Városi Park

Tárgy: Re: Városi Park Szer. Nov. 28, 2012 10:25 am

Szellemkép Városi Park - Page 20 Onigiri_oo

Megértettem, hogy szereti az efféle öltözetet, jól is állt neki, főként az élénk hajával, valóban kifejezetten előnyös volt a fekete szín. A különböző fesztiválokon magam is szívesen öltöttem yukatát, bár inkább a színes, mintás darabokat szerettem, de évközben nem igen hordtam. Talán ha kettő porosodott a szekrényemben, hogy majd alkalom adtán felvegyem. Lehet, egyszer úgy kellene bemennem az irodába, Himo~jiisan biztosan meglepődne, talán még meg is dicsérné! *o* Bár lehet, hogy nem, mivel nem az ő arcképe borítja az említett ruhákat, de olyat sose venne fel utcára! >////> Más kérdés, hogy otthon szívesen viseli, mert puha, meleg és kényelmes, de ezt sosem vallaná be Himo~jiisannak, soha, de soha. Neutral

- Nem furcsa, inkább… különleges! ^w^ - Mosolyogtam rá, elvégre nem mindennapi, hogy egy lány rajongjon az effélékért. Surprised

Bár mi tagadás izgalmas téma, hiszen a szamurájok élete tele volt kalandokkal, és intrikával, sokszor csak eszközök voltak, miközben nemes eszmékkel harcoltak. Igazi romantikus regénybe illő téma! De ezen nem akartam most gondolkodni, mert igazán örültem, hogy kivételesen nem kell most írnom, inkább felemeltem a lencsét, és ismét lefényképeztem, miközben zavartan gondolkozott. Az életképek minden pillanata valami csodálatos varázzsal rendelkezett, közvetlenebbnek éreztem, mint bármelyik beállított, direkt képet. Sajnáltam is, hogy most nem volt akkora élet, mint szokott lenni, bár talán a kora délelőtti óra az oka, nem szívesen mozdulnak még ki ilyenkor az emberek.
- Nem feltétlen rossz az, ha meglepsz másokat. Vannak olyan művészek, akik direkt megbotránkoztatják az embereket, hogy ezáltal gondolkozásra, és cselekvésre késztessék őket, ami szerintem kifejezetten jó!
Persze nem feltételeztem, hogy ő maga arra buzdítaná a többi embert, hogy legyenek szamurájok, csak próbáltam megnyugtatni, hogy ez nem feltétlen rossz, vagy bizarr, csak szokatlan. De éppen ettől lesz különleges, hiszen sosem láttunk még hasonlót. Bár én sokkalta durvább ruhákat is láttam, meg embereket. o_O Talán vele sem kellene ilyen bizalmasan viselkednem, hiszen nem tudok róla semmit. O.O

És ha valóban szamurájnak képzeli magát és egy sötétebb pillanatában egyszerűen lekaszabol? Na jó, ez egy kicsit erős túlzás. Nem úgy tűnik, mint aki a következő pillanatban kettészelne egy katanával, szóval nincs miért aggódnom, ráadásul Himo~jiisan is aggódna miattam, szóval esélye sincsen bántani. Cool

- Hogy hogyan jött? Nem is igazán tudom ^///^ - Mosolyodtam el zavartan. Ilyenkor mit kellene válaszolnom? O_O Nem akartam mániákusnak tűnni, de sajnos úgy látszik, az vagyok. Neutral

- A tizenkettedik születésnapomra kaptam egy gépet, az nagyon picike volt, és még filmmel működött, akkor kezdtem el fényképezni. Tulajdonképpen mindent a lencsén keresztül figyeltem, és ez természetessé vált. Talán nincs is olyan pillanata az életemnek, ami ne lenne megörökítve. ^o^” – Elpirultam, hogy ilyen dolgokat osztottam meg, tulajdonképpen egy idegennel. o_O – Sajnálom, ez kicsit ijesztően mániákusnak hangzott, de tényleg nagyon szeretem csinálni, nem igazán tekintem munkának. Tényleg, te mivel foglalkozol? – Kérdeztem rá, ha már témánál voltunk, elvégre biztosan érdekes munkája lehet. ^w^

Tárgy: Re: Városi Park Szomb. Dec. 01, 2012 12:31 pm

A póráz két végén~ （ -。-）/

Lassan immunissá vált, mindenki természetével piszkálja. Nem tehetett róla, Ő ilyen. Ha valamit elront, nem rest százszor bocsánatot kérni érte. Mindig is rettegett attól a tudattól, terhére lesz az embereknek. Éppen ezért akarta mindenkivel elhitetni, nem szándékos kétbalkezesen viselkedik. Törekedik a jóra, a megfelelőre, de sajnos sosem sikerül neki elsőre. A mennyekben érezte magát, mikor megpüfölt, hirtelen Ani-vá fogadottja megbocsátott neki. Egy pillanat alatt csordult szíve színültig boldogsággal. Annyira hálás volt érte, eltekintettek szerencsétlen jelleme mellett, hogy újabb terveket szövögetett. Valami úton-módon meg kell köszönnie, ilyen jól bánnak vele. Az eltökéltségével egy percig nem volt probléma. Infót akart gyűjteni a srác szokásairól. Minél többet tud meg róla, annál könnyebben fog találni valamit, amivel meg tudja hálálni jóságát. Mindkét fülét hegyezte, vajon mit válaszol előbbi kérdésére. Kissé letört, mikor elintézte annyival, változóan vezeti le a stresszt. Ezért félre is húzta száját, besült terve miatt. Már épp azon morfondírozott, miképp közelítse meg újból a témát, mikor arra kapta fel fejét, rég faképnél hagyták. A szemei ismét kikerekedtek, és hirtelen felemelte kezét, mutatóujját pedig az égnek meresztette. A szája mintha szavakat formált volna, azonban értelmes dolog nem jött ki belőle. Lefagyott, és nem értett semmit. Pár másodpercnek el kellett telnie, rájöjjön, nem ártana a srác után loholnia. Kíváncsian baktatott mögötte, s mikor a vezető hátrafordult, gyorsan elfordította tekintetét. Úgy érezte, nem mer a srác arcába nézni. Kicsit bele is zavarodott abba, úgy tegyen, mintha csak a mellettük lévő fasort bámulná. Egy kínos verejtékcsepp le is gördült Panji arcáról, ezért halványan elmosolyodott kellemetlen helyzetén.
Mire felértek a magas domb tetejére, már eléggé zsibogtak lábai. Nem volt túlzottan hozzászokva a túrákhoz, hiába csak pár percet gyalogoltak fölfelé. Érdeklődve nézett szét, mikor befékeztek. Rajtuk kívül senki nem tartózkodott itt. Ezért Panji nem értette, miért jöttek ilyen messzire. Ha már nem lett volna eléggé összezavarodva, az súlyosbított helyzetén, csak annyit látott maga előtt, a srác lehuppan a fűbe. Értelem jelét nem mutatva pislogott párat, mi akarja összepiszkolnia ruháját a nedves avarral. Belevakarva frufrujába tervezgette, hogy szól neki, ne tegyen ilyen meggondolatlanságokat. Nem is tudja, milyen szörnyen érezné magát, miatta lenne piszkos a srác nadrágja. Az biztos, hogy első körben vágtázna mosodába vele, hogy kimoshassa azt. Szegény nagyfiút már igazán sajnálta, összetalálkozott vele. Akaratán kívül belerángatja az embereket mindenféle butaságba. Annyira rühelli, ilyesmiket megtesznek miatta. Nem győzte ezért csóválni a fejét. Viszont nagyon úgy tűnt, ez a nap a meglepetésekről szólt. A felmorranó Ani-ja minden előjel nélkül ragadta meg kezét, és lehúzta maga mellé. Nem kellett több Panji-nak újból telirakja a nadrágját. Egy biztos, erős kéz fogta közre az ő saját apró tenyerét, amitől totálisan zavarba jött. Úgy vöröslött az arca, mint egy rák páncélja. Ha tehette volna, abban a pillanatban belebújt volna Cherí dús szőrzetébe. Kis élő plüssállatkája azonban jobban el volt azzal foglalva, valahogy ismét kekeckedjen a másik gombóccal. Legalább a kishölgy megfékezésére tett kísérlet egy picit elterelte Panji figyelmét az előbbiekről. Ezekhez a váratlan mozdulatokhoz abszolút nem volt hozzászokva. Gőze nem volt arról, mikor lettek az emberek ennyire közvetlenek.
Hosszú percekig ezzel a gondolatmenettel volt elfoglalva, mikor tekintete végre ráterelődött az előttük lévő tájra. A látványtól eltátotta a száját. Úgy bámult előre, mintha sosem látott volna ehhez foghatót. Gyönyörűnek látta. A fák úgy ölelték át a parkban lévő tavat, mintha katonák lennének. Őrizték a tó nyugalmát. Vadkacsák csoportja úszkált rajta, amik abból a magasságból, ahol a két srác ücsörgött úgy tűntek, mint apró pontocskák. A nagysrác tanácsolására Panji úgy tett, ahogy mondták. Lehunyta a szemét és mélyeket lélegzett. Tényleg volt valami nyugtató hatása a dolognak. Azt érezte eggyé válik a tájjal. Hirtelen úgy érezte magát, mint valami szerzetes, pedig semmit nem konyított az ilyenekhez. Egy dologban volt biztos, de abban nagyon, hogy Ani hihetetlenül kedves ember. Teljesen meghatódott Panji, hogy ilyen személyes dolgot osztottak meg vele. Ennél nagyobb meglepetés már rég nem érte. Sokkal többet jelentett neki, mint holmi drágán vásárolt kacat. Ezt olyan dolognak tartja, ami sokkal de sokkal egyénibb. Szerette az emberek ezen arcát. Ő is ilyenné akar válni. Bár tudja jól, ő sosem lesz olyan valaki, akire mások felnéznének. Ahhoz neki még rengeteget kell tanulnia az emberektől. A táj látványával nem tudott betelni. Örömtelin mosolygott, ahogy azt pásztázta. Csak akkor pillantott maga elé, mikor a srác kezét látta. Újból megérinthette a kezét, amitől kicsit elgyengült. A mosolya gyorsan le is fagyott arcára, főleg miután belenézett Ani szemeibe. Nem kellett neki több, meggyőzze magát arról, ez a srác az egyik legrendesebb valaki, akivel eddig Karakura Town-ban találkozott. Gyámoltalanul ejtette bele saját kézfejét a srác kezébe, bemutatkozásképp. Zavarában ismét elmosolyodott, és elpillantott. Nem tudta, miért nézik meg annyira, így természetes, gyorsan a fejére álltak a gondolatai. Újabb pont, miért érezte azt, ragaszkodni akar a sráchoz. Már a nevét is tudta, és esze ágában sem volt tágítani az Ani jelzőtől. Összerakott egy valós testvéri képet róla, amit minden szögből bebiztosított. Elvakulttá vált, és abszolút nem zavarta. Ő azt gondolta, hogy Shinjirou-ani remek ember. Elvetette az ötletet, rendes nevén szólítsa. Csak azokat hívta rendes nevén, akiket nagyon nem kedvelt. Kicsit zavaros lehet másoknak, de Panji értette ennek értelmét. Ezért nevette el magát zavarodottan azon, amit a srác mondott. Szabad kezét a szája elé tette, hogy elrejtse mosolyát. Még a végén megsértené vele szegény aAni-t.
- Nekem Ani maradsz! Én Panji vagyok. – mutatkozott be végül, miután kiörömködte magát. Kicsit el is szégyellte magát, ennyi ideig tartott, kinyögje saját nevét. Más gondolatokkal játszadozott. Amilyen unalmasan indult napja, olyan fantasztikusan alakult délutánja. Ezt meg is kellett minél hamarabb jegyeznie, így felhúzva lábait karolta át azokat, figyelve arra, nehogy összenyomja ölében lihegő Cherí-t. – Köszönöm, hogy megosztottad ezt velem. Hidd el, nem leszek hálátlan, és viszonzom a kedvességedet!

Tárgy: Re: Városi Park Csüt. Dec. 06, 2012 12:21 pm

Szellemkép

Igazából nem gondoltam, hogy vissza fog kérdezni, pedig minden oka meg volt rá. Idegenül, ismeretlenül faggattam elég személyesnek mondható témákban, szóval nem volt min csodálkoznom. Viszont nem volt erre könnyű válaszolni. Rá vághattam volna, hogy halálisten vagyok, ráadásul az egyik legbrutálisabb és mindenképp legjobb osztagból, aki néha-néha a szabadidejében virágkötészettel és teaceremóniák lebonyolításával foglalkozik, esetleg tradícionális táncokat gyakorol, de ez lássuk be elég hihetetlenül hangzott volna... még az én számból is. Ez van! Ilyen az igazság, sokszor azt a legnehezebb elhinni! Én azonban nem akartam ennyire megnehezíteni újdonsült ismerősöm dolgát, így komoly fejtörésekbe kezdtem. Természetesen csak a saját fejemet törtem, és most azt is csak átvitt értelemben! Cool

Maradtak a hihetőbb féligazságok. Vagy virágkötőnek, vagy táncosnak adhattam ki magam. Esetleg még a maiko vagy a gésa is szóba jöhetett. Ehhez kissé jobban kellett volna ismernem a jelen pillanat elfogadott szakmáit!
~ Te mit gondolsz Életke? ~ kérdeztem gondolatban a kardomtól.
~ Ha engem kérdezel a gésa szakma sose megy ki a divatból! ~ vágta rá a perverz róka gondolkodás nélkül, szóval ezzel el is dőlt. Persze nem akartam már munkálkodó gésa lenni, így maradt a maiko, mint hívatás. Picit közelebb hajoltam a lányhoz, mintha nem akarnám, hogy más is meghallja a mondandómat, majd úgy árultam el neki a nagy titkot.
- Kyotói maiko vagyok és most ide kellett elkísérnem a nővéremet! De ez titok mindenképp! - tettem a szám elé az ujjamat. - Nem szabad senkinek megtudnia, hogy a nővérem itt van, főleg azt nem, hogy kivel! Ugye megígéred, hogy nem mondod el senkinek! - még mindig suttogtam. Így utólag visszagondolva ez is egy elég meredek történetre sikeredett, de nem jutott jobb az eszembe. Mellesleg nem rég voltam Kyotóban, és ott tényleg olyan, mintha megállt volna az idő. Talán csak a betévedő vendégek ruhája lett modernebb. Manapság már öltönyös alakok érkeztek. Ezen kívül semmi nem változott! Hirtelen ötlettől vezérelve bele pillantottam a lány szemeibe, és elmosolyodtam.
- Ha szeretnéd szívesen táncolok neked! Igaz nem olyan a kimonóm, és még csak legyezőm sincs, de ha ezek nem zavarnak...
Egy kósza szellő meglendítette a cseresznyefa ágait, szirmokkal hintve tele a levegőt. Pár másodpercig behúnyt szemekkel élveztem a simogató melegséget. A fejemben egy régi, elfeledettnek hitt dallam szólalt meg. A testem szinte automatikusan követte a jól begyakorolt mozdulatokat. Mivel nem hosszú és nehéz kimonót kellett cipelnem, figyelnem kellett, hogy ne szabaduljanak el túlságosan a mozdulataim. Könnyűnek éreztem a testem és szabadnak. Mintha vissza repültem volna az időben. Amikor a nővérek tanulták be ezt a táncot, és mi maikok a függöny mögül leselkedve próbáltuk meg leutánozni őket. Majd amikor mi kerültünk ki a színpadra, és nekünk kellett végig élnünk a próbák ezreit. Ugyanaz az érzés, mint amikor először álltam színpadra, és amikor fölfedeztem Shiont a vendégek között. A tánc hol kitörően vidám volt, hol pedig óvatos és szerény. A testem pedig engedelmesen követte a fejemben felcsendült zenét. Hol szenvedélyesen mozdult, hol pedig szinte alig látszott a mozdulatom. Amikor vége lett a zenének, hidegzuhanyként ért, hogy nem azt láttam, amikor kinyitottam a szemeimet, mint amire számoltam. Pár pillanatig tartott, míg vissza találtam a jelenbe. Azonmód el is vörösödtem, miközben fél szemmel Sachiko-sanra pislogtam, hogy ott van-e még...

