt akkora, hogy gátolta azt, hogy akiknek beszélgetniük kell, beszélgessenek. Sakura-chanom és Aikawa-san beszélgettek, az ifjú meg teljesen elmerült a gondolataiban, a kicsi világában. ~Talán még most is az osztaga ügyein gondolkozik? Vagy csupán kihasználja az alkalmat, s csak a sütemény és a te ízének adja gondolatait? Bármelyik is az, láthatóan megszakadt a külvilággal a kapcsolata.~ Gondoltam el, miközben néztem a fiatal rokonomat.
- Tényleg hasonlítasz rá, és ismerve, hogy Airisu-kun és Misa-chan, vagyis Misaki-chan mennyire jó kapcsolatban voltak, nem csodálom, hogy Misa-nak nézett. ^^ – Jegyezte meg lelkesen a kedvesem a beszélgető partnerének.
- Nézzed el neki, Chiyo-chin, valószínűleg neki a legfájdalmasabb, hogy elvesztettük, valamint talán nem tudta, hogy mégis miket mondjon, milyen sorrendbe, tudod, hogyha valamiből túl sok van, könnyen belezavarodhatunk, hogy azt se tudjuk, hogy melyikkel kezdjük. ^^ – Nyugtatta a lányt Sakura.
- Airisu-kun. Mivel te igazán fiatalon kerültél Rukongaiba, valamint valószínűleg nem emlékszel az Emberek világa béli életedre, így arra, hogy Urufunak születtél, ezért megkérdem, és egyáltalán nem erőltetem, hogy csatlakoznál a Soul Society-béli Urufu családhoz? – Kérdeztem a fiatal rokonom, miután már újra ezt a világot szemlélte, valamint miközben a lányok beszélgettek.
- Arról nem tudok, mit mondani, hogy amit elmondtál, hogy a nevelőapád igazat mondott-e, viszont annyit biztosan állíthatok, hogy ügyes kislány volt, valamint tényleg általában ő volt a csínyek, kis kalandok kiagyalója. Valamint tényleg volt annyira makacs, hogy úgy egy hónapra eltűnt egyszer, és egy karddal tért vissza, amit egy bűnözőkkel, gonosz alakokkal teli körzetből lopott, csak, hogy bizonyítsa, hogy shinigami létre termett. Csupán sajnos csúnya, elfertőződött sérülésekkel tért vissza, és talán egy nagyon lassan ható méreggel is találkozhatott, vagy volt olyan sérülése, amit én, a rohadt életbe nem vettem észre, így azt meggyógyítani sem tudtam. Viszont a barátod, Chiruochiba, a mi kis hulló falevelünk elhatározta, hogy a gyógyítók útját választva shinigaminak áll, hogy segítsen rajta… – Itt egy kicsit elhallgatott, talán észrevette, hogy olyanokról fecseg, amikről talán nem igazán kellene, vagy csupán túlzottan eltért az eredeti gondolat menetétől. – Szóval, eleven kislány volt, és hogyha mind eljöttünk volna shinigaminak, akkor szerintem vagy a második, vagy a tizenegyedik osztag oszlopos tagja lenne, mivel csak ez a kettőt hiszem olyan osztagnak, amik képesek lennének arra, hogy lekössék. Hogyha nem bántalak meg, te melyik osztagot ékesíted? ^^ – Kérdezte mosolyogva. – Mi a harmadikban szolgálunk. – Tette hozzá, mint bíztatóan, hogy nyugodtan elmondhatja, hogy mely osztag tagja.

Ősrégi eszmék, elfeledett családfa, netán megleltem?

