Egészen más elmesélve régi zenekarom összefoglaló története, valahogy sokkal idillibbnek hangzik, pedig amikor az ember átéli ugyanezt, akkor cseppet sem olyan szórakoztató, s kevésbé érzi drámainak, inkább reálisnak az egészet. Bármennyire drámaian hangzik is, cseppet sem érzi magát az ember valami főhősnőnek, amikor egy szilvesztert követő reggel a túladagolás miatt elpatkolt bátyjával találja magát szembe, aki üvegesen mered előre fénytelen, élettelen gülüivel. Azon a napon mindent elvesztettem, ami még fontos volt számomra, hiszen miatta választottam azt az életet, holott választhattam volna az anyagi stabilságot is, hogy valami gazdag ficsúr mellé beházasodva öntögessem a teát meg kipotyogtassak pár gyereket. Ki tudja, akkor milyen nyomorék lett volna belőlem. Előbb utóbb valószínűleg beletörődtem volna lévén nem lett volna más választásom, de... Ha újra választhatnék, akkor is inkább az önmegvalósítást, züllést és tök felesleges drámázásokat választottam volna. Még akkor is, ha a másik utat választva sosem válok hollow-vá. Azt a szenvedést pedig senkinek sem kívánom.
- Öhm… Köszönöm. Tényleg nem volt nagy szám, meg különben is, régen volt… – lepődök meg az ölelgetésen, s egyben vörös fejjel próbálom levakarni magamról. Addig oké, hogy valóban szeretek barátkozni, de azért van egy határ, értitek! Engem nem lehet csak úgy ölelgetni, oda lenne a tekintélyem, ráadásul a többi hollow és arrancar sem félne tőlem. Meg aztán kénytelen lennék ismét erőszakhoz folyamodni, csak hogy megértessem az engem körberöhögni merészelő hollowszármazékokkal, hogy cseppet sem találom röhejesnek, hogy valami random uke ölelget egy karaoke bár közepén. Bár azt hiszem, maradt még annyi tekintélyem, hogy egy gonosz pillantásom miatt apróra húzzák össze magukat. Ez van, nem szeretem, ha szórakoznak velem, nem tűröm, sohasem tűrtem és nem is fogom. Megvan mindenről és mindenkiről a határozott véleményem, aztán akinek nem tetszik, az elmehet egeret kergetni Alaszkába. Igen, tudom, hogy nincsenek ott egerek, nem vagyok gyökér.
Arra azért nem számítottam, hogy tényleg sikert aratok legalább asztaltársaságom részéről; a hangom talán változott is az évtizedek alatt, hiszen arrancarként előnyösebb inkább a fizikai erőnlétemet edzenem a hangom helyett. Nincs rá lehetőségem, bár hogy teljesen őszinte legyek, nem viselt meg annyira. Még van elég módom arra, hogy az önkifejezést gyakoroljam.
- Hé… Ittál már valaha ilyet ezelőtt? – pislantok aggódva a tequilákkal bőven megrakodott srác felé. Egyszerűen lerí róla, hogy nem egy nagy alkoholfogyasztó, amivel persze nincs semmi baj, legalább nem titulálják majd mindenfelé valami szakadt, árokban fetrengő alkoholistának – megjegyzem, jogtalanul. Érdekes módon ha férfi lennék, valószínűleg nem kapnám meg ezt a derogáló jelzőt minden második embertől, aki ismeri a nevem. Csak mert egy lánytól nem ezt várják el… Igenis, én jól fogom érezni magam a bőrömben, amikor társaságban vagyok. Nem fogom meghúzni magam egy sötét sarokban, ahogyan magát felfedeztető tinilányként sem fogok pattogni minden hím körül kívánva, hogy vegyenek már észre és szedjenek fel. Vagyok, aki vagyok, bátran vállalom, és szerintem semmi szégyenkezni való nincs abban, ha időnként – mint minden normális fiatal – csapok egy-egy görbe estét. Bár meg kell, hogy valljam, a mait egyáltalán nem terveztem görbe éjszakának, és semmi kedvem másnaposan kelni, de ha kísérni kell Umit…! Bár ha az este további részében is ilyen lelkes, akkor valószínűbb, hogy másfajta kíséretet kell nyújtanom számára. Lévén telefonom nincs, a taxi is kizárt, legfeljebb nyitok egy gargantát csalásképp s azt használva féregjáratként szállítom haza. Talán nem hány össze mindent útközben. Persze, könnyűszerrel megállíthatnám, hogy ne igyon, tartsa már magát, de elmúlt már 18, és tud vigyázni magára… Remélem. Valami mégis azt súgja, hogy így is-úgyis nekem kell tennem arról, hogy épségben hazajusson. Aztán ha elszállítottam, már több dolgom nem is lesz, s ha minden igaz, akkor egyszerűen elfelejt engem, én is őt. Végtére is csak egy ember. Egyszerű halandókkal pedig mi dolga lenne nekem, egy espadának?
