---- °o0oo0o° Pihenés ’kettesben’ °o0oo0o° ----

-Ez még eltarthat egy darabig... -lépett mögém Shinji- Nem kéne leülnöd? Alig állsz a lábadon.. -bökött a fejével az egyik fa alatt lévő padra. Én nem szóltam egy szót sem, csak megráztam a fejem. Továbbra sem tudtam levenni a szemem a ketrec foglyáról. Shinji lemondóan sóhajtott, majd odament a padhoz és kényelembe helyezte magát. Reszketve álltam a hideg éjszakában. Nem érdekelt hogy fázom, hogy az éjszakai szél kicsípte a könnyben ázó arcomat, és az sem érdekelt hogy a remegő lábaim alig bírnak egyenesben tartani. Mi ez ahhoz képest amin ő most keresztülmegy? Átkozottul apró semmiség. Mintha egy háborúhoz akarnánk hasonlítani két kisgyerek civódását.
A vadállat nem akart megtörni. Makacsul kitartott. *Hol van most az a keményfejű Masaki? Mi ez a szörnyeteg ami még őt is képes az uralma alatt tartani? Küzdj ellene! Itt várok rád!* -szorítottam ökölbe a kezem.
Behunytam a szemem és próbáltam szép dolgokra gondolni. Felidézni az elmúlt pár hónapot. Különösképp azt a pár napot amit olyan közel tölthettem el hozzá, mint senki más. Kétségbeesés helyett megint mosolyt látni a szemében. Azt hittem most már minden rendben lesz.
*Shinji azt mondta magától helyrejön, de meddig tart még? És mi van ha a vadállat minden felszínretöréssel egyre erősebb, és végül már sosem tér magához? De nem, ilyenre még gondolnom sem szabad.* -kezdtem el rettegni- *Megint ez az érzés...a félelem hogy elveszítem. Sőt sokkal erősebb mint azelőtt.* -megint átfutott az agyamon egy sor olyan érzés, mint mikor rátaláltam. De most már meg tudtam magyarázni őket. Tudtam miért érzem azt hogy meghasad a szívem mikor így látom. Csak álltam és hallgattam. Hallgattam a féktelen tombolás hangjait. De hirtelen felkaptam a fejem.
-Sh...io...ri!-hallottam meg ezt a pár hangot. Alig érthetően, de a nevemen szólított. *Ezek szerint kezdi újra átvenni az irányítást?* -dobbant egy nagyot a szívem.
Észrevettem hogy alábbhagyott a tombolása, és most vergődni kezdett. Mintha reagált volna a hangomra az előbb. *Talán még sincs olyan mélyen elveszve még! Akkor talán nemsokára elcsitul?* -meredtem rá.
-Itt vagyok! -mélyesztettem a körmeim az energiaketrec falába úgy hogy már belefehéredtek az ujjaim. -Itt vagyok. -ismételtem meg, sírástól elcsukló hangon- Mindjárt jobban leszel, és akkor végre hazamehetünk...
*Csak legyen már vége ennek a szörnyű estének.*
-Nahát már téged is felismer? Ez felettébb meglepő. -termett mellettem megint Shinji -Pedig ehhez általában sokkal több idő kell.
-Meddig tart még ez? -kérdeztem a most már nem tomboló hanem kétségbeesetten küzdő Masakit figyelve.
-Ez csakis a fafej akaraterején múlik.-vakarta meg a fejét.
*Bár többet tehetnék...csak egy keveset átvállalni a terhedből. Osztozni benne hogy megbirkózhass vele* -markolásztam továbbra is a falat

