Megálltam Maya szobája előtt. Igazából szégyeltem magam, amiért a múltkor nem akartam ellene nagyobb erőket is megmozgatni, attól féltem, hogy esetleg megsértődött vagy valami. Egy ideig egy helyben ácsorogtam és a fejem vakartam, hogy mit is kéne neki mondanom, de nem jutott eszembe semmi jó bocsánatkérő szöveg. Végül úgy döntöttem, hogy bekopogok és lesz, ami lesz...

Tudtam. Amit nem lehet elkerülni, azt nem lehet. Megtalál akkor is, ha elbújok. Miyavi felébredt, és játszani akart. Szétszedett három tollpárnát, és ennek következtében a szobám egy lavinasújtott övezetre emlékeztetett leginkább. Visítva ugrottam félre a támadásba lendülő kismacska elől, bele a tollakba. Nevetve gyomroztam a kis állatot, amikor kopogtak. Miyavi méltóságteljesen fújt egyet, és elvonult a párnák közé. Zanpakutoum az ágyon hevert. Gyorsan az ajtó felé indultam, és időközben kiszedtem a hajamból néhány fehér tollat. Aztán végigpillantottam a ruhámon: minden tollas volt, még a hajamból is fehér tollak álltak ki. Sóhajtva nyitottam ajtót, és közben elvigyorodtam az újabb párna halálát jelző hangra. Aztán lefagyott a képemről a vigyor, mert odakint a 6. osztag kapitánya állt személyesen.
- Kapitány, maga itt? Öhm... mit keres? - megint elvigyorodtam, mert egy újabb párna adta meg magát.

Furcsa zajok szűrődtek ki az ajtón keresztül, de nem volt kedvem megtudni, hogy mi is folyik odabent. Megpróbáltam vigyorgó képet vágni, mikor kinyílt az ajtó és Maya jelent meg előttem. Megint meghallottam azt a zajt és a kíváncsiság mégis előtört belőlem. Jobbra dőltem egy kicsit és elnéztem Maya feje mellett. Hát valami csoda folytán az egész szoba tiszta fehér volt, de nem azt már nem tudtam megállapítani, hogy mitől. Tekintetemet visszafordítottam Mayára, aki közben szintén erőltetett vigyorral a képén álldogált az ajtóban.
- Kapitány, maga itt? Öhm... mit keres?-kérdezte, majd újra felvette az előbbi szájpózt. Felhúztam a szemöldököm, és megvontam a vállam.
-Erre jártam...-és akkor eszembe jutott egy dolog-...és szeretnélek elhívni téged a fürdőbe, pont most lett felújítva...-újra vigyorgásba kezdtem és vártam, hogy a lány erre mit válaszol...

Hülyeeee vagyok. Minek kell nekem kérdőre vonni a kapitányt?! Aztán leesett ( jó hangos koppanással ) hogy mit kérdezett.
- Öh...izé... ami azt illeti...- elkezdtem gondolkozni. Régen szórakoztam már kicsit, és egy fürdő jól esne. Egy gyógyfürdőnek kifejezetten örülnék, tekintve hogy sajog a fejemen a pukli, amit Miyavi hajkurászása közben kaptam az ágy lábától. - Ha ad pár percet, lenyugtatom Miyavit, és mehetünk. - mosolyogtam. Aztán megfordultam, előkaptam egyzsákot, benne egy fürdőruhát meg a köpenyem, és kitettem néhány falat kaját a kismacskának. Gyorsan kiszedtem a tollak egy részét a hajamból, és kisiettem a kapitányhoz. - Sikerült, már mindjárt alszik Miyavi..- itt valami megvillant a kapitány szemében. - legalábbis remélem..