Egy ideje néha-néha kérdezősködök, hallgatok, figyelek, hátha hallok olyan hírt, szóbeszédet, miszerint vannak mások is a Gotei kötelékeiben, akik a klánomba tartoznak. Viszont sokáig, csupán olyanokkal találkoztam, akik csak engem ismernek, mint Urufu, illetve senkiről sem tudnák feltételezni, hogy bármilyen köze lenne a családomhoz.
Egy nappal ezelőtt, az ebédszünetünkben, miután Sakura-channal az osztag társalgójában elfogyasztottuk az ebédünket, a kedvesem jóváhagyása mellett elmentem Kenpachi kocsmájába, ahol egy egykori osztagtársammal találkoztam. Ővele utoljára pár évvel ezelőtt találkoztam, mikor valami érthetetlen októl vezérelve áthelyezését kérvényezte a tizenharmadik osztagba. Pár pohár sake után elpanaszolta, hogy az osztagában van egy nő, aki egy küldetése óta folyamatosan visszajárkál a helyszínre, hogy valamilyen régi tekercseket elhozzon onnan. Mivel már párszor, elvétve hallottam róla, vagyis elméletileg róla, ezért ezzel felkeltette a kíváncsiságomat, ezért megkérdeztem, hogy ki ez az osztag társa, de erre csupán annyit tudott mondani, hogy valami rukongai-i neve van, már amennyire vissza tudott emlékezni. Viszont még annyit el tudott mondani, hogy többször is látta a Kingyoba bemenni. Valamint nagyjából körül írta, hogyan néz ki.
Elnéztem a teázó felé, hátha ott találhatom a nőt. A teázó ajtaját felnyitottam, aztán beléptem, s tekintetemmel keresni kezdtem. Kisvártatva a terem egy félreeső asztalánál megláttam egy valakit, aki láthatóan valami réginek kinéző tekercsbe volt temetkezve. Elindultam feléje, s félúton már láttam, hogy megtaláltam a shinigamimat. Mikor az asztalához léptem, hogy elnézést kérve megszólítsam, ő felnézett rám.
- Youkoso. – Biccentettem feléje viszonozva a köszönést. – Csatlakozhatok az asztalához? – Miután engedélyt kaptam rá leültem a felkínált helyre.
- Köszönöm az invitálást, de egyelőre nem kérnék semmit sem. – Hárítottam el a nő meghívását a jobbom felemelésével, s enyhe biccentéssel, amit a bemutatkozásom követett. – Urufu Yashuhiro vagyok, a harmadik osztag harmadik tisztje. Hogyha nem tévesztem össze valaki mással, akkor kegyedről már hallottam szóbeszédeket. – Kezdtem bele a mondandómba. – Minden ilyen szájró’ szájra keringő beszédnek egy közös pontja vagyon, hogy kegyed régi iratokat – pillantásom a jelenleg is nála lévő tekercsre esett rövid időre – hozott magával az Emberek Világából. Egy osztagtársának, aki nekem egykori osztagtársam volt, és kedves ivó barátomnak elmondásai alapján sikerült tenmagamnak megtalálnia önt. Kérem, ne ijedjen meg, nem valami hivatalos parancsra, vagy talán hivatalból jüttem, hanem személyes kíváncsiságból. Viszont mielőtt elmondanám, hogy miféle kíváncsiság vezetett el önhöz, meg szeretném kérdezni a nevét.
A körzetről, ahonnan jött még nem hallottam, de ez nem csoda, hiszen ez eddig sosem foglalkoztam ilyesmivel.
- Honshin-san, – folytattam a mondandómat, ahogy bemutatkozott – kíváncsiságom tárgya az ön kedvtelésének tárgya is egyben. Hogyha elárulja, és szabad tudnom, akkor megtudhatom, hogy a tekercsek, régi iratok mikről, vagy tán miről szólnak? – Bár kíváncsi voltam, a szememben mégsem tükröződött egy vadidegen számára a kíváncsiság, hiszen csupán rideg, fürkésző komolyság ülhetett benne. Viszont ki már régebbről ismer, az annak feltűnhetett, hogy a világfájdalom, a magányba kívánkozás, a melankólia egyáltalán nem látszódott benne, hanem helyette egy hajszálvékony, halovány remény száll hintázott benne, hogy hátha valami olyanra bukkantam véletlenül, vagy a sors keze által, ami fontos lehet, vagy kapcsolódhat a családomhoz.

