[Amikor a Jövő találkozik a Múlttal...]

Újabb unalmas és izgalmaktól teljesen mentes nap. Igaz mostanában talán túl sok izgalom is ért, hiszen egymást követték az összecsapások. Inkább örülnöm kellene a pillanatnyi békének, de nem megy. Sosem voltam az otthonülős fajta, a harc a mindenem. Ebből adódóan kissé kedvetlenül lépdelek Karakura városának zsúfolt utcáin, miközben az érdeklődés teljes hiányával szemlélem a csicsás kirakatokat. Körülöttem mindenki vidám és látszólag semmi gondjuk nincs. Mennyivel jobb is a tudatlanság, amiben élnek. Emberi életem emlékei túl haloványak már ahhoz, hogy képes legyek felidézni őket, így is csodaszámba megy, hogy néhány dologra emlékezni tudok. Lassú léptekkel sétálok az egyik szökőkút melletti padhoz, s kényelmesen elhelyezkedem rajta. Rövid szemlélődés után egy cigarettát kotrok elő zsebemből, majd rövid időn belül máris a számban füstölög a mennyei dohányrúd. Magamba mélyedve szemlélem a játékosan cikázó vízsugarakat, miközben megpróbálom kirekeszteni az emberek zsivaját. Mondjuk, ha csendességre vágytam volna, akkor inkább a Fészekben is ücsöröghetnék. Két slukk között fásultan felsóhajtok, mivel biztosan ez lesz a dologból. Funkcióját tekintve tökéletesen megfelel a hely, azonban egy kicsit nyomasztóvá is tud válni. A földalatti mélység, ráadásul az egyforma ódon falak… Kétségtelenül nem egy wellness-szálló, ámbátor nem is annak lett kitalálva. Meg egyedül ott lenni sem valami csalogató lehetőség, mivel a Daitenshi összes tagja épp házon kívül van. Felkereshetném Hitomit egy kis edzés miatt, azonban jelenleg Ő is valami szupertitkos Esper-kísérleten munkálkodik. Úgy tűnik csak Nekem nincs semmi tennivalóm. A csoport shinigami tagjait meg nincs kedvem riadóztatni Seireiteiből, azzal az ürüggyel, miszerint unatkozom. Dai meg hadd legyen a barátnőjével.
Már épp az indulás mellett döntenék, amikor érzékeim ismerős lélekenergiát mérnek be. Egy hollow ólálkodik a közelben, de jól érezhetően alacsony rangú. Nemtörődöm módon megvonom a vállam, mivel ez már nem az Én feladatom. Az alsóbbrendű férgeket üldözzék a shinigamik, van nekem jobb dolgom is. Nagyot ásítva nyomom el a csikket a pad aljában és már álló helyzetbe is tornázom magam, amikor egy újabb reiatsu tűnik fel. Ez már sokkal erőteljesebb, mint az előző, szóval valószínűleg egy arrancarról van szó. Nos, ez már jobban felkeltette az érdeklődésemet, így hát kelletlenül bár, de egyre ébredő kíváncsisággal indulok útnak. Gyorsabb tempóban kanyarodok be az egyik közeli sikátorba, majd miután megbizonyosodtam róla, hogy senki sem figyel, fogom magam és shunpora váltok. Sokkal felszabadultabb vagyok itt a magasban, ahol felülemelkedhetek a tömeg nyüzsgésén. Élvezem, ahogy a menetszél összeborzolja fekete hajkoronámat, miközben megállíthatatlanul közeledem célom felé. Nem telik bele pár percbe és máris meglátom jövetelem okát. Egy furcsa öltözetben álló lidércfajzat pont ebédelni készül, azonban úgy tűnik sikerült kellően megzavarnom. Míg pillantását Rám emeli, egy biccentéssel jelzem a mellette tanyázó Plusnak, miszerint meneküljön, ha kedves az élete. A fiú ismer Engem, ami nem is olyan meglepő. Volt már dolgom Hueco Mundoban nemegyszer, sőt még a Primerával is volt nézetletérésem. Ennek köszönhetően Aizen is ismeri a nevem, mivel biztos figyelemmel kíséri a Soul Societyben történteket is. Lazán, zsebre dugott kézzel álldogálok az épület tetején és onnan figyelem szótlanul a gyereket. Szemmel szinte láthatatlan villámtánccal érkezek le néhány méterrel elé, s csak ezután szólalok meg.
