Csodálatos napra ébredtem. A kelő Nap sugarai, vidáman be-be kacsintgattak szobám ablakán, hogy melengető csókjaikkal ébresszenek. Egy kissé fáradt, de boldog nyújtózás közepette fordultam át a másik oldalamra. A kísérleti alany még várhat. Addig jó neki, amíg alszom. A Nap puha puszikkal bombázta tovább arcomat, így végül kénytelen voltam megadni magamat akaratának és felkeltem. A reggeli rutint rövid időn belül letudtam és boldogan, majdhogynem fütyürészve vonultam át a 12. osztag kapitányságára. Pontosabban a laborba. Bár Sansekiként fontosabb feladataim is voltak, mint például a Megfigyelési részleg teljes körű vezetése és naprakészen tartása. Sosem hanyagoltam el, éppen ezért haladtam olyan lassan a kísérlettel. Hatalmas szerencse ért. Sikerült hozzáférnem egy élő Quincyhez. Korábban már volt szerencsém megküzdeni eggyel, ez a példány azonban sokkal elővigyázatlanabb volt. A labor előtt még bementem a Megfigyelési részleg irodájába. A társaim meghajlással köszöntöttek, több okból kifolyólag is. Az első az volt, hogy én voltam a részlegvezető. A második pedig az, hogy Kamioka vagyok. Ez bőven elég volt, hogy kivívjam a beosztottjaim tiszteletét. Igaz közre játszott az is, hogy mindig tisztességgel elvégeztem a munkámat. Először a munka, utána a szórakozás. Most is így volt.
- Jó reggelt! Teljes körű jelentést kérek, most. Ha jól végzik a munkájukat és nem riadóztatnak minket, akkor a szokásos rutinon kívül semmi extra dolguk nem lesz.
Kezdtem a szokásos eligazítással. Alapos voltam. Tisztségem roppant fontos shinigamivá tett, így muszáj volt odafigyelni és mindent tökéletesen elvégezni. Ezt pedig megköveteltem a részlegen dolgozóktól is. Ugyanakkor nem terheltem le őket. A nap elején elkértem a jelentést, amit átnéztem. Ez most is így történt, már készen állt a jelentés. Belenéztem a jelentésbe és láttam, hogy a szokásos nyugalom és csend. Nem volt riadóztatás, nem kértek korlátfeloldást. A megfigyelő rendszerek, pedig épek és működnek.
- Satou-kun, szokás szerint hármas terminál. Rianuki-san, kettes terminál. Kira-kun .. Hol van Kira-kun?
Kiderült, hogy Kira-kun nem jött be a mai napon. Satou-kun hamar az arcához kapott és jelentette, hogy kiküldetésre kellett mennie, de elkésett a kérelem leadásával és nagyon sajnálja. Az ilyen üzenet küldözgetéseket nem szeretem. Ha tudja, hogy elmegy valahová és nem ér rá, akkor szóljon. Azért van a lélekmobil és a pokollepke, hogy az ilyen dolgokat elkerülhessük.
- Súlyos mulasztás. Ne felejtsen el szólni, hogy Kira-kunt, vissza érkeztekor beküldjem Yuko Yoshida fukutaichouhoz, munkaköri mulasztás okán.
Mivel jelenleg nem volt tartalék emberünk, kénytelen voltam a laboros kiruccanásomat elnapolni. Lezuttyantam az egyes terminál elé, bekapcsoltam a berendezést és végeztem a munkámat. Seireitei megfigyelése igen komoly munka. A mai nap semmi érdekfeszítővel nem kecsegtetett, amikor egy shinigami érkezett az irodába. Hangosan szuszogott, feltehetően sietett.
- Kamioka Shinrou sansekinek hoztam üzenetet, a taichoutól.
Darálta le, majd mint aki mindjárt meghal a légszomjtól kapkodni kezdte a levegőt.
- Ember, te meg minek futottál? A kapitányi iroda itt van két folyosónyira. Egyébként én vagyok a keresett személy. Mi az üzenet?
Kérdeztem nyugodtan, miközben hátradőltem a dönthető támlás karosszékkel. Szerettem ezt a széket. A vele való munkát kevésbé. Nem szerettem egész nap a terminál kijelzőjét bámulni. hasznos ketyere, de kellene valami újdonság. Előbb utóbb unalmassá válik az üres képernyő bámulása. Persze, csak akkor üres, ha nincs riadó, vagy nem kéri senki a korlát feloldását. Megcsóválom a fejemet, amikor látom, hogy a futár próbálja összeszedni magát. Végül mégis csak kiböki.
