// Látnok, WTF? O.O //

Soul Society... egy hely, ahol mindenkit elfogadnak, és tolerálnak. Pontosabban ez lenne a hivatalos álláspont a városban, de persze ez messze nem igaz. Akinek van egy kis sutnivaloja, és képes rejtegetni képességeit, hozzám hasonloan megteszi. A város hivalatalosan mindent elfogad és tolerál, de ennek ellenére senki nem olyan hulye, hogy bevallja mire is képes. Az én képességeimrol például osszesen három ember tud csak, és ok is megeskudtek, hogy soha nem fedik fel a titkát a tobbieknek. Mikor már ugy érzem, nem vagyok képes tobb informáciot befogadni, el kell mennem. Most is ez volt velem, ezért a város egyik legeldugottabb részében probáltam nyugalmat találni magamnak. Nincs szerencsém, pont ma akar mindenki elmenekulni a munkájátol, és persze senkinek sincs olyan mázlija, hogy nyugalmat hagyjanak neki. Itt ma nem fogok pihenni, de talán máshol van rá esélyem. Elvégre a kapitányom a megérto fajtábol van, és mindossze egy icipicit kell rá szomoruan néznem, máris megengedi, hogy a délután további részét máshol toltsem, és egyfajta szabadnapként konyveljem el. Ez az uj hely, pedig nem lehet más, mint Karakura Town. Ott nem kapok nagy eséllyel hidegrázást senkinek a lélekenergiájátol, és nem is fogok nagyobbnál nagyobb idegbajt kapni a kulonféle cselek és hazugságok miatt. Ami ott torténik, az engem messze nem érdekel, ráadásul még kozbe sem tudnék avatkozni. A fonokomnek elég volt megemlítenem, hogy nem tudok rendesen figyelni a dolgokra, annyi itt a zavaro dolog, és mivel neki kisebb gondja is nagyobb annál, minthogy az én lelki terheim érdekeljék, inkább az utamra engedett. Oriási megkonnyebbuléssel indultam meg a legkozelebbi átjáro felé, hogy a nap további részét valami nyugodt helyen tolthessem. A pottest nem a kedvenc eszkozom, de szerettem volna láthato is lenni, így el kellett fogadnom ezt a kis kellemetlenséget. Persze a ruhámat megint magam választottam meg, és a kapunál állo shinigami uveges tekintetébol ítélve, elég jol sikerult megtalálnom az ízlésemnek megfelelo, kihívo darabokat. Egy kis rábeszélést kovetoen az ugyeletben lévok még arra is hajlandoak voltak, hogy kozvetlenul a városi park bejárata mellett nyissák meg a kaput. Egészen felszabadultam, mikor kilépve a város zengése mellett a friss fák szaga is bejárta a kornyéket. Szinte azonnal elindultam az erdoszeru, sotét része felé. Mindig is vonzott az ilyesfajta sotétség, és nagyon megszoktam, sot kifejezettem szerettem a sotét erdo látványát. Bár a nap még nem ment le, itt már félhomály volt, és szinte senki nem járt erre. Tokéletes helynek bizonyult, hogy átgondoljam a dolgokat és kiurítsem a fejembol azt a rengeteg felesleges informáciot, amit felszedtem az utobbi idoben. Szép dolog a hadnagyi kinevezés, de ennek hála tobb emberrel kell találkoznom, és akaratomon kivul is tobb emberrol tudok meg személyes dolgokat. Most, hogy van egy kis nyugtom, igyekszem ezeket kitorolni a memoriámbol. Persze nem minden akar eltakarodni, így azokkal nincs más váalsztásom, mint egyszeruen jo mélyen elásni, és reménykedni benne, hogy nem torténnek meg dolgok. Mikor már végre valahára meg is nyugodtam, ugy dontottem, ideje belevetni magunkat a városi forgatagba. Ha sok ember van a kornyéken, nagyobb az esélye, hogy nem tudom, kirol tudok meg dolgokat.
Semmi kedvem nem volt továbbra is az utcán járkálni, konnyen elofordulhat, hogy valamelyik részeg konnyuvérunek néz. Inkább megcéloztam at egyik bárt, de csak elé érve vettem észre a Karaoke feliratot. Most már egyre megy alapon bementem, bár semmi kedvem nem volt énekelni. Na jo, hangom van, de nem szeretem megmutatni, mivel tulságosan is hozzá vagyok szokva a régi, lassu számokhoz, és az ujabbaknál mindig elvesztem a fonalat. A hely, elso látásra nézve elégnépszeru lehet, mivel szinte tele volt. Odasurrantam a bárpulthoz, és probáltam a leheto legkisebb feltunést kelteni. A színpadon éppen egy elég jo hangu fiu volt, ezért nem is nagyon torodtek velem. A pultos normális volt, azonnal kiszolgált. Semmi kedvem nem volt alkoholhoz, azzal ráérek késobb is alapon egy narancs-citrom koktélt kértem. Éppen fordultam volna meg, amikor rájottem, ha megteszem, kapok egy ingyen zuhanyt. Probáltam lelécelni, de nem tudtam a tomegben, így nem volt más választásom, mint a leheto legtávolabb huzodva megvárni, hogy a pincér ráborítsa szerencsétlen lányra a tálcája teljes tartalmát. Mielott azonban még megtortént volna a baleset, egy másik lány kozbelépett, és megmentette a helyzetet, vele egyutt engem is. Na jo, akkor itt sem tul biztonságos, de most már mindegy. Remélhetoleg tobb két bal kezes nincs a kozelben...
Hát ez meg? Valami nem stimmelt, mivel magamat láttam, amint oda megyek az ugyes kiscsajhoz. Na mindegy, elobb-utobb kiderul miért is kellene ezt tennem. Talán vihetnék neki is valamit? Hát, max. elutasítja. Egy ujabb koktéllal felpakolva oda léptem az asztalához.
-Szia! Ugye nem baj, ha leulok? Minden más asztal tele van. – fuztem még magyarázatot hozzá, majd választ sem várva lehuppantam vele szemben. Tudtam, hogy nem fogja bánni, ráadásul szeretek kozvetlen lenni, sokkal konyebb mint az állando színlelés. – Amugy koszi, hogy megmentettél az udítozuhanytol! – teszem hozzá, de kérdo tekintetét látva kisebb magyarázatot is ossze kell hoznom – Pont a pincér mellett álltam, ha nem rántod el a lányt, a fele engem ért volna. – mondom mosolyogva, majd mindkét poharat leteszem. Tudom, hogy szemmel koveti a mozdulatomat, és ez is a célom. Nem tudom miért, de az az érzésem, meg kell tudnom rola dolgokat. Remélem a viselkedésemmel nem érek el nála ellenszenvet, és talán siekrul rájonnom egy érintésbol, miért is kellett megismernem.
–Esetleg elfogadsz cserébe egy italt? Citrom-narancs koktél mindketto, és egyikben sincs alkohol. – megadom neki a választás lehetoségét, hátha ebbol rájon, hogy nem tettem semmit a poharakba, elvégre a másikat én magam fogom meginni. Akkora marha meg nem lehetek, hogy saját magamat ussem ki. Egy kedves mosolyt felvillantva probáltam a szemébe nézni, ám ekkor hirtelen mintha valaki foldhoz vágta volna a bár mikrofonját. Oriási sebességgel fordultam meg, hogy lássam a hiba okát, de már meg is bántam. A színpadon egy egyhén szolva is bányarém lány állt, és amint kinyitotta a száját, azt hittem a falra mászok. A hangja nagyon hasonlított a furészek osszeutkozésének nyikorgására, és szinte rosszul lettem tole. Huu, hogy fogom én ezt a számot kibírni. Probáltam elterelni a figyelmemet, de nem siekrult. A lány azonban már szemmel láthatoan egy hullámhosszon van velem, mert szintén elég fájdalmas képet vág.
-Uuu, remélem nem akar ráadást adni. – utalok a merész onjelolt énekesnore. A mai napombol ugyis csak a fejfájás hiányzik.
- Amugy Misty vagyok. - mutatkoztam be, elvégre beszélgetéshez ennyi legalább kell.