- Úgy van… - ejtem ki e két szót a számon, metsző gúnnyal átitatva. – Nocsak, már Las Noches kutyái között is ekkora ismeretségnek örvendek? Ez igen hízelgő… Sajnos, rosszkor vagy, rossz helyen. Csak egy okot mondj, hogy miért hagyjalak futni? Ha elég jó az indok, akkor talán nem végezlek ki, Arrancar.
Arcomon magabiztos vigyor tükröződik, majd ezt követően látható válik a hátamon tárult két katana is. Egy óvodás szintű Kidounak köszönhetően el tudom rejteni őket a kíváncsi szemek elől, így nem kell tartanom az emberek értetlenkedő pillantásától. Egyelőre még nem teszek semmi fenyegetőt, csupán akkor fogok harcolni, hogyha rákényszerít. Közelebbről még egyszer végigmérem a srácot, azonban nem tűnik olyannak, mint akikkel eddigi pályafutásom során összehozott a balsors. Lehetséges, hogy Aizen új stylistot vett fel, mert már megunta a fekete-fehéret, ami meg amúgy is a halálistenek uniformisának majmolása. Mondjuk zseléshajú főellenségünktől nem is számítottam többre, viszont nem az Én tisztem divattanácsokat adni Neki. Érzékeim hirtelen kiélesednek, megpróbálom felmérni milyen erős is lehet a Velem szemben álló kölyök. Vigyorom csak tovább szélesedik, amint megérzem a kettőnk között lévő különbséget. Még reggelire is kevés lenne, habár egy alacsonyabb rangú tisztnek biztos meggyűlne a baja egy ilyennel. Mindenesetre teljes lelki békével és jéghideg pillantással várom válaszát.

[Amikor a Jövő találkozik a Múlttal...]
A kettőnk között lévő különbség már most is ég és föld. Viszont maga a gondolat, hogy ilyen egoista az akkori mesterem, eléggé nevetségesnek tűnt. Ráadásul a szeméből óriási önbizalom, és gúny érződött ki. Úgy gondoltam egyelőre nem indítok támadást, mivel lehet meg tudom zavarni pár elhintett információval.
-A túlzott magabiztosság hátrányt jelenthet. Ha túlságosan el vagy telve Önön nagyságoddal, akkor lehet, hogy ez fogja a bukásodat előidézni. – mondtam sejtelmes mosollyal, mivel tisztában voltam azzal, hogy magától Yuusukétől idéztem. Ha erről nem ismer magára, akkor nehezen fog rájönni arra, hogy ismerem. Mivel sejtettem, hogy ennyivel nem igen fogom meggyőzni, hirtelen beúszott pár név a tudatomba. Át se gondolva mit mondok, szintre rögtön beszéltem.
- Hogy van a kedves Yasuki Chiyoko? Esetleg az utódaid… a Sierashik. Esetleg a névrokon Watanabe Yuusuke? – kérdeztem lendületesen, és nem tudtam megállni, hogy közbe ne vigyorogjak. De valahogy nem az átlagos vigyort sikerült mímelnem, hanem egy sokkal vérszomjasabb, őrültebb fajtát. Szinte hallható volt, ahogy Yuunak kattogtak a fogaskerekek az agyában. Miközben lezavartuk ezt a gyors kis párcsevejt, a lélek elmenekült. Különösebben nem bántam, mivel semmi dolgom nem volt vele. Felőlem az elején el sem kellet volna esnie. Hátat fordítottam Yuunak, majd nyugodtan elindultam előre. Miközben mentem direkt olyan hangosan szólaltam meg, hogy még hallja a szavaimat.
- Az ostoba, még fenyeget is, hogy megöl, miközben ő maga mentett meg. – Miután ezt kijelentettem, egy gonosz vigyorral megfordultam, és előrántottam a fegyveremet. Hirtelen elhatározás volt, és tisztában vagyok vele, hogy egy ostoba dolog volt tőlem, de csupán karddal rátámadtam. Ami hab volt a tortán, hogy ugyanazokkal a mozdulatokkal, amit hajdanán tanított nekem, és amit olyan szinten megtanultam, hogy már-már beépült az ösztönömbe. Egy kevéske Sonidót csempésztem a futásba, így változó helyeken tűntem fel, miközben a Yuu és a köztem lévő távolság vészesen fogyott. Az utolsó pillanatban mögötte teremtem, és egy gyors rántással a lapockái közé próbáltam szúrni. Mivel sejtettem, hogy még megsebezni sem fogom ezzel, így a lábammal próbáltam kirúgni alóla a talajt, viszont a lábam nem ütközött semminek. Mikor már sejtve, hogy mi történt, gyorsan lekaptam a fejem, mely fölött elsuhant egy penge. Ha akár egy másodperccel is később mozdulok, a nyakamat felhasítja az acél, mely után elkerülhetetlen lett volna a súlyos sebesülés. A kardomat védekezően magam elé kapva pördültem meg, s az ellenfelem felé fordulva hátráltam pár lépést.

