//Véletlen találkozás//

*Hamar el is érkezik a vegyesboltba, ahol Jinta fogadja őket.*
- Csak nem hagytál itt valamit, te idióta?
*Köszönti "kedvesen" a fiú az érkező vaizardot.*
- Én is örülök a viszontlátásnak...
*Jegyzi meg Shun gyilkos pillantás kíséretében, aminek láttán fiú inkább elhallgat. Jobban is teszi, különösen a vaizard jelenlegi hangulata miatt...*
- Üdv, Urahara. És inkább teát kérnék.
*Szólal meg, miközben nyugalmat próbál erőltetni az arcára, valószínűleg elég sikertelenül, majd besétál az asztalhoz, és leül Urahara mellé.*
- Talán azért nem tudtad, mert délutánig tényleg nem ismertük egymást... Amíg belém nem ütközött.
*Válaszol mogorván. Amennyiben Eve ki akarja javítani azt az apróságot, hogy nem ő rohant a vaizardba, hanem fordítva, Shun egy gyilkos pillantással megpróbálja lecsendesíteni a másikat... Megvárja, míg Ururu kihozza a teáját, majd nagyot kortyol a forró italból, és csak utána folytatja mondandóját.*
- Nemrég találkoztunk egy arrancarral... Akit szemmel láthatóan érdekelt Eve nyaklánca...
*Kicsit hátradől ülés közben, majd sóhajt egyet. Kíváncsi, mit reagál Urahara erre az apróságra...*

//Véletlen találkozás//

*Gyorsan meg érkeztek Uraharához. Nagyon úgy nézett ki, hogy már várták őket. A Shunt üdvözlő vöröskét szinte észre se veszi. Ez feltűnik neki is, ezért el kezd magának morogni valamit. Miután belépnek, Urahara rögtön megkínálja őket.*
- Üdv! Köszönöm, nem kérek.
*Mondta, majd lehuppant az asztalhoz.*
- Chö... Még hogy én ütköztem belé...
*Morog magának Eve, de mikor meglátta Shun gyilkos pillantását, jobbnak látta, ha inkább csendben marad.*
- Esetleg nem lehetne valahogy kideríteni, hogy miért érdekelte annyira a nyakláncom?
*Kérdezte érdeklődve Uraharától.*

//Véletlen találkozás//

*Urahara megjegyzésére hasonló pillantással reagál, mint az előbb Eve tiltakozására.*
- Jobban örülnék neki, ha ezek a véletlenek elkerülnének engem...
*Jegyzi meg orra alatt, miközben újabb kortyot iszik a teából. Unottan figyeli, ahogy játssza magát Urahara, mialatt kérdezgeti az újságírót a nyaklánc eredete felől. Néhány perc után végül megunja az egész színjátékot.*
- Egy arrancar nyakán a feje sem áll jól, a szentségit!
*Pattan fel helyéről, és Urahara fejéhez vágja a bögrét - de természetesen csak azután, hogy tartalmát megitta belőle...*
- Figyelj, tudom, hogy tudsz erről valamit! A terelés helyett beszélj végre arról, ami miatt ide jöttünk!
*Folytatja mondandóját, végül inkább visszaül helyére, és úgy várja Urahara válaszát.*
- Nem hiszem, hogy csak friss levegőt szívni jött ide az az arrancar, vagy hogy emberek ékszereit nézegesse... Nem gondolod, hogy Aizen küldte ide valami miatt?
*Kérdezi meg a volt kapitányt, miután visszanyerte nyugalmát, majd hozzáfűzi:*
- Le tudnád valahogy ellenőrizni azt a láncot? Elég fura érzésem van a közelében...

//Véletlen találkozás//

- Csinos csecse-becse...bár egy arrancar nyakában határozottan nem állna ennyire jól, mint kegyed nyakán!
*Termett Eve előtt hirtelen Urahara. Majdnem kiugrott a szíve a helyéről.*
- Öhm... Köszönöm.
*Mondta kicsit elpirulva, miközben Urahara a medált nézegette.*
- Kegyed, hol tett szert erre az ékszerre?
*Szegezte Evenek a kérdést. A lány igazából számított erre a kérdésre, így már előre felkészítette magát.*
- Anyától kaptam búcsúajándékként az nap, amikor apával Karakurába költöztünk. Azt mondta, hogy már rég óta a családé, és hogy mindig az első szülött lány kapja.
*Kezdte el mondani. Kicsit úgy hangzott, mintha betanulta volna, de nem foglalkozott vele.*
- Csak ennyit tudok róla, mást nem. Remélem ennyi elég.
*Mondta reménykedve Uraharának.*