---- °o0oo0o° Pihenés ’kettesben’ °o0oo0o° ----

Igyekszem nem teljesen kiborulni. Üveges tekintettel meredek magam elé. Nem bírom...nem bírom tovább nézni ahogy szenved. Telnek a percek, de semmi sem változik. Egyikük oldalára sem dől a mérleg. Elszántan küzdenek mindketten a felszínrejutásért. Egy ideig még a környezetét akarta pusztítani, azonban ezt hamar feladta.
Elkezdte önmagát marcangolni. Ez megint villámcsapásszerűen rántott vissza az elkeseredésem talajára.
-Masaki... -rogytam térdre a ketrec előtt. Nem bírtam tovább nézni. Elfordítottam a fejem és belebámultam a sötét éjszakába. Végeláthatatlan volt akár csak ez a küzdelem. Hiába csuktam be a szemem, akkor is magam előtt láttam ahogy szenved. Minden egyes sebet amit magán ejtett, a saját bőrömön is éreztem.
*Nem lehetek ilyen gyenge! Valamit csak tehetek?* -zakatolt az agyam.
-Tíz percet adok neki, aztán belövöm ezzel!-landolt mellettem a földön egy hatalmas injekcióstű.
Felesleges volt kérdeznem, tudtam mi van benne. Valami bivalyerős nyugtató amitől talán napokig ki lesz ütve. El tudom képzelni hogy biztosra mennek.
-Beszélj még hozzá! Szerintem segített neki.-eszméltem arra hogy Shinji leguggolt mellém.
-Gondolod? -néztem fel rá
*Vajon ez segíthet? Egy próbát megér...* -szedtem össze magam és fordultam szembe a vadállattal.
-Masaki... -szólaltam meg kicsit rekedtes hangon, de aztán nyeltem egy nagyot és folytattam- Kérlek figyelj rám! Tudom hogy küzdesz, látom hogy nem akarod feladni. Csak tarts még ki egy kicsit. Te sokkal erősebb vagy mint ez az állat. Emlékezz csak vissza...a múltkor is milyen hamar rendbejöttél, pedig más simán belehalt volna azokba a sérülésekbe. Azt a kemény tuskó fejedet nem lehet ilyen könnyedén igába hajtani. -kezdtem el megint a könnyeimmel küzdeni, hogy ne kelljen abbahagynom a beszédet- Én tőled akarom hallani mi ez az egész! Visszamenni a raktárba, együtt. Tudod mi jutott eszembe? Hogy majd bepótolhatnánk ezt a teadélutánt otthon. Nem kell többet aggódnod a tömeg miatt. -igyekeztem nem kifogyni a szóból. De egyre nehezebb volt úgy beszélni hozzá, hogy látszólag nem figyelt rám. De éreztem hogy mélyen legbelül Masaki hallja a hangom. Ezzel segíthetek neki, adhatok egy ösvényt, egy utat, ami kivezeti a vadállat börtönéből. És erőt meríthet hogy felülkerekedjen rajta.
Megint eszembe jutott valami amit énekelhetnék. Legalább attól én is megnyugszom.
Kanadeta koe ga kimi ni todoki kokoro wo tsukami ugokashita nara
utau koto shika dekinai boku ni sukoshi egao misete kuremasuka?
Énekeltem halk és rekedtes hangon.

// Szövetségi őrjárat //

Adachival megbeszéltük, hogy járunk egyet a környéken és utunkat a városi park felé vettük. Elég kevesen voltak a parkban, néhol játszottak a gyerekek, hol kutyák szaladoztak. A park közepén lévő fáknál furcsa lélekenergiára lettünk figyelmesek. Egy hollow volt, az egyik fa tetejéről figyelt minket.
-El kéne intézni...
-Bízd csak ide.-és már nyúlt is a fegyvere után, de én megfogtam a karját.
-Nem lenne szerencsés ennyi ember előtt... ...Várj egy kicsit.
Elengedtem a kezét és futni kezdtem a hollow irányába. Felugrottam a levegőbe és összekulcsoltam a kezeimet.-Strength aura!-kiáltottam és az a leérkezéskor beleütöttem a földbe, amitől nagy porfelhő keletkezett. Adachi már tudta is, hogy mit kell tennie, fegyverét előkapva egyetlen fejlövéssel elintézte az fán lévő lidércet. Megjelent mellettem egy másik hollow is, akit egy ütéssel a földre küldtem, aztán felemeltem és elhajítottam, neki csapódott egy közeli fának és meghalt. Nem sok időnk volt gondolkodni az eseményeken, mert megjelent újabb három bestia is.