Tárgy: Re: Kingyo Kedd Márc. 12, 2013 6:53 am

Ősrégi eszmék, elfeledett családfa, netán megleltem?

- Egy vendég, aki nem étel-vagy italfogyasztása miatt tért be ide? Milyen szokatlan. – a megszokott nyugodt hangomon szólok, azonban apró meglepettség csillan meg a szememben, majd jobb tenyerem élével megtámasztom államat, miközben az idegen arcát mustrálom. Olyan érzés költözött belém, mintha ismerném, ámbár ez lehetetlen, hisz még sohasem találkoztam személyével.
Neve hallatán még levegőt is megfeledkezek venni. Régen nem váltott ki más ilyen zaklatott cselekedetet tőlem. Örültem? Féltem? Megijedtem? Vagy a meglepettség váltott ki belőlem ilyen hatást? Nem tudom. Azonban neve olyan hirtelen ért, s annyi régi emlékkép mutatkozott meg lelki szemeim előtt, hogy kénytelen voltam lehunyni szememet, s mély levegővétellel megkísérelve kordában tartani nyüzsgő gondolatomat.
Az emlékképek emberi gyermekkoromból származhatott, mikor régi tekercsekkel a kezemben lelkesen kérdezősködtem egy nálam sokkal idősebb hölgytől. Olyan ismerős volt az arca… fájdalmasan szorult össze a mellkasom, ahogy a nő arcát próbáltam minél inkább felidézni magamban. Inkább nem erőltettem.
- Hmm. – tekintetemet a régi iratra vezettem, melyet óvatosan tartottam kezeimben. Számomra olyan volt, mint egy felbecsülhetetlen kincs, hisz nem egy papírba régi életem volt belefoglalva, melynek ismeretére szomjaztam. Ámbár, ha az illető valóban az, akinek mondja magát, akkor nincs mitől tartanom. Azonban a gondolat, miszerint családom egykori tagjai, még ha néhány tagja is, a Gotei 13 kötelékét erősítik meglepő, és nehéz elfogadnom. Évekkel ezelőtt még azt sem tudtam, hogy ki vagyok valójában, most meg… hirtelen minden az ölembe hull.
- A pletykák szállnak, az igazság mögöttük, netán létezik? – kérdezem, inkább magamhoz beszélve, mintsem a velem szemben üllő férfinak, ki rokonomnak vallja magát. Gondolataimat némileg megmenti a pincér, ki az általam rendelt nedűt teáskanna és egy kerámiapohár kíséretében helyezte elém egy fatálcán felszolgálva. A gőzölgő ital illata elfeledtette velem egy pillanatra a zavaros dolgokat fejemből.