Ennek ellenére bár már az alkohol kezdetleges hatása alatt, de kivárom, míg Umi is feltalál a színpadra. Pozitívan kell, hogy csalódjak benne, ugyanis sokkal magabiztosabbnak tűnik. A dal végülis egészen elmegy, ha ő ezt szereti… Meg aztán nem is volt más választása, mert ha én kiálltam, akkor ő is legyen férfi és ne szégyenlősködjön, elvégre egy karaoke bárban vagyunk, úgyhogy lesz szíves ő is szórakoztatni az embereket. Akik közül többen úgy pislognak Umira, mintha valami híres sztár lenne. Érthetetlen…
Kénytelen vagyok végül komolyan elgondolkozni az előbb állítottakon, mert azért szép kis fanserege támadt. Kicsit azért irigy is vagyok rá, hiszen nekem azon a pár tucat emberen kívül nem akadtak olyan igazi rajongóim, meg aztán a provokatív szövegeink miatt hívtuk fel magunkra elsősorban a figyelmet, az pedig igazából senkit sem érdekelt, hogy én tudok-e énekelni tulajdonképpen vagy sem. Félvén a fangörlhadsereg még széttépi szegényt biztonsági őrt játszva hajtom el a népet a színpadról lekászálódó Umi elől; sokan még autogramot is kértek tőle, ebből adódóan már biztos vagyok benne, hogy valami modern zenei irányzat új felfedezettjével van dolgom. Még utoljára lazán rálépve egy szegény tinilány lábára s egy kis lélekenergia kiengedésével szabva meg számukra a határokat - ösztönösen nem mernek közelebb lépni, ugyebár mire is jó, ha az ember tulajdonképpen espada – teszek arról, hogy ne legyen szegény srác kitéve ennyi megpróbáltatásnak. Azért remélem, hogy ő nem érzi majd kellemetlenül magát a hollow lélekenergiám miatt. Gigai ide vagy oda, azért mégis csak arrancar vagyok.
- Ugyan, dehogy… Ha te ezt szereted… Nevezzük művészi szabadságnak. Különben is, legyen már egy kis önbizalmat, ne kérj bocsánatot azért, amiért nem kéne. – kacsintok rá egy koccintás kíséretében, s bár már érzem azért a becsicsózás első fázisainak jelenlétét, azért bízok annyira májam működőképességében, hogy elhiggyem magamról, semmi bajom nem lesz. Ennek örömére még eggyel szétmaratom a torkom, hogy ezután sörrel jutalmazzam magam.
- Én zongorázni szeretnék megtanulni nagyon. Bár annak idején a családom mindenféle tradicionális hangszeren tanított játszani, szerencsére mindet elfelejtettem. A rajzoláson kívül. Jó, az mondjuk nem hangszer… Aztán meg hallgathattam a bátyám cseszegetését. Persze aztán kikönyörögtem tőle, hogy tanítson kendozni. Na és akkor, mikor szándékozol megtanulni basszusgitározni? Már egész olcsókat is kapni, úgy láttam, úgyhogy diákmelóból biztosan össze tudod kuporgatni rá a pénzt. Mert gondolom, diák vagy, ugye? Jól vagy, minden rendben? – támasztom hátra a kanapéra, hisz úgy látom, az alkohol valóban nem neki való, s nem engedhetem, hogy még a végén beájuljon egy ilyen kis adagtól! Semmi gáz, egy intés a kiszolgálónak, s rendelek is néhány meleg szendvicset. Éhgyomorra nem lehet inni, s ami engem illet, én sem ettem valami sokat egész nap. Igaz, azért én már egy teljesen más kategória vagyok. Miután megérkezik a szendvics, már nem is fogom vissza magam, s néhány harapással magamba is tömöm az első adagot. Nem értvén Umi tartózkodását kérdezek rá, hogy vegetáriánus-e; azt az eshetőséget, hogy egyszerűen nem éhes, máris elvetem, hiszen ennie kell, ugyanis bizonyos tekintetben felelősséggel tartozom iránta. Nincs kedvem ismét a detoxra rohangálni, egyszer elég volt. Csak tudnám, miért foglalkozok még mindig a halandók dolgaival…

