Éppenséggel próbáltam rendet pakolászni a szobámban, teljesen eredménytelenül. Halk kopogást hallottam, és a lemondás hangulatával nyitottam ajtót, hogy nyomban felderüljek.
- Suzumiya kapitány! - nagyon örültem valami látogatónak, bár őszintén reméltem, hogy nem a rendet akarja megnézni a szobámban, az ugyanis hiányzott. - Mit keres maga itt? Mármint örülök nagyon, nem is tudja mennyire! Legalább ...- itt elhalgattam, ugyanis nem voltam benne biztos, hogy meg kellene osztanom vele, hogy mekkora rumli van nállam...

-Szia Maya... Remélem nem zavarok, csupán a segítségedre volna szükségem... Újra kéne festeni a szobámat, de tanácstalan vagyok ilyen téren. Talán te tudnál nekem segíteni, női szemmel könnyebb az ilyesmi. A fehér már unalmas, viszont nem jut eszembe semmi más... Tudsz nekem segíteni?
Kicsit meglepett, hogy a mindig csendes kapitányom ennyit beszélt egyszerre: akárhányszor hallottam eddig beszélni, mindig csak egy - két szót szólt, vagy egy rövid mondatot. Aztán az is eszembe jutott, hogy válaszolnom kellene.
- Persze hogy segítek, kapitány úr.- mosolyogtam egyet. - de azt hiszem, ehhez látnom kell még egyszer, hogyan néz ki a szobája, kapitány úr. Sajnos nem valami jó a memóriám... - néztem rá félénken, majd gyorsan becsuktam magam mögött a szobám ajtaját, és a padlót fixírozva vártam a válaszát.

Utáltam a későig tartó takarítást , és ezt meg is mondtam Yukarikonak. Minden az ő hibája... az elmebeteg ötleteimet elmondom neki, és ő mindenben benne van. Ha legalább megpróbálna visszafogni néha, akkor kevésbé lennék ennyire elszabadult őrült... Bár még így sem sokat mutattam magamból az osztagnak. Például megkímélem őket az ötleteimtől. Egyelőre csak Yukarikot teszem lelki nyomorékká velük, majd ezután jön Szuké, illetve Kyousuke, és a többiek is szépen sorban... Bár hogy miért csinálom ezt, arról fogalmam sincs.
Mindenesetre a késő éjjelig tartó takarítást a 6. osztag területein meglehetősen nehezen bírtam, és amint a szobámba értem, adtam valamennyi kaját adni Miyavinak, pizsamát vettem fel, és megfejeltem az ágyam. Azt észre sem vettem, hogy a szobaajtó kicsit nyitva maradt. Ahhoz épp elég tágas volt, hogy a macskám kiszökjön...
Éppen egy szép és hatalmas tó partján ültem lábaimat a vízben lógatva, amikor valami iszonyatos robaj felébresztett. Eleinte csak próbáltam magamat realizálni, majd miután felfogtam hogy hol vagyok, ki is ugrottam az ágyból. Villanyt gyújtottam, és ekkor vettem észre a tárva - nyitva levő ajtót. Tejóisten.... a macskám rászabadult Soul Societyre... ha baja esik... illetve jobban féltem a 6. osztag területeit, mint a macskát... De azért a macskáért is aggódtam. Nem igazán törődve jelenlegi öltözetemmel - tehát a zöld színű pizsamámmal - mezítláb kirohantam a folyosóra, és megálltam. Néhány méterrel előrébb megtaláltam az én szívem csücske macskámat, akit fel is kaptam egyből. Aztán eljutott az agyamig, hogy valaki van még ott olyan félig ülő - fekvő helyzetben. Nézek egy nagyot rá - nehéz az ébredés... majd az a kósza ötletem támad, hogy a jelenlegi helyzetének létrehozásában segíthettett az én ennivalóan gyönyörűséges és sátáni macskám...
-Szia! Van egy olyan sejtésem, hogy a macskámnak köszönheted a jelenlegi helyzeted. Néha egy kis sátán tud lenni... Remélem túléled. - mosolyogtam rá, és a kezemet nyújtottam neki, hogy felsegítsem.

Érdeklődve szemléltem a nemesi ruháját a jövevénynek. Végülis nem mindennap lát az ember egy nemesi származású egyént a földön feküdni... Ráadásul egészen aranyos volt a viselkedése is. Nem is volt beképzelt...
- Hát ... örvendek Tamachi Yukezo. Én Chizuki Maya vagyok, a 6. osztag 4. tisztje. - elnyomtam egy ásítást. Időközben a macskám is belaudt a karjaimban, és nekem is minden vágyam az volt, hogy visszabújhassak a még meleg ágyamba. Aztán jött egy váratlan ajánlat, amit nem igazán akatam elutasítani.
- Benne vagyok... bár nem hinném, hogy ebben a pizsamában kellene kimennem az utcára... - néztem magmara. - Inkább fel kéne öltöznöm valami normális ruhába... ha megvársz itt, fel is öltözöm..- szóltam, majd egy mosoly kíséretében beshunpoztam a szobámba. Miyavit óvatosan letettem az ágyamra, amire vetettem egy sóvár pillantást. Villámgyorsan felöltöztem, és visszaléptettem Yukezohoz. Csak normálisabban nézek ki az egyenruhában, mint az ősrégi pizsamámban... legalábbis reményeim szerint így van...

