|
|
| |
Szerző | Üzenet |
---|
Rosui Kagehime 10. Osztag
Hozzászólások száma : 164 Age : 32 Registration date : 2012. Feb. 16. Hírnév : 19
Karakterinformáció Rang: 10. osztag 3. tisztje Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (24700/30000)
| Tárgy: Re: Városi Park Vas. Jún. 17, 2012 8:37 pm | |
| Parki lébecolás, avagy csak Takashi~kun rá ne jöjjön! >.< Zavartan, és kissé megszégyenülten pislogtam szandálba bujtatott lábara. Szavaiból inkább egy enyhe helytelenítést éreztem, mint aggodalmat. Végülis igaza volt, elvégre nem pihe-puha futonból áll a szökőkút, de szerencsére semmi bajom nem lett. ^o^ Bár nem hiszem, hogy túl sok közöm van a szerencséhez, amennyi balesetem volt az utóbbi időben, vagyis tulajdonképpen eddig bármikor. .__. Szóval nem szerencse, hanem valami enyhítés a balszerencsémen, igen! >.< Egy enyhe feloldás, hogy azért mégse kéken-zölden menjek haza. Megjegyzésére elmosolyodom. Pedig nem tűnt olyan embernek, aki akár vicceket mesélne, de ebből is látszik, hogy nem szabad a külsőségek alapján ítélni. Talán csak azért tűnik szigorúnak, mert ilyenek az arcvonásai, és ennek semmi köze sincs a jelleméhez. ^_^ Vagy legalábbis nem sok. - Pedig nem tévednének nagyot – nevettem fel, s a fülem mögé simítottam hajam – Bár abban a néhány centis vízben esetleg aranyhalak tudnának úszni, :3 én pedig amúgy sem igazán tudom, azt hogyan is kell – Csak azután döbbentem rá, hogy tulajdonképpen mit is mondtam, miután elhagyta a számat. °O° Már megint csak fecsegek. Senkit nem érdekel, hogy mit tudok, vagy mit nem. Jó, hogy nem mesélem el neki az életemet! >.< Bár nem értem, hogy mért van az, hogy az a kevéske információ is, ami nagyritkán elhagyja a számat, vagy elszólás, vagy teljesen felesleges információ. - Sajnos legtöbbször én húzom >//< – motyogtam félhangosan. Nem is tréfáltam kijelentésemmel, hiszen minden második megmozdulásomnak valamilyen igen nevetséges baleset volt a végkimenetele. Bár szerencsére ezeket, túlnyomó részt egy kis sajgással megúsztam, de akkor is nagyon zavarba ejtőek, és kínosak voltak. -.-” S mintha csak engem akart volna megerősíteni a sors, sajnos éppen rossz kijelentésemet, a kissé még nedves szandálban megcsúszott a lábam, s majdhogynem kifordultak bokáim. >.> Igen érdekes testhelyzetben sikerült visszaszereznem egyensúlyom, amit főleg annak köszönhettem, hogy a mellettem lépkedő férfiba sikeresen megkapaszkodtam. o__O Erősen elpirulva pillantottam fel, s gyorsan elengedtem a karját. Ilyen az én formám! >.< Most tuti ütődöttnek tart. .__. - E-e-elnézést Kurai~san – zavaromban, kissé nehezebben indult a mondat, ráadásul, ahogy arrébb léptem, majdnem ismét elcsúsztam. Na, az lett volna a hab a tortán! -.-” Vártam, hogy tegyen valami élces megjegyzést, vagy nevessen. Már majdhogynem megszoktam az efféléket, főleg Karasu szeret bolondot csinálni belőlem, de szerencsére ő most csendesen pihen, és valószínűleg csak magában kuncog. >.> - Igazán nem okolhatom Kazuki-sant, hiszen nem ismerem. Lehet, hogy fontos dolga akadt – próbáltam menteni a menthetőt, elvégre valóban fogalmam sem volt, hogy feltartottam-e. Az pedig, hogy elestem nem az ő hibája volt, inkább csak saját esetlenségem. >.< Valószínűleg a közreműködése nélkül is megoldottam volna, .__. legalábbis ahogyan magamat ismerem. >.> - Bajba? °O° - pillantottam rá csodálkozva. Eszembe sem jutott, hogy esetleg bajba is kerülhetnék, bár az is igaz, hogy arra sem gondoltam, hogy lenne olyan valami, ami az Emberek Világában veszélyt jelenthet rám. ^o^ Ráadásul az is meglepett, hogy Hime-channak hívott. o__O Nem, mintha zavart volna, hiszen eddig kedves volt, de mégiscsak furcsállottam. - Igen ^_^” – válaszoltam, de kissé kényelmetlenül érintett, hogy hazudnom kellett neki – Valóban? °O° - csodálkozom el ismét. Ez az én szerencsém, pont egy katona. >.< Ha valami butaságot mondok, az biztos, hogy előtte lebukom, muszáj leszek valami másra terelni a témát, nehogy lebukjam. >.> - Genki Takashi – a név csak úgy kicsúszott a számon, és már nem lehetett rajta változtatni. Takashi-kun, remélem nem haragszol! >.< - Köszönöm, igazán nem szükséges ^o^” – még csak az kéne, hogy egyből rájöjjön a turpisságra. .__. – Én jövő tavasszal szeretném, tudja, amikor minden virágot bont, és újjá éled – mosolygom rá, talán ezzel elterelhetem a figyelmét - Azt viszont nem tudom, hogy még akkor is itt leszünk-e, így még sok pont bizonytalan az esküvővel kapcsolatban – kezdtem mesélni, talán ez majd eltereli a figyelmét a katona dologról – viszont szívesen szétnéznék itt is helyszín után, hiszen az is lehetséges, hogy maradunk – tekintetem révedezővé válik, ahogy arra gondolok, hogy Takashi-kun felesége leszek. Várjunk csak! °O° Mikor éltem magam bele ennyire a dologba, hiszen eddig szó sem volt ilyesmiről! >.< Csupán csak azért jutott eszembe az ő neve, mert mostanában sokat gondoltam rá, igen! Ez az oka! Nem szabad ilyesmiről álmodoznom, mert csak rossz vége lehet, hogy belelovallom magam. ^o^” Lassan kiértünk a parkból, így kissé tanácstalanul pillantottam Kurai-sanra. - Nem ismerem még ki magam a városban, ön tud esetleg valami kellemes helyet? – kérdeztem, hátha ezzel is inkább más vizekre terelhetném a beszélgetést. Reméltem, hogy ő jobban ismeri a várost, mert ha nem, akkor biztos, hogy még órákig bolyonghatunk majd a városban, az pedig nem lenne szerencsés. >.< |
| | | Hayakawa Tasumi 8. Osztag
Hozzászólások száma : 143 Age : 26 Tartózkodási hely : Shiratorival, küldetésen, 8. osztag területén Registration date : 2010. Aug. 17. Hírnév : 8
Karakterinformáció Rang: Masaki tetkó-pádávánja *w* Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (16300/30000)
| Tárgy: Re: Városi Park Kedd Júl. 03, 2012 10:48 am | |
| Szerezzünk tetoválást! Avagy így ismerkedj Masakival
Jó ideje máson sem jár az eszem… de komolyan, olyan szépek! Nem hiszem, hogy Shiratori bánná, azt sem veti a szememre, hogy dohányzom. Meg amúgy is, szépet akarok és nem akarom televarratni az egész testem, csak a hátamra valamit. Az olyan kis tetszetős. Napok óta csak azt a katalógust böngészem, amit még az Emberek Világából hoztam el, hogy kicsit jobban megismerkedjek a tetoválásokkal. Egy fáradt sóhajjal gördültem arrébb az ágyon, majd emeltem fejem fölé az újságot, hogy tovább bambuljam a „szerelem” kanjit. El kéne már mennem megkérdezni, hogy mennyibe kerül, meg hogy igazából mi és hogy van… mert komolyan semmit nem tudok róla, csak megtetszett. Azt tudom, hogy Hajime eléggé meglepődne rajta, ha egyszer csak hazaállítanék a hátamon egy olyannal, de az a főnix is szép. Ah, csak tudni kéne, hol van Karakurában megbízható tetováló, aki jól csinálja! Persze én peches az égvilágon senkit nem ismerek, aki csináltatott magának vagy ha igen, akkor sem kezdhetem el végigkérdezni az ismerőseimet, hogy „Hé, nincs véletlenül tetkód, csak titkolod? Ha van, mondd már meg, hol csináltattad!” Szánalmas vagyok, le kéne tenni róla és kész T_T Inkább rávettem magam némi munkára, hogy eltereljem a figyelmem, lévén tegnap az egész napomat arra öltem, hogy végre kitakarítsam az iratos szekrényemet, szinte minden kikerült onnan, most várom, hogy újra megteljen, aztán megint csinálok egy ilyen nagytakarítást. Ma sütni fogok és az iroda közelébe sem megyek, túl sok szenvedéssel járó emlék fűz hozzá >.> Talán egy hét múlva, ha fel leszek készülve eléggé lelkileg, hogy újra lássam azokat az életemet megnyomorító szörnyűségeket, összeszedem magam és bemegyek. Remélem Mitsu-taichou nem bánja, hogy kivettem pár nap szabadságot, de régen volt ilyen, csak kibírják nélkülem két-három napig :/ Azon gondolkodtam, elrángatom kis családomat piknikezni, mert így hogy mind a hárman más osztagban szolgálunk, nem találkozunk túl gyakran, még akkor sem, ha én igyekszem minden szabad percemet a 9. osztagban lógással elütni. Derékig elmerülve a szekrényben, kutattam valami használható szakácskönyv után, amibe beledugtam legutóbb azt a jó kis magazint… volt benne egy csokitorta recept, ami megtetszett. Már szinte mindent kiszórtam az összes fiókból, sőt a liszt is kiborult, mert ügyetlen voltam, szóval kezdhettem takarítani és akkor jöttem rá, mikor előtúrtam a seprűt, hogy én azt az újságot kölcsön adtam Kotomi-channak, mert elkérte, pont a miatt a recept miatt >.> Nagyon utálok takarítani… nem vagyok épp házias nő, de szerencsére Shiratori nem is várja el, elég bajom van így is, még csak az kéne, hogy naphosszat papoljon nekem a párom arról, mi egy nő dolga és mi nem. Ennyi erővel simán letehetném a hadnagyi címet és hazajöhetnék, egész nap itthon ülni, de az nem az én stílusom, meghagyom a házias kisasszonyoknak, akiknek nincs jobb dolguk, mint a feneküket mereszteni a tűzhelynél naphosszat, meg gyereket nevelni. Az én drágáim már rég kirepültek a családi fészekből, bármennyire is szerettem volna őket még magamnál tartani pár évig, csak akaratoskodtak… Olyan szerencsétlen sorsom van komolyan, borzalmas feleség lennék T_T Gyereket nevelni sem tudok, Hajime már hazudik meg elszökik és titkolózik, hát erre neveltem én? Shizunéról alig tudok valamit… Néha komolyan azon gondolkozom, mi lenne, ha visszaforgathatnám az időt, min változtatnék. Az biztos, hogy többet foglalkoznék velük, főleg a lányommal. Ahányszor eszembe jut, magamat okolom. Észre kellett volna vennem még akkoriban, hogy történt vele valami, de nekem nincs olyanom, hogy anyai megérzés. Megrázva a fejem, űztem el zavaró gondolataimat a fejemből és tettem inkább el egy sóhajtás után a vaskos könyvet. Valójában nem volt túl sok kedvem sütni, inkább hagytam, Shiratori egyébként is belehúzott mostanság és hozott nekem is jó pár adaggal. Talán valami új recepttel kísérletezik, hogy ennyit hord nekem mostanság, nem tudom, de én azért hűségesen pusztítom. Egyébként sem vagyok hízós típus, meg aztán annyit mozgok, hogy ha egy hónapon keresztül tortán élek, akkor sem jön rám súlyfelesleg. Becsapva a katalógust a hónom alá takarítottam fel a konyhában, majd még egy kis rendet is tettem úgy egyébként a lakásban, aztán nekiindultam az Emberek Világának, hátha kivételesen mázlista leszek és belebotlok egy totál televarrott alakba, akiről azt is hihetné az ember, yakuza. Átérve a senkaimonon, elszakadtam a kis felderítőcsoporttól, akikhez odaverődtem és céltalanul kezdtem róni utamat Karakura utcáin. A kirakatokat lestem, próbáltam visszaemlékezni, hol találtam a még mindig kezemben nyugvó mappát, amit el lehetett hozni a tetoválások képeivel. Észrevétlenül tévedtem a parkhoz, kellemes, a nyár forróságát enyhítő szellő lebbentette meg hosszú, fekete-rózsaszín tincseim. Hátravetettem a fejem, szemeim lehunytam és karjaimat kitárva hagytam, hogy ruhámat cibálja az egyetlen pillanatra feltámadt heves szél, aminek később már nyoma sem volt. Még mindig lehunyt szemmel kezdtem rohanni, egyre gyorsabban és gyorsabban futva kényelmes topánomban, de túl későn nyitottam ki a szemem és meg is lett a baj… Nem volt már időm lefékezni, így teljes erőmmel taroltam be a szökőkút előtt ácsorgó férfit, mindkettőnket jócskán megáztatva a vízben. Megráztam a fejem, hogy kicsit kimenjen a hajamból a víz, viszont egy szempillantás alatt elfelejtkeztem a bocsánatkérésről, mikor áldozatom könnyedén lekapta magáról a pólóját. Szinte szájtátva bámultam a testét átszelő tetoválásokat, időközben magam is felálltam, de hogy mikor és hogyan, azt nem is tudom. - Ezeket… hol csináltatta? Gyönyörűek! Én is úgy szeretnék magamnak tetoválást, szabad, megérinthetem? Kérem, csak egy kicsit, kérem-kérem! *.* – pillogtam a fickóra, akár egy gyerek nyalókaosztás előtt, teljesen transzba esve a testén virító alakoktól. Én csak valami virágot szeretnék a hátamra, nem többet, de ez… ez… ez egészen gyönyörű *>* - Spoiler:
Szerintem nem lett túl jó, majd szólj rám mindenképp, ha kicsit bővítsem ki, mert olyan összecsapottnak érzem a végét :/ Viszont legalább megvan és Masakiiii~ *.* Meg fogok halni xD
|
| | | Kurai Szadame Daitenshi
Hozzászólások száma : 30 Registration date : 2012. Apr. 19. Hírnév : 0
Karakterinformáció Rang: Tenshi Hovatartozás: Daitenshi Lélekenergia: (6000/15000)
| Tárgy: Re: Városi Park Szer. Júl. 04, 2012 7:19 am | |
| Parki lébecolás. Mit?