Nemsokára hatalmas meglepetés ért. Egy idegen lány tűnt fel a semmiből és úgy döntött, hogy a társaságom választja. Nagyon örültem neki, mivel imádtam új emberekkel ismerkedni, bár legtöbbször a sablondumákat vetettem be, első alkalommal, de utána már képes voltam bármiről beszélni. Ő azonban, azzal hogy felvette a fonalat, megmentett attól, hogy megkérdezzem, miért jött ide, kicsoda is ő és az efféle unalmas közhelyek.
- Egyáltalán nem! - vágtam rá, mikor megkérdezte, hogy leülhet-e.
Közben azonban rájöttem, hogy elfelejtettem köszönni neki.
Mekkora bunkónak tarthatott... Pedig csak elfelejtettem, hisz elragadott a hév. Az velem a baj, hogy amint meglátok egy új embert, egyből minden a fejembe tódul, amit meg akarok kérdezni tőle és utána, meg nem tudok sorrendet felállítani. Plusz az ő esetében még egy kérdésre is felelni kellett, és be kell valljam nálam ez már a túladagolás veszélyével fenyeget. Túl sok a jóból. Felettébb szeretek kérdésekre válaszolgatni, mert általában akkor kérdeznek, ha érdekli is őket a válasz a kérdésre. Aki nem ezért teszi, az meg inkább zárkózzon be egy szobába és játsszon két fémgolyóval. Soha nem értettem, minek kérdeznek, ha utána nem figyelnek oda a válaszra. Udvariasságból? Hát, az nem udvariatlanság, ha nagy ívből lepottyantja a válaszom? Szerintem az még rosszabb, mintha nem kérdez semmit, csak a kérdésekre vár, minthogy feleslegesen tegyen fel kérdést.
- Amúgy, szia! Bocsánat, elkalandoztak kicsit a gondolataim, remélem nem vetted modortalanságnak, hogy nem köszöntem egyből. Néha teljesen kiesnek dolgok, ebben hasonlítok az egyik rokonomra, aki mindig elfelejt valamit. Hát, én most speciel köszönni felejtettem el, de nem azért, mert nem is akartam, csak pusztán azért, mert elfelejtettem. Meg, mert el is kalandoztam.
Ezek után köszönetet mondott. Hát, hogy őszinte legyek, először halvány lila gőzöm nem volt róla, mit köszönget és hogy milyen zuhanyról beszél, mindenesetre szimpatikus volt, hogy ilyen kedves kis csaj. Aztán mikor megérkezett a magyarázat, máris világossá vált minden. Milyen furcsa játéka a sorsnak, nem? Azzal hogy megmentettem valakit, egy másik emberrel is jót tettem tudtomon kívül. Jó, ez nem egy ilyen életmentő akció volt, de milyen kellemetlen, ha küldheti tisztítóba a ruháját egy ilyen incidens után! Ráadásul az egész estét egy ilyen löttyös ruhában kellett volna végigülnie. Micsoda szenvedés lett volna! Én utálom, ha tudom valamelyik ruhadarabomról hogy szutykos, és mégis abban kell maradnom után még pár órát. Egyszerűen kiborít! Mennyivel jobb érzés, ha egy szép tiszta ruciban feszíthetsz újra!
- Ah, nem tesz semmit! Gyakran előfordul, örülök, hogy nem lett semmi bajod. Na, meg hogy a ruhádnak se! Az italt pedig naná, hogy elfogadom, sőt meg is köszönöm! Imádom a narancsot. Micsoda véletlen, nem? Ez a mai nap a véletleneké, komolyan mondom! Ha nem kapok lá...
A francba! Majdnem elszóltam magam. Én meg az a nagy szám. De most mit tegyek?! Valamivel gyorsan ki kell vágnom magam!
- Ha nem kapok lámát - helyesbítettem. - Akkor ma nem lettem volna itt, és lehet, hogy összeüdítőzték volna a csini ruhádat! Botrány, nem? - vigyorogtam kissé kínosan érezve magam az előző bakim után.
A párbeszédet, most a borzasztó hangú fellépő akasztotta meg. Akartam is mondani a lánynak, hogy nem bánnám, ha lassan befejezné és utána szépen hazamenne, de ő megelőzött.
- Nahát, én is pont erre gondoltam! Eszméletlen!
Aztán végre bemutatkozott. Tényleg! Le sem esett, hogy nem tudom még a nevét. Pedig már legalább három perce ismerem.
- Gwen vagyok, örvendek! - mosolyogtam a lányra.
Na, most már minden hivatalos procedúrán túl vagyunk, végre jöhet az igazi és kötetlen traccsparti! Persze, csak ha ő is benne van. Márpedig miért ne lenne? Hiszen ő ült le hozzám, aminek én nagyon is örülök.
- Gyakran jársz ide? Egész kellemes ki hely, szerintem. Én többször is jártam már erre, tudod, a konkurenciát felmérni, merthogy énekesnő vagyok. Tényleg, neked mi is a foglalkozásod? Várj, kitalálom! Szerintem, te kozmetikus vagy! Vagy ruhatervező? Tuti, hogy valami ilyesmiben utazol... Vagy mégsem? Na, ne csigázz!

