Kissé elgindi-gondolkodom azon, amit nővérkém emleget a biztonsági ajtókról, bár akkor is elavultnak tűnik ez az egész kézi vezérléses dilgi-dolgocska, de hát ha egyszer így működik a rendszer, akkor jelenleg nem sokat tudok tenni ellene, akkor sem, ha szeretnék, minden esetre a fejlesztési listácskára nyugodtan felvehigélhetem, mert biza-miza ez is fontos, ha már az új biztonsági protokoll kidolgozásánál tartok, ami egyre inkább tuti-bizti, hogy a kis inci-mincidens végére már-már a tökéletesítés határait fogja súrolni, mert persze egy biztonsági protokoll tökéletes sosem lehet, mivelhogy minden-mindenre nem lehet felkészülni, de próbálkozni lehet. ^ v ^ Onee-chanra viszont most először ismeretségünk során kénytelen vagyok csúnya-szigorúan nézni, nem azért, mert butaságot mond, vagy mert nem tisztelem, csak hát na, nem hiszem, hogy jelen pillanatban helyénvaló lenne felülbírálni a döntéseimet, mégiscsak nekem kell felelnem a tisztek biztonságáért, és ennek kell eleget tennem mindenek előtt, mert ha egy valami meghibásodott, nem tudhatjuk, mi következik be még, és emiatt teljesen felesleges a tisztek épségét kockáztatni, meg aztán jobb félni, mint megijedni, ahogy a szólás tartja, és valóban, inkább evakuáljunk feleslegesen, mint később győzzük menteni a sérülteket – na de ezt épp Onee-channak magyarázzam és pont most? O.o Nem hinném, hogy ez a megfelelő pillanat, így el is mosolyodom, amikor Yuko-nee-chan befejezi a bírálást, és a parancs kiadása közben-után nyugodtabban lépek a folyosóra, hogy eljussak az inci-mincidens pontos fellelhetőségi helyére, mert nekem bizony-mizony most ott a helyem, az események közepében, és bólintok is a mellettem haladó rokonom ajánlására, mert a lépcső tényleg jobb megoldásnak tűnik most, mint a lift, és így gyorsabban is lejutunk, és nem akadályozunk senki-menkit a haladgatásában, tehát sokszorosan helyes a döntés. ^ w ^
Odalent a megfelelő szinten már lehet is látni a nagy dilemmázást a kedvenc kis karbantartóink részéről, ami alapvetően nem jelent túl sok jót, mert Yuko-nee-channak igaza van, felül kéne tudniuk írni az automatikusságot, bár ez csak egy újabb példa a rendszer gyengeségére, ami egyértelműen bizonyítja, hogy gyökeres vilti-változtatásokra van szükség-mükség, ha továbbra is működni akarunk, márpedig azt ennél jóval szervezettebben és biztonságosabban kelligél ám. Rámosolygok a jelenlévő tisztecskékre, hiszen sokkal-mokkal viccesebb, ha a többiek csak a kislányt látják, nem pedig a komolyságot, mert én nem szeretném senki játékát elrontani azzal, hogy megmutatom, mennyire nem járnak előttem semmiben, sőt, úgyhogy most is hagyom, hogy Onee-chan beszélgessen a karbantartók jelenlévő vezetőjével.
– Oksi-moksi, Yuko-nee-chan ^ v ^ – adom beleegyezésemet a nővérkém javaslatára, a tőle tanult mosollyal az arcomon, bár szerintem meg tudnám hackelni a rendszert gyorsabban is, mint tíz percecske, hiszen-miszen már milliószor csináltam ilyesmit, és tuti-bizti, hogy most is menne ám, de akkor is jobb, ha hagyok egy kis teret Onee-channak, én meg egyelőre csak figyi-migyizek, mert azt is kelligél néha, különösen ilyen súlyos helyzeteknél. A rendszer újraindul-mindulgatása határozottan nem tetszik, és nagyon-nagyon rossz előjelnek tűnik, meg izé-hozé, szóval nem jó, és gyanúskás a dolog, de legalább a tűzajtó kinyílt, bár a látványról talán lemondanék, ha egy kicsit is gyengébb idegzetű vagyok. T – T De szerencsére nem vagyok olyan ijedős, úgyhogy könnyedén shunpozok beljebb a sebesültek közé, mert meg akarom nézni a károkat a saját szememmel, és egyszerűen képtelen lennék csak álldogálni, nekem biza-miza tudnom kell, mi történt itt pontosan. > . <
– Héj, Kuro-chan, nézz utána gyorsan a rendszer robbanása előtti utolsó adatoknak, és részletes jelentést szeretnék róla, lehetőleg 5 percecskén belül, ha nem gindi-gond ^ v ^ – szólítok meg egy fekete hajú, épnek látszó tisztet még rohangálás közben, vagyis nem is rohangálás, mert én mindig suhanok vagy lebegek, mielőtt még visszaszállingózok Onee-chanomhoz, és a felé közeledő tisztecskéhez, akivel a hangja alapján beszélgettünk nem olyan rég az irodai gépecskén keresztül. Nem tűnik túlzottan rózsás-mózsásnak az ő állapota sem, de legalább nem eszméletlen és már ez is több a semminél, meg hát jelenleg azzal kell beérnünk, ami van, és ami nem tűnik annyira rosszacskának, meg aztán ő azt mondja, nézzünk meg egy felvételt a számítógépen, ami biztosan fontos-montos méghozzá nagyon, különben nem lenne szükséges ilyesmit csinálni. Leplezetlen megrökönyödéssel nézem végig a felvételt és hallgatom végig a magyarázatot róla, ami igencsak hézagos, ennél azért jobban kellene tudnunk, mi zajlik körülöttünk a tulajdon laborunkban, legalábbis szerintem, mert ez így elég killi-kellemetlen és nem nagyon szeretnék az ismeretlenbe fejest ugrani, még ha ez a szókép megintcsak egy felnőttes bolondság is, mert szó szerint nyilván nem fogok fejest ugrálni sehol, legalábbis az erre alkalmas vízfelület fölötti részen kívül. > . > Minden esetecskére legszívesebben már most a nővérkémhez fordulnék, hogy kérdőre vonjam afelől, milyen kísérletecskéje is tűnt el a helyéről, mert egy kísérlet azért már mégsem lehet önjáró, és nagyon-nagyon nem tetszigél nekem, hogy az osztagon belül ennyire ne legyen rendben valami, de a gépecske jelzése miatt úgy néz ki, ezt kénytelen leszigélek még egy kis ideig elhalasztani.