Tárgy: Re: Városi Park Szomb. Dec. 08, 2012 1:37 pm

Póráz két végén

Ajánlatot kínált. Döntést meghagyta a célszemélynek. Kizárta a lehetőséget mások helyett határozzon. Az ember, azért hatalmazta fel magát intelligens jelzővel, mert önállóan képes irányítani életét. Itt a lehetőség. Gyerkőc könnyű helyzet előtt állt. Elfogadja az ajánlatot, vagy visszautasítja. Ennyiből áll az élet. Eldöntendő kérdésekre válaszokkal szolgálni. Nincsenek harmadik, negyedik, ötödik, sokadik változat. Minden fekete vagy fehér. Nem létezik „és”, „talán”, „esetleg”. Idilli álomkép. Nincsenek kiskapuk. Nincsenek szánalmas életedet mentő tanácsadók. Rajtad múlik. Senki máson. Pocsék önámítás más szavára várni. Ebben az elbaszott világban, két járható ösvény van. Elfogadsz valamit, vagy lazán elutasítod. Több nincs. Átmeneti szerencsétlenkedés mindkettőt átívelő sületlenségeket állítani. Elbújni valamilyen elcseszett tézis mögé. Azzal hitegetni magad minden szebb és jobb lesz, ha követed az utasításait. Undorító pozitivista gondolkodás. Arra elég, halasztod az elkerülhetetlent. Másra rohadtul nem alkalmas. Határozatlansággal aláírod a halálos ítéleted. Expresszel zakatolsz kaszás elé. Bizonytalanság csinál ki. Nem a munkamánia halálos. A tetves cselekvő képtelenség. Beledöglesz a helyben tötymörgésbe. Belülről zabál fel az életképtelen tetvészkedés…
Gyerkőc kivédte a kellemetlen ábrándhajhászást. Elfogadta a felvetést. Próbára tette az elhangzó gyakorlatias megjegyzést. Több mondat nem kellett. Elcsendesedett. Némán maga elé bámult. Egyedül hagyta gyerkőcöt a látképpel. Rábízta meddig kívánja élvezni az őszi park panorámáját. Nem sietett. Nem unatkozott. Nem zavarta a hallgatás. Beszéd felesleges időhúzás. Erőltetett szenvedés. Görcsölés néhány gyatra mondatért. Kommunikáció az üres adat csere oltárán. Szánalmas törtetés. Eleve bukásra ítélt próbálkozás. Egyenlő triviális baromságok összehordásával. Befogod a szád, migréntől kíméled meg önmagad és környezeted. Ha már antiszocális balek vagy, ne ronts a helyzeten. Ezért se tépi száját. Tisztában van vele pocsék társalgó fél. Meg se nyikkant. Csendbe burkolózva várakozott. Meghagyta a folytatás jogát. Türelmesen figyelt. Szeme sarkából követte gyerkőc reakcióját. Némileg elhúzta száját pipacsvörös arcán. Váratlan alternatívaként pörgött le a jelenet. Saját belátása szerint nem tett zavarba ejtő mozdulatot. Nem volt miről tárgyalni. Vállát megrántva hagyta rá. Bemutatkozásra érkező válaszon kínosan cümment fel.
-Tégy belátásod szerint. Engem nem zavar. Örvendek a vakkantós szerencsének, Panji. Érzelmi hullámokra egyéb felhasználó barát ötlettel sajnos nem szolgálhatok.–
Tárta szét karját megadóan. Megszólítás nem izgatta. Több tucat névvel rendelkezett. Egyel több vagy kevesebb nem nyomott a latba. Szóban forgó névtől légből kapott ötlete támadt. Kimérten nyúlt zsebéhez. Egyik kezével összegyűrt papír fecnit húzott elő. Ráérős mozdulatokkal elsimította a gyűrődéseket. Baljában ceruzát forgatva készült elő. Fel kellett idéznie a neki kellő adathalmazt. Égre pillantva gondolta át. Meggyőződött helyességéről, rövid számsort jegyzetelt le.
–Tessék! Idősebb felelősséggel tartozik a fiatalabb iránt.-Két ujja közé fogta a papírt. Gyerkőc irányába nyújtotta a gyűrött lapot.-Ani-ról felismerlek.-
Nem csicsázta el. Szűkszavú volt. Telefonszám és hozzá tartozó név. Nem használt teljes változatot. Mindössze a Shinjirou szerepelt rajta. Nem érdekelte illem. Magasról tett rá vezetéknevet is szokás mellékelni. Rá bízta mit kezd a számmal. Kidobhatta. Felhasználhatta. Hívhatta. Zaklathatta. Részéről lerendezettnek tekintette az ügyet.
-Nem vagy éhes, Panji? Nálam kimaradt a reggeli. Puccos kajáldát kizárnám. Kutyát nem lehet bevinni. A szmokingom is otthon hagytam.-
Húzta el száját rémes szatíráján. Arrébb söpörve térde mellett ágaskodó fűszálakat tápászkodott fel. Szándékosan nem említette szakadt kinézetét, vagy összevert képét. Lényegtelen ismételni a nyilvánvalót. Tagadni még nagyobb baromság lett volna. Időhúzás helyett megindult. Kezével jelzett Pandának. Házi állata csaholva loholt lábához. Azt tervezte útba ejti kedvenc újságosát. Végére ért az összes rejtvény gyűjteménynek. Terve nem volt a folyamatos információ csere fenntartására.

Tárgy: Re: Városi Park Szer. Dec. 19, 2012 3:25 pm

A póráz két végén~ （ -。-）/

Csodával határos módon, nem került kínos helyzetbe. Ettől pedig iszonyatosan boldog lett. Valóban kiérdemelte a megtépázott srác, legkedvesebb báttyá fogadja. Kíváncsian figyelte mozzanatait. Rákoncentrálva a feladatra vonta föl szemöldökeit, arcára pedig kiült a gyermeteg értetlenség. Nem tudta, min szöszölhet ennyire mellette ülő, újdonsült, fogadott testvérkéje. Kettőt pislogott, mikor meglátta maga előtt a kicsit meggyűrt lapocskát, amin sorszám állt. Félve vette el, és két kezében pedig szorosan tartotta. Annyira elérzékenyült ettől a gesztustól, könnyeivel kellett küszködnie. Olvadozott a kedvességtől, ennyire szívén viselik sorsát. Ennél szuperebb Ani-t nem is kívánhatott volna magának! Elcsöpögve mosolyodott el, és boldogan a zsebébe mélyesztette a kincstári értékű cetlit. Panji nem várta el Ani-tól, bármilyen világmegmentő dologgal rukkoljon elő. Annak örült, itt van mellette. Nem kellett túl sok minden ahhoz, hogy Panji boldog legyen. Gyönyörű környéken ücsöröghetett. Még most sem tudná hogyan kifejezni háláját, ennyire személyes dolgot tudhatott meg Ani-ról. Előző kijelentését meg komolyan gondolta. Ani elsők között volt, akik felfigyeltek rá, és nem sétáltak el mellette. Nem csoda, hogy mindenképp viszonozni akarta. Az ilyen embereket megbecsüli, és mindent megtenne értük. Eljátszva a gondolattal, jutott száz meg száz különös dolog eszébe, amitől kissé zavarba jött. Mosolyát próbálta takargatni, de hiába próbálkozott frufruja mögött megbújni. A napokban volt fodrásznál, aki szépen meg is jegyezte, rakoncátlan tincseivel valamit kezdeni kéne. Pedig Panji szívesen megnövesztené a haját. A crossdressinghez sem lenne hátrány. Néha bosszantja, mikor a parókával kell órákat szöszmötölnie. Éppen ezért szokott rá arra, csak a paróka tökéletes beigazítása után sminkeli ki magát. Bármennyire is furcsa lehet, a kissrác élvezte, női szerepbe bújhat. Mikor ideje engedi, Shibuya utcáin szívesen ejtőzik a kis jelmezében. Ott olyan lehet, amilyen. Senki nem szólja meg, mindenki megcsodálja egyedi ruháit, és kedveseket mondanak. Itt lehetett igazán önmaga. Szabadon szárnyalhatott, akár a madár. Talán egy nap elviszi magával Ani-t. kíváncsi lenne, mit szólna hozzá, elsőre talán bizarr hobbijához. Annyira még nem ismeri, de lemerné fogadni, Ani nem bántaná. Ani nem olyan ember~
- De, de, menjünk enni! Igazából nem is szeretem azokat az előkelő helyeket. Óh, itt a környéken van egy kifőzde, a miso levesük valami isteni!
Magyarázott lelkesen, közben pedig szívecskéket írt a levegőbe, ezzel is mutatva rajongását. Nagyon hangulatosnak találta ezeket az egyszerű kifőzdéket. Munkából hazamenet mindig szívesen huppan le a stand elé enni valami finomságot. Apró termete ellenére úgy pusztít, akár egy sáskaraj. Nem tagadta, imád enni. Ezzel a legkönnyebb kényeztetni magát. Hideg napokon egy forró leves, vagy sülthúsok, nyáron pedig jöhettek a könnyebb kaját, mint a hideg soba, vagy a matcha sütik. Túlságosan is szereti Panji a pocakját, néha talán már túlzásokba esik. Utána persze bosszankodik, szorítja egy-egy nadrágja… vagy esetleg szoknyája. Aztán meg nem győz tornázni a tévé előtt. De ha egyszerűen nem tud nemet mondani az ínycsiklandozó fogásoknak, mégis mit tehetne? Ha pedig jobban belegondolt, ma sem evett túl sokat. Leszámítva azt a pár falatnyi zabpelyhet, amit még kora reggel vett magához. Ezért nem kellett még egyszer megkérni arra, elinduljanak. Fel is pattant, megragadta Cherí pórázát és felvette Ani sétatempóját. Boldogan andalgott mellette. Néha felnézett rá, ekkor folyton zavarba jött, és fülig ért szája. Nem akart beszélgetni. Neki így volt tökéletes az egész. Figyelhette a nagytesót. Semmiképp nem akarta azzal zavarni, fölöslegesen járatja a száját. Elmélázott, és a környéket figyelte. A sétálóutca nem volt messze a parktól. Visszatérve az emberek közé, hirtelen olyan érzése támadt, mintha teljesen más országban járna. Megszűnt a csend, béke, és felváltotta az emberek zsongása. Érdeklődve pislákolt jobbra-balra, a szín kavalkádban. Annyi szép kirakatot látott, amik előtt szívesen töltött volna hosszú perceket, de Ani célirányosan haladt a stand felé. Persze ez Panji-t nem zavarta, hiszen azért jöttek ide, hogy egyenek. Azonban a sarkon befordulva felfedezett egy üzletet, ami mellett képtelen lett volna csak úgy elmenni. Kikerekedett szemekkel fékezett be, majd reflexszerűen megragadta Ani kabátját. Abban a minutumban el is engedte, és önkívületi állapotban araszolt közelebb a kirakathoz. Rengeteg plüss volt toronyba hordva, színesebbnél színesebb, és aranyosabbnál aranyosabb darab. Nem kellett több a kissrácnak, hogy tányérnyi szemekkel ámuldozzon. Be kellett mennie, ezt nem halaszthatta el! Már pattant is a bejárati ajtó mellé, hogy kikösse kutyusát, közben pedig intenzíven artikulált Ani felé, hasonlóképp tegyen ő is. Meg is sértődne, ha nem jönne be vele az üzletbe. Pillanatok alatt bent is termett a boltban, a pénztárost pedig természetfeletti boldogsággal köszöntötte. Ha eddig nem fogta volna meg az üzlet varázsa, a belseje biztosan magával rántotta. Eszméletlenül sok aranyos holmi volt felhalmozva a polcokra, amitől Panji szíve majdhogynem kiszakadt mellkasából. Ha tehette volna mindet örömmel felvásárolta volna. Játékosan szökdécselt beljebb, hogy zavartalanul beleturkálhasson a kínálatba. A héten talán először nevetett olyan önfeledten, mint most. Sok fura figurát talált, amit egyből mutogatni kezdett Ani felé. Mindegyiket kipróbálta, megnyomta, megrázta, elfordítgatta, megszaglászta. Bármilyen funkciója is volt egy-egy játéknak, azt Ő mindet letesztelte. Végül a sarokban, a polc alján felfedezett egy kosarat, amit látszólag keveset mozgatnak. Magára hagyva ácsorgott, arra várva, hogy Panji lelkesen feltúrja tartalmát. Nem is kellett több neki, egyből elé ugrott, és leguggolt. Kíváncsian kutatott benne, mikor hirtelen a kezébe akadt egy játék. A meglepődöttségtől el is állt a szava. Még dúdolni is elfelejtett. Gyorsan fel is pattant eddigi helyéről, és Ani-t kiabálva mutogatott, jöjjön közelebb. Csillogó szemekkel pattant nagytesó mellé, miközben orra alá tolta a plüssállatkát.
- Ez a kutyus teljesen olyan, mint Ani! Muszáj, hogy megvegyem. Ha Ani nem lesz mellettem, majd ő vigyáz rám… és addig én sem leszek magányos. – pillantott le a kis állatkára zavarában. Mosolya még mindig igaznak tűnt, nem tudta hogyan takargatni boldogságát. A kis plüsst magához ölelte, aztán ismét felpillantott Ani-ra: - Meg kell ígérned, hogy sokat fogunk találkozni! Ígérd meg! – nyújtotta előre kisujját, durcás képpel. Valahogy meg kellett pecsételni ezt az ígéretet, senki el ne felejtse. Aztán mintha mi sem történt volna, újból kacagni kezdett és máris pattogott a polc mögé. Mókásan kikukucskált mögüle, mert eszébe jutott valami, amit feltétlenül meg kellett kérdeznie:
- Ani nem választ semmit? – tettette az ártatlant. Kíváncsi volt, talál-e valamit. El lenne szontyolodva, ha nagytesója nem szúrna ki valamit, ami Panji-ra emlékeztetné. Persze ezt sosem jelentené ki a kissrác. Csak reménykedik, hátha. Izgatott volt, mit felelnek, de úgy csinált, mintha nem tulajdonítana nagy jelentőséget a válasznak. Már tovább is sasszézott, egyenest a kassza felé. Részéről letudta a vásárolgatást. Miután fizetett, kint megvárta Ani-t. Addig volt ideje ismét megszeretgetnie a beszerzett játékot. - Ooy, ettől a vásárolgatástól mindig megéhezem…- vigyorgott orra alatt.

Tárgy: Re: Városi Park Vas. Dec. 23, 2012 7:22 am

Póráz két végén

Némán biccentett az opcióra. Lelkesedést nem viszonozhatta. Neki egyre ment hol kötnek ki. Nem válogatós. Kedvenc étele sem akadt. Törzshelye sem létezett. Zsúfolt büfék, éttermek, kifőzdék nem fértek bele napirendjébe. Hideglelést kapott tőlük. Falra mászott a nyilvános helyektől. Utálta a belvárosi légkört. Röhejes, hömpölygő tömegben könnyebben kiszúrták. Világító célpontnak számított akármelyik körletet pásztázó besúgónak. Felkapott helyeken ette őket a penész. Csettintésre köptek, amikor centrum közvetett közelében haladt el. Perceken belül nyakára uszította valamelyik mesterlövész pondrót. Manapság ahhoz sincs tökük szembe álljanak vele. Gyáva féregként lapítanak hozzá közeli épületben. Távolról szedik le. Szarnak rá kit kevernek bele, ki kerülhet a golyó útjába. Annyi a fontos kinyuvadjon. Jelenleg feltűnően nyugta volt. Kerülte a vész. Megérzéseit nem borzolta veszély. Panda sem morgott. Háziállata remek választásnak bizonyult. Kiváló példánya fajtájának. Zsenge kora ellenére tökéletesen védte területét. Előre jelezett minden problémát. Sejti mi okból varrták nyakába. Ha már lusta testőrökkel flangálni, legyen mellette riasztó berendezés. Neki egyre megy. Kis hal a vízben. Könnyedén pótolják. Nincsenek hiú ábrándjai alappillére a családi vállalkozásnak.
Tényen száját elhúzva dugta karjait zsebre. Számba vette mennyi pénz lehet nála. Felmérésen fintorogva morrant fel. Se tárca, se irattartó, csak mobil. Isten tudja mikorról lézengett némi apró pulóverében. Más semmi. Sors fintora. Yakuza gazdag fattyánál nulla érték. Pénztárcája valószínűleg Min ki-nél, bárban, lakás eldugott szegletében. Magasról tett rá hol lehet. Nem használta. Szükségtelen pótlék volt. Nem járt el. Pénzt sem költött marhaságokra. Üzleti ügyeknél elegendő neve. Sértésig sosem merészkedtek folyton folyvást hitelkártyája után kuncsorogjanak. Alvilági hírnév előnye. Ingyen zabálhatsz, vedelhetsz, drogozhatsz, csillapíthatod egyéb szükségleteid. Elbaszott egy élet. Rákapatta, tegyen a táska hordásra. Már ha tenné. Nem az ő ízlése. Meghagyja a homártatyikat másnak. Amúgy se vágja mi az aktuális neve. Lesittelik? Így járt. Elvből kussol. Tök mindegy van nála hivatalos papír, vagy se. Pofáról megismerik. Figyelik minden tetves lépését. Ezért se volt ínyére a sétáló utca. Minden bokorban fakabát. Tényen undorral arcán húzta még jobban fejébe kapucniját. Rühellte a giccses főutcát. Jelenettől eltekintett. Lapítani könnyebb. Rikácsolással nagyobb feltűnést keltene. Csendben maradt. Szeme sarkából lepillantott kutyájára. Ebben a masszában secpec elkavarodhatott. Miért? Pórázt tartani luxus. Nem fogja azzal a szarral fojtogatni. Néha hasznos vacak. Tesz rá! Megoldja máshogy. Lehajol érte, aztán ölbe veszi. Hozzászokott képét nyalva fészkelődik. Nem csinált belőle ügyet. Hagyta a házi állatnak virgonckodjon, míg fejével az újságos standra bökött.
-Veszek újságot.-Közölte a szűkre szabott tényállást. Gyerkőcnek egyik fülén be, másikon ki. Belebuzult a kirakatokba. Szemét forgatta helyzeten. Neki édes mindegy volt mit csinál. Fapofával lépett az említett standhoz. Gyors válogatást rendezett. Egymásra halmozta újságjait. Hóna alá csapta őket. Rádörrent Pandára. Nem akart cafatokra tépett papírokat látni. Nevelést követően fabódé oldalának dőlve nézett gyerkőcre. Pontosan tudta hol tartózkodik. Végig szemmel tartotta. El kívánta kerülni a kellemetlen pillanatokat. Nem kockáztatta meg nevét ordítozzák. Gondot megelőzvén rugaszkodott el pihenő helyéről. Megadóan elhúzva száját érte be gyerkőcöt. Tenyerét fejére pakolva jelezte, megkerült. Ekkor szembesült az elkeserítő valósággal. Panji szimatot fogott. Vadászkutyaként vetődött gyerekbolt irányába. Jeleneten vállat vont. Egyre ment mit művel. Csendesen követte az üzlethez. Belépve mérgesen piszkálta meg fülét. Ajtón csilingelő csengő bántotta érzékeny hallását. Tovább se volt kedve menni. Nem kedvelte a játékokat. Pultnál befékezve nézte gyerkőcöt. Eladó hisztis fújtatására határozottan pillantott oldalra. Néma fenyegetésként magasodott fölé. Nem kívánta ecsetelni felnőtt ember, nem szándékozik feltúrni a szaros kis kóceráját. Erre vágyna régen a pultja mögött könyörögne életéért. Szimpla érdeklődő. Jusson túl a kezében ficánkoló kutya történeten kontra barom szabályzatok.
-Találó. Huszki a becenevem.- Fordult vissza gyerkőc irányába. Bolt tulajdonosával lezártnak tekintette ügyletét. Figyelmét kizárólag gyerkőcre koncentrálta. Képébe tolt plüssön felhördülve döntötte hátrébb fejét. Megítélése szerint nem sok hasonlóságot mutatott a vattával bélelt ronggyal. Neki végtére mindegy. Bizonyos szempontból jobb, mintha patkánnyal hoznák rokonságba.
–Nyakkendő hibázik.- Mutatott szóban forgó testrészére. Kerülte a torkát szorongató förmedvényeket. Főnökként elnézték azon esztétikai malőrt sosem visel nyakkendőt. Csokor változatot egyenesen messzire kerülte. Láncra vert dögnek érezte magát. Nem hiányzott újabb hallucináció. Szégyen szemre egyszer összehugyozta magát félelmében. Túllőtte az anyagot. Egy darabig minden szép volt. Öröm, boldogság, értelmetlen röhögés. Aztán átcsapott horrorba. Beképzelte csíkos selyem nyakkendővel fojtogatják. Padlón rángatózva fulladozott. Nyomorult baromként vergődött. Poénos. Megveszekedett lélek se tartózkodott közelében. Egyedül készült beledögleni hülyeségébe. Ezer százalék megrohad mocskában. Ott nyuvad ki. Tapasztalhatóan nem jött be. Léi shēng belevágta kádnyi jégbe. Sokktól és víziszonytól gyorsan kitisztult feje. Ezután ment el harmadszor elvonóra. Halottnak a csók. Azóta se szokott le…
-Nem.-Jelentette ki kerek perec. Határozottan elzárkózott az ígéretektől. Mellkasában landoló golyó óta senkinek, semmit. Többször nem kockáztatta meg ellene forduljanak. Életre megtanulta a leckét. Senkiben sem bízik meg újra. -Legyen elég szavam.-
Flegmán vonogatva száját sóhajtott fel. Unta a légkört. Gyerkőccel ellentétben nem élvezte a második gyerekkort. Örvendett az elsőnek vége szakadt. Ezt jelezvén roppantotta ki nyakát. Közel járt hozzá távozzon. Odakint megvárhatta Panji-t. Nem a testőre állandóan szemmel tartsa. Kötelességei között sem szerepel egy légtérben legyen vele. Arra már erejét sem pazarolta újabb dedós kérdéssel találták meg. Napszemüvege alól kisandítva meredt gyerkőcre. Felhúzott szemöldökkel és fagyos tekintettel közölte véleményét. Nincs az a pénz leálljon állatokat válogatni. Nem látta értelmét gyerekes lomok gyűjtésének. Odáig nem süllyedt, élettelen vackokkal barátkozzon. Feles pénzkidobás. Panda fél percen belül szétszaggatná mindegyiket.
Diszkréten hümmetve könyvelte el gyerkőc töretlen lelkesedését. Visszautasítása lepattant róla. Szélvészként vágtatott el mellette. Tényen, végzett a vásárlással megkönnyebbülten morrant fel. Ajtóhoz lépve intett az eladónak, majd gyerkőc nyomában maradva olvadt bele a városi nyüzsgésbe. Hangulata nem volt tetőfokán. Vállának ütköző aktatáskáktól, lábát taposó emberektől frász kerülgette. Hangosan cümmögve ráncolta homlokát. Eszébe se volt leplezni nem tetszését.
-Nagyszerű.- Dörmögte orra alatt egyhangúan. Megköszönte volna, ha nem tesznek újabb kitérőket. Minél hamarabb ki akart érni a tömegből.-Az lesz?-Kapta fejét a szeme elé kerülő kifőzde irányába. Válasz nem különösebben érdekelte. Elhatározta oda fog menni. Gyerkőcöt hóna alá kapva tört maguknak utat. Rendelkezett néhány évnyi tapasztalattal. Pontosan tudta, hogyan kell erőszakosan helyet generálni egybefüggő masszában. Szemrebbenés nélkül tolt arrébb mindenkit. Határozott léptekkel veretett végig a keletkező folyosón. Egyetlen arcizma sem rándult meg csodálatos szavakkal illették akcióját. Eleresztett füle mellett minden megjegyzést. Kizárólag az lebegett szemei előtt betolhassa gyerkőcöt a kifőzde ajtaján. Célját egyértelmű elérte. Rövidesen átlépték a küszöböt. Dolgát végezve eleresztette gyerkőcöt. Innentől fogva szabad utat hagyott neki. Részéről le kívánt ülni. Szemével gyors felmérést végzett. Találomra kiválasztott egy sarokban árválkodó asztalt. Hezitálás nélkül fordult irányába. Gyerkőcnek finoman megkocogtatta vállát. Kezével mutatta leteszi hátsóját. Arra nagy ívről szart érdekesen bámulnak rá. Lendületesen kivágta a kiszemelt széket. Nagyot sóhajtott, aztán békaként nyúlt el rajta.
-Agyrém.- Dobta asztal lapjára szemüvegét. Sajgó szemét megdörzsölve döntötte hátra fejét. Feszültségét levezetve burkolózott csendbe. Néhány röpke percre volt szüksége. Annyi idő alatt helyre billent vérmérséklete. Miután csillapodott idegessége földre tessékelte Pandát. Nem zavarta mi az előírás házi állatokra. Belé kötnének garantáltan fájni fog az illetőnek védő beszéde. Kutyák maradnak és kész. Ennek nyomatékosításaként sandított kassza felé. Étlapot felemelve tűnt el a sorok között. Jelenleg bölcsebb nem kötekedni vele. Kényelembe helyezte magát. Esze ágában sem volt távozni.
-Elég cérnaszál vagy. Mit szoktál enni?-Pillantott fel a lapok mögül.-Csomó műkaja? Nincs időd főzni?-Köszörülte meg torkát magába fojtva további faggatózását. Nem tartozott rá.