---- °o0oo0o° Pihenés ’kettesben’ °o0oo0o° ----

*Bárcsak jelezne, csak egy kis jelét adná annak hogy hall engem. Úgy érzem mindjárt megszakad a szívem* -térdeltem a földön a kezeimen támaszkodva. Megint el kellett fordítanom a fejem egy kicsit hogy erőt gyűjtsek. Ahogy a hideg kövön támaszkodó kezeimre meredtem észrevettem, hogy egy kis patakocskában tenyerelek, ami az utcai lámpák és a hold fényében vörösen csillogott.
*A vére! Már megint istenem, miért kínzod őt folyton?* -emeltem fel a kezeimet remegve.
Csend...*mi ez a csend?* -pillantottam gyorsan a ketrec felé. *Vége? Add hogy vége legyen!* -tettem a kezeimet a falra és nekidöntöttem a homlokom. Ahogy jobban körülnéztem odabent láttam hogy már minden csupa vér.
-Shinji már vége ugye? -kérdeztem reszketve, de akkor a vadállat megint újabb rohamot indított. Olyan erővel vágódott neki a falnak előttem hogy hátratántorodtam. De a kezem véres nyoma ottmaradt.
Masaki kétségbeesetten próbálta magát talpra küzdeni, de erőtlenül rogyott össze a fal mellett. És megint csend lett...nem mozdult többet.
-Most már tényleg vége? Shinji oldd fel a falat, kérlek, meg kell gyógyítanunk! -néztem fel rá halálrarémült szemekkel.
Amint eltűnt a kidou azonnal odavánszorogtam hozzá, és a mellkasára hajtottam a fejem. Amint meghallottam az erőtlen szívverését egy kicsit megkönnyebbültem hogy még életben van, de elbizokodottságra nem adott okot hogy a sebei amiket magának okozott elég komolyak. A nyakába borultam és zokogtam.
-Masaki. Mondd hogy vége, és eltűnt az a vadállat. -potyogtak az arcára a könnyeim.
-Lélegezz, mamlasz!-térdelt le mellé Shinji.
-Nehogy meg merészelj nekem halni! Hallod? Ne hagyj itt! Ha már idáig eljutottál.
*Mi lenne velem ha elveszítenélek? Talán most már az öngyilkossághoz sem lennék gyáva...nem akarok nélküled élni. Újra értelmet adtál az életemnek.*
Ekkor egy halk erőtlen hangot hallottam a fülemben. Hirtelen elengedtem hogy tisztán halljam mit mond.
-Sze...retlek!-
Eltartott egy darabig, mire egyáltalán felfogtam hogy mit mondott.
*Épp egy élet halál tusán esett át, amibe majdnem belehalt, és ez az első szava? Tényleg ennyire fontos lennék neki? Nem hiszem hogy én ezt megérdemlem.* -térdeltem mellette ledöbbenve, majd megint átöleltem.
-Én is szeretlek. -suttogtam a fülébe- Ne félj most már minden rendben van. Újra itt vagy, és én is itt vagyok neked. -próbáltam abbahagyni a sírást és mosolyogni.
-Mielőtt hazavisszük pár sebét még el kellene itt látni. -fordultam Shinjihez, majd felhasználva a lélekenergiám egy részét megidéztem pár vörös szalagot amivel legsúlyosabbnak tűnőket igyekeztem némileg jobb állapotba hozni.

[szövetségi őrjárat]

Elindultunk járni egyet a városba Twincell-el mikor a park felé vettük az irányt mikor a park közepéhez értünk egy furcsa lélek energiára lettünk figyelmesek.
Egy hollow volt a fán.
-El kéne intézni...
-Bízd csak ide.-és nyúltam is a fegyverem után, de Twinc megfogta a karomat.
-Nem lenne szerencsés ennyi ember előtt... ...Várj egy kicsit.
Miután legyőztük egy újabb hollow jelent meg, amit Twinc győzött le. Majd újabb három hollow jelent meg.
Megkérdeztem tőlük nem lehetne ezt elintézni valahol máshol, de nem válaszoltak csak támadtak.
-Hát jó ti akartátok én csak egy jó kis küzdelmet akartam.
-Mit gondolsz Adachi azt hiszed majd leállnak velünk teázgatni.
-Hát persze egy kis tea partit akartam volna itt összehozni. Na mindegy gyerünk győzzük le őket. De előtte igazságossá teszem a küzdelmet 3-om a 2 ellen ez így nem fer.
Majd egy lövéssel szétlőttem az egyik fejét.
-Most már igazságos lesz a harc.
És elkezdtük a küzdelmet.

[Szövetségi őrjárat]

Miután Adachi kiegyenlítette az esélyeket, nagy sebbel-lobbal odafutottam az egyik hollowhoz, megrántottam a karját és megpördültem párszor a tengelyem körül és elhajítottam, majd utána ugrottam és a levegőben beletérdeltem, majd még a zuhanás közben is megpüföltem párszor, de a mocsok nem akarta feladni. Megcsapott, de és elkapta a lábam. Előre hajított, így én csapódtam bele a földbe, ő meg rám esett. Pár ütéssel leütögettem magamról, majd fölkeltem és egy utolsó csapással a földre küldtem. Egy kegyelem "döfés" után az ellenfelem kilehelte a lelkét. Közben Adachinak is meg volt a saját gondja...

[Szövetségi őrjárat]

Miközben harcoltam az egyikkel megfigyeltem, hogy Twinc elég jól boldogul ellenfelével, amiért nem az én harcomra koncentráltam megkaptam a magamét kaptam egy hatalmas ütést a gyomromba, az ütés annyira fájt, hogy azt hittem ott halok meg. Gyorsan kihevertem és sorozat lövést adtam le rá.
-Már csak egy lövésem maradt ezt nem hibázhatom el. -gondoltam magamban.
Közel futottam a hollow-hoz, hogy erős, gyors és pontos lövésem is lehessen kilőttem a golyót fejét céloztam amit a golyó át is szakított és meghalt. Láttam, hogy már Twinc is végzett ellenfelével.
-Mehetünk tovább???