// Látnok, WTF? O.O //

A kiscsaj eloszor azt hittem észre sem fog venni. Nagy csodálatomra azonban amikor megszolalt, a hangjábol sugárzott a vidámság, nyíltság és megértés. Kedvesnek tunt már elso pillantásra is, ezért amint neki állt mondani a magáét, minden pillanatban rá figyeltem. A színpadon nem volt valami nagy tehetség, így inkább az o modataira figyeltem. Minden egyes szavával ujabb és ujabb tulajdonságait fedte fel elottem. Mikor befejezte az elso szoveget, már tudtam, hogy a velem szemben ulo ismeretlen lány nagyon barátságos, illedelmes, már amennyire, legalábbis nálam biztosan jobb neveltetésu, és imád dumálni. A szovege kozben nem egyszer másra terelte a szot, de kulonosebben ez nem zavart, megtanultam már egyszerre tobb dologra figyelni, foleg egy-két szeleburdi shinigami mellett.
-Oh, semmi baj. Velem is nem egyszer elofordul, hogy elfelejtem, bár szerintem szándékosan, az alapveto viselkedési normákat. A koszonést talán nem, de kopogni nem szoktam. - szegény kapitányom emiatt nem egyszer kerult a szívroham kozeli állapotba. Mázlija, hogy tudom mikor nem érdemes rátorni, így legalább kidobnia nem kellett. Bár szerintem az én szemem is megbuntetne érte, ha véletlenul a barátnojével enyelgés kozben nyitnék rá. Plusz két ujabb hét rémálom saját buntetésnek, amit nem szívesen élek át ujra.
Ujabb szovegbe kezdett, de nem tudtam pontosan hova tenni. Utána leesett, hogy a ruhám épségének orul, és neki is feltunt, hogy nem éppen szokásos darab. Hát igen, mindig is fura egy ízlésem volt, ami szoges ellentétben állt minden szabállyal. Egyre jobban bele jott, és én orommel hallgattam. Egyik pillanatban azonban elkezdett valamit mondani, majd hirtelen félbe hagyta. Lá? Sanda gyanum van mi lehet ez, de ilyen nagy szerencsém nem lehet. Utána persze o is észre vette, hogy nekem feltunt a hirtelen elakadása és rogton javított. Láma? Ennél jobb nem jutott az eszébe? Konyorgom, ugye nem hiszi, hogy ezt beveszem? De mivel nem akarom kínos helyzetbe hozni, inkább ugy teszek, mintha megérteném. Az arcomra csak kis dobbenet ult ki, de azt remélhetoleg a láma számlájára írja. Mázli, hogy az arcizmaimon volt pár száz évem megtanulni uralkodni. De akkor lássuk mit hoz ki egy kicsit kínosabb helyzetbol?
-Mii, milyen lámát? Az állatra gondolsz? Huu, te is szereted az egzotikus állatokat? Esetleg megnézhetem valamikor? - bár én a vadabbakat kedvelem. Jobban szeretem, ha 4 lába van, nem tul nagy, és vagy hosszu kormei, vagy irto eros álkapcsa van. Szoval, azt hiszem ezt nem találnám olyan érdekesnek. De attol még kifejezetten kíváncsi vagyok az arckifejezésére, és a reakciojára, amit erre mond. Mindenesetre azért remélem ijedtében nem kopi rám az elobb elfogadott udítot. Az egy kedves gesztus volt, és talán nem lesz belole egy elozoleg meguszott elmaradt áztatás. Azért orultem, hogy eddig tulélte a ruhám. Ha az este végéig kibírja, akkor keltek egy kis kozfeltunést. Talán még megteszem, hogy ebben mászok vissza az osztag épuletébe is. Nagyon kíváncsi lennék a tobbiek arckifejezésére, még nem szokták meg az extrém hadnagyukat. De szerintem az életben nem is fogják. Na mindegy, most már ideje lenne nekem is vissza térnem a velem szemben ulo lányhoz. És még o kért elnézést azért, hogy folyton elkalandozik. Szerintem én sem vagyok jobb nála, csak rajtam ez nem látszik meg. Egy kis gyakorlás után rajta sem fog. Na mindegy, de végre megtudtam a nevét, Gwen. Ha jol emlékszem ez a Gwendolyn rovidített formája. Angol név. Hát, hozzá ez illik, el nem tudnék neki képzelni egy japán nevet. Na nem baj, de hirtelen kozvetlen formára váltott. Végre valami eredmény. Soha nem hittem volna, hogy ennyi kell neki a megnyíláshoz. De azért orulok, remélem nem is változik semmi. Ez a kozvetlen stílus nekem eddig is megvolt, és msot, hogy neki is megy, már nem lesz itt semmi baj. Viszont a kovetkezo kérdése a falhoz kent. Mégis mit kéne neki mondanom, mi a munkám? Hát az igazat meghallva nyilván hulyének nézne, de nem akarok neki hazudni. Ha olyan mint én, vagy legalábbis részben olyan, akkor kideríti az igazat. De eddig is velem volt, ha olyan lenne mint én, akkor a színésznot mondta volna a jovom alapján. Szoval az o ereje még korlátolt, akkor nincs más választásom, mint kideríteni mennyire is. Elotte azonban illene neki válaszolnom, és talán ha elég emberien fogalmazom meg, nem is fog hulyeségnek tunni.
-Valojában most vagyok itt eloszor. Eddig nem is tudtam a hely létezésérol, most is csak véletlenul akadtam rá. Tudod, nem tul gyakran járok erre. Nem mindig engednek el. - uuu, a fene, majdnem én is elszoltam magamat. Szerencsére, nekem ez még mentheto. Csak jol meg kéne fogalmaznom. De elotte még gyorsan elterelem a szot a hibámrol. - Te tényleg énekesno vagy? Ez nem hiszem el! Szuper! Ha szépen megkérlek tartasz egy kis bemutatot? Nagyon kíváncsi lennék a hangodra! - jelentem ki teljesen magabiztosan, és teljesen igaz is. Bár remélem ez nem kolcsonos, nem hiányzik, hogy a színpad kozepén bakizzak bele valami szovegbe. Eléggé érdekes látvány vagyok én égés nélkul is. Gwent azonban most valami sokkal jobban izgatta.
-Jol van, látom tényleg nagyon érdekel mi is lehetek. Megprobálom ugy elmondani, hogy te is megértsd. Hivatalosan hadnagy vagyok a kozeli katonai támaszponton, de sokkal inkább titkárnoi feladatokat látok el a fonokom mellett, és a kiképzést felugyelem. Tudom, nem látszik rajtam, hogy katona vagyok. - teszem hozzá nevetve, mikozben probálok nem kacagni az arckifejezésén. Pedig el kell ismerni, az nem konnyu. Hogy leplezzem a dolgot, inkább beleittam az italomba. Remélem amíg én a koktélt kostolgatom, neki is sikerul rendeznie a vonásait.
Mikor felnéztem, már semmi más nem volt az arcán a mosolyon kívul, amit eddig is viselt. Ilyen jo színészno nincs, szoval tényleg nem zavarja a dolog. Azonban nagyon kíváncsi lennék rá, hogy mennyi ereje van. Probáljuk meg a legegyszerubben kitalálni, egy kis kérdéssel. Ha saját magambol indulok ki, talán a fejlodési részeket tudom azonosítani. - Tudom, én sem szeretem ezt a kérdést, de mivel nagyon érdekel a válasz, fel kell tennem. Elárulnád mennyi idos vagy? Ne érts félre, nem nézlek oregebbnek nálam, csak egyszeruen nem tudlak hova tenni korban... - probálom egy mosollyal fedezni a zavaromat.

// Látnok, WTF? O.O //

A láma dolog sikeresen kiakasztotta, nem hinném, hogy egykonnyen talál rá megfelelo fedotorténetet. Kissé elgondolkodott, de utána a szemébol ítélve siekrult osszeszednie magát és találnia egy bombabiztos magyarázatot. Valojában elég hihetoen hangzott, de kicsit akkor is abszurd volt. Nyilván nem vette észre a szovegében a buktatokat, de nekem feltuntek. Kicsit se gyanus, hogy egy ilyen lányt megtur a szomszédjában egy nagyon-nagyon sznob ember. Azon kívul, hacsak Gwen nem kifejezetten gazdag, a szállítok nem tudták ennyire eltéveszteni a címet. Na mindegy, ha van a dolognak gyenge pontja, akkor én azt megtalálom. Oszintén szolva, nem tudom mennyire tehetséges színészno a lány, de ha legalább negyedannyira jo mint én, akkor ez olyan nagy hazugság volt, amitol a plafon szakadna le. Majd kiderul, remélem a hihetetlen érdeklodésemet nem veszi zokon, max. azt hiheti rá a munkám miatt van:
-De azért érdekes állatok lehetnek. Én eddig csak képen láttam oket, de akkor nagyon nem néztek ki szépnek. Nem budosek? Amugy meg, szerintem ugysem érezném jol magamat veluk. Az egzotikus állatok kozul csak a farkasokat és a nagymacska féléket szeretem. Tényleg, olyat nem tart? - oho, ideje lenne lassan leállni, mert ez a hazugság már egy gyengébb idegzetu embernél kiuti a biztosítékot. - Egyébként hogyan sikerult neki ennyi mindent szereznie? A ritka állatokért példányonként kell van otven kitoltott urlap és kulonbozo engedélyek. Nem lehetett kis munka elintézni... - még akkor sem, ha pénze volt tonnányi. Teszem hozzá magamban, mikozben rájovok kicsit tuljátszottam a szerepemet. Gwen szemmel láthatoan kényelmetlenul érzi már magát, ugyhogy inkább hagyom. Majd másképp derítem ki a dolgokat. - Na igen, beszélek én. - jegyzem meg a hangulat javítására, de nem sokat segített. Kettonk kozé hirtelen ijeszto csend telepedett le, ami nem is csoda. Nem vártam el, hogy válaszoljon az elozo kérdéseimre, de nem volt semmi beszélgetésotletem, amit bedobhattam volna a helyzet mentésére. Szerencsére o is kapcsolt, mert amint osszeszedte magát a bárra terelte a témát. Nagyon orultem neki, mert amíg o beszélt az én egyetlen dolgom a figyelés volt és keresni a válaszokat a ki nem mondott kérdésekre. Kozben o meg tulságosan is belelendult az itteni alkoholmentes koktélok elemezésébe. Uuu, remélem nem gondolta komolyan, hogy mindet tényleg végig kostolom. Tudom, hogy egészségesek meg minden, de valahogy nem tudok kettonél tobbet meginni beloluk egyszerre. De ez a lány ugy tunik nagyon rá van kattanva. Mire osszeszedtem magamat máris rendelt két ujabbat, pedig én még az elozot sem tuntettem el. Jobb lesz kicsit gyorsítani. Megfogtam a poharamat és kis adagokban elkezdtem beszéd kozben leapasztani a tartalmát.
-Koszi a koktélt, szívesen megiszom, de nem vagyok egy nagy gyumolcsrajongo, ezért egyenlore, ha kérhetlek, tobbet ne rendelj belole. Valojában én is szeretem a narancsot, viszont jobban kedvelem a fanyarabb ízeket, például a citromot, gréfrútot, áfonyát vagy az ananászt. - ez igaz is volt, a nagyon édes dolgok nem a kedvenceim. Ujra felnéztem rá és találkoztam a kérdo tekintetével. Rájottem, hogy van még egy dolog, amit nem említettem neki. Az alkohol. Na igen, mit is mondjak rola? Talán nekem is be kell vetnem egy kis hazugságot, de csak annyit, amibol nem jon rá, hogy az egyik nagyivoval áll szemben. Na jo, akkor nagy levego és tessék szépen kitalálni egy jo magyarázatot. - Valojában én az alkoholt nagyon jol bírom, de ma inkább nem innék. Csak estére kaptam kimenot, és még jozanul vissza is kellene érnem. - ami persze annyira nem igaz, mivel szerintem senki nem torodne vele, hogy most lehajtottam-e egy saket vagy valamit. Egyedul a részegséget nem szereti a kapitányom, de azzal nincs is baj, mivel én sem. Ráadásul nem tudom, alkoholos állapotban mi mindent mondanék el magamrol, ezért kerulom jo messzirol. A kovetkezo téma annál inkább a kedvemre valo volt egy pontig. Az o munkáját nagyon érdekesnek találtam, de valoszínuleg o is így volt ez enyémmel, mert ujabb kérdés áradatot zudított a nyakamba. Nincs más választásom, mint válaszolni. Hogy egy kis idot nyerjek, a számhoz emeltem a poharamat és egy keveset ittam belole. Ha sokáig szurcsolom az feltuno lett volna, ezért rogton utána beszélni is kezdtem:
-Ez sok így egyszerre. Megprobálok egyenként válaszolni a kérdéseidre, de elég nehéz katonai szakszavak nélkul megmagyarázni mindent. Hát eloszor is, tényleg nem nézek ki katonának, mivel engem nem a fizikumom, hanem az ugyességem és stratégiai tehetségem miatt válogattak be. Csak egy véletlen otlet alapján lettem pont ez, mivel hulyeségbol tobben bejelentkeztunk egy katonai kiképzésre kamaszként és mindannyian ott is ragadtunk. Én jelenleg hadnagy és titkárno vagyok a stratégiai fejes mellett, szoval a legtobbszor csak ulok az asztalnál és kitalálom mi a legjobb modszer. De persze kuldtek már el bevetésekre is. Mindenki megy a képességeitol fuggoen. Engem akkor alkalmaznak, ha feltétel, hogy nem lehet emberveszteség, vagy nem derulhet fény a kozremukodésunkre. - ez volt a konnyebb része, ez után jon a rosszabb. Nem szeretek az éetemrol beszélni, és ez kifejezetten jol jon. - Valojában nincs családom. Árva voltam mindig is, ezért sokkal konnyebb volt beilleszkednem "a társaidon kívul semmi sem fontos" felfogásukba. Férjnél sem vagyok, ugy gondolom, van még idom késobb elkotelezni magam és egyenlore elégedett vagyok a szabadságommal. De sokan élnek boldog kapcsolatban a barátaim kozul is. - fejezem be a torténetet, majd mivel nem akarok ujabb kérdéseket kikapni, gyorsan rá terelem a szot. -Most pedig te josz! Mesélj valamit magadrol! Mit dolgoznak a szuleid? Van barátod? - sorozom meg, remélve, hogy ez egy idore lefoglalja majd.
Mikor azonban elárulja akorát kishíján leszédulok a székemrol. 17 éves? Nem csoda, hogy messze nem olyan jo mint én. Az én képességeim is csak a 20. szulinapom után kezdtek el kibontakozni. Neki még rengeteg ideje van megtanulni használni oket.
-Valojában pontosan nem tudom mikor van a szulinapom, de ha azt vesszuk 25 éves vagyok. - hogy miota azt inkább ne fejtegessuk...

