Városi Park

Tárgy: Re: Városi Park Hétf. Május 12, 2014 11:05 pm

Henyélés szolgálatban

Váratlanul ért a szamuráj nőszemély barátságos viselkedése, a haj kócolásra több hosszabb tincs is a szemembe lógott, én pedig szerényen hátra igazítottam őket, utálom, ha máshogy állnak. Nem értem, a mesém alatt csak mosolygott, mintha mi sem lenne természetesebb, tanácsokat ad, meg fincsi szakéval kínál, semmi megvető szemek, esetleg gúnyos megjegyzések. Az Akadémián már azért verekedésbe kerültem, mert a peremvidékről jöttem, és nem egy nagy hasú pénzes zsák fia vagyok. Úgy tűnik, hogy elég sokat számít a közeg, nem mindegy, hogy az ember kiknek mesél mit, vagy csak a szamuráj nőszemély ilyen kedves mindenkivel. Persze azért mégsem ilyen egyszerű a dolog, miután kijelentette, hogy le fog ütni, de azt sem ártó szándékkal tette, majd jött még egy csészével.
- Igaz, viszont egy valamiben mégis tévedsz. Nem azért vagyok most itt, mert elhatároztam volna magamat valami mellett. A maffiózók már meghaltak, de nem az én kezem által, mert végül rájöttem volna, hogy rossz amit csinálok. Sőt, ha élnének, akkor valószínűleg még mindig ott lennék, és egyszer sem gondolkodtam el azon, hogy mi lenne, ha máshol. Gyakorlatilag csak a véletlen műve, hogy shinigami vagyok. Én csak úgy… sodródom az életben, amíg a víz ki nem vet valahol. – néztem a csésze aljára. - Először féltem, hogy mi lesz akkor, ha nem követem az utasításokat, majd nyolc év után már beletörődtem, hogy én csak egy fegyver vagyok. Nekem nem muszáj mosolyogni, vagy azon töprengeni, hogy vajon jó amit csinálok-e. A zanpakutok sem kérdőjelezik meg, hogy vajon helyesen döntöttél-e. Csak némán követnek téged, mert nincs más választásuk. A tiéd megkérdőjelezi? – ezzel le is húztam a csésze tartalmát, orcám pedig egyre pirult, de nem a szégyenlőségtől.
- Ömm… bocsáss meg nekem, amiért fárasztalak a sok marhaságommal, de tényleg, igazán nem az volt a tervem, hogy te fáradtan térj haza a szolgálatból, szédelgő fejjel, mert valaki előtte már lezsibbasztotta neked. Nekem nincsenek ilyen rossz szándékaim, de ha te úgy gondolod, akkor nyugodtan mond csak meg, én nem veszem zokon, meg egyébként sem sírok soha. – fontam ölbe karjaimat, majd helyestem, mint amikor az okos tojások is szoktak bólogatni.
- Na és izé, szerinted milyen az osztag, sokban hasonlít egy maffiához, kevésbé, vagy egyáltalán nem is? Kedves a kapitány, és a többiek is erősek? A hadnagyhoz már volt szerencsém, képzeld, ő vele is állandóan csak iszom. Ti ketten igen hasonlítatok egymásra, csak nem összebeszéltetek ellenem?! – mutatok a szamuráj nőszemélyre fenyegető tekintettel, majd széles mosolyra válltok, hogy tudja, hogy csak poénkodom, kivéve akkor, ha nem, de ő most már se démon, se sötét nindzsa a szememben. Shiro is helyet ás magának az ölemben, majd pihenésre szenderül, szegény már nagyon unatkozhat, nincs semmi, amit szétcincálhatna, és szerencsére még a madárra sem veti rá szemeit. Még csak az hiányozna, asszem akkor az Északi sarkra kellene hogy meneküljek, Chiyo-chan haragja elől. Nem szeretnék jegesmedvék között élni, ráadásul rohadt hideg is lehet ott.

Tárgy: Re: Városi Park Kedd Május 13, 2014 1:42 am

Szolgálatban, avagy a rend kutyás őrei!