[Amikor a Jövő találkozik a Múlttal...]

Húú, de bölcs itt valaki, hogy oda ne rohanjak. Már alapból képtelenséget beszél, hisz’ még nem találkoztam olyan ellenféllel, aki két vállra tudott volna fektetni. Jó-jó, meghaltam már egy párszor, ám végül mindig én diadalmaskodtam, s ennek köszönhetően nem fér kétség nagyságomhoz. Nem pazarolok felesleges szavakat a ficsúrra, inkább egy gúnyos vigyorral jutalmazom meg okosságáért. Úgy tűnik elkapta a szófosást, mivel egyre tovább és tovább beszél. Látszólag sikeresen elvégezte a feladatát és kellően felkészült az életemből, valamint családom és ismerőseim tárházából. Ragadozószerű vicsorából nem sok jóra tudok következtetni, azonban még mindig nem látom értelmét bármelyik fegyverem előhúzásához. Utolsó mondatát nem tudom mire vélni, mert még életemben nem láttam ezt a csávót. Ennek ellenére Ő mintha már évtizedek óta jól ismerne, holott elképzelni se tudok olyan szituációt, amiben megtűrnék magam mellett egy arrancart. Hirtelen támadásba lendül és végre kedvemre való elfoglaltságot nyújt a szócséplés helyett. Érdekes módon közelít meg, Sonidójával ide-oda cikázik, azonban ez még kevés lesz ahhoz, hogy elveszítsem szem elől. A távolság vészesen csökken, viszont még mindig nem szántam el magam semmilyen mozdulatra. Hamarosan mögöttem tűnik fel, majd egy igazán precíz szúrással próbálkozik, melynek kivitelezésében saját vívótudomány kecsességét vélem felfedezni. Egy értetlenebbül állok a dolog előtt, azonban előbb ki kellene térnem. A penge elől oldalra fordulok, azután egy ugrással a levegőbe tornázom magam. Dotonryuu szemmel szinte követhetetlen gyorsasággal kúszik elő sayájából, ezt követően megpróbálnám eltávolítani a hollowfajzat fejét a testéről, ám nem járok sikerrel. Mintha csak várt volna ezen mozdulatsorra, egyszerűen elhajol előle és a visszavonulás mellett dönt.
- Meg kell hagyni, ügyesen sikerült kicsúsznod a kezeim közül, Fiú! – szólalok meg elgondolkodva, miközben egy mozdulattal hátrasimítom virgonckodó hajtincseimet. – A mozdulataid ismerősek… Mond csak, ez valami különleges képesség Nálad? Le tudod másolni az ellenség harcstílusát, jól sejtem? Sajnos, ez még vajmi kevés lesz ellenem!