Tárgy: Re: Városi Park Kedd Dec. 25, 2012 10:15 am

A póráz két végén~ （ -。-）/

Plüsskutyát szorongatva találta magát szembe a felismeréssel. Döbbenettől leesett álla, és csak pislogott. Nem is tudta Ani-nak ilyen beceneve van. A ténytől pedig még jobban örült választásának. Az viszont kissé lelombozta, morrantva utasították vissza a választás jogát. Mérges, felfújt arccal nézegette kint tovább a játékát. Legszívesebben megszidta volna Ani-plüsst, igazi Ani miatt. Hitetlenkedve kérdezte magától száz meg száz alkalommal, miért nem választanak neki pajtást. Viszont dühe csak pár pillanatig tartott. Rá kellett jönnie arra, tökéletesen beéri azzal, otthon is tarthat magának egy Ani-t. a csokornyakkendőt pedig le fogja műteni, ha hazaér. Ha már egyszer kifogásolták, fog ellene tenni, még jobban hasonlítson őrá. A varráshoz már konyított annyit, ilyen egyszerű feladattal megbirkózzon. Lelkesedése ismét visszatért, bőszen agyalt kreatív feladatán. Olyan messzire jutott, szabadidejében még hozzá passzoló kapucnis felsőt is kreál neki. Akadt maradék textil régebbi varrogatása után. Igazából minden aprócska hulladékot megtartott, tudván, mindig akad új ötlete. Büszke is volt magára, hatalmas doboznyi anyag gyűlt össze az idők folyamán. Annyira elvolt magával, csak arra eszmélt fel, mikor már Ani karjában szelte a levegőt. Botként ledermedve tűrte, átvezessék a tömegen. Nem szerette. Alacsony volt, senki nem vette észre. Mindig attól rettegett, valaki jól megtapossa. Maga lenne a pokol, koszos cipők alá kerüljön. Viszont Ani szuper ügyesen manőverezett az emberek között. Ettől megnyugodott, és próbált úgy helyezkedni, meg ne nehezítse a srác előrejutását. Ráadásul az is előre hajtotta, egyre csúnyábban korgott gyomra.
Mikor elérkeztek kifőzde elé, Panji kifújta magát. Kellett egy perc, visszanyerje légzésének normális tempóját. Homlokát megtörölve pillantott fel az épületre. Szemei csillogtak a gyönyörtől. Célja elérését csak egyetlen egy dolog akadályozta: nem akarta Cherí-t kint hagyni. Túl sok ember sétafikált a kifőzde előtt, így bárki elrabolhatta kedvencét. Aggodalmasan nézte kiskutyáját, mikor arra lett figyelmes, Ani csapot-papot otthagyva lépett be az ajtón, mellette pedig nyugodtan robogott saját kutyája. Értetlenül pislogott, miközben lassan előre emelte kezét, nem biztos örülnének, ha állatkája az épületben tartózkodna. Panji nem jutott túl sokáig, kezét is gyorsan elkapta. Némán ácsorgott, majd félve Ani után loholt. Úgy bújtatta kabátjában Cherí-t, ahogy csak tudta. Persze kishölgy egyfolytában tiltakozott. Hangosabb volt, mint egy vészcsengő. Nem győzte csitítani. Remek belépőjét mindenki figyelemmel kísérte. Zavarában azt sem tudta, hova legyen. Már azt fontolgatta, szépen hátra arcot parancsol magának, és kisasszézik. Azonban Ani a világ legtermészetesebb dolgának gondolta, kutya társaságában ebédeljen. Csak hosszas habozás után döntött úgy, követi a srác rossz példáját. Nagyokat nyelve kommandózott végig a helyiségben, és szépen elterelte Cherí-t Ani irányába. Fejét vakarászva erőltetett arcára egy kínos mosolyt, és a pulthoz lépett. Azt sem tudta volna megszámolni, hányszor hajolt meg az üzletvezető előtt a kellemetlenségért. Annyi szerencséje volt, sokat járt ide. Szorult helyzete ellenére rábólintottak az egyszeri alkalomra. Óriási kő esett le szívéről, ezért bátrabban mert helyet foglalni, Ani-val szemben. Egy darabig fészkelődött a széken, aztán zavarodottságát leplezve elkezdte babrálni a menüsort. Választottját már indulásuk előtt tudta, ezért egy szót sem olvasott el a lapról.
Felpillantva onnan, elfoglalta magát azzal, jól szemügyre vegye az épületet. Nagyon szerette a tradicionális berendezéseket. El tudott volna ájulni a csodától a rengeteg giccses kiegészítőtől. A kedvence a pulton integető macskás szobor volt. Neki is kellett egy! Még nem tudta, mikor fog beszerezni egy ahhoz hasonlót, de minél előbb akarta. Jól elszórakoztatta önmagát kusza elrévedéseivel, először arra sem kapta oda fejét, hozzá beszélnek. Kellett neki egy pár másodperc, leessen, róla érdeklődnek. Figyelmetlensége miatt, meg nagyon röstellte magát. Fejét megrázva értetlenkedett. Hirtelen azt sem tudta, mit is válaszolhatna. Hülyén nézve Ani-ra, végül magyarázkodva csalapált kezeivel.
- N-nem, nem arről van szó. Nekem hatalmas étvágyam van! – szabadkozott. Nem is érti, miért hazudott. Igazából sosem eszik sokat. Nem bírná a gyomra. Egy tányér levestől is úgy érzi, majd kipukkan. Ennek ellenére nem akarta, hogy aggódjanak érte. Nagyon hálás volt ugyan ezért, de nem várhatta el a másiktól, fejfájást okozzon neki. Talán ezért bújt gyorsan vissza a menüsorba, és elszántan cikázott benne. Ujjával segített, miközben összeszedett egy rakat kaját. Be akarta bizonyítani előző állítását. A rettenetes tervtől meg már nem tágíthatott. Rémesen érezné magát, ha rájönnének, füllentett. Türelmesen várt, míg Ani leadja saját rendelését, s mikor felé fordult a pincér, összedörzsölte tenyerét. – Akkor én kérnék egy miso levest, aztán vegyes sültet, rengeteg zöldség körettel. Jöhet utána ez a hal… ja és ki ne hagyjam, desszertnek egy coffee jelly! – mutogatott a lapon szereplő ételekre. Óriási vigyorral nézte végig a pincér távozását, közben pedig rohamosan fagyott le arcáról az előbbi mosoly. Előre félt, hogyan fog mindent elpusztítani. Arcát lekaparta volna magáról, mekkora idióta. Aztán valahogy ismét sikerült neki ránézni Ani-ra. Gyorsan játszotta tovább a lelkes vendéget. Előre is nyújtotta kezét, felfelé mutatva hüvelykujjával, minden a legnagyobb rendben. Gyorsan el akarta terelni a témát. Csak tudta volna, mivel. Jobb ötlet híján, visszapasszolta ez előző kérdést.
- Ani sem tűnik túl izmosnak… csak annyi a szerencséd, magas vagy, és nem látszódik. – húzta fel orrát, sértődötten. Panji egyszerűen nem tehetett arról, apró termetű, és nem akart tovább nőni. Egy részről valóban sajnálta, és sokat bosszankodott miatta. Viszont crossdressing hobbija miatt hasznát vette. Könnyebben talál magára fodros szoknyát, vagy habos, csipkés inget. A női ruhák különben is nagyon kicsik. Ennyi előnye volt annak, törpe méretű. Minden lányos holmi úgy mutatott rajta, mintha csak rá öntötték volna. Ráadásul mit kezdene egy karakteres, férfi állal? Nagyon megbélyegezné szórakozását. Senki nem venné be, hogy lány. Iszonyatosan frusztrálná, szépen felöltözik, és mindenki az arca miatt piszkálná. Így volt jó, ahogy kinézett. Nem volt oka panaszkodni. Valamit valamiért – gondolta. Sokat nem is mélázott a dolgon, mert szembe kellett néznie az első fogással. Izgatottan nyúlt kanálért, és széles vigyorral kívánt jó étvágyat. Nagyon hevesen látott neki. Úgy habzsolta, mintha napok óta nem evett volna. Közben pedig jóízűen hümmögött. Arra gondolta, ha mindent gyorsan belapátol, nem lesz ideje a szervezetének felfogni azt, túl sokat evett. Nem is várta meg, hogy Ani is hozzákezdjen. Csak evett, evett, kidurranásig. A második fogás vége viszont ijesztően nyögve- nyelősen ment. Már lassan szemei is helyet cseréltek a rengeteg hústól, amik alig akartak eltűnni a tányérjáról. Leküzdve az utolsó falatokat fújtatott egyet. Képére hamar kiült az egyszerű undor. Mikor elé nyomták a desszertet, már az illatától is rosszul volt. Émelygett és úgy érezte, hamarosan minden kijön belőle, amit olyan kínkeservesen benyomott magába. Egyszerűen nem akart elbukni. Annyira rettegett, mit szól majd hozzá Ani, hogy átverte. Remegő kézzel nyúlt bele a kanállal a zselébe. Lassan szájához emelte, de nem tudta bevenni a falatot. Kezéből kihullott a kanál, Panji pedig hátranyaklott a székbe. Rettenetesen szédült, és majd szétszakadt a feje. Nagyokat sóhajtozva fordította oldalra a fejét szégyenében.
- Képtelen vagyok… még egy falatot lenyomni a torkomon… - nyögte ki lassan – Sajnálom, Ani… becsaptalak… - gyűltek könnyek a szemében. Nagyon félt Ani reakciójától. Szívesebben meghalt volna a kajától, mint hallja Ani válaszát. Annyira érezte, se szó, se beszéd otthagyják a kifőzdében. Nagyon csúnya dolgot művelt. Mégis, hogy várhatná el, hogy Ani úgy tekintsen rá, mint egy kisöcsire? Nagyon mérges volt magára. Ha lett volna ereje arra, hogy bűnbánóan meghajoljon Ani lábai előtt, ezerszer megtette volna. Viszont hirtelen kikerekedtek szemei, és minden előzetes jel nélkül felugrott, és a mosdóba rohant. Muszáj volt elrohannia, különben mindent összepiszkított volna. Mikor végre könnyíthetett magán, jobban legörnyedt a wc előtt. Jól ki akarta magát sírni. Tudta, ha visszamegy, már nem lesz ott Ani. Miért is lenne ott? Átverte, becsapta, eljátszotta a bizalmát. Panji szörnynek érezte magát. Egyre rosszabb gondolataitól pedig még keservesebben zokogott.