- Az a néhány centis víz is elég ahhoz, hogy valaki megfulladjon benne. Hm, nem tud úszni? Pedig nem túl bonyolult tevékenység, talán a kedves vőlegénye megtaníthatná arra, hogyan is kell. Kellemes dolog az úszás, megnyugtatja az idegeket, és levezetheti vele a felesleges energiát. – Szadame gyakran szokott úszni, bár számára nem mindegy az időpont. Leginkább hajnalban szeret, amikor a Nap még nem kelt fel, még félhomály van, akkor kevesen vannak, és kedveli nézni a víz felszínét. Látni, ahogy éledezik minden, a sötétség helyébe a fény kerül, megcsillannak a fények a vízen, megtörik, nagyon szép látvány. - Sose aggódjon ezen. Akik a leggyakrabban húzzák a rossz lapokat, azok amikor jót húznak, akkor nagyon jót. S hatalmas szerencséjük lesz. – legalábbis ez volt a véleménye. S bár Rosui-san egyszer beleesett a vízbe, (legalábbis ennyiről volt tudomása Szadamenak) ennyiből nem tartotta Rosui-sant esetlennek. Habár a következő mozzanata arra hajazott. Szegény majdnem elesett, de szerencséjére sikerült megkapaszkodni Szadame karjában, aki ösztönösen kapott utána, hogy a másik karjával megtartsa. Habár majdnem nehéz volt megfelelő fogást találni. Mivel nem akarta olyan helyen érinteni, amitől zavarba jönne Rosui-san. S az se volt jó, hogy éppen tele volt a keze, majdnem sikerült elrepülnie a csomagjainak, szerencse, hogy erősen fogta. - Semmi baj Rosui-san, mással is megeshet. – mondta nyugodt hangon, nem bujt meg a nevetés, vagy a káröröm, nem olyan ember volt Szadame. Főleg, mert a korát tekintve Rosui-san a lánya is lehetne. S az ember nem nevet a saját családján. - Akkor is, megengedhetetlen, hogy legalább nem közölte a célját, miszerint továbbáll. Vagy legalább megvárnia magát, és utána elbúcsúzni. – szigorú volt a hangja, régi neveltetést kapott. Amiben lényeges volt, hogy a férfi udvarias, figyelmes, és köszönés nélkül nem hagyja magára a hölgyeket. - Igen, bajba. Hiszen maga egy fiatal nő, akit akár ki is akarnak használni, vagy rosszabb. Fokozottan figyelnie kell, nem akad mindig olyan valaki, aki megvédi. – persze, most saját maga ellen is beszélt Szadame, de reméli, hogy az eddigi viselkedése elég bizonyíték arra, hogy nem olyan valaki, aki ártani akar másoknak. - Igen-igen, én is katona voltam. Talán még tudnék segíteni maguknak, akadnak kapcsolataim. – azt nem közli, hogy a legtöbb kapcsolatát személyes céljaira használta fel, hogy találjon még olyanokat, mint ő maga. – Takashi… nem ismerős a neve, de ahogy szeretné, nem szólok az érdekében. – nem erőszakolja rá magát Rosui-sanra, ha nem él a lehetőséggel, akkor nem él. S ez még tiszteletre méltó is, ha az ember a saját akaratából akar elérni valamit. - Tavasz… csodás évszak. A szerelmesek évszaka, nincs is tökéletesebb alkalom egy házasságra, ahol két szívet összekötnek, és örökké együtt fognak verni. Igen, az pedig fontos, hogy akkor hol lesznek. Ha elfogad egy tanácsot, a legjobb az lenne, ha a kedves vőlegénye kérné az állandó állomáshelyének azt, amit a legjobban megkedveltek. S a gond megoldva. Kereshet is helyszínt. – bár így elmondva nem nehéz, de ahhoz tudni kellene Genki-san beosztását. S olyan jól elbeszélgettek, hogy már a park mögöttük van. - Nos, én csak egyet ismerek innen nem messze. Egész családbarát hely, már ha megfelel kegyednek. - egyszer járt ott, és akkor kellemes véleménnyel távozott, talán most is megfelelő lenne. |
| | | Masaki Sachiaru Vaizard
Hozzászólások száma : 490 Age : 42 Tartózkodási hely : Barkóbázd ki, kö'csöööög! Registration date : 2008. Sep. 06. Hírnév : 21
Karakterinformáció Rang: Pali sensei Hovatartozás: Független Lélekenergia: (53000/65000)
| Tárgy: Re: Városi Park Szer. Júl. 04, 2012 8:50 am | |
| Férceljük fel a macát! – Újabb sípoló picsa pottyantás strigula zubbonyba Redvás dínomdánomra placcsantam fadeszkán. Kurva lárma lárva zártosztályt kibaszta a dühöngő ajtaját és akkora ramazulit kavarintottak a rohadt nullásból gógyin sokkolt az elektro boogie, bekoccant retina pajtesznak, ami úgy szétpattintotta a héjas mekkát, kapásból befröccsent a szétcincálom az összes csokorba górható lúzert, aki sávomba veret, míg ledübbenek fekete cimbijért. Annak a foggyer zománc villantós egyiptomi szarka rontott verziónak meg kurvára ajánlott csomagban hajigálom a szotyi mogyit, ne csekkoljak szilánkosra esett bögrést, vagy röppen a maflás, de lidérc suhantással nitrózva. Baszottul nem csámpázok span iszony mércében. Előbb földelem el a síkvidéki nájlon szatyrot kitüntett osztályos lomként, mint benyomassak egy nyálverős vicsort a sarki abc-s nyanyókának. Faszomat ebbe a redvás hőgutába! Melyik ágról szaggatott gyökér palánta fizetett be ingyé szauna túrára?! Azt az világbarmát dögleszteném bele egy tű pasztás löttybe! Mi faszomnak kéne ez a tenyésztett zsírban sütkérezés? Bassza már meg a hétszentséges penész gomba kalapos pöttye! Vágjon zsindelyes tetőn a redvás korong szúrkapiszka, de ez így cövekel tovább én befoglalózom a szaros jegesítőt! Rohadjon másik gennyláda a tokatikkasztó szaharában. Én léptem hűsölni a frigó sittre a romlott flamót meg oda dugja a köcsinger naplopó birgád, ahova betanulta! Középső indexem a pofájukba! Főleg, mert csesznek elkóvályogni pálcikás szarságért. Dögvész rájuk! Rinyálni azt kurvára bírnak szuflával, csattogjon el valamelyik sült gorilla nyaliért, de odáig egyik seggmeregető pukkantás se tetvészkedik, feltápászkodjon és maga curikkoljon anyagért. Lószart! Inkább vergődnek tovább, miközben tolatják az uncsi nyafit. Tököm tele van mindegyik baromarcúval, mert így nekem kell elvánszorognom egy tetves bodegába, mert jah, rohadtul burkolnék fagyerrt. Francokat már, hogy nonstop szopok a lajhár népség miatt. Kibaszottul nincs ingerenciám kitámolyogna ebbe a százmilliárd uv beterpesztős piros pacsizásba. Rühellem! Eskü, felganézok fagyi döngető masinát, hogy ne másszak ki a gömböc elbaszott aljából a kurvára állatkerti közepébe tömeget reszelni némi hüsi pótlékért. -Tököm tele ezzel a szutykos nyárnak kornyikált balfaszsággal…vedelek, vedelek, kibaszott jégtömbre cuppannék, csessze meg!- Tápászkodtam fel a kurvára belőtt hátsó meresztőmből. Eddig a kurva székemben meresztettem a picsám, bögrényi feketével, rohadtul ne ugass be, mit vernyogok ennyit. Úgy is tojok rá! Bedöntöttem a kiskaput elteperek kásáért. A vergődő csiperke negyednek, meg zabhegyező cerkát az ánusza körzetébe. Cihelek nekik fagyit, frászt! Betolatok egy személyre szabottan termetes koponya adagot, meg krákogok asszonynak. Alap nem pattintom le a listáról. Max feltoszhatja ragya pakolásnak, mert szét plöttyed az egész vacakság. -Lepattantam jegesért, milyet zsákoljak?- Ugattam oda baszottul nem vágom, hirtelenjében mifene átokfajzattal szöszmötölő fekhely birtoklónak, de rohadtul oda se gülüzhettem, vagy pofára zakózom a gatyámmal. Tetves pióca szipákolásába ilyen brutál meló felrángatni egy pöcs takarót. Agyfaszom se kapirgálja ki minek toldottam meg redvás köldök bemrkoló textillel. Rohadtul meg akarok fikkanni! Tiszta gáz, ekkora saját címeres pofa kínzó lettem. Nem oszt, nem szoroz, pattanok már, mielőtt picsámra tapad az aszfalt. Dikk, még a szutykos dzsungel is szétcsöpög. Ez aztán a retkes sivatag fíling. Már baromira beszoptam kicövekeltem a kecóból és még az is kipenderedett asszony mit makogott. Fasza, de hót ziher vissza nem bandukolok. Nyomulok egyenest a délibábos kibaszott gógyi víz forralóba. Bezsaluzott zöldövezetben tetvészkedik pöpec kásás. Vágom egymást tapernyásszák majd a hulla dombok, de inkább az a szaros lomb burjánzás, mint a korong pörkölte centerpálya! Vágtattam is befelé a zöldséges ketrecbe, meg talpaltam elfelé a pofátlan aktabújdokló koboldokat húzzanak aranyat kapálni, mert nekem baszott tempósan kő a löttyöm. Ki nem köp rá fű szálkát leteperni piros rongyolás?! Leszarom! Fog a tököm kanyargózni, ha lecsaphatok a távlatokból. Ezerrel be is vetődtem a nyanyeszhoz kúrjon burán sárga savanyúsággal. Asszonynak, majd tunkolok nedűt rükverc közben. Addig se csurog tropára és marad retkes csápom szürcsölni ezt a veszett fenét. Meg kurva iq májer gyökérként kukkolni a marha kínzásra idecseszett pancsoldát. Szarházi hanta gépek! Nyomatják itten a szaunamentesítő lubickolót, oszt nem csuroghatsz bele, mert lesittelnek a bámuldák tízesen alul söprő küszöbének megkarcolásáért. Ez a kibaszás! Főleg, ha úgy seggelsz bele, kurvára be se nyögik kavarog e benned rendbontási hajlam, ami szopatósan tunyul a tapló képemben, de bassza meg! Vágom a tepsi képemre van gravírozva, „iszkolj, tapló a gyepen!”, attól még cseszettül nem csipázom a témát, semmi kecmec nélkül bele tolatnak csatorna hozományba. -Azt az eldeformált tanyasi kiskertkapuban elszomorodott, nimfomán, löttyedt tögyű, szakadt hippi hermafrodita anyádat! Szétcseszted a kásám! Jössz egyel, vagy kurvára berágok rád és azt baszottul nem akarod leaggatni, vili?- Erről pofáztam! Ha rám ugat egy vészvernyogást lepattintom a lötyimet, erre most kukázhatom az egész baszott porciómat! Arra köpök egy méretes slájmot fullosan beáztattak. Legalább lentebb csapódott a hőmérőm. Meg baszod, volt mellék rizsa kitápászkodnom a gönceimből. Lekanalaztam felsőt, kifacsartam belőle a szennyes gányt. Aztán kipattantam feszkóssá vedlett gatyeszból. Előhorgásztam a gallyra áztatott hívás szutykot. Kurva édenbe, hogy megint feltankolhatok egyet. A zsozsi majd kirongyolódik, ebben a rohasztásban. Én meg leszarom egy szál boxosban flancolok. Az karcolja az idegvégződéseim sípolóka rám van kattanva. Baszottul, csak egy rinya genya hiányzott. -Hejló, kattant firka pióca! Huzzad befelé a kéziféket!- Tenyereltem be a csimpaszkodó romatikát kapott képét. Majd körbe taperolhat! Lószart! Hajhagymától kisbütyökig vagyok varrva, majd pont leszek akkora lúzer szétdobbantom a seggem, had tapernyássza körbe a tökömig minden elbaszott paraméterem. -Passzintom, mi retekért nyomulsz a pacáimra, de rossz terepen gürizel. Nem csípem a nyomulósan kattant macákat.- Azért vágja a szitut azt se nyakalom be sebbenzinnel se puszi, se pá nélkül rányomul a gyűjtődémre, még lájtosan burán suhintottam egy összegurigázott szennylappal. -Jah, és kurvára gáz ipséket leteperni, tetkó liba! Az meg még cinkesebb boccsert se nyögsz, csak rácuppansz a seggére!- Sok purgyé suhanc okítása cseszettül vacak hátránnyal van a rühes bunkóságomra. Faszért okítom ezt a muffot! Hagynám az alvégen, úgy is rá akartam dobbantani az újabb körös piálásra. Inkább ledobatom a témát kicsengesse a lötty zséjét. Frásznak hiányzik, végén le se vakarhassam... |
| | | Hayakawa Tasumi 8. Osztag
Hozzászólások száma : 143 Age : 26 Tartózkodási hely : Shiratorival, küldetésen, 8. osztag területén Registration date : 2010. Aug. 17. Hírnév : 8
Karakterinformáció Rang: Masaki tetkó-pádávánja *w* Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (16300/30000)
| Tárgy: Re: Városi Park Szer. Júl. 04, 2012 3:00 pm | |
| Akkor is szerzek egy tetoválást >.> (És visszakapod még azt az újságot >.>)
Totálisan fonalat vesztve pillogtam a lazán levetkőző férfira, ruhái alól csak úgy bukkantak elő az újabb és újabb minták, én meg bármennyire illetlen volt is, képtelen voltam levenni róla a szemem. Ruhám énrám is rám tapadt, de nem kaptam olyan sok vizet, mint áldozatom, aki azért rendesen elázott. Mint egy gyerek, pattogtam szinte a vízben, ujjaim kissé kinyújtottam, de a rám dörrenő dühös szavakra inkább visszahúztam és finoman megsimítottam ujjamon a gyűrűt. Szemeimet lesütve korholtam magam, főleg mert az mg valamennyire normális lenne, ha úgy stírölnék be ennyire szemérmetlenül egy… alsónadrágra Szóval egy majdhogynem meztelen férfit, hogy egy szingli, szüleinél lakó tinédzserlány vagyok, de kétgyerekes, eljegyzett nőként azért mégiscsak szánalmas, amit csinálok Visszahúzódtam egy pár lépéssel, de így is megcsapta fejem a tudomisén honnan előkapott újság, amit méltóztattak fejemre csapatni. Mérgesen felfújva kipirosodott arcom, vetettem meg a lábam még mindig a szökőkútban ácsorogva, hogy visszaszóljak valami nagyon elméset, amivel aztán megmondom neki a tutit, mert velem csak aztán holmi jött-ment valaki, aki még mindig gatyára ( ) vetkőzve áll előttem, ne mondja meg, mit illik és mit nem >.> Kiapplikálva kezéből az összetekert újságot, sóztam vissza a fejére, ha már én „behúzom a kéziféket” ő is igazán megtehetné! - Azt hittem, az embereknek tetszik, ha megdicsérik őket, de látom, kivétel erősíti a szabályt – puffogtam, időközben kimászva a vízből. – Egyébként nem vagyok kattant, csak lelkes! >-> És… bocsánat – motyogtam immár zavart pírral az arcomon, kissé lelohadt lelkesedéssel. Oldalra döntve egy kicsit a fejem, kicsavartam a vizet hosszú hajamból, de bőven maradt még benne annyi, hogy lehűtse a nyakam ebben a forróságban. Kezeim elejtett kistáskámba túrtak, onnan pedig kis szöszmötölés után elővettem egy szál cigarettát (nem szétszórva volt a táskában, hanem dobozban, csak nem akartam kivenni az egészet, na ) és egy öngyújtót, majd ajkaim közé kapva, rágyújtottam a rúdra. Ravasz mosolyom, mellyel a szétoszló füstöt néztem, kicsit rosszat sejtetett, de ha jégkását akar, akkor annak megvan az ára. Nem veszek neki a szegényes fizetésemből, csak mert az utamban volt >-> - Veszek újat, akár kettőt is, ha akarja… feltéve, ha megmondja, hol van egy normális tetováló szalon, ahová el tudnék menni, megcsináltatni ezt – mutattam fel a szerencsésen megmenekült katalógusból a képet – és nem kérnek érte pofátlanul sokat.Tudtam, hogy ez igazából színtiszta zsarolásnak tekinthető, de most még azt is vállaltam volna, hogy gonoszan kacagjak egy csomó művillám alatt a sötétben, mint az olcsó horrorfilmek őrült tudósai, ha rá tudtam volna venni egy érdemi válaszra áldozatom. Nem azért, de nem tűnt túl segítőkésznek, pedig úgy hallottam, hogy pont ezek a kitetovált, ijesztő emberkék nagyon is kedvesek, de mint korábban is említettem, nagyon úgy tűnt, ő a kivétel az átlagban >-> - Na, megegyeztünk? – nyújtottam ki neki jobbom, ha megragadta, ha csak szóban mondott igent, de elég lett volna nekem egy bólintás is, vigyorogva kezdtem majdhogynem repkedni saját tengelyem körül. – És a már így összeverődtünk, mi a neved? Én Hayakawa Tasumi vagyok, nagyon örülök… azt hiszem – folytattam zavartalanul a csivitelést, kivéve az égő nikotinadagomat számból. A víznek köszönhetően kaptam egy adag kellemes hűvöst hosszabb távra is a nadrágomba és hajamba ivódott mennyiséggel, de egyáltalán nem bántam, ahogy azt sem, hogy a fagyis felé egész végig fák alatt mentünk el, így aztán jó adag árnyékot kapva. Igaz, nem segített sokat helyzetünkön az a pár fok, de ettől függetlenül nekem szárnyalt a kedvem, nyoma sem volt már reggeli depressziómnak, ami mostanság elég gyakran jön elő, ha egyedül vagyok otthon. A fagyistól nem olyan messze cövekeltem le, mutatván, én aztán tovább nem megyek. - Akkor veszek neked bármit is, ha megmondod! Veszek egy kását most, egyet ha megmutattad a helyet – szögeztem le ellentmondást tűrően, szigorúan csípőre téve a kezem. Anyuka vagyok, tudom hogy kell alkudni és kompromisszumot kötni… - Spoiler:
Lehet fogadni, user megéri-e ép ésszel a játék végét... xD
|
| | | Masaki Sachiaru Vaizard
Hozzászólások száma : 490 Age : 42 Tartózkodási hely : Barkóbázd ki, kö'csöööög! Registration date : 2008. Sep. 06. Hírnév : 21
Karakterinformáció Rang: Pali sensei Hovatartozás: Független Lélekenergia: (53000/65000)
| Tárgy: Re: Városi Park Pént. Júl. 06, 2012 1:21 am | |
| Férceljük fel a macát! – Újabb sípoló picsa pottyantás strigula zubbonyba A paprita bige zsebbre szivattyúzta a benyösszenésemet, vagy túlspilázta a reklám szlogenes gyökérséget és rápuffant az emésztő duzzasztó vörös fáklya menetre. Azon se kettyintenék spilázós hámlasztó maratást, tömős liba lenne, aztán batyus felkurtítósan beszaladt a tetves tápszer adagandusz és mint egy elfajzottan lúzer Viliveréb készenlétbe lökte a durranó bombát. Faszomnak kő kamimaze ringló. Takarodjon arrébb! Merényelgesse a kurva gurgulázó galambokat. Rohadt fej pogozó szutykok. Gecire nem lehet a sutyerák kérődzésüktől durmolni, oszt még szanaszét trottyintják a kibaszott privát paraméterem elcseszett bambuló peremét. Rohadt szaró masinák, eskü beléjük állítom a kettő húszat, csak kaparásszanak még egyszer körzetbe! Izgibb meló ennél a túlspannolt törpe uszkárnál. Melyik szuahéli törzsi dínomdánommal kell elkapargatnom a gesztenye masszát, végre beletuszkolja az elszottyadt mazsola gógyijába, kurvára leszarom mit tramublin cirkuszozik a tetves gyepmester küszöbén. Tökömet se érdekfeszíti bögyre surrantotta fecni kólintást és ritmikus gimnasztika vergődést gyűjtött batyuba. Szarok bele, milyen formációban döglik bele a dzsuvás gányba, csak akadjon már lefelé a tetves ábrázatomról. Faszért pöccintenek rám mindenféle zakkant szén zavargászó bánya kotlósok a kucu kampós szivatást? Kurvára le kéne csapatnom numera távlatba ügető riasztó baromságra. Rohadtul nincs nekem ingerenciám minden zsizsik korban tespedő, korong döfködéstől rizsa fosatást begórált, vándor csicseriborsó zagyvaságait kagyló végre csippenteni. Baszódjon meg a mázlis amulettas hétszentség! Kurvára nem csengettem zsozsót balfék magazinra, főleg azér, csak úgy, mert kibaszott tréfa répa hókon csosszanak az általam begórt köteggel. Dikk! Lekongatnak az én tetves módszerrel. Na, most húzzál el a balherébe! Engem, csak ne csalapáljon mindenféle aljnövényzeti idegenlégiós fruska! -Azta…hogy….az aaa…kibaszott, tetves édes-savanyú csili szósz marna végbelen! Kurvára ne csócsáld a idegcérnáim, csessze meg a neandervölgy-i odu firka!- Kapirgáltam el tőle azt a redvás hablaty gyökérséget és kúrtam a táptalajhoz marhára nem kamuból rángó görcsöt kapott bagolyleső csíkfedővel. Síkvidéki szénabálát döfködje utánzással! Vágja lefelé, ne cseszkelődjön, vagy leszarom futószalagon köhintett szlogen szerint mimózább népesség és akkora salerral kaszabolom át a paramétereit, rohadtul begyűjtenek átszabató fehér köpenyesnek. Arra meg univerzum góré picsáját bökdöső tákolmányként teszek, mitől kap leprás boccser tapaszt. Mennyé a sunyiba, ezzel a lecsúszott alázkodással. Kell a francnak, miután csiperke bambulásból felsokkoló picsogásra pendítette csak ki lemez punnyadásból. -Arra az eldeformált matyóhímzésre! Úgy festek, mint akinek kurvára nyálverős búvárkodásra van kunyera igazolványa?! Dugd fel magadnak a talpfényelő vakerod.- Kotortam ki az iszapos valagam ebből a fertőből, hogy csalapáló tartóra górhassam a szétszutykosodott gönceimet. Meg kurva ívesen lomtár gyűjtőbe kongathassam baszott téglafont. Rohadás vigye el ezeket a rakás trágya bukékat. Kifikkannak hangyafasznyi löttytől, oszt még pampogtak a bodegában kurvára textil csutakoló kipippantó vackok. Azt! Bukfencezzen rájuk valamelyik sugárterápiás teleratyi tukmáló gané. Nagy büdös lócitromot se gubbasztanak át. Faszom ki van, több lovettát verek el dumagépekre, mint a tetves szúfúrta őskori leleteimre. Tiszta kozma Rozmár! Ahogy ez a csicska is, mert asziszi bekoslatnhat egy nyamvadt kása vételezéssel. Mekkora gány már, de azért ne csessze fel a padalávalót kurvára padlócirkáló takonypóznának halluzik. -Ceh…-Kanalaztam el zsaroló muff bagó rúdját. Baromira rossz lécen dönget, ha azt halluzza beszarathat egy retkes kása alkuval. Szippantottam bele a cuccba kurva trógerként gyalulva a picsámat. Azért rákoslattam arra a redvás pacsmagra, miféle csapzott tatyis szürcs receptet méltóztat magára gravíroztatni a vuk gerjesztő gazos szénakazal meg neonosan féylő pacák elbaszott társulásához.-Becsengetett a lázongó korcsosság, tinininja teknő?- Moccintottam be a szmogkéményt szorongató csülkömet. Dobasson meg még, aztán morfondír zónára állítom kotorhatunk e firkát tépetni, vagy nyomuljon arrébb, másik balekot gázolni. Bár az kurva mágneses becsörrentésként szirénázott a fonalasan csumákosra szőtt burámban, baszarintsam meg a spéci svédasztalom valami elcseszett pepita baromsággal. Gecc! Nem tegnap tepertem el hímeztetni. Kurvára érzem a kóró felcsiccsentős tangót kotorni kéne kibaszott időt pótlékolni. -Anyád! Nem csúzlizná ki a redvás retinád kicsüngedezek a dedóból, bóvli kofa? Kurvára görgess témát! Perkálj kátrány duzzasztót, baszod! Enyémet gallyra kúrtad…- Citromba szédelgett lúzerként vonogattam a pofámat, hogy a redvás kartonból kila számra tódul lefelé a cefre. Retkes plexi, már csak nyamvadt cápeti meg lúzer seggkurkász gyökerei falcoltak le adásból, mert az kurva humor zsámoly lett volna, itten kibuggyan egy elbaszott sóska körlet. Azzal meg tovább szedáltak, még totál mellékvágányos csipogásként dobhártyán toltak olyan rohadt infóval, melyik tanyasi sóska ültetvény parcellájából szabadúszott ide ez a traktor szökevény. Baromira nem izgat. Téptem is az ösvényt, mibél előbb lepasszolhassam krikszkraksz felcímkézőbe. Annyira rá van gerjedve, majd vonszolja a virgácsait. Fogja a rézfaszú bagoly minden elbaszott szusszanásomat mazsolájára górálni. Az meg továbbra se kavargat cinkes rinya faktorba nem rángattam vissza göncölszekérkét. Ne bámészkodd a kufferom, húzzál turbinás hűsölőbe! -Csá, Taco! Masaki „kurvára-őrjöngök-a-balul-eldörrent-szivatásnak” Sachi!- Köpetem oda egy felesre dobbantott csáp lendítéssel. Fog a mikroküki kisülés lázongani, mert elregélte a kurvára leszarom nevét. Rohadtul ki fog pottyanni, már azt se vágom, milyen hajkorona a melyik pottyantós tarsolyból. Az meg végképp ne kalapáljon szaros bevillantó felderengést, kurvára meglódultunk és cefetül nem a kása csorgató állomáshoz. Tankolok legórás után baszott magánra szűkített társulásban! Addig csengesse kifelé a szippantó ropimat. Nem slisszol el a szitutól. Arra a terepre poroszkáltam, ahol szennylap árudák egymás szagló központjában tornyosulnak. -Ceh…akkor perkálj, ne pofázz!- Húzom be a satuféket egy retkes bodegánál. Ha nem durrantaná értelmi szikrán a rohadt alakuló molekula kofáskodása, akkor nesze, te szefós luvnya! Alaplapon dobbantom nikotin forrással. Kurvára azt a vackot csengesse, ha már rohadtul azt kunyerálhatok, amihez az elfajzott igényeimnek kedélyállapota támolyog. Nem kamuztat be vele elvonszolom az üzemhez, aztán lepattan. Szart! Kipendíti ebben a kibaszott tiktak vánszorgásban a fizumat, vagy leléptem. Fog a leltáron pöffeszkedő moly csócsálta pikkelysömör piripacsizni. Ez a redvás tróger módi. Lehet pampogni, meg picsáját verni betonhoz, úgy is leszarom a szirénázását. |
