Nakama ja nai ka?

Yuu-san a szorultnak nevezhető helyzet ellenére is megőrizte a hidegvérét, persze miért is félne tőlem? Ismeri a legerősebb támadásomat, tudja a gyenge pontomat, tisztában van vele, hogy nem árthatok neki a jelenlegi erőszintemen. Én pedig nem vagyok gyengeelméjű, tudom hogy öngyilkosság lenne az életére törni. Nekem csupán őszinte válaszok kellenek, amiket viszont nem kapok meg, csupán némi ködösítést és olyan félválaszokat, amiktől csak még inkább aggódni kezdek. Annyira nehéz lenne bevallani az indokát az árulásra? Ez az ember nem egy elmebeteg, megalomániás, hataloméhes gonosztevő, akkor én már réges-rég halott lennék. Hitomi okkal kötődik hozzá, abban sem kételkedem hogy valóban megmentette a húgom életét valamikor, amikor én nem lehettem ott, hogy megvédjem őt. És azt is látom, hogy ez az ember törődik a tanítványával, hiszen mi másért lenne itt, ha nem azért, mert jót akar neki? Ha Sierashinak a világ elpusztítása lenne a célja, mint mondjuk Aizennek, akkor bizonyára Hitomi a közelébe sem menne ennek a fickónak, őt nem lehet olyan könnyen lépre csalni, mint engem.
- Azt már hallotta, hogyan viszonyulok az egykori kapitányomhoz, miért jó az magának ha egy kalap alá kerül vele? Értse meg, hogy én nem azért akarom tudni, hogy mibe rángatja bele a húgomat, mert ártani akarnék magának! Csak aggódom érte. És hajlandó vagyok teljes diszkrécióval kezelni azt, ami itt elhangzik, Hitomi érdekében... Ezért kérem, hogy legyen velem őszinte és fejezze be a félrebeszélést, én nem akarok egy olyasvalakinek az ellensége lenni, akiért odavan a számomra legfontosabb személy a világon!
Amikor a férfi shunpójával köddé vált, megadóan leeresztettem a fegyverem és ellenkezés nélkül tűrtem, hogy megragadja a csuklóimat. Könnyedén ki tudnék szabadulni ha akarnék, vállammal egy egyszerű mozdulattal állon vághatnám, aztán mondjuk rátaposhatnék a lábára, esetleg egy gyors mozdulattal áthajíthatnám magam felett kihasználva hogy a hátamra támaszkodik, de minek is provokálnám? Így nem fogok tőle megtudni semmit, stratégiát kellett váltanom. Ha az erőszak nem működik, akkor majd a szép szó használ, csupán zaklatott idegállapotom miatt próbálkoztam a fordítottjával most, én balga
Fáradt sóhajjal vettem tudomásul a kérdéseit, és ha kezeim szabadok lettek volna, bizonyára az arcomba is temettem volna a tenyereimet, miután rájöttem hogy gyakorlatilag zöld utat adtam Yuu-sannak korábbi mondandómmal, holott nem ez volt a szándékom. Vagy csak szimplán direkt érette félre, esetleg a velem kapcsolatos szelektív hallása segített neki rosszul interpretálni a szavaimat, elvégre sem azt nem hallotta meg, hogy nekem barátom van, sem azt nem vette tudomásul, hogy mit gondolok Hitomi érzéseiről. Ellenben ha már így alakult, lehetnék akár szemét is, és tulajdonképpen miért is ne? A testvéremért és az igazságért bármire képes vagyok.
- Talán ideje lenne ezt az ostoba magázódást is ejtenünk, úgyis rühellem...
Mondtam megadóan, majd izmaim csekély megfeszítésével széttéptem az időközben csuklóimra tekeredett kidout, és miközben deaktiváltam shikaiom, a ruháim mellé sétáltam, hogy a kardomat melléjük helyezzem, így is jelezve a férfi felé, hogy eszem ágában sincs harcolni vele.
- Van egy ajánlatom, Yuu-san... Feltéve ha nem akar ilyen gyenge mágiákkal fogságban tartani. - Szólaltam meg még mindig háttal állva. - Válaszolok a kérdéseidre, ha te is válaszolsz az enyéimre. De ha az nem elég, esetleg felajánlhatok... mást is az alku tárgyaként...
Fordultam meg félig pajkos mosolyomat megmutatva, miközben ujjamat végighúztam a melltartóm pántja alatt, erőteljesen sugallva arra, hogy mire is gondolok más alatt. A végsőkig persze nem szándékoztam elmenni, hiszen Naracchit nem fogom megcsalni, de csáberőmnek és gátlástalanságomnak most hasznát vehettem. Fiatalabb koromban annak a fiúnak a fejét csavartam el, akiét csak akartam. Népszerű voltam tökéletes, sportoló múltamnak köszönhető alakom és közvetlen, barátságos stílusom miatt... na meg azért, mert sose voltam nyuszi. Lehet hogy egy szajha vagyok, de a cél nálam szentesíti az eszközt és ezt a felfogást nem csak az Onmitsukidounak köszönhetem. Különben is, egy kis flört belefér, úgy sem kell sokáig puhítanom ezt a pasit.
- Lássuk csak... imádom a kolbászt és a jó kis ritmusos zenéket, amikre jól lehet mozogni. Van még kérdésed, vagy rátérhetünk a komolyabb dolgokra is?
Válaszoltam félreérthetetlenül ígéretes hangsúllyal, miközben tettem néhány lépést Yuu-san felé szépen, nőiesen egymás mögé helyezve a lábaimat járás közben. Ha nem ismertem félre a férfit, akkor ennek működnie kell, és hamarosan meg fog eredni a nyelve. Lábmunka mint gyenge pont? Cöh... a pasik legnagyobb gyengéje az ellenkező nem, és én méltó képviselőjük vagyok.

Nakama ja nai ka?

Nehezen álltam meg, hogy ne hülyézzem le Yuu-sant ott helyben. Úgy látszik roppantul nehezére esett neki felfogni, hogy mi a mondandóm lényege, ha még mindig arról hablatyol, hogy nem akar ártani Seireiteinek. Arra bezzeg van esze, hogy a melleimet stírölje, gondolom már az összes vér abban a bizonyos második agyban van, ami minden férfi elsődleges vezérlőpultja, kivétel nélkül. Igen, még Naracchié is, hiszen őt sem a személyiségemmel tettem érdekeltté abban, hogy meghódítson, az csak azután jött, hogy zöld utat jelzett a... kolbásza, hogy kapcsolódjak korábbi mondanivalómhoz. Az már más kérdés, hogy a férfi lehengerlő stílusa, kifogástalan modora, intelligenciája, gyengédsége és a belőle áradó biztonságérzet valóban különlegessé teszi őt a szememben. És mégis, most itt vagyok egy alsógatyás bohóccal, akinek se stílusa, se modora nincs, körülbelül annyi esze lehet mint egy intelligens mosópornak, és egyáltalán nem érzem magam biztonságban mellette, ezekből kiindulva pedig meg merném kockáztatni azt is, hogy egy cseppnyi gyengédség sincs benne. Az egyetlen közös pont, hogy mindketten cigiznek, de az nekem egyáltalán nem számít. Ha ettől érzik jól magukat, hát hajrá, bajuk úgy sem lesz tőle, ha meg igen, ott a 4. osztag. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy én nem próbáltam ki tiniként, de engem másféle élvezetek motiváltak és motiválnak most is, így nem szoktam rá, nem volt rá szükségem. Azért sem kellett, hogy nagylánynak tűnjek tőle, és stresszoldónak is ott volt az adrenalin... és hát mit tagadjam, a szex is.
- Ha képes lennél őt tényleg mindentől megvédeni, akkor most nem feküdne kórházban. Ott voltál te is amikor történt, nemde? Hiszen azt már bevallottad, hogy nem lidérc sebesítette meg. Nézd, én nagyon is tisztában vagyok vele, hogy Hitomin erősebb nálam. Láttam mire képes, tudom hogy az ereje vetekszik egy kapitányéval. De az, hogy kinek kit kell megvédenie, nem az erőtől függ. Én Hitomi nővéreként a kötelességemnek érzem, hogy megóvjam minden bajtól, akkor is ha már tud vigyázni magára. És itt nem harcról beszélek! Szerinted az a lány harcosnak teremtetett? Az érzékeny, sebezhető lelkével, a gyenge, törékeny testével? Mi adta neked azt az ostoba ötletet, hogy a tanítványoddá fogadd? Ha az első találkozásotok úgy zajlott, ahogy mondtad, ugyan mit láttál meg benne akkor, hogy a... saját kis köröd részévé tetted?
Soroltam a kérdéseimet határozottan Yuu-san szemébe nézve, melyekre először is választ vártam cserébe a... ledérebb viselkedésért és a hancúrozás ígéretéért, amire minden bizonnyal annyira vágyik. Első szint, erre remélhetőleg még válaszol valódi ellenérték nélkül is, hiszen ebben még az a hipertitkos célja sem szerepelt, amelyet olyannyira óv az illetéktelen fülektől. Ám ha már felajánlottam ezt a kis játékot, ideje volt megmutatni, hogy nem csak a levegőbe beszéltem, és nem csak illegetni-billegetni tudom magam. Így hát nem álltam meg a lépésnyi távolságnál sem, és azt is eltüntetve hozzásimultam a férfihoz, néhányszor végigsimítva az izmos mellkason, melyet a vaizard tulajdonolt.
- Csípem, ha egy pasi nem teketóriázik... Úgy gondolom, hogy mindkét félnek előnyösebb, ha a lány van felül... de ha te szereted diktálni a tempót, én azt se bánom. Egyéb kérdés?
Néztem fel Yuu-sanra ismét megvillantva csábos mosolyom. A direkt kérdés azért kicsit meglepett, bár valahol számítottam rá egy ilyen erős utalás után, hiszen szándékosan úgy fogalmaztam meg a választ, hogy félreérthetetlenül a szexre gondoljon minden egyes szó után. És válaszomban csupán az első félmondatban kellett némileg elferdítenem az igazságot, hiszen az még a régi, éretlen fruska véleménye volt, akinek a bőréből már kinőttem. Ma már úgy gondoltam, hogy igenis elvárom azt, hogy levegyenek a lábamról mielőtt történik valami, és Naracchinak ez rekordidő alatt sikerült, ha azt veszem hogy már az első randi után az ágyamba invitáltam. De hát szőke lovagom tényleg minden elvárásomat túlszárnyalta, pedig nem is volt az a léc annyira alacsonyan, sőt! Egy olyan férfi esetében, akit életem párjának szántam, nyilván nem szándékoztam könnyen adni magam - még ha egy kívülálló számára tényleg úgy is tűnne az időintervallumból, hogy szó nélkül ledobtam előtte a gönceimet.
- Most akkor én jövök azt hiszem... és ideje kerek-perec megmondanom valamit, mert úgy tűnik, hogy nem értetted meg. Engem nem elsősorban Seireitei biztonsága érdekel, azzal hogy kihangsúlyozod a Gotei felé irányuló ártatlan szándékaidat, engem nem nyugtatsz meg. Nekem azért kell tudnom mik a céljaid, hogy megállapíthassam, megéri-e hagyni, hogy abba rángasd bele a húgomat, amibe akarod. Hogy nem-e valami értelmetlen, teljesíthetetlen küldetés miatt teszed tönkre az életét és veszélyezteted az egyetlen kincsemet, aki erőt ad nekem a legnehezebb pillanataimban is. Nem akarom, hogy egy istenkomplexusos álmessiás tévképzetének az áldozata legyen, ezt kellene neked megtörnöd azzal, hogy beszélsz a terveidről. És ha kell, én akár a helyét is átveszem, csak hogy ő biztonságban maradjon... Így sem vagy hajlandó válaszolni? Vagy előbb kéred a jussodat?
Magyaráztam halkan, még mindig Yuu-san a mellkasának dőlve, feltárva a férfi előtt aggodalmamon alapuló gondolataimat. Nem tudom, hogy képes lesz-e megérteni, hiszen azt amit érzek, azt tényleg csak olyan értheti meg, akinek van olyan személy az életében, akit mindenáron megvédene - legyen az testvér, élete szerelme vagy egy gyermek. Utóbbi kettő a vaizardnak biztos nincs, máskülönben nem flörtölnénk itt egymással, habár ki tudja, a férfi is lehet annyira csalfa, mint én vagyok. Narao nagy nőcsábász volt emberi életében, de ő biztos csábít el más lányokat. Én bezzeg... felkínálom magamat egy vadidegen pasinak akit még csak igazán vonzónak sem találok. Szörnyű vagyok... de Hitomiért mindent. Az ígéret pedig szép szó, ez pedig már a második szint, így magamtól némileg undorodva megfordulok, és háttal Yuu-sannak, fenekemet hozzádörgölöm annak a frenetikus mintázatú alsógatyának, majd megragadom a kezét, és a mellemre helyezem azt. Érzem, hogy már megvan a kellő mocorgás ott, ahol az számít ilyenkor, de innentől a férfi kezében van az irányítás. Ha akar, válaszol, ha akar, vetkőztet. Én pedig megpróbálom legyűrni az ellenérzéseimet és legalább színlelni, hogy én is akarom a dolgot. Bár ha még maradt vér az agyában, akkor talán leesik neki, hogy nem vonzalomból, hanem csupán kétségbeesésemben mentem bele a Naracchival olyannyira élvezetes játékba.

Nakama ja nai ka?

Minduntalan közbe-közbe akartam vágni, miközben a férfi oly' lelkesen beszélt, ám rá kellett jönnöm, hogy ha meg is szólalnék, nem nekem lenne igazam. Elhivatottság és kitartás, egy igazi harcos legjobb tulajdonságai. Amíg valakiből jó harcos lesz, sok akadályt kell leküzdnie, sok megpróbáltatás és szenvedés éri az úton, amíg elmondhatja magáról, hogy erős lesz. És Hitomi az a típus, akivel történjen bármi, sosem adja fel és fogcsikorgatva küzd a céljaiért, még ha ezt nem is mutatja ki. És én? Heh, nekem minden az ölembe hullott. Én mikor küzdöttem meg bármiért is? Mikor szenvedtem azért, hogy jobb legyek? Én mindig rábíztam magam az úgynevezett tehetségemre, és hagytam hogy az lendítsen előre, hagytam hogy tisztítsa előttem az utat, és ha olyan akadályba ütközött, amely áthatolhatatlannak bizonyult, akkor csak szimplán irányt változtatott. Tiniként nem törekedtem sosem kiváló jegyekre, lélekként a könnyebbnek hitt út érdekében abbahagytam szüleim keresését, shinigamiként pedig ostoba, 12. osztagos karkötőkkel javítom fel szánalmas kidouimat és várom, hogy a sültgalamb a számba repüljön a shunpóm tekintetében. Én, aki mindennél jobban meg akarom védeni a húgomat, valójában semmit se teszek ezért, míg ő folyamatosan küzd azért, hogy erősebbé váljon... és megakadályozza azt, hogy még egyszer elveszítsen mindent, ami fontos számára. Biztosan saját magát hibáztatja a halálunk miatt, ezért fordult Yuu-sanhoz segítségért. Szüksége van az erőre, amivel megvédheti a szeretteit, és ezért hajlandó mindent kockáztatni, miközben én ugyanezekkel a célokkal csak várok a csodára és azzal hitegetem magam, hogy majd az önfeláldozás segít elérni azt, amit akarok. Kezem ökölbe szorult a felismerés hatására, valószínűleg ha lett volna valami a markomban, az nem élte volna túl az erőkifejtést. Azt hiszem féltékenységet éreztem, féltékeny voltam Yuu-sanra, amiért ő meg tudja adni Hitominak azt, amire igazából szüksége van. Tudom, hogy fontos számára az én törődésem is, ahogy számomra is fontos, hogy mellette lehessek, de nem tudok neki segíteni abban, hogy megvédje azt, ami fontos neki... és én sem tudom megvédeni őt, hiszen gyenge vagyok. Ha például azon a szerencsétlen napon erélyesen rászólok, hogy üljön le, akkor ő is megúszta volna karcolásokkal a balesetet, mint én. De nem, én ráhagytam, arra gondolván hogy úgy sem lesz semmi baj. Valójában az én hibám az, hogy a békés, gondtalan élet helyett, ami az ő érzékeny lelkének való lett volna, kénytelen volt megismerni a rideg valóságot, hogy nyomtalanul eltűnt a felszabadult, életvidám oldala. Csak mert én gyenge voltam...
Önmarcangolásom közepette lényegében fel sem tűnt, hogy mi történik velem, mozdulataimat ösztöneim vezérelték, akárcsak harc közben. Észre sem vettem, hogy melleim már fedetlenül merednek a vakvilágba, reflexszerűen léptem ki a bugyimból is, és automatikusan nyúltam ismét a vaizard kezei után, hogy tudatalattim a kebleim kényeztetésére biztassák a férfit. Mire észbe kaptam, már a füvön térdeltem kezemben egy lehúzott alsónadrággal, velem szemben pedig tetteim következménye ágaskodott, az pedig azt hiszem nem is kell már megmondanom, hogy mire készültem. De mi értelme is van ennek az egésznek? Azért tettem amit tettem, mert tudni akartam, hogy Hitomi segítségét jó célokra akarja-e felhasználni Yuu-san, és azért, hogy ha van rá lehetőségem, lebeszéljem Seireitei második legnagyobb árulóját arról, hogy a húgomat veszélybe sodorja, no meg ha van rá mód, akkor hadd vehessem át a helyét. Nos, arra már rájöttem, hogy Yuu-san nem az a gonosztevő, akinek őt mindenki beállítja, bár kétségtelenül tett olyasmiket, amik valóban súlyos bűnnek számítanak. De kérdem én, ártatlan halálisteneket bebörtönözni pusztán azért, mert potenciális veszélyt jelentenek a Gotei 13-ra nem bűn? Lemészárolni a quincyket csupán létezésük miatt nem bűn? A 12. osztag élő lényeken végzett kísérletei nem számítanak annak? Ilyen alapon én is bűnös vagyok, hiszen voltam az Internálási egység parancsnoka, ráadásul immár egy áruló cinkosa vagyok. Ami pedig a másik okomat illeti... ahhoz nincs jogom, hogy én döntsek Hitomi helyett, ha ő valóban erősebbé akar válni, vállalja a veszélyeket, és ő ezt az embert választotta mentorául, akkor nincs helye az én akadékoskodásomnak. Nincs rá okom, hogy folytassam a játékot.
- Ebből elég.
Közöltem nagyot sóhajtva, majd talpra álltam, hátat fordítottam a vaizardnak és tettem néhány lépést előre, hogy aztán megálljak és felnézzek a bárányfelhős égboltra. Ez a két szó számos dolognak vetett véget, bár a férfi számára csak egyetlen dolgot jelentett, méghozzá azt, hogy nem kaphat meg. Feltételezem azt gondolta, hogy majd kiszúrja a szemem néhány általánosítással, mint amilyen ez a gyengék védelme dolog volt meg Aizen legyőzése, aztán majd jól megfektet, sőt, talán még csak lelkiismeret-furdalása sem lett volna, amiért kihasználja sebezhetőségemet és a Hitomin iránt érzett kötelességtudatomat, mondván hogy én ajánlkoztam fel neki. De azt hiszem még akkor se fordult volna meg a fejemben az, hogy ezzel az alakkal csináljam, ha otthon nem várna Naracchi.
- Visszavonom, amit korábban mondtam. Ha hozzá mersz érni a húgomhoz, álmodban csonkítalak meg, Seres János.
Pördültem meg összecsapva a tenyereimet, angyali mosollyal közölve a nem túl kedves mondanivalómat, noha felindulásom talán érthető számára, ha nem csak a cicijeimet bámulta egész idő alatt és arra is odafigyelt, amit mondtam. Erkölcstelen alak ez, bár ez az én számból kicsit viccesen hangzik a vád, ezt nem tagadom. Azért remélem nem veszi nagyon magára, hogy így romba döntöttem a reményeit és csalódást okoztam neki, nem akarok haragban lenni a férfival. És bár reakciója érdekelt, volt valami, amit nem hagyhattam szó nélkül, és ami valószínűleg változtatni fog az első eszébe jutó szitokáradaton, amit talán rám kívánt zúdítani.
- Hogyan... válhatnék én is erőssé...? Jó harcossá?
Szólaltam meg kicsit tétován, ám mégis érezhető volt, hogy a kérdésemet komolyan gondolom. Engem bizonyára nem tudna úgy tréningelni, mint Hitomit, hiszen Soul Societyből én nem ugrálhatok át Karakurába napi rendszerességgel. De ha tudna adni néhány tanácsot, támpontot, nekem már az is segítene... azt hiszem.

Nakama ja nai ka?

Meg kell mondjam, Yuu-san gúnyolódása jót tett a lelkiállapotomnak. Egyszerűen ebben az utóbbi néhány hétben túl sok stressz ért, én pedig képtelen voltam a kikapcsolódásra, csupán magamba fordulva próbáltam megakadályozni, hogy teljesen leromboljam a másokban rólam kialakult képet. Még én sem tudok mindig barátságos és vidám lenni, nekem is megvannak a magam problémái. Talán én is hibás vagyok, hogy mindent magamban tartok és senkivel sem osztom meg a gondjaimat-bajaimat, de nem akarok senkit sem feleslegesen aggasztani. Hiszen egyszer így is-úgy is helyrejövök, és folytatom ott, ahol abbahagytam. Az ilyen depressziós időszakok gyorsabb leküzdésére viszont olyan emberek közelébe kellene kerülnöm, akik el tudják viccelni a legtöbb szituációt és feltöltik az embert felszabadultsággal, csakhogy az Onmitsukidouban nincs ilyen légkör érthető módon, az osztag zártsága miatt más közösségbe pedig nem nagyon járok.
- Attól tartok ebben kár reménykedned, ő pont olyan bátortalan mint amennyire én bevállalós vagyok. Ó, és meg tudnám találni a módját a férfiasságod tönkretételének... már ha nem volt világos hogy mire is gondoltam megcsonkítás alatt.
Feleltem magabiztos, de játékos mosollyal, némileg visszatérő életkedvem bizonyítékaként. Persze, tisztában vagyok vele hogy a nagy Sierashi Yuusukének egy olyan kis jelentéktelen hadnagy, mint én, nem tud ártani, nem is azért mondtam azt, amit, mert olyan hűdekomolyan gondoltam volna a fenyegetőzésemet. A lényeg a mondanivalóban rejlett, még ha kissé nyers közlési formát is választottam, és ezt a vaizard meg is értette, szóval nincs gond.
Meztelenségem ténye nem különösebben érdekelt, csupán akkor voltam képes zavarba jönni, ha megleptek, miközben éppen ruhátlanul töltöttem az időmet valamilyen oknál fogva. Volt, hogy ilyenkor törtem már párnával orrot, de most ilyesmiről szó sem volt, hiszen pőreségemet nem saját magam okoztam, hanem az a férfi, aki most éppen bugyimat nyújtotta felém, mintegy sürgetve engem, hogy öltsek magamra némi textilt. Azok után, hogy egész küzdelmünk során arra törekedett, hogy pucéran lásson, elég meglepő volt ez a fordulat, azt hittem legalább csalódását csökkenti az, hogy nem öltözöm fel azonnal és legalább ezt az állapotot szeretné megtartani. Rögtön le kell szögeznem azonban, hogy nem azért maradtam mezítelen, mert Yuu-san kedvében akartam járni. Vagy tudat alatt mégis? Fene tudja, rejtélyes dolog a tudatalatti, lényeg hogy jobban éreztem magam így, mint felöltözve. No nem mintha sokat jelentene az a két vékony anyag, amit magamra ölthettem jelen pillanatban :/ Mindegy, azért elvettem az alsóneműt és lassacskán felvettem a felvehető ruhadarabjaimat, aztán majd kerítek cérnát és tűt, és megvarrom ezt az övet is mielőtt visszamegyek Soul Societybe.
- Már nem tetszem, Yuu-san? - illegettem magam némi színlelt durcássággal, majd folytattam. - Komolyra fordítva a szót, már csak egyetlen kérdésem maradt. Ha nem tervezel semmi rosszat, miért nem vagy hajlandó elárulni a célod? Annak ellenére, hogy láthatod, nálam biztonságban lenne a titkod...
Kérdeztem, miközben igyekeztem átgondolni az előbbi válaszát. Egy eszmét, egy megvédendő személyt szem előtt tartani... magyarul célt kitűzni, és megtenni mindent azért, hogy azt elérjem. Egyszerűnek hangzik, és mégis olyan nehéz, mégis mennyi munkával járhat. Nem gondoltam volna, hogy ez az egyszerűnek induló edzés ilyen véget fog érni, ám mégis úgy érzem, hogy olyasmi történt velem, ami alapjaiban változtatja meg a gondolkodásomat.
- Azt hiszem jobb, ha lassan megyek. Ne felejtsd, hogy ha Hitomival edzel, akkor mindig szemléltess, vázold fel neki a lehetőségeit, hadd lássa meg az összefüggéseket a különböző szituációk között. De legfőképp légy vele türelmes... és vigyázz rá. Én pedig azt hiszem köszönettel tartozom neked, bár meghálálni nemigen tudom.
Fogtam hozzá a búcsúnak picit furcsa érzésekkel, hiszen Seireitei egyik legnagyobb árulójának voltam hálás és bíztam rá a húgomat. Ha shinigamiként lennék itt, kétség sem férne hozzá, hogy kudarc lenne mindez, ám én most magánemberként, a férfi tanítványának a testvéreként jelentem meg, hogy az ő fejlődését segítsem, bármennyire is őrültségnek tartottam azt, hogy belőle harcos legyen. Márpedig Hitomin már harcos, és tulajdonképpen mindig is az volt. Nagyobb, mint amilyen én bármikor is leszek.