Tárgy: Re: Városi Park Kedd Jan. 01, 2013 5:21 am

Póráz két végén

Gyerkőc magán műsora hidegen hagyta. Figyelemre se méltatta. Kizárta a kutyával folytatott szenvedését. Ő elintézte a kérdést. Nem érdekelte gyerkőc mihez kezd. Egykedvűen szlalomozott az étlapon. Pénzügyi számításokat végzett. Zsebe tartalmát összevetette az árakkal. Elkeserítő eredmény. Száját elhúzva forgatta meg szemeit. Kénytelen lesz külső segítséghez fordulni. Telefonját előszedve tárcsázott. Gyors hívóval érte utol mindenesét. Tőmondatokban vázolta a helyzetet. Megadta a kifőzde nevét, címét, végezetül ráhagyta leendő számlája rendezését. Az nem foglalkoztatta milyen módon oldja meg. Ideges üvöltözés előtt megszakította a vonalat. Nem kívánta végighallgatni műsorát. Lekötötte az étlap. Izgalmasabb olvasmánynak ígérkezett Min ki hisztijénél. Előre tudta mit akar. Narancslé. Hatalmas adaggal. Nem táplált hiú ábrándokat. Frissen facsart rostos lét biztosan nem kap. Megelégedett a bolti mű vacakkal. Sütőtök. Rengeteg rovar. Előre felfordult gyomra. Követelőzni még sem fog. Átlagos senki. Nem itt fog jelenetet rendezni. Életbevágó lenne narancshoz jutnia, elintézné. Pillanatok alatt ugrasztana valakit hozzon a piacról. Nem teszi. Eszébe sincs visszaélni nevével. Megfelel ismeretlen hajléktalanként elfordulnak tőle. Egyetlen jelentéktelen porszem a többi között. Békén hagyják. Nem kelt feltűnést. Megússza a felesleges zaklatásokat.
Étlapot lerakva tette karba kezeit. Érdeklődve vonta fel szemöldökét. Izgalmas mutatványnak ígérkezett, hogyan fog két, ha nem három embernek elegendő ebédet elfogyasztani. Nem kívánta tőle, bemutatót tartson. Elintézhették volna a kérdést rövid válasszal. Szükségtelen bizonyítékokkal alátámasztani szavait. Látja rajta hazudik. Azonban, ragaszkodnak a bemutatóhoz. Legyen. Nem állja útját. Átverni nem fogja. Kizártnak tartotta ennyit enne. Máshogy viselkednek a zabagépek. Folyamatosan nassolnak. Súlyban látatlan is, állandóan csámcsognak. Akad egy-két hasonló jelzővel illethető embere. Egész álló nap édesség lóg szájukból. Minden lehetőséget megragadnak ehessenek. Minden kibújót arra használnak ételt szerezzenek be. Sokat teszik fel a kérdést: „ki éhes”, „hozzak enni”, „kérsz cukorkát”. Kedveskedő álca mögé rejtik koszolni akarnak. Nem bírta ezt az átlátszó finomkodást. Arra sem ad, ilyen szinten éhes lenne. Nincsenek tünetek. Gyomorkorgás, fejfájás, hányinger. Kellemetlen közérzet okozta ingerlékenység, netán letört gubbasztás. Semmi. Gyerkőc kicsattant az egészségtől.
-Meg ne ártson.-Pillantott asztaltársára hitetlenkedő mordulással. Figyelmeztetés belefért. Megadta az esélyt visszalépésre. Finoman elhintette kétségeit az üggyel kapcsolatban. További akciót nem tervezett. Gyerkőc felnőtt ember volt. Ráhagyta mit tesz. Rendelkezett a képességgel, racionálisan járjon el az ügyben. Részéről beérte az elé kerülő narancslé, kávé és rántott hal gusztusos látványával. Ráérősen haladt sorban. Egyetlen kanál cukor a fekete italba. Csendes kavargatás. Óvatos korttyal felmorranni. Ajkán éktelenkedő sebet zsörtölődve megtapogatni. Módosítást követően evőeszközök előtérbe helyezése. Sült krumpli nyakon öntése majonézzel. Hasábok villára szúrása. Falatok komótos fogyasztása. Kizárta a körülötte zajló eseményeket. Látszólag nem fordított figyelmet gyerkőcre. Napnál világosabb volt szenved. Szeme sarkából követte nyomon. Alig boldogult a púpos tányérokkal. Feladást nem szorgalmazott. Elvállalta, csinálja. Mélységesen hallgatott. Akkor sem szólalt meg, amikor kínlódva szabadkoztak. Narancslevét legurítva vonta fel szemöldökét. Reakciót továbbra sem mutatott. Üres poharat forgatta kezében. Behatóan tanulmányozta a felszínén megtörő fényt. Játszadozott. Húzta az időt, mielőtt lassan rápillantott gyerkőcre. Észlelhetően megtanulta a leckét. Pocsékul festett. Szándékosan engedte idáig fajuljon a hencegés. Minden ember a saját kárán tanul. Legközelebb remélhetőleg okosabb lesz. Ne ígérjen olyat, amit nem tart be. Megkíméli magát és másokat a csalódástól.
-Tipikus.-Dobta le villáját gyerkőc sietős távozásán. Száját megtörölve dőlt hátra székében. Szalvétát egyszerűen tányérjára ejtette. Kivárt. Adott némi időt, mielőtt utána indult. Kényelmesen követte a mosdóhoz. Ajtóhoz érve megtorpant. Kristálytisztán hallotta sírnak. Zsörtölődve lökte be a csukott ajtót. Karját csípőre dobva nézett le a földön pityergő gyerkőcre. Meggyötört látványától feszülten rándult meg szemöldöke. Fejét égnek emelve cümmentett fel. Leplezni sosem könnyű az érzéseket. Utálta az emberi törékenységet. Úgy érezte zsarolják. Sarokba szorították. Nem tudott kitérni előlük. Kísértették. Felerősítették gondoskodást. Arra ösztökélték cselekedjen. Kényszeresen segítséget akart nyújtani. Esze tiltakozott. Nem fűződött hozzá érdeke. Kapcsolatban sem állt vele. Még se nézhette a földön fetrengve. Ott sem hagyhatta. Nem volt menekvése. Felmorranva hajolt le érte. Ölébe véve gyerkőcöt menetelt a pulthoz. Telefonszámot csúsztatott a tulajdonos elé. Röviden közölte kiegyenlítik a tartozást. Dolga végeztével asztalukhoz menetelt. Kezébe vette gyerkőc táskáját. Biccentett Pandának. Házi állata engedelmesen lódult utána. Másik pincsi bizonytalanul követte. Kifőzdét lendületesen elhagyva nézett körbe. Nyugodtabb környezetet keresett. Hamar észre vette célpontját. Nyűzsgéstől távolabb eső padhoz sétált. Óvatosan lepakolta rá gyerkőcöt. Mellé hajította táskáját. Megkerülte a padot. Dünnyögve neki dőlt támlájának. Végig háttal ácsorgott. Rá se hederített gyerkőcre. Sokáig emésztette vereségét. Nem volt ínyére befolyásolják. Le kellett nyugtatnia idegeit. Fel sem mordult, míg jónak nem látta. Váratlan támadás lehetett. Nem érdekelte.
-Jobban vagy?- Nyújtott felé viseltes zsebkendőt.- Tanulj ebből. Nem kell lenyűgöznöd. Maradj, aki vagy. Se több, se kevesebb!-
Borzolta össze gyerkőc haját. Idegesítette a bánatos képe. Nincsenek elvárásai. Nem kívánja megszabni, miként viselkedik. Megkülönböztetésre sem vágyott. Épp elég kétszínű féreg jó pofizik neki. Nem akar több erőlködést. Nem akar munkán kívül újra és újra amatőr színészekkel farkasszemet nézni. Elege volt belőle mindenki bájolog, mindenki jobb fényben tünteti fel magát. Hányingere volt az önámítástól. Egyszerű embereket akart látni. Megtapasztalni a hétköznapi életet. Semmi pampuc, semmi kozmetika.
-Merre laksz? Elkísérlek egy darabon. Rád fér a séta.-
Lökte el magát a padtól. Néhány lépés után hátra fordult. Társaságot ígért, nem mehetett el nélküle. Türelmesen várt rá. Bármilyen opciót elfogadott. Nincsenek szabályok. Nem kötelezhette, vele tartson.

Tárgy: Re: Városi Park Vas. Jan. 13, 2013 2:46 pm

Szellemkép Városi Park - Page 20 Onigiri_oo

Az előbbi gondolatok után egy pillanatra megrezzentem, ahogy közel hajolt, de persze nem bántani akart, csak a kérdésemre válaszolni. Ejj, milyen kis ijedős lettem! ^_^” Zavartan mosolyogva hallgattam, és egy pillanatig gondolkoznom kellett, hogy tulajdonképpen mit is válaszolt. Várjunk, akkor ő most tulajdonképpen gésának tanul? O.O

Nem ódivatú az már? o_O Különösen, hogy ebben az időben már teljesen mást várnak az ilyesféle lányoktól, még ha nem is ez az elsődleges feladatuk. Nem csodálom hát, hogy a szabadidejében ilyesféle dolgokat csinál, minthogy a parkban sétál kosztümben, kell a kikapcsolódás.
- Ó, szóval tánc! – Mondtam ártatlanul, mégis csak jobban hangzott, mintha rákérdeztem volna, hogy mire is készül. Embarassed

- Persze, tőlem nem tudja meg senki! – Mutattam egy becipzározó mozdulatot a szám előtt. - Régóta táncolsz?
Valahogy úgy éreztem, hogy ő is úgy van ezzel, ahogy én a fényképészettel, hogy beleszeretett, és ne tudja megállni, hogy ne mindig ezt tegye. Akkor is, ha szomorú, akkor is, ha boldog… mindig. Kevés olyan mániákust ismertem, mint amilyen magas is voltam, bizonyos értelemben, bár Himo~jiisan is ilyen szenvedéllyel viseltetett az ételek iránt, szóval talán ő egynek számítható! ˘^˘ Szóval érdekelt, hogy ő hogy is látja a munkáját, hiszen én már annyit beszéltem az enyémről, így nem csoda, hogy nem jutott szóhoz eddig, de most itt a lehetőség. Figyelmesen hallgattam, szinte ittam minden szavát, mert bár ne igazán ismertem, mégis érdeklődéssel töltött el, miként is tekint erre az egészre, és tényleg azt csinálja-e, amire én gondoltam, vagy már megint túl sokat gondoltam volna bele egy ártalmatlan dologba? Lehetséges…
- Igen! Szívesen megnézném! *w* - Csillant fel a szemem a lehetőségre.
Nem is kellett hozzá zene, már néhány mozdulatából látható volt, hogy egyszerűen minden zsigerében ott van az ütem, szinte én is hallani véltem a kéz és lábmunkája ritmusára zengő hangszerek hangját. Egy pillanatig sem haboztam, ismét a szemem elé emeltem a gépet, és szorgosan kattogtatni kezdtem, megfogva minden varázsát a pillanatnak. Azt hiszem nem is kellene kérdeznem, mióta csinálja, vagy, hogy szereti-e, szinte sütött belőle az az ártatlan lelkesedés, ami nekem is sajátom volt, ahogy újra és újra képes voltam ugyanazt lefényképezni, egészen addig, amíg elégedett nem voltam a látott eredménnyel. Mind a ketten a szemnek adtunk valamit, amit befogadhat, odaéghet örökre, és emlékeztet mindenkit valamire, és ez jó volt… Szerettem azt, hogy amit alkotok, kézzelfogható, valós, létező, egy tárgy, egy kész valami. Nem mintha az ő tánca ne lett volna az, hiszen most fogtam meg a lencsémen keresztül, és el sem eresztem, amíg egy hatalmas plakátra ki nem nagyítom. A tánca végén leengedtem a gépet, és tapsikoltam is, elvégre igazán jó előadás volt.
- Nagyon szép volt! *o* Remélem nem baj, hogy készítettem még néhány képet, képtelen voltam megállni. ^o^” – Nevetgéltem zavartan. - Koumou~chan, nem éheztél meg közben?
A kérdés nem volt véletlen, ugyanis abban a pillanatban kordult meg a gyomrom, jó hangosan, jelezve, bizony ideje tankolni, ha tovább szeretnék dolgozni. Gonosz dolog, hogy lassan jobban hasonlítok Himo~jiisanra, mint szeretnék… Sőt, egyáltalán nem szeretnék, szóval fogja vissza magát minden! >w> Kérdőn pislogtam hát Koumou~chanra, hiszen rajta múlt, hogy velem tart-e, vagy a dolga után néz, elvégre nem rángathatom csak úgy magammal, lehet, hogy fontos dolga lenne, én meg itt feltartom.

Tárgy: Re: Városi Park Csüt. Jan. 17, 2013 11:44 am

A póráz két végén~ （ -。-）/

Szégyellte magát. Annyira nagyon, de elmondhatatlanul szégyellte magát. Nem tudta, mit tehetne. Kivette az összes erejét rókacsalád távozása. Legyengülve ücsörgött a kagyló előtt. Ahhoz is gyengének találta magát, hogy letörölgesse arcát áztató, krokodil könnyeit. Ilyen elesettnek rég érezte magát. Butaságot művelt, és saját csapdájába esett bele. Csupa-csupa negatív érzelem kerítette hatalmába, amitől nem tudott szabadulni. Buta kisgyereknek érezte magát. Meg is érdemelné, ha Ani soha többet nem akarná látni. Ani… ha csak eszébe jutott, még jobban rákezdett a zokogásra. Nem akarta megvezetni, egyszerűen félt attól, bántani fogják, amiért füllentett. És most nagy pácba keveredett. ~ Bárcsak elnyelt volna a wc… most nem kéne szembenéznem vele. Akkora sületlenséget tettem. Nagyon buta Panji… soha nem tanulsz a hibáidból. Tök, tök, buta tök, Panji… (TAT)”~ szortyogott lehorgasztott fejjel. Nem zavarta, hogy jéghideg padlón ücsörög. Egyszerűen képtelen volt arra, hogy összegyűjtse megmaradt, haloványka bátorságát, és felálljon. Odasétáljon Ani elé, és őszintén bocsánatot kérjen. Pedig tudta jól, hogy ez lenne a helyes döntés. Mégsem akaródzott neki. Depressziósan eregette az esőfelhőket, mikor két hüppögés között ajtónyitódásra lett figyelmes. Szíve ettől olyan hevesen kezdett verni, hogy meg merte kockáztatni, menten kiugrik a helyéről. Szemei óriásira nyíltak, és egy pontba meredt. Nem merte megnézni, ki jött be. Talán jobban örült volna, ha egy ismeretlennel találja szembe magát. Viszont nem így történt. Fülkéjének fémajtaja recsegősen kinyílt. Nem mert felpillantani, egyszerűen nem volt mersze ránézni Ani-ra. Erőtlenül hullottak le kezei lábai mellé, és úgy kókadozott, akár a vázában a virág. Talán egy másodpercre még az eszméletét is elveszthette, nem volt benne biztos, hogyan került a magas fiú kezei közé. Kómásan, és iszonyat fejfájással tűrte, vesztesen kicipeljék a mosdóból.
A kis utazását úgy élte meg, mint egy felhők fölötti repülést. Elengedte magát, és hagyta, vigyék, ahová akarják. Valami mesés helyen járt álmában. Nem szerepeltek benne emberek, csak színeket és fényt érzett. Kellemes volt. Átjárta a szeretet és a melegség. Még bele is borzongott egy kicsit. Földöntúli boldogságot érzett. Aztán végül a fény olyan erős lett, hogy kezdte bántani a szemét. Lassacskán magához tért, és fájdalmasan felpillantott. Hirtelen nem tudta, hova került. Érezte a szellőt, ami arcát simogatta, és maga előtt látta azt a hatalmas kékséget, amit emberi ész fel nem tudott fogni. A felhők szétmászva terültek el rajta. Picit odébb biccentve fejét végül meglátott egy hatalmas ágat, amin ritkásan őszi levelek ültek. Fel akart kelni a padról, viszont aprócska mozdulattól is szédülni kezdett. Ráadásul fejfájás is erősebben lüktetett. Lebiggyesztett szájjal nyomta homlokához öklét. Abban reménykedett, ha megmasszírozza, hamarabb elmúlik a szúrásérzet. Annyira el volt foglalva saját kínjával, hogy csak később eszmélt rá, valakinek ki kellett hoznia a friss levegőre. Ekkor újból nagyot vert szíve. Nagyon jól tudta, hogy Ani volt az, aki segítségére sietett. Mégis miért tehette? Hiszen semmi köze hozzá. Csak belebotlott. Nem is ismeri. Egy ugyan olyan idegen, mint a többi járókelő. Ennek ellenére Ani ott termett, és nem hagyta, hogy végleg elvesszen. Biztos volt benne, ha Ani nem kaparja fel a földről, kórházba kerül. Megmentette egy szörnyűséges élménytől. Nem is kellett több, hogy Panji egyébként is instabil lelkét teljesen a feje tetejére állítsa. Újból könnyek gyűltek a szemében. Nem tudott, és nem is akart megálljt parancsolni érzelmeinek.
- Ani… miért vagy velem ilyen jó? – szipogott, miközben hatalmas őzike szemekkel meredt a srácra – Most örömömben sírok! Mióta itt élek, nem találkoztam ennyire kedves emberrel. Pedig csúnya dolgot tettem. Megígérem, többet nem lesz ilyen! Ani nem érdemli meg, hogy becsapják. Ne haragudj! – remegett szája széle. A mondatai között kellett egy levegővételnyi időt hagynia, ha nem akarta azt, teljesen elkapja a sírógörcs. Sóhajtozva vissza tudta fogni, teljesen kitörjön belőle a sírászuhatag. Megváltásként élte át, ahogy hajába borzolt a magas fiú, és próbálta csitítgatni. Pont erre volt szüksége. Néhány kedves szóra, és egy védelmet nyújtó kézre. Nem akart nagyon belemélyedni saját kis balszerencsés múltjába, de sosem tudta lenyelni, mindig egyedül volt. Tényleg magányosnak érezte magát. Nehéz minden nap mosolyogva venni az akadályokat. Sosem volt szeretett szülője vagy kedves barátja, akihez bizalommal mert fordulni. Ezért nagyon jól esett neki Ani gondoskodása. A zsebkendőt pedig elfogadta, és letörölgette könnyeit. – Aah, az 5. kerületben lakom… – mutogatott lelkesen. Folytatni ugyan nem tudta magyarázását, ugyanis a nagytestvér már indulóra fogta. Panji csak lassú mozdulatokkal mert felkászálódni a padról, mert még mindig szédelgett. Homlokát ráncolva sóhajtozott a kellemetlen fejfájásától. Nem szerette, ha beteg. Ilyen helyzetekben még gyengébbnek érezte magát. Igazából szörnyen hisztis volt. Egyetlen dolog tartotta benne a lelket, az pedig Ani társasága volt. Kenyérre lehetett vele kenni, elkísérik. Ezért minél előbb össze kellett szednie magát. Erőt véve sorolt be Ani mellé, és kezébe vette Cherí pórázát.
Útjuk során sokat járatta agytekervényeit. Valamit mondania kellett volna. Nagy volt a csönd. Normális helyzetben ez nem is zavarná. Csak ott volt az a szörnyű érzés, amitől nem tudott tágítani. Elmondani nem tudta volna, mennyire szégyellte magát. Le sem akart volna akadni a témáról. Nem nyugodott. Egyszerűen nem akart nem foglalkozni vele.
- Ani, most… nagyon haragszik rám? – maradt le kicsit, háta mögött. Nem bírta tovább magában tartani, mindenképp meg kellett róla győződnie. Őszinte választ várt. Tudni akarta, mit gondolnak ballépéséről. Ha más választ kap, mint amiben reménykedik, nem szeretne többet kellemetlenséget okozni Ani-nak. Szép, csendesen folytatja útját hazáig, egyedül. Ellenkező esetben, nagyon boldog lesz. Leírhatatlanul.

