//Shio és Shun, avagy ez már nem lakótársi kötelesség ~ baráti aggodalmak//

*Hiába nem fűlik a fogam ahhoz, hogy Uraharához járkáljak, de időnként mégis muszáj. Egyrészt kezdek kifogyni a cigiből, és hát nála messze a legolcsóbb (na igen, ki lenne olyan hülye még rajta kívül, hogy az üzlet körüli munkákban szabja meg az árát), de a Yuu-channal való tetoválós magánakciónk óta gigai-omat is a szokottnál ócskábbnak érzem. Mondjuk már száz éves meg minden, de nem tartom valószínűnek, hogy ilyen könnyen tönkre kellene mennie... Amúgy is elég abba belegondolni, milyen arányban hibásak Kisuke fejlesztései és milyen gyakoriak a mellékhatások - finoman szólva fenntartásaim vannak a témában. De mindegy, ha menni kell, hát menni kell, és nyekereghetek akármennyit, nem lesz jobb. Viszont minél hamarabb megteszem ezt a túrát, annál hamarabb megszabadulok Uraharától... Miután pedig ezzel az indokkal sikeresen megnyugtattam magam, indulok is az üzlet felé. Egyébként is: csak nem olyan hülye, hogy az egyik állandó vevőjét kinyírja véletlenül, miközben ellenőrzi póttestemet.*
- Üdv...
*Lépek be az ajtón csikkemet elnyomva (út közben egyszerűen muszáj rágyújtani, pláne ennyi idegeskedésre!), miután megérkeztem úticélomhoz. Aztán minden bizonnyal kiejteném kezemből a szatyrot-táskát meglepetésemben, ha történetesen lenne nálam bármiféle hasonló tárgy... Az eladó ugyanis, aki fogad, nem más, mint Shiori! Jobban belegondolva azért számíthattam volna rá igazán, hogy errefelé lesz, miután szó nélkül lelépett a raktárból, hogy miért, arról gőzöm sincs. Masakit se akartam kérdezgetni meg feleslegesen idegelni, a többiek pedig mintha hallgatólagos megállapodást kötöttek volna - nem mondott senki semmit, szóval nem erőltettem a témakört. Ilyenkor azért érződik, hogy valószínűleg már nem vagyok annyira "teljes jogú" lakosa a raktárnak azzal, hogy rendszeresen napokra eltűnök... Biztos nem bíznak meg Renében, elvégre privaron espada, és ennél fogva kémnek vagy ilyesminek tarthatják, ami rosszabbul esik, mint az, hogy nem mondanak el mindent. Pedig ha találkoznának vele és megismernék, biztos megváltozna a véleményük! Meg amúgy is tudhatnák rólam, hogy nem szokásom az első olyan alak karjaiba vetni magam, aki bókol >.> De mindegy, majd megoldom valahogy.*
- Áh, rég találkoztunk, Shio!
*Kapok végül észbe, és köszöntöm a másik vizardot a rövid csend után. Nem kerüli el figyelmemet előző, hivatalos üdvözlésének monoton begyakoroltsága - valahogy lelkesebbnek ismertem meg ennél. Leginkább a száz évvel ezelőtti, kapitányi viselkedésére emlékeztet egész megjelenése... Mondjuk sokszor nem találkoztam vele, viszont pár sztorit hallottam, de ezek tulajdonképpen egy tisztről sem mondtak jót. Nem tudom, akkoriban mi váltotta ki belőle a nyomottságot, azonban hirtelen beindulnak a fogaskerekek agyamban, és nekiállok kombinálni, sajnos úgy, mint valami pletykás vénasszony. Hasonló a viselkedése, mint régen, váratlanul, szó nélkül elköltözik, ráadásul senkiből nem lehet kihúzni egy szót se az üggyel kapcsolatban, Masaki meg pláne, tehát... Na, ezt nem hiszem el! Szakítottak volna?! Nem, az nem lehet.*
- Cigiért jöttem, meg a gigai-ommal mintha nem lenne minden rendben, azt kéne megnézni...
*Válaszolok, miután levontam következtetéseimet. Ennek következtében valószínűleg kiül arcomra a hitetlenkedés, amit ugyan igyekszek leplezni - csak nem biztos, hogy sikerül is. Viszont akármennyire is érdekelne az igazság, nem kérdezhetek rá, különösen nem így. Hogy is nézne ki? Belépek az ajtón, majd egy perc múlva letámadom Shiót, hogy miért költözött el? Egyikünk se jönne ki jól belőle biztosan. Nem szabad így kezdenem, úgy érzem, azzal csak rontanék a helyzeten. Amúgy sem vagyok már száz százalékos, raktárlakó vizard, ugyebár.*
- Mondjuk nyugodtan ráér az ellenőrzés, kibírtam eddig is a recsegő ízületekkel... Egyébként régóta dolgozol itt?
*Folytatom mondókámat, megropogtatva vállamat, mintegy bemutatóként, mi a probléma póttestemmel, végül azonban visszakérdezek. Megpróbálok finoman tapogatózni - hátha tudok valamiben segíteni, de anélkül nehéz lesz, hogy bármit is tudnék erről az egészről...*

//Shio és Shun, avagy ez már nem lakótársi kötelesség ~ baráti aggodalmak//

*Ez az egész találkozás valahogy olyan... nyomasztó. Nem Shio miatt, jó ismét látni (meg egyébként is fel akartam kutatni végre, ha már nem válaszolt senki, hol van), de hirtelen eltűnésének ténye érezhetően közénk telepszik, az egész üzletet beterítve. Nos, néhány helyen a füstöt lehetne vágni, itt azonban jelenleg a feszültséget, bár jobban örülnék az első verziónak - ennek ellenére viszont nem fogom egymagam telefüstölni a helyiséget... Gondolom, ő is tudja, mit kérdeznék meg legszívesebben, és emiatt érzi magát kellemetlenül, ráadásnak pedig ott a szokásos önmarcangolás, szerintem teljesen alaptalanul. Elvégre, ha menni szeretne, abba nincs beleszólása másnak, teljesen a saját döntése és felelőssége. Elég nagy már hozzá, ráadásul kapitány is volt annak idején, amihez pedig kellett a jó döntéshozó képesség, szóval nincs semmi jogom lehordani. Még akkor is fenntartom ezt az álláspontomat, ha egyértelműen menekülésnek is tűnik az egész... Csakazértse fogok kérdezősködni egyelőre, puszta gyerekes dactól vagy tapintattól vezérelve, gőzöm sincs, melyik éppen. Mindkettő bennem van, és bár nem akarom senkinek kimutatni, lassan egyre több embernek sikerül megtapasztalnia ezt az utóbbi időben.*
- Eddig én sem, Shio... Mintha évtizedek óta mindennap verekedtem volna vagy ilyesmi...
*Válaszolok, miközben vállamat masszírozom. Nagy élmény egy gyári hibás gigai-ba zárva lenni, ami olyan hangokat hallat, mintha bármelyik pillanatban szétesne. Remélem, Urahara csak véletlenül tisztelt meg egy ilyen póttesttel és tud valamit javítani rajta... Mondjuk azt nem tudom, hogy lehetne helyrehozni, de hát csak nem kell az egész hátralévő időmben egy szétmenni kívánkozó vacakban lennem, elvégre ilyen állapotban nem is nagyon merek-mernék harcolni, ami nem kimondottan előnyös a helyzetünkben. Azt senki se várja el, hogy ezután mindig valaki nyakán lógjak koloncként, mert azt mondják, nem tudom megvédeni magam! Nem mintha eddig olyan rengeteget mászkáltam volna egyedül - vagy nyolc-tíz lakótárssal együtt, ugye, ezt nem valami egyszerű összehozni -, de azért mindennek van határa.
Shio válaszát hallva csak bólintok, és újra végigmérem. Hiába mosolyog, hiába mosolygok én is, a feszültség továbbra is köztünk van, és mintha csak felesleges tiszteletköröket téve kerülgetnénk egymást. Sőt, jobban elnézve az egészet, egyre inkább olyan érzésem támad, hogy sokkal több hasonlóság van bennünk, mint az egymáshoz közeli születésnapunk és zanpakutóink majdnem egyező parancsszavai...*
- Igen, persze, de ha lehet választani, inkább kihagynám, hogy megint kísérletezgessen rajtam...
*Dörzsölöm meg tarkómat szórakozottan. Nincs túl sok kedvem megint kísérleti nyúllá avanzsálni, mint például amikor a bankai-om elérésekor behülyítettek, szóval megvan a véleményem a módszereiről. Jó, persze, rengeteget segített nekünk, de utólag visszagondolva nem biztos, hogy puszta szívjóságból... Shiónak mindenesetre igaza van: nem hagyhatom annyiban gigai-om kérdését, és hagyományos, emberi módszerekkel nem lehet megoldani. Elég volt múltkor látni a tetoválószalonbeli tag fejét, milyen pofát vágott, amikor Yuu-chan karjáról lepattant a tű, szóval vannak elképzeléseim arról, egy emberorvos mit szólna panaszaimhoz. Már persze ha végighallgatna, és nem küldene egyből az őrültek házába, ahol talán néhány évtizednyi öregedésmentes bentlét alatt felmerülne bennük, hogy nem én vagyok a bolond.*
- Legalább száz éve nincs sürgős elintéznivalóm...
*Nevetek fel halkan - talán kicsit erőltetetten is -, ahogy a lány bevonszol a hátsó szobába.*
- Ugyan már, csak nem szakítod le a karom.
*Követem tovább a másik vizardot, miután sűrű bocsánatkérés közepette elenged és teljesen komolyan is gondolom. Örülök meghívásának, legalább addig is tudunk beszélgetni - ráadásul messze Shio készítette a legjobb teát a raktárban. Rövid időn belül már az asztalnál ülök a lányra várva, miközben jobb híján a polcokon felhalmozott könyveket és egyéb árukat vizslatom helyemről, hogy a következő pillanatban riadtan dőljek oldalamra (így, és kicsit kinyújtózva pont belátok kicsit a konyhába) a csörömpölés hallatán.*
- Jól vagy? Segítsek valamiben?
*Kiáltok Shiónak, remélve, hogy nincs semmi komolyabb baja, nem vágta le a kezét vagy ilyesmi. Nem mintha nem bíznék tudományában, hiszen a vizardok között azon kevesek közé tartozik, akik képesek főzni - velem ellentétben, akinek még egy barack felvágása is gondot okozott -, de ha egyszer ilyen zajokat hall az ember, hát legalább egy kicsit aggódni kezd... Hamarosan azonban megnyugodok, mivel pár percen belül már Shio is itt ül épségben, a tea pedig az asztalon pihen.*
- Hát, igazság szerint nem tudom... Látszólag jól megvannak és minden a szokásos, azt leszámítva persze, hogy lassan szinte vadidegenként kezelnek... ^^"
*Töltök egy adagot a forró italból csészémbe, majd felveszem és elkezdem lehűteni kicsit, mert nem szándékozom leégetni nyelvemet. Igyekszem úgy tenni, mintha nem zavarna túlságosan a többiek hirtelen megváltozott álláspontja, pedig igenis rosszul érint, főleg az, hogy mindenki így viselkedik, még volt kapitányom is, aki aztán tényleg ismerhetne annyira, hogy teljesen megbízzon bennem.*
- Egyszer akár el is mehetnénk közösen meglátogatni őket...
*Kortyolok bele végül teámba, ahogy felvetem az ötletet. Remélem, nem bántom meg szavaimmal Shiót, azonban hirtelen nem jutott eszembe más, amivel óvatosabban vezethetném át a témát a "veszélyesebb" terepre.*