Nem lesz valami nagy kihívás végezni Vele, hiszen az eredeti mindig jobb, mint a silány másolat. Laza villámlépéssel indulok el felé, azt követően egy gyenge szúrással próbálom meg felnyársalni. Valószínűleg könnyedén hárítani tudja, ha már egyszer kitért a lefejezés elől. Könnyed természetességgel szorítom hátrafelé csapások és döfések tömkelegével, melyek találat esetén sem okoznának számottevő sérülést. Most még csak játszok, mert hogyha akarnám, akkor egyetlen pillanat alatt elsöpörhetném. Ezt Ő is tudja, látom a tekintetében. Viszont a szokásos félelem helyett egy teljesen más érzést tudok kiolvasni íriszeiből, amint nem tudok hova tenni. Ez pedig csak további indulatot szül bennem, így utolsó vágásom sokkal erőteljesebb, mint az eddigiek. Ideje elővenni a nagyágyukat is, lássa csak mennyivel fölötte állok! Fegyvertáram telis-tele van pusztítóbbnál pusztítóbb Kidoukkal, a bőség zavarában azt sem tudom, mit szabadítsak Rá először. Rövid töprengés után egy kevésbé ismert technika mellett döntök, melyet talán csak egyszer használtam igen hosszú pályafutásom során. Egy Shunpóval az arrancar mögött termek, ezt követően bal mutatóujjamba lélekenergiát koncentrálok. Becélzom ellenfelem hátának közepét, míg gondolatban a „Hadou 29: Aka Fenikkusu!” parancsot hadarom el. Ennek köszönhetően kisebb tűzvihar tör elő balomból, ami egy főnix formáját felvéve suhan áldozata felé. Nem ez a legerősebb támadó jellegű démonmágiám, viszont a jelenlegi helyzetben ez is tökéletesen megfelel. Biztos nem fog elpusztulni tőle, ám ha nem vigyáz, akkor egy igen csinos égésnyomot kaphat a hátára, ami kellőképpen megpecsételné amúgy sem rózsás sorsát. Monumentális robbanás kíséretében csapódik be támadásom, ezt követően nagyobb füstfelhő kerekedik. Most már csak az a kérdés, hogy milyen intenzitással sikerült eltalálnom Őt.
- Csodálkoznék, ha nem élted volna túl… - jegyzem meg vontatottan, habár még nem érzékelek semmi mozgást a detonáció irányából. – Rohadt sok dolgot tudsz Rólam, netán Las Nochesben külön kis aktát vezetnek szerény személyemről vagy mi? Ehh, csak költői kérdés volt, ne válaszolj! Ellenben megtudhatnám a neved? Tudod, a sírkő miatt.
Gúnyos szavaim ismételten csak szerencsétlen lidércen csattannak, aki csupán rosszkor és rossz helyen akarta elkölteni szegényes ebédjét. Ez azonban nem menti fel a büntetés alól, melyet ezirányú törekvése vont maga után. Felőlem máshol annyi lelket zabál fel, amennyit akar, azonban az én környékemen hagyja békén a lézengő Plus-populációt. Katanámat egy pörgetéssel a vállamnak döntöm, majd zsebemben egy szál Black Devil után kezdek kutatni. Igazán megkedveltem ezt a márkát, ráadásul a vaníliás íznek köszönhetően mindig olyan trópusi hangulat ragad magával. Már érzem is a virágfüzér érintését a nyakamon, eközben sűrű füst szál fel a meggyújtott dohányrudacskából. Halálos nyugalommal cigarettázgatok tovább, amíg ellenfelem méltóztatik előmászni a füstből.

@~’~,~ Séta Karakurában, avagy hogyan ismerkedjünk össze fraccionunkkal? ~,~’~@


Figyelve Sierra - samát furcsa jeleket fedeztem fel a tekintetében és az arc vonásaiban. egyszerre volt gondterhelt és felszabadult. Kicsit felengedtem, de teljesen nem bírtam így megmaradtam az a unalmas Arrancar aki voltam vagy akinek látszani akartam. Tekintetnem a minket körbevevő tájra futott. Egyszerűen megnyugtatott ez a látvány, de egyszerre nyugtalanított is mivel olyan érzést keltett bennem ami kétségbe vonta a hova tartozásomat.
- Gyere, ülj le!
Hirtelen vissza zökkentem a valóságba és tekintettem Sierra felé fordult. Láttam ahogy arrébb húzódik a padon amin helyett foglalt. Nem akartam sokat hezitálni ezért megpróbáltam minél határozottnak tűnni és rögvest teljesíteni a kérését, de nem tudom mennyire látszódott ez a tetteimen.
- Nem könnyíted meg a dolgom azzal kapcsolatban, hogy megismerjelek…feleli Sierra egy sóhaj kíséretében.
Nem kerültem még hasonló helyzetbe ezért elég kellemetlenül éreztem magam. Nem akartam feladni a magamra erőltetettet lényem, de nem is akartam őt megtéveszteni, valahogy most a bizalmat sugallta a tekintette és a tettei. A töprengésemből egy újabb monológ térített vissza a valóságba:
- Igazából én se emlékszem az emberi életemre, csupán csak képek villannak be néhanap. Furcsa, néha igazán megmagyarázhatatlan és ijesztő képek… De igazából nem is az érdekel, hogy milyen voltál emberként, hanem az, hogy most milyen vagy. Szeretném megismerni azokat, akikben meg kéne bíznom.