Tárgy: Re: Városi Park Szomb. Feb. 09, 2013 1:20 pm

Póráz két végén

Nagyot szippantott a levegőbe. Karjait zsebébe dugta. Ég felé emelte tekintetét. Délutáni napsütésben repkedő madarakat figyelte. Fekete tollas szörnyetegek. Fülsértően károgtak a magasban. Száját elhúzva cümmentett rájuk. Belerondítottak a kellemes látványba. Hatalma lenne nyomtalanul letörölné rusnya pofájukat a kéklő égboltról. Csettintésre kedvére formálná a világot. Tessék! Előbb néhány szárnyas, aztán már a világ. Emberi önzés határtalan. Kósza megjegyzésből látatlanul sző zsarnoki terveket. Hajtja az esztelen birtoklási vágy. Édes álmokat dédelget hírnévről, elismerésről, bálványozásról. Szüntelen keresi a lehetőséget kitörhessen unalmas napjaiból. Vagy törtet, vagy szenved. Középút nincs. Akadnak pancserok, akik siránkoznak és felbukkan néhány makacs gennygombóc. Erkölcstelen söpredék. Érzéketlen nyomorékok. Átgázolnak mindenen. Talpat nyalnak, hátba támadnak, hazudnak, csalnak, igazi gyémántjai az elkorcsosodó világnak. Nyughatatlanok. Felemelkednek és célvonal előtt porba hullanak. Megrészegíti saját erejük. Öntelt hólyaggá válnak. Estelen féregként lubickolnak sikerükben. Azt hiszik elérhetetlen személyük. Magasabb rendű lények. Paradox helyzetbe sodródnak. Isteni tündöklésük veri át szánalmas pofájukat. Elbuknak saját hülyeségüktől. Törvényszerű. Minél nagyobb erő összpontosul tenyeredben, annál esendőbb vagy. Nincs halandó pondró, aki nem esne áldozatul a korona csábításának. Fajra jellemző defektesség. Ugyanolyan kiállhatatlan szarság, mint a szenvedés, öröm, harag, szerelem. Kiirthatatlan paraziták. Lappanganak benned. Nem kéred, kapod. Rohadt humoros az evolúció…
Nagyot sóhajtott. Felbosszantotta az elmélkedés. Pad felé pillantott. Gyerkőcöt kereste. Sürgetni akarta. Letett róla. Szembesült vele egyensúlyát keresve szédeleg. Ingerülten morranva körözött fejével. Kiakasztotta. Min ki-n kívül senki sem játszadozott idegrendszerével. Mindenese tehetséges volt. Ekkora hangulat kilengéseket még se ért el. Bosszantotta idegenek zökkentik ki nyugalmából. Labilissá vált. Faszság! Eleve az volt. Normális ember nem zabál gyógyszereket. Sose volt beszámítható. Ezért maradjanak tőle távol. Nem kér felvigyázó társaságot. Feszültséget levezetve nyomkodta tarkóját. Higgadtságot erőltetett magára. Türelmesen várta mellé érjenek. Lassú léptekkel haladt. Találomra menetelt. Leszarta rossz az irány. Szólnak, ha módosítás kell. Parknak útba kellett esnie. Gyerkőc közelében lakhatott. Nem lehetett olyan ostoba, város legtávolabbi zöld területén akarjon kutyát sétáltatni.
-Nem adtál okot gyűlöljelek.-Vonta meg vállát egykedvűen. Kérdést elegánsan figyelmen kívül hagyta. Köze sincs a „jó” fogalmához. Tartalom nélküli szó. Elvesztette jelentőségét. Üres szarság. Dísznek használja. Üzleti fogalom. Kábszer minősítési fokozat. Átlagos. Alvilági szókészlet része. Távol áll az egyénre sütött erénytől. Ebben a mocskos ingoványban lehetetlen találni. Kihalt az emberiségből. Nem rendelkezett vele. Bántotta fülét. Rohadt nagy tévképzeteket dédelgetett gyerkőc. Hányta a sok szemetet. Szentté avatta. Egyetlen nyamvadt tettéért szolga szintre alacsonyodott. Lábai elé borult. Sírva hálálkodott. Undorító. Velejéig romlott csatorna söpredék. Neki nem járt. Gyerkőctől se fogadta el. Irritálta előtte hunyászkodik meg.
–Ne esküdözz! Azt sem tudod ki vagyok.-Fékezett be váratlanul. Szemeit forgatva fordult gyekőchöz. Napszemüvegét lekapva dörzsölte meg halántékát. Felszaladt nála a pumpa. Szét akart hasadni koponyája. Plafont kaparta vérnyomása. Harag kerítette hatalmába. Piszkálta a helyzet. Rosszul viselte hamis képet társítanak hozzá.
-Könnyelműen osztod a bizalmat. Rá fogsz fázni. Honnan veszed nem használom ki? Nem verlek át? Nem akarok valamit?-Arcához hajolva meredt rá. Állát megemelve nézett vele farkasszemet. Lekezelő hűvösséggel beszélt. Tett rá berezelhet. Megfélemlíteni. Talán erre törekedett. Nem tudta. Felbőszítette naivitása. Zavarta hozzáállása. Nem kedvelte a kiszolgáltatott egereket. Zsákmányállatok voltak. Csemegék a dögkeselyűknek. Szempillantás alatt végezték étlapon. Gyerkőc féle eleveszett bárányokat kerestek. Behízelegtek a bizalmukba. Orruknál fogva vezették őket. Élősködtek rajtuk. Kifosztották. Megalázták. Tönkre vágták őket. Nem maradtuk csak emberi szemét. Nem vigyázz ugyanez a jövő fogadja. Civilizált marha ehhez ért. Kiválasztja a leggyengébbet. Ujja köré édesgeti. Dédelgeti. Hátba támadja. Kegyetlenül kihasználja. Kisemmizi. Ott hagyja a fertőben. Új balekot keres. Unásig ismétlődik.
-Magányos vagy? Barátokra vágysz? Szeretetre? Családra? Leszarom!- Grimaszolt szavát erősítve. Nem az ő dolga. Kapja össze magát. Ennyit vár el. Saját érdekében válogassa meg szavait. Nem vehet mindenkit egy kalap alá.-Gondolkozz!-Kocogtatta meg homlokát.-Ne engedd a gyengédet fordítsák ellened! Sose tudhatod ki és mikor akar hátba támadni.-
Húzta el száját flegmán. Volt szerencséje megtapasztalni. Naponta szembesítik vele. Kreatív az alvilági genny. Változatos módszerekkel tesznek neki keresztbe. Hideg rázza ki az emberektől. Herótja van a gerinces élőlényektől. Fejbe lőné az összest. Egytől egyik. Szenvedést sem érdemelnek. Élvezik a kínzást. Nem akar örömet okozni. Lövés. Gyors. Fájdalommentes. Felszabadító. Hatalma lenne, erre fordítaná. Csírájában irtaná ki az emberi fajnak gúnyolt parazitát. Örvendhet a világ. Nem kapott uralkodói jogart. Nem vágyik rá. Megelégszik annyi féreg eltaposásával, ameddig talpa ér. Ábrándozást ráhagyja gyerkőcre. Jobban boldogult vele. Szinte helyeselt gondolatára. Nem hitt fülének. Szétette az ideg. Ilyen idióta kérdést! Más fel se tehette volna. Kínjában felnevetett.
-Kéne?-Nézett hátra komor tekintettel.-Ezen ne problémázz. Garantáltan megtudod, ha berágok rád.-Rajzolódott ki gúnyos vigyor szája csücskében.-Lassú vagy. Mássz fel.-
Mutatott hátára. Szarul festett. Nem volt kedve mentőt hívni. Földről se akarta felkaparni. Megelőzhette a bajt. Könnyűnek tűnt. Biztos nem szakad meg súlyától. Elcipeli a lakásához. Búcsút int. Lezárja a találkát. Nem tervezett többet. Lassan ráesteledett. Mehetett mészárszékre. Előre élvezte. Előre elszólta magát. Telefonjan megcsörrent zsebében. Sejtette ki lehet. Szemét forgatva bökött fejével pulcsijához. Gyerkőcre förmedt. Kérte tartsa füléhez. Vonalba dörmögött. Ingerülten cümmentve fékezett be. Néma csendben hallgatta végig a mondandót. Megránduló szemöldökkel vette tudomásul a híreket. Hívás megszakításával egyenest a bár irányába indult. Magyarázat nélkül masírozott. Hosszúra nyújtott léptekkel tört utat búvóhelyéhez. Egyenest irodájába csörtetett. Kopottas ajtaját kivágva menetelt székéhez. Koloncát rápakolva támaszkodott asztalára. Bent nyomorgó embereit fürkészte. Várta a magyarázatokat. Nem érkeztek. Minden szempár gyerkőcre szegeződött. Kellemetlenségen felháborodva csettintett a levegőbe.
-Ne őt stíröljétek! Nyögjétek ki, minek csődítettek ide.-
Erélyesen terelte el a tömeg figyelmét. Úgy sem fogja említeni kicsoda. Nem tartozott rájuk. Üzletről volt szó. Várta a részleteket. Hamarosan megkapta. Min ki torkát köszörülve lépett elő. Papírokat mutogatva járt szája. Néha gyerkőcre tévedt tekintete. Tipikus. Dolgozott benne a hisztérika. Jelzésként nyughasson, visszafordította fejét. Előadása zárultával átvette a papírokat. Asztal szélének dőlve futotta végig. Váltott néhány szót a díszes társasággal. Kénytelen volt intézkedni. Fogát szívva törődött bele. Kifelé mutatva indult a tömeg után. Tömzsi zsebtolvajt intett le. Odahívta magához.
-Mindjárt jövök. Budam veled marad. Ugráltasd kedvedre. Ráfér.-
Felháborodott görcsöt vállon veregetve lépett ki az ajtón. Sietett. Nem akarta elhúzni. Gyerkőcnek jobb, ha keveset lát. Nem repesett az örömtől behozta. Igyekezett gyorsan pontot tenni az ügy végére. Sikertelenül. Hiányzott egy irat. Felforgatták az egész bárt. Benéztek minden eldugott szegletbe. Szemétdombot csináltak, mire Min ki-nek eszébe jutott luxus rezidenciáján éktelenkedik. Remek helyen. Életében nem járt ott. Cím sem volt ismerős. Nem hozta zavarba. Kikereste telefonján. Eredményt memorizálta. Átöltözött. Szakadtan nem mehetett elit negyedbe. Indulás előtt felhördülve fordult vissza. Valakit elfelejtett.
-Kocsikázunk egyet.-Tört be irodájába. Gyerkőcöt arrébb tolva húzta ki fiókját. Kocsija indító kártyáját előkeresve bökött az ajtóra.-Végeztem, hazadoblak.-
Indult a kijárat felé. Nem fog könyörögni. Dolga volt. Jön, akkor jön. Nem, mehet gyalog. Elég feszélyező tényező nyakkendője. Leráncigálva dobta el. Autóját nem volt nehéz észrevenni. Éjfekete aston martin.

Tárgy: Re: Városi Park Kedd Feb. 19, 2013 4:48 am

A póráz két végén~ （ -。-）/

Ereje fokozatosan visszaszállt belé. Kíváncsian várta Ani válaszát. Gyomra diónyira szűkült az izgalomtól. A választ hallva boldogságában vakító vigyor varázsolódott arcára. Nem érdekelte, teljesen egyhangúan közlik vele. Bárhogy is mondta, a lényegen nem változtatott. Nem haragudtak rá! Legszívesebben rózsaszín ködfelhőben táncikált volna az egyik magas fa tetején, miközben ódákat zeng boldogságáról. Repdeső örömét csak Ani tudta befolyásolni. Gyorsan megdermedt, mikor hirtelen hátra fordultak felé. Arcán ijedség jelei kezdtek sorakozni. A meglepettségtől nem tudott mukkanni. Csak némán fülelte, amit a fejéhez vágnak. Nem értett semmit. Egyik percben bocsánatot nyer, a másikban pedig ellökik. A számára értelmetlen jelenetet nem tudta hova tenni. Igazából fájt neki, amit Ani mondott. Talán, mert igaza volt. Eddig sosem gondolt bele, hogy nagyon magányos lenne. El akarta fordítani fejét, de Ani megragadta, és feljebb biccentette arcát. Nem akart a szemeibe nézni. Rettegett tőle. Nem tudta volna megfogalmazni, miért, de lábai nyárfalevélként remegtek. Teljesen átjárta az idegesség, miután elengedték, aprócska ökleit összeszorította. A földet bámulta. Mit is mondhatott volna? Kereste a megfelelő szavakat. Sajnos indulatai feje fölé kerekedtek. Az utolsó csepp, abba a bizonyos pohárba Ani könnyelmű mozzanata volt. Panji lelke másodpercek töredéke alatt robbant föl, és égett porrá. Fogait csikorgatva próbálta visszatartani könnyeit, de azok olyan sebességgel peregtek végig arcán, azon kapta magát, pulóverén egyre több folt üt nyomot. Innentől már nem volt megállás.
- HA ANNYIRA NEM ÉRDEKEL, MIÉRT OSZTOGATSZ JÓ TANÁCSOKAT?! Ani minden mondata arra utal, hogy meg akar óvni, védeni akarsz a rossztól, hogy ne essek bajba… Nekem kéne gondolkodni? Ne nézz teljesen ostobának! – ordított, ahogy csak tudott – Nem minden ember önszántából válik olyanná, amilyen. Engem meg az nem érdekel, ki vagy! Nekem nem tudsz hazudni! Tegyél bármit, nem félek tőled! Ha olyan szörnyű ember lennél, már rég kihasználhattad volna az alkalmat, hogy megölj, vagy elrabolj, vagy akármi! – hüppögött, miközben serényen a könnyeit törölgette szemei sarkából. Panji minden bátorságát összeszedve zúdította rá Ani-ra az érzéseit. Nem akarta abbahagyni. Mindent ki akart pakolni, ami eddig nyomta kicsiny szívét. – Éppen ezért, ne próbálkozz azzal, elrettents magadtól, mert átlátok rajtad! Nem fogok hátat fordítani! Ne esküdözzek? Akkor bebizonyítom, hogy Te látod rosszul a dolgokat! – nyújtotta előre karját, és bökött Ani feje felé mutatóujjával. Ilyen eltökélt talán még sosem volt. Teljes mértékben meg volt róla győződve, egyszer el fogja érni azt, Ani-t jobb belátásra bírja. Az egész kalamajkában rájött arra, nem is neki van szüksége a támogatásra. Panji szíve szakadt meg a megkeseredett Ani-n.
Folyamatos ordítozása végül nem vezetett túl sok jóra. Fájós torka mellett minden összekapart erejét elüvöltözte, így alig bírt talpon maradni. Nagyokat szuszogott, miközben próbálta beérni a nagydarab srácot. Laposakat pislogva pillantott rá az időközben leguggoló kapucnisra, aki hátát kínálta, azon utazzon tovább. Panji-nak rengeteg visszavágó mondat cikázott ettől fejében. Most mondhatná neki, szemre hányhatná, milyen orvgyilkos az ilyen, áldozatát kisegíti szorult helyzetéből? Ani folyamatosan állításai ellenére cselekedett. A kicsiny szőkének nem is kellett több, még jobban ragaszkodjon hozzá. Gyenge mosoly futott végig arcán, majd biccentett. Most az egyszer kihasználja az alkalmat. Vigyázva felmászott Ani hátára, és szófogadó hátizsákként átkarolta. Fejét csak óvatosan tette rá a fiú hátára. Nagyon kényelmes volt. Gyengéden beletúrta kobakját pulóverének anyagába, mikor megérezte Ani illatát. Abszolút nem volt visszarettentő. Mikor nyaka körül átkulcsolta aprócska karjait, véletlenül hozzáért konok Úr bőréhez. Olyan puha volt és meleg. Panji számára, Ani egész teste egyfajta melegséget árasztott. Megnyugodott tőle, és biztonságban érezte magát. Nem is kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy elszenderüljön. Békésen szuszogott rajta, és mindent örömmel elhitt Neki. Ani védelmező testvérként viselte gondját.
A város zajára tért magához. A mellettük elsüvítő, szirénázó mentőkocsi egyből kiverte szeméből az álmosságot. Minden csoda csak rövid ideig tart – sóhajtott. Kissé nyűgösen mozgatta meg vállát, mikor kikukucskált Ani feje fölül. Egy hatalmas épület felé tartottak, ahol eddig Panji még sosem járt. Érdeklődve pislogott a szépséges belsőtérben, miközben nem győzte takargatni egyik kezével nagyra tátott száját. Le volt nyűgözve! Fogalma sem volt, miért jöttek ide, de a klub berendezése és hangulata nagyon tetszett apró Szőkének. Kíváncsian nézelődött csöndesen, mikor hatalmas irodába léptek. Óriásira nyitódtak szemei, mikor azon vette észre magát, bőrszékbe pottyantották. Az asztalon megpillantott névtáblát végigolvasva döbbent rá arra, ez, itt, mind Ani-é! A döbbenettől nem tudta hisztérikus sikításban törjön ki, vagy szimplán elájuljon. Végül harmadik opciót választott, a néma kőszobor képében. Nemrég kelt fel, ezért az események még a szokottnál is gyorsabban pörögtek. Hatalmas férfira rábámulva kissé megrémült. Jobban összehúzta magát a székben, és reménykedett benne, tényleg gyorsan visszatér Ani érte. Elég kínos helyzetében gondolati síkon nyüszített, talán őrző-védő bátyusa hihetetlen érzékeny hallásának hála siettek segítségére. Az újdonsült ötlettől Panji székből kirobbanva szökdécselt irányába, mikor szépen kitértek előle, és szorgalmasan szaglásztak a fiókosban. Nagyokat pislogva követte figyelemmel Ani szöszmötölését. Kis Szösz repdesett az örömtől, újabb kalandban vehet részt vele. Lényegében mindegy lett volna neki, merre mennek, és mit csinálnak, csak minél előbb el innen! Olyan rosszul érezte magát, míg magára hagyta Ani.
Meglátva a csodaszép járgányt Panji-nak végül minden leesett. Ani titkosügynök! A döbbenettől nagyokat dobbant szíve, és nem tudta hova bújjon zavarában. Még jobban csodálni kezdte mamlasz fiút. Már megértette, miért viselkedtek vele így. Nem akarta, hogy bajba keveredjen. Ennek ellenére Panji-t mágnesként vonzotta Ani, és hogy kiderült valódi kiléte, még jobban tapadt rá. Elvetemült csodálóként irult-pirult az ülésbe nyomódva, miközben csillogó szemekkel ámuldozott a kocsi belsőjében. Szikrázó jókedvvel bökdöste meg Ani vállát, mikor beindította a motort.
- Ne aggódj, titokban tartom! ♥ - nyújtotta ki nyelvét két kacagás között. Alig várta kiderüljön, hova mennek. Egy ilyen feltűnő kocsival az utak királyainak érezte magát. Biztosra vette, James Bond-nak is ez adta a legtöbb önbizalmat. Panji besózva ücsörgött, miközben mindenféle légből kapott ötletek futottak végig gondolatán. Hatalmas képzeleterejének hála, most akár képes lett volna egy egész forgatókönyvet megírni Shinjirou-ügynök életéből. Az ablakra tapadva jutott eszébe számtalan akciójelenet, és csábos kisasszony megmentős pillanat. Ettől az egésztől Panji úgy izgult, hogy alig bírt megmaradni sejhaján.