Boldogtalanságom kicsit oldja, hogy Kira is együtt érez velem, bár sajnálom őt, hogy neki is meg kellett ilyet élnie, nincs ennél borzalmasabb érzés a világon. Azt mondják, az idő gyógyítja a lelki sebeket, de én ebben nem hiszek. Száz év már eltelt Raraka halála óta, de a fájdalom bennem semmit nem csitult az idők során. Kissé elpirulva fogadom az ölelését, senki nem mutatott ilyen szintű nyíltságot irányomba már régóta. Örülök neki, hogy Haiiro-san ilyen megértő, ritka az ilyen társ mostanában. Minden bizonnyal nagyon szerencsés volt az, akivel régebben együtt járt, furcsa hogy most nincs senkije, de meg tudom érteni, hiszen egy ideje én sem választottam új párt magamnak. Párválasztás… kissé úgy hangzik, mintha állat lennék, de hirtelen nem találtam jobb szót rá >.< Furcsállom, hogy kettőnkben ennyi közös van, korábbi szerelmemmel ég és föld voltunk, viszont Kira olyan nő, aki nagyon is hozzám illik. Bár Rarakát soha nem fogom elfelejteni, talán ideje lenne kicsit változtatni az életmódomon és újra megpróbálni randevúzni és lazítani egy kicsit. Erre pont tökéletes ez az elengedett és szabados hölgy, hiszen ő biztosan kitapasztalta már, hogyan is kell szórakozni, úgyhogy megtaníthatná nekem. Ahogy a kijárathoz érünk, egy pillanatra megállok. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar ideérünk, azt hittem, hosszabb az út, ami kivezet a parkból. Végül vállat vonva ülök le mellé a riksába és kezdem tanulmányozni a kapott térképet. Először arra gondolok, hogy egy fürdőbe kéne ellátogatnunk, ha már mind a ketten szeretjük a vízben áztatni magunkat. Azonban lévén szeretnék egy kicsit megtanulni lazítani, jobbnak látom egy olyan helyre bökni, ami alkalmasabb erre. A szaké megemlítése talán kicsit erős volt tőlem, de tényleg jó lenne egy pár pohárral meginni belőle. Észre sem veszem, hogy még mindig a kezemet fogja, csak arra eszmélek fel, hogy közelebb húzódik hozzám. Halvány pírral az arcomon tűröm a furcsa testi kontaktust, lévén nem szokásom másokhoz ilyen közel tartózkodni. A kocsi hirtelen fékez le, Kira-san pedig máris két talppal áll a földön és kész, hogy segítsen nekem leszállni. Megfogom a kezét és már elrugaszkodnék, mikor a „talaj” hirtelen eltűnik a lábam alól. Egyensúlyomat vesztve esem rá a lányra, akinek még az utolsó pillanatban sikerül megragadnia a derekamat, hogy gond nélkül elkapjon, mégis a földön végezzük mind a ketten. Vagyis én Haiiron. Az eddigieknél is jobban elpirulva állok fel és segítek társamnak is feltápászkodni, majd megrázom a fejem.
- Jó, hogy így aggódsz értem, de köszönöm, semmi bajom. – mosolygok rá és adok neki egy puszit az arcára köszönetképp.
A riksás szorgosan hajlongva és bocsánatért esedezve jön oda hozzánk és én már megszólalnék, mikor Kira hangosan felcsattan. Egy kissé hátrahőkölök, nem tudtam, hogy a lányban ennyi méreg lakozik. Úgy látszik, nem érdemes veszekedni vele, vezető típus egy kapcsolatban, ha jól vettem észre eddigi tapasztalataim alapján.
- Ugyan Kira-chan, hagyd csak. Baleset volt, senki nem hibás. Semmi gond uram, csak máskor legyen kicsit óvatosabb. – nézek megnyugtatóan először társnőmre, majd a riksásra.
Mindeközben átölelem a derekánál Haiiro-sant, hogy lenyugtassam egy kicsit, majd intve a férfinak, aki idáig elhozott minket, besétálok a bárba a lány oldalán. Egy ideig nézelődöm, aztán letelepszem a bárpulthoz, Kirát is magam mellett húzva. Ahogy leülök, rögtön az italkínálat felé fordítom a tekintetem, de mivel nem találok semmi érdemes szeszes italt, így két szakén állapodik meg a választásom. Amint meghozzák, az egyiket odatolom a lány elé, majd koccintok vele és egy húzásra kiiszom az egész poharat.
- Bocsánat, nem szokásom inni, de ez különösen jól esett >.< Mondd csak, megtanítanál engem szórakozni? – fordulok Kirához, majd intek a pultosnak, hogy hozzon még egy adaggal.
Remélem azért nem fog a fejembe szállni a sok ital, azt nem szeretném, hogy olyan dolgok kerüljenek a többi nemes elé, ami ronthat az Asari család megítélésén. Lévén az én felelősségem klánom jó híre, örülnék neki, ha nem kezdenének el olyan pletykák terjedni, hogy titkos szeretőt tartok, mert az rendkívül kínos lenne.

Tanuljunk meg lazítani!