- S szabad megtudnom Sanbantai sanseki, hogy mégis mire számít, mit foglalnak magukban eme régi tekercsek? – szemeimet Yashuhiro-kunéba fúrom. Hűvösek, metszőek, mint aki rengeteg dolgot átélt már, melyek miatt talán megtörve, kissé zordan áll a külvilághoz, azonban mégsem tudok eltekinteni ama halvány csillanástól mely ékesítette egyetlen szemét eme pillanatban. Vajon mire számít?
- Tudja… sokan mondták, hogy fejezzem be, s ne menjek oda vissza, mert csak magamra haragítom a feletteseimet. De még egy olyan kíváncsi lelket sem sodort felém a „sors” már amennyiben létezik, kit érdekel a tekercs tartalma. – lehunyt szemmel osztom meg vele eme információkat, miközben a két mondat között belekortyolok lassan teámba, hogy kiélvezzem a kellemesen ízesített nedű minden örömteli pillanatát. Mire várok, megértésre?
Mély sóhaj hagyja el az ajkaimat, miközben lehelyezem az asztallapjára a teát tartalmazó poharat. Pár percig nem emeltem el a gőzölgő italról, s a barna asztallapról a tekintetemet, mintha csak a múltba révednék vissza, miközben folytatom beszédemet.
- Ön tudja, hogy mit jelent a „Yuriye no Honshin”? – kérdezem költőien, s kis szünet után folytatom. - Tulajdonképpen mindez egy szójáték, s az illető, ki adta, rémisztő, mintha tudta volna ki is vagyok valójában. A jelentése: „Liliomok kegyelméből meglelni a valódi érzéseket”. A körzetre jellemző adottság, hogy aki ott jár, sokkal őszintébb magához, egyszerűen kivetkőzik magából. De a Honshin egyik átirata „Meglelni az elvesztetett”. – a tálcán mellékelt kéztörlő sarkára írom rá a Honshin két különböző kanjiját, hogy lássa miképpen is értem ezt, s ő maga is össze tudja hasonlítani a kettőt. - Ezek a tekercsek elmesélik, mit vesztettem el. – rendesen összehajtva a tekercset nyújtom át Yashuhiro-kunnak azt. Bár szívem oly’ hevesen ver, mint egy szárnyát boldogan csapkodó repülni tanuló kismadár, s torkom összeszorul, mintha rózsatövis keresztezné minden egyes teacsepp útját, mégis őszinte kíváncsisággal várom, miképpen fogadja a történetet, melyet a régi lapok tartalmaznak.