- Öh...izé... ami azt illeti...-dadogta el, majd egy ideig meg sem mozdul. Gondolom gondolkozott valamin.-Ha ad pár percet, lenyugtatom Miyavit, és mehetünk.-szólt megint, majd visszafordult a szobába.Lenyugtatja a mit?-kérdeztem magamtól, miközben a lány elkezdett szervezkedni. Nem sok mindent láttam az ajtóban ácsorogni, de annyit ki bírtam venni, hogy valami macskának ad enni, aztán egy tükör előtt feszít egy darabig. Úgy tűnik, hogy sikerült összekapnia magát, mert visszajött hozzám.- Sikerült, már mindjárt alszik Miyavi, legalábbis remélem...-mondta és szemével a szoba felé sandított. Közben eszembe jutott, hogy nekem még vissza kell mennem a szobámba a fürdő ruhámért.-Te menj előre, nekem még el kell szaladnom valamiért.-mondtam, miközben megfordultam és elindultam a szobám felé...

A kapitány megfordult, és shunpo-val ellépett valahová. Lassan elindultam a fürdők felé, bár nem kizárt, hogy téves helyre jutok el, az átkozott memóriám miatt. Közben pedig azon járt az eszem, hogy miért hívott el. Biztos közölni akarja hogy kirúgnak a gyengeségem miatt...
Közben megérkeztem a fürdőhöz, és benyitottam. Nagyon tetszett az épület a fehér falaival, és mint láttam, nem csak nekem tetszik. Legalább húszan voltak a közös medencénél, és szinte telve voltak a fárfi - női részlegek is. Gyorsan felvettem a fürdőruhám, és rá a köpenyt. A zanpakutuomat direkt otthonhagytam. Megnyugodtam, mert a többségnek is ilyen fürdőruhája volt, mint nekem.

Mivel nem volt semmi dolgom, gondoltam, sétálok egy kicsit.
~ úgysem árthat kicsit megismerni a körzetet... Legalább csak fél órát fogok majd tekeregni, ha sietnem kell valahová.... ~ gondolkodtam, mikörben lassan bandukoltam végig az utcán. ~ Nahát, itt lakik Maya? Hmmm... Talán meg kéne neki köszönnöm azt a sok ennivalót , amit mostanában hozott nekem... vajon itthon van? ~ úgy öt percig szemeztem az ajtóval... talán azt vártam, hogy kijön, és nekem nem kell kopognom... Nem tudom, miért, de nem akartam csak úgy bekopogni, hátha megzavarom valamiben. De miután meguntam az ajtóbámulást, rászántam magam...

Gondolataimba merülten vakargattam Miyavi fülét, és egy rizsgombócot tömtem magamba, amikor kopogtattak.
- Szabad! - kirepültem az ágyból, és állva vártam a látogatót.
- Szia Maya! Izé... nem baj hogy jöttem?
- Yukariko! - vetődtem felé, és jól megölelgettem. - Dehogy baj! Kifejezeetten örülök egy kis társaságnak. Mit szólsz, szép macskám van? - mutattam Miyavira, aki épp a tányéron maradt gombócot pusztította el...

Úgy tűnt, nem zavarom Mayát, legalábbis ahogy megölelgetett, úgy tűnt, nem haragszik. Úgyhogy én is nagy lelkesen ölelgettem vissza őt ^.^
- Mit szólsz, szép macskám van? - kérdezte. Kíváncsian néztam az állatkát, ahogy éppen rizsgombócot falatozott... Nagyon bájos volt.
- Jaaajjj, de aranyos cicus - olvadoztam. - Imádom a macskákat... megsimogathatom? - néztem Mayára reménykedve.

- Nyugodtan! Akár meg is gyomrozhatod, nem bánja. - levettem a tányért az ágyról, és néztem, ahogy Yulariko elkezd játszani a macskámmal. Mosolyogva töltöttem két csésze mentateát, majd hűlni hagytam. Leültem egy még ép párnára, és ránéztem Yukarikora.
- Mi van veled mostanában, barátosném? Mesélj, találtál már valaki kedves nekedvalót az osztagban?- vigyorogtam.