Tárgy: Re: Városi Park Kedd Feb. 19, 2013 10:20 am

Szellemkép

Nem csak, hogy ott volt, de még kedvesen meg is dicsért. Pedig az ünnepi kimonó és a legyezők nélkül igazán nem lehetett olyan látványos. Ráadásul egy samiszen is elkelt volna, de ha nem volt, hát nem volt... A fejemben minden hang a helyén volt, sőt lejátszani is letudtam volna, minden gond nélkül. Kristálytisztán élt az emlékezetemben minden hang, hisz volt olyan, hogy nekem kellett lejátszanom, és a társam táncolt. Sachiko~chan úgy tűnt, megéhezett, és engem is elhívott enni. Nagyon szívesen vele is mentem volna, de egy elég zavaró üvöltés ütötte meg a fülemet. Lidércek... pont ilyenkor? Nem várhattak volna legalább annyit, hogy együnk valamit? Csak egy egész icipicit? Pedig annyira jó lett volna megkóstolni néhány újabb ételt. Szerettem kísérletezni a kóstolásokkal, és most ettől fosztott meg ez a szerencsétlen idióta. Sóhajtva, lemondóan néztem a kedves lányra, és miközben magamban a sorsot, és mindenek előtt a lidérceke valamennyi faját és nemzetségét átkoztam, hangosan megszólaltam.
- Majd éhen halok, de sajnos most mennem kell - aggodalmasan az újabb üvöltés felé pislogtam - Azt hiszem a nővérem is lassan hiányolni kezd már, és nem akarod tudni, hogy mit kapok, ha elkések... - tettem hozzá mentegetőzés képp, majd meghajoltam, ahogy azt az illem ilyenkor diktálja, elbúcsúztam, és elindultam. Első pár lépést csak szépen lassan, lépésben tettem meg, de minél messzebb kerültem, annál jobban siettem. Mikor elértem az első kerítést, könnyedén fellendültem a tetejére és onnan néztem szét, keresve a velejéig romlott, gonosz és élhetetlen lidércet, aki megzavarta az ebédlehetőségemet új emberbarátnőmmel... Pár pillanatig a távolt kémleltem, majd egy újabb üvöltést meghallva, lelkesen ugrottam a kerítésről egy fára, majd a fáról az egyik közeli épület tetején kötöttem ki. Itt már elég magasan voltam ahhoz, hogy meglássam a galád alakot. Elég ordítozós kedvében volt, pedig abból, amit láttam, nem nyúzta senki... egyelőre. Ellenben én eléggé olyan kedvemben voltam, hogy saját kezűleg, apránként hántsam le róla a bőrt, pikkelyt, vagy amilye volt, amiért ennyire belerondított a levesemben a szószerinti és átvitt értelmében egyaránt. Az is megfordult a fejemben, hogy belőle főzhetnék levest, de maga az ötlet is olyan undorítóra sikeredett, hogy inkább lemondtam róla. Ehelyett elrúgtam magam a tetőről, és egy egész szépre sikeredett ívet ugorva, elkaptam az egyik közeli fa alsóbb ágát. Innen már nem volt mese, mivel Sachiko~chan sem láthatott, shunpozni kezdtem. Pillanatok alatt elértem ebédem megrontóját, és bosszútól vakon előrántva a kardomat, szörnyű mészárlásba kezdtem. Na jó, a valóságban nem voltam ennyire bosszúszomjas. Viszont futni sem hagyhattam a lidércet, és mivel nemcsak, hogy megzavarta ismerkedő ebédemet újdonsült ember ismerősömmel, de még engem is meg akart enni valamilyen elvetemedettül fura ötlettől hajtva, profi csonkolást hajtottam rajta végig, majd megszabadítottam a maszkjától is. Persze előttem tudattam vele pusztulása okát, hisz ki szeretne úgy meghalni, hogy azt se tudja, miért kell neki. Nincs rosszabb az értelmetlen halálnál. Ezt én már csak tudom, láttam olyat eleget. Így azonban ha megbékélve nem is, de legalább tisztában a helyzettel tisztulhatta magát át a másvilágra. Szinte alig tűnt el, megjelent a kapu, ami engem is átkalauzolt az otthonomba. Magamat mégse küldhettem át a kardom markolatával ugyebár. Igaz, mire kicsiny szobácskámba értem, már éjszaka volt, szóval nem kezdtem bele bőbeszédű jelentések megírásának. Megelégedtem ennyivel:
"Parancsot megkaptam.
Lidérceket likvidáltam. "
Minden lényegi információ benne volt Cool

Spoiler:

Tárgy: Re: Városi Park Pént. Feb. 22, 2013 5:46 pm

Szellemkép Városi Park - Page 20 Onigiri_oo

Kezdtem egyáltalán nem érteni a dolgokat, de úgy tűnt nem is fogom mostanában megfejteni, mert megéreztem azt. O_O Automatikusan kaptam volna az esernyőm felé, ha egyrészt nálam lett volna, másrészt nem Koumou~chan állt volna mellettem, akinek bizonyosan gyanús lett volna eme tevékenység. Mondjuk, ez nem számít, hiszen ezek a szörnyek nem válogatnak, szinte bárkit felfalnak, még ha ő nem is látja őket, az nem jelent semmit. Azonban nincs mit tenni, ha otthon hagytam, pusztakézzel még sem eshetek neki, esélyem sem lenne, a legjobb az volna, ha elmennénk az útjából. Ezt már éppen meg is jegyezném Koumou~channak, hogy az evésre hivatkozva minél messzebbre vigyem ettől a veszélyes helytől, amikor szinte faképnél hagyott. Jó, elköszönt, de vitatkozni sem volt időm, vagy meggyőznöm arról, hogy ne arra menjen, mert ott éppen egy hatalmas rém tombol.
- Rendben… Szia! – A hangom szinte elhalt felé, mert nem kicsit voltam letaglózva, elvégre most lettem itt hagyva csak úgy. Neutral

Persze nagyon kicsi az esélye, hogy pont őt kapja el, de azért jobb aggódni, mint megijedni, így utána indulok, mert a kijárat sem éppen arra van, amerre indult, de ezt ugye turistaként nem tudhatja. Előző életében viszont bizonyosan távfutó volt, mert mire beérném, már nem is látom semerre, pedig vörös üstöke elég feltűnő, még messziről is. Mély, lemondó sóhajt hallatva fordultam a másik irányba, hogy megkeressem Jiisant, és haza menjek előhívni a képeket. Ahhoz képest, hogy szinte senki nem volt a parkban, elég eredményesen zártam ezt a kis kiruccanást is, hiszen igazán jól sikerültek a képek Koumou~chanról, talán még egy későbbi cikkhez is fel lehet majd használni. Bár nem is tudom, azt is titkolnom kellett, hogy itt van, bár kinek mondtam volna el, meg miért? Szóval lehet, hogy az újságban sem szeretne később szerepelni… de addigra már nem is lesz itt, szóval talán nem lesz gond. Mondjuk az biztos, hogy másolatokat kell készítenem neki, és elküldeni postán, mert nem hittem, hogy az általa megadott címen lakna, főleg mert az a szomszéd város, valószínűleg csak egy ügynökség, vagy ilyesmi, ami továbbítja a postáját. Aztán Himo~jiisannak is meg akartam mutatni, mert ő biztosan tudná értékelni, a róla készült képek is mindig úgy tetszettek neki… kivéve persze a lesifotókat, de szerintem azok is viccesek voltak.
Haza érkezve szinte rögtön a sötétszobába mentem, hogy a képekből egy kis csodát varázsoljak, amit majd felhasználhatok. Mosolyogva néztem végig még egyszer a nem is olyan régen készített képeket, majd a legjobbakat csöpögtetve fellógattam, és visszatértem egyéb teendőimhez, amíg száradtak. Talán sosem találkozom többet Koumou~channal, de ezek a képek mindig erre a kicsit furcsa napra emlékeztetnek majd. ^w^

Spoiler:

Tárgy: Re: Városi Park Szomb. Feb. 23, 2013 7:22 am

Póráz két végén

Kormányon dobolt. Dugó. Soha jobbkor. Órájára nézett. Késésben volt. Feszülten sóhajtott fel. Lassan araszoltak. Esélyét sem látta rövidítésnek. Egész Tokió bedugult. Gombostűnek nincs helye. Mellékutak is tele vannak. Maradt a totyogás. Keserű hírtől idegesen dőlt a kormányra. Szemeit behunyva gondolkozott. Terven munkálkodott. Hatékony útvonalat dolgozott ki. Röhejesen hangzott ismeretlen területen akar percek alatt megtalálni valamit. Hallgatást gyerkőc törte meg. Váratlan mondattal állt elő. Szavai hangosan visszhangzottak a kocsiban. Megrökönyödve meredt rá. Begazolt. Vigyázott ne találkozzon árulkodó jelekkel. Baklövésnek érezte elvitte a bárba. Arra játszott átlagosan reagál. Elkönyveli gazdag üzletember fia. Elkényeztetett senkiházi. Szokásos első benyomás. Ítélkezés a külső alapján. Tévedett. Nem értette, miből következett foglalkozására. Átverésre gyanakodott. Álcázás. Bevált kém trükk. Add el magad butának. Sokan estek ebbe a hibába. Téglában bíztak meg. Óvatosnak kellett lennie. Tisztában volt vele. Összeszűkült szemekkel méregette gyerkőcöt. Kicsattanó jó kedv. Fülig érő vigyor. Ebből két dologra lehet következtetni. Kiváló színész, vagy sejtése sincs mibe keveredett. Utóbbi mellett tette le voksát. Átmenetileg. Szemmel fogja tartani. Nem hiányzik a szarkeverés. Hibát sem követhet el. Szégyen lenne saját maga vágja ki lába alól a fát.
-Jól teszed.-Ment bele a játékba. Nem förmedhetett rá. Nem ijeszthetett rá. Nem kötözhette meg. Nem dobhatta a csomagtartóba. Nem vághatta ki nyelvét. Nem hajíthatta óceán fenekére. Rárivall minden elúszik. Elárulja magát. Jelenleg halvány esély volt rá nem leplezték le. Idővel kiderül. Addig teszi a hülyét. Undorító. Hánynia kellett magától. Azzal szórakozik, amit a legjobban gyűlöl. Hazudozik. Becsap egy naiv kölyköt. Tapsot érdemlő hőstett.
-Ígéret?-
Nyújtotta oldalra kisujját. Beszélte a nyelvét. Általában nem használta. Lealacsonyítónak érezte. Most szüksége volt rá. Ettől a szégyen szégyen maradt. Mocskos féreg volt. Visszaélt más kedvességével. Rá se nézett. Nem volt joga szembe kerülni vele. Előtte haladó féklámpájára meredt. Eszébe jutott pár órája még megadóan mosolyodott el. Széttárta karjait. Gyerkőc hangzatos beszéde meggyőzte. Állt elébe. Várta betartsa szavait. Mutassa meg rosszul lát. Bizonyítsa be világ nem bűzölgő láp. Esélyt adott neki. Érdekelte mire jut. Erre kihasználja. Gyorsan változott álláspontja. Szánta gyerkőcöt. Rossz személynél próbálkozik. Undorító csúszómászó. Söpredék. Úgy fütyül, ahogy a szél fúj. Önző disznó. Mindenki elé helyezi akaratát. Mindenki fölé helyezi munkáját. Emberek csak eszközök. Tárgyként tekint rájuk. Tudta jól, mi lesz ebből az idilli állapotból. Kölcsönösen tönkre teszik egymást. Taccsra vágja lelkileg gyerkőcöt. Ebben a pillanatban érezte igazán mekkora baromságot csinált. Elereszti védelem nélkül marad. Kiszolgáltatottá válik. Ellenségei lecsaphatnak rá. Magához köti roncsot generál belőle. Kétli könnyen viselné az alvilág piszkát. Túl gyermeteg. Ártatlan kölyök. Fogadni merne rá erőszak legkisebb fokától sírva fakad. Szívére vesz mindent. Lelkiismeretes. Rengeteg nemes tulajdonság. Egy sem a yakuza-ba való. Ez a fertő, csak kiirtana belőle minden emberséget.
-Kesztyű tartó. Gyógyszeres dobozok vannak benne. Egyiket.-
Nyújtotta felé markát. Ujjait mozgatva várta kiszolgálják. Nem teszi, odahajol. Megbirkózik a feladattal. Vérében van mások ugráltatása. Befásult nézeteket vall. Megkeseredett vénember pesszimizmusát birtokolja. Ismeri hibáit. Egyszer sem fordult meg fejében változtasson hozzáállásán. Egyetlen dolog számított, megkapja, amit akar. Fájdalomcsillapítót akart. Így vagy úgy, hozzájutott. Lepattintotta a gumi tetőt. Tenyerébe borított néhány tablettát. Lenyelte. Pohártartóba készített ásványvizet felkapta. Legyűrt pár kortyot. Üveget gyerkőc felé tartotta. Nem küzdött fertőző betegséggel. Ihatott utána. Határozattól függően, lassan célba érkeztek. Belvárosi felhőkarcolók előtt haladtak el. Gps utasítását követte. Előre betáplálták lakása adatait. Vakon bízott a technikában. Mindenese órákat küzdött beállítsa. Kételkedett benne, elrontotta volna. Magabiztosan kanyarodott a jelzett mélygarázshoz. Sorompó látványától gúnyosan húzta el száját. Biztonsági extrákkal ellátott luxus. Értette, miért nem járt itt még soha. Rosszul volt a kényelmi börtönöktől. Félre téve ellenszenvét, bejutásra koncentrált. Karfa alatti tartóból kikereste a belépő kártyát. Leolvasóhoz helyezte. Lámpa zöldre váltott. Sorompó felemelkedett. Választ kapott. Jó helyen járt. Beljebb gördülve a második szint felé vette az irányt. Visszaemlékezett jobbkeze szavaira. Külön fenntartott parkolója van minden lakosnak. Övé a „b” szint h5-ös szektorában volt. Nem sejtette hol lehet. Parkolók egy sémára épültek. Ennek fényében kutakodott. Hamarosan rá is talált helyére. Felmorranva szállt ki járgányából. Megvárta gyerkőcöt. Bekapcsolta a riasztót. Elindult a lift felé.
-Ne maradj le.-Figyelmeztette erélyesebb hangnemben.-Kérdezik. Tamura Jun vendége vagy.- Kockáztat. Elárulta a nevét. Gyerkőc reakciójából kiderülhet kapiskálja e kicsoda. Egyetlen cél lebegett szemei előtt. Többi haszonélvezőtől megóvja. Jól ismerik nevét. Gyerkőc kiejti, nyert ügye van. Leprásként kerüli az elit. Jól teszik. Eszében sincs velük közösködni. Ocsmány népség. Elit helyeken ezerszer gyorsabban terjedt a pletyka. Unatkozó pénzes zsákok. Nincs jobb dolguk mások kibeszélésénél. Arra izgulnak másokat szarba kevernek. Orgazmust kapnak egy-egy szaftos pletykától. Eszetlen csürhe. Falhoz állítaná mindegyiket. Sortűz. Kedves lezárása lenne az értelmetlen életüknek. Elérve a portáshoz halványan biccentett felé. Köszöntésére röviden válaszolt.
-Tamura.- Sandított ki napszemüvege alól. Könyvet leste. Elképzelése sem volt hanyadikon lakik. Foglalásból kívánta kideríteni. Vörössel felvésett nevét könnyű szerrel kiszúrta. Kellő információval zsebében vette át a lakás kártyáját. Műanyag lapon flegmán húzta el száját. Utálta a puccos vackokat. Gyorsan intett az őszülő férfinek. Sietősen lifthez indult. Benyomta a hívó gombot. Kártya pöckölgetésével töltötte el az időt, míg feljutottak a harminchatodik emeletre. Zsebre dugott kézzel hadat a folyosón. Számokat keresve fékezett be a megjegyzett ajtónál. Kártyát a leolvasóhoz tartotta. Megadóan kattant a zár. Beléphettek a lakásba. Mozgásra azonnal felkapcsoltak a villanyok. Hunyorogva morrant fel az elegáns berendezésre. Igazából leszarta, hogy néz ki. Komolyabb gondja akadt a függöny színénél. Hamar rá kellett bukkannia valamire. Sürgősen meg kellett találnia. Jobb híján bevonta gyerkőcöt. Sietős volt.
-Keress egy szürke dossziét!-Adta ki a parancsot.-Ne nézz bele!-Komorodott el tekintete. Figyelmeztetésnek szánta. Kőkemény lépéseket tesz, ha nem tartja féken kíváncsiságát. Nem szeretné első találkozásukat azzal zárni életre megnyomorítja.

Tárgy: Re: Városi Park Szer. Feb. 27, 2013 1:07 am

Kutyául felsülés...