Hajjaj... itt valami komoly problémát sikerült kiugrasztanom a bozótosból. Őszinte figyelemmel hallgattam végig ifjú osztagtársam. Véletlenül se szakítottam félbe a mondandóját. Még a rahedli kérdés, amit a végére a nyakamba zuttyantott, se akadályozhatott meg ebbéli elhatározásomba. Szóval csak mikor már végzett, ragadtam magamhoz a szót.
- Huh... szóval kezdjük az elején. Ha valamit kihagyok, nyugodtan szólj közbe. Normális esetbe, vagyis az én esetemben mindenképp, de szerintem általában így van, hogy a lélekölő és a shinigami kapcsolata pont egy lélekölővel és egy shinigamival több, mint fegyver és forgató. És ajjaj... de még mennyire, hogy képes rá a kardom, hogy kioktasson, jobban tudja nálam a dolgokat, megkérdőjelezze a teendőimet, még sztrájkolna is, ha okot találna rá, semmi kétség. A lélekölő több, mint egy fegyver, saját személyiséggel, gondolatokkal, szokásokkal rendelkeznek. Engem például a lélekölőm tanított meg arra, hogy őt miként lehet a legjobban forgatnom, és a mai napig vele szoktam a legtöbbet párbajozni! Minden reggel kiporolja a sejhajom, mert még mindig brutál erős harcos hozzám képest is. És ha harcolunk, ő is ugyanúgy kiveszi a részét a küzdelemből, mint én. Épp ezért ugyanúgy elárulhatja a véleményét, ráadásképp néha jobb stratéga a lelkem, mint jómagam. Arról nem is beszélve, hogy extra féltékeny, ha más fegyverrel harcolok, még a fakardokra is! - magyaráztam mosolyogva - Pont ugyanígy van ez veled is! Sokkal több vagy, mint egy sima fegyver. A harcos nem csak, hogy fegyver. Lássuk csak... például kapsz egy feladatot. XY helyen van pár lidérc, meg kell ölni őket. Először is odamész... és egyáltalán nem úgy találod a helyet, ahogy elmondták. Igaz, ott vannak a lidércek, de ott van pár ártatlan lélek, meg pár ember, akik még csak a lidércekről se tudnak, nem hogy az őket fenyegető közvetlen veszélyről... És még ha parancsot is kaptál, hogy meg kell ölnöd a lidérceket, döntened kell, mi a legfontosabb ott neked, majd aszerint cselekedned. Egy fegyver nem gondolkodik, nem érez, csak vág. De te döntesz, érzel, megmentesz. Arról nem is beszélve, hogy te döntöd el, hogy kire hallgatsz! Huh... ez egy kicsit nagyon lila lett, és nem baj, ha még nem érted, majd egyszer szerintem rá fogsz érezni erre te is. - vigyorogtam. - Az osztagunk... lássuk csak. Annyiban hasonlít a maffiához, hogy az dönti el, hogy ki vagy, hogy milyen erős vagy. Ez igaz. Abban viszont nem hasonlít, hogy az itteniek nem lelik örömüket a gyengébb egyedek terrorizálásába. Ellenben egy erősebb ellenfél, egy kétesélyes küzdelem igazi kincsnek számít! Az olyas fajta, ahol könnyedén ott hagyhatod a fogad... Azt hiszem ebben nem hasonlítunk a maffiához. Rengeteget edzünk, lévén a harcos mint olyan, valójában egy életforma, nem csak egy mozgáskultúra.
A kapitány. Aranyos, ám nem feltétlen kedves, és ne tévesszen meg a látszat, az a kislány, sokkal erősebb, mint te vagy én együtt véve! Ajánlom, hogy tiszteld őt! Nos a többiek változó. Az osztag mércéjével nézve, vannak gyengécskék, meg vannak ügyesebbek is, ámbár a gyengécskék is lehet kiporolnák más osztagbéliek nadrágját, ha úgy adódna. És Nishi~chan... - elkuncogtam magam, mikor az ügyeletes hadnagyunk az eszembe jutott - Nos Nishi~chan csak Nishi~chan. Nem beszéltünk össze ellened, lévén a legutóbbi találkozásunkra nem biztos, hogy emlékszik... de ne aggódj, ő velem is mindig csak iszik! Meg szerintem másokkal is általában iszik! Nem véletlen, ő a legjobb ivócimborám... már-már öcskösnek fogadtam! - vakartam bele a hajamba, szélesen vigyorogva - Ehhez jobb ha hozzá szoksz! Ebben az osztagban a verekedés és az ivás egyformán normális. Szinte mindenki részéről. Idővel majd te is rászoksz a dologra. Ráadásképp, ha részegen megedzed a reflexeidet, meg az egyensúly érzékedet, akkor józanul nagyon pöpecül fognak működni. Nishi~chan is ezért itat téged folyton - közöltem vele a legkomolyabb orcával jelen pillanatban a legnagyobb marhaságot, de gondoltam, fényezem kicsit az öcsköst az újonc szemébe - Máris elkezdte az edzésedet, és te még csak észre se vetted! Menő a tesó mi? - Vigyorogtam extra büszkén. - Kihagytam valamit?