Nemes vagyok, nem lehetnek megint ilyen kicsapongásaim, az rossz fényt vetne a családomra. Inkább egyedül vezetem, semmint érdekházasságot kössek, főleg egy férfival, de ha netán páron gondolkozom, akkor is csak jól nevelt, finom hölgy jöhetne szóba. Már nem mintha Kira-san nem lenne az, de lehetőleg egy másik nemesi család sarja kéne, hogy legyen, hiszen előnyünkre válna, ha a családfő egy másik előkelő házba házasodna be. Bár nem szívesen nevezem a lányt közrendűnek, végülis az, de talán teázó partnernek tökéletes lenne és ha a családom megkedveli, még bármi megtörténhet. Minden esetre, háziasszonynak biztosan jó, ráadásul kedves is és ha nevelőmre bízom talán még nemes is válhat belőle. Bár nem szeretném, ha elveszíteni ezt a szeszélyes, csapongó jellemét, nekem így tetszik, de mégis… nem ronthatom tovább a klán eddig is rossz hírnevét. Azonban nincs túl sok időm ezen gondolkozni, hiszen már meg is érkezünk a bárba, amit megjelöltem szórakozásunk helyeként, Kira pedig már lent is van a riksáról. Egy kis balesettel fűszerezve nekem is sikerül leszállnom, majd mikor mindketten szilárdan állunk lábunkon, a velem utazó hölgy teljesen kikelve magából ordítani kezd szegény emberrel. Kedves, hogy így próbál védeni, de nem hiszem, hogy szükség van erre, egy ostoba baleset volt az egész. Elhallgattatási kísérletem végül úgy végződik, ahogy gondoltam, Kira lenyugszik és még el is pirul megköszönésemnek hála. Talán ez egy kicsit túl sok ennyi idő ismeretség után, de úgy látszik, ha zavarba hozom, kezesbáránnyá változik, így ezt fel tudom használni ellene, ha esetleg újra le kéne nyugtatnom valami miatt. Azt hiszem, kettőnk közül én vagyok a végtelen hidegvérrel és türelemmel rendelkező fél ^^” Kényelmesen leülök a székre a pultnál, miután odaérünk kettesben. Már korábban elhatároztam, hogy szakét fogok rendelni, de azért átnézem az itallapot, hátha van valami olyan, ami most talán még jobban is esne. Mivel azonban a rövid áttekintés után sem változtatja meg semmi eredeti döntésemet, így rendelek is két adagot és amint megérkezik, kiiszom az egész poharat. Kissé elpirulva kérek bocsánatot a furcsa viselkedésem miatt, hiszen nem szokásom alkoholt fogyasztani. Inkább teázom, az mindig is jótékony hatással volt az idegeimre. A második adag szakét viszont egy kicsit későbbre hagyom, nem szeretném, ha a szesz hamar ledöntene a lábamról, mert az egyáltalán nem lenne szerencsés. Még valami olyat teszek, amit később biztosan megbánok. Gondolok itt például Kira nyilvános és hirtelen letámadására vagy kettőnk igazi létének leleplezésére, hiszen most nem Soul Society-ben vagyunk, ahol zavartalanul hangoztathatja a shinigami, hogy mi is ő. Látom, a lány nem épp így vélekedik erről, hiszen alig látom a mozdulatot, amivel ledönti a torkán az italt és már a kezemet megragadva húz valahová. Értetlenkedve megyek utána, nem tudom, milyen tervei vannak, de azonnal rá is jövök, amint meglátom, merre tart. Elfog a pánik, hiszen nem szoktam hozzá a közönséghez, még ha tudom, hogy amikor énekelek, az udvar mindig a közelben hallgatózik. Egyáltalán nem zavar, hiszen nem látom őket, de valós közönség előtt még soha nem mutattam meg tehetségemet, így már lefékeznék a lábammal, de ekkor veszem csak észre, hogy Kira már azt válogatja, mi legyen a dal. A mikrofon is a kezemben, én pedig társnőm mellett állok, akárha sóbálvánnyá váltam volna. A zenét viszont kérlelhetetlenül elkezdik lejátszani és a szöveg meg is jelenik a kivetítőn. Nincs mit tenni, csak átadom magam a számnak, ahogy szoktam, bár ezt nem ismerem. Kissé bizonytalanul engedem kiszállni a hangokat a torkomból, azonban látva az elképedt pillantásokat felbátorodom és egyre jobban beleélve magam a helyzetbe kezdek el énekelni. Néha hirtelen megszakítom a szöveget, teret hagyva ezzel Kira-chan hangjának is, amit azóta szívesen hallgatok, mióta megismerkedtünk. Dermedt testem is feloldódik idővel és a szám vége felé már táncolok is, mikor énekelni nem kell. Mikor viszont szükségem van hangomra, csak finoman rázom magam, nehogy elmenjen másfelé a figyelmem. Mikor vége a számnak, megölelem a lányt és a fülébe suttogok, hogy a mikrofon ne vehesse.
- Köszönöm szépen Kira-chan, máris nagyon sokat segítettél. Még egy italt? – azzal megfogom a kezét és lehúzom a kis színpadról.
A körülöttünk ülők még mindig dermedten néznek rám, de nem hibáztatom őket, nem szokásom kérkedni azzal, amim van és azzal sem, amim nincs. Kényelmesen elhelyezkedem előbbi ülőhelyemen és megiszom az otthagyott szakét. Ezután egy mangó levet rendelek mindkettőnknek, nem lenne túl jó, ha elragadna az alkohol ártalmas hatása, még akkor sem, ha szabadnapon vagyok, nem szeretnék holnap elaludni.
- Mondd csak, nem vagy véletlenül valamilyen ágon nemes? – érdeklődöm tőle, először fel sem fogva, mit kérdeztem, de mikor visszakozni kezdenék, rájövök, hogy semmi értelme, hiszen ezt a mondatot már nem törölhetem el.