//Véletlen találkozás//

*Nocsak, kezd kiugrani a nyúl a bokorból - Urahara kérdezősködése legalábbis erre utal.*
- Szóval mégis tudsz valamit!
*Jelenti ki határozottan, és az asztalra könyököl. Ezt jól is teszi, Urahara következő mondatai után ugyanis majdnem leesik a székről...*
- Megkérhetném Önt, Wakahisa kisasszony, hogy vigyázzon Eve-re? Ha már így összeismerkedtek...
- Micsoda?!
*Kerekedik el a szeme. Már csak ez hiányzott... Méghogy egy embert is a nyakába varrjanak... Ráadásul pont ezt a kotnyeles újságírót! Az elkövetkező néhány percben mintha megnémulna ettől a tudattól. Közben viszont azon gondolkozik, hogyan tudná másra hárítani a feladatot.*
- Ööö, Urahara...
*Kezdi el lassan felvázolni javaslatát. Néhány másodperc hatásszünet után folytatja:*
- Jól tudom, hogy jelenleg is van a városban néhány shinigami? Masaki meg segít nekik...
*Kérdezi meg hirtelen. Ebből már talán sejtheti a másik, hogy mire akar kilyukadni Shun...*
- Mit szólnál ahhoz, ha ők is segítenének?
*Remélhetőleg beleegyezik Urahara. A vaizard ugyanis nem igazán szeretne egymaga szembenézni Aizen csatlósaival...*

//Véletlen találkozás//

- Azt véletlenül nem tudja mióta van az Ön családjának kezében? Elképzelhető, hogy kapta valakitől az egyik felmenője?
*Tette fel az újabb kérdéseket Urahara.*
- Hát ha jól tudom, akkor a dédmamám készítette a nyakláncot. Találtam is egy képet, amin épp rajta van. Egy pillanat és mutatom.
*Kezdett el kotorászni táskájában. Minden fontosnak vélt dolgot magával visz, így nem csoda, hogy olyan nehéznek tűnik. Miközben a képet kereste, Urahara Eve védelméről beszélgetett Shunnal.*
- Hogy mi?!
*Egy pillanatra megállt a keze, és ránézett a férfire, aki épp most kérte meg Shunt, hogy legyen Eve "testőre".*
- Nekem nem kell bébicsősz. Tudok magamra vigyázni.
*Jelentette ki határozottan, majd tovább folytatta a kutakodást.*
- Ami a nyakláncot illeti... elkérhetném, Lachance kisasszony. Talán van módja, hogy megtudjuk a titkát!
- Öhm... persze...
*Mondta nyugodtan, majd levette nyakáról a láncot, és odaadta Uraharának. Ez után folytatta a keresést.*
- Ha jól emlékszek, akkor egy férfivel van a képen, akin egy fehér köpeny van, és a háttérben pedig a 12-es szám látszódik. Na, meg is van.
*Kiemelte a képet, és átadta a férfinek.*
- A dédmamámat Kawada Nariének hívták.
*Ekkor felfigyel Shun ötletére, miszerint a városban lévő shinigamik is segíthetnének.*
- Hogy a shinigamik? Ráadásul többesszám? És hol? Mióta? Miért?

//Véletlen találkozás//

-Na ezzel meg is volnánk! -álltam fel nyújtózva az asztalomtól miután becsuktam és félretettem az utolsó dossziét is- Ezt a napot mzszály volt ellógnom az iskolából hisezn nekem kötelességeim vannak itt Seireiteiben amiket nem hanyagolhatok el. Még szerencse hogy hamar végeztem a tennivalóimmal és mehetek is vissza Karakura townba. -szedtem össze gyorsan a holmimat majd elindultam kifelé az irodámból és útközben találkoztam az egyik tisztemmel.
-Jó napot kapitány! -köszönt már jó messziről és ahjolt meg mikor meglátott.
-Jó napot Daiko! -mosolygok rá
-Máris vissza kell mennie az emberek világába? -kérdezte szomorúan.
-Igen, sajnos még van ott elintéznivalóm, úgyhogy megint távol leszek egy darabig megint távol leszek. Apropó, szólnál kérlek a hadnagynak hogy helyettesítsen még egy kicsit.
-Igenis kapitány! -mondta tisztelttudóan, majd rohant is megkeresni a hadnagyot.
*Még mindig nem szoktam meg ezt a kapitányi tiszteletet. Kicsit feszélyezve érzem magam hogy ekkora udvariasságot kapok, de ez sajnos a pozícióval jár.... Tényleg, nem is gondoltam volna hogy kevesebb idő alatt mint amennyi ideig tartott volna az egyetemet elvégezni ilyen magas pozicíóba jutok* -mosolyodtam el, majd hirtelen előtörtek az emlékeim amitől elkomorodott a hangulatom. *Emlékszem mindenre, tisztán mintha csak tegnap történt volna.Egyedül annak örülök hogy nem kellett látnom a családomat mikor megtudták mi történt velem... És a halál érzése...ez az amit soha nem fogok tudni elfelejteni milyen az mikor tudod hogy minden ami voltál meg fog szűnni....* -megnyitottam a kaput majd átkeltem rajta, és elindultam Urahara boltja felé. mikor odaértem, hirtelen eszméltem rá hogy a bolt előtt sepregető Jinta a szokásos kedves modorában üdvözöl.
-Neked is szia Jinta. -mondtam anélkül hogy figyeltem volna arra mit mondott az előbb. - Urahara-san itt van? -kérdeztem.
-Bent van hátul. -bökött oda félvállról a bejárat felé.- Valami némberrel tárgyal egy családi bizsuról. -morogta, mert láthatóan nem volt kedve a rá bízott sepregetéshez.
-Köszönöm szépen. -villantottam egy mosolyt fel, amire ő egy grimasszal válaszolt.
-Jó napot!-dugtam be a fejem az ajtón- Urahara san? -néztem körbe, majd mikor megláttam a bolt hátsó részeben összegyűlt kis társaságot, közelebb mentem és üdvözöltem őket.
-Örvendek! Elnézést a zavarásért, csak szerettem volna szólni hogy visszatértem a Seireiteiből és újra szükségem lenne majd a póttestre. Hacsak nincs valami probléma amiben segíthetnék.... -néztem kicsit aggódva az összegyűlt kis társaságra.

//Véletlen találkozás//

Otthon gyorsan összekaptam magam és elindultam Urahara-hoz a szállítmányért amit kértem. Nyugodtan sétáltam az utcán miközben bámészkodtam. Nem sokára megérkeztem és beléptem. Ott volt Eve a szomszédom az egyik idióta vaizard.

-Jó napot urahara-san! Eve, Shun!

Biccentettem majd megláttam a nyakláncot.

-Csinos nyaklánc, bár eddig Eve nyakában láttam. Urahara-san nem is tudtam, hogy te hordasz ilyeneket... Na, de mind1 a rendelésemért jöttem.

Jelentettem ki. Urahara beküldte Ururut érte. Pár perc múlva kihozta a lány és átadta Uraharának aki ide adta.

-Miiiii? Ez nyulas!? Chappy nyuszi!?

Kiáltottam fel dühösen.

>Ez az utolsó darab.

-Hát jó

Sóhajtottam és kifizettem. Ekkor láttam, hogy elég zaklatottak.

-Egyébként miről megy itt a csevegés? Mert ha kell segítek, valamiben.

A suliból kiszabadulva leginkább azzal voltam elfoglalva, hogy Amaya és Mitsuko ne találjanak meg. Nem voltam olyan hangulatban, hogy a csesztetéseiket elviseljem. Szokásomhoz híven sokáig csámpáztam a városban minden ok és cél nélkül. Mondjuk úgy, annyira sötét volt mire visszaértem a boltba, hogy hasra estem Ururu seprűjében. Egy kellemes esti mesének is elmenő káromkodás után benyitottam.
-Itt meg milyen szaros kupaktanács folyik? Kinek van szebb legyezője?-ácsorogtam unott fejjel és zsebre dugott kezekkel az asztalnál ücsörgő társaság előtt.-Ez a Gyárkémény meg mit keres itt? Cigi leértékelés van a plázában?-bökök Shun felé.
-Inkább foglalj helyet Masaki!-vág hasba úgy a legyezővel Urahara, hogy levegőt se kapok egy másodpercre. Némi morgás kíséretében lehuppanok és az ujjaimmal dobolva hallgatom végig, hogy egy ékszeres luvnyának védelemre lenne szüksége...

Mivel nem egészen tudtam mit csinálni, fogtam a kardomat, és elnéztem Gennivel együtt Uaraharához. Genni sokkal hamarabb bepattogott, de amikor meglátta, hogy nincs egyedül, vörös képpel köszönt és leült. Én meg...nem néztem magam elé, csukott szemmel mentem, majd nem vettem észre az álldogálo Kamitorát, akinek neki is mentem. Mindketten elestünk, és én szólaltam meg először.
-Jó napot...
-Ken, ne zavartasd magad, csak feküdj rajtam!
-Bocsika^^''-azzal feltápászkodtam, de mivel én is megláttam a kis csoportot, nekidőltem a falnak, és befogtam. Befogtam volna, de Genni odajött hozzám.
-Kapitány, miért vagyunk ennyien?
-Nem tudom. De szerinte, inkább ne kelts feltűnést, rendben?
-Hát persze!-azzal visszament a helyére, és leült.

*Végre ennek a tanítási napnak is vége. Ugyan még csak két napja tért vissza az iskolapadba, mégis mélységesen unja az egészet... Nagyokat ásítozva baktat vissza Urahara vegyesboltjáig, táskáját hanyagul félvállra vetve. Az Akadémián valahogy teljesen más volt a helyzet...
Ráérősen sétálgat a városban. A friss levegő határozottan jót tesz neki a középiskola után... Egy-két óra után unja meg a városnézést, és már tényleg vissza is indul Uraharához.*
- Mi ez a nagy tömeg?
*Kérdezi meg gyanakodva, miután átverekedte magát Jintán és Ururun. Előbbi a kapitány fejét akarta kicifrázni a baseballütőjével a késés miatt, míg a kislány mindig az orra előtt akart sepregetni, és többször is majdnem felbuktak egymásban...*
- Cuki vagy azzal a Chappy-vel.
*Jegyzi meg vigyorogva, amikor meglátja Dai-t a kezében szorongatott nyuszival. Ekkor veszi észre az asztalnál ácsorgó Uraharát, amint éppen nagyban magyaráz valamit egy ismeretlennek.*
~ Ember?! ~
*Kerekedik el a szeme, amikor érzékeli a másik lélekenergiáját, miközben várja a magyarázatot...*

Korán visszaértem tanítás után a boltba és épp az ágyon feküdtem a lábamat lógatva, amikor elkezdett csipogni a telefonom. Kapásból a fülemhez emeltem és szólaltam meg:
-Moshi-moshi!-semmi választ kapva, szemügyre vettem a kütyüt és rájöttem, hogy lemerülőben van az aksi.- Neeeee!-TT-TT jött a felismerés.-Otthon hagytam a töltőt!-nem volt más választásom a hátamra kaptam a várost és legyalogoltam a lábaimat, hogy kerítsek a mobil tipusomhoz kellő töltőt. Egy tartalmasan eltöltött délután után, hulla fáradtan battyogtam visszafelé a bolthoz. Előbb rezegni kezdett a telefon, amire indiántáncot jártam, hiszen a zsebemben elég furcsa érzés volt, hogy működik. Aztán mire előkotortam kiírta,hogy LEMERÜLT és kikapcsolt a készülék.-Legalább azt láttam volna,hogy ki hívott...-néztem szúrós tekintettel a mobilra. Beledobva a táskába folytattam tovább az utam.-Jézusom,de késő van már!-vakarásztam a fejem. Visszaérve a bolthoz feltűnően nagy forgalomba botlottam. Szinte mindig bent csücsült és meredten bámult Urahara-ra,hogy mit fog mondani.
-Jó estét! Itt meg mi van készülőben?-^^"
-Azonnal elárulom,de előbb megvárom, hogy mindenki visszaérjen!-invitált beljebb Urahara és bökött le egy kis helyre,hogy üljek le.
-Azonnal megteszem,de előtte végre feltöltöm a telefonom!-siettem be a hálóba mielőtt Jinta utánam jönne. Végezve a mobillal csatlakoztam a többiekhez és vártam, hogy Urahara magyarázzon.

Roku a hosszúra nyúlt délelőtt után amit az iskolában töltött úgy gondolta, hogy az lesz a legjobb ha hazamegy és alszik egy jót. De ember tervez Isten végez, nem jött össze neki a dolog ugyan is félúton megállította őt két kislány akiknek a kezében doboz volt.
-Csókolom.
-^^” …. Sziasztok…
-Nem tetszik a bácsi venni tőlünk egy doboz sütit?
-Öhm… köszi, de most nem kell süti.
Roku megkerülte a lányokat aztán folytatta az útját, vagy is csak folytatta volna, ha a két kislány nem megy utána.
-Na nehogy már… vegyél sütit!!!
-Ehhe… mondom, hogy nem kell a hülye sütitek!!
-És miért nem? Felfogjuk jelenteni a bácsit, testi sértésért.
-Hogy miért?? Hozzátok se nyúltam… na menjetek innen.
-Azt már nem… vagy vesz sütit vagy sikítunk.
-Uram atyám… oké veszek sütit, de utána nagyon gyorsan eltűntök innen.
-Rendben!
A kislányok odaadták Rokunak az egy doboz sütit, ezután fizetett nekik és tovább ment. Pár pillanat múlva előkaparta a táska legmélyebb bugyraiból a telefonját, megkereste Hana számát aztán felhívta.
-A szám pillanatnyilag nem kapcsolható…
-Gondoltam…
Rúgott bele a telefonba egy akkorát, hogy a készülék ripityomra tört.
-Na akkor majd elmegyek magamnak abba a boltba.
Fél óra után megérkezett a boltba a dobozt letette Amaya elé ezután levágódott az egyik székbe és várt.

*Na ne... Már csak ez hiányzott. Azt ugyan tudta, hogy vannak shinigamik a városban, de hogy ennyien, az már túlzás. Előbb egy kapitány érkezik, majd még egy és még egy... Valamint hadnagyok és tisztek is jönnek. Arca mintha kissé el is sápadna a shinigamitúltengés láttán...*
- Na, az udvariasság koronázatlan királya is itt van...
*Jegyzi meg a hangos káromkodást hallva. Már meg sem lepődik a vaizardok felbukkanásán...*
- Majd adok én neked cigileértékelést, exkapitány úr!
*Éppen ugrana neki a másik vaizardnak, miközben rántaná elő zanpakuto-ját, hogy egy cero-t lőhessen felé, amikor Urahara először Masakit vágja gyomron legyezőjével, ezalatt pedig szabad kezével "finoman" fejbe csapja Shunt, aki ennek hatására visszaül a székre...*
- Jobban örülnék, ha felfüggesztenétek a veszekedést...
- Értettem, tanár úr...
*Válaszol gúnyosan. Ekkor újabb shinigamik érkeznek, köztük egy kislánnyal, aki a vaizard közelében ül le az asztalhoz. Megrökönyödve figyeli a másikat, miközben abban reménykedik, hogy nem fog hozzászólni...*
- Teadélutánt tartunk...
*Szólal meg Mitsuko kirohanásakor.*
~ Ennél aztán már tényleg nem jöhet rosszabb... ~
*Gondolja, amikor megérkezik Yasu is. A csepp vaizard már megint őt pécézi ki gúnyolódása tárgyának... Még nem tudja, mi vár rá néhány percen belül...*
- Lyukas csaj?! Nekem csak ne beszélj, te kis vakarcs!
*Kiált felháborodva. Szép dolog is ez a bajtársiasság... Ezúttal egy kidou-t próbál meg elereszteni a másik felé, azonban Urahara most is fejbe vágja a legyezővel. Így tehát unottan visszaül helyére, és hallgatni kezdi a beszámolót. Megpróbál a táblára koncentrálni, azonban amikor sokadjára sem képes kivenni semmit az ábrából, inkább feladja, és Urahara szavaira kezd figyelni. Elmélkedéséből néhány kifejezés rángatja ki: "valaki végig mellette marad majd" és "én Wakahisa kisasszonyt ajánlom"...*
- HOGY MICSODA?! NA AZT MÁR NEM!
*Pattan fel helyéről dühösen. Méghogy shinigamikkal őrizzen egy embert... Ilyen jelenetek még legrosszabb rémálmaiban sem kísértették...*
- Nem vállalom!
*Jelenti ki végül, azonban ezt követően rögtön egy újabb ütést kap a fejére, ezúttal Urahara sétapálcájától.*
- Hogy is mondta, kisasszony?
- Ööö... izé... elvállalom...
*Sóhajt fel végül, fejét simogatva.*