„Bujdosó kakukk,
a teaszüretelők
hallják a hangját?”

Tárgy: Re: Kingyo Kedd Márc. 26, 2013 5:40 pm

Ősrégi eszmék, elfeledett családfa, netán megleltem?

Valóban akár szokatlan lehet az, hogy valaki nem tea, vagy sütemény, vagy fürdés okán téved bé Kingyo falai közé. Viszont vannak, kiket beszélgetésre idehínak, vagy ő maga kíván beszélni valakivel. Én ez utóbbi csoportba tartozom. Figyelmemet nem kerülte el az, ahogy a nevem hallatára reagált. ~Tán régrűl ismer engömet? Vagy tán klánom, vagy családom egy tagját? Innen Soul Society-ből, vagy tán az emberek világából?~ Viharoztak át a kérdések a fejemen.
- Régi emlékeket. – Feleltem kérdésére kurtán. Teljesen igazat szóltam, hiszen tényleg azt reméltem a tekercsek által őrzött emlékek valahogy az Urufukhoz kapcsolódik, s így csupán azt nem árultam el, hogy azok a régi emlékek mikről lehetnek emlékek, vagy hova köthetőek.
- Öröm számomra, hogy mégsem hagyott fel eme tevékenységével, s ennek köszönhetően a híre is eljutott hozzám is. Valamint ezé’ alkalmam nyílhatott legalább találkozni valakivel, aki szintén érdeklődik a múltért, az Emberi Világ iránt. Jó magam szintén rendelkezik az emberek világából származó iratokkal, mit ecsém egyik leszármazottja diktált. – Osztottam meg feleletként arra, hogy elmondta azt, szóltak neki, hogy ne járkáljon vissza, viszont ő mégis megtette.
Kérdésére, hogy tudom-é, hogy mit jelent a neve csupán egy „Ömm…”-öt tudtam felelni, mivel egyrészt nem értettem, hogy miért mondja, másrészt tényleg nem tudtam volna azonnal kijelenteni, hogy tudom-e, vagy sem. Viszont úgy tűnt, hogy kérdésére nem várt választ, mivel kis szünet után ő maga adta meg reá a választ. Miközben a kanjikat néztem megállapítottam magamban, hogy abban teljesen egyet kellett értenem, hogy igaza van, viszont akkor még nem is tudtam, hogy mennyire is.
- Hogy mit vesztett el? Tán a… – Kérdeztem volna, hogy „Tán a múltját rejti-e a tekercs?”, de mikor kinyitottam tekercset egy név ütközött a tekintetembe. Urufu Kaoru. Lefagytam, nem tudom meddig ideig bámultam ezt az egy nevet elkerekedett szemmel. Ezután olvastam csupán tovább, s ami a következő névig kiderült, hogy Kaoru a tekercs írója, s a tekercs a húgáról, Mae-ról szól. S itt újra elakadtam, valahogy nem bírtam tovább olvasni, egyszerűen le voltam sokkolódva, mivel a tekercs emléke tényleg a klánomhoz, családomhoz köthető, valamint ott zúgolódott a nő kijelentése, hogy „Ezek a tekercsek elmesélik, mit vesztettem el.”, valamint emellett egy érzés is ott zúgott. Egy olyan érzés, miszerint cáfolatlanul az előttem ülő hölgy, aki Yuriye no Honshin néven mutatkozott be igazából Urufu Mae. S ez a kettő így egyben olyannyira hihetetlennek hangzott, tűnt, hogy csupán lassan tudtam feldolgozni, legalább annyira, hogy a tekercset újra összehajtva visszanyújtsam annak, aki nekem nyújtotta.
Egy ideig csupán a köztünk lévő asztalt és tartalmát néztem, még mindig emésztgetve a megtörténteket. Jobbom enyhén megremegett, szám szárazabb lett, torkom szaké után vágyakozott, amit tán a fejem is javallott, viszont teázóban voltunk, így ezt teával kellett helyettesítenem.
- Gome! – Intettem egy szabadnak tűnő felszolgáló felé. – Jázmin teá szeretnék rendelni, arigatou. – Rendeltem mégis csak egy teát. S ezután csupán néhány mély levegő vételt követően néztem csak föl az asztal túloldalán ülő nőre.
- Te Urufu Mae vagy? – Kérdeztem nyersen, viszont hitetlenkedő, de mégis reménykedő, kíváncsi hangon, s vártam a válaszát. A válaszát, amivel kapcsolatosan nem is tudtam, hogy miben reménykedjek, hogy helyeslő választ adjon, vagy sem.

Spoiler:

Tárgy: Re: Kingyo Pént. Márc. 29, 2013 2:59 pm

Teázgató, beszélgetős találkozás.
Akkor jó. ^^"" Köszönöm, Yashu-ojiiniisama

Úgy tűnt, hogy Sakura-neesan csupán kíváncsi volt, hogy mikor ismertük meg egymást, semmi különlegesség nem lehetett a kérdése mögött, viszont nem volt sokáig időm a beszélgetésükre koncentrálni, mivel Yashu-niisama egy szokatlan, vagy legalábbis számomra szokatlan kérdést szegezett nekem.
- Itto… Már az is nehezemre esett egy kicsit, hogy felfogjam, hogy rokonok vagyunk. Viszont az, hogy te, Yahuhiro-ojiiniisan Sakura-neesan férje vagy, és az én Emberek Világa béli családom egyik felmenője, így mindenképpen rokoni szállak fűznek minket össze, ezért a válaszom, hogy szívesen igent mondok a felkérésednek. – Válaszoltam kérdésére a lehető legnagyobb őszinteséggel.
- Ano… Yashu-ojiiniisama, hogyha tudok segíteni bármiben, nyugodtan szóljál. Hogyha másban, akkor az egészségetek vizsgálatában, vagy gyermeketek világrajövetelében tudok segítséget nyújtani, vagy olyan shinigamikat hozzátok kirendeli, aki tud segíteni. – Ajánlottam fel segítségemet igencsak öreg rokonomnak, aki még vérszerinti rokonom is.
Véletlenül, vagy talán nem véletlenül, ki tudja, hogy a tényleg istenek, szellemetk, hogy kívánták, de sikerült valahogy, vagy szerencsémre, vagy nem annyira szerencsémre elkapni Chiyo-chan és Sakur-neesan beszélgetéséből annyit, hogy Misa-chanról volt szó. Csupán ömmgettem, halat utánoztam, vagyis tátogtam, bár ők észre sem vehették, hiszen egymással beszéltek, és felém nem figyeltem, de attól még kicsit érzékenyen érintett a beszélgetésük témája, hiszen Misa-channál jobb barátot keresve sem találhattam volna akkoriban. Mindig kalanddal, szórakozással fűszerezte meg az unalmasabb napokat, s bár egy-pár dologban ellentétek voltunk, mégis majdhogynem elválaszthatatlan társak voltunk.
~Hogyha akkor, mikor abba a veszélyes körzetbe ment, hogyha vele mentem volna…~ Látszott rajtam, hogy hogy újra megszűnt a kapcsolatom a külvilággal, s régi, vagy annyira még nem régi emlékeim között elvesztem. ~Akkor talán segíthettem volna... áh, dehogy, csak hátráltattam volna TTTT.TTTT Bele se akarok gondolni, hogymi is lett volna vele akkor ~
Magam előtt láttam Misa örök eleven leány volt. Viszont, hogyha Kira-niikunhoz csatlakoztunk ég, felhő kémlelésre, akkor ő is képes volt lefeküdni, s velünk együtt élvezni az égen úszó felhők által mutatott változatos formák megnevezéses játékot. Valamint csak úgy elfeküdni a virágos réten, s csak pihentünk, feküdtünk, élveztük a pillanat békés kellemességét, amit egy gonosz felnőtt sem rontott el. Viszont ő talán ennél még jobban élvezte, mikor a gonosz felnőtte orra alá borsot törve vizet, cukorkát, meg ilyeneket loptunk, de volt, hogy nem csak a saját kis családunknak, hanem másoknak is, s ilyenkor általában ők is csatlakoztak, segítetek. Így visszagondolva Misa-chan jobban élvezte, mikor valami aktívabb kalandban volt részünk. Mozgalmas eseményeket jobban szerette, de a lazábba, pihenősebb, lustább dolgokat sem vetette meg, legalábbis, mikor én ott voltam, ezt tapasztaltam.
Kisvártatva magamhoz, vagyis vissza a jelenbe étem, s észrevettem, hogy mostmár nagyon is nem Misa-chan társaságában, hanem Chiyo, Sakura-neesan és Yashuhiro-niisama társaságában vagyok. Belekortyoltam a teámba.
- Chiyo…-chsan neked is megfelel a tea, amit választottam? ^^ – Kérdeztem tőle, főleg azért, hogy a messze, kellemes múltba elkalandozott figyelmem után, valahogy megpróbáljak bele csatlakozni a beszélgetésbe, ami körülöttem folyik.

Tárgy: Re: Kingyo Hétf. Ápr. 29, 2013 6:47 am

Ősrégi eszmék, elfeledett családfa, netán megleltem?