Tárgy: Re: Városi Park Szomb. Május 17, 2014 1:44 am

Henyélés szolgálatban

Társam ismét kiapadhatatlan szóömlésbe kezdett, az én kobakomban pedig már kezdett dugulás keletkezni, amin talán egy vc pumpa sem tudott volna segíteni, de őszintén szólva nem próbálkoztam vele, így nem tudhatom, hogy a probléma megoldódna-e vele, de ami átjutott rajta, abból azt tudtam meg, hogy rossz forgatója vagyok a zanpakutomnak, vagy legalábbis rossz oldalról közelítem meg a dolgokat. Egyik kezemmel megragadtam az oldalamon fityegő katana tokot, majd mélyen a kardba bámultam. Én sosem kívántam magam mellé sorstársat, mert egy, mások nélkül is erős vagyok, kettő, mert mások nélkül is erős vagyok, viszont ez a nőszemély úgy beszél róluk, mintha tényleg valami életre szóló, elszakíthatatlan, láthatatlan kötelék alakult volna ki közöttem, és a kardom között. Nem barát, de még csak testvér sem, annál sokkal jelentősebb. Én hülye, csak egy lelketlen tárgyként tekintek rájuk, de közben nekik is vannak érzéseik. Mi van, ha most Seitoyaiba megsértődött, és soha többé nem fog nekem új technikákat tanítani, és már nem lehetek olyan erős, mint amilyen akarok? Mi van akkor, ha egy nap fogja magát, és egy új fegyverforgatót keres magának, engem pedig elhagy örökké? Nem tudom, hogy ilyesmi lehetséges-e, de minden bizonyára megtörténhet. Szeretném, ha továbbra is tanítana, és azt meg soha, de végképp nem, ha lábakat növesztene a kardom, és egy másik shinigamit fogadna el helyettem! Miközben elmélyült állapotomban felfogtam nem rég mondott szavaim súlyát, egy láthatatlan fal alakult ki közöttem, és osztagtársam között, ami csak igen kevés információt engedett át, pedig én igazán nem szerettem őt figyelmen kívül hagyni, asszem tartoztam ennyivel, ha már ilyen kedves velem, de igazán nem tehetek ezekről a falakról.
- Én-én nem is tudtam, hogy ez ennyire fontos dolog a zanpakutokról, nem szerettem volna őket semmiféleképpen sem lealacsonyítani, csak nekem nincsenek ilyen tapasztalataim. Te többet tudsz róluk, mint én, és nyilván a te véleményed a helyes. Nem hittem volna, hogy ennyire rosszat mondok.
- Nishinek valóban ilyenek az edző módszerei? – csillogtak fel szemeim, miután eszembe jutott egy dolog a dugulás közben elhangzottakról. – Húú de király, szóval máris erősebb vagyok, mint azelőtt, mielőtt megismertem volna? Eddig kétszer ittunk együtt, az mennyi tapasztalattal járul? Te is így tanítod az újoncokat? Ahha, már értem az összefüggéseket, szóval azért itattál szakéval, mert te is edzeni szeretnél velem! Oké, vágjunk bele! – ezzel lepaterolom magamról Shiro-t, majd felállok. – Vond ki a kardodat, és támadj vele engem a teljes erőddel, én pedig shupo nélkül fogom kikerülni az összes csapásodat. Ne aggódj, nekem nem fog bántódásom esni, hiszen most meg mondom, hogy nem fog bántódásom esni, és amit én egyszer már kijelentettem, az bizony ám úgy is lesz. A szakédnak köszönhetően is most már sokkal erősebbnek érzem magam! Na kezdhetjük? – tartásomon látszik, hogy hadilábon állok a talajjal, egy lépés előre, egy lépés hátra, viszont szemeimből kivehető, hogy halálosan komolyan gondolom az öngyilkosságnak tűnő edzést.