- Yoshida Yoriko-taichou hívatja. A megbeszélés tárgya számomra ismeretlen, az időpont ... pontban 12:00.
Felpillantottam az órára. Egyből világossá vált, hogy a küldönc miért futott. Uszkve három percem volt oda érni az irodába. Szemeim elkerekedtek és egy ér elkezdett rohamtempóban kidagadni a halántékomon.
- Idióta Szabadszülött! Vegye át a helyemet és figyelje azt az átkozott masinát, amíg a kapitánynál vagyok.
A futár még valamit hebegett-habogott, majd kelletlenül elfoglalta a helyemet. Úgy tűnik, hogy ő sem szeret a terminál fölött görnyedni. De így legalább megoldottam a problémát, ami az emberhiányt illeti. Sürgősen elhagytam az irodát és kénytelen voltam shunpot használni, hogy oda érjek a kapitány irodájába. Szerencsére a folyosón senki sem jött szembe, különben lehet fellöktem volna. Az ajtó előtt megálltam és kopogtam, amikor hallottam, hogy megkaptam az engedélyt a belépésre, oldalra csúsztattam az ajtót és beléptem. Valahol egy óra pontban tizenkettőt ütött. Ezek szerint nem késtem egy percet sem. Halványan elmosolyodtam, majd meghajoltam a kapitány előtt.
- Yoshida Yoriko-taichou. Hívatott.
Vajon mit akarhat? Csak nem a quincy miatt? Hiszen még él, hozzá se nyúltam, csak a laborban tartózkodik a megfelelő asztalon, a megfelelő szerszámok közelében. Lehet haragszik rám a quincy miatt? Talán, hogy nélküle akartam volna elkezdeni?
- Ha arról a quincyről van szó... a vizsgálati protokollba még nem kezdtem bele....
A lehető legbájosabb mosoly ült ki arcomra, amit valaha is elő tudtam varázsolni, miközben belekezdtem a magyarázatba. Talán tényleg csúnya dolog lenne kihagyni a kapitányt a legjobb buliból. Fájdalomcsillapítót nem vagyok hajlandó igényelni a quincy számára. ^^ Rengeteg papírmunkával jár.

A kapitányi irodába belépve kimondottan új látvány fogad. Nem olyan, mintha a hadnagyi irodában lennék. Ez az iroda a hadnagyihoz képest, sokkal tágasabb és mintha kényelmesebben lenne berendezve. Jó lenne hadnagynak lenni, azt hiszem el tudnám viselni és valljuk be, hogy még alkalmas is vagyok rá, származásomból adódóan. A kapitányon is kicsit megakad a szemem. Az oké, hogy a hadnagy egy cuki csaj, de hogy a kapitány egy uszkve kilenc éves gyerek? Na jó, nem idegesítem magam tovább, inkább nyugodtan válaszolok majd a kérdésekre. A köszöntésemre, nyugodtan válaszolja, hogy szólítsam csak Yorikonak. Nekem aztán megfelel. Akkor Yorikonak fogom hívni. Ő akarja, szóval felőlem ez megoldható. Semmi kivetni valóm nincs ezzel szemben. A Quincyről viszont feltehetően nem tudott. Megigazítom kicsit az egyenruhám, majd válaszolok.
- Természetesen le akartam adni a jelentést. De még a reggeli ellenőrzést végeztem a részlegemnél. Valahol itt is kell lennie...
Végig tapogatom a ruhámat, hogy mégis hová raktam. Végül benyúlok a ruhám ujjába és egy összehajtott papírt veszek elő. Tökéletesen le van benne írva minden. Az hogy hogyan szereztem... izé. Vagyis szóval, hogyan esett fogságba, mert rátámadt egy shinigamira, konkrétan rám. Szóval most behoztuk egy kis kivizsgálásra. Át is adom az irattömböt a kapitánynak, majd megnézi, ha akarja. Amikor közli, hogy üljek le, akkor pillantom meg, hogy a hadnagy is itt tartózkodik. Észre se vettem. Mondjuk nem bunkóságból, csak a kapitányra jobban figyeltem.
- Yuko-fukutaichou!