Mosolyogva simogattam Miyavit, miközben Maya teát töltött.
~ Tényleg aranyos kis állat.... Játékos egy cicus ~ merengtem, miközben körbenéztem a szobán. ~ Jó sok párnát pusztíthat... Vajon mennyi a napi átlaga? ~ vigyorogtam magamban.
- Mi van veled mostanában, barátosném? Mesélj, találtál már valaki kedves nekedvalót az osztagban? - vigyorgott rám Maya. Én pedig sikeresen fülig piultam.... Az ilyen kérdések mindig ezt váltják ki belőlem, még akkor is, ha nincs semmi titkolnivalóm. És persze a pirulás miatt, akármit mondok, nem nagyon hihető...
- Élek és virulok, köszönöm. De az osztagot még nem ismerem annyira, hogy válogatni kezdjek... Rajtad kívül még csak a hadnaggyal és a kapitány úrral beszéltem. Igazából éppen azért sétáltam, hogy kicsit megismerjem a környéket, csak gondoltam, bejövök megköszönni a sok rizsgombócot, amit hoztál. Nagyon finomak voltak - mondtam, miközben éreztem, hogy még mindig rózsaszín az arcom.

- Bármikor máskor is adok, nagyon szívesen. Tudod, imádok főzni...Yukariko belekortyolt a teába, még mindig piros arccal. Eközben Miyavi egy újabb párnámat küldte a másvilágra. Elkezdtem azon gondolkozni, hogy valami ketrecet szerzek neki...
- Maya, mi ez a sok könyv? - mutatott a szanaszét heverő könyvekre. A legközelebbit felvette, és belenézett. - Gyilkos mérgek és ellenmérgek? Te jó ég... honnan olvasol te ilyet?
Megköszörültem a torkom, és belekzdtem a magyarázatba- pedig semmi nem kényszerített rá, hogy így tegyek.
- Ami azt illeti, valamiért nagyon érdekesnek találom az ilyen könyveket. Ezért elolvasom, és... megtanulom őket. Fene se tudja, mikor lesz szükségem mondjuk... egy idegbénító porra, ami érzéketlenné tesz a fájdalomra. De nem csak ilyeneket olvasok, van itt még krimi is. - mosolyogtam a meghökkent lányra. Vajon ezek után akar még a barátom lenni? Mindenesetre ő is beleolvasott a könyvbe, majd gyorsan, kissé talán ijedt arccal félretette. Nekem pedig eszembe jutott valami. Felpattantam, átléptem a játszó Miyavit, és hamarosen egy adag hideg gyümölcszselével tértem vissza.
- Kérsz?- és az egyik kis tálkát a megszeppent Yukariko kezébe nyomtam.

- Köszönöm - mosolyodtam el, amikor ideadta a gyümölcszselét. - Látom, szeretsz olvasni... a krimiket én is szeretem - igyekeztem megnyugtatni, mert úgy tűnt, aggódik, hogy mit gondolok róla. - Finom ez a zselé - mosolyogtam rá, amikor megkóstoltam.
- Örülök, hogy ízlik - mondta Maya, majd elvigyorodott. - Ne aggódj, nem raktam bele semmiféle mérget.
Én is nagyban vigyorogtam, miközben a cicát néztem. Már a második párnát szedte szét... Hirtelen eszembe jutott valami.
- Ne varrjam meg a párnákat? Ahogy elnézem, nem mindegyik menthetetlen... És szeretek varrni is. Persze, csak ha nem gond... - néztem rá kérdően.

- Hűű.. ha van kedved hozzá, végülis miért is ne? De mutathatok valamit- cinkosan rámosolyogtam, és letettem a gyümölcszselét. Az egyik ládámból egy varrókészlet és vagy száz különböző színű cérna került elő. - Amikor Miyavi belendül, muszály vagyok nekiülni. Bár nem vagyok túlzottan házias, ezt még meg tudom csinálni. Ezt például a múltkor hímeztem, de rémes lett. - nyújtottam felé egy fehét párnát, amire fekete szirmú rózsa volt hímezve, a szélén piros cérnával. - Bár nem nagyon felismerhető...