[Szövetségi őrjárat]
-Mehetünk tovább?-kérdezte Adachi. Felmértük a helyzetet és arra jutottunk, hogy sikeresen megszabadítottuk a világot öt hollowtól. Elégedetten bólintottunk, majd még egyszer végigjártuk a környéket, de nem találtunk újabbakat. Elzártam az erőmet, majd Adachihoz fordultam.
-Szép munka volt. Nem messze lakom innen, beugrasz hozzám egy pohár sörre?
-Persze, simán.-szólt és elindultunk...

// Folytatás a házamban. //

~Váratlan találkozás~

~Újabb nap, újabb kihívások!~ - eme gondolattal ébredek ma, olyan délután három tájékában. Gyors zuhany és öltözés után, immár frissen vetem bele magam a város forgatagába. Zsebre vágtam a kezem, s fülembe tettem iPodom fülhallgatóját. Lehajtott fejjel jártam az utcákat, amikor hirtelen különös dologra lettem figyelmes. Valószínűleg a közelben egy gargantana nyílt. Legalábbis erre következtettem a feltünedező hollow reiatsukból. Gondterhelt arccal sóhajtok fel, miközben kezemet felemelem, s lassan megidézem íjamat. Hirenkyakut alkalmazva pillanatok alatt megérkezem a lidércek lelőhelyére.
- Nah, gyertek mocskok! - kiáltok feléjük teljesen szükségtelenül, hisz' biztosan megérezték, hogy egy nagyobb lélekenergiával rendelkező személy jelent meg a közelükben. Nem is kell sokat várnom, a kb. hat főből álló horda rögtön támadásba lendül. Eközben egy pörgősebb szám indul el a zenelejátszón, így adva meg a hangulatot az öldökléshez.
~Hajrá!~ - gondolom, miközben nagy porfelhőt kavarva támadásba lendülök. halálos pontossággal célzok az első hollow homlokának közepére, majd elengedem az eközben megidézett nyilamat. A lövedék eltalálja a mamlaszt, aki még egy utolsót felordítva semmivé lesz. Úgy döntök, hogy a többit nem nyíllal, hanem inkább pengével nyírom ki. Lecsatolom az övemen lógó Seele Schneider, majd aktiválom. Az ezüstösen kék penge búgó hangot adva materializálódik. Nem várok sokat, hanem felgyorsítva magam megfosztom a fejüktől a megmaradt lidérceket.
Lihegve fújom ki magam, s eldobom immár használhatatlanná vált kardomat. Letelepszem egy fa alá és hátamat a törzsének támasztva pihengetek. Azonban nem lehet teljes a nyugalmam, mert hirtelen egy új, sokkal erősebb reiuatsu tűnik fel. Nyugalmam rögtön elszáll, s felpattanok. Fejemet forgatva keresem az erő forrását, miközben felugrom a mögöttem lévő fa egyik vaskosabb ágára. Remélem, hamarosan megtudom, hogy ki a lélekenergia gazdája.
~Ha szerencsém van, akkor valami dögös csaj az...~ - gondolom vigyorogva. Bár az is lehet, hogy ismét valami rusnya lidérc lesz...

~Váratlan találkozás~


-NEM NEM NEM ÉS NEEEEM!-borítom fel az asztalt a talpnyalóra.
-Pedig Aizen parancsba adta, úgyhogy húzd a beled, vagy nagyon megütöd a boká--
-MÉGIS TUDOD TE, HOGY KIVEL BESZÉLSZ?! VEGYÉL VISSZA ABBÓL A KIBASZOTT NAGY POFÁDBÓL, VAGY KIHERÉLLEK PUSZTA KÉZZEL!!!-ragadom meg a suttyó gallérját és fenyegetőzök a másik ökölbe szorított kezemmel.
-Jó jó, nem úgy gondoltam... na nyugi, Cande, tudod, hogy csak --
-Szarok a magyarázkodásodra! Nah most tépj innen vagy agyonütlek!-mordultam még kettőt, majd az arrancar farkát behúzva menekült a nagyteremből. Egy hosszú fújtatás után, az agyvizem is kezdett a rendes hőfokára visszaállni. Ahogy a szutykos folyosót szeltem elefánt módjára, a velem szembe jövőket szép sorjában felrugdostam, s a szokásos kikúrt szépségű mondataimmal illettem mindet. Én nem tudom melyik állat találta ki, hogy Aizennel kelljen találkoznom, de az egy ku*va nagy búza volt! Hát még szép, hogy ugyan azon folyosón kellett összetalálkoznunk. Ennek a teafüggő szószátyárnak is pont ilyenkor kell szarnia... máskor meg naphosszat tud ülni a "trónján"... Hát bazz...
Mivel totál véletlenül összefutottunk, így a parancsát nem úsztam meg. Percekkel később, elbattyogtam a szobámba majd összekészülődtem. Mikor úgy éreztem hogy rohadtul kész vagyok, a homoktengerbe vetettem magam. Gyors sonidokkal értem a megbeszélt helyre, ahol pár hollow várt. Egy átjárót nyitva léptünk át Karakurába...
A terv tök egyszerű volt, feldúlni a várost... fingom sem volt, hogy mire jó ez, de Aizen atyaúristen biztos vágja a dolgokat...
Bele is kezdtünk a Karakura Town-i csendháborításba... néhány kóbor lélek bekebelezése, pár épület megrongálása és estébé... Ám mikor a nyílt parkba értünk, egy erős lélekenergiára lettem figyelmes. Mivel a lidércek is felfigyeltek rá, máris utána eredtek.
-Há bazz, ezeknek annyi eszük sincsen mint egy baszott büdös zokninak...-csaptam fejbe magamat. -Esetleg valami terv? Bekerítés? Elővigyázatosság? ku*va anyád? VALAMI???!!!-ordítok utánuk, majd mintha annak a nyomorult falnak beszélnék. Mivel ideges is voltam, ezért utánuk léptem. Mivel nem találtam egyet sem, így sóhajtva bandukoltam tovább a járdán. Mikor elértem egy jó nagy darab fához, megcsapott az a bizonyos lélekenergia. Oda is kaptam kardomhoz, s megszólaltam.
-Najó, ki van itt? Gyere elő!-néztem körbe.