Lufi pukkasztós event shinigami&vaizard módra

Fölösleges lenne ecsetelnem unalmas reggeli teendőimet, hisz minden egyes napom ugyan úgy kezdődik, csak változatosság kedvéért nem a munka talált meg, hanem egy számomra jelentős üzenetet közvetítő Pokollepke. *_* Nem, mintha a feladatokat nem ez a kis szárnyas hozogatná folyton, de mikor meghallottam, hogy az Urahara Shoutenbe leadott aprócska rendelésem végre elkészült, sokkalta aktívabban kezdtem el szedelőzködni, mint úgy általában, hisz a Shinigami nem minden nap rúghat ki a hámból. Szerencsére ürügyem is akadt Karakurába való átlógásra Tasu-chan kérésének formájában. Legutóbb megkért, ha arra járok, és esetleg találkoznék lányukkal, vagy ha nem, akkor valamiféle úton-módon, de juttassam el hozzá a kérésüket, melyet Shiratori fukutaichouval tettek meg, hogy valami életjelet adjon már magáról, mivel aggódnak érte. Biztos a kis Ördögkölök megfeledkezett a levélírásról.
Merengek el nagyban ezen, miközben összeszedtem a holmimat – zanpakuto és pénztárca *>* -, melyet az útra viszek magammal, majd már indultam is a Senkaimonhoz. Az első osztagtisztnek ki szembejött velem egy jó kis hátba veregetős üdvözlésem során megkértem, hogy legyen oly’ szíves és szóljon Simán Csak Keisuke-samanak, hogy a mai nap valószínűleg nem leszek jelen Sereteiben és ne sózzon rám munkákat távollétemben, illetve mellőze a 46. Okoskáinak az embereit. Bár apró-cseprő füllentésekkel még csak-csak elő tud hozakodni az esetleges leégett irodát illetően. És így legalább lazsáló osztagbeli társamat is sikerült munkára fognom, mielőtt minden feladatot merészkedne elcsaklizni a mai nap. A becses akcióm után már shunpozok is a Senkai kapuhoz, ahogy odaértem kisebb vita után sikerült meggyőznöm az őrt, hogy legyen szíves átengedni rajta, mert kivételesen engedélyem van lelépni innen – ha, lenne -. Remélem, nem veszi Tasu-chan a szívére, hogy azt merészkedtem lódítani, hogy az Ő nevében kaptam engedélyt kilépni Karakurába. Mondjuk, részben igaz is lehet, hogyha Tasu-chan kérésére asszociálok, bár szerintem Nara fukutaichout érdekli jelentősen az Ördögkölök állapota.
Amint végre bekódolták nekem ezt a fránya kaput, amit nem értek, hogy mi telt ezen neki jó negyed órába… :/ Esküszöm, legközelebb Keo-samatól kérek engedélyt, hogy a magán senkaimonján hagy lóghassak már át Karakura citiybe! Gondolom, hogy neki is van egy, hisz minden nemesi család rendelkezik sajáttal és, ha szépen nézek rá, talán meg is engedi. *>* Nahát, hogy ez miért nem jutott előbb eszembe! *>*” Egy beletörődött sóhajt ejtek el tudatlanságom miatt, majd elindulok a pillangó kíséretében a senkaimonba, ahol egy jópofa kis futóverseny következett a Thomas gőzmozdonynak köszönhetően, mert ennek mindig akkor kell felbukkannia mikor épp kiruccanni, készülök az Ember Világba. :/ Mintha tudná, hogy nem is hivatalos úton araszolok a túloldalra. Haaah’ biztos az őr bosszúja! >.>
Ahogy sikeresen megérkeztem Karakurába a Senkaimon megint a magaslatokba nyílt meg, így egy zuhanás kisértében tehettem meg az első lépést a város szélén elhelyezkedő tópartnál, melyet nem éppen így terveztem. De mit mondhatnék, ez az Én szerencsém. >.> Nem baj, az a tudat tart bennem még erőt, hogy a rendelés végre elkészült. *_* Felpattanok a földről pozitív gondolathullámomnak köszönhetően, majd leporolva egyenruhámra tapadt koszt már indulok is a Hippi Kalapos csákeszhez. Villámtánccal természetesen, túlteng most bennem az adrenalin a lelkesedésemnek köszönhetően, így szinte meg se kottyan az előbbi versenyfutás a mozdonnyal. >.< De, azért eléggé lefárasztott az első kerületből eljutni a nyolcadikba mit ne mondják, ezt még túltengő energiarohammal is megéreztem. Amint végre elértem Fapapucs urasághoz először megálltam az épület ajtaja előtt, hogy kipiheghessem magam, majd csak azután, miután összeszedtem magam úgy téptem fel szinte a tolóajtót. Kész csoda, hogy nem rántottam ki mindjárt a helyéről a végén még azt is perkálhattam volna. Oo Pedig kivételesen most van pénzem, de ilyen haszontalan dolgokra még sem szeretném kidobni.
Ahogy beköszöntem már jött is és a maga nyálas stílusában kezdett bele üdvözlésébe mire Én mindjárt a lényegre tereltem a témát, túlságosan is kíváncsi vagyok most az eredményre mintsem, hogy apró formalitásokkal foglalkozzak. :/ Szerencsére vette a lapot és nem húzta az időt ostoba szócséplésekkel, inkább magyarázni kezdte az áruról való tudnivalókat, melyet kivételesen figyelmesen végighallgattam. Nem lenne túl jó, hogyha megvásárolom, és azt se tudom, hogyan kell használni. >.<”
- Sokka~ nem is olyan bonyolult ez, mint hittem! Mennyibe is kerül? – kérdezek rá az árára, ahogy a felfújt Hyozanryuu lufit szuggerálom, amikor Hippi Kalapos megosztja velem a pontos összeget épp, hogy nem esek pofára.
– MENNYI?! Már megbocsáss, de Én ugyan nem adok ki érte ennyi pénzt! >.> Még is mi kerül ezen ennyibe?! Ha, esetleg lenne rajta, öt éves garancia még megérteném, de így! – kezdek bele emelt hangon kiborult szövegembe, nem törődve Fapapucs figyelmeztetésével, melyet átverésnek tudtam be, amiért idegesítő vevői kirohanásom. De már csak az ismerős „fight” kiáltás jutott el hozzám, illetve egy jó kis borda fájdalom, ahogy kedves keresztlányom üdvözletét nyilvánította öreg csontjaimnak. De, ha a részleges bordarepesztés nem lett volna elég nekem még a mellettem lévő falba is beleépültem, és a kezemben tartott ballont is kiejtem a markomból emiatt. Szinte fel se sikerül fognom a történteket először, ahogy kioperálom magam a berepedt falból akkor érnek csak el jószívű keresztlányom szavai.
- Látom Ördögkölök még mindig jó erőben vagy. – bököm ki magamból nehezen, ahogy sajgó bordámat fájlalom s, hogy ne tűnjek túl nyápicnak a szokásos hajborzolást is letudom az így is rendezetlen hajára. Belegondolva, mikor legutóbb futottam össze vele nem tudott ekkorát odacsapni, fejlődik a leányzó, fejlődik. Kiropogtatva bevert végtagjaimat húzom ki magamat előtte, de számonkérése szíven üt, hisz a gumicukrot elfelejtettem, az pedig nem éppen a legjobb, hisz eléggé bosszúálló tud lenni olyankor.
- Ízé… azaz igazság, hogy… - gondolkodok el, hisz nagy bátorságra vallana, ha közölném neki, hogy „Figy’ elfelejtettem venni gumicukkert.” Na, ez egyenlő lenne a halállal. Oo Nyelek egyet, majd nagy bátran folytatom a félbeszakított mondandómat.
- … hogy mivel úgy is meg akartalak látogatni arra gondoltam, hogy elviszlek egy édesség beszerző körútra. *>* - adom le neki rögtönzött szövegemet, mely minden bizonnyal a pénztárcám tartalmának kárára fog menni, de kell nekem ily’ felelőtlenül beszélni? Főleg, hogy még a lufit is ki kell perkálnom, meg a fal renoválása is valószínűleg az Én felelősségem lesz. :/ Egy kellemetlen sóhajt eresztek el, ahogy mind ez tudatosul bennem, majd ekkor egy apró mocorgás szerű hangot vélek hallani, mely az elejtett Hyozanryuu lufi felől jön. Tekintetemet értetlenül emelem az eszköz felé, ahol láthatom, hogy a lélekcukros állomány közé zuhant a léggömb és az egyik golyócska újdonsült testként szerválta be az általam rendelt árut, mely méghozzá igencsak agresszív jellemmel rendelkezik. Mert nem elég, hogy belemert költözni a luffencsba, de még meg is kísérelt fellökni minket és csak merényletének próbája után távozott a bolt ajtaján – hozzá tenném a fél ajtót is magával vitte -.-’’ -. Kisebb ideges szemrángatózás kíséretében néztem a lufi után, majd számon kérően emeltem tekintetemet Fapapucs Hippire, hogy megmagyarázhassa, hogy ez mégis, hogy lehetséges közben jobb markommal már nyúltam is Zanpakutomért, hogyha esetleg nem készülne pontos válaszokat adni akkor nyomatékosíthassam ezzel kérdésemet.

