Nincs is jobb és egészséges annál, hogy a számítógép klaviatúráján fekve ébredj… Szerintem ez a világ legeslegkényelmesebb párnája. De lehet, hogy csak azért gondolom így, mert a szobám berendezése csökkent egy ággyal és mostanában a gépnél alszok. Nem tehetek róla, hogy az ágyam rosszkor volt rossz helyen. Én mondtam, hogy vigyázz robban! De, nem hallgatott rám. Így persze, hogy csúfos vége tért életének. TT-TT Nem baj, legalább büszkén halhatott meg! Sikerre vitte egy kísérletem, ennek köszönhetően kitüntetésben részesítettem „a világ leghasznosabb ágya” címmel, ráadásul el is temettetem. Igaz a szobám apró szőnyege alá, de az is több mint a semmi! Hárman meg is emlékeztünk róla. Én, Undertaker meg Horatio demó 42523552. példányszáma is. Igazi hőshöz illő temetést kaphatott így. Na, de ennyit a múltról, hisz a jelennek élek! Nehézkesen összekapartam maradványaimat, majd elkezdtem készülődni a munkába menéshez. Hát igen. Kész élmény tudósnak lenni, mindig van valami munka. *>* És sose tudhatod, hogy a mai kísérlet, amit tervezel, sikerrel végződik vagy éppen a kukában landol. Igen… én manapság már csak így megyek dolgozni. „Siker” vagy „Szemét”… végül is egyre megy. De nem panaszkodhatok. A legutóbbi eredményesen végződött, ami nálam igencsak ritka. Főleg, hogy ha robban közben valami, mert az-az esetek 99%-ban besül. Csak tudnám, miért megy ilyesmi a fejemben fog mosás után? =_= Megrázva a fejemet próbálom elkergetni egyre őrültebb és őrültebb gondolatfoszlányaimat, hogy továbbállhassak a kedvenc reggeli tennivalómhoz. A fontos tárgyak kiválasztásában, amit a mai nap viszek magammal. *>* Pontosan! Ez a legmurisabb az egészben. Csak, olyan nehéz választani. Vajon a papír fecni vagy a cipőfűző a fontosabb? Haaa… vagy a műanyagpohár? Vagy a befőttesüveg teteje? Melyik legyen. Ne~ Még se olyan mulatságos ez az egész. >.> Rosszallóan állok tovább e négy tárgytól, hogy más kacatokat pakolhassak kabátom zsebébe, majd már tovább is állok a tegnap meghagyott vacsora maradékához, ahonnan fogom a félig megcsócsált pirítóst és reggeliként be tudva kezdem el majszolni. Bár nem ártott volna valami laktatóbb után nézni, de most lusta vagyok keresgélni. Van jobb dolgom is annál. Méghozzá a…
- Hé, Yoshida! Megtennéd, hogy utánanézel eme ritka növényeknek? Szükségünk lenne pár példányszámra belőlük, hogy be tudjuk fejezni az egyik berekesztett kísérletünket ezekkel kapcsolatban. – még alig tettem ki a lábam az ajtón, de már egyik osztagtársam le is támad. Remek. Még csak a folyosó elején tart, de már hadarja. >.>
- És miért is nekem kellene felcsapni ehhez Botanikusnak? – kérdezem unott ábrázattal. Nem, mintha lett volna bármiféle pontos tervem is a mára, de akkor is. Ne rohanjanak le minden kicsinyke problémájukkal. Nem azén kutatásom.
- Mert mi addig elkészítjük az alapokat! – magyarázza immáron odaérve mellém a tiszt, közben a kezembe nyom pár fotót és rövidke leírást az említett növényekről. Így megakadályozva bármiféle ellenvetésemet.
- De… - teszek, azért egy próbát a lehetetlennel, hátha még is meg tudom úszni ezt, viszont ahogy elkezdeném, addigra már úton van az ellenkező irányba. – Legalább, annyit mondj meg, hol kezdjem a keresést! >.>
- A 6. osztag környékén néz körül elsősorban szerintem! – felel még utólag kérdésemre. Szerencséjére! De ez nem hallatszót túl biztosan, olyan volt, mint aki rögtönzött volna. Mindegy. Ez is valami, amin el lehet indulni. Azt hiszem az említett jó dologból egy unalmas dolog lett. Ráérősen ballagtam el a 6. osztag hadiszállására és kezdtem el ott kutatásomat a növények után. Sokkal szívsebben tennék valami izgalmasabbat most, mintsem a gazok után való nyomozást. De ez van. Kár, hogy Soul Society nincs megáldva egy olyan menő nyomozóval, mint Sherlock Holmes, aki elintézné ezt helyettem. Ez van~…. A keresés elég hosszúra nyúlik. És nem csak látszólag, mert unalmasnak tartom az egészet, hanem az idő is azt bizonyítja. A Napból ítélve, ami igencsak magasan jár már, az is ezt bizonyítja. Pedig alig lehetett kilenc óra mikor elindultam. Meg vagyok átkozva… én mindig mondom. De, most végképp. Nem lenne semmi bajom, hogy ha az egyik gisz-gaz már meglenne, de még az se! Ha! Álljon meg a menet! Mi az ott? Csak nem…?