Kissé elszégyellve magam fordulok inkább a poharam felé, kényelmetlenül érzem magam, ha ilyen otrombán beleavatkozom mások életébe, hiszen nem rám tartozik a magánéletük. Azonban ezzel a lánnyal kapcsolatban nagyon fontos lenne, hiszen ha mégis előkelő származású, akkor talán még lehet valami köztünk.

Én igazán úgy gondolom, hogy semmi szükség nem lett volna egy bulira, meg úgy egyáltalán… Hiszen nekem bőven elég az, ha tudják, hogy van olyanom, hogy szülinap, meg hogy mikor… nekem még ajándék se kéne. Úgyis olyan sokat kaptam anyáéktól… Pont a szülinapomon hagytak el. Nem az ő hibájuk, de én akkor is haragszom egy kicsit és szomorú is vagyok. Nem túl jó szülinapi ajándék a szüleitől egy temetés az embernek. Olyan furcsa belegondolni, hogy már egy éve volt! Elképzelhetetlen… mintha csak tegnap történt volna az egész. Egy idő után reménykedni kezdtem benne, hogy esetleg meglátom őket szellemként a ház örül bóklászni, úgyhogy rászoktam, főleg az elmúlt pár hétben, hogy kijárok a kertbe csak úgy sétálni. Néha láttam egy-egy áttetsző alakot, általában jól elbeszélgettem velük, már amelyik hozzám mert szólni. Szerettem szellemekkel beszélgetni, már az előtt is, hogy rájöttem, micsodák, végülis ők is csak emberek és olyan sok érdekes dolgot lehet hallani tőlük >.< Bár nekem nincs túl sok merszem kérdezősködni, de nagy részük úgy láttam, szeret mesélni, úgyhogy gyakran töltök kint hosszú órákat a kertben az egyik padon, hallgatva a történeteiket. Mindig ihletet merítek belőlük, sőt néhányukat le is rajzolom, ha megengedik. Azt szokták mondani, örülnek, ha megrajzolom őket, mert így legalább megmaradnak. Az én emlékeimben biztosan…
- Sz-szóval hol is tartottam? Ja igen, örülnék, ha segítenétek a megszervezésben! Mert én nem hiszem, hogy össze tudnék hozni egy ilyet… persze már le van foglalva a helyszín, meg a meghívókat is kiküldtem két hete, de akkor is… én nem tudom mit csináljak, nem én vagyok a szervezés csodája – motyogtam teljesen elkeseredve, miután lehuppantam az ágyamra.
Állataim lelkesen figyeltek, valamint Megami-chan is, az én apró tündérkém, aki mindig segít nekem öltözködni. Jó ízlése van, bár szerinte a zöld a legszebb szín, de lévén tündér, ilyesmin nem csodálkozom ^^” Szépen elmagyaráztam mindenkinek, hogy mi lesz a feladatuk, mert most nem szeretnék mindent egyedül intézni, mint a legutóbbi, saját szervezésű bulim esetén, amin ott volt… ott voltak Umi-sanék *.* Olyan kedvesek voltak és minden, nekem pedig majdnem leégett a bőr az arcomról, annyira elpirultam, mikor említette, hogy háttérvokál, mert én egyáltalán nem így gondoltam, hanem úgy, hogy csak úgy mellettük meg úgy egyébként! T^T
Persze azért vettem fel két szervezőt, hogy a profik végezzék inkább a munka nagy részét, mert ők biztosan jobban tudják csinálni, mint én. Könnyedén érintettem egymás után az ujjam mindőjük buksijához, ők pedig apró szemcsékké robbantak, melyek lassan elkavarodtak a levegőben. Ezt szerettem egyedül abban, ha el kell tüntetnem, őket mert olyan szépek, amikor a szemcsék hullanak lefelé, akár valami hangtalan, apró tűzijáték *.*
Telefoncsörgés ébresztett fel a bambulásból, Megami-chan volt olyan kedves, odahozta nekem, ha már őt nem tűntettem el, mert rá még szükségem volt egy kis ideig. Értetlenkedve pillantottam a kijelzőre, ami az egyik szervező számát írta ki. Már előre félve vettem fel, mert úgy vettem észre, sajnos ezek ketten nem nagyon értik meg egymást, főleg a díszlettel kapcsolatban… azt is hosszú veszekedés után sikerült eldönteni, milyen legyen a meghívó és hogy küldjük el @.@ Mert persze annak tökéletesnek kell lennie, ha nem lesz szép és jól megfogalmazott, de kellően illedelmes, viszont nem túl hivatalos, hanem inkább közvetlen, akkor senki nem jön el, mert én tudom, hogy akkor biztos úgy fogják gondolni a meghívó alapján, hogy ez nem lesz jó buli, pedig én mindent megteszek, alig aludtam az elmúlt héten! T^T