Miután visszaértem, volt alkalmam megcsodálni egy lélekenergia- elszívót. Érdekes volt, régen láttam már ilyet. Szóval a Shunpo az ó specialitása. remek. Én meg még nem is szakosodtam semmire sem. Igazából egy harcban tudnám neki megmutatni, hogy mire vagyok képes... vagy ha elmondok egyet - kettőt a világmegváltó ötleteimből neki.
- A shunpo mint specialitás? Igazán érdekes... - remélem nem gondolja azt, hogy valami csigalassú valaki vagyok. Azért engem sem kell félteni, de ha valóban a Shunpo a specialitása, akkor a nyomába sem érhetek.
- Verseny? Jó ötlelt. - nyújtóztam egyet. - Remélhetőleg attól felébredek. Nos, akkor viszlát a Sayan-Jin bár előtt! - mosolyogtam egyet, majd elfolytottam egy ásítást. fogalmam sem volt, hogy miért nem küldtem el a fenébe, és nem mentem vissza aludni. Normális esetben már rég kikészítettem volna... Valami határozottan történik velem, aminek Yukariko az oka, és amiért kicsinálom. Ennyire kómásan még idegbetegeskedni se tudok...
Aztán shunpoval megindultunk a bár felé...


{ a folytatást írd oda, oké? }

Egy újabb nap ért véget, és kissé fáradtan bandukoltam szobám fele a 10. osztag területén. Újabb unalmas nap, ami nem állt másból, mint jelentéseket olvastam, körmöltem, küldtem és kaptam. De hát ez vele jár. Nem vágytam másra, mint egy kiadós vacsorára, aztán kiterülni az ágyamon és olvasgatni valamit. Aztán eszembe jutott, hogy nincs semmi olvasni valóm, szóval azt is szerezni kéne valahonnan. De honnan? Lázasan gondolkozni kezdtem a megoldáson, aztán mint akinek a fejében villanyt gyújtottak, beugrott a megoldás.
- Maya-chaaan! - kiáltottam jókedvűen a megoldás nevét, amivel sikerült halálra ijesztenem egy tisztet aki épp mellettem haladt el, csak nem vettem észre a nagy gondolkodás közepette. Jókedvűen fordultam meg a másik irányba, és indultam el kedvenc hatodik osztagbeli hadnagyomhoz. Nagyon szoros barátság alakult ki köztünk, nagyon szerettem Maya-chant, mint barátot. Sok közös kalandban volt már részünk. Miközben elhagytam a 10. osztag területét, azon gondolkoztam, hogy valamit venné kéne Maya-channak, hisz mégis csak úgy betörök hozzá este, amikor lenne jobb dolga is biztos. Megint irányt változtattam, és elindultam a városba, hogy vegyek a lánynak valamit. Gőzöm nem volt arról, hogy mit szeret, így csak egy valamire hagyatkozhattam. A csokira. Bementem az édesség boltba, és egy jó nagy darab epres táblacsokival jöttem ki onnan, amit szépen becsomagoltattam. Reméltem, hogy örülni fog neki, na meg nekem is. Mostanában úgy sem találkoztunk sajnos. Mióta kineveztek kapitánynak, kevesebb időm jut az ismerőseimre, barátaimra, de most feltétlenül el fogok menni Maya-chanhoz egy jót beszélgetni. Fél óra múlva, mikor sikerült odatalálnom a hatodik osztag területére (mindig eltévedtem valahol), megkérdeztem egy tisztet, hogy hol találom az osztag hadnagyát, és sikerült is kiderítenem. Most már semmi sem állíthatott meg célom elérésében. Pár perc múlva meg is érkeztem a lány szobájához. Vártam egy kicsit, tisztáztam gondolataimat, majd kimérten kopogtattam az ajtón. Nem sokkal később ki is nyílt, és megjelent Maya-chan.
- Öh, szia Maya-chan! Gondoltam megnézlek, hogy mi van veled! - köszöntem neki mosolyogva, majd adtam neki puszit is.

Visítva ugrottam félre támadó kedvű macskám elől, és nevetve landoltam egy meggyilkolt párna tetején. Imádtam vele játszani, nagyon intelligens kis állat volt. A szobámban természetellenes rend volt: tíz perce végeztem a takarítással. miután hadnagy lettem, beszereztem mellé egy konyhát is, így bármikor tudtam főzni, hódolhattam a szenvedélyemnek. Éppen most lettem kész egy hatalmas adag csípős kajával. ki is pakoltam egy tányért az asztalkámra, és készültem az étkezésre, amikor Miyavi megtámadt. Most lihegve álltam fel a párnáról, mert kopogást hallottam. Ki is nyitottam az ajtót, és Nabe-kunt pillantottam meg.
- Öh, szia Maya-chan! Gondoltam megnézlek, hogy mi van veled! - mondta, és adott még egy puszit is. Én meg meglapogattam, majd beengedtem.
- Sziiijaa Nabe-kun! - örvendeztem, majd mosolyogva mutattam neki, hogy hová ülhet le, ha akar. Miyavi a lábához somfordált, majd hozzádörgölőzött. Úgy tűnik, hogy a macskám is megkedvelte. - Most lettem kész a vacsorával, kérsz? Bár nem tudom, hogy te szereted-e a csípős kaját. - mosolyogtam rá.