- Egy Rosa pendulina (Havasalji rózsa)! Ez az! Egy az ötből! Haladás! *>* - mondom lelkesen már nyúlva is a virágért mikor nem is olyan messziről egy kérdés éri el hallószervemet. Mennyi az idő… heh? Kérdőn nézek körül, hogy kinek szólhatott ez a kérdés, de csak én vagyok jelen a környéken, emiatt elkezdem végigpásztázni a helyet, hogy kiszúrhassam legalább a hang forrását. Hamar meg is találom. Nem nehéz eltéveszteni. Egy szőke tökfedőjű Shinigami leányzó a közeli szoba ablakából. Látom itt sem a korán kellésnek a híve a társaság. Kabátom zsebeiben kezdek el kutatni egy időmutató tárgyat keresve, de sajnos nem lelek, pedig minden más létező dolog kiesett belőlük.
- Sajnos pontosat nem tudok mondani. Nincs nálam óra. De a Nap állásából ítélve dél múlhatott. – felelem teljes nyugodtsággal a keresgélést feladva. Igaz nem pontos, nem szeretek ilyen válaszokkal szolgálni. Jobb szeretek alaposra menni, ha már kérdeznek. De, most ez van… Miután letudtam magamban ezeket a zavaró tényezőket a kabátom zsebéből kiszórt kacatokat elkezdem visszagyömöszölni kis tárolómba. Vajon szabadnapos ez a Halálisten? Vagy most hoztam tudtára, hogy késésben van? Vicces lenne látni kiborult cselekedeteit, a kapkodást, amit általában ilyenkor szoktak tenni. Ezen gondolatom, akaratom ellenére is gúnyos mosolyt csal arcomra. Remélem, nem érti félre.

Egy virág nem virág?

Milyen aranyos kis halálisten, jegyzem meg magamban és mosolygok egyet, közben a zsebembe nyúlok, ahonnan kiszedem a túlélőcsomagomból az egyik csokimat. Igen, így van, a kocogáshoz nekem csoki kell, pótolni a sok kiesett energiát, így mindig képes vagyok venni az akadályokat, ó igen és a kedvem is sokkal jobb tőle. Éljenek a boldogsághormonok és a cukor éltető hatalma. Ahogy ilyen jókedvűen rágcsálgatom a csokoládém, hallgatom a kis hölgy válaszát.
Hmm.. szóval dél… - gondolkodok el, teljesen higgadtan mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, mi van akkor, ha dél van? Kit zavar? Várjunk csak, hisz nekem ma dolgom van, a papírmunka, az edzés és még ki tudja mi, amit útközben kapok. Így a munkaidőm fele már elszállt. Ahogy ez tudatosul kicsi kis elmémben, úgy válik kedves mosolyom fintorrá. - … DÉL!?!?!?- Ezzel a rövid, egyszavas mondatommal tetőzik be a rosszkedvem. Ha mindent be akarok fejezni, hipersebességgel kell dolgoznom az elkövetkezendő fél napban, különben megkapom a magamét. Azt pedig nem vetne túl jó fényt rám, tekintve, hogy nem rég kezdtem a szakmát. Rossz kedvem tetézi, hogy a kedves ismeretlen éppen a nemrég elültetett virágaimra pályázik. Biztos minden nő megérti, hogy ez a lelkembe tipor, hisz sokat dolgoztam vele, gondoztam őket, hogy ilyen szépek legyenek. Erre egy ilyen csodabogár mindenféle kérdezés nélkül belerondít a virágágyásomba. Ebben a pillanatban sok gondolat fordul meg a fejemben, hogy tudnám ezt tudtára adni. Mégis a leghangosabb gondolatom, a kemotox, jó érzés lenne lefújni egy adaggal, mint egy kártevőt, végül is bizonyos szempontból tekinthető annak. Lélekenergiám ugrásszerűen megnő, ezektől a meredek elképzelésektől. Végül úgy döntök, hogy inkább csak közlöm vele a tényeket, ám ez koránt sem úgy sül el, mint szeretném. A hanglejtésem olyan, mintha egy konyhai bárdot vágnék a fejéhez, nem is, mintha egy egész késkészlettel dartsoznék és ő lenne a tábla.
- Elnézésed kérem, hogy rád kell szóljak, de éppen a virágágyásomon tiporsz és téped ki a gyönyörű rózsáimat, melyeket egy hete gondozgatok, hogy megeredjenek. Ó és amelyiket épp letéped, az a kedvencem, igen épp most hozott pár bimbót, melyeket szíveskedtél elpusztítani, megtudhatnám, hogy milyen megfontolásból tetted ezt?- Remélem, ettől a kis monológtól, azonnal tudatosul benne, hogy nem tetszik, amit művel. Ha esetleg ez nem fordulna elő, meggyőzőbb eszközökhöz kell folyamodnom. Dühömben előveszek még egy csokit, és rosszkedvűen kezdem nyammogni, harapás helyett inkább tépem és töröm, mintha éppen kivégezném. Nem tehetek róla, valahogy le kell vezetnem a mérgemet. Még mindig jobb megoldás, mint őt lefejezni, bár már kezdem az ellenkezőjét gondolni. Ránézésre nem tűnik olyan rossz lánynak, talán, ha bocsánatot kér, megkínálom még egy csokival is. Nem vagyok én olyan vérszomjas, mint amilyennek előbbi megmozdulásom miatt tűnhetek. Amennyiben bocsánatot kér, hozzáállásom megváltozik és zsebembe nyúlok, előveszek egy csokoládét, melyet Yuko felé nyújtok.