| | | Rosui Kagehime 10. Osztag
Hozzászólások száma : 164 Age : 32 Registration date : 2012. Feb. 16. Hírnév : 19
Karakterinformáció Rang: 10. osztag 3. tisztje Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (24700/30000)
| Tárgy: Re: Városi Park Kedd Júl. 10, 2012 8:53 pm | |
| Parki lébecolás, avagy teázásra fel! *.* Félredöntött fejjel pillantottam fel rá. Talán aggódik? °O° Hiszen nem is ismer! >.< Bár én sem ismerem, és tulajdonképpen még sem feltételezek róla semmi rosszat. Bár, mért is tenne velem bármit? ^_^” Vagyis nekem semmi olyasmi eszembe sem jut, amiért érdemes lenne bántania. - Ugyan, azért nem voltam veszélyben ^_^” – vagy legalábbis azt hiszem nem °_° - Nem, valóban nem. De igaza van, majd megkérem Takashi~kunt, hogy tanítson meg rá. Talán valóban hajlandó lenne rá. Szeretem a vizet, de még sosem volt szükségem arra, hogy ússzak, valahogy nem voltam még olyan helyen, ahol sok, és mély víz lett volna. De talán a tengerpartra lemehetnénk ismét. Jót? °O° Biztos, elvégre annak ellenére is jóban voltam Takashi~kunnal, hogy már többször is elestem előtte, sőt volt olyan, hogy rá, vagy vele. Ez végülis szerencse, ha így nézzük, vagy legalábbis én így gondolom. ˇ^ˇ Aztán bekövetkezett az a szörnyűség. T.T Sosem feltételeztem volna, hogy egy szandál többször is megmerényli az ember lányát, elvégre mégsem egy zokniról volt szó, miből még ki is néztem volna effélét. >.> Szegény Kurai~sannak csomagostul kellett utánam kapnia. T_T Pedig én aztán igyekeztem, hogy végre bénázás nélkül kijussak a parkból, de valaki akadályoz, ez már bizonyos. >.< - Köszönöm a megértését, bár biztos vagyok benne, hogy magával nem történnek hasonló dolgok, mint hogy bele esik egy szökőkútba, majd felbukik szinte a saját lábában – mondtam bánatos hangon. Elvégre valóban nem keltette olyan ember benyomását, aki valaha is elesett volna. Mondjuk Takashi~kunról sem feltételeztem, hogy képes elpirulni, ennek ellenére mégis előfordult. Szóval igazán mindegy, hogy én mit is gondolok, elvégre nem ismerhetem ki ilyen hamar az embereket, de mégis olyan magabiztosan járt, szóval biztosan nem gyakran esik el! ˇ^ˇ - Igaza lehet – adtam meg magam a szigorú hangnak. Már-már olyan volt, mint mikor Kanae szidott meg gyerekkoromban, mikor egyedül másztam fára és lepottyantam. Akkor azt mondta, hogy nem azért haragszik, mert ügyetlen vagyok, hanem mert aggódik értem. Azt is mondta, hogyha szeretünk valakit, azért aggódunk, és foglalkozunk vele. Bár nem feltételeztem, hogy Kurai~san ennyi idő után szeretne engem. Inkább csak, törődik velem? o_O Biztosan emlékeztetem a lányára, vagy valami hasonló. ^_^ Igen, ez lehet a helyzet, hiszen amilyen kedves, valószínűleg van családja. - Kurai~san, maga nagyon kedves, de ne féltsen engem, meg tudom védeni magam! – mutattam fel a bicepszem, ami nem is látszott a kimonó alatt, de talán így alátámaszthattam az állításom - Elvégre ka… - Már megint majdnem azt mondtam, hogy katona vagyok, mikor tanulom már meg? >.< - szóval katona feleség leszek hamarosan ^_^” – mosolyogtam zavartan – Ráadásul ez idáig csak kedves emberekkel találkoztam, mint például ön is. Egy ilyen csodálatos napon csak jó történhet az emberrel – nevettem fel. Aztán eszembe jutott a szökőkút, meg a szandál, de az most nem számít! ˇ^ˇ Hiszen találkoztam kedves emberekkel, beszereztem minden ellenszert, és még segítséget is kaptam, a teáról nem is beszélve! >.< Azért ez mégis csak egy szép nap. ^o^ - Oh, gondolhattam volna, hiszen olyan tiszteletet parancsoló a megjelenése! – igen, gondolnom kellett volna! >.< - Tudja, Takashi~kun szereti a saját erejéből elérni a dolgokat, s bár én igyekszem támogatni, sokszor ezt is nehezen viseli – szabadkoztam, bár lehet megint teljesen feleslegesen, hiszen nem tűnt sem csalódottnak, sem pedig mérgesnek. Elrévültem, ahogy Kurai~san a tavaszról, és a szerelemről beszélt. Igen, ez valóban a legszebb időszak, az újraéledés, virágzás. *>* Egyszerűen imádom, ahogy minden zöldellni kezd. - Lehet igaza van, majd megpróbálom rábeszélni Takashi~kunt – mosolyodtam el álmodozón, aztán rá kellett döbbennem, hogy nehogy igazából, is beszéljek vele! Nagyon kínos beszélgetés lenne, főleg, mert ő nem is tud erről az egészről semmit… Aztán már el is hagytuk a parkot. - Amíg finom a tea, tulajdonképpen nem vagyok válogatós – pillantottam rá, és vártam merre indul el, hogy követhessem. |
| | | Konoe Karen Fullbringer
Hozzászólások száma : 118 Age : 39 Tartózkodási hely : Karakura város Registration date : 2011. Jul. 23. Hírnév : 4
Karakterinformáció Rang: Bár tulaj; Szabadúszó feltaláló Hovatartozás: Független Lélekenergia: (13600/15000)
| Tárgy: Re: Városi Park Hétf. Júl. 23, 2012 11:38 am | |
| Kísérleti alany vadászat – avagy találkozás Hakusaya Shinichi
- Igen? Hát ez érdekes. Tehát hiába tudom, meg a nevét attól még nem tudom használni… – utolsó mondatomat már inkább halkan dörmögöm magamnak kissé talán csalódottan. - Mattaku, pedig kipróbáltam volna, hogy milyen. Na, mindegy. – csalódottságom mosolyba megy át amint szemeim ismét a fiúra terelődnek. Persze ezt követően ismét csak csalódottá válik a tekintetem hisz tisztán leolvasható róla, hogy nem bízik, meg bennem pedig semmi rosszat nem akarok tőle. Persze mondjuk, ki a fene bízna meg egy fehér köpönyeges nőben, aki rendezetlen és elég hiányos öltözetben jár kel és közben lidérceket fog el, na meg a reiatsuja sem épp normális, persze csak mások számára. Na de majd a fagyi szertefoszlatja majd a bizalmatlanságát ennek az édes kis kölyöknek. Na, jó persze már nem annyira kis kölyök, de nekem akkor is az hisz annyira kawaii pofija van. Ám de most nem foglalkozhatok csak a gyermek imádatommal ugyanis a hollowot kiengedem kicsiny kis cellájából és mivel Shinichi már a szabályokat is tudja, kezdetét veszi a harc… A rövid, gyorslefolyású harc. Mikor a fiú aktiválja a shikaiát tágra nyílt szemekkel figyelek még a szemüvegemet is leveszem, hogy jól lássam a történéseket. A fiú lélekenergiája megnő, majd miikor kardját megemeli, víz gyűlik köré, amivel aztán könnyedén megsemmisíti a lényt. Hogy kifejezzem elismerésem a feladat tökéletes elvégzéséhez tapsolni kezdek. - Sugoi, su… – ekkor egy pillanatra elakad a szavam mikor Shin egy mágia nevét ejti ki minek következtében engem hat fényrúd ejt fogságba. - …goi! – fejezem be az ugyan olyan lelkesedéssel, ahogy elkezdtem. Ahogy észlelem, a technika akadályoz a mozgásban ám nem sikerült elég erősre érzem, hogy ki tudnék szabadulni belőle azonban ezt mégsem, teszem meg, helyette inkább csak megvárom, míg elmondja, amit akar. - Hehe…*kuncog* kétszer mondtad, hogy felőled… ja, nem, az felőle volt. – hallom, amint a fiú sóhajt egyet a mondata végén és elgondolkodom, vajon tényleg ennyi gondoz, okoznék neki? De aztán ez hamar feledésnek merül bennem hisz még egy hollowot sem öltem meg nincs miért aggódnom – nem mintha tenné. Mikor aztán a fiú befejezi, a kis szentbeszédét mely megjegyzem nagyon cuki volt, olyan kis felnőttesnek tűnt külseje ellenére mintha az édes kisfiúcska az apukáját próbálná meg utánozni. Na, szóval, amint mondandójával végez, láthatna, hogy hajam megnő egy két méterrel és úgy kezd el hullámozni, tekeregni, mint a megvadult kígyók majd arcomon mosoly jelenik meg. Ám ez a mosoly nem, azaz átlagos mosoly, amit eddig mutattam, hanem annál sokkal ördögibb. Eközben lélekenergiám is megemelem, majd még egy kis fizikai erőkifejtést végzek a fogságban lévő karjaimmal melyek következtében a kidou darabokra törik. Ezt követően ugyan azzal a mosollyal kuncogok, egyet majd eltűnök köszönhetően gyors helyváltoztató képességemnek és rövidesen a fiú háta mögött jelenek meg szorosan. Még azt is érezheti, hogy melleim a hátához nyomulnak, miközben átkarolom a nyakát finoman majd cseppet sem fenyegető hangon a fülébe súgok. - Megvagy. – majd következőkben már normál hangmagassággal és újra alap reishi szinttel folytatom. - Nos, akkor jöhet az a fagyi? Remélem, hallódtad van még egy kérdésem és addig nem engedlek haza, míg arra nem adsz választ. – karjaim egy kicsit szorosabbak lesznek, nem annyira hogy kényelmetlenek legyenek számára, bár ki tudja, már lehet, hogy maga a helyzet is elég kényelmetlen a számára tekintve hogy pár perccel ezelőtt is, hogy elvörösödött a kissé kétértelmű mondandómon. - Na, akkor a kérdésem a következő. Jól figyelj! Egyszer a nagyapámnak és anyukámnak is úgy mutatkozott be egy shini, hogy XY vagyok az X osztagból. Tehát ezek szerint ti ilyen osztagokra vagytok osztva, mint a katonaságnál a légierő meg a tengerészek meg ilyenek? És milyen osztagok vannak? – teszem fel nem is egy kérdésem majd füléhez hajolva szólalok fel még egyszer. - Ha jól válaszol akár két gombócot is kaphatsz, rendben?
|
| | | Ueshima Kohaku 2. Osztag
Hozzászólások száma : 106 Age : 35 Registration date : 2010. Oct. 30. Hírnév : 36
Karakterinformáció Rang: Akadémiai tanár Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (6500/15000)
| Tárgy: Re: Városi Park Kedd Júl. 24, 2012 5:13 am | |
| Viharos érkezés
Ő továbbra is ragaszkodik ama definícióhoz, hogy ők maguk mind a Káosz gyermekei. Vagy ha mindenki nem is... de ő maga biztosan. Hite még mindig nem hunyt ki belőle. Vannak olyan berögzült tanítások, melyektől nem tud szabadulni, s koptassa a felszínt bármennyire a vihar, a lánc eltéphetetlen, a sziklában marad. Efféle láncként gyökereznek benne eme tanítások, s minden, mely eszményeket, öntudatot adott. Ez tanította őt túlélni több síkon át. Másrészről a láncnak csupán egyik fele csimpaszkodik rá, a többi szabadon lóg, kitévén minden körülménynek, mely érheti. S a lánc eme vége, mely nem tekeredik rá, érintkezik minden külső behatással, hitekkel, eszmékkel, személyekkel, ekképpen kiirtva belőle a sötételfek felszínes gondolkodásmódját. Maga a gyökér persze még mindig ott van, vannak megmásíthatatlan dolgok, ám van, melyben mára teljesen eltér gondolkodásának folyása attól, ahogyan annak idején folytatta azt. Mert ez egy más világ, ő pedig hosszú ideje érintkezett utoljára a Sötét papnők eszméivel. A gyakorlatban azonban valahol lényegtelen az egész. Vagyis, jobban mondva, nem oly lényeges, hisz minden részletnek megvan a szerepe, minden apróság külön szálat mozgat meg ugyanis, s akár a legkisebb változtatás is torzítást jelenthet a Káosz fonalaiban. Neki pedig nincs más célja, mintsem előidézni ezeket a torzításokat akár az akarat, akár a vér árán. Nincs rá biztosítéka természetesen, hogy bízhat a sárkányban... ám ha ők nem, valaki más fog lecsapni rá. Inkább utóbb, mint előbb, azonban jobb egy ilyet nem elszalasztani. Kiváló szövetségest lát ebben a férfiban, egy olyat, aki hasznára válhat a szervezetnek. Jobban mondva, kölcsönösen hasznosnak bizonyulhatnak egymás számára. Hogy pedig kijelentésével vajon megsértette-e? Merev arcáról nem tűnik le több érzelem, mint amennyit általában mutat. Kifejezési skálája pedig valahol a flegmaság, a mogorvaság és a düh skáláján mozog, néha pedig ezek keverednek egymással, már amikor egyáltalán hajlandó ráncokkal, sekélyebb-mélyebb barázdákkal végigszántott arcán bármiféle izmot megrángatni. Néha úgy tűnik, mintha pislogni se pislogna soha. Kétség kívül nem az a személy, akire bárki szívesen és bizalommal rábízná gyermekét. Hogy pedig a valódi Viclyn milyen? Valószínű, nem létezik olyan, aki tényleg ismeri. Bár a nősténye talán közel jár hozzá. Éppen csak nem mindig képes elfogadni némely jellemvonását. - Bölcs szavakat hallottam Öntől. S ha valóban bölcs szeretne maradni, megragadja a lehetőséget, hogy hozzáférhessen ahhoz a tudáshoz, amivel még nem rendelkezik. - zsebéből szórakozottan vesz elő egy aranyszínű érmét, s pengeti azt kedvtelve jobbján. Csupán abból is kitűnik ügyessége és fürgesége, ahogyan az apró fémkoronggal játszadozik. - Mi ezen a síkon kitaszítottak vagyunk. Rejtőzködünk a halandók, de még a magukat halálistennek nevező entitások elől is. Ugyanakkor a rejtőzködés nem jelent meghunyászkodást. Inkább csak szolidaritást. - indul kifelé a parkból, s bízik benne, hogy Earl is követi példáját. Bizonyára őt is érdekli, hová mennek. - Ha szeretné megszerezni a Tudást, akkor tartson velem. Ahogyan Önnek is, számunkra is csak egy a fontos. A hatalom. - az érmét a sárkány felé pendíti, hogy az elkapja azt. Nem veszteget több szót a témára, úgy érzi, mindent elmondott, amit tudnia kell. Amit pedig nem tud... hát majd megtudja. Az érmére viszont szüksége lesz ahhoz, hogy láthassa a folyóparton lebegő Katedrálist. Hosszadalmas séta után érkeznek el az épülethez, mely valódi csodaként lebeg a víztükör felett. - Üdvözlöm az Insignis Reliquiában. - vezeti be őt a Katedrálisba, bármiféle egyéb magyarázat nélkül. Nem a szavak embere, pontosabban drowja. Úgy érzi, innentől a sárkány is boldogul. |
| | | Nagisa Sachiko Ember
Hozzászólások száma : 84 Age : 36 Tartózkodási hely : A lencse végén, kattintásra készen *w* Registration date : 2012. May. 14. Hírnév : 3
Karakterinformáció Rang: Fényképész 8) Hovatartozás: Független Lélekenergia: (4000/12000)
| Tárgy: Re: Városi Park Hétf. Szept. 24, 2012 7:10 am | |
| Szellemkép
Korán volt még, mikor a szemem az első napsugarakra kipattant volna, ha a koszos ablakok némi fényt átengedtek volna, de ehelyett arra ébredtem, hogy az utcán valaki rákönyökölt az autókürtjére. A fejemre szorítottam a párnám, de semmit sem tompított az éles zajon, így kimásztam a meleg takaró öleléséből, és pillanatok alatt használható állapotba hoztam magam a konyhacsapnál, lévén, hogy nem volt kedvem korán reggel a közös zuhanyig kislattyogni. Feltettem egy kávét, de tudtam, hogy Himo~jiisan még mélyen alszik, hiszen ma nem kellett munkába mennünk, és semmilyen lemaradásunk nem volt az anyagok terén, ami csoda számba ment. Úgy döntöttem, hogy a mai napot fényképezéssel töltöm, ezért két copfba fontam a hajam, és egy könnyű nyári ruhát vettem fel, amiben szabadon tudtam mozogni, aztán megittam a kávémat, és már mentem is volna, de tudtam, hogy ha felébred Himo~jiisan először engem fog keresni, így összekészítettem egy kis kekszet, amit gondosan elrejtettem előle a sötétkamrában. Oda még ennivalóért sem ment be, mert tudta, hogy fontos dolgaim vannak ott, és ezt tiszteletben tartotta. Egy csinos kis csomagba kötöttem a nassolni valót, magamhoz vettem a gépemet és az objektíveket, egy kis táskát, és elindultam. Himo~jiisannak a kilincsére akasztottam a reggelinek szánt kekszet egy rövid üzenettel, hogy hol leszek a nap folyamán, persze nem mintha együtt élnénk, vagy elszámolnék neki, csak hogy ne aggódjon! Aztán elindultam Ojiisan felé, aki ezúttal verekedés nélkül indult. Karakura felé vettem az irányt, lévén az ottani parkban kívántam képeket készíteni, ott mindig történt valami érdekes, talán lekaphatok néhány piknikezőt, vagy idősebbet, ahogy madarat etetnek. Nem volt konkrét tervem, élveztem a napsütést, ami már nem perzselt, de némi meleget azért adott, s száguldottam Ojiisannal, aki egy fék és kanyar kombinációval csodálatosan, centiméterre pontosan simult be egy számunkra fenntartott helyre. Kikászálódtam, majd magamhoz vettem szeretett masinámat, és végig simítottam rajta. Nem is tudom, mihez kezdenék, ha nem örökíthetném meg a dolgokat egy-egy képpel, valószínűleg beleőrülnék, hogy írnom kell a megélhetésért. Meg is ráztam a fejem, elvégre ez a veszély nem fenyeget, majd elindultam, keresztül a parkon. Szemem elé emeltem a lencsét, és azon keresztül szemléltem az embereket, a tájat, próbáltam elképzelni, hogy mi mutatna jól plakátként, vagy nagyobb méretű képként egy kiállításon, hiszen most csak saját szórakoztatásomra fényképeztem. Néhány gyerek játszott az egyik pad körül, őket fotóztam, amint egyensúlyozva versenyeznek, hogy ki ér gyorsabban át a padokon. Aztán lepkekergetésbe kezdtek, így kicsit közelebb mentem, és úgy csináltam a következő képeket, hogy a lepkék is élesen láthatóak legyenek. Leguggoltam, hogy az ő magasságukból is látszódjon az egész park, a háttér, s így még élethűbben adja vissza a játék élményét a szemlélőnek. Aztán hallottam, hogy valami kihullik a táskámból, és lepillantva láttam is, hogy egy kisebb, zöld plüss az. Érte nyúltam, s gyengéd mosoly kúszott az arcomra, hiszen az állatka Ruriko~chan egyik gyerekkori játéka volt, nem is emlékeztem rá, hogy a költözéskor elhoztam volna. Aztán éreztem, hogy egy kéz fonódik a krokodil farkára, és húzni kezdi. Az apró csemetére néztem, aki úgy gondolta, hogy most megszerezte élete első saját játékát, de eszem ágában sem volt átengedni, így visszanéztem rá, elszánt tekintetünk találkozott, és vad húzgálásba kezdtünk, amiből persze én győztesként kerültem ki, ő pedig sírva anyucihoz futott. Puhány! Így biztosan nem lesz csajod negyven éves korodig! Felhúztam az orrom, és visszagyűrve a szökött állatot a táskámba, tovább indultam, amikor is megláttam a tökéletes modellt. Egy padon ült, és fekete kimonót viselt, ami a régi időkre emlékeztetett, úgy nézett ki, mintha egyenesen a középkorból pottyant volna a parkba. Mögötte a cseresznyefa pompás hátteret biztosított, ahogy a szél meglengetve az ágait, néhány szirmot a vállára szórt. Csak kattogott a gépem, ahogy sorban csináltam a képeket, s valahogy olyan furcsa érzés kerített hatalmába, olyasmi, mint ami a szörnyek érkeztekor szokott. Ekkor döbbentem rá, hogy otthon hagytam az esernyőmet, így teljesen védtelen vagyok. A lánytól alig néhány méterre álltam, s kicsit elgondolkozva abbahagytam a fényképezést, és csupán abban reménykedtem, hogy egyetlen ocsmányság sem akarja most idedugni a képét.