Köszönök neki is, majd kényelmesen leülök az egyik bőrfotelba. Alig, hogy leültem kényelmesen, mert elég nyugodtan lehetne ezeken a foteleken ücsörögni, a kapitány már el is kezd kérdezgetni, hogy mi hír a részlegnél.
- Köszönöm a kérdését Yoriko-taichou. A Megfigyelő részleg reggeli jelentését, nem rég vettem át. A jelentés alapján kiderül, hogy az Emberek Világában bizonyos területek árnyékolva vannak az eszközeink számára. Valami bizonyára árnyékolja.. vagy valaki. Soul Society fölött teljes a kontroll és sértetlen a megfigyelői hálózatunk. Az árnyékolt területről, hamarosan elkészül a jelentés, akkor pontosabb információkat tudunk majd mondani.
Mondom, majd azon elgondolkodom, hogy van-e valaki, akivel nem jövök ki. De arra a következtetésre jutok, hogy köszönhetően annak, hogy mindenkivel rendes vagyok és korrektül végzem a feladatom, nincs olyan személy, akivel problémám lenne.
- Nem tudok beszámolni, a részlegnél dolgozó olyan shingamiról, akivel problémám lenne. Szerencsére jól kijövök mindenkivel. Mindössze egyetlen panasz merült fel a mai napon, az egyik beosztottam elfelejtette leadni a jelentését, miszerint a mai napon küldetésre távozott. Ez azonban nem okozott fennakadást, ugyanis átvettem a helyét. Jelenleg egy másik shinigami figyeli a terminált, két tapasztaltabb társa felügyeletében. Igen komoly munka a terminálok kezelése, így szerintem kellő újítás lenne, ha a részlegnél váltásban dolgoznánk. Én ugyan be tudok ugrani egy kieső helyet betölteni, de amennyiben több shinigami hiányzik a részlegtől, úgy több terminál felügyelet nélkül marad. Ha nyolc órás váltásban dolgoznának a shinigamik, úgy meg lehetne oldani, hogy ne legyen probléma a kieső emberrel. Mindössze kilenc shinigamit igényelne az újítás. Egyáltalán nem terhelné le az osztagot, ha olyanokat foglalkoztatnánk ezzel a munkával, akik kevésbé alkalmasak éles bevetésre.
Mondom kicsit belelendülve a dologba, hiszen szeretek az újításokról beszélni. Azonban rajta kapom magamat, hogy a kapitány és a hadnagy feltehetően jobban tudják, hogy mit és hogyan szeretnének, így végül elhallgatok. Bár reménykedem, hogy azért tetszik nekik az ötlet.

A kapitány természetesen elégedett a jelentéssel. Elégedett is lehet, hiszen az egészet én írtam, saját kezűleg. Amikor hozzá teszi, hogy humánusabb lenne, ha használnék fájdalomcsillapítót, oldalra döntöm a fejem, elgondolkodom, majd rövid pillanatok múlva válaszolok.
- Valóban jó ötlet, a kísérleti gyógyszer használata. Amint lesz időm foglalkozni a kísérlettel, kérvényezek kísérleti használatra a részlegtől. Egyébiránt nem szándékoztam, felsőbb engedély nélkül olyan kísérleti beavatkozásokat végrehajtani, amelyek túlzottan igénybe veszik az alany idegrendszerét. Elsősorban az agy és a vérkeringés működését szerettem volna megvizsgálni, a képességei használata közben. Úgy vélem, ha időben megismerjük a Quincyk fizikai változását képességeik használata közben, előnyünkre fordíthatjuk velük szemben. Alacsony létszámuk miatt természetesen nem jelentenek aktív fenyegetést. De szükséges lehet a teljes megismerés.
Mondom és végül elhallgatok, hiszen ráterelődik az ötletemre a kapitány figyelme és közli, hogy jelenleg nincs időnk erre, de később összehangolhatjuk és kidolgozhatjuk a rendszert. A megbízhatósággal kapcsolatban igaza van abban, hogy olyan emberek kellene a terminálokhoz, akik teljesen megbízhatóak.
- Teljes mértékben egyetértek a kapitánnyal. Valóban fontos, hogy megbízható ember kerüljön a terminál elé. Megtiszteltetés lenne számomra, ha segíthetnék a Megfigyelő részleg hatékonyabbá szervezésében. Valóban fontos az a részleg és szükséges, hogy minden flottul menjen.
