A kezdetektől fogva tudtam, hogy a végén visszakozni fog. Mégis kissé csalódottan szusszanok fel a két szó hallatán, majd alsónadrágomat egy rántással a szokásos rendeltetési helyére varázslom. Gúnyos mosolyomat nem tudom elrejteni, de szerencsére Kotomi-chan teljes lelki nyugalommal és anyaszült meztelenül vizsgálgatja az eget. Immáron különösebb lelkesedés nélkül szemlélem a nőt, nem oly’ rég még túlbuzgó izgalmam is a múlté már. Le kell vonnom a következtetést, mely szerint a Sakai lányok annyira különböznek egymástól, amennyire az csak lehetséges testvérek között. Példának okáért Hitomi sose ment volna bele egy ilyen alkuba, valahogy nem tudom Róla elképzelni, hogy felajánlja a testét bizonyos szolgáltatásokért cserébe. Itt csak információkról volt szó, s az úgynevezett „felelősségteljes nővér” szemrebbenés nélkül adta volna át magát. Kedvem lenne elnevetni magam, azonban már így is egy szívgatyás örült képét nyújtom, nem kell ezt tovább tetézni. Az igazat megvallva fogalmam sincs, honnan van Nekem ilyen boxerem, hisz’ saját magamtól biztos nem vettem volna ilyet, az fix. Biztos elkeveredett mosás közben és Nálam kötött ki. Egy vállrándítással térek napirendre a probléma felett, ki volt mosva, szóval most már az Enyém, a gazdája pedig telesírhatja a párnácskáját, akkor sem kapja vissza. Néha eltöprengek lelkem sötétségén, a fentebb említett tettre sem sokan vetemednének, ám Én mégis megteszem. Talán ennyit jelent a személyiségbeli változás, amit annyira emlegetnek a különféle talk-showkban? Jövő héten már valószínűleg az Oprah-val kell majd tárgyalnom egy interjú ügyében, ezen felesleges meglepődni, bármikor előfordulhat. Ámbátor elgondolkodtató a tény, mely szerint ebben a dimenzióban nem vagyok olyan közimádatnak alárendelt hős, mint a Seireiteiben voltam anno. Nos, ezen most már késő keseregni, ami volt, elmúlt.
- Hozzá se kell nyúlnom, elég, ha örökölte ledérséged felét, máris megfordul a felállás. – egyszerűen nem bírtam ki, hogy gúnyra ne gúnnyal válaszoljak. – Nem kell aggódnod, mint ahogy már mondtam, a húgod valaki másba van belebolondulva és az kétséget kizáróan nem Én vagyok. Mellesleg nem tudnál megcsonkítani, gondolom, ismered a lélekenergiák közötti tetemes különbség által fellépő reakciókat… Hamarabb csorbulna ki a lélekölőd, semmint hogy megszabadíts valamelyik testrészemtől.
Nem félek egy hadnagy fenyegetésétől, főleg akkor nem, ha a kapitányok között is csak egy-két olyan személy akad, aki fel tudná Velem venni a versenyt. Valójában nem tudhatom, hogy milyen fejlődésen mennek keresztül odaát, jómagam még mindig a régi viszonyokhoz viszonyítok. Kérdésére nem olyan könnyű válaszolni, mint ahogy az gondolja, rengeteg dolog közrejátszik egy jó harcos megszületésében. Természetesen rengeteg tudásra van szükség a harcászat terén, s nem árt egy csepp stratégiai érzek sem, attól nem lesz rosszabb. Ha valamiféle csodaszer receptjét várja Tőlem, akkor bizony csalódni fog. Nincs itt semmilyen titok, csak edzeni kell és edzeni, rendületlenül, amíg csak bírja izma tartani a testét. Kotomit képtelen lennék úgy tanítani, mint Hitomit, túlságosan sok előképzettséggel rendelkezik, ami egyenlő a shinigami agymosással is. Az Akadémián mindketten elsajátítottuk a Zankensokit, a halálisten tudományok négy ágát, csupán annyi a különbség, hogy míg Ő egy, max két területen tudott elérni számottevő sikert, addig szerény személyem majdnem tökélyre fejlesztette képességeit ilyen téren. Előttem Zanjutsuban már csak egyetlen lépcsőfok áll, onnantól nem lesz hova tovább fejlődnöm. Nos, ettől a dologtól egyelőre még nem kell tartanom, mivel nem a közeljövőben fogom elsajátítani a végső Bankai-t, ezzel tisztában vagyok. Minek is kéne az Nekem, hisz’ már így is elrettentő erőt képviselek! Szerencsésebb lenne inkább lidércségem határait felfedezni, azokkal nagyobb meglepetést nyújthatnék ellenségeimnek, bár Hueco Mundoban már körülbelül mindenki tudhatja, mi is vagyok valójában.
- Nem kell itt nagy ördöngösségen elmélkedni, a túlbonyolítás sosem szolgálja a célt. – szólalok meg egyszerűen, miközben Dotonryuu-t felveszem a földről. – Csak a saját fejlődésemről tudok teljes bizonyossággal nyilatkozni, ezzel vagyok a leginkább tisztában. Mindig szem előtt kell tartani egy eszmét vagy egy személy védelmét, ha a Te motivációdat veszem alapul. Részemről Soul Society történelmének legdicsőbb kapitánya akartam lenni, amely össze is jött. Részben…
Most már különösebb érzelmi megrázkódtatás nélkül tudok beszélni az elmúlt eseményekről, saját döntésem miatt leginkább csak magamat korholhatom, ám az önutálat sose volt erősségem. Egyszer még visszatérek, s lemosom nevemről az áruló bélyeget. Egyszer még ünnepelni fognak azokért a tettekért, amelyeket most teljes titokban hajtunk végre. Olyan erőkkel kezdtem játszadozásba, amelyről a többség álmodni se mer vagy létezésükben sem hisz. Lehetséges lenne ezeket az erőket – az istenek nagyképűségét – kihasználva a saját malmomra hajtani a vizet? Több, mint valószínű, ráadásul Kaios olyannak tűnt Nekem, aki szívesen kibabrálna néhány halandóval, ha csak egy mód van rá. A gondolatra egy elnéző mosoly villan át vonásaimon, holott biztos nem vigyorognék ennyire, hogyha tudnám mit vett el Tőlem. Az emléktörlés nem volt tökéletes, álmaimban látok egy meghatározhatatlan alakot, aki előttem van és hív magához, de bármennyire is futnék, egyszerűen képtelen vagyok elérni. Szerencsére ez az állapot el fog múlni egyszer, nincs más teendőnk, mint elpusztítani a Sors Dárdáját. Mi sem egyszerűbb ennél? Az Ősök is csak három darabra tudták törni, ennek fényében Mi csak sikerrel járhatunk. Ehh, édes irónia, de jó, hogy vagy Nekem! Fejcsóválva ügyeskedem fel a nő bugyiját katanám sayájával, azután pedig a tulajdonos felé nyújtom azt. Felesleges már itt meztelenkednie, nem vagyok a mindent a szemnek és semmit a kéznek ideológia híve. Inkább takarja el bájait, mert a végén meggondolom magam, s behajtom az említett jusst. Áhh, ennyire szemét nem vagyok… vagy mégis?!