A hozzászólást Nagisa Sachiko összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Okt. 30, 2012 6:25 am-kor. |
| | | Aikawa Chiyo 11. Osztag
Hozzászólások száma : 398 Age : 33 Tartózkodási hely : Jobb esetekben ruhán kívül :P Registration date : 2012. Feb. 21. Hírnév : 12
Karakterinformáció Rang: 11. osztag tisztje Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (31700/45000)
| Tárgy: Re: Városi Park Szer. Szept. 26, 2012 9:00 am | |
| Szellemkép
Felettébb mozgalmas nap volt ez a mai. Már most is, pedig még csak késő délelőtt volt. Azért érkeztem az emberek világába, ugyanis lidércet észleltek, és épp én voltam szabad. Életfilozófiám szerves részét képezi, igen nekem van olyan, hiába nevet ki Gingitsune mindig, ha erről beszélek, szóval életfilozófiám részét képezi, hogy sose utasítsak vissza egy kiadós kis harcot. Főleg akkor ne, ha lidércekről van szó! Egy szó mint száz, magas szinten lelkesedve léptünk át az emberek világába vezető kapun. Naná, hogy alig találtuk meg a lidércet. Nem elég, hogy nem adtak mellénk idegenvezetőt, de még rejtőzködött is a kis mocsok! Átértem a kapun, és rá kellett, hogy döbbenjünk, hogy fogalmunk sincs, se arról, hogy mi hol vagyunk, se arról, hogy a lidérc merre császkálhat! Így aztán a jól ismert módszert alkalmazva elindultunk egy irányba. (ti.: kerestünk egy egyenesebb faágat, a végére állítottuk és hagytuk, hogy magától eldőljön, amerre dőlt, arra mentünk) Jó néhány utcát mentem, mikor meghallottam az üvöltése hangját. Mégse ninja családból való volt a drága. Amint a hang megvolt, irányra álltam (180 fokos fordulatot tettem) és már semmi nem akadályozhatott meg. Nyitott ablakokon ugrottam be, majd ki, háztetőkön közlekedtem, udvarokon loholtam keresztül, mire megtaláltam a kis piszkot. Szárnyas csontipofa volt, és épp az egyik udvaron terrorizálta mind azt az élőlényt, akik látták. Én is megláttam, és mivel a terrorizálásban én is egész jó vagyok, hát mögé shunpóztam és egy könnyed mozdulattal előrántva a kardomat, azon lendülettel aprítottam is le az egyik szárnyát. Nehogy itt elrepüljön nekem, miután fáradtságos munkával felkutattam! Megint fölüvöltött, így a következő mozdulatommal a felettébb csontosnak kinéző pofáját szeltem ketté. Épp dolgom végezetten akartam a kapu keresésére indulni, mikor újabb üvöltés csapta meg a füleim. Az irányt újra bemértem, és elindultam, hasonló módszerrel, mint ahogy ide is eljutottam. Ez a dög jóval messzebb volt, egy elég forgalmas utcán. ~ˇNem egy lidércről volt szó? ~ kérdezte Gingitsune jó kedvűen. ~ Tudod hogy van... ~ válaszoltam neki hasonlóképp vigyorogva ~ ha adnak fogadd el, ha ütnek, verd jól meg az illetőt! ~ Te, ez biztos így van? ~ Én így tanultam! ~ nevettem el magam immár hangosan is. Erre nézett felénk az újabb csonti arc. Igazából őt nem tudtam mihez hasonlítani. így komoly anatómiai átrendezésekbe fogtam nála. Először az elülső mancsát aprítottam le, de mivel nem volt hova visszahelyezni, kénytelen voltam én gyártani erre egy nyílást. Ezt úgy oldottam meg, hogy amikor menekülni akart kicsit távolabb, átdöftem a farkincáját, majd újra villámlépéssel elé kerülve a maszkját is kettőbe vágtam. Így azonban nem sikerült kirakóznom vele. Miután végeztem, hallgatóztam egy darabig hátha újra ilyen szerencsém lesz, de nem hallottam több aprítani való jómadarat, egyet sem. Így aztán egy kis sétára indultam, remélve, hogy rátalálok arra a helyre is, ahol majd vissza kell mennem. Végül hosszas vándorlások után, egy parkba kötöttem ki. Leültem egy hatalmas cseresznyefa alá, és élveztem, hogy senki nem vesz rólam tudomást. Magam is behunytam a szemem és átadtam magamat a nap melegének és a frissen nyíló virágok illatának. Tavasz volt, és ez átjárta minden porcikámat pillanatok alatt. Könnyed pihenésemből egy jól ismert érzés riasztott fel. Valaki figyel! Engem! Rutinosan nem ugrottam föl, se nem néztem föl azonnal. Épphogy csak kilestem a pilláim alól. Egy viszonylag alacsony, hosszú zöld hajú lány volt a tettes. Egy fém kis dobozt fogott rám. Nem tudtam, hogy fegyvert tart a kezében, vagy csak valami új kis tárgy, amit nem ismerhetek, mindenesetre, miközben minden izmom ugrásra készen állt (bár ebből kívülről semmi nem látszott) szép lassan kinyitottam a szemeimet és ránéztem. Úgy tűnt többször is használta a fura kis szerkezetet, de nem éreztem fájdalmat, így fölkeltem és szép lassan oda sétáltam hozzá. Mióta meghaltam, még egy emberrel sem beszéltem, így óvatosan megszólítottam. - Igazán örvendek a találkozásnak. A nevem Aikawa Chiyo. Megtudhatnám, hogy kit tisztelhetek a személyedben? - kötöttem egybe a bemutatkozásomat a kíváncsiságommal egy meghajlás kíséretében. |
| | | Asahi Shinjirou Xcution
Hozzászólások száma : 67 Age : 31 Tartózkodási hely : Titkosított adat Registration date : 2012. Sep. 04. Hírnév : 2
Karakterinformáció Rang: ember, yakuza, bártulaj Hovatartozás: Xcution Lélekenergia: (16000/30000)
| Tárgy: Re: Városi Park Kedd Okt. 02, 2012 6:13 am | |
| Kutyául felsülés…
Szokványos munkanap. Négy óra alvás után felkászálódok. Mérgelődve elhajítom telefonom. Nincs hozzá kedvem. Máshoz se. Ebbe beletartozik Min ki fürdőből kiszűrődő üvöltözése is. Fel sem ébredtem, munkával zaklat. Nincs ínyemre viselkedése. Konyhába sétálok, jelzés értékűen megnyitom a meleg vizet. Némán várakozom. Fürdő irányába fülelek. Rövidesen dühödt sikítás rázza meg kicsi apartmanom falait. Gúnyos mosollyal hagyom ott a csapott. Folyjon csak tovább! Nekem dolgom van. Mikróba helyezem estére ütemezett ebédem. Várakozás alatt tiszta ruhát keresek. Felöltözöm. Megeszem az átforrósodó ételt. Elmosogatok. Végighallgatom törölközőben kirobbanó beosztottam háborgását. Rögtönzött műsorát egyszerűen fojtom belé. Arcát megragadva osztok ki könnyed csókot. Hatásos módszer. Azonnal működik. Felesleges hátsó szándékot belemagyarázni. Nem érzek semmit. Sosem éreztem. Célra vezető eszközként tekintek erre az érintkezési formára. Csodálatos reakciót facsar ki áldozataimból és elérem, hallgassanak. Kölcsönös eredménnyel zárul. Megkapom a nekem járó csendet. Áldozatom gazdagodik többségében kellemes élménnyel. Tévedhetetlen én sem vagyok. Előfordult sajgó állkapoccsal távoztam. Rosszabb esetben kellemetlen zúzódásokkal. Szobát ellepő csendtől, magától gondolatmenettől felerősödik fejfájásom, gyomrom émelyeg, kiver a víz. Elvonási tünetek. Halántékom dörzsölve lépek az újságokkal beterített dohányzóasztalhoz. Ingerülten morranva meredek a káoszra. Papírokat hanyag mozdulatokkal hajítom arrébb. Némelyikre kósza pillantást vetek. Nincs megfejtetlen rejtvényem. Csalódottan elhúzom szám. Unaloműző nélkül maradtam. Rákényszerülök, új példányokat szerezzek be. Később. Prioritást élvez hamutálam. Abban tárolom gyógyszereim, bogyóim, tasakjaim. Minden szánalmas függőségem forrása. Nyomorult patkányként remegek utána. Undorító vagyok. Egyetlen napot se vészelek át tisztán. Valamilyen ocsmány tablettának le kell csúsznia, különben megőrülök. Fájdalomcsillapító, görcsoldó, torokcukorka, egyre megy. Tompítsa a rosszullétet. Örvendenék neki. Szaros tartó nem akart előmászni. Elegem lett! Teljes erőből belerúgok az üvegbe. Hangos csörgéssel darabokra törik. Min ki rémülten rohangászik. Sikeresen elvágtam talpam. Nem érzek fájdalmat. Látom a vért. Hallom a jajveszékelést. Nem izgat. Nyamvadt hamuzóra meredek. Kezembe kapom. Fogamat csikorgatva fújtatok. Kedvem lenne kihajítani az ablakon. Nem teszem. Kiveszek belőle néhány pirulát. Bekapom őket. Levetődök fotelembe. Unottan dünnyögve hagyom bekössék lábam. Okádnom kell magamtól! Azért lettem ideges, nem találtam egy átkozott hamutálat. Rohadt kupi! Rohadt drogok! Feszülten ücsörgök a szobában. Szétvet a méreg. Napszemüvegem szárával játszadozom. Néha Min ki-re pillantok. Serényen takarít. Eltünteti a mocskom. Bosszant! Fogamat szívva tántorgok elnyűtt sportcipőmhöz. Talpamba fájdalom nyilal. Halvány mosollyal fogadom. Legalább valami eljut hozzám. Kulcsomat, tollat és telefonomat felmarkolva lépek szabadba. Nagyot szippantok a levegőből. Lazítás gyanánt megmozgatom nyakamat. Zavaró lábamtól fel-felszisszenve sétálok a reklám újságos kosárhoz. Nagyobb adagot kezembe véve lapozom át őket. Kiválogatom a rejtvénnyel rendelkező példányokat, majd továbbállok. Buszmegállóhoz tartva átfutom szerzeményeim. Egyetlen példányon megakad tekintetem. Gyerekeknek készült feladványsor kacsint rám. Számat elhúzva nyúlok tollamért. Feltett szándékomban áll végére jutni, mire leszállok. Nagyszabású terveimmel befürödtem. Viszonylag gyorsan haladtam. Könnyű volt a megoldásokra bukkanni. Alakulóban volt hangulatom, míg ki nem fogott rajtam egyetlen kérdés. Hosszas gondolkozással se jutottam előrébb. Friss levegőn eltöltött idő sem segített. Homlokom masszírozva ücsörögtem. Klubbal szemközti parkban csikorgattam fogaimat. Késő délután, idegességemben kettétörtem tollamat. -Pocsék nap…Kiszúrjon velem holmi gyerek rejtvény?! Röhejes!- Döntöttem hátra fejemet. Padon szétterpeszkedve bámultam fel az égre. Lassan munkaidő volt. Nem akaródzott felkelnem. Dolgozni se támadt kedvem. Bosszantott a rejtvény. Nehéz lenne, talán elfogadnám. A feladványok, viszont könnyűek. Célközönség a gyerekek! Lelombozó kedvenc hobbim szúrjon ki velem. -Valaki kitalálja…-Megadóan dobom fejemre az újságot. Szemeimet behunyva sóhajtok fel.-…megcsókolom!- |
| | | Rui Wong Módosított lélek
Hozzászólások száma : 12 Tartózkodási hely : Karakura Town Registration date : 2012. Jul. 01. Hírnév : 0
Karakterinformáció Rang: Módosított lélek Hovatartozás: Független Lélekenergia: (4000/12000)
| Tárgy: Re: Városi Park Szer. Okt. 03, 2012 9:44 am | |
| Kutyául felsülés…
Az egyetlen dolog, amit nagyon bánt a cica füleivel kapcsolatban, hogy út közben nem nagyon tudott zenét hallgatni. Nem szerette a csendet, így mikor otthon volt is, mindig motoszkált a háttérben valamiféle kis halovány dallam. A városban viszont nem tehette meg, hogy a zsebéből harsonáztatja a zenéjét, hiszen a többi ember biztosan nem kíváncsi rá, és nem szeretné ezzel traktálni őket. Ebből kiindulva pedig, ha épp olyan hangulata volt, nagyon nehezére esett elhagyni az apartmant és a kikapcsolni a kicsike gépét. Ma eléggé frissen ébredt, tekintve, hogy tegnap nem kellett túl sokáig bent lenniük. Már kora hajnalban hazaküldték őket, mert valami leltározást tartottak a klubban. Bár Rui nem igazán értette, hogy ahhoz miért ez a legmegfelelőbb időpont. Mindenesetre ez azzal járt, hogy bőven kialudhatta magát, és a szokásosnál több energiával kezdte meg ezt a napot. Út közben direkt tett egy sétálós kerülőt a környéken lévő nagyobb lemezboltok felé, ahol elidőzhetett kicsit a kirakatok előtt, az éppen aktuális új slágerek klipjeit nézegetve. Nem volt kimondott kedvenc zenei stílusa, de ha már mindenképp mondani kell valamit, akkor a könnyed, vidám dalocskákat szereti. Amiktől úgy érzi, hogy jobb kedve lesz, és feltöltődik energiával. Amire mondjuk most nem volt feltétlenül szükség, így mikor az orra előtt felcsendült ez a különösen dallamos darab nem tudta megállni, hogy ne kezdje el ütemesen billegetni a fejét. - Biztos jó érzés lehet szerelmesnek lenni. –hümmögte magának nagyon halkan a szöveget figyelve. Annyian énekelnek róla, és mikor ilyeneket hall, mindig úgy érzi, hogy ő is szeretné már megtapasztalni. Persze aztán ott van ennek az a szomorú oldala is, amiről megint csak olyan sokat hall, főleg a munkája során. De nem igazán érti… ha egyszer valaki ilyen boldog, hogy megtalálta a párját, akkor hova tűnik ez az érzés? Ha ilyesmiken kezd el gondolkodni, akkor mindig elszomorodik kicsit, hogy továbbra is szörnyen sok dolog van ebben a világban, amit nem tud hova tenni. És az ilyesmiket még csak meg sem tudja kérdezni senkitől, mármint hogy nézne már az ki, ha egyszer csak leszólítana valakit egy olyan kérdéssel, hogy „Elnézést, szerinted honnan jön és néha hová tűnik olyan hirtelen a szerelem?” Butaság lenne… Ezen a megállapításán sóhajtva egyet, aztán megrázva buksiját hallgatta végig a dal többi részét. Egy szeme elé kerülő lámpaoszlopra erősített órára pillantva viszont rá kellett jönnie, hogy túl sokat időzött el a kitérőivel, és ha nem kezd el sietni, a végén még elkésik. Igaz, hogy a klub csak kora este nyit ki, de nekik már bőven előbb ott kell lenniük, hogy rendesen előkészülhessenek. Na meg persze megkapják az utasításokat, ha valami fontos vendégek érkezését is várják estére. Volt már olyan, hogy egy hölgyet még a többinél is kitüntetettebb figyelemben kellett részesíteni, mert mint utólag megtudta a többi host-tól, valami fontos ember felesége volt. Ezekhez az üzleti dolgokhoz nem igazán ért, így nem is üti bele az orrát. Ő csak teszi a dolgát, mint ahogy most is igyekszik időben odaérni. A klubtól nem messze, viszont hirtelen lefékezve gondolkodott el valamin. Egy tőle nem messze lévő padon mintha ismerős alakot pillantott volna meg. Már amennyit látni engedett magából. Ez mondjuk egy újabb ismertetőjele volt a fő-főnöküknek aki sokszor megfordul náluk. El sem igazán gondolkodva a dolgon, szépen odasétált hozzá, és széles mosollyal üdvözölte. - Jó estét főnök úr! –mosolygott jókedvűen, a megszólított fél viszont nem tűnt valami rózsás hangulatúnak, már csak a fejére pakolt újságból kiindulva sem. –Valami baj van? –kérdezte meg félszegen egy kicsit aggódva. Nem akart belekontárkodni semmibe, ami nem tartozik rá, egyszerűen csak érdeklődik a hogyléte felől. Míg a válaszára várt, szemet szúrt neki a vele szembe néző újság pár halomra firkált és gyűrt kockája. Szinte az egész oldal ki volt töltve, csak egyetlen sor hiányzott, aminek viszont kulcsfontosságú szerepe volt a fősor megfejtésében. Kicsit közelebb hajolva próbálta kiolvasni a meghatározást, hogy miféle ördöngösséget kérdezhettek. Kibetűzve viszont meg kellett állapítsa, hogy semmi kiemelkedően nehezet nem lát a feladatban. - Nem ismeri Mameshiba-kunt? –bukott ki belőle a kérdés némi csodálkozás kíséretében. Legalábbis a kérdésre egyértelmű válaszként adta magát a kicsi borsóka neve. Nem nagyon értette miért csak ez az egy sor hiányzott, talán elfáradt mielőtt befejezhette volna. Kicsit tanácstalanul, fülét billegetve pislogott főnöke felett ácsorogva. |
| | | Asahi Shinjirou Xcution
Hozzászólások száma : 67 Age : 31 Tartózkodási hely : Titkosított adat Registration date : 2012. Sep. 04. Hírnév : 2
Karakterinformáció Rang: ember, yakuza, bártulaj Hovatartozás: Xcution Lélekenergia: (16000/30000)
| Tárgy: Re: Városi Park Csüt. Okt. 04, 2012 9:50 am | |
| Kutyául felsülés…