Mondom, miközben egy lábamat a másikra fektetem, hogy kényelmesebben érezzem magamat az irodában. Ha már egyszer megkértek, hogy üljek le, akkor gondolom az sincs megtiltva, hogy nyugodtan ücsöröghessek. Amikor azonban a kapitány megkérdezi, hogy mit gondolok, miért vagyunk itt, ülő helyzetemen változtatok. Lábaimat egymás mellé rakom és nyugodtan ülök a helyemen. Igen komoly kérdés, nem lehet elbagatellizálni azzal, hogy a kényelemre fókuszálunk. A kérdésen pár pillanatig csendben gondolkodom, majd válaszolok.
- Mivel nem követtem el semmilyen kihágást, amiért büntetésben kellene részesülnöm, valamint a hadnagy is jelen van.. arra gondolok, hogy egy igen komoly projekthez való csatlakozás miatt vagyok itt. Feltételezem, hogy bizalmas ügy, mivel mindkét vezető jelen van az osztagból, így diszkréciót kíván. Természetesen, tehetségemtől mérten támogatom a tervüket. ^^
Válaszolom, mert mégis mire gondolhat az ember. Talán... esetleg pénzt szeretnének valamelyik kutatáshoz a Kamioka-háztól? Ezt nem vázolom fel, remélem, hogy eltaláltam, hogy miért vagyok itt a fuku- és a taichou jelenlétében. Ha pedig tényleg pénzt akarnak, semmi akadálya, elvégre pénzünk az van. A következő kérdése azonban ahelyett, hogy kioldozná előttem a titok csomóját, hogy mégis miért vagyok itt, inkább sokkal mélyebbre taszít a gondolatok tengerében és köt még rá vagy két hurkot. Ezen a kérdésen alaposan el lehet csúszni, azt hiszem. A kapitány nem hiába kérdezi. Gondolom van valami ... terve. A tervét azonban nem ismerem, hiszen nem vagyok gondolatolvasó. Komoly hallgatásba mélyedek, ahogyan gondolkodom. Ez egyáltalán nem könnyű kérdés. Végül megszületik bennem a válasz, amit a hallgatóságom lé is tárok.
- Úgy vélem, hogy mindkét tisztség igen fontos feladatkörrel jár. Amíg azonban a Sanseki felelőssége abból áll, hogy a vezetése alatt álló részlegen rendet kell tartani, illetve igen komoly, felelősségteljes munka a Lelkek-, illetve az Emberek Világának megfigyelése, addig a hadnagy azon kívül, hogy a kutatási projekteket összehangolja, helyettesíti bizonyos körökben és kérdésekben a kapitányt, az osztag hírnevére is ügyel. Ennyiben nem merül ki a különbség. Mindkét tisztnek oda kell figyelni, hogy a rábízott feladatot ellássa, az irányítása alatt álló shinigamikat a lehető legnagyobb hozzáértéssel koordinálja. Mindkettőnek megbízhatónak és hűségesnek kell lennie, nem csak az osztag, de Soul Society felé is. Az ilyen posztokra nagyon nehéz jó embert találni.
Mondom és ismételten a csendnek adom át a szót. Ugyanakkor kíváncsian várom, hogy végre kiderüljön, mit is szándékozik a kapitány kihozni ebből az egészből. Egyelőre várakozó üzemmódba kapcsolom magam és türelmesen kivárom a választ.

Kezdett az a komoly gondolatom támadni, hogy a kapitány valami különös játékot játszik velem, aminek jelenleg nem ismerem a szabályait. A résztvevőkkel tisztában vagyok. A hadnagy és a kapitány rokonok, feltehetően megosztotta vele a kapitány a titkát, csak azt nem tudom, hogy nekem mi a szerepem a játékban és miként kell játszanom. Egy valamit azonban tudok. Nem vagyok idióta, tehát előbb utóbb rájövök és akkor vége a játéknak. Komolyan hümmögök és bólogatok, miközben beszél a hadnagyom. A figyelemmel kísérést folytatom, amikor a kapitányom is elmondja az ő nézőpontját. Úgy vélem, hogy mindhárman mondtunk okos dolgot, de a játék lényegét és célját, még mindig nem sikerült megfejteni. Végül, azonban valami halvány szürkés reményfény mégis csak megcsillan, amikor Yoriko-chan fel tesz nekem egy kérdést. Nos természetesen, mint harmadik tiszt ismerek pár olyan személyt, akikre tökéletesen illenek a felsoroltak. Yoshida Yuko, Yoshida Yoriko és Kamioka Shinrou. Kényelmesen hátradőlök az ülőhelyemen, majd megszólalok.