Tárgy: Re: Városi Park Szomb. Május 17, 2014 2:28 am

Szolgálatban, avagy a rend kutyás őrei!

-Ajjaj - vakartam meg a buksim elgondolkodva, miközben az igencsak feltüzelt, és nem kevésbé részeg osztagtársamat figyeltem. A szemem sarkából Shiro~chanra lesve, kis részvéttel a hangomban leérdeklődtem tőle - A gazdád mindig ilyen szeleburdi, vagy csak a szaké tette? - Ám az eb nem felelt, szóval szép lassan feltápászkodtam a földről. Értékeltem én a bátorságot, de a vakmerőség már más tészta volt. Igaz, hogy jelen pillanatban a lélekenergia szintünk körülbelül azonos volt, ám ez, főleg a mi osztagunkban nem jelentett semmit. Két óvatos mozdulattal kiroppantottam a nyakam, szép komótosan leporolgattam a ruhám, majd egy apró vállmozdulattal Suza~chant is el akartam hessenteni, de kismadaram épp makacs hangulatba volt, hát ott maradt. Oda sétáltam a férfi elé, majd egy bocsánatkérő mosolyt eresztettem meg. Ám csak egy pillanatig tartott a dolog. Az emlékeimből felidéztem a halál szagát, a fantáziámmal magam köré képzeltem olyan töményen, amennyire csak tudtam. Ennek hála, előtört belőlem a fagyos vérszomjam. Töményen, gyilkolásra kész lett a mosolyom. Egy gondolattal hívtam elő Gin~chan valódi alakját, aki engedelmesen simult a hátamhoz. Még nem vesztettem el teljesen az önkontrollom, és a lélekenergiám se eresztettem szabadon, ám egy harcos már érezhette a gyilkos szándékot belőlem, és lássuk be, pont ez is volt a célom. Hadakozásra egy utóképet ott hagytam néki, én magam pedig mögé kerülve, az artériájához nyomtam a fémesen hideg hajcsatom oldalát.
- Ezt úgy hívják, hogy sakk-matt. - közöltem - Az erőt sosem úgy fogod megkapni, hogy iszol valami varázs italt. Az ital hozzá segíthet egy különleges edzési módhoz, ahol nem hátrány, ha nem fekszel ki két kortytól, ám nem leszel attól erősebb, mert most ittál pár csésze szakét. Másképp a kocsmatöltelékek már mind nehézsúlyú világbajnokok lennének minden számban! Ha iszol, és úgy edzel, nos az segít... ezt kezdte el Nishi~chan. Én csak simán nem szeretek egyedül inni fényes nappal! - magyaráztam visszahiggasztva magam immár egész türelmesen, majd egy újabb utóképet hátrahagyva visszalibbentem a szaké és Shiro~chan mellé. - Ha edzeni szeretnél, otthon szívesen segítek, ám az az ötlet, hogy minden erőmmel támadjalak meg, kissé meredekre sikerült. - kortyoltam bele a csészémbe mosolyogva - Talán pár hónap múlva újra megpróbálhatjuk a dolgot, ám figyelmeztetlek, hogy mindenképp erősebb leszek a legközelebbi alkalommal én is! - eleddigre már megpróbáltam újfent leültetni szegényt, hisz elég labilisan állt, azt meg kell hagyni, majd amikor ezt sikerült, visszanyomtam a csészét a kacsójába, és újfent töltöttem neki italt, hisz erre már tényleg inni kellett...