- Ez gyönyörű... - bámultam a párnára. - Nagyon ügyes vagy ^.^ Őszintén szólva, a hímzés nekem korántsem megy ilyen jól... Főleg figurákat szoktam varrni. Nagyon jó "kis" készleted van... Szükség van itt egyáltalán az én segítségemre? - nevettem Mayára. Közben én is letettem a gyümölcszselét, és már a varrókészletben turkáltam. Nagyon szép cérnák voltak.
- Jaj, ugye nem baj, hogy itt kutakodom? - pillantottam a barátnőre. - Ez a napsárga cérna annyira szép... Régóta kerestem ilyent, de sehol sem láttam még.

- Vidd, ami tetszik ^^ Nincs időm mostanában varrni, tudod állandóan az edzőteremben vagyok. Azt a párnát is szívesen neked adom, és igen, szükség van rád. - mosolyogtam.- Ami azt illeti, úgy veszem rajtad észre, hogy fejlódsz. Nem lenne majd kedved nekem esni az edzőteremben? Drága kapitányunk biztos nem haragszik meg érte. - Yukariko kezébe nyomtam egy rózsaszín-vörös cérnát, és ránéztem, választ várva.

- Köszönöm a párnát. De ööööö... izé... Mit kezdjek ezzel a cérnával? - néztem értetlenül, miközben a Maya által ideadott gombolyagot lóbáltam. - Ne haragudj, mostanában nem fogom fel egykönnyen a dolgokat... Úgy érted, már most elkezdhetek varrni? - vigyorogtam reménykedve - Tudod, sokkal gyorsabban fejlődöm ebben, mint a harcban... Ezért sem szoktam másokat csépelni. Amióta itt vagyok, te vagy az első,aki megkérdez efelől.
~ És pont ezért nem kéne visszautasítanom... ráadásul az talán ad nekem némi tapasztalatot is... ~ morfondíroztam, majd döntöttem:
- Hát, tulajdonképpen nem igazán készültem még fel... de végül is miért is ne? Elvégre edzenem is kéne valamikor. Csak ne verj el annyira - mosolyogtam a barátnőmre.

- Ugyan már, Yukariko... úgy hallottam, mióta az osztagban vagy, még senkivel sem csaptál össze. Jó lesz, hidd el. Nem szabad kiesni a gyakorlatból, mert akkor... - gyorsan felmértem a reiatsuját, majd mosolyogtam egyet. - Ami azt illeti, nekem sem fog megártani, ha összecsapunk. A kapitány két másodperc alatt lemosott a pályáról, és még addig sem jutottam, hogy a shikaim előhívjam. Szánalmas vagyok... de addig úgysem nyugszok majd, míg az ő szintjére nem jutok. ezért jó sok harcra van szükség. - mondtam, majd pillantásom a kezében levő cérnára esett. - Jajj, dehogyis kezdj el varrni... csak akkor, ha akarsz. Tudod, azt ajándéknak szántam..

- Hát, igazad van, végül is fontos a gyakorlat... Felőlem mehetünk ^.^ - határoztam el magam - Amúgy szerintem nem lesz hosszú meccs, ismerve az én képességeimet... Az biztos, hogy ezután nem fogod magadat ügyetlennek gondolni, hozzám képest legalábbis biztosan nem - mosolyogtam. - De annak azért örülök, hogy én nem harcoltam a kapitány úrral. Elvégre ha téged legyőzött, én már szinte attól kinyúlok, ha egy kicsit keményebben rám néz - nevettem. - Úgyhogy egyáltalán nem vagy szánalmas, ne is mondj ilyet! Persze, hogy győzött a kapitány... Ő sokkal magasabb szinten áll, mint mi. Szerintem neked nem is kell sokat gyakorolnod, hogy elérj az ő szintjére. És ha majd egy szép napon kapitány leszel, büszke leszek rá, hogy segíthettem eljutni idáig - fejezem be vigyorogva. - És nagyon szépen köszönöm a cérnát. Most menjünk? Mert ha nincs ellenedre, megvarrnék előtte egy-két párnát... attól belelendülnek az ujjaim - nevettem, és elkezdtem megvarrni az egyik párnát, amiben a kiscica nem tett nagy kárt. Legalábbis még felismerhetőek voltak a darabjai ^.^