Végül kiderült, hogy nem volt komolyabb baj, csak nem tudták eldönteni, ezüst szalag legyen-e a díszítés vagy rózsaszín, lévén most nem kéne olyan rikító, nehezen leszedhető mindenféle, amit a korábbi, „szűkebb körű” partimon aggattunk a falakra, meg úgy mindenhová, ami elérhető volt. Egy-egy szobalány még mindig szedi a falról a csillogó, ragadós valamit, de én mondtam nekik, hogy nyugodtan hagyják ott, végülis nem csúnya, meg ha nem világítanak rá, akkor nem látszik nagyon :/ Nem tudom, hogy bírják, én nem tudnék egész nap takarítani O.o Elég koszos munka, meg unalmas is, tönkremegy a hajam, nem vehetek fel hozzá divatos ruhát, mert amúgy is bepiszkolódik, még szerencséjük, hogy nálunk kötelező az a szép egyenruha, amit én terveztem, különben mosniuk kéne a szép ruháikat, amikben kénytelenek kitakarítani a szobámat, meg a ház pókhálós, elhagyatottabb szobáit, ahová mi sosem nézünk be, legalábbis én biztos vagyok benne, hogy még egyszer sem jártam teljesen be a házat. Még az is lehet, hogy a személyzet titkos találkozókat tart hol az egyikben, hol a másikban és mivel tudják, hogy mi nem használjuk azokat a szobákat, nincsenek is bekamerázva, meg semmi és ezért nyugodtan tudnak lázadási tervet szövögetni ellenünk, miközben barátságosan mosolyognak, mikor elmegyek mellettük Pedig mindenki olyan kedvesnek tűnik, ráadásul én nem is vagyok szigorú főnök, ha túlóráznak, mindig kapnak tőlem érte egy kis jutalmat, sőt köszönök is nekik, meg néha beszélgetek is velük, erre szervezkednek ellenem, nem értem a mai világot T_T
Egészen gyorsan elkészültem annak ellenére, hogy úgy remegett a kezem, alig tudtam feltenni a nyakláncot, amit szerettem volna, de Megami-chan volt olyan kedves, felrakta nekem és még helyre is igazította a kristálymedált rajta. Megköszöntem neki, aztán fordultam párat a tükörben, hogy megnézzem magam. Nem akartam túl ünnepire venni a hangot, mégsem lesz bál vagy ilyesmi, csak egy teljesen normális (igaz, talán kicsit nagy) szülinapi buli, amire meghívtam a barátaimat. Örültem, hogy tartottam egy külön bálszerűt valamit Japán felső köreinek, akik el tudtak jönni és ismerték apát vagy anyát, mert nem akartam az unalmas lányaikat azokkal a barátaimmal keverni, akiket igenis kedvelek. A végén még elrontanák a bulit az olyan… hát… nem szeretnék megbántani senkit na, mert velük is jól el szoktam beszélgetni és nagyon élvezek velük vásárolni, mert legtöbbjüknek jó ízlése van és olyan ruhákat vesznek észre, amit én nem szoktam és ezért nagyon hálás vagyok nekik, de lehet, hogy hamar elunnák magukat a bulin, mert ők nagy, csodálatos bálokon érzik jól magukat, én viszont most csak farmernadrágos, normális ünneplést szeretnék, amilyenen az olyan barátnőim, mint Kanade-onee-san vagy Asu-senpai is jól érzik magukat és nem feszélyezi őket a sok nagy szoknya és csilli-villi ruha.
Megérkezve a bár elé, kiugrottam a kocsiból, hogy azonnal szemügyre vegyem a helyszínt. Sarkamban volt a szokásos két marcona testőr, akik azóta követtek mindenhová Hidari-san parancsára engem és Aoi-chant is, hogy elérkezett a születésnapom. Remélem, azért előbb-utóbb szól nekik, hogy hagyják abba, mert én nem szeretnék rájuk szólni, mert igazából nem idegesítenek, de nem szeretem, ha valaki mindenhová követ, mégiscsak furcsa, hogy ott állnak készenlétben a próbafülke előtt, mikor öltözöm O.o Bár legalább mindig megmondják a véleményüket. Nem túl beszédesek, viszont megegyeztünk, hogy ha bólogatnak, akkor az azt jelenti, hogy tetszik nekik, ha rázzák a fejüket, az azt, hogy nem.
Egészen rendezett környezet fogadott, mikor beléptem, mint kiderült, Hidari-san rendet csapott közöttük, merthogy ő korábban érkezett, azon okból, hogy megnézze, milyen a hely biztonsága. Nem túlzottan értettem ezt a biztonságmániát, végülis mikor kibéreltük mára, a tulaj megbízhatónak tűnt és egészen kedves volt, én komolyan nem tudom, Hidari-san miért viselkedik így, zavarba hoz T_T Nekem már nem kellett sokat rendezgetnem a dolgokat, sőt az egyik szervező el is küldött, hogy jöjjek vissza később, úgy két óra múlva. Egyre nagyobb meglepettséggel álltam a dolgok előtt, de beleegyeztem és visszaültem az autó hátsó ülésére, amivel jöttem, testőreim mellém.