Teljes hallgatásba burkolózva gondolkoztam lehetséges alternatívák során. Nem állhattam fel. Meglehet sürgetett az idő. Hívott a kötelesség. Nyakamban lihegett a találkozó. Fontos részletek hirtelen elenyésző apróságok lettek. Figyelmen kívül hagytam őket. Szégyen lenne üresen hagynom egyetlen sort. Garantáltan birtokában voltam a megfejtésnek. Nyelvem hegyén éreztem a kellő szót. Bosszantott apró szikra hiányzik. Feszélyezett a lehetetlennek hitt helyzet. Kényelmetlenül fészkelődtem. Karjaimat lelógatva süllyedtem racionalitás talajára. Oda se figyeltem közeledő léptek halk neszére. Általában észleltem, ha társaságom érkezik. Kiváló hallással és ösztönökkel vert a sors. Nem véletlen kaptam kutya becenevet. Minden ezen irányú tehetségem fulladt kútba. Néma szenvedésem, olyan mértékben szűkítette be figyelmem, felkészületlenül ért az üdvözlés. Közvetlen mellőlem érkező szavakra ingerülten morrantam fel. Kézfejemet hanyagul lendítve viszonoztam a gesztust. Nem értem rá bájcsevegésre. Felőlem távozhatott. Biztos van jobb dolga életunt fejem bámulásánál. Átöltözni. Felkészülni a műszakra. Trécselni a többiekkel. Minden izgalmasabb lehet az én társaságomnál. Falra mászom a kínos csendszünetektől. Megjátszott érdeklődéstől kíméljenek. Seggnyalástól hánynom kell. Nincs miről beszélni. Nem kell erőltetni. Főnök vagyok. Hozzászoktam elfogy a tudomány, hogyan társalogjanak velem. Nincs miről. Nem futja hétköznapi életre. Kimaradnak az egyszerű élmények. Zene, film, hírességek, képzőművészet, szórakozás. Egyikre sincs energiám. Kulturálatlan barommal fizikai képtelenség szót érteni. -Hmm?-Horgásztam le az újságot arcomról. Némileg bosszantott tovább kellemetlenkednek. Megosztott információ helyessége, azonban érdekelt. Kétkedőn felhúzva szemöldököm vettem szemügyre a papírköteget. Nem örülhettem az eredménynek. Napszemüvegem idegesen eldobva vonhattam le a konklúziót, hülye vagyok. Homlokom dörzsölve mosolyodtam el kínomban. Megalázóan egyszerű volt a megfejtés. Beosztottam kiejtett szava helyesnek látszódott. Felé tartva a tollat adtam át a beírás jogát. Habozna, szúrós pillantással tudatom vele, ne utasítsa vissza. Nem szórakozom. Döntést szorgalmazó fújtatás közben szembesülök vele először, ki tévedt közelembe. Többi host-tal ellentétben, vele alig találkoztam. Közömbösnek számított. Háttérben lapuló, szorgos hangya. Panasz nem érkezett rá. Vendégek elégedettek voltak vele. Nagyjából ennyit tudok róla. Különös. Felszínesen összes beosztottamat ismertem. Róla nem raktároztam el beazonosítást könnyítő jelzőt. Hiányosságról felelőtlen kijelentésem fog gondoskodni. Végrehajtás előtt engedélyezem magamnak elidőzzek tekintetemmel áldozatomon. –Jelek szerint jobban kinőttem a gyerekkorból, mint hittem. Gyakrabban kéne mesekönyvet és manga-t kézbe vennem?- Döntöm oldalra fejem onnan vehessem szemügyre. Tetőtől talpig végigmérem. Külseje magáért beszélt. Feminin arcvonások. Törékeny testalkat. Vicces macskafülek. Meghökkentőnek kéne hatnia? Esetleg. Hidegen hagy ez a részlet. Kizárólag fogadalmam teljesítésére fókuszálok. Félbe szakítom a feltérképezést. Könnyed sóhajjal nyúlok felé. Kötött sálját megragadva rántom közelebb. Egészen arcomig húzom. Komisz mosollyal pillantok ajkaira. Enyémek lesznek. Leheletfinom csókkal jutalmazom őket. Rutinos mozzanat. Semmi varázslatos nincs benne. Szükséges volt teljesíthessem feladatom. Hagyhatnám elmenni, nem teszem. Sálját markolva hajolok füléhez. –Köszönöm a segítséget!- Súgom bele enyhén rekedtes hangomon. Sok anyag szétmarta. Csoda maradt belőle valami. Említették kiégett alkoholista orgánumára hasonlít. Előfordulhat. Lényegtelen tulajdonságnak tartom. Önanalizálásnál jobban lefoglal társaságom. Kedvem támadt játszadozni. Mindezt füle megpöccintésével teszem egyértelművé. További szórakozásban telefonom halk csörgése akadályoz meg. Csalódottan dünnyögve fogadom a hívást. Mindenesem ingerülten üvöltözik. Fittyet hányok hosszas mellébeszélésére. Szememet forgatva malmozok. Várom mikor tér tárgyra. Időközben jelenlévőnek intek. Szigorú mozdulattal jelzem, maradjon. -A~h, Panda!-Osztok ki homlokomra egy ütést.-Csillapodj! Megyek!-Nyomom ki a gombot.-Pillanat!- Dobom kezébe holmimat. -Rögtön jövök! Valamit ki kell hoznom.- Lépek el mellőle. Mentegetőzés nem foglalkoztat. Elmehet a holmimmal. Nem ajánlom, de megteheti. Veszek újakat. Sértést, viszont nem felejtem egykönnyen. Megnyugodhat. Békén fogom hagyni. Kizökkentettek a hangulatból. Tiszta fejjel nem bánom. Munkát és magánéletet őrültség legkisebb mértékben keverni. Szánalmas elgyengültem. Nem kifizetődő tovább bonyolítani életem. Nem meglepő idegesen robogok keresztül a klubbon. Dühösen lépek be irodámba. Engem fogadó jeleneten homlokom ráncolva fonom össze mellkasom előtt karjaimat. Két hete kapott háziállatom kartondobozt cincál. Min ki elszántan kívánja tőle megfosztani. Szenvedésén fújtatva hajolok le a kölyökhöz. Egyetlen mozdulattal ölembe veszem. Értetlenül pillantok beosztottamra. Nem fér fejembe mit minősített megoldhatatlannak. Nem kívánom végighallgatni műsorát. Hónom alatt szerzeményemmel távozok. Visszasétálok a padhoz. -Nyugszik!-Morranok rá a kezeim közt ficánkoló szőrpamacsra. Erőteljes hangomtól megszeppenve nyal képen. Szemrehányó tekintettel törlöm meg arcomat. Átkozott huszki suhanc. Odaérve alkalmi társaságomhoz közlöm a tényeket. -Nem harap. Ártalmatlan sajtkukac. Maximum cipőfűződben tenne kárt. Macskákra se allergiás. Ilyen korban minden játék…- Jobb tisztázni az alapokat. Nem kedvelem a félreértéseket. Súlyos következményekkel járnak. Rosszabb, mint hazudozni. Kötelezőnek számító kör után levetődök eddigi ülőhelyemre. Pad támláján kinyújtva karjaimat bámulok a néhány hónapos kutyára. Ölemben fel-alá mászkálva készül ismeretséget kötni. Halk nyüszítéssel toporog a host előtt. Esetlen erőlködése mosolyt csal képemre. -Panda. Jobb híján, így szólítom. Kéne neki normális név. Javaslat?- Keresem társaságom tekintetét. Kíváncsi vagyok, mi játszódik le benne. Nem valószínű jobban kedvelne. Önkényesen szórakozó főnök. Szemtelenül kihasználja a pozícióját. Biztos Pokolra kíván. Szívességet tenne vele. |
| | | Nagisa Sachiko Ember
Hozzászólások száma : 84 Age : 36 Tartózkodási hely : A lencse végén, kattintásra készen *w* Registration date : 2012. May. 14. Hírnév : 3
Karakterinformáció Rang: Fényképész 8) Hovatartozás: Független Lélekenergia: (4000/12000)
| Tárgy: Re: Városi Park Vas. Okt. 21, 2012 6:02 am | |
| Szellemkép
Sokkal jobban szerettem idekint fotózni, mint egy műteremben, gondosan beállított modellekkel. Valahogy szabadabbnak éreztem magam, és nem volt olyan mű az egész. A kötöttség egyszerűen képes volt megölni a képzőművészet lelkét, és egy szépséget nélkülöző valamit létrehozni belőle. Talán megélhetésből fotóztam, de az újság számára készített fényképeim inkább a riportok kiegészítői voltak, ráadásul Kyou~chan sosem kötötte meg teljesen a kezem, hanem értékelte, ha saját ötleteim is voltak. Mégis akkor éreztem elememben magam, ha csak úgy elindultam, és nyakamban a fényképezővel lekaptam azt, amit érdekesnek véltem. Több száz efféle képem volt otthon, amit ráadásul a későbbiekben akár még fel is használhattam, mert ezek nem évülnek el. Ráadásul különösen tetszett, hogy az emberek legtermészetesebb oldalát mutathattam be, hiszen olyan pillanatok voltak ezek, amikor nem is tudták, hogy valaki fotózza őket. Akár csak mostani véletlen modellem. Biztos voltam benne, hogy nem is sejtette, hogy a parkbéli sziesztája meg lesz örökítve, pedig beállítani sem lehetett volna tökéletesebb kompozíciót. Aztán megmozdult, és kinyitotta szemét, még így is csináltam néhány képet, ám amikor felém indult, kissé összerezzentem. Általában igyekeztem, hogy a képeim témái ne vegyék észre, éppen lencsevégre lettek kapva, hiszen amint úgy érzi valaki, hogy fényképezik, rögtön a tökéletes oldalát szeretné mutatni, pedig én nem arra voltam kíváncsi. A tökéletes szépség unalmas, ha egy képen nézegetni kell, ellenben a szabálytalanság, az elevenség vonzza a tekintetet, az érdekesség leköti az embereket. Meg nem volt éppen mellékes, hogy sokan nem is szerették, ha olyan pillanatok kerülnek megörökítésre, amiben sebezhetőnek érzik magukat, és ezért engem hibáztattak. Sőt! Néhány alkalommal meg is kergettek, pedig nem vagyok lesifotós. Furcsák ezek a dolgok, azt próbáljuk leginkább rejtegetni, amiket ki kellene hangsúlyoznunk, amitől mások lennénk, de a megfelelni akarás megakadályoz benne. Kicsit elterelődtek gondolataim, de figyeltem a felém közeledő fiatal lányt, hogy mit is akarhat, a futásban volt már gyakorlatom, így ha a gépemre pályázott, esélye sem lehetett, hazai terepen voltam. Legnagyobb döbbenetemre azonban csupán bemutatkozott. Nem szívbajos, az már biztos! Kíváncsi szemekkel végigpásztáztam rajta, bár lehet inkább kandi kamerát kellett volna keresnem. Lehet, hogy Himo~jiisan így viccel meg? Ugyan, a hűtőm kifosztása inkább vallana rá. Legnagyobb döbbenetemet mégis saját reakcióm okozta, de lehet, hogy csupán megszokásból válaszoltam neki, elvégre az illendőség így kívánta. - Nagisa Sachiko – Válaszoltam kicsit zavartan. Vajon honnan jöhetett? Con lenne a környéken, és lemaradtam róla? Nem mintha valaha is beöltöztem volna, de mindig találtam ott megfelelő alanyokat akár a rajongók, akár a dolgozók között, a lényeg csupán a természetesség volt. Bár egyszer megkérdezték, hogy mért nem a beöltözőket fényképezek, de a válaszomra, miszerint unalmasak, majdnem meglincseltek. Valahogy nem túl toleránsak mostanában az emberek. A lányt figyeltem, aki viszont a nyakamban lógó fényképezőt fixírozta. Egyszer már megjegyezték, hogy talán túl nagy hozzám, de nem kívántam megválni tőle, nagyon szerettem, és ha kellett órákig hurcibáltam, egy pillanatra sem elengedve. Hiába, mindenkinek megvan a maga szenvedélye. - Érdekel a rólad készült kép? – Döntöttem félre a fejem. El sem tudtam képzelni, hogy más miatt jöhetett volna közelebb, én pedig szerettem megosztani másokkal a munkáimat, feltéve, hogy nem kergetnek meg érte. Márpedig ő nem úgy tűnt, mint aki tiltakozni kívánna az ellen, hogy meg lett örökítve, lehet, hogy csak kíváncsi. Ha tetszik neki, lehet még egy példányt el is küldök, ha előhívom őket, ezzel legalább meghálálom, hogy jókor volt, jó helyen, vagy ilyesmi. |
| | | Rui Wong Módosított lélek
Hozzászólások száma : 12 Tartózkodási hely : Karakura Town Registration date : 2012. Jul. 01. Hírnév : 0
Karakterinformáció Rang: Módosított lélek Hovatartozás: Független Lélekenergia: (4000/12000)
| Tárgy: Re: Városi Park Vas. Okt. 21, 2012 6:19 am | |
| Kutyául felsülés…
Annyira elbambult főnöke reakciójára várva, hogy amikor az felmorranva megmoccant, ijedten összerezzenve lépett egyet hátra. Már épp kezdett azon gondolkodni, hogy vajon ébren van-e egyáltalán. Abban az esetben vonakodva bár, de biztosan megpróbálta volna felébreszteni, hiszen nem túl biztonságos dolog az utcán szundikálni, főleg sötétedés előtt. Éjszakai munkájának hála, elég hamar megtanulta, hogy legyen óvatos ezekben a napszakokban. Nem biztos benne, hogy örömmel fogadták volna a kísérletét, hiszen ő maga sem szereti, ha megzavarják sziesztázás közben, de jobban aggódott főnöke miatt, mintsem amiatt, hogy leszidják. A hamarosan érkező morgós mocorgás viszont arról adott jelet, hogy mégis ébren van. - Az újság, meg a hiányzó sor. –bökött a magazinra a felé érkező kérdés után. A következő pillanatban viszont egy tollat dugtak az orra alá, amivel hirtelen nem tudta mit kezdjen. Kellett egy kis idő, és némi morcos nógatás, hogy leessen neki, hogy azt várják tőle, hogy ő firkantsa be a végső megfejtést. Finoman megvakarva a füle tövét vette el a tollat, és hajolt közelebb a közben a padon landoló újsághoz. A tőle telhető legszebben kanyarította a betűket, koncentrálásának a hosszú kabátja alól kikandikáló ide-oda himbálózó farkincájának csücskével hangot adva. A művelet befejeztével széles mosollyal nyújtotta át Asahi-sannak a tollat és a kész rejtvényt is. - Esetleg állok szolgálatára, ha megint ilyesmire lenne szüksége. A bátyám rengeteg gyerekkönyvet hozott nekem és még mindig megvannak. –elmélkedett az állát ütögetve, hogy vajon tényleg elhozhatná-e őket a garázsból, ha megkérnék rá. Elmélkedését azonban egy hirtelen mozdulat szakította félbe, aminek következtében majdnem el is vesztette az egyensúlyát. Főnöke mellkasára támasztva kezeit akadályozta meg, hogy szépen nekifejeljen. Tanácstalanul pillantott fel rá, hogy miért rántotta meg a sálját, de válasz helyett valami egészen mást kapott. Minden jel arra utalt, hogy megcsókolták. Még nem volt szerencséje ehhez, így hirtelen nem is tudta mit reagáljon. Mindenesetre egészen kellemes érzés volt. Szemeit behunyva próbálta összerakni a dolgot azokkal, amit eddig hallott róla, mígnem a fülébe érkező suttogástól újból össze nem rezzent. Nagyon érzékeny volt arra, ha a fülével babrálnak, így egyből libabőrössé téve őt futott végig a hátán a hideg. Ez már határozottan nem volt olyan kellemes, mint az előbbi élménye és még kevésbé értette, hogy miért teszik ezt vele. Tiltakozni igazából akkor kezdett volna el, ha a hirtelen megcsörrenő telefon félbe nem szakítja Asahi-san szórakozását. Hiszen azt tisztán látta, hogy ő élvezi ezt az egészet. - Ezt miért kaptam? –motyogta, de figyelemre se méltatták. A vonal másik végéről érkező ingerült ordítozás hangjait még ő is hallotta, hiszen még mindig egészen közel ácsorgott. Nem tudta mit kellett volna kezdenie magával, úgyhogy csak fonalat vesztve ácsorgott ott egyhelyben, míg a kezébe nem nyomtak néhány holmit azzal a felszólítással, hogy ne mozduljon innen. Mivel a főnökétől érkezett az instrukció, ezért kérdés nélkül engedelmeskedve neki bólintott egyet reflexszerűen, és huppant le a padra. Miután magára hagyták, néhány percig csak bőszen bambulva pislogott maga elé és próbált némi értelmet keresni az előbb történt percekben. A csókról úgy tudja, hogy egy olyan gesztus, amit olyan emberek osztogatnak egymásnak, akik kézenfogva járnak az utcán és boldognak tűnnek egymás társaságában. Akkor vajon ő miért kapott egy ilyet? Talán hálából? Végülis tényleg jó érzés volt… viszont akkor utána miért kezdte el bántani? Ha visszaér, és lesz ideje, biztosan meg fogja kérdezni tőle, nehogy butaságokat képzelegjen magának. Füle billegetésével, és pár fújtatással körített merengését újból villámcsapásszerű inger szakította félbe. Halk ugatást hallva reflexből felhúzva a lábát a padra kucorodott össze a lehető legkisebbre, és sunyta le a füleit, mert ha van valami, amitől még a gonosz embereknél is jobban tart, azok a kutyák. Ő igazán nem szeretne rosszban lenni velük, de a jószágok mégis mindig olyan gonoszul megmorogják és ugatják, bármilyen barátságos szeretne is velük lenni. Miután felvette a védekező pozícióját pillantott fel a szemmagasságban, Asahi-san kezében ficánkolóé és bőszen nyüszkölő kölyökkutyával találta szembe magát. Nem tűnt olyan vérszomjasnak az állat, mint ahogy a hangja alapján elképzelte, és az is megnyugtató volt, hogy valaki a kezében tartja. Azon pedig, ahogy megnyalta a férfi arcát halványan elmosolyodott a térdei mögött. Hiába érkezett szóbeli megnyugtatás is afelől, hogy tényleg nem fogja bántani, mégis beletelt egy kis időbe mire le merte nyújtani a kezét a padról a közben már a földön előtte csaholó ebnek. Lassanként alaphelyzetbe visszaálló fülei árulkodtak arról, hogy már kicsit kevésbé tart ettől a kis kölyöktől. Erre mondjuk újabb elég erős érv volt az, hogy miután megsimogatta, harapás helyett csak megnyalogatta a kezét. Ezen elmosolyodva nézett vissza főnökére. - Ezek szerint a maga kutyája? Hogy hívják? –kérdezte érdeklődve. Az érkező válaszra pedig hümmögve sandított a kis ebre és meg kellett állapítsa, végülis lehet abban némi logika, hogy ezt a nevet kapta. - Szerintem aranyos! A színe stimmel, és ha jól tudom ő is jó nagyra fog nőni igaz? –próbálta beazonosítani a fajtáját, majd megint Asahi-san szemébe nézett, aki különösen furcsán fürkészte a tekintetét. Erről hirtelen eszébe jutott, amit az előbb kérdezni akart tőle. Azt viszont nem tudta, hogy pontosan hogyan szokás felvezetni egy ilyen kérdést. Finoman megütögetve a homlokát próbált kicsikarni valami megfelelő megfogalmazást. Majd miután be kellett látnia, hogy még mindig reménytelenül szegényes ismeretekkel rendelkezik ezeket a dolgokat illetően, nagyot sóhajtva billegette meg a pad szélére kikandikáló farkát. - Meg szabad kérdeznem, hogy haragszik rám? –pislogott tanácstalanul, majd jobbnak látta hozzátenni –Nem szeretem, ha a fülemmel babrálnak. –tette rájuk a kezét nyomatékosításképp. –Ha esetleg máshogy kellett volna reagálnom, elnézést. –szegte le a tekintetét zavarában, miközben farkincája továbbra is ide-oda kalimpált. Ami viszont egy idő után felkeltve a pad alatt játszadozó kiskutya figyelmét, arra ösztökélte, hogy próbáljon beleharapni. A művelet szerencsére nem sikerült, de Rui annyira megrémült a hirtelen akciótól, hogy villámgyors mozdulattal lapult fel a pad támlájára, a lehető legmesszebb húzódva az ettől szintén megrémült Pandától. - Ne haragudj, de nem szeretnél mással játszani? –biggyesztette le az ajkát, miközben dugdosta be a kabát alá a majdnem pórul járt farkincáját. Nem haragszik rá, hiszen még kisgyerek, de igazán találhatna más játékot magának, mint az ő szegény farka. Nem hiába próbálja ennyire rejtegetni az emberek elől azzal, hogy telente hosszú kabátot hord. Nem nagyon akaródzott neki közelebb mászni a pad széléhez, viszont az órájára pillantva meg kellett állapítania, hogy lassan késében lesz a munkából, ezért egy újabb lemondó sóhajt eleresztve nézett esdeklő tekintettel a kutyus gazdájára.