//--> Suke látogatóba megy <--\\

A kopogás után nemsokkal megjelent az ajtóban Maya-chan. Kicsit lihegett, mintha most jött volna egy harcból, ahol hollowokat irtott. Köszöntem neki, és puszit is adtam, válaszként pedig jól megölelgettek. Ez már bevett szokás volt nálunk.
- Sziiijaa Nabe-kun! - köszönt ő is, majd beinvitált a szobába.
- Most lettem kész a vacsorával, kérsz? Bár nem tudom, hogy te szereted-e a csípős kaját. - kérdezte. Igencsak éhes voltam, hisz dél óta nem ettem, szóval most bármit fel tudtam volna falni, ráadásul a csípős kaját kifejezetten szerettem is, így nem tudtam ellenállni a kísértésnek.
- Imádom! - mondtam jókedvűen Maya-channak. - Kérnék egy keveset, ha nem probléma. - mondtam. Leültem a szobába, majd alkalmam nyílt körbe nézni.
Makulátlan tisztaság, és rend. Röviden és tömören ez jellemezte a szobát. Hát igen, Maya-chan lány volt, így ő nyilván nagy gonddal volt a szobája tisztaságára, nem úgy mint én. Örülök, ha hetente egyszer ki tudok úgy ahogy takarítani. Közben egy macska odajött a lábamhoz és neki dörgölődött. Helyes állat volt, amúgy is szerettem a macskákat, csak nem értem rá állatot tartani, meg magamat is nehéz volt eltartanom, nemhogy még egy állatot rajtam kívül.
- Igazán kedves macskád van Maya. Mi a neve? - mondtam neki kedvesen miközben a macska fülét vakargattam.. - És a szobád is nagyon szép. Látnád az enyémet...-jegyeztem meg viccesen.

//--> Suke látogatóba megy <--\\

--> { Nekem Nabe-kun maradsz }





Miközben eltáncoltam egy tányérért, arrébbrúgtam a pizsamámat. Szokásomhoz híven a szoba közepén dekkolt, de ha nem teszem feltűnő helyre, egyszerűen nem veszem észre. Kinyitottam a túlzsúfolt szekrényem ajtaját, minek következtében egy siokarás üveg fejen talált. Egyik kezemmel a frissen kinövő púpomat nyomtam erőteljesen a fejemhez, a másikkal pedig az üveget dugtam vissza a többi közé - közben pedig motyogtam. Az a merő véletlennek volt köszönhető, hogy Nabe-kun hangját így is meghallottam:
- Imádom! Kérnék egy keveset, ha nem probléma. - mondta, én pedig szinte azonnal visszakiabáltam - mondjuk nem azzal az elemi erővel, csak úgy, hogy hallható legyen:
- Dehogy probléma! Inkább örülök, hogy nem kell egyedül ennem. - mondtam vidáman, majd örültem hogy sikerült kirángatnom még egy tányért a szekrényemből. Megragadtam még két evőpálcikát, és visszarohantam a szobámba. - Maah, kész is. - mosolyogtam, majd válaszoltam Nabe-kun kérdésére. - Najmhh, őfelsége a Miyavi névre hallgat... egészen intelligens tud lenni. Olyan, mint egy ébresztőóra. - mondtam mosolyogva, és közben szedtem Nabe-kunnak egy adag Ozoni japán levest Maya módra. Elméletileg ez nem csípős leves, bár ha attól a 9 retektől csípős lett, amit bele tettem... inkább volt ez tudható a csípős szósznak, amit belekevertem. Reméltem, Nabe-kunnak ízleni fog - eddig még nem érkezett rá panasz. Rápakoltam egy tálcára az egyik tányért, és Nabe-kun elé pakoltam. Ráadásul még egy halom tésztát is tettem bele... de a leves nem leves tészta nélkül. ( >.< xĐĐ) Majd leültem egy másik párnára, és bele is kezdtem. jobb lett, mint amilyenre sikerülni szokott. Elhatároztam, hogy legközelebb is ennyi, vagy több wasabit meg egyebet keverek bele. - Nabe-kun, mi van veled mostanában? Rég láttalak. - mondtam két falat leves között. Legalább nem teli szájjal beszéltem. Lehet, hogy tőlem még az is kitelne... ( xD) Aztán eszembe jutott valami, és majdnem belefejeltem a gőzölgő levesembe. - Jézusszentatyaúristeeen... Elfelejtettem... ajajaaajj... gratulálok a kinevezésedhez.. én meg itt izélgetlek... szabad téged még tegezni?! - pillantottam rá rémülten. Végülis már rangban felettem áll, és hol van itt a kötelező tisztelet kimutatása?! Engem ki fognak csinálni, ha ezt megtudják, és Nabe-kun, izééé... Watanabe kapitány haragudni fog...