- Semmi baj, majd segítesz nekem rendbe tenni. – Rámosolygok, hogy lássa, minden rendben van. Ha mégsem kér bocsánatot, még idegesebbé válok. A csokoládét melyet már félig megettem, hozzá akarom vágni, ám meggondolom magam, nem szeretnék pazarolni. Inkább csak lóbálni kezdem előtte, mintha a zanpakutom lenne, ezzel jelezve, ha nem hagyja abba a tevékenységet melyet fojtat, veszélyes helyzetbe kerülhet. Már mit sem számít, hogy elkések vagy sem. Úgysem tudnám befejezni a dolgom. Ráadásul nem bírnék nyugodt szívvel dolgozni, míg ezt le nem rendezem.

Hehehe… jó reggelt napfény! Szóval még is csak késésben van, milyen nevetségesen adta elő az imént, be kell vallanom nem ilyen reakcióra számítottam, de ennek a leányzónak a felfogó képessége és a kapcsolódási ideje között van egy jókora szakadék. De lehet, hogy a nem régiben való ébredése lehet az oka... és, hogy ezt honnan tudom? Leír róla, hogy nem rég bújt ki még az ágy melegéből. Jó annak, akinek van… ezen gondolatom közben önkéntelenül is jobb arcféltekémhez nyúltam és megdörzsöltem azt. Tény semmi bajom a klaviatúra párnával, de azért hosszútávon már bele-belefáradok Én is és néha kívánom az ágyam kényelmes pihe-puha tartalmát. Kellemetlenül felsóhajtok, majd folytatom a virággyűjtést, az az éppen gyökerestül kiásom a növényt, mely szükséges ahhoz a bizonyos kutatáshoz. Nem is foglalkozok a Shinigami leányzó további jelenlétével mindaddig, míg késdobáló hangjával el nem kezd rosszmájúan monologizálni nekem. Egész testemet kirázza a hideg ettől, tényleg olyan érzés mintha egy céldobó táblává változtam volna, s az apró kis pengék éppen most állnának belém különböző helyekre. Látványosan megborzongok előtte, majd ráemelem tekintetemet, miután végigmondta a magáét. Bambán pislogok és még a szám is tátva marad, amiért a szavak nem jönnek ki belőle, hiába csücsül nyelvem hegyén a mondanivalóm. De kinek nem ez lenne a reakciója egy efféle táplálkozási módot látva? Na, most meg csapkod is itt előttem ezzel a csokoládéval vagy mivel, nem tudja, hogy ezzel ki is tudná szúrni a Halálisten szemét? Persze, ahhoz nem ártott volna egy kevés vívó leckét vennie, amiben elsajátította volna ezeket az alapvető dolgokat, mint például, hogy a Shinigami bajtársunk szemei előtt nem hadonászunk semmivel, mert esetleg a végén kiszúrjuk azt az egyet is, ami van neki.
- Jól van, jól van! Látom én, hogy ez egy Kit-Kat egyenest Unohana és Ukitake büféjéből, de azért örülnék, hogyha nem előttem csapkodnál vele, mint egy megveszekedett őrült! – vágom a fejéhez fintorogva, miközben elhessegettem a kardnak használt félig megevett csokoládét a képem elől. A márkáját és a hovatartozását az édességnek könnyű volt megállapítani a szemkötő segítségével, mely már számos példát felhozott képkén előttem, hogy hol láttam ezelőtt ilyet, emellett teljes elkészítési leírást is mellékelt hozzá. Tudnám, minek is van ilyesmi beletáplálva ebbe a kacatba?
- Amúgy meg nyugizzál, csak a Juunibantai tagságával járó kötelességemet végzem. De, hogyha ezt csak is egy harc után tudom megszerezni, ám’ legyen! Elfogadom a kihívást! – mondom fölényesen kihúzva magamat, amiért a csokoládés csapkodásával továbbra sem nyugodott meg. Közben balommal megfogom a testemhez rögzített Zanpakutomat, majd hüvelykujjammal kipöccintem a keresztvasánál a fegyvert, hogy jobbommal könnyedén előránthassam azt. Immáron felvértezve - és persze, a növényt zsebre téve, hogy annak semmi bántódása ne essen a feltételezett küzdelem során, annak ellenére, hogy rám szólt, hogy nem vihetek el innen egy fránya gazt sem, igen - állok előtte komoly arckifejezéssel, amit egy aljas, de rémisztő vigyorral fűszerezek meg. Nem futamodok meg egy kihívás elől főleg nem akkor, hogyha a munkámról van szó!

Folytatás: -> Klikk