Tárgy: Re: Városi Park Szer. Május 21, 2014 5:51 am

Vissza a jővőből! Cool

Az izgalmam még nem párolgott el, de valahogy csalódott voltam a lidércet illetőleg, mert egyáltalán nem ilyesfélének képzeltem el őket! Nem volt valami nemes, és fantáziadús ellenfél, aki monumentális méretével és erejével megfélemlíthetett volna, csak sajnáltam szegény párát, amiért olyan csúf volt. :/ Kicsit el is szégyelltem magam, hogy egy pillanatig felmerült bennem, valamilyen hasonlóság lehetséges lenne közte, és Neocchan között. Ne haragudj Neocchan, ezért vezeklésként majd sokkal többet játszom veled, igen! *w*
Persze időm az nem lett volna ilyesmiken gondolkozni, lévén elég szorult helyzetben voltunk, vagyis ez nem volt a legmegfelelőbb meghatározás, lévén eddig döntetlenre álltunk, elvégre megfutamította Tubame~sant, de én kétszer is feltartóztattam! Kétségem sem volt afelől, hogy az ifjú shinigamival képesek leszünk megállítani az állatot, hiszen nem tűnt olyan veszélyesnek, mint ahogy először gondoltam. Na jó, talán a fröcsögő nyálat mondhattuk volna elrettentő faktornak, az tényleg nagyon undi volt. .__.
- Természetesen! – Érintettem halántékomhoz két ujjamat, mintha csak tisztelegnék, és az éppen magát összeszedő lény felé vettem az irányt.
Tökéletesen megbíztam Tsubame~san képességeiben, mert a zsigereimben éreztem, hogy nincs miért aggódnom, amit vállal, azt bizonyosan teljesíteni fogja. Ha pedig most azt mondta, hogy tereljem el a figyelmét a hollownak, hogy képes legyen őt legyőzni, akkor én pontosan ezt fogom tenni!
Viszonylag egyszerű volt a feladat, mert a lidérc látószögéből azonnal elkerült a lány, ahogy a magasba emelkedett, így az valószínűleg a létezéséről is megfeledkezett. Elég buta jószágnak tűnt már korábban is, de ezek után már nem is nagyon tudtam komolyan venni, még a rendszerfenntartók zsandárjai is okosabbak voltak, pedig őket is számtalanszor sikerült átvágnunk Cherryékkel. :oLehajoltam hát egy vastagabb bot ért, majd mutató- és hüvelykujjamat számba véve fütyültem a hollow felé, aki fel is kapta fejét, akkor pedig jól láthatóan eldobtam a botot. Láttam, ahogy értetlenül néz annak mozgására, majd mintha sokkal dühösebb lett volna, mint korábban volt, egyből felém kezdett vágtatni, pedig én igazán más irányba dobtam azt a fadarabot. :|Hatalmas lábai csak úgy trappoltak a földön, csodálkoztam is, hogy erre a felfordulásra nem figyelt fel senki, de hát az emberek már csak ilyenek voltak régen is, meg a jövőben sem változnak sokat. Surprised

Nem estem kétségbe, igazából nem is számítottam arra, hogy tényleg a bot után eredhetne, de egy próbát megért. Megfeszítettem lábizmaimat, és kivártam, nem siethettem el a kitérés mozdulatát, mert akkor időben reagálhatott volna ellenfelem is, és gyorsabb irányváltással beért volna, az pedig nem szerepelt terveim között, hogy kutyarágóka ként végzem. Amikor olyan közelségbe ért, hogy már emelte volna a fejét, hogy hatalmas szájával megragadjon, akkor egy tigris bukfenccel vetődtem előre, és hatalmas álkapcsa alatt éppen hogy elsiklottam. A kölcsönös lendület miatt nem tudott időben fékezni, így egyszerűen elrobogott felettem, és ideje sem maradt már arra, hogy megfordulva újra támadjon, ugyanis ebben a pillanatban érkezett Tsubame~san támadása.
Megnyugodva tápászkodtam fel, mert bár a lidérc még élt, immár harcképtelennek tűnt, aztán láttam azt is, ahogy újabb csapásra készül a shinigami, ami mentén nem csak a lidérc vált ketté, hanem a föld is hasadásnak indult egyenes vonalban. Több se kellett számomra, egy hátrafelé rugaszkodtam el a földtől, és egy kézen átfordulással vetődtem arrébb, hogy minél messzebb jussak a repedéstől, bár utólag kiderült, hogy erre nem lett volna szükség, mert az nem haladt tovább. Felegyenesedve leporoltam magam, és megigazgattam a szoknyám, ami valamiért egyáltalán nem akart úgy állni, ahogy eredetileg kellett volna neki. Tényleg hasznavehetetlen volt a harchoz ez az öltözék, akárhányszor megmozdultam, valamerre elmozdult, vagy felgyűrődött, vagy pedig kilógott belőle valamim, amit Umi~jii szerint nem szabad mutogatni mások előtt. Nem értettem, hogy minek vesznek fel az emberek olyan ruhát, amit nem szabad másnak látnia, akkor egyszerűen ne vegyék fél, és minden meg van oldva. .__.
- Igen, láttam. ^w^ - Lépdeltem közelebb hozzá, kikerülve az éppen reiatsura eső hollow tetemét. Meg kell hagynom ez a látvány viszont egészen ámulatba ejtő volt, sokkal szebbnek tűnt így, mint élve… Meglapogattam Tsubame~san fejét, hogy érezze, büszke vagyok rá, elvégre nagyon ügyes volt, és akkor néztem, hogy valahogy… - Nem voltál te magasabb? o_O – Néztem magamhoz méreteit.
Kérdéseire kicsit zavarba jöttem, és megigazgattam kusza fürtjeimet, mert Umi~jii óta tudom, hogy nem mindenki fogadja jól a jövőből érkezős történetet, meg olyan kicsinek is tűnt. Bár hallgatott a nevére, szóval nem tévesztettem elméletileg össze senkivel, ami azért jó pont! Surprised