//--> Nabe-kun (csak neked ) látogatóba megy <--\\

Sikerült Maya-chan macskájával megismerkednem végül. Míg Maya-chan sürgött-forgott a konyhában, én a macskával szórakoztam. Ez abból állt, hogy a fejét vakargattam, ő meg tűrte. Még jó, hogy tűrte, azt minden macska szereti.
- Maah, kész is. -tűnt fel Maya-chan a szobában.
- Najmhh, őfelsége a Miyavi névre hallgat... egészen intelligens tud lenni. Olyan, mint egy ébresztőóra.- mondta Maya-chan miközben szedett nekem egy adag levest. Ínycsiklandozó illata volt, alig bírtam megállni, hogy ne vessem magam rá rögtön..mármint a levesre. (xD).
- Akkor legalább mindig időben sikerül felkelned. - jegyeztem meg viccesen.
Maya-chan rátette a tányért egy tálcára és elém pakolta. Ránézésre is finomnak tűnt, szóval biztos, hogy az is, gondoltam. Megkóstoltam, és eldöntöttem magamban gyorsan, hogy Maya-chan lesz a kaja beszállítóm, és ezentúl csak tőle fogok kaját rendelni. Nagyon ízletes volt a leves. Csípős, de attól még finom. Épp meg akartam jegyezni Maya-channak, hogy ha nem lenne hadnagy, felfogadnám séfnek magamhoz, mert olyan jól főz, de megelőzött.
- Nabe-kun, mi van veled mostanában? Rég láttalak. Jézusszentatyaúristeeen... Elfelejtettem... ajajaaajj... gratulálok a kinevezésedhez.. én meg itt izélgetlek... szabad téged még tegezni?!
Meglepett ez a reakció. Igazából attól, még hogy kapitány lettem, a barátaimnak épp úgy Suke, vagy Nabe, Nabe-kun maradtam, és ezen a továbbiakban sem akartam változtatni.
- Köszönöm Maya-chan. - mosolyodtam el. - Neked kötelező tegezni! - mondtam ellenvetést nem tűrő hangon, majd letettem a tálcát és jól megnyomorgattam a lányt.
- Egyébként megvagyok. Eléggé lefoglal a kapitányi állás, és nincs túl sok időm másra sajnos. Ezért tudtalak csak most meglátogatni. Bár, mint hadnagy, biztos te is elég elfoglalt vagy, hogy másokkal foglalkozz. - kacsintottam, majd tovább ettem a levesem.
- Ez csodálatos lett Maya-chan. Nagyon finomakat tudsz főzni! - dicsértem a lányt.
- Igaz is, veled mi van mostanában? - kérdeztem mosolyogva.