~Váratlan találkozás~

~Úgy látszik csak szerencsés napom van.~ - fogalmazódik meg bennem a gondolat, amikor meglátom a dögök nyomában feltűnő lányt. Be kell vallanom igazán figyelemre méltó jelenség. Vagyis innen a fa tetejéről annak tűnik. Tetszik a kék haja. Nem is sokat kell várnom, hogy közelebbről is megcsodálhassam. Megérkezik rejtekhelyemhez, aminek következtében majdnem leesek a fáról, mert megcsap a lélekenergiája. Nem semmi a csaj az már biztos, vigyáznom kell magamra...
- Najó, ki van itt? Gyere elő!- kérdezi a fejét forgatva. Úgy gondolom, hogy megviccelem egy kicsit. Legfeljebb megrövidít egy fejjel. Egy szaltóval leugrom a fáról és mögé kerülök. Finoman átnyúlok a karjai alatt, majd minkét kezemmel megfogom a melleit.
- Szia Cicalány! - mondom, miközben fogásmintát veszek. Talán normál helyzetben megúsznám egy felképeléssel, de van egy olyan érzésem, hogy átszabják a testem. No sebaj, ezért az élményért megérte.
Miközben ezen gondolkodom kissé hátrébb ugrok, hogy legyen egy kis előnyöm. Hatalmas vigyor virít az arcomon, s kikapcsolom az iPodomat.
- Engedelmeddel bemutatkozom, ha már ilyen közeli kapcsolatba kerültünk. - szólok viccelődve, azután egy komikus mozdulattal meghajlok a lány felé. - Kazuki Hiro szolgálatodra! Ha akarod, akkor szólíthatsz Szívemnek vagy Édesemnek is.
Bemutatkozásom közben hátulról is figyelmesebben végignézem az arrancart. Mert nem csak dögös, de lukas hasú is. Nem tudom, hogy örüljek-e neki vagy eltegyem láb alól. Azonban valószínűbb, hogy ő hamarabb megöl, főleg az előbbi akcióm után. Bár ki tudja, lehet hogy tetszett neki... Szerzett nekem egy jó élményt. Hát melyik férfi nem szeretne így meghalni?
- Most akkor az jön, hogy visszakérdezek... S téged hogy hívnak szépségem? - kérdezem, miközben reménykedem, hogy élek addig, amíg megosztja velem a nevét.
~Mi ez a halálrafelkészülős hangulat? o.O~ - teszem fel a kérdést gondolatban. Kezeltetnem kéne magam, mert magamhoz beszélek... Ezt már beteges, lehet, hogy megbolondultam, csak nem vettem észre? o.O Van benne valami...