- Persze, varrd csak meg, nyugodtan, addig én olvasok. - felvettem egy vastagabb, régi könyvet, és elkezdtem olvasni. Yukariko csendben varrogatott, én pedig csak láttam a betűket, de fel nem fogtam. Az eszem továbbra is a történteken járt. Még mindig túl gyenge vagyok. Erősebbnek kell lennem, sokkal erősebbnek, ha a hasznára akarok lenni a 6. osztagnak. A lélekenergiám pang, a zanpakutuom még mindig gyenge. Hiába vagyok 4. tiszt, ez nem is számít annyit. Erre meg most jövök rá... lehetek akár utolsó tiszt is, ha elég erős vagyok, hogy kinyírjak egy-két espadát. Abban biztos voltam, hogy sosem jutok el arra a szintre, ahol Aizen áll...

Mialatt én én elkezdtem összevarrni a párnadarabokat, Maya elővett egy könyvet, és olvasgatni kezdett. Elég sokáig ültünk csendben... Úgy láttam, a barátnőm elmerült az olvasásban, úgyhogy nem is akartam beszélgetést kezdeni. Az öltögetés közben viszont elgondolkodtam, elvégre sokoldalú leányzó lévén egyszerre tudtam csinálni mindkettőt ^.^
~ Minek is mentem bele? Maya erősebb mint én, és tehetségesebb is... Az egyetlen technika, amit elfogadhatóan tudok használni, a shunpo. Azzal pedig nem sokra megyek... De legalább rájövök, mennyit kell még fejlődnöm... elvégre ha egyszer élesben mennek a dolgok, nem veszik sok hasznomat, ha csak védekezni tudok. De még azt sem jól... ráadásul nem is fog annyira fájni, hiszen Mayának nem az a célja, hogy megöljön, szóval tulajdonképpen csak jó oldala van a dolognak. ~ közben befejeztem egy párnát, és felálltam.
- Menjünk? - kérdeztem mosolyogva a barátnőmtől.

Felkaptam a fejem, és elgondolkozva bólintottam. Gyorsan a maradék macskakaját is Miyavi tányérjába pakoltam, és elindultunk Yukarikoval. Közben pár másodperces nyomasztó csönd telepedett ránk.
- Yukariko... figyelj, ha nem akarod, nem muszály. Végül is, biztos van jobb dolgod is, semminthogy rám vesztegesd az idődet.
- nem... semmi baj, menjünk, tényleg. - Yukarikot hallgatva mégis olyan érzésem támadt, hogy inkább menne kínzópadra, semmint h most verekedni kezdjünk. Valyon jót fog-e ez tenni a barátságunknak?

- Nem, semmi baj, menjünk... tényleg - mondtam, bár ahogy Maya rám nézett, láttam, hogy nem sikerült meggyőznöm. Zavartan elmosolyodtam, és kinyögtem:
- Komolyan nem bánom ^.^ Ez csak egy edzés, mi bajunk lehetne? Ne haragudj, hogy ilyen képet vágtam... Tudod, mindig ilyen az arcom, ha izgulok picit, még akkor is, ha tudom, hogy ez nem élet-halál harc lesz. És sokkal szívesebben küzdök veled, mint bárki mással... tudod, benned megbízom, és biztos vagyok benne, hogy nem ölsz meg - vigyorogtam rá. - De persze, ha nem szeretnél, akkor nem kell mennünk - szabadkoztam. - Nekem tényleg jót tenne végre egy kis mozgás, de ha más dolgod is van, akkor nem erőltetem... Jajj, ez most megint úgy hangzott, mintha meg akarnám úszni - mondtam bosszankodva. - Ne haragudj - mosolyogtam - ez nálam amolyan reflexféle...

//Hova menjünk? És írnál majd kezdőpostot, tudod, az nem az erősségem... ^.^" //