Régi emlékek, amit buzgón keresek, mégsem lelem azt.
Yashuhiro-kun feleletére elmerengek, s igencsak a helyébe tudom képzelni valómat. A múlt ködjében eltűnt képeket még jómagam is keresem a mai napig, talán örökre, hogy minden üres hézagot ismét fény borítson be, s tisztánlátás. Ugyan bízom az Emberek Világában meglelt irattár tartalmában, hogy a legtöbbjét a homályos ködbe burkolózott emlékképek az olvasottak hatására kibontakoznak előttem, akárcsak az utóbbi időben.
- Ez roppantul érdekesen hangzik, sanbantai sanseki. ^.^ Bár tény, hogy a Gotei 13 köteléke sajnos úgy tartja, jobb a múltat elengedni, mintsem kutatni utána. Bölcsnek is ítélném ezen eszmét, ha emlékeim nem hagytak volna el Rukongai tágas mezeire kerülésem során és kísértenének időnként rémképekként álmomban – tartottam szünetet, miközben teámból elfogyasztottam pár apró kortyot. - Talán vétettem valamit a múltban, amiért az Istenek így büntetnek engemet. – fűzöm hozzá ködösen. Megannyi magyarázaton töprengtem már, miérteken, hogy mégis mivel érdemelhettem ki mindezt, ugyan felelet nem igazán várt gondolataim áradására.
Szó mi szó, a fölösleges beszédet berekesztettem, így is többet fecsegtem a kelleténél. Talán a tea váltja ki ezt belőlem, esetleg asztalpartnerem szimpatikussága az oka, nem tudom. Mindenesetre kiemelkedő félt találtam benne, ki érdemes a fölösleges szóáradatom hallgatására.
Játékos kíváncsisággal vártam reakcióját az Emberek Világából származódó tekercs felől. Fogadni mernék, hogy a név, állítólagos fivérem neve nem mond neki semmit sem, s érdeklődve várom, hogy homályos utalásommal az elvesztett személyazonosságomra kívántam célozni. Azonban reakciója roppantul szokatlan, sőt mi több meglepő volt számomra. Egyáltalán nem erre számítottam, hogy úgy reagál egy olyan család régi irataira, mintha rémeket látott volna pergamenre vetve. Kíváncsian fürkésztem sápadt arcát, bizonytalan mozdulatait, egy pontba meredő tekintetét csészém fölött. Már-már azon morfondírozva, hogy esetleg beszédpartneremet a rosszullét kerülgeti és nem ártana, ha rendelnék az uraságnak valamit, melyet elfogyasztva összeszedné magát. Azonban eme felindulásomat elvethettem ugyanis önállóan megoldotta az elmémben felmerülő gondolatot.
Jómagam mindeközben igyekeztem a lehető legtermészetesebben viselkedni, hiszen jól tudom, mennyire arrogánsak lesznek attól egyesek, ha szünet nélkül figyelve van minden levegővétele. De hát, ha jellememből fakadóan én imádok szórakozni bizonyos tetteken, akkor sajnálatos mód nem tudom megállítani a késztetést, mely eme udvariatlanság köpönyegébe burkolható cselekedetre terel engem.
Abbahagytam a finom nedű békés kortyolgatását. Tekintetemet laposan meresztve előre a barna asztallapra. Mély sóhaj hagyja el ajkaimat, miközben csészémet lassan a tálcára helyezem, mindeközben pillantásomat egyenesen a sanbantai sanseki szürke íriszébe fúrom.
- Csak cseresznyefák tudnak hátat mutatni, a tavasznak – osztom meg az előttem ülővel Josa Buson korom ifjú haiku írójának egy alkotását. - Miért ilyen? Tán meglepett? Reménykedik? De legfőképpen… netán kíváncsiság az, ami önben lappang most, Yashuhiro-kun? – kérdezem költőien, s meg se várva válaszát folytatom. - Talán igen, talán nem. Éjjel – nappal kívánom, hogy biztos legyek ebben, ugyan emlékképek tisztulnak meg lelki szemeim előtt az olvasottakra, s inkább érzem magaménak a tekercsben szereplő nevet, mintsem a Rukongaiban rám aggatott beszédes megszólítást, de… – tárom fel előtte a kétségeimet a tekerccsel szemben, hangom megcsuklik a feltenni kívánt kérdés előtt. - Vajon ki vagyok én? Yuriye no Honshin, avagy Urufu Mae? – csüggedten vezetem tekintetemet az asztalon elhelyezkedő tálcára, ahogy töprengek az alábbiin, melyben oly’ bizonytalan vagyok, vagy csak egyszerűen nem kívánom belátni, hogy családra leltem?

„Bujdosó kakukk,
a teaszüretelők
hallják a hangját?”