~Váratlan találkozás~


Alig hagyta el a számat ez a két kibaszott mondat, máris arra lettem figyelmes, hogy egy zörgés közepette valaki a hátam mögött terem és letaperol. Mikor mellesleg totál brutál megtapasztalt a faszi, úgy éreztem, hogy felrobbanok! A búrám rákvörösen kezdett el virítani. Reflexszerűen lendült a kezem, ám sajnálatos módon perverzkém hátraugrott, így elkerülte a halálos csapásomat. Már így is rohadtul rángatózott a szemem, ám mikor gúnyolódva kezdett el bemutatkozni, mézes-mázos hangon, legszívesebben a kardommal felszeleteltem volna egészen icipici darabokra.
- Kazuki Hiro szolgálatodra! Ha akarod, akkor szólíthatsz Szívemnek vagy Édesemnek is.
~Anyád faszát fogom én itt majd szívemezni meg édesemezni, teee degenerált vadbarom! Hogy van pofája ekkora fosládának engem tök szimplán lemellezni?! Há' normális ez?! Uh vazze, most kéne egy laza mozdulattal kiherélni, csórikámat!-mondom el érte az imámat magamban. Már épp azon voltam, hogy vérben forgó szemekkel kardot rántok, és drága Tigre-vel apró cafatokra felvagdalom, mikor tovább folytatta a szar dumáját.
- Most akkor az jön, hogy visszakérdezek... S téged hogy hívnak szépségem?
~Ó hogy száradnál ki, te nyálgép...-morgolódom továbbra is, majd eszembe jutott egy ötletecske. Mivel ő is csodálatosan üdvözölt, így én mé ne mutatkozhatnék be Jaegerjaqesekhez illő módon? Egy sonidoval előtte termettem, majd egy fülig érő vigyorral nyomtam a szájára egy puszzancsot s kirúgtam a lábát. Akkorát zakózott az ipse, hogy csak pukkadoztam a röhögéstől.
-Nah most hogy így kiröhögtem magam...-töröltem le arcomról a könnycseppeket - a nevem Cande Jaegerjaques, 7. espada, és jobban jársz, ha velem nem kezdesz ki, Cukorfalat!

~Váratlan találkozás~

Vigyorogva figyelem, ahogy elvörösödik. Nem tudom, hogy mi baja van, hisz' én nem érzékeltem semmi problémát. Hirtelen alkalmazza a sonidót, s előttem jelenik meg. Az életem pár másodperc alatt lepereg előttem, s összeszorított szemekkel várom a halált. Annál nagyobb a meglepetésem, amikor érzem, hogy ajkai az enyémhez érnek.
~Most kajakra megpuszilt?~ - érzékelem csodálkozva a külvilág történéseit. Már épp azon vagyok, hogy viszonozzam, amikor hirtelen a földön kötök ki. Az értelem elönti az arcomat, vagyis bambán meredek előre. Felemelem a fejem, s megkapom a nevét is. Úgy tűnik nagyon jól szórakozik.
- Nah most hogy így kiröhögtem magam... - szól, amire én egy fintorral reagálok. Nem sok hiányzot, hogy összetörjön az iPodom. Egy hónapig nem ettem, mire összejött rá a pénz. - a nevem Cande Jaegerjaques, 7. espada, és jobban jársz, ha velem nem kezdesz ki, Cukorfalat!
- Mindig is a vad lányokat szerettem... - mondom, miközben megvonom a vállam. Újabb mosoly kíséretében felállok, s leporolom magam. Hirenkyakuval felgyorsítom magam, s ezúttal én tűnök fel előtte. Nem akarok már adósa maradni... - Jah, és sose azt nézem, hogy mivel járok jobban.
Hirtelen előre lendülök, majd megcsókolom. Remélem ez elégé eltereli a figyelmét arról, hogy kezeim eközben a feneke felé vándorolnak.
~Most már biztos hogy meg fog ölni...~ - fut át az agyamon, miközben megmarkolom a már előbb említett testrészt. Érződik, hogy edzésben van, legalábbis erre következtetek hátsója keménységéből. Ekkor jut el az agyamig, hogy mit mondott. ~7. Espada? Még egy mocskos Shinigami kapitánynak is gondjai lennének egy ilyennel. Ügyes vagyok, megint jól választottam...~
Lassan eltávolodok tőle, miközben újra leakasztok övemről egy újabb lélekvágót. Egy szaltóval hátrébb ugrok, s aktiválom a fegyvert. A kék penge előkúszik, és kísérteties fénybe vonja arcomat. Nem akarom bántani, de jobbnak látom, hogy van valami nálam, amivel védekezhetek, ha arra kerülne a sor.