Gúnyosan elhúzta száját. Viccesnek találta srácot. Nem kételkedik benne, miért alkalmazták. Buta kölykökre buknak a kiéhezett dámák. Édesnek gondolják a bamba képüket. Naphosszat nyúznák a babapopsi bőrüket. Játszadoznak velük. Babaként tartják őket. Undorítóak. Nyáluk csorog a zsenge husira. Perverz szukák. Élvezik, közelről fiatal pasasokat csodálhatnak. Némi szabad kukkolásért nadrágjukba dugdosnak maroknyi zöld hasút. Megvásárolják a kedvességüket. Nyomorék aszott banyák. Nem úszkálnának a pénzben régen kitiltotta volna mindegyiket. Utálta ezt a kötöttséget. Rászorult ezekre a fogatlan primadonnákra. Kellett a pénzük. Cseppet se volt ínyére szerencsétlen kiválasztottakkal végezteti a melót. Szánta szerencsétlen beosztottjait. Gusztustalan módon kihasználta mindegyiket. Szép summákat koldultak össze. Töredékét kapták meg. Piti zsebpénzt az érdemelt részhez képest. Kizárólag borravalóval szórakozhattak. Sose károgtak bele, mit hajlandók tenni az extra keresetért. Magánügy. Szart rá, míg galiba nem lett belőle. Két eshetőség van. Vendég elégedetlen. Alkalmazott zaklatásról köp. Ügytől függően intézkednek. Kőkeményen. Melósok fontosak. Sokat tudnak. Jól képzettek. Állandóan bővítik a törzsvevők számát. Mellékesen retkes bevándorlók. Rondát zakózik a bár, egyetlen tag kiesésével. Szaros bürokrácia. Vendégeknél ugyanez. Nyomorék csiki-csuki. Állandó ingázás a két vég között. Fárasztó. Idegölő. Rohadtul unom. Lepasszolnám. Ha tehetném. Nem bízom az igazgatást jött-ment pondróra. Külsős csótányok a legveszélyesebbek. Kétarcú tetűk. Lopnak. Hazudnak. Csalnak. Lelépnek az összes zséddel. Hányok a fenti talpnyalóktól. Nagyobb szemetek az alvilágból. Beleőrülnek a hatalom mániába.
Felmorranva dőlt hátra. Tarkóját támasztotta. Csendesen figyelte az ismerkedést. Még mindig vicces volt. Féltek a szőrgomolyagtól. Veszélytelen pincsitől rettegtek. Alig mertek hozzányúlni. Nevetségesnek tartotta. Helyzeten szörnyülködött. Abszurd. Annyi baromságtól rettegnek az emberek. Neki veszélytelen kutya volt. Srác ki tudja milyen vérszomjas fenevadat látott benne. Sok képzelgés. Mindent túlspiláznak. Szarságokat beszélnek bele egyszerű dolgokba. Kutya. Semmi több. Gondolkozni kéne. Megfigyelni. Jelét se mutatja, támadna. Fogai gyengék. Karmai levágva. Felpörgött játékautomata. Ártalmatlan gyerek. Biztos látja srác. Szimplán nem hisz a szemeinek. Szaros tévképzetekre építkezik. Rossz élményekre. Régi emlékre. Franc se tudja.
-Jah.-Flegmán elhúzta száját. Szemét tüntetőlegesen behunyta. Érdekelte is mekkora lesz. Viselkedjen. Más nem izgatta.-Ekkora.-Húzta elő zsebéből kezét. Hanyag mozdulattal célozta be magasságát. Srácra nézett. Érdekelte a reakciója. Riadalom jelét kereste. Élvezte mások szenvedését látja. Irányítás. Született zsarnok volt. Elnyomni. Uralkodni. Befolyásolni. Tönkre tenni. Ehhez értett igazán. Meglepetések érhették. Sosem készülhetett fel mindenre. Fura szerzetek mindenhol akadtak. Egy közvetlen közelében. Nagyot morrant a logikátlan kérdésen. Érthetetlen következtetést vont le. Arra sincs magyarázat, milyen úton jutott eddig. Különös. Normál esetben komplett idiótának nézné. Most, beéri annyival, tudatlan. Sejtése sincs, kivel társalog. Legyen. Nem zavarja. Kedveli az efféle játékokat. Ráért szórakozni. Végre békén hagyták néhány percre.
-Talán.-Gúnyosan elmosolyodott. Esze ágában se volt kimenteni szorult helyzetéből. Érdekelte mit lép. -Például?-Döntötte oldalra fejét. Szemtől szemben. Várta a felvilágosítást. Kifejthette az álláspontját. Csupa fül volt, milyen sületlenséggel áll elő. Nem tudta komolyan venni. Éretlen suhanc volt. Leszarta a főnöke. Nem kívánt dirigálni. Magánszemélyként találkoztak. Felelősségteljes felnőtt sem akart lenni. Nem volt kedve fejtágítást tartani. Ő baja, ha ráfázik viselkedésére.
-Zavar?-Vonta meg vállát. Megtámaszkodott a támlán. Közelebb hajolt arcához. Hosszasan belebámult szemeibe. Ráérősen fürkészte arcát. Halványan elmosolyodott. Felemelte kezét. Orron pöckölte vele. Dolga végeztével visszadőlt helyére.-Rejtsd el! Nyílt felhívás támadásra.-
Ásított fel. Ráérősen nyújtózkodott egyet. Rámorrant Pandára. Nem érdekelte mit művel. Szabadon garázdálkodhatott. Messzire nyúlt póráza. Akkor jött fenyítés, ha átlépte pimaszkodás határát. Megtette. Lehet másokat csesztetni. Engedélyezve van. Addig mulathat, míg nem okoz vele kellemetlenséget. Utána sarokba lesz állítva. Határozott kézmozdulattal bökött maga mellé. Nyomatékosan lepillantott az állatra. Hangra szőrgombóc ijedten lapult földre. Hívásra engedelmesen sprintelt mellé. Veszély elhárításával kiterült a padon. Támlának döntötte fejét. Eget bámulta. Mehetnék volt. Unatkozott. Kedve támadt valamivel elütni szabadidejét. Srác kapóra jött.
-Nem mennél valahova? Nincs valami a közelben, ahova ellátogatnál?-Dünnyögte orra alatt egykedvűen.-Le kéne kötnöm magam. Elkísérhetnél.-
Nincs kifogás. Ott a kocsija. Nála az irat, ami kellhet. Leszarta műszakkezdés van. Vele volt. Utólag beírják. Kimenőt kap. Amire nagyobb a szüksége. Nem izgatta. Lógni akart. Spontán eltűnni valamerre. Kiszakadni a monotonitásból.

Tárgy: Re: Városi Park Vas. Ápr. 07, 2013 5:23 am

Sayuki duó

~ Békés tavaszi délutánunk van ~ fut át az agyamon. Szemeimet lehunyva napfürdőzök egy padon. Eléggé lefárasztott az anyagismeret. Kíváncsi vagyok, Kagu-chant mennyire terhelik le zenei tanulmányai. Mondjuk az orvosival jól boldogult… igaz, annak van már vagy hatvan éve. Átlag harminc évet szoktunk várni, mielőtt visszatérünk az egyetemre. Ennyi idő alatt cserélődik a professzori állomány, és akik esetleg emlékezhettek volna ránk, azok is elfelejtenek. Nem mintha valaha is fenyegetett volna az a veszély, hogy kiemelkedő teljesítményem miatt túlságosan megragadok az oktatóim emlékezetében. Legutóbb is pont azért döntöttem a történelem mellett, mert abban reménykedtem, hogy nem kell túl sokat tanulnom – elvégre az anyag nagy részét első kézből éltem meg. Tévedtem; a tudásom épp csak annyira volt elég, hogy valahogyan átmenjek. Az Emberek Világának gyorsan és kaotikusan változó eseményeit mindig nehezemre esett követnem, de ezzel sosem szembesültem olyan egyértelműen, mint akkor. Egyidejűleg arra is rájöttem, hogy nagyon hidegen hagynak a szűkebb környezetemet nem érintő folyamatok és okaik. Bezzeg Kagu-chan! Jobban alkalmazkodik, könnyebben illeszkedik be az emberek közé, és sokkal lelkesebb nálam. Fogalmam sincs, mit lát bennük. Törékenyek, gyengék, és durván ötven év alatt elhasználódnak. Ráadásul több mint kétszáz év után erősen kétlem, hogy bármi újat tudnának mutatni – legalábbis az újabbnál újabb játékszereiket leszámítva. Kíváncsi vagyok, mikor jutnak el oda, hogy az igazán fontos dolgokkal foglalkozzanak – megvédjék magukat a hollow-któl, képesek legyenek a reiatsu manipulálására… bár, jobban belegondolva, talán jobb is, ha ezeket ránk hagyják. Esetleg majd a mérnöki diplomával a kezemben utánanézek, lehetséges-e ilyesmi egyáltalán.
Na jó, legyünk realisztikusak: mire végzek, addigra valószínűleg örülni fogok, hogy kiszabadultam és újabb harminc évig azt csinálok, amit akarok. Az orvosira is roppant ambiciózusan jelentkeztünk (az volt az első és utolsó alkalom, hogy ugyanazt a szakot vettük fel), de az anatómián kívül más tantárgyakban nem nagyon jeleskedtem – abban is csak azért, mert annak tényleges hasznát vehetem harcosként. Ez a célelvűség jellemzi a mostani választásomat is: a mechatronikai mérnöki szak jó ürügyet szolgáltat, hogy kicsit elmélyedjek az emberi technológiában. Kellett hozzá negyven év, hogy Kaguya piszkálódása felkeltse bennem a tudásvágyat, de végül elérte célját…
Erről megint eszembe jut, hogy lassan már ideje lenne megérkeznie. Kinyitom a szemem, és hunyorogva lesem az órámat, hogy vajon mennyit késhetett. Kíváncsi vagyok, merre járhat…

Tárgy: Re: Városi Park Vas. Ápr. 07, 2013 7:08 am

>Sayuki duó<

A fülén hatalmas fejhallgatóval, dudorászva, ugrabugrálva, kezében két dobütővel a levegőben kalimpálva közeledett Sayuki Kaguya. A járókelők kissé megbámulták. Nem csak roppant jókedvű és energikus természete miatt, hanem az azzal teljes kontrasztban álló népi tradicionális viselete miatt is. Minden lépésnél kicsit kopogott a szandálja. Színtisztán látszott rajta, hogy nagy ívben tesz a nagyvilág reakcióira.
- Nii-san ^^!- sikkantott egész messziről, amikor észrevette testvérét, még integetett is. Egy picit fel is ugrott hozzá, ahogy kikerült egy óvatlanul felé közlekedő kutyust. Az állat barátságosan szaglászott és Kagu-chan mosolygott rá megsimogatta. Majd tovább csámpázott. Hátán ott csillogott a kardja, mint mindig. Kagu-chan azzal fekszik, azzal kel. Elválaszthatatlanok.
Mikor odaért csak úgy finoman csípővel meglökte a bátyust, afféle köszönésbe öntött piszkálódásként.
- Már megint úgy nézel ki mint egy zombi. -nézett végig rajta, majd kedvtelésből összeborzolta a morc képű nála vagy egy egész fejjel magasabb férfit. Két oka is volt erre, az ő haja valamiért roppant deviáns módon még csak véletlenül sem szeretett volna úgy kinézni, ahogy ő megálmodta, de Daisuke azt csinált amit akart, szél, eső, pára... neki mindig tökéletesen állt. S így már egy szintre helyeződött a frizura rátájuk.
A kellemes időben, és a napsütésben igen csak ki lehetett melegedni, főleg annak, aki ennyit izeg-mozog. Kaguya már is valamin gondolkozott. Jól lehetett látni, mikor teszi, mert közben hümmög és aranyosan összevonja a szemöldökét. Daisuke talán már jól tudja, bármit lehet, de egy valamit tilos, Kaguya-chant tilos gondolkodni hagyni.
- Messze parkolsz? - kérdezte végül. Ki tudja hogy jutott most ez eszében.
- Meert arra gondoltam, hogy ehetnénk egy fagyit :3 - javasolta. Talán megnyugvásra adhat okot ez a kis invitálás, no de, ki tudja még mi sül ki belőle. Nem is egyszer, volt már, hogy végül az ilyen sétálgatásokból aztán hardcore rockkoncert lett. Murai-sama kezdetben támogatta unokája zene iránti érdeklődését. örömmel vette, hogy a sok megpróbáltatás után finomságokba kezd végre. Úgy látta, hogy ez nemes hölgyhöz illő dolog. De persze amikor rájött, hogy a kortárs művészet és popkultúra iszonyatos súlya alatt formálódott zeneművészet a tradicionális dobok mellé bizony a hétköznapibb dobolás is befér, akkor már nem tudta visszavonni adott szavát, hogy engedi kis agyafúrt unokáját zenélni. Kaguya ezt persze szörnyen ki is használta és az erdőben a hangszigetelt ki magán próbatermében lelkesen nyüstölte a hangszereket.

Tárgy: Re: Városi Park Vas. Ápr. 07, 2013 9:30 am

Sayuki duó

Húgocskám megpillantásakor azonnal életre kelek, sőt, még egy fokozatosan terebélyesedő vigyor is kiül az arcomra. Elvégre mégiscsak az egyetlen korombeli az ismeretségi körömben, és kardom szellemét leszámítva talán a legközelebbi társam. Hatalmasat nyújtózok, amíg ideér, és felállok a padról.
- A hőre lágyuló műszaki polimerek tulajdonságainak és mérnöki alkalmazásainak részletezésével töltött másfél óra után te se tűnnél frissebbnek – öltök nyelvet a zombis megjegyzése hallatán. Hja kérem, büfészakosként könnyen beszél. A hajam összeborzolására tett erőtlen próbálkozását csak egy lesújtó pillantással honorálom, majd alapos fejrázással helyreállítom a fejszőrzetem strukturális integritásában okozott károkat, azon gondolkodva, hogy vajon mennyi idő még, mire kiürül a szakzsargon a mindennapokban használatos szókészletemből. Eközben egyre növekvő aggodalommal figyelem Kagu-chan töprengő arcát, amit általában akkor szokott felölteni, ha valamilyen különösen álnok gaztettet fontolgat.
Kishúgom nem sokáig hagy kétségek közt a buksijában megszülető gondolatok mibenlétét illetően. Hál’ istennek ezúttal nem valami abszurd csínytevésen jár az esze. Legutóbb sikerült rávennünk egy piruló szűzlányt, hogy tetoválja a nevemet a bokájára. Máig sem tudom, hogya volt képes azt a benyomást kelteni bárkiben is, hogy ez jó ötlet. Néha felmerül bennem, hogy a shikai képessége valójában a közelében lévők ítélőképességének aláaknázása. És mindig aktív.
- Jó ötletnek tűnik – felelem a javaslatára, miközben a legközelebbi fagyizó felé indulok, hívogató fejmozdulattal intve neki, hogy kövessen. – Senki sem szólt be a kard miatt?
Én többnyire otthon hagyom Kuro Kyouakut; kétlem, hogy a biztonsági személyzet jó szemekkel nézne rá, ha egy bazinagy katanával lépnék be az egyetem területére – az oktatókról és a csoporttársaimról nem is beszélve. Az önvédelem nem probléma: természetfeletti fenyegetés esetén ott a kidou, emberekkel meg azért csak elbánok puszta kézzel, ha muszáj. Nem mintha rendszeresen ütköznék ilyen problémákba. A hollow-kat lelkiismeretesen ritkítjuk éjszakánként, szóval nem túl gyakran bukkannak fel, arra pedig már nem is emlékszem, mikor támadtak meg emberek a nyílt utcán. Az elmúlt ötven évben egyszer sem, ha az emlékezetem nem csal. Fenyegető jelenség volnék? Vagy csak szerencsés? Igaz, a veszélyesebbnek mondott kerületekbe általában csak éjjel teszem be a lábam, a Gisou nélkül – úgy meg láthatatlan vagyok a nagy többség számára. Ha esetleg valakinek mégis lenne elég reiatsuja ahhoz, hogy megpillantson, annak a figyelmét általában jobban lekötik az illatára gyülekező háztömbnyi szörnyetegek, meg a halottak szellemei; holmi tradicionális öltözetű, kardot lóbáló figurák már szemet se szúrnak…

Tárgy: Re: Városi Park Vas. Ápr. 07, 2013 10:30 am

>Sayuki duó<

Daisuke egy pillanat alatt visszarendezte fizimiskáját. Majd Kaguya megjegyzésére valami teljesen értelmetlen szakbarbár hülyeséggel válaszolt, amiből egy kukkot sem értett. Úgy döntött, hogy bölcsebb ha ráhagyja. Még a végén többet kezdene mondani róla. Esze ágában nem volt ilyen unalmas dolgokról tanulni.
- Kellett ez neked? Miért nem mentél valami értelmes szakra. Nem is értem, hogy lehet ilyen hülyeségeket tanulni. Meg azok az ábrák, mattaku, te teljesen meg vagy húzatva. Ezzel is úgy jársz mint a törivel Razz

- böködte finoman oldalba a bátyót válaszként, majd átkarolta finoman és vonszolni kezdte.
Ha nagyon akart volna, ugyan hazamehetett volna taxival, bejöhetett volna a városba egy saját kocsival, de valamiért sokkal jobban kedvelte a sétát és a tömegközlekedést. Nem is tanult meg vezetni. Miközben elhurcolta magával egy kellemes kikövezett sétányon a fagyis felé, nézte a kipattanó rügyeket a fákon. Nemsokára itt a Hanami. Ez a teaház fő szezonja. Ilyenkor sokan szeretnék hagyományosan ünnepelni a cseresznyevirágzást. Mindig ezernyi a munka ilyenk orotthon. Egészen elmélázott, hogy vajon hogyan csempéssze bele a szigorú étlapba az epertortát, miközben andalogtak. A kellemes nyugalomtól ő is kicsit lecsendesedett, egészen addig, míg Daisuke ki nem zökkentette belőle.
- Hm?- nézett vissza kérdően Kaguya. Nagy kék szemeiben meglepettség tükröződött.
- Áh... nem ^^. - legyintett majd szélesen elvigyorodott.
- Már megszokták. A portás már el se kéri a kapuban. Tudja, hogy nem vágok le vele senkit Razz

. - vigyorog. Kaguya immáron két éve koptatja a zeneakadémia hozzá képest is öreg, lakozott pallóit.
- Az öreg szeme mindig káprázik. Szerintem lát... mármint érted, hogy értem. Biztos a kor teszi. A halál közeledtével fogékonyabb lesz a jelenlétünkre... gondolom. - morfondírozott az ég felé nézve. Majd kicsit szigorúbb, némi aggódó és számon kérő éllel a hangjában újra megszólalt.
- Neked is magadnál kéne hordanod. - húzta el ajkait.
- Bármi történhet. Nem is olyan rég az arrancarok... emlékszel ? Nem értem miért kell mindig a füledet rágni, hogy magadnál tartsd a kardod. Pedig a te kardod aztán igazán erős... csak elhanyagolod. Ookami- san mindig itt van ezért mindig elégedett. Azt mondja félvállról veszed a veszélyt és nem csak magad hanem az egész családot kockáztatod azzal, hogy nem hordod magadnál a zanpaktoudat. Meg azt is üzeni, hogy Kuro-san biztos ezért olyan depi meg mogorva, mert magányos. - okítja kissé komikusan Kaguya. Mert ha ezt nem mondta el már legalább százszor, akkor egyszer sem. Az árnyékok eközben elvonulnak az arcán, napfénnyel pettyezik a ruháját. Gyerekzsivaj terjeng, majd egyre hangosodik. Édes gyümölcs illat száll. Megérkeztek a térre a fagyishoz.