- Hoshi Tomomi vagyok, és… - Vakartam meg fejemet. – Mondjuk úgy, hogy a későbbiekben majd jóban leszünk! ^w^ - Mosolyogtam rá. – Jól vagy egyébként, nem sérültél meg? Surprised

Nem láttam, hogy különösebben fájna valamije, vagy vérezne, de jobbnak láttam rákérdezni, elvégre akár el is kerülhette a figyelmem az ilyesmi. Mondjuk az már más téma, hogy vajon miként lehetne ellátni, ha azt mondaná, hogy mégis megsérült, mert szinte biztos voltam benne, hogy a sebtapasz nem maradna meg rajta. :/
- Mért lenne furcsa? – Pislogtam rá, hiszen mindig is láttam a shinigamikat, ahogy a jövőben mindenki más is, de aztán rá kellett jönnöm, hogy a jelenben ez még koránt sincsen így. – Elég magas a reiatsum ahhoz, hogy lássalak téged, meg a hollowokat, arrancarokat, sőt espadakat is! Cool

– Húztam ki magam, hiszen a jövőben nem sokan mondhatták el magukról, hogy valóban találkoztak egy espadaval!
Közben az is eszembe jutott, hogy tulajdonképpen miért is érkeztem a parkba, így egyetlen szó nélkül rugaszkodtam el, és a legközelebb magasodó fára fel is kapaszkodtam, ahonnan kipillantva próbáltam meg felmérni a terepet, de úgy tűnt a célpont már elhagyta a parkot. Nem lesz ez így jó. :/ Lemondó sóhajjal ereszkedtem vissza a talajra, és hajamból kiszedegettem a hirtelen mozdulatoktól belekeveredett leveleket.
- Most az egyszer megúszta. .__. – Motyogtam magam elé, majd ismét Tsubamera néztem. – Nincs kedved fagyizni? Surprised

– Mutattam a másik irányba, ahonnan jöttem, mert ott már korábban is kiszúrtam egy ilyen bódét, és Umi~jiivel is ehettem már fagylaltot, ami finom volt, szóval biztosan Tsubame~san is szeretni fogja! ^w^