//--> Nabe-kun (csak nekem xDD ) látogatóba JÖN xDD <--\\

Csendben nyeltem le a falat levest, - jó h nem hanggal ment a dolog (xD) - és pislogtam. Nabe-kun hamarosan válaszolt a szívbajos, idegösszeomlás közeli kérdésemre.
- Köszönöm Maya-chan. Neked kötelező tegezni! - szólt, és jól megnyomorgatott. Hála istennek már semmi nem volt a tányéromban, mert ha lett volna, most alaposan eláztam volna. Miután alaposan visszaszottyongattam Nabe-kunt, és ő visszaült a helyére, megállapítottam, hogy mégis ikerült alkotnom: egy nagy, sötétfekete folt virított shinigami ruhámon. Gyorsan magamra terítettem egy zöld blúzt. Későn kapcsoltam, hogy az pont az előbb félrerugott pizsamafelsőm volt. Apró, elkeseredett sóhajjal nyugtáztam a dolgot, majd újra a beszélő Nabe-kunra koncentráltam: - Egyébként megvagyok. Eléggé lefoglal a kapitányi állás, és nincs túl sok időm másra sajnos. Ezért tudtalak csak most meglátogatni. Bár, mint hadnagy, biztos te is elég elfoglalt vagy, hogy másokkal foglalkozz. Ez csodálatos lett Maya-chan. Nagyon finomakat tudsz főzni! Igaz is, veled mi van mostanában? - nagyon örültem, hogy ízlik neki a főztöm, végülis csak egy jó barát volt, és az volt a szent küldetésem, hogy jóllakassam. Kész voltam muzulmánná válni és jihad-ot indítani az ügyért. Eszembe jutott a sütőmben árválkodó epertorta, amit még reggel készítettem, meg a mentatea, ami a szoba közepén levő asztalkán gőzölgött. Lessz még itt ám dőzsölés ma, kérem szépen... Aztán sikerült annak is befurakodni az agyamba, hogy talán válaszolni kellene Nabe-kun kérdéseire.
- Hát... ami azt illeti, igyekszem pontosan megcsinálni a papírmunkát, de nem mindig sikerül... általában véletlenül elpakolom őket... nem mind kerül elő... - motyogtam a végét. Ami nem kerül elő, az bizony Shiro martaléka lett... de nem muszáJ erről mindenkinek tudni... maradhat az én titkom. Bár... akiben megbízok és aki ismer, az tudja, hogy milyenek ezek a véletlenek... - Nagyon örülök hogy ízlik! Bármikor szívesen főzök neked, ha kéred. Vagy majd lehet számítanod olyanra, hogy egyszer csak megjelenek nállad egy gőzölgő ételes-dobozzal. - vigyorodtam el. Aztán a jópár könyvespolcomra pillantottam, és felmerült bennem a kérdés, hogy vajon Nabe-kun szeret-e olvasni. Én imádok... - Nem sokminden van velem... néha ellógok ide-oda, amialatt a tengerpartot lehet érteni, de ha van szabadidőm, és pihenni akarok, akkor olvasok. Most is egy jó kis könyvre találtam rá... Néha meglátogatom Yukét, vagy ő jön. Máskor meg a kapitányomat idegesítem. Már azon is csodálkozom, hogy te el tudsz viselni... - pillantottam rá, majd felálltam, és elvettem az ő tálcáját is. - Van egy kis desszertem, kérsz? - kérdeztem, és már indultam is a konyhámba. Milyen űberkúl már hadnagynak lenni! Simán beszereztem ezt a konyhát. Mondjuk mínusz húsz azoknak a száma, akik tudnak róla... Gyorsan elmosogattam, és két sütistányérra szeltem egy -egy hatlamas tejszínhabos tortaszeletet. Mellé vittem egy - egy csésze mentateát, és az egyik adagot Nabe-kun elé pakoltam. - Ha most egyedül lennék, biztos a könyv fölött ennék már megint... - mosolyodtam el. Kifejezetten örültem, hogy van látogatóm. Odapillantottam Nabe-kunra, hogy lássam : ízlik-e neki az étel. A sütit is volt képem itthon csinálni, remélhetőleg ehetőre sikeredett....

Gőzerővel lapátoltam magamba a levest. Egyszerűen fantasztikus volt na. Lassan elfogyott, és én rendesen jól laktam vele. Nem is tudom már mikor ettem ilyen finomat. Máskor általában, ha otthon vagyok, valamit gyorsan összedobok a konyhában, és azt eszem meg. Nem valami bizalomgerjesztő dolgok ezek. Szerintem még Yuu-chan is jobban főz mint én, bár kb ő is Chiyo-chan főztjét eszi, szóval erről ennyit.
- Hát... ami azt illeti, igyekszem pontosan megcsinálni a papírmunkát, de nem mindig sikerül... általában véletlenül elpakolom őket... nem mind kerül elő...- a végét már nem nagyon értettem, de nem kérdeztem rá.
- Én is így vagyok vele! - vigyorodtam el. - Ha elfelejtek valamit, szokás szerint Aoki kioktat, hogy pótoljam be és ne hagyjam ki. Kezdem megszokni. - tettem hozzá. Miután végeztem az étellel, még egyszer megköszöntem, és megdicsértem a főztjét. Ezek nem üres szavak voltak, tényleg mesterire sikeredett a leves.
- Nagyon örülök hogy ízlik! Bármikor szívesen főzök neked, ha kéred. Vagy majd lehet számítanod olyanra, hogy egyszer csak megjelenek nállad egy gőzölgő ételes-dobozzal. - vigyorgott Maya-chan.
- Az jó lenne, nehogy már csak én lógjak a te nyakadon, legyen fordítva is. - mondtam boldogan. Mostanában senkivel sem találkozok szinte. Azért Mitsukora mindig szakítok némi időt. Aztán másra terelődött a szó. Maya-chan elmondta, hogy ha van egy kis zsabadideje, gyakran ovlasgat, pihen, vagy jár le a tengerpartra. Olvasni én is szeretek, csak most nincs mit. Részben ezért is látogattam meg Maya-chant, hátha neki van valamilyen érdekes könyve.
- Van egy kis desszertem, kérsz? -kérdezte a lány, és a választ meg sem várva kiviharzott a konyhába. Nem sokkal később visszatért egy tányér tejszínhabos tortaszelettel és mentateával. Golflabdányi szemeket meresztettem az édességere, aztán eszembe jutott, hogy én is hoztam Maya-channak epres csokit.
- Ha most egyedül lennék, biztos a könyv fölött ennék már megint... -mondta a lány.
- Mond csak Maya-chan. Nincs valami felesleges könyved, amit kölcsönkérhetnék olvasásra? Nekem nincs semmim, és gondoltam, ha neked van valami, akkor kölcsönkérném. -kérdeztem a lánytól. Gyorsan előhalásztam a csokit, és átnyújtottam Maya-channak.
- Ezt neked hoztam, ajándékként. Gondoltam ha már jövök, nem üres kézzel. -mosolyogtam és nyújtottam át a lánynak az epres táblacsokit.