*Vörösödő fejjel hallgatom végig a kapitányom válaszát, miközben Mitsu kuncogása a háttérben csak még kínosabbá teszik számomra ezt a helyzetet. Pedig őszintén is válaszoltam meg minden... Nem értem, hogy ezért miért kell engem kicsúfolni. ><*
- Taichou, tudja, jól, hogy nekem nem lehet a betegségem miatt... - *morgom halkan, miközben ebben a furcsa magzatpózban hintázok, s gondolok arra, hogy milyen jó is lenne eltűnni. Valami miatt valami kínzó fájdalmat is érzek, amiért Kai is kijelenti azt, hogy valóban nincs köztünk semmi. Egy reményvesztett pillantás Kaira, aztán hagyom, hogy elsötétüljön a világ, s egyszerűen eltűnjek.
Mikor legközelebb ismét kinyitom a szemem, már láthatatlan vagyok; Mitsu és Suke láthatóan elfoglalják egymást, Kai pedig mosolyogva néz az álompár felé. Az alkalom tökéletes arra, hogy Kai gönyörű hajával babrálhassak... Hisz úgy se lát meg, mert láthatatlan vagyok! :3
Csendesen kúszok arrébb a kanapén vigyázva arra, hogy még véletlenül se fedezzen fel, hamarosan pedig a kezemben is tartok egy gyönyörű tincset. Olyan szép selymes... Annyira puha... Majd mindenképp meg kell kérdeznem tőle, hogy milyen sampont használ. Majd amikor már visszatértem a küldetésemből, s ismét láthatóvá válok.
Kai szemei egy pillanatra mintha engem néznének, de tudom, hogy ez lehetetlen. Belemerülök hát a hajfonásba. Talán megérewzte, hogy ott vagyok, ám szerencsére a célpont ezek után úgy tesz, mintha nem történt volna semmi. Csupán egy fuvallat voltam, ám nem buktam le. Az eredmény így két, gyönyörű, fonott hajtincs, melyek Kai sátorként lelógó hajkoronáját díszítik.
Elégedetten bámulom hát a végeredményt; hajgumi sajnos nincs nálam, de a kis tincseket elég szorosan összefontam ahhoz, hogy ne bomoljanak szét néhány mozdulattól. Aztán hallom, hogy a szám valamilyen kérdést is feltesz a célpontomnak valami táncról; ám lehet, csak behallucinálom ezt is. Hiszen én most láthatatlan vagyok. Ha nem lát, akkor ne is halljon. Addig is ki tudom használni az időt azzal, hogy erőteljesen bámulom azt a két, csodaszép szempárt, amiket egyszerűen nem tudok megunni. Szinte szuggerálom tekintetemmel, mely fokozatosan Kai arcának többi részét is feltérképezi. Mintha örökké bele akarnám égetni az agyamba az arcát. Az íves szemöldökét, majd a szabályos orrát, a markáns állkapcsát, s legvégül azt, ami a leginkább magára vonzza a tekintetem a szemeit leszámítva - az ajkait. Látom, hogy nyílásra kerekednek, hogy valamilyen választ adjon a fantomképem kérdésére. A hangok, melyek azt tudatták volna velem, hogy szívesen eljön velem táncolni, csak félig érkeznek meg. Megbabonázva bámulom inkább az ajkakat. Csalásnak számítana-e, ha láthatatlanul megcsókolnám? Hisz két hajtincsét is befontam már, és semmit se vett belőle észre...
Egy kicsit előredőlök, miközben gondolataimmal vívódok. Amíg nem lát, nem lenne értelme. Hisz ha nem tudja, hogy én voltam, akkor sose gondolna rám... És ez a nyugalom, ahogyan ül, s néz előre - vagy tán pont az én íriszeimbe? - különös érzéssel tölt el. Nem, nem akarom megzavarni. Ennek acsendnek a részévé akarok válni. Csak a része, semmi több, nem a megzavarója. Így, hogy senki sem lát, azt hiszem, mindent elértem, amit csak el lehet. Olyan jó lenne megörökíteni ezt a pillanatot... Akár egy versben, vagy egy képben... Még ha csak a légüres tér is maradna meg a helyemen, hisz a képeken sem látni azt, ki láthatatlan.
Táncolás! *.* Hirtelen minden mást kiráz a fejem; már nem emlékszek arra, hogy nemrégiben még láthatatlannak képzeltem magam, s még azt is képes vagyok elfelejteni, hogy én magam fontam be azt a két, lelógó tincset. Nagy vigyorral felszerelkezve ragadom meg Kai karját, és ráncigálom magammal a táncparkett felé. Most amúgy is valami pörgős szám megy, ami remekül illik a jelenlegi hangulatomhoz. Nem mintha az alkohol lett volna, hiszen még csak egy fél isshou üveggel sem ittam meg.*
- Jé, így sokkal jobban áll a hajad! - *mondom kerekre tágult szemekkel, hogy aztán hagyjam, hogy ő vezessen. A mozgásom itt, a táncparketten már inkább hasonlít arra a kecses, s elegáns vadászra, aki a harctéren is vagyok, a kislányos arckifejezés, s a rajongástól csillogó szemek viszont egésszen mássá teszik azt.
A kapitányom és Mitsu is táncolnak, s úgy látom, hogy el vannak foglalva egymással. Már eszembe is jut, hogy nemrég beszélgettek arról, hogy mióta is vannak együtt. Ennek természetesen csak örülni tudok. Igaz, 3-4 hónap nem sok, de ha a két fél igazán szereti egymást, akkor nem is számít, mióta is vannak együtt. Lehet, hogy igazából sokkal több időnek, akár éveknek is tűnik nekik, hisz annyira egymáshoz vannak szokva. És tényleg, olyan szépek együtt... Olyan jó látni őket, ahogy táncolnak... Én sose leszek olyan gyönyörű, mint Mitsu. T_T Tényleg, nagyon irigylem. T_T*