- Természetesen, tudomásom van, több ilyen személyről. Szám szerint három személyről tudok. Az első, a jelenlegi hadnagy... Yoshida Yuko. A korábbi kapitány, Masamune Raiden nevezte ki hadnagynak. A kinevezése után megszűntek a robbanásos balesetek. A félresikerült korábbi kísérleteken kívül, negatív jelentés nincs a hadnagyról. Munkáját tökéletesen végzi, függelemsértés miatt fegyelmi eljárás nem indult. Hadnagyi kinevezése óta, szankciók nem lettek kiszabva. Ez arra utal, hogy komolyan vette új pozícióját és minden lehetőséget megragadott, hogy az osztag hírnevét öregbítse. Elődöm feljegyzései szerint is, tökéletesen végzi a feladatát. A második, a jelenlegi kapitányunk, kedves Yoriko-chan. Kapitányi rangban áll, tehát hadnagyként is tökéletesen megállná a helyét. Ezenkívül ismeretes, hogy az Akadémiát alig két év alatt fejezte be, kitűnő minősítéssel. Eredményei kimagaslóak, ami a hologram és elektronikai kutatásokat illeti. Ezenkívül feltehetően rendelkezik a shinigamik legkifinomultabb fegyverével, a zanpakutou bankai formájával. A kapitányi pozíció betöltéséhez, ez elengedhetetlen követelmény. Engedje meg, hogy utólag is gratuláljak.
Rövidke hatásszünetet tartottam, hogy feldolgozzák az isteni riposztomat. Úgy vélem ezzel a válasszal egy huszárvágásnyi előnyt szerezhetek magamnak. Ha már annyi magas labda esett le az elmúlt percekben, amit mind nekem lőttek. Amikor már komolyan kíváncsiak lesznek, hogy végre ki is lehet a titokzatos harmadik személy, akkor folytatom.
- A harmadik, általam ismert személy... én magam vagyok. Önök céloztak mindketten arra, hogy a hadnagy és harmadik tiszt között nincs túl sok különbség. További pont a javamra, hogy olyan felelős pozíciót töltök be, mindenféle mulasztás és visszaélés nélkül, mint amilyen a harmadik tiszti rang. Mindketten megbízhatónak tartanak, hiszen amellett, hogy az egész Megfigyelési részleg az én felügyeletem alatt áll, ilyen fontos témákról beszélgetnek velem.
Megoldottam hát a titkot. Legalábbis azt hiszem, hogy megfejetettem a játék lényegét. A kapitány megakarja ismerni bizonyos oldalamat. Kérdései többnyire erre irányultak. Még, ha nem is nyíltan, hanem burkoltan. Már csak azt nem tudom, hogy mikor szerzek a játékban én pontot. A projektről szóló további információra azonban kezdek kiéhezni. Nem igazságos, hogy csak a mézesmadzagot húzogatják előttem. ˇ^ˇ Igenis fejtsék ki a témát, ha elkezdték pedzegetni. Lehet... lehet, hogy titkos kísérletről van szó és arra kíváncsiak, hogy megbízhatnak-e bennem? Na jó, megnyugtatom őket. ^^
- Nyugodtan megbízhatnak bennem, a projekttel kapcsolatban semmit sem szivárogtatok ki. Bármilyen feladatot szívesen fogadok...
A hadnagyra pillantok, majd mosolyogva fejezem be a nyugtatársa szánt szövegemet.
- ... még a hadnagyi pozícióval is elbánok.

A kapitányom következő válaszára egyáltalán nem, számítottam. Annak ellenére, hogy nagyon furán éreztem magam, sikerült megőriznem a higgadtságomat. Bár erősen pislogtam, hogy akkor ezt most mégis hogyan értelmezzem. A hadnagy azonban a segítségemre sietett, ugyanis finoman közölte, hogy többé nem ő a hadnagy. Ez ugyan csak halvány derengő gondolatot ébresztett bennem. Lehetséges, hogy gyakorlatilag a hadnagyi kinevezésemen vagyok és nem is egy egyszerű beszélgetésen a kapitánnyal? Előfordulhat, de óvatosan válaszoltam.
- Megteheti, elvégre Yoriko-chan a Taichou.