– Engedélyezze a hívást, és maradjon a gép mellett ^ v ^ – fordulok az egyik ott ácsorgó tisztecskéhez, ha már úgyis itt van, akár hasznossá is teheti magát, nekem meg annyival több időm jut gondolkodni ezen az egészen, de a hívó fél hangja és a hangsúly elég hozzá, hogy elfelejtsek minden egyebet és csak egy irányba figyeljek, na és persze még a kezecskéim is ökölbe szoruljanak akaratlanul. A vonal megszakadásakor egyetlen pillanat erejéig el is vesztem az irányítást a lélekenergiám felett, de gyorsan visszanyerem az önuralmam, hiszen most nem engedhetek meg magamnak ilyen heves érzelmi kitöréseket, bármennyire is szeretném, meg aztán amúgy sem érnék el vele semmit, csak hátráltatnám a problémamegoldást, az pedig jelenleg megengedhetetlen. A tiszt mentegetőzésére megrázom a fejem, jelezve hogy semmi baj, nem az ő hibája, mert tényleg nem az, egyszerűen csak van egy kiküszöbölendő hibánk, amit meg kell oldani mihamarabb, és ahogy elhallgatom, minél kisebb létszámú, elit csapattal, mert mindenki másnak túlzottan is veszélyes. Így hát egy bólintás után már követem is Onee-chant, hogy elbeszélgessek vele, bár szerintem ő nem egészen arra gondol, amire én, és ebben sajnos igazam is lesz, ahogy végighallgatom a mondandóját. A kezecskéjét nagyon himi-hamar leemelem a vállamról, és komoly, szigorú arccal nézek rá, ahogy válaszolok.
– Onee-chan, a kapitánynak ugyanúgy felelőssége minden, ami az osztagon belül történik. És senkinek nem fogom hagyni, hogy egyedül vigye el a balhét. Veled tartok, akármiről is van szó. És… – mondanám tovább is, de a váratlan fordulatok csak nem akarnak megszűnni, és már lassan én is kezdigélem elveszteni a fonalacskát, mert… mert… Rai-chan van itt! O_O” És-és-és-és… ez most mégis hogy van meg mi van meg juj, és de jó! * w * Nem nagyon bírom ki nevetgélés nélkül ahogy nézem, mit művel a volt kapitányom Onee-channal, aztán persze csak hallgatom, meg persze igaza van, ha valaki büntit érdemel, akkor kapja csak meg visszamenőleg is, bár ez elég érdekes módszer, de tény, hogy hatásosnak tűnik, úgyhogy majd én is ki fogom próbálni azon, akiről tudom, hogy csikis és nem követett el főbenjáró bűnt. ^ w ^
Kell egy pár pillanat, mire sikerül a kis buksim rendszerének feldolgozni, hogy a régi kapitányom most már velem foglalkozik meg minden és még ide is hajol hozzám, meg megdicsér, és ez tényleg nagyon-nagyon sokat jelent ám, szóval gondolkodás nélkül ugrom a nyakába és nem érdekel, mennyire kóci-mócizta össze a hajamat, amúgy sem olyan rendezett, hogy ez bajt jelentsen.
– Rai-cha~n! Mi is örülünk, hogy látunk, meg minden, és sajnos-majnos tényleg elég nagy a fili-felfordulás, de azért csak kimászunk belőle valahogy, meg különben is, szeretném ám látni én is, mi folyik ott és… – erről eszembe jut, hogy elmulasztottam kiadigálni néhány kisebb utasítást, így elengedem Rai-chant és picit ellépek tőle és megköszörülöm a torkom, hogy teljes mértékben a tisztekhez fordulhassak. - Akik még itt vannak, haladéktalanul hagyják el az osztag területét. Akinek nincs fizikai sérülése, segítsen kivinni a többieket, és lehetőleg akik jártasak a bakudouban figyeljenek oda, ha esetleg újabb támadás történne, mert úgy látszik, a rendszer pici-micit instabil. Ennyi. ^ v ^ – fejezem be az instrukciók osztogatását a nővérkémtől eltanult mosollyal, és amint megkezdődik az evakuáció folytatása visszafordulok Onee-chanhoz és Rai-chanhoz, mert ha Yuko-nee-chan azt hitte, megússza migyi-magyarázkodás nélkül, akkor nagyon-nagyon nagyot tévedett.
– És most, Onee-chan, lennél szíves elmondani mindent a 623-as kísérletről, mielőtt odamegyünk a Titkosított részleghez? ^ v ^ – nem nagyon hallhatta még tőlem ő sem ezt a fajta hangsúlyt, úgyhogy nagyon rimi-remélem, nem fog tovább ellenkezné és tényleg megoszt velünk minden adatot. Közben pedig végre sikerül kézhez kapnom a korábban kért adatsort is, így azt is tanulmányozhatom, miközben Yuko-nee-chan magyarázatára figyi-migyizek, mert persze én tudok ám egyszerre több helyre is összpontosítani. ^ w ^