Bandaösszehozós est:

Azt hittem, Nasi-nál nem létezhet idiótább lény a föld kerekén, de mit ad Isten? Létezik! Ráadásul dupla annyit beszél, mint ő! Nem is értem, hogy hozhat össze a sors ilyen ürgékkel. A kicsi pali szövegén viszont rendesen padlót fogtam. Az az előadás, amit leművelt! Nehezen bírtam magamat türtőztetni, hogy ne röhögjem ki csórikámat. Bár mondjuk első ránézésre, nem gondolná az ember, hogy ennyire szerencsétlen. Viszont a másik ipse... Róla meg végképp nem hinném, hogy ilyen tesze-tosza-nyüzüge. Már a termete sem ezt sugallná. Tőle sem kéne egy pofon, az hót ziher! Erre mit látnak szemeim? Csak ül, magába roskadva, mint egy nebántsvirág. És valóban! A haverja csak egy kicsit bökte oldalba, és azt hittem tényleg lezuhan a földre. Hát ismét egy furcsa társaságba botlottam, az is biztos!
- Asszem nekem jó lesz a sör!
Jelentettem ki. Nem akartam berúgni ugyan, de úgy gondoltam nem lesz semmi bajom egy korsótól. Egyébként is, eddig csak kólát vedeltem. Remélem, nem fogja bánni Matsu sem, ha valami férfiasabb italt választottam.
A piámat kortyolgatva Irusi bele is kezdett a srácok kifaggatásába. Ő Nobu-t vette célkereszt alá, így én, pedig próbáltam a sültbolond Kei-vel társalogni.
- Na és te? Te zúzol-e valamin?
- Oh, bro’! Még szép, hogy igen! Én is gitáron keménykedek!
- Áh, szóval keménykedsz... basszeron is megy?
- Bass guitar? Well, nem tökéletesen, de simán bele tudnék tanulni. Bár voltaképp, az ex-bandámban én szólógitáros voltam...
~ Nem is rossz... nem is rossz. Sőt! Ha megtudjuk őket fűzni, lehet összejönne a zenekar. Viszont érdekelne mit tudnak, remélem nem csak szájhősök, hanem tényleg tudnak is valamit. Mennyire király lenne az egész, nagyot ütnénk, az tuti!
Tervezgettem magamban. Igazán el is merültem a gondolataimban, csak arra lettem figyelmes, hogy a velem szemben ülő pár egyik tagja indulóra fogta a dolgát. Néztem is nagyokat, mikor Matsu is mozgolódni kezdett mellettem.
- Nekem ez akkor sem tetszik...
- De tényleg nem lesz baj!
- És ha igen? Én így nem engedlek el! Akkor megyek én is. Tudod, milyen mocsok ez a mai világ... nem akarom, hogy bajod essen!
- ...Sőt, lehet tudunk fogni egy taxit! Úgyhogy nem kell parázni, fiúk, megoldjuk!
Kacsingatott felém Kamill, de nagyon nem győzött meg.
- Jó, legyen... Hisz úgysem tudlak benneteket lebeszélni... Viszont kötelezően taxival menni, háztól-házig! Tessék, állom az utadat, kicsim!
Nyomtam a kezébe elegendő pénzt az útra.
- Nade...
- Ne ellenkezz! Ha már nem megyek veled, ennyit hagy tegyek meg!
Fogtam meg a derekánál fogva, és magamhoz húztam.
- Matsu, tényleg vigyázz magadra!
Csókoltam meg. Nagyon nem akartam elengedni, mert rettenetesen féltettem. Tényleg későre járt, és igen sötét volt. Viszont Kamill már nagyon menni akart, így elengedtem Matsu kezét, és visszahuppantam a helyemre. Míg ki nem léptek a lányok az ajtón, addig követtem a tekintetemmel őket. Nagyot sóhajtva iszogattam tovább a sörömet, és próbáltam magammal elhitetni azt, hogy nem történhet semmi baj.

Bandaösszehozós est:

Érdeklődve hallgattam a történetet, és bevallom valami hasonló eszementségre számítottam ettől a két alaktól. De azért egy macskát hajkurászni....ez azért még engem is kicsit meglepett. Igazából sokkal jobbfejek volt így hogy elkezdtünk beszélgetni, mint amilyen szerencsétlen pasiknak néztem őket. Pláne hogy a kárbaveszett italaink miatt is felajánlottak egy újabb kört.
-Én azt hiszem maradok egy újabb narancslénél. -mosolyogtam rájuk megnyerően.
Ahogy a fiúk egyre jobban belemerültek a társalgásba, egyre izgatottabb lettem azzal kapcsolatban, hogy a végén tényleg megalakul az együttes az este elején felhozott véletlen kis felvetésből. Olyannyira magával ragadott a lelkesedés hogy gondolatban már egy koncerten tomboltam az én Justinom után csorgatva a nyálam.
*De azok a libák még mindig nem hagynak nyugodni, akik majd a telefonszámaikat fogják feldobálni neki, jobbesetben.... * -morgolódtam magamban -*De majd megmutatom én nekik kivel packázzanak... Úgy a képükbe tolom a bandainterjúkon hogy az én fiúm tabu, mint annak a rendje* -tervezgettem a merényletemet, mikor Kamill szóba hozta az indulást.
-Várj Kamill! Azt hiszem nekem is jobb lenne indulnom, szóval akár mehetnénk együtt is. -álltam fel az asztaltól.
-Jaj ne aggódj már annyit szivem, taxival megyünk, Kamill is ott lesz, szóval esély sincs arra hogy bajom essen. -csendesítettem le egy búcsúcsókal majd elbúcsúztam a többiektől is.
-További jó szervezgetést, és kellemes estét. -integettem, aztán Kamillal együtt kiléptem az ajtón.
-Túl sokat aggódnak ezek a fiúk. -ráztam meg a fejem elmosolyodva- Remélem azért lesz valami ebből a dologból. Annyira jó lenne már nekik segédkezni. -tört elő belőlem megint az alakulófélben lévő együttes fanolása.

¤ A 10. osztag bevetésen, avagy állítsátok meg a nőket! ¤

Kezdett tudatosulni bennem, hogy most csak némi időt sikerült nyernem azzal, hogy szóba hoztam a táncot, és végül úgy is énekelnem kell majd, ha akarok, ha nem, pedig én hangoztattam rendesen, hogy nincs kedvem, meg égő. Na mindegy, legfeljebb kimászok majd a színpadra és nyomok valami klasszikus rockot, aztán a hallgatóság meg szétfolyik majd az ülőhelyén a gyönyörtől, mert olyan szép, bársonyos, és sztárokat megszégyenítő hangom van. Úgyis imádom az AC/DC-t, vagyis imádtam, míg éltem, de ez mostanra se változott, csak már jó ideje nem hallgattam, de attól még majdnem ugyanolyan élethűen eltudom énekelni! Vaaagy, esetleg az eye of the tigert, és még bokszolok is hozzá a levegőben, hogy én még ilyet is tudok. Beszólni senki sem merne, vagy fitymálni a hangom, mert az rövid távon megismerkedne Aokival, és a 10. osztag kapitányának "csúnya" nézésével, amitől leesne az egyik keze hirtelen, vagy a lába. Háhá, milyen előnyökkel nem jár a kapitányi rang, ugye? Magamban eljátszottam a gondolattal, miszerint csak próbálja meg valaki fikázni a hangom, és megtudná, milyen vagyok, ha ideges vagyok. Még Mitsu is azt mondaná biztos, hogy szép a hangom, persze Ő azért, mert szeret, és persze azért is, mert tényleg jó hangom van, csak eddig nem hangoztattam, mert amolyan rejtett tehetség vagyok. A sakésüveg tartalma is szépen fogyott, szóval ha más nem, hát azért is tetszene nekik a táncom, na meg a hangom is. Ittam is gyorsan egy csészényit, és bólintottam Mitsunak, miszerint 4-5 hónapja vagyunk együtt.
- Igen, annyi, de mintha már évek óta együtt lennénk, legalábbis én így érzem. Hiába, repül az idő, mikor szerelmes vagy. - kacsintottam a jelenlévőkre, kissé borvirágos arccal. Gyorsan felvázoltam, hogy mi lenne, ha táncolnánk egy sort, aztán azt vettem észre, hogy Mitsu húz magával a színpad fele. Kicsit be is vágtam a WTF fejet, mert a táncolást úgy kb 2-3 óra múlva gondoltam, de hát már mindegy volt. Veráék is felálltak, és elindultak a táncparkett felé, majd levettem róluk tekintetem, és mosolyogva, tök magabiztos arccal Mitsura néztem, és átkaroltam kedvesem. Persze legbelül már rég beletörődtem, hogy befogok égni.
- Ez az első táncunk, mióta együtt vagyunk, szívem. Milyen érdekes! Többször kéne, hogy megtáncoltassalak! - mondtam csendesen, míg lassúztunk valami lassabb hangvitelű számra. Szorosan öleltem magamhoz, és vezettem a táncot.
- Így táncparketten még gyönyörűbb vagy, mint egyébként. - súgtam kedvesem fülébe csendesen a bókot. Lassan véget ért a szám, és szemet lesütve suttyogtam gyorsan vissza kedvesemmel a helyünkre, mikor pedig leültünk, tök elégedetten néztem mindenkire. (xD)
- Nagyon jó volt ez a tánc! - hazudtam bele tök nyugodtan mosolyogva mindekinek a szemébe. Kai és Suwun megint nagyon jól elvoltak, vigyorogva figyeltem fél szemmel, ahogy közel hajol hozzá Kai, és mondd neki valamit. Csak egy hülye nem értette volna, hogy miről is van szó, de vállat vontam, elvégre szerelmesekről van szó. Bolond lett volna a srác, ha nem fogadja el a lány szerelmét.
- Mondd csak kedvesem. Nincs idebent kicsit meleg? Kimehetnénk levegőzni egyet! - adtam elő a kamubajokat, és reméltem, hogy palástolni tudom vele azt, hogy nem akarok énekelni.