Az önbizalomról szóló figyelmeztetésre megvakarom az államat. Igaza van. Én azonban részben komolyan gondoltam, hogy megbirkóznék a hadnagyi pozícióval. Elvégre egy igen komoly kihívás és rengeteg tapasztalattal gazdagíthatja az embert, ha olyasmi terve vannak, mint egy nemesi ház vezetése. Persze nekem eszem ágában sincs Rosát letaszítani a helyéről. Bár tény és való, hogy időnként ellenszenves a viselkedése és a léte, ez nem jelenti azt, hogy azonnal világmegváltó terveimmel leváltanám őt. Előbb utóbb mindennek eljön az ideje. Így az önbizalomról szóló intelem után pát pillanattal válaszolok a kapitánynak.
- Igyekszem mindig a tehetségemhez és a képességeimhez mérni az önbizalmamat. Nem áll szándékomban átesni a ló másik oldalára. Nagyot lehet borulni.
Mondom teljes mértékben őszintén, hiszen tudom, hogy mekkora felelősség is nyugszik egy hadnagy vagy akár egy házfő vállán. Nem akarom felkészületlenül magamra vállalni ezt a terhet. Amikor a kapitány arról beszél, hogy feltehetően tudom már, hogy ki fogja átvenni a helyemet, a hadnagy felé fordulok és bólintok.
- Hatalmas megtiszteltetés lesz a részlegemnek, Yoshida Yuko sanseki, hogy Ön veszi át a helyemet.
Mondtam ahogyan leesik, hogy mégis mi folyik is körülöttem. Nagyon ravasz és agyafúrt kis játékot talált ki a kapitány, hogy közölje velem a tisztcserét. Mindenre gondoltam volna, csak pont erre nem. Nem számítottam volna egy fiatal shinigamitól, egy ilyen bravúros "összeesküvésre" és "megvezetésre". Akkor leszek teljes mértékben biztos a dologban, amikor arról beszél, hogy tud egy számomra megfelelő pozíciót. Amihez nagy elhivatottság és bizonyos dolgokról való lemondás szükséges. Persze közölhetett volna sokkalta rosszabb hírt is, de erősen kétlem, hogy ahhoz ilyen mértékű játékot eszelt volna ki. Tudom jól, hogy a kapitány bár gyermek és osztagon belül megtehet bármit, nem hiszem, hogy Yuko hadnagy preferálta volna ezt a fajta közlési módot, hogyha negatív változások léptek volna életbe, irányomban. Amikor átveszem Yorikótól a hadnagyi karszalagot, olyat teszek, ami megtiszteltetés egy közrendűnek. Remélem fogja azért érzékelni ő vagy, ha a gyermek kapitány nem is, hát a hadnagy. Mélyen meghajolok a kapitány előtt, így legfeljebb egy főnemes előtt szokás meghajolni, majd jól érthetően megszólalok.
- Köszönöm-e megtisztelő pozíciót és a bizalmát. Igyekezni fogok a tehetségemtől telhetően a lehető legjobb formámat hozni és nem csalódást okozni.
Na igen, ha csalódást okozok, mint hadnagy, akkor csalódást okozhatok, mint nemes. Azt pedig nem kockáztatnám meg, ez mindkettejüknek tudniuk kell. Nem ejthetek foltot a házam hírnevén. Miután felegyenesedtem, megköszönöm még egyszer a kapitánynak, majd barátságosan a hadnagyra nézek.
- A sikeres együttműködés jegyében, segítene felkötni a karszalagot, Yoshida-sanseki?

Isten éltessen Yoriko-chan taichou! ^ v ^

Igen nagy ünnep közeledet, már csak pár óra volt vissza a nagy eseményig, s jómagam szerettem volna, ha már reggel láthatja szeretett unokahúgom a kikészített csizmácskában a sokrétű ajándékokat, mellette a születésnapi meglepetéssel. A kisasszony, napokkal ezelőtt oly’ naivan azt hitte, hogy ki tudja szedni belőlem azt a bizalmas információt, mely az ajándékát illeti. Oh, hát jómagam nem rontanám el a meglepetést azzal, hogy idő előtt elárulom, mivel fogom megajándékozni! Bár a pajzsot illetően voltak fennakadásaim, átjutni azon a védelmi rendszeren igen nagy előkészületeket igényelt, több éjszakai fennmaradással, s kialvatlansággal fűszerezve és még így sem sikerült megoldanom minden rejtélyt.