~Váratlan találkozás~


Már kezdtem örülni, hogy sikerült csak szavakkal megfenyegetni az alakot, amikor hirtelen újabb eksönbe nem kezdett. Egy gyors mozdulattal előttem termett és nyomott a számra egy csókot, amitől kissé kizökkentem magamból. Jobban mondva, kibaszottul nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Aztán végre, nagy nehezen felfogtam, hogy mit is csinált, így a reakcióm ugyan az volt, mint az előbb. Igaz, lendítettem is volna a kezemet, de csak addig jutottam el, hogy erőt vegyek, ugyanis egy újabb furcsa dologra lettem figyelmes… Pontosabban fogalmazva, hogy perverzkém most épp a seggemet taperolja. Itt volt elég, robbanni készült egy atombomba.
-TEEE NYOMORULT VADBAROM! VEDD LE RÓLAM A KEZED!!-kiáltom el magam, s rúgnék is felfelé, mikor egy újabb kecses mozdulattal elugrik tőlem. A büdös mázlistát ismét nem találtam el, amitől csak még jobban dühbe gurultam. Ahogy utána néztem, láttam, hogy előhívja a fegyverét, a kis beszari úgy tűnt fosik tőlem.
-Azt hiszed, szórakozhatsz velem?!-kiáltok felé, s sonidoval ismét előtte termek, miközben előrántom kardomat. Mivel váratlanul érte ez a támadásom, így csak védekezni tudott. Kicsit furcsálltam, hogy ilyen egyszerűen védekező pozícióba vágta magát. A két penge erősen szikrázni kezdett.
-Gyors vagy, de nem eléggé…-jelentettem ki gúnyosan, majd elrugaszkodtam tőle, s egy lélegzetvételnyi idő után újra felé tartottam. Mikor a közelébe értem, a szokásos ugró forgórúgással céloztam meg azt a tök fejét, amikor…
-Mi a jó büdös franc…?-néztem előre a kaján vigyorú férfira, aki olyan könnyedén kapta el egy kézzel a lábamat, hogy ezekben a pillanatokban köpni-nyelni nem tudtam. Eddig még senki nem volt képes arra, hogy így hárítsa a rúgásom, mégis mi a pokol folyik itt?! Viszont arra egyikünk sem nagyon számíthatott, hogy mi fog történni ezek után. Mivel olyan testtartásban voltam, hogy fél lábam a levegőben volt, így könnyűszerrel a szoknyám alá lehetett látni, amit természetesen a férfi nem hagyott szó nélkül.
-Hű, szép a kilátás…-kezdett el feltűnően nézegetni, nyálcsorgatóan, ami még jobban megspékelte az amúgy is gáz jelenetet.
-FÉREG!-törtem ki végül, s a másik lábammal igyekeztem elrúgni a kezét. Mivel nem egyenlítettem ki a testsúlyom, így mindketten a földre estünk, csakhogy én számítottam erre. Egy másodperc töredéke alatt letérdeltem. Ahogy a másik fél is próbált volna talpra állni, ráugrottam, s a térdeimmel leszorítottam két karját, és a nyakához szegeztem katanámat.
-Most könnyűszerrel lefejezhetnélek…-mondtam, egészen közel hajolva hozzá. Valamiért úgy éreztem, hogy most simán megölném. Ahogy jobban belenéztem a szemeibe, valamit nagyon furcsának véltem. Csöppet sem félt tőlem, sőt… ez csak még jobban bosszantott. -Ezt rohadtul nem értem… ilyenkor az a normális, hogy az embernek halálfélelme van… akkor én ezt miért nem érzem?!-merengtem el, majd egy pillanatra lehajtottam a fejemet, és mosolyogni kezdtem. -Érdekes figura vagy…-nyögtem ki végül, s lassacskán lemásztam róla. Pár lépést téve, megigazgattam magamat, s visszatettem hüvelyébe drága kardomat, s majd ismét a férfi felé néztem. Nem értettem, hogy miért, de nevetésben törtem ki, olyannyira, hogy szinte a földet vertem, s patakokban folyt a könnyem.
-Ezt már tényleg nem hiszem el! Bazz, annyira életszerűtlen, hogy mindjárt belepusztulok!-fulladoztam továbbra is, s egy nagyobb kő felé araszoltam, s leültem. –Öcsém, tudtam én, hogy jól fog alakulni ez a napom, nade ennyire, ez kész vicc!-fogtam a fejemet, és próbáltam lenyugodni, majd rápillantottam Hirora.-Eh, mit lesel annyira? Kiborultam teljesen… de már kezdek jól lenni…-vakarásztam a fejemet. ~Úgy kitekerném a nyakát, de kár lenne érte… jó pasinak tűnik…-néztem meg jobban ~Bár egy kiadós agyonverés nem ártana neki… mondjuk ennél a fajtánál, még ez sem segítene…simán elélvezné az egészet…