Tárgy: Re: Városi Park Szer. Május 21, 2014 6:24 am

Henyélés szolgálatban

Elkezdtem kilazítani lábaimat, és amint feltápászkodott az őrtársam, nem bírtam ki, hogy ne tegyek felé egy lelkes vigyort. Örültem, amiért komolyan gondolta ő is a felvetésemet, habár nem tudom, hogy ő mit szeretett volna kihozni ebből a leitatós edzésből, de az én módszerem nyilván hatékonyabb lesz, viszont amint átváltott gonosz mosolyra, rögtön levágtam, hogy itt valami baj lesz. Én csak azt mondtam neki, hogy küzdjön ellenem a teljes erejével, míg én mindenféle harcot nélkülözve állom meg a helyemet, na de azt nem tudtam, hogy be is fog kattanni. Nem vagyok benne biztos, de mintha az imént egy parancsszó nélküli shikait láttam volna, bár jelen állapotomban is csak igen keveset tudok megállapítani a körülöttem forgó világból, így nem igazán kerestem semmire sem magyarázatot. A következő események felett már csak értetlenül tántorogtam, de ettől függetlenül még folytattam volna tovább harcot, hiszen én nem fogok megijedni egy szamuráj démon nőszemélytől sem, de még ha kettő is lenne belőle, még akkor sem, szóval elszántan forgolódtam azokba az irányba, ahol még legutóbb feltűnt, hogy felkészüljek az első csapására. Erre már csak azon kapom magam, hogy próbál egy szinttel lejjebb ereszteni, az újabb csésze viszont meggyőzött, hogy maradjak is meg a helyemen.
- Én-én végig tudtam volna csinálni, erős lehetsz, meg nagyon is, de én kitartó lettem volna továbbra is, különben most nem hívnám magamat harcosnak, sem pedig Eizo-nak. – Ekkor Shiro máris letámadott, és arc nyálpakolással nyugtázta magának, hogy jól vagyok. – Elég legyen, há nem hagysz már békán te ebadta dög! – csapkodok a kezeim után, és amikor a kutya már végre békán hagyott, szomorúan tekintek a csészém aljára. Fogalmam sincs, hogy mikor ürülhetett ki a következő adag tartalma is, nyílván a sötét nindzsák csenték ki belőle. Már nyújtottam kacsómmal a csészikét egy következő körre, mert a toplistát vezető ellenfeleim gyorsabbak voltak nálam, de ezúttal már résen leszek, és nem fognak kifogni rajtam. Félúton meggondoltam magamat, és zavartan visszahúzódzkodtam, hiszen nem kocsmában vagyok, Chiyo-chan pedig nem a kocsmárosné, és neki is hagyni kell a jóból.
- Mond, neked milyen céljaid vannak, ha szabad rákérdeznem? – röppent fel bennem egy spontán jött téma, hát kussban se maradjunk, mert az rosszat tesz a bifidusz eszenzisznek, és az élő flórák nem fogják serkenteni a szervezetünk védekező rendszerét. – Én azon kívül, hogy egyszer meg szeretném menteni a világot, szeretném megmenteni még egyszer, de hogy mitől, azt úgy igazán nem tudom. Aztán én akarok lenni a legerősebb shinigami, hogy meg tudjam menteni a világot egyszer, meg még egyszer, de előtte még Kenpachi is akarok lenni. Persze nem kell mindjárt megijedni, nem a hagyományok szerint akarok, hiszen a kapitány minden bizonyára egy lúze… vagyis nagyon kedves fickó lehet, és megküzdeni sem szeretnék vele. De ha mégis így lenne, mármint hogy harcba szállnék a kapitányi címért, akkor szerinted mennyi esélyem lenne? – kértem ki a véleményét, miközben szemfedőimre egyre nehezedtek a tonnák, és ha a kollegina hosszú mesélésekbe, meg oktatásokba kezdett, akkor azok még jobban rásegítettek, hogy végül megadjam magamat, és vízszintesbe vágódjak. Miután Shiro is észrevette, hogy a gazdiból már kifogyott a Duracell elem, máris átpártolt újdonsült ismerőséhez, törődést igényelve. Egyszer-egyszer még felültem, és vadul egymás után elkezdtem püfölni a levegőt, amolyan karatés mozdulatokkal, majd újra vissza. Ez némiképp árulkodhatott a bennem tomboló háborúról. Shiro ébresztett végül fel, amolyan kutyául, jó nyálasan, majd Chi-chant is észrevettem, előtte a kapuval.
- Hogy mi, máris megyünk? – álltam, vagyis még csak feküdtem tétlenül a dolog előtt, mire aztán felálltam. – Remek, miközben úgy álcáztam magamat, mintha aludnék, profin kijelenthetem, hogy nem keveredtünk veszélybe, szép munkát végeztünk. Viszont… - nézek a társamra bizalmas szemekkel. – A jelentésben kérlek ne említsd, hogy milyen kifinomult álcát hajtottam végre a szolgálatban. Nem szeretném, ha más is lekoppintaná tőlem a technikát. Tudod, nagyon egyedi, és csak te tudhatsz róla.