Tárgy: Re: Városi Park Vas. Ápr. 07, 2013 10:05 pm

Sayuki duó

- A mérnöki értelmes szak. Legalábbis a politológiánál értelmesebb – vágok vissza a múltkori választására utalva. – Különben is, te nyaggattál, hogy le vagyok maradva technológiailag Razz

Hát most felzárkózok Razz

Kaguya lelkesen rángat maga után, tágra nyílt szemekkel bámulva a környező fákat. Közeleg a hanami-szezon. Sosem rajongtam érte túlságosan; a teaház zsúfolásig telik, a parkokban is mindig lefoglalják a legjobb helyeket, és az összejövetelek többségét a csöndes elmélkedés helyett a mértéktelen szakéfogyasztás határozza meg. Ráadásul a cseresznyevirág szimbolizmusa sem tud különösebben megérinteni – nehéz a tulajdon múlandóságod és törékenységed gondolatát komolyan venni, ha már az ötödik generációt éled túl anélkül, hogy egy hajszálnyival is öregebbnek tűnnél. A barackvirág - ami a tavasz jelképe és védelmet nyújt a gonosztól - mindig közelebb állt hozzám. Lehetett volna a nemzeti virágunk, ha Kína nem happolja el előlünk; így maradt a cseresznye. Kár.
- Vagy a kisugárzásod teszi – vonok vállat a portással kapcsolatos felvetésére. – Nem ez lenne az első eset, hogy emberek látni kezdenek a közelségünk hatására…
A zanpakutomat illető javaslata csak egy unott szemforgatást vált ki belőlem. Állandóan ezzel jönnek, pedig csak bevásárlásnál meg az egyetemre menet hagyom otthon. Nem kell folyton összenőve lennünk. Komolyan olyanok tudnak lenni, mint egy gusztustalan szerelmespár, akik azt akarják, hogy mindenki olyan nyálas legyen, mint ők. Gaah!
- Én meg azt üzenem Ookami-sannak, hogy ne üsse bele a nagy szőrös farkasorrát olyasmibe, ami nem az ő dolga – felelem bosszankodva. – Legalább egy évszázadig folyamatosan magammal hurcolásztam mindenhova, mégsem javult a kedve. Mindig javíthatatlanul morc, ha nincs elég szenvedés a környezetében. Ez tőlem független.
Ha itt lenne, most biztos tiltakozna, hogy ez az egész valójában nem is a szenvedésről szól, de az ilyen mentegetőzéseit az ember egy idő után elengedi a füle mellett. A viselkedése és az erőszintjének ingadozása mást mond. Rosszindulatú, vérszomjas szadista, és nem tudom anélkül hívni, hogy át ne ragadna rám a gyilkolásvágya. A kardom nem közösségbe való, és kész.
- Különben is, ha igazán nagy a gond, kidouval még mindig tudok annyi időt nyerni, hogy hazajussak érte – teszem hozzá. – És így nem kapok fura oldalpillantásokat meg hülye kérdéseket. Legalábbis nem többet annál, amennyit a közegből kilógó ruha indokol.
Közben megérkezünk a fagyishoz. Egy eper-matcha kombináció mellett döntök.
- El nem tudom képzelni, hogy te hogy vagy képes elviselni a folyton feléd kúszó tekinteteket – folytatom a korábbi gondolatmenetet lelkesen nyalakodva. – Jobb nem kilógni, ha nem muszáj.

Tárgy: Re: Városi Park Vas. Ápr. 07, 2013 10:56 pm

>Sayuki duó<

Kaguya nem igazán értette Daisuke miről beszél. Ha eddig Daisuke nem volt megfeledkezni a külvilág zavaritól, ezután már talán soha nem lesz rá képes. Ő viszont nagy ívben tett rá mit gondolnak mások. Sőt még annyira sem izgatta a dolog, hogy lázadjon az elvárások ellen. Ez minden bizonnyal stabil magabiztosságának és erős önismeretének gyümölcse. Egyszerűen nem volt rá szüksége, hogy mások megítéljék. Saját magára egyébként is maga tudta a legjobb kritikát mondani. Tudta honnan kezdődik és hol ér véget. Nem volt elégedetlen, az aki. Így nem tudta megérinteni a külvilág.
- A kidou nem olyan hatékony mint a kard, azon egyszerű oknál fogva, hogy az kívül áll rajtad, a zanpaktoud meg a részed.- válaszolta, majd megrántotta a vállát és közben az árusnak rábökött a citromos és csokis ízekre.
- Nem érdekel, a külső csak a felszín. Lehetne nálam mondjuk egy hidrogénbomba is. Akkor sem lennék veszélyesebb mint most. Felőlem gondolhatnak bármit. Ez Japán, én japán vagyok, ez egy japán kard, a ruhám is japán... nekem kellene megsértődnöm rájuk, mert szerintük én vagyok a furcsa? Igencsak kifordított ez a helyzet nem? Annyira szeretnék az emberek majmolni a nyugatot, hogy közben észre sem veszik, hogy elvesztik önálló integritásuk és személyiségük. Ez alattomos és undorító program, amit a médiával és a kreált sztárokkal egyszerűen beléjük sulykolnak. Mondhatnám társadalmi erőszaknak is. Majdnem olyan mint a nemi erőszak, csak ez a viselkedésben jelenik meg. Nem velem van a baj, az emberekkel van a baj. Ha szerintük én fura vagyok, az csupán azt jelenti, hogy kezdik elveszteni önmagukat és helyette olvasnak a nagy globális olvasztótégelybe. Big Mac óta zajlik ez. Nem kell neked mondanom. Ha ezt itt meg lehet csinálni, máshol sokkal nagyobb hiszti lehet ebből. Megütközni egy népi viselten a saját országában, a saját emberei által? Egy több száz éves hagyománnyal rendelkező eszközt megszólni? Hát kérem... szóval ne a nyúl egye meg a kecskét. - fejtette ki felháborodottan. Átvette a finomságot és szép borravalóval kifizette mind a kettőt. Se szó se beszéd, nyalogatás közben tovább vonszolta a testvérét.
- Inkább hálásaknak kellene lenniük. Olyanok vagyunk mint egy kép, megőrizzük a múltat. Nem véletlenül van az a mondás, hogy amelyik fának nincs gyökere, azon nem nő gyümölcs sem. Ezt akarják, megy a nép szintű butítás, hogy jobban tudják kezelni a tömeget. Nem vagyok a változások ellen, de ez nem változás. Nem a saját mechanizmusa szerint történik, hanem mindenhol ugyan olyan a világban. Ez egy szűk réteg akarata, áh nem is mondom tovább mert csak felbosszant...- mormog és inkább beletemetkezik a fagyijába. Kaguya-chan hajlamos lelkén viselni az egész világ gondját baját. Szokása elmélkedni olyasmikről, amikre megoldást egyedül képtelen találni.
-Arra leszek kíváncsi, hogy ez az agymenés mikor teszi be a lábát Seireiteibe.- tűnődik el fennhangon.

Tárgy: Re: Városi Park Hétf. Ápr. 08, 2013 8:08 am

Sayuki duó

- Ezt csak azért mondod, mert erőteljes kidou-impotenciában szenvedsz Razz

– öltök rá nyelvet. A démonmágiában és a kardforgatásban is felülmúlom, hála annak, hogy engem mindig szigorúbban fogtak kiképzés terén. Igaz, ezt ellensúlyozza, hogy ő sokkal inkább összhangban van a lélekölőjével.
- Fennen hangoztatott japánságod ellenére most épp egy nyugati eredetű édességet eszel – reagálok csipkelődő hangon a monológjára. – És abban sem vagyok teljesen biztos, hogy sok értelme van bármilyen nemzethez sorolnod magad, mikor valójában nem is vagy ember. De még ha a japánnak is valljuk magunkat, akkor is szembesülnünk kell vele, hogy a kultúránk nagyrészt kínai alapokon nyugszik. Emellett az általad olyannyira gyűlölt nyugati kultúra nagyrészt angolszász eredetű, ami némi – mellesleg hellén gyökerű – római alapra hajigált mindenféle francia, olasz meg ógermán befolyások kusza halmazából emelkedett ki. Ezek természetes dolgok, semmi visszataszító nincs benne, hogy az egymással földrajzi kontaktusba kerülő kultúrák közt van némi érintkezés. Emlékezz csak vissza, mikor az ország legutóbb elzárta magát a külvilágtól, kétszáz év múlva azzal kellett szembesülnünk, hogy a barbárok szinte minden téren lehagytak minket.
A fentieket elég unottan adom elő. Nem különösebben izgat a téma; mintha valami derengene egy „Külföldi befolyások és a korai modern Japán átalakulása” kurzusból, ahol a hátsó padokban csillogó szemű leendő politikusok és tisztségviselők vitatták meg halálos komolysággal, hogy MacArthur összességében pozitív vagy negatív befolyással bírt-e a nemzet sorsára – annak ellenére, hogy a tematika még érintőlegesen se foglalkozott ezzel a kérdéssel. Talán ez (mármint a tény, hogy szenvedélyes sustorgásuk a hozzájuk közel ülők számára gyakran teljesen elnyomta az előadó szavait) is az oka, hogy a most reflexszerűen visszaböfögött, igen vázlatosan kifejtett professzori állásponton túlmenő érveket még akkor se tudnék produkálni, ha Kagu-chan valamiért ráharapna a témára, és alapos kifejtést kívánna tőlem. Finoman szólva nem teng túl bennem a nemzeti öntudat. Az emberek közt töltött életem csak álca, ürügy, hazugság – az meg, hogy a hollow, akit éjszaka megtisztítok, francia turista volt-e, vagy tősgyökeres karakurai, aki életében nem tette ki a lábát még a városból sem, vajmi keveset számít. Végeredményben a pluszok hovatartozása is jelentéktelen – mit számít a hazájuk, vallásuk, nevük, nemük, bőrszínük? Az élet koordinátarendszerében egymást metsző egyenesek vagyunk; a konsou pillanatában távoznak Soul Societybe, és ezzel véget is ér az ismeretségünk…
Az egzisztenciális angst felé tendáló gondolataimból kishúgom kérdése zökkent ki. Lehet, hogy igaza van Kuro-sannal kapcsolatban – ha magammal hoztam volna, már korábban közbeszól, és nem hagyja, hogy az önsajnálat posványába süppedjek. (Vagy szomorú hegedűszót imitálva festi alá a merengésemet, attól függően, mennyire kifinomult gúnyolódáshoz van épp kedve.)
- Seireitei túlságosan hatékony gerontokrácia ahhoz, hogy záros határidőn belül megfertőződjön – válaszolom kérdésére vigyorogva. A vezetőknek túl kényelmes a jelenlegi helyzet ahhoz, hogy változtassanak, sürgető külső nyomás nincs… a pillanatnyilag legvalószínűbbnek tűnő válasz a „soha”.

Tárgy: Re: Városi Park Szer. Ápr. 10, 2013 6:06 pm

Sayuki duó

Kaguya egészen másként gondolkozott. Azon nem kapta fel a vizet, amit Daisuke az idegenekről mondott, hisz valóban csak vendégek ebben a valóságban. Azon viszont, hogy Daisuke miként vélekedik róla, azon viszont, annál jobban.
-Először is:az aki súlyos inkompetenciában szokott szenvedni nem én vagyok hanem, te. Nyilván azért is akaszkodsz a kidouba, mert az legalább feltétlenül engedelmeskedik. Nem kell továbbá foglalkozni vele. Különben is, én ugyanolyan jó vagyok a kidouban, mint te. De ha ez nem így lenne az se szégyen, mert neked előnyöd van hozzám képest. -mondta a lány. Daisuke néha nagyon személytelenül tudott viselkedni. Kuro-szan talán ezért is nem engedett neki többet. A férfi képtelen volt elfogadni lelkének sötét részét. talán még utálta is.
Ám ez kézenfekvő. A család összes tagja tudta, hogy Daisuke kardja csak akkor válik hasznossá, ha valódi a pánik egyébként nem. Már szinte mindennel próbálkoztak, de nem használt semmilyen praktika. Kénytelen kelletlen, be kellett látniuk, Daisuke különleges eset. Egyszerű gyakorlás nem használ. Kaguya úgy vélte Seireiteiel kapcsolatban akadt még hozzáfűznivalója:
- Mondhatnám, hogy igazad van, de szerintem tévedsz. A változások mindig észrevétlenül zajlanak. Alulról indulnak. Ha Aizen várt volna, vagy jobban megszervezi a kis akcióját, netán okosabb és gyűjti maga mellé a renegátokat talán már Seireitei nem is létezne. Kár volt személyes vágyakat beleplántálni. Tudhatta volna, hogy az ilyesmi csak akkor lesz sikeres, ha a mögötte húzódó szándék őszinte.-taglalta Kagu-chan, majd elrágcsálta a tölcsért. A lázadásról a Sayukik onnan tudtak, hogy a Karakurába benyomuló arrancar seregletből ők is kaptak pár dilettáns. Szerencsére a családi összetartás erősebbnek viszonyult. Egyikük sem sérült meg komolyan. De nem sokon múlt az elszigeteltség miatt eléggé váratlanul érte őket a támadás. Kaguya akkor kezdett el azon gondolkozni, hogy családi tragédia ide vagy oda, lehet még is csak jobb lenne visszatérni. Stratégiai szempontokból előnyösebb lenne.De ezt a gondolatot még nem merte megosztani senkivel. Egy megfelelő pillanatra várt. Azt gondolta ezzel a felvetéssel garantált felháborodást váltana ki otthon. Nem is teljesen alaptalanul. De mégis úgy érezte hogy talán onnan több lehetősége lenne segíteni az ártatlanok lelkein. Seireiteinek az lenne a feladata, hogy nyugalmat biztosítson mielőtt azok újraszülethetnének. Elsődlegesen ezt tekintette céljának. De ehhez félre kellene tenni a családi büszkeséget.Az pedig, ha mindezt egyedül kísérli meg, felér egy árulással, ráadással azok ellen akiket a legjobban szeret.
-Dai-nii néha nem tudom mi a helyes. Ettől én nem gondolom magam rossznak. De néha úgy érzem jobb lenne tudattalannak maradni, semmit se látni. - sóhajtott.- Na, de ma rajtad a sor itt ez a szép nap. Mihez kezdjünk vele? De úgy válaszolj, hogy ha nem mondod meg, akkor én találom ki.^^.- csicseregte Kaguya-chan lelkesen miközben belekarolt a báttyóba.

Tárgy: Re: Városi Park Szomb. Ápr. 13, 2013 11:00 pm

Sayuki duó

Ejnye. Nem gondoltam volna, hogy ennyire felkapja a vizet, elvégre csak tényeket közöltem. Sokoldalúbb, változatosabb és hatékonyabb repertoár áll a rendelkezésemre, mint az ő túlnyomórészt offenzív és átlagosan alacsonyabb szintű kidou-kat felvonultató eszköztára. Azonban nem áll szándékomban erről vitát nyitni. Ha nem lennénk gisouban, most bizonyára elkapnám egy Gekivel, és alaposan megcsiklandoznám, amíg tehetetlenül küzd a bakudo hatása ellen, hadd érezze a fölényemet; ám tekintettel arra, hogy egy zsúfolt park közepén vagyunk, ahol mindenki láthatná, és az álca eloszlatása is elég feltűnő lenne, kénytelen vagyok mellőzni az efféle látványos erődemonstrációt.
- Ne húzd fel magad, nem sértésnek volt szánva – csitítom Kaguyát, nagyvonalúan eltekintve attól, hogy a „kidou-impotencia” akkor sem tartozik a leghízelgőbb kifejezések közé, ha a másik a valamivel kevésbé pejoratív „inkompetencia” szót hallja helyette. – De azért ne tegyünk úgy, mintha ne lett volna rá példa, hogy valaki zanpakutou használata nélkül is jól boldoguljon. Azt a vádat pedig határozottan visszautasítom, hogy nem foglalkozok vele. Épp ellenkezőleg, ő nem foglalkozik velem!
Bármilyen hevesen is kapálózok a szemrehányása ellen, el kell ismernem, hogy valahol igaza van. Igaz, csak meglehetősen korlátozott lehetőségeim vannak a gyakorlásra. A Kyouran családtagok ellen eléggé… öhm… furcsán működik, a Konoshitayami pedig azért hasznavehetetlen, mert Kagu-chan könnyen bevilágítja magának, a többiek meg túl erősek ahhoz, hogy érdemben akadályozza őket. Úgyhogy maradna a jinzen, ha a kardom nem lenne egy kolosszális gyökér, és legalább minimális hajlandóságot mutatna a kooperációra. Ennek hiányában viszont kénytelen vagyok beletörődni, hogy egy helyben toporgunk, aminek folyományaképp ez a kellemetlen téma rendszeresen előkerül.
- Azért az, hogy egy Aizen kaliberű szörnyeteg kellett ahhoz, hogy Seireitei egy picit is megroppanjon, szerintem eléggé ellentmond annak az elméletednek, hogy a változások észrevétlenül, alulról zajlanak – vigyorgok. – Nem hinném, hogy nagy demokratikus forradalomra kellene számítanunk a közeljövőben. A Soul Societybe kerülő lelkek többsége zavarodott és erőtlen. Ha akadna egy-kettő, akikben esetleg megvan a potenciál arra, hogy maradandó változásokat hozzanak, azokat vagy asszimilálja a rendszer, vagy elbuknak, mielőtt kibontakoztathatnák a képességeiket és veszélyessé válnának. Az egyetlen esély valamilyen külső invázió, ami eltörli az egész felső vezetést kapitányokkal-hadnagyokkal-Gotei 13-mal együtt; egy ilyen csapás viszont annyira meggyengítené Soul Societyt, hogy akár évtizedekig elveszne a szabad kapacitásuk a lelkek védelmére. Ez szerintem túl nagy ár a reformokért…
Szilárd meggyőződésem, hogy a shinigamik létezésének értelme a lelkek védelme. Ha nem tetszik, ami Seireiteiben megy, ki lehet vándorolni; de abban reménykedni, hogy egy idegen megszálló erő megtisztítja a terepet egy új generáció előtt… túlzásnak tűnik. Még abban a valószínűtlen esetben is, ha a jelenlegi vezetéssel egyidejűleg a támadó erő is megsemmisül, emberi lelkek százai, ezrei, akár tízezrei is áldozatul esnének azoknak a Hollow-támadásoknak, amiket az újjáépítésre és védekezésre koncentráló shinigamik hiánya lehetővé tesz. A puszta gondolat is árulás… valami országoknál és személyeknél sokkal nagyobb és fontosabb dolog elárulása. Figyelmeztetem magam, hogy fölösleges ezen rágódni. Kagu-chan bizonyára nem erre célzott.
- Először menjünk haza, ebédeljünk meg, aztán tartsunk egy teaszünetet, és majd ha leülepedett a kaja, demonstrálom neked, hogy shikai nélkül is el tudlak verni Razz

– felelem a kérdésére. Elvégre csak nem hagyhatom abban a tévhitben, hogy zanpakutou nélkül nem is shinigami a shinigami…