Tekintetem Sierrára vetül. Tekintete az eget fürkészi és látszólag teljesen nyugodt, velem ellentétben.
~ Ugyan mit kéne tennem? Mondjam el a céljaimat és fedjem fel való kilétemet? Az mire lenne jó? Ellenségből van egy pár, barátból nem tudok senkit aki hasonlónak tartana...jobb esélyem nem lesz kitárulkozni és legalább minél hamarabb tisztázhatom a dolgot és ha netalántán a mondandóm és az elveim megsértik hamarabb túl esünk az atrocitáson... ~
Ahogy eldöntöttem,hogy elmondom amit gondolok teljesen megnyugodtam és felkészültem bármilyen nemű folytatásra. Az eddigi összehúzódó testtartásomat felváltotta a kinyújtott hát és a leengedett váll. Lassan hátra dőltem a padon kezeimet a fejem alá raktam tekintettemmel én is felnéztem az égre lesve a felettünk kúszó bárányfelhőt. Egy kisebb sóhaj után belekezdtem a mesélésbe.
- Hát nem is tudom hol kezdjem Sierra - sama. Ha azt akarja hallani, hogy olyan vagyok mint bármelyik másik Arrancar vagy Hollow el kell keserítsem.Már azóta, hogy Arrancar lettem úgy érzem, hogy nem tartozom ide. először amikor Megpillantottam Las Noches külső falait, megláttam a bennük lévő lényeket azokat akik hasonlítanak rám keserű és megvető érzés öltöt el. Egy kis ideig megpróbáltam beilleszkedni, mindenkinek a kedvére tenni, de sehogy sem ment és minden próbálkozásom egy kudarc volt. Addig is úgy éreztem, hogy nem tartozom Hueco Mundo népeihez, de a sorozatos kudarcok felerősítették ezt az érzést. Elszállt belőlem minden olyan emberi érzelem - ha egyáltalán nekem van vagy esetleg volt hasonló - ami a beilleszkedést segítette volna elő. Emellett történt egy olyan esemény ami gyökeresen megváltoztatta a véleményemet az egész Nochesben lakókról és magáról Aizenről. - fejeztem be a mondatott és nyeltem egyet. A torkom kiszáradt és le kellett küzdjem a dühöt ami hirtelen végig szaladt rajtam.
- Ha jól emlékszek a harcunknál megkérdeztem, hogyan is vélekedik magáról Aizenről. Akkor olyasmit felelet, hogy Aizen adta önnek meg ezt az erőt amit most birtokol és szabadította fel abból a testből amit önerejéből elért és ezért tiszteli. Én azonban abszolút nem így vélekedek róla. - Lassan felkeltem a padról pár lépést tettem a szökőkút irányába és háttal álltam a beszélgető partneremnek.
- Én minden egyes lelket egyformának tekintek. Engem különösebben nem érdekel Hollow-e vagy Shingami, erős-e vagy nem, bunkó vagy esetleg tisztelet tudó. Kész vagyok a saját társaimért kiállni és meg védeni őket bárki ellen habár ez sosem mutatom ki, mivel ez nem egy olyan gondolat menet ami Las Noches-ben élők többsége pártolna. Természetesen vannak különbségek amik a hovatartozásunkat igazolják, ettől függetlenül semmi különbséget nem fedeztem fel köztünk. Talán épp ezért próbálom elkerülni az olyan konfliktusokat amelyben elkerülhetetlen hogy az egyik fél véglegesen eltűnjön az ismert világokból. - tekintetem az égről a szökőkútra szegeződött. A kezeimet levettem a tarkómról és a magam előtt kulcsoltam össze. - egyszer egy küldetésre küldött Aizen pár Arrancarral együtt. Örömmel fogadtam el a megbízatást, megtisztelve éreztem magam, hogy elég erősnek és megihatónak tart egy küldetésre. egy feltüzelt ifjú lelkesedésével indultam el. A vég kifejlett az lett, hogy minden társam elesett. Habár sose kedveltek engem és sose tiszteltek mégis elég kellemetlenül éreztem magam majd csalódottam tértem vissza Aizen elé. Ahogy elmondtam a küldetés részleteit gúnyos mosollyal jutalmazta és feleltéből egyértelművé tűnt számomra, hogy azok akik elesnek az ő nevében jelentéktelen áldozatok. - kezeimet magam mellé engedtem és akaratlanul is ökölbe rándultak. Testemmel félig Sierra felé fordultam. Éreztem, hogy a düh teljesen kiült az arcomra. Szemöldököm összeráncolódott.