//--> Nabe-kun (csak nekem very happyn xDD ) látogatóba JÖN xDD <--\\

Nabe-kun kérdése, mely szerint van-e kölcsönkérhető könyvem, szöget ütött a fejembe. Vajon van-e olyan könyvem, amit ő is szeretne? Kérdéses... miután a kezembe nyomott egy nagy tábla epres csokit, egészen meghatódtam, és alaposan meglapogattam. honnan tudta hogy ez a kedvencem? Bár, aki tud az epre nyalóka - mániámról.... De akkor is, ez nagyon kedves volt tőle. Aztán eszembe jutott az is, hogy esetleg megszólalhatnék...
- Mindjárt kiderül... - és ezzel fel is álltam. Eltáncoltam egy hűvös helyre betenni a most kapott csokit. Nem akartam, hogy teljesen szétolvadjon, még azelőtt, mielőtt megenném. Kirángattam a leghűvösebb fiókom kihúzós fiókját, és beletettem óvatosan és lassan a szent ételt. Már a borításán keresztül is éreztem az illatát, és elkezdett folyni a nyálam - képletes értelemben persze. Gyorsan visszatáncoltam Nabe-kunhoz, és megálltam a könyves-részlegem előtt, mely a szobám egyik falát mennyezettől padlóig teljesen betültötte. Ujjaimat húztam a könyvek gerincén. Az első négy polc könyvet meg sem néztem: kétlem, hogy Nabe-kunt érdekelné akár egy is a mérgekről ésellenmérgekről szóló könyveim közül. Bár én nagyon szeretem őket, és hasznosak is - és néhányat már el is tudok készíteni! Mondjuk nem nagy kunszt követni a recept leírását...
- Nabe-kun, milyen könyveket szeretsz? Adnál valami témpontot? Tudod itt mindent meg lehet találni, és akár az egész könyvtáramat elviheted... tudod mit? Válassz. - mosolyogtam rá, és eltáncoltam kinyitni az ablakot. A szobában még mindig terjengett a leves, az epertorta és a mentatea illata, amit nem nagyon találtam vonzónak. A hűs szellő az arcomba csapott, és beáradt a szobába, majd egy - két pillanat múlva ki is vitte az illatokat. Mostanában már éjjelre is nyitvahagyom az ablakomat, szeretem élvezni a kintről beáradó tücsökciripelést és egyemebeket. Pillantásom a gyékényszőnyegen fekvő Miyavira tévedt. összehúzott szemmel kémleltem, ugyanis tudtam, hogy most csak játssza a szentet. Amikor kettesben vagyunk, mindig előbújik belőle az ördög... Aprót sóhajtva letelepedtem egy párnára, és figyeltem a könyvek között válogató Nabe-kunt.

Átadtam Maya-channak az epres táblacsokit. Reméltem, hogy nem olvadt meg. Cseppfolyós halmazállapotban nem igazán élvezhető szerintem. Láttam Maya-chanon, hogy örült a csokinak, szóval sikerült eltalálnom, hogy mit szeret. Azért gondoltam az eperre, mivel nyalókában is az epreset szereti, így hát gondoltam, mással is így van.
- Mindjárt kiderül...- szólt Maya-chan a könyves kérdésemmel kapcsolatban, de előbb ellibbent, hogy biztonságos helyre rakja a csokit. Ezután visszajött, és a könyvespolc előtt állt meg, ami mellesleg elég nagydarab volt. Az első négy sort ki is hagyta egyszerre, talán azért, mert ott vannak a szerinte nem nekem való könyvek. Na igen, a szerelmes könyveket, meg az alkímiával kapcsolatos köteteket nem szerettem annyira. Hogy pontosítsak, kirázott a hideg tőlük. Maya-chan pár pillanatig a könyvespolc előtt állt és a könyveket bogarászta, aztán mosolyogva felém fordult.
- Nabe-kun, milyen könyveket szeretsz? Adnál valami témpontot? Tudod itt mindent meg lehet találni, és akár az egész könyvtáramat elviheted... tudod mit? Válassz.- aztán odament az ablakhoz és kinyitotta, hogy némi friss levegő szálljon be a szobába. Én közben odamásztam a könyvespolc elé, és keresni kezdtem egy nekem megfelelő könyvet. Még magam sem tudtam, hogy milyen könyvet keresek, egyelőre csak nézelődtem. Bár valami jó kis krimi, vagy ilyesmi jól jönne, azt már rég olvastam. Néhány perces keresgélés után meg is találtam a nekem valót. Valami krimi volt egy sorozatgyilkosságról. Lesz mit olvasnom ha unatkozom az irodában, vagy amikor nincs jobb dolgom otthon.
- Azt hiszem ez jó lesz Maya-chan!- mutattam a lánynak, aki közben leölt egy párnára, nem messze a macskájától. - Tényleg helyes kis állatod van Maya. - mondtam neki mosolyogva.
Visszamentem a lányhoz és én is lehuppantam egy párnára és befejeztem a mentatea elfogyasztását. Mint a leves és a torta, ez is tökéletesre sikeredett. Nagyon ízletes volt. Eszembe jutott, hogy Maya-chan az előbb Yuke-t emlegette. Mivel jobb ötletem nem volt, hát rákérdeztem.
- Mondcsak Maya-chan. Mivan Veled és Yukeval...? - kérdeztem óvatosan, hátha rossz vizekre evezek a kérdéssel. Mondjuk rólam nyílt titok volt, hogy találkozgatunk Mitsukoval, bármennyire is titkolni akartuk, hát igen.