Egy váratlan ismeretség – avagy hogyan szerezzünk barátokat megfigyelés közben



Tasumi át nyújtotta az általa olvasott könyv japán nyelven íródott példányát én pedig mosolyogva átvettem tőle. Még ki se nyitottam a könyvet mikor megjelent Kageookami és rácsinpaszkodott Tasu-chanra.
Miközben próbáltam leszedni Ookami-chant Tasumiról, ő kibújt a póttestéből ezzel megmenekülve zanpakutoum szoros öleléséből. Persze ez nem sokat segített köszönhetően Kageookami kiskutya szemeinek, amivel elérte, hogy visszamehetett a már shinigami egyenruhát viselő Tasu-chan nyakába.
~ Mi miért engedtem vissza? Ó azok az átkozott kiskutya szemek.~ Mérgelődtem magamban majd ezt követően oda léptem Tasumihoz, aki még mindig egy kicsit köhögött hála nekem.
- Nagyon sajnálom, hogy kellemetlenséget okoztam neked.
E közben Ookami-chan még mindig Tasu-chan nyakában lógott és szerintem fel se fogta mi történik körülötte, amíg meg nem jelent egy másik zanpakutou.
~ Nahát, szóval ő lenne Bakuhatsuteki Rakurai?~ Nézek rá meglepődve.
A kissé heves természetű lány rögtön rá ordított Ookami-chanra. Mire Tasumi-chan megpróbálta lecsitítani.
- Oh, jaj de megijedtem. Sajnálom, de ő már az én Tasu-chanom. – Zanpakutoum arcán gonosz vigyor jelent meg majd, hogy tovább dühítse Rakurait egy csókot nyom Tasumi arcára.
~ Ez az idióta ezzel meg mit akar elérni? Le kell állítanom... De hogyan?...Hm...Nem hagy más választás...~ Gonosz mosoly jelent meg arcomon, és shumpómmal lélekölőm mögé kerültem. Bal kezemmel átkaroltam a hasánál. Jobb tenyeremet végig simítottam arcának bal oldalán majd állához érve mutatóujjammal felnyomtam azt.
- Hagyd... abba, elég volt. – súgtam Ookami-chan fülébe. Bal karomat pedig feljebb húztam melleihez. Arca elvörösödött és halkan felnyögött.
- Ki...Kira...
Még szorosabban magamhoz öleltem mire ő elengedte Tasumit. Ölelését abba hagyva megragadtam az egyik csuklóját és elléptem a háta mögül. Gonosz kis mosolyomat felváltottam átlagos mosolyomra mellyel Tasu-chan felé néztem miközben abban reménykedtem, hogy előbbiekből semmit sem látott.
- Nos, azt hiszem most már nem fog semmi rosszat csinálni ez a neveletlen. Ugye Ookami-chan? – néztem mérgesen zanpakutoum lelkére, aki elpirult arcal veszi le rólam tekintetét.
- Apropó a srác még megvan? – szólaltam fel miközben körbe-körbe nézelődve kerestem a célszemélyt.

Világos volt, nagyon is, ezért is mondtam, hogy nem bírna el a feladattal, de hát ezt szemtől szemben Ő is belátta. Máskülönben nemigen vonta volna vissza a megérdemelt jutalmamat, azonban most már késő emiatt siránkozni, gyorsabbnak kellett volna lennem. Azért még utoljára jól megnézem a megnézendő helyeket, ellenben nem lenne sok értelme, ha továbbra is meztelenül lófrálni itt, csupán az elérhetetlen cél képzetét keltené, ahhoz meg nincs semmi kedvem, mert a végén még elfelejtenék civilizált ember módjára viselkedni és a hajánál fogva rángatni vissza, mint ahogy a vikingek tették régen. Aztán asszonyommá kellene tennem vagy poharat csinálni a koponyájából. Egyik se szívderítő gondolat, Kotomi-chanból simán kinézem, miszerint az első adandó alkalommal elcsábul, Nekem is elég könnyen beadta volna a derekát, pedig csak féligazságokkal traktáltam, s volt olyan is, amikor az egész füllentés volt. Míg öltözködik, addig Én is összeszedem elszórt rongyaimat, habár a nadrágot már nemigen tudnám mire használni, maximum felmosni lehetne vele. Ellenben a zsebében lévő doboznyi cigarettára még szükségem van, csupán a kialakuló helyzetek által biztosított adrenalin-löket elnyomta a nikotinhiány által keltett mellékhatásokat. Pólóm és cipőim felvételét követően tényleg úgy nézek ki, mint egy holdkóros, akiről a hajléktalanok lelopták a nadrágot. Némi fejcsóválással veszem tudomásul kinézetemet, aztán egy éjfekete szálat csúsztatok ajkaim közé, amit néhány másodperc elteltével meg is gyújtok. A szürkés füstöt egyenletesen fújom ki, a végéből pedig három-négy karikát eregetek a vakvilágba. Felháborodottnak szánt kérdését hallva csupán fáradtan elvigyorodok, lenne erőm még egy visszaszúrásra, viszont erőmet jobbnak látom az utolsó akciómra összpontosítani.
- Szó sincs róla és nem most találkoztunk utoljára, ezt ígérhetem. – szólalok meg érzelemmentes hangon, miközben magamban nagyon jót mulatok a valószínűtlen jeleneten. – Vannak dolgok, amiket jobb, ha megtartok magamnak. A tudás, amit birtoklok, veszélybe sodorhat másokat, így is többen tudnak róla, mint amennyinek célszerű lenne. Már megmondtam korábban, eljön majd az idő, amikor Te és minden más shinigami megtudja majd az igazságot, ám addig talán nem egy nap fog eltelni. Nyugodtan Rám bízhatod, maga vagyok a türelem mintapéldánya. Ami pedig a meghálálást illeti… Beérem egyszerűen a jussommal!
Egyetlen lépéssel szelem át a kettőnk között lévő távolságot, s tettem váratlanságát kihasználva csókolom szájon a nőt. Belejönni sajnos nincs időm, ellenben ez némileg kárpótol azért a felültetésért, amit el kellett szenvednem. Egy kacsintással elköszönök tanítványom nővérétől, azután szemmel követhetetlen villámtáncomat használva tűnök el a tisztás közepéről. Néhány száz méterrel arrébb jelenek meg ismét, ezt követően utamat a továbbiakban gyalogosan folytatom, mert shunpó közben teljesen leég a cigim, így feleslegesen gyújtottam volna meg. A vizsgán úgy érzem átmentem, valószínűleg még néhány tanácsát is meg fogom fogadni, ámbátor a hakudámmal nincs semmi baj, ezzel tisztában voltam találkozásunk előtt is, csupán annyiról szól a történet, hogy nem láttam értelmét ezt a stílust is tovább fejleszteni, ha már elégséges a tudásom belőle. Kidouból és kardforgatásból sokkal jobb vagyok, ezért is építkezik erre minden támadásom. Töprengve hajtok félre egy veszélyesen alacsony ágat, miközben az előbb történteken gondolkodom. Be kell lássam, valószínűleg akkor sem jött volna össze a hancúr, ha a 2. osztag hadnagya nem ellenkezik a végén. Az egésznek biztos van valami köze a Végzet Völgyében történt eseményekhez, viszont arra még nem tudtam rájönni, hogy mi is az. Ellenben, ha ez így megy tovább, örök életemre nő nélkül maradok, s életemet remeteként élhetném le egy lyukban, ami egyáltalán nem illene hozzám. Efféle sületlenségeken gondolkodva pöckölöm el bagóm leégett végét, mialatt az erdőtűz elkerülésért fohászkodok a Gondviseléshez. Aggódásom persze alaptalan, mivel eléggé nedves a környezet, akkor se gyulladna be a csikk, ha nagyon akarna. Szerencsére nincs túl hideg, ráadásul a Fészek is közel van, így nem kell sokáig alsónadrágban mászkálnom. Mondjuk, szerettem azt a nadrágot, kényelmes volt, meg minden. Kénytelen leszek benyújtani egy keresetet Hitominak, miszerint néminemű összeget bocsásson át Nekem, mivel a kedves testvére volt szíves tönkretenni a legjobb edzőcuccom. Zseniális az ötlet, de egy buktatója azért még van. Remélem, nem kérdez rá, hogy mi a véleményem Kotomi-chanról, mert akkor muszáj lenne hazudnom, azt pedig elvből nem teszem egy hölggyel szemben, igaz-e?

Egy váratlan ismeretség – avagy hogyan szerezzünk barátokat megfigyelés közben


Szerencsére még időben le tudtam szedni Ookami-chant társamról, így ő le tudta nyugtatni saját zanpakutoujának lelkét. Ezután Tasu-chan kérdésemre rá mutat a srácra, akit még mindig lányok vettek körül.
- Tényleg, már látom. Csak a sok lány eltakarta. – mosolyogtam Tasumi-chanra majd leültem mellé. Rá pillantottam emberalakot öltött zanpakutoumra, hogy nem csinál e valami rosszaságot, de szerencsére még mindig kissé megszeppenve állt mellettem. Tekintetemet újra Tasu-chan felé fordítottam mikor kérdéseket tett fel.
- Hm, ez tényleg jó kérdés. Hát, ha jól meggondolom talán… azért lettem shinigami hogy… hogy egy bizonyos halálisten közelében lehessek. Tudod Ő volt az, aki megmentett egy éhes hollowtól és átküldött Seireiteibe. Aztán évekkel később újra találkoztunk a peremvidéken és akkor ő azt tanácsolta, hogy legyek shinigami. És akkor döntöttem el, hogy az leszek, hogy így újra találkozhassak vele. Nos, azt hiszem, ennyi lenne.
- És igen igazad van, a tanács választja ki az osztagunkat viszont a 11. osztagot én magam választottam miután kiléptem az eredeti osztagomból. - miközben magamról meséltem, eszembe jut, hogy eddig leginkább csak Tasu-chan kérdezgetett, úgyhogy miután mondandóm-lezártam én próbáltam meg kérdéseket feltenni.
- Nos, azt hiszem, ennyi lenne, ha ezzel kapcsolatban van még kérdésed nyugodtan felteheted őket. De először én is kíváncsi vagyok a te történetedre. Rendben? – mosolyogtam társamra.
Beszélgetésünk közben észrevettem, hogy a könyv, amit még Tasu-chan adott a földön hevert. Felvettem és leporoltam majd visszaadtam Tasuminak.
- Oh, bocsi biztos levertem mikor le akartam szedni rólad Ookami-chant. Tessék. –nyújtottam át a könyvet. Ahogy át vette a könyvet egy pillanatra hozzá értem Tasu-chan kezéhez. Ekkor arcom elvörösödött és ezzel egy időben a könyvet is elengedtem. És mivel Tasuminak nem volt ideje rendesen megfogni a kötet így az újra a földön kötött ki.
- Go… Gomen. – nyögtem ki nagy nehezen majd a földön heverő tárgy után nyúltam.

Spoiler:

Egy váratlan ismeretség – avagy hogyan szerezzünk barátokat megfigyelés közben



- Ano… Mi a baj? Valami rosszat mondtam? – kérdeztem Tasumit és közelebb hajoltam hozzá. Mintha könnycseppeket véltem volna felfedezni a szemében, amiket persze hamar ki is törölt. E közben észrevettem, hogy zanpakutoujan is eltűnt. Vállam fölött én is oda pillantottam Ookami-chanra, hogy meg van e még. És igen még mindig ott állt mögöttem szótlanul. Látszott rajta, hogy unatkozik. Bár nem tudom akkor miért nem változott vissza.
Figyelmem újra Tasu-chanra irányult mikor belekezdett történetébe. Mondandóját érdeklődve hallgattam. Feltett kérdésére szomorkás arckifejezéssel tekintetem a szökőkút vizére.
- Igen, egy fontos személy volt számomra. Ő volt... az én... szerelmem. De sajnos mi már nem lehetünk együtt. – mondandóm végén könnybe lábadt a szemem arcomon pedig szomorkás mosoly jelent meg, ahogy egy pillanatra visszamerengtem a múltba. Ám mihelyst észbe kaptam gyorsan letöröltem könnyeim majd újra Tasu-chan felé fordultam.
- Oh, bocsi egy kicsit elkalandoztam. *mosoly*De ha már itt tartunk, neked van most valaki fontos a számodra? – tettem fel a kérdést Tasuminak.
Szabadkozásom után sikeresen felvettem a könyvet és odaadtam társamnak.
- Oh, tényleg. Hehe. – nevettem fel rövid válaszom után. Majd újabb kérdésére egy pillanatra elgondolkodtam majd válaszoltam neki.
- Nos, az előző osztagomat, vagyis a 6. osztagot érzelmi...okok miatt hagytam ott. Midori halálát nem igazán tudtam feldolgozni így két évre... hát úgymond visszavonultam. Aztán mikor pár hónapja visszahívtak úgy éreztem, hogy a volt osztagom csak újra eszem be juttatná Midorit ezért inkább kerestem egy másikat. – mosolyogtam Tasu-chanra majd folytattam – Nos, a 11. osztagot pedig azért választottam, mert ... – mondandómat egy fura hang szakította félbe mely a hasam irányából jött. A gyomrom volt az korgott az éhségtől. Oh, tényleg az idejét se tudom mikor ettem utoljára. Ha jól emlékszem talán tegnap este, de az se volt túl sok, mert nagyon fáradt voltam így inkább lefeküdtem. Hopp, megint korgott a gyomrom, ez már kezd kínos lenni.
- Oh, bocsi, de nem igazán volt időm reggelizni. Na meg még gigait és pénzt sem hoztam magammal így itt sem tudtam venni semmi kaját. – elpirulva néztem Tasu-chan felé és bal kezemet a hasamra tettem.


/Bocsi hogy már megint ilyen sokáig tartott./

/Egy újabb találkozás egy Shinigamival Yamasaki Shizuka/

Már lassan egy vagy két hete annak, hogy Anaoval harcoltam, a sebeim már rendbe jöttek, és mindent épségben vissza tudtam vinni. Az édességet és a bérletet is, amit Adorának adtam. Majd csak kihasználja. Most pedig miért is vagyok itt? Komoly okom van miért is jöttem ismét az Emberi Világba, nagyon komoly. Az pedig nem más mint hogy egy számomra fontos személy kívánkozott ide…Csontos a kis rosszaság igényeli a mozgást. Gondoltam jó lesz neki itt kint az Emberi Világban. Sejthetet, valamit, mert a szokásosnál is kellemetlenebb módon keltet fel. Csak feküdtem az ágyamban, a magzatpózban, éppen hogy csak kinyitottam a csipás szememet, és mit láttok? Vicsorog az arcomba és beleharap az orromba. Mondhatom hamar kiment az álom a szememből, úgy ugrottam ki az ágyból, mint akit se..be szúrtak egy forró tűvel. Utána a reggelem a szokásos rutinnal telt, végig kergetem a szobámba Csontost, pár Bara is elsült, és megint tapaszthatom be a lyukakat a szobám falán. Néha az őrületbe kerget ez a kutya, de már nem tudom elképzelni a napjaimat nélküle. Pórázt nem használok nála, nem vagyok a híve az ilyen dolgoknak. Indulhatunk is az Emberi Világba, ami nálam van az Orgo, és pár játék Csontosnak, frizbi, labda és ilyesmik, egy piknik kosár, benne étel nekem és Csontosnak is. Ruha gyanánt a szokásos uniformis a nyakánál kigombolva. Nem szeretem, ha minden gomb be van gombolva, olyan érzés mintha megfojtanának. Hm, ahogy körbenézek szerencsére nem a Városban érkeztünk meg, inkább valami Park féleség lehet. Ez tökéletes is lesz, pont éjszaka van, ahogy elterveztem. Zavartalanul játszhatok a kutyával, nem fognak majd megzavarni. Egy fa tövében lerakom a kosarat és Csontos játékait, majd egy lökést érzek a hátamon, és elvesztve az egyensúlyomat arccal a fának esek, és lassan csúszok lefelé. Felpattanok, hogy megnézem ki is a bűnös. Ki más lehetne? Naná hogy Csontos volt, aki támadó állásban morog rám.
- Ezt meg minek kellet?! Elviszlek a dokihoz és kiheréltetlek, teeeee!! – ezt nem kellet volna mondani, rám ugrik és harapni kezd ahol ér és karmolni. Elkapom a nyakát és a fülébe harapok. – Na ez milyen érzés, hogy esik? –kiszabadul a fogásomból és ismét harap, az alkaromba.
- Na, elég te dög, ideje hogy játszunk is. – ezt kellet csak mondanom, és már el is enged. Eh, tiszta nyál lettem. Felveszem a frizbit és Csontos már türelmetlenül várja, hogy eldobjam, ugat, csahol, látszik rajta hogy akarja. Na, legyen meg az öröme, eldobtam a frizbit, Ő pedig már rohant is érte.
- Haj, te dög, mennyi bajom van veled.

/Egy újabb találkozás egy Shinigamival, Yamasaki Shizuka/

Ez a Csontos nagyon vad, de miért az máig nem értem. Talán tüzelne? De nem is kopik a szén, akkor meg mi lehet a baja? Szereznem kell neki egy nőstényt szerintem. S akkor lennének kis Csontosok, igen, az remek lenne, ajándékozhatnék egy csomó mindenkinek egy kis Hollow kutyulit. Persze utána meg Csontos kap megint idegbajt, amiért odaadtam a kölykeit, eh, inkább csak elviszem fedeztetni és ennyi. A verekedés közben mintha valaki megszólalt volna. Á lehet, csak képzelődök, inkább verekszek tovább Csontossal. Hegyesek a fogai a fenébe is, nagyon hegyesek, és a körmei is eléggé élesek, teli leszek karmolásokkal. Majd azt mondom, ha kérdezik, hogy mi történt, hogy egy csomó csinos nő rontott rám, és kihasználták a testemet, csak kicsit vadak voltak. Igen, ez lesz a tökéletes magyarázat. Végre kiszabadulok, és el is tudom dobni azt a rohadt frízbit. Megint valaki megszólít, lenne valami képessége csontos harapásának? Ami hallucinációt okozna? Érdekes lenne, eddig sokszor megharapott, de eddig ilyen nem történt. Körbenézek, jé, egy shinigami. Jé, nem is csúnya, de alacsony, nagyon alacsony. Fenne, én miért vagyok ilyen magas? Ha tudnám, hogy nem lenne következménye, akkor elcsapnám a lábamat, de sajnos lenne, és nagyon komoly következménye lenne. A fenébe, nem tudom megállapítani sajnos milyen idősek is. Bár Shinigami tehát udvarlásról szó se lehet. Nem mozdulok a helyemről, inkább csak mosolygok.
- Köszönöm, de a kutyám néha rakoncátlan, vagyis mindig az. De nem kell segíteni, elboldogulok vele egyedül is. – feleltem csevegő hangnemben. Csak én lehetek olyan marha, hogy egy shinigamival is ilyen vagyok. – Már mondtam jól vagyok, de merre van ez a dög?
Miért nézi így a kardját? Nocsak, harcolnom kell majd vele? Pedig alig váltottunk pár szót, és már is ugrik a torkomnak. Valami zajt ad ki. Mi lehet ez? Jé, egy telefon, a Plázás kalandomban láttam ilyet, szegény emberi lányok, mi lehet velük? Várják az óta is a hívásomat? Nocsak, egy új hollow? Nem ismerem, igaz nem is arrancar, tehát nem kell ismernem. Bár Csontos se arrancar, de ő más eset. Most avatkozzak közbe? Hiszen ő egy hollow, és én is az vagyok, a csaj meg egy shinigami, aki az ellenségünk. Meg nem is ismerem, ha Anao lenne, talán segítenék is, de most nem tudom, mi legyen. Hátrébb lépek tőlük és nézem mi is lesz. Előttem száguld el a shinigami, köszönhetően egy ütésnek, amit a hollow adott neki. S ismét támadásba lenül da hollow, lefogja a shinigami lányt és már ütésre emeli a kezét. De ez meg mi? Aj, ne már, de igen, Csontos ugrik egyet, és a hollow ütésre emelt karján terem és marcangolni kezdi azt.
- Rossz kutya enged el, de azonnal. Nem szabad! – persze hogy nem hallgat rám, mikor hallgat? A hollow meglendíti a karját és Csontos leugrik róla. Ezt már én vesszem fenyegetésnek. – Hét te nagy dög hollow, igen te, szerintem ezt nem kellet volna. A kutyámra kezet emelni.
Előveszem Orgot, és a hollowhoz ugrok, felülről indítok egy vágást, és levágom azt a karját, amiben a shinigamit tartja. Fájdalmasan felüvölt, de nem fog menekülni, felugrok a levegőbe, és szétzúzom a maszkját. Visszarakom a hátamra Orgot, majd megyek Csontoshoz, aki csak néz rám.
- Te megörültél?!! Rátámadsz egyre közülünk? Te ostoba barom te!! – mérgesen fújom ki a levegőt, és hátat fordítok Csontosnak, majd a shinigamira nézek. – Most mi legyen? A hülye kutyám megmentet, én meg megöltem, egyet az enyéim közül. Mindegy a nevem Karasu Vex. Eh, éhes vagyok, enni kéne valamit, egy kis lélek jól esne. Kár hogy nem hoztam magammal. Ma mindegy, van valami a kosaramban. – lépek egyet, majd érzek valamit a bal bokámban, lenézek, és Csontos az, aki beleharapott. Felkiáltok, majd ismét verekedni kezdek vele. Harapások, ütések, karmolások.

Na, most miért néz így rám, és miért toporzékol? Igaz vicces látvány, főleg mert nálam sokkal alacsonyabb. Olyan, mint egy kis gyerek, akitől elvették a játékát. De ez nem változtat azon a tényen, hogy éppen az életét mentetem meg, igaz én inkább azt mondom, hogy Csontost mentetem meg, és nem őt. Aha tehát ez volt az ő feladata, érte már, ciki lehet azét neki, hogy egy Arrancar mentette meg az életét, de mint már mondtam, én Csontost mentetem meg. De lehet, nem kellet volna rossz egy kutya az már biztos, de nélküle meg nagyon unatkoznék otthon. Én már bemutatkoztam neki, igaz egy dolgot elhagytam, de az mindegy most. Ő is bemutatkozik nekem, a neve Yamasaki Shizuka. Bár ez a találkozás kicsit eseménydúsabbra sikerült, mint Anaoval, de ennek is lehet az a vége, mint vele volt. Már csak azért is, mert Shinigami és Arrancar nem nagyon férhet meg egymás mellet. De csak azért harcolni egymással, mert mi lelkeket eszünk? Ez a Shinigamik szerint rossz dolog. Szerintük mi vagyunk az ellenség, a rosszak, de szerintem meg ők azok. Mi csak boldogulni szeretnénk, régen is ez volt, míg Aizen-sama előtt. De akkor is üldöztek minket. De ha most megkérdezném, hogy miért vagyok ellenség? Egyszerű választ kaphatnék. „Azért vagy ellenség, mert Aizen mellet vagy”. A szemükben Aizen gonosz, és akik őt segítik szintén gonoszak, kész vége, ennyi a magyarázat? De nagyon elmerengtem, visszarakom a hátamra Orgot, és méregetni kezdem Shizukat. Mit is fog most csinálni? A kardját már elrakta, de a szemeiben ott a bizalmatlanság. Igenlően bólintok a kérdésére.
- Igen, Arrancar vagyok. Karasu Vex a 87-es Arrancar. – érzem a harapást a lábamba, ez már megint kezdi? Felkiáltok, majd fordulatból lenyúlok és megragadom a fülét, és ráncigálni kezdem.
- TE DÖG ENGEDJ EL!!!- kiabálok Csontossal, de nem nagyon hajlik a szép szóra. Igaz elenged, de helyette rám ugrik, felborulunk, és a bal alkaromba harap, megrántom a karomat, hogy a nyaka a számhoz kerüljön. Szintén harapok, bele a nyakába, amire a reakciója, hogy elengedi a karomat és a lábán lévő körmeivel a hasfalamba karmol, igaz van rajtam ruha, de azért fáj. Ellököm magamtól, amikor földet ér, megint rám ugrik. Tehát keménykedik ez a kutya? A füleinél tartom a fejét, ő pedig vicsorítva csattogtatja a fogait.
- Fúj, de büdös a szád, ha hazamentünk beváglak a kádba és a fogadat is megmosom. – ezt lehet, nem kellet volna mondani, mert már teljes erejéből támad, félre kell kapnom a fejemet, mert majdnem magharapott. Ütni kezdem a fejét, de nem nagyon érdekli a dolog, igaz nem is teljes erőmből ütöm, inkább csak olyan baráti civódás ez. Azért remek, én itt verekszek, miközben egy Shinigami van a közelben. Ásítás hangot hallok, és Csontos is, oldalra pillantunk, és ekkor esik el Shizuka. Elvigyorodok és egy „hehehe” hagyja el az ajkamat, Csontos is abba hagyja a „harcot” lemászik rólam, és ülve nézi a Shinigami lányt, miközben a farkát csóválja. Szerintem neki is tetszett a dolog.
- Na, 1-0 a gödör javára. – vigyorogtam, majd felálltam és leporoltam magamat. Ránéztem Csontosra, aki még mindig csak ült kilógó nyelvvel és csóválta a farkát. Majd ő is felállt és lassan odasétál Shizuka-hoz, és szagolgatni kezdi a kezét. Rosszallás ül ki az arcomra.
- Csontos, te áruló. – morgom az orrom alatt. Persze hogy nem figyel rám az a dög. Miért is tenné? Eh, inkább hagyom most békén, és a kosaramhoz sétálok, mit is hoztam magammal? Á igen, egy kis sült csirke (ne érdeklődjenek honnan is szereztem ), van még egy kis kenyér, á és tea.
- Kérsz valamit, ha már a kutyámat is magadhoz csábítottad? – kérdezem a Shinigamit, van elég étel, jut neki is, persze csak ha kér.

- Igen a 87-es, te pedig a valahányadik osztag valahányadik tisztje, ha jól gondolom? – gondolom hogy nem kapitány lehet, mert akkor más lenne a kisugárzása, és nem hiszem, hogy így viselkedne egy fajtámbelivel. Persze lehet, hogy Ő egy olyan laza kapitány. A kérdésre felvonom a szemöldökömet egy „he” kíséretében. Remek, ha a számokat tényleg figyelnénk, akkor én most a 87. legerősebb arrancar lennék, ami figyelembe véve a számokat, nem túl előnyös helyzet számomra. A 87, szerencsétlen szám lenne, mert akkor lenne nálam 86 erősebb, bár így sincs kizárva hogy van nálam 86 erősebb, de csak reménykedni tudok benne hogy ez nincs így.
- Pontosan, a számokból erre ne következtess. Az hogy én a 87-es vagyok az csak annyit jelent, hogy én voltam a 87. a születési sorban. De hogy erős lennék? Nem tudom, viszonyítás kérdése az egész. Láttad hogy a feladatodat hamar legyőztem. De ez inkább azért volt, mert az a marha kutyám meglepte. De lehet nálad erősebb vagyok, de lehet másnál nem. Csak le kell tesztelni mennyire is vagyok erős. – ezt veheti akár felkérésnek is. Csontos meg mi a fenét akarhat? Már is megy barátkozni? De komolyan, ez a kutya néha annyira hülye hogy az nem igaz. Szerintem ha arra használnám hogy a szobámat védje, mindenkit beengedne csak az én torkomnak ugrana neki. Sőt, le is tudnák fizetni egy darab csonttal és akkor Csontos már át is állt az ellenséghez, vagy az alkalmi betörőhöz. Eh, hát mit csinál ez a dög, de komolyan mit csinál? Szaglássza a kezét? Már csak az kell hogy hanyatt dobja magát és engedje hogy a hasát simogassák. Hm, ha a nők egy aranyos kutyát látnak már is kedvesek, érdekes, szerintem a kisbabákkal is így van, ha egy csecsemőt látnak már is levetkőzik a morcos ábrázatot, és felveszik a rózsaszín kötényt és mennek tejet forralni. Ezt ki kell használnom csajozás téren, de mivel gyerek szerencsére nincs a birtokomba ezért Csontos lesz az akit használnom kell majd. Micsoda gonosz terv, a fejemben már nevetek, és egy hegytetején állok, mögöttem a sötét égboltot pedig egy villám töri meg. De persze ez mind csak a fejemben van.
- Naja, igazán édes ez a Csontos, hogy mindenkinek hízeleg, de az én lábamba meg harap. Pedig nem is olyan vékony hogy csontnak nézze. – szerintem irányomba így mutatja ki a szeretetét ez a kutya. – Nyugodtan ehetsz, van elég, jut neked is, nekem is, és annak a bolhazsáknak is. – leülök a fa alá, ahol a kosaram van, és nekidőlök a fának, magam mellé rakom a kosarat, és felhajtom a tetejét. Kiveszek egy csirke szárnyat és jóízűen beleharapok. Közben Shizuka is mellém ül, adok neki enni és inni is.
- Csak elhoztam ez a rosszaságot egy kicsit játszani. Otthon nem mindig jó ha dobálok neki dolgokat, mert pár másik Hollowot is eltalálhatok. Akkor aztán meg futás előlük. Persze ez a Csontos ezt is játéknak fogja fel, és csak szórakozna a többiekkel. – nem nagy ok, mondhatni a gazda a kutyája élvezetét részesíti előnyben. Igen, bolond egy arrancar vagyok, olyan aki inkább egy átlagembernek illene be, és nem egy arrancarnak. Már megint egy „he” hagyja el az ajkamat.
- Hé, de na, de hé, Csontos is férfi, és én is. Elég ronda nő lennék szerintem. Szerintem feltűnt, de azért el is mondom, Csontos is egy Hollow. – bár ezt azért nem lehet nehéz kitalálni. Már csak azért se, mert velem érkezett, és nem hiszem hogy a Shinigamik, vagy bárki azt feltételezné, hogy normális állatokat vinnénk Hueco Moundoba.
- Mit szolnál, ha az evés után levezetés gyanánt megnéznénk ki az erősebb?

Megfigyelésen már megint- Találkozás Chinami-channal


- Ez annyira unalmas. - miért mindig engem találnak meg ezekkel a hülye megfigyelésekkel? Miért nem tudnak valaki mást találni erre a feladatra? Ráadásul amilyen szerencsém van már megint egy srác a megfigyelendő személy. Kérdem, én miért nem lehet egy gyönyörű nő a célszemély?
~ Jaj, fejezd már be Kira. ~
- Mégis mit fejezzek be? És amúgy meg azt mondtam, hogy hozzád ma nem szólokegy szót se. – válaszolok sértődötten zanpakutomnak miközben a már az előbb említett srácot követem. Furcsa hogy a fiú majdnem úgy néz ki, mint a legutóbbi megfigyelésem alanya. Bár ez a srác nem igazán izmos és szemüveget visel, de a szőke haj és a magassága pont, mint a múltkorié.
~ Mi az, hogy nem szólsz hozzám már megint mi rosszat tettem? ~ Förmed rám zampakutom miközben elérek a park központjába. A szőke fiú leül, a szökőkút szélére majd elővesz egy mangát és olvasni kezd. A szökőkút körül lévő padok egyikén foglalok helyet egy újságot olvasó öregember mellett.
- Hogy mi rosszat? Á semmit csak kis híján megerőszakoltál miután egy száltörölközőben kiléptem a fürdőből!- ordítom le zanpakutom fejét miközben észre se veszem azt, hogy hangosan mondom ki a mondandóm. Vagyis igazából tudom, hogy hangosan mondtam ki csak épp azt felejtettem el, hogy most póttestet viselek és így mindenki hallja, amit mondok. Ordítozásomra mindenki tekintete rám irányul. Zavaromban kikapom az öregember kezéből az újságot és olvasni kezdem mintha mi sem történt volna.
~ Ügyes elfelejtetted, hogy póttestben vagy? ~
~ Hallgass. Ez te miattad van.~ förmedek rá ismét kardom lelkére, aki csak nevet rajtam. Csak az a mázlija hogy a belső világában van, különben most kitekerném a nyakát. Míg magamban mérgelődöm Ookami-chan ismét hozzám szól.
~ Te Kira az a lány ott mintha minket nézne, mióta itt vagyunk.
~ Melyik lány itt van vagy ötven lány.
~ Hát az ott szemben velünk, a világosbarna hajú. ~ Az újság mögül kikandikálva szemügyre veszem a lányt, de kétlem, hogy engem nézne bár tényleg mintha... nem dehogy.
~ Hé, Kira most jutott eszembe valami. Nemrég az mondtad, hogy emberként elég bátor csaj voltál. Annyira hogy minden lányt megpróbáltál randira hívni, aki megtetszett neked ugye ezt mondtad?
~ Igen ezt. Miért?
~ Akkor mi lenne, ha tartanál nekem egy kis bemutatót.
- Mi van?! – kiáltom el magam újra magamra vonva mások figyelmét. A célszemély szerencsére teljesen elmerült a manga olvasásban így nem igazán törődik hangoskodásommal. Persze lélekölőm nem hagyja ennyiben és máris folytatja.
~ Óó, sejthettem volna csak hazudtál. Mibe fogadnék, hogy csak egy félénk kis csaj voltál. Hazug.
~ Mii? Én nem hazudtam. Sőt még most is bármelyik lány lemerném szólítani.
~ Aha, persze. ~ hallatszik Ookami-chan gúnyos megszólalása. Jól van nem hiszi, majd én megmutatom neki. Körül pásztázom, a helyet majd szemem megakad a már említett világosbarna hajú lányon.
~ Na, most figyelj. ~ Szólok zampakutom lelkének és elindulok a túloldalon ülő lány felé. Kicsit izgulok már tényleg rég volt mikor ezt csináltam. De nincs megállás most már végig csinálom. Amint elérem a lányt nem is állom meg először is kikerülöm a padot, amin ül, úgy teszek mintha a mögötte lévő füves területre tartanék, majd háta mögé sétálok. Lassan átkarolom a nyakát és a fülébe súgok.
- Mitsuketa{Megvagy} szépségem.

Megfigyelésen már megint- Találkozás Chinami-channal

~ Mi? Ennyi? Megvagy szépségem? – zanpakutomra nem is figyelek, oda jobban érdekel a lány reakciója előbbi tettemre. A visszahatás a már várt meglepődést hozza ki belőle és még egy név is elhangzik tőle, amit nem tudok mire vélni. Ám ezt is felülmúlja az, amikor arcunk oly közel ér egymáshoz, hogy szívverésem felgyorsul és talán még el is pirulok egy kicsit. Tekintetem végig pásztázza, az arcát majd ajkainál megpihen egy pár másodpercre. Ekkor egy pillanatra átsuhan agyamon a gondolat, hogy megcsókoljam a lányt, de nem tudom, mit reagálna rá. Lehet, ellenkezne, de az is lehet, hogy nem.
~ Most mit gondolkozol ennyit, ezen tedd meg és kész! ~ mordul rám türelmetlenül lélekölőm, ami kicsit fura, mert ilyenkor inkább féltékeny szokott lenni. Lehet, hogy az egészet csak azért tette, hogy összehozzon valakivel? Na, halljam, ezt akarod?
~ Mi? D… dehogy csak tudni szeretném, hogy ez után mi jön. Ne totojázz, folytasd, vagy tényleg igazam van, és csak hazudsz az emberi életedről.
~ Megmondtam már, hogy nem hazudtam. És maradj csöndben, ha szinkronban beszéltek nem értem mit mond. Márpedig most az ő mondandója érdekel nem pedig a tied.
A lány megszólal, ekkor viszont már hátat fordít nekem. Huh, jól elbambulhattam észre sem vettem, hogy megfordult. Bocsánatot kér, de miért? Mi üljek le mellé és beszélgessünk? Kicsit meglepő nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyen meg. Sőt én teljesen abban a hitben voltam, hogy elküld a francba. De ha már ilyen kedves, akkor miért ne. Meg is kerülöm a padot és leülök mellé.
- Én is nagyon örvendek Chinami-chan. Akarom mondani, remélem nem baj, ha tegezlek? Az én nevem Haiiro Kira a 11. oszt… - a fene el is felejtettem, mi van, ha ő nem shinigami. Bár lélekenergiája alapján azt mondanám, hogy az, de amíg nem állapítom, meg hogy gigait használ-e nem lehetek biztos benne. De ilyen távolságból shikai nélkül nem fog menni, közelebb kell hozzá… nem azt nem még a végén azt hinné, hogy…
~ Hogy, hogy mit? Ne legyél már ilyen nyámnyila.
~ Mi van?
Rendben elhatároztam. Akármennyire is furának vagy zavarba ejtőnek tűnik a dolog akkor is meg kell bizonyosodnom, hogy tényleg shinigami.
- Go…Gomen ne értsd félre csa…csak… - nyögöm ki végre mondandómat, de befejezni már nem tudom. Közel hajolok a lány arcához lassan, behunyt szemmel. Olyan közel hogy orrunk majdhogy nem összeér. Mély levegő vételt veszek az orromon keresztül, hogy szag mintát vehessek. Eleinte csak a lány finom illatát érzem majd halványan, de meg érzem a póttest jellegzetes szagát.
- Gomen még egyszer csak meg akartam bizonyosodni a felől hogy tényleg halálisten vagy-e. – kérek bocsánatot másodszorra.


/ Bocsi, bocsi, bocsi hogy ennyit késtem./