Lufi pukkasztós event shinigami&vaizard módra

Úgy fél perce lett belőlem beépített szekrény és keresztlányom már követelőzik is szokásos lábdobogtatásával, no meg a vénasszonyok szokását űzve -> csípőre tett kézzel. Ha, már ilyen mesterein ki tud erőszakolni belőlem dolgokat lassan az anyám, lehetne. Oo Szerencse, hogy nagyjából százharminc év van közöttünk és még biológiailag is, meg mindenféleképpen is lehetetlenség e gondolatom esetleges kivitelezése. Viszont közelítő ökle miatt gyorsan kell kiböknöm magamból a dolgokat, hisz így is eléggé égő, hogy itt makogok Ördögkölök előtt, mikor egy minimális menő szobrot kellene felépítenem előtte, hogy legyenek kitűzött céljai meg effélék, amit el akarhat érni. *_* Persze, ezek csak ostoba gondolatok. ToT De legalább aranyos becenevet kaphattam tőle. *3* Életem első, értelmes és nem lekicsinyítő megnevezése. Lelkesen borzolom még jobban össze fehér kis kócos séróját, az újdonsült nevemet hallva, de ez a fajta köszönet kimutatásom nem tarthatott sokáig, amiért megelégelte és ellökte onnan karomat. T.T De, inkább értesítsen, mintsem még egyszer falba építsen! Sajnos nem merenghetek ezen túl sokáig, amiért a rendelt árum éppen elhúzza a csíkot, az a fránya … még több berendezési károkat téve, mintha így se kellene milliókat fizetnem már úgy amúgy is, javításokra és hasonlókra. Az áru furcsa mellékhatására nem tudok mit szólni ezért is várok magyarázatokat Fapapucstól, kardom markolatát erősen szorongatva közben, ezáltal még meggyőzőbb tudok lenni, csak ezt a rémisztő megjelenésemet Ördögkölök elrontja a hirtelen rátörő ruhatépkedési mizériájával. >_> Szerencsémre – vagy inkább a kimono strapabíró anyagának köszönhetően – csak ruhám felső részétől szabadított meg keresztlányom, mely miatt kezem kapásból cselekedett, előrántva az oldalamon csüngő Zanpakutot, markolatával gyomorszájon vágom Fapapucsot, mielőtt megjegyezhetne bármit is. Természetesen tapasztalt nő lévén a fontos, nem szemnek való látványosságot kötéssel takarom, nem mintha rejtegetnem kéne bármit is. Főleg, hogyha lenne egyáltalán mit a külvilág elől takargatnom. T>T A nadrág meg nem hiába van Obival biztosítva, mert az még állja a sarat, egy kicsit csak, ez igaz, de az is több mint a semmi.
- Ördögkölök, nincs melegem. :/ De, jösszöl nekem egy új Kimonoval, hogyha nem szeretnéd, hogy a Papád megtudja mi történt. - gonosznak tűnő zsarolás, de hangomon hallatszik, hogy csak viccelek. Nem szokásom pattogni a megtörtént esetek után. Főleg, hogyha Ördögkölökről van szó, tőle elnézem, mástól nemigen. Megrázom fejemet, hogy figyelmemet sikeresen Fapapucsra tereljem, ahogy bekapcsolódok a beszélgetésbe, csak az jut el hozzá, hogy erőszeretettel parancsolgatni kezd nekünk. Vacak árut sóz rám és még ő felesel, na, ez már rágalom! :/
- Tudod Ördögkölök, ha nem tetszik valami, intézd el könnyen. - mondom ártatlanul tanácsomat, s egy váratlan pillanatban képen lépem Fapapucsot csak, hogy demonstráljam a dolgot, illetve azért is, hogy nemtetszésünk nevében is felszólalhassak. De mit tehetnénk, még se kockáztathatjuk meg, hogy károkat okozzon az a kacat itt Karakurában, miket gondolhatnának az emberek és legfőképpen miféle rémhíreket terjesztenének erről, azokban a fekete dobozokban? O_o Belegondolni is ijesztő, már merészkednék így megtépázott uniformissal is elindulni, na, de na, nem vagyok szégyenlős, szóval emiatt nem kellene aggódnom, de Ördögkölök valamiért apró kis zsebpénzét képes volt rám pazarolni. Hatalmas meghatódott szemekkel viselem el, hogy a kimonot képen dobás kíséretében kaphatom meg, majd nem foglalkozva semmivel kapom magamra az újonnan kapott göncöt, szakadt egyenruhám darabjait félre hajigálva, úgy sincs, ki megvarrja stílusban.
- Ja, készen vagyok… – felelek neki, miközben az övet is végre rögzítem magamon, majd harci készültségben – alias kard a kézbe – készen állva elé állok, majd a kezébe nyomok pár zacskó gumicukkert, amit az édességpolcról tulajdonítottam el keresztlányomnak. Legalább Ő kapjon valami fizetséget, ha már munkára fog, minket a Hippi Fapapucs. :/ Esetleg, netalántán, majd talán megeshet, hogy eszembe is jut a kifizetése az édességnek, amint visszatértünk ide.
- Ilyen ostobának tartasz, hogy gigaiba bújva közlekednék? T>T Úgy se hoztam magammal, legutóbb, megint sikerült elhagynom azt a fránya bábut… - vallom be őszintén a dolgokat, hisz egyetlen Shinigami képes elhagyni egy efféle fontos felszerelést, mint a póttest és az nem más, mint Én. Ördögkölök sürgetését nagy vonszolásával fejezte ki, amire persze hagytam magam jó rokon lévén, hisz nem törhetem össze lelkét azzal, hogy megcáfolom erőlétét. De az meglehetően kegyetlen tőle, hogy elvárja tőlem azt, hogy shunpozzak, míg Ő lelkesen alkalmazza ezt a, ezt a valamit, minek még nevét se tudom. T>T Biztos vagyok benne, hogy tudja a gyönge shunpozásomat, erre itt kényszerít rá, szép kis rokon mondhatom. Na, mindegy… megpróbálom felfogni jó oldalról a dolgokat.
- Hé, Ördögkölök. Rendben, benne vagyok, de minimum egy verseny a lufiig! A nyertes fizeti az édességvásárlást. – mondom a fantasztikus tervemet, mielőtt elindulnánk, mellyel fel tudom dobni egy kicsit a hangulatot, hogy ne csak az a kellemetlen, feladat rendes kivitelezésének a feszültsége járjon közöttünk. Villámtánccal már indulok is, s azt vehetem észre, hogy a kis tökmag kezd leelőzni, de ennek ellenére igyekszek lépést tartani, több-kevesebb sikerrel foglalatoskodok leelőzésével, mikor a távolban valahol a park körül kirajzolódni látszik előttünk a fekete lufi sárkány. A cél már meg van, csak maradjon is ott!