// Shinigami, WTF? o.o //

A lány csak nem szállt le a láma témáról, de ha csak egyszerű "nem tudom" lenne a válasz, akkor az túl feltűnő lenne, próbáltam elnyújtani a gondolatmenetet, ami alapján esetleg elhitethetem vele, hogy tényleg így történt. Persze nem, de ha nem zavartatom magam, akkor talán végre leszáll a témáról.
- Tudod - kezdtem -, sok közöm nincs hozzájuk, de tény, hogy még a kocsiból is éreztem a szagukat, viszont azt, hogy rondák, nem mondanám. Egész aranyos fejük van, míg nem köpnek szemközt. Akkor azért nem tudod értékelni még a nagy szempilláikat sem, amiket olyan elbűvölően tudnak rebegtetni. Mindent összevetve tehát egész aranyos állatkák. A másik kérdésedre visszatérve pedig, lehet, hogy tart ilyesmiket is, nem tudom konkrétan, viszont manapság a pénz nagyúr, neki meg sok van, így még az űrlapok sem okozhatnak olyan nagy gondot. Szerintem így sikerült elrendeznie magának ezeket az állatokat. Bár, annyira nem érdekel... Mindenki arra szórja el a pénzét, amire akarja, nem? - mosolyodtam el, majd beleszívtam a koktélba.
Az újabb "kis" hazugság után kellett egy kis szünetet tartanom, mivel azért nem voltam hozzászokva az ekkora lódításokhoz, majd miután visszatértem a valóságba, aztán kezdtem el újra felvenni a beszélgetésünk fonalát. Ezen a téren már nem lehet baj, könnyen mesélek az életemről, nincs semmi rejtegetnivalóm a képességem kivételével. Azt azért még nem szeretném elárulni.
- Sajnálom, hogy nem ismerhetted a szüleidet, nem lehetett könnyű. Bár, biztos sokan mondták már ezt, és kicsit sablonként hangozhat, de én komolyan gondoltam, hidd el - szóltam teljes komolysággal. - Viszont, a szakmád nagyon érdekes, nem mindennapi, azt biztos.
Gondolkodtam, a közelben lévő katonai helyek közt keresgéltem emlékemben, de hirtelen egy sem jutott eszembe. Mondjuk, annyira még nem vagyok ismerős itt, mindegy is.
- Nos, az apám üzletember, ezért elég könnyen boldogulok az életben. Már, ha érted mire gondolok. Néha-néha még támogatja is a zenekart, amiben éneklek. Bár azt nem mondhatnám, hogy teljes mértékben rá támaszkodunk, ugyanis most már önállóan el tudjuk tartani magunkat. Anyám pedig tipikus amerikai feleség, aki otthon van, esetleg kozmetikushoz, wellness hotelbe jár, és a többi, ettől független nagyon szeretem, de szegény életében nem sokat dolgozott. De ha nem kell neki, minek is dolgozna, ugye? Hát, ők az én szüleim. Nekik nagyon sok mindent köszönhetek, viszont most már igyekszem önállósodni.
Most jött a kényesebb téma... A barát rész, amiben azért nem nagyon brillírozok mostanság.
- Sajnos nincs barátom, elég nehéz eset vagyok pasiválasztás terén. Az elvárások annyira nem nagyok, bár ez relatív, viszont kevés olyan van, aki megfelelne nekik, mármint külsőleg még elmenne, de belsőleg... De biztos érted te is! Nem kell magyaráznom, főleg, hogy idősebb is vagy egy kicsit. Ne érts félre - mentegetőztem - , nem azt mondom, hogy öreg vagy, csak hogy idősebb! Jut eszembe, megígértem, hogy énekelek majd neked. Nem lenne kedved inkább egy duetthez? - kacsintottam rá.
Kíváncsi voltam belemegy-e, addig is elterelem a figyelmét a látomásos dologról.

//Látnok, WTF O.O//

Gwen rendesen kezd zavarba jonni az egyre sorjánzo kérdéseimtol, és ebbol rájovok, hogy sikerult megint tullonom a célon. Jobb, ha azelott állítom le magamat, hogy faképnél hagy, mert még nekem sem lenne esélyem egy elrontott probálkozás után megtalálni egy ekkora városban. Kozben persze szegény lány zavarában már majdnem egy egész oceánt produkál, majd ujra kisut egy elég hiheto torténetet, amelynek roviden annyi a lényege, hogy a pénz sok gondot megold. Mikozben beszél én végig a koktélomat iszogatom, hiszen végre valahára, el is kellene tuntetnem. Mikor befejezi, magamban eldontom, hogy konnyítek az amugy is alaposan tulbonyolított szovegén, és kicsit más mederbe terelem a beszélgetésnek ezt a részét.
-Sajnálom, hogy ennyit kérdeztem, csak imádom az egzotikus állatokat. Nekem egy karakálom van, mert a macskák a kedvenceim, de minden más is érdekel. - vallom be, mikozben remélem, hogy rákattan a témára és végre lesz egy kis normális csevegés is koztunk. Mondjuk, a normális elég tág fogalom lesz itt, foleg ha figyelembe vesszuk, hogy a téma egy elméletileg tiltott, és a veszélyesztetett állatok listáján lévo állat tartása benne. De jobb otletem egyenlore nincs, szoval azzal kell élnem, amit tudom. Addig is legalább a helyzet mentve van. Már amennyire. Mindenesetre Ciara megszerzésére beadtam eddig mindenkinek egy bombabiztos magyarázatot, és ami azt illeti, ezt nyilván o is feltétel nélkul elfogadja, ha mesélnem kell. Szoval, roviden, meg vagyunk mentve. A tanulság pedig az, hogy ennyire azért nem kell tapadosnak lennem, foleg, amíg biztosra nem megyek, hogy tényleg az, aminek gondolom.
a szulo téma viszont még mindig terítéken van, és szerintem egyhamar nem fog lekerulni, elvégre ez volt az alap. A kedvessége viszont elég jo érzés, elvégre a legtobben csak egy "sajnálom, hogy ez tortént veled" kijelentéssel tudják le a dolgot. A munkám nem csoda, hogy érdekes, kevés ember találkozott már életében katonával. Kozuluk a legtobben elég zárkozottak, és mogorvák, szoval nem éppen az a jaj,de jo, hogy megismerhetek uj emberek vérmérséklet.
-Tényleg nem a legkonnyebb dolog szulok nélkul felnoni, de még mindig jobb, mint ha nincs is esélyed az életre. Azon az elven vagyok, hogy megbocsátok nekik, elvégre így legalább volt esélyem. Ha el is hagytak, legalább nem az abortuszt választották. - probálom kicsit terelni a témát, elvégre tul sok kamuzást nem akarok belekeverni a dologba. Valamennyire ez igaz is, hiszen, talán pontosan azért nem ismerhettem meg a valodi családomat, hogy megkíméljenek a klán elvárásaitol és szigoru szabályaitol, amikkel tonkre tették volna az életemet. A lelkem így legalább ép maradt, és nem rajta szárad ki tudja hány ember halála. Egy bérgyilkos élete szornyu, ezt tapasztaltam, és így még jobban megbékéltem a doglokkal. Bár az a miért kérdés orokre bevéste magát a szívemre, és bármennyire is zsugorodik ossze, megszunni soha nem fog.
Viszont orommel hallgattam az o meséjét a családjárol, akiket nagyon szeret, és nevelték. Én már annyira megszoktam a magam sorsát, hogy eloszor nem is tudtam elképzelni, milyen is lehet egy olyan családban felnoni, ahol a szeretet és minden tag jelen van. De a mesélésébe kicsit sikerult magam beleélnem, így végul már pontosan tudtam milyen családmodell volt az, amiben felnott. Szép gyerekkora lehetett, ugyanakkor nem lett belole egy elkényeztetett nagyvilági lány, akit csak az érdekel, hogy sikeresebb és gazdagabb legyen apucinál. Egy pont a javára ezért. A fius résznél pontosan értettem mire gondol, hiszen a férfiaknak eleve két alaptípusa van, és mindkettobol kaptam ízelítot. Szoval, nekem nem kell magyaráznia mi miatt magányos éppen. Nem olyan konnyu amugy sem az embernek megfelelo partnert találni, nekem jo párszáz év alatt sem nagyon sikerult.
-Szép életed lehetett akkor. Valojában én az ilyet szinte el sem tudom képzelni. Amugy pedig pontosan tudom, mire gondoltál. A fiukat ilyenkor általában nem nagyon érdekli még egy lányban más, csak az, hogy jol néz ki. Nekem sem sikerult még normálisat találni, pedig ott azért vannak idosebbek és komolyabbak is. - probálom vigasztalni, de csak azért, hogy kisussek valami jo indokot a legujabb otlete ellen. Én és az éneklés nagyon nem vagyunk egy hullámhosszon, és fogalmam sincs, ezt hogyan tudnám neki megmagyarázni. Arra nem hivatkozhatok, hogy pocsék hangom van, mert fél perc alatt leleplezne, de hogy a fenébe magyarázzam meg neki, miért nem ismerem a számok nagy részét. Na jo, talán még van egy esélyem.
-Duett? Nos, nem is tudom. Bevallom nekem nem megy a gyors éneklés, szoval csak akkor lehetoleg, ha egy lassu számot választunk ki. Bár szerintem simán leénekelsz a színpadrol. - jelentem ki, mert ebben biztos vagyok. Ha énekesno, akkor tuti van legalább egy jol képzett hangja...