|
| | | Aikawa Chiyo 11. Osztag
Hozzászólások száma : 398 Age : 33 Tartózkodási hely : Jobb esetekben ruhán kívül :P Registration date : 2012. Feb. 21. Hírnév : 12
Karakterinformáció Rang: 11. osztag tisztje Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (31700/45000)
| Tárgy: Re: Városi Park Pént. Okt. 26, 2012 4:32 am | |
| Szellemkép - Nagisa Sachiko – válaszolta, bár úgy tűnt, egy kicsit megleptem. Nem baj, ő is meglepett engem. ~ Vagyis tényleg lát! Pedig nem vagyok póttestben! Még csak pocsolya sincs a környéken. ( Azt tartották az én időmbe, hogy a vízfelület tükröződéseiben néha bepillanthatunk a túlvilágba) Igaz nem is a Lelkek Világában voltam, hogy a "túlvilágról" láthasson. De akkor hogy csinálja? Miként tud egy egyszerű ember látni minket? Vagyis akkor látott már lidércet is, sőt talán arrancart is? ~ Ez a gondolat korán sem volt felemelő, mert mi van, ha nem rám, hanem egy arrancarféle izére fogja rá a kis fém dobozát? Nem valószínű, hogy olyan nyugodtan beszélgetnének vele a lidércfajzatok, mint ahogy én teszem! A hangja riasztott föl a gondolataimból. - Érdekel a rólad készült kép? - kérdezte. ~ Kép? Rólam? ~ még mindig mosolyogva bólintottam. (Nem akartam elriasztani, hisz tényleg érdekes, hogy egy egyszerű ember, pontosabban egy egyszerű élő ember ilyen közvetlen legyen.) - Ha megmutatod, szívesen megnézném őket! - próbáltam teljesen természetesen viselkedni, hisz vagy mindennapos volt az életében, hogy halálistenekkel diskurált, vagy fogalma sem volt arról, hogy ki, vagy inkább mi is vagyok, én pedig nem akartam megrémíteni. Fölöslegesen legalábbis semmiképp! Ha meg tudja, akkor minek felemlegetni? Érdeklődve pislogtam a felém fordított kis masinára, és miniben megláttam magam. ~ Ilyen kicsi lennék? - Gyönyörű fa - néztem föl a cseresznyefára igazából egy kicsit elterelésképp is, a kép méretéről - Ez a szakmája? - mutattam a kis gép felé, de nem érintettem meg, hisz én is idegbajt kapok minden egyes alkalommal, ha valaki Gingitsunéhoz akar érni. És ha neki ez a kardja? Vagy valami olyasmi... - Igazán szép kép. Még a szirmok is tökéletesek és élesek. A hangulata pedig varázslatos. Bocsánat. Profinak magyarázok ilyesmit. Sajnálom! - hajoltam meg egy picit talán kissé elpirulva. Olyan volt ez, mintha nekem magyaráznák, hogy miként kell valakit a legkevesebb mozdulattal, a leghatékonyabban kivégezni. Zavartan fixíroztam a zórim orrát. Akaratom ellenére bután viselkedtem. ~ Fel a fejjel Élet! ~ próbált a kardom vigasztalni. ~ Hisz mikor beszéltél utoljára hús-vér emberrel? Már az is nagy szó, hogy találkoztál olyannal, aki látott téged! ~ Köszönöm Drága!~ gondoltam. ~ Ideje újabb próbát tenni! - Nem zavarja, ha meglesem miközben dolgozik? Ígérem nem lehet majd észre venni. Mármint engem. Érdekelne, hogy mi alapján választja ki, hogy mit örökít meg. - tettem hozzá kissé zavartan. Hiába, nem múlik el nyomtalanul a Kyotóban töltött évek hatása, ha szeretném se. Így meg, hogy különösebben nem is szeretném, hogy elmúljon, főleg nem. Shion szerint ezért rajongok ennyire a művészi dolgokért. Szerintem csak egyszerűen szeretem a szépet, ennyi. Ezt az állításomat Gingitsune is helyeselni szokta, azt hozzá fűzve, hogy épp ezért (IS) szeretem őt... Szóval tényleg érdekelt a fénykép készítés, és a lány is. |
| | | Nagisa Sachiko Ember
Hozzászólások száma : 84 Age : 36 Tartózkodási hely : A lencse végén, kattintásra készen *w* Registration date : 2012. May. 14. Hírnév : 3
Karakterinformáció Rang: Fényképész 8) Hovatartozás: Független Lélekenergia: (4000/12000)
| Tárgy: Re: Városi Park Kedd Okt. 30, 2012 6:29 am | |
| Szellemkép
Nem igazán értettem, hogy mért csodálkozik rám, elvégre én teljesen normálisan vagyok felöltözve, ráadásul ő jött közelebb, és kérdés nélkül bemutatkozott, nekem lenne okom csodálkozó arcot vágni, amit az elején meg is tettem. Szóval igen, kicsit zavaros volt maga a helyzet, de nem rossz, hiszen nem kellett szaladni, ami óriási pozitívum. Elmosolyodtam válaszán, tudtam ám, hogy azért jött, mert szerette volna megnézni a képeket. Felemeltem a gépet, és a digitális kijelzőjén visszapörgettem a képeket, hogy meg tudja nézni. Egészen jól sikerültek, bár nem az én érdemem volt, a téma sosem adott, mindig jön valami, ami megfog, valami, amit érdemes megörökíteni. - Valóban nagyon szép… – Pislantottam a fa felé, bár magában biztosan nem fotóztam volna le, mert nem történik semmi, kellett hozzá még valami, és ez volt ő… Hm, ezentúl Koumou~chan - Igen, fotós vagyok, bár az újságnak, ahol dolgozom más típusú képeket szoktam készíteni. Profi fotós pedig nincsen. Ez egy művészet – Tekintetem kicsit elkalandozott, így nem figyeltem, mit is csinált közben. – Egy művész pedig egész életén át tökéletesíti a műveit, szóval mindig van mit tanulni. Ez valóban így volt, nem szerettem, ha valaki mesternek szólíttatta magát, mert képes volt egy stúdióban használható képeket készíteni. A tanáraim is mindig arra tanítottak, hogy alázattal kell viselkedni a munka iránt, elvégre nem magamnak köszönhetem, hogy valami, amit látok és lefényképezek, az szép. Nem én hoztam létre, csupán megörökítem. Mindig is tisztában voltam vele, hogy mennyi mindent köszönhetek nekik, hiszen ha nem tanítottak volna, nem fogtak volna olyan keményen, talán mára én is egy stúdióban fotóznék. Persze Natuki Postnak is kell beállított képeket készítenem, de az mégsem olyan, mintha modellekkel kellene állandóan dolgoznom, azt biztosan nem viselném el. Semmi természetesség, spontaneitás, fantázia nincs benne, legalábbis a legtöbben. Csodálkozva pillantottam rá, ahogy gondolataimból kiszakított kérdése. Még sosem tartott velem önszántából senki, csak az élvezet kedvéért. Himo~jiisan volt már velem, miközben fotóztam, azonban ő a munka miatt, és nem a fényképezés öröméért, bár az kétségtelenül mókás volt, amikor próbálta behúzni a hasát, amikor látta, hogy fényképezem. - Nem zavarsz, és szerintem tegeződjünk, nem hiszem, hogy három-négy évnél több lenne közöttünk – Mosolyogtam rá, majd a gépet ismét képkészítésre állítottam, és elindultam tovább a parkban, immár nem egyedül. - Koumou~chan, te merről jöttél ilyen ruhában? Mármint nem ciki, vagy ilyesmi, csupán meglepő manapság efféle ruhában látni embereket… Kérdeztem rá egyenesen, hiszen addig sem csendben sétálunk, míg nem találok újra valamit, ami felkelti az érdeklődésem. A környezetet kémlelem, miközben hallgatom válaszát, de figyelek természetesen, elvégre mégis csak én kérdeztem. A szökőkúthoz igyekszem, hiszen ott nagyobb élet szokott lenni, mint a park bármelyik más részében, azonban most, mintha mindenki elszelelt volna a hírre, hogy itt vagyok, és fényképezek. Kissé csalódottan néztem végig a kihalt környezeten, de ilyen az ember szerencséje, ha van idő, nincs téma, ha van téma, nincs idő. - Úgy látszik ez nem a fényképezésre kitalált nap… - Mosolyogtam útitársamra – Mindig színek, és az érdekesség alapján választok, ha fényképet készítek. – Kezdtem bele a még korábban pedzegetett kérdésbe. – Vegyük példának a rólad készült képet! Ez a régies öltözék, valamint a tradíciókban szereplő cseresznyefa összessége egyszerűen tökéletes összhangban volt, de éles ellentétet képez a modern paddal, amin ültél. Ráadásul a háttérben a halvány rózsaszínnel, és a sötétzöld levelekkel teljes kontrasztot képzett az élénk színű hajad, szóval ezek a képek érdekesek, és szépek. Ha megadod a címed, küldhetek neked a készekből néhány példányt. Továbbra is mosolyogtam, de csak mert kissé zavarban voltam, talán túl sokat beszéltem az általam szeretett dologról, bár mindig ez volt a vége, ha valaki rákérdezett, egyszerűen ne tudtam magamban tartani a dolgokat, szinte ömlengtem. Kicsit tétlenül álltam, nem igazán tudtam, mit is kellene tennem, hiszen hazamenni nem akartam, azonban a tájképek készítése nem éppen a kedvenc elfoglaltságaim közé tartozott. Mit nem adnék érte, ha Himo~jiisanról lenne szó, vele egyszerűen csak enni kellene valahol… meg persze fizetni. Végülis megvártam, hogy mit szól a hallottakhoz, aztán pedig majd csak lesz valahogy. |
| | | Aikawa Chiyo 11. Osztag
Hozzászólások száma : 398 Age : 33 Tartózkodási hely : Jobb esetekben ruhán kívül :P Registration date : 2012. Feb. 21. Hírnév : 12
Karakterinformáció Rang: 11. osztag tisztje Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (31700/45000)
| Tárgy: Re: Városi Park Szomb. Nov. 03, 2012 11:25 am | |
| Szellemkép
Tetszett, ahogy a művészetről beszélt. Egyszer találkoztam egy elismert festővel maiko koromban. Az egyik nővérünket festette le. Az, hogy beképzelt volt, enyhe kifejezés. Meg se mukkanhatott senki a terembe, amíg dolgozott, és olyan hisztis volt, hogy még a nővérünk se tudott nagyon szóhoz jutni, pedig maga sem volt épp kispályás ilyen téren! (a maikok a gésákat hívták a nővérüknek) Csöndesen elmosolyodtam, mikor fölajánlotta, hogy tegeződhetnénk, hisz korilag közel állunk egymáshoz. ~ Ezek szerint nem tudja, hogy kivel is állt szóba. Még jó, hogy velem hozta össze a sors, és nem valamelyik elmebeteg arrancarral! Ha tudná, hogy valójában hány év is van köztünk... - Köszönöm - hajoltam meg mosolyogva eközben, bár valljuk be, a "Koumou~chan" némiképp meglepett. A kérdés többi része, pedig igencsak megizzasztott. ~ Na Édes, így se hívtak még úgy, hogy azt túl is élték volna! ~ felettébb jó kedve volt Ezüstkének, kissé talán pimaszul jó kedve. ~ Shion tényleg jól nevelt, ha ilyen tisztelettel viseltetsz a hölgyek iránt! csak azt ne feledd el Drága, hogy jómagad is nő lennél! ~ Mégis mi a csudát válaszoljak erre, hogy miért vagyok így öltözve? ~ kérdeztem pánikolva, hisz nyilvánvaló, hogy fogalma sincs arról, hogy ki a halál vagyok, és nem én akartam lenni az, aki erre rádöbbenti! Akkor mégis mit lehet erre válaszolni? Kissé elütött a modern és az én viseletem! ~ Mi lenne, ha shinigami helyett simán zizinek állítanád be magad? ~ jött a kardom első épkézláb ötlete, (nekem semmilyen sem volt...) szóval le is csaptam rá. Nem volt idő filózgatni. Ennyi még belefért a normál, megfontolt válaszidőbe, de ennél több... - Csak szeretem a tradicionális ruhákat. - életemben még ekkorát nem hazudtam. Alapból, hogy én bárminemű ruhát szeressek? Ráadásul a tradicionálisakat? A szükség azonban nagy úr, így ezt is bevállaltam, annak a fényében is, hogy amint hazaértem, sokszorosan ki kell mosnom a számat ilyen ocsmányság kimondása után! - Emellett rajongok a szamurájokért,így néha be is öltözöm egynek. Nagyon furcsa hobbi? - kérdeztem, kissé oldalról pislogva a lányra. - Mondjuk meg szoktak lepődni az emberek... - tettem hozzá a hitelesség kedvéért. Azt már nem ecseteltem, hogy én mennyire lepődök meg az olyan emberektől, mint ő... Csöndben sétáltam mellette, igyekezve a lépéseimet az övéhez igazítani. Persze közben mosolyogva hallgattam, ahogy áradozott a fényképezésről... egészen addig, míg el nem kérte a címemet. Ha nem kedveltem volna meg eddig, most gondolkozás és szemrebbenés nélkül vágtam volna rá a kérdésére az igazat, de így már nem lehetett. Viszont nem igazán ismertem a Földön senkit. Nem maradt más, megadtam az Urahara Vegyesbolt címét, legfeljebb jót nevetnek és kidobják. Jobb igazán nem jutott az eszembe, erre is indokolatlanul nagyon büszke voltam. Kis ideig még mentünk egymás mellett, amikor megpróbálkoztam egy kissé talán személyesebb, de engem felettébb érdeklő kérdéssel. - Neked hogy jött ez a fotózás? Mármint látszik, hogy mindennél jobban szereted csinálni, szóval ne haragudj, nem bántásból kérdeztem - fogtam bele rögtön a mentegetőzésbe. Hiába na, nem tudtam bánni a lányokkal... |
| | | Kitai Panji Különleges karakter
Hozzászólások száma : 46 Age : 33 Tartózkodási hely : Karakura Town Registration date : 2009. May. 29. Hírnév : 5
Karakterinformáció Rang: különleges karakter, Műsorvezető Hovatartozás: Független Lélekenergia: (9750/15000)
| Tárgy: Re: Városi Park Pént. Nov. 23, 2012 7:15 am | |
| A póráz két végén~ ( -。-)/
Nagyot nyújtózva a puha ágyban azon kapta magát, apró szőrcsomó gurul egyenest feje alá. A boldogságtól és kipihentségtől jót nyüszítve nyúlt a kis pamacs után, aki szorgalmasan bújt gazdijához. Panji nevetve próbált kitérni a fenevad támadásai elől, de mindhiába. Cherí örömteljeseket vakkantva piszkálta tovább a srácot, aki hamarosan kikapta feje alól a pöttyös párnát, azzal hárítva a gyengéd harapásokat. A korai hadgyakorlat berekesztése után Panji két kezébe vette az ölebet, még egyszer alaposan megnyomorgatta, aztán kipattant vele az ágyból. A fiú belebújt otthoni mamuszába, és elcsoszogott az apró konyháig, hogy mindkettejüknek elkészítse a reggelit. Panji mikor felpillantott a faliórára, egy pillanatra megrémült, szörnyen elkésett munkahelyéről. Hatalmas kő esett le szívéről, mikor tudatosult benne, hétvége van. Legyezgetve magát tette le a parkettára a kis vakarcsot, aki mérgesen sípolt nemtetszése jeléül. A srác csak megcsóválta a fejét, és mosolygott. A kis hisztis kislány addig járatta a száját, míg meg nem kapta tálkájába az ennivalóját. Panji-nak nem volt beleszólása. Először Cherí-t kellett kiszolgálnia, különben bevágja a duzzogást, és kezelhetetlen kutyussá válik. Ezek után következhetett a fiú; elővett egy tányért, teliöntötte gyümölcsös müzlivel és tejjel, majd lehuppant az étkezőasztalhoz. Még nem volt konkrét terve mára, de nagy dolgot nem tervezett. Későn kelt, ezért Tokió központjába sem volt hajlandó felutazni. Egy bizonyos, mindenképp menni akart valahova. A pelyhet ropogtatva fancsalodott el tekintete, és ötlet hiányában felpakolta könyökét, és rátámasztotta fejét. Unott ábrázattal kavargatta a reggelit, mikor háta mögött a kishölgy jelezte, jól lakott. Ekkor hasított Panji-ba a felismerés, közös programot szervez szeretett kiskutyájával. Az otthon ülés nem az ő stílusa, idejét sem tudja, mikor nézett végig egy filmet saját tévéjén. Lassan már csak porfogóként tartotta, viszont nem lenne szíve eladni. Büszke volt magára, ahogy körbenézett az apró lakáson. Minden, ami benne állt, saját fizetéséből finanszírozta. Az első lakása, amit valóban otthonának nevezhet. Szerette a színeit, a hangulatát, a kis zegzugait, ahova el tudott vonulni, ha muszáj volt. Egyszerűen tökéletes legénylakássá formálta. Ettől mindig jó kedve lett, sokszor buzdítja magát ezzel és hasonló pozitív példákkal. A reggeli rituálé megejtése után, felöltözést követően elszökdécselt a fiókos szekrényig, hogy megkeresse Cherí pórázát. Gőze sem volt, hova tűntethette. Még sosem használta, hiszen a kishölgy még valóban kicsi volt. Mosolyogva gondol vissza rá, a póráz jóval előbb megvolt, mint maga a kutya. A sok furcsálló szempártól pedig menekülési kényszere volt az állatkereskedésben. Főleg akkor, mikor egyre több kérdést tettek fel a nem létező kutyáról, amikre képtelen volt választ adni. Most bezzeg kacag rajta, de akkor szívesen vált volna köddé. A zavarba ejtő pillanatokat nem tudja feldolgozni, ezért sokáig tart nála lereagálni a környezet ingereit. Kissé bosszússá vált, mikor már az utolsó előtti fiókot is feltúrta, de lila póráznak hűlt helyét találta. Haloványka reménye legalsó fiókban lapult meg. Örömteljesen szorította magához a pórázt, aztán Cherí felé nézett. Vigyorogva lóbálta meg maga fölött, közben pedig szorgalmasan magyarázott neki, elviszi első, hivatalos sétájára. A kutyus nyelvét lógatva biccentette oldalra fejét, gazdája meg legyintett, minek is magyaráz fölöslegesen, úgysem fogja megérteni, hiába artikulál olyan intenzíven. Nem lehetett tudni, kettőjük közül, melyikük várta jobban a sétálást. Egy biztos volt, Panji eszméletlenül be volt zsongva. Ugyan szereti Cherí-t kézben hordozgatni, de semmiképp nem akarja, túlzott szeretetével teljesen elrontsa kis kedvencét. Nem mellékesen eleven kutyusról volt szó, a srácnak meg nem mindig akadt elég ideje arra, teljesen lefárassza. Általában Ő előbb kiterült, fehér zászlót lóbálva, mint az állatka. Annak reményében az első séta felejthetetlen lesz mindkét fél számára nem szeretett volna több időt elpazarolni. Fogta Cherí-t, kiterelte a bejárati ajtó mellé, magára kapta zöld kabátját, és meg sem álltak egészen a parkig. Panji csak ámuldozott, mintha már nem látott volna százszor őszi tájat. A park elkápráztatta. A fasor vöröses színben tündökölt, és lassan hullottak le róluk a levelek. Virgonc palánta, gyermeteg játékossággal pattant oda a legközelebbi levélkupachoz, és jól beletaposott. Bakancsa alatt szárazon ropogtak. Jó érzéssel töltötte el, rosszalkodhat egy kicsit. A kissé hűvös idő ellenére izzott a feje fölött a Nap. Meg volt a sajátos hangulata az őszi délutánoknak, ezt pedig Panji ki akarta élvezni. Ráadásul itt volt neki Cherí, akit a világ legjobb játszótársává avanzsált. A fák tövében kiszúrt egy padot, ami csak arra várt bebitorolja. Hasonló üdeséggel szedte lábait, hóna alatt pöttöm pajtijával, majd gyorsan levágódott. Megnyugtatva a kutyust, ölébe vette, közben pedig óvó bácsiként magyarázta, megtanítja hogyan kell a gazdi mellett sétálni pórázzal. Óvatosan nyakörvére csatolta a pórázt, majd letette a járdára. A kis gombóc izgágán szaglászott, és ismerkedett a környékkel. Büszke apaként olvadozott Panji, apró szíveket dobálva imádott állatkája felé. Pár perc múlva végül bátrabban hagyta hosszabbra a pórázt, közben pedig gyönyörködött a tájban. Csak arra kapta fel figyelmét, a kutyus izgatottan ugat és nem akarja abbahagyni. Hirtelen futni kezdett, mire a srác felpattant helyéről. Kidülledt szemekkel figyelte az akciót, még el is tátotta fejét. Minden szégyellősség nélkül rohamozta meg a feléjük tartó alakot, és annak kutyáját. Olyan erő volt az apró vattapamacsnak, hogy Panji majdnem elvesztette egyensúlyát. Nem akarta visszarántani a pórázt, figyelt a kutya épségére. Ehelyett hasonlóan futott, mint az, mindaddig, míg közel nem értek a kiszemelt duóhoz. Az apró kutya olyan lelkesedéssel kezdte körbeugatni a nagyobb méretű ebet, Panji teljesen sokkot kapott. - Cherí, oy-! Ilyet nem szabad csinálni, hallod?! Kellemetlen helyzetbe hozol...! (≧Д≦; ) Guggolt le teljes zavarában, szabad kezével pedig terelő mozdulatokkal próbálta begyűjteni a rosszcsontot. Látszólag semmi jelét nem mutatta, hallaná gazdájának hívó szavát, ettől meg Panji egyre kényelmetlenebbül érezte magát. Zavart helyzetében piszkálgatta frufruját és nem tudta rá merészeljen-e nézni az alakra. - Nagyon sajnálom! Nem tudom mi üthetett bele a vakarcsba!