/Remélem nem baj, hogy az én részemről zárót írtam, de ez történik, hogyha itatod Eizo-t /

Tárgy: Re: Városi Park Csüt. Május 22, 2014 6:59 am

Szolgálatban, avagy a rend kutyás őrei!

Pár csészétől így elázni... Még megboldogult nevelőatyám is jobban bírta a piát, pedig szent meggyőződésem volt, hogy cefetül nem alkoholistának való gyomra volt! Persze ez mit sem változtatott az ital iránti szenvedélyes lelkesedésén. Aztán már kevésbé lelkesen kellett haza szervíroznom a magatehetetlen sejhaját, ami már nem volt túl jó. Arról nem is beszélve, hogy olyankor mi volt, amikor félrészegen eljátszott ENGEM! Na most valami hasonló mód viselkedett ifjonc osztagtársam is. Lelkesedett olyasmiért, amiért felesleges volt, különböző célokról kezdett el nagy-monológokat tartani, amiket mosolyogva, türelmesen végig hallgattam. Igaz, néha megrándult a szemöldököm a hallottak miatt, de hát részegen az ember sok minden értelmetlen dolgot összehord. A lényeg, hogy józanul mindettől már inkább őrizkedjen, mert könnyen halálos lehet egyik-másik.
Szóval szép csendben, türelmesen hallgattam, néha hüppögtem kicsit, vonogattam a szemöldököm, egész addig, míg egyszer csak szép szolidan el nem dőlt, mint egy darab fa, vagy egy jól megrakott zsák. Az esélyeit inkább nem latolgattam, lévén nem volt mit...
Megvakartam az eb buksiját, hisz szegény legalább akkora traumának élheti meg, mint én Suza~chan alkoholos mámorait, szóval teljese mértékben együtt érző voltam szegénykével. Ennek jeleként aztán mikor megajándékolt egy ágdarabbal, majd mikor elvettem tőle okos szemekkel pislogott rám és csóválta a farkát, hát eldobtam néki. Kimondhatatlan örömmel vetült utána, úgy tűnt ez a játék a megunhatatlan kategóriába tartozott neki, hát nehezítettem a dolgot. Elhajítottam a botot, majd versenyre keltem a kutyával, hogy melyikünk lesz a gyorsabb, és kapja el hamarabb. Amennyire csak tudtam mellőztem közben én is a shunpót, lévén Shiro se adta jelét, hogy birtokában lenne a villámtánc tudományának. Hol egyikünk, hol másikunk bizonyult gyorsabbnak. Végül ha a kutyus elkapta a botot kötél, jelen esetbe bothúzás következett.
Persze egész idő alatt egy fia lidércfajzék nem jelentkezett. Egy egész parányi, aprócska se mutatkozott. Ezt hiányolhatta az aktívan kómázó Ei~chan is, lévén árnyék és levegőboxba vagy mibe vetült párszor. Ilyenkor sokat tudóan, és együtt érzően összepislogtunk az ebbel, majd folytattuk önfeledt bolondozásunkat, mintha mi sem történt volna.
- Ő nem tudna haza vinni valahogy? - alkudozott a madaram, alkoholt áhítva, persze az én hangomat utánozva.
- Már nem kell sokat várnod, és mehetünk haza, ott pedig amennyi csak beléd fér, még fürödhetsz is a szakéba, ha arra támad kedved. - intettem türelemre szegénykét. Shiro~chant kissé megzavarta, hogy mind a ketten a madarammal az én hangomat használtuk, így úgy döntött, innentől szag alapján tájékozódik...
De tényleg nem volt már sok hátra. Épp azon filóztam, hogy a srácot is a hátamon kell elcipelnem. Szóval nyitottam egy átjárót, és épp neki veselkedtem, hogy a hátamra tornázzam a magatehetetlen alakot, és igen erőst ajánlottam közbe néki, hogy a vesémmel ne kezdjen el árnyékboxolni, mikor is magától felpattant, mint aki jól végezte dolgát. Persze azért Shiro~chan bizalmasan felém hunyorított közben...
- Rendben, megőrzöm a titkod... - bólogattam végül komoly arccal, holott belül erőst nevettem a dolgot.