*Nagyokat mosolygok a tánc közben, hisz ez egy olyan dolog, amit szeretek csinálni. Ilyenkor érzem azt, hogy igazán élek. Érzem, hogy a lelkem egyesül a testemmel, és hogy igazán önmagam vagyok. A tánc egy olyan élmény, amit nem lehet semmi máshoz hasonlítani. Érezni kell a zenét, a lépéseket, a mozgást. Mintha minden egyes karlendítésem a szabadságom materializációja lenne. Kai érintése pedig csak még tökéletesebbé teszi az egészet. S bármennyire is szeretném, hogy ez az egyetlen pillanat, amikor önfeledten örülünk a zenének és a másik társaságának, örökké tartson, véget ér, amikor Kai megpörget. Hihetetlen lazaság sugárzik belőle, és tisztelet. Két olyan dolog, ami nekem sosem adatott meg. Mondhatni, a tökéletes ellentétem. Hiszen én… én csak egy senki vagyok, egy pióca, aki másokra akaszkodik. Még sem vagyok képes elengedni őt.
Sötét gondolatokba merülve ülök Kai mellett; kezeimmel pedig ruhám szélét markolom. Valami… nem stimmel. Azzal tisztában vagyok, hogy Suwun most alszik, bár érzem koslató pillantásait magamon, ahogyan figyeli, mit művelek. Nem akar felébredni, valószínűleg csak azért, hogy rajtam nevessen egy jót. És ezt megkapta. Már a tudattól szorongok, és érzem magamon az egyre nagyobb feszültséget. Ha csak Suwun nem lenne itt… Ha egyszerűen eltűnne, sokkal könnyebb lenne az életem. Igaz, ki vagyok én, hogy a saját jómat akarjam? Mit Suwun, én is magam helyezem mások fölé, itt az ideje hogy változtassak ezen. Az, hogy végre lehetőségem van a felszínre kerülni, egy lehetőség arra, hogy változzunk. Ezt az ajándékot, az élet ajándékát nem pazarolhatom el. Arra kell használnom, hogy néha én segítsek másoknak. S ha már önző módon magammal rángattam Kait ebbe a bárba, teszek arról, hogy jó napot szerezzek neki.
Kai hirtelen a kezembe nyom egy poharat meg egy szál cigit, megszakítva eddigi gondolataim, amik elszállingóznak az éterben. Sikerül egész Suwunosan ránéznem, arcvonásaim viszont ellazulnak, amikor közli, hogy mit akar. Egy pillanatra megremegek, amikor a fülembe súgja, hogy kimehetnénk a friss levegőre; az ajkai szinte érintenek, kellemes emlékként felhozva azt a bizonyos csókot. A testem emlékszik rá, reagál, még ha lélekben nem is én voltam ott. Vagyis nem egészen én. Hisz akkor még mélyen aludtam abban a sötét pincében, lelki börtönömben, amit Suwun nekem rendezett be. De legalább nem a koporsóban fekszek, ahol eddig, évtizedekig, halottnak játszva magam, mélyre eltemetve.
A kapitányom és Mitsu igencsak vigyorognak a jelenetet látva, sikerül elkapnom a tekintetüket. Ennek hatására a fejem vörösre vált, de azért mosolygok hozzá egy sort. Aztán meglátom a színpadot is, ami előtt néhány huszonéves srác áll. Most vagy soha alapon pedig már fel is pattanok, leteszem a cigit és a poharat az asztalra, egy puszit nyomok Kai arcára, csak mert miért ne, utam ezután pedig a színpad felé vezet. Visszafordulva látom, hogy a kapitányom és Mitsu épp készülnek kimenni, így nem hallhatják csodaszép hangomat. Mert valljuk be, azért egész kellemes a hangom, és a dohány sem ront sokat hála annak, hogy nem szívok olyan sokat belőle. Na meg gyakran énekelgetek, ahogyan Suwun is. És persze… a flörtölés sem áll olyan messze tőlem. Pár bájos mosoly meg egy bemutatkozás elég ahhoz, hogy a legtöbben rám figyeljenek, és miután elmondom, hogy csak egy dalt szeretnék elénekelni végre, mert még nem volt rá lehetőségem, boldogan kísérnek fel a színpadra. Az egyikük, egy nálam alig magasabb, ám annál szebb mosolyú srác segít beállítani a dalt is, amit énekelni szeretnék. Egy öleléssel köszönöm meg neki a segítségét, aztán pedig száz wattos, millió dolláros mosollyal, ám már kicsit esetlenül állok a színpadon a mikrofonnal a kezemben. Persze, sokat szoktam énekelni, de sosem közönség előtt. Csak magamnak, a fáknak, meg a kutyámnak…
Vékony hangom végül belekezd a dalba, s idegesen hintázgatok lábaimon egy helyben. Már az is csoda, hogy volt itt egy olyan dal, amit ismerek és szeretek is. De ahogy telik az idő, az önbizalmam is megnő. Mindenki mosolyog, így én is ezt teszem. Itt mindenki a boldog arcát mutatja. Hisz ha pár órára is, de megszabadulhatnak a gondoktól, és a sötétségtől. Én is ezt teszem, még ha nem is fordítok hátat neki.*
- Wishes would be grand, If only they came true, For every time I wish, I wish I had you. - *fejezem be a dalt, a lábaim remegése is megáll. Már cseppet sem tűnök olyan megszeppentnek a színpadon, mint pár perce. És Kai is figyel, érzem magamon a tekintetét. Mintha mosolyogna is. Őszintén. Mennyivel jobban áll neki ez az arc…
A fiúk megtapsolnak, én pedig pironkodva köszönöm meg nekik. Kai legnagyobb meglepetésemre a színpad előtt terem, és ismét a kezembe nyomja a szakét tartalmazó poharat, amit azonban most nem utasítok el, és a cigarettára is rágyújtok.*
- Remélem, a taichouék is hallották… És ugye nem volt vészes? - *kérdezem, mielőtt lehajtanám az italt. Na persze, tudom, hogy a hangom tökéletes, ezt a kérdésemet inkább számításnak nevezném, de egy nőnek mindig kell, hogy legyen egy-két trükk a tarsolyában. Még ha olyan szelíd és ártatlan is kívülről, mint én.*