|
| | | Asahi Shinjirou Xcution
Hozzászólások száma : 67 Age : 31 Tartózkodási hely : Titkosított adat Registration date : 2012. Sep. 04. Hírnév : 2
Karakterinformáció Rang: ember, yakuza, bártulaj Hovatartozás: Xcution Lélekenergia: (16000/30000)
| Tárgy: Re: Városi Park Pént. Nov. 23, 2012 10:48 am | |
| Póráz két végén
Tükör kiábrándító látképe fogadta. Száján feldagadt a repedés. Fél arcát karcolások szelték át. Homloka szivárvány színekben úszott. Szemei alatt hatalmas karikák éktelenkedtek. Lükető bordáitól szemernyit sem aludt. Hajnalban marokszámra fogyasztott fájdalomcsillapító sem hozott enyhülést. Minek tett volna szívességet?! Évek óta vitaminként rágcsál minden vackot. Csoda lenne hatna szétzilált szervezetére. Önkényesen szétcseszett életén felmorranva vágta be a fürdőszobai szekrény ajtaját. Idegesítette szaros zúzódás tett neki keresztbe. Száját elhúzva dobta ágyra a kötszert. Valami nem stimmelt. Szemeit lehunyva fékezett be. Feszültségét levezetve szívta be mélyen a levegőt. Kifújta? Dehogy! Kezét ökölbe szorítva vágott bele teljes erejéből a gardrób szekrénybe. Piszkosul pipa volt. Rühellte az ébredéseket. Gyógyszerektől zsongott feje. Hányingere volt a sok orvosi szeméttől. Üresen tátongó gyomra őrült mód égett. Étvágya szemernyi sem volt. Agyát fúróval szedte miszlikbe a migrén. Egész testében hidegtől remegett. Homlokán kövér cseppekben folyt le a verejték. Koordinálatlan mozgásától minden gányt felborított. Nincs mit szépíteni rajta. Szánalmas roncshalmaz volt. Nyomorult vergődése, felbosszantotta. Hányt magától! Függő barom lett, tudja és szart se tesz ellene. Undorító barom… Kifakadásában útjába kerülő tárgyakon állt bosszút. Lámpát, ruhákat, könyveket, aktákat, papírokat, újságokat, tányérokat, poharakat felrúgva, eldobva, falhoz vágva söpört végig az egyterű lakáson. Panda rémült csaholása sem térítette észhez. Őrjöngött! Elszakadt nála a cérna. Ezen a héten pont erre a rohadt napra esett, besokalt. Szart a világra. Tombolni akart és meg is tette. Perceken keresztül pusztított. Ész nélkül hőbörgött. Szétzilálta házát, majd kihőbörögve magát vágódott le a kenöpére - -. Találomra összeválogatott bogyókat bekapva nyúlt el a krém színű huzaton. Gőzmozdonyként fújtatva döntötte fejét a háttámlának. Monoton rágcsálással bámulta a plafon fehér vakolatát. Lábait dohányzóasztalra lökve helyezte magát kényelembe. Ölében landoló kutyáján halványan elmosolyodott. Megsimogatta hűséges állatkáját fejét. Türelmesen várta csillapodjon rosszulléte. Kizárólag ezután vonszolta el magát zuhanyozni. Víziszonya miatt gyorsan végzett. Törölközővel derekán esett neki dühében széthajigált kötszerek összeszedésének. Fertőtlenítéssel nem foglalkozott. Ránézett a felhalmozott elsősegély dobozra. Találomra kiválasztott néhány ragtapaszt. Belenézett a tükörbe. Arcán éktelenkedő nagyobb vágásokat elfedte. Többi nem érdekelte. Mellkasát sem tekerte be fáslival. Zúzódásra kár volt pocsékolni. Ápolás helyett arra koncentrált tiszta ruhát találjon. Felforgatott lakásában nehezebb volt melegítőt találni. Harmadik kupac felforgatásánál berekesztette a keresést. Nem zavartatva magát nyúlt a behorpadt szekrény tartalmához. Min ki gönceiben látta a megoldást. Részéről mellékes információ volt, jóval kisebb méretű beosztottja. Aki keres, az talál elvet követte. Egymás után dobálta ki a színes holmikat. Addig kotorászott, míg elfogadható kombinációra bukkant. Kockás bemelegítő és szörnyes pulóver. Neki megfelelt. Nadrág szárának rövidségét könnyedén ellensúlyozta bakanccsal. Felső ujját feltúrta könyökig. -Séta?-Lopva tekintett le farkát csóváló kutyájára. Panda arckifejezése eldöntötte a kérdést. Száját flegmán félre rántva kapta ölébe kicsike szőrgolyóját. Megszokott állnyalására dühösen morrant fel. Játékos gesztusát továbbra sem díjazta. Épületből kisétálva nézett szét az utcán. Ösztönösen gyanús alakokat keresett. Mozgolódás hiányában földre tette állatkáját. Nem féltette. Szabadon bóklászhatott. Szeleburdi természete ellenére hallgatott rá. Szót fogadott neki. Nem zavartatva magát indult park felé. Napszemüvegét feltéve lépett a fáktól hemzsegő területre. Kedvelte az őszi délutánt. Kevés ember. Alacsony hőmérséklet távol tartotta a tömegeket. Csípős levegő jól esett közérzetének. Ébren tartotta. Panda összegereblyézett levél kupacokban garázdálkodhatott. Foglalkoznia sem kellett vele. Le kívánt ülni a padra. Kezébe venni egy rejtvényt. Háttérből figyelni kedvencét. Hagyni akarta tegye amihez kedve szottyan. Nem gondolta rögtön a bejáratnál meghiúsul terve. Apró szőrpamacs rontott feléjük. Gazdáját maga után vonszolva vetette magát Pandára. Röhejes jelenettől szemöldökét felvonva pillantott le. Nonszensz jelenet. Kicsi vakarcs rángasson métereken keresztül nála többszörösen nagyobb embert… -Hatásos belépő.-Dünnyögte orra alatt. Élvezte szerencsétlenkedését. Tétlenül szobrozott. Zsebre dugott karokkal bámult le rá. Nem kívánt közbe avatkozni, egy ideig. Elérkezett a pontra, ahol a káröröm már kínossá vált. Szemét forgatva könnyített dolgán. Pandának kezével „hátrébb” parancsot jelzett. Kedvence némi izgatott csaholással arrébb farolt.-Szóra sem érdemes. Mindennapos a parki kisállat gázolás.-Vágott be fancsali képet botrányos tréfáján.-Elfogad egy tanácsot? Póráz azért van, használja!- Bökött a lila színben pompázó anyagra. Nem szándékozott belekontárkodni dolgába. Egyszerűen nevetséges volt gyámoltalansága. Nem lenne szabad kiengedje kezéből az irányítást. Idővel rosszabb lesz. Kölyökkorukban kell lefektetni a szabályokat. Nevelésre szorulnak. Ugyanolyanok, akár a gyerekek. Olyanná válnak, amivé hagyod, amit látnak, amilyen példát mutatsz. Ebből a barna ölebből maximum hisztigép lesz. Láthatóan nem valami határozott személyiség gazdája. Testi épsége érdekében örömteli hír nem nagytestű kutyát tart. Tollpihe súlyát nem lenne kihívás elrántania. -Ön is kezdő a szakmában? -Húzta félre száját a kérdésen.-Bevallom nekem lövésem sincs a kutyatartásról. Mikre van szüksége egy Panda kaliberű jószágnak? Van ennek valami fajtabeli trendje? Huszkira vonatkozik valami szabály?- Pillantott a barna padlócirkálón díszelgő masnira. Visszataszítóan festett. Arcán rögtön undorral dörrent fel. Ő kutyáján biztos nem lesz hasonló csicsa. Gondolta nem előírás. Rühellte beismerni létezett valami, amihez nem ért. Kérdései szánalmasan hangzottak. Kósza motyogás volt az egész. Öndiskurzus. Meglehet, nem tervezte beszélgetésbe elegyedik. Ettől összeszedettebb képet mutathatott volna. -Elnézést a tanácstalan lerohanásért.-Emelte maga elé karjait. Kapucnis fejét megdörzsölve sóhajtott fel. Délután sosem volt kommunikáció magas fokán. |
| | | Kitai Panji Különleges karakter
Hozzászólások száma : 46 Age : 33 Tartózkodási hely : Karakura Town Registration date : 2009. May. 29. Hírnév : 5
Karakterinformáció Rang: különleges karakter, Műsorvezető Hovatartozás: Független Lélekenergia: (9750/15000)
| Tárgy: Re: Városi Park Pént. Nov. 23, 2012 11:45 am | |
| A póráz két végén~ ( -。-)/
Zavartan kergette kezével apró kutyáját, aki megállás nélkül ugrándozott a nála magasabb kutyatársa előtt. Pislogni tudott a jeleneten. Azon gondolkodott, vajon melyik váratlan pillanatban harapja meg ujját a lelkileg feldúlt kishölgy. Tanácstalanul guggolt, és a megfelelő alkalomra várt. Fél füllel hallott valami morgásszerű hangot maga felett, de gőze sem volt, mi lehetett az. Jobban lekötötte, miképpen fékezze meg Cherí-t. Végül az előtte álló férfi segített szorult helyzetén, és maga mellé hívta kutyáját. Ettől saját állatkája is lecsillapodott, melynek hála könnyedén kezébe kaphatta. Nyugtatóan végigsimított a kishölgy buksiján és halványan elmosolyodott. Megkönnyebbülten tudott koncentrálni a férfi további mondandójára. Hirtelen annyi kérdést kapott, nem is tudta, hol is kezdhetné. Szóra tátott szájjal szuszogott. Iszonyatosan röstellte, ennyire hasznavehetetlen. Egy cipőben jár az idegennel, semmi tapasztalat nincsen az állattartásról. Talán pont ezért viselkedett bizonytalanul Cherí-vel. Eszébe sem jutott, ő lenne a gazdája. Ping-pong effektusban cserélődtek a szerepek, ahol toronymagasan vezetett a kiskutya. Lebiggyesztett szájjal nézett el oldalra. Jókedve szempillantás alatt köddé vált. Rettenetesen szégyellte magát, amitől mukkanni is alig bírt. Aztán erőt vett magán, és kínos mosollyal arcán sóhajtott. - Sajnálom… Cherí az első kutyám. Nem értek az állatokhoz, ezért ne-- Szava azon nyomban elállt, mikor végre felpillantott a férfira. Kikerekedett szemekkel, és rémült tekintettel maradt tátva szája. Az a pár pillanat, míg Őt nézte, olyan volt, mintha sosem akarna elmúlni. Az alak arca zúzódásoktól volt tele. Ez a kép mélyen beleégett Panji retinájába, és nem bírt tőle szabadulni. Rémülten felpattant és remegő kézzel előre nyújtotta mutató ujját és maga előtt körberajzolta a srác arcformáját. - H-h-hé… mi-mi történt? O-o-oh… az arcod, megsérültél! Jól vagy? Hebegett-habogott, mint egy kecske. Kocsonyaként remegő lábain alig bírt megállni. Sokkot kapott, nem tudta kezelni a helyzetet. Ez a kép olyan váratlanul érte, képtelen volt a tiszta gondolkodásra. Lassan hátrálni kezdett, de minden egyes, apró lépésénél úgy érezte, menten összeesik. Váratlanul felkapta Cherí-t és rohanni kezdett. Mindenképp el kellett jutnia a padig. Annyira megfeledkezett, ott hagyta táskáját, már abban sem volt biztos, még mindig ott van. Gyorsfutókat megszégyenítő erőbedobással tepert, zaklatott idegrendszerével pedig csak a táskára tudott koncentrálni. Nagy kő esett le szívéről, mikor megpillantotta a padon heverő szütyőt. Úgy terült szét, ahogyan azt ő otthagyta. Bele sem mert gondolni, mit csinált volna, valaki lenyúlja. Minden fontos irata, bankkártyája, személyes holmija benne lapult. A saját hülyesége miatt majdnem veszélyes szituációba keveredett. A fene sem tudja, milyen csoda folytán úszta meg ezt a kellemetlenséget. Jelen helyzetben nem volt ideje gondolkodni. Futótűzként termett egyik pontból a másikba, aztán vissza is száguldott az előző férfihoz. A tüdejét majdnem kiköpte, de eltökélten kezdett kutatni táskája mélyén. Egy pillanatra felmorrant, komolyan járna már neki egy érem, kitűnő sprintteljesítménye miatt. Mindenhol loholnia kell, legyen az iroda, utca vagy piac. Előző életében biztosan gyalogkakukk volt. Erről szentül meg volt győződve. Kétségbeesetten túrta fel a szütyő tartalmát, mindent felborogatott és összekevert benne, mire megtalálta a zseb legmélyén a ragtapaszos dobozt. Ezek után előkapta a fertőtlenítős kézkrémet és félszegen rápillantott a srácra. Erősen dobogó szívverése nem akart csillapodni, hajtotta az adrenalin. Biztosan szörnyű és röhejes látványt nyújthatott, kezében kiskutyát és táskát egyensúlyoz. Mivel nem maradt több keze, ezért fogai közé vette a ragtapaszos dobozt, addig ujjai között forgatta a tubust, miközben kiásta ásványvizes palackját. Azt hirtelen a pasas kezébe nyomta, majd teli szájjal dünnyögni kezdett. Előre is bökött fejével, mintha csak azt akarná mondani Neki, igya csak meg, nehogy rosszul legyen. Mikor az idegen kezében landolt az üveg, kiköpte a dobozt, és kezébe vette. - Semmiképp sem akarlak m-megbántani, de szörnyen festesz! Azt idd meg, ez meg… tessék! Ezzel le tudod fertőtleníteni a sebet. Hol lehet itt a legközelebbi gyógyszertár? Keresnünk kéne egy sürgősségit… Pillantott körbe ugyanolyan tanácstalan tekintettel. Ennyire futotta helyzetmegoldó képessége. Már régen nem tudott ésszerűen gondolkodni. Csak ösztönösen cselekedett. Talán ezért ragadta meg a srác kezét és tántoríthatatlanul indult meg előre, maga után ráncigálva szerencsétlen embert. Valahogyan helyre kellett tennie bűnét, amiért a semmiből betámadta kiskutyája, és megzavarta napját. Nem tudott másképp segíteni. De muszájnak érezte, orvos is lássa a duzzadt, véraláfutásos sebeit. Fogalma sem volt az elsősegélynyújtásról, kimerült annyiban tudása, megvágott ujjakat ragasszon le sebtapasszal. Nem tudta még mit nyomjon a fura figurához. Volt nála epres cukorka, kamilla illatú papír zsebkendő, citromos frissítő kendő, és néhány szál megkezdett pocky. Annyira szégyellte a képét, legszívesebben összegubózott volna, és még kisebb méretűre zsugorodott volna. Olyan picire, mint egy homokszem. Hogyan tudna segíteni? Gyötrődve nyüszített halkan, miközben a környéket pásztázta. Annyira ráfókuszált, totálisan figyelmen kívül hagyta a környezet zajait. Elvakultan menetelt. Hasznossá akarta tenni magát, és segíteni próbált. - Nem lesz semmi baj, ígérem! Kiáltott fel, mintha csak magával akarta volna elhitetni, valóban minden a helyére áll.