- Ekkor fogadtam meg, hogy megpróbálok olyan szintre lépni ahol már a parancsait nem vagyok köteles teljesíteni és olyan erőre szert tenni amivel a végén letaszíthatom a helyéről és remélhetőleg egy olyan személy foglalhatja el a helyét aki akár csak egy kicsit is jobban törődik a saját fajtájával. - testemmel most már teljesen Sierra felé fordultam, arcomról megpróbáltam eltüntetni a felgyülemlett feszültség minden jelét.
- Arra volt kíváncsi, hogy bízhat -e bennem. Én elmondtam milyen is vagyok valójában,mit érzek és mi az értékrendem. A többit most már önnek kell eldöntenie Sierra - sama és elnézést ha a mondandóm zavaros és nem időrendi. Soha sem volt erősségem a beszéd emlékeim szerint. - Hangom most már teljesen barátságos és tisztelet tudó volt. kezeimmel megfogtam a derekamat és ösztönösen felkészültem egy támadás kivédésének a hárítási kísérletére miközben vártam miként reagál a válaszomra Sierra.

@~’~,~ Séta Karakurában, avagy hogyan ismerkedjünk össze fraccionunkkal? ~,~’~@


Pár pillanat telt el azóta amióta befejeztem az önéletrajzom elmondását és Sierra azonnal lereagálta egy magasztaló mondattal. Ekkor eszméltem fel, hogy a kezem a kardom markolatára kúszott. A szavak annyira megnyugtattak, hogy azonnal le emeltem róla a kezemet. Megpróbáltam leplezni azt az érzést ami átfutott rajtam. Azt a boldogságot, hogy nem vagyok teljesen egyedül.
eközben belekezdett a saját történetébe. Figyelmesen hallgattam, nem volt nehéz mivel érdekelt is a története. a mondata végeztével egy mosoly kúszott arcára azonban ez a mosoly nem a boldogságot sugallta. köze akartam vágni, de úgy éreztem még nem kell, mert mondani akar valamit. éreztem, hogy egy kisebb szellőhullám érkezik meg a hátamhoz és végig siklik rajtam. Ahogy befejezte Sierra a mondani valóját vissza sétálok a padhoz és leülök mellé. Evvel is szeretném kifejezni, hogy nem félek tőle hiszen nincs okom. Ha akarna akkor is könnyűszerrel el tudna intézni.
ahogy leültem térdeimre helyeztem alkarjaimat és előre dőltem. Pár pillantott vártam miközben élveztem a park szépségét és a benne uralkodó környezeti viszonyokat.
- Először is köszönöm a dicséretet igazán jól esett, bár nem hiszem, hogy megérdemeltem. Kicsit meglepődtem, hogy hasonlóan érezte magát mint én, de önnek jobban sikerült a beilleszkedés mint nekem. sajnos nem tudok mint mondani arra, hogy parancsolgató típus mivel nem igazán ismerem, de ha az is nincs benne semmi gond. Ha kérhetné elmondaná hogyan lett arrancar és miként sikerült Espadává válnia? Természetesen ha úgy gondolja, hogy nem tartozik rám megértem. Tudom, hogy Aizen sokkal erősebb mindannyiuknál. Nem bolond, hogy hozzá hasonlóan erős Arrancarokat hozzon létre. Nem veszélyezettné a tekintélyét és a hatalmát Las Noechesben. Avval is tisztában vagyok, hogy sem most sem később sem lesz nagy esélyem ezen pucs véghez viteléhez még akkor sem ha edzek, de úgy érzem nem nézhetem tétlenül amit ő csinál. - hangom nyugodt, néhol teljesen kiveszik belőle, hogy egy nálam erősebbel beszélek, néhol pedig ez a fajta lazaság eltűnik belőle.
- Elmondaná nekem mire emlékszik még abból a korszakból amikor ember volt? Elvégre ez most egy ilyen beszélgetés.
Szemem sarkából rápillantok Sierrára, hogy nem-e léptem át egy bizonyos határt. Hiába egy barátságos beszélgetés, még mindig a felettesem és jóval erősebb nálam, valamint nem akartam megbántani sem.