Azt a két órát elütöttem nézelődéssel, úgyis kellett már egy új telefon, legalább át tudtam nézni a mostani választékot, bár az eladó egy kicsit megijedt, mikor beléptem a boltba két megtermett öltönyössel az oldalamon, de biztosítottam, hogy nem vagyok yakuza sem semmi ilyesmi. Kinézek én annak egyáltalán? Ezek szerint igen T^T
Visszatérve a bárba, odabentről teljes sötétség fogadott, mire kissé aggodalmasan pillantottam őreimre, de azok arca kifejezéstelen maradt, úgyhogy benyitottam. Hatalmas fényáradat tódult a szemembe hirtelen, síp, meg zene és egy hatalmas, össznépi „Otanjoubi omedetou!” Szemeim meghatott könnyek öntötték el, ahogy szipogva lehajtottam a fejem és először nem is tudtam, mit mondjak. A saját szervezésű bulimon megleptek, hihetetlen! Olyan álomszerű az egész, itt egy csomó barátom és engem ünnepelnek, amikor pár éve még alig volt, aki hozzám szólt volna…
- Onee-san! Hát eljöttél! Féltem, hogy nem fogsz ráérni, a fellépések meg minden, azt hittem, nem érsz rá T_T – ölelgettem meg lelkesen az első személyt, aki kezem ügyébe akadt, ki nem más volt, mint Kanade.
Az eggyel fölöttem járó fekete hajú lányt igaz, öleltem már meg ilyen hirtelen nem is egyszer, de akkor is, ez most olyan furcsa, mert ő nekem tényleg olyan, mintha a nővérem lenne és mostanában nem is volt túl jó kedve, ahogy láttam, de ő mégis időt szakított rám, ahogy egy jó nővérhez illik! Elpirulva léptem hátrébb, miután rájöttem, hogy ez nagyon illetlen dolog volt és egyáltalán nem is szabadott volna, meg semmi… szörnyű vagyok T_T
Leküzdve kicsit a szégyenletes pírt, léptem beljebb, hogy üdvözöljem a többieket is. Az előbb láttam Robbins-sant is és igaz, hogy még nem beszélgettem sokat a lánnyal, de nagyon kedvesnek tűnt, úgyhogy meghívtam, végülis itt is tudunk ismerkedni. Mikor felírtam az ő nevét is a listára, megfordult a fejemben, hogy elhívhatnám Touma-senseit is, ha már egyszer Abby-san rokona, úgyhogy neki is küldtem meghívót, de nem tudom, jön-e mert nem jelzett vissza. Végülis csak segéd vagyok, egy senki a sok közül, ő pedig híres, sok dolga van, meg minden T_T
- Abby-san! De örülök, hogy látlak *.* Jól érzed magad eddig? Van karaoke is, meg minden, úgy tudom, szereted a zenét. Nincs kedved énekelni velem és Kanade-onee-sannal valamit? Ő is biztosan szívesen benne van ^-^ D-de persze ha nem szeretnél, nem muszáj, csak gondoltam, hogy ha már van, akkor ki kéne próbálni… – motyogtam elszontyolodva, bár tisztán hallhatta, hiszen nem volt olyan hangos a zene, ami közben szólt, hogy aki szeretne táncolni, az tudjon mire.

Lépjek tovább. Könnyű ezt mondani, amikor éppen sokk sokkot követ az életemben, és az a gáz, hogy nem dípelhetek kedvemre miattuk, mert muszáj figyelmen kívül hagynom mindent és nem törődni vele. Pedig most kurva nagy szükségem lenne egy kiadós szünetre, a fenébe is >.> Már önmagában az is kellően kiakasztott, hogy meghalt egy osztálytársunk, erre fel még Naraku is felcseszte az agyamat a hülyeségeivel. Megkéri a kezem aztán bejelenti, hogy rákos... wtf??? Ez már annyira szánalmas, hogy már ahhoz sincs kedvem, hogy kínomban röhögjek a rossz viccein. Összekavarja a testi vonzalmat a szerelemmel, aztán egy sima náthára ráfogja, hogy rák?! Hát kösz, nekem ebből elegem van, az SMS-ét már úgy töröltem ki, hogy el se olvastam >.> Még épp időben jöttem rá, hogy az ostoba fanulásom voltaképpen mi is, máskülönben tuti megkajálom ezt a sok fasságot és elkövettem volna egy baromi nagy hibát Egy pillanatig sem bántam meg, hogy faképnél hagytam, csak az a rohadtul zavaró, hogy folyton ezen jár az eszem és nem tudok rendesen koncentrálni. Ha lenne valaki, aki elterelné a figyelmem, sokkal könnyebb lenne, de mivel Asu is pocsék állapotban van, mást meg eszem ágában sincs terhelni, így marad a munkába temetkezés...