Lufi pukkasztós event shinigami&vaizard módra

Alig tizenöt perce, hogy elhagytuk Fapapucs kéróját, de már most kezdek fáradni ebben a hajtásban, átkozott shunpo! Annyiszor használom, mégsem leszek gyorsabb, pedig egészséges fiatal vagyok, akkor miért nem tudok kicsivel szaporábban mozogni? T.T Még Ördögkölök is simán leelőzhetne, hisz rá van írva… hiába megy ilyen lassan, ha akarna, már rég ágon-bokron túl lenne, főleg ezzel a kerekes járművel, amivel itt teker mellettem. Elhúzom a számat és ismételt szitkozódásokba kezdek magamban elég erősen kiemelve, hogy mindez Hyozanryuu hibája nem az enyém, melyet a kedves kis Gyíkocskám pár perc után megelégel és nem tudta tovább tartani aprócska szájacskáját, hogy ne beszéljen vissza.
~ Könnyű mindent Rám fogni. Én, a hatalmas termetemmel mégis gyors vagyok, mint a villám. ~ kis híján hangos röhögésbe kezdek, ezt a szöveget hallva, ha lenne igazság alapja, még azt mondanám oké… de, hogy gyors, mint a villám, tyűhű. Meglehet, hogy rossz a szemem, ha csak egy iszonyatosan lajhár tempóban közlekedő sárkányt szoktam látni, mikor megidézem? :/ Széles vigyor ül a képemre a gondolataim miatt, ha már nem kezdhetek el ok nélkül kacarászni. Igaz, elég furán mutatna szerencsétlen keresztlányom előtt. Mondjuk, az emberek nem látnak, így nem tartanának komplett idiótának, viszont Ördögkölök… :/
- Heh? O.o Dehogy is! Tisztában vagyok azzal, hogy az a Te névjegyed, Ördögkölök. Mint láthattad csak a pofájába léptem, nem csináltam belőle beépített szekrényt és egyéb hasonlókat, melyre csak a Te mesteri rúgásod képes. – fejtem ki neki a demonstrált, fergeteges arclépésemet, melyet kissé félreértelmezett, bár ténybe tény, hogyha Ő csinálta volna, azt inkább megnéztem volna. Kívülállóként vicces végignézni a mesteri üdvözlését, csak pont az útjában lenni nem kellemes. Már a gondolattól is elfásul az arcom, ahogy a jó kis bordaüdvözlése utáni fájdalom felötlik bennem, még szerencsétlen csontjaim is sajogni kezdenek emiatt.
Alaptalan vádaskodása Ördögkölöknek szíven üt, hisz ha nem alkalmazta volna rajtam szívéjes üdvözletét, hanem mondjuk csak Fapapucsot köszöntötte volna fel lábaival először, akkor nem ejtettem volna el azt a fránya ballont, amiért minden bizonnyal felkészülten vártam volna a csapását, és most nem lennénk itt.
- Bocs, hogy ökölre edzek, nem gyors lábakra … és azon beszélgethetnénk, hogy ki miatt is kell elcsépelnünk drága délutánunkat, melyet édességvásárlással is tölthetnénk. T^T – mondom megjátszott sértettséggel, mert az tényleg cikis, hogy Én miattam csigázunk itt, de az ok-okozat dolognál, azért van némi kivetnivalóm. De legalább a versenyzésben benne van, így nem lesz annyira uncsi ez az egész és egy kis kihívás is lehet számára, mivel ilyen sebességet, mellyel Ő rendelkezik, minden bizonnyal nehéz lehet korlátozni.
Már-már kezdek bealudni ebbe a monoton shunpozásba és még az a Hyozanryuu másolat sincs itt… kisebb bambulás után fáradok arra, hogy fölnézzek és lám’ mi tárul elém? Hát persze, hogy a keresett hőlégballon! Rászokhatnék ezekre a csodakívánásokra, egész sokszor bejön!
- Whá’ né’ már ott van!! – mutatok előre lelkesen a lufi irányába, ha esetleg Ördögkölök nem vette volna még észre a nagy tekerésben, a park környékén kimagasló körözött ballont. Értetlenül pillantok keresztlányom felé mikor az, ennél a kijelentésemnél megállt, ezt látva Én is így teszek, hogy számon kérjem cselekedetével kapcsolatban, de mire szóra nyithatnám a szám, már visz is elfelé a ferrari sebességével.
- Mint mondtam bokszolok nem táv futok! >.> - vágok vissza sértegetéseire, mivel valljuk be, nem mindig jár a nyers erő a gyorsasággal, Én eléggé szétszórt képességekkel rendelkezek és úgy esett, hogy a Villámtánc nem lett erősségem, ezen nincs mit vitatni. Nem tehetek róla. ennyi. Majd talán a jövőben alakulnak a dolgok, ha nem, Hyozanryuu felmenőit fogom elátkozni tíz évre visszamenőleg. >.> De, ez azért ijesztő, hogy az alig egy-két centivel alacsonyabb keresztlányom – oké ez annyira még nem lenne baj, mert erős - de a szamárkóró testalkatával itt cipelget engem, azért úristen. O_o A végén itt sérvet kap nekem, azt magyarázkodhatok szüleinek, hogy mitől került orvosi kezelés alá, annyi lenne a kis rokoni hírnevem, mondhatom.
Amíg ezen elmélkedem, fel se tűnik, hogy szinte oda is értünk bekeríteni való célpontunkhoz, csak akkor eszmélek fel, mikor Ördögkölök elhajít, mint valami befogóhálót. Most ez egy terv a sárkány elkapására vagy így akarja megúszni az édesség fizetését? Mert igaz nem tettünk le konkrét szabályokat, de ez akkor is túlzás. :/
- Hékás! Azért nem gondolod, hogy ez egy kicsit szabálytalan Ördögkölök?! >.> Ha, összetörök, Te fizeted az orvosi számlát ám’! – kajabálok felé fordulva a levegőben erre a pillanatra, hogy meggyőző lehessek, majd visszainvitálva magamat a zuhanás irányába kezdek el agyalni a megfelelőbb becserkészési módszeren, mert nem lenne túl jó dolog beégni keresztlányom előtt úgy, hogy még egy lufit se tudok megfogni. Persze, ha ez a gond még nem lenne elég, ahogy zuhanok, azzal kell szembesülnöm, hogy Ördögkölök egy-két centire eltévesztette a lufi tartózkodási helyét és nagyon úgy néz ki, hogy most a betonba fogok kráteresedni.
- Vigyázat, zuhanunk, zuhanunk, az utasoktól előre is szíves elnézésüket kérjük, és így utoljára nyugodjanak békében! A következő megállónk a Walhalla! Je~… na, persze -.-’’… Hadou no niijuugo: Ikusa no Hane! –őrült szövegelésemet abbahagyván alkalmazom épp a palacsintaforma felvétele előtt a kidout. És, ahogy megkapom a kellő lélekenergia szárnyakat hátamra, azzal felröppenek a magasba, hogy hátulról kaphassam el a szökött lufit, de az már előre készült minderre és heherészve pattogott el Ördögkölök irányába.
- Szabadság, szeretett, pattogás… pattog… pattog… repülök ~ mert szállni jó, és szabadnak lenni élvezett, a rabság elveszett~ - dalolja a hőlégballon hamiskás hangjával, nagy lelkesen araszolva közben Shizune felé. – Gyere játsssssz velem pici lány~ *.*
Leizzadva döntöm oldalra a fejemet, mert játékra hívni Ördögkölköt nagy merészségre vall, biztos halál lenne számára, de azért még se hagyhatom, hogy Ő vigye el a sikerélményeket, főleg ha már nekem kell fizetni az édességeket! Ezért is próbálkozok meg egy másik módszerrel, alias dárcozzunk Zanpakutonkkal actional.
- Hát Hyozanryuu kapd el gonosz ikertestvéredet! ~ Mielőtt eldobnál, megosztanám veled, hogy ez a Kontár semmiféle rokoni kapcsolatban nincs velem >.> ~– kisebb szemforgatással reagálok Hyozanryuu beszédére és inkább, már dobom is az ütött-kopott fegyvert. Normális ember azt gondolná, hogy egy ilyen lufihoz semmi komolyabb éles hegyű dolog nem kell, mert érzékenyek, de ahogy katanám pengéje csattant a ballonon úgy is pattant le, szinte meg se érezve a támadásomat.
- Áú ez fájt… T-T Gonossssz lányokkal nem játsssszok, következő megállóm a játsssszóterek… - folytatta kevésbé sem rímelő dalolászását és húzott el Shizune mellett épp, hogy nem fellökve Őt.
Szem rángatózva nézek a ballon irányába. És még azt mondja, fáj neki, hol már?! Meg se érezte. Mindegy remélem, hogy Ördögkölök elkapja, ha már ott ácsorog vele szembe. Senki sem mondta, hogy nekem kellene itt mindent elintéznem, majd arra fogom, hogy túl gyermekded gondolkodású őrültekkel szembe, nem szokásom komolyabbra fordítani a „harcot”.
- Tégy meg egy szívességet Ördögkölök és intézd el… - nézek erősen fészpalmolva a levegőben történő eseményekre, ez a lufi iszonyatosan idegesítő, már a hangjától kiráz a hideg. Fapapucs, ezért tuti, hogy még kapni fogsz!