De hát az idő nem állt meg, eljött ez a nap is, s mint minden az életben. Nekem pedig úgy kellett nekivágnom a feladatnak, hogy cseppet sem voltam biztos sikeremben. Felsóhajtva fogtam meg a nagy ajándékcsomagot és indultam meg az osztag ama részében, ahol Yoriko-chan taichou irodája van. Nem is tévednék el, sőt már félálmomban is eltalálnék ide, annyit foglalkoztam eme folyosóval, s az iroda megközelítésével.
Hatalmas meglepetésként ért azonban, hogy a folyosón semmiféle ravasz védelmi rendszer nem lépett önműködésbe, mikor ama zónába értem, melyhez már engedélyt lett volna szükséges felmutatnom a belépéshez. Lassú léptekkel haladtam előre, minden veszélyes pillanatra számítva, nem lepne meg, ha unokahúgom egyik turpissága lenne ez. S minél előrébb haladtam, annál nagyobb csodálkozással ért, hogy semmi aljasság nem akadályozott abban, hogy megtegyem végig a folyosón az utat, egészen az irodáig.
Az ajtóhoz érve végigmérem a bejáratot, majd a panelra vezetem a tekintetemet, mely mellette foglal helyet. Időre tekintve nem hiszem, hogy alkalmazhatom a kódomat, s Yoriko-chan esetében is mindig változó számsort láttam használni, így ez a legnehezebb része a dolognak... bár ezután a könnyed séta után mondjuk igazán nincs okom panaszkodni!
Türelmesen kezdem vizsgálni a szerkezetet, s pár kóddal megpróbálkozván – köztük a sajátomat is beleértve – sajnálatos mód egyik sem éri el a kívánt hatást. Kelletlenül sóhajtok fel, melyre az eszköz egy gyors szkennelést végez rajtam, aztán szóban kérvényezi tőlem a jelszót.
Csodálkozva pislogok a panelra, azon merengve, mely cselekedettemmel vagy gombparanccsal válthattam ki belőle ezt? De a jelszóról sem feledkeztem meg, agyam szüntelen pörgött a megoldáson, hogy mit is használhat fel unokahúgom eme parancsnak. Rengeteg eshetőségen lépkedtem végig, többet elvetve, a másik részét pedig a lehetséges címszóval ellátva. Leginkább az ünnep és születésnapja körül mozogtak ötleteim, unokahúgomat lassan egy éves ismeretség után kiismerve lehet olyan furfangos, hogy eme alkalomra más kódot kérvényeztessen az eszközzel.
Lehunytam a szememet, majd mély levegőt vettem, hiszen ki tudja, mi történik akkor, ha rossz parancsot adok meg? Legrosszabb esetben is csak riadóztatja az egész építményt az illetéktelen behatolásról, a legeslegrosszabb pedig a védelmi rendszer bekapcsolódása.
- Mikulás. – mondtam, s a panel – legfőbb meglepetésemre – elfogadta a kódot. Meglepetten tértem be az irodába, s néztem körül, ahol alvó unokahúgomat láthattam a kanapén pihenni. Megmosolyogtam a helyzetet, s óvatosan odaléptem az ülőalkalmatossághoz, hogy a takarót megigazítsam rajta. Nincs már akkora hőség, hogy ilyen lezseren vegyük a takaró használatát!
Ezt követően az íróasztalára helyeztem a a zöld színű, piros szalaggal lekötött csomagot, melyet hoztam, amelyben ott rejlik egy adag mikulássipkával ellátott koponyás szőlőcukor, s egy hó gömb, melyben hasonlóan egy koponya van, sapkával, csak zenéli a „Happy Birthday” és a „Merry Christmas” dalt váltogatva, ha megrázzák. Mindezek mellé az ajándékáradatot megfűszereztem egy apró pillangómintás ._." jegyzetfüzettel. Az ajándék elhelyezése után körbepislantva itt is megtaláltam a kiscsizmát, melybe már odahaza, náluk is belerakattam Shinju-sannal egy adag édességet, akárcsak kistestvérének. Ejnye, ejnye Yoriko-chan, hát egy ajándékkel nem elégszel meg? ^v^ Azt hiszem ehhez már Kamioka fukutaichou-san segítségét fogom kérni, ha jól emlékszem, van valahol egy mikulás jelmez a Nőegyletnél, az alkalomhoz tökéletes lesz! Ne aggódj, Yoriko-chan ez a kiscsizma sem marad üresen. ^ v ^