Legalábbis maradna, ha nem lenne herótom tőle egy idő után, szóval muszáj volt keresni valami alternatív megoldást, amivel leköthetem magam és a gondolataimat. Emiatt abszolút kapóra jött Midori szülinapja, annak meg pláne örültem, hogy két héttel előre jelezte a meghívást, így volt lehetőségem úgy szervezkedni a Producer-sannal, hogy aznap ne legyen délután dolgom. Na meg persze tudtam ajándékot is intézni, mondhatni a szokásos módon, bár ezt csak egyszer poén ellőni mindenkivel, akit ismerek. Jövőre nehezebb lesz mit kitalálni, de nem hiszem hogy gáz lesz a kreativitásommal Ez a buli perfekt lesz arra, hogy kikapcsoljam az agyam a barátaimmal, ismerőseimmel, egyedül azt bántam, hogy Midorit ismerve különösebben jelentős pasifelhozatal nem lesz, vagy ha lesz is, nem az én ízlésemnek megfelelő. Azért... hogy képes beleesni egy Yuzuri kaliberű srácba? o.O Én halálra unnám magam mellette, egy béna lúzer, aki meg se mer mukkanni, ha felemelem a hangom
Nem különösebben rittyentettem ki magam, sőt, szokásomtól eltérően nem szoknya, hanem egy térdig érő nadrág került rám... asszem jól jelzi, mire számítottam A rövid, de bő ujjú felsőmmel együtt egész laza külsőt varázsoltam magamnak, plusz a hajamat is kiengedtem, és miután nyomtam egy sapkát a fejembe, és magamhoz vettem a kis csomagomat, útra keltem. Így garantáltan nem fognak felismerni az utcán, Kana-nyan amúgy is csinosabban öltözik ennél, haha. Tök jó helyválasztás a karaoké bár, már csak azért is, mert minél többet énekelhetek, annál jobban fogom érezni magam *>* Egész lelkes voltam amúgy, amin az elmúlt hetek után még én is meglepődtem, de azért rányomták a bélyegét a hangulatomra a történtek. Remélem nem fogják észrevenni és lén sem fogok valami baromságot csinálni ._.
Megérkezvén konkrétan hülyének néztem a szervezőket, amikor kijelentették, mit terveznek, elvégre Midori találta ki ezt a bigyót, szóval kizárt dolog, hogy meglepődjön. Eléggé szemforgatva vettem tudomásul a tervet, miközben körülnézegettem nagyjából. Kicsit későn érkeztem, szóval szinte rögtön félhomályba borult a terem, és csendre intettek minket, szóval még azoknak se tudtam köszönni, akiket vakoskodás közben felfedeztem, így keresztbe tett karral vártam, hogy Midori megjöjjön. És megjött. És meglepődött. És meghatódott. Én meg a tenyerembe temettem az arcom
- Legyél már egy kicsit pozitívabb, miért ne szakítanék időt arra, hogy mögünnepeljelek? Boldog szülinapot, Midori! - üdvözöltem, viszonozva a szöszke ölelését a hátát dörzsölgetve, aztán széles vigyorral rákacsintottam, mihelyst elváltunk. Nem tudom miért, de kicsit furán éreztem magam attól, hogy megölelt, valahogy mintha zavarba jöttem volna o.O Asszem látszik, hogy marhára nem vagyok top formában Mit ne mondjak, azt is furcsálltam már, hogy nővérkézni kezdett egyik-napról a másikra, de gondolom azért, mert annyit törődök vele. Muszáj, különben még rajtam vernék le, ha baja esne ._. Noha erősen kétlem, hogy bármitől is meg tudnám védeni... Felsóhajtottam, és csípőre tett kézzel néztem körül, a szemeimmel Asut keresve, de egyelőre nem láttam sehol. Aoi-chant bezzeg egyből megláttam, nehéz is lett volna eltéveszteni a szokás szerint lelkesen pattogó lányt. Csak most egy dolgot nem akartam, hogy iderohanjon mangákról mesélni nekem, igaz ennek a társaságnak a nagyobb fele azért ismeri a mániámat ^^" Bár... úgy érzem, egyre kevésbé köt le ebben a felfordult életben a kedvenc animém
- Hogy...? Ja, persze, ki nem hagynám! Ne viccölj Midori, én látom Robbinson, ég a vágytól, hogy dalolhasson velünk, ugye? Na, gyere, ne kéresd magad, különben mögharagszunk! - csaptam hátba a lányt, és már húztam is a színpad felé, hogy mikrofont ragadjunk és énekeljünk hárman együtt. Kicsit meglepődtem, hogy Midori ennyire lelkesen szeretne énekelni, az ember azt hinné, hogy nincs önbizalma a hangjával kapcsolatban, deee... azért annyira már nem gyámoltalan, mint mondjuk egy éve Mondjuk volt még hová fejlődnie, hogy a saját talpára álljon ._.
- Robbins, nem ismöröm a zenei ízlésed, szóval te válassz számot! Nem, nem érdeköl most, hogy az ünnepeltnek előjoga, vagy micsodája van, Midori se bánja, ugye? - biztattam a csajt, aki kicsit túlságosan is visszafogottnak tűnt. Lehet itatni kéne vele egy kis szakét, hátha attól felszabadulna... kár, hogy valszeg egy korty sincsen abból köszönhetően annak, hogy a jelenlévők többsége még nem felnőtt Mindegy, akkor is addig fogom nyaggatni, amíg nem választ egy számot ő, és bíztam benne, hogy Midori is csatlakozik a nógatásba. Jól akarom érezni magam, és ehhez mások is kellenek *>*