Lehetséges, hogy merész ötlet volt erőlétét díjazgatnom Ördögkölöknek? Ha így folyatom, minden bizonnyal kissé el fog szállni magától, mely miatt, aztán annyira föledzi magát, hogy csak egy csettintés lesz neki az ellenfelei nagy részének elintézése. Ja~, egy kis csat és a gonosz szörnyeteg már a talajban leledzik díszszőnyegként. Valamiért ki tudom ezt nézni a kis Shizuneből… na vajon miért? E gondolatom ellenére halvány vigyor jelenik meg arcomon. Az egoizmus mindenek felett! Ahhoz képest, hogy nem vagyunk vérszerinti rokonok, mégis meglelhető benne ez az alaptulajdonság, mely elmaradhatatlan egy erős természet DNS-ből! Nyehehe… a rokonaimat nem is képzeltem volna el másképp. *>*
- Miért rajtam?! Hippi Fapapucson hajtsd be. Ő volt, olyan kötsög és küldött minket villám misszióra! Ráadásul, amennyire ismerem már, most biztosan süteti magát és épp egy Pokollepkén figyeli, hogy mit csinálunk, miközben kortyolgatja a kóláját! >.> - mondom megjátszott felháborodásként kezdve, mely a végén végül teljes egészében igazi méltatlankodássá ment át nálam, ahogy elképzeltem, hogy Csíkos Kalap tényleg henyélve figyel minket. De remélem, azért nem látott át rajtam és fantasztikus tervemen. Vagyis azon, hogy ha Ő nyert volna, akkor sem fizettetném vele az édesség vásárlást, mivel úgy is kértem pénzt direkt egy hasonló alkalomra, előző héten az összes létező ismerősömtől. Mondjuk, nem értettem, hogy utána miért is mindenki rajtam keresett valamiféle eltűnt moneyt Bár, ez az Ő dolguk felügyelni saját vagyonukra, különben is biztos, hogy nem Én voltam, hisz tisztességesen visszatettem a pénztárcájukat a helyére.
De, hiába elmélkedek ezen, mert így is –úgy is szembesülnöm kell azzal, hogy zuhanok a lufi felé, melyet, ha kedves keresztlányom benézett, akkor szépen fogok kinézni a betonba beleállva. :/ És az különben is mellékes, hogy a Yonbantai ingyen gürizik, mert ha Én itt Karakurában összetörök, attól még valahogy vissza kellene mennem Sereteibe, mely törött végtagokkal eléggé érdekes lenne megejteni. De ezt inkább nem osztom meg vele, a végén játékból intézne nekem pár törött bordát, hogyha kivételesen a talajba nem épülnék bele és végzem ripityomban.
~ Remélem felkötötted a gatyádat, mindjárt ékezünk, amúgy nem is tudtam, hogy hiszel a túlvilági életben. ~ Hyozanryuu értesít jó szokásához híven, hogy nem ártana cselekedni, mert hogyha nagyon elragadtatom magam, akkor az esetek háromnegyed része és még több is rosszul szokott elsülni. Nem is értem, miért… No, mindegy… hát nem akartam tényleg a talajban landolni, így muszáj volt kidouznom egyet és jobb híján a szárnyak jutottak eszembe. Jól van, így is bravúros lesz a tervem, amit úgy amúgy nem találtam ki, de itt a tett a lényeg nem a gondolkodás. Megpróbálom elkapni a lufit, csak nem jön össze. De az sem elég, hogy bebuktam a dolgot, viszont a frányaság pluszba alkot még nekem, és még gyerekes himnuszt is nyomat, szörnyen hamis hangjával. Whá! Ölje meg valaki, az Én szűz fülecskéim tűréshatára vészes ám’! T-T
Kellemetlen gondolataimat legyűrve, s véleményezve az ál’ Hyozanryuu viselkedését, készítem is rozsdás Zanpakutomat gerelyhajítás szent céljából, persze az nem volt megírva a nagykönyvbe, hogy ki se pukkad precíz katana hajításom után. Hát egye meg a penész, erre csak ennyit tudok mondani! >.> Oké, ennyi volt, Ördögkölökre bízom, idegeimet nem erre a szintre tervezték, pedig akik kibírják Overéket az már csodálatos türelemmel rendelkezik, viszont ez a frányaság meghallatta eme képességemet.
- Urusai! – reagálom le, unott hangstílusban kedves keresztlányom számonkérését. Ez most ugyanis nem lényeg, kezd kiújulni a fejfájásom a lufi rémidegesítő viselkedése miatt. Különben is, ha Shizune nem akar keresztanyából agyi-rokkanttat, akkor segítsen kedvesen, és döngölje be a földbe, lehetőleg a nevembe.
- Nem mutattam rossz példát, csak meghagytam gyermeki lényednek ezt a csodálatos lehetőséget, hogy eltiporhatsz egy lufit a föld színéről. – osztottam meg vele a saját szemszögömből fakadó meglátást, miközben csiga módon elbattyogtam Zanpakutomért, hogy visszahelyezhessem díszes tokjába. Nem ez a megfelelőbb alkalom reklámozni ócska kinézetét.
~ Elhibáztad, elhibáztad mikor az a Tetvedék Hamisítvány ott volt az orrod előtt! Ezzel megszégyenítettél engem! >.> Hallgatom az ostoba kifogásaidat! ~ ha, úgy is tudod, hogy semmi értelme nem lenne miért, akarod, hogy mondjam? Vágok vissza kérdésemmel, fölháborodva szövegén, hisz eltaláltam azt a ballont, az mellékes, hogy vacak pengéje már tényleg annyira szörnyűséges, hogy még egy ilyen könnyedén pukkasztható valamit se tud legyűrni. Visszaszólalásai elpattognak mellettem, nem érdekelnek, nincs kedvem most őrültségeivel foglalkozni, így is nagy gondot okoz ez a rémidegesítő lufi. Igyekszem kizárni fejemből Hyozanryuu beszédét, ez miatt kevesebb figyelmet fordítok a külvilágra, mely talán merész volt, mivel Ördögkölök épp pusztító hadjáratba kezdett, aminek csak a végére kapcsolódtam be, mikor is a lufi darabokban landolt a feltört betonaljzatban.
Szem rángatva figyelem a végkifejletet, melynek mélyen belül ujjongok és örömtáncot járok, de azért gondolok a szerencsétlen Karakurai lakosokra is kiknek szemében ez mégis csak túlzás lehet. Kitudja miféle robbanásnak vagy természeti, sőt ami rosszabb, természetfeletti jelenségnek tudják be? O.o
Egy ideig csak a krátert tudom bámulni és a kidurrant Hyozanryuu lufi maradványokat, mely között kivillan az a bizonyos lélekcukorka, ami ezt az egész felhajtást okozta. Odashunpozva veszem fel a cukorkát és vágom zsebre, a lufi cafatokkal már úgy se lehet mit kezdeni, azzal majd csinálnak valamit az emberek, nekik is kell valami munka, de ezt nem lenne jó, ha megtalálnák. Fantasztikus előregondolkodásomat keresztlányom szakítja félbe, jogos követelőzésével.
- Hát nem is tudom… megérdemled? :/ - kezdek el idegein táncolni, viszont nem szórakozhatok vele túl sokáig, mert az Emberi Világba tartozó hangos gépi szirénák zendülnek fel a távolban. Elhúzom a számat. Nincs mit tenni, most vagy most, de le kell tudni az édességkörutat és lehetőleg mielőtt szerencsétlen lebukna és számon kérnék ez ügyben, mely itt történt.
- Spurizás van Ördögkölök, egy fuvar rendel a város legjobb cukrászdájába! – mondom, ahogy mellé sétálok, és holt nyugisan felkapom. Jövök neki úgy is egy kölcsönfuvarral. Oszt’ már shunpoztam is fergeteges sebességemmel az édességboltig, gyorsaságomon látszott, hogy amiért kaja van a dologban sokkalta iramosabb a sebességem az eddigiekhez képest. *3* Kivételesen egész hamar odaértünk; mondjuk, hogyha felcseréltük volna a vezető-utas szerepet minden bizonnyal előbb megérkeztünk volna, de ez most lényegtelen; leteszem a cukrászda bejárata előtt Shizunet.
- Nyo, Ördögkölök… mivel engem nem látnak, ezért csak finanszírozom a vásárlásodat, de azért gondolj arra, hogy Halálisten vagyok, nem Császár, a pénztárcám véges. – figyelmeztetem körbeírva a „mértékkel azért” kifejezést. Igaz is, hogyha nincs nálam annyi, majd lelépünk szó nélkül, miközben okozok egy kis „elektromos zárlatos” meghibásodást a boltnak. Úgy se vágnák mi a szösz történt.