//Látnok WTF? O.O//

Már éppen kezdtem benne reménykedni, hogy végre sikerult egy olyan témát találnom, amiol mindketten tudunk beszélni és egyikunk sem fog veszélyes kozelbe kerulni kozben a másik titkaival, mikor bevallotta, hogy jelenleg azt sem tudja pontosan, hogyan is néz ki egy karakál. Nos, rendben, akkor tartok neki egy rovid mesedélutánt, ami alatt elomlengem, hogy mi is valojában Ciara, és miért o a kedvenc kis állatkám. Bár jobb, ha ovatosan taglalom azt a részt rola, hogy hihetetlenul okos, és képes megtenni azt, amit kérek tole, mert erre egy állatot sem lehetne megtanítani elméletileg. Na nem baj, ha nem is tudja milyen állat ez, fel sem fog tunni neki. Meg eredetileg is nagyon okos volt, de az értelme foleg az egeres incidens után bontakozott ki, bár ez csak részletkérdés. Mindenesetre az elozoleg feltett kérdéseket most visszakapom, mázli, hogy pár fonoknek már be kellett adnom, így szinte hiba nélkul fogom szovegként mondani:
-Lássuk csak. A karakál kb. 1 méter magas és 15 kilós macskafajta, homokszínu szorrel és hegyes fulekkel. Nagyon kedves, az enyémet Ciarának hívják, és most éppen valamelyik ujoncot boldogítja szerintem. - ami igaz is, hiszem eloszeretettem hoz frászt az emberekre, ha a szobám kozelében járnak engedély nélkul. - Valojában én egész konnyen szereztem be, mivel illegálisan behozott állatok kozé tartozott, amiket lefoglaltunk. Utána én kaptam meg felugyeletre, mivel tul kicsi volt, és egy kis konyorgés után meg is tarthattam azzal a feltétellel, hogy nem fog senkit bántani. - és ezt be is tartotta, bár pár ember szobáját vagy irodáját már kezelésbe vette. Persze, nem karommal, csak foggal, hogy egy kutyára gyanakodjanak. Én meg nem mondom meg nekik, hogy nem az tette ezt. - Hát másnak lehet, hogy egy sima cica jobban tetszene, de én el nem cserélném semmiért. Elvégre nála jobban semmi és senki nem tudja rávenni a fiatalokat, hogy fussák le a reggeli 10 kilométert, de gyorsan. - mondom nevetve és tok komoly képpel, hogy bevegye. A vége csak vicc, az egyetlen akit eddig megfuttatott, az az elozo hadnagyom volt. Errol azonban Gwennek nem kell tudnia semmit.
A karaokerol azonban még mindig nem tudtam lebeszélni, egyre inkább belelkesult, és megígérte, hogy visszafogja magát. Hát nem tudom mennyire megy ez neki, de nekem eléggé érdekes hangom van ahhoz, hogy vagy uvegtorés vagy taps legyen a vége. Attol fugg milyen lesz a dal uteme és a hangszintje. Mivel nem volt más választásom végul kelletlenul csak felálltam és elmentem a dallistához Gwennel egyutt. Az elso pár számtol elore féltem, de végul az utolso pillanatban találtam egy olyat, ami ismerosnek tunt. Eloszor nem tudtam honnan, de utána rájottem, hogy ezt hallgattam az egyik barátnomnél. Szuper, legalább valamit ismerek is. Persze azonnal kinéztem, hogy ebbe nem sulhetek bele.
-Oké, énekelek, de csak akkor, ha ez lesz az a szám. - mutatok rá, majd elindulok a színpad felé. Bár probálok magabiztosnak tunni, azért eléggé félek még mindig. Ha nem lenne mellettem, tuti nem rángatnának fel oda még daruval sem...

//ihlet nincs nagyon...//

//Shinigami, WTF? o.o //

Most már azt is megtudtam mi az a karakál. Valahogy nagyobbnak képzeltem el, ilyen oroszlán, vagy esetleg tigris méretűnek, ehelyett körülbelül akkora lehet, mint egy német juhászkutya, vagy kisebb. A nagymacskákról alkotott képem, mindig egy oroszlánszerű akármi méreténél kezdődött. Mondjuk én annyira nem is ástam bele magam a témába, az azonban logikus, hogy a nagymacska nagyobb, mint a kismacska, és itt a háziállatként tartott macskára gondolok, tehát akkor a karakál is nagymacska, mivel a szokványos értelemben használt macska, kimerül egy kisebb testű kutya méreténél. Persze nem pont egy zsebkutyára gondolok, mert annál vannak nagyobb kandúrok is. Na, a lényeg a lényegben, hogy nagyobb dögöcskére gondoltam, mint amit Misty leírása alapján kaptam, de elfogadtam.
Azt viszont furcsálltam, hogy az elkobzott dolgokat szétosztogatják a katonák közt, még akkor is ha pitizniük kell érte. Ez olyan abszurd volt számomra... Vajon a pénzzel is ezt csinálják? Akkor én is beállnék katonának! Na jó, persze ez csak egy vicc volt, tuti nem bírnám ami ott van, talán meg is érdemlik az efféle kisebb juttatásokat. Végül is, egy karakál nem nagyon hiányozhat senkinek. Talán jobb dolga is van Mistynél, ahogy mesélte ugyanis nagyon szereti, legalábbis nekem ez jött le. Nem is akartam többet terhelni ezzel a dologgal, de azért, hogy mégse kukán bólogassak az elmondottakra, megszólaltam:
- Nem semmi kis történet. És mekkora szerencséd volt, hogy megkaptad. De a lényeg, hogy jó gazdája vagy - itt bemutattam egy halvány, de őszinte mosolyt.
Ezek után egy kis győzködés után végre belement az éneklésbe. Odakeveredtünk a géphez és kinézett egy számot, ami ismerősnek tűnt neki. Már csak pár lépésre voltunk a színpadtól és reméltem, hogy nem fog meghátrálni az utolsó pillanatban. Felmentem a lépcsőn át a mikrofonhoz és odaálltam annak jobb oldalára, majd vártam, hogy Misty is megérkezzen. A szám nemsokára elindult és egész jól éreztem magam a lány mellett. Míg aztán egy időre el nem akadt a hangom és meg nem rázkódtam egy kicsit.
Jaj, hát nem épp a legjobbkor. Miért pont most kell látomást kapnom?!
A vízió akkor jött, mikor megérintettem a mikrofont, ebből arra következtettem hogy az előttünk lévő énekesek valamelyike szerepelt a látomásban, amiben egy lány és egy fiú, feltehetőleg a lány barátja, sétálnak a járdán. A háttérben feltűnt a bár logója, tehát nem messze onnan fog történni az esemény. A pár séta közben el fog menni egy épület alatt, aminek a homlokzatából egy tekintetes darab fog lezuhanni, mindkettőjüket eltalálva.
Kissé hülyén éreztem magam, hogy olyan, mintha valami szuperhőst játszanék, de nem hagyhattam őket meghalni.
Már vége volt a számnak, mikor megláttam a két ismerős alakot a kijárat felé. Épp távozni készültek. Már csak annyi időm volt, hogy odasúgjam azt a pár szót Mistynek magyarázatul, amit akartam:
- Ne haragudj, de most mennem kell! Kicsit, ki kell mennem a friss levegőre. Itt, nagyon fülledt a légkör.
Ezután gyorsan kirohantam úgy ahogy voltam a bár elé és a távozó pár után kiáltottam.
- Hé! Nem ismerjük véletlen egymást?
Mindketten egyszerre pördültek meg tengelyük körül, majd az integetésemre közelebb jöttek hozzám, hisz a sötétben már nem annyira tudták kivenni ki az az idióta, aki kiabál nekik. Mikor közelebb értek, azonban elég furcsa képet vágtak és kijelentették, hogy fogalmuk sincs ki vagyok. Ezelőtt nem sokkal pedig leszakadt a látomásban szereplő épület homlokzatának nagy része.
- Á, megint csak elnéztem. Bocsi, rengeteg emberrel járok így. Sajnos nem vagyok túl jó arcfelismerő és mindig összekeverek mindenkit mindenkivel!