Nabe-kun talált egy nekivalót, és visszajött, leült velem szembe. Én egy kicsit a már félig üres mentateámat kezdtem el fixírozni. Aztán Nabe-kun felhozott egy egészen érdekes témát:
- Mondcsak Maya-chan. Mivan Veled és Yukeval...? - ez tényleg egy érdekes kérdés volt. Felemeltem a csészémet, és belekortyoltam. Gondoljon bármit, Nabe-kun, jelenleg tényleg nem tudom, hogy mi van velünk. Találkozunk, beszélünk, de nem hiszem, hogy ezek randevúk lennének.... inkább barátsági szinten állunk. Azért a dolog kicsit tényleg más, nem olyan barátság ez, mint amilyen köztem meg Nabe-kun közt van...
- Hát... nem igazán tudom. Találkozunk, de nem hiszem hogy többek lennénk egymásnak, mint barátok. - mondtam halkan. Bár érdekes elgondolni, hogy nem vagyunk-e már most többek egymásnak, mert ha ilyenen kell gondolozni... Megcsóváltam a fejemet, és megittam a maradék teámat. Majd lesz valahogy.... - Őszintén szólva kétlem, hogy többet jelentenék neki egy barátnál. - mondtam kicsit szomorúan. Majd sokkal vidámabban pillantottam fel Nabe-kunra. - Mesélj csak szépen, mi van veled meg Mitsukoval? - mosolyogtam. Jó volt hallgatni hogy mennyire jól kijönnek egymással és boldogok. Bár arról nem sok infóm volt, hogy Mitsuko kedvel-e engem egyáltalán, mindenesetre én nagyön happí voltam kettejüktől. - Mellesleg, én most ezt olvasom. - mutattam fel Nabe-kunnak Adam Kennedy - A Dominó - elv c. művét.

//--> Nabe-kun átogatóba megy <--\\

A sikeres könyvválasztás után lehuppantam Maya-chan mellé egy párnára. Jobb téma hirtelen nem jutott eszembe, így rákérdeztem a Yuke-s dologra, hogy mi igaz belőle meg mi nem. Mióta kapitány lettem, több pletyka jut el hozzám. ^^
- Hát... nem igazán tudom. Találkozunk, de nem hiszem hogy többek lennénk egymásnak, mint barátok. Őszintén szólva kétlem, hogy többet jelentenék neki egy barátnál. - mondta Maya-chan, és mintha kis szomorúságot véltem volna felfedezni a hangjában. Kicsit én is meglepődtem, mert abban a hiszemben voltam, hogy több lehet a dologban, vagy valami ilyesmi.
- Mesélj csak szépen, mi van veled meg Mitsukoval?- kérdezte kicsit vidámabban.
Na témánál vagyunk, gondoltam, de hát nincs mit ezen titkolni.
- Vagyogatunk, találkozgatunk, alakulgat a dolog. - gyóntam meg mosolyogva, bár kissé zavarban. Nem tudtuk már tovább titkolni, meg én már nem is igen akartam. Így is úgy is kiszivárogtak a pletykák, és már valószínűleg a fél SS tud rólam meg Mitsukorol.
- Mellesleg, én most ezt olvasom. -váltott témát Maya-chan, valami krimi volt az is, vagy nem tudom. Kinéztem az ablakon, és tudatosult bennem, hogy már beesteledett és késő van. Lassan indulni kéne, nem akarom Maya-chant feltartani, meg biztos ő is pihenne. Felálltam a párnáról és Maya-chanhoz fordultam.
- Hát akkor, én azt hiszem megyek is. Nem akarlak feltartani, már késő van. - mosolyogtam rá.
- Köszönöm a vendéglátást és az finomságokat. - nyomorgattam meg jól a lányt. Még utoljára megvakargattam a macskáját, és elindultam kifele a szobából. Az ajtóban még visszafordultam egy szóra.
- Maya-chan, ha a 10. osztag fele jársz valamikor, elvárom, hogy bekukkants hozzám! - kacsintottam mosolyogva, majd elindultam hazafelé.