Éppen eljátszom a merész keresztanya húzást, vagyis az, alias, hogyan teszteljük keresztlányunk türelmi mércéjét. Természetesen csak idegein szeretnék ropni egy kis tangót meg egy csacsacsát, hogy ne unatkozzunk. Válaszán csak elvigyorodok és jöhetett a szokásos hajborzolás, túlságosan komoly volt a felelete, amelyre nem tekinthettem jó szemmel. Egy gyerek legyen laza, nem ilyen karót nyelt. Attól még, hogy fer' megszólalás volt tőle. Különben is milyen rokon lennék, hogyha nem tartanám be a jövő nemzedéke egyik tagjának az ígéretemet? Hát ugye, hogy rossz! Ha, már ilyen kitüntetésben lett részem, akkor igyekszem is jól elvégezni az ezzel járó kötelezettségeket.
~ Kivételesen becsületes, ám’ de, mint mindig különc vagy. Hisz, Te vagy az egyetlen Shinigami, aki Sereteiel járó kötelességeit elhanyagolja. ~ úgy van ám, szóljál be, csak Te hiányoztál még ide a zsaruk mellé. Immáron békében meghalhatok neked köszönhetően, értesíts halálom előtt, hogy ne felejtsem el megköszönni eme kedvességedet.
Sajnos, nem folytathatom iróniával átitatott beszédemet Hyozanryuunak, mert a távolinak tűnő szirénahang egyre csak közeledik és közeledik. Elmémben azonnal átfut a gondolat, hogy ha a fakabátok ideérnek, akkor valószínűleg Shizunet vonnák kérdőre, az pedig nem igen tudnám kiheverni, ha esetleg miattam kell ülnie a rácsok mögé vagy rosszabb. Így hát önszántamból cselekedve kaptam fel keresztlányomat és indultam meg shunpozva új úti célunk felé, melynek minden bizonnyal örülhet, hisz ezt akarta elérni mindenáron. De, egészen meglepő, hogy nem panaszkodik arra, hogy az Én csiga shunpommal araszolunk a cukrászda becserkészésére.
- Ugyan már a muglikkal ne foglalkozz, kell egy kis akció az Ő életükbe is. Még ennyi csodát is megtagadnál tőlük? – bújok ki a kérdése alól, nem vallom be, hogy megfeledkeztem az emberekről, akik látják Ördögkölköt velem ellentétben. De, ez most cseppet sem izgat fel, mindjárt odaérünk, most ezért nem fogok a földön járva közlekedni, annyira ne nézzen senki se hülyének!
Sikeresen meg is érkeztünk és felhívtam szíves figyelmét a bevásárló listájának a mértékéről. Oké-oké fizetem, de ne annyit, hogy fél Soul Societyt megvásárolhatnám az összeggel. Azért Én sem vagyok Krőzus! Meg aztán, ha ennyi édességtől tönkre mennek a fogai, a végén nekem kell állnom a Fogorvosi számláját vagy mit, bár ez csak szülői beteges elképzelések sorozata lehet, sosem értettem ezt a meglátást, de sokan mondogatják, így inkább figyelem elé helyezem ezt a dolgot. Na, jó inkább nem, ez már nagyon is sok lenne a felelősség mércémen. Vegyen, amit akar, majd robbantok legfeljebb, ha nem lenne meg rá az össz. pénz nyehehehe…
- Csak nyugodtan, gondolj arra, hogy itt nincsenek szülők, akik megszabják, miből-mennyit vásárolhatsz. - jobb könyökömmel párszor oldalba bökdösöm, természetesen nem erővel, bár a rokonságomban Ő az egyik legszívósabb egyén, aki képes a hátba csapásomat tüdőkiköpés nélkül tűrni, szóval megtehetném. De azért nem kockáztatok, a végén beperelnek gyerekbántalmazásért. Mondjuk, ki merne ilyesmire gondolni? Kevés olyan rokon lehet, aki korlátlan vásárlási mennyiséget ajánl a cukorkákból és családjukból. Ha tehetném, még segítenék is neki az édesség zacskókat kosárba dobálni, de azért nem égetném be annyira, hogy lebegő cukorzsákok mennek felé.
~ Khm… ésszel a vásárlással, még az Urahara bolti károkat is állnod kellene, meg azt a kacatot is ki kell fizetned a Zugárusnak … ~ aztahétszázát! Hyozanryuu, de igazad van! Leizzadva nézek a bevásárlókosár hatalmas méretére, melyet, még ha akarnék, se vonnék vissza már Shizunetől. Nem baj Csíkos hippi kalap bekaphatja nem létező himbilimbimet, amiért egy selejt árut sózott rám, oszt’ elégedjen meg ezzel a rémidegesítő cukorkával, melyet drágalátos keresztlányom visszaszerzett neki, jómagam meg visszaszolgáltatom számára.
- Na ná’ Ördögkölök, ha végeztél. – kezébe nyomom a ránézésre kellő ryout mennyiséget, hogy ki tudja fizetni az árut a pénztárnál, majd kimenve a bolt elé elégedetten konstatálom gyűjtögető életmódom tökéletes eredményét, miszerint sikerült állnom Ördögkölök shoppingolását egy édességbazárban. Hát nem vagyok zseniális? Mellékesen megjegyezném, hogy Hyozanryuu szíveskedjen tartozkodni aljas megjegyzéseitől, költői kérdés volt.
- Okés, Ördögkölök asszem’ letudtam a tartozásomat. Ez, ha minden jól megy elegendő lesz neked egy hétre… pár napra… vagy mennyi ideig. – mondom nagy okosan kikövetkeztetve az egyértelműt, miközben hátba veregetem Shizunet. Ekkor villan át elmémen az a fontos feladat, melyet még Tasu-chan bízott rám keresztszülői felelősségként még Soul Societyben.
- Ja igen, jut eszembe! Szüleid üzenik, hogy légy szíves valamiféle életjelet küldeni magadról! Ha gondolod, átadok nekik üzenetet, ha nem akarod, hogy a família felvonuljon neked itt Karakurában. – vigyorodok el, miközben felajánlom neki hatalmas segítségemet. Ezerszer jobb lenne neki, hisz kicsit ciki lenne számára, hogyha a nagy hadnagy rangú szülei bevágtatnának a városba. Szerencsére még csak most ízlelem a rokonsággal járó dolgokat, de így kívülállóként leesik számomra is, hogy egy gyereknek nem lehet rosszabb annál, hogy szüleivel lógjon egy egész kerek nap, miközben meg kell osztania a legkisebb dolgot is, melyet tenni mert.
- Jól van Ördögkölök, azért néha benézhetnél Sereteibe, maximum elnáspángoljuk a zűrt kavaró Halálisteneket, akiknek nem tetszik a jelenléted. – osztom meg vele a leghihetetlenebb ötletet, mely keresztszülőként eszembe juthatott, mivel elég nagy vizet kavart odahaza anno, szóval nem lenne piskóta, hogyha egyszer csak bevágtatna egy hellóra.
- Azt hiszem, ideje lenne távoznom, még Fapapucshoz Urasághoz is be kellene ugranom, elintézni a számlát. Így is illegális munkaelkerülésben vagyok. Remélem, innen már boldogulsz. Tudod, ne állj szóba idegenekkel blablabla… inkább üdvözöld fantasztikus lábtechnikáddal őket. – vigyorgok el, miközben jobb kezemmel egy siker jelet mutatok neki. Most viszont nem ártana menekülőre fogni, hisz már a kelleténél is többször hívtam Ördögkölöknek. Így egy kisebb integetés kíséretében indultam is távozóra lassú shunpommal, mielőtt meg talál bordán rúgni búcsúzóul.