~Váratlan találkozás~

Ahogy számítottam is rá, betelt nála a pohár. Szemében gyilkos indulattal támad nekem, ami nem ér meglepetésként.
~Még szebb, ha ideges.~ - gondolom magamban mosolyogva. Bár belegondolva, mióta leugrottam a fáról benne van az ideg. Szal' egyfolytában szép? Jah, ez lehet a megoldás. Elkalandoztam, s ez majdnem a fejem épségébe került. Úgy tűnik, hogy alábecsül, hisz' egy egyszerű rúgással próbál eltalálni. Játszi könnyedséggel kapom el a lábát, miközben szoknyája fellibben... Hatalmas vigyor jelenik meg az arcomon, amikor belátok alá. Ha nem lennék edzet ilyen téren, most biztos elkapott volna az orrvérzés.
- Hű, szép a kilátás… - jegyzem meg, tovább növelve a helyzet abszurditását. Már épp azon vagyok, hogy közelebbi ismeretségbe bonyolódjak, amikor hirtelen mindketten elveszítjük az egyensúlyunkat, s a földön kötünk ki. Próbálnék talpra állni, hisz' nem sok kedvem van hozzá, hogy védtelenné váljak. Azonban ez irányú törekvéseimet gyorsan rövidre zárja, amikor mindkét térdével a karomra nehezedik. Könnyű lányka, de mégis sikerül a földön tartania. Bevallom nem nagyon zavar ez a testhelyzet. Miközben kezeivel tartja magát, full kilátás nyílik a dekoltázsába. Nem tudom visszatartani, így kiül a kaján vigyor az arcomra. Ezt még az se tudja lelohasztani, hogy katanáját a nyakamnak szegezi.
- Most könnyűszerrel lefejezhetnélek… - szól elgondolkodva. A félelem legkisebb jele nélkül keresem vele a szemkontaktust. Nem is kell sokat várnom, hisz' lehajtja a fejét és elmosolyodik. Egyre jobban kezd bejönni nekem. Az is plusz pont, hogy a fejem még mindig a nyakamon van.
- Érdekes figura vagy… - mondja, miközben lassan lemászik rólam. Kissé csalódott vagyok, mert elfetrengtem volna még alatta egy ideig.
- Te sem vagy mindennapi látvány errefelé. - kontrázok rá mosolyogva. Eközben ő megigazítja a ruháját és elteszi katanáját. Távolabb sétál, s leül egy kőre, miközben én minden mozdulatát követem. A kérdésre, hogy mit nézek rajta, csak megrázom a fejem és én is felállok. Leporolom a nadrágomat, s egy villámlépéssel mellette termek. Elég kicsi az a kő két embernek, de én mégis valahogy letelepedek mellé. Remélem nem zavarja a közelségem, mert nincs kedvem a porban üldögélni.
- Mi járatban vagy itt? - kérdezem, miközben mellkasom a hátához ér. Érzem hajának finom illatát, s ez szinte megbolondít. Hirtelen ötlettől vezérelve egy puszit nyomok a nyakára. Van egy olyan érzésem, hogy ebből most nem lesz idegroham. Ha meg igen, akkor sem ölne meg. Az előbbiek azért durvábbak voltak...Eközben apró vízcseppek érintését érzem a bőrömön. Felpillantva látom, hogy komor felhők gyülekeznek az égen. Az eső lassan rákezd, s úgy kezd zuhogni, mintha dézsából öntenék. Ahogy látom, elég pár perc, hogy bőrig ázzunk.
- Öhm... - kezdek bele értelmes fejet vágva. - Nem szeretném, ha megfáznánk, szóval... Izé... Nem lenne kedved eljönni hozzám?
Ilyen se volt még, hogy egy lányt néhány perc ismeretség után elhívjak magamhoz. De hát, ezt is el kell kezdeni valamikor...

~Váratlan találkozás~


- Mi járatban vagy itt?-kérdezte, s bár még én magam is alig fértem el, csak letelepedett mellém, egészen közel, amire először egy szúrós nézéssel válaszoltam. Mikor fogtam volna bele a regélésbe, Hiro csak tök szimplán adott a nyakamra egy puszit, amitől megint csak bambultam egyet, s elfordítottam a fejemet.
-Khm, szóval...-vakarásztam a fejem búbját -Épp egy küldetés kellős közepén vagyok, de te szerencsésen kinyírtad a csapatomat, so most épp a rák se tudja, hogy mit csináljak...-merengtem el egy pillanatra, s a távolból mennydörgést hallottam-Lehet vissza kéne húznom HM-be... bár a fejmosáshoz rohadtul nincs kedvem...-motyogtam az orrom alatt, amikor felálltam a helyemről, s már indulóra vettem, mikor elég rendesen bele kezdett a zuhogásba. ~Basszus, még ez is...-húztam jobban össze magamon a ruhámat, bár azzal a kis mellénnyel nem sokat érek...
- Öhm... Nem szeretném, ha megfáznánk, szóval... Izé... Nem lenne kedved eljönni hozzám?-hebegett-habogott össze vissza, amire visszafordultam felé, és érdeklődve hallgattam végig a mondókáját.
-Hozzád?-vontam fel egyik szemöldökömet -Hát, öhm... nem is tudom...-villámlott egyet, nem is olyan messze tőlünk, amitől egy kicsit nagyon beszartam. -Oksika, nem bánom, de akkor siessünk!- sürgettem, mert nem nagyon díjaztam, hogy a fejem felett csapnak össze a fellegek...