|
| | | Asahi Shinjirou Xcution
Hozzászólások száma : 67 Age : 31 Tartózkodási hely : Titkosított adat Registration date : 2012. Sep. 04. Hírnév : 2
Karakterinformáció Rang: ember, yakuza, bártulaj Hovatartozás: Xcution Lélekenergia: (16000/30000)
| Tárgy: Re: Városi Park Pént. Nov. 23, 2012 2:20 pm | |
| Póráz két végén
Kínos. Ennyi jutott eszébe. Döglött beszélgetés. Zavaró hallgatás. Üresen kongó fej. Ötlettelenség. Téma nélküli ácsorgás. Lábánál guggoló ismeretlen. Kézen fekvő opció lenne elköszönnie. Nincs hozzá kedve. Keserédes a momentum tehetetlenül malmozik. Régen vesződött hasonló helyzetben. Általában könnyedén kihúzta magát. Kivételesen nem füllött foga bunkó megjegyzésekhez. Nem förmedt rá szerencsétlen flótásra fáradjon arrébb. Dühöngésből elege volt a napra. Különösebben nem foglalkoztatta akadályozza tovább haladását. Ugyan miben hátráltatná? Nem volt célja. Haszontalan zsörtölődés lenne elhessegetnie, amikor dolga sincs. Türelmesen kivárta felkászálódjon. Lefoglalta magát a park kémlelésével. Addig sem vakarta fejét minek gubbasztanak a földön. Beütötte lábát? Szólhat. Felsegíti. Elviszi. Elkíséri a padig. Saccolásra nem jelentene gondot megemelnie. Kellemetlen lenne társasága? Közölheti. Nem sértődik meg. Tisztában van vele pocsék társalgó partner. Három hetes zoknival tartalmasabb beszélgetés rittyenthető. Utálta az embereket. Unt hétköznapi nyavalyákról fecsegni. Nem ismert populáris vackokat sem. Mitől döglik manapság a fiatalság. Kikre csorgatják nyálukat. Mit néznek a tv-ben. Melyik technikai borzalom számít aznap menőnek. Neki fogatlan yakuza taták jutottak. Üzleti körökben forgott. Kerülte a tizenéves társaságot. Idegesítette racsításuk. Igazi házában ragadt csiga volt. Irtózott a külvilágtól. Nem véletlen a támadójával is addig értett szót, ténylegesen megszólalt. Orrát megszívva rejtette el újabb fintorát. Találó névvel verte a sors. Csilivili borzalom egy masnis dögnek. Sose fog fejébe férni mi funkciója karácsonyfát készíteni egy állatból. Különös faj az emberiség. Egyre nagyobb ökörségekre fordítja pénzét. Unalmában bődületes marhaságokat talál ki. Negyedükre nem lenne szükség. Ironikus ő is ebből él. Pia, drog, csempészet, zsozsi mosás, szórakoztató csitrik futtatása. Egyik se kéne. Világ már csak ilyen fertő. Tele van züllött személyéhez hasonlatos keléssel. Mérgezi a Föld lakosságát és élvezi a kényelmet, amit ebből szerez. Mese habbal! Rühelli az összes napot. Átkozza a szaros éjszakát, kórházi ágyra pottyant. Röhögve életet cserélne egy utcaseprővel. Szívesen megtenné, kipécéz valakit. Személyazonosságot cserél és kíváncsi várja, meddig bírja. Nem adna neki sokat. Melyik mazochista nyomorult vágyna erre? Mélázásából elvékonyuló sipítás rázta fel. Jelenettől elkerekedett szemekkel hümmentett fel. Elkönyvelte a történéseket. Aggodalmas roham nem hozta zavarba. Naponta átéli Min ki részéről. Hozzá van szokva elszörnyednek ábrázatától. Idegenektől ritkán érkezik efféle reakció. Többségében átnéznek rajta. Tucat termék a többi között. Kölcsönösen elmennek egymás mellett. Őt nem érdekelték mások. Másokat sem érdekelte mi van vele. Elmondhatja a gyerkőc sokkos állapota újdonság erejével hatott rá. Istennek sem akarta félbe szakítani műsorát. Érdekelte hova vezet kifakadása. Mellékesen szórakoztatta viselkedése. Teljes lelki nyugalomban vette fel a megfigyelő pózát. Karjait összekulcsolta mellkasa előtt. Enyhe fintorral szája szélén tolta lentebb napszemüvegét. Lencsék fölött átnézve követte szemmel a közelében tomboló ciklont. Orra előtt egyensúlyozó mutatványostól kínjában morranva fordította oldalra fejét. Nevetségesen kiakasztó volt. Karnyújtásnyira küszködött, de nem kért segítséget. Ő pedig nem ajánlotta fel. Távol állt az úriember fogalmától. Ha szenvedni akart, lelke rajta. Nem állta útját. Szabad jelzést adott. Szeme sarkából figyelte. Kitartóan álldogált. Békésen mulatott a cirkuszi előadáson, míg kezébe halmoztak komplett elsősegély ládát. Egyik szemöldökét felvonva uralkodott el rajta az értetlenség. Fertőtlenítőszert forgatva grimaszolt. Nem volt rájuk szüksége. Ellátta sebeit. Jó pár ragtapasz éktelenkedett arcán. Nem voltak feltűnőek? Szegény gyerkőc teljesen begőzölt? Meglehet annyira kibukott, fáig se látott el. Akárhogy legyen vállat vont a történteken. Zsebre dugta a holmikat. Később hasznukat vehette. Gyakran menetel bele vesztes bunyókba. -Ezt bóknak veszem.-Vette el a felé tartott flakont. Ellenkezni se volt ideje. –Netán megszólalhatok?-Emelte magasba karját. –Sejtettem. Időpocsékolás.- Bólintott megállapítására. Intenzíven levegőnek nézték. Iskolapadba kényszerített diák érzete támadt. Kérdezne? Rá se hederítenek. Tiltakozna? Nincs joga. Azt teszi, amit mondanak. Pontosabban, amit mutatnak. Vérmes ápolója kézen ragadta. Elszántan vonszolta. Hova? Nem különösebben foglalkoztatta. Magával a szituációval akadtak problémái. Rühellte, ha irányítani akarták. Nem volt ínyére, megmondják, ezen esetben, megmutassák, mit tegyen. Beleegyezése nélkül veszett fejsze nyele erőlködni. Már pedig nem adta áldását a kiruccanásra. Indulás lendületével egyezően kongattak nála harangokat. Makacs öszvérként húzta be a kézi féket. Szigorúan megtorpanva rántotta vissza csőlátásban szenvedő jótevőjét. Tekintve szóval nem ért el semmit, más módszerhez folyamodott. Gyerkőc hóna alatt előre nyúlva emelte fel. Nem kapta ölbe. Annyi volt a cél, ne érjen lába talajt. Komikusan festett még mindig helyben járt. -Nyugalom! Végén hozzád kell mentőt hívni.-Helyezte földre. Nem állt szándékában frászt hozni rá. Zaklatni sem akarta. Elérte, leálljon. Többre nem vágyott. Mellkasa különben is hevesen tiltakozott. Bordái közé éles fájdalom hasított. Szúró szenvedéstől oldalát támasztva morrant fel.–Megmaradok! Ne mozdulj! Ne kezdj újabb ámokfutásba!- Emelte fel védekezően szabad karját. Nem hiányzott újabb sokkba kergesse támadóját. Tisztázni kívánta a helyzetet. Ennyi volt nagy terve. Különben sem rohangál idegenekkel. Bajba keverné őket. Azzal szóba állnak vele veszélybe sodródnak. Kettőjük közül pont nem ő keveredett nagyobb ramazuliba. Mögötte ott tolongott több száz ember. Ezt a gyerkőcöt, viszont senki se védi meg, ha rátámadnak. Töménytelen szenvedés. Csonkítás. Kínzás, kínzás és kínzás. Nem engednék, meghaljon. Hülyék lennének. Aztán, ha nem csicsereg, eladják. Bele se akar gondolni, mi várhatna rá. -Ne haragudj az előbbiért. Nem figyeltél. Remekül vagyok. Nincs szükségem orvosra. Néhány jelentéktelen horzsolás. Elmúlnak maguktól. Nem tudom…mitől nyugodnál meg?- Tárta szét karjait tanácstalanul. Nem értett az emberi lélekhez. Empátia képességeiben komoly lemaradásban szenvedett. Nincs érzelmi kapcsolatod, nem tudod kezelni a váratlan helyzeteket. Kiábrándító. Alvilág befolyásos személye. Szégyenszemre elbukik vigasztalásban. Néhány megfelelően körített szóra lenne szüksége. Pofonegyszerű közhelyeket kéne említenie. -Mint egy vígjáték.-Húzta el száját. Sokadjára. Csoda szája nem szakadt fel. Pár perc leforgása alatt megdöntötte heti grimasz rekordját.-Megrendezzük? Biztos kasszasiker lenne.- Tépte le fejéről a kapucnit. Haját összeborzolva dünnyögött. Lassan nem tudott mit kezdeni a kialakult légkörrel. |
| | | Kitai Panji Különleges karakter
Hozzászólások száma : 46 Age : 33 Tartózkodási hely : Karakura Town Registration date : 2009. May. 29. Hírnév : 5
Karakterinformáció Rang: különleges karakter, Műsorvezető Hovatartozás: Független Lélekenergia: (9750/15000)
| Tárgy: Re: Városi Park Szomb. Nov. 24, 2012 1:33 pm | |
| A póráz két végén~ ( -。-)/
Hevesen vette a levegőt. Minden erejével azon volt, a hatalmasra nőtt, sérült alakot elcipelje a legközelebbi kórházba. Annyira kiesett kezei közül az irányítás, elvakultan iramodott meg. Egy pillanatig azt sem érezte, háta mögött senki nem moccan. Karja megfeszült, mintha csak eltéphetetlen láncot próbálna szétszakítani. Erőlködő arccal melegedett bele a hadműveletbe, mikor hirtelen azon kapta magát, hogy habkönnyűvé vált. Értetlenül kerekedtek óriásira szemei. A föld felé nézett. Még kapálózott lábaival, majd döbbenten megállt. Olyan érzése volt, mintha szárnyalna. A helyzettől másodpercek töredéke alatt jött óriási zavarba. Megnémult, előre meredt és ledermedt. Hozzáértek, ráadásul felemelték! A tudattól, hogy megérintették eltátotta száját. Érzelmei hullámaiban vergődött segítségért kiáltva. Nem tudta mikor lesz vége. Szíve hangosan, szinte fülsüketítően dobolt mellkasában. ~Mégis… mi történik? Eddig nem éreztem, rosszul lennék. Azonban… most… annyira elgyengültem. Nem… nem hagyhatom el magamat, különben tényleg el fogok ájulni. Pedig annyira elnehezültek a szemhéjaim… valaki… árulja el, mibe keveredtem? (/o\”) ~ cikázott fejében számtalan, felfoghatatlan gondolat. Pedig csak segíteni akart, viszont megállították. Nem tudott ésszerűen reagálni a helyzetre. Mikor végre ismét lekerült a betonra, csak ácsorgott egy darabig. Hagyni kellett, feldolgozza az előbbieket. Rémülten fordult lassan szembe a férfival, alig mert a szemeibe nézni. Mégis, valamiért rá akart nézni. Nem tudott semmit sem mondani. Azt érezte, ha megszólalna, hatalmas katyvasz sülne ki belőle. Forróságot érzett, amit nem bírt hova tenni. Remegő kézzel nyomta tenyerét orcájára, mikor megérezte, szinte lángol. A rémülettől oldalra nézett, és próbált megbújni szemébe lógó, hosszú frufruja mögött. Nem láthatta az idegen, ennyire zavarban van. Csak még nagyobb butaságot csinálna, kiderülne, sokkos állapotban van. Sűrűn, rendszertelenül pislogott és nagyokat nyelt. Valamit ki kellett találnia, elterelje gondolatát arról, ami az imént történt. Ahogy beleásott gondolataiba, egyre jobban felemésztette. ~ Mások biztosan nem így viselkednének, mint én. Annyira szégyellem, folyton csak fejfájást okozok az embereknek. Szerencsétlenül érzem magamat. Mindenképp javítanom kell a helyzeten, mert ha nem, rájön, zavarban vagyok. Féleszű Pan-chan, féleszű! (>o<”) ~ morfondírozott magában, mikor visszapillantott a férfira, aki váratlanul ránézett. A kusza helyzettől Panji is komédiában érezte magát. Egy rossz, béna komédiában. Azt az egyet sajnálta, ez a valóság volt, nem filmjelenet. Folyton megbukik, ha az érzelmeiről van szó. Sosem tudta palástolni azokat, pedig volt ideje megtanulni. Erre viszont képtelen volt. Nem tagadta, beismeri. Szörnyű színész lenne. Talán ezért nem kapta meg a szerepet az első válogatón. Jobb is, hogy így alakult. Akkor nem itt tartana. A vereség csak megerősítette benne, más úton kell haladnia tovább. Ha akkor nem áll talpra, és indul előre, lehet még mindig Yokohama-ban élne egyedül, és várna a csodára. Ezen elmélázva sütötte le szemeit és sóhajtott. Megrázta fejét. Csak akkor kapta fel tekintetét, mikor eszébe jutott, amit az imént kérdeztek tőle. Az alak ötlettelenül tárta szét karjait. Meg kellett akadályoznia, kínos helyzetbe hozza. Ezért mentegetőzve integetett felé. - N-n-ne… Ne kérj bocsánatot, tényleg az én hibám! Sajnálom!- gyorsan meghajolt és úgy is maradt, összeszorított szemekkel – Túlreagáltam! Segíteni szerettem volna, de megijedtem. Nem akarok problémát okozni, sajnálom! Cherí kezében mérgesen felmorrantott, amitől megijedt és összerezzent. Majdnem el is vesztette egyensúlyát, amiért belelépett a mellette lévő gödörbe. Már csak az hiányzott neki, kificamodjon a bokája. Akkor aztán tényleg hatalmas galibát okozna. Így is épp eléggé szégyellte magát. Azon tanakodott, míg nem ötöl ki valamit, ebben a pozícióban fog maradni. Bár már fájt a háta, nem tudták volna eltántorítani. Kellemetlen helyzetén nem tudott változtatni, viszont a komédiáról önkénytelenül ugrott be neki két ismerős személy. - Mint Stan és Pan? Jegyezte meg végül, alig hallhatóan. Kicsit el is merengett, vajon hogyan ugrott be neki a duó. Mintha egy ősrégi műsorban látta volna. Pontosan ő sem tudja mikor, és hogyan, de határozottan emlékezett rájuk. Ha ebből a szorult helyzetből kiszabadul, biztosan alaposabban utána jár a dolognak. A férfi dünnyögésére félszegen felpillantott. Már nem volt a fején a kapucni, így jobban láthatta az arcát. Nagyokat pislogva látott maga előtt egy fiatal fiút, amitől elakadt a lélegzetvétele. Meg volt róla győződve, hogy egy jóval idősebb emberről van szó. Ettől csak még frusztráltabbá vált. Ötlete sem volt, milyen bunyóba keveredhetett, de túl rendesnek tűnt ahhoz, arra gondoljon Ő kezdeményezhette. Valami iskolai tömegverekedés, lányért harcolás, vagy elismerésért? Mindent számításba vett és bőszen keresgélte a puzzle darabokat, amik halványan vagy láthatatlanul szóródtak szét üres fejében. Elkámpicsorodva kellett belátnia, ez a fiú nem fog eljönni vele a kórházba. Hiába kérné szépen, hiába ordítana csúnyán, tutira nem lódulna meg. Viszont Panji kötelességének érezte, segítsen neki. Nem véletlenül találkoztak. Igen, ezt egy jelnek vette! Éppen ezért nem mutathatta, hogy gyenge, és Őt kell pátyolgatni. Tett egy lépést hátrébb aztán kiült arcára sajátos gondolkodó arckifejezése; szemöldökét összehúzta, szájával csücsörített, közben pedig az égre meredt. - Megnyugodni…? Pillantott irányába. Még mindig aggódott állapota miatt, de nem merte többet megkérdezni, hogy érzi magát. Persze, hogy feltűnt neki, fáj az oldala. Csak látnia kellett a tekintetét, arcára volt írva, nincsen jól. De mit tehetett? Nem akarta, hogy ideges legyen, ezért meg akarta tudni, mivel tereli el a figyelmét, ha így érzi magát. Míg ezen gondolkodott, rájött, nem is tudja a nevét. Nem volt mersze ilyen –jelen helyzetben- fölösleges kérdésekkel bombázni. Lehet, csak lepöccintenék, semmi köze hozzá. Kicsit mérges is lett, ahogy elképzelte korántsem udvarias jelenetet. Panji azonban mindig kreatív kisgyerek volt, így mint sok más ismerősének, ennek a fiúnak is kellett egy név, amin szólíthatta. - *Ani…Te mit teszel, ha meg akarsz nyugodni?
*兄=idősebb báty |
| | | Asahi Shinjirou Xcution
Hozzászólások száma : 67 Age : 31 Tartózkodási hely : Titkosított adat Registration date : 2012. Sep. 04. Hírnév : 2
Karakterinformáció Rang: ember, yakuza, bártulaj Hovatartozás: Xcution Lélekenergia: (16000/30000)
| Tárgy: Re: Városi Park Vas. Nov. 25, 2012 6:35 am | |
| Póráz két végén
Sóhaj. Levegő tanácstalanul hagyta el tüdejét. Felsült. Nem tudta kezelni a helyzetet. Megrekedt a főnök és tucat ember állapota között. Orrát piszkálva elmélkedett, milyen formában reagáljon. Hétköznapi alakként érkezett. Ennek megfelelően viselkedett. Játékába belepiszkított gyerkőc. Meghunyászkodott. Mélyen lehajolva kért bűnei alól feloldozást. Nevetséges. Buzgó jó akaratért nem ítélnek senkit villamosszékre. Egekbe pumpálta vérnyomását marhaságra hivatkozva hódol be. Kiskirálynak tűnne? Nem. Szakadt koldusként sem azonosítanák. Nem szolgált rá elé boruljanak. Eleve irtózott a csúszómászó jelenetektől. Rühellte, ahogy önkéntes balekként nyalják talpát. Minek? Túlélést hajtogattak. Szimpla magyarázatként bújtak el az „élet” szó mögé. Szánalom. Csodálatos élet emberségtől fosztva mászni mások után. Hűséges ebek. Csaholhatnának pórázzal nyakukban, mint ez a két szőrpamacs. Semmivel sem többek náluk. Igába döntött marhák. Akaratuktól megfosztott állatok. Egyszerű vágóhídi barmok. Dühítette az ismerős látképpel vonható párhuzam. Naponta látott ilyen előadást. Könyörgés. Hatás kedvéért térdre borult zokogás. Megjátszás. Képmutatás. Álszent zsarolás. Silány érzelmi terrorizmus. Nála céltalan próbálkozásnak minősültek. Alvilági pondróként kipusztult belőle az empátia csírája. Rideg jégcsappá vált. Fagyos. Masszív. Átlátszó. Üres. Rossz ajtón kopogtattak megértésért. Gyerkőc alázata se ütötte szíven. Idegesítette. Elítélte vadidegen előtt parádézik. Felgyűlt mérgét ingerülten hörrenve vezette le. Közel állt hozzá kitörjön belőle főnöki fejmosás. Előre látta rossz húzás lenne. Határozottan rárivall, elbőgi magát. El kívánta kerülni. Istenverte szerencsétlenség lett volna tragédiáig duzzasztani a szituációt. Részéről pontot tett a felhajtás végére. Lezárta. Nem kellett a dráma. -Nem tartozol semmivel.- Fogai között visszaszívva további mondandóját morrant egyet. Napszemüvegét lehorgászva dörzsölte meg fáradtan lüktető szemeit.-Valamit akarsz, húzd ki magad. Legyen benned méltóság. Segíteni akartál. Elutasítottam. Lépjünk rajta túl. Kíméljük meg egymást a piti nyivákolástól.- Dobta pulóvere zsebébe szemellenzőjét. Kivételesen eltekintett jótékony álcájától. Álmosította. Lefárasztotta látását. Gyógyszerektől kitágult pupillái repedésig feszültek. Mesterségesen sötétített fényviszonyoktól elnehezedtek szemhéjai. Érzékszerve túlterhelésétől tompán hasogatott halántéka. Pihenőre volt szüksége. Szervezetének, pedig élénkítőre. Fintorral arcán üdvözölte követelőző függőségét. Már várta. Felkészült vendéglátására. Indulást megelőzően belecsúsztatott némi útra valót. Ideje volt elfogyasztania. Morogva belenyúlt nadrágja zsebébe. Nem törődöm hanyagsággal előhúzta bogyóit. Oda se bagózott gyerkőcre. Találomra tenyerébe borított néhány szemet. Ráérősen szétválogatta a szemeket. Képébe tessékelte őket és ugyanolyan rezignált arckifejezéssel emésztette fájdalomcsillapítóit, mintha ártalmatlan cukorkákat fogyasztana. Mindennapos jelenség volt. Neki nem volt újdonság. Környezete véleményét leszarta. Az sem érdekelte, mit gondolhat róla gyerkőc. Semmi köze nem volt hozzá. -Mondhatjuk.-Hümmentett egyet váratlanul neki szegezett felvetésre.-Némi korrekcióra szorulnának. Pan-nak sok párna kéne. Stan-nek meg vodka ellazuljon.- Emelte át feje fölött karjait. Roppanásra elégedetten sóhajtott fel. Kifejezetten jól esett vállának végtagja nyújtása. Oda se bagózott mozgásra szúródó oldalára. Magától elmúlt a kellemetlen fájdalom. Jobban feszélyezte izmai állapota. Kevés alvás rányomta bélyegét. Letapadtak. Betonkemény vackok lettek. Edző teremben több időt dobott ki lazítással, mint gyakorlással. Ki nem állhatta, ekkora tuskó. Lomha létra. Átlag csíkszemnél sokkal merevebbek izmai. Újabb indok, miért lenne pocsék Stan. Humorérzéke döglött halé. Néma filmekben se vennék hasznát. Mozdulat paródia? Gag-es szarságoktól hideg rázta. Rá nem szedték kamera előtt bohóckodjon. Színésznek tehetségtelen pancser. Marad a rizikós alvilági ügyleteknél. Oda aztán szaros végzettség se kellett. Rászoktatta hogyan legyen érzéketlen söpredék. Legalább nem akadt fenn jelentéktelen marhaságokon. Hidegen hagyta minek szólítják. Eleresztette füle mellett. Kérdésre koncentrált. Lényeget megragadva simított végig állán. Megfontolta válaszát. Nem bökhette oda félvállról: Heroin. Évei során sok módon fojtotta el érzelmeit. Alkohollal indított. Verekedett. Átváltott kábítószerekre. Egyik sem nevezhető jó tanácsnak. -Változó.-Vonta meg vállát. Pandát keresve akadt meg tekintete. Park félre esőbb részére meredt. Ekkor villant be kivitelezhető megoldás. Kutyájának határozottan füttyentve biccentett gyerkőc felé. –Megmutatom.- Beleegyezést mellőzve indult el. Nyugodt tempóval közeledett a tér eldugottabb részéhez. Zsebre dugott karokkal lassított le. Hátra pillantva győződött meg róla követik. Nem magyarázkodott. Egyértelműen kijelentette mit fog tenni. Lankás emelkedő felé lépkedett. Tetejére érve, egyszerűen maga elé bökött. Őszi színekben játszó rét fogadta párosukat. Hatalmas, nyílt tér, közepén kicsi tóval. Ebben az évszakban kissé kopasz. Ennyi volt titka. Rá nyugtatóan hatott. Természet. Csend. Sehol az emberi fertő. -Ez lenne.-Vágódott le a fűbe. Hezitáló gyerkőcön elhúzta száját. Karját megfogva húzta le maga mellé. Elfogadta ijesztő. Szétvert képe tetőzhette bűnöző benyomását. Megértette tartja a két lépés távolságot.-Lazíts! Hunyd le a szemed. Szívd be a levegőt. Számolj el tízig és fújd ki. Nálam beválik.- Támaszkodott meg háta mögött. Nem volt hozzáfűzni valója. Tájban elveszve burkolózott hallgatásba. Ölében landoló kutyáján fancsali ábrázattal morrant egyet. Nem zavarta játékos állatkája. Ráhagyta ujját rágcsálva fészkelődik. Figyelmen kívül helyezte Pandát. Elrévedve hümmentett, mit mondhatna az üres fecsegést mellőzve. -Shinjirou. Amennyiben megunnád a testvéri státuszt.-Kezet nyújtva fordult szembe gyerkőccel. Első alkalommal nézett arcára. Meghökkentően nőies volt. Szemöldökét érdeklődve vonta fel a látképen. Halkan hümmentve fejezte ki elégedettségét. Különlegesnek találta. Látványosabb reakciót nem préselt ki magából. Cseppet sem foglalkoztatta a nemi identitást hirdető maszlag. Bárki lehetett szép, csak a használt jelző változott. Nála személyek léteztek nem férfiak vagy nők. |
| | | Ajánlott tartalom
| Tárgy: Re: Városi Park | |
| |
| | | |
| |
|