// Köszönöm a játékot. >.< //

Már megint, újra, nem is értem, hogyan képzeli ezt magáról eme bene signorina(1). Öklei szörnyű fájdalmat, kínt képesek okozni, jobb lesz, ha tartom tőle magamat a megfelelő ideig, pillanatig, hiszen még mindig vissza van számára egy aprócska megtorlás, amiért úgy lenézte az én drága hűséges kedvesemet, Venust. Lehet, hogy bennem van a hiba, de valamiért egyáltalán nem értem, hogy miről is beszél, fecseg most össze – vissza. Nem mintha számítana bármit is, de azaz ostoba olyan könnyedén, egyszerűen kezeli az életet, nem tudja, hogy milyen gyönyörű, csodálatos érzés mások létezését elvenni. De ha egyszer megtapasztalná, megérezné! Már fenségesen ragyogó Venusom is annyira türelmetlenül, izgatottan várja, hogy fényes pengéjét végre oly’ sok év után valakinek a húsába mártsa! ^_^
Apró sóhaj kíséretében veszem gondosan, vigyázva kezembe drágalátos egyetlenemet a szép Venusomat. Gyöngéden, finoman simítok végig gyönyörűen ívelt pengéjén, miközben fél füllel signorina Natalie(2) beszédét hallgatom. Az egyik személy, akivel kapcsolatban nincsenek gyilkos gondolataim, képzelgéseim, mintha az a másik kettő meggátolná, hogy bármi ilyesmin merenghessek el, milyen megalázó a helyzet!
- Perdonami, amico mio(3). De remélem, hogy ezt a megjegyzésedet nem mi ama Venusnak(4) szántad. ^_^ – fordulok az emlékeim képéhez képest kissé megváltozott signore Albarracín[/b](5)[/b] felé, hűvös, rideg mosollyal az arcomon. Igazán csalódnék benne, hogyha ilyesfajta megjegyzésekre vetemedne hatalmas szerelmem irányába. Merő balgaság, ostobaság lenne tőle. Lehet, hogy signorina Natalie arra kért minket, hogy működjünk együtt, közösen, de Venusért bármit hajlandó vagyok megtenni. A bármi alatt értem azt, hogy képes vagyok signorina Natalie kérésével, kívánságával a továbbiakban nem foglalkozni vagy éppenséggel signore Albarracín vérét ontani. ^_^
- Gyönyörűen volt megfogalmazva ön által ez az egyértelmű kifejezése, szókapcsolat signorina Natalie. ^_^ – igen, majdnem olyan szép és remek volt, mint mi ama Venus! Önelégült mosolyra húztam ajkaimat, szemeimben őrület, téboly fénye csillant meg a holdfényben. Fantasztikus Venusom már alig várja, hogy megkóstolhassa, megízlelhesse áldozatainkat.
Sötét pillantást vetek signore Albarracínra, amint fültanúja lehettem búcsújának. Milyen felelőtlen, gondtalan, ha tudná, hogy az a signorina mennyire is megbízhatatlan biztosan nem duruzsolt volna neki ilyeneket. Bár az előbbi után annyira nem is sajnálnám, szánnám, ha hasonló ütésben részesítenék őt, akárcsak engemet is az imént. Ha bíznék egy kicsikét is a törvényőrökben már minden bizonnyal feljelentettem volna testi bántalmazásért, de minek is tennék ilyesmit, hogyha drágalátos, szépséges kincsem, az egyetlen Venusom a vérére vágyakozik? ^_^
- Hm… nem tudom, hogy jómagad hogyan állsz hozzá amico mio, de én és mi ama Venus igazán szívleljük a színjátékokat. Ne haragudj, ha túlságosan beleéljük magunkat és netalántán te is megsérülsz. ^_^ –billentem aprón oldalra a fejemet, miközben ártatlanul, feddhetetlenül elmosolyodva a szemeibe nézek. Azonban tekintetemet jobban vonzza Venus gyönyörűséges Hold által megvilágított fénylően ragyogó, tündöklő pengéje.
- Mehetünk piccola Gabriela(6)? ^_^ – pillantok az alacsony, kicsi leányra, miközben kezemmel udvariasan magam elé tessékelem, tekintetemen látszik, hogy tökéletesen beleéltem magam az elkövetkező rajtaütésbe, már a gondolattól pezseg a vérem, annyira áhítozok, vágyakozok arra, hogy eljöhessen színrelépésünk! ^_^ Társammal meghúzódtam és a feltűnésünk alkalmára vártam, búvóhelyünkről szemmel tartva signore Albarracín ügyködését azon illetőkkel, személyekkel, akiket el kell távolítanunk signorina Natalie útjából.
- Signore Albarracín arra kért minket, hogy a megfelelő pillanatban csapjunk le. Mit gondolsz, piccola Gabriela, eljött az idő? ^_^ – sunyi mosoly kúszott arcomra, miközben Venust harcra, támadásra készen fogtam kezemben. Amint aprócska társam késznek, megfelelőnek látta a szerintem is megfelelőnek vélt alkalmat piccola Gabrielaval egyeztetve hoztam fel, hogy az árnyakat hívjuk segítségül és annak rejtekében lepjük meg a díszes társaságot.
- Buona sera](7)! ^_^ És… riposate in pace(8 ). – széles vigyorral az arcomon köszöntöm, üdvözlöm őket, a beszéd nagyobbik részét piccola Gabrielára hagyom. Én jobb szeretek mellékszereplőt alakítani, játszani színdarabokban, mintsem főszerepet.

szómagyarázat:

Hougyoku kutatás I.