Ezen kijelentésem elegendő volt ahhoz, hogy Shiro elégedetten elhallgasson. Kicsit meglepett, amit Yuke elmesélt... nagyon megrendítő lehetett neki. Folyton ilyesmivel találkozni.. Azon is majdnem lehidaltam, hogy engem meg tudott szeretni... Ráadásul pont engem. Nem gondoltam volna, hogy egyszer valaki megszeret engem, mivel mindig is értéktelennek tartottam magam. Tulajdonképpen ez most sem változott... Mit tudok adni én az embereknek, azon kívül hogy mellettükk vagyok? Semmit...
Boldogan viszonoztam Yuke csókját, majd jelzésére felmásztam a hátára. Az arcomat inkább a hátába rejtettem, mert az ő sebességével történő Shunpozás azért nekem kicsit sok volt.... Még így, lehunyt szemmel is szédelegtem, mikor leszálltam róla.
- Ezt azt hiszem nehezen fogom megszokni... ha igényt tartasz a társaságomra továbbra is. - mosolyogtam rá, majd lehuppantam a padlómra. Nem szoktram bezárni az ajtómat, ha valaki illetlen lép be, a vérmacskám úgyis kicsinálja... Rosszabb tud lenni, mint a bankaiom...
~ Kössz szépen, bammeg. Ezért segítettem én neked fejlődni? Most is inkább gyakorolnál, mint dúlnád a láwot... - morogta Shiro a fejemben, én pedig megdermedtem félig ülő - felálló helyzetben egy pillanatra, majd felálltam, és ellibbentem meleg teát főzni.
~ Nem úgy értettem, te idióta. Tudod hogy szeretleeeek - mondtam vidáman magamban. ezután viszalibbentemm, és a kezemben tartott sütistányért belenyomtam Yuke kezébe. Alaposan el is pirultam, ezt világosan éreztem. Miért nincs sötét... az éjjel - hajnalban úgyis sikerült megdöntenem a saját pirulós rekordomat... Nappal meg látszik, annyira gáááz... Ilyesfféléket szenvedtem magamban, miközben halkan megszólaltam:
- Érezd csak otthon magadat. Oda ülsz - fekszel, ahová szeretnél, és azt nézel, amit akarsz... - mondtam neki, és gyorsan visszasiettem a konyhába. Fene vinné el a zavaromat... mégis mitől van ez... jó, szerelmes vagyok, de ennyire? Ez már kezd nagyon... jó lenni. Elmosolyodtam, miközben beletöltöttem a forró vizet a hatalmas csészékbe, és belekevertem a mentateám teafüvét. Utánna az egészet leszűrtem, és szaladtam Yukéhoz vele. Leültem vele szemben, és az ajkamhoz emeltem a csészém. Bele is kortyoltam, és gyorsan lenyeltem az italt. Utánna letettem a csészét, és a számra kaptam a kezem. - Azta... erre nem is gondoltam... - próbáltam érthetően mondani. Szinte sajgott a torkom, az ajkam, a nyelvem... a forró tea megtette a hatását, és a szemem könnybe lábadt. Határozottan fájt, de inkább nem mozdultam. Szerettem volna Yuke mellett marradni, meg a szám fájását is csillapítani. Erre a legjobb megoldás valami jéghideg ital lett volna, ami jelenleg csak szaké volt... De az is csak azért, mert előző nap koboztam el néhány tiszttől. A 6. osztagban nincs szolgálat közbeni suttyompiálás! Aki megpróbálja, az velem kerül szembe. pontosabban a szigorú és haragos énemmel. Az aztáán nem érdekel, hogy a sok shinigami mit kezd a szabadidejével, de ha szolgálatban marhulnak... Fájós pillantást vetettem Yukéra, és tanácstalanul engedtem le a kezem.

Yuke fájdalomszűntető - cselekvése nagyon kellemes volt, és elégedetten tapasztaltam, hogy már nem is fáj a szám. Amit utánna azonban mutatott, teljesen kiborított. Rémülten pillantottam a kezére, majd felugrottam, és elrohantam egy kötszeres dobozért. miután visszarkeztem, heves szívdobogással téptem fel, és kaptam elő egy halom kötszert.
- Úgy sajnálom... miattam kaptad TT_TT - mondtam elszontyolodva, és néztem amint Yuke betekeri a kezét. - Vagyis.. maah.. mert ott voltam. - mondtam, és felkeltem. Majd aggódva pillantottam Yuke szétrepedt markolatú kardjára, és félve kérdeztem meg: - Ugye nem fogsz megint úgy megsérülni, mint a küldetésünkkor? - ez nagyon idióta kérdés lehetett, de reméltem, hogy megérti mitől félek. Nem akartam, hogy megint baja essen. Ha lehet olyan lehetőség, többet egy karcolás se essen rajta... Bár kétlem, hogy ilyen lehetőség volna. Miután bekötötte a kezét, odamásztam hozzá a teáscsészéken keresztül - vigyázva hogy fel ne borítsam őket, és alaposan megöleltem. - Ha hazamész, megint... - felrémlett bennem amit ma hajnalban láttam, és megborzongtam. - édesapád megint neked fog támadni? - szorítottam magamhoz. Ha igen, akkor lesheti, mikor engedem el innen... mondjuk nem sok beleszólásom van abba, hogy hová megy és hová nem... Felemeltem a fejemet, és az ajkamat az övéhez tapasztva igyekeztem vele tudatni, mennyire fontos nekem... és hogy aggódok érte.
Pár perc múlva felálltam mellőle, és elindultam a konyhába. - Mit szeretnél enni reggelire? - kérdeztem mosolyogva.