Ó, igen! Kezdődik máris, rögtön a színjáték, olyannyira vártam már, hogy azt ódába se lehet foglalni. Pedig már úgy várom a vér látványát, s mi ama Venus (1) boldogságát, örömét, mert csak a legjobbat adhatom neki, mindezt meg is kaphatja, amint fényes, ragyogó pengéjét az egyik szereplő húsába mártom. Persze csak csekélyen, hiszen most mi alakítjuk piccola Gabrielaval (2) a gyönge, erőtlen rosszfiúkat. ^_^
- Ma… signore Tessai (3), hát szabad ilyet una bene signorinaval (4)? – billentem oldalra fejemet kérdőn, kíváncsian, amint meglátom ellenfelünk, milyen durva módszerekkel bántalmaz egy kislányt. S még mi vagyunk a rosszak, gonoszak és alávaló fajzatok, hm… perpillanat vitatkozhatnánk erről, azt hiszem, de signorina Natalie (5) nem ezért küldött minket.
Már éppen készültem szerepemhez, rendeltetésemhez hű módon cselekedni és előreszökkenni signore Tessai irányába, hogy közelebbi ismeretségben részesítsem gyönyörűséges, szépséges Venusommal. Csupán arra nem számítottam, hogy az utamba állva megakadályozzák, meghiúsítják előre törekvésem.
- Ohó, ez igen merész piccola signorina… ^_^ – torpanok meg a leány, gyermek előtt, ki volt oly’ botor, hogy utamba álljon. Úgy vélem, nem lennék jó színész, ha nem tudnék a helyzethez, szituációhoz mérten alkalmazkodni. Széles mosolyom, vigyorom arcomon csak úgy ragyogott, sugárzott a sokkal egyszerűbb ellenfél láttán. Signore Albarracíntól volt szerencsém megtudni, hogy a signorina elsődlegesen két öklét alkalmazza, használja egy ősszeméretetésben. De miért kellene félnem, tartanom egy apróság nyers erejétől? Venusom már a vérére epedezik, szomjazik, nem várathatom tovább!
Pár szökkenéssel a levegőbe kerültem, s onnét egy forgással mögé landoltam, hogy drágalátos, szeretetreméltó Venusommal egy aprócska karcolást ejtsek csinos arcocskáján. Mit gondolsz Venus? Megfelelő ízlésednek, jól érzed magad? Ó, kérlek, felelj nekem mielőbb drága szerelmem, elbűvölő angyalom, tündöklő tündérem, tudnom kell, mit gondolsz, mit érzel!
Ajkaimat megnyalva készültem újabb csapásra apró ellenfelem, küzdőfelem ellen, csupán lépésére nem számítottam. Olyan hirtelen, váratlanul ért, olyan későn szólalt meg fejemben a kis csengő hangja, zaja, hogy már meg is ragadta a signorina azon karomat, melyben Venust tartottam, s mire komolyabban reagálhattam volna már a fuvallat, szellő süvítését hallhattam. Igyekeztem hátamra fordulni alacsony „repülésem” során, miközben óvón, védelmezőn magamhoz öleltem mi ama Venust, hogy semmi bántódása ne eshessen.
Aprót köhécselve a felkavart portól, piszoktól, melyet beszippantott az esés következte után kényszerítette ülő helyzetbe magát, s pillantott körbe, hogy saját szemével láthassa a porfüggöny által feltárt eseményeket, történéseket. Tekintete lassan a mellette heverő kris tőrre kóborolt, vándorolt, miközben kezével már a wakizashit kereste, kutatta. Mindig is úgy érezte biztonságban magát, ha azt kezeiben foghatta, tarthatta, így amint azt magához vette a tőrt is felemelte a talajról, hogy biztonságos helyre tehesse, rakhassa. Jól tudta mit akart az előbb felszínen lévő egyéniség, személyiség, s tudta azt is, hogy mennyire nincs biztonságban. Túl nagy a megmérettetés, amibe szembe kell néznie, tekintenie, majd ő, majd ő helytáll helyette. Ez egy olyan harc, küzdelem, amin nem lehet csupán csak az élvezetekre hagyatkozni, gondolkodni, latolgatni is kell. Ahogy azt Granz-sama is előre megmondta, de az neki nem megy ugyebár… jól kiismerte már, tudja, hogy mennyire lehetetlen, reménytelen ilyesmit rábízni.
- Meg kell köszönnöm kedvességedet, amiért kemény kötelezettséged keresztülhúzva észrevetted szerény személyem színpadra szánt fényűzéstelen fellépését. – a wakizashit dobálva, hajigálva föl – le jobbjával sétál elő a portengerből, s mondja az alábbiakat Albarracín-sannak, majd kérdőn pillant, tekint a pillangóra, lepkére, mely felé lebben. Visszahelyezve helyére az éles, hegyes pengéjű fegyvert koncentrál a felbukkanó apró, kicsiny lényre. Nem kell gondolkodnia azon, hogy vajon honnan jöhetett, érkezhetett, ki küldhette, kézbesíthette, még az aprócska testen, alkaton lévő számokat sem kellet segítségül hívnia ahhoz, hiszen jól tudta anélkül is, hogy eme törékeny állat nem más, mint espadája rajongásának tárgya.
A számkódot szemrevételezve kezdett pörögni, forogni elméje, bár neki ugyan nem a matematikában rejlik tehetsége, ügyessége, hanem az emberek kiismerésében. Ez alapján is tudta, hogy Granz-sama valószínűleg, feltehetőleg egy feladványt küldött számukra, amelyet minél előbb meg kell fejteniük, oldaniuk. Így hát kutatott az emlékek között, de nem a sajátjában, hanem a testében lakozó másik illetőkben, személyekében, s jól tudta, kinél kell keresni. Egyik pillanatról a másikra vált képessé a számadat meghatározására, értelmezésére, hogy azt a mechanikai nyelvre kell lebutítania, ami az apró, kicsiny szárnyas lényen fellelhető. Elméje úgy keringett, mint soha, a számok átváltása nem esett nehezére, csupán addig kellett osztania kettővel, míg ki nem jött a két számból álló sorozat, láncolat. S amint ez megtörtént be is ütötte a kódot a karján lévő panelba, máris kezdte érezni reiatsujában a változást, alakulást, ahogy az egyszerű hollow szintű energiája átcsap, áttér a quincy nép, nemzet által ismertébe.
Igazán elmés trükk egy roppant okos, értelmes arrancartól, erre számított, csupán nem tudta, mily’ formában, módban is érkezik. Amint ezzel végzett sötét íriszei, szemei a kislányra tévedt, ki harcra készen állt előtte. Szomorúan sütötte le tekintetét, fejét megtörten, letörten billentve jobbra – balra.
- Mily’ kegyetlen karma, hogy kicsiny királylánnyal kell erőmet egyeztetnem ellenben társaimmal, talán te nem efféléken elmélkedsz e percben picinyke pirospozsgás pofikád mögött? – kérdezi, érdeklődi, bár választ amúgy sem remél kérdésére, beletörődik helyzetébe, hiszen előző személyisége, egyénisége által megkezdett színjátéknak még koránt sincs vége. Csupán most kezdődik az igazi előadás, melynek ő maga is tagja, részese lehet. Milyen ritka alkalmak, lehetőségek egyike ez!
Türelmesen várt, megadta ellenfelének, vetélytársának azt a kegyet, hogy ő lépjen először, amiért a gyengébbik nem tagja, s ráadásul gyermek is. Így oly’ módon tekinthet a helyzetre, hogy csupán ellenáll, védekezik, vagy esetleg a megfigyelésre igyekszik, törekszik? Ha az első csapások ellen, csupán a védelmére koncentrál, összpontosít, és közben szemrevételezi mozgását, mimikáit, tetteit, akár ki tudja ismerni. Ha nem is alaposan, részletesen, akár életében egy betegét, páciensét, legalább annyira, hogy képes legyen visszacsapni, visszaütni úgy, hogy minél kevesebb legyen a sérülésének faktora.
Akrobatikusnak mondható mozdulatokkal tért ki az első csapások, ütések útjából, félrepörgések, szaltózás, földön való elgurulás és egy kézre állásból való hátrarugaszkodás a nagyobb távolság felvétele érdekében, hátraszökkenések és levegőben való átfordulás, vagy esetleg az apró ellenfelét alkalmazva ugródeszkának vett róla lendületet, hogy utána még több tehetségét fitogtatató könnyed, légies mozzanatokat tegyen a levegőben. A lehetőségeinek hatalmas, óriási tárházából válogatott, melynek meg is lett az eredménye, ugyan sikerült beszereznie egy két pofont és horzsolást a földön, talajon való landolásból, de komolyabb szervi sérülése nem esett, talán bordái sajogtak, zsibbadtak kissé, de nem olyannyira, hogy ne legyen képes mozogni.
Azonban mindez számára elegendő volt ahhoz, hogy viszonylag megismerje, kiismerje a gyermek által űzött erőszakos, minden erejét belefektető harcstílust. Míg erős ütéseivel és nagy dobásaival fejti ki támadásait, addig nem igazán koncentrál saját maga óvására, védelmére, vagyis annyi a dolga, hogy bemerészkedjen a lány személyes szférájába és minden tudását latba vetve egy gyors, sebes és kemény, erős ütést mérjen rá, amellyel nyílt pontot hagyhat rajta egy komolyabb és veszélyesebb csapás beviteléhez. Ha nem más, akkor legalább meggyöngítse, erőtlenné tegye ezzel.
Először is az elméjében kivonalazódni, kirajzolódni látszódó tervet eltereléssel indította, úgy tett, mint aki nem számít a gyermek csapására, hagyta, hogy a közelébe férkőzzön, s amint eljött az idő a kezével tompítsa az ütés erejét, melyet rámértek. Ezt követően megfogta, megragadta a lány ruhájának, öltözékének grabancát baljával, majd jobbjával hatástalanítja az esetleges ütésre indított kis karokat, hogy utána az újdonsült lélekenergiát alkalmazva, reishit gyűjtve talpa alá elrugaszkodhasson a talajtól. Több méterre a levegőbe, égbe, hogy onnan egy rántással lefelé indítsa a gyermeket a kemény földhöz, talajhoz. Mindezt olyan gyorsan, sebesen kivitelezve, végrehajtva, hogy minél kevesebb esélye lehessen a lánynak védekeznie ez ellen és még kevesebb a becsapódás tompítására. Kérdéses az, hogy sikerült e úgy végrehajtania célját, hogy pozitívan jöhessen, térhessen ki belőle